PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
|
|
- Adél Farkas
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK vidéki ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA
2 Bevezető Tisztelt Polgármester asszony/úr! A as periódus most induló pályázatai jelentősen hozzá fognak járulni a vidéken történő fejlesztések megvalósításához az infrastruktúra, a szolgáltatások és a környezetvédelem terén. Ezek a pályázatok képezik azt a fő finanszírozási forrást, amelyre a vidék fenntartható fejlődéséhez, valamint az európai standardokhoz való felzárkózáshoz szükség van. A vidéki önkormányzatoknak szánt támogatás a as periódus teljes támogatási összegének közel 40%-át teszi ki, ennek ellenére szükség van azonnali és gyors lépésekre, már az első pályázatok kiírásától kezdve, ha szeretné, hogy vidékfejlesztési ötletei megvalósuljanak mivel a pályázati források végesek, az első pályázati kiírások is hamarosan megjelennek, továbbá a megfelelő minőségű pályázatok összeállításához idő kell. A jó minőségű, nagy szakértelemmel összeállított pályázatokra pedig szükség van, mert ezek jelentik a megoldást a településeket érintő legsürgősebb problémákra is. Az ilyen minőségi pályázatokat pedig csak egy szakértőkből álló, nagy tapasztalattal rendelkező csapat képes összeállítani, amely teljes körű szolgáltatásokat biztosít már az első lépésektől az ötletek pályázati kérelembe való átírásától kezdve, a gyakorlatba ültetésen keresztül egészen a költségek elszámolásáig. Ebben a katalógusban, mely kimondottan a vidéki önkormányzatoknak szól, a pályázati programok rövid leírását kiegészítettük olyan projekt ötletekkel, melyek támogatást nyerhetnek el a következő időszakban, ezáltal a katalógus a sikeres pályázáshoz vezető út első állomása lehet az Ön számára. Nagy-Imecs Péter Operatív igazgató több mint több mint mil. nyertes elnyert 1. pályázat támogatás 6 iroda, országos lefedettség 4 féle garancia Románia vezető pályázati tanácsadó cége
3 Tartalomjegyzék ALAPVETŐ INFRASTRUKTÚRA Ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítése, fejlesztése Helyi úthálózat felújítása Megyei úthálózat felújítása SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI INFRASTRUKTÚRA Hátrányos helyzetű személyek támogatása 3-5. oldal 6. oldal OKTATÁS ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Oktatáshoz és szakképzéshez való hozzáférés, valamint a szociális vállalkozások támogatása A szakmai továbbképzés és a munkaerőpiacra való visszatérés támogatása oldal KULTURÁLIS ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG A kulturális örökség helyreállításának támogatása A természeti és kulturális turizmus támogatása A turizmus támogatása KÖRNYEZETVÉDELEM Energiaforrások hatékony felhasználása KÖZIGAZGATÁSI INFRASTRUKTÚRA Európa a polgárokért HELYI AKCIÓCSOPORTOK (GAL) TÁMOGATÁSA Helyi akciócsoportok (GAL) támogatása Fejlesztési projektek támogatása helyi akciócsoportokon (GAL) keresztül oldal 15. oldal 16. oldal oldal A katalógusba foglalt információk a fejlesztési időszak programjainak aktuális leírásaiból származnak, melyek megtalálhatóak az Irányító Hatóságok honlapjain: Regionális Operatív Program - Programul Operațional Regional Humán Erőforrás Operatív Program - Programul Operațional Capital Uman Nemzeti Vidékfejlesztési Program - Programul Național de Dezvoltare Rurală Nagy Infrastruktúra Operatív Program - Programul Operațional Infrastructură Mare Európa a polgárokért program - Programul Europa pentru Cetățeni A katalógus frissített, online változata: Nem vállalunk felelősséget az esetleges nyomdai hibákért. A katalógusban feltüntetett információk tájékoztató jellegűek. Részletes információkért és a szerződési feltételekért vegye fel velünk a kapcsolatot. A nyomtatott katalógusban levő információk elavulhatnak, a katalógus frissített, online változatát megtalálja a fenti linken.
4 Ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítése, fejlesztése Nemzeti Vidékfejlesztési Program - M07-es intézkedés 7.2-es alintézkedés: Az alapvető infrastruktúra kiépítésével és fejlesztésével kapcsolatos befektetések euró A pályázatokat az önkormányzatok partnerségben is leadhatják, ha Közösségi Fejlesztési Egyesületbe tömörülnek euró támogatás az ivóvíz- vagy szennyvízhálózat fejlesztésére euró támogatás az ivóvíz- és szennyvízhálózat létrehozására euró támogatás az ivóvíz- és szennyvízhálózat kibővítésére euró támogatás egy Közösségi Fejlesztési Egyesületet által megvalósított projektekre Ivóvízhálózat létrehozása, kibővítése és korszerűsítése lakosú településeken Szennyvízhálózat létrehozása, kibővítése és korszerűsítése kötelező befektetés, amennyiben a település ivóvízhálózatba fektet be, és nem rendelkezik szennyvízhálózattal ALAPVETŐ INFRASTRUKTÚRA 3
5 Helyi úthálózat felújítása Nemzeti Vidékfejlesztési Program M07-es intézkedés 7.2-es alintézkedés: Kisléptékű fizikai infrastruktúra létrehozásával és korszerűsítésével kapcsolatos beruházások euró A pályázatokat az önkormányzatok partnerségben is leadhatják, ha egy Közösségi Fejlesztési Egyesületbe tömörülnek euró, amennyiben az önkormányzat egyedül pályázik euró, amennyiben egy Közösségi Fejlesztési Egyesületet pályázik Helyi közúthálózat létrehozása, fejlesztése és javítása: helyi értékű utak, a község úthálózata Nemzeti Vidékfejlesztési Program M04-es intézkedés 4.3-as alintézkedés A mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztésével, korszerűsítésével kapcsolatos beruházások euró euró (mezőgazdasági út) euró (erdei út) Mezőgazdasági bekötőutak létrehozása, bővítése és korszerűsítése Erdei feltáró utak létrehozása, bővítése és korszerűsítése ALAPVETŐ INFRASTRUKTÚRA 4
6 Megyei úthálózat felújítása Regionális Operatív Program - 6. prioritási tengely 6.1. befektetési prioritás: A regionális mobilitás fokozása a másod és harmadrangú csomópontok TEN-T infrastruktúrához történő csatlakoztatása által, beleértve a multimodális csomópontokat euró Pályázható összeg: euró/pályázat A pályázatok leadhatóak egy önkormányzat és egy megyei tanács közös együttműködésében is Olyan megyei utak javítása / korszerűsítése, amelyek biztosítják a TEN-T-hez való kapcsolódást Megyei rangú kerülőutak megépítése / korszerűsítése, melyek megyei rangú utak részei lesznek Olyan átjárók és csomópontok megépítése / korszerűsítése, amelyek biztosítják a TEN-T-hez való kapcsolódást, beleértve a gyalogos átkelőhelyeket Körforgalmak, illetve más, közlekedésbiztonságot javító elemek létrehozása ALAPVETŐ INFRASTRUKTÚRA 5
7 Hátrányos helyzetű személyek támogatása Humán Erőforrás Operatív Program - 4. prioritási tengely 9.ii befektetési prioritás: A kitaszított (például roma) közösségek társadalmi és gazdasági integrálása 9.iv befektetési prioritás: Hozzáférés a minőségi, kedvező áron elérhető és fenntartható szolgáltatásokhoz, beleértve az egészségügyi ellátást és az általános szociális szolgáltatásokat euró Támogatás az egészségügyi nővérek és szülész asszisztensek hálózatának fejlesztésére A projektek egy helyi hatóság, valamint egy társadalmi szolgáltatásokat nyújtó egyesület / civil szervezet együttműködésének keretében adhatóak le Támogatás a kirekesztett (pl. roma) csoportok számára biztosított szociális, egészségügyi, oktatási, továbbképző szolgáltatások fejlesztéséhez; Egészségügyi és szociális szakemberek képzésének finanszírozása, akik a fent említett szolgáltatásokat végzik Minőségi oktatáshoz és szakképzéshez való hozzáférés támogatása és a korai iskolaelhagyás csökkentése Közösségen belüli vállalkozások támogatása, valamint új munkahelyek megteremtése mikro-finanszírozások által Szociális vállalkozások támogatása SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI INFRASTRUKTÚRA 6
8 Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Regionális Operatív Program prioritási tengely 10.1 befektetési prioritás: Az oktatás, a szakképzés, valamint az élethosszig tartó tanulás támogatása, az oktatási és képzési infrastruktúra fejlesztése által Pályázhatnak: Önkormányzatok, kivéve a megyeszékhelyeket euró Pályázható összeg: euró/pályázat Kötelező oktatási tanintézmények (I.-VIII. osztályos iskolák) építése, bővítése, felújítása, felszerelése Szakiskolák, valamint szakkollégiumok építése, bővítése, felújítása és felszerelése OKTATÁS ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 7
9 Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Nemzeti Vidékfejlesztési Program - M07-es intézkedés 7.2-as alintézkedés: Az alapvető kisléptékű infrastruktúra létrehozásával és fejlesztésével kapcsolatos befektetések euró euró Bölcsődék, óvodák építése, felújítása, berendezése Műszaki (természeti erőforrások, környezet-védelem) és mezőgazdasági profilú középfokú oktatási intézmények kibővítése, korszerűsítése és felszerelése After-school intézmények létrehozása, korszerűsítése és felszerelése OKTATÁS ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 8
10 Oktatáshoz és szakképzéshez való hozzáférés, valamint a szociális vállalkozások támogatása Humán Erőforrás Operatív Program - 5. prioritási tengely 9.vi. befektetési prioritás: Közösségi szinten irányított helyi fejlesztési stratégiák euró A közösségen belüli szociális vállalkozások támogatása, új munkahelyek teremtése mikrofinanszírozások által Minőségi oktatáshoz és szakképzéshez való hozzáférés támogatása és a korai iskolaelhagyás csökkentése OKTATÁS ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 9
11 A szakmai továbbképzés és a munkaerőpiacra való visszatérés támogatása Humán Erőforrás Operatív Program - 6. prioritási tengely 8.ii befektetési prioritás: A fiatalok tartós integrációja a munkaerőpiacon, különösen azok esetében, akiknek nincs munkahelyük, iskolai végzettségük vagy szakképzettségük, beleértve a társadalmi kirekesztéssel veszélyeztetett közösségekben élő fiatalokat euró Szakképzési programok biztosítása fiatalok számára Az oktatási rendszerbe való reintegráció a tanulmányok kiegészítése/befejezése érdekében, egy második esély típusú intézkedés által OKTATÁS ÉS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 10
12 A kulturális örökség helyreállításának támogatása Regionális Operatív Program - 5. prioritási tengely 5.1. befektetési prioritás: A kulturális és természeti örökség megőrzése, fejlesztése és népszerűsítése euró Pályázható összeg: euró/pályázat A projektek leadhatóak egy önkormányzat, valamint egy központi hatóság / civil szervezet / egyházi szervezet együttműködésének keretében is Történelmi műemlékek restaurálása, helyreállítása, megőrzése és felszerelése Beltéri és kültéri festmények restaurálása A kulturális örökség jobb bemutatását elősegítő berendezések vásárlása Beltéri felszerelések légkondicionáló, biztonsági és tűzoltó felszerelések Restaurált műtárgyak marketing és reklám költségei KULTURÁLIS ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG 11
13 A természeti és kulturális turizmus támogatása Nemzeti Vidékfejlesztési Program - M07-es intézkedés 7.6-os alintézkedés: A kulturális örökség védelmével kapcsolatos befektetések euró euró A kulturális örökség részét képező létesítményekhez vezető utak építése, bővítése és/vagy felújítása A kulturális örökséghez tartozó (B osztályú) ingatlanok és kolostorok restaurálása, helyreállítása és felszerelése Kulturális létesítmények (kultúrotthonok) korszerűsítése, felújítása és felszerelése Nagy Infrastruktúra Operatív Program 6.d. befektetési prioritás: A talaj és a biodiverzitás védelme, helyreállítása és bizonyos, az ökoszisztémát érintő szolgáltatások népszerűsítése többek között a Natura 2000 és a környezetbarát infrastruktúrák létrehozása által euró Vadon élő állat- és növényfajok számbavétele, a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek megóvásához szükséges intézkedések meghatározása céljából A Natura 2000-es területek megvalósíthatósági terveinek elkészítése és gyakorlatba ültetése, beleértve a megfigyelési tanulmányokat és a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek megóvásának kiértékelését KULTURÁLIS ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG 12
14 A turizmus támogatása Regionális Operatív Program - 7. prioritási tengely 7.1 befektetési prioritás: A foglalkoztatási arány növelése a helyi lehetőségek fejlesztése által, olyan területi stratégiák részeként, mint hanyatlóban levő ipari zónák átralakítása, valamint a természeti és kulturális erőforrásokhoz való hozzáférés javítása euró A pályázókat a turisztikai érdekeltségű helységek önkormányzatai képviselik, a HG 852/2008-nak megfelelően Pályázható összeg: euró/pályázat Rekreációs infrastruktúra létrehozása, fejlesztése Gyógyfürdők felújítása Üdülési központok kezelési egységeinek, gyógyfürdőinek (beleértve terápiás sóbányákat is) létrehozása / korszerűsítése/ felszerelése Természeti turisztikai látványosságok felszerelése KULTURÁLIS ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉG 13
15 Energiaforrások hatékony felhasználása Nagy Infrastruktúra Operatív Program - 6. prioritási tengely 4.a befektetési prioritás: A megújuló forrásokból származó energia termelésének és elosztásának népszerűsítése euró Biomasszából vagy biogázból elektromos vagy hőenergiát előállító központok létrehozása és felújítása Az elektromos átviteli hálózat kibővítésének és modernizálásának támogatása, a megújuló forrásokból származó energia a SEN működésének szempontjából biztonságos átvételének céljából lhlkifdghdhdth Hőenergiát előállító geotermális központok létrehozása és felújítása KÖRNYEZETVÉDELEM 15
16 Európa a polgárokért 2.1-es intézkedés: Testvértelepülési kapcsolatok kialakítása euró Finanszírozás átalánydíj formájában A pályázatokat partnerség keretében kell benyújtani: legalább 1 partner (önkormányzat vagy civil szervezet) egy eligibilis országból euró Kulturális és sport rendezvények, szabadtéri előadások szervezése Olyan programok támogatása, melyek összehozzák a testvérvárosok lakosait 2.2-es intézkedés: Városhálózatok létrehozása euró euró Finanszírozás átalánydíj formájában A pályázatokat partnerségek keretében kell benyújtani: legalább 4 önkormányzat partnersége szükséges, legalább 4 eligibilis országból, melyekből legalább egy az EU tagja Városhálózatok kiépítése a hosszú távú együttműködés érdekében KÖZIGAZGATÁSI INFRASTRUKTÚRA 16
17 Helyi akciócsoportok (GAL) támogatása Nemzeti Vidékfejlesztési Program - M19 LEADER intézkedés 19.1-es alintézkedés: A helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának támogatása euró 19.3-as alintézkedés: A helyi akciócsoportok (GAL) együttműködését elősegítő tevékenységek előkészítése és gyakorlatba ültetése euró 19.4-es alintézkedés: Működési költségek támogatása euró Találkozók, workshop-ok EU funds A helyi fejlesztési stratégia kidolgozását elősegítő tanácsadás, munkacsoportok szervezése Networking Pénzügyi és műszaki tanácsadás igénybevétele Szakértői szolgáltatások igénybevétele a helyi akciócsoportok stratégiájának gyakorlatba ültetése céljából Reklám tevékenységek Személyzeti költségek Irodai kellékek és fogyóeszközök HELYI AKCIÓCSOPORTOK TÁMOGATÁSA 17
18 Fejlesztési projektek támogatása helyi akciócsoportokon (GAL) keresztül Nemzeti Vidékfejlesztési Program M19 LEADER intézkedés 19.2-es alintézkedés: A helyi fejlesztési stratégiába foglalt tevékenységek gyakorlatba ültetése Helyi közúthálózat fejlesztése és javítása Ivóvízhálózat létrehozása, fejlesztése és kibővítése Bölcsődék, óvodák építése, korszerűsítése és felszerelése Fiatal gazdálkodók támogatása Nem mezőgazdasági tevékenységek (gyártás és szolgáltatás) támogatása EU funds Mezőgazdasági tevékenységek támogatása Képzések, tájékoztató előadások támogatása HELYI AKCIÓCSOPORTOK TÁMOGATÁSA 18
19 A Goodwill Consulting Románia vezető pályázati tanácsadó cége - a 2014-es forgalmi adatokat figyelembe véve. Románián kívül a Goodwill Consulting csoport jelen van még Magyarországon, Bulgáriában, Horvátországban és Németországban. több mint 700 nyertes több mint 142 mil. elnyert támogatás 6 iroda, országos lefedettség több mint 80 munkatárs 4 féle garancia Több mint 700 sikeres pályázatunk bizonyítja, hogy a vissza nem térítendő támogatások elnyerése, bár nem könnyű, de közel sem lehetetlen feladat. A as periódusban támogatott témakörök mindegyikében rendelkezünk nyertes referenciákkal, ezáltal Románia egyik legtapasztaltabb pályázati tanácsadó vállalkozásának számítunk. Büszkék vagyunk arra, hogy nyertes pályázataink több mint 142 millió euróval járultak hozzá a for-profit és a közszféra fejlesztéséhez. Annak ellenére, hogy Romániában bizonyos területeken a pályázati támogatások lehívása alacsony, ügyfeleink gond nélkül jutnak hozzá az elnyert támogatáshoz, ez is bizonyítja tanácsadási szolgáltatásaink magas színvonalát. Mivel minőségi szolgáltatásaink iránt egyre nagyobb a kereslet, lehetőségünk volt a földrajzi terjeszkedésre is - így 2014-től kezdve már az egész ország területén tudjuk biztosítani a szolgáltatásainkat. A munkafolyamat gördülékenyebbé tétele érdekében, a főbb kommunikációs csatornák ( , fax, telefon) használata mellett, tanácsadója elutazik Önhöz, abban az esetben, ha ezt szükségesnek látja. Természetesen a kiszállás költségeit cégünk állja. A felsőfokú szakmai képzettség (európai és közgazdasági tanulmányok) képezi munkatársaink szakértelmének alapját, amihez hozzáadódik a több száz támogatási kérelem írása során megszerzett tapasztalat. Az ügyfeleinkkel történő együttműködést segítik továbbá az adminisztratív személyzet és az értékesítésért felelős kollágáink, így tudunk minőségi szolgáltatásokat nyújtani az ország egész területén. A Goodwill Consulting Románia egyetlen pályázati tanácsadó cége, amely 4 fajta garanciát ajánl ügyfelei számára. Ezek közül három az Ön pályázatának a megfelelőségére, eligibilitására és kiválasztására vonatkozik, melyekkel az előleg értékének 50%-át garantáljuk. Ezek mellett formai garanciát is vállalunk: amennyiben a pályázatot a formai kritériumok be nem tartása miatt utasítják el, Ön visszakapja a kifizetett előleget. Így biztos lehet abban, hogy a befektetett összeg a sikeres pályázatok által hozzájárul az Ön vezetésére bízott település fenntartható fejlődéséhez. Keressen minket bizalommal egy ingyenes konzultáció egyeztetésére! KOLOZSVÁR - székhely Napoca u. 16. Tel: Fax: KRAJOVA Bukarest út 22. M18A I. 14. Tel: BUKAREST 2. kerület, Matei Voievod u. 29. Energi-Co Business Center Tel/Fax: BÁKÓ Buciumului u. 9. Tel.: fb.com/goodwillconsultinggwc CSÍKSZEREDA Petőfi Sándor u. 8. Tel.: SZATMÁRNÉMETI Vasile Lucaciu tér T2 földszint Tel: információs pont bit.ly/gwconsulting-linkedin office@gwconsulting.ro 4B. ver
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4.
OTP Consulting Romania OTP Bank Romania Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, 2008. április 4. A Nemzeti Stratégiai Referencia Kerethez kapcsolódó Operatív Programok Humánerőforrás-fejlesztési Operatív
Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről
Tájékoztatás a 2014-2020 közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Shiraishi Renáta, Endrész Kinga Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály Európai Területi Együttműködési
Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte
TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása
REGIONÁLIS ÉS EU-s PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK JELENLEG ROMÁNIÁBAN. Dr. Molnár Annamária
REGIONÁLIS ÉS EU-s PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK JELENLEG ROMÁNIÁBAN Dr. Molnár Annamária A Nyugati Régio térképe 32.034 km 2 (13,4% a Ro-területéből) 42 város 318 közigazgatási területek 2 10 292 km állami közúthálózat
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,
Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek
várható fejlesztési területek
2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció
Javaslat. támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt felhívásra Ózd, 2018. január 18. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály A Földművelésügyi
Kisértékű célterületek esetén. Célterület megnevezése. Helyi termékeket előállító kistermelők, kézművesek támogatása
Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 58/2012. (V. 24.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó
Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ
Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek
Tanyafejlesztési Program
Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető
2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Használt nyelv 2. Konzorciumépítés 3. Elérni kívánt hatás 4. Szemlélet A programok áttekintése 1. Közép-Európa
Tanyafejlesztési Program
Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar
Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági
Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.
Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti
LIFE Természet és biodiverzitás Többéves munkaprogram újdonságai
LIFE Természet és biodiverzitás - 2018-2020 Többéves munkaprogram újdonságai Bokor Veronika FM Természetmegőrzési Főosztály LIFE Pályázói igények szerinti tréning, 2018. február 20. LIFE 2018-2020 meghatározó
Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
3.2. Ágazati Operatív Programok
3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések
Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok
A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják
A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Egészséges, környezet-harmonikus életre és környezet-tudatos termelésre való szoktatást és nevelést
Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020
Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Terület és településfejlesztési programok 2014-2020 között, különös tekintettel a Közép-magyarországi régióra JENEI Gábor Programirányító
Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)
A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti
Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. LEADER helyi felhívások
Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület LEADER helyi felhívások Bevezető Összes fejlesztési forrás: 411.535.256 Ft Felhívásaink száma: 11 db o Gazdaságfejlesztési felhívásaink száma: 6 db o Nem gazdaságfejlesztési
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön
Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás
5 A kockázat-megelőzés és katasztrófakezelés ,50 euró, amelyből ,12 euró ERFA támogatás
ROHU-72 Határon átnyúló rendszer a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség és vészhelyzetek kockázatkezeléséért 5 A kockázat-megelőzés és katasztrófakezelés 5/b Egyedi kockázatok kezelését, katasztrófákkal
Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött
Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Győr, 2013.12.05.
Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Győr, 2013.12.05. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer
II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND)
Projektalapozás Pályázatkészítés Üzleti tervezés II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1 Mi a Nemzeti Fejlesztési
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak
Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.
1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 97 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Vállalkozások
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 22. szám október 21.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 22. szám 2008. október 21. Tartalomjegyzék Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása (ÚMVP)... 2 A turisztikai
Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:
Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI
A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI MRTT Generációk diskurzusa a regionális tudományról Győr, 2012. november 23. 1 Duna-stratégia 2011. júniusi Európai Tanács 4 cselekvési, 11 prioritási
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés
LEADER INTÉZKEDÉSI TERV
LEADER INTÉZKEDÉSI TERV Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából 2013-ban pályázható intézkedések 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:(kötelező Térségi
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Lelkes Gábor, PhD. Danube EuroConsulting Kft. igazgatója Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Legnagyobb
Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
Új kihívások az uniós források felhasználásában
Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt
A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés
A Natura 2000 finanszírozása Útmutató A Natura 2000 finanszírozása Útmutató Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés 1 A KÉZIKÖNYV BEMUTATÁSA: Háttér I. rész: Miért készült? Kinek készült? Mire
Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból
Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból. NATURA 2000 FINANSZÍROZÁS EU finanszírozási lehetőségek a 2014-2020 időszakban 2013. Szeptember 10 Marczin Örs természetvédelmi
MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről
2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-
A évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése
A 2018. évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése Bokor Veronika FM Természetmegőrzési Főosztály LIFE Infonap, Dobogókő 2018. május 10. LIFE 2018-2020 meghatározó dokumentumok LIFE
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,
Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.
Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek
2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013
Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.
halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárásokról
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 dr. Bodnár Éva FVM Agrár-vidékfejlesztési Főosztály A New Hungary Rural Development Programme 2007-2013 a Támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok Európai
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
Interreg V-A Románia- Magyarország Program
Interreg V-A Románia- Magyarország 2014-2020 Program A határon átnyúló együttműködést támogató programok Phare CBC (1997-2004/2006) Interreg IIIA (2004-2006) HURO CBC (2007-2013) Interreg VA (2014-2020
Bábolna 2013. december 10.
Bábolna 2013. december 10. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 (uniós tervezési időszakhoz igazodva) tengelyek (I., II., III., és IV. LEADER) LEADER Helyi Akciócsoportok kiemelt feladata:
Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások
Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület Gazdaságfejlesztési LEADER pályázati felhívások Bevezető Összes fejlesztési forrás: 411.535.256 Ft Felhívásaink száma: 10 db o Gazdaságfejlesztési felhívásaink száma: 5
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás
Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett
Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok
Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra
Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés
Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Szabadidős
A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében. Pásztohy András Miniszteri Biztos. Budapest, 2008. április 14.
A vidékfejlesztés esélyei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében Pásztohy András Miniszteri Biztos Budapest, 2008. április 14. 1 Példátlan lehetőség 2007-2013 között Mintegy 8000 milliárd
Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás
Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás
Miskolc, október 16. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye CÉLPONTban a gazdaságfejlesztés TOP GAZDASÁGFEJLESZTÉS
Miskolc, 2014. október 16. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 2014-2020 CÉLPONTban a gazdaságfejlesztés TOP GAZDASÁGFEJLESZTÉS AMIRŐL SZÓ LESZ 1. A 2014-2020-as tervezési időszak 2. A Terület- és Településfejlesztési
A ZALA ZÖLD SZÍVE LEADER HACS által meghatározott LEADER kritériumok
A ZALA ZÖLD SZÍVE LEADER HACS által meghatározott LEADER kritériumok A Zala Zöld Szíve HACS által meghatározott LEADER célterületek: A1 Helyi vállalkozások eszköz- és infrastrukturális fejlesztése A2 Helyi
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett
Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program. 2. Pályázati Felhívás 4012-312/2005. Támogatott projektek
Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2. Pályázati Felhívás 4012-312/2005 Támogatott projektek 1.1 Intézkedés: KÖZÖS GAZDASÁGI TÉRSÉG 053/HU Régiófókusz Vállalkozás-, Humánerőforrás-
Zala Termálvölgye Egyesület
Zala Termálvölgye Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport 2013. július 19., Zalaszentlászló Zala Termálvölgye Egyesület Vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos szervezet
MAGYARORSZÁG- SZLOVÁKIA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTM
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MAGYARORSZÁG- SZLOVÁKIA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM 2007-2013 Közzététel dátuma: 2008. október 15. A pályázati felhívás hivatkozási száma: 2008/01 1 Pályázati felhívás hivatkozási
A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában
A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában 2007-2013 A mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének javítása A környezet és a vidék minőségének javítása a termőföld-hasznosítás támogatása
A Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként I. Terület alapú megközelítés Ellenőrzése: a HVS és a pályázat szöveges részének
Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
The Urban Development Network
The Urban Development Network Workshop on Urban Development Startegies Budapest, Hungary 17 October 2017 Kecskemét Városfejlesztési Alap Garamvölgyi Balázs vezérigazgató Budapest, 2017. október 17.. Kecskemét
A Duna Összeköt Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Duna Összeköt Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER-szerűség vizsgálatának kritérium rendszere a projekt javaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú
Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.
Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
Pályázati lehetıségek Élelmiszeripari vállalkozások számára 2012.
Pályázati lehetıségek Élelmiszeripari vállalkozások számára 2012. Goodwill Consulting Kft. Országos pályázati tanácsadó, pályázatíró cég Regionális irodák: Budapest, Nyíregyháza Külföldi képviselet: Románia:
Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei
pályázati lehetőségei Célcsoport: Mezőgazdasági termelők, Erdőgazdálkodók, Élelmiszer-feldolgozók. Összes forrás: 4200,8 millió euró Támogatási formák: Vissza nem térítendő támogatás, Kamattámogatás Prioritások:
Vidékfejlesztési Minisztérium
Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetése és promóciója Pályázók köre: Szakmai és szakmaközi szervezetek PR tevékenység, promóció
A Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként (A pályázatnak legalább négy kritériumnak kell megfelelnie!) Helyi termékek előállításának,
AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁS 1.1 Kiemelt növekedési ágazatok és iparágak célzott,
Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete
Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a
2017. évi éves fejlesztési terv
ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi éves fejlesztési terv Elfogadva: a 33/2017. (III.30.) Kt. határozattal I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének
A KMOP végrehajtásának tapasztalatai. környezetvédelmi szempontból. Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban
A KMOP végrehajtásának tapasztalatai környezetvédelmi szempontból Környezet- és természetvédelem a KMOP-ban Alapelv: A KMOP fejlesztéseinek a régió fenntarthatóságának kialakítását kell szolgálni. A regionális
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER kritériumok kiindulási pontjaként tekintett LEADER alapelvek: 1. Területalapú megközelítés