A Kúria már döntött, a kormányhivatal még nem, de a Váci Távhő Kft biztosan fizetni fog
|
|
- Diána Kelemen
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XXIV/45 * november 13. péntek A Kúria már döntött, a kormányhivatal még nem, de a Váci Távhő Kft biztosan fizetni fog Magángaléria a tágas szobában: a titok maga a gondolat Nem mindenki kap jóváírást, ha kap, nem mindenki ugyanannyit. Nem bontották ketté a közleményben az adatot, számlánként ezer forint a kötbér - jogerősen. 3. old. 6. old. Egymillió-egyezer forintot gyűjtöttek össze Bogányi Gergely és a szimfonikusok 7. old.
2 2 Váci Napló Már a jövő nyárra gondolnak: legyen tiszta a Duna-part! Mintegy nyolcvan méternyi szakaszon tisztult meg a Duna-part az elmúlt hétvégén a börtön alatti szakaszon. A Facebookon szerveződő Váci Plázs csoport által meghirdetett akcióra elsősorban fiatalok jelentkeztek. Időközben többen jelezték, hogy szívesen segítenének, ezért ezen a hétvégén is megszervezik az önkéntes munkát. A börtön felső végénél a Vác Városi Evezős Club, a Váci Kajak-Kenu SE és a Király Endre Ipari Szakközépiskola diákjai, sportolói követ hordtak, szemetet szedtek és a növényzetet is megmetszették. Mezei Helga főkertész segítségével szerszámokhoz jutottak a diákok, a Váci Városfejlesztő Kft munkatársai pedig gépekkel ritkították a növényzetet. Mezei Attila főszervező lapunk elmondta: mivel a területen több kisebb kifolyó is van, vízfestéssel igyekeztek megtalálni ezek forrását. A Váci Fegyház és Börtön vezetésétől ígéretet is kaptak arra, hogy megszüntetik a szenynyező forrásokat. A plázs elsősorban napozásra, pihenésre, sétálásra való, a part rendezésével nem dunai strandot akarnak kialakítani, a jogszabályok szerint ugyanis a folyóban csak a kijelölt helyeken lehet fürdeni - hívta fel a figyelmet a főszervező, aki szerint a váci az egyik legszebb Duna-part, érdemes törődni vele. (munkatársunktól)
3 Váci Napló 3 A Kúria már döntött, a kormányhivatal még nem, de a Váci Távhő Kft biztosan fizetni fog Hamarosan rendezi a fogyasztók egy része felé fennálló kötbértartozását a Váci Távhő Kft. Sentényi László váci polgár beadványára ugyanis a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogerősen úgy döntött: a Pest Megyei Kormányhivatal által korábban felfüggesztett eljárást le kell zárni és a Kúria határozatának megfelelően a visszatérítést ki kell fizetni. A történet szálai - mint azt korábban lapunkban is megírtuk őszére nyúlnak viszsza, akkor két hónap számláiban a fogyasztók egy részénél a számlában a rezsicsökkentést taglaló részben nem külön-külön tüntették fel a cég által vásárolt ivóvíz és a melegítésére használt hőenergia felhasználása során keletkező megtakarítást. Ezen információs hibáért - az érintetteket ugyanis egyetlen fillér kár sem érte - a fogyasztóvédelmi felügyelőség elhibázott soronként 10 ezer, vagyis minden érintett fogyasztó minden számlája után 20 ezer forintos kötbér megfizetésére kötelezte a váci távhőcéget. Elkallódott a levél A kft a döntés ellen fellebbezett, a bíróság első fokon új eljárás lefolytatást írta elő. Az ügy végül a Kúria elé került, amely azonban homlok egyenest ellenkező módon értékelte a helyzetet és a felügyelőségnek adott igazat. Ily módon tehát a Váci Távhő Kft-nek fizetni kell. Ám a fogyasztók eddig hiába vártak arra, hogy számlájukon megjelenjen a jóváírás. A bonyodalmat az okozta, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal által újraindított eljárást szinte azonnal felfüggesztették, ezt azzal indokolva, hogy meg kell várni a Kúria döntését. Néhány hete, egy október 9-én kelt levélben Sentényi László panaszára azt válaszolták: még nem kapták meg a legfelsőbb bírói fórum 2014-ben (!) kelt döntését. Ezt követően Sentényi László újabb beadványt fogalmazott meg, de ezúttal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordult. Az október 28-án postázott válaszban felszólítják a kormányhivatalt, hogy azonnal szüntesse meg a korábban elkezdett eljárás felfüggesztését. A hatóság ugyanis még február elején megkapta a Kúria végzését, amit másnap elektronikus úton továbbítottak is a kormányhivatalnak, ráadásul három címre is. Várják a döntést - Mi azonban még nem kaptunk semmilyen hivatalos levelet arról, hogy mi a teendőnk és milyen határidővel kell ezeket elvégeznünk - mondta Jászai Péter, a Váci Távhő Kft ügyvezetője, aki Rakonczai Róberttel, a cég korábbi vezetőjével, jelenlegi tanácsadójával tájékoztatta lapunkat a kialakult helyzetről. Kiderült: mintegy 24 millió forintnyi kötbért kell majd a fogyasztók számláján jóváírniuk. A pénz rendelkezésre áll, mert 2013 végén a szabályoknak megfelelőn elkülönítették. Kérték, hogy feltétlenül emeljük ki: nem jár mindenkinek visszatérítés! Csak azok az ügyfelek jogosultak a jóváírásra, akik olyan társasházban laknak, amelynél a cég vásárolja a vízműtől az ivóvizet. Ahol viszont a lakóközösség fizeti ezt a díjat a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-nek, nem jár semmi. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a kötbér által érintett 2013 augusztus és szeptemberi hónap esetében, ha valaki nem adta le a számlázáshoz szükséges vízóra-állást, vagy mondjuk nem tartózkodott a lakásban és nem fogyasztott melegvizet, szintén nem jár a megítélt ezer forint. Ha időközben a fogyasztó elköltözött és címe ismeretlen, neki sem tudják viszszautalni az összeget. A két szakember a Váci Naplónak elmondta: jelenleg mintegy 2700 fogyasztóval van szerződésük, közülük hozzávetőleg 1200-at érint a jóváírás. A cég, amint megkapják a kormányhivataltól a végzést, a lehető legrövidebb időn belül eleget tesz kötelezettségének. Ha más utasítást nem kapnak, maximum hatvan nap alatt lezárulhat a folyamat. Sorállás is lehet A jóváírás és az annak okát feltüntető szöveg külön is megjelenik majd a számlában. Azok esetében, akik tartoznak, ennyivel csökken az adósságuk. Ha valaki rendesen fizeti a díjakat, és a számla végösszegében túlfizetés jelenik meg, azt a cég kérésre visszafizeti, vagy a következő havi díjban automatikusan jóváírja. Jászai Péter hozzátette: mindenkinek részletes, közérthető és pontos tájékoztatást fognak adni, ennek ellenére arra számítanak, hogy jelentősen megnő majd az ügyfélszolgálat forgalma. (Furucz Zoltán) Lopott adatokkal váltott magának személyit Ismeretlen tettes azonosításához kérik a váci rendőrök a lakosság segítségét. A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes egy másik személy adatait felhasználva magánútlevelet és személyazonosító igazolványt állíttatott ki magának egy okmányirodában. A feljelentést követően a Váci Rendőrkapitányság október 13-án indított büntetőeljárást. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyt felismeri vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon, vagy munkaidőben hívja a 06-27/ as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható Telefontanú zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Lehotka László Valóság és képzelet című kiállítása november 13-án pénteken 17 órakor nyílik a Lyra Könyvesházban. Megnyitja: Maczkay Zsaklin művészeti író. Megtekinthető: december 3-ig.
4 4 Váci Napló Tudományos konferencián emlékeztek a múltra a váci kórház dolgozói Ha a két karom olyan hosszú volna, átölelnélek benneteket, mint ahogy azt a szerető családtagok teszik mondta meghatódottan beszédében dr. Korona Árpád, a kórház első orvosigazgatója a Jávorszky Tudományos Konferencián, pénteken a művelődési központban. A kórház fennállásának 45. évfordulóját ünnepli ebben az évben. A város részéről Fördős Attila polgármester köszöntötte az egészségügyben dolgozókat. Beszédében visszaemlékezett a kezdetekre is és méltatta a gyógyításban részt vevőket. - Ha belegondolunk abba, hogy nyolc percenként szívés érrendszeri betegség következtében egy magyar állampolgárt elveszítünk, fél óránként daganatos megbetegedések következtében szintén egy ember elhalálozik, akkor úgy vélem, hogy minden pillanatot és lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy egy ilyen konferencia alkalmával is történjen egy szakmai összegzés. És ha csak egy picit is lehet ezeken a szomorú statisztikai számokon javítani, akkor már volt értelme annak, hogy ilyen szép számmal összegyűltek - mondta. A városvezető ajándékkal köszöntötte azt az öt dolgozót, akik a kórház 45 éves fennállása alatt még ma is az intézmény munkatársai: dr. Juhász Béla, dr. Kiss Terézia, dr. Zsarnóczay Angéla, dr. Illés István, és dr. Kovács István (képünkön). Dr. Korona Árpád egykori orvosigazgató a kórház múltjára emlékezett vissza, mint mondta, most 90 éves, s a fél életét az intézmény falai között töltötte. - A betegek és a magam nevében hálával és szeretettel köszöntöm a 45 éves kórházat. Szívből óhajtom, hogy boldoguljon. Legyen sikeres a gyógyításban és a tudományos munkában. A tudományos törekvéséket jól illusztrálja a most következő veretes program. Végül hadd kívánjak kitartást, töretlen lelki erőt és bizodalmas reménységet mindnyájunknak - mondta. Befejezésül Sámoly György, a kórház jelenlegi főigazgatója mondta el gondolatait. - Úgy gondolom, hogy számos emlék és élmény él bennük ezen a napon, hiszen sokan részesei voltak az eltelt évtizedeknek, még többen az elmúlt esztendők változásainak. Ez az alkalom a tudományos előadásokon túl, a letűnt időről is szól, barátainkról, kollegáinkról, hétköznapjainkról, szomorú és vidám pillanatokról, kilátástalanságról, sikereinkről, de elsősorban ezen évek összes szereplőiről azokról, akikről gondoskodtunk, akiket segítettünk, és rólunk, akik ezt tettük - mondta. A színpadon felállított barokk házikók emlékeztettek a kórház egyes osztályaira, szakrendeléseire, a levetített összeállítás pedig az intézmény azon dolgozóira, akik már nem lehettek jelen a konferencián. A megnyitó után több tudományos témában tartottak szekcióüléseket, valamint az aulájában Vác Város Levéltára összeállítását tekinthették meg az érdeklődők. (Furucz Anita) Köszöntötték a szociális ágazatban dolgozókat Hétfőn műsorral köszöntötték a városban a szociális területén dolgozó szakembereket a Szociális Munka Napja alkalmából. A rendezvényen először Mokánszky Zoltán alpolgármester mondott köszönetet segítő munkájukért. - Már 18 éve, hogy ünnepeljük a Szociális Munka Napját, 1997 óta. Teréz anyát idézném: Ebben az életben nem tehetsz nagy dolgokat, csak kis dolgokat nagy szeretettel. Én viszont úgy érzem, hogy önök nem kis dolgokat tesznek nagy szeretettel, hanem nagy dolgokat mondta az alpolgármester. Hozzátette: a város vezetése nevében szeretné megköszönni a szociális ágazatban dolgozók önzetlen munkáját. Köszöntötte az ünneplőket még Manninger Péter, az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának az elnöke is, aki szerint ez egy kiváló nap arra, hogy a közvélemény figyelmét felhívják azokra, akik ezt a hivatást választották. - Nem kívánok ünneprontó lenni, de a szociális szféra dolgozói még mindig periférián vannak. A szociális szakmák nem tartoznak a legelismertebbek közé, pedig fontosak. Fontosak, főleg azoknak az embereknek, akikkel foglalkoznak. Mivel azonban ügyfélkörük általában az elesettek, a társadalom peremére szorultak közül kerül ki, a velük foglalkozók presztízse sincs igazán elismerve hívta fel a figyelmet a bizottsági elnök. A beszédek után először a zeneiskola növendékei, majd a Nyár utcai óvodások kedveskedtek műsorral az ünnepelteknek, végül a városi kitüntetések átadására került sor. Ebben az évben a Vác Város Szociális Munkáért díját Dornai Istvánné bölcsődei kisgyermeknevelő, Jéger Istvánné, a Váci Egyházi Hatóság munkatársa és Mohácsiné Dim Rita, az önkormányzat intézményfelügyeleti és humán osztályának vezetője kapta meg. (munkatársunktól)
5 Váci Napló 5 Migránsok betelepítése Vácra és a BBC jóöreg etikai kódexe Nem a Váci Napló terjesztette a városban, hogy felmerült: visszatoloncolt bevándorlókat telepítenek le településünkön. Több helyi internetes honlapon közöltek ellenőrizetlen forrásokból ilyen hírt úgy, hogy nem kérdezték meg azokat, akik pedig pontosan tudják a választ. A migránsválság nem csak Magyarországot, de egész Európát váratlanul érte, olyanynyira, hogy a meglepetéstől a politikusok Brüsszelben máig sem ocsúdtak fel. A bevándorlók nagy számban érkeznek ezekben a napokban is a schengeni határokon belülre, s ez a szakértők szerint előbb-utóbb a mostaninál szerteágazóbb társadalmi feszültségeket okoz. Szinte minden országban megjelent az idegenellenesség, ez idehaza is erősen jelen van. Ezt igyekszik meglovagolni számos, szerencsére csak kevesek által olvasott média. Néhány napja például - bár közölték, hogy meg nem erősített híreket továbbítanak - azt kezdték el terjeszteni, hogy a fősodratú média közölte mai hírei között, hogy az itt ragadt és visszatoloncolt menekülteket magyarországi településeken kívánják elhelyezni. Írásukban két helyszínt említenek, nevezetesen Nagyfát és Vácot. Forrásként a nemezetiarcvonal.net honlapot jelölték meg, amely viszont nem tünteti fel információjának forrását. A bevándorlókkal kapcsolatos pletykák miatt Kászonyi Károly (Jobbik) önkormányzati képviselő Latorovszky Gábor váci rendőrkapitányhoz fordult, választ kérve arra, igaz-e a hír. Az alezredes a következő választ adta az elmúlt héten csütörtökön kelt levelében: Levelével kapcsolatosan, mely szerint a Magyarországról kiutasított, de jelenleg is az ország területén tartózkodó migránsoknak - mivel az ítélet nem végrehajtható - a hatóságok kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki Vácon, azt válaszolom, hogy erről információval nem rendelkezem. Jelenleg nincs tudomásom arról, hogy Vác területén bárhol is idegenrendészeti őrzött szállást alakítottak volna ki. Idegenrendészeti őrzött szállás kialakításáról és annak helyének eldöntéséről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tud információval szolgálni. A Váci Napló szerkesztősége ben érdeklődött a hivatalnál, ahol kategorikusan cáfolták azt az állítást, hogy Vácra migránsokat telepítenének be. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal sem intézmény megnyitását, sem elismert menekültek elszállásolását nem tervezi Vácon - írták érdeklődésünkre. Úgy gondoljuk, elvárható tőlük, hogy felelősséggel nyilatkozzanak és a valóságnak megfelelő információkat adjanak ki. A magyar sajtóban széles körben még ma is használják az angol közszolgálati média, a BBC etikai kódexét. Szerkesztőségünk a jövőben is ezt tartja újságírói munkája alapjának. (Furucz Zoltán) A nyár elején már költözhetnek az első lakók Ha minden jól megy, a következő év nyarára már néhány család beköltözhet a volt kommendánsi hivatal épületében kialakításra kerülő fecskelakásokba - tájékoztatta lapunkat Fördős Attila polgármester. A városvezető elmondta: a gyorsabb ütemű munkának egyedül a pénz szab határt, de szerinte a 2016-os költségvetésben is meglesz a fedezet arra, hogy az átalakítási munkák folyamatosan haladjanak. Fördős Attila a Váci Napló érdeklődésére elmondta: jelenleg az épület alsó szintjének átalakítása folyik. A munkát a Váci Városfejlesztő Kft végzi. Az idén mintegy 50 millió forintot költ a város az építkezésre, de elképzelhető, hogy még további hat-nyolc millió forintra kell majd forrást találni, mert az új kazán megvásárlása és a fűtési rendszer kialakítása a vártnál többe kerül. Mint korábban megírtuk, a városvezetés az ingatlant kedvező áron, részletekben fizetve vásárolta meg a Honvédelmi Minisztériumtól. Már akkor az volt a terv, hogy olyan fiatal családoknak nyújtanak segítséget, amelyek később majd saját otthonba szeretnének költözni, de egyelőre ezt nem tudják megoldani. Az első ütemben, amely várható 2016 tavaszára zárulhat, a földszinten egyelőre hat lakást alakítanak ki. Ha sikerül a fűtési rendszert a következő hetekben beüzemelni, télen is tudják a munkát folytatni. (munkatársunktól)
6 6 Váci Napló Magángaléria a tágas szobában: a titok maga a gondolat Azt mondja, az országban is egyedülálló, de a városban mindenképpen: Báthori utcai otthonában nyitotta meg magángalériáját Zubovits Győrkös Erzsébet szobrász- és festőművész. A tágas szobában kialakított bemutatóteremben saját alkotásait nézhetik meg az érdeklődők. A tér hamarosan a pincével is bővül. Egy öreg, kétszáz éve nagy szakértelemmel megépített családi ház tulajdonosa Zubovits Győrkös Erzsébet, aki tulajdonképpen kétlaki életét él, hiszen Körtvélyesen is van egy alkotóműhelye. Három éve kirabolták és elvitték onnan féltve őrzött kincsét, a bronz öntéséhez használt kemencét. A tettesek azóta rács mögé kerültek, mint kiderült, egy többszörösen büntetett balassagyarmati trió - köztük apa és fia - járt erre a környékre fosztogatni. - A bírósági tárgyaláson megkérdezték, felismerném-e a tetteseket. Egyiküket, amikor megzavartam őket lopás közben, hátulról láttam. De egy szobrásznak ennyi bőven elég, szinte az agyamba égett az alakja és a mozgása. A bíró utasítására mindhárman elmentek előttem a szobában, csak a hátukat láttam, de azonnal rámutattam, melyikük az. Ijedten felkiáltott: bronzot azt nem loptunk! Évekre kivonták őket a forgalomból és kártérítést is kell fizetniük nekem az elvitt értékeimért - meséli Erzsébet. A Báthori utcai ingatlanban azonban nem lehet ilyen baj. Egyrészt három kemény állkapcsú négylábú őrzi a házat, másrész a riasztók és a kamerák is állandó ellenőrzés alatt tartják a legfontosabb helyeket. A kontroll nem is indokolatlan, hiszen a magángalériában gyakorlatilag az alkotó egész élete ott van a falakon és az öreg székely bútorokon. - Korábban volt egy lakó az udvarban, amikor ő meghalt, hosszú alkudozás után megvettem a lakrészét is. Első lépésként a pincét takarítottam ki, hiszen évtizedek óta, de az is lehet, hogy száz éve gyűlt ott lent a lom. Egy tágas helyhez jutottam, hiszen a belmagassága három és fél méter, ráadásul meglehetősen száraz a levegője. Jövőre tervezem bővíteni galériámat, a pincében a szobraimat, kisplasztikáimat szeretném elhelyezni - avat be terveibe Erzsébet. Nemrég néhány barátját meghívta és egy kis megnyitót tartottak, ezen ott volt a ferenceseket képviselő Tokár János és Tömördy Viktor atya is, az utóbbi meg is áldotta az épületet. A meghívókat a házigazda szokásához híven kézzel vetette papírra és mindenkit megajándékozott egy újabb kis levéllel, amelyben önmagáról ír. Az egyetlen feladatom, hogy világomat formákba öntsem. A művészetnek semmilyen más célja nem vonatkozik rám. A legalapvetőbb technikai kérdéseket is ez az én személyes indokom határozza meg és dönti el. A szobrászatot a legfelségesebb szellemi civilizáció jegyében kell felfogni - írja. S megfogalmaz egy apró intelmet a látogatónak is: Ne kérdezzék meg, hogyan készül! És - mást sem - olvasható. A Váci Múzsa Egyesület Pro Urbe díjas elnöke hamarosan új kiállításokon mutatkozik be a városban. Jellemző aktivitására és a művei iránti érdeklődésre, hogy november 19-én, csütörtökön a Credo-házban Kertem virágai Szent Erzsébet napra címmel nyílik tárlata. Másnap, november 20-án, pénteken pedig egy egészen különleges oldaláról mutatkozik be: a váci piacon bevásárlás közben készített fotóiból összeállított érdekes válogatást ajánlja az érdeklődők figyelmébe a művelődési központban sorra kerülő kiállításon. Egy művet lehet elemezni, leírni, beskatulyázni, boncolgatni, magyarázni, de megmagyarázni soha! Mert a titok maga a gondolat - fogalmazza meg a bölcsességet Zubovits Győrkös Erzsébet, aki szerdánként szeretettel várja az érdeklődőket, akikkel szívesen leül beszélgetni a galériájában a világról, a művészetről