Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés-tervezet
|
|
- Emil Veres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés-tervezet amely létrejött egyrészről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata (székhelye: 4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 72. sz., képviseli: Kiss Tibor polgármester), mint Megbízó, másrészről Tóth Jenőné Egyéni Vállalkozó (székhelye: 4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 92. sz.) mint Megbízott, (a továbbiakban együttesen Felek) között a Sárrétudvari Nagyközség közigazgatási területén található temető (104 helyrajzi számmal ellátott területek) fenntartására, üzemeltetésére és a kegyeleti közszolgáltatások ellátására. I. fejezet Általános rész 1. A kegyeleti közszolgáltatási szerződés a hatályos jogszabályokban a temetőkről és temetkezésről szóló évi XLIII. törvény és az önkormányzati végrehajtására kiadott, módosított 145/1999.(X.1.), 121/2005.(IX.28.) Kormányrendelet, valamint Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló önkormányzati rendeletében foglalt előírások alapján készült. A megbízott a törvényt (annak végrehajtási rendeletét), valamint az önkormányzati rendeletben foglaltakat magára nézve kötelező érvényűnek tekinti. 2. A Felek kölcsönösen megállapítják, hogy a Megbízott jelenleg is kezeli, illetve üzemelteti a fent megjelölt temetőt, így birtokba adási eljárásra nincs szükség. II. fejezet A Felek jogai és kötelezettségei 3. A Megbízott jogai és kötelezettségei a) A Megbízott vállalja, hogy a köztemetőben lévő önkormányzati tulajdonú létesítményeket, épületet, helyiségeket, tárgyakat és felszereléseket a jó gazda gondosságával rendeltetésszerűen működteti, használja, megőrzi, állagát megóvja, gondoskodik a szükséges karbantartási munkák elvégzéséről, és a szerződés lejártakor vagy megszűntekor rendeltetésre alkalmas és működőképes állapotban visszaadja. Megbízott a tevékenység ellátásához szükséges eszközöket saját maga biztosítja, viseli a javítás, karbantartás, szükség szerinti pótlás költségét. b) A Megbízott vállalja, hogy évenként egy alkalommal (tárgyévet követő év május 30. után) beszámolót készít az elvégzett üzemeltetési, fenntartási (kegyeleti közszolgáltatás) és fejlesztési feladatokról és ezek pénzügyi vonatkozásairól. c) A Megbízott jogosult beszedni Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének a temetőkről és a temetkezési tevékenységről 24/2013.(XII.19.) számú rendeletében a tulajdonos ár-megállapítási hatáskörében jóváhagyott díjakat. d) A Megbízott a köztemetők fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátására más gazdálkodó szerv közreműködését igénybe veheti. e) A Megbízott köteles a köztemető-fenntartási hozzájárulás díját, valamint a köztemetőigénybevételi díjat megfizetni, amennyiben az üzemeltetés mellett temetkezési szolgáltatást is végez. A Megbízott idegen temetkezési szolgáltatóktól jogosult e díjak beszedésére. f) A Megbízott kötelezettséget vállal arra, hogy a kegyeleti közszolgáltatást a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti.
2 g) A Megbízott köteles tűrni a vállalt tevékenység jogszabályban meghatározott ellenőrzését. h) A Megbízott köteles megfizetni a temető üzemeltetése során felmerülő közüzemi szolgáltatások (elektromos áram, gáz-, vízdíj, hulladékszállítás díja) költségét. i) A Megbízott a köztemető üzemeltetése és fenntartása során köteles megfelelő létszámú és felkészültségű, a jogszabályban meghatározott végzettségű, egységes megjelenésű, a munkahely szellemének megfelelő szakszemélyzetet alkalmazni. j) A Megbízott köteles együttműködni mindazokkal az egészségügyi intézményekkel, illetékes hatóságokkal, amelyek a halott-vizsgálati, közegészségügyi feladatokat látják el, továbbá a kórházakkal, klinikákkal, rendőrséggel, anyakönyvi hivatalokkal. Köteles együttműködni továbbá az üzemeltetési és szolgáltatási feladatok ellenőrzésére jogosult Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Püspökladányi Járási Hivatalával. 4. A Megbízó jogai és kötelezettségei a) A szerződés időtartama alatt az önkormányzat képviselője útján jogosult ellenőrizni a szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését. b) A Megbízó rendeletében állapítja meg a temetési hely megváltási, illetőleg újraváltási díját, a köztemetőkben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő köztemetőfenntartási hozzájárulás díját, továbbá a köztemetői létesítmények, a temetőbe való gépjárművel való behajtás illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjat. c) A Megbízó kötelezővé teszi a temetőn belül, az elhunyt hűtésével, ravatalozásával, a temetőben erre a célra rendszeresített szállító járművön történő szállításával, urnaelhelyezéssel, sírásással, sírhelynyitással, sírba helyezéssel, visszahantolással, újratemetéssel és exhumálással kapcsolatos feladatok ellátására az üzemeltető szakszemélyzetének és berendezésének igénybevételét. III. Fejezet A Köztemető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok 5. A Megbízott köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatai a) A köztemetőben lévő, a temető rendeltetésszerű használatához szükséges, önkormányzati tulajdonú épületek, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények állagának megóvása, az ezzel kapcsolatos karbantartási, javítási feladat elvégzése. b) A közcélú zöldfelületek karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása, pótlása. 6. A Megbízott köztemető üzemeltetésével kapcsolatos feladatai a) Biztosítja a ravatalozó és ezek technikai berendezései, tárolók és hűtők karbantartását, javítását és működteti azokat. b) Gondoskodik a ravatalozó helyiségeinek rendszeres takarításáról, szükség szerinti fertőtlenítéséről, tisztasági meszeléséről. c) Elvégzi vagy elvégezteti a víz- és elektromos szolgáltatással kapcsolatos valamennyi hiba elhárítását, karbantartását, és a szükséges javításokat.
3 d) Gondoskodik a köztemető tisztán tartásáról, a temetői hulladékok összegyűjtéséről és szemétgyűjtő helyre történő elszállításáról. A hulladékgyűjtő konténerek elhelyezését, javítását és szükség esetén cseréjét biztosítja. e) A köztemető területén lévő illemhely üzemképes állapotban tartásához szükséges munkálatokat elvégzi, szükség esetén gondoskodik azok felújításáról. f) Gondoskodik a köztemető zöld felületeinek gondozatlan sírok esetében is - folyamatos gondozásáról, a növényállomány pótlásáról, parlagfű irtásáról, a fák elszáradt ágainak rendszeres eltávolításáról. Az életveszélyessé vált fák kitermelését, pótlását elvégzi, beszerzi az ezzel kapcsolatos engedélyeket. g) Elvégzi a köztemető úthálózatának tisztán tartását, járdáinak seprését, télen a hó eltakarítását és a síktalanítását. h) A köztemető kerítéseinek megrongálódásából és avultságából eredő javítási, pótlási feladatokat elvégzi. i) A köztemető területén a locsoló víz folyamatos biztosításáról gondoskodik. j) Kidolgozza az ügyfélfogadás rendjét. k) Vezeti és megőrzi a nyilvántartó könyveket, gondoskodik a nyilvántartások naprakész vezetéséről és pontos adatbázis kiépítéséről. l) Biztosítja a temetkezési szolgáltatás és a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek temetői rend szerinti ellátásának lehetőségét, temetői rendjét. m) Koordinálja a temetési időponttal összefüggő szolgáltatási tevékenységeket. n) Ellátja a köztemetőben lévő sírhelyek, sírboltok, urnasírhelyek és urnafülkék értékesítését és dokumentálását. o) A sírhelyek és urnafülkék lejárati idejét folyamatosan figyelemmel kíséri. p) A veszélyes állapotú sírkövek által előidézett vészhelyzet megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéséket megteszi. q) Gondoskodik a köztemetőben letemethető területek temetésre történő előkészítéséről, kijelöli a sírhelyeket. r) Megállapítja a köztemető látogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, míg a köztemető nyitvatartási idejét a Megbízó és a Megbízott közösen határozzák meg. s) Gondoskodik a köztemetőbe kiszállított elhunytak átvételéről. t) Biztosítja a köztemető nyitását és zárását. u) Temetői táblakiosztási tervek folyamatos karbantartása, az új táblák nyitásakor sírhelykiosztási tervek elkészítése. v) A halottak napi temetői forgalom szervezése, lebonyolítása és közreműködés a halottak napi forgalom külső szervezőinek munkájában. w) A köztemetőkben felállítható síremlékek, sírkőtermékek engedélyezési eljárásának lefolytatása, a folyamatos szegély alap alapozási szintjének jóváhagyása, a sírkövek rögzítési módjának ellenőrzése, a sírkőtermékek kiszállításának engedélyezése és ellenőrzése. x) Sárrétudvari településen az éjjel nappali halott szállítás ellátásának folyamatos biztosítása (az elhalálozás helyéről a temetőbe, vagy boncintézetbe). y) A köztemetőket érintő mindenféle, temetkezési szolgáltatással közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó szolgáltatási tevékenység végzésnek szabályozása és a szolgáltatókkal együttműködési megállapodás. z) Hangtechnikai rendszer üzemképes állapotát biztosítani, a szükséges javítási és karbantartási, felújítási feladatokat elvégezni, vagy elvégeztetni
4 IV. Fejezet Vis Maior 7./ A Felek jelen szerződés alkalmazásában vis maioron az olyan eseményt értik, amely mindkét fél ésszerű hatókörén kívül esik, amelyet a Felek a szerződés hatályba lépésének napján előre nem láthattak, s amelyet a megfelelő gondosság mellett sem tudtak a Felek megelőzni, elkerülni. 7.1./ Ha bármelyik fél jelen szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítését vis maiornak minősülő esemény akadályozza, az érintett fél köteles erről a másik felet haladéktalanul értesíteni, az esemény részleteinek ismertetésével. 7.2./ A vis maior az érintett fél kötelezettségeinek teljesítését csak addig függeszti fel, ameddig a vis maiornak minősülő esemény a kötelezettség teljesítését ténylegesen és lényegesen akadályozza. Ezen időszak alatt is kötelesek a Felek egymással konzultálni és minden tőlük telhetőt, megtenni alternatív eszközök igénybevétele érdekében. 7.3./ Amint a vis maiornak minősülő esemény ténylegesen gátló hatása megszűnik, arról az arra hivatkozó fél köteles értesíteni a másik felet, és köteles az általa a vis maior miatt felfüggesztett kötelezettség teljesítés végrehajtására irányuló további lépéseket megtenni. V. Fejezet A szerződés módosítása és megszűnése 8. A szerződés módosítása Jelen szerződést a Felek közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. A Felek akarategységén alapuló szerződés módosítását írásba kell foglalni, amely jelen szerződés mellékét képezi. 9. A szerződés megszűnése a) Ezen szerződés határozott időtartamra került megkötésre, így rendes felmondásnak helye nincs. b) Jelen szerződés megszűnik: - Felek közös megállapodása szerint közös megegyezéssel. - Megbízott vállalkozási tevékenységének megszűnésével. - Rendkívüli felmondás alapján. c) Rendkívüli felmondás súlyos szerződésszegés esetén közölhető akként, hogy a felmondási okról történő tudomás szerzést követően a sérelmet szenvedett fél köteles írásbeli felszólítást közölni a szerződést szegővel a kifogásolt magatartás megszüntetésére, vagy az ok elhárítására. d) A felszólításnak akként kell történnie, hogy az okról való tudomás szerzést követően 15 napon belül a kifogást elő kell terjeszteni és abban legkevesebb 30 nap határidőt kell biztosítani a sérelmezett magatartás, vagy hiba kijavítására, pótlására. e) Amennyiben a határidő eredménytelenül eltelik, a rendkívüli felmondás közölhető azzal, hogy a szerződés megszűnésének napja a felszólítás eredménytelenségének
