ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév"

Átírás

1 ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév Általános tudnivalók A FOSZK Kereskedelem és marketing képzés tanterve a 4. félév befejezéseként nappali képzésen egybefüggően 560 óra szakmai gyakorlat elvégzését írja elő (14 hét, heti 5 munkanappal, napi 8 órával számolva). A szakmai gyakorlat január 26. és május 31. között teljesíthető. Amennyiben a gyakorlati időszak ettől eltér, a Tanulmányi Bizottsághoz kell kérvényt benyújtani, és egyénileg engedélyeztetni a kívánt időszakot. A gyakorlat előfeltétele, a résztvevő hallgatók köre A gyakorlat kötelező jellegű. Az Intézményen kívül teljesítendő gyakorlatot legkorábban a mintatantervben rögzített félévben kell teljesíteni, a teljesítés lezárása háromfokozatú értékeléssel történik. A szakmai gyakorlati félév alatt legfeljebb 4 tantárgy vizsgakurzus formájában vehető fel (kivéve, ha a hallgató még egyszer sem vette fel a tantárgyat, azaz első tantárgy felvétel a gyakorlati félév alatt nem lehetséges). A gyakorlat jellege Kereskedelmi / vállalati-vállalkozási / logisztikai / marketing gyakorlat. A gyakorlat célja A szakmai gyakorlat célja, hogy a hallgató a felsőoktatási szakképzés elméleti és gyakorlati ismereteit szintetizálva részt vegyen konkrét szakmai feladatok megoldásában, ismerje meg az adott szakmai gyakorlóhely tevékenységén keresztül a kereskedelem működését, az alapvető gazdasági, gazdálkodási, szervezési és vezetési feladatokat. A gyakorlat alatt a hallgató a projektmunkájához amely a választott szakirányhoz kapcsolódik anyagot gyűjt és a témavezető tanárral folytatott rendszeres konzultáció útmutatásai mellett a megadott határidőre elkészíti azt.

2 A gyakorlat helye A szakmai gyakorlat helyeként a szakiránynak megfelelő kereskedelmi vállalatot, szolgáltató vállalatot, vagy egyéb kereskedelmi, logisztikai vagy marketing, reklám tevékenységet folytató gazdálkodási helyet kell választani, amely a gyakorlati cél megvalósítását biztosítani tudja. A szakmai gyakorlatot végezni lehet: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felsőoktatási gyakorlóhelyi nyilvántartásában szereplő szervezetnél, a felsőoktatási szakképzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlatra a felsőoktatási intézményben, a felsőoktatási intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben az intézményi hozzájárulással vagy közreműködéssel létrehozott, illetve működtetett társaságok, egyesületek, alapítványok és egyéb szervezeti egységeknél állami, önkormányzati fenntartású jogi személyeknél. A jelentkezés során a hallgatók egyénileg keresnek maguknak szakmai gyakorlati helyet a Kereskedelmi Intézeti Tanszék által megadott kritériumoknak megfelelően! Ezen túlmenően, amennyiben valamely cég, intézmény felkeresi Intézményünket azzal a céllal, hogy szívesen fogadna szakmai gyakorlatra hallgatókat, ezek a megkeresések is meghirdetésre kerülnek (ilyenkor ugyanúgy a hallgatónak kell a részletekről megegyeznie a gyakorlati hellyel). Ezekről a lehetőségekről a Kereskedelmi Intézeti Tanszéken és a Karrier Irodában egyaránt kaphatnak felvilágosítást a hallgatók. (A jelentkezés módjai, feltételei kikerülnek a faliújságra.) Szükséges dokumentumok Kamarai nyilvántartáshoz szükséges dokumentum A FOSZK KM képzés keretében teljesítendő szakmai gyakorlat csak olyan gyakorlati helyen teljesíthető, amelyet az Országos Gazdasági Kamara felsőoktatási szakképzési gyakorlóhelyi jogosultsággal rendelkező szervezetként nyilvántartásba vett. A nyilvántartásba vételi folyamat gyorsítása érdekében a korábbi eljárásrendet átalakítva kidolgozásra került egy egyszerűsített eljárás, amely díjmentesen és rövid időn belül lehetővé teszi a gyakorlóhelyi jogosultsággal rendelkező szervezetek listájára történő bejegyzést. Az erről szóló tájékoztató megtalálható a Karrier Iroda dokumentumtárában a FOSZK-os mappában. Önnek, mint gyakorlatot teljesítő hallgatónknak mindösszesen annyi teendője van, hogy leadja a leendő gyakorlati helyről 1 példányban a Befogadó nyilatkozatot és 3 példányban az Együttműködési megállapodást, majd ezek alapján, szaktanszéki ellenőrzést követően a

3 főiskola kiállít egy Nyilatkozatot, hogy a gyakorlóhely a gyakorlati képzés lebonyolítására megfelelő cég, és a Nyilatkozatot megküldi a területileg illetékes gazdasági kamara részére. A kamarai nyilvántartással kapcsolatban Önnek egyéb teendője nincsen. Ugyanakkor a területileg illetékes kamarák az általunk benyújtott Nyilatkozat alapján az alábbi 3 dokumentum benyújtását fogják kérni a cégtől, és ezt követően a 4 dokumentum birtokában tudnak nyilvántartásba vételi határozatot kiállítani. kamara által kialakított nyilvántartásba vételi kérelem nyomtatvány leendő gyakorlati képzést végző szakember szakirányú végzettségének bizonyítvány másolata leendő gyakorlati képzést végző szakember szakmai gyakorlatának hitelt érdemlő igazolása A gyakorlóhelyek nyilvántartásba vételének egyszerűsített eljárásáról az alábbi linken találhatnak bővebb információt: A kötelező szakmai gyakorlat folyamatosan megkezdhető a kamarai nyilvántartásba vételi folyamattal párhuzamosan, nem kell kivárni a nyilvántartásba vételi határozat kiadását. Befogadó nyilatkozat A Befogadó nyilatkozat egy szándéknyilatkozat a cég részéről, hogy foglalkoztatni kívánja a hallgatónkat, továbbá ezen dokumentum alapján tudja elbírálni a szaktanszék, hogy a gyakorlat szakmailag megfelelő-e. A hallgatónak el kell juttatnia a dokumentumot a befogadó intézmény részére, aki kitölti a rá vonatkozó részeket, majd a kijelölt gyakorlatvezető aláírja, cégszerű aláírással és pecséttel ellátja! Ezt követően a hallgatónak a Befogadó nyilatkozatot le kell adnia a Kereskedelem Intézeti Tanszéken. A leadást követően a Befogadó nyilatkozat a Kereskedelem Intézeti Tanszéken a szakmai gyakorlat felelőse által értékelésre kerül. A FOSZK KM képzés szakmai gyakorlati felelőse: Dr. Bartha Andrea, Bartha.Andrea@kvifk.bgf.hu; tel: +36/1/ A Befogadó nyilatkozat és a Jegyzőkönyv a felsőoktatási szakképzés helyszíni ellenőrzés lefolytatásához című dokumentum Kereskedelem Intézeti Tanszéken történő egyidejű leadása, és ezek elfogadása után kerülhet sor az Együttműködési megállapodás megkötésre.

4 Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodást a BGF és a szakmai gyakorlati hely köti egymással, amit a területileg illetékes Kamara ellenjegyez. A honlapról letöltött Együttműködési megállapodást három eredeti példányban kell kitölteni. A hallgatónak ki kell töltenie a rá vonatkozó részeket a szerződésben, majd el kell vinnie a befogadó intézményhez, aki szintén kitölti a rá vonatkozó részeket, aláírással és céges pecséttel látja el a dokumentum mindhárom példányát. Ezt követően a hallgatónak a dokumentumokat a Karrier Irodában (I.em. 123.) kell leadnia. A dokumentumok ellenőrzése után kerül sor a dékáni aláírásra. A három eredeti példány egyike BGF példány lesz, egyet a befogadó intézmény kap, egy pedig kamarai példány lesz. Nagyon fontos: az Együttműködési megállapodás leadása nélkül nem kezdhető meg a szakmai gyakorlat! Egyéni munkavállalásnak minősül, ha a hallgató nem, vagy késedelmesen adja le az Együttműködési megállapodást, és a Kereskedelem Intézeti Tanszék által jóvá nem hagyott helyen dolgozik. Ezt a munkavállalást a Kereskedelem Intézeti Tanszéknek nem áll módjában gyakorlatként elfogadni! Külföldi szakmai gyakorlat Külföldi szakmai gyakorlat esetén a kamarai nyilvántartásba vételi folyamat nem szükséges. Ebben az esetben elegendő a Befogadó nyilatkozat és az Együttműködési nyilatkozat leadása. A dokumentumok a Karrier Iroda honlapján érhetők el, magyar és angol nyelven: A dokumentumok leadási határideje A Befogadó nyilatkozat és a Jegyzőkönyv a felsőoktatási szakképzés helyszíni ellenőrzés lefolytatásához című dokumentumok leadásának határideje: december 12. Leadásuk helye: Kereskedelmi Intézeti Tanszék A dokumentumok elbírálásáról a Karrier Iroda munkatársai t küldenek a hallgatók részére.

5 Az Együttműködési megállapodás ezt követően adható le a Karrier Irodában legkésőbb január 9-ig. A képzés utolsó félévére történő beiratkozás feltétele, hogy a hallgató érvényes Együttműködési megállapodással rendelkezzen. A hallgató munkáját a szakmai gyakorlat helyén a cégvezető által kijelölt gyakorlatvezető irányítja, aki biztosítja a gyakornok megfelelő foglalkoztatását, értékeli az elvégzett munkát, véleményt ad a hallgató tevékenységéről, kiállítja a gyakorlat igazolását, továbbá információk biztosításával segítséget nyújt a hallgatói projektmunka elkészítéséhez. Jogok és kötelességek tekintetében a szakmai gyakorlati idejére egyrészt a főiskolai szabályok, másrészt a szakmai gyakorlóhely előírásai az irányadóak. A gyakornok köteles elvégezni a gyakorlatvezető által kiadott feladatokat és rendszeresen konzultálni a projektmunkája témavezető tanárával. A konzultáció történhet személyesen a tanár fogadóórájában vagy -en. A szakmai gyakorlat lezárása A szakmai gyakorlat befejezése után a hallgatónak Gyakorlati igazolást kell hoznia a befogadó intézménytől, amit a gyakorlatvezetőjének kell kitöltenie és aláírnia. (Külföldi gyakorlati hely esetén a megfelelő nyelvű formanyomtatvány szintén megtalálható a Karrier Iroda honlapján.) Emellett a hallgatónak ki kell töltenie egy kérdőívet a szakmai gyakorlati helyéről (Gyakorlati helyek minősítése című formanyomtatvány), hogy ezzel is segítse a szakmai gyakorlat értékelését. Továbbá a hallgatónak Gyakorlati beszámolót is készítenie kell 5-6 oldal terjedelemben. A dokumentumok leadási határideje legkésőbb június 1. Karrier Irodában, azonban ha május 31. előtt fejezi be a hallgató a gyakorlatát, akkor legkésőbb a végzést követő 1 héten belül. Amennyiben valaki nem tartja be a dokumentumok leadási határidejét, nem tud részt venni a záróvizsgán! A szakmai gyakorlati idő alatt végzett lelkiismeretes munka a gyakorlati 30 kredit megszerzésének a feltétele. Budapest, november hó

6 Dr. Király Éva PhD mb. tanszékvezető Kereskedelmi Intézeti Tanszék

TÁJÉKOZTATÓ. a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA)

TÁJÉKOZTATÓ. a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA) TÁJÉKOZTATÓ a szakmai gyakorlatról a nappali tagozatos Kereskedelem és marketing szakos hallgatóknak (BA) 1 Ideje, előfeltételei: A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelem és marketing alapszakán tanuló

Részletesebben

Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról. 2018/2019/1. félévben záróvizsgázó hallgatók részére

Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról. 2018/2019/1. félévben záróvizsgázó hallgatók részére Jogász osztatlan képzés Tájékoztató és határidők a kötelező szakmai gyakorlatról 2017. szeptember 01. előtt hallgatói jogviszonyt létesített hallgatók részére A szakmai gyakorlat időtartama 6 hét (240

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A Gazdálkodási és menedzsment szakon (nappali és levelező tagozaton) 600 óra szakmai gyakorlat teljesítése kötelező. A szakmai gyakorlat

Részletesebben

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére:

Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: 2017/2018/1. tanév előtti jogviszonyt létesített hallgatókra vonatkozóan (nappali/levelező tagozat) Határidő a 2018/2019/1. félévben szakmai gyakorlatot teljesíteni kívánó hallgatók részére: Befogadó nyilatkozatok

Részletesebben

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018.

Tisztelt Hallgatónk! Kereskedelem és Marketing gyakorlat célja Szakmai gyakorlat teljesítés 1., 2., 3., pont alapján májusi 2018. Tisztelt Hallgatónk! A Kereskedelem és Marketing alapszakon a távoktatáson nappali tagozattal egyenértékű diploma kiadására kerül sor. A nappali tagozaton a tantervbe beépített egy féléves szakmai gyakorlat.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA A Mechatronika szak hallgatói részére TÁJÉKOZTATÓ A 2009. ÉVI SZAKIRÁNYÚ SZAKMAI GYAKORLATRÓL A hallgatók tanulmányaik során szakmai gyakorlatot kötelesek elvégezni. A gyakorlatot olyan munkával kell eltölteni,

Részletesebben

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM

ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM INTÉZMÉNYI AZONOSÍTÓ: FI83995 TÁJÉKOZTATÓ A KÜLSŐ SZAKMAI GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL A külső szakmai gyakorlatot a következő szakokon kell teljesíteni: a) felsőoktatási szakképzések

Részletesebben

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév MŰSZAKI KÉPZÉSI TERÜLET ALAPKÉPZÉS MECHATRONIKAI MÉRNÖK, MŰSZAKI MENEDZSER Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév Felhasznált jogszabályok: 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére.

A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. ikt. szám.: ügyintéző: Kovácsné Orosz Enikő Tisztelt Hallgatónk! A B.Sc. képzés harmadik félévének a végén 2008. januárban lehetősége van a további tanulás számára szakirány megjelölésére. Az Önre érvényes

Részletesebben

Szakmai gyakorlat. a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon. Dr. Koppány Krisztián PhD. egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes

Szakmai gyakorlat. a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon. Dr. Koppány Krisztián PhD. egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes Szakmai gyakorlat a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon egyetemi docens, vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes gyakorlat-orientáció Üzleti BA szakok képzési struktúrája, szakaszai elméleti alapképzés

Részletesebben

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz

Útmutató. a 7. félévi. szakmai gyakorlathoz Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik Campus Szarvas Útmutató a 7. félévi szakmai gyakorlathoz Szarvas 2015. 2 1. Általános tudnivalók (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató

Részletesebben

NÉV: NEPTUNKÓD: CÉGNÉV: SZÉKHELY CÉGJEGYZÉKSZÁM: ADÓSZÁM: STATISZTIKAI SZÁMJEL: ELÉRHETŐSÉG: KÉPVISELŐ: SZAKMAI FELELŐS:

NÉV: NEPTUNKÓD: CÉGNÉV: SZÉKHELY CÉGJEGYZÉKSZÁM: ADÓSZÁM: STATISZTIKAI SZÁMJEL: ELÉRHETŐSÉG: KÉPVISELŐ: SZAKMAI FELELŐS: MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar FOGADÓ NYILATKOZAT SZAKMAI GYAKORLATRA JELENTKEZÉS Felsőoktatási szakképzés LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2016. november 30. LEADÁS HELYE: DÉKÁNI HIVATAL 1. sz. melléklet HALLGATÓRA

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben

Záróvizsga Szabályzat

Záróvizsga Szabályzat Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Záróvizsga Szabályzat Elfogadva a Kari Tanács 2018. május 24-i ülésén 7/2018 (05.24.) Érvényes a 2018/19. tanév őszi félévétől 1 Értelmező rendelkezések

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A Gazdálkodási és menedzsment szakon (nappali és levelező tagozaton) egy félév összefüggő szakmai gyakorlat kötelező. A szakmai gyakorlat

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK

Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK Hallgatói tájékoztató az elektronikus témafoglalásról BGF-PSZK B G F - P S Z K Tájékoztató a bolognai képzésben tanulmányokat folytató hallgatók részére a szakdolgozat témaválasztásához. 2013. júniusától

Részletesebben

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév

Szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok 2018/2019. tanév Szakmai gyakorlat tájékoztató 2018/2019 G GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET ALAPKÉPZÉS GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT, KERESKEDELEM ÉS MARKETING, NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS, TURIZMUS VENDÉGLÁTÁS Szakmai gyakorlatra

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.

SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK. SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához 1. Négyhetes szakmunka-gyakorlatot kell teljesíteni. A munkáltató és a hallgató közösen állapodnak meg a szakmunka gyakorlat konkrét

Részletesebben

Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat február 19. Információk

Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat február 19. Információk Szakmai gyakorlattal és szakdolgozat leadásával kapcsolatos információk nappali tagozat 2014.február 19. Tanszéki honlap: Információk Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnök BSc szak szakmai gyakorlattal

Részletesebben

A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI FELSŐFOKÚ RENDSZERGAZDA MÉRNÖKINFORMATIKUS-ASSZISZTENS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Az akkreditált tanterv alapján a szakmai gyakorlat kredit- és időtartama: 30 kredit,

Részletesebben

Ismertebben nyári gyakorlat

Ismertebben nyári gyakorlat ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT Ismertebben nyári gyakorlat Gyakori kérdések tanulóknak az eljárásrendről Összeállította: Sárdi Ildikó 0. LÉPÉS TÁJÉKOZTATÓ UTÁNI INFORMÁCIÓSZERZÉS LEHETŐSÉGEI Hogyan kaphatok

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek

SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ 2017-2018 tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek BEMUTATKOZÁS Nagy Ákos: tutor, szakmai gyakorlattal kapcsolatos információk, tanácsok Hargitai Ildikó: kari

Részletesebben

A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon

A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon A külső szakmai gyakorlatok Eljárásrendje az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon A jelenlegi kari gyakorlat szerint a külső gyakorlatok szakmai előkészítése, szervezése, ellenőrzése és értékelése a

Részletesebben

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 -

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

SZ. SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KARI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZATA A SZAKMAI GYAKORLATRA

SZ. SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KARI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZATA A SZAKMAI GYAKORLATRA 1.3.5.2. SZ. SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KARI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZATA A SZAKMAI GYAKORLATRA VONATKOZÓAN 2018 1.3.5.2. sz. Egyetemi szabályzat A MISKOLCI

Részletesebben

A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE. Tantervi előírás

A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE. Tantervi előírás A SZAKMAI GYAKORLAT ISMERTETŐJE Tantervi előírás Az intézményen kívüli 4 hetes szakmai gyakorlatot a Műszaki menedzser alapszak képzési programja kritérium-feltételként rögzíti. A gyakorlat időtartama

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:

TANEGYSÉGLISTA SZAKFORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS (SZLÁV ÉS BALTI NYELVEK) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1.ASZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA TÁJÉKOZTATÓ A KÖTELEZŐ VÁLLALATI GYAKORLATRÓL (OKTATÁS VII. FÉLÉVE) PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL BA SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelentkezés a vállalati gyakorlatra: A vállalati gyakorlatra a mellékelt Vállalati gyakorlati

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza.

hatályos: 2014.10.20 - A szakvizsgára vonatkozó hatályos rendelkezéseket a 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet tartalmazza. A Nemzeti Vizsgabizottság tájékoztatója rendkívüli vizsgaidőszakra szakvizsgákra jelentkezésről és vizsganaptáráról a 2014. december 1. 2015. január 31. közötti vizsgaidőszakra I. Általános tudnivalók

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A LECKEKÖNYV KEZELÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK

Részletesebben

2014-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2014-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA

RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2017-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

SPORTSZAKMAI GYAKORLAT

SPORTSZAKMAI GYAKORLAT Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelési- és Sporttudományi Intézet SPORTSZAKMAI GYAKORLAT Testnevelő Edző Bsc Nappali tagozat TEMATIKA DOKUMENTUMOK ÜGYMENET Testnevelő Edző Bsc Nappali

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK A tájékoztató összeállításának célja, hogy segítsük az Erasmus ösztöndíjban részesülő hallgatók ügyintézést, és

Részletesebben

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen

Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Nyelvi képzés az Óbudai Egyetemen Általános információk A 2017/18/2 félévtől az egyetem az alábbi típusú nyelvi és idegen nyelven oktatott szakmai kurzusokat hirdeti meg hallgatói részére, a Tanulmányi

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata A Szenátus 2013. május 13-i ülésén SZ-70/2012/13. (2013.

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata:

TANEGYSÉGLISTA (MA) k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható tanegység. Az előfeltételek jeleinek magyarázata: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK)

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) 1. Kérelmezők (1) A PTE ÁOK-ra felvételt vagy átvételt nyert hallgató más felsőoktatási intézményben végzett

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

Kötelező szakmai gyakorlatok lebonyolításának egységes szabályzata

Kötelező szakmai gyakorlatok lebonyolításának egységes szabályzata Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Kötelező szakmai gyakorlatok lebonyolításának egységes szabályzata Sopron 2014. augusztus 27. Tartalomjegyzék A szabályzat hatálya...3 A szabályzat

Részletesebben

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról A 2016/2017. tanév 1. félévében a TVSZ, az V./11/2014-2015. (2015. VI. 4.) KT határozat és a 4/2013. sz. dékáni utasítás vonatkozó

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

Kedves távoktatásos végzős Hallgatók!

Kedves távoktatásos végzős Hallgatók! Kedves távoktatásos végzős Hallgatók! Akik a novemberi államvizsgára készülnek, azoknak a SZAKDOLGOZAT LEADÁSI HATÁRIDŐ 2016. OKTÓBER 5. (-ig ingyenes)! Záróvizsgára jelentkezés határideje 2016. SZEPTEMBER

Részletesebben

SZABÁLYZAT. A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan

SZABÁLYZAT. A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan SZABÁLYZAT A számviteli szakügyintéző szakos nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatára vonatkozóan I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A gyakorlati oktatás célja 1. Olyan szakember képzése, akitől elvárható,

Részletesebben

2013. március. A f e l s ő o k t a t á s i s z a k k é p z é s g y a k o r l a t i k é p z é s é n e k e l l e n ő r z é s e Oldal 1

2013. március. A f e l s ő o k t a t á s i s z a k k é p z é s g y a k o r l a t i k é p z é s é n e k e l l e n ő r z é s e Oldal 1 A felsőoktatási szakképzés gyakorlóhelyeinek nyilvántartásba vételének, és ellenőrzésének eljárásrendje, az ellenőrzést végzőkkel szemben támasztott követelmények 2013. március A f e l s ő o k t a t á

Részletesebben

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről 2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről A hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (a továbbiakban

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER SZAK II. ÉVES HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2009/2010. TANÉV

TÁJÉKOZTATÓ A VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER SZAK II. ÉVES HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2009/2010. TANÉV NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR TURIZMUS INTÉZET 602, Fax: 96/503-651 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 42. Vendéglátó Tanszék irányítója Központ: 96/516-730 Régaiszné Vajda Katalin Postacím:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ ÉS A ZÁZÓVIZSGÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSHEZ 1. A SZAKDOLGOZATTAL KAPCSOLATOS FORMAI ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK A szakdolgozat szokásos terjedelme 40-60 A/4-es gépelt oldal. Az

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2018. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK

Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK Diplomamunka tájékoztató előadás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI HUNGARIA JÁRMŰMÉRNÖKI KAR BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOROK TANSZÉK Tartalom 1. Határidők 2. Témaválasztás, -keresés 3. Témára jelentkezés 4. Titkosítás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER. KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER. KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Kereskedelmi

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

bíróság, ügyészség, ügyvédi iroda 350 150 közigazgatás (államigazgatás és önkormányzat) 210 90 ÖSSZESEN 560 240

bíróság, ügyészség, ügyvédi iroda 350 150 közigazgatás (államigazgatás és önkormányzat) 210 90 ÖSSZESEN 560 240 ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐ HALLGATÓK KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL 1. A szakmai gyakorlat célja (1) A szakmai

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter Félévkezdési KisOkos 2012. õszi szemeszter Tisztelt Hallgatók! Az alábbiakban hasznos tanácsokkal kívánjuk Önöket ellátni, illetve felhívni figyelmüket legfontosabb teendõikre. Beiratkozás Az új, 2012/2013.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság... Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak

2016-tól felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

jelentkezési lap 11-14. oldalán lévő tájékoztatóban olvashat. Kérjük, ezt figyelmesen olvassa át!!!

jelentkezési lap 11-14. oldalán lévő tájékoztatóban olvashat. Kérjük, ezt figyelmesen olvassa át!!! Közgazdaságtudományi Kar Dékáni Hivatal 1093 Budapest, Fővám tér 8. I. em. 187. Tel: 482-5158 / Fax: 482-5164 http://www.uni-corvinus.hu/kkar KREDITELISMERÉSI KÉRELEM 1 A jelentkező adatai (a formanyomtatványt

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN 3. SZÁMÚ MELLÉKLET Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzathoz A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN [ Kkt. 95. (1) A szakképzést

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ a SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS hallgatói számára ZALAEGERSZEG 2011/2012. tanév BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg H-8900 Zalaegerszeg, Gasparich M. u.18/a. Telefon: (+36-92) 509-900

Részletesebben

Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, Továbbképzés változásai 2017.

Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, Továbbképzés változásai 2017. Márton Mártonné oktatási, továbbképzési referens MESZK Országos Szervezet Budapest, 2017. Továbbképzés változásai 2017. TOVÁBBKÉPZÉSI RENDELET SZAKDOLGOZÓK RÉSZÉRE 63/2011. (XI.29.) NEFMI rendelet az egészségügyi

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó T á j é k o z t a t ó A szakmai gyakorlat tartalmi követelményeiről A Külgazdasági szak, nappali tagozat, III. évfolyamos hallgatók a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követően a hatályos Kormányrendelet

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

NEMZETI TESTÜLET. Nemzeti Akkreditálási Rendszer. szervezetek minõsítési NAR-01M. Hatálybalépés: 2008. november 1. 3. kiadás

NEMZETI TESTÜLET. Nemzeti Akkreditálási Rendszer. szervezetek minõsítési NAR-01M. Hatálybalépés: 2008. november 1. 3. kiadás NEMZETI AKKREDITÁLÓ TESTÜLET Nemzeti Akkreditálási Rendszer Vizsgáló, ellenõrzõ és tanúsító szervezetek minõsítési eljárása kijelöléshez NAR-01M 3. kiadás Hatálybalépés: 2008. november 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Kedves Hallgató! Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashatsz a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázathoz szükséges igazolásokról, illetve azok

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI TERV. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: min. 51 pont elérése. Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta:

FOGLALKOZÁSI TERV. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: min. 51 pont elérése. Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: FOGLALKOZÁSI TERV NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ALAPOZÓ ÉS GÉPGYÁRTTECHN. TANSZÉK Szakirányú gyakorlat I. tantárgy 2010/2011. tanév, I. félév GM1B. III. évfolyam Gyak.jegy, kredit: 2 Tanítási hetek száma:

Részletesebben

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÚTJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET: a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

2017-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2017-től felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben