Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 27/2005. (XII.23.) Önkormányzati rendelete. a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről
|
|
- Kornélia Gálné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2005. (XII.23.) Önkormányzati rendelete a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről / egységes szerkezetben / Hatályos: október 10-től
2 Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel a temetőkről, a temetkezésről szóló évi XLIII. törvényben, valamint az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X.1.) Kormány rendeletben foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET A TEMETŐKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Algyő Nagyközség Önkormányzatának közigazgatási területén lévő 1471 hrsz.-ú /Algyő Nagyközség Önkormányzatának tulajdonában lévő/ köztemetőre, valamint az ennek fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre (2) A temetőben polgári, valamint egyházi szertartással történő temetés felekezethez való tartozásra, vagy egyéb megkülönböztetésre tekintet nélkül egyaránt lebonyolítható. (3) A temetőkben lévő hősi katonai sírokat az önkormányzat kegyeleti emlékhelyként tartja fenn. 2. Jelen rendelet vonatkozásában a) Temető: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerint zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak, b) 1 Köztemető: az önkormányzat tulajdonában lévő temető, továbbá az a nem önkormányzati tulajdonban lévő temető is, amelyben az önkormányzat a temető tulajdonosával kötött megállapodás alapján a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti. c) Temetési hely: a temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített sírhely, sírbolt, urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt, valamint a hamvasztóüzemi építmény területén, ingatlanán létesített urnafülke, urnasírhely. A temetési helyek egyes formái, a temetés módja, továbbá a földben vagy építményben történő elhelyezkedése alapján különböznek egymástól. d) Kegyeleti emlékhely: elhunytak emlékének megjelölésére és megőrzésére létesített építmény, emlékmű, emlékjel, épületen elhelyezett emléktábla e) 2 temetkezési szolgáltatások: temetésfelvétel, az elhunytnak a kegyeleti igényeknek megfelelő temetésre való az egészségügyi szolgáltató halott kezelési feladatkörébe nem tartozó és az egészségügyi intézmény területén kívül végzett előkészítése, a temetéshez szükséges kellékkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, sírhelynyitás és a visszahantolás, a sírba helyezés, a halott szállítás, a hamvasztás és az urnakiadás, az urnaelhelyezés, a hamvak szórása, az exhumálás és az újratemetés. 1 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 1., hatályos március 1.-től 2 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 2., hatályos március 1.-től - 2 -
3 f) 3 Sírbolt (kripta): legalább lét koporsó elhelyezését biztosító, terepszint alatti és feletti, illetve kizárólag terepszint feletti építményrészből álló temetési hely.a sírbolt méretét a befogadott koporsók száma határozza meg. A sírbolt, temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa (üzemeltetője) jelöli ki. Sírbolt a temető tulajdonosának hozzájárulásával, a külön jogszabályban meghatározott esetekben, az építési hatóság engedélyével építhető. A tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adni, ha az építtető a sírbolt helyét megváltotta. g) Urnafülke (kolumbárium): hamvakat tartalmazó urnák elhelyezésére épített temetési hely, amelyet a temető tulajdonosa külön jogszabályban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság engedélyével létesíthet. h) 4 Szarkofág: egy koporsó elhelyezését biztosító, terepszint feletti építményből álló temetkezési hely Algyő Nagyközség közigazgatási területén köztemető létesítéséről, bővítéséről, temető vagy temetőrész lezárásáról, megszüntetéséről, kiürítéséről, újra használatba vételéről Algyő Nagyközség Önkormányzata határoz a község rendezési tervének, valamint a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A köztemető és létesítménye fenntartásáról, valamint az ott folyó temetkezési és - jelen rendelet szerinti - egyéb tevékenységek végzéséről az önkormányzat a Gyeviép Nonprofit Kft. (a továbbiakban: üzemeltető) útján Kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretein belül - gondoskodik. II. FEJEZET TEMETKEZÉSI HELYEKRE ÉS TEMETKEZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 4. (1) A temetőt táblákra, a táblákat sorokra, a sorokat pedig számozott sírhelyekre kell felosztani. A táblák határait a kijelölt útvonalak jelzik. (2) 6 Az urna és díszsírhelyek, az urnafal, a szarkofág, valamint a gyeptéglás temetkezési forma számára külön területet kell kijelölni. (3) A temető felosztásról, illetve az új kijelölésről a Településüzemeltetési Bizottság véleménye alapján a Képviselő Testület dönt. (4) A temetőnek az (1) (3) bekezdés szerint kialakított felosztását az 1. sz. melléklet tartalmazza. A temetőtérképet a temető bejáratánál, és a polgármesteri hivatalban ki kell függeszteni. (5) A temetőtérképen megjelölt 4-es tábla 18. sorát köztemetésre kell fenntartani. 3 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 3., hatályos március 1.-től 4 Beiktatta Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 1.. hatályos től 5 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 2.. hatályos től 6 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 3.. hatályos től - 3 -
4 (6) A temető területén, az Önkormányzat utakat, ravatalozót, kerítéssel való elhatárolást, vízvételi lehetőséget, illemhelyet, a temető területének megfelelő parkosítást az utak sorfásítását és hulladéktárolót biztosít. 5. (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad. (2) Az eltemettető vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára az urnát - az átvétel egyidejű igazolása mellett - ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni. (3) A temetőkben már korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról az üzemeltető gondoskodik. Az urna kiadását az kérheti, aki a hamvasztásról gondoskodott, vagy az, az elhalt közeli hozzátartozója. A kiadás tényét a nyilvántartásban fel kell jegyezni. (4) 7 Amennyiben az urna kiadását kérő személy nem azonos a hamvasztásos temetésről gondoskodóval, úgy az urna, részére történő kiadásához a temetésről gondoskodótól hozzájárulást kell beszereznie. Ilyen személy hiányában a hozzájárulást a Ptk. 8:1. -a szerinti sorrendben az elhalthoz közelebb álló hozzátartozótól kell beszereznie. (1) 8 A temetőkben temetkezésre szolgálnak: a) az egyes sírhely, b) a kettős sírhely, c) a közös sírhely, d) a díszsírhely, díszurna hely, e) az urnasírbolt (urnakripta), f) a sírbolt (kripta), g) az urnafülke(kolumbárium), h) az urnasír, i) szarkofág. 6. (2) 9 Egy személynek egy sírhelye lehet. A kettős sírhelyeknél, valamint a kettős urnafülkék esetében van lehetőség a temetett sír, illetve urnafülke mellett még egy temetkezési hely megváltására. Előre meg lehet váltani a sírboltokat, az urnakriptákat és a szarkofágokat is Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 4.. hatályos től 8 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 5.. hatályos től 9 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 5.. hatályos től - 4 -
5 (1) A betelt sírhely-táblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt sírhelytábla temetési helyére urna elhelyezhető, koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelybe engedélyezhető. (2) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belül sírhelyben (rátemetéssel), urnasírban, urnakriptában vagy sírboltban lehet elhelyezni. 8. (1) Az egyes temetkezési helyekért - díszsírhelyek kivételével - az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni: a díj mértékét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza, a megváltási időtartamra a díj előre esedékes. (2) 10 Az egyszeri megváltás időtartama (használati idő) nem lehet kevesebb, mint: a) a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év b) sírbolt esetén 60 év c) urnafülke, urnasírhely esetén 10 év d) urnasírbolt esetén 20 év e) szarkofág esetén 60 év A megváltási időtartam az első temetés napjával kezdődik. (3) A megváltási idő eltelte után a temetkezési helyek - a tulajdonos tiltó rendelkezése hiányában - újabb időtartamra megválthatók. A meghosszabbítás legrövidebb időtartamára az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók. (4) Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve a további hely megszűnik. (5) Felnőtt egyes sírba két koporsó temethető, és a sírba további 6 urna helyezhető el. (6) Felnőtt sírhely-díj befizetése mellett a felnőtt sírhely-táblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben azonban a sír méreteinek a felnőtt sír méreteivel azonosnak kell lenni. (7) A hősi halottak esetében a sírhelymegváltás összege az Önkormányzatot terheli. 9. (1) 11 Az elhalálozástól számított öt éven belül sír (sírbolt, szarkofág) felnyitására engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hamvasztás, más temetőbe való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozó hatóság rendelkezésére adhat. A kolerában, pestisben, leprában, sárgalázban, kiütéses tífuszban, takonykórban, AIDSben, vírusos hemorrghagiás lázban elhunytak temetési helyének megnyitására csak az elhalálozástól számított egy év elteltével adható engedély, a sírnyitáshoz a temetkezési hely felett rendelkezni jogosult hozzájárulást be kell beszerezni. Ilyen személy hiányában a hozzájárulást a Ptk. 8:1. -a szerinti sorrendben az elhalthoz közelebb álló hozzátartozójától kell beszerezni. 10 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 6.. hatályos től 11 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 7.. hatályos től - 5 -
6 (2) A sírhelyeket kifalazni, kibetonozni nem lehet. (3) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) nem kötelező. A hant nélküli parcellák létesítésére kijelölt területen sírdomb nem alakítható ki. (4) 12 A temetkezési helyek használatának jogát magánszemélyek között átruházni nem lehet, a sírhely újra megváltható az elhalt, illetve a rendelkezni jogosult rendelkezéseinek figyelembevételével. Ilyen személy hiányában a Ptk. 8:1. -ában meghatározott közeli hozzátartozó rendelkezése az irányadó. (5) A nyugvóhelyek megváltásakor, újraváltásakor a temetési hely jellege szerinti kell díjat fizetni a 2. sz. melléklet szerint. (6) (1) A sírgödröt olyan méretűre kell kiásni, hogy a koporsó abban elhelyezhető legyen. A sírgödör mélysége a talaj és egyéb viszonyoktól függően, 200 cm. Koporsóban történő rátemetés esetében a sírhelyet szükség szerint úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön. (2) A felnőtt sírhelyek általában 210 cm hosszúnak és 90 cm szélesnek kell lennie. Kettős sírhely hossza és szélessége 200 x 190 cm. Sírokat egymástól 60 cm távolságra kell elhelyezni. A sorok közötti távolságnak cm-nek kell lennie. A sírhelytáblák között legalább 4 m széles utat kell hagyni. (3) Gyermeksírhely 10 éven aluli halott részére általában 1,3 m hosszú, 0,60 m széles. E sírokat egymástól 0,30 m távolságra kell elhelyezni. (4) Urna földbetemetése esetén a sírhelyméret általában 60 x 80 cm, mélysége legalább 1 m. (5) A sírhelyeken sírdomb felhantolása nem kötelező, magassága max. 50 cm lehet. (6) 15 a) egymás mellett elhelyezett koporsós temetés esetén: - a sírbolt mélysége általában 190 cm, belső hossza cm, szélessége két holttestre számítva 150 cm. b) egymás alatt elhelyezett koporsós temetés estén: - a sírbolt mélysége legalább 200 cm, belső hossza 210 cm, szélessége 90 cm. A sírbolt alját és oldalfalait vízbehatolás és földnyomás ellen megfelelően ki kell képezni. A sírbolt tetejét legalább 300 kg/m hasznos terheléssel kell számítani. A fedőlapot szintén ennek a teherbírásnak megfelelően kell készíteni oly módon, hogy a sírbolt légmentesen záródjék. 12 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 13 Beiktatta Algyő Nagyközség Önkormányzat 13/2008. (IV.2.) Ör 1.., hatályos április 1.-től 14 Hatályon kívül helyezte Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től 15 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 13/2008. (IV.2.) Ör 2.., hatályos április 1.-től - 6 -
7 (7) A fülkékkel épült sírbolt minden egyes fülkéje általában 200 cm hosszú, 90 cm magas és 84 cm széles. A sírboltfülkét a koporsó elhelyezése után azonnal légmentesen be kell falazni. 11. (1) 16 A sírboltba maximum 10 koporsó helyezhető el. Egy felnőtt koporsó helyébe két gyermek koporsó, vagy négy urna is elhelyezhető. (2) A sírbolt felett rendelkezőnek az tekinthető, aki a használati díjat megfizette. (3) A sírbolt, sírjel biztonságos fenntartásáról, a temető tulajdonosa a temetési hely felett rendelkezni jogosultat köteles felhívni. (4) A felhívást - a temetési hely megjelölésével - a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni és a felhívás közlését a rendelkezésre jogosult ismert lakcímén is meg kell kísérelni. A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet. (5) Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonosa szünteti meg. (6) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a Sírbolt-könyvbe bejegyzett rendelkezései az irányadók. (7) A sírboltba koporsóban csak annyi elhalt temethető, ahány férőhelyre azt építették. Amennyiben a sírbolt tulajdonosa, illetve a rendelkezésre jogosult a temetkezési jogosultságról a sírbolt-könyvben vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltban az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők el. A sírbolt tulajdonosának, illetve a rendelkezésre jogosultjának kérelmére a sírboltban elhelyezett koporsókban lévő porladáson túli csontmaradványokat össze kell gyűjteni és hamvasztás után urnában, illetőleg gyermekkoporsóban lehet elhelyezni. (8) 17 Sírboltba és szarkofágba csak kettős koporsóval lehet temetkezni. A belső koporsó minden esetben fémkoporsó legyen, amelyet légmentesen le kell zárni. A közös, vagy együregű sírboltot és szarkofágot lég- és folyásmentesen le kell zárni 12. (1) A holttest elhamvasztásához - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - a tisztiorvos engedélye szükséges. (2) A kórházban elhunyt személy, valamint rendőri intézkedéssel boncolásra szállított holttest elhamvasztását a boncolást végző orvos engedélyezi. 16 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör. 9.. hatályos től 17 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től - 7 -
8 13. (1) 18 A Polgármester azon elhunyt személyeknek, akik a nagyközségi közélet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, díszsírhelyet adományozhat, mely döntéséről a Képviselő-testület soron következő ülésén tájékoztatást ad. A díszpolgárt halála esetén díszsírhely illeti meg. (2) Az újonnan adományozott díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjmentes. (3) A díszsírhelybe - a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása, költségeinek viselése mellett - az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen felmenő és lemenő hozzátartozói (szülők, gyermekek) is eltemethetők. (4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, hozzátartozók hiányában - a Polgármesteri Hivatal megbízására és költségére - az üzemeltető köteles gondoskodni. (5) 19 A díszsírhely adományozásáról írásban értesíteni kell az elhunyt Ptk. 8:1. -a szerinti közeli hozzátartozói közül az elhalthoz legközelebb álló hozzátartozóját és a temető üzemeltetőjét. (6) A díszsírhely parcelláiban a koporsó a földbe temethető vagy elhamvasztás után az urna kolumbáriumba helyezhető. III. FEJEZET TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK 14. (1) 20 A köztemetőben a temetkezési szolgáltatásokat az a temetkezési szolgáltató látja el, amely erre a tevékenységre engedélyt kap. (2) Az engedéllyel rendelkező temetkezési szolgáltatók a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott díjat kötelesek fizetni az üzemeltetőnek. 15. (1) A temetés módjára, illetve a hamvasztásra az elhunytnak életében tett nyilatkozata, ennek hiányában a temetésről (hamvasztásról) gondoskodó személy rendelkezése az irányadó. (2) A rendelkezésre jogosultságot az üzemeltető csak akkor köteles vizsgálni, ha azzal kapcsolatosan kifogást jelentettek be. Ha a jogosultságot az üzemeltető nem tudja megállapítani, akkor a jogosultságot megállapító bírósági döntésig a halott nem temethető el. 18 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től 19 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től 20 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 4., hatályos március 1-től - 8 -
9 16. (1) A felravatalozott koporsót - az eltemettető kívánságára - a búcsúztatás (szertartás) megkezdéséig nyitva lehet tartani. Nem lehet nyitva tartani az oszlási, vagy roncsolt állapotban lévő holttest koporsóját. (2) A fertőző betegségben elhunytak koporsóját légmentesen lezárt állapotban kell felravatalozni és azt felnyitni nem szabad. A gyászolók a koporsóval nem érintkezhetnek. 17. (1) A temetkezési hely rendelkezési jogosultja által végezhető munkák: a) egynyári, vagy évelő lágyszárú dísznövények ültetése, ápolása, b) cserepes, vágott- és művirág, koszorú elhelyezése, c) olyan fás szárú növények ültetése, melyek kifejlett állapotban sem érik el a 1,5m-es magasságot. (2) A sírhely rendelkezésre jogosultja köteles a sírhely gondozását, gyomtalanítását rendszeresen elvégezni. 18. (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint - a 17. -ban felsoroltakon kívüli - egyéb munkálatokhoz az üzemeltető előzetes engedélye szükséges. Be kell jelenteni az üzemeltetőnek továbbá, ezen munkálatok végzésének időpontját és várható időtartamát. (2) A sírbolt, síremlék építési munkákhoz, a meglévők felújításához a munka megrendelője (kivitelezője) temetőüzemeltetési hozzájárulást köteles fizetni, amely mértékét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. (3) Az előírt engedély hiánya, vagy az attól való eltérés esetén, továbbá a 17. (2) bekezdésében szereplő kötelezettség elmulasztásakor az üzemeltető: a) A sírhely rendelkezésre jogosultját - határidő kitűzésével - felhívja a sérelmes állapot megszüntetésére. b) A felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a sírhely rendelkezésre jogosultjára. IV. FEJEZET NYILVÁNTARTÁSOK VEZETÉSE
10 (1) Üzemeltető csak a halott vizsgálati bizonyítvány kézhezvétele után engedélyezheti a halott eltemetését. A halott vizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik. (2) 21 A temető üzemeltetője az új sírmezők (sírnegyedek, sírparcellák) megnyitása előtt köteles gondoskodni a sírnyilvántartási térkép elkészítéséről és annak az Algyő Nagyközség Önkormányzata Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága által történő jóváhagyásáról. A temetőtérképet a temető-nyilvántartó könyvvel összhangban az üzemeltető köteles vezetni. A temetési rend megváltoztatása (sírok átminősítése) csak a Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság engedélyével történhet a térkép módosításával. A temető dokumentációkat a temető kiürítésének elrendeléséig az üzemeltetőnek a tűztől védve, páncélszekrényben kell megőriznie, azt követően pedig átadni a Csongrád Megyei Levéltárnak. (3) A temetőben - a kegyeleti jogok gyakorlása céljából - a temetési helyekről az üzemeltető nyilvántartásokat vezet. A sírboltokról szóló nyilvántartás vezetésére a sírboltkönyv, az egyéb temetési helyek nyilvántartására a nyilvántartó könyv szolgál. (4) A nyilvántartó könyvbe minden temetést, időrend szerint a következő adatokkal kell bejegyezni: folyószám, a temetés napja, az elhalt családi neve, és utóneve, születési családi és utóneve, születési ideje, anyja neve, legutolsó lakóhelyének a címe, az elhalálozás időpontja, sírhely-tábla, - sor, temetési hely száma, valamint az eltemettető, illetve a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy neve, lakcíme, és a síremlékre vonatkozó bejegyzések. A nyilvántartókönyvhöz betűsoros névmutatót kell vezetni, amely az eltemetett halottak nevét és sírhelyeik pontos megjelölését tartalmazza. (5) A sírbolt könyvet a (4) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni a sírbolt számának feltüntetésével. A sírbolt könyvbe be kell jegyezni a sírbolt felett rendelkezni jogosult személynek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit is. (6) A temető üzemeltetője köteles gondoskodni a nyilvántartó könyvbe, illetve a sírbolt könyvbe bejegyzett (tárolt) személyes adatok biztonságáról. 20. (1) Az üzemeltető külön jegyzéket vezet a temetőben elhelyezett halva született gyermekekről. A jegyzékben fel kell tüntetni a halva született anyjának nevét, az elhantolás (urna elhelyezés) időpontját és a föléje tűzött fejfa sorszámát. (2) A sírbolt-könyv a sírboltban elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál. A sírbolt-könyvet a 19. (3) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni, a sírbolt számának feltüntetésével. A Sírbolt-könyvbe be kell vezetni a létesítőnek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit. (3) A nyilvántartási adatokról tájékoztatást - a halott nevének, a temetés időpontjának és a temetkezés helyének kivételével - csak bírósági és hatósági eljárásokhoz lehet adni. 21 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től
11 V. FEJEZET A TEMETŐK RENDJE 21. (1) 22 A temető nyitvatartása: a) április 1.-től - november 3.-ig: óráig november 4.-től - május 31.-ig: óráig b) Vasárnapokon és munkaszüneti napokon építőipari és kivitelezői tevékenység nem végezhető. (2) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni. (3) A nyitvatartás rendjét a temető bejáratánál ki kell függeszteni. (4) A temetőkben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani. 22. (1) A temető folyamatos tisztán tartásáról, a rendezett környezet biztosításáról, a növényzet és a közösségi helyek gondozásáról az üzemeltető gondoskodik. A sírok, síremlékek gondozása a hozzátartozók feladata. Ha a hozzátartozó más településen lakik, a sírhely gondozására az üzemeltetővel szerződést köthet. (2) A temető területén csak a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat - virágot, dísznövényzetet, vázát, mécsest, sírlámpát - szabad elhelyezni. A sírhoz tartozóan padot elhelyezni kizárólagosan a temető üzemeltetésével megbízott társasággal történő előzetes egyeztetéssel lehet. A temető rendjét zavaró tárgyakat az üzemeltető eltávolítja. (3) A temetőben a síremléket, kegyeleti tárgyakat, növényzetet rongálni, bepiszkítani tilos. (4) 23 (5) A sírhelyek gondozásával kapcsolatban a keletkező szemetet, a gondozást végző személy csak a kijelölt helyeken - lekerített részeken - helyezheti el. (6) A temető területén a talajt és a gyepet engedély nélkül felásni és bárhová elvinni tilos. (7) A temetőben végzendő minden munkát - kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozást, a temetési hely növénnyel való beültetését és díszítését - a temető üzemeltetőjének be kell jelenteni Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 35/2008. (XII.23.) Ör 1.., hatályos január 1.-től 23 Hatályon kívül helyezte Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 8., hatályos március 1-től
12 (1) 24 (2) Rátemetni csak olyan sírra szabad, ahol előzőleg mélyített sírban végezték el a temetést. (3) A síremléket, - sírkövet - szilárd alapra kell elhelyezni, melyet a hozzátartozók egyénenként készíttetnek el. (4) Síremlék a sírhelynél nagyobb területet nem foglalhat el, kidolgozásának az anyagnak megfelelőnek kell lennie / nyers, csiszolt, fényezett stb. /. Állított vagy fekvő helyzetű síremlék egyaránt kialakítható. ) A síremlék és tartozékai vázlatát, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) a kivitelezés megkezdése előtt az üzemeltetőnek be kell mutatni, kivéve a meglévő sírkeret fed lappal történő elhelyezésekor. (5) A sírhely kijelölését az üzemeltető megbízottja végzi el a sírásás megkezdése előtt. (6) Síremléket a tevékenység végzésére jogosító vállalkozási igazolvánnyal rendelkező vállalkozó készíthet. A munkálatok megkezdése előtt az üzemeltetőnek be kell mutatnia az engedélyét. (7) A síremlék helyének kitűzését az üzemeltető megbízottja végzi el a helyszínen a vállalkozó jelenlétében. (8) 27 Szabálytalan, közízlést sértő, vagy a temetőbe nem illő felirattal ellátott síremléket állítani nem szabad, e szabályt a meglévő sírjelek felújításánál is alkalmazni kell.. (9) A balesetveszélyes, vagy a kitűzéstől eltérő helyre megépített síremlék felállítást követően a hibás teljesítés észlelésekor a vállalkozó költségére el kell bontani. (10) A temetőn belül építési anyagot tárolni, anyagot bevinni csak az üzemeltető engedélyével lehet. A munka elvégzését követően a munkaterületeket a vállalkozónak rendezett, tiszta állapotban kell átadni az üzemeltetőnek, a maradék építési anyagot köteles elszállítani. (11) A temetőkben a kegyeleti tárgyakat, a sírokra ültetett fákat és növényeket, valamint a sírok díszítésére szolgáló anyagokat beszennyezni tilos. (12) A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül. (13) A temetőkben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad. Ügyelni kell arra, hogy gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon. (14) A temetők területére állatot bevinni - a vakvezető kutyák kivételével - tilos. (15) A kolumbárium fülkék előrészén a közízlést sértő virágtartók, díszítések vagy feliratok nem helyezhetők el. 24 Hatályon kívül helyezte Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 8., hatályos március 1-től 25 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 5., hatályos március 1-től 26 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től 27 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 5/2006. (III.3.) Ör. 6., hatályos március 1-től
13 24. (1) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát - vagyonvédelmi okokból - csak a temető üzemeltetőjének történt előzetes bejelentés után lehet kivinni. 25. (1) A temetőbe gépjárművel, motorkerékpárral és kerékpárral behajtani és ott közlekedni tilos. (2) Az (1) bekezdésben foglalt tiltás a mozgáskorlátozottakra, az engedélyezett munkálatokat végzőkre és - esetenként - a láthatóan idős és beteg személyekre nem vonatkozik. (3) Engedély köteles munkavégzés céljából eseti behajtási engedéllyel rendelkezők - a 2. sz. mellékletben meghatározott díj megfizetését követően - közlekedhetnek gépjárművel a temetőben. 26. Ha a temető, temetőrész, sírhelytábla, temetési hely megtelt, azt le kell zárni, ott tovább temetni tilos. A lezárásról szóló hirdetményt a ravatalozónál ki kell függeszteni. 27. (1) Ha a sírtábla a 25 éves sírhelyhasználati, illetőleg 10 éves urnahasználati idő eltelt, az újbóli temetések biztosítása érdekében azt, ki kell üríteni. (2) Ha a kiürítendő sírtábla átrendezésére nem kerül sor, a sírok - a sírhely egyidejű újraváltásával a helyükön maradhatnak. Ha a sírok az eredeti helyükön nem maradhatnak, áthelyezésükről a hozzátartozóknak kell gondoskodni. (3) Ha a hozzátartozók a kiürítéskor az áthelyezésről, illetőleg a sír eredeti helyén való fenntartásáról nem gondoskodik, a holttestmaradványokat közös sírban kell elhelyezni, vagy el kell hamvasztani és a visszamaradó hamvakat és az urnákat közös sírba kell helyezni. (4) A sírtábla kiürítésekor a síremlékkel annak létesítője ( annak halála esetén örököse ) rendelkezik. Sírbolt és át nem helyezhető síremlék esetében az Önkormányzat a létesítőt köteles kártalanítani. A kártalanítás módjára, mértékére, valamint érvényesítésére a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, amennyiben létesítő nem tart igényt a sírra, úgy azt az üzemeltető értékesítheti. Az értékesítésből származó összegről nyilvántartást kell vezetni. Az összeg kizárólag a temető fenntartására fordítható
14 Amennyiben a temetőt, illetve a temetési helyet megszüntetik, a megszüntetést megelőzően azt hirdetményben, továbbá három alkalommal, legalább egy országos és egy területi napilapban közzé kell tenni, úgy, hogy a hirdetmény kifügggesztése és az első közzététel a megszüntetés előtt legalább 6 hónappal, a továbbiak pedig kéthavonta történjenek. 29. A sír felnyitására csak a szükséges engedély megszerzése után kerülhet sor A panaszügyintézés az üzemeltető feladata, melyet telephelyén (Algyő, Kastélykert u. 49.) lát el A temetői munkák során (így különösen: rátemetés, exhumálás, áthelyezés) talált értékekről (ékszer, nemesfémből készült protézis) és a találás körülményeiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A talált érték biztonságos megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik a jogosultnak történő átadásig. VI. FEJEZET HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK 33. A jelen rendelet január 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti Algyő Nagyközség Önkormányzatának 29/1999.(XI.29.) Ör. és a 13/2001. (VI.15.) Ör. valamint a 24/2001. (XII.22.) Ör. módosított rendelete. Dr. Piri József polgármester Dr. Varga Ildikó jegyző Megalkotta: Algyő Nagyközség Képviselő-testülete december 16.-i ülésén. Kihirdetve: Algyő Nagyközség hirdetőtábláján december 23. napján. 28 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től 29 Hatályon kívül helyezte Algyő Nagyközség Önkormányzat 17/2012. (V.4.) Ör. 7., hatályos május 5-től
15 Temetőfenntartás díjai 12/2000. (V.23.) Ör. 2. sz. melléklete 3031 Készített: GYEVIÉP NKft. 1. Sírásási tevékenység díjai: Gyermek sírásás: 1,30 x,60 x 2,00 = 1,56 m 2 Normál felnőtt sírásás: 2,10 x,90 x 2,00 = 3,78 m 2 Mélyített sírásás: 2,10 x,90 x 2,20 = 4,158 m 2 Urna sírásás: 0,60 x 0,80 x 1,00 =,048 m 2 nettó ár 6.560,- Ft ,- Ft ,- Ft 1.980,- Ft A sírásás díjaira felszámítható pótdíjak: Keretes sírásás esetén 30% Vizes, tapadós föld esetén 10% Fagyott talaj esetén 20% Sírásás száraz, földnedves talaj esetén: Gyermek sírásás 6.560,- Ft Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása16.180,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 1.980,- Ft Sírásás vizes, tapadós talaj esetén: Gyermek sírásás 7.190,- Ft Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása17.800,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 2.160,- Ft Sírásás fagyott talaj esetén Gyermek sírásás 7.910,- Ft Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása19.400,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 2.480,- Ft Keretes sírásás száraz, földnedves talaj esetén Gyermek sírásás 8.450,- Ft Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása21.120,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 2.610,- Ft Keretes sírásás vizes, tapadós talaj esetén Gyermek sírásás 9.530,- Ft Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása23.100,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 2.790,- Ft Keretes sírásás fagyott talaj esetén Gyermek sírásás ,- Ft 30 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 11/2012. (IV.3.) Ör 1.., hatályos május 1.-től 31 Módosította Algyő Nagyközség Önkormányzat 24/2015. (X.09.) Ör hatályos től
16 Normál sírásás és oldalajtós kripta esetében ajtó kibontása25.170,- Ft Mélyített felnőtt sírásás ,- Ft Urna sírásás 3.060,- Ft 2. I. Porladási időn belüli exhumálás: Típustól és mérettől függő sírásás díja év közötti exhumálás esetén ,- Ft 6 25 év közötti exhumálás esetén ,- Ft II. porladási időn túli exhumálás: Típustól és mérettől függő sírásás díja + 25 éven felüli exhumálás esetén 8.360,- Ft 3. Vakfedeles feltörés: ,- Ft 4. Fedlap levétel és visszahelyezés: 6.470,- Ft Felszámítható pótdíj + 30%, lefagyott fedlap gázmelegítéssel történő levételkor 8.450,- Ft 5. Exhumálási tevékenység díjai hamvasztásos temetésnél: Családi urnasírhelyből történő urna kivétele fedlap levételével és annak visszahelyezésével 6.470,- Ft Felszámítható pótdíj + 30%, lefagyott fedlap gázmelegítéssel történő levételkor 8.450,- Ft Urna exhumálása földből: 2.600,- Ft Urna kivétele urnafalból, fedlap visszahelyezése 1.350,- Ft 6. Kisiparosok, vállalkozók, vállalkozó szervezetek által fizetendő temetőfejlesztési hozzájárulás, gépkocsi behajtási díj Temetőfejlesztési hozzájárulás Egy-, vagy kétszemélyes új síremlék építése és régi kerete elbontása után új sírkeret építése esetén három-, vagy négyszemélyes síremlék építése kripta építése esetén 1.800,- Ft 3.900,- Ft 5.500,- Ft Gépkocsi behajtási díjak Tehergépkocsi ill. utánfutós személygépkocsi esetén Tehergépkocsi ill. utánfutós személygépkocsi esetén Tehergépkocsi ill. utánfutós személygépkocsi esetén Egyéb díjak Meglévő felépítmény tisztítása esetén munkánként Visszamaradt törmelék és egyéb szemét elszállítása a Gyeviép Nkft. tehergépkocsijával Áramhasználati díj ,- Ft/év 3.500,- Ft/hó 450,- Ft/év 1.100,- Ft 4.500,- Ft 1.200,- Ft/nap 7. Sírhely, urnasírhely és kriptahely árai
17 I. osztályú sírhely (I. II. III. IV. táblák) egyszemélyes sírhely kétszemélyes sírhely háromszemélyes sírhely négyszemélyes sírhely II. osztályú sírhely (V. tábla) egyszemélyes sírhely kétszemélyes sírhely háromszemélyes síhely négyszemélyes sírhely Gyerek sírhely (bárhol) Gyeptéglás temetkezési forma egyszemélyes sírhely kétszemélyes sírhely háromszemélyes sírhely négyszemélyes sírhely Családi urnasírhely (méret: 70 x 140 cm) a temető kijelölt helyén Kriptahely: (bruttó m 2 ) a temető erre kijelölt helyén Szarkofág (méret 2230x940x700 mm) előre elkészített helyen dísz fedőlap nélkül bérleti díj ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év 8.350,- Ft ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft/25 év ,- Ft /25 év ,- Ft/m 2 /60 év ,- Ft/60 év Ft/hó Urnafülkék használati díja szokványos kivitelű urnafülke díja (az első 10 évre) férőhelyenként szokványos kivitelű urnafülke újraváltási díja férőhelyenként, 10 évre szokványos kivitelű urnafülke fedőlap felirattal 8. Ravatalozó berendezések használati díja: Alapberendezések használata, takarítással ,- Ft ,- Ft 7.640,- Ft ,- Ft 9. Zeneszolgáltatás díja: 1.500,- Ft/alkalom
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi Önkormányzatokról szóló
Újlengyel Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 1/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete. a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Újlengyel Községi Önkormányzat képviselő-testületének 1/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről Újlengyel Községi Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország
a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Kevermes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (IV. 01.) KT. Rendelete a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről Kevermes Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: A temető rendjéről és a temetkezésről Módosított rendelet azonosítója:
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2000. (XI. 8.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2000. (XI. 8.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Hetes Községi önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a
Kevermes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (IV. 01.) KT. rendelete. a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről. I.
Kevermes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2010. (IV. 01.) KT. rendelete a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről Kevermes Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről.
30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testülete
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete
1 BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Buzsák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV. 1.) számú rendelete a temetők és temetkezés rendjéről 1,2,3,4,5,6
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV. 1.) számú rendelete a temetők és temetkezés rendjéről 1,2,3,4,5,6 (az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat
33/2001. (10.20.) Kgy. sz. rendelet 1. A temetőkről és a temetkezés rendjéről
33/2001. (10.20.) Kgy. sz. rendelet 1 A temetőkről és a temetkezés rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében kapott
Ócsa Város 1 Képviselőtestületének 8/2001./V.2./ sz. Önkormányzat rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről 2
Ócsa Város 1 Képviselőtestületének 8/2001./V.2./ sz. Önkormányzat rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről 2 Ócsa Város 3 Önkormányzata Képviselőtestülete helyi önkormányzatokról
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL egységes szerkezetben a módosításáról szóló 16./2005.(X.28.) rendelettel Rétság Város
Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)
Általános rendelkezések
17/2000. (XII. 14.) Kazár Község Önkormányzat rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről egységes szerkezetben a 8/2011 (VII.06) sz. rendelettel Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A működő köztemetők és létesítményeik fenntartásáról, üzemeltetéséről az Önkormányzat Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés alapján gondoskodik.
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2017. (XII.1.) számú rendelete a Budakalász Város Önkormányzata tulajdonában álló temetőkre, és a temetkezési tevékenységre vonatkozó szabályokról
A temetőkről és a temetkezésről 1
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.16.) számú RENDELETE A temetőkről és a temetkezésről 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2012.(III.23.) számú rendelettel 1 Tárnok
Szentlőrinci Városi Önkormányzat 21/2000. (IX. 28.) KT. R e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Általános rendelkezések
Szentlőrinci Városi Önkormányzat 21/2000. (IX. 28.) KT. R e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezés rendjéről (A 11/2012.(V.31.), a 18/2009.(X.01.), a 8/2009.(III.27.), a 12/2008.(V.30.), a 4/2007.(III.30.)
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 8/2000 (X.13.) önkormányzati rendelete
Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 8/2000 (X.13.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 29/2004.(XII.15.), a 6/2006.(IV.3),
18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet. A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről
18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvényben
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL Kamond Község Önkormányzatának Képviselőtestülete A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.
Füzesabony Város Önkormányzatának 33/2009. (IX. 2.) rendelete a köztemetőkről és a temetkezésről
Füzesabony Város Önkormányzatának 33/2009. (IX. 2.) rendelete a köztemetőkről és a temetkezésről Füzesabony Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény
temetői szabályzatot
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Csömöri Római Katolikus Egyházközség a tulajdonában
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2017.(X.27.) sz. rendelete. a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017.(X.27.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
5. A Rendelet 10. (1) bekezdése négy urna szövegrész helyébe a hat urna szöveg lép.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi Önkormányzatokról szóló
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2009. (VII.1.) SZ. RENDELETE A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL. Hatályos: 2014.
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2009. (VII.1.) SZ. RENDELETE A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL Hatályos: 2014. augusztus 30-tól Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete 1 a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete 1 a temetőkről és a temetkezés rendjéről Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2016.(VI.27.) önkormányzati rendelet a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VI.27.) önkormányzati rendelete 1 a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. június 27.
Som Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7./2000. (XI. 02.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések
Som Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7./2000. (XI. 02.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Som Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról
Általános rendelkezések. A temető rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb helyi, tárgyi és infrastrukturális feltételek
Létavértes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016.(III.29.) önkormányzati rendelete a köztemető használatának rendjéről Létavértes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete továbbiakban: Önkormányzat
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2009. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2009. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Bodrog Község Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről és temetkezésről
A rendelet 2.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2014 (XII.19) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. A temetőkről
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2005. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2005. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről 1. melléklet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi Önkormányzatokról szóló
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselő-testülete a többször módosított
Általános rendelkezések:
Liptód községi Önkormányzat - 7/2011. (V.30.) sz. rendelettel módosított - 10/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Liptód község Önkormányzatának Képviselőtestülete
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla
d) 1,5 méternél magasabbra növő fás szárú növények ültetése, eltávolítása a temető üzemeltetőjének hozzájárulásával lehetséges.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000.(IX.14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
TAKTASZADA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/2000.(VIII.30.) számú rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
TAKTASZADA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/2000.(VIII.30.) számú rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Taktaszada Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5 /2001. (IV. 02) valamint a 11/2009.(IX.30.), 8/2011. (VIII.31.) és 9/2012.(XI.15,)önkormányzati rendeleteivel módosított 8 /1997 (VII.1) önkormányzati
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.
Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete. A temetőkről és a temetkezésekről
Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésekről Szentlőrinc Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete
KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a köztemető használatának rendjéről Kisvárda Város Önkormányzat Képviselő-testülete, a temetőkről és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2011.(X. 21.) számú r e n d e l e t e a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2011.(X. 21.) számú r e n d e l e t e a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Biharkeresztes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni csak temet ben szabad.
16/2002.(IX.16.) sz. Önkormányzati rendelet a köztemet kr l és a temetkezés rendjér l egységes szerkezetben a 16/2003.(VI.10.) számú, a 7/2008.(IV.29.) a 35/2011.(XII.13.) és a 9/2012.(VI.22.) számú rendeletekkel
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (VIII..) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (VIII..) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2000.(X. 28.)KT számú r e n d e l e t e a köztemetőkről és a temetkezési tevékenységről
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2000.(X. 28.)KT számú r e n d e l e t e a köztemetőkről és a temetkezési tevékenységről Módosította: 22/2002. (XII.21.) KT, 16/2003.(VII.11.)KT, 9/2006.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Pinnye Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (V.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésekről
Pinnye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (V.12.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről Pinnye Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti
Általános rendelkezések. (2) A köztemetők tulajdonosa és fenntartója Biharkeresztes Város Önkormányzata (4110 Biharkeresztes, Széchenyi u. 57.).
Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (A 29/2013. (XII. 20.), 10/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelettel
Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 8/2000. (V.29.) Ör. számú r e n d e l e t e
Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 8/2000. (V.29.) Ör. számú r e n d e l e t e A temetőről és a temetkezés rendjéről 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. február 16.) Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete. A temetőkről és a temetkezés rendjéről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezés rendjéről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (V.15.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról.
Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (V.15.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
- 1 - Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete a köztemetők használatáról
- 1 - Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (V.27.) önkormányzati rendelete a köztemetők használatáról Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben)
Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2004. (VII.8.) rendelete a temetőkről és a temetkezésekről (egységes szerkezetben) Fülöpszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről
FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2009. (X. 28.) FKKT. rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről.
FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2009. (X. 28.) FKKT. rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Fülesd Község Önkormányzati Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
Mezőberény Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2007.(X.30.) MÖK számú rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Általános rendelkezések
1 Módosította: (27/2008.(X.28.) MÖK sz. rendelet hatályon kívül helyezve), 12/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet, 15/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet Mezőberény Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2007.(X.30.)
Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről
Balatonrendes Község Önkormányzat 19/2003.(XI 12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és
I. fejezet Értelmező rendelkezések
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11 /2007. (IX. 28.) rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete a
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2008. (X.30.) rendelete. temetőről és a temetkezésről
Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008. (X.30.) rendelete a temetőről és a temetkezésről A rendelet kihirdetve: 2008. október 30-án. Dr. Kancsal Károly körjegyző Bakonygyirót Önkormányzat
T E R V E Z E T. 1. Általános rendelkezések
T E R V E Z E T Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2000. (XI.29.) számú rendelete a 13/2003. (III.12.), 18/2004. (V.27.), 31/2004. (XII.1.), 14/2005.
Temetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg.
Ócsa Város Képviselő-testületének../2014./.../ önkormányzati rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001./V.2./ önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/1992. (V. 1.) önkormányzati rendelete. A köztemető üzemeltetéséről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/1992. (V. 1.) önkormányzati rendelete A köztemető üzemeltetéséről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg hatályos: 2013.
a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól
1 Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2000. (XII. 15.) ÖK. számú r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Előszállás
Általános rendelkezések
Szigetszentmárton Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2006. (VI.29.) Önkormányzati számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről a 18/2006.(XII.15.), 11/2009.(IX.25.), 12/2012.(V.22.) és a
városüzemeltetési ügyintéző
Bácsalmás Város Polgármesterétől../2019. Véleményező Bizottság: Humánpolitikai Jogi és Ügyrendi Pénzügyi és Fejlesztési Döntéshozatal módja: Minősített többség Tárgyalás módja: Nyílt ülés Tisztelt Képviselő-testület!
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
Bojt Község Önkormányzat 2/A. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: dr. Nagy Csaba aljegyző ELŐTERJESZTÉS a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001. (XII. 28.) HÖR. rendelet módosítására
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017.(II.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2017.(II.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Általános rendelkezések
Sajószentpéter Város Önkormányzat 15/2006.(VI.30.) rendelete kolumbárium igénybevételének és használatának helyi szabályairól (egységes szerkezetben a 19/2006.(VIII.29.), a 12/2012.(IV.20.) rendelettel,
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésekről