Juhász Gyula. Képzelt utazások. Fordította Sander Liivak

Átírás

1

2 Juhász Gyula Képzelt utazások Fordította Sander Liivak Tartu 2001

3 Gyula Juhász Kujutlusreisid Tõlkinud Sander Liivak Tartu 2001

4

5 Gyula Juhász Suure sõja eel, aastal, jättis oma paljukannatanud kodumaa ja vaese eluga hüvasti kaks suurt ungari poeeti. Balatonszárszós heitis end rongi alla József Attila, Szegedis võttis surmava annuse veronaali Gyula Juhász. Mõlemad olid jäänud varakult isatuks ja otsinud eluaeg tõelist armastust, mis jäi neil leidmata. Gyula Juhász kandis Ungaris laialt levinud perekonna - nime, mis tähendab lambakarjast, kuid tema looming ei piirdu idüllilise lamburiluulega, vaid on kohati sügavalt tundeline, kohati teravalt sotsiaalne. Juhász uskus, et põlvneb karjaste soost. Tema isa Illés oli Szegedis telegrafist, onu György aga osav tisler. 12. märtsil 1879 pühkis Tisza tulvavesi maa pealt peaaegu kogu Szegedi, kuid jättis imekombel alles Juhászte maja. Selles südalinna kodanikumajas oli üürilisena elanud Sándor Petőfi orvuks jäänud poeg Zoltán. Kodu- ja välismaise abiga ehitati linn üles nelja aastaga, pealegi endisest kaunimana korrapärase planeeringu ja laiade bulvaritega. Kolm aastat pärast katastroofi abiellus Illés Juhász Matild Kallóga, järgmisel aastal sündis neil poeg Gyula, hiljem tütred Margit ja Rózsa (suri imikuna) ning poeg Endre. Erinevalt õest ja vennast oli Gyula väga kiindunud oma emasse, jäädes eluks ajaks suureks lapseks, kes olevat kulutanud kogu palga kohviku ja sigarite peale. Kiindumust süvendas isa surm aastal. Ema elas pojast kauem, aastani. Pärast gümnaasiumi lõpetamist veetis Gyula aasta Pesti lähedal Váci kloostris, et valmistuda preestri ametiks (Juhászed olid sügavalt katoliiklikud). Rohkem huvitas teda 5

6 aga ajakirjaniku ja luuletaja amet (Zola eeskujul). Juba koolipõlves oli ta avaldanud värsse ajalehtedes, isegi pealinna omades. Sugulased soovitasid siiski kindlamat kooliõpetaja karjääri. Ungari ja ladina keele õpetaja kutse omandas Juhász Budapesti ülikoolis. Tudengipõlves võttis ta innukalt osa pealinna pulbitsevast kirjandus- ja teatrielust ning Ungari värsiõpetuse suurkuju László Négyesy seminaridest. Tema luuletused äratavad tähelepanu mitmekesise ja viimistletud värsivormiga. Kahjuks ei leidnud Juhász tööd ei kodu- ega pealinnas, vaid pidi aastaid leiba teenima kaugetes provintsilinnades, mis on jäänud Trianoni piiri taha: Máramarosszigetis (rumeenia Sighetul Marmaţiei), Lévas (slovaki Levice), Nagyváradis (rumeenia Oradea) ja Szakolcas (slovaki Skalica). Rahul olematusest üksluise eluga tegi Juhász mitu enesetapu katset ning sattus mitu korda närvikliinikusse, lõplikust kokku varisemisest päästis ta armastus Júlia Eörsi vastu, mis siiski ei küpsenud abieluks. Alles aastal sai Juhász töökoha Szegedist 30 kilomeetrit ida pool Makó gümnaa siumis, kust jõudis igal nädalavahetusel kodus käia. Teistest provintsilinnadest moodsam ja vilkama kultuuri - eluga oli Nagyvárad, kus tollal tegutses ka 20. sajandi suurim ungari poeet Endre Ady, avaldades värsse ajakirjas Holnap (Homme). Seal lõi taas lõkkele Juhásze teatrihuvi: ta kirjutas isegi antiigiainelise operetilibreto Atalanta ja ühevaatuse lise näidendi, kuid näitekirjanikku temast ei saanud. Váradis puhkes ka Juhásze eluaegne ühepoolne platooniline armastus tähtsusetu näitlejanna Anna Sárvári vastu, kelle nimi kordub luuletusest luuletusse. Esimese maailmasõja keerises sattus Juhász tagasi Szege - disse, kus tegutses vabakutselise ajakirjaniku ja publitsistina ning pidas rohkesti ettekandeid, teenides siiski peenraha. Ta vaimustus töölisliikumisest ja unistas revolut - 6

7 sioonist, kuigi ise polnud kunagi rasket kehalist tööd teinud. Talupoegade elu õppis ta tundma jalutuskäikudel Tiszaäärsesse Tápé külla, millest tänaseks on saanud Szegedi linnaosa. Juhásze vabatahtlikuks sekretäriks hakkas noor ja kaunis daam Irma Kilényi, kes oli tema loomingu parim mõistja ja väsimatu levitaja, nüüdis keeles mänedžer. Seegi suhe ei viinud laula tuseni. Peale nn Oidipuse kompleksi võis selle põhjuseks olla ka äärmine majanduslik kitsikus: alles aasta lõpus määras Ungari riik talle väikese pensioni aastal ja hiljem saadud Baumgarteni kirjandusauhinnad kulusid sana tooriumidele. Kolmekümnendatel süvenes Juhásze meelehaigus veelgi, küllap aimas ta ette ka lähenevat sõda. Viimased värsid kirjutas ta aastal, neid võib võrrelda Juhan Liivi üli - tundliku hilisluulega. Kolm aastat lamas ta päevade kaupa oma toas voodis nagu elav laip, pruukides uinutina veronaali, mille abil lahkus ka igavesele unele. India, Jaapan ja lõuna mere saared jäidki Juhászel nägemata peale kahe Viini-reisi (mõlemad 1926) ei käinud ta kordagi välismaal. Mõned Gyula Juhásze luuletused on eesti keelde tõlkinud Ene Asu-Õunas (ilmunud ajalehes Edasi ja Tartu hungaro - loogia vihikute 1. ja 5. numbris). Minu Juhásze-tõlked on valminud Tartus ja Jyväskyläs. Suur tänu nende läbivaatamise eest Ellen Niidule, Ene Asu-Õunasele, Péter Pomozile ja Tuomo Lahdelmale! Raamatutest olen kõige rohkem kasutanud järgmisi: 1. Juhász Gyula Szerkesz tette, a kísérő szöveget és a jegyzeteket írta Paku Imre. Budapest: Magvető, 1962 [artiklikogu, sisaldab Juhásze elukäigu kronoloogia]. 2. Péter László: Így élt Juhász Gyula. Móra Könyvkiadó, 1980 [aimeline, kaasakiskuvas stiilis noorsooväljaanne]. 3. Juhász Gyula költői nyelvének a szótára. Szerkesztette 7

8 Benkő László. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1972 [autori - sõnastik]. Ungarikeelsed tekstid ja foto pärinevad täistekstandmebaasist Verstár 98 (CD-ROM, Arcanum Adatbázis Kft.), mis sisaldab 50 autori peaaegu kogu luuleloomingu. Sander Liivak 8

9 Szavak Szavak, csodálatos szavak, Békítenek, lázítanak. Eldöntenek egy életet. Följárnak, mint a kísértetek. Szárnyalnak, mint a gondolat. Görnyedve hordnak gondokat. Világokat jelentenek. Meghaltál, ha már nincsenek. Dalolnak és dadognak ők. Gügyögnek, mint a szeretők. Ölnek és feltámasztanak. Szavak, csodálatos szavak. Sõnad Sõnad, imelised sõnad. Rahustavad, ässitavad. Otsustavad elupäevad. Kummituste kombel käivad. 9

10 Tiiblevad kui mõte peas nad. Küürutades muret veavad. Ilmavalgust tähendavad. Sured, kui nad otsa saavad. Laulavad ja kokutavad. Vatravad kui armastajad. Tapavad ning elustavad. Sõnad, imelised sõnad I. Az én magányom / Minu üksildus Képzelt utazások Most, hogy száll az alkonyóra És kitágul a szoba S ködbe vész a falu tornya S jön az árnyak nagy sora; Csak a kandúr szeme csillog, Két ijesztő, nagy szeme, És a vén kályhába villog A kiégett fák szene, Most indulj, álmok vonatja, 10

11 Jelzőlámpám, gyúlj ki most, Most siessünk el nyugatra, Most kell világlátni, most, Míg nem jő a szürke hajnal, Régi gonddal új napok, A szárnyas álomvonattal Új világba rohanok! Itt hideg van? El keletre, Hol a pálmák intenek. Most sötétül? Délre, lelkem, Hol arany fövény remeg! Öreg este. A parázs húny. Ma elég is már az út. Messze, távol tájon jártunk, Ma elég is Ágyazunk! S ha az álom, ez a balzsam Leragasztja a szemet, Álomhajók kürtje harsan, Vár az új táj, új egek! Kujutlusreisid Nüüd, kui päike looja vajub, tuba muutub avaraks, küla torngi uttu hajub, varjud pikenevad, kaks kõutsisilma välku löövad, silmapaar on õudne, suur, viimsed leegid süsi söövad igivana ahju suus, 11

12 unelmate rong, nüüd tõtta teele, latern, sütti nüüd, kursi läände võime võtta, ilma näha tuleb nüüd. Kuni veel ei tule hommik, vana mure, vastne päev, tiivulises ulmerongis lendan, Uut Maailma näen! Siin on külm? Siis itta jõuan, palmipuud sääl kiiguvad. Pimeneb? Pea olen lõunas, kuldsel liival pikutan! Hilisõhtu. Süsi jahtub. Täna pikk on olnud ränd. Kauged maad on ära nähtud, täna aitab Tehkem säng! Ja kui une palsamvaigud silmad kinni kleebivad, unelaevult pasun kaigub, ees on uued taevad, maad! 1907 A moziban A tarka népek közt jó ülni csöndben S a tarka képeket elnézni jó. Száguldani a múltban és jövőben És látni, hogy gyűl s vész a millió. Szegény apacs hogy ugrál háztetőkön 12

13 S dúsgazdag úr a yachton hogy lakik, Mulatni a sok póruljárt ripőkön, Míg annyi híres zene hallatik. És jó csodálni oly sok nagy szerelmet És kis kalandot, míg a félhomály Beföd száz gondot lágyan, mint a selymek És eltakar sok csókot a sovár, Irígy szemektől és oly bús dolog Magányosan ballagni haza végre A szürkeségbe és a kicsiségbe, Mint börtönükbe a kalandorok! Kinos Kesk kirjut rahvast hää on vaikselt istu ja kirjuid pilte vaadata on hää, ja söösta minevikku, tulevikku, kus miljon koguneb ja kaob kui jää. Näed kehva kelmi katustele tõusmas ja rikka luksusjahti uudistad, saad hulga paadund sulidega sõbraks, kui kostab nõnda kuulus muusika. Hää imetleda suuri armastusi ja väikseid seiklusi, kui hämar veel siidpehmelt sada muret, mitu musi on peitmas kadedate silme eest, mis ahned, ja nii kurb on üksinda siis lõpuks jalutada läbi linna ja kodu halli väiksusesse minna, mis seiklejale tundub türmina! 13

14 1920 Millióknak búját Millióknak búját Akarnám dalolni S csak a magam gyászát Verem lantomon ki. Milliók bújáról De minek is zengnék, Megértik szívemnek Szárnyaló keservét, Kik, mint én, úgy élnek Árván és szegényül, Épp ily érző szívvel, Csupán dalok nélkül! Miljonite murest Miljonite murest tahaksin ma laulda, vaid mu enda leina lüüra keelilt tulvab. Miljonite murest milleks lüüa lärmi, igaüks ju mõistab minu meelehärmi, 14

15 kes mu kombel elab hüljatult ja kehvalt, õrna südamega, ainult lauludeta! 1902 Soha Költő vagyok csak, semmi más, Levél, ki elszakadt a fáról, Repíti vágy és álmodás, Hajnalba hull az éjszakából. És néha föl az égre száll És néha visszahull a sárba És néha egy bokrot talál, De soha sincsen nyugovása. Iial Ma pole muud, kui vaid poeet, leht, kes on puust kord eraldunud, on ihast, ulmast lennutet, öö hõlmast koidikusse kukub. Ja vahel lendab taevasse ja vahel porri langeb kõrgelt ja vahel põõsa leiab eest, ent iial pole rahupõlve. 15

16 1927 Virginitas Szűzebb szivet e sáros élet Nem dobogtatott még soha, Mint az én szép, szomorú szívem, Mely él vérezve és szelíden, Melynek e tájék Golgota. Fehér szépségek tisztasága Ragyog szívemben csendesen. Megyek a sápadt olajfáknak Nemes, nagy árnyán s e világra Alig vetem tekintetem. Csak a bús csillagokra nézek És boldog nem leszek soha, Csak más, jobb táján e világnak. Ó engem oda sírva várnak S hogy itt maradtam még, csoda! Virginitas Nii süütut südant mäda elu veel pole pannud tukslema kui minu süda, kurb ja ilus, mis elab leebelt, verest tilgub ja Kolgataks peab siinset maad. 16

17 Luikvalgeil puhtail iludustel mu südames on vaikne helk. Käin kahvatute õlipuude all varjus, ülevas ja suures, siitilma vaevu riivab pilk. Vaid nukraid taevatähti vaatan, saan õnnelikuks eluteel vaid muudel maadel, parematel. Oo, sääl mind nuttes oodatakse, on ime, et siin viibin veel! 1910 Tanítónő a végeken Egy szürke és hervadt faluba láttam, A tót hegyek közt árván, csendesen, Verbéna fonnyadt kicsi ablakában, Szívében egy távoli szerelem. A büszke Pestről jött a bús határra, Egy zongora volt minden vágya itt, Egy álmodozó hangszer a szobába, Hogy játssza rajta Schumann dalait. Hogy játssza rajta eljátszott szerelmét És a szegény, kicsúfolt életét S hogy játsszon véle sok, bús, boldog emlék Elvitt idő és elvitt messzeség, De sokszor gondolok rád, karcsú, szőke, 17

18 Reménytelen, kedves Hamupipőke! Õpetajanna kolkas Ma nägin teda igerikus külas slovaki mägismail kui hüljatut, ta väiksel aknal kidur raudürt elas ja südames üks kauge armastus. Ta tuli uhkest Pestist kurba kanti, üks klaver oli kogu ihk tal siin, pill unelev, mis täidaks kitsa kambri, et mängida sel Schumannilt üks viis. Et mängida sel mahamängit armu ning oma elu, vaest ja pilatut, et mälestused mänguseltsi pakuks. Mind viisid ära kaugus, ajarutt, kuid tihti mõtlen sulle mõne viivu, blond, sale, lootusetu Tuhkatriinu! 1912 Tanár úr volnék Tanár úr volnék magam is, Nyomorúságos és helyettes, Gyűlöltek a nagy istenek S e pályát adták a végzetemhez. 18

19 Magyar Homérra gondolok, Ki költő és tanár volt, mint én S a hivatalnak packázásit Viselte béketűrőn szintén! Ó nagy elődöm, szép apám, Te Atlasa a nyugalomnak, De engem új kor új fiát Villámos vágyak ostromolnak! Rohan a szárnyas autó, Repül a légi leviáthán, E forró és rengő világ Új csodáit hordozza hátán. És én, helyettes Tantalus, Iszom a lőrét gúzsbakötve, Ó mennyi szárny és mennyi vágy Törik le bennem mindörökre! Te győző, boldog nemzedék, Kit tőlem kér el majd a holnap, Ne gúnyolj, hogyha roskadón, Törött zászlóval eltipornak! Ha majd pihenni térhetek Fáradtan, közanyánk ölében, Sirass el híven engemet, Temess el végül engemet Virágosan, ujjongva, szépen! 19

20 Koolmeister oleks Koolmeister oleks minagi, kehv õpetaja asendaja, mind vihanud on jumalad, neilt sai mu saatus raske raja. Ka ungarlaste Homeros poeet ja õpetaja oli ning sama pika meelega ta talus kutse pilkenooli. Oo, vaarisa, suur eellane, sa olid justkui rahu Atlas, ma uue aja lapsena keen igatsuste põrgukatlas! Nüüd auto tiibselt kihutab ning õhu-leviaatan lendab, see maailm kuum ja pendeldav uut imevara kannab endas. Ma, Tantalose asemik, joon ikkes selle veinilürbet, oo, palju tiibu, lootusi mus igaveseks murdub tükeks! Sa, põlvkond võitev, õnnelik, see, keda homne minult palub, mind ära pilka, kui kord maas, lipp katki, laman kõigi jalus. 20

21 Kui võin kord heita puhkama, täis raugust, ühis-ema kaissu, mind ustavana kata sa ning viimaks maha mata sa, rõõm, õied, ilu kalmu kaitsku! 1910 Ifjúság Ti vagytok az enyémek: fiatalság. A dalomat én nektek dalolom. Felétek fordítom reményem arcát, Elétek lengetem a lobogóm. A rút, a rossz véneknek ellenében Hozzátok pártol csüggedő hitem S a hajnalló jövő piros ködében A koszorúm mind hozzátok viszem. Szeressetek fiúk, hű fiatalság Engem, kinek tavasza elfagyott, Ki holt kikelet betege vagyok! Sírom fölött hadd hallok rajta-rajtát, Mely diadalra viszi lobogóm, Melynek diadaláról álmodom! Noorsugu Te olete kõik minu omad: noored. 21

22 Ma teile oma laulusalme teen. Mu lootus pöörab palge teie poole ja minu lipp on lehvimas te ees. Vanade eest, kes inetud ja pahad, te poole läheb usk, täis ängistust, ja koitva homse udus punetavas viin teile oma viimsed vanikud. Truult armastage, pojad, kallid noored, mind, kellel külmunud on kevade, mistõttu olen haige, vigane! Mu haua põhja kostku teie hoogne las-käia, millest võidu saab mu lipp, see võit on minu unelmate tipp! 1919 Az én magányom A föld királyai előtt kevélyen És magasan fönn hordom a fejem, Egy istenem van: a lelkembe mélyen És magamat csak hozzá emelem. Szolgáljatok ti múlandó uraknak, Az öröm asztalánál üljetek, Nem e világból van az én hatalmam És gyönyöröm, ha a szívem beteg. Egy nagy, magányos élet tiszta gőgjét 22

23 Mint koronát, úgy hordja homlokom, Tekintetem a végső ormokon. De minden harcok minden elesőjét Megbékülő szívemhez emelem, A szenvedő mind egy testvér velem! Minu üksildus Käin kõrgilt maiste kuningate õues, pää püsti, pää sees kõrge mõttelend, üksainus jumal elab minu põues, ta juurde tõstan ainult iseend. Teil maiseid saksu teenida on õigus, koos rõõmulaua ääres prassige, siit ilmast pole pärit minu võimsus ja naudingud, kui süda tõbine. Ürgüksildase elu puhast uhkust kui krooni kannab minu laubakaar ja taeva taha vaatab silmapaar. Ent võitlejaid, kel käes on jäädav puhkus, ma tõstan leplikult: mu südames on kannatajad vennad lihased!

24 Én is meghaltam Idegen város, új szoba, Matt, barna bútorok, Szívemben álmok új tora, E táj új gyászt hozott! Idegen székbe roskadok, Mi fáj ma úgy nekem, A régi, régi bánatok Vagy ez az idegen? Az ágyra nézek. Álmodom. Nagyon fáradt vagyok. Ki fekszik ott, az ágyamon? Egy nyíltszemű halott! Mit akar? Vére még tüzel És szeme még ragyog, Láztól piros még homloka! Most látom: én vagyok! Minagi surin Uus tuba, võhivõõras linn, matt mööbel pruunist puust, taas matab unelmaid mu rind, see kant tõi leina uut! Ma istun võõral diivanil, miks nüüd nii valus on, 24

25 kas vana mure piinab mind või võõras ümbruskond? Ma vaatan voodit. Unelen. Ma olen rauge, laisk. Kes sääl mu sängis vedeleb? Üks avasilmne laip! Mis tahab? Veri kuumab tal, on silmis sära veel, veel palavikust punab palg, näen: mina olen see! 1907 A 13-as ágy Egy tűnt november vörhenyes ködében Bús útvesztő lett Budapest nekem, Eltévedtem az Élet sűrüjében És elhagyott a pénz és szerelem. Mikor oly árva lettem, mint a sarkon A bús anyó, ki újságot kinál Vagy a víg lány, aki szerelmet árul, Mikor nem volt előttem semmi már. A nagy kórházba vittek engemet be, Hol a fehér csönd altató, szelid, Hol Ágoták, Beáták és Clarissák, Kötözgetik az Élet sebeit. 25

26 A nagy kórházban végre béke hullt rám Sok vereség és vergődés után: Nem bántott barna bánat, szürke kétség, Egy gonosz emlék jött velem csupán. De ő is szépen elcsitult a csöndben, Mely bársonyos és mint a párna, lágy, Tán legboldogabb pihenőm te voltál, Ingyen vaságy, te tizenhármas ágy! 13. voodi Ükskord novembri sarlakises udus sai Budapestist nukker labürint, tee kaotasin ma Elu padrikutes ning arm ja raha maha jätsid mind. Kui jäin nii hüljatuks kui eidekene, kes nurgal lehti pakub nukruses või lõbus neid, kes armurõõmu müütab, kui midagi mul enam polnud ees, mind suurde haigemajja viidi sisse, kus valge vaikus leebelt uinutab, kus Ágotad, Beátad ja Clarissad on Elu löödud haavu sidumas. Ses haiglas rahu üle minu langes, sääl otsa rasked rabelused said: ei murdnud mustad mured, hahkjas kõhklus, sain ühe kurja mälestuse vaid. 26

27 Ent vaikusse kui suurde sametpatja mul peagi kaunilt kadus seegi äng, ehk õnnelikem ase mulle olid sa, number kolmteist, tasuta raudsäng! 1908 Honvágy Ó gyermekek, kik játszotok a porban, Be jó is lenne szállani közétek, Leheveredni önfeledt mosollyal S építeni a várat föl az égnek. Mert oly közel az ég még a gyerekhez És olyan távol ez a véres élet S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek, A poétának a komoly művészet. Elnézem őket és honvágyat érzek S az emberek közt egy fájó igézet Bénítja lelkem: nem való nekem még E nagy piac, e hangos, durva vásár S amíg köröttem a sok nyegle ágál, Játékaimhoz csöndben visszamennék. Koduigatsus Oh lapsed, kes te mängite siin tolmus, 27

28 kui tore oleks heita teie kilda, end unustades muhendada mornus ja taevalaeni ehitada linna. Sest lapsel on veel taevas nõnda ligi ja nõnda kaugel elu, verev paise, ja mäng nii püha nagu vanuigi poeedil, suurel lapsel, range taie. Ma ihkan koju nende lusti kestel ja valus võlu inimeste keskel mu hinge halvab: sinnapaika jättes siis suure turu, rämehäälse laada, kus jõhkardite summ mu samme saadab, taas võtaks vaikselt mänguasjad kätte Édesanyám I Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja A martíromság büszke pálmaágát, Ha ünnepelnek s megszeret az élet, Míg a nem ismert mámor üdve jár át: Fölvillanó szemekkel én csupán csak Téged kereslek, szenvedő madonna, Bús özvegységnek áldott hordozója, Anyám, fölnézek a te homlokodra, Hol a dicsőség koszorúja helyett 28

29 Nehéz robotnak ráncait találom, És fölteszem rá büszke áhítattal Ujjongó dallal minden szál virágom! S ha káprázattá foszlik a dicsőség, S örök robottá, ami alkotás még, Ha mindhiába tenger küzködésem, Ha én is, én is szürke árnyra válnék, Bár fájna, hogy az álmaim kivesztek, Hogy nincs, ki rózsát bús utamra hintne, Megvígasztalna, hogy érted rajongtam, És érted lettem olyan árva, mint te! II A lelke: lelkem. Mélázó, borongó És benne sok dal él, titokba zsongó, El nem dalolja, rejtegeti mélyen, De én szeméből valahogy kinézem. A lelke: bánat! Annyi minden érte. Nehéz özvegység rászakadt fejére, S míg én betegen, búsan tovább éltem, Ő imádkozott és szenvedett értem! A lelke lelkem! Ő mind nékem adta Mi benne szín, fény. Én áldom miatta És el nem sírt könnyűit dalba sírom És el nem mondott bánatát megírom! 29

30 Minu emake 1 Kui tuleb au, mis põimib mulle pähe kord märterluse uhke palmikrooni, mind kiidetakse, musse armub elu ja joovastuse õndsus täidab sooni, siis oma välkuvate silmadega sind, kannatav madonna, üles otsin, leskpõlve kurva õnnistatud kandja, mu ema, vaatan üles, sinu otsmik aupärjata on, seda asendamas näen kortse rängast tööde rügamisest ja rõõmsa laulu, uhke hardusega ma panen sinna oma käest kõik lilled! Ja kui mu aupaist haihtub meelepetteks ning igaveseks loomerügamiseks, kui asjatu on ponnistuste meri, kui halliks varjuks muutuksin ka ise, kui valus oleks unelmate häving, kui keegi teele roosiõit ei viska, mind siiski trööstiks, et sind imetlesin, su pärast sama üksi jäin kui sina! 2 Ta hing mu hing on. Mõtlik nukrutseja hulk laule selles salakesi elab, ta neid ei laula, sügavale peidab, 30

31 ent tema silmist kuidagi nad leian. Ta hing on mure! Palju kõige hääks teeb. Ränk lesepõli langes tema pääle ja kui mind elus tusk või tõbi järas, ta palvetas ja kannatas mu pärast! Ta hing mu hing on! Mulle andis endast valguse, värvid. Ma õnnistan teda, ta sisse jäänud nutu nutan salmis ja lausumata mure kirjaks palmin! 1905 Atyámhoz megyek Nézem őt a régi, régi képen, Új szobának idegen falán S lelkem lángol mély, sötét szemében. Régen, régen elment már apám S egyre jobban közelebb jő hozzám S minden útam feléje vezet, Hozzá szépít mindegyik csalódás S amint foszlik az emlékezet, Úgy érzem én egyre rokonabbnak S érzem egyre, hogy én ő vagyok, Éltem útján fáradt nyoma ballag S utolérem, ahol elhagyott. S ha fölöttem gyöngyvirágok nőnek És tavaszba ér a temető, Partjain a tájak és időknek, Egy bölcsőben alszik velem ő. 31

32 Lähen isa juurde Vaatan teda vanal, vanal pildil uue kambri võõra seina pääl, leegitseb mu hing ta mustis silmis. Ammu, ammu lahkus isa hää ning ta aina ligemale tuleb, iga tee mind tema poole viib, ehivad ta jaoks mind pettumused ja kui kaovad mälestused, siis tunnen teda aina lähemana, tunnen ennast aina temana, käib ta rauge jalg mu elurada, jõuan sinna, kus mind hülgas ta. Kui mu kohal piibelehti kasvab, kevad jõuab surnuaiale, kõigi aegade ja maade rannal ühes hällis kõrvu magame II. Tegnap, holnap / Eile, homme Szeged A Tiszaparton halkan ballagok És hallgatom, mit sírnak a habok? 32

33 E partok méla fordulóinál Állt egyszer gőgös Attila király. E tájon, hol a két víz összeér, Áldozott egykor dús Ajtony vezér. Ott fönn, ahol most vén harang dalol, Dugonics András búsult valahol. Mert búsulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok? Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, Petőfi Zoltán erre ballagott. Megállok felhős tavaszég alatt S míg megy a víz és az idő szalad, Érzem, hogy az öreg Tisza felett Az örök élet csillaga remeg. Szeged Ma kõnnin vaikselt Tisza kalda pääl ja kuulan, millest nutab lainte hääl. Kus kallastel on mõtlik käänukoht, kõrk kuningas Attila seisis kord. Kus kaks veevoolu kokku jooksevad, 33

34 kord rikas pealik Ajtony ohverdas. Seal ülal, kus nüüd nutab vana kell, András Dugonics leinas, süda hell. Siin leinaks põhjust oli alati, eks, võitluskaaslased, eks, madjarid? Siin elas Tömörkény, seal Gárdonyi, siin kuskil kõndis Zoltán Petőfi. Ma peatun, pilves kevadtaevast kaen ja kuni jookseb vesi, tormab aeg, ma tunnen: iidse Tisza kohale jääb igavese elu täheke Juhásznóta Szeged táján, réges-régen A füvellő téres réten Etelének tábora volt, Az ükapám ottan dalolt. Juhászlegény, szegény legény Bandukolt a Tisza szegén, Talált egyszer egy nagy kardot, Öreg isten kardja, az volt. Neki a kard minek kellett? 34

35 Ő csak járt a Tisza mellett, Nézte a csillagos eget, Meg a bárány-fellegeket. Nézte egy lány csillagszemét, Amely fényes, amely setét S míg a hadak egyre jártak, Átnótázott éjszakákat. Juhászlegény, régi legény, Az utódod így lettem én, Csillagos ég, bárányfelleg, Tőlük neked mit üzenjek? Hogy a hadak járnak ma is? Lányok csillagszeme hamis? Juhászlegény sorsa bánat S átkoznom kell ükapámat? Karjuselaul Haljal aasal ammuaegu, seal, kus Szeged seisab praegu, Etele lõi üles laagri, laulmas kuuldi seal mu vaari. Lambakarjus, vaene karjus, Tisza luhal ringi sammus, ükskord suure mõõga leidis, mille vana jumal heitis. 35

36 Milleks nooruk mõõka vajas? Tema kõndis kaldarajal, vaatas taeva tähekülvi, tallevillalisi pilvi. Vaatas neiu tähesilme tumedust ja selgeid pilke, kuni sõjad üha käisid, öödes kõlasid ta viisid. Lambakarjus, muistne karjus, nii su järglane sai minust, tähistaevas, pilvetalled, mida teatan nendelt sulle? Et on sõjad nüüdki käimas? Neiusilmad võltsid näivad? Karjusele jäävad mured, kas mul vaari needa tuleb? 1919 Anyák Ők ülnek talpig gyászban a világon S virrasztanak, némán virrasztanak És sóhajokat hoz nekik a távol, A mellük és a könnyük elapad. A csillagokba néznek nyáron, ősszel, Télen, tavasszal mindig, mindig ők; A föld nekik most tágas temetőkert 36

37 S a vonatok fáradt halottvivők. A győzelem nekik fekete hintó, Mely holtakon és bénákon görög, Múló a mámor és a gyász örök. Az ég, a kék, derűs ég méla sírbolt S mint obulusz rég holtak ajkain: Tört szívükön gubbaszt nagy, néma kín. Emad Nad istuvad, pääst taldadeni leinas, maailmas tummalt, ärkvel, ärevil, ja kaugus rohkeid ohkeid neisse peidab, jääb ahtraks rind ja pisarane silm. Nad taevatähti suvel, sügiskuudel, kesktalvel, kevadöödel vaatavad; maa nägu on kui surnuaial suurel, kus rauged rongid kirste kannavad. Nad näevad võitu nagu musta vankrit, mis rullib surnuist, halvatutest teid, kaob joovastus, jääb igavene lein. Klaar sinitaeva hauakamber vaikib. Kui iidne almus lahkunute suul, piin emasüdameis on tumm ja suur

38 Csöndes panasz Lehet, amit daloltam, nem marad meg, Lehet, ha mit vallottam, nem igaz, Most dalaimtól messze büszke harc zeng S szívemtől távol balzsam és vigasz. Mégis, ti gőgös győzők, vak merészek, Engem szegényt, jaj, meg ne vessetek, Enyém e hit, enyém e könny, ez ének S enyémek mind, mit nyertem, a sebek! Én mindig, mindig árok mélyin éltem S fázott a lelkem és vívott agyam S magam küzdöttem én mindig, magam! Én diadalt nem kaptam s nem reméltem. Reménytelen szép volt harcom, szerelmem S nem éltem még, mikor halálba mentem. Vaikne kaebus Võibolla see, mist laulsin, pole alles, võibolla võltsi olen uskunud. Kõrk kauge heitlus heliseb mu laules ja süda pole leidnud lohutust. Te siiski, uhked võitjad, hullud-julged, mind, varatut, oi, ärge põlake, see usk, see pisar, laul, kõik kuulub mulle, ja kõik, mis võitsin, iga haavake! 38

39 Ühtsoodu olen kaevikutes jooksnud, hing külmetas ning aju vehkles pääs ning endal puudus taplemisest pääs! Triumfi pole saanud ega lootnud. Sain kaunist armastust ja võitlust tunda, veel polnud elanud, kui läksin surma A dezentor Vörös a hold, őszi égen, Bujdosom a bús fenyéren, Kopasz pusztán, tarlott nádon, Egyedül az égvilágon. Messze, távol ágyú dörög, Jön a tatár, jön a török, Idegenek légiója, Életemet Isten óvja. De az élet így is élet, Messze még a végitélet, Addig várok jó reménybe, Földi csárda víg szegénye. Meleg vállak hava villan Bujdokoló álmaimban, Mint villan a puska csője, Hogy pajtásomat lelője. 39

40 Desertöör Sügistaevas kuu on verev, habeheinas redutelen, tühjas pustas, kõrkjaväljal, ihuüksi ilmakäras. Kauge kahur avab tule, tuleb türk ja tatar tuleb, leegionid võõramaised, minu elu Jumal kaitseb. Ent on elu niigi elu, kaugel viimse kohtu melu, lootusrikkalt ootan seni, maise kõrtsi rõõmus veli. Sooje õlgu lumekattes välgub reduunelmates, nagu välgub püssirauda, et mu sõber viia hauda Új anakreoni dal Világok háborúján, Holott halál az élet, Enyészet évadán és Özön gyász századában Én, bús Vitéz utóda, Szegény, szomorú költő, 40

41 Hadd valljam balga hittel És boldog áhítattal Az élet vallomását, Hogy nagy dolog a harc, de Legszebb virág a béke. Szelíden és nyugodtan Jó könyveket lapozni, Szép képeket csodálni, Új éneket dudolni, Tűnt éveket idézni, Mélázni a mezőben S gondolni holmi szépet S a bennünk fájva fájó Ember tragédiáját Feledni pillanatra S csak élni, élni. Ámen. Uus anakreontiline laul Maailmadegi sõjas, kus surm on elu ise, sel kaduviku ajal ja leina aastasajal, las mina, Vitéz-jünger, kurb, vaene luuletaja, pean pühaks narri usu ning õndsa hardusega neid elu tunnistusi, et võitlus on suur asi, kuid kauneim õis on rahu. Vaid leebelt lehitseda 41

42 häid raamatuid ja kauneid kunstpilte imetleda, uut laulu ümiseda, läind aastaid meenutada ja mõlgutada põllul mõnd kaunist pisiasja ning valus inimese tragöödia meis kõigis veel viivuks unustada ning elada vaid. Aamen Balalajka Fölzendül szépen, csendesen A balalajka Szegeden. A hold ragyog a fák felett, Mint távol tájról üzenet. A rabok arcán úgy dereng, Mint könnyek és mint ékszerek, A zene száll, a nóta szól, A holdas éj békét dalol. E nóta ismerős nekem, Szívem dobogja szüntelen. E zene kedves rokonom, Bölcsőmtől fogva zokogom. 42

43 Mert bú él benne s vágy remeg, Felétek, más táj, más egek! S a nótát aki pengeti, Szívem őt régen ismeri. Egy fának fájó levele, Öröktől egy vagyok vele. Egy föld sápadt virágai, Élünk virulni, hullani. Jöttünk e földre sírva mi, Egy Isten árva fiai! Balalaika Vene vendadele, 1917 Läks lahti kaunis, vaikne viis, on balalaika Szegedis. Kuu puie kohal helendab just nagu sõnum kaugelt maalt. Tas vangipalged säravad kui kalliskivid, pisarad. Viis lendab, kõlab helinal, öö laulab rahust täiskuu all. 43

44 See viis on tuttav minu jaoks, mu süda lakkamatult taob. See lugu on mu kallis kaim, talt nuukseid juba hällis sain. Tas elab mure, igatsus te poole, maad ja taevad muud! Ka viisi veeretajat teab mu süda juba lapseeast. Puuleht, kes vaevles valuga ning elas koos mu eluga. Kui kalbed lilled, üks kel niit, koos õitseme ja kaome siit. Siin oleme kaks nutvat last, kaks orbu ühest Jumalast! 1918 Békét! A jobb világról, boldogabb világról Szavalsz, szavalsz, szent forradalmi mámor. És egyre szürkébb lesz e szürke élet És örömünk, mint vert had, messze széled. 44

45 És boldogságunk sápad, mint fogyó hold És föld alá megy minden, ami jó volt. Kivándorolni innen, ó de merre? Elmenni, mint a felleg, tengerekre? Mint a daru, ha ősz jön és ha köd jön S valami messze, nem járt, tiszta földön, Az Indiákon vagy a szűzi holdban Mindent feledni boldog elhagyottan, Véres kezünket csillagfény hűsébe Áztatni és zokogni: béke, béke! Rahu! Maailma paremat ja õnnelikku sa tõotad, püha hurm all mässulipu. Ning aina hallimaks jääb elu hallus, me rõõm kui kaotet sõda kaugel hajub. Ning õnn kui vana kuu meil kaotab sära, kõik, mis on olnud hää, kaob äkki ära. Siit lahkuda, ent millisele teele? Ehk rännata kui pilved mereveele? Kui kurg, kui tuleb sügis, tuleb udu, võiks kauges, käimata ja puhtas kurus, 45

46 kas Indiais või kuul, mis puutumata, kõik õndsas hüljatuses unustada, käed verised tähtvalgus jahutagu, neid kastes nuuksuksime: rahu, rahu! 1919 Tegnap, holnap A végeken, hol a magány zeng Vihar hárfáján éneket, Kárpátokon zokogva áment, Magyarország, A költőd voltam én neked! Virrasztottam és elborongtam És daloltam száz árva dalt, Remélve csöndes elbukottan, Magyarország, Neked egy végső diadalt. Voltam remetéd és szegényed És száműzötted, messze, én, Te voltál nékem álom, élet. Magyarország, Ha haldokolt minden remény! Most, én anyám, hogy élsz nyomorban, Egészen koldús, fél halott, Soha még így tied nem voltam, 46

47 Jövő napjától piros orcád, Szabad ország, Én a te költőd maradok! Eile, homme Maakolgastes, kus tormi saatel käib üksilduse lauluke, Karpaadi-harjul nuuksuv aamen, Ungarimaa, poeet ma olin sinule! Ma muretsesin, nukrutsesin ja saja orvuviisiga, mis laulsin tusas tasakesi, Ungarimaa, su viimset võitu lootsin ma. Ma, vaene erak, olin sulle maapagulasenagi truu, sa olid unelm, elu mulle, Ungarimaa, kui lootus vaakus surmasuus! Nüüd elad viletsalt, mu ema, kui kerjus haua ääre pääl, veel rohkem olen nüüd su oma, su palgel punab homse kiir; kui oled prii, ma sinu luuletajaks jään!

48 III. A szabad jövő lovagjai / Vaba tuleviku rüütlid Himnusz az emberhez Az emberhez száll himnuszom ma, Hittel hadd harsogom dalom, Nagy ismeretlenek helyében, Dacos fejem meghajtva mélyen, Szelíden és örök reményben Ez ismerőst magasztalom. Tudjátok-e, hogy mi az ember? A por s a végtelen fia, Istent teremtő földi szellem, Kemény pöröly vasvégzet ellen, Ezer fönséges küzdelemben Viaskodó harmónia! Nézzétek: izzad tar mezőkön, Sarcol a rögből életet, Nap égeti és tüske marja, Tépázza ég és föld viharja S a jövendő útján haladva Csókolják fény és fellegek! Nézzétek: napba törtetően Mint épít büszke kupolát, Egekbe lendül lelke, karja, Kőhomloka, ércakaratja 48

49 Győzelmesen lendül magasba És mélységekbe száll tovább! Ember! Hittel hiszek tebenned, Ember! Forrón szeretlek én. Te nyomorúságos, hatalmas, Te végzetes, te forradalmas, Te halálban is diadalmas Utód az Isten örökén! Hümn inimesele Nüüd inimesele loon hümni, las kaigub usuga mu laul, suurt tundmatut ei ülista ma, pean trotsliku pää langetama ning andma tuttavale au. Kas teate, kes on inimene? Laps põrmu, lõpmatuse soost, vaim, kes loob jumala kesk laotust, nõrk ehmes vastu raudset saatust, harmoonia ning heitlus koos. Te vaatke: rühmab paljail väljul, maamullast elu ammutab, päev põletab ja tüügas torgib, räsivad maa ja taeva tormid, valgus ja pilved suudlevad! Te vaatke: päikesesse püüdes 49

50 ta uhket kuplit ehitab. Ta tõstab taeva käed ja hinge, laup kivist, tahe teraskindel ja kõrged, süvad sihid tal! Oo, inimlaps, su sisse usun, oo, nagu armastaksin ma su armetust ning ajalikkust, su võimsust ja su võidurikkust, mis küünib surmast igavikku, jumala järeltulija! 1905 A szabad jövő lovagjai Szent György lovag a sárkányt győzte le, A sárkánynak volt tizenkét feje, A sárkány, mely bennünket porba fú, Ezerfejű és millió karú. Dalokkal őt hiába áltatod, Dologgal őt hiába áltatod, Ő mindig többet követel: Szived. Agyad, véred, mind, mind hozzáviszed! Szent György lovagja a jövőnek az, Ki nemcsak vallja, hogy vesszen e gaz, De harcol is kitartón ellene, Mert küldi az Igazság szelleme! Áldott, akit nem bódít e fene 50

51 Baziliszkusznak bűvölő szeme, Ki tudja, hogy ős ellensége ez S feléje eszmét és erőt szegez. Igazságdárdák, vígan szálljatok, Vén szörny szívébe eltaláljatok, Romlott szívébe, amely szívtelen: A kegyetlennek nincsen kegyelem! Vaba tuleviku rüütlid Sai jagu lohest Püha Jüri tääk, sel lohel oli kaksteistkümmend pääd, see, kelle käes me põrmuks väsime, on tuhatpäine, miljonkäsine. Ei lauludega teda lämmata, ka tööga teda veenad asjata, ta nõuab üha rohkem: südame, aju ja vere, kõik viid temale! On rüütel Püha Jüri homse jaoks, kes ihkab, et see lurjus ilmast kaoks, ja tema vastu visa võitlust peab, sest Tõe vaim teda selleks kutsub-seab! On õnnistatud, keda basilisk ei joovasta, ei nõiu lummav pilk, kes temas oma põlist vaenlast näeb ja sihib teda jõu ja mõtte väel. 51

52 Tõepiigid, rõõmsalt õhus lendate, ürgkoletise südant embate: ta süda, mis on südametu, must, ei halasta, ei vääri halastust! 1927 Sámson dala Lenyírva hajam, Erőm leteperve. Örökös homály Száll a szememre. Gyáva bakók Kacagnak rajtam, Oda szerelmem, Oda hatalmam! Filiszteusok, Hej, be örültök, Buta mámorok Ölébe dűltök. Ócska dal dadog Kopott élc hallik, De keleten már Új nap hajnallik. Recseg az oszlop, Ropog a tető, Meghalok én, de 52

53 Él a jövendő! Simsoni laul Juuksed on pöetud, vägi on kadund, jäädav pimedus silmile vajub. Arad timukad naeravad võidu, pole mul armu, pole mul võimu! Vilisteil rõõmus pidu ja piller, rumalad hurmad langenud sülle. Kulunud laulu, pilamist kostab, ent juba idas päikene koidab. Raksuvad sambad, lagede talad, kuigi ma suren, tulevik elab!

54 A pannóniai légió dala Különös itt az Iszter, Hajókat nem emel, Megy a pontusi révbe És nem visz minket el. Trajánus oszlopánál Csodálkozik nagyon: Mit akarsz, gőgös emlék E csöndes avaron? Tibiscus szomorú víz, Oly álmos és szegény, De néha szűz virágzás Pattan ki a szinén. Egy éjszaka s színes lesz, Egy hajnal s vége már. Álmodik és nagyon vár Valakit ez a táj! Germániában tölgyek És tölgydárdák soka, Britannia gályát visz, Vár rá Thulé foka, Gallia tornyokat rak, Dalos minden fia, De szörnyű mélyen hallgatsz, Baljós Pannónia! Rómából száll a sas még, De napunk vörhenyes, Ilyen az áldozó nap, 54

55 Ha temetőt keres. A kardunk éle csorba És éles szatiránk, A Sas nagyon kifáradt S nagyon nagy a világ! Pannónia vidékén Hűvös az ősz dere S idegenül ragyog ránk A Göncöl szekere. Tejút szabad mezőin Még hadak útja lesz, Tibiscus szőke fodra Hódítók ágya lesz! Tibiscus szőke fodra Hajókat még emel, Pannónia vidékén Még valaki énekel! Germániában lesz még Tölgyekben nagy hiány S valaki győzve, bátran Új nép zivatarában Robog át Gallián! Pannoonia leegioni laul Nii imelik on Ister, ei kanna laevu siin, ta jookseb Pontusesse ning ära meid ei vii. 55

56 Traianus-samba juures ta väga imestab: kõrk mälestus, mis tahad sel vaiksel koltund maal? Tibiscuse kurb vesi on kehv ja uimane, kuid vahel puhas õitseng tal ilmub pinnale. Üks öö, ja ta saab värvid, üks koit, ja juba lõpp. Maa uneleb ja ootab siin kedagi, kel tõtt! Germaanias on tammi, tammodasid suur määr, Britannias galeere, neid ootab Thule äär, ja Gallia laob torne, kõik laulavad ta mail, kuid pahaendeliselt Pannoonia on vait! Veel Roomast lendab kotkas, kuid päev on sarlakis, me ohvripäev on tulnud, kui otsib haudasid. Meil mõõgaterad nürid ja terav on satiir, on Kotkas väga väsind ja maailm suur kui hiid! Pannoonia maal jahe 56

57 on sügisene hall ja võõralt hiilgab meile Suur Vanker üleval. Meid Linnutee priil väljal ees ootab sõjatee, Tibiscuse voost tuleb säng vallutajale! Tibiscuse voog helge veel kannab laevasid, Pannoonia maal keegi veel laulab laulusid! Germaanias veel tuleb suur tammepuude põud ja keegi julgelt võidab, uus rahvas läbi sõidab kord Galliast kui kõu! 1909 Madách Ódon kastély mély magánya rejti Világ elől méla bánatát, Komor ősök árnyéka belengi, Innen csak az őszi parkba lát. Kísértetek járnak a szívében, Őszi éjben a nagy égre néz S a magányban és a csöndességben Mint a tömjén, ég a szenvedés. 57

58 A világa régen összeomlott, A szerelme följáró halott, A művészet lombikjába hordott Minden üdvöt, minden bánatot. Örök formát ölt itt a mulandó, Muzsika lesz minden fájdalom, Mély magányban, ami maradandó, Föltámad a harmadik napon. Elpusztulhat gyönyörű világa, Úr lehet az őszi hervadás, Gondolatok örök lombikjában Örök embert alkotott Madách. Madách Iidse lossi üksildusse sulgus nukralt, mõtlikult maailma käest, morne kõuguvarje ringi hulgub, siit vaid sügisesse parki näeb. Kummitused südames tal käivad, taevast vaatab sügisöödel ta, üksildusse, vaikusesse jäi tal kannatuse viiruk põlema. Tema maailm kokku kukkus ammu, kodukäijaks sai ta armastus, kunsti katseklaasi kokku kantud kogu õndsus, kogu kannatus. 58

59 Ajalik saab igavese vormi, muusikaks saab valu tema käes, üksilduses igikestev looming tõuseb üles, kui on kolmas päev. Hävineda võib ta kaunis maailm, isand olla sügiskadu võib, igaveses mõttekatseklaasis Madách igiinimese lõi Ének Arany Jánosról Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, Arany János lelke úgy lobog e tájon, Úgy melegít fénye, Magyarok, e tűznél, mely szelíd és áldott, Bizakodva nézzük e síri világot, Virrasztva, remélve. Messziről lobogva tenger pusztaságon Átragyog Arany ma e borús homályon És jövőnkbe csillan: A magyar jövőbe, mely, mint Betlehemben Az isteni gyermek, mosolyogva rebben Mai álmainkban. Hullatja levelét az idők vén fája, De örök virágzón áll s néz a világra Arany fája lombja, 59

60 Magyar televényben gyökerezve mélyen, Kevély koronája fölzendül a vészben Égig magasodva. Csillag esik, föld reng, jött éve csudáknak, De a folyók folynak, de a hegyek állnak, És még a mienk Ő, S míg ily Aranyunk van, nincsen itt elveszve A remény, az élet, az Ige, az Eszme, A magyar Jövendő! Mi pedig barátim, járjunk el a sírhoz, A föltámadásról, mely biztatva hírt hoz, Énekeljünk ottan. Arany lelke szóljon húsvéti harangszó Dicsőséget zengő, diadalt viharzó Új magyar dalokban! Laul János Aranyist Nagu õitsituli sügisöödel palab, vaimuna me maadel loidab János Arany, soendab meid ta valgus, selle õnnistatud hella tule ääres, ungarlased, kaegem haudmaailma pääle lootuses, täis valvsust. Loites kaugelt üle mereavaruse paistab Arany täna läbi hämaruse, väisab homseid aegu: ungarlaste homset, mis kui püha, särav 60

61 lapsuke Petlemmas naeratades värab unelmais meil praegu. Vana ajapuu on varsti lehist paljas, kuid maailma vaatab õitsev igihaljas Aranyi puu võra, Ungarimaa mullas sügaval ta juured, oma uhket latva õelas marutuules taevalaeni tõstab. Langeb täht, maa vappub, imeaasta käes on, aga jõed on jooksmas, aga seismas mäed on ja meil Tema on veel, kuni meil on Arany, tema kuldne kõne, siin ei hävi lootus, elu, Sõna, Mõte, ungarlaste Homne! Meie aga, sõbrad, käigem surnuaias, trööstisõna toovast ülestõusmisajast laulgem tema haual. Kõlagu ta vaim kui kellad lihavõtteil uutes lauludes, mis aul ja võidurõkkeil ungarlane laulab! 1920 Ének Kőrösi Csomáról Székely hegyekből messze Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. 61

62 Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább. A régi hon új fényre földerült már, De ő nem tudta, ő a múltba ment, A hegyre tartott, hol örök derű vár És egyre telt, csak telt a pergament. Az indiai herceg lőn a társa, A szent királyfi, a nagy nyugalom, Úgy nézett vissza a letűnt világra, Mint ősszel a tavaszra a falomb. És ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok És gyászra gyászok, ő békélve már A homokórát nézte, mely az átok Percét számlálja, míg minden lejár. Az őshazát nem lelte és az újat Nem látta többé, nincs már vigasza. Öreg magyar, örök magyar, ki tudja, Nem egy hazánk van-e: örök haza? Laul Kőrösi Csomast Ta rändas Aasiasse Székely nõlvult, algkodumaale välja kaugele, Himaalaja ta kohal pühalt kõrgus, võibolla vanem Ajast enesest. Sääl maalis pookstaveid ning otsis jälgi kõrbliivult, iidseid verekaaslasi, käis külas häda, ebaõnn tõi ängi, kuid tema ootas, rändas edasi. 62

63 Uus valgus vanas kodus juba koitis, kuid ta ei teadnud, minevikus käis, mäe otsa läks, kus igikirkus loitis, ta sulest pärgament sai tähti täis. Vürst Indiast ta teele tuli kaasa, prints püha nagu rahu ehtne, suur, ta nõnda kadunud maailma vaatas, kui sügisene puuleht kevadkuud. Ja siis, kui kortsu järel kortse tekkis ja leina järel leinu, leplikult kaes liivakella, mis me needushetki loeb, kuni kõik saab otsa lõplikult. Algkodu leidmata, taasnägemata uus jäigi, ei ta enam lohtu saa. Sa igivana, igavene madjar, kas pole üks meil igikodumaa? 1923 Gandhi Szent Ázsiában él egy férfi, hallod, Helóta nép sok kis helóta nagyja? Egy férfi, aki tudja, mit akar És azt akarja, amit nemzete! Egy férfi, aki bír lemondani És cselekedni hitvallón, ha kell! Egy férfi, aki nem ágál s beszél, De példaképpen él és köntösét És gondolatját egyként osztja meg Fajának minden sarjával. E férfit Dalolom én ma nektek, daltalan 63

64 És hittelen kufárok, konclesők! E férfit, aki hozzám közelebb van És rokonabb velem, mint a ti hitvány És hangos pereputtyotok a fórum Nagy cirkuszának bíborszőnyegén. Alvó világunk ébredő szive, Rab gondolatnak fölszabadítója, Vesztett hazának honszerzője, téged, Kis országom, vert fajtám, szolganépem Nevében várva és akarva egy jobb És igazabb kort, énekellek én, én, Szent Ázsiának árva száműzöttje. Gandhi Kas kuuled, pühas Aasias üks mees heloodirahva hulgas elab, suurmees? Mees, kes nii kindlameelselt teab, mis tahab, ja tahab seda, mis ta rahvaski! Mees, kes on võimeline loobuma ning järgib usutunnistust, kui peab! Mees, kes ei vehi ega kõnele, eeskujuna vaid elab oma rüüd ja mõtet ühtemoodi jagades koos vähimagi kaimuga. Sest mehest ma laulan täna teile, laulutud ning usunõdrad turu tuulepead! Sest mehest, kes on mulle ligidam ja hõimukam kui teie, alatud ja lärmitsevad kambad foorumil suurmöllu purpurvaibal punasel. 64

65 Me magava maailma virguv süda ja vangiraudse mõtte vabastaja ja kaotet kodu kättevõitja, sulle nüüd, oma väikse maa ning orirahva heal nimel ootes-tahtes paremat ning õiglasemat aega, laulan mina, orb pagulane pühast Aasiast A munkásotthon homlokára Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy menedéke, Embert egekbe emelő. A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke ő. Csak az bitang és az hazátlan, Ki here módra él magában! Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! Hogy a gyalázott Ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, 65

66 Ki itt kimégysz, vidd diadallal A mély hitet, vidd szerteszét! Dolgozni föl mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás! Tööliste Maja fassaadile Kui siia astud, templi astud, suur pühadus on töö ja jõud, ses paigas tulevik on varjul ning Inimese taevatõus. Töö, see on kord ja see on rahu, on elu hing me inimtõul. Vaid see on hulkur üksildane, kes elab kui leskmesilane! Kui siia astud, homse astud, mis lubab vere, higi eest mustmiljoneile vastutasuks, et õnne leiaks igamees! Et Inimese häbistatud pilt hiilgaks nagu päikse leek! Töö ärgu olgu ainult paine, vaid saagu hümniks töötajaile! Kui siia astud, kaasa too sa hää lootus punalipust priist, kui soovid rõõmsalt välja joosta, vii sügav usk maailma siit! 66

67 Kõik tööle raugematu hooga, kui põleb elu valguskiir! Siin hüüdkem edu pole teistel, vaid sel, kes loob, kes töös on meister! 1919 A dolgozókhoz Kőmívesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbe törjön torony és tető, Ugye, tudjátok, hogy szent a verejték, Hogy minden nagyság abból eredő? Lakatosok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrizik a kincseket, Ugye, tudjátok, hogy a nyitja hol van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy asztal, ágy és koporsó legyen, Mikor készíttek már egy nagy koporsót, Melyben a szolgaság lesz a tetem? Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek És sípoltok, ha indul a vonat, Tudjátok-e, hogy egy új állomás vár, Hol mást nem látni, mint munkásokat? 67

68 Töötajaile Müürsepad, kes te veate telliskive, et taeva tungiks tornid, katused, eks ole, teate: püha on me higi ja kõik, mis suur, saab sellest alguse? Lukksepad, kes te valmistate taba, mis valvaks varakambri rasket ust, eks ole, teate saladuse võtit, miks tohib olla puudust, armetust? Kunsttislerid, kes puurite ja saete, et laua, sängi, surnukirstu saaks, oh, millal teete juba suure sarga, mis orjapõlve korjust mahutaks? Raudteelased, kes viibutate lampe, kui vile saadab ronge väljuvaid, kas teate jaama uut, mis teidki ootab, kus pole näha muud kui töötajaid?

69 IV. Anna örök / Anna on igavene Noa Noa Fáradt, fantasztikus és beteg zene árad, Idegen illatok és idegen zene. Látok égő talaj ölén nagy, szomjú fákat, Melyeknek bús vihar áldása kellene! Látok a végtelen meddő méhébe veszve Fehér madarakat lebegni nesztelen, Óriás, bíboros virágok néma kelyhe Ujjong a nap felé, mely áll a rőt egen! Táncolj Noa Noa, beteg vágyak virága, Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya, Hajad, mint Tahiti égő fövenye sárga És gyilkosan forró szád véres mosolya! Táncolj Noa Noa, táncolj be bús szívembe, Tiporj közönyösen, táncolj Noa Noa, Ó részeg feledés, ó gyilkoló szerencse, Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya! Noa Noa Rauget, fantastilist, haiget muusikat kuulen, võõrad on lõhnad, võõras on iga akord. 69

70 Põleva maa rüpes suurtel, janustel puudel vaja on õnnistust, mida toob nukker torm! Ahtrasse lõpmatus-üska kaduvaid linde valevail tiivul hääletult hõljumas näen. Tumm õietupp igal tohutul purpursel lillel rõõmutseb punase taeva päikese käes! Tantsu löö, Noa Noa, haigete ihade õile, tantsu löö, Noa Noa, naiste naine ülisuur, juuksed sul kollased kui Tahiti liiv põlev, verine naeratus surmavalt tulikuum! Tantsu löö, Noa Noa, minugi südames kurvas, ükskõikse sammuga tantsu löö, Noa Noa, vaid, unustus joovastab mind ja õnn minu surmab, tantsu löö, Noa Noa, oo, pole naisemat naist! 1908 Vigasztalásul Vigasztalásul könyvet olvasok. Mit mondasz nékem, gőgös Zaratusztra? A nő felszínes, színes és hímes, Ha nőhöz indulsz, ne feledd az ostort! De a haja szőke, de a bőre bársony, De egy hajaszála mindörökre átfon, De tegnap este láttam a bokáját. 70

71 Mit mondasz nékem Evangyéliom? Az asszony átok és az asszony aspis, Az asszony a pokol és kéj edénye. De te mondád Jézus: szeressetek S talán te is szeretted Magdalénát. Elolvastam a bús frankfurti bölcset, Elolvastam a bécsi nagy bolondot, Olvastam Sils Maria remetéjét És elolvastam könyvedet is, Élet. És megcsókoltam Anna szép kezét S szeretném megcsókolni Anna száját. Lohutuseks Loen lohutuseks raamatuid. Mis ütled mulle, uhke Zarathustra? On naine pääliskaudne, värvikas, ta juurde minnes ära jäta piitsa! Ent ta pää on hele, ihu sametine, ent üks juuksekarv mind igavesti köidab, ent eile õhtul nägin tema pahkluid. Mis ütled mulle, Evangeelium? On naine needus, naine, see on madu, on naine põrgu, hooralõbu peeker. 71

72 Ent oled öelnud, Jeesus: armastage, ja vahest armastanud Magdaleenat. Ma lugesin Frankfurdi kurva targa, ma lugesin ka Viini suure narri ja Sils Maria üksiklase läbi ja lugesin ka sinu köite, Elu. Ja suudlesin siis Anna kaunist kätt ja tahaks suudelda ka Anna huuli Szerelem? Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. 72

73 Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! Armastus? Ei tea ma, mis see on, ent väga hää, su mõnest sõnast mõttesse ma jään kui ehataeva pilvest hiilgavast, sest selle taga tähed koidavad. Ei tea ma, mis see on, ent magus see, kui üks su pilk mind otsib ülesse kui päiksekiir, mis välksab katusel veel viimast korda sünge õhtu eel. Ei tea ma, mis see on, ent tunnen ma, et kaunimaks mu elu jälle saab, mu südant silitab su sõnasiid kui märtsituule puhang haudasid! Ei tea ma, mis see on, ent väga hää, ta valu magus on, las valu jääb. Kui tobedus, kui viga, olgu nii, kui armastus, see andeks anna siis! 1919 Koncert Szemem lehúnyva hallgatom És föligézem arcodat. 73

74 Te ringatózol a dalon, Te rengeted a húrokat, Téged dicsérnek a vonók És áldanak a trombiták, Csellókban a vágyam zokog, Dobokban a szívem kiált. Fülem befogva hallgatom, Hogy harsonáz a szerelem, Hogy dübörög e hatalom Időkön át és tereken: Hogy rázza emlék lombjait, Hogy tépi élet sudarát. Ó Anna, lelkem dalait Neved hogy viharozza át! Kontsert Ma kuulan, silmad kinnised, su palet manan värvikalt. Sa kiigud laulusalmides, sa pillikeeli väristad, sind kiidavad kõik poognad truult ning õnnistavad trompetid, on tšellos igatsuse nuuks, mu süda hüüab trummeski. Ma kuulan, pihud kõrvadel, kuis rõkkab minu armastus, kuis läbib valjult kõmades see vägi ruumid, ajastud: 74