A Képviselő-testület október 4-én fogadta el a 12/2011.(X.15.) számú, telekadóról szóló rendeletét.
|
|
- Rudolf Budai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának április 19-i, illetve a Képviselő-testület április 24. napján tartandó ülésére Tárgy: A telekadóról szóló rendelet módosítása Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság és Képviselő-testület! A Képviselő-testület október 4-én fogadta el a 12/2011.(X.15.) számú, telekadóról szóló rendeletét. A évi CLVI.(XI.29.) számú, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvény 173 -a módosította a helyi adókról szóló évi C. törvény 19 -t, ennek alapján szükségessé vált a telekadóról szóló rendelet mellékletét képező nyomtatvány tartalmának módosítása. A nyomtatvány rendszeresítését az 54/2011. NGM rend. és a 35/2008. PM rend. írja elő, mely utóbbinak a 3.sz. mellékletét képezi. A nyomtatványt a PM rendelet 1. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján tervezzük kiegészíteni. A kiegészítés a bevallás nyomtatvány VII. fejezetét (Mentességek, kedvezmények) érinti oly módon, hogy az 1-3. pontok számozás nélkül kiegészülnek az alábbi szövegrésszel: Adómentesség (A kívánt rész aláhúzandó) Lakóépülethez tartozó telekrész Üzleti tevékenységet szolgáló épülethez tartozó telekrész Építési engedéllyel érintett telek A fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Bizottságot és Képviselő-testületet, hogy támogassa az előterjesztést! Minősített szótöbbségű határozat! Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő testületének./2012.(iv.30.) számú rendelete a telekadóról szóló 12/2011.(X.15.) sz. rendelet módosításáról - a melléklettel megegyezően - Herceghalom, április 17. sk.
2 TERVEZET Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének... számú rendelete a telekadóról szóló 12/2011.(X.15.) számú rendeletének módosításáról A Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló évi C. törvény 1. -ában és 43. -ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. -a (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva hozott 12/2011.(XI.15.) számú, a telekadóról szóló rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 1.. (1) A R. 2. számú melléklete az alábbi szerint módosul: 2. SZÁMÚ MELLÉKLET BEVALLÁS a telekadóról, 2. alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás II. Bevallás benyújtásának oka Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése Változás jellege: Változás jellege: Változás jellege: új telek... ingatlan megszűnése ingatlan szerzése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése építmény lebontása művelési ágban, aranykorona értékkel nyilvántartott földrészlet művelésének befejezése 100 %-os beépítés ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása belterületbe vonás adóbevezetés adóalap-megállapítás változása Egyéb:... külterületbe sorolás Egyéb:... III. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: év hó nap IV. Telek 1. Címe: város/község közterület közterület jelleg hsz. 2. Helyrajzi száma: / / /
3 V. Bevallás benyújtója 1.Bevallásbenyújtó minősége: Tulajdonos Vagyoni értékű jog jogosítottja Jog jellege: kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga (tartós) földhasználat joga 2. Tulajdoni (jogosultsági) hányad: 3. Bevallásbenyújtó neve (cégneve): 4. Születési helye város/község ideje: év hó nap 5. Anyja születési családi és utóneve : 6. Adóazonosító jele: Adószáma: Illetősége: Belföldi Külföldi ország 8. Székhelye, lakóhelye: város/község közterület közterület jelleg hsz. ép. lh. em. 9. Telefonszáma: címe: VI. Telek általános jellemzői 1. Telek teljes területe: m 2 2. A telekből épülettel lefedett terület: m 2 3. A telekadó hatálya alá tartozó telekrész (1 és 2 különbözete): m 2 VII. Törvényi mentesség 1.1 A telek építési, változtatási, telekátalakítási tilalom alatt áll 1.2 A telek erdő művelési ágban van nyilvántartva 1.3 A telken levő épület(ek) hasznos alapterülete: m 2 Adómentesség (A kívánt rész aláhúzandó) Lakóépülethez tartozó telekrész Üzleti tevékenységet szolgáló épülethez tartozó telekrész Építési engedéllyel érintett telek
4 VIII. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. év hó nap helység az adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása 1.A jelen adóbevallást ellenjegyzem: Jelölje X-szel ha az adóhatósághoz bejelentett, a bevallás aláírásra jogosult állandó meghatalmazott: bejelentett 2. Adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles Jelölje X-szel, ha meghatalmazott és meghatalmazását adószakértő neve: Jelölje X-szel, ha az aláíró az adóhatósághoz 3. Adóazonosító száma: pénzügyi képviselő 4. Bizonyítvány/igazolvány száma: Herceghalom, április 24. Erdősi László polgármester Záradék: Kihirdetve: április 30.
5 ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 24. napján tartandó ülésére Tárgy: A köztisztaságról szóló rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország Parlamentje az utóbbi időben több, a hulladékgazdálkodást érintő jogszabályi változtatást fogadott el. A hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 23. F) pontjában kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (19 bekezdése szerint a képviselő-testület a szolgáltató díjkalkulációját elfogadva rendeletet hozott a hatályos jogszabályoknak megfelelően a évi hulladékkezelés közszolgáltatás díjairól. A Parlament december 30-án módosította a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, mely szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete által rendeletben megállapított hulladékkezelési közszolgáltatási díj évi mértéke nem haladhatja meg a évre megállapított hulladékkezelési közszolgáltatási díj legmagasabb mértékét. Ennek nyomán visszavontuk a évre vonatkozó köztisztaságról szóló rendeletünket. A közszolgáltatási díjat az Önkormányzat a 64/2008.(III.28.) sz. Kormányrendelet alapján köteles megállapítani. A kormányrendelet azonban a továbbiakban is rögzítette, hogy ha a megállapított közszolgáltatási díj kisebb, mint a jóváhagyott kalkuláció szerinti díj, akkor a különbözetet az Önkormányzat köteles megtéríteni. Ennek alapján az AVE Zrt. a március 29. előtti ürítésekre jogosult kérni a fennálló díjkülönbözetet. (Erre vonatkozóan tárgyalásokat folytatunk az érintett időszakra esedékes díjkülönbözet elengedése ügyében.) Az ellentmondás feloldására a Parlament újból módosította hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvényt, ennek alapján az Önkormányzatnak május 1-től ismét módosítania szükséges a köztisztaságról szóló rendeletét. A fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Bizottságot és Képviselő-testületet, hogy támogassa az előterjesztést! Minősített szótöbbségű határozat! Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő testületének./2012.(iv.30.) számú rendelete a a köztisztaságról és a hulladék elszállításáról szóló 16/2003.(XII.30)) sz. rendelet módosításáról - a melléklettel megegyezően - Herceghalom, április 17. sk.
6 TERVEZET Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2012.(IV.30.) számú rendelete a köztisztaságról és a hulladék elszállításáról szóló 16/2003. (XII.30.) sz. rendelet módosításáról Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete a évi XLIII. tv. (továbbiakban: Hgt.) és 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet rendelkezései alapján a köztisztaságról és a hulladék elszállításáról szóló 16/2003. (XII.30.) sz. rendeletet (továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja: 1.. (1) Az R. 4.. (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (4) A szemétszállítási egytényezős közszolgáltatási díj mértéke lakossági igénybe vevők részére: EDÉNY MÉRETE SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI DÍJ 80 LITERES EDÉNY 262,- Ft+ÁFA/db/ürítés LITERES EDÉNY 382,- Ft+ÁFA/db/ürítés 240 LITERES EDÉNY Ft+ÁFA/db/ürítés Környezetbarát zsák Ft+ÁFA/db A díjtétel az űrtartalomhoz tartozó edény egyszeri ürítési díját jelenti. 2.. (1) Az R (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (2 ) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a évi XLIII. tv-ben, valamint a 64/2008(III.28.) sz.korm. rendeletben foglaltak szerint kell értelemszerűen eljárni. 3.. (1) A rendelet április 30. napján lép hatályba és az azt követő nap - a rendelet egységes szerkezetbe foglalásával - hatályát veszti. (2) Az e rendeletben évre vonatkozóan meghatározott díjtétel május 1-től alkalmazandó. (3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 7/2012.(II.20.) számú rendelet hatályát veszti. Herceghalom, április 24.
7 Erdősi László polgármester Záradék: Kihirdetés: április 30.
mezőgazdasági művelésének a megszüntetése a telek művelés alól kivett területként való ingatlannyilvántartási
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése Változás jellege : Változás jellege : Változás jellege :
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BEVALLÁS. a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése Változás jellege : Változás jellege : Változás jellege :
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetén (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BEVALLÁS. a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás
BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról
14. melléklet a 77/2013. (XII. 31.) NGM rendelethez 5. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat,
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévtől (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján benyújtott bevallás
I. Bevallás fajtája: II. Bevallás benyújtásának oka:
BEVALLÁS a telekadóról HEGYESHALOM (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete a telekadóról
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete a telekadóról (Egységes szerkezetbe foglalva a 24/2011.(XII.30.) sz. rendelettel) A Herceghalom Község Önkormányzat
BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról
Iszkaszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Csóri Kirendeltség 8041 Csór, Fő tér 10. Tel/Fax:22/599-511 E-mail: hivatal@csor.hu BEVALLÁS a magánszemély kommunális adójáról (Benyújtandó az ingatlan
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
BEVALLÁS a telekadóról
90252 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 225. szám BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország
ASP TELEKADÓ BEVALLÁS ADO 32-216 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 6-27-595-1 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 6-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2. keresztnév Beküldő
KT01 ADATBEJELENTÉS A TELEKADÓRÓL
I. Az adatbejelentés benyújtója Adatbejelentő minősége: tulajdonos vagyoni értékű jog jogosítottja jogi jellege kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga Tulajdoni (jogosultsági)
Átvevő: 5083 Kengyel, Szabadság út 10. Ikt.sz.: Előző tulajdonos:
Kengyel Közgég Jegyzője Beérkezés dátuma: Átvevő: 5083 Kengyel, Szabadság út 10. Ikt.sz.: Előző tulajdonos: BEVALLÁS A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 1. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához.
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL. J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Megállapodás alapján benyújtott bevallás*
BALATONFÜRED KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja:. Az adóhatóság megnevezése: Balatonfüredi Közös Önkormányzati
Csömör Nagyközség Polgármesteri Hivatal 2141 Csömör Szabadság út 5.
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő J E 4130 Derecske, Köztársaság út 87. Tel.: (54) Fax: (54)
DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő J E 4130 Derecske, Köztársaság út 87. Tel.: (54) 410-078 Fax: (54) 548-089 E-mail: titkarsag@derecske.hu B E V A L L Á S az építményadóról, hasznos alapterület szerinti
BALATONHENYE ÖNKORMÁNYZAT
Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal 8254 Kővágóörs, Petőfi utca 2. Telefon: 87/563-002 BALATONHENYE ÖNKORMÁNYZAT Azonosító : (Adóhatóság tölti ki!) BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Benyújtás, postára adás napja: : év hó nap Ikt. szám:
Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: : év hó nap Ikt. szám: Ügyintéző: BEVALLÁS Építményadóról Benyújtandó Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Nikla Kirendeltségéhez, személyesen
Kunhegyes Város Önkormányzatának bevallási nyomtatványa az építményadóról,
Kunhegyes Város Önkormányzatának bevallási nyomtatványa az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.
Építmény szerzése változás Építmény elidegenítése. 1. Címe: város/község közterület közterület jellege hsz ép. lh em ajtó.
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
1. Címe: város/község
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS HEGYESHALOM FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
SALFÖLD ÖNKORMÁNYZAT
Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal 8254 Kővágóörs, Petőfi utca 2. Telefon: 87/563-002 SALFÖLD ÖNKORMÁNYZAT Azonosító : (Adóhatóság tölti ki!) BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti
I. Bevallás fajtája: a) Megállapodás alapján benyújtott bevallás b) Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
Tárgy: Építményadó bevallás Községi Önkormányzat Jegyzőjétől 3720 Sajókaza, Petőfi u. 2. 48 / 355-001 Fax: 48 / 505-208 Email: kaza.jegyzo@parisat.hu I. Bevallás fajtája: a) Megállapodás alapján benyújtott
Változás bejelentése Változás jellege: Adóalap-megállapítás változás. Egyéb:
Bevallás az építményadóról - nem lakáscélú épületek FŐLAP Benyújtandó Fegyvernek Város Önkormányzat Adóhatóságához. Helyrajziszámonként külön-külön kell bevallást benyújtani. I. Bevallás fajtája: Megállapodás
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS az építményadóról
1 a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS az építményadóról F LAP Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó: Újszász Város Polgármesteri Hivatal Adó- és Pénzügyi Osztálya 5052 Újszász, Szabadság tér 1.; tel.: 56/552-022)
Változás bejelentése Változás jellege: Adóalap-megállapítás változás. Egyéb:
Vértessomló Község Önkormányzati Hivatal bevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓról, FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön
Változás bejelentése Változás jellege: Adóalap-megállapítás változás. Egyéb:
Várgesztes Községbevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓról, FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
község közterület közterület jellege hsz. ép. lh. em. ajtó
Tiszaüly Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5061 Tiszasüly, Kistéri út 21. Tel:56/497-000, fax: 56/497-019 Bevallás a magánszemélyek kommunális adójáról (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
Beérkezés dátuma: GÖNYŰI POLGÁRMESTERI HIVATAL 9071 GÖNYŰ, KOSSUTH L. U. 67. BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
város/község közterület közterület jelleg hsz. ép. lh. em. ajtó
Mátraballa Község Önkormányzata Körjegyzőség Mátraballai Hivatala 3247. Mátraballa, Iskola u. 5. Tel: 36/475-001. Bevallás a magánszemélyek kommunális adójáról (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
1. Bevallásbenyújtó minősége: Tulajdonos Vagyoni értékű jog jogosítottja Jog jellege:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 28/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2012. (XI. 26.) önkormányzati rendelete
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati adóhatóságához
6/1 ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzati adóhatóságához (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az
közterület közterület jelleg hsz. ép. lh. em. ajtó 9. Levelezési címe: város/község
6/1 BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó Zalaegerszeg önkormányzat adóhatóságához Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) Ahol
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
ÉPÍTMÉMNYADÓ bevallási nyomtatványa FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás
BEVALLÁS az építményadóról
1 Lövői Közös Önkormányzati Hivatal Adóhatósága 9461. Lövő, Fő u. 181. Tel.: 99/533-557 E-mail: ado@lovo.hu BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP I. A bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani)
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani) 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet alapján Az adóhatóság tölti
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó Szécsény város önkormányzat adóhatóságához (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az adatbejelentés fajtája:
FEHÉRVÁRCSURGÓ Polgármesteri Hivatal bevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓ-ról, FŐLAP
FEHÉRVÁRCSURGÓ Polgármesteri Hivatal bevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓ-ról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.
TELEKADÓ BEVALLÁS. Csobánka Község Önkormányzata
TELEKADÓ BEVALLÁS Csobánka Község Önkormányzata Cím: 2014 Csobánka, Fő út 1. Telefon: 26/320-020 Email: polgarmesterihivatal@csobanka.hu Fax: 26/520-010 ASP ADÓ 032 Beküldő viselt neve titulus családi
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
BEVALLÁS. db Résztulajdonos. Vagyoni értékű jog jogosítottja: kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga
BEVALLÁS Jászberény Város önkormányzat illetékességi területén az építményadóról a lakás, és nem lakás céljára szolgáló építményekről hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az
B E V A L L Á S az építményadóról
Pátyi Polgármesteri Hivatal Adóigazgatási Iroda 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83. : 06-23/555-535 Fax: 06-23/344-540 E-mail: ado@paty.hu web: http://www.paty.hu B E V A L L Á S az építményadóról Főlap (Benyújtandó
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
I.Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
BEVALLÁS a magánszemélyek kommunális adójáról Benyújtandó Múcsony Nagyközség Önkormányzata Adóhatóságához (helyrajzi számonként külön-külön kell benyújtani) I.Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott
II. Bevallás benyújtásának oka: Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése
Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében (a 35/2008. (XII.31.) PM. rendelet alapján) FŐLAP (Benyújtandó
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében
Jászszentandrás-Jászivány Körjegyzőség Jászszentandrás, Rákóczi út. 94. 5136. T.: 57/446-006. Fax: 57/446-002. BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében adóév FŐLAP Benyújtandó
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának.
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó a Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal adóhatóságának. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
Fertőrákos Községi Önkormányzat Adóhatósága 9421 Fertőrákos, Fő u.139. Tel./fax: 99/530-024 E-mail: ado@fertorakos.hu 35/2008. (XII.31.) PM rendelet alapján 1 Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás (postára
Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: év hó nap az átvevő aláírása
db 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet alapján BEVALLÁS az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani.) Az adóhatóság
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS
Ügyintézı: Ráczné Tel: 570-028/216 Érkezett: II. Bevallás benyújtásának oka: ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS FİLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája: Megállapodás alapján
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. Változás bejelentése Változás jellege:
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Adóhatósága 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. Tel./fax: 99/360-012 E-mail: ado@nagycenk.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete a települési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros IV. kerület
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FİLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 Fertőd Város Önkormányzatának Adóhatósága 9431 Fertőd, Madách sétány 1. Telefon: 99/537013 E-mail: adougy@fertod.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be (gazdálkodó szervezet kizárólag https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap oldalon keresztül) benyújtandó a telek fekvése szerinti
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön kell bevallást benyújtani)
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön kell bevallást benyújtani) 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet alapján Az adóhatóság tölti
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
bevallás A magánszemély kommunális adójának megállapításához . évtől I. A bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott Nem megállapodás alapján
Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály ADÓIRODA 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Tel.:63/510-330 fax. 63/510-328 Számla száma: 12066007-00372965-00100007 Bevallás A magánszemély kommunális adójának
MEGÁLLAPODÁS. adóval kapcsolatos kötelezettségekrıl és jogokról
1. SZÁMÚ MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS adóval kapcsolatos kötelezettségekrıl és jogokról I. Adónem Építményadó Telekadó Magánszemély kommunális adója Épület utáni idegenforgalmi adó II. Ingatlan 1. Címe: város/község
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Benyújtandó az adótárgy fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
ADATBEJELENTÉS a magánszemélyek kommunális adójáról
ADATBEJELENTÉS a magánszemélyek kommunális adójáról benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévben FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
Az űrlap mezőit kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni! HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI!
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS FŐLAP Pogány Községi Önkormányzat illetékességi területén lévő építményekről Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: Átvevő aláírása:... Az adóhatóság ügyirat száma:....
ADATBEJELENTÉS a telekadóról
BudapestFőváros IX. kerület XX. Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal kerület Pesterzsébet Polgármesteri Adóiroda Hivatal Hatósági Osztály Adócsoport 1093 Budapest, Bakáts utca 8. Tel: 215-1077 Fax: 217-3032
BEVALLÁS a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.
a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása művelési ág alóli kivonás vagyoni értékű jog megszűnése
Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal Balatongyöröki Kirendeltség ADATBEJELENTÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRÓL (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.) Helyrajzi számonként
az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP 31B-12-01 Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: Az adóhatóság azonosító száma: az átvevő aláírása I. Bevallás
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP Benyújtandó SZERENCS város önkormányzat adóhatóságához. (Helyrajzi számonként külön külön kell bevallást benyújtani.
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP Benyújtandó SZERENCS város önkormányzat adóhatóságához. (Helyrajzi számonként külön külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott
Jánoshalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2011. (I.28). önkormányzati rendelete
Jánoshalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2011. (I.28). önkormányzati rendelete a telekadóról (egységes szerkezetben) Jánoshalma Város Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, többször
ADATBEJELENTÉS. a magánszemély kommunális adójáról. Bokod Község önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS a magánszemély kommunális adójáról Bokod Község önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!) I. Az adatbejelentés fajtája: 1. Nem megállapodás
jogi jellege adószáma: közterület neve: közterület közterület neve: közterület jellege: hsz.: épület: lépcsőház: emelet: ajtó: címe:
(Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani) I. Bevallás benyújtója Bevallásbenyújtó minősége: tulajdonos vagyoni értékű jog jogosítottja jogi jellege kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti
az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP Űrlapkód: 31B-14-01 2014.01.08. Makói Polgármesteri Hivatal Adócsoport Cím: 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: 62/511-800
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS. Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Központi számunk: 96/
Bevallás: évi építményadó megállapításához: hasznos alapterület szerinti adózás esetében (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön
Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó. Adószáma: Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2008-2011 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
ADATBEJELENTÉS. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
I. Bevallás fajtája. megszűnése Ingatlan (építmény, telek) szerzése. Ingatlan (építmény, telek) elidegenítése. Vagyoni értékű jog megszűnése
Bevallás A magánszemély kommunális adójáról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához) Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást adni I. Bevallás fajtája Megállapodás
HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése
BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.
Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó. Adószáma: Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2013 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
IV. Adókötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja:
BEVALLÁSI NYOMTATVÁNY magánszemély kommunális adójához Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani I. Bevallás fajtája (megfelelő részt x jellel szíveskedjen jelölni) megállapodás alapján
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.