Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Ikt. szám: 11/66479/2015. Helyi adórendeletek felülvizsgálata
|
|
- Zoltán Nemes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 11/66479/2015. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata Melléklet: 4 db rendelet-tervezet Készítette: Adóiroda Véleményezésre megküldve: Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: november 13.
2 Tisztelt Közgyűlés! Az önkormányzatok állami finanszírozási rendszere az elmúlt években jelentősen átalakult. A feladat finanszírozásnak elnevezett rendszer lényegében arra szolgált, hogy leplezze azt a kormányzati szándékot, hogy folyamatosan egyre kevesebbet kívánnak fordítani az állami költségvetésből az önkormányzati feladatok ellátására. Az önkormányzatok gazdálkodása állandó forráshiánnyal küzd, mivel a központi költségvetésből egyre fogyatkozó mértékű feladatfinanszírozásban részesülnek évben az önkormányzatok még milliárd forinttal gazdálkodtak, 2016-ra ez 661 milliárd forintra csökken. Szeged esetében az elvont források 2013-ban több mint 1,6 milliárd forinttal haladták meg az elvont feladatokhoz kapcsolódó kiadások összegét. Ez a forrásveszteség ismétlődően a következő években is megjelent. Forráselvonások még az adósságkonszolidációt figyelembe véve sem voltak arányban a központosított feladatokkal. A feladatok (közoktatási feladatok, szociális intézmények, államigazgatási feladatok) elvonása során az állam több forrást vont el, mint amibe a feladat ellátás került. A rezsi költségek állami akaratból történő csökkentése következtében a közüzemi feladatokat ellátó önkormányzati cégektől közvetetten vont el önkormányzati forrásokat, illetve kényszerítette az önkormányzatokat a veszteség csökkentésére. A folyamat a már ismert évi költségvetési törvény alapján tovább folytatódik. Előzetes számításaink szerint Szeged városa 2016-ban millió forint közötti összeggel kevesebb állami támogatásra számíthat, mint 2015-ben. A kormány - cinikus módon törvényileg tette lehetővé, hogy az önkormányzatok a kieső források pótlására úgynevezett települési adót vessenek ki a településen lakó magánszemélyekre, és így az elvont állami forrásokat a lakossággal fizettessék meg. Szeged város önkormányzata nem kíván települési adó kivetésének lehetőségével élni. Szeged városában a magánszemélyek helyi adót sem fizetnek. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítandó közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok közé sorolja a helyi adóval, gazdaságszervezésessel kapcsolatos feladatokat. A helyi adókról szóló évi C. törvény alapján a települési önkormányzat képviselőtestülete rendelettel az illetékességi területén helyi adót, valamint települési adót vezethet be. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 32. -a kimondja, hogy a fizetési kötelezettséget megállapító, fizetésre kötelezettek körét bővítő, a fizetési kötelezettség terhét növelő, a kedvezményt, mentességet megszüntető vagy korlátozó jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között legalább 30 napnak el kell telnie. Az adórendeletek felülvizsgálata az adóalanyokra terhes módosítás esetén tehát a helyi önkormányzat adórendeleteit minimum 30 nappal hatályba lépés előtt ki kell hirdetni. Az önkormányzat közgyűlése legutoljára az adórendeleteket novemberében vizsgálta felül, és a helyi iparűzési adóról, az építményadóról és az idegenforgalmi adóról új, lényegében a korábbi tartalmával megegyező, egységes rendelteket fogadott el, mely áttekinthető, könnyebben alkalmazható helyi adórendeleteket eredményezett.
3 Az eltelt időben a központi jogszabályok változása, az önkormányzat költségvetésének forrásigénye és a finanszírozás változása indokolttá teszi a helyi adóztatás felülvizsgálatát és január 1-jei módosítását. A vagyoni típusú helyi adók közül (építményadó, telekadó és a magánszemélyek kommunális adója) Szeged városa jelenleg csak az építményadót alkalmazza, azon belül is kizárólag csak a vállalkozási célt szolgáló építmények adókötelesek. A jogi személyiségű adózók aránya az építményadóztatásban Szegeden 92 %-os, míg azokban a városokban, ahol magánszemélyek is fizetnek építményadót 70 %-os pl.: Hódmezővásárhely, Pécs, illetőleg 70 % alattiak pl.: Szolnok, Érd. A 23 megyei jogú város közül 5-ben nem fizet a lakosság lakás, garázs, üdülő, illetőleg egyéb nem vállalkozási célt szolgáló építmények után építményadót. A 23 megyei jogú város közül 6 városban a lakóépületek után, 15-ben a garázsok után és 17 városban az üdülők után is kell adót fizetni. A kommunális adó főleg a kisebb települések helyi adója, ugyanakkor 4 megyei jogú város és 6 budapesti kerületi önkormányzat is szed be kommunális adót, a Csongrád megyei települések közül pedig 41 vezette be ezt a helyi adót. A megyei jogú városok közül 8 helyen, illetőleg a 23 budapesti kerületből 20-ban van telekadó. A telekadót bevezető városok közül az érintett adótárgyak száma Pécsett , Érden 2129, Veszprémben 2459, Szekszárdon 2394, Tatabányán 1634, Hódmezővásárhelyen 920, Kaposváron 999, Miskolcon 603. A működési hitelfelvétel elkerülése érdekében szükség van mindazon források felkutatására és al- kalmazására, amely az önkormányzatnak rendelkezésére áll. Ezen források része a helyi adó. Az adóbevétel szinten tartásának alkalmazható módja a valorizáció. A helyi adókról szóló évi C. törvény szabályozza a helyi adók felső határát, illetve a fogyasztói árszínvonalváltozással összefüggésben az évenként megállapítható adómaximumot. Szeged városában alkalmazott építmény adó adómértékének emelésére utoljára 2012-ben került sor. Az önkormányzatnak olyan adópolitikát kell kialakítania a következő évekre, amely az adóalanyok számára kiszámítható, előre tervezhető. Az adómértékek valorizációja alapján a következő módosítások történnek: az általános építményadó kulcs Ft/m 2 /évről Ft/m 2 /év-re emelkedik, a maximum adókulcs Ft/m 2 /év-ről Ft/m 2 /év-re emelkedik. Az adómértékek valorizációja mellett javaslatot teszünk a jelenlegi adózás további differenciálására is. Az önkormányzat által meghatározható adómaximumot fizető körbe javasoljuk átsorolni a 20 m 2 hasznos alapterületet meghaladó kereskedelmi, vendéglátó, szállodai célú építményeket. Ezen módosítások költségvetési hatása mintegy 416 millió Ft. Ugyancsak javaslatot teszünk az idegenforgalmi adó emelésére (450 Ft/fő/vendégéjszaka adómérték 500 Ft/fő/vendégéjszakára módosul). Törvény erejénél fogva az idegenforgalmi adó megfizetésének kötelezettsége alól mentes: a 18. életévét be nem töltött magánszemély; a gyógyintézetben fekvőbeteg szakellátásban részesülő, vagy szociális intézményben ellátott magánszemély; a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói, vagy hallgatói jogviszony alapján, hatósági vagy bíróság intézkedése folytán, a szakképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy ideiglenes jellegű vállalkozási tevékenység végzése, vagy ezen vállalkozó munkavállalója által folytatott munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély, aki az önkormányzat illetékességi területén
4 lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, valamint a használati jogosultság időtartamára, a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező szövetkezeti tag, illetőleg a tulajdonos, a bérlő hozzátartozója, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságának időtartamára annak hozzátartozója, az egyházi jogi személy tulajdonában lévő épületben, telken vendégéjszakát kizárólag az egyházi jogi személy hitéleti tevékenységében való részvétel céljából eltöltő egyházi személy. Az idegenforgalmi adó alanya az, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt, így ez az adónem nem a szegedi lakosokat terheli. A módosítás elfogadása 12 millió forint adóbevétel többletet eredményez. Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló évi LXXXI. törvény 36. -a január 1-től kezdődő hatállyal kiegészítette a helyi adókról szóló évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 39/C. -t (4) és (5) bekezdéssel. A helyi iparűzési adó esetében a törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat rendeletben adóalap kedvezményt adjon a vállalkozó háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és védőnők részére. A rendelet módosításban arra teszünk javaslatot, hogy ebben a körben évi 12 millió forint adóalap kedvezmény kerüljön meghatározásra. Az adómentességnek, adókedvezménynek valamennyi háziorvos, védőnő vállalkozó számára azonosnak kell lennie. A törvény a háziorvos, védőnő vállalkozóra a következő fogalmat határozza meg: háziorvos, védőnő vállalkozó az a vállalkozó, aki/amely gazdálkodó szervezetként vagy egyéni vállalkozóként külön jogszabály alapján háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi alapellátási vagy védőnői tevékenységet végez és nettó árbevételének legalább 80 %-a e tevékenység (tevékenységek) végzésére vonatkozó az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés alapján az Egészségbiztosítási Alapból származik. Az alapellátásban 31 házi gyermekorvos, 67 háziorvos és 34 fogorvos működik ellátási kötelezettséggel, és 22 háziorvos területi ellátási kötelezettség nélkül végez alapellátást. A Közgyűlés által legutóbb elfogadott Szeged MJV Gazdaságfejlesztési Stratégiája című anyag elemző része összegezve a jelentősebb gazdasági szereplők véleményét megállapítja, hogy a gazdaság fejlesztés és a gazdasági infrastruktúra szempontjából legégetőbb probléma, hogy a város nem rendelkezik gazdaságfejlesztést szolgáló területtel, így nem tud felajánlani megfelelő méretű, ipari infrastruktúrával rendelkező, telephely létesítésére alkalmas területet a potenciális befektetőknek. A Polgármesteri Hivatal felmérése, valamint a befektetés ösztönzéssel is foglalkozó Pólus Kft adatgyűjtése szerint a városban ugyanakkor sok olyan, nem önkormányzati tulajdonban lévő telek található, amely alkalmas telephely fejlesztésre, ipari fejlesztés fogadására. A telek tulajdonosok és a befektetők közötti közvetítések az eltérő gazdasági megfontolások miatt rendre eredménytelennek bizonyultak, így a beépítetlen területek tartósan holt tőkeként működnek. A városban található üres telkekre vonatkozó információ gyűjtés a jelenleg ismert földhivatali adatok alapján készült, korrigálva a helyszínelések során tapasztalt beépítési viszonyokkal. A felmérés az 500 m 2 -nél nagyobb, a város építési szabályzata alapján meghatározott következő övezetekre terjedt ki: környezetre jelentős hatást gyakorló ipari terület (Gip), egyéb ipari terület (Ge), kereskedelmi szolgáltató övezet (Gksz), intézmény terület (Vi), település
5 központi terület (Vt), különleges intézményi terület (Ki). Az így felmért területekből leválogatásra kerültek az állami és önkormányzat tulajdonában lévő telkek, valamint az egyéb, vélhetően nem adózói körbe tartozó telkek. A végeredmény 209 db belterületi és külterületi üres telek, melynek nagysága m 2. A helyi adó törvény alapján adóköteles lehet az önkormányzat illetékességi területén lévő telek. A törvényi lehetőségekhez képest a telekadó Szegeden szűkítetten kerülne bevezetésre csak a gazdasági tevékenység végzésére alkalmas, üres telkekre vonatkozna. A beépítetlen telkek hasznosításának előmozdítására is megfelelő eszköz lehet a telekadó intézménye, amelynek kivetését fokozatosan és előre tervezhető módon 3 évre javasoljuk meghatározni (2016. január 1-től 100 Ft/m 2 /év, január 1-től 150 Ft/m 2 /év, január 1-től 200 Ft/m 2 /év). Az adó alanya az, aki az év első napján a telek tulajdonosa. Teleknek minősül az épülettel, épületrésszel be nem épített földterület, ide nem értve: a belterületen fekvő termőföldet, feltéve, ha az tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll, külterületen fekvő termőföldet, tanyát, közút területét, valamint a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet, a halászatról és borászatról szóló törvény szerinti víztároló területét, az erdőt, az ingatlan nyilvántartásban mocsárként nyilvántartott földterületet. A telekadó bevezetésének költségvetési hatása 141 millió forint. Az adókivetés adóbevallás alapján készíthető. Az adóalanyok várható száma nem ismert, hiszen egy teleknek több tulajdonosa is lehet. Azon ingatlanok után, melyeken építmény található, nem keletkezik adófizetési kötelezettség. Bevallás benyújtási kötelezettsége azoknak a vállalkozónak nem minősülő adóalanyoknak nem keletkezik, akiket adófizetési kötelezettség nem terhel. A Htv. 43. (2) bekezdése nem ad lehetőséget arra, hogy a vállalkozónak minősülő adóalanyok számára a bevallási kötelezettség alól felmentést adjunk. A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. -ára hivatkozással tájékoztatom a T. Közgyűlést, hogy a rendeletek megalkotása magasabb szintű jogszabály felhatalmazása alapján és keretei között történik. A rendeletek elfogadása az önkormányzati költségvetés bevételi oldalának növelését szolgálja, a rendelet alkotás elmaradása az önkormányzati gazdálkodásra negatív következménnyel járna. A jogszabályok alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek biztosítottak. A helyi iparűzési adóról szóló egységes szerkezetű rendelet a címen, az építményadóról szóló egységes szerkezetű rendelet a címen, és az idegenforgalmi adóról szóló egységes szerkezetű rendelet a címen érhető el. Kérem a Közgyűlést az előterjesztett javaslatok elfogadására november 13. Dr. Botka László
Tiszacsege Város Önkormányzata. a helyi adókról szóló. 28/2012.(XII. 13.) önkormányzati rendeletének
Tiszacsege Város Önkormányzata a helyi adókról szóló 28/2012.(XII. 13.) önkormányzati rendeletének a 22/2013. (XI. 15.) önkormányzati rendelettel, 25/2013. (XII. 2.) önkormányzati rendelettel, a 25/2015.
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
Ikt. szám: 11/52424/2012. Helyi adórendeletek felülvizsgálata
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 11/52424/2012. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata Melléklet: 3 db rendelet-tervezet Készítette: Adóiroda Véleményezésre megküldve:
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció. Helyi adók
Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók A törvény 1990. évi C. törvény a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit
I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség
Abaliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006. (XII.15.) rendelete a helyi adók megállapításáról a 8/2007.(III.08.), a 16/2008.(XI.20.), 11/2009.(XI.17.), és a 13/2010.(XI.23.) rendelettel
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 39/2014.(XII. 22.) önkormányzati rendelettel) Békéscsaba Megyei
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének
az idegenforgalmi adóról
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK az 50/2004.(XII.16.) és 4/2007. (I.24.) rendelettel módosított 29/2004. (VII.16.) r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben)
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról Békás község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 1. (1) bekezdésében,
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-179/2013. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 19-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 226/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. Kerület
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015.
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Ikt. szám: 11/55517/2010. Helyi adórendeletek felülvizsgálata
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 11/55517/2010. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata Melléklet: 3 db Készítette: Adóiroda Véleményezésre megküldve: Jogi, Ügyrendi és
Helyi adók. Költségvetési kapcsolatok. Dr. Zsombori Zsolt adjunktus
Helyi adók Költségvetési kapcsolatok Dr. Zsombori Zsolt adjunktus Adóalany: Aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. Adótárgy: Építmény Építményadó Adóalap (önkormányzati döntéstől függ):
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2011. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Általános rendelkezések 1..
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2011. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az építmény- és telekadóról szóló 34/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete
Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete /Egységes szerkezetbe foglalva a 21/2014. (XI.26.) és a 31/2015. (XI.26.) önkormányzati rendeletekkel./ Mogyoród
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t )
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t ) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL. A rendelet hatálya 1.
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Jászszentandrás község önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990.évi
TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 21/1995. (XII.6.) számú. rendelete. az idegenforgalmi adóról
TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/1995. (XII.6.) számú rendelete az idegenforgalmi adóról Az 1990. évi C. törvény 1. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Tokaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 39/2014.(XII. 22.), a 18/2015.(IX. 30.) önkormányzati rendelettel)
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére
5250-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
17/2003. (XII.01.) RENDELETE. A HELYI ADÓKRÓL /egységes szerkezetben/ A rendelet hatálya 1. KOMMUNÁLIS JELLEGŰ ADÓK
1 JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2003. (XII.01.) RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL /egységes szerkezetben/ Jászszentandrás község önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ADÓBEVALLÁS. az idegenforgalmi adóról FŐLAP
ADÓBEVALLÁS az idegenforgalmi adóról FŐLAP Benyújtandó a szálláshely vagy bármely más ingyenesen átengedett ingatlan fekvése szerinti Cserszegtomaj Nagyközség Önkormányzat adóhatóságához I. A bevallott
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete az építmény- és telekadóról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
1. melléklet a 33/2010 (XII.22) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat az adómentességre jogosító tartózkodásról
1. melléklet a 33/2010 (XII.22) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat az adómentességre jogosító tartózkodásról Vendég neve Állandó lakcíme Születési hely, dátum Érkezés napja Távozás napja Eltöltött vendégéjszakák
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések
Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS
Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete A helyi adókról (egységes szerkezetben)
Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete A helyi adókról (egységes szerkezetben) Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 29-i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté polgármester Ellenjegyzés: Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Tárgy: Rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S. Az előterjesztést készítette: Halcsikné Szabó Ágnes pü.irodavezető. polgármester
8739-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Városi Önkormányzat helyi adórendeleteinek felülvizsgálata,
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete A helyi adókról (egységes szerkezetben)
Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete A helyi adókról (egységes szerkezetben) Pákozd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
Az évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012.
Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012. Hatálya Hazai települési önkormányzatok adókivetési jogát szabályozza A törvény meghatározza, milyen adókat vethetnek ki nem kötelezően az önkormányzatok,
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2003. (III. 27.) számú r e n d e l e t e. az idegenforgalmi adóról
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2003. (III. 27.) számú r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben a 23/2007. (VI.26.), a 46/2009. (XII.27.), a 20/2013. (IV.26.), 23/2015.
Előterjesztés a Képviselő testület november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához
5/2017.(XI.07.) sz. előterjesztés 5. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő testület 2017. november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához Tárgy: a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata
Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról
Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr Faragó Péter polgármester Készítette: Kertészné Tátrai Zsuzsanna adóügyi ügyintéző A Miniszterelnökség
A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 20/2004.(V.3.) RENDELETÉNEK A 16/2007.(XI. 01.) RENDELETTEL, A 24/2007.(XII. 20.) RENDELETTEL, A 26/2008.(XI. 27.) RENDELETTEL,
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 26-i ülésére
4924-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
2012.05.03. Hatálya. Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról. Kivetés szabályai. I. Vagyoni típusú adók. I.1. Az építményadó
Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012. Hatálya Hazai települési önkormányzatok adókivetési jogát szabályozza A törvény meghatározza, milyen adókat vethetnek ki nem kötelezően az önkormányzatok,
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2003. (III. 27.) számú r e n d e l e t e. az idegenforgalmi adóról
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2003. (III. 27.) számú r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben a 23/2007. (VI.26.), a 46/2009. (XII.27.), a 20/2013. (IV.26.) és
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 23/2008. (XII. 22.) R E N D E L E T E az egyes helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 25/2009. (XII. 10.), a 28/2009. (XII. 21.), a 23/2010. (XII.22.),a 4/2012. (II.23.), a
Bevallott vagy Önellenőrzött időszak - év/hónap
BEVALLÁS az idegenforgalmi adóról FŐLAP (Benyújtandó az adóbeszedésre kötelezett által Budapest Főv. IV. kerület Újpest Önkormányzat adóhatóságához.) I. A bevallott időszak, a betétlapok száma és a fizetendő
Ágfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VI.29.) rendelete az idegenforgalmi adóról
Ágfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VI.29.) rendelete az idegenforgalmi adóról Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban:
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított
TELEKADÓ BEVALLÁS. Csobánka Község Önkormányzata
TELEKADÓ BEVALLÁS Csobánka Község Önkormányzata Cím: 2014 Csobánka, Fő út 1. Telefon: 26/320-020 Email: polgarmesterihivatal@csobanka.hu Fax: 26/520-010 ASP ADÓ 032 Beküldő viselt neve titulus családi
Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló
Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló Módosításokat tartalmazza a 2013. évi CC. Törvény Hatály: 2014. 01. 01. 2 Építmény fogalmának alkalmazása épület, épületrész
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. december 1-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. december 1-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló 6/2015.(V.6.) önkormányzati rendelet módosítása. Tisztelt
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13/2013. (XI.30.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (XI.30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Buzsák Község Önkormányzata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról
1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.
I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni.
Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz., az 1/2011.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány
Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2006 /XII.14./ számú. rendelete a helyi adók bevezetéséről.
Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2006 /XII.14./ számú. rendelete a helyi adók bevezetéséről. Vámosmikola Község Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.évi
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 201/2/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Módosító indítvány a Budapest
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
Öttevény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2011. ( XII.13.) számú rendelete. az idegenforgalmi adóról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..
Öttevény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2011. ( XII.13.) számú rendelete az idegenforgalmi adóról Öttevény község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, 1990.évi C törvény
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 23-i ülésére
9543-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról
1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: helyi adók. Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS Tárgy: helyi adók Tisztelt Képviselő-testület! A Veszprém Megyei Kormányhivatal az illetékességi területén lévő települési önkormányzatok hatályos adórendeleteit felülvizsgálta, melynek során
Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben
Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E A helyi adókról Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2013.05.20. Módosítások: 8/2003. (XII.
A helyi adókról. szóló 13/2018. (XII.01.) önk. rendelet. Tartalom. Általános rendelkezés...2. IV. Fejezet... 5
A helyi adókról szóló 13/2018. (XII.01.) önk. rendelet Tartalom I. Fejezet... 2 Általános rendelkezés...2 II. Fejezet... 2 Vagyon típusú adók...2 1. Építményadó...2 2. Telek adó...3 III. Fejezet... 3 Kommunális
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. november 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.)
Nyíradony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2015.(XI.18.) számú rendelete a helyi adókról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Nyíradony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2015.(XI.18.) számú rendelete a helyi adókról Nyíradony Város Képviselő-testülete a többször módosított és kiegészített 1990. évi C. törvény 1. -a
3./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 3./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: A helyi adókról szóló 17/2003. (XII.
II. fejezet Vagyoni típusú adók
Cserkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésében, valamint a helyi adókról szóló 1990.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 39/2014.(XII. 22.), a 18/2015.(IX. 30.) 34/2016. (XI. 28.) önkormányzati
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (X. 31.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (X. 31.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség
Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az
Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet
Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet (Egységes szerkezetben a 11/2008. (III.21.) a 38/2008.(XII.30.) a 21/2009.(XII.22.), az 1/2010. (I.4.), az 1/2011.
1. A helyi adók bevezetésének időtartama. 2. Az építményadó
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. ( XI. 29. ) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 25/2015. (XI.25.)*, 31/2015. (XII.21.)** 6/2016. (II.12.)***30/2017.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 178/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. november 6-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA: 2014. FEBRUÁR 5. Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének
(Egységes szerkezetben)
Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/203. (XI. 30.), 23/20. (XII. 6.) önkormányzati rendelettel módosított idegenforgalmi adóról szóló 40/2009. (XII. 8.) rendelete (Egységes szerkezetben)
Tisztelt Kazincbarcikai Lakosok!
Tisztelt Kazincbarcikai Lakosok! Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-én tárgyalta a helyi adókról szóló rendeleteket. Iparűzési adó, magánszemélyek kommunális adója,
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 23/2011. (XII.15.) önkormányzati. rendelete. A helyi adókról
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete A helyi adókról Módosítva: 28/2012. (XI. 29.) számú rendelet 17/2014. (XI. 27.) számú rendelet 21/2015.
Ct- ,(,, r r 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: FAX:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 501-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: ADÓ/5972-1/2019. Ügyintéző
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére
4. Napirend Ügyiratszám:13/4572-3/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. november 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A helyi adókról szóló rendelet
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.) rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában