Nemzetpolitikai összefoglaló hét
|
|
- Miklós Pásztor
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemzetpolitikai összefoglaló hét
2 Magyarország November 7-én tartja ülését a Magyar Állandó Értekezlet November 7-én tartja következő ülését a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett Nemzetpolitikai Napon. Elmondta: a MÁÉRT dönt majd arról, hogy a külhoni magyar óvodák, majd az idei kisiskolások éve után milyen, az oktatás területén megvalósuló program következik. Répás Zsuzsanna előadásában kiemelte, hogy a kormányváltás után teljesen új szemléletmód vette át a helyét a nemzetpolitikában, aminek a középpontjában az összetartozás és a magyar nemzet egységének gondolata áll Répás Zsuzsanna szólt arról is, fontos a közigazgatási képzés megújulása, és örömének adott hangot, hogy ennek immár szerves része a nemzetpolitika. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy fontos, tervezhető legyen a nemzetpolitika. Az anyaország célja, hogy a kisebbségek megmaradjanak és gyarapodjanak - mutatott rá. Kiemelte: az autonómia cél és eszköz egyben, és arra kell összpontosítani, hogy ennek eléréséig a külhoni társadalmak erősödjenek. A továbbiakban az érdeklődők Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője és Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos előadását hallgathatták meg. Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor program Folytatódik a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor program a jövő évben is, a finanszírozását a költségvetés biztosítani fogja - jelentette be a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a programot értékelő konferencián hétfőn Budapesten a Magyarság Házában. Semjén Zsolt kiemelte: fantasztikus munkát végeztek az ösztöndíjasok, és nagyon pozitív visszajelzések érkeztek kinti tartózkodásukról. Németh Zsolt: javult a magyar kormány nemzeti érdekérvényesítő képessége A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) külügyi és jogi szakbizottsága csütörtökön tartotta ülését, és ezt követően Németh Zsolt külügyi államtitkár elmondta, az elmúlt három-négy év egyik legjelentősebb nemzetpolitikai fejleménye a honosítás volt. Ezzel kapcsolatban a közeljövőben a magyarországi választások és a regisztráció miatt több komoly feladatot kell még megoldani, különösen a magyar külképviseleteknek. Hangsúlyozta: az elmúlt években a magyar kormány nemzeti érdekérvényesítő képessége nemzetpolitikai szempontból érzékelhetően javult, Magyarország jobban teljesít a határon túli magyarok irányába is. Kifejtette: Románia esetében nem történt olyan intézkedés, amely az ott élő magyarok helyzetében visszalépést jelentene. Szlovákiával kapcsolatban pedig örvendetesen beállt egy pozitív csend a nemzetpolitika vonatkozásában. Az államtitkár arra is kitért, hogy több országban is folynak közigazgatási reformmal kapcsolatos egyeztetések, és Magyarország azt szeretné, ha magyarbarát közigazgatási rendszerek 2
3 Erdély jönnének létre. A nyelvi jogok szabályozásával kapcsolatban megjegyezte: katasztert készítenek annak felmérésére, hogy az egyes közösségeknek milyen nyelvi jogaik vannak. Tarolna a Fidesz Erdélyben A honosított erdélyi magyarok legfeljebb egy mandátum sorsáról dönthetnek a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon, azt pedig a Fidesz KDNP nyerné derült ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kettős állampolgárság többségi és kisebbségi viszonyok Romániában című előadásán ismertetett felmérésekből. A kolozsvári magyar főkonzulátuson megszervezett eseményen Horváth István, az intézet elnöke, Kiss Tamás és Barna Gergő kutatók mutatták be legfrissebb kutatásaik eredményét. A kolozsvári kisebbségkutató intézet által júniusban végzett kutatás rámutat: a jövő évi anyaországi megméretésen várhatóan ezer, magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi voksol majd, ami legfeljebb egy képviselői mandátumra lesz elegendő. A megkérdezettek 25 százaléka nem tudja vagy nem árulta el, kire szavazna, ugyanakkor a pártpreferenciával rendelkezők 86 százaléka a Fideszt, hat százaléka az MSZP-t, négy a Jobbikot, két százaléka pedig az Együtt 2014-et támogatja. A kincses városban ismertetett másik közvélemény-kutatás szerint az erdélyi magyarok többsége (78,8 százalék) Kelemen Hunorban, az RMDSZ elnökében bízik leginkább, a második helyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerepel 77 százalékkal. Őket Borbély László, az RMDSZ alelnöke, Tőkés László EP-képviselő és Traian Bãsescu román államfő követi; a válaszadók százaléka bízik Victor Ponta román miniszterelnökben, Mesterházy Attila MSZP-elnökben és Bajnai Gordonban, az Együtt-PM vezetőjében. A pártopcióval rendelkező biztos szavazók körében az RMDSZ a magyar szavazatok 75,7 százalékára, továbbá parlamenten kívüli ellenfelei közül az Erdélyi Magyar Néppárt 12,3, a Magyar Polgári Párt pedig három százalékra számíthat, ha külön indulnak a jövő évi európai parlamenti választáson. Barna Gergő szerint jövő év közepére várhatóan 260 ezer szavazó korú erdélyi magyar szerzi meg a magyar állampolgárságot, ám csupán százalékuk fog voksolni. Mint hangsúlyozta, a részvétel jelentős mértékben függhet attól, hogy megszervezik-e a szavazólapok begyűjtését, vagy a szavazóknak kell azt eljuttatniuk a megfelelő helyre. Nem kell útdíjat fizetni a menetelésért Elállt abbéli igényétől az Országos Autópálya és Útkezelő Társaság (CNADNR), hogy csak úthasználati díj kifizetése fejében adja elvi jóváhagyását a Székelyek Nagy Meneteléséhez. Az október 27-i megmozdulás szervezői már megkapták a szóbeli beleegyezést. Mint ismeretes, október 4-én a társaság borsos az SZNT számításai szerint 28 ezer eurónak megfelelő összegű úthasználati díj befizetésétől tette függővé a megmozdulás elvi jóváhagyását, egy miniszteri rendeletre hivatkozva. A szervezők jelezték, nem fizetik ki a 3
4 Erdély kért összeget, mivel a megmozdulás a gyülekezési törvény alapján kerül megszervezésre, és mivel egy alapvető emberi jog gyakorlásáról van szó. Répás Zsuzsanna a kolozsvári Kakasos templom centenáriumi ünnepségén A hűség és reménység jelképének nevezte a frissen felújított kolozsvári Kakasos templomot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap, a Kós Károly tervezte épület centenáriumán. Egy nagyváros rengetegében jobban elvesznek az emberek, nehezebben maradnak meg a közösségek. Fontos, hogy legyenek olyan központok, amelyekre támaszkodhat az egyes ember is, ahol tudja, hogy otthont talál. Ezért fontos, hogy a nagyvárosi szórványmagyarság megőrizhesse intézményeit, amelyek összefogják, építik azt a közösséget, ami számunkra a megmaradást és a jövőt jelentheti jelentette ki Répás Zsuzsanna. Az ünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a jubileumi rendezvényen a Kakasos templomban szolgáló Pap Géza, az egyházkerület volt püspöke mellett részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester is. A Kós Károly tervezte templomon az elmúlt években kicserélték a nyílászárókat, Zsolnay-cserepekkel újrafedték a tetőt, és a külseje is megújult. A felújításában a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság és az RMDSZ is támogatta az egyházat. Corlăţean kirohanása az autonómia ellen A magyaroknak üzent Titus Corlăţean román külügyminiszter kedden Nagylakról az autonómiatörekvések és Tőkés László tusnádfürdői kijelentése kapcsán, amelyben az európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke védhatalmi státust kért Magyarországtól az erdélyiek számára. A román külügyminiszter az Arad megyei kisvárosban járva arról beszélt: a település az interkulturalitás és a társadalmi integráció modellje, a 210 éves román-szlovák együttélés pedig azt bizonyítja, hogy nincs szükség protektorátusra annak érdekében, hogy sikeresen megőrizzék a nemzeti identitást. Corlăţean bírálta egyes magyar politikusok szerinte szélsőségesen nacionalista retorikáját, amellyel etnikai alapú autonómiát követelnek, és arról beszélt: Románia fenntartja a kisebbségvédelem európai modelljét, de az ország területén található szigetek nélkülcorlăţean egy, a szlovákok nagylaki jelenlétének 210. évfordulója alkalmából a szlovák és a román miniszterelnöki hivatal által szervezett rendezvényen vett részt Nagylakon, a rendezvényen szlovák kollégája, Miroslav Lajcák is ott volt. Lajcák arról beszélt: sehol sem talált olyan kedvező körülményeket a kisebbségben élő szlovákság számára, mint Romániában, ahol iskolái és intézményei is vannak, és parlamenti képviselettel is rendelkezik. 4
5 Felvidék Lezárta az EP a kettős állampolgársági beadványt Lezárta, vagyis levette napirendjéről az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága csütörtökön azt a beadványt, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Gubík László nyújtott be az EP-nek, mert diszkriminatívnak ítélték a szlovák állampolgársági törvény módosítását. A szlovák állampolgársági törvény szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként felveszi egy másik állam állampolgárságát. A petíciós bizottság májusban tárgyalta először a petíciót, és akkor még úgy döntött: mindaddig nem határoz a beadványról, amíg a szlovák alkotmánybíróság nem foglal állást az ügyben. Ennek ellenére a bizottság napirendjéről határozó, a döntéseket előkészítő koordinátorok úgy döntöttek, hogy lezárják az ügyet. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a bizottság ülésen szóvá tette, hogy korábban más döntés született. Szerinte a koordinátorok eljárási hibát vétettek, amikor a bizottság korábbi döntését megerőszakolván az ügy lezárásáról döntöttek, holott néppárti és szociáldemokrata képviselők is jelezték, ellenzik a petíció levételét a napirendről. A szlovákiai Magyar Közösség Pártjából Bauer Edit szintén értetlenségének adott hangot, hogy hogyan hozhatnak a koordinátorok ilyen döntést, és azt is közölte, hogy ha ezt a petíciót most le is zárja a bizottság, újat fognak készíteni, az állampolgárságtól való megfosztás ugyanis szerinte teljesen bizonytalan helyzetbe hozza az érintetteket. Bauer párttársa, Mészáros Alajos szerint szintén eljárási hiba történt; először, amikor májusban zárt ülésen tárgyalták az ügyet, másodszor pedig most. Lomnici Zoltán, az EMT elnöke szerint a bizottság azzal, hogy levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt, azt üzente a szlovák alkotmánybíróságnak, hogy Európát nem érdeklik az egyes tagállamokban a kisebbségek ellen elkövetett atrocitások. A döntés nemcsak a felvidéki magyarokat, hanem az egész magyar nemzetet is sérti - mondta az EMT-elnök, aki szerint a döntés annak is bizonyítéka, hogy a szlovák fél minden áron szeretné eltussolni a felvidéki magyarokat ért jogsértéseket. Hiába a népszavazás: Pered neve Tešedíkovo marad A szlovák kormány szerdai ülésén elutasította a Pered község nevének visszaállítására vonatkozó, népszavazáson kifejezett akaratát. A perediek 2012-ben népszavazáson döntöttek arról, hogy a község hivatalos, államnyelvű megnevezését is Peredre változtatnák, azaz visszaállítanák az eredeti állapotot, hiszen Tessedik Sámuel szlovákosított nevéről csak 1948-ban nevezték el a falut. Tessedik soha nem járt Pereden október 15-én a kormány elutasította a peredi népakaratot. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a kormány nem ignorálta a helyi népszavazást, ám szerinte a törvény világosan fogalmaz. "A község neve államnyelven kell, hogy legyen, a javasolt név pedig magyar. A mi szemszögünkből ez egy Uhorsko (a történelmi Magyarország szlovák megnevezése a szerk.) eredetű megnevezés, és nem gondoljuk, hogy jó lenne visszatérni hozzá, éppúgy, ahogy Bratislava sem tér vissza a Pozsony megnevezéshez - közölte a belügyminiszter. 5
6 Vajdaság Pásztor István: Nem egyszerű lopás, hanem üzenet az 1944/45-ös áldozatok szobrának eltűnése Derékba törheti a magyar-szerb megbékélési folyamatot az, hogy Szabadkán ellopták a Zentai úti temetőből az 1944/45-ös vérengzések emlékére állított szobrot mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. A politikus szerint nem egyszerű lopásról van szó, hanem ez egy olyan üzenet, amely megpróbál szembefordulni azzal a régóta várt folyamattal, amely Csúrog apropóján, illetve azt megelőzően és azt követően elindult. A VMSZ elnöke szerint csupán szándék kérdése, hogy kézre kerítik-e a Vergődő madár nevű szobor ellopásának elkövetőit, mert a tettesek rengeteg nyomot hagytak maguk után. Az elkövetők elfogása azonban nem elég - fogalmazott Pásztor István. Ahhoz hogy a magyar-szerb megbékélési folyamat folytatódni tudjon, a bűnüldöző szerveken túlmenően a kormány is állást kell, hogy foglaljon, azt üzenve az elkövetőknek, hogy Szerbiában ez tűrhetetlen viselkedési forma. Pásztor István szerint a szerb kormánynak azonnali hatállyal meg kell hoznia azt a rendeletet, amely jogi értelemben pontot tesz a kollektív bűnösség ügyére a Vajdaságban. Vagyis semmissé kell tenni azt a korábbi rendeletet, amely kimondja három vajdasági település - Csúrog, Zsablya és Mozsor - magyar lakosságának kollektív bűnösségét. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő előadása Óbecsén A jövő évi magyarországi országgyűlési választásokra való felkészülésként Óbecsén konzultációs előadást tartott Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Előadásában kitért a második Orbán-kormány nemzetpolitikai intézkedéseire, különös tekintettel az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésére, aminek egyenes következményeképpen a jövő év tavaszán megtartandó magyarországi országgyűlési választásokon immáron a magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok is leadhatják a voksukat. Továbbá többszörösen hangsúlyozta a választási regisztráció fontosságát az állampolgárságot szerzett határon túli magyarok számára, majd felhívta a figyelmet arra, hogy novembertől már interneten, on-line formában is megtehetik azok, akik ezt óhajtják. A fórum szervezői a Magyar Ifjúsági Akció polgári egyesület és a Hazahúzó Polgári Kör volt. 6
7 Diaszpóra Muravidék Tőkés László szerint a külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével Október 18-án a Muravidéken, Gyertyánosban ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. Az ülésen szó volt többek között az európai polgári kezdeményezésekről, amely kapcsán szorgalmazták, hogy a tagszervezetek további javaslatokat nyújtsanak be az Európai Bizottsághoz. A KMAT kiemelt fontosságúnak tartja a jövő évi magyarországi választásokon való külhoni magyar részvételt is. Tőkés László a Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, európai parlamenti képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel. Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. A nemzetpolitika ugyanis nem szűkíthető le pártpolitikai szintre - fogalmazott a volt püspök. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi kárpátmedencei magyar párt és szervezet. Kiemelte, hogy a magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben. Magyarország új típusú kapcsolatot épített ki az amerikai magyarokkal Magyarország új típusú kapcsolatot épített ki az amerikai magyar közösséggel, amelynek számos tagja a holokauszt elől menekülve vagy 1956-ban érkezett az Egyesült Államokba - jelentette ki Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) washingtoni 1956-os megemlékezésén. Kumin hangsúlyozta, hogy a diaszpórát Magyarország a nemzet természetes részének tekinti, és köszönetet mondott az Egyesült Államoknak a menekültek befogadásáért. Koszorús Ferenc, az AMSZ elnöke kifejezte aggodalmát a magyar nemzet demokrácia iráni elkötelezettségének megkérdőjelezése miatt. Emlékeztetett arra, hogy az Aranybulla alig hét évvel az angol Magna Charta után született, hogy az 1568-as tordai országgyűlés Európában elsőként hirdette meg a vallásszabadságot, hogy 1848-ban Magyarország felkelt a Habsburgok elnyomása ellen. Kumin rámutatott, hogy 1956 egy olyan szimbólum, amely kiemelkedik viták tengeréből, vitán felüli tiszteletet és megbecsülést élvez, akárhol és akármikor kerül szóba Magyarország. Hangsúlyozta, hogy a holokauszt elől menekülő magyar-zsidó emigráció, majd később, 1956-ban a kommunisták bosszúja elől menekülő újabb emigrációs hullám nagyban határozták meg az amerikai magyarság mai képét. 7
Magyar Állandó Értekezlet. XIII. ülés. Zárónyilatkozat. A Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei a következőkben állapodnak meg:
Magyar Állandó Értekezlet XIII. ülés Zárónyilatkozat 2014 a magyar nemzet számára a választások éve volt, amelyek világosan megmutatták: a magyar nemzet összetartozik, szétválaszthatatlan egységet alkot.
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
Külügyi Igazgatóság Nemzetpolitikai Tükör II. évf. 26. szám
1 TARTALOM HÍREK... 3 Nemzeti összetartozás bizottsága... 3 Beszámoló a Nemzeti összetartozás bizottsága 2013. október 15-i üléséről Nemzetpolitika az Országgyűlésben... 7 Magyar nemzetpolitika... 9 Ülésezett
Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 45. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 45. hét Erdély Államfőválasztás: Ponta-Johannis párharc a második fordulóban Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 16. hét Erdély Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12.
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 24. hét Magyarország Nemzeti összetartozás napi üzenetek A trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 40. hét Magyarország Sikeres volt a diaszpóráról szóló kétnapos konferencia Sikeresen zárult a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közösen
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 10. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 10. hét Magyarország Rétvári: Fontos eredmények a nemzetpolitikában A külhoni magyarok egyszerűsített honosítását, a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot és
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 7. hét Erdély Országgyűlésből Nemzetgyűlés Közjogilag megtörtént a Kárpát-medencei magyarság nemzeti integrációja, azonban az intézmények szintjen több területen még
"NEM" a népszavazáson
Este hét órakor hivatalosan befejez?dött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Az érvényes szavazatot leadók több, mint 98 százaléka
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 40. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 40. hét Erdély Diaszpóra Áder János államfő látogatása a New Jersey-i magyar diaszpóránál Köszönetet mondott szombaton Áder János köztársasági elnök a New Jersey állambeli
Nemzetpolitikai struktúra és programok. Milován Orsolya főosztályvezető Nemzetpolitikai Államtitkárság
Nemzetpolitikai struktúra és programok Milován Orsolya főosztályvezető Nemzetpolitikai Államtitkárság Miniszterelnökség Lázár János határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 17. hét Magyarország EP-választás: Bemutatta külhoni magyar képviselőjelöltjeit a Fidesz Bemutatta a külhoni magyar közösségekből érkező európai parlamenti képviselőjelöltjeit
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 28. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 28. hét Magyarország Európának csak akkor van jövője, ha összetartó nemzetek alkotják Európának csak akkor van jövője, ha összetartó nemzetek alkotják - mondta Navracsics
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen
FUEN KONGRESSZUS 2017.
FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi
MINISZTERELNÖKSÉG DR. SEMJÉN ZSOLT ~ ( '~~,{ ( A
DR. SEMJÉN ZSOLT Kövér László elnök úr részére Magyar Országgyűlés ~ ( '~~,{ ( A íl\,(t U,.! 1l A ~ Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 2. melléklet
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 22. hét Erdély Kanada Répás Zsuzsanna Kanadában: minden magyar számít A magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és
FUEN KONGRESSZUS Programtervezet
FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 45. hét Erdély Magyarország Már az interneten is regisztrálhatnak a határon túl élő kettős állampolgárságú magyarok Már az interneten is kérhetik a választási névjegyzékbe
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta
Nemzetpolitikai továbbképzés. a közigazgatásban dolgozók számára
Nemzetpolitikai továbbképzés a közigazgatásban dolgozók számára 2014. március 3-4. Magyarság Háza 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Program Március 3. 8:30 8:40 Megnyitó, köszöntő. Milován Orsolya, főosztályvezető
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 49. hét Erdély Németh: a visszavonás jelentené a Románia csillaga meggyalázását Az jelentené a Románia csillaga érdemrend meggyalázását, ha Tőkés Lászlót megfosztanák
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 33. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 33. hét Magyarország Újabb állomáshoz érkezett a külhoni magyar kisiskolások éve A Ringató módszertani tanfolyammal folytatódott múlt hét elejétől a 2013 a külhoni magyar
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA
Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága Iromány száma: T/1671/ A t Benyújtás dátuma: 2018. október 25. ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Pánczél Károly,
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
Magyar Állandó Értekezlet. XV. ülés. Zárónyilatkozat
Magyar Állandó Értekezlet XV. ülés Zárónyilatkozat Az elmúlt években a közjogi egyesítés mellett kiemelt figyelmet fordítottunk a külhoni magyarság szülőföldön való gazdasági boldogulására. A Kárpát-medencei
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 31. hét Idő előtt törleszti Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól felvett kölcsönt Idő előtt, még a nyáron törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 37. hét Erdély Diaszpóra Kiálltak Magyarország mellett a nyugat-európai magyar szervezetek Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházásokért felelős
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 19. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 19. hét Erdély Magyarország Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj a Rákóczi Szövetségnek A csaknem negyedszázados múltra visszatekintő Rákóczi Szövetségnek ítélte oda
Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet
XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képvisel őcsoportja. Kereszténydemokrata Néppár t. TI... számú törvényjavasla t
ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel őcsoportja Kereszténydemokrata Néppár t Képvisel őcsoportja Et1 eg : 1010 t4aj 17. TI... számú törvényjavasla t a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 2. hét Magyarország Semjén: egyszerűsödik a honosítási eljárás Az elmúlt két évben Csíkszeredán, Kolozsváron és Szabadkán adták be a legtöbb honosítási kérelmet, ezek
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 7. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 7. hét Magyarország Orbán Viktor levele a határon túli magyar állampolgároknak Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert
A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenysége
A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenysége - jogvédelem és tudomány - dr. Antal Eszter antal.eszter@kji.hu 2017. május 9. Budapest dr. Benda Vivien benda.vivien@kji.hu Az Intézet és a kárpát-medencei jogsegélyhálózat
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 4. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 4. hét Magyarország 140 millió forint a külhoni magyar felsősök éve programra Az idén 140 millió forint áll rendelkezésre a külhoni magyar felsősök éve programra, amelynek
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése
Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 42. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 42. hét Erdély Potápi Árpád János Aradon: vegyük kezünkbe sorsunk alakítását! Potápi Árpád János szerint a romániai magyarok áldozathozatala, Kelemen Hunor szerint pedig
http://mszp.hu/calendar
2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 34. hét Erdély Magyarország Átadták a Külhoni Magyarságért Díjakat Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt
Külügyi Igazgatóság Nemzetpolitikai Tükör II. évf. 23. szám
1 TARTALOM HÍREK... 3 Nemzeti összetartozás bizottsága... 3 A Nemzeti összetartozás bizottsága szeptember 24-i ülésének beszámolója Nemzetpolitika az Országgyűlésben... 4 Magyar nemzetpolitika... 5 Nagyváradon
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 33. hét Erdély Szilágyi Zsolt a néppárt államfőjelöltje Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 22. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 22. hét Erdély Elítélik az NSKI gyöngyhalászatát Újfent bírálatok kereszttüzébe került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) amiatt, hogy az erdélyi szórványvidékekről
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 5. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 5. hét Magyarország 2013 a külhoni magyar kisiskolák éve Elindult a 2013 - a külhoni magyar kisiskolák éve című program, amelyre 100 millió forintot különítettek el a
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 28. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 28. hét Magyarország Fejleszteni kell a külhoni magyarság jogtudatosságát A külhoni magyarok sokszor nem tudnak élni meglévő jogaikkal, ezért a jogtudatosság fejlesztése
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 24. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 24. hét Erdély Magyarország Megemlékezések a Nemzeti Összetartozás Napján Az összetartozásért, összefogásért emeltek szót magyar közjogi méltóságok, kormánytagok, ellenzéki
TANULÁSI SEGÉDLET. a közigazgatási alapvizsga Nemzetpolitika című moduljának feldolgozásához vizsgázóknak április
TANULÁSI SEGÉDLET a közigazgatási alapvizsga Nemzetpolitika című moduljának feldolgozásához vizsgázóknak 2016. április Tisztelt Vizsgázó! A következő néhány oldalon a közigazgatási alapvizsga tankönyv
Iromány száma: T/503/831. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: YX7T52OT0001
Iromány száma: T/503/831. Benyújtás dátuma: 2018-07-04 12:06 Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága Parlex azonosító: YX7T52OT0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Pánczél
MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
Székelyföld területi autonómiája
Márton János Székelyföld területi autonómiája Koncepciók és esélyek 1. Bevezetõ A 2003-as év eseményei közel tízéves hallgatás után újra terítékre hozták a romániai magyar közösség autonómiájának kérdését.
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2017. október 25-én, szerdán, 10 óra 14 perckor az Információs Hivatal tanácstermében
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 46. hét Magyarország Semjén: a külhoni magyarokról szóló hírek legyenek egyenrangúak az anyaországi hírekkel a közmédia híradásaiban A sajtó is segíthet a magyar közösségek
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 8. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 8. hét Erdély Magyarország Konferencia a nyelvi jogok kiterjesztéséről a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben Nyelv(használat) a gyakorlatban címmel rendezett konferenciát
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 46. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 46. hét Magyarország Ülésezett a MÁÉRT A magyar szerb megbékélést és a nemrég véget ért észak-amerikai körútját mondta az elmúlt év két legfontosabb nemzetpolitikai eseményének
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 33. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 33. hét Erdély Balog Zoltán: a hálózatok építése mellett szükség van a személyes találkozásokra Balog Zoltán szerint a 21. század varázsszavának tekintett hálózatépítés
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2016. 6. hét Erdély Továbbra is elutasítják az új magyar konzuli irodák megnyitását A kormányváltás után sem módosult a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a Magyarország
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 25. hét Magyarország Kulcsfontosságú feladat az oktatás és a tehetséggondozás A magyar nemzetpolitika kulcsfontosságú feladatának nevezte az oktatást és kiemelten a tehetséggondozást
TANULÁSI ÚTMUTATÓ. a közigazgatási alapvizsga Nemzetpolitika c. moduljának feldolgozásához vizsgára készülőknek. 2013. július 31.
a közigazgatási alapvizsga Nemzetpolitika c. moduljának feldolgozásához 2013. július 31. Tisztelt Vizsgázó! A közigazgatási alapvizsga tananyagának legutóbbi hatályosításakor megtörtént az elmúlt időszak
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 16 óra 57 perckor kezdődően,
KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY
KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY * ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Teleki László Alapítvány 2002 A kötet a Teleki László Intézetben
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. november 15. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 37. hét Erdély Magyarország Választás 2014: Kétszázezer külhoni voks lehet Kétszázezer külhoni szavazatra lehet számítani a jövő évi országgyűlési választásokon - egyes
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar
http://mszp.hu/calendar
2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 43. hét Erdély Magyarország Balog: Közös ügy a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás ügye Balog Zoltán nyolc külhoni magyar pedagógusszervezettel hosszú távú együttműködési
TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali kérdés...
Magyar Állandó Értekezlet. XIV. ülés. Zárónyilatkozat
Magyar Állandó Értekezlet XIV. ülés Zárónyilatkozat A Magyar Állandó Értekezlet által 2011-ben elfogadott a Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia kerete c. stratégiai dokumentum átfogó célként
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 1. hét Mégsem lesz népszavazás Székelyföldön? Közigazgatási bíróságon támadta meg György Ervin Kovászna megyei prefektus a megyei önkormányzat azon határozatát, amely
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 44. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 44. hét Székelyek Nagy Menetelése Székelyek Nagy Menetelése: összeért az élőlánc Amit célként kitűztünk, elértük! jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 23. hét Magyarország Németh Zsolt: nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek Nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek - emelte ki Németh Zsolt
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
Külügyi Igazgatóság Nemzetpolitikai Tükör II. évf. 2. szám
1 TARTALOM HÍREK... 3 Nemzetpolitika az Országgyűlésben... 3 Erdély... 4 A székely zászló körül kialakult háború Felvidék... 6 Szlovák válaszlépések a petíciós ügyekben Tegyünk a vasúti kétnyelvűségért!
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 28. hét Erdély Vezető hírek A ReConnect Hungary ösztöndíjasait fogadta Potápi Árpád János Az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar származású fiatalokat, a ReConnect
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 50. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 50. hét Erdély Magyarország Ülésezett a KMKF A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) zárónyilatkozatában javasolta, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a Magyar
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. ÁPRILIS 10-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:
Beszámoló az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Küldöttgyűléséről
Beszámoló az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Küldöttgyűléséről 2015. 10. 18. Tőkés László éves beszámolójával vette kezdetét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kézdivásárhelyen megszervezett tisztújító Küldöttgyűlése.
Panel második hullám változói
Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök
Európai parlamenti választás június 7-én - Amit tudni érdemes -
Európai parlamenti választás 2009. június 7-én - Amit tudni érdemes - Az Európai Unió országaiban 2009. június 4. és 7. között - Magyarországon minden bizonnyal június 7-én - választják meg az Európai
TÁJÉKOZTATÓ a október 5-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék
Országgyűlés Hivatala Budapest, 201 október Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 október 5-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék Mandátumigazolás és eskütétel...
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 44. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 44. hét Magyarország Semjén: a magyarságnak minden oka megvan a büszkeségre A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a magyarságnak vissza kell szereznie
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 3. hét Erdély Hogyan szavaznak a külhoni magyar állampolgárok a magyar választásokon? A Transindex Gulyás Gergelyt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kérdezte arról,
A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely
A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre
MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA. Vajdasági régiós beszámoló
MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA Vajdasági régiós beszámoló Összeállította: Sóti Attila, VaMaDiSz elnök Régió tagszervezetei Szervezet Tevékenység Székhely Cserkészszövetség Cserkész szervezet Nagybecskerek
Nemzetpolitikai összefoglaló hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2016. 16. hét Erdély Washingtoni bírálat magyarellenesség miatt Keményen bírálja Romániát a korrupció miatt az Egyesült Államok tavalyi évre vonatkozó emberi jogi országjelentése.
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 9. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 9. hét Erdély Magyarország Egyszerűsített honosítás: eddig 710 ezer kérelem érkezett Eddig összesen 710 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay