A szerzőkről Dr. Egyed Péter Lehmann Mikós Kötete Tanulmányok: Ropolyi László
|
|
- Erika Szalainé
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szerzőkről Dr. Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár, író április 6-án született Kolozsváron (Cluj), az akkori Román Népköztársaságban. Középiskoláinak elvégzése után a Babeş Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia történelem szakos diplomát 1978-ban óta filozófiai szaktárgyakat tanít a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetemen. Vendégprofesszorként működött Rómában, Budapesten, Szegeden, Pécsen, Debrecenben, Yväskyyläben tól doktorátusvezető. Utóbb publikált kötetei: Szabadság és szubjektivitás (2003), A szabadság a filozófiában (2003), Látlelet Románia 15 évéről (2005), Bretter György filozófiája (2007), Szellem és környezet (2010). Több nemzetközi tudományos társaság tagja, a kisebbségi kérdés szakértőjeként számos testület és konferencia meghívottja. Az École Doctorale Européenne en Sciences Humaines et Sociales (Párizs) szakmai vezetőségének tagja. Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnöke, a Többlet c. filozófiai lap felelős szerkesztője. Lehmann Mikós (lehmann@ludens.elte.hu) az ELTE Tanító és Óvóképző Kara Társadalomtudományi Tanszékének oktatója. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara filozófia szakán végzett 1998-ban között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskola Megismeréstudományi Alprogram résztvevője volt. PhD-fokozatot 2008-ban szerzett. (Kognitív pszichológia; Konzervatív és dinamikus struktúrák az elme szerveződésében). Kötete: A dinamikus elme. Trezor Kiadó, Budapest 2008, 173 p. Tanulmányok: Fogalom és kép kognitív evolúciós szempontok szerint. In: Fogalom és kép. Szerk. Gál László Egyed Péter, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár 2010, ; Objektivitás és (inter)szubjektivitás. In: Szubjektív tudás objektív tudomány. Szerk. Csörgő Zoltán Szabados Levente, L Harmattan Kiadó, Budapest 2009, ; A szép evolúciója. In: Filozófia művelődés történet Szerk. Donáth Péter Farkas Mária, Trezor, Budapest 2007, ; A tudományos szemlélet és a képek. In: Túl az iskolafilozófián. Szerk. Nyíri Kristóf Palló Gábor, Áron Kiadó, Budapest 2005, ; A filozófiai nyelv hétköznapisága. In: Minden filozófia nyelvkritika. Szerk. Neumer Katalin Laki János, Gondolat, Budapest 2004, ; A valóság képe vagy a képek valósága? In: A reprezentáció szintjei. Szerk. László János Kállai János Bereczkei Tamás, Gondolat, Budapest 2004, ; Bilder einer Theorie. Semiotische Berichte 2003/1 4., ; Funkcionalizmus Wittgenstein filozófiájában. Magyar Filozófiai Szemle 2001/3., ; Bilder der Wissenschaften. In: Mythen, Riten, Simulakra. Band II., Wien, ÖGS 2001; A digitális kép. In: Ezredforduló, műveltségkép, kisgyermekkori nevelés. Trezor, Budapest 2001, Ropolyi László (1949) fizikát, majd filozófiát tanult Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Biofizikai témából doktorált, majd az ELTE Természettudományi Kar Filozófia Tanszékének (jelenleg Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék) oktatója lett. Az utóbbi évtizedekben húsz-harminc filozófiai, tudomány-
2 290 Fogalom és kép IV. történeti és tudományfilozófiai tárgyat tanított. Rendszeresen meghirdetett órái közé tartozott egy három-négy féléven keresztül zajló Filozófiatörténet kurzus, illetve a Bevezetés a tudományfilozófiába, az Internetfilozófia, a Filozófiai problémák József Attila verseiben, a Posztmodern gondolkodás, valamint a másokkal közösen tartott A tudományos gondolkodás története, A természetfilozófiai története, Filozófia filmekben, Tudományos fantasztikus világnézetek és A fizika filozófiai problémái című kurzusok. Általános filozófiai érdeklődése mellett tudománytörténeti, természetfilozófia, tudomány- és technikafilozófiai, megismeréstudományi, az utóbbi években pedig elsősorban internetfilozófiai kutatásokat folytat. Magyarországi és nemzetközi konferenciák gyakori látogatója, előadója és szervezője. Az International Society for Hermeneutics and Science alapítója, Budapest Centerének és rendszeres konferenciáinak egyik szervezője. Sok cikke jelent meg főként magyar és angol nyelven. Számos gyűjteményes kötetet szerkesztett s adott ki, valamint a közelmúltban jelent meg Az Internet természete. Internetfilozófiai értekezés című könyve. Honlapjának címe: Publikációi: K. Martinás L. R. P. Szegedi (eds.): Thermodynamics: History and Philosophy Facts, Trends, Debates. World Scientific, Singapore, 529 p., 1991; M. Fehér O. Kiss L. R. (eds.): Hermeneutics and Science. Boston Studies in the Philosophy of Science, vol. 206, Kluwer Academic Publishers, Dordrecht, 384 p., 1999 (soft cover version: 2010); R. L. Szegedi P. (szerk.): A tudományos gondolkodás története. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000, 477 p. (második, bővített kiadás, 484 p., 2000). Online kiadás: ; Schwendtner T. R. L. Kiss O. (szerk.): Hermeneutika és a természettudományok. Áron Kiadó, Budapest 2001, 466 p.; R. L. (vál.): Neumann János válogatott írásai. Typotex, Budapest 2003, 387 p. (második kiadás: 2005, harmadik kiadás: 2010); R. L. (vál.): Wigner Jenő válogatott írásai. Typotex, Budapest 2005, 461 p.; R. L.: Az Internet természete. Internetfilozófiai értekezés. Typotex, Budapest 2006, 413 p.; Cs. Pléh, L. Gurova, L. R. (eds.): New Perspectives on the History of Cognitive Science. Akadémiai Kiadó, Budapest 2013, 227 p.; L. R.: Philosophy of the Internet. A Discourse on the Nature of the Internet; ; R. L. (szerk.): Bevezetés a tudományfilozófiába default/files/tananyagok/bev_tudomanyfilozofaba/book.pdf, Ungvári Zrínyi Imre (1960, Marosvásárhely) filozófus; PhD; egyetemi docens, Szisztematikus Filozófia Tanszék, BBTE, Kolozsvár. Fontosabb kötetei: Változó értelemben. Közelítések a filozófiához. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár 1998; Öntételezés és értéktudat. Böhm Károly filozófiája. Pro-Philosophia Kiadó, Kolozsvár Szeged; Dialógus. Interpretáció. Interakció. Közelítések a kultúra kommunikatív értelmezéséhez. Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2005; Bevezetés az etikába. Editura Didactică şi Pedagogică, Bukarest 2006; Alkalmazott etikai alapfogalmak. Bioetika. Gazdaságetika. Közszolgálati etika. Médiaetika. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár 2007; Morálfilozófia (Filosofia moralei), Editura Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Cluj-Napoca 2008.
3 A szerzőkről 291 Fogarasi Hunor esztéta, hangmérnök. Marosvásárhelyen született, Budapesten él. Jelenleg egy komplex médiainstalláción dolgozik ( Művészetkritikai írásai főként a Balkon Kortárs Művészeti Folyóiratban jelentek meg, zene és hangművészet témában: Digitális vs. analóg? Touch & Punkt Live Remix feat Sidsel Endresen. Balkon, 2009/4., ; BA+3dB. Diploma-kiállítások. +3dB kortárs hangművészeti előadássorozat. Balkon, 2009/7 8., ; Aurális fordulat (?) vázlat, 1. rész: Balkon, 2010/4., , 2. rész: Balkon, 2010/5., ; Hálózat(i)-zene egy zenei paradigma körvonalai a Music in the Global Village konferenciasorozat tükrében. Balkon, 2013/7 8., Tankó Éva augusztus 6-án született Csíkszeredában, tanulmányait a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem filozófia karán végezte 1996-ban, 2006-ban pedig ugyanezen egyetem jogi karán szerzett diplomát. Jelenleg a BBTE filozófia karának doktori hallgatója. A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában kezdte el tanári tevékenységét, később a közigazgatásban szerzett tapasztalatot Hargita Megye Tanácsának Kancelláriájának szakfelügyelőjeként, majd vezetőjeként. Jelenleg Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságának szakértője a családon belüli erőszak területén, a gyermekmunka megszüntetéséért és a családon belüli erőszak megelőzésért harcol. A Hargita megyei interszektoriális bizottságok koordinátora. Publikációk: Nem szokványos kritika, avagy Hérakleitosz tanítványai. Kellék, 1995, 2. sz.; Az idők tűzudvara. Státus Kiadó, Csíkszereda 2008; A válság kommunikációja. Erdélyi Múzeum, 2013, 2. füzet, Veress Károly (1953, Szováta) PhD, a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének professzora, a Filozófiai Doktori Iskola igazgatója, az Alkalmazott Filozófiai Kutatóközpont vezetője, az Erdélyi Múzeum c. folyóirat szerkesztőségi tagja, filozófiai szakszerkesztője, az Egyetemi Műhely Kiadó (Bolyai Társaság) alapító igazgatója, filozófiai tárgyú kötetek szerkesztője. Szakterülete: szemiotika, ismeretelmélet, hermeneutika. Számos tanulmányt, esszét, recenziót, cikket közölt romániai és magyarországi lapokban, folyóiratokban, konferenciakötetekben. Egyetemi jegyzetek szerzője. Könyvei: Paradox (tudat)állapotok (1996); A nemzedékváltás szerepe a kultúrában (1999); Filozófiai szemiotika (1999); Kisebbségi létproblémák (2000); Egy létparadoxon színe és visszája (2003); Az értelem értelméről (2003); Fiinţa generaţională şi destinul culturii (2003); A megértés csodájáról (2006); Bevezetés a hermeneutikába (2007, 2010). Általa szerkesztett tanulmánykötetek: Szempontok a filozófiai módszerprobléma vizsgálatához (2002); A filozófia alkalmazása alkalmazott filozófia (2002); Egyetem az idő sodrásában (2006); Tanítható-e ma a filozófia? (2007); Az interkulturalitás interdiszciplináris megközelítésben (2008); A távolság antinómiái (2009); A hozzátartozás struktúrái (2010); A végesség tapasztalata (2011); A megfordíthatóság értelemdimenziói (2014). Tanulmánykötetek társszerkesztője: Értelmezés és alkalmazás. Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások (2002); A határok átjárhatóságáról (2006); Kisebbségben, közösségben (2008); Válságtapasztalatok és etikai távlatok (2011); Lehetséges identitás-interpretációk (2012); Paradigma(váltás) és kommunikáció (2014).
4 292 Fogalom és kép IV. Péter Mónika 1984-ben született Bánffyhunyadon. A kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz szakán, majd az Irodalom és társadalom mesterképzőjén államvizsgázott. Jelenleg a Kritikai argumentáció és filozófiai rekonstrukció doktori iskola hallgatója. Publikációk: A megértés és az érzékelés viszonya az esztétikai tapasztalatban. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, LIII. évf., 2. szám, 2009, ; A megértés és az érzékelés viszonya az esztétikai tapasztalatban. In: Veress Károly (szerk.): A hozzátartozás struktúrái. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár 2010; Az interkulturalitás mint közöttiség problémája. Korunk, III. évf., augusztus; A vizualitás dimenziói. Erdélyi Múzeum, LXXIII. kötet, 2. füzet. 2011; A végesség hermeneutikája Heideggernél. In: Veress Károly (szerk.): A végesség tapasztalata. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár 2011; A megértés mint alkalmazás. In: XII. RODOSZ Konferenciakötet. Társadalomtudományok 2. Editura Marineasa, Kolozsvár Temesvár 2011, ; Az érzékelés fiziológiájában rejlő filozófiai kérdések. In: Lurcza Zsuzsanna Veress Károly (szerk.): Lehetséges identitás-interpretációk. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár 2012; A távolság antinómiái. Erdélyi Múzeum, 2. füzet, 2011; Az agyműködés monitorizációjának kérdése. A komputációs vizsgálatok szerepe a megértés gyakorlatában. In: Egyed Péter Gál László (szerk.): Fogalom és kép III. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár Jánó Mihály művészettörténész május 2-án született a németországi Eichstätt városában. Középiskoláit Kézdivásárhelyen és Kolozsváron végezte. A Kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelemtanári oklevelet 1979-ben. Művészettörténeti doktori (PhD) fokozatot a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett 2010-ben. Nyugalomba vonulásáig muzeográfusként dolgozott előbb a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban, majd a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban. Tizenegy évig ( ) volt a Kovászna Megyei Művelődési Felügyelőség főtanácsosa. Művészettörténeti kutatási területe: az erdélyi középkori falfestészet ikonográfiája. Érdeklődési köréhez tartozik még Barabás Miklós ( ) festészete és képzőművész barátainak munkássága. Publikációk: A gelencei Szent Imre-templom. Tanulmánykötet. Társszerző, szerkesztő. T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2003; Színek és legendák. Tanulmányok az erdélyi falfestmények kutatástörténetéhez. Pallas-Akadémia Kiadó Székely Nemzeti Múzeum, Csíkszereda Sepsiszentgyörgy 2009; Eszmény és hasonlatosság (szerkesztette és egyik szerző JM). Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy 2010; Hic fuit Graffitik vagy bekarcolt feliratok a szentek középkori falképein. In: Fogalom és kép 3. Szerkesztette Gál László, Egyed Péter. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság Kolozsvár 2013, ; A marosfelfaui alku Műemlékvédelem, LVII. évf., 2. szám, Budapest 2013, ; Donátor ábrázolások a székelyföldi templomokban. In: Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön. Sepsiszentgyörgy 2013, ; A gelencei Szent Imre műemlék templom. Kalauz. Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2013.
5 A szerzőkről 293 Mester Béla Sátoraljaújhelyen született 1962-ben. Magyar nyelvészetet, irodalmat és könyvtártudományt tanult a jelenlegi Nyíregyházi Főiskola jogelődjén, majd Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán elvégezte a filozófia szakot. Egyetemi doktori címet szerzett ugyanitt filozófiatörténetből 1996-ban, majd PhD-fokozatot irodalomtudományból a Babeş Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban; illetve politikafilozófiából az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2005-ben. Jelenleg az MTA BTK Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint részmunkaidőben a Nyíregyházi Főiskola főiskolai docense. A Magyar Filozófiai Szemle és a Kellék szerkesztője. Önálló kötetei: Hatalom, ember, technika Szilágyi István prózájában. Kijárat Kiadó, Budapest 2004; Magyar philosophia. A szenvedelmes dinnyésztől a lázadó Ikaroszig. Pro Philosophia, Kolozsvár Szeged 2006; Szabadságunk születése: A modern politikai közösség antropológiája Kálvin Jánostól John Locke-ig. Argumentum Kiadó Bibó István Szellemi Műhely, Budapest Gál László, (laszlo_galro@yahoo.com) docens, Babeş Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár december 6-án született Bánffyhunyadon. Az egyetemet 1980-ban végezte el Kolozsváron. Ugyanitt doktorált filozófiából 1998-ban. Fontosabb könyvei: Nyelv és logikusság (2000), Társadalom és logikusság (2003), Hagyományos logika (2007), A kijelentések logikája (2009). Számos tanulmány szerzője. Angi István (1933) zeneesztéta, a Gh. Dima Zeneakadémia konzulens tanára. Kutatási területei: G. Enescu életműve, a két világháború közötti és a II. világháború utáni időszak román romániai zeneszerzőinek munkássága, Bartók és Kodály művészete, a kortárs zene üzenetének retorikája és jelentéstana. Románul és magyarul publikál. Főbb írásai: Prelegeri de estetică muzicală I, II. (Zeneesztétikai előadások, 2004); Fotografii la minut din atelierele compozitorilor clujeni Pillanatképek a kolozsvári zeneszerzők műhelyeiből, 2008); Site de in. Scrieri despre muzică (Lensziták. Írások zenéről, 2013); Cornel Ţăranu. Mărturisiri mozaicate, studii şi eseuri (Cornel Ţăranu. Vallomásmozaik, tanulmányok, esszék 2014); Zene és esztétika (1975); Az esztétikum zeneisége (2001), A zenei szépség modelljei (2003), Értéktől jelentésig (2004); A harmónia marad (2013). Számos itthon és külföldön megjelent zenetudományi, filozófiai és esztétikai tanulmánykötet társszerzője. Loboczky János (loboczky@ektf.hu) (1955) tanszékvezető főiskolai tanár az Eszterházy Károly Főiskola (Eger) Filozófia Tanszékén ban a filozófiai tudomány kandidátusa, 2006-ban habil. doktori címet szerzett. Önálló kötetek: A műalkotás: A létben való gyarapodás (Lukács György, Martin Heidegger, Hans-Georg Gadamer). Akadémiai Kiadó, Budapest 1998; Dialógusban lenni hermeneutikai megközelítések. Líceum K., Eger, Tanulmányok: több mint hatvan tanulmány magyar és idegen nyelven (angol, német) elsősorban a 20. századi ontológiai művészetelméletekkel, Gadamer hermeneutikájával és a történelemfilozófiával kapcsolatban. Die Ausdruckskraft der Sprache Hermeneutik und Rhetorik bei Hans-Georg Gadamer. Prima philosophia. Traude Junghans Verlag Cuxhaven & Dartford, 2005, I ; Esztétikai tapasztalat és horizont A dialogicitás Gadamer és Jauss művészetfelfogásában. Kellék, Kolozsvár Szeged 2001, szám, ; Az
6 294 Fogalom és kép IV. egynemű közeg Lukács heidelbergi és kései Esztétikájában. In: Visszatükrözés nélkül. Szerk.: Boros János és Heller Ágnes. Brambauer, Pécs 2007, ; A hegeli dialektika és a művészeti vallás Gadamer és Hegel. Világosság, 2008/5., 3 7.; Gadamer és a zene. In: Hans-Georg Gadamer egy 20. századi humanista. Szerk. Nyírő Miklós. L Harmattan Kiadó Magyar Filozófiai Társaság 2009, ; Az egyetemes történelem eszméje Schiller történelmi tanulmányaiban. In: Don Quijote.hu avagy a filozófia vándorútja. Szerk. Kissné Novák Éva, Laczkó Sándor. Szeged 2011, ; Az esztétikai tapasztalat olvasása Gadamer hermeneutikájában. Magyar Filozófiai Szemle, 2012/3., Csiki Huba 1977-ben született Dicsőszentmártonban. A Babeş Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végzett 2002-ben és 2005 között az ELTE Fenomenológiai Doktori Iskolájának hallgatója volt. Jelenleg a Babeş Bolyai Tudományegyetemen doktoranduszhallgató. Kutatási területe a német és a francia fenomenológiához, különösen E. Husserl és E. Lévinas munkásságához kapcsolódik. Publikációk : Isten és/vagy törvény. Kellék, 1999, 16.; Philosophisches Lesebuch. Kellék, 2002, 18.; Orpheusz, a látás, Lélekjelenlét, 2001, 1.; Értelem és egzisztencia (társfordítás Sárkány Péterrel). In: Victor E. Frankl: Értelem és egzisztencia. Jel Kiadó, Budapest 2006; Filozófiai szöveggyűjtemény (társszerkesztő). Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár Jakab András 1986-ban született Székelyudvarhelyen. A Babeş Bolyai Tudományegyetem hallgatója volt filozófia szakon ( ). Az Alkalmazott filozófiai kutatások mesterképzőn szerzett MA, 2013-ban pedig PhD-fokozatot. Publikációi: Értelmezési lehetőségek az inter -ben. Erdélyi Múzeum, LXXI. kötet, 1 2. füzet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványa, Kolozsvár 2009; A szaggatottság fonalain. Gondolatkísérletek Szabédi László életművében. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Intézet és a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet kiadványa, Kolozsvár 2010, szerkesztette: Dávid Gyula; Lehetséges inter -kapcsolatok. Erdélyi Múzeum, LXXIII. kötet, 1. füzet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványa, Kolozsvár 2009; Oidipusz-szindróma. Korunk, XII/8., 2011; Szerveződő önszerveződés. Többlet, III. kiadás 1. szám (VIII), 2011; Képződő művészet. Erdélyi Múzeum, LXXIII. kötet, 3 4. füzet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványa, Kolozsvár 2011; Világra forduló tudat és tudatra forduló világ. A megfordíthatóság értelemdimenziói. Egyetemi Műhely kiadványa, Kolozsvár Fodor Attila (1977) egyetemi tanulmányait a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián végezte zenetanár alap-, illetve zenetudományi mesterképzésen. Ugyanitt szerezte meg doktori címét 2008-ban a Maurice Ravel impresszionizmusa. Stilisztikaiesztétikai vizsgálódások című értekezéssel Angi István egyetemi tanár vezetésével től a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia Esztétikatörténet tárgyának oktatója ben a Babeş Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán óraadóként oktatott Formatant, majd 2006-tól a Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszékén Esztétikatörténetet és Formatant óta a Partiumi Keresztény Egyetem főállású adjunktusa, majd 2011-től egyetemi docense és a Zeneművészeti Tanszék vezetője. Jelenleg Zeneesztétikát, Esztétikatörténetet, Tudományos
7 A szerzőkről 295 kutatásmódszertant tanít az alapképzésben ben elindította a Zeneművészet az audiovizuális kultúrában elnevezésű mesterképzést, melynek keretében a következő tárgyakat oktatja: A zenei előadás esztétikája, Zene a fogyasztói társadalomban, Zeneesztétikai elemzések, Bevezetés a hangtechnikába, A zenetudományi kutatás módszertana. Kutatásai elsődlegesen a 20. századi zene esztétikai és stilisztikai problémáira összpontosulnak óta rendszeresen publikál magyar, román és angol nyelven, illetve részt vesz különböző hazai és nemzetközi konferenciákon. Tódor Imre január 27-én született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végezte, ahol 2001-ben érettségizett. Rómában, a Pontificia Università Gregorianán folytatta tanulmányait, először annak Teológiai Karán (Facoltà di Teologia) szerzett 2005-ben teológiai egyetemi oklevelet, majd ugyanezen egyetem Filozófia Karán (Facoltà di Filosofia) 2008-ban filozófiai egyetemi oklevelet ben a kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara Magyar Filozófia Intézetében magiszteri fokozatot szerez, majd 2011-től a BBTE Filozófia Doktori Iskola hallgatója szeptemberében szerzi meg doktori fokozatát A politikai konstitutív a(nta)gonisztikus dimenziója. Carl Schmitt konfliktusos politikai filozófiájáról című értekezésével tól a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium címzetes filozófiaszakos tanára. Kutatási területei: politikai filozófia, neveléselmélet. Publikációi: Értékekre való nevelés. In: Tovább a hajóval. A névadás 20. évfordulója. Csíkszereda 2010, ; Románia és Németország (Hessen és Sachsen-Anhalt tartományok) társadalomtudományok kerettanterveinek összehasonlítása. In: A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Évkönyve a tanévről. Csíkszereda 2012, ; A barátság érzése tartja össze az államot? Erdélyi Múzeum 2012/1., Kolozsvár 2012, ; Egyetem az igazság fóruma? In: Tudás és tanulás. Szerk.: Fóris-Ferenczi Rita, Ozsváth Judit, Marchis Julianna. Kolozsvár 2013, ; Az ellenség identitásképző funkciója. Carl Schmitt politikai filozófiájáról. In: PhD Konferencia Balassi Intézet, Márton Áron Szakkollégium, Debrecen 2013, ; Ellenségeink alapján határozzuk meg önmagunkat? Hostis/xenosz: vendég és/vagy ellenség? In: Kulturális identitás és alteritás az időben. Szerk.: Pieldner Judit, Pap Levente (et al.), Debrecen 2013, ; Ahol félelem és bizalmatlanság van, ott nincs minőség! Az oktatás minőségének (belső) biztosításáról. In: Minőség és versenyképes tudás. Szerk.: Demény Piroska és Fóris-Ferenczi Rita. Kolozsvár 2014, ; A politikai fogalmának változásai Morgenthau és Strauss kritikái nyomán. Erdélyi Múzeum, 2014/3., Kolozsvár 2014,
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Hausmann Alice Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar SZAKMAI TAPASZTALAT
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Dr. VERESS KÁROLY egyetemi tanár Szisztematikus Filozófia Tanszék Történelem és Filozófia Kar Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
Dr. VERESS KÁROLY egyetemi tanár Szisztematikus Filozófia Tanszék Történelem és Filozófia Kar Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Szakmai önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Név: VERESS KÁROLY (személyazonosságiban:
2007. szeptemberétől
Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés
Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.
Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola * Magyar Művészeti Akadémia Művészeti és Módszertani Kutatóintézet * Magyar Tudományos Akadémia Morál és Tudomány Lendület Kutatócsoport A szabadság jegyében
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között
Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom
fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga
Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
A kötet szerz Lehmann Mikós Kötete Tanulmányok: Veress Károly
A kötet szerzői Lehmann Mikós (lehmann@ludens.elte.hu) az ELTE Tanító és Óvóképző Kara Társadalomtudományi Tanszékének az oktatója. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán végzett 1998-ban.T1998
Lista de publicații (Anexa nr. 3. la Curriculum vitae)
Prof. univ. dr. VERESS CAROL Departamentul de Filosofie în limba maghiară Școala Doctorală de Filosofie Facultatea de Istorie şi Filosofie Universitatea Babeş-Bolyai, Cluj-Napoca Lista de publicații (Anexa
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi
ÖNÉLETRAJZ gépészmérnöki oklevél Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar (okl. sz: 25/1985)
ÖNÉLETRAJZ Név: Dr. Margitay Tihamér Beosztás: egyetemi tanár, intézetigazgató, doktori iskola vezető Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Társadalomismeret Intézet, Filozófia és Tudománytörténet
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
592 SZERZÕINK. Demeter M. Attila: filozófus 1972, Szentegyháza. Tanulmányait a Babeº Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végezte 1996-ban.
Szerzõink Ágoston András: jogász, újságíró, politikus, pártalapító. A rendszerváltás elõtt újságíróként dolgozott, majd a Forum Lap- és Könyvkiadó igazgatóhelyettese lett. 1989 decemberében többedmagával
Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;
Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt
DR. KELEMEN ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. KELEMEN ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS biológus okl. filozófia szakos előadó 1984 1988 KLTE ELTE II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM 5 ÉVRE VISSZAMENŐLEG,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
Babeș-Bolyai Tudományegyetem / Római Katolikus Teológia Kar / Didaktikai Teológia Intézet. ÓRAREND, , I. félév ALAPKÉPZÉS I.
Babeș-Bolyai Tudományegyetem / Római Katolikus Teológia Kar / Didaktikai Teológia Intézet ÓRAREND, -2017, I. félév ALAPKÉPZÉS I. évfolyam Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Egyháztört. előadás Bev. ÓSZ/Judaizmus
SYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Művészeti Kar Szak Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések DA DS megnevezése
Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.
Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)
Mekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
Barta János (Történelmi Intézet)
Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
1. Szakmai tapasztalat
Curriculum vitae Személyi adatok Tudományos fokozat PhD Név KEREKES ERZSÉBET Lakcím Kolozsvár-Str.Paring, nr.14, Bl.J1, Ap. 19, Cluj-Napoca, jud. Cluj Telefonszám 0040771-646213 E-mail Állampolgárság Születési
Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
DIGITÁLIS ADATBÁZIS 2017
1400 eredeti szerzői mű, 400 000 könyvoldalnak megfelelő felsőoktatási tankönyv, szakkönyv és kézikönyv digitális tartalomfejlesztése L Harmattan Kiadó 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16. Telefon:
Böhm Gábor szakmai önéletrajza
Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000
Baracsi Ágnes: Publikációs jegyzék
Baracsi Ágnes: Publikációs jegyzék Pedagógusjelöltek értékstruktúrájának és erkölcsi értékfogalmaik szilárdságának néhány sajátossága egy vizsgálat tükrében. A BGYTF 1993-as oktatói pályázatán II. helyezést
Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek A.1. Bibliák, bibliai részletek A.2. Konkordanciák A.3. Bibliai lexikonok, fogalmi szókönyvek A.4. Bibliai atlaszok A.5. Bibliai nyelvek A.5.1. Héber és arám
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben
Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Szerkesztette: Darvay Sarolta Budapest, 2012 Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Természettudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
Horvátország mesterképzés pontrendszer 2018/2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási mester képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
Iskolánk nevelőtestületének adatai es tanév
Iskolánk nevelőtestületének adatai 2016-2017-es tanév Ssz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1 Pedagógus I. Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakos, vallás
Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)
Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt
DR. PÓLIK JÓZSEF SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. PÓLIK JÓZSEF SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény filozófus 1998 Debreceni Egyetem II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM 5
Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy
Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után
Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Babeş Bolyai Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató
ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls
Romániai magyar felsőoktatás: helyzetkép és stratégiai kihívások
Romániai magyar felsőoktatás: helyzetkép és stratégiai kihívások dr. Tonk Márton egyetemi tanár Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Erdélyi Szövetség, Budapest 2015. november 14. A NÉPESSÉGSZÁM ALAKULÁSAROMÁNIÁBAN(1992-2011)
FILOZÓFIA SZAK Alapképzés A tantárgyak rendje a Tanulmányi szerződések kitöltéséhez és az Órarend összeállításához
1 Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Történelem és Filozófia Kar Magyar Filozófiai Intézet FILOZÓFIA SZAK Alapképzés 2016-2017 A tantárgyak rendje a Tanulmányi szerződések kitöltéséhez és az Órarend
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd
A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK, AZ SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR TÁRSADALOMELMÉLETI GYŰJTEMÉNY
A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG, AZ SZTE BTK FILOZÓFIA TANSZÉK, AZ SZTE KLEBELSBERG KÖNYVTÁR TÁRSADALOMELMÉLETI GYŰJTEMÉNY ÉS AZ MTA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG Tisztelettel meghívja Önt a LÁBJEGYZETEK PLATÓNHOZ
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Szakmai önéletrajz. legutóbbi módosítás: 2012.12.07. Mátyus Imre, MA. E-mail: matyusimre@gmail.com Weboldal: http://matyusimre.hu
legutóbbi módosítás: 2012.12.07. Mátyus Imre, MA E-mail: matyusimre@gmail.com Weboldal: http://matyusimre.hu Személyes adatok Születési hely, idő: Salgótarján, 1979. február 23. Szakmai adatok Végzettség:
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista
1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány Jelenlegi és korábbi munkahelyei: Jelenleg: NKE RTK Magatartástudományi Tanszék; főiskolai
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron
Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések
A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében
A Deutsche Schule Budapest magyar ágán érettségi vizsgát tett diákok továbbtanulása az érettségi évében Intézmény Kar/Szakirány 1999-2011 2012 2013 2014 1999-2014 Magyar érettségi vizsgát tett 282 20 20
Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak filozófia specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési- és kimeneti követelményeiben
Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása
Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása Hantz Péter egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár jegyző, az Oktatási Szakbizottság elnöke, Erdélyi Magyar Nemzeti
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
A MaCS konferencia első tizenöt éve
A MaCS konferencia első tizenöt éve The First 15 Years of Joint Conference of Mathematics and Computer Science Primii 15 ani ai conferinţei MACS KÁSA Zoltán Sapientia EMTE Kolozsvár Marosvásárhely Csíkszereda
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK
Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága Szervezők Elméleti, Történeti, és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport Pedagógiai Antropológiai Kutatócsoport Neveléstudományi
Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető
Önéletrajz Személyi adatok Név Szabó Ágnes Cím 1022 Budapest, Ruszti út 7. Telefonszám +36304790140 E-mail szaboo.agnes@gmail.com Születési év Családi állapot 1978 férjezett, 3 gyermek édesanyja Szakmai
Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971
név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már oktatóként
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE
1. sz. Melléklet Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE a Babeş-Bolyai Tudmányegyetem alap-, mester- és doktori képzős,
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa
MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2014/2015 ös, 2015/2016-os valamint a 2016/2017-es
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája
Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002
Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA
1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged
MÖDFE Nappali alap / egységes, osztatlan 2017/ /2017/FOKT
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű alap- és egységes (osztatlan) képzésben részt vevő, tanulmányaikat 2010/2011-es, 2011/2012-es,
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév 1. Pedagógus 1. Eszterházy Károly Főiskola Eger Sorsz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanár
Személyi adatlap Személyes adatok Bognár László 1959
név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Bognár László 1959 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már