Részletes szakmai önéletrajz Dr. Papp Ferenc
|
|
- Jenő Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Összefoglaló szakmai önéletrajz Részletes szakmai önéletrajz Dr. Papp Ferenc A szerkezetépítő mérnöki diploma (BME, Építőmérnöki Kar) megszerzése után, 1979-ben tudományos segédmunkatársként kezdtem szakmai pályámat az akkori Építéstudományi Intézetben. Munkámat 1982-től az MTA tudományos segédmunkatársaként folytattam a BME Acélszerkezetek Tanszékén. Műszaki doktori címet szereztem 1982-ben, majd tanársegédi, illetve adjunktusi kinevezést kaptam. Az évet a Heriot-Watt University Egyetemen töltöttem a The Royal Society of London támogatásával, ahol az egyetem szenátusa Visiting Professor-i kinevezésben részesített. Az MTA műszaki tudomány kandidátusa címet ban védtem meg acél rúdszerkezetek számítógépes tervezése témában. A kandidátusi cím alapján 1997-ben doktori (PhD) címet kaptam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Ugyanebben az évben egyetemi docensi kinevezést kaptam a BME Acélszerkezetek Tanszékére ben a tudományos kategória alapfeltételeinek is megfelelő alkotói pályázat alapján Dr.habil (BME) címet kaptam. Jelenleg a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének egyetemi docense vagyok, magyar és angol nyelven tartok előadásokat a BME Építőmérnöki Karán és 2005 között több jelentős kutatási és K+F nyertes pályázat vezetője voltam és 2002 között az OMFB ALK 168/98 projektet vezetem, amelynek célja a ConSteel konkurens acélszerkezeti tervező szoftver kifejlesztése volt. A K+F tevékenység közben között témavezetője voltam az OTKA alapkutatási projektnek, amelynek keretében az acélszerkezetek konkurens és objektum-orientált alapú analízisét és optimális tervezését kutattuk ben pályázó konzorciumot szerveztem, majd jelentős állami támogatást kaptam az NKFP /16 számú e-design projekt keretében. A nagyléptékű projekt célja az acél, vasbeton és acél-vasbeton szerkezetek komplex tervezését támogató, Internet alapú tudásbázis kifejlesztése volt. A projekt 2006-ban történt sikeres lezárása után európai pályázati konzorciumot szerveztem az FP6-IST program keretében. A pályázat egy európai méretű szerkezettervezési tér elvi alapjainak letételét vizionálta. A pályázat az EU illetékes bizottságától szakmailag támogatható minősítést kapott. Jelenleg az európai RFCS-CORDIS pályázó konzorcium GLOBUS elnevezésű projektének szakmai szervezője és konzorciumi tagja vagyok és 2011 között hét esetben nemzetközi tudományos, illetve szakmai konferencia bizottsági tagja, négy esetben szekcióelnöke voltam. Felkéréseket kaptam OTKA tematikus pályázat elbírálására, valamint tudományos folyóirat cikkek lektorálására (Építés- és Építészettudomány; Periodica Politechnica; Computers & Structures; ACÉLSZERKEZETEK). Az utóbbi folyóirat lektorált K+F rovatának létrehozásában aktív szerepet játszottam. Több eseti felkérést kaptam nemzetközi tudományos kiadványokban megjelent cikkek lektorálására ben megalapítottam a Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) Felsőoktatási Szekcióját, amelynek elnökévé választottak ban öt évre a MAGÉSZ elnökségi tagjának választottak ben az edinburghi Heriot-Watt Egyetemen a gátolt csavarást is magába foglaló, általános térbeli rúd végeselem alapú analízis és a szabványos méretezés integrált rendszerbe foglalásának témáját kutattam. Az eredmények alapján írtam meg kandidátusi disszertációmat tól ipari megkeresésre kezdtem el a ConSteel elnevezésű integrált számítógépes méretező rendszer fejlesztését, amelynek alapjául az előző évek kutatási
2 eredményei szolgáltak től a jelentős ipari, illetve OMFB támogatásnak köszönhetően a kutatás-fejlesztést már az általam alapított, átlagosan 4-5 fős csoport végezte. A munkában ma már csak tudományos-szakmai tanácsadóként veszek részt. Közben OTKA támogatással az objektum-orientáltság és az optimális tervezés témáját kutattam, Jármai Károly professzor (Miskolci Egyetem) kutatócsoportjával együttműködésben re a ConSteel rendszer fejlesztése olyan fokra ér, hogy az általam megszervezett és vezetett pályázó konzorcium jelentős állami támogatásban részesülhetett a Széchenyi Program keretében. Az ipari és állami támogatásnak köszönhetően megszületett a ConSteel 4.0 rendszer, amelynek továbbfejlesztett változata ma már a hazai acélszerkezeti tervezés és oktatás elismert eszköze, illetve egyre erőteljesebb nemzetközi érdeklődés és elismerés tárgya. Témavezetője és oktatója vagyok a BME Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskolának, illetve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola Katonai Műszaki Infrastruktúra Elmélete Tudományszakának. Szalai József doktoranduszom 2002-ben doktori témája egyik részeredményével elnyerte a Év Kiemelkedő Fiatal Műszaki Alkotója IV. díját (INFA Alapítvány), majd 2010-ben sikeresen védett. Jelenleg Badari Bettina doktorandusz ( ) témavezetője vagyok. Témavezetője voltam 7 díjnyertes TDK dolgozatnak, konzulense közel 80 diplomatervnek, illetve diplomatanulmánynak, amelyek közül 6 diplomadíjban részesült. Publikációs tevékenységem az MTMT összefoglaló táblázata alapján: Saját közlemények száma: 99 Idézetek száma: 81 Független idézetek száma: 75 Függő idézetek száma: 6 Összegzett impakt faktor: 3,289 Várható IF-ek összege: 0,512 Összesen: 3,801 A Magyar Acélszerkezeti Szövetségben (MAGÉSZ) végzett tevékenységem eredményeképpen az Európai Acélszerkezeti Szövetség (ECCS) 2001-ben a szervezetet tagjai közé felvette között az európai szervezetben képviseltem a Magyar Nemzeti Szövetséget. Ezen időszakban tagja voltam az AC3 és a NACG európai szakmai bizottságoknak óta aktív tagja vagyok az ECCS TC8 bizottságának között a Magyar Mérnöki Kamara által akkreditált mérnöktovábbképző szakmai tanfolyamok szervezője és vezetője voltam. Az általam vezetett tanfolyamokon közel 500 tervező, illetve szakértő szerzett jogosultsághoz szükséges szakmai igazolást. Tagja voltam az országos nyílt Komplex könnyűszerkezetes csarnokrendszer pályázaton I. díjat nyert DunaFrame alkotó csoportnak, illetve a European Steel Design Award 2003 by ECCS díjas UTE Stadion acélszerkezetét tervező és megvalósító mérnökcsoportnak.
3 Curriculum Vitae Név: Papp Ferenc Születési hely, idő: Budapest, október 3. Anyja leánykori neve: Hegedűs Gizella Lakcím: 2098 Pilisszentkereszt, Eötvös utca 21. Munkehely: Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Szerkezetépítési és Talajmechanikai Tanszék Telefon: Felsőfokú végzettség: okleveles építőmérnök (BME 249/1979.) Tudományos fokozat: műszaki tudomány kandidátusa (MTA /1996.) Doktor (PhD) (498-PhD BME 1997.) Dr.habil (352-H BME 2010.) Nyelvismeret: angol középfokú A nyelvvizsga (31152/95.) angol középfokú B nyelvvizsga ( /93.) német alapfokú B nyelvvizsga (9466/95.) Korábbi munkahelyek Építéstudományi Intézet, tudományos segédmunkatárs Magyar Tudományos Akadémia, tudományos segédmunkatárs BME Hidak és Szerkezetek Tanszék, egyetemi docens Szerepvállalás nemzetközi konferenciákon 1993 The Fifth International Conference on Civil and Structural Engineering Computing and Artificial Intelligence CIVIL-COMP93, August 1993, Edinburgh, UK, Member of Conference Advisory Board 1994 The Second International Conference on Computational Structures Technology, CST 94, August 30 September , Athens, Greece Member of Conference Editorial Board 2002 International Colloquium on Stability and Ductility of Steel Structures (SDSS 2002). Budapest, Hungary, Member of Organizing Committee 2003 International Conference on Metal Structures (ICMS-2003): Metal Structures - Design, Fabrication, Economy. Miskolc, Hungary, 4-5 April, 2003 Member of International Scientific Committee 5: Thin-walled structures th International Conference on Steel Bridges, May 31 June 2, 2006, Prague, Czech Member of Technical Committee th International Conference on Steel Bridges, 4-6 June 2008, Guimaraes, Portugal Member of Scientific and Technical Committee 2011 EUROSTEEL 2011, August 31 - September 2, 2011, Budapest, Hungary
4 2013 International Conference on Design, Fabrication and Economy of Metal Structures, April 24-26, 2013 Miskolc, Hungary Tudományos cikkek és pályázatok lektorálása 1994 Special Issue of Computers & Structures; Computing Systems in Engineering; or Structural Engineering Review (ref. no.:r/105; R/111) 2005 OTKA Tematikus Kutatási Pályázat (kód: 8300) ACÉLSZERKEZETEK, Magyar Acélszerkezeti Szövetség lapja ISSN , (Felelős szerkesztő: Dr. Csapó Ferenc) 2009 Építés- Építészettudomány Vol. 37 No Computers & Structures; Periodica Politechnica Doktori cselekményekben közreműködés Heriot-Watt University, Department of Civil Engineering 1994 A.I. Khan (bíráló bizottság tagja) BME Építőmérnöki Kar 1997 Nédli Péter (felkért bíráló) 2004 Hortobágyi Zsolt (szigorlati bizottság tagja) 2004 Németh Róbert (bíráló bizottság tagja) Miskolci Egyetem 1997 Orbán Ferenc (felkért bíráló) Doktori iskolákban közreműködés BME Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola Szalai József (sikeres védés 2010-ben) Virányi Viktor Badari Bettina Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola Katonai Műszaki Infrastruktúra Elmélete Tudományszak témavezető és oktató Tudományos diákköri dolgozat témavezetése (TDK) BME Építőmérnöki Kar Díjak száma: 6 Dicséretek száma: 1 Tagságok szakmai szövetségekben MAGÉSZ (Magyar Acélszerkezeti Szövetség), egyéni tag MAGÉSZ Felsőoktatási Szekció, elnök MAGÉSZ Elnöksége, elnökség tagja ECCS (European Convention for Constructional Steelworks), vezető testület tagja ECCS/Committee of Bridges (AC3), bizottság tagja 2004 ECCS/NACG, bizottság tagja ECCS TC8 Stability, bizottság tagja Elnyert tudományos ösztöndíjak 1994 The Royal Society of London, Heriot-Watt University, 12 hónapos posztdoktori ösztöndíj
5 Széchenyi Professzori Ösztöndíj Széchenyi István Ösztöndíj Elnyert tudományos kutatási és K+F pályázatok INCO-Copernicus európai K+F porjekt: Concurrent Engineering Methodology for Design of Advanced Steel Structures, hazai szakmai koordinátor OMFB ALK 168/98: ConSteel konkurens acélszerkezeti tervező szoftver, témavezető OTKA : Acélszerkezetek analízise és optimális tervezése konkurens és objektum-orientált környezetben, témavezető NKFP /16: e-desing: acél, vasbeton és acél-vasbeton mérnöki szerkezetek komplex tervezését támogató Internet alapú tudásbázis, konzorciumvezető, szakmai koordinátor, témavezető Szakmai díjak 1998 Országos nyílt Komplex könnyűszerkezetes csarnokrendszer pályázat (kiíró: MMK-OMFB-Dunaferr és több minisztérium), I. Díj: A DunaFrame könnyűszerkezetes csarnokrendszer rendszerterve, nyertes alkotó csoport tagja 2003 European Steel Design Award 2003 by ECCS, UTE Stadion acélszerkezete, acélszerkezetet tervező-, gyártó- és építő mérnökcsoport tagja
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető
0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három
Oktatói önéletrajz Dr. Végvári György
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1980-1985 Kertészeti Egyetem, Termesztési Kar Tudományos fokozatok, címek:: 1996, kandidátus
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Anyja neve: Születési hely, idő: Állandó lakcím: Levelezés cím: Telefonszám: E-mail cím: Állampolgárság: Személyi ig. szám: A
PÁLYÁZATI ŰRLAP SZEMÉLYI ADATOK
PÁLYÁZATI ŰRLAP SZEMÉLYI ADATOK Név Születési hely, idő Anyja neve Állandó lakcím Ideiglenes lakcím Elérhetőség: Telefonszám E-mail cím A család egy főre jutó havi átlagjövedelme Diákigazolvány száma EHA-kód
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február)
Koós Tamás egyetemi tanársegéd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető helyettes Tudományos életrajz
2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök
Szakmai önéletrajz Email: szabo.orsolya@rkk.uni-obuda.hu Felsőfokú tanulmányok 2008 - Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola (doktoranduszhallgató)
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
Oktatói önéletrajz Kő Andrea
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1988 ELTE, MSc, Matematika-fizika szak Tudományos fokozatok, címek:: 2013, Dr.Habil 2005, PhD 1992,
Oktatói önéletrajz Dr. Molnár Bálint
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Matematikus Tudományos fokozatok, címek:: 1997, PhD Budapesti
PÁLYÁZATI ŰRLAP
PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016-2017 SZEMÉLYI ADATOK Név Születési hely, idő Anyja leánykori neve Állandó lakcím Ideiglenes lakcím Elérhetőség: Telefonszám E-mail cím A család egy főre jutó havi átlagjövedelme Diákigazolvány
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi
Magasépítési szerkezetek koncepcionális tervezése
Az előadás címe Magasépítési szerkezetek koncepcionális tervezése Előadó Papp Ferenc dr.habil egyetemi docens BME Hidak és Szerkezetek Tanszék 1 Az előadás tartalma BEVEZETÉS A tervezés célja és fázisai
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: Bakonyi Péter Születés idő: Budapest, 1978.12.21. Anyja neve: Simon Eszter Lakcím: 1118. Budapest, Előpatak köz 3. II/8. Telefon: 06-70/260-2612 Email: bakonyi@pt.bme.hu
Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán
egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 Marx Károly Közgazd. Egyetem, Tanárszak \"D\" Tudományos fokozatok, címek::
Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:
ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Szempontrendszer az oktatók/kutatók szakmai munkájának értékeléséhez
1.melléklet Szempontrendszer az oktatók/kutatók szakmai munkájának értékeléséhez Az Óbudai Egyetem oktatóinak/kutatóinak (továbbiakban: oktatók) szakmai teljesítményét az alábbi szempontrendszer szerint
Oktatói önéletrajz Dr. Bartus Tamás
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2000 University of Groningen, The Netherlands, ISC / Dept.
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Oklevelei: Építőmérnöki Diploma: 160/1982 Mérnöki Matematikai Szakmérnöki Diploma:
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi
ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538
ÖNÉLETRAJZ Mende Tamás Személyes adatok: Név: Mende Tamás Születési idő: 1982. 08. 17. Születési hely: Szikszó Cím: 3535 Miskolc, Vasverő u. 60. Telefon: (20) 341-0250 E-mail: kohme@freemail.hu Munkahelyi
Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1995 József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Programozó matematikus 1982-1987 Janus
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság
BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI és JÁRMŰMÉRÖNKI KAR. Közlekedés- és járműtudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács
BME KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI és JÁRMŰMÉRÖNKI KAR Közlekedés- és járműtudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács KÖVETELMÉNYRENDSZER A PUBLIKÁCIÓK ÉRTÉKELÉSÉHEZ ÉS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999 ISACA CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu
Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító
J A V A S L A T EGYETEMI TANÁRI KINEVEZÉSRE. E L Ő T E R J E S Z T ÉS a Kari Tanács 2007. március 13-i ülésére
VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR EGYETEMI TANÁRI KINEVEZÉSRE E L Ő T E R J E S Z T ÉS a Kari Tanács 2007. március 13-i ülésére A Villamosmérnöki és Informatikai Kar meghírdetett i állásaira az alábbi
Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD
Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
Születési hely, idő: Keszthely, 1945. október 20.
Dr. Nováky Erzsébet egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Tel. +36-1-482-5319 és +36-1-482-5325 erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu erzsebet.novaky@gmail.com
BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:
CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor
CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Melegh Attila László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy 1982-1987
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRE A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő
Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév Név: Születési dátum: Elérhetőség (tel., e-mail): NEPTUN kód: OM azonosító: Szak, évfolyam megnevezése: Költségviselés formája
Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)
Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ
TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ Személyes Adatok Név: Dr. Marciniak Róbert Születési hely és idő: Gyula, 1980.09.19 Munkahely: Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet Munkahely címe: Beosztás: E-mail: MTMT: MTA:
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
Oktatói önéletrajz Dr. Cosovan Attila Róbert
Dr. Cosovan Attila Róbert egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Marketing-, Média- és Designkommunikáció Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1992-1994 Universitatea Romano-Americana, Design 1994-1998
Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról. Preambulum
Szabályzat a Pécsi Tudományegyetemen folyó kutatómunka és tudományos minősítések megszerzésének támogatásáról Preambulum A magas színvonalú kutatómunka, a tudományos minősítés megszerzésének és a kiemelkedő
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond
adjunktus Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1999 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,
Oktatói önéletrajz Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita
Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, tervgazdasági szak Tudományos
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
Oktatói önéletrajz Dr. Csima Péter
egyetemi tanár Tájépítészeti és Településtervezési Kar Kar Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1967-1972 kertészeti egyetem, táj- és kertépítészet Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zoltán
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Gazdálkodástudományi kar, közgazdász szak Tudományos
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
Oktatói önéletrajz Ternai Katalin
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1977-1981 ELTE, /TTK/, matematika - fizika szakán Tudományos fokozatok, címek:: 1995, dr. univ BKÁE
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Revista Transsylvania Nostra / Főszerkesztő. Szakmai tapasztalat jelenleg is.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) SZABÓ Bálint György Cím(ek) 56/ 2 Rahovei, 400212, Kolozsvár (Cluj-Napoca), Románia Telefonszám(ok) 0040-264-435489 Mobil: 0040-726-573090 Fax(ok)
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy
JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE
1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...
Oktatói önéletrajz Dr. Korány Kornél
egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Budapesti Műszaki Egyetem, Vegyészmérnöki Kar, BME Vegyészmérnöki Kar,
Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna
egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 1974, dr. univ ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK
Oktatói önéletrajz Dr. Droppa Magdolna
egyetemi docens Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, biológia-kémia szakos tanár Tudományos fokozatok, címek:: 2002, DSc MTA 2000, Dr.Habil ELTE TTK 1987, kandidátus (CSc) MTA 1974, dr.
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Cím(ek) 3529 MISKOLC, Aulich L.9.II/3., Magyarország Telefonszám(ok) Mobil: (ek)
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Prof. Dr.habil Tóth László Cím(ek) 3529 MISKOLC, Aulich L.9.II/3., Magyarország Telefonszám(ok) +36-46-310-640 Mobil: +3630 9322690 E-mail(ek)
Önéletrajz. 1. Személyi adatok. janosne.tolnai@oktvf.gov.hu
Önéletrajz 1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Tolnai Jánosné Dr. Születési név: Szatmári Katalin Anyja neve: Bognár Aranka Neme: nő Születési hely, idő: Budapest, 1954.04.29 Családi állapot: házas Állampolgárság:
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi
(8) Globális stabilitásvesztéséhez tartozó kritikus erő/nyomaték analitikus meghatározása felületmodell
Bevezetés Az elmúlt évek, évtizedek egyik jellemző tendenciája a fém (leggyakrabban: acél) tartószerkezeteknél a vékonyfalú szerkezeti elemek terjedése, melyek alkalmazása nem csupán anyagtakarékos, hanem
Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos
Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK
ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,
Széchenyi István Egyetem Diplomamunka: A marketing lehetőségei a közúti közlekedésbiztonság javításában
Dr. Borsos Attila Curriculum Vitae Munkahelyi telefon: +36 (96) 613 634 Közlekedésépítési Tanszék Mobil: +36 (30) 453 3311 9026, Győr, Egyetem tér 1. E-mail: borsosa@sze.hu Lakcím: 9029 Győr, Sárási út