Válogatás a legjobb dolgozatokból
|
|
- Anikó Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Válogatás a legjobb dolgozatokból Nyíracsád olyan hely, ahol mindent áthat a görögkatolikus lelkület: a családok mindenapjait, az ünnepeket, a falu életét Van két lovunk: egy anya és a csikója. Sokat tanítjuk őket, és mi is tanulunk tőlük: türelmet, odafigyelést, elfogadást, empátiát. A csikónkat családtagként neveljük. Ilyenkor értem meg, ami a teremtés történetében van leírva, hogy felelősek vagyunk azokért az élőlényekért, akiket Isten ránk bízott. Amikor meghallottam osztályfőnökömtől a pályázatírás lehetőségét, több kérdés merült föl bennem. Mi vallásos családnak mondhatjuk-e magunkat? Elég-e, ha templomba járok? Hogyan élnek a nem vallásos családok? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak, melyekre kerestem a választ. Végül megfogalmazódott bennem: igen, én vallásos családban élek, istenhívők vagyunk, a tízparancsolat alapján próbálunk élni, kapcsolatot tartunk az egyházzal, misére járunk, misét mondatunk a szeretteinkért. A család szerepe ma még fontosabb, mint eddig bármikor a történelem során. Panaszkodunk, szörnyülködünk, mennyi dolog gyengíti a családi kötelékeket, mennyi kísértés éri az ifjúságot. Örök probléma a generációk viszonya. Természetes, hogy mindig léteztek nézeteltérések, azonban korunkban újfajta konfliktusokról hallani. Én úgy gondolom, hogy a nevelésben a szülőké elsősorban a felelősség. A szülői háttér, a családi otthon semmivel sem pótolható, meghatározza egy-egy ember későbbi sorsát. Ha megengednék, elmesélnék egy történetet. Az én történetemet. Kezdjük a születésemmel. Görögkatolikus család harmadik gyermekeként jöttem a világra. A családomtól születésem óta vallásos nevelést kapok. Különös volt a gyerekkorom, mert egy olyan családban nőttem fel, ahol a szülők hittantanárok és az apukám még kántor is. Ez
2 nagyban befolyásolta az életemet. Így jobban megismertem az egyház életét is. Mindenkinek arra kellene törekednie, hogy türelemmel és elnézéssel legyen a másik iránt, hogy tudjon bocsánatot kérni és meg is bocsátani. Én ezt tanultam a szüleimtől, és megpróbálok e szerint élni. És gyermekeimnek is ezt fogom átadni egykor. Hálás vagyok, hogy ilyen szüleim vannak. Jézusom, te szülőket adtál nekem, amint neked is voltak szüleid. Az evangélium elmondja nekünk: A gyermek növekedett és erősödött, Isten eltöltötte bölcsességgel, és kegyelme rajta nyugodott. - mert te is alá voltál rendelve a szüleidnek. Nagyon szeretem a családi hagyományokat: a húsvéti ételek megszentelését, az adventi koszorú elkészítését, a karácsonyi éneklést és sok más hasonlót is. Nagymamán például minden évben húsvétkor és karácsonykor egy almát vág fel annyi felé, ahányan vagyunk. Majd a tálat, amin az almák vannak, körbeadja, mindenki levesz egy szeletet és megeszi. Ez az összetartozást jelenti, és egyben kérés Istenhez, hogy ugyanúgy, a következő évben is együtt lehessen a család békében és egészségben. Nagymamámnak hatalmas hite volt. Amikor tiltották a vallásgyakorlást, ő akkor is járt templomba. Amióta pedig megbetegedett, még inkább hitt Istenben. Nagymamám arra tanított, hogy Isten velünk van, és nem hagy el nagy szükségünkben. Próbatételek elé állít, meghallgat, bizalmasunk titkainkban, imádkozás közben közel érezhetjük magunkhoz. Ha olykor-olykor nem volt kedvem templomba menni, arra kért, hogy menjek, és imádkozzak érte is, hogy sokáig velünk lehessen. Ilyenkor a nagyapámmal kézen fogva indultam el, mert úgy éreztem, különleges feladatom van. Küldetésként fogtam fel, hogy mamát hozzásegítsem a gyógyuláshoz. Az év minden napján szeretek együtt lenni a szüleimmel, akik figyelnek rám, beszélgetnek, imádkoznak velem, szeretnek, segítenek.
3 Köszönöm a jó Istennek, hogy velük élhetek. Imádkozom azért, hogy minden gyereknek ilyen jó családja legyen. Én legfőképpen a családomért vagyok hálás. Nekem mindennap megadatik a nyugalom és a boldogság. Amikor hazamegyek, örömmel érkezem, mert tudom, hogy várnak. Életünk alappillérei a szülők, és ha ők stabilak, akkor életünket szilárd alapokra építhetjük. A család Isten legnagyobb csodája. Nagyon sokat segít hitünk erősítésén a vasárnapi Szent Liturgia. Ilyenkor végig énekelünk. Majdnem mindig én olvasom az apostoli szakaszt. Ezután meghallgatjuk az evangéliumot, és apukám prédikál. A templom előtt még beszélgetünk a családokkal, jókat szoktunk nevetni. A mise végén boldogan megyünk haza. Ebéd közben megbeszéljük a prédikációt, néha meg is kritizáljuk Mindennap Szentírást olvasunk esténként. Sokszor beszélgetünk, társasjátékozunk. A szertartásaink nekem nagyon tetszenek, mert szeretek együtt énekelni a többiekkel, szeretem a tömjén illatát, a szép ikonokat, a szép dallamokat. Sokáig szeretném ezt a biztonságot érezni magam körül, amit a család jelent. Együtt könnyebben éljük meg a nehéz helyzeteket és a fontos döntéseket könnyebben hozzuk meg. Nekem nem adatott meg, hogy testvérem legyen, de én szeretnék majd több gyereket a családomban. Egy évvel ezelőtt tagja lettem a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Művének, ahol megtanultunk imádkozni az éhező családokért, gyermekekért. Máté evangélista útmutatása szerint szeretnék élni: Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény.
4 A családom körében megélt mindennapok és imák meghatározzák egész további életemet és mélyítik az Istenbe vetett hitemet. Sokat járunk kirándulni a családommal. Ezt nemcsak azért szeretem, mert sokat vagyunk együtt, hanem mert közben sok mindent megcsodálok, például a felhőket az égen, a hegyeket, a patakban a szép köveket. Kisebb koromban még gyűjtöttem is őket. Annyi szépség van körülöttünk, hogy ez nem lehet más, csak Isten keze munkája, és jó a közelében lenni. Tudunk lelkiismeretesen élni, segíteni másokon. A családunkban van egy láthatatlan kötelék, ami összeköt bennünket, és segít, hogy megérezzük, ha a másiknak gondja van, rá tudjunk jönni, mi az, és segítsünk is rajta. Ez a szeretet. Gyakran megyünk ki az erdőbe, csak úgy sétálni. Van, amikor túrázni indulunk hétvégenként: egy-egy közeli várat vagy kastélyt látogatunk meg. Én nagyon szeretem az ilyen alkalmakat, mert közel érzem magamhoz a családomat. Nagyon szeretem a halat, gyönyörködöm benne sokat, de mint táplálék, böjtös eledelként is örülök neki. Különösen érdekesek számomra azok a bibliai történeket, melyekben Jézus halászcsónakból szólt az emberekhez. Csodálatos, amikor ötezer embernek osztotta szét az öt kenyeret és a két halat. Nagymamám sokszor mesélte, hogyan prédikált Szent Antal a halaknak. Százszor is végighallgatnám ezeket a történeteket. Nagypapám mesélte, hogy egyszer megkérdezték egy horgásztól, mi a jó ebben a sportban, hiszen napok óta csak a botot fogja a kezében. Az öreg nevetett, majd ezt válaszolta:- A várakozás, uram. Úgy érzem, a halak iránti szeretetet nem véletlen. Hálát adok érte Istennek, hogy ilyen családba születtem.
5 Nagyon szeretem, amikor hétköznaponként gyertyát gyújtunk a vacsoránál. Szerencsés vagyok, mert az egész családom zenével foglalkozik. Engem is megérintett ez az isteni adomány. A zene is egyfajta ima. A legbensőbb érzéseimet tudom átadni általa. Az igazi művészet nemes és vallásos a Szellem által, melyért dolgozik. Mert azok számára, akik ezt megértik, semmi sem teszi a lelket oly kegyessé és tisztává, mint a fáradozás valamely tökéletes alkotásra, mert Isten a tökéletesség, és aki arra iparkodik, az az istenire törekszik. (Michelangelo)
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
Budai Református Egyházközség. Advent
Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Zafíra I. Álomutazás
Zafíra I. Álomutazás Az Út Kövesd álmaidat, mert az felszabadít! Kövesd álmaid útmutatását, még ha az út nehéz vagy ködös is, így megtalálod önmagadat! Ez a könyv azért íródott, hogy megmutassam érdemes
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Szegénység. -betlehemi egyszerűség-
XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,
1-es csoport
1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?
INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
IGE. rovat. Lelki percek
A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
II. János Pál vetélkedő
II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA
Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67
AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,
down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!
down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 2 down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 3 Kedves Szülôk! Megszületett
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Az időszak neve. Szokások
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL. Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára
Fülöpné Erdő Mária BESZÉLGETÉS ISTENNEL Hittankönyv és munkafüzet az általános iskolák 1. osztálya számára Beszelgetes 1 osztalyx.indd 1 2010.09.27. 21:39:28 A SZENT ISTVÁN TÁRSULAT HITTANKÖNYVEI Sorozatszerkesztő
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Megnyílás. 2. összejövetel
Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Szeretetközösség. 11. összejövetel
Szeretetközösség 11. összejövetel 73 Előkészítés Helyezz el körben annyi széket, ahányan lesztek! A kör közepére készíts elő egy Szentírást és egy gyertyát, melyet az összejövetel kezdetén meggyújthattok.
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.
A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress
Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?
Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Kutatási eredmények az állami iskolákban hittant tanulók szülei körében 2017.12.13. és 2018 02.06. között a Váci Egyházmegye honlapján elérhető
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
INTERNETES HITTANVERSENY osztály. II. forduló. Beküldési űrlap elérhetősége:
INTERNETES HITTANVERSENY 7-8. osztály Beküldési határidő: 2019. január 13. II. forduló Beküldési űrlap elérhetősége: https://goo.gl/forms/asnmain5qe9ca1qo2 Eredményed megtekintése: https://docs.google.com/spreadsheets/d/12fbohchhk3nqfykrqen-
Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László
10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik
NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)
NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) 2. Kor. 18, 11. Végezetre Atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségben lakjatok, és a szeretetnek
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Karácsonyi reménnyel
RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott
Adventi időszak az óvodában
4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi
Szeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások
Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T
2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet
Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.
Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
Hittan tanmenet 1. osztály
Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben
BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!
BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! Felkészítő-foglalkoztató lapok a téli szünidőre KÖSZÖNTŐ Kedves Gyerekek! Közeledik Karácsony ünnepe és ezzel együtt a téli szünet, amikor
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Szakmai nap. Csákvár,
Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV a 2014-2015. tanévről az iskola alapításának 294. évében a gimnázium 252. tanévében az újraalapítás 24. évében kiadja
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
A fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére
Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK
Ballagási ünnepség
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol