Román Kulturális Centrum Gyula, Líceum tér október 2-3.
|
|
- Lídia Juhász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Gyermekgasztroenterológiai Szekciójának XXVI. Tudományos Ülése és Továbbképző Tanfolyam Román Kulturális Centrum Gyula, Líceum tér október 2-3.
2 KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! 2005-ben hagyományt teremtettünk Gyulán, amikor a Perinatológiai Kongresszussal kezdetét vette egy őszi rendezvénysorozat, melynek során évente más-más diszciplínák résztvevői adtak találkozót egymásnak (2006: gyermekdiabetológia, 2007: MGYT Dél- Magyarországi területi rendezvénye, 2008: gyermekkardiológia). Így jutottunk el az idei évhez, amikor a gyermekgyógyászat egyik meghatározó résztudományágának, a gyermekgasztroenterológiának a kongresszusára kerül sor. Köszönjük a szakmai vezetésnek, hogy Gyulára esett a választásuk, nagy megtiszteltetés, hogy egy határmenti kisváros nemcsak az átmenő forgalomban, hanem tudományos fronton is állja a versenyt. A főtémák kiválasztásával a gyermekgasztroenterológiai vezetésnek az volt a célja, hogy egyrészt az érdeklődés előterébe került kórállapotokban még jobban elmélyüljünk, másrészt a kongresszus továbbképző jellege is megmaradjon és a legújabb eredmények is ismertetésre kerüljenek. Tisztelettel hívjuk és várjuk az orvoskollégákon túl a diétás szakembereket, a szakasszisztenseket, a nővéreket, és biztatunk mindenkit, legyen aktív résztvevője rendezvényünknek. Gyula Dürer, Erkel Ferenc, Apor Vilmos és Bay Zoltán városa, gazdag történelmi, tudományos és kulturális örökséggel bír. Ezek a nevek köteleznek bennünket, másrészt igazolják, hogy tudomány és kultúra összetartoznak. Ennek megfelelően próbálunk gondoskodni arról, hogy a tudományra szánt idő mellett legyen lehetőség megismerni Gyula történelmi és kulturális örökségét. A középkori hangulatot árasztó vársétával, vagy a millenniumi időket idéző 100 éves Cukrászda képi- és ízvilágát megjelenítve emlékezetessé kívánjuk tenni a gyulai októbert. Természetesen a feszes szakmai program mellett gondoskodni szeretnénk kellemes Várfürdői kikapcsolódásról, hogy a hasznos tudományos kongresszusi élmények maradandóbbakká váljanak. Arra bíztatjuk a gyermekgasztroenterológusokat, gyermek háziorvosokat, klinikai és kórházi orvosokat, szakdolgozókat, hogy jelenlétükkel tiszteljék meg kongresszusunkat, mi pedig a feltételeket biztosítva azon fáradozunk, hogy minden résztvevőnek (és kísérőjének) mind a szakmai programról, mind a társasági eseményekről kellemes impressziója maradjon. Prof. Dr. Arató András a Gyermekgasztroenterológiai Szekció Elnöke Dr. Sipos Péter c. egyetemi docens osztályvezető főorvos
3 BIZOTTSÁGOK, ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Szervező: Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórház, Gyermekosztálya osztályvezető főorvos: Dr. Sipos Péter c. egyetemi docens Dr. Bódi Piroska főorvos Dr. H. Nagy Katalin főorvos 5700 Gyula, Kárpát u. 11. Tel.: 66/ Tudományos Bizottság: Elnök: Tagok: Prof. Dr. Arató András Dr. Balogh Márta Dr. B. Kovács Judit Prof. Dr. Decsi Tamás Dr. Dezsőfi Antal Dr. Korponay-Szabó Ilma Dr. Micskey Éva Dr. Polgár Marianne Dr. Schultz Károly Dr. Sólyom Enikő Dr. Szőnyi László Dr. Veres Gábor Prof. Dr. Várkonyi Ágnes Regisztráció, információ: Helye: Román Kulturális Centrum (Gyula, Líceum tér 2.) október 2. (péntek): 09:00 18: október 3. (szombat): 08:00 13:00 Általános információk: Nagy és Társa BT Gyomaendrőd, Vásártéri ltp. 31/b. Tel.: 06-20/ Tel./Fax: 06-66/ Továbbképzés: A tudományos ülés továbbképzéssé minősített rendezvény mind az orvosok, mind a szakdolgozók számára. Az orvosok számára a kreditpont értéke: 10 pont, szakdolgozók számára a pontérték megállapítása folyamatban van. Technikai információk: - Előadás időtartama: 8 perc, melyet 2 perc vita követ. - Poszter időtartama: 2 perc, melyet 1 perc vita követ. - Az előadásanyagát a szekciót megelőzően a technikusoknak leadni valamint azt kipróbálni szíveskedjen. - Mikroport felhelyezése az előadás előtt 5-10 perccel történik a színpad mögött. KÉRJÜK A MEGADOTT ELŐADÁS IDŐTARTAM SZIGORÚ BETARTÁSÁT!
4 09:00 18:00 Regisztráció, információ OKTÓBER 2., PÉNTEK 10:00 10:30 Ünnepélyes megnyitó, Gyermekgasztroenterológiai Életműdíj átadás 10:30 11:30 Tudományos program 1. Üléselnök: Prof. Dr. Arató András, Prof. Dr. Várkonyi Ágnes, Dr. Bódi Piroska 1. Alberto Ravelli referátum (25 ) GI Pathophysiology and Gastroenterology University Department of Pediatrics Children's Hospital CYCLIC VOMITING SYNDROME 2. Soltész Gyula referátum (20 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNY, GASTROENTEROLÓGIA ÉS DIABETES 11:30 12:00 Szünet 12:00 13:30 Tudományos program 2. Üléselnök: Dr. Polgár Marianne, Dr. Sólyom Enikő, Dr. Szőnyi László 1. Sólyom Enikő referátum (20 ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc A CYSTÁS FIBROSIS GASZTOINTESZTINÁLIS VONATKOZÁSAI 2. Dezsőfi Antal referátum (20 ) A CF HEPATOLÓGIAI VONATKOZÁSAI 3. Balogh Márta, Major Miklós, Erdélyi Zsófia, Szemlédy Ferenc (8 ) Vas Megyei Markusovszky Kórház, Csecsemő- és Gyermekosztály, Szombathely DISZTÁLIS INTESZTINÁLIS OBSTRUKTÍV SZINDRÓMA KEZELT ÉS KEZELETLEN CISZTÁS FIBRÓZISBAN 4. Kiss Erika, Szőnyi László (8 ) Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Anyagcsere Központ, Budapest CISZTÁS FIBRÓZIS, A SOKOLDALÚ TÁPLÁLÁSTERÁPIA 5. Arató András referátum (20 ) Akácia Pharma Kft. támogatásával PROBIOTIKUMOK ALKALMAZÁSA AZ ANTIBIOTIKUM KEZELÉSHEZ TÁRSULÓ HASMENÉS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS AZ IRRITÁBILIS BÉL SZINDRÓMA KEZELÉSÉBEN 6. Dezsőfi Antal (10 ) Nestlé Hungária Kft. támogatásával CSÁSZÁRMETSZÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOKKAL A BÉLFLÓRA VÉDELMÉÉRT 13:30 14:30 Ebédszünet, Várséta
5 14:30 15:35 Tudományos program 3. Üléselnök: Prof. Dr. Bodánszky Hedvig, Dr. B. Kovács Judit, Dr. Balogh Márta 1. Várkonyi Ágnes referátum (20 ) Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ KRÓNIKUS HASMENÉSEK 2. Bedi Viktória 1, Csoszánszki Noémi 2, Farkas Krisztina 2, Nemes Nagy Anna 2, Tomsits Erika 2 (8 ) Semmelweis Egyetem ÁOK, Budapest 1, Semmelweis Egyetem ÁOK, II. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 2 FRUKTÓZ MALABSZORPCIÓ A FUNKCIONÁLIS GASZTROINTESZTINÁLIS BETEGSÉGEKBEN (FGIB) 3. Guthy Ildikó, Varga Éva (8 ) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház, Csecsemő-és Gyermekosztálya, Nyíregyháza HASMENÉS ÉS AMI A HÁTTÉRBEN VAN 4. Tárnok András (8 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika GLUCOSE-GALACTOSE MALABSORPTIO - PÉCSI TAPASZTALATOK 4 ESET KAPCSÁN 5. Bódi Piroska referátum (15 ) Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Csecsemő-és Gyermekosztály, Gyula ENTERÁLIS SZONDATÁPLÁLÁS 15:35-16:00 Szünet :00 Szakdolgozói szekció ülése 16:00 16:30 Tudományos program 4. Üléselnök: Prof. Dr. Decsi Tamás, Dr. Micskey Éva 1. Decsi Tamás referátum (15 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika A SZOPTATÁSRÓL ÉS HOZZÁTÁPLÁLÁSRÓL AZ ESPGHAN LEGÚJABB ÁLLÁSFOGLALÁSAI ALAPJÁN 2. Kadenczki Orsolya 1, Kalina Edit 2, Oláh Anna 2, Kiss Csongor 1 (8 ) Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet 2 DAGANATOS GYERMEKEK TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOTÁNAK KÖVETÉSE ANTROPOMETRIAI ÉS BIOKÉMIAI MÓDSZEREKKEL 16:30 17:00 Tudományos program 5. Nutricia Advanced Medical Nutrition támogatásával Üléselnök: Prof. Dr. Arató András 1. Chris Smith (20 ) pediatric dietitian, Royal Free Hospital, London DEALING WITH FALTERING GROWTH IN CLINICAL PRACTICE 2. Csoszánszki Noémi (10 ) Semmelweis Egyetem ÁOK, II. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest A MAGAS FEHÉRJETARTALMÚ TÁPLÁLÁS JELENTŐSÉGE A CSECSEMŐKORI ELHÚZÓDÓ FEJLŐDÉS KEZELÉSÉBEN 17:00 18:00 Vezetőségi beszámoló, vezetőségválasztás 18:15 Városnéző kisvonat indul idegenvezetővel a kongresszus helyszínéről. 20:30 Fogadás a Román Kulturális Centrumban
6 08:00 13:00 Regisztráció, információ OKTÓBER 3., SZOMBAT 08:30 09:00 Gyermekgasztroenterológiai Közhasznú Egyesület éves közgyűlése 09:00 10:00 Tudományos program 6. Poszterszekció Üléselnök: Dr. Kósnai István, Dr. Schultz Károly, Dr. Tárnok András 1. Bérczes Rita, Dezsőfi Antal, Szőnyi László (2 ) HEREDITER FRUKTÓZINTOLERANCIA ESETE 2. Bognár Márta 1, Albert Erika 1, Ruszinkó Viktória 1, Csányi Attila 2, Rácz István 3 (2 ) Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, Csecsemő- és Gyermekosztály, Győr 1, Győr- Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, Neurológiai Osztály, Győr 2, Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, I. Belgyógyászati Osztály, Endoszkópos labor, Győr 3 DOMINÁLÓ LÁBFÁJÁS ÉS MEGLEPŐ DIAGNÓZIS 3. Csányi Ágnes (2 ) Gyermekkörzet, Kórház Gyermekgasztroenterológiai Szakrendelés, Orosháza COELIAKIA SZŰRÉS OROSHÁZÁN 4. Kovács Nóra, Ruszinkó Viktória, Anghelyi Andrea (2 ) Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, Csecsemő- és Gyermekosztály, Győr A TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOT LÉGZÉSFUNCIÓT BEFOLYÁSOLÓ HATÁSA CISZTÁS FIBRÓZIS MIATT GONDOZOTT BETEGEINKNÉL 5. Molnár Kriszta Júlia, Cseh Áron, Vásárhelyi Barna, Dezsőfi Antal, Arató András, Veres Gábor (2 ) IBD GYERMEKEKBEN: AZ ADAPTÍV IMMUNITÁS JELENTŐSÉGE 6. Nagy Szakál Dorottya 1, Papp Mária 2, Körner Anna 1, Pályu Eszter 2, Dezsőfi Antal 1, Arató András 1, Veres Gábor 1 (2 ) 1, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, II. Belgyógyászati Klinika 2 HAPTOGLOBIN POLIMORFIZMUS VIZSGÁLATA GYERMEKKORI I. TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS ILLETVE A BETEGSÉG COELIAKIÁVAL VALÓ EGYÜTTES ELŐFORDULÁSA ESETÉN 7. Noé Renáta 1, Günther Boehm 2, Christopher Beermann 2, Maria Weyermann 3, Dietrich Rothenbacher 3, Szabó Éva 1, Decsi Tamás 1 (2 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Danone Research, Center for Specialised Nutrition, Friedrichsdorf, Németország 2, German Cancer Research Center, Heidelberg 3 N-3 ÉS N-6 TÖBBSZÖRÖSEN TELÍTETLEN ZSÍRSAVAK AZ ANYAI ÉS A KÖLDÖKZSINÓR VÉRBEN 8. Őzse Judit 1, Papp Mária 2, Veres Gábor 3, Szőnyi László 3, Arató András 3, Dezsőfi Antal 3 (2 ) Jelenleg nem állok alkalmazásban 1, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, II. Belgyógyászati Klinika 2, 3 HAPTOGLOBIN POLYMORPHISMUS VIZSGÁLATA MÁJBETEG GYERMEKEKBEN 9. Simon Erika, Kiss Erika, Szőnyi László (2 ) GLUTÉNMETES DIÉTA ÖSSZEHASONLÍTÁSA A NORMÁL ÉTRENDDEL, A DIÉTA KÖLTSÉGHATÁSAI 10. Tomcsa Gabriella, Guthy Ildikó (2 ) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház, Csecsemő-és Gyermekosztálya, Nyíregyháza COELIAKIA RÉGEN ÉS MA
7 11. Tusa Annamária 1, Bilonka Viola 1, Gersei Emma 2, Nyul Zoltán 2, Farkas András 2 (2 ) Tolna Megyei Balassa János Kórház, Szekszárd 1, Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika 2 SZOKATLAN TÉNYEZŐ OKOZTA VISSZATÉRŐ HASI FÁJDALOM 12. Varga Anikó, Ruszinkó Viktória, Alexy Miklós, Davidovics Sándor, Garab Endre (2 ) Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, Győr ÚJSZÜLÖTTKORI BÉLMOTILITÁSI ZAVAROK 13. Vojnár Tímea, Kovács Tamás, Tari Beáta,Várkonyi Ágnes (2 ) Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ GYÓGYSZERELÉS NEM KÍVÁNT MELLÉKHATÁSAI A GASZTROINTESZTINÁLIS NYÁLKAHÁRTYA SZEMPONTJÁBÓL 14. Zsigmond Anna 1, Günther Boehm 2, Christopher Beermann 2, Maria Weyermann 3, Dietrich Rothenbacher 3, Szabó Éva 1, Decsi Tamás 1 (2 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Danone Research, Center for Specialised Nutrition, Friedrichsdorf, Németország 2, German Cancer Research Center, Heidelberg 3 ÖSSZEFÜGGÉS AZ ANYAI SZÉRUM ÉS AZ ANYATEJ TÖBBSZÖRÖSEN TELÍTETLEN ZSÍRSAVÖSSZETÉTELE KÖZÖTT 10:00 11:40 Tudományos program 7. Üléselnök: Dr. Tomsits Erika, Dr. Dezsőfi Antal, Dr. Gárdos László 1. Tomsits Erika referátum (20 ) Semmelweis Egyetem ÁOK, II. Gyermekgyógyászati Klinika, Gasztroenterológia Budapest PARENTERÁLIS TÁPLÁLÁS GYERMEKKORBAN 2. Bódi Piroska, Visnyei Gréta, Köteles Rózsa, Sipos Péter (8 ) Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Csecsemő-és Gyermekosztály, Gyula ACUT ACALCULOSIS CHOLECYSTITIS ÉS PANCREATITIS - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN 3. Csoszánszki Noémi, Machnitz Andrea Judit, Karádi Zoltán (8 ) Semmelweis Egyetem ÁOK, II. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest EGY VIZSGÁLATI LELET ÉS AMI MÖGÖTTE REJLIK 4. Bokor Szilvia 1,2, Meirhaeghe Aline 2, Spinneker Andre 3, Gonzalez-Gross Marcela 3, Nova Esther 4, Widhalm Kurt 5, De Henauw Stefaan 6, Moreno A. Luis 7, Molnár Dénes 1, Dallongeville Jean 2 (8 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Institut Pasteur de Lille 2, Institut für Ernährungs- und Lebensmittelwissenschaften Bonn 3, Instituto del Frío-ICTAN, Madrid 4, Medical University of Vienna 5, Ghent University, Unit of Nutrition and Food Safety 6, Escuela Universitaria de Ciencias de la Salud, Universidad de Zaragoza 7 A FADS GÉN CLUSTER SZEREPE A SZÉRUM LCPUFA VARIABILITÁSÁBAN 5. Szabó Éva 1,2, Hans Demmelmair 2, Cristina Campoy 3, Decsi Tamás 1, Berthold Koletzko 2 (8 ) Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Dr. von Hauner Kinderspital, München, Németország 2, Department of Paediatrics, University of Granada, Granada, Spanyolország 3 AZ ANYAI ÉS KÖLDÖKZSINÓRVÉR ADIPONEKTIN TARTALMA ÉS AZ ANTROPOMETRIAI ÉRTÉKEK KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS A SZÜLETÉSKOR ÉS 4 ÉVES KORBAN 6. Nemes Éva (30 ) GlaxoSmithKline Kft. támogatásával Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekgyógyászati Klinika ROTAVÍRUS: A PATOMECHANIZMUSTÓL A MEGELŐZÉSIG 7. Wacha Judit (10 ) - Vitaminkosár Kft. támogatásával PROBIOTIKUMOK SZEREPE A BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KIEGÉSZÍTŐ KEZELÉSÉBEN 11:40-12:00 Szünet
8 12:00 13:45 Tudományos program 8. Üléselnök: Prof. Dr. Arató András, Dr. Korponay-Szabó Ilma Rita, Dr. Veres Gábor 1. Polgár Marianne 1, Mester Ágnes 2, Herczeg Szilvia 2 (8 ) Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet, Budapest 1, Heim Pál Gyermekkórház Madarász Kórháza 2 COELIÁKIÁVAL EGYÜTT ELŐFORDULÓ BETEGSÉGEK, HIÁNYÁLLAPOTOK ÉS ALLERGIA VIZSGÁLATA 2. Korponay-Szabó Ilma Rita 1, Tóth Boglárka 2, Vecsei Zsófia 2, Nemes Éva 1, Gyimesi Judit 3, Király Róbert 2, Fésüs László 2, Katri Lindfors 4, Kati Juuti-Uusitalo 4, Sergio Caja 4, Markku Maki 4 (8 ) Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekgyógyászati Klinika 1, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet 2, Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 3, Tamperei Egyetem, Finnország 4 MATERNO-FOETALIS ANTITEST TRANSZFER HATÁSAI COELIAKIÁBAN 3. Tamási Katalin, Drahos Anita, Sólyom Enikő, Szakos Erzsébet (8 ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Gyermekegészségügyi Központ, III-as Csecsemő- és gyermekosztály, Miskolc COELIAKIÁS BETEGEINK KÖRÉBEN ELŐFORDULÓ EGYÉB AUTOIMMUN KÓRKÉPEK 4. Szabó Dolóresz 1, Várkonyi Ágnes 2, Tari Beáta 2, Polgár Marianne 3, B. Kovács Judit 4, Horváth Ágnes 5, Tomsits Erika 6, Tokodi István 7, Dezsőfi Antal 1, Szakos Erzsébet 8, Vass Noémi 2, Müller Katalin Eszter 1, Arató András 1, Veres Gábor 1 (8 ) 1, Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ 2, Heim Pál-Madarász Utcai Gyermekkórház 3, Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 4, Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház 5, Semmelweis Egyetem ÁOK, II. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 6, Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár 7, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc 8 CROHN BETEG GYERMEKEK ORSZÁGOS INFLIXIMAB REGISZTERÉNEK ELEMZÉSE DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKBAN 5. Veres Gábor 1, Szabó Dolóresz 1, Müller Katalin Eszter 1, Horváth Ágnes 2, Tokodi István 3, Dezsőfi Antal 1, Gárdos László 4, Ruszinkó Viktória 5, Kovács Márta 5, Géczy Mária 6, Tóth András 6 (8 ) 1, Veszprém Megyei Csolnoky Ferencz Kórház 2, Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár 3, Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg 4, Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Alaldár Oktató Kórház, Győr 5, Szent László Kórház, Budapest 6 CROHN BETEGSÉG AKTIVITÁSI INDEX (PCDAI) ÉS AZ ÉLETMINŐSÉG (IMPACT-III) VÁLTOZÁSÁNAK VIZSGÁLATA INFLIXIMAB ADÁSÁT KÖVETŐEN GYERMEKKORI CROHN-BETEGSÉGBEN. 6. Müller Katalin, Magyar Gyermek IBD regiszter résztvevői, Veres Gábor (8 ) A HAZAI GYERMEK IBD REGISZTER ELSŐ KÉT ÉVÉNEK ( ) EREDMÉNYEI 7. B. Kovács Judit (8 ) Heim Pál Gyermekkórház Gasztroenterológiai és Nefrológiai Osztály, Budapest MIKROORGANIZMUSOK FELTÉTELEZETT SZEREPE A CROHN-BETEGSÉG ETIOPATOGENEZISÉBEN 8. Hoffmann Ildikó (10 ) MSD Magyarország Kft. támogatásával Budapest III. kerület, Gyermekorvosi Rendelő EGGYEL KEVESEBB VESZÉLY! ELKERÜLHETŐ A ROTAVÍRUS FERTŐZÉS 9. Szakos Erzsébet 1, Huszanyik István 2, Pintérné Gál Anna 1, Sólyom Enikő 1, Szontágh Endréné 1, Tamási Katalin 1 (8 ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Gyermekegészségügyi Központ, III-as Csecsemő- és gyermekosztály 1, Ortopédsebészeti Osztály, Miskolc 2 INFLAMMATORIKUS BÉLBETEGEINK KÖRÉBEN ELŐFORDULÓ MOZGÁSSZERVI-IZÜLETI ÉRINTETTSÉG ÉS ANNAK JELENTŐSÉGE 10. Tari Beáta 1, Vojnár Tímea 1, Katona Márta 1, Rácz Katalin 1, Tiszlavicz László 2, Várkonyi Ágnes 1 (8 ) Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ 1, Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Pathologiai Intézet 2 AUTOIMMUN BETEGSÉG GASTROINTESTINALIS MEGNYILVÁNULÁSAI 13:45 14:00 Kongresszus zárása Henri Nestlé-díj átadása 14:00 - Ebédszünet Várséta Várfürdő
Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával
Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával 2015. Február 27. péntek 11 00-12 45 Érkezés, regisztráció és ebéd 12 45-13 00 Megnyitó Havasi Anikó NUTRICIA Advanced Medical Nutrition Táplálék
Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus
Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula
Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság (MGYGT) V. KONGRESSZUSA. 2015. október 1-3. Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság (MGYGT) 05. október -3. PROGRAM 05. OKTÓBER. (CSÜTÖRTÖK) 0.00 0.5 Megnyitó POSTGRADUÁLIS KÉPZÉS 0.5.00 A vékonybél-betegségek genetikája Korponay Szabó Ilma
Tudományos Program: Ülés elnökök: dr. B. Kovács Judit, dr. Gárdos László, dr. Veres Gábor
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Gyermek Gasztroenterológiai Szekciójának XXVII. Tudományos Ülése és Továbbképző Tanfolyama Nyíregyháza, 2010. október 01-02. 2010.
XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam
Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Gyermekgasztroenterológiai Szekciójának XXIII. Tudományos Ülése LILLAFÜRED
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Gyermekgasztroenterológiai Szekciójának XXIII. Tudományos Ülése LILLAFÜRED Palota Szálló 2006. november 10 11. A KONGRESSZUS TÁMOGATÓI
10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.
10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák
TUDOMÁNYOS PROGRAM 10.30-13.00 HOGYAN KUTASSUNK ÉS PUBLIKÁLJUNK A GYÓGYÍTÓ MUNKA MELLETT?
2014. október 2. csütörtök POSTGRADUÁLIS KÉPZÉS TUDOMÁNYOS PROGRAM 10.30-13.00 HOGYAN KUTASSUNK ÉS PUBLIKÁLJUNK A GYÓGYÍTÓ MUNKA MELLETT? Kutatás tervezése és szervezése Korponay-Szabó Ilma Debreceni Egyetem
ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK
1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),
23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM
23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK
Fejfájáscentrumok Magyarországon
Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200
Markusovszky Lajosemlékülés
Markusovszky Lajosemlékülés 2015. május 6. TÁMOGATÓ: Bokor Attila dr., Brubel Réka dr., Lukovich Péter dr., Rigó János Jr. dr.: Mélyen infiltráló colorectalis endometriosis miatt végzett multidiszciplináris
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort
Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.
FIGAMU IX. Kongresszusa
FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?
XIX február 8-9. Budapest, Danubius Hotel Flamenco
XIX. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2019. február
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30.
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Orosháza-Gyopárosfürdő, 2011. április 29-30. Tudományos program 2011. április 29., péntek Referátumok Prof. Dr. Túri Sándor,
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság VI. Kongresszusa Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd szeptember 29 - október 1.
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság VI. Kongresszusa Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd 206. szeptember 29 - október. PROGRAM 206. szeptember 29. (csütörtök) Posztgraduális képzés 0.00
Dr. Kovács Márta gyermekgyógyász, gasztroenterológus. EGYETEMI VÉGZETTSÉG: 1987-93 Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pécs
Dr. Kovács Márta gyermekgyógyász, gasztroenterológus EGYETEMI VÉGZETTSÉG: 1987-93 Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pécs SZAKVIZSGÁK: Csecsemő- és gyermekgyógyászat, 2000 Gasztroenterológia, 2002 Neonatológia,
A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései
A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 6 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. Budai Irgalmasrendi Kórház
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Konferenciája Székesfehérvár, Hotel Novotel****
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Konferenciája Székesfehérvár, Hotel Novotel**** 2015. november 5-7. Programfüzet Tisztelt Kongresszusi
A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam
A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam 2017. április 7-8. Novotel Centrum Budapest További információ, online regisztráció: www.convention.hu TISZTELT
2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M
PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 2018. november 8-10. 2 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG 2018. ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA 2018. NOVEMBER 8-10. Tisztelt Kollégák,
DIAGNOSZTIKUS ÉS TERÁPIÁS AJÁNLÁSOK GYERMEKGYÓGYÁSZATI KÓRKÉPEKHEZ ÉS TÜNETEKHEZ SZERKESZTETTE: TULASSAY TIVADAR
DIAGNOSZTIKUS ÉS TERÁPIÁS AJÁNLÁSOK GYERMEKGYÓGYÁSZATI KÓRKÉPEKHEZ ÉS TÜNETEKHEZ SZERKESZTETTE: TULASSAY TIVADAR 2006. OKTÓBER 3 A KLINIKAI IRÁNYELVEK KÉZIKÖNYVE ELKÉSZÍTÉSÉÉRT KÖSZÖNET ILLETI SZERZÕINKET:
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget Bevezető Kongresszusi iroda VIP Utazási Iroda: Kovács Rózsa 1051 Budapest, Bajcsy
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN
EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság VII. Kongresszusa
Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság VII. Kongresszusa Szeged, Hunguest Hotel Forrás**** 2017. október 5-7. PROGRAM 2017. október 5. csütörtök Posztgraduális képzés 09:00-16:00 Regisztráció 10:00-10:15
SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA
SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.
TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből
2017 GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK a mindennapi gyakorlat szemszögéből TERVEZETT PROGRAM 2017. január 27-28. Hotel Park Inn by Radisson Budapest www.convention.hu PÉNTEK 2017. JANUÁR
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. EEG laboratóriumi gyakorlat
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-DUNÁNTÚLI TERÜLETI SZERVEZETE KONGRESSZUSA ÉS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Mohács, 2013. szeptember 20-21.
MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA DÉL-DUNÁNTÚLI TERÜLETI SZERVEZETE KONGRESSZUSA ÉS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Mohács, 2013. szeptember 20-21. 2013. szeptember 20. - péntek 09:00 09:15 Megnyitó Köszöntők 09:20
Ketogén diéta alkalmazása a gyermekepileptológiában
TDK-munka címe Oesophagus atresia miatt operált gyermekek utógondozása Májtranszplantált gyermekek utánkövetése (szénhidrátanyagcsere, csontanyagcsere, zsíranyagcsere, cardiovascularis rizikó) különös
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2015.09.01. EEG laboratóriumi gyakorlat
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság
Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.
Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés
Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve
FIGAMU IX. Kongresszusa
FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ
FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:
Pulmonológiai Mozaikok 2015
Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.
Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai
Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Otthoni parenterális táplálás meddig jutottunk? Izbéki Ferenc Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mikor kezdődött? 2000-ig az Egyesült Államokban>40.000 OPT kezelt beteg Maurice E. Shils,
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam
Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,
A Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke az Országos Immonológiai Koordináló Intézet és a MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye
A i Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke az Országos Immonológiai Koordináló Intézet és a MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye III. i Gasztro-Immun Konferencia DEOEC, Auguszta Központ előadóterme
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése
A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes
Laktózfelszívódási zavar egy gyakori probléma gyakorlati vonatkozásai
Laktózfelszívódási zavar egy gyakori probléma gyakorlati vonatkozásai Karoliny Anna dr., B.Kovács Judit dr. Gasztroenterológiai és Nephrológiai Osztály, Heim Pál Gyermekkórház, Budapest (Igazgató: Nagy
Gyermekbőr-Barát konferencia. Tervezett program. Mercure Budapest Buda április
Gyermekbőr-Barát konferencia Tervezett program Mercure Budapest Buda 07. április 8-9. Tervezett program 07. április 8., péntek MEGNYITÓ Prof. Dr. Szegedi Andrea, Prof. Dr. Szalai Zsuzsanna 5.30 ELŐADÁSOK
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap
MAGYAR GASZTROENTErOLÓGIAI TÁRSASÁG COLON SZEKCIÓ. dr. Újszászy László-emlékülés PROGRAMFÜZET
MAGYAR GASZTROENTErOLÓGIAI TÁRSASÁG COLON SZEKCIÓ tudományos ülése dr. Újszászy László-emlékülés Miskolc (Lillafüred) 2015. március 6 7. PROGRAMFÜZET Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Tudományos
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA
A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA Tudományos szakmai konferencia gyermekgyógyász, gyermekneurológus, neonatológus, házi gyermekorvos, pszichológus,
09.30 11.00 Vékonybél-elégtelenség ÜLÉSELNÖK: Prof. Dr. Arató András, Dr. Gárdos László
2011.09.23. péntek: 7.30 9.00 Regisztráció 9.00 9.30 Megnyitó + Életműdíj átadás 09.30 11.00 Vékonybél-elégtelenség ÜLÉSELNÖK: Prof. Dr. Arató András, Dr. Gárdos László 1. Intestinal failure: long term
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.
A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS
A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN 2019. ÁPRILIS 23-26. I. DÍJ Debreceni Dorottya Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika Témavezetők:
V. Szakdolgozói Tudományos Nap
V. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház - Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2017. április 7.
Kávészünet-18. 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia. program. Hotel Azúr konferenciaközpont.
Kávészünet-18 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia program Hotel Azúr konferenciaközpont Siófok Pre-congress workshop 2016. május 26. (csütörtök) 16:30 19:30
Magyar Sebész Társaság
Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein
A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A
MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest
Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:
Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng
III. Szakdolgozói Tudományos Nap
III. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház-Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2014. február 07.
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)
MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában
XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:
Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás
Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató
11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK
Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.
Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2013/2014 tanév Budapest Tornacsarnok V-VI. korcsoport HALADÓ leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Szki. 46,750 46,000 46,450 46,800 186,000 2 Szombathely Nagy Lajos Gimn. 47,200 45,400 46,250 44,750 183,600 3 Ózd József Attila Gimn. és Ált. Isk. 45,950 44,900
Batthyány-Strattmann László napi elismerések
Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként
Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:
A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés
XVII február Budapest Marriott Hotel
XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar
PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban
PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád
Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak
Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta
II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében
II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.
ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika
ONKOLÓGIA Heim Pál Gyermekkórház Egyesített Szt. László Szt. István kórház Semmelweis Egyetem II.sz. OKITI, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Gyerekosztály Miskolc Pécs Szombathely, Onkohematológia
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)
LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
Visegrád, március
Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara
2016. június június 6.
2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos
II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében
II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.
202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely
202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni
XVII február Budapest Marriott Hotel
XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.
A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program
1 A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 2012.november 15. csütörtök: 18 óra: Közgyűlés első meghirdetésben (valószínűleg határozatképtelen)
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.
7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet
Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA
DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest
2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA
Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag
KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.
KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták
Köszöntő. Kedves Kollégák!
Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat