ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék kedd
|
|
- Zoltán Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ART Lelkednek sem Art egy kis táplálék kedd Ez csak egy hír a Népszabiból. Nekem azonban fontos, mert a Freddit nagyon szerettem. Azon is csodálkozom, hogy még csak most lenne 70 éves! én lesz a halálának 25. évfordulója.
2 szerda Thália Színház
3 Azt hiszem, hogy nagyon jó darabot láttunk. Igaz, hogy keserédes. Lehetne talán azt is mondani, hogy szomorú, éppen úgy mint a Pacsirtában (Kosztolányi Dezső) Vajkayiék sorsa, pedig nekik csak egy lányuk volt, ebben a darabban szereplő házaspárnak pedig, három. Mire vágyik egy lány? Fehér lovon érkező, csak őrá váró csodára, és ki érkezik? A postás: Ha postás, akkor pedig abba kell kapaszkodni, de háromnak egyszerre? Két leányzónak sikerül, ebben az Isten háta mögötti kis városkában, egy tisztviselőt, illetve valóban egy postást szereznie magának. A harmadik lányka, (akinek tényleg volt szerelme, egy költő, de az, karrierjének érdekében, nagyvárosba költözik, ami annyit tesz, hogy a lányt azon nyomban elfelejti),. A lány azzal vigasztalja magát, hogy egy nagy költő múzsája lehetett. Hol nevetünk, hol sírunk és megállapítjuk, hogy bizony három lány, nem kis probléma. Mire felnőnek, mire elkelnek, rendesen meggyötrik a szüleiket. A három különböző természetű lány szerepére, sikerült megtalálnia a rendezőnek a három legjobb színésznőt. Akikről nem tudok semmit, tehát nem tudom más szerepükhöz mérni őket, a választásuk, telitalálat! Ugyan ezt elmondhatom Takács Katiról, aki a Mamát játszotta, valamint az otthonról sokszor sétába menekülő, egyébként meg semmiről nem tudó, Papát alakító Kovács Zsoltról, Aki szintén remekelt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Kelemen József, aki vicces módon, két kisebb lánnyal is próbálkozott, majd az utált harmadik, vénlány karjában kötött ki mégis. Nagyon jó volt a temetkezési vállalkozó Nyári Oszkár, valamint fűszeres, Szula László, mindketten kis szerepet adtak, de azt szenzációsan! Örültem, hogy láthattam a Kaposváriakat!
4 szombat Római Külker Csónakház Születésnapi rendezvény Kedves Barátaink! Nagyon jól éreztük magunkat veletek tegnap, örültünk, hogy ilyen szép számban részt tudtatok venni a kerti partin.(ha jól számoltam 74-en voltunk: 21 bölcs, 29 fiatal és 24 gyerek.) Köszönjük az evezős klubnak a lehetőséget, Mihálynak az evezést, Zolikának a harangjátékot, George-nak a zenét, Ibinek a kreatív foglalkozást, Venyának a fotózást, a takarítóknak a takarítást, a többieknek pedig a finom ennivalókat, tortákat. Puszi, Erika Fotókat: Vendli Péter készítette Szöveget: Nyírő Erika jéből vettem át
5 /16. csütörtök/péntek Szabados ZeneEst XIII. Ez is Opera, azoknak, Akik nem szeretik az operát 1. Erkel / Hunyadi László 2. Verdi / Rigoletto nyitány A herceg áriája 3. Bizet / Carmen 4. Donizetti / Lammermori Lucia szextett 5. Csajkovszkij / Anyegin Polonéz 6. Mozart / Szöktetés a szerájból Ozmin áriája 7. Puccini / Pillangókisasszony Csocsoszán nagy-áriája 8. Verdi / Traviata Pezsgőária 9. Verdi / Nabucco Zsidó rabszolgák kórusa 10. Gounod / Faust Mephisto rondóját 11. Donizetti / Don Pasquale Hadarós kettős 12. Muszorgszkij /Boris Godunov Koronázási jelenet 13. Mozart / Varázsfuvolája Bosszúária 14. Rossini / A sevillai borbély Figaro belépője 15. Offenbach / Orpheusz az alvilágban Kán-kán Aki eljött annak már bizonyára van valami beütése, Aki pedig nem jött el, az nem is akarja megszeretni ezt a műfajt! Az utóbbi, sajnálhatja! Nagyon szép volt Szabados! Köszönjük
6 szombat Operabarátok Filmklub
7 Amióta beléptünk az Operabarátok Körébe ez a rendezvény volt a második megpróbáltatásunk. (Az első, a bérlet megszerzésének procedúrája volt!) A második pedig ez a Filmklub! A Milánói Scala 1994-es felvételét vetítették. Tényleg fergeteges előadást láttunk dr. Langermann István bevezetőjével. A vetítéssel nem is volt semmi baj, csak a körülményekkel. Vártunk az utcán, hogy beengedjenek. A 8. emeleten van a vetítőterem, ahová két lifttel lehet felmenni 100 darab öregasszony társaságában. (Tülekedés, veszekedés!) Szünetben a toalett volt műsoron, de lejöttünk egy emeletet az üzemházban, mert a 8-on már dőlt a víz a WC-ben. Mire végeztünk az előadással és már végig folyt az emeleteken a víz és kezdte elönteni a földszintet. (Nem tudtuk meg, hogy mi lett a történet vége!) Mivel gyalog jöttünk le a lépcsőházban nem találtuk meg a kijáratot! Addig kóvályogtunk, amíg átkeveredtünk a Dalszínház utca alatti folyosón, ami az Operaházba vezet át és akadálymentesen, lazán kimentünk, a művészbejárón! Ezután kicsit még kóvályogtunk az Andrássy úton. A Nemzeti Vágta, lovas rendezvény miatt le volt zárva a teljes hosszában az utca és ebbe a rendezvénybe kapcsolódott be az Operaház a szabadtéri rendezvényeivel.
8 szombat Házi Mozi Kissé malac mesefilm, felnőtteknek! Azért van tanulság is! Vigyázz magadra az érettségibanketten, mert könnyen megdughatnak! De vigyázz, mert 15. érettségi találkozón is! Továbbá a mobil telefon használata káros hatással van a házasságkötésedre!
9 vasárnap Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítás megnyitó Simándy József 100. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás Három 100 ezer magas C címmel A teljes Simándy család megjelent, a három Simándy gyerek férjestül, feleségestül és mind tíz unoka, az egyik már feleségestül. Jutka trónolt középen, büszkén, de látszott rajta, hogy megviselte a sok ünneplés. (81 éves)
10 hétfő Magyar csillag ragyog az éneklés barokk egén A bariton Sepsiszentgyörgyről származik és jelenleg a berlini opera tagja. Világhírnévre készül, 30 éves és ez a kor még nagyon fiatal a bariton szerepkörre. Második eseménye volt az új Operabarát bérlet sorozatnak! Sajnálattal állapítottuk meg az Imrével, hogy ez a barokk dalciklus, nem a mi műfajunk! De nagy siker volt!
11 szerda Puskin ART Mozi
12 Ha az ellenzéki pártoknak egy csöpp esze lenne, akkor ezt a filmet közösen megvennék és minden TV csatornán és moziban vetítenék a népszavazás előtt! Lehet, hogy nagyon tele vagyok a mai napon ezzel a filmmel, de nagyon-nagyon emberséges gyönyörű filmet láttunk. Mindenkinek ajánlom, megtekintése! Mi feliratozva láttuk, de megnéztem az Interneten, hogy tájékozódjak a filmről és ott egy szinkronizált előzetest találtam. (Sokkal rosszabb, mint a feliratos. Kell a színészek eredeti hangja, angolul beszélnek, tehát nagyon sokan értik, pláne, hogy a görög szereplők nem nagyon tudnak angolul és a fele szöveg görögül és rossz angolsággal hangzik el. Nem tudom, hogy ezt szinkronizálva, hogyan lehet majd érzékeltetni!) A film egy nagyon szomorú drámai történet, három részre bontva, de a végére mégis összeáll az egész. Szerintem lenyűgöző film! Osvárt Andrea ebben is csodás, nem csak a Hajnal Tímeában! (Érdekes, hogy eddig nem tudtam Róla semmit, most pedig egymás után két filmjét is láttam.)
13 vasárnap Erkel Színház Simándy100 - Tenor show Most Simándy József, a korszakos magyar tenorlegenda 100. születésnapja hozza el a legjobb magyar énekeseket és a jelenkor legnagyobb aktív tenorsztárját az Erkel színpadára. Rafael Rojas és hat magyar művész egyúttal fejet hajt Simándy valóban megkerülhetetlen, ma is példaértékű életműve előtt, s az est végén a legmodernebb technika által maga a Bánk bánnal eggyé forrt művész is megjelenik, hogy elénekelje legendás áriáját a hazáról. Közreműködik: Rafael Rojas, Brickner Szabolcs, László Boldizsár, Boncsér Gergely, Balczó Péter, Kovácsházi István, Pataki Adorján Vezényel: Kovács János 3D grafika: M. Tóth Géza Rendező: Aczél András
14 péntek Szalon Kárpáti Mozi Kőbánya Kihelyezett Szalon volt, mert a Szalon felelősünk, más elfoglaltsága miatt, igazoltan távol volt Mivel, nem volt Szalongazdánk úgy döntöttünk, hogy filmet fogunk vetíteni magunknak. Lehetőség szerint, jó filmet. Többé-kevésbé demokratikus szavazással választottunk filmet, de annak vetítését, tekintettel a gyengén látó barátunkra abba kellett hagyni, mert felíratos volt. Igy azután Andy Garcia főszereplésével a
15 Modigliani című film került műsorra. Érettségi szóbeli vizsgán megkérdezte tőlem a tanárunk, hogy meg tudom-e mondani, hogy mi a különbség a naturalizmus és a realizmus között. Ha akkor példát kellett volna mondanom a naturalizmusra, bizonyára ezt a filmet említettem volna meg. Naturalista, amennyiben ez a szó a jelenségek durván való megmutatását, a gusztustalanságig elmenően jelenti, akkor ez a film, eléggé erősen naturalista volt. (Például betőrés a hentes portájára, vagy Gertrúd zabálása.) Vetítés után felvetettem, hogy egy kissé sőtétre lett fotógrafálva a film, amire a többiek lehurrogtak, igen, de ez csak a mondanivaló erősítésére szolgált. Sötét korszakban játszódik a film, nem is beszélve Modi sorsáról. Elfogadom az ellenvetést, de sokszor szinte semmit nem lehetett kivenni a történésből, persze az is lehet, hogy ez éppen a kis képméret miatt volt, moziban, nagy vászonra vetítve, bizonyára jobban érvényesül a film és annak hatása is. Párizsban ebben az időben (bár zaljik az I. VH, a film nem tesz említést róla) együtt vannak a korszak zseniális művészei, a névsor egészen elképesztő. És persze az ellentétek hangsúlyozása Renoire gazdagsága, Modi, szinte lehetetlen szegénységével szemben. (Picasso sem panaszkodhatott már abban az időben sem.)
16 A történet pedig, kissé tömörítve lett, mert Modi 1917ben vette feleségűl Janne-t és 1920-ban haltak meg mind a ketten. A két esemény egybemosása a filmben, viszont a naturalizmus erősítése miatt, egyáltalán nem volt realista. Ezért úgy érzem, hogy a sokkoló hatás kedvéért, át lettem vágva! És még nagyon nem volt helyes Edit Piaf -ot szerepeltetni a filmben, bármilyen művészi hatást is akart elérni a rendező, mert Piaf 5 éves volt, amikor Modi meghalt azaz még kortársak sem voltak és ez megtévesztő. Persze tudom, hogy ilyen alapon nem kortárs zeneszerző zenéjét beletenni egy filmbe is becsapás, ami, ha csak zenéről van szó nem zavar, de megszólaltatni egy sokkal később élő énekes hangját, a filmben, nem volt helyénvaló! Őrzök magamban, azonban egy emléket kb körülről, amikor a Montparnasse 19. című filmet láttam Gerard Philipe főszereplésével, ami az emlékeim szerint tökéletes volt, akkor szerettem bele Modiglianiba, amely azóta is tart!
17 Kedves Olvasó! Ennyi volt a szeptemberi hónap, amely már véget is ért, mert olyan későn értünk haza, hogy éjfél jóval elmúlt, amikor ezt a pár befejező sort írhattam. Viszont olvasásra október végén! Üdv
Bérleti tájékoztató. Bérletújítás 2013. április 15-18. Bérletváltás 2013. április 22 - június 30.
Bérleti tájékoztató Bérletújítás 0. április -. Bérletváltás 0. április - június 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. G. Verdi: Falstaff 0.. Liszt Pártay: Aranyecset balett 0.. Selmeczi Gy.:
BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30.
BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 0. ÁPRILIS -. BÉRLETVÁLTÁS: 0. ÁPRILIS. - JÚNIUS 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. P. Mascagni: Parasztbecsület R. Leoncavallo: Bajazzók 0. 0. W. A. Mozart:
Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok.
MVM KONCERTEK Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok. Szívélyes üdvözlettel: Jakobi László Következő
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
Bérleti tájékoztató. BÉRLETVÁLTÁS: 2016. április 1. június 30.
Bérleti tájékoztató BÉRLETÚJÍTÁS: 0. MÁRCIUS. BÉRLETVÁLTÁS: 0. április. június 0. Tisztelt Vendégeink! A Magyar Állami Operaház 0/-es Magyar Évada az intézményesült magyar operajátszás patinás, 0. éve
Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz
Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Tel: +36-20-9778127 Mail: szendrenyi.eva@gmail.com H-1142 Budapest, Balázs park 3 H-9026 Győr, Duna u. 3/b Szül.: Bp,1961.07.14. férj: Sándor János, építész gyerekek:
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ. Bérleti tájékoztató [2011...2012]
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Bérleti tájékoztató [2011...2012] Tisztelt Közönségünk! A Magyar Állami Operaház tagjának, vezetőjének lenni küldetés. A szó és a gondolat legtisztább és legnemesebb értelmében az.
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.
2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy
Operák. A titkos házasság. Don Pasquale részletek Szerelmi bájital részletek Lammermoori Lucia részletek. Hunyadi László.
Operák Bizet Cimarosa Donizetti Erkel Ferenc Gershwin Gounod Leoncavallo Mascagni Mozart Pergolesi Puccini Rossini Verdi Carmen A karmester A titkos házasság A csengő Don Pasquale részletek Szerelmi bájital
augusztus 2-9. közötti időszakra
Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
Dátum Nap Óra ELÔADÁS Bérlet Ár. Dátum Nap Óra ELÔADÁS Bérlet Ár
2010. SZEPTEMBER 5 vasárnap 19.30 G. Mahler: II. szimfónia Symphony 2. bérletszünet B 9 csütörtök 19 G. Puccini: Tosca Puccini/1 A 10 péntek 18 G. Bizet: Carmen bérletszünet A 11 szombat 19 G. Rossini:
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány sége, illetve a költségtérítés mértéke 2013 Aida műsorlap Tannhäuser Hófehérke Bolygó
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20.
Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. január. 14. január 20. 2013. január 14. hétfő 19 óra Szezonbérlet: Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes Richard Wagner: Trisztán és Izolda előjáték átirat
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,
Bérleti tájékoztató 2012 2013
Bérleti tájékoztató 2012 2013 PREMIER bemutató-bérlet, 1 09.29. Erkel F.: Hunyadi László 2 11.03. P. I. Csajkovszkij - J. Cranko: Anyegin balett 3 01.19. R. Wagner: A bolygó hollandi 4 05.17. R. Strauss:
Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.
Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!
ART02 2010 05 10 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! Most pedig egy kis beszámoló következik, mert akadt egy-két dolog, amely
tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300
tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds. 60-901 Jászberényi Nyomda 300 SO órától SAS TENGERALATTJÁRÓ 1939-ben a háború kitörésének napjaiban lejátszódó drámai történet, egy lengyel tengeralattjáró
Találkozzunk a könyvtárban!
Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk
2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában
ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről
9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal
KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00
Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit
A K É K M A D Á R A L A P Í T V Á N Y a b e t e g g y e r m e k e k é r t Közhasznúsági jelentése 2011. Készült: 2012. május 31. Készítette: Soponyainé Nagy Edit 2 a.) Közhasznú egyszerűsített beszámoló
A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai
A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
2014. 09. 04. csütörtök Műcsarnok Első Nemzeti Építészeti Szalon
ART52 2014. 09. 30. Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2014. 09. 04. csütörtök Műcsarnok Első Nemzeti Építészeti Szalon Az építészeti kiállításról már írtam előző havi levelemben. A képes beszámoló arról
Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14
KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,
Ez történt Hollywoodban... XII.
2009 július 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Heti filmes híreinket rögtön Harry Potter bevételeivel kezdjük, illetve megemlítjük
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék
ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Július hónapra vonatkozó beírásaim utólagosan történtek, mert a lakásunk 1-től át lett adva a felújítóknak. Albérletben laktunk. A kultúrával azért nem
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
Havi összesítő. Január
Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu Kedves Spinoza-barát! Íme az év utolsó hónapjának programja, három premierrel és hozzá még egy budapesti bemutatóval! 2. kedd 19 óra Mészáros Márta estje 5. péntek
OlimpIKON- sorozat. Klauzál Ház április. Im Memoriam Koló kiállítás. Április 14. szombat 19 óra
Klauzál Ház április Április 10. 18 óra, Színházterem A költészet napja tiszteletére WASS ALBERT EST SZERELMEM, ERDÉLY - Rékasi Károly előadása Jegyárak: elővételben 800, helyszínen 1.200 Ft Április 14.
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
RÖVID PROGRAM. Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20.
RÖVID PROGRAM Hétrétország- a szerek és porták köztiválja 2014. augusztus 9-20. 2014. augusztus 9. Szombat 22:30 Csillagrét, Őriszentpéter Csillagnéző Találka az Árpád-kori templom parkolójában 2014. augusztus
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben
Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Bérletújítás az operaházi sorozatokra 2010. május 19-21. és 25-27. Bérletvásárlás új bérlôknek 2010. május 31-JÚNIUS 30.
B É R L E T E K S U B S C R I P T I O N Bérletújítás az operaházi sorozatokra 2010. május 19-21. és 25-27. Bérletvásárlás új bérlôknek 2010. május 31-JÚNIUS 30. Internetes bérletújítás és bérletvásárlás
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali
KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KLASSZIKUS ZENÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 90 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára
Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK. Ének-zene
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Ének-zene 1. tétel A bolhási kertek alatt Ut queant laxis Fejtse ki a dallamhoz tartozó zenetörténeti vonatkozásokat! 2. tétel A nagy bécsi kaszárnyára Moniot d Arras: Nyári
Ahol kinyílik a világ
2014 2015 Ahol kinyílik a világ AZ OPERAHÁZ ÉVADKAMPÁNYA SAJTÓGYÛJTÉS MTV Ma Reggel 2014.04.14. RTL Klub Híradó 2014.04.09. RTL Klub Fókusz 2014.04.09. TV2 Tények 2014.04.09. TV2 Tények éjjel 2014.04.09.
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca
Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának
MVM KONCERTEK "
MVM KONCERTEK - 2018" 2018. december 4. (kedd), 18 óra Bartók Emlékház (1025 Budapest, Csalán u. 29.) MVM Koncertek Junior Prima Díjasok hangversenysorozata 3. Szabó Marcellzongoraestje Rachmanyinov: Válogatás
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Kulturális Programok - Rendezvények Miskolc / 2012.10.29. - 2012.11.04. /
Kulturális Programok - Rendezvények Miskolc / 2012.10.29. - 2012.11.04. / 2012. október 29. hétfő 17.30 óra Magic Boys című magyar film közönségtalálkozóval egybekötött vetítése Vendégek: Koltai Róbert,
Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/
A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban
Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember
Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár
2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc
7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése
Munkaterv 2014/2015 Dátum Idő Programok szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. 16:30 Szülői értekezlet - közös + osztályonként szeptember 4. Szakköri jelentkezés
Marek Stefański ünnepi orgonahangversenye a Május 3-i Lengyel Alkotmány Ünnepe alkalmából. május Lengyel Filmtavasz BUDAPEST SZEGED DEBRECEN
2019 május május 5. 19.30 Marek Stefański ünnepi orgonahangversenye a Május 3-i Lengyel Alkotmány Ünnepe alkalmából Mátyás-templom Bp. I. Szentháromság tér május 9-15. 25. Lengyel Filmtavasz BUDAPEST SZEGED
2017. OKTÓBER DECEMBER MAGYARORSZÁG. Solti International Conducting Competition. Solti Nemzetközi Karmesterverseny
2017. OKTÓBER DECEMBER MAGYARORSZÁG SICC International Conducting Competition Nemzetközi Karmesterverseny SICC International Conducting Competition Nemzetközi Karmesterverseny Első és második forduló:
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
Szerződés tárgya. Produkciók művészi feladatainak ellátása (Parsifal, Traviata, Macbeth) 8 előadás 500 000 Ft + ÁFA/előadás
1. ALAPHANG BT. 2012.04.hó Produkciók művészi feladatainak ellátása (Parsifal, Traviata, Macbeth) 8 500 000 Ft + / Produkciók művészi feladatainak ellátása (A denevér, Parsifal, Ariadné) 8 + főpróba +
Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban
Októberi programok: Faliújság: 3.csoport október 1. szerda este október 2. csütörtök október 3-4-5. A zene világnapja Shakespeare az opera színpadán Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein
Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Bérletajánló.
Bérletajánló 2019 2020 www.zugloifilharmonia.hu www.facebook.com/zugloifilharmonia STEPHANUS BÉRLET 2019 I 2020 2019. november 17. vasárnap 18.00 Verdi: Quattro pezzi sacri Wagner: A Walkür III. felvonás
Diplomája megszerzése után nem sokkal, 1991-ben, a Wiener Staatsoper magánénekese lett, ahol legkedvesebb és legfontosabb szerepeiben
Andrea ROST soprano Rost Andrea Budapesten született. Zenei érdeklődése már kisgyerekként is megmutatkozott, bár családjában senki nem volt zenész. Az általános iskolai zenetanára figyelt fel különleges
Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak
Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
Média ajánlat RTL Klub Nyereményjáték felületek Fókusz Barátok közt Story Extra Mozikvíz Hétvégi Filmklub
Média ajánlat RTL Klub Nyereményjáték felületek - 2017. Fókusz Barátok közt Story Extra Mozikvíz Hétvégi Filmklub RTL Klub Fókusz magazin Naponta jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást
Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai
Móra-emlékév 2014 A Somogyi-könyvtár programjai 2014-ben születésének 135. és halálának 80. évfordulóján kiállítással, rendezvényekkel emlékezünk Móra Ferencre, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatójára,
PRÓFÉTAPARÁDÉ A Łódź Kaliska csoport művészeti projektje
2017 január február január 8-ig február 9-ig január 11. február 9. 19.00 január 11 15. 18.00 január 14. 20.00 január 16. 18.00 január 30. 18.00 február 9. március 17. 18.00 február 13. 18.00 február 13.
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA
2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Gonda Zita gyakorlóiskolai vezetőtanár Holokauszt Emléknap: hivatalos iskolai emléknap a 2000-2001-es tanévtől Gothár
VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje
2008. Szptmbr Fotó: Rékasi Attila Közösségi programok KLUBOK, szakkörök ISKOLAI PROGRAMOK VÁROSI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZ, MOZI EGYHÁZI ÉLET VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intlligncia közvtítõj Félórás lmzés a pénzügyi
2017. OKTÓBER DECEMBER MAGYARORSZÁG. Solti International Conducting Competition. Solti Nemzetközi Karmesterverseny
2017. OKTÓBER DECEMBER MAGYARORSZÁG SICC International Conducting Competition Nemzetközi Karmesterverseny SICC International Conducting Competition Nemzetközi Karmesterverseny Első és második forduló:
A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok
1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév
a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül
ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc
Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam
Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás
E napló tulajdonosa. Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva!
E napló tulajdnsa Mttóm erre az évre: Ezt kell rólam tudni Nevem: Lakcímem: Telefnszámm: _ E mail címem: 2016 ban leszek éves. Kedvenc színem a. Kedvenc könyvem:. Kedvenc filmem:. Kedvenc színésze(i)m:.
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500
Június Név Típus, jelleg Helyszín KezdésJegyár Június 11. Francois Veber: Bérgyilkos a barátom színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 13. Edward Taylor: Legyen a feleségem Ray Cooney-John Chapman: színház
Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva!
Mttóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jg fenntartva! E napló tulajdnsa Nevem: Lakcímem: Telefnszámm: _ E mail címem: Ezt kell rólam tudni 2015 ben leszek éves. Kedvenc színem a. Kedvenc könyvem:. Kedvenc
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése
Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel