BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016 JAVÍTÓKULCS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016 JAVÍTÓKULCS"

Átírás

1 BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016 JAVÍTÓKULCS 1. feladat Válaszoljon az ókori görög történelemmel kapcsolatos kérdésekre! (Személy neve 1 pont, a többi elem 0,5-0,5 pont, összesen 6 pont) a) Midőn a belső viszály megszűnt, és a város politikai egysége megszilárdult ( ) kezébe ragadta az athéni és az athéniaktól függő ügyeket: az adóbérleteket, a hadsereget, a hajóhadat, a szigeteket, a tengert. ( ) Hatalmát helyesen használta a közjó érdekében, és a népet meggyőzéssel és felvilágosítással vezette, többnyire a nép kívánságainak megfelelően. ( ) És itt nemcsak rövid ideig tartó virágzásról volt szó. Nem kevesebb, mint 15 éven át megszakítás nélkül övé volt az uralom, és minden évben újra vezérnek választották. ( ) A pestis áldozata lett nővére is, s vele együtt elvesztette rokonait és legtöbb jó barátját (Plutarkhosz) Személy neve: Periklész Nevezze meg görög szakkifejezéssel az aláhúzott fogalmat! Mi a jelentősége az általa bevezetett napidíjnak? Sztrategosz. A szegények is részt vehettek a közügyekben. b) Amikor Gordion városát elfoglalta, megszemlélte azt a hírneves kocsit, amely somfaháncsból készült kötélcsomóval volt megkötve, s amelyről az a perzsák közt hitelesnek vélt? hír járta, hogy aki a köteléket megoldja, a végzet akaratából a lakott világ ura lesz. A legtöbben úgy beszélik el a dolgot, hogy a (gordiuszi) csomó két vége el volt rejtve, és sokszoros hurokkal voltak egymásba csomózva. ( ) Nem tudta kibontani a csomót, erre kardjával szelte ketté, ekkor előkerültek a széthasított csomó végei. (Plutarkhosz) Személy neve: Alexandrosz Apja mikor és hol verte meg az ellene szövetkezett görög poliszokat? Kr.e 338, Khaironeiánál c) Bevezette a polgárok vagyonbecslését. Az első csoportba sorolta azokat, akiknek szilárd termékből (gabona) és cseppfolyósból (olaj és bor) összesen ötszáz mérőjük terem, s ezeket 500 mérősöknek nevezte. Másodiknak azokat jelölte ki, akik lovat tudtak tartani, vagy legalább 300 mérőt termeltek. Ezeket lovasoknak nevezték. Ökörfogatosoknak nevezték a harmadik vagyoni csoporthoz tartozókat, akik a kétféle termékből összesen 200 mérőt termeltek. Valamennyi többi polgárt napszámosnak nevezte el, és semmilyen tisztséget nem bízott rájuk, csupán a népgyűlés és az ítélkezés útján vettek részt az államügyekben. (Plutarkhosz) Személy neve: Szolón Hány tagból állt az általa létrehozott tanács, és melyik athéni államférfi emelte ötszázra? 400, Kleiszthenész 1

2 2. feladat 2002 éve halt meg a római császárság megteremtője, Augustus. A következő kérdések az ő személyével kapcsolatosak. (9 pont) a) Igazak vagy hamisak az alábbi kijelentések? Karikázza be a betűjelét! (4 pont) A második triumvirátus három férfi titkos szövetsége volt Caesar gyilkosainak a I H megbüntetésére. Augustust kiváló hadvezéri képességei is segítették az egyeduralom I H kialakításában. Augustus azzal fordította szembe Antoniusszal a rómaiakat, hogy elhíresztelte, I H miszerint az Alexandrába akarja áthelyezni a fővárost. Augustus fontos jogköreit egy-egy nagyszabású pénzosztása után szerezte. I H b) Húzza alá, mely történetírók foglalkoztak Augustus tevékenységével! (2 pont) Plinius Sallustius Polübiosz Tacitus Suetonius c) Politikai végrendeletében Augustus összeszámolta, hogy a római polgárok között szétosztott pénzadománya 2700 tonna ezüstöt tett ki. Honnan származott ez a hatalmas összeg? (3 pont) 1. Caesartól örökölt vagyon. 2. Az egyiptomi hadizsákmány és az innen való adó. 3. A ráhagyott örökségek. (A proskribáltak elkobzott vagyona.) 2

3 3. feladat Az alábbi kérdések a középkor személyes hűségen alapuló rendszeréhez, a hűbériséghez kapcsolódnak. (8 pont) a) Mi az oka, hogy a 8. századra emelkedett a vazallusok társadalmi rangja, és sokan maguk is vazallusokat tartottak? (1 pont) Az állandó belső harcok és külső támadások miatt szükség volt növelni a katonáskodó vazallusok számát. A birtokadományok révén emelkedett a társadalmi rangjuk, és a birtokukból ők is adományozhattak a saját vazallusaiknak. b) Milyen összefüggés található a hűbériség kiépülése és az egyházi tized (Nagy Károly általi) bevezetése között? (1 pont) Mivel Nagy Károly az egyháztól elvett földeket osztotta szét a vazallusok között, kárpótlásul bevezette az egyházi tizedet. c) A katonáskodás mellett melyik az a két terület, ami a hűbériség alapján működött? ((0,5-0,5 pont) A közigazgatás és az államközi (nemzetközi) kapcsolatok. d) A vazallusi rendszer kiépítése kezdetben erősítette az államhatalmat, de később éppen ez döntötte romba. Miért? (1 pont) A vazallust csak a hűbérurához kötötte eskü, annak a hűbérurához nem. Működött az én vazallusom vazallusa nem az én vazallusom elv, tehát a hűbéri lánc okozta a tartós anarchiát. e) Milyen szolgálattal tartozott a vazallus a hűbérúrnak, és a hűbérúr a vazallusnak? Soroljon föl hármat-hármat! (2 pont) Vazallus kötelezettségezi: katonai szolgálat, tanácsadás / a hűbérúr birtokának kezelése / a hűbérúr közigazgatási és bírói feladatiban való segítség / pénzbeli adomány a hűbérúr fogságból való kiváltására / az úr udvarában tartózkodás (udvarlás) stb. Hűbérúr kötelezettségei: csak szabad emberhez méltó szolgálatot kérhet / védelmet kell nyújtani a vazallusának / gondoskodni kell eltartásáról (pl. birtokadománnyal) /tanácsadással tartozik neki stb. f) Ha a vazallus több hűbérúrnak tett homagium-ot (a birtok reményében), melyiknek tartozott hűséggel? (1 pont) Akitől a legtöbb birtokot kapta /akinek jogilag a legerősebb homagiumot tette. 3

4 g) Marc Bloch szerint a feudális korban a tulajdon szó meg van fosztva minden jelentésétől. Írja a szám mögé a megfelelő betűjelet! (hibátlan megoldás esetén 1 pont) 1. hűbérúr a) haszonélvezeti jog 2. vazallus b) birtokjog 3. jobbágy c) elsődleges tulajdonjog 1. c 2. a 3. b 4. feladat A táblázat és a vaktérkép a középkori egyetemes történelemmel kapcsolatos Töltse ki az alábbi táblázatot, majd a sorszám beírásával jelölje a térképen a vonatkozó földrajzi nevet! (A helyszínt jelölje meg egy határozott ponttal, majd írja mellé a számot!) (Elemenként 0,5 pont, összesen 12 pont) Évszám Esemény Hely Nagy Károly császárrá koronázása Róma Gebel al Tarik arab vezér átkel Európába Gibraltár Nagy Károly unokái felosztják a frank Verdun államot (Verduni szerződés) A negyedik keresztes hadjárat Bizánc II. Ottokár veresége Habsburg Albert és Morvamező Kun László seregétől A pápák avignoni fogsága Avignon A wormsi konkordátum (pápa és a császár megegyezése az invesztitúráról) A lengyel-litván haderő legyőzte a Német Lovagrendet. Worms Grünwald 4

5 5. feladat Az alábbi kérdések a középkori város, ipar és kereskedelem témakörét érintik. (8 pont) a) Értelmezze ezt a mondást: A városi levegő szabaddá tesz. (1 pont) Ha egy szökött jobbágy eltöltött egy évet és egy napot egy (kiváltságos) városban, nem vihették vissza, szabad emberré vált. b) Említsen öt körülményt, amivel a céhszabályzat megakadályozta, hogy az egyik mester meggazdagodjon a többi rovására! (2 pont) Szigorúan előírták az alkalmazható technikai eljárásokat, megszabták a munkaidőt, az inasok számát, az árakat, a béreket, a szerszámok mennyiségét, tiltották a reklámot, a céh elöljárói bármikor ellenőrizhették a műhelyeket stb. c) Melyik az az exportra termelő iparág, ami a században már nem céhes alapon szerveződött, hanem tőkés vállalkozók működtettek? (1 pont) Textilipar/posztógyártás d) Nevezze meg azt a területet vagy várost, amelyre a meghatározás ráillik! (4 pont) - Európa két leginkább urbanizált vidéke. Észak-Itália és Flandria - Híres volt vásárairól, az itáliai kereskedők itt vették meg a flandriai posztót a században. Champagne 5

6 - A flandriai posztót ebben a toszkánai városban színezték, finomították. Európa egyik pénzügyi központja, egy bankárcsalád a város fölötti hatalmat is megszerezte. Firenze. - Lakossága elérte a százezret, Adria királynőjének is nevezték. Velence 6. feladat Válassza ketté az alábbi forrásokat és képeket aszerint, hogy a román vagy a gótikus stílusra vonatkoznak! Írja a betűjeleket a megfelelő helyre! (Elemenként 0,5 pont, összesen 5 pont) a) Ha magasabbra akarjuk a boltozatot, az ívet hegyesebbre kell venni, sőt jobb, ha az nem is ív, hanem két összeillesztett körszelet. Legfőbb előnye az volt, hogy magasságát változtatni lehetett, laposabbra vagy hegyesebbre aszerint, ahogy az épület szerkezete kívánta. (E. H. Gombrich) b) Az egész templom kívül is, belül is masszív erőt áraszt. Dísz nem sok van, ablak is kevés. Az áttöretlen nagy falfelületek, tornyok a középkori várakra emlékeztetnek. (E. H. Gombrich) c) Félkörív az épület külsején és belsejében egyaránt előfordulhat, akár statikai, akár dekoratív feladatok megoldására. (F. Conti) d) Az üvegfestészet földöntúli fénye nagyban hozzájárult a célul kitűzött misztikus hatás kiváltásához. Ablakai kis színes üveglapocskákból állnak össze, melyeket ólomcsíkok kereteznek. (M. C. Gozzoli) e) f) Templom vázas szerkezete 6

7 A kölni dóm g) Templom keresztmetszete h) A jáki templom i) A csempeszkopácsi templom j) A párizsi Notre-Dame román: b, c, f, h, i, gótikus : a, d, e, g, j, 7. feladat A középkori szentek az országokon, népeken felülemelkedő kereszténység egységét és annak változó eszményeit példázzák. Mely magyar, vagy magyarországi szentté avatott személyekre ismer az alábbi megállapítások alapján? (Elemenként 1 pont, összesen 7 pont) Velencei szerzetes, a Szentföldre készülve egy ideig a Bakonyban remetéskedett. István csanádi püspökké nevezete ki, az első pogányfelkelés alkalmával halt mártírhalált. Szt. Gellért Ő kezdeményezte az első szentté avatásokat 1083-ban. (Őt pedig III. Béla avatta szentté.) Szt. László A legnépszerűbb magyar szent, a türingiai gróf felesége. IX. Gergely pápa személyesen avatta szentté. Hozzá fűződik a híres rózsacsoda. Szt. Erzsébet Két legendáját Hartvik püspök szerkesztette egybe. Vele első ízben avattak szentté egy olyan uralkodót, aki nem halt mártírhalált. Szt. István A róla készült legenda a cölibátus elrendelése melletti propagandának tekinthető. Eszerint házasságában önmegtartóztatóan élt. (A képen halálát siratják a szülei és felesége.) Szt. Imre 7

8 A Nyulak szigetén, egy számára épített domonkos kolostorban élt önsanyargató életet. Előtte kötött békét az egymással háborúzó apja és testvére 1266-ban. Ferences szerzetes, hívó szavára ezrek gyülekeztek a Nándorfehérvár felmentésére ben halt meg, sírjánál sok száz csoda történt. Kapisztrán János 8. feladat A magyar királyok dinasztikus érdekek miatt szinte mindig külföldi uralkodóházakból választottak feleséget. Ám nehéz időkben vagy rossz kormányzás esetén gyakran az idegen királynékat vélték minden baj forrásának. Az alábbi kérdések ezzel a bűnbakképző mechanizmussal foglalkoznak. (6 pont) a) István feleségét Gizellát a korabeli források kegyes, vallásos, térítő férjét segítő királynéként ábrázolják. Ám egy 11. század végi forrás neki rója fel Vazul megvakíttatását, és a népszerűtlen Orseoló Péter trónra ültetését. Melyik az a két körülmény, ami miatt Gizella ilyen cselszövő nőszeméllyé vált? (2 pont) Géza és László unokái voltak a megvakított Vazulnak, de Istvánt nem illett felelőssé tenni a szentté avatása kapcsán, így rákenték Gizellára. Másrészt a magyar királyság ekkor harcot vívott a Salamont támogató Német-római császársággal, és Gizella onnan származott. b) Melyik az a két királyné, akiket meggyilkoltak, mert felelősnek gondolták a zűrzavaros állapotokért? (0,5-0,5 pont) Gertrud (IV. Béla első felesége), Kotromanics Erzsébet (I. Lajos özvegye). c) Mivel vádolták a főurak az alábbi királynékat? (Elég egy körülményt megemlíteni. 3 pont) Cillei Borbálát, Zsigmond második feleségét Csak lányt tudott szülni / pénzt adott kölcsön férjének, és ezzel a markában tartja / akadályozta a trónöröklést / a Jagellók trónigényét támogatta. Beatrixot, Mátyás nápolyi feleségét Őt okolták az udvar fényűzése és költekezése miatt / az idegenek az egész országot elrabolták / Mátyás halála után akadályozta a trónöröklés Habsburg Máriát, a Mohácsnál meghalt II. Lajos feleségét A bányákat átjátszotta az idegen Fuggereknek / titokban támogatta a protestantizmust / romlik a pénz értéke 9. feladat A következő kérdések az Anjou és a Luxemburgi uralkodóházzal foglalkoznak. (14 pont) a) Az 1269-es kettős házassági szerződés alapján IV. Béla két unokája I Károly nápolyi király két gyermekével lépett frigyre. Árpád-házi Máriát II. Károly, Anjou Izabellát az 1272-ben trónra lépő IV. (Kun) László vette feleségül. A királynék uralkodása azonban nagyon eltérően alakult. Írja az állítások sorszámát az odaillő név alá! (3 pont) 8

9 1. 13 gyermeket szült. 2. Nem szült gyermeket, noha a főpapok ilyen célból összezárták a férjével. 3. Kegyes tevékenysége elterjesztette az Árpád-házi szentek kultuszát. 4. Férje egy ízben kolostorba záratta, és megfosztotta javaitól. 5. Csak tíz évvel a férje halála után tért haza. 6. Unokáját háromszor koronázták magyar királlyá. Mária Izabella 1, 3, 6, 2, 4, 5, b) Milyen céllal vitt Itáliába (1343-ban) Károly Róbert özvegye, Erzsébet annyi aranyat és ezüstöt, ami Magyarország többéves termelését tette ki? (1 pont) András fiának trónöröklését akarta elfogadtatni a nápolyiakkal. c) Ki az a történetíró, aki kétszer is járt Nápolyban, és megírta - többek között - András herceg meggyilkolásának történetét? (Nevének előtagját akkor kapta, amikor kinevezték egy erdélyi egyházmegye főesperesévé.) (1 pont) Küküllei János d) Nevezzen meg három okot, amiért I. Lajos lemondott a nápolyi trónigényéről! (1 pont) A nápolyiak nem álltak mellé / a hadjáratok nagyon költségesek voltak / Nápoly túl messze van, nem lehetett megtartani / a pápa Johanna trónigényét támogatta e) Kiről van szó? Apját kivégezték. Amikor elfoglalja a nápolyi trónt, megfojtatta Johannát, majd magyar királlyá koronázták, de pár héttel később I. Lajos özvegye meggyilkoltatja. Fia volt az utolsó nápolyi trónkövetelő. (1 pont) Durazzói Kis Károly (II. Károly) f) Milyen jogon szerezte meg a trónt Luxemburgi Zsigmond, és mi volt ennek az ára? (2 pont) Nagy Lajos idősebbik lányának, Máriának volt a férje. Az ára a királyi birtokok nagy részének eladományozása volt az őt támogató főurak között. g) Zsigmond és a Garaiak szövetsége sok előkelő érdekeit sértette, ezért az utolsó nápolyi trónkövetelőt (Lászlót) behívták az országba, és egy alkalmi koronával az esztergomi érsek meg is koronázta. Miért bukott el ez az összeesküvés? (2 pont) László körülményes és lassú volt / Zsigmondot nem támadta meg, noha hívei erre biztatták / Zsigmond zsoldosaival ellenőrizte a fontos várakat ás városokat / Zsigmond közkegyelmet hirdetett a hűségére visszatérőknek h) Milyen gyökeres külpolitika fordulat történt Magyarországgal Zsigmond uralkodásának kezdetén? (1 pont) Magyarország eddig állandóan támadta szomszédait (kivéve a tatárjárást), most azonban védekezni kényszerül a török ellen. i) Milyen akadályokat kellett Zsigmondnak elhárítani (illetve mely terveit beáldozni) az egyházszakadás felszámolása érdekében? (2 pont) Lemondatni a három pápát /egy asztal mellé ültetni a háborúzó angolokat és franciákat / biztosítani a spanyol főpapok részvételét, illetve beáldozni az egyházi reformot (és Husz Jánost) 9

10 10. feladat A magyarországi pénzverés és adózás sok érdekességet mutat. Ezekből áll itt néhány kérdés. (9 pont) a) Állítsa sorrendbe érték alapján a Mátyás-kori pénzeket! Kezdje a legnagyobbal! dénár garas obulus aranyforint (1 pont) 1. aranyforint 2. garas 3. dénár 4. obulus b) Igaz vagy hamis? Karikázza be a betűjelét! (4 pont) - Károly Róbert aranyforintja nem vett számottevően részt a hazai pénzforgalomban, jórészt külföldre került. I H - Az aranyforint egyik oldala Károly Róberttől Mátyásig Szt. Istvánt ábrázolja. I H - Mátyás pénzein nem szerepel évszám. I H - Nyugaton számtalan példa volt arra, hogy egy nagybirtokos megszerezte a pénzverés jogát, de Magyarországon nem tudunk ilyesmiről. I H c) Egészítse ki a szöveget a megadott kifejezésekből! A megoldást a szöveg utáni számokhoz írja be!(elemenként 0,5 pont, összesen 4 pont) szállásadó, csöböradó, kilenced, portális adó, mansio, immunitás, robot, kereszténypénz A földesúri népek számontartására szolgáló egység neve (1). Eleinte jelentette a lakhelyet és a háznépet, később pedig a jobbágygazdaság egészét. A 14. századra felváltja az azonos értelmű jobbágytelek kifejezés. A tizedet mindenki fizette, de a szegények csak jelképesen néhány dénárral adóztak, aminek a neve (2). A királyi adózás legrégebbi fajtája a (3) volt, ami alól pl. az Aranybulla felmentette a servienseket. A Károly Róbert által bevezetett (4) független volt a parasztgazdaság nagyságától, és az ott élők számától. Mivel sok birtokos megszerezte az (5) kiváltságát, Mátyás átkeresztelte királyi kincstár adója névre, amit minden jobbágytelek után behajtottak. Mivel a középkor végéig számottevő majorság nem létezett, ezért a (6) nem volt jelentős. Az 1351-ben törvénybe iktatott (7) a középkor végén sem vált általánossá. A szőlő után általában terményben adóztak, de ha pénzt is kértek mellé, annak (8) volt a neve. 1. mansio 2. kereszténypénz 3. szállásadó 4. portális adó 5. immunitás 6. robot 7. kilenced 8. csöböradó 11. feladat 10

11 Mutassa be a források és ismeretei alapján az oszmán birodalom katonai rendszerének jellemzőit és sajátos vonásait! Térjen ki a rendszer gazdasági és társadalmi vonatkozásaira! (16 pont) A Hadzsi Bektas pasa nevű vezír tanácsára ehhez a megoldáshoz folyamodtak. A hitetlenek gyermekeiből bátor harcosokat választanak ki, és megtisztelik őket az iszlám szentségével, hogy a hit és a világ megszerzésének és a pogány várak meghódításának eszközei legyenek. [ ] A nevük pedig janicsár lett. [ ] A kaszárnyákban és más helyeken a nevezett alakulat törvényei és szabályai azokat az előírásokat követik, amik szerint a Hadzsi Bektas-i Veli követői élnek. (Részlet a janicsárok törvénykönyvéből) A szpáhi birtok (tímár, a nagyobb értékű neve ziámet) tulajdonképpen nem más, mint feudális birtoknak álcázott, közvetett úton folyósított zsold, a török hűbérbirtokos pedig többnyire nem más, mint az állandó mozgó hadsereg decentralizáltan elhelyezett, mondhatni kaszárnyán kívül állomásozó egysége, akit éppúgy ide-oda dobálhat egyik napról másikra a birodalom érdeke, mintha garnizonból garnizonba tennék át. A XVI. századi török birodalom hallatlan katonai dinamizmusa, a kisebb egységek rendkívüli öntevékenysége, vállalkozó kedve jórészt e rendszer eredménye volt. (Részlet Szakály Ferenc A mohácsi csata című művéből) Aki a tímár-birtokosok közül nem tüntette ki magát, s a hadjáratról nem hozott fejet vagy nyelvet (foglyot): nem részesült előléptetésben. De aki kitüntette magát, s nyelvet és fejet hozott, annak jövedelme minden tíz akcse (török ezüstpénz, ötven ért egy aranyforintot) után egy akcsével fölemeltetett. Amelyik tímár-birtokos pedig a hadjáraton különösen kitüntette magát, s fejet vagy nyelvet hozott, az ziámetet kapott érdemeiért. (Részlet Kocsi bég emlékiratából Fiaim közül bármelyik a szultánságra kiválasztatik, kívánatos, hogy fivéreit a halálba küldje, így védelmezvén a világ rendjét. A legtöbb ulema (az iszlám jogtudósa) támogatja ezt. Cselekedjenek fiaim is ennek szellemében. (II. Mehmed törvénye) A születés itt senkit sem különböztet meg a másiktól. Mindenki annyi tiszteletben részesül, amennyi állásának és hivatalának kijár [ ] Az állásokat a szultán maga adományozza, s mit sem törődik ködös nemesi származással, tekintéllyel avagy a tömeg ítéletével. Csakis az érdemeket, az erkölcsöt, a tehetséget és az alkalmasságot veszi figyelembe. Mindenki az erényeinek megfelelően részesül kitüntetésben. (Részlet Busbecq törökországi leveleiből) 11

12 Szpáhi Janicsárok 11 Az Oszmán Birodalom katonai rendszere Műveletek, tartalmak Pont Feladatmegértés A vizsgázó alapvetően az Oszmán Birodalom katonai rendszerét mutatja be. A válasz lényegre törően elemzi az oszmán katonai szervezet felépítését és működését. Az elemzés feltárja a birodalom gazdasági és társadalmi jellemzői és a katonai felépítés közötti összefüggéseket (pl.: a despotikus rendszer és a szolgálati birtokok vagy a katonai felépítés és a hódítási kényszer összefüggéseit). A vizsgázó válaszában felhasználja, értelmezi a forrásokat, azokból lényeges megállapításokat von le. 0-8 Tájékozódás térben és időben M A vizsgázó a történelmi eseményeket térben és időben elhelyezi. T Pl.: rögzíti, hogy a Török Birodalom a XIV. század elején jött létre, 1350 után lépett a török haderő európai földre, 1453-ban foglalta el Bizáncot, és hogy az Oszmán Birodalom Anatóliában jön létre, a birodalom két részből Anatólia, Rumélia állt, két irányban tört előre. 0-4 Szaknyelv alkalmazása M A vizsgázó helyesen alkalmazza az általános, illetve a témához kapcsolódó történelmi fogalmakat. 12

13 T Használja az alábbi általános fogalmakat: birodalom, hódítás, gazdasági és társadalmi háttér, hadszervezet stb. T Szakszerűen használja a korszakra jellemző történelmi szókincset: szultán, szpáhi, janicsár, gyermekadó, szolgálati birtok (tímár), pasa, bég stb. 0-6 Források használata M A vizsgázó beépíti válaszába a forrásokban található információkat, és következtetéseket von le belőlük. T Pl.: bemutatja a birodalom haderejének két meghatározó részét a szpáhikat és a janicsárokat és megállapítja, hogy a kiképzés, a fegyvernemek aránya révén a török haderő a korszakban erős és modern hadseregnek számított. T Pl.: rögzíti a török hadsereg technikai (tüzérség, flotta, janicsárok fegyverzete stb.) jellemzőit, és megállapítja, hogy az oszmán haderő a XVI. században felszereltség tekintetében sem maradt el az európai hadseregtől. T Pl.: bemutatja a birodalomépítés fázisait, és megállapítja, hogy ebben a hadsereg felépítésének (szpáhi rendszer) meghatározó szerepe volt. T Pl.: bemutatja a török birodalom irányításának sajátos vonásait (erős centralizáció, a szultán korlátlan hatalma, rendezett adóügyek stb.), és megállapítja, hogy ez biztosította a hadsereg fenntartásának lehetőségét Eseményeket alakító tényezők feltárása M A vizsgázó esszéjében alapvetően a török birodalom katonai felépítését jellemzi, s feltárja ennek okait és következményeit. T Pl.: feltárja, hogy az Oszmán Birodalom kialakulásakor Bizánc már elvesztette nagyhatalmi állását, vagy hogy a balkáni és a kis-ázsiai államok pedig egymás ellen harcoltak, s megállapítja, hogy ez a kedvező geopolitikai helyzet jelentős mértékben hozzájárult a birodalom megerősödéséhez. T Pl.: rögzíti, hogy a török hadszervezet fegyelmezett és állandó hadseregével állt szemben a széttagolt vagy rendi jellegű államokkal, s megállapítja, hogy a despotikus rendszer aránytalanul kedvezőbb lehetőségeket teremtett az erőknek a hadsereg szolgálatába állítására. T Pl.: rögzíti, hogy az Oszmán Birodalom az iszlám talaján állt, s megállapítja, hogy a hadsereg szellemét jelentősen növelte a vallási küldetéstudat is vagy a hadsereg (pl. janicsárok) vallásos nevelése. T Pl.: feltárja, hogy az Oszmán Birodalomban a korlátlan hatalmú uralkodó a származástól függetlenül emelte fel a katonai vezetőréteget, s megállapítja, hogy így azok teljes mértékben tőle függtek, s feltétlenül végrehajtották utasításait. T Önálló ismereteivel, helyes megállapításaival kiegészíti és alátámasztja elemzését Megszerkesztettség, nyelvhelyesség A tanuló fogalmazása mondatokból áll, a mondatok világosak és egyértelműek. Az elemzés szerkesztett szöveg, a tartalom logikus kifejtését szolgálja. A tanuló megállapításai árnyalt elemzőkészségről tanúskodnak. A szöveg nem tartalmaz súlyos nyelvhelyességi vagy helyesírási hibákat. 0-8 A FELADATBAN ELÉRHETŐ ÖSSZPONTSZÁM 48 OSZTÓSZÁM: 3 ELÉRHETŐ PONTSZÁM 16 A képek a Rubicon folyóirat illetve az internet képanyagából származnak. A kiadott irodalomból való kérdéseket én fogalmaztam meg, a többit kis változtatással az elmúlt évek emelt érettségi anyagából válogattam. (Kivételt képez a táblázat és a vaktérkép, melyek rendszeresen szerepelnek a megyei versenyeken.) Harmath Sándor 13

14 14

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016 BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2015/2016 A versenyző kódszáma: Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: Helyezés: Kedves versenyző! Üdvözöljük a Bács-Kiskun Megyei Történelemverseny II.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2014/2015 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

Történelem 6. osztály - 3. forduló -

Történelem 6. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Javítási útmutató 9. évfolyam 2. forduló

Javítási útmutató 9. évfolyam 2. forduló Javítási útmutató 9. évfolyam 2. forduló 1. a) Hamis b) Hamis c) Hamis d) Igaz e) Hamis f) Igaz g) Hamis h) Igaz i) Igaz j) Hamis k) Hamis l) Igaz 12 pont 2. b) Nagy Ottó c) Madarász Henrik d) Bajor Gizella

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl.

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. 2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. vár, majorság, jobbágytelek). A mez gazdasági technika fejl désének néhány jellemz mozzanata a X XI. században.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

1. TOTÓ. 3. Melyik párosítás helyes? 1. Nagy Lajos törvényei MCCCVI 2. Mohácsi csata MDXVI X. Augsburgi csata CMLV

1. TOTÓ. 3. Melyik párosítás helyes? 1. Nagy Lajos törvényei MCCCVI 2. Mohácsi csata MDXVI X. Augsburgi csata CMLV 1. TOTÓ 1. Hol tartották az Árpád-korban a legjelentősebb törvénynapokat? 1. Székesfehérvár 2. Esztergom X. Buda 2. Melyik terület élén állt a vajda? 1. Horvátország 2. Török Birodalom X. Erdély 3. Melyik

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

I. Mátyás ( ) az igazságos

I. Mátyás ( ) az igazságos I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

Feladatsor. 1. Pantheon 2. Forum Romanum 3. Colosseum 4. Circus Maximus

Feladatsor. 1. Pantheon 2. Forum Romanum 3. Colosseum 4. Circus Maximus .. Feladatsor 1. Az ókor kultúrája Párosítsa a képekhez a meghatározásokat és az építmények nevét! Írja a táblázatba a meghatározások betűjelét, illetve az építmények sorszámát! 1. 2... A Római templom,

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:.

2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:. 1. Egészítsétek ki a hiányos szöveget! Az uradalom gazdája a. A munkát a rabszolgákból és a harcosokból kialakult végzik. Az uradalom részei: A földesúr saját használatára fenntartott ; a házhelybıl, szántóból,

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

TRO1010 Középkori egyetemes történelem Tételsor, 2017

TRO1010 Középkori egyetemes történelem Tételsor, 2017 TRO1010 Középkori egyetemes történelem Tételsor, 2017 1. A középkor kultúrtörténeti és történelmi értelmezései, periodizációja. 2. Az antik struktúrák felbomlása, a birtokstruktúra és a társadalmi struktúra

Részletesebben

Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13.

Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13. Javítókulcs 10. évfolyam 1. forduló 2015.01.13. A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre,

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2015/2016 JAVÍTÓKULCS

MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2015/2016 JAVÍTÓKULCS Kedves Kollegák! 2015. december 4-éig azokat a dolgozatokat küldjék el iskolánk címére (Kecskeméti Református Gimnázium, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.), amelyek elérték az összpontszám 70%-át, azaz

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ- Javítókulcs-10. évfolyam - 2. forduló - 2015.02.19.

Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ- Javítókulcs-10. évfolyam - 2. forduló - 2015.02.19. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre, ezért azok már csak kétféleképpen

Részletesebben

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013 Neved:. Iskolád: Elért pontszámod:... / 82 pont 1. Keresd meg és írd ki egymás alá a pontozott vonalakra etőhálóban megtalálható nyolc fogalmat! Magyarázd meg jelentésüket is! (A fogalmak a középkori egyházzal

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Cultura Nostra írásbeli fordulójának. megoldókulcsa

Cultura Nostra írásbeli fordulójának. megoldókulcsa Cultura Nostra írásbeli fordulójának megoldókulcsa 2006-02-07 I. 1. Ottó Vencel Alba/Fehérvár (Kán) László Kőszegiek, Ottó a fogságból kiszabadulva visszatért Bajorországba, vagy az Anjou-párt űzte ki

Részletesebben

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! A versenyző kódszáma: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS TÖRTÉNELEM TNTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 ISKOLI FORDULÓ JVÍTÁSI ÚTMUTTÓ ÉS JVÍTÓKULS feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar kisbetőivel jelöltük. z itemek

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen Mátyás király életének és uralkodásának főbb eseményeit és helyszíneit a számok megfelelő helyre történő

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Mutassa be a társadalmi mobilitást és annak hatását a társadalom jellegére és működésére! Információtartalom

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

Az athéni demokrácia intézményei és működése

Az athéni demokrácia intézményei és működése 2. Az athéni demokrácia intézményei és működése; A római köztársaság virágkora és válsága; A Nyugat-római Birodalom bukása és a népvándorlás; Az athéni demokrácia intézményei és működése - Kr. e II. évezred

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. TOTÓ

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem emelt szint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 10. TÖRTÉNELEM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok javításához

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

Mátyás király öröksége

Mátyás király öröksége Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a

Részletesebben

II. beszámoló. 1. feladat A feladat az iszlám valláshoz kapcsolódik. Oldja meg a feladatot a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.

II. beszámoló. 1. feladat A feladat az iszlám valláshoz kapcsolódik. Oldja meg a feladatot a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont. II. beszámoló Név:... Osztály: 1. feladat A feladat az iszlám valláshoz kapcsolódik. Oldja meg a feladatot a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) a) Melyik két vallásból merít a szöveg

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat

Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat 1. ÉVSZÁM, ESEMÉNY, SZEMÉLY - KERESİ Az alábbi feladat az ókor és a kora középkor jelentıs eseményeire vonatkozik. Töltse ki a táblázat üresen maradt részeit! ( elemenként 1 pont ) Évszám Esemény Személy

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

26. Gutenberg találmányának lényege, hogy elıre elkészített formák alapján betőket öntöttek. Mibıl készültek a betők?

26. Gutenberg találmányának lényege, hogy elıre elkészített formák alapján betőket öntöttek. Mibıl készültek a betők? 1. Mi volt a Bizánci Birodalom hivatalos nyelve? A. görög B. latin C. francia D. angol 2. Találd meg a kapcsolatot és jelöld a hiányzó fogalmat? Kereszténység : Jézus születése = Iszlám : A. Mohamed születése

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

Megoldás és pontozási útmutató

Megoldás és pontozási útmutató Tanulmányi Verseny 2007/2008 TÖRTÉNELEM. (iskolai) forduló 2007. december 13. Megoldás és pontozási útmutató A kérdéseknél 1-1 pont adható minden helyes feladategységre. Az eltéréseket külön jelöljük.

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Az Árpád-ház történelme

Az Árpád-ház történelme Az Árpád-ház történelme I. István 997-1000/100-ig fejedelem; 1000/1001-1038-ig király Intézkedései: - Leveri a pogánylázadásokat: 997-ben Koppányt (Veszprém mellett, Koppány veszít, felnégyelik) - 1003-ban

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

Történelem érettségi adattár

Történelem érettségi adattár Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkor Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Topográfia...5 Térképek...7 Bevezetı

Részletesebben

2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd

2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd 2014. november 5. 11:00 - A konferencia megnyitása: Szilvássy Zoltán rektor, Debreceni Egyetem Soltész Miklós államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Papp László polgármester, Debrecen Megyei Jogú

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Megyei szaktárgyi vetélkedő Írásbeli feladatsor a 7. osztály számára. (1helyes válasz =2 pont, maximum 10 pont)

TÖRTÉNELEM. Megyei szaktárgyi vetélkedő Írásbeli feladatsor a 7. osztály számára. (1helyes válasz =2 pont, maximum 10 pont) TÖRTÉNELEM Megyei szaktárgyi vetélkedő - 2015 Írásbeli feladatsor a 7. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 120 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 100 (azaz száz) pontot

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ

Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Nyuat-mayarorszái Eytm Rionális Pdaóiai Szoláltató és Kutató Központ Orszáos Történlm Tantáryi Vrsny 7-8. évfolyamos tanulók számára Iskolai forduló 2014/2015 Szrkszttt: Dobosné Csoknyai Ccília Mérésmtodikai

Részletesebben

1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont)

1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont) MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2016/2017 2. FORDULÓ JAVÍTÓKULCS I. feladat: Középkori építészet: 1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont) Építészeti alkotások Az épület

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY 16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2016/2017

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2016/2017 BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY II. FORDULÓ 2016/2017 A versenyző kódja: Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: Kedves versenyző! Üdvözöljük a Bács-Kiskun Megyei Történelemverseny II. fordulójában.

Részletesebben

B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai?

B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai? Név: 1.A) Fejtsd me a keresztrejtvényt! (Több szóból álló válasz esetén a szóközt jelöltük.) a) Nándorfehérvár mai neve b) e város pénzének mintájára veretett pénzt Károly Róbert c) az erdélyi három nemzet

Részletesebben

Fogalmak. 9. Történelem

Fogalmak. 9. Történelem Fogalmak 9. Történelem Polisz: görög városállam. A városból és közvetlen környezetéből állt. Kialakulásakor a földdel rendelkező tulajdonosok politikai közössége, majd a tulajdon sokfélesége mellett a

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017 Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 7800 Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban Helyi Históriák 2017 történelmi vetélkedő 7.-8. osztályosoknak Az Kérjük a résztvevőket,

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben