AZ ETIÓP KINCSTÁRNOK
|
|
- Dávid Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, augusztus 21. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán AZ ETIÓP KINCSTÁRNOK Énekek: 111; 430; 431,1-3 Alapige: ApCsel 8,26-40 Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel és menj Dél-felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Ő felkelt és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz! Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza? És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről. Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról? Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem? Ezt mondta neki Fülöp: Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet. Ő pedig így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.
2 Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnapot. Köszönjük gondviselő szereteted bőségét. Köszönjük, hogy ma is mindnyájan jóllakhattunk. Köszönjük, hogy szabadon eldönthettük, hogy jövünk igét hallgatni vagy nem. Bocsásd meg, hogy annyira nem tudunk élni azzal a bőséggel és szabadsággal, amit most adsz nekünk. Annál inkább könyörgünk azokért, akiknek mindez nincs meg. Akik ma is csak titokban jöhettek össze téged dicsőíteni, vagy össze sem jöhettek. Akik ma sem ettek még semmit. Akik még sose hallottak a te üdvözítő szeretetedről, akik félnek, vagy a halál szélén vannak. Könyörülj rajtunk, Istenünk, hogy ne kényelmesedjünk el ezek között a jó körülmények között. Áldunk téged a te csodáidért, amikről énekeltünk. Bocsásd meg, ha nem tartjuk őket számon. Pedig a mi kicsi életünkben is olyan sok csodát cselekedtél már. Legyen áldott érte a te szent neved! Csodát kérünk tőled most is, azt, hogy tedd az emberi szót újjáteremtő igévé, lágyítsd meg a mi kemény szívünket, vedd el a közönyünket, szabadíts ki mindenféle lelki langyosságból, segíts el minket az Isten fiainak örömére, szabadságára, boldogságára. Alázatosan kérünk, szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid. Ámen. Igehirdetés Mivel az igehirdetés után keresztelő is lesz, arra gondoltam, hogy tanulmányozzuk a Biblia egyik keresztelésről szóló történetét. Azt, amit most hallottunk, mert igen sok tanulsággal bír. Különös emberről szól ez a történet. Egy magas rangú afrikai állami tisztviselőről, és különös dolgokat tudunk meg róla. Ha közelebbről megnézzük, akkor kiderül, hogy nem is róla szól, hanem a minket érthetetlenül, kimondhatatlanul szerető Istenről, aki mindent megmozgat azért, hogy egyet is közülünk kimentsen a pokolból, a kárhozatból, hiszen Ő mindent megtett azért, hogy találkozzunk vele és üdvösségünk legyen. Azt nézzük meg, hogy ki volt ez a derék ember, miért indult el egy nagyon hosszú és nehéz útra, és hogyan tért onnan haza. Annyit már tudunk, hogy a kandakénak ez nem személynév, hanem méltóságjelző: az anyakirálynőt, vagy ha ő volt az uralkodó is, a királynőt nevezték így Etiópiában a kincstárnoka volt ez a férfiú, akinek a nevét nem tudjuk. A hierarchiában az országban a harmadik-negyedik ember lehetett. Tehát igen tekintélyes. Igen gazdag is lehetett, mert másképp nem engedhette volna meg magának, hogy egy ilyen hosszú útra elinduljon. Va- 2
3 lami miatt (mindjárt mondom, mi miatt) a jeruzsálemi templomba akart elmenni, az pedig az ő lakóhelyétől közel kétezer kilométerre volt. Akkori közlekedési eszközzel ez több hónapos út, és lehetséges, valószínű, hogy nem egyedül ment. Szóval ez sokba kerülhetett, ezt csak olyan ember teheti meg, aki gazdag. Művelt is lehetett, mert az az Ézsaiás könyvtekercs, amit hazafelé menet olvas a szekéren, és amit méregdrágán vásárolhatott Jeruzsálemben, az minden bizonnyal már az Ószövetség görög fordítása volt. Tehát ismerte az akkori világnyelvet, a görögöt. Aztán azt tudjuk meg még róla, hogy eunuch volt, mert etiópéknál az volt a szokás, hogy ha az uralkodó nő volt, akkor a közvetlen munkatársait ivartalanították. És még egy tulajdonsága kiderül (tulajdonképpen erről szól az egész história), ez pedig az, hogy nem elégítette ki őt az a vallásos élet, ami a hazájában gyakorlat volt. Az ott élő zsidóktól több zsidó élt ott akkor hallhatott Izráel Istenéről, erről a különös, láthatatlan Istenről és az Ő tetteiről. Elgondolkozott azon, hogy van ez? Nekik csak egy van, nekünk sok istenünk van, de ezekről még sosem hallott olyat, hogy beszélnének a bennük hívőkkel. Vagy hogy nagy tetteket hajtanának végre. Ezek az istenek egyáltalán nem cselekszenek. Miért is? Talán egyáltalán nem is léteznek? Szép szobrok. Mi gyártottuk őket. Ezek a zsidók meg azt mondják: Isten teremtette az embert, nem az ember az isteneit. Különös. Meg sok minden pont ellenkezik azzal, ami az ő hiedelmeikben élt. Valami elementáris vágy ébredt a szívében, hogy ő találkozni akar ezzel az Istennel. Ő utána akar járni. Legjobb a vallási központban, el kellene menni Jeruzsálembe. De ez akkor egy hihetetlen, elképzelhetetlen óriási út volt. Oda-vissza négyezer kilométer. Ki tudja, milyen szekéren. Itt szépen mondja a Biblia: hintó. De akkor is, abban zötykölődni négyezer kilométeren át Emögött valami olthatatlan szomjúság van. Valami olyan vágy, hogy ez mindennél fontosabb neki. Hónapokra kész otthagyni a munkát mit tudjuk mi, hogy ment akkor a szabadság egy főtisztviselőnek, meg a fizetés, a költség, meg minden De ez mindent felülírt, hogy ő ezt az élő Istent, ha valóban létezik, meg akarja ismerni, és ha valóban létezik, szeretne közösségre jutni vele. Ez mindig Isten munkája, amikor valakinek a szívében felébreszti ezt a vágyat, és nem sajnál áldozatot sem hozni érte. Hadd kérdezzem meg: ismerős-e nekünk ez a vágy? Akármilyen fokozatban is. Mert enélkül sokszor megmarad olyan langyos, színtelen, szagtalan, íztelen valaminek az ú.n. keresztyénségünk. Ismerős-e az, hogy kevés az, amire eljutottam? Ennél sokkal többet ígér a Biblia. Nem akarok abból 3
4 kimaradni. Isten elkészítette. Akkor milyen szekérre kell felülnöm, hogy eljussak oda? Kerül, amibe kerül! A közelmúltban több könyvet kellett olvasnom az imádságról, meg ú.n. nagy imádkozók hűséges szolgáló életéről, és elszégyelltem magamat. Az, amit én imádságnak nevezek és gyakorlok naponta vagy sokszor azt gondolom, szüntelenül, az valami olyan szerény kezdés ahhoz képest, ami az ő életükre jellemző volt. Na de ez ne a kedvünket vegye el, hanem bátorítson minket arra, hogy mi is továbbjuthatunk. De itt az a kérdés, hogy izgat-e minket az, hogy hol tartunk az Isten-ismeretben, az Istennel való közösségben, és tudjuk-e, hogy ennél sokkal több lehetséges, és mit teszünk ennek érdekében? Más dolog tudni Istenről, és más dolog együtt élni vele. Nekünk Jézus Krisztus ez utóbbit tette lehetővé, és ezt hívják keresztyénségnek. Ami ennél kevesebb, nem érdemli meg ezt a nevet. Honnan lehet azt megállapítani, hogy ki hol van? Mondok néhány kérdést. Nem olyan bonyolult ez. Bocsánat, ha személyesen mondom: Mennyi időt töltöttél ma imádsággal? Aki fontos nekünk, akivel mi együtt élünk, azzal csak váltunk szót, nem? És mindjárt a másik oldala: az elmúlt hét Biblia-tanulmányozása során, ha van ilyen az életünkben, melyik ige volt az, amelyik telitalálat volt? Azt mondtad: ehhez kell igazítanom az életemet. Most már tudom, mit kell másképp csinálni. És hozzá is igazítottad. Mert Isten ezt a munkát végzi a benne hívőkben, azokban, akik vele együtt élnek, akiknek van közösségük vele, nemcsak tudnak arról, hogy ő állítólag létezik. Az együttélés során beszélgetünk. Én elmondom, Ő elmondja, én válaszolok, és utána tettek következnek. Vagy ha valaki úgy gondolja, hogy már hívő Jézus azt mondta: akkor tegyetek tanítványokká másokat is. Ki az, akiért most harcolsz, hogy hitetlenből hívővé legyen? Szoktál erről beszélgetni is vele, és naponta imádkozol érte? Nem olyan bonyolult ez. Egészen egyszerű dolgokból kiderül, hogy csak tudunk arról, hogy van Isten, és tán csodállak, ámde nem szeretlek mert szeretetkapcsolat nincs, vagy pedig van szeretetkapcsolat, közösség vele? A sok egyéb között két veszély fenyegeti a mi vallásos vagy hívő életünket: egyrészt az igénytelenség: beérjük annyival, ameddig eddig eljutottunk. Na de lehet, hogy az még nem is az igazi, még el kellene kezdődnie az igazinak. Vagy most kellene elmélyülnünk. Meghallgatunk bármit szívesen egy-egy alkalommal a templomban, s utána marad minden úgy, ahogy volt. Ennek ítélet a következménye a Biblia szerint. A másik veszedelmes ellensége a lelki fejlődésnek az, hogy összetévesztjük a dolgokat. Bizonyos vallásos cselekményekről azt gondoljuk: az a Krisztus-követés. Az még nem az! 4
5 Ez a derék kincstárnok minden bizonnyal nagyon vallásos volt. Csakhogy egy félpogány-pogány vallásosság az üdvösség szempontjából semmivel sem több, mint a teljes hitetlenség. Sőt veszélyesebb, mert össze lehet téveszteni. Mert azt gondolhatja az ember, hogy helyettesíthető az egyik a másikkal. Az előbb feltett kérdésekre, ha valaki igennel válaszolhat, akkor adjon hálát Istennek, és menjen bátor lépésekkel előre a lelki fejlődés útján. De ha nemmel kell válaszolnunk, akkor ez azt jelenti, hogy még nincs közösségünk Istennel. Vagyis még nincs üdvösségünk. Ez pedig azt jelenti, hogy minden nappal közelebb kerülünk a kárhozathoz, a pokolhoz. Elnézést kérek, ha itt most magyarul és világosan beszélek. Ritkán szokták ezt így kimondani, pedig a Biblia így beszél róla. Isten nélkül maradunk ott, ahova megszülettünk: a kárhozatban. Aki találkozik Istennel, az megy át a halálból az életbe, a kárhozatból az üdvösségre. Nem kellene változtatni esetleg a mostani állapotunkon, hogy átmenjünk? Olyan nagy kegyelme ez Istennek, hogy erre akár ma este is lehetőség van. Nagyon jellemző ám az is (ha valaki kérdezi, miből állapíthatom meg:), hogy mi miatt megy el valaki egy istentiszteletre. Lehet, hogy azért, mert hívták, vagy valamire kíváncsi, valakivel találkozni akar. Megszokta, talán gyerekkora óta eljár. De mi a célja? Hányan jöttünk ide ma este azzal az imádsággal, hogy Uram, nagyon szeretnék most valamit tőled hallani, hogy azután azonnal cselekedjem is azt. Gyere és szólj bele az életembe. Sok helyen ki kellene igazítani. Te mondd meg, hol és hogyan. Hát ez a célja annak, hogy mi Bibliát olvasunk vagy igemagyarázatot hallgatunk. Lehet járni évekig, évtizedekig úgy, hogy semmi nem változik. Jézus Krisztus azt mondta, hogy ez azért nagyon veszélyes, mert Ő nem ítél el senkit. De folytatja a beszédek, amiket én mondtam nektek, és nem cselekedtétek meg, azok ítélnek el titeket ama napon. Nos, ez a kincstárnok tehát vállalta ezt a hosszú és nehéz utat, mert nem elégítette ki az otthoni vallásosság. Ő az élő Istennel akart találkozni. És mi volt ennek az útja? Elment egy távoli templomba, mert úgy tudta, hogy ott lehet vele találkozni. Vett egy Bibliát, ami akkor már készen volt a Szentírásból, és azonnal elkezdte olvasni. Nem értette. Akkor is olvasta. Gondolkozva olvasta, kérdéseket tett fel előbb a Bibliának, azután Fülöpnek. Volt benne annyi alázat, hogy amikor Fülöp megkérdezte: érted-e, amit olvasol? Azt mondta: nem. Gyere és magyarázd meg. A magyarázatot elfogadja, és miközben hallgatja az ige magyarázatát, hit ébred a szívében. Ez a dolog útja mindig, ilyen egyszerű lépések vannak. Csak lépegetni kell. El kell indulni. Ha valakit ez a vágy már szorongat: kevés az, amire jutottam, többre akarok jutni. Közelebb Istenhez, mélyebb közösségre vele, jobban megis- 5
6 merni Őt. Sokkal jobban engedelmeskedni neki, akkor gyerünk! Hova kell menni? Oda, ahol róla van szó. Legyen Bibliám, kezdjem el olvasni. Felét nem értem. Nem baj. A másik felét értem. Az is segít rajtam. Jöjjön valaki, aki az egyik felét megmagyarázza, és már teszem is, amit megértettem. És közben hit születik a szívemben. És közben megnyílik ennek a kincstárnoknak a szeme, és megnyílik előtte a nagy titok. Ézsaiás-tekercs volt nála, és épp az 53. résznél tartott. Nem értette, hogy kiről van ott szó. Fülöpről azt olvassuk: elkezdte a magyarázatot ott, ahol elakadt ez a kincstárnok, és hirdette neki Jézust. Vagyis életében először hallja azt, hogy egy bűn-nélküli, ártatlan, Jézus Krisztus nevű valakinek azért kellett meghalnia, mert az az Isten, akit ő keres, annyira szereti őt személyesen, hogy nem akarja, hogy belepusztuljon abba a büntetésbe, amit a bűneivel kiérdemelt. És ez a Jézus magára vállalta az ő büntetését. Fantasztikus! Ilyet otthon sosem hallott még. Meg másutt sem. És ez azt jelenti, hogy ezért mehet akárki az élő Istenhez, és kerülhet vele kapcsolatba, mert az akadályt, az ellene elkövetett bűneinket, Jézus félretette az útból. Aki ezt hiszi, annak Isten bizonyosságot ad, és kapcsolatba kerül vele. Aki nem hiszi, marad továbbra is egyedül, a bálványaival vagy azok nélkül. Elképedt ez az ember. Két dolog volt megrendítő a számára: Ilyen az az Isten, akit ő keres vagy aki őt keresi? És ilyen nagyok az ő bűnei, hogy azért egy bűn-nélkülinek, egy vadidegennek kellett eleget tennie, meghalnia? És fölébredt benne egy másik vágy, hogy akkor ő nem akar tovább együtt élni a bűneivel. S mihelyt meglát egy kis vizet (valószínű, egy vádi lehetett az), azt mondja: szeretnék megkeresztelkedni. A keresztség a bűnbánat keresztsége volt. Amikor Keresztelő János a Jordánban keresztelt, és hosszú sorban álltak ott az emberek, hogy megkeresztelkedjenek, ez azt jelentette, hogy nyilvánosan vállalták, hogy bizony olyan bűnöket követtek el, melyeket nem lehet jóvátenni, melyekre csak Isten bocsánata a gyógyszer. És ez, hogy egy pillanatra bemeríti őket a Jordánba, azután kiemeli, arra utal, hogy így szeretnének megtisztulni lelkileg is. A bűnvallás és a bűnök elhagyása együtt járt a keresztség gondolatával. És ez az ember szabadulni akar a bűneitől. Keresztelj meg engem azonnal! Mire Fülöp azt mondja: ehhez nemcsak víz kell, hanem hit is. Elhangzik egy gyönyörű hitvallás: hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. És megkereszteli őt. Ez a különbség a pogány és félpogány vallásosság, és az élő Istennel működő közösségben élő hívő ember között, hogy az utóbbi látja a bűneit, fájnak neki és nem akar együtt élni velük, de ugyanakkor már látja Jézust is. Elhiszi, amit a Biblia a váltságról mond, személy szerint magára is érvényesnek tekinti, és mintegy szövetséget köt vele a keresztségben. 6
7 Akinek az életéből ez a kettő hiányzik: az őszinte bűnbánat, bűnvallás, a bűnök elhagyása, és a Jézus Krisztussal való szövetségkötés és abban a szövetségben való élés, az az ember még kívül van az Isten országán. Jó lenne, ha belenéznénk Isten igéjének a tükrébe, és megvizsgálnánk ma este, hogy hányadán állunk mi ezzel? Isten a mi életünket akarja megmenteni. Pontosabban: életet akar nekünk ajándékozni. Az elveszített, teljes, értelmes bibliai szóval örök életet. Ez a kincstárnok ezen az úton jutott el ehhez az élethez. És hogy ezt tényleg megkapta, az kiderül a történet végéről. Fülöp minden szava igaz a számára. Nyilván megörült annak, hogy van valaki, aki segíti őt ezen az úton, hiszen ezért ment Jeruzsálembe, most meg megy hazafelé. De jó lenne, ha el is kísérné őt ez az újdonsült jó barát, és otthon együtt mondhatnák el másoknak. Igen ám, csak azt olvastuk, hogy miután megkeresztelte, a Szentlélek Fülöpöt elragadta. Ott marad egyedül az út közepén. Most mi lesz? És semmi nyoma a kétségbeesésnek, csüggedésnek. Nem keresi Fülöpöt. Úgy megy, mint aki áll a talpán. Aki tudja, hogy mi a feladata, tudja, hogy mi történt. Tudja, hogy találkozott Istennel, s ennek a pecsétje az, amivel befejeződik a történet, hogy továbbment az ő útján örömmel. Azzal az örömmel, amit Isten a hazataláltaknak, a megtalált elveszetteknek szokott adni. Nem ismerjük az ő további történetét, de azt tudjuk, hogy Etiópiából már a második századból vannak feljegyzések keresztyén közösségekről. Nem kell találgatni, s főleg ne állítsunk olyat, amit nem tudunk biztosan. De hogy óvatosan fogalmazzak: nem kizárt dolog (vagy kevésbé óvatosan: nagyon valószínű), hogy ez a derék kincstárnok lett az első misszionárius Afrika földjén. Biztos, hogy mindenkinek elmondta, ami vele történt. Biztos, hogy ellelkendezte, hogy ki az ő új ismerőse és életének az ura, Jézus Krisztus. Volt már Szentírása is. Isten életmentővé tette őt, ez nagyon valószínű. Sosem az a fontos, hogy ki hogyan jön be egy templomba, mindig az a fontos, hogyan megy ki. Azt szeretném kérdezni, hogy mi majd a végén hogyan megyünk ki? Felébredt-e bennünk az a vágy, hogy Uram, amire én eddig eljutottam, az kevés. Akármilyen sok is esetleg, annál még sokkal több van, és szeretnék növekedni, fejlődni a hitben, ha már hitben vagyok. Ha meg nem, szeretnék veled találkozni úgy, mint ez az ember. Neki is elé mentél az úton. Te adtál Bibliát a kezébe. Te küldted oda Fülöpöt, hogy magyarázza. Te ébresztettél vágyat benne, hogy hagyja el a bűneit, keresztelkedjen meg mindent te végeztél. Végezd el az én életemben is, Uram! Én meg, amit meg kell tennem, megteszem. Felülök a rázós kocsira, kezembe veszem a Bibliát, olvasom akkor is, ha nem értem, figyelek a magyarázatára és utálom a bűneimet. Nem akarok velük együtt élni. 7
8 És akkor megtörténhet ehhez hasonló, más-más változatban velünk is, mint ami ezzel a komornyikkal. Próbáljuk ezt ki! Maradjunk most egy percig csendben, és ha valakinek van mondanivalója ezek után Istenhez, mondja el neki őszintén. Imádkozzunk! Istenünk, áldunk azért, hogy még nem mondtál le rólunk. Köszönjük, hogy sokkal többet készítettél el számunkra, mint amit eddig kaptunk tőled. Köszönjük a te nagy ígéretedet, hogy akik engem teljes szívből keresnek, megtalálnak. Köszönjük, hogy nem rejtőzöl el, sőt hívogatsz magadhoz. Könyörülj rajtunk, hogy lépjünk, hogy ne csak elmélkedjünk, hanem cselekedjünk. Hogy ne csak igaznak tartsunk sok mindent a Bibliából, hanem engedelmeskedjünk mindannak, amiről velünk beszéltél. Kérünk, adj mindnyájunk életében előbbre lépést, megújulást most is. Ámen. Énekeljük a 431. éneket. Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss meg minket, És tisztíts meg kegyesen. A Krisztusnak Ő vérével Nagy bűneinket töröld el Szentlelked erejében. Amit e szent fürdő jegyez, Mindent mi bennünk megszerezz: Végy körül szerelmeddel, Hogy a te szövetségedben Megmaradjunk mind végiglen, Minden mi gyermekinkkel. 8
A Biblia gyermekeknek bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Üldözőből prédikátor Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
bibliai felfedező A10 1. TörTéNET: István meghal az Úr Jézusért Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: István meghal az Úr Jézusért Olvasd
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
készen állunk odamenni, ahová küld az Úr
Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Péter meggyógyítja Dorkászt Péter sok
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével
Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével II. Mózes 4.1-17, 27-31. 1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)
Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai
bibliai felfedező 1. TörTÉNET: Az Úr szolgái Bibliatanulmányozó Feladatlap ZNESTÉLKEL Isten által felkészítve
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTÉNET: Az Úr szolgái Isten által felkészítve
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet
XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2013/2 ÁLLJ MEG!
ÁLLJ MEG! A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2013/2 Ha megkérdeznének bennünket, hogy röviden foglaljuk össze, hogy miről szól az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú
A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
AZ ETIÓP KINCSTÁRNOK MEGTÉRÉSE
http://www.bibel.com/blz/index10.html SEHR BEDÜRFTIG FREUNDLICH BEDIENT REICH BESCHENKT Bibellesezettel für Januar 2012 Diakonissenmutterhaus Aidlingen ZEIT MIT GOTT 1/2012; S. 63 76. AZ ETIÓP KINCSTÁRNOK
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi
A Biblia gyermekeknek bemutatja Rut : Szerelmi történet Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
Kedves Testvéreim! ApCsel 8,26-40
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja I. Évfolyam 40. szám, 2008. Nov. 2. Kedves Testvéreim! A mai Igének két főszereplője van. Az egyik egy kereső ember, az etióp kincstárnok, a másik
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva
A BÖJT GYÜMÖLCSEI. Pasarét, 2015. március 22. (vasárnap este) Cseri Kálmán. Énekek: 679, 643, 455,1 és 4-6.
Pasarét, 2015. március 22. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán A BÖJT GYÜMÖLCSEI Énekek: 679, 643, 455,1 és 4-6. Alapige: János 10,17-18 Azért szeret engem az Atya, mert én
Jézus lecsendesíti a tengert
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus lecsendesíti a tengert Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?
A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN
Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children