5 elteltét követő 5. naptári nap. Ha ez munkaszüneti napra esik a felmondás napja a következő munkanap. f) Ha a felmondási okot a szerződést szegő fél nem hárítja el, csupán kifogást terjeszt elő, érdemi nyilatkozatot tesz különvéleményéről, a felmondási eljárás egyeztető tárgyalással folytatódik, amely a különvélemény kézhezvételének napjától számítottan 8 napon belül tartandó meg. g) Ha a sérelmet szenvedő felmondó fél a kifogást nem fogadja el, a felmondás a fenti határidők mellett közölhető, de bíróság előtt a szerződésszegőnek minősített fél jogorvoslatként keresetet terjeszthető elő a felmondás érvénytelenségének megállapítása iránt. h) A felmondásnak az egyeztető tárgyalást követően halasztó hatálya nincs, azt alkalmazni kell, de a jogorvoslati eljárás eredményeként a bíróság döntése az irányadó. i) Rendkívüli felmondási okok: Megbízó rendkívüli felmondással szüntetheti meg a szerződést, ha: - A megbízott megszegi arra vonatkozó kötelezettség vállalását, hogy a kegyeleti közszolgáltatást a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti. - Súlyos szerződésszegés esetén, így különösen fizetési kötelezettség határidőre történő elmulasztása miatt. - A szerződésben foglalt és vállalt kötelezettségek teljesítésének sorozatos elmulasztása esetén, ha a mulasztás akadályozza a temetkezési szolgáltatás gyakorlását. - A megbízott lehetetlenné teszi azt, hogy az ellenőrzésre jogosult megbízó a szerződés tartalmát annak, végrehajtása tekintetében ellenőrizhesse. j) Megbízott rendkívüli felmondásra vonatkozó joga: - Ha a megbízó a szerződésben foglalt lényeges kötelezettségét nem teljesíti. - Ha a megbízó a szerződés feltételeit olyan módon változtatja meg, amely a megbízottnak anyagi hátrányt okoz, illetve akadályozza a temetkezési szolgáltatás folytatását. - Az üzemeltetés költségeit nem fedezik a temetkezési szolgáltatásból, illetve a temető üzemeltetésből átengedett bevételek, és a temető területén megbízottnak nincs lehetősége megfelelő jövedelmet biztosító tevékenységgel a hiányzó bevételt pótolni. - Vis- maiornak minősülő azon helyzetben, amikor jogszabályi változás folytán a temető üzemeltetés anyagi feltételei ellehetetlenülnek és állami vagy önkormányzati kompenzáció vagy bármely más forrás, pld. Megbízó a Temetőüzemeltetési díjak a szükséges és indokolt költségek alapján való megállapításával a hiányzó finanszírozási költségeket nem pótolja. VI. Fejezet Egyéb rendelkezések 10. A szerződés időbeli hatálya Jelen kegyeleti közszolgáltatási szerződést a Felek július július 3-ig terjedő határozott időtartamra kötik. Felek a határozott időtartam lejártával a szerződés újbóli megkötését nem zárják ki. Jelen szerződés a Felek aláírásával lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 167/2013.(XII.19.) számú képviselő-testületi határozat. 11. A Felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződéssel kapcsolatosan felmerült valamennyi igényt vagy vitás kérdést elsődlegesen peren kívüli megegyezés útján
6 kívánják rendezni. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései, a temetőkről és a temetkezésről szóló, többször módosított évi XLIII. törvény, e törvény végrehajtásról rendelkező, többször módosított 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet, valamint Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 24/2013.(XII.19.) számú önkormányzati rendeletének rendelkezései az irányadók. A Felek a vitatott kérdéseket tárgyalás útján megpróbálják rendezni. Egyetértés hiányában kölcsönösen kikötik és elfogadják az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkező Járásbíróság illetőleg a Hajdú-Bihar Megyei Törvényszék kizárólagos illetékességét. A Felek jelen szerződést elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják. Sárrétudvari, június.... Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Kiss Tibor polgármester MEGBÍZÓ. Tóth Jenőné Egyéni Vállalkozó MEGBÍZOTT
Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés
Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés - egységes szerkezetben - amely létrejött egyrészről Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata (székhelye: 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6.; képviseli: Nyíri Béla polgármester),
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázathoz csatolni kell továbbá a törvényben meghatározott tartalmú kegyeleti közszolgáltatási szerződés tervezetét is.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete - a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 01.) Korm. rendelet (a
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 15-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. NOVEMBER 15-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 1128-13/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB VI/8. NAPIREND Tárgy: Temető
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendelet módosítására A Képviselő-testület a május 31-i
Temetők fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátásának ellenőrzése
Temetők fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátásának ellenőrzése Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: a települési önkormányzatok által a temető fenntartókra és üzemeltetőkre
BESZÁMOLÓ A DUNAVARSÁNYI TEMETŐK ÉS A RAVATALOZÓK 2013. ÉVI ÜZEMELTETÉSÉRŐL
GYERTYALÁNG KEGYELETI SZOLGÁLAT KFT. LEVELEZÉSI CÍM: TELEFON: 06-23-415-036 2040 BUDAÖRS TELEFAX: 06-23-415-498 Ibolya Utca 56. E-MAIL CÍM: 2040 Budaörs, Pf.: 169. gyertyalangkft@freemail.hu Dunavarsány
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
Nyírmeggyes Község Önkormányzat Polgármesterétől Nyírmeggyes, Petőfi S u. 6. Telefon: (44) ,
Nyírmeggyes Község Önkormányzat Polgármesterétől 4722. Nyírmeggyes, Petőfi S u. 6. Telefon: (44) 409-750, 409-850 Ügyirat száma: /2016. Készítette: Lipták József jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére
9510-1 /2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy: A temetőkről és a temetkezésről szóló 17/2000. (X. 26.) számú rendelet módosítása. Az
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Füzesabony északi városrész köztemetőjének és a déli városrész köztemetőjének kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében történő üzemeltetésére Füzesabony, 2010. október
T/12720/19. szám. Az Országgyűlés. Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának. a j á n l á s a
T/12720/19. szám Az Országgyűlés Önkormányzati bizottságának Egészségügyi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának a j á n l á s a a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 14-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Előterjesztés Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodásról
Előterjesztés Köztemető fenntartásával kapcsolatos megállapodásról 1. előterjesztés száma: 141/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. április 27- i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. április 27- i ülésére Tárgy: A Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés megkötése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati
Gyömrő Város Önkormányzat. Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság december 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Gyömrő Város Önkormányzat Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 2013. december 9-én tartandó ülésére A köztemetőkről és a temetkezésről szóló 33/2007.(XII.13.) Önk. rendelet
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi
ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete A temetőkről és a temetkezésről [Módosítva a 18/2009. (IX.29. ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 25/2007. (IX. 14.) sz. önkormányzati
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
Általános rendelkezések
Kisköre Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 29.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosítással egységes szerkezetben) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről
PH. Településfejlesztési és Vagyong. O. Ózd, december 19.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../... (...) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 8/2001. (IV. 02.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő:
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő- testületének október 29-én tartandó rendkívüli ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő- testületének 2015. október 29-én tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: A temető használatának szabályairól rendelet felülvizsgálata
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Javaslat haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés
Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés K7.Jóméi)' létrejött egyrészről...vtfv óf 3?...z f!?:)... Önkormányzata (...!\IQ.9...7.9!lV. f... ivv;1a.l..!!...v. ;>..., képviseli:.. Gí ívk-/.. í.díah...
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat temetkezéssel kapcsolatos feladatainak áttekintése,
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről.
30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testülete
Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
ELŐTERJESZTÉS. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról
Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi és Szociális Bizottság! ELŐTERJESZTÉS a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról A Budaörs Kistérség Többcélú Társulása (továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS. Határozati javaslat
Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám:./2018. 1.sz. előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás
Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására
14253058 S algó Vagyon Kft. Salgótarján SV/2.411-2/2015 Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 23-i ülésére
Tárgy: A Békés Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület kérelme Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdálkodási Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/6 Döntéshozatal módja: Egyszerű
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
polgármester főtanácsos
1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. szám alatt működő Szalézi Szent Ferenc Gimnázium oktatási intézményben
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. március 30-i ülésére
Tárgy: Hulladékszállító jármű ingyenes használatba adása Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14. Döntéshozatal módja: egyszerű
Sürgősségi indítvány. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 25-én tartandó ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én tartandó ülésére Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatásra vonatkozó megállapodás megkötése Előterjesztő:
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a temetők használatának rendjéről 1
1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a temetők használatának rendjéről 1 Mezőfalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. november 26-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 117. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Pápa
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013.(IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013.(IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A temetőkről és a temetkezésről szóló 4/2009. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Demecser Város Önkormányzatának
polgármester főtanácsos
1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
polgármester főtanácsos
1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola
Tájékoztató a nagyközségi köztemető fenntartásáról, díjmértékek felülvizsgálata
Az előterjesztés száma: 171/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete a köztemetőről, a temetkezés rendjéről és a temető használatának szabályairól /Temetői Szabályzat/ (a módosításokkal
T E R V E Z E T. 1. Általános rendelkezések
T E R V E Z E T Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi
ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Társulási Tanács!
Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám: 1019/9/2016 3. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Marcali Kistérségi Többcélú
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29 én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Köztemető fejlesztése, valamint a köztemetőkről és a temetkezés
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15.
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15./ önkormányzati r e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezési tevékenységről (
ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének február 16-ai ülésére. 11. napirend
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. február 16-ai ülésére 11. napirend Tárgya: Előadó: Bérleti szerződés elfogadása dr. Takács Béla aljegyző Melléklet: határozati kivonatok,
Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete a temetőkről
VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA
VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA amely létrejött KŐRÖSHEGY Község Önkormányzata Székhely: 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Adószám: 15731735-2-14 Képviseli: Marczali Tamás polgármester
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (ASSZISZTENSI FELADATOKRA)
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.../2015. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Területi-
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: A temetőkről és a temetkezésekről szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére
Tárgy: Küldetés Alapítvány kérelme Sorszám: IV/5 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb előterjesztés
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde
KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS
Mely létrejött egyrészről KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS Pilis Város Önkormányzata székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47. adószám: 15730655-2-13 statisztikai számjel: 15730655-8411-321-13 képviseli:
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 47/2006.(XI.28.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 47/2006.(XI.28.) KGY r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 62/2000.(XII.1.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés a temetőkről
Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról
Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 13. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában
Nagykereki Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2010. (II.18.) rendelete a temető használatának szabályairól
Nagykereki Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2010. (II.18.) rendelete a temető használatának szabályairól Nagykereki Község Önkormányzata az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Általános rendelkezések
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének - a 18/2000./XI.30./ Ktr. számú rendelettel - egységes szerkezetbe foglalt 21/2005.(XII.22.)Ktr. rendelete a községi a temetőről és a temetkezésről Székkutas
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére
Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére
Tárgy: Baptista Szeretetszolgálat kérelme Sorszám: IV/15 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete. a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzatának
Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ügyvezetője. Ózd, 2013. április 24.
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../ (...) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 8/2001. (IV. 02.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő:
Közszolgáltatási szerződés
Közszolgáltatási szerződés mely létrejött egyrészről Bihartorda Község Önkormányzata 4174.Bihartorda Kossuth út 73.sz (. képviseli: Dr Szabó József polgármester), mint a kötelező közszolgáltatást elrendelő
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 24-i ülésére Tárgy: Országos Egészségbiztosítási Pénztár ( OEP) által finanszírozott fogszabályzás támogatása Előadó:
Temetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg.
Ócsa Város Képviselő-testületének../2014./.../ önkormányzati rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001./V.2./ önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata
(1) Ahol a Rendelet nagyközség elnevezést használ, a szövegrész helyébe város szöveg lép.
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.( ) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 13/2007.(V.4.) rendeletének módosításáról Halásztelek Város Önkormányzatának
Az előterjesztés száma: 66/2017.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 66/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. április 19.
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről
Város Polgármestere 2051, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
LETENYE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013. (V.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
LETENYE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013. (V.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben. Hatályos: 2016. 08. 01 től) Letenye Város Önkormányzatának
1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan
Sorszám: Tárgy: 1 ) t Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan L Döntéshozatal mócba: Minősített többség a vagyonrendelet 10. (4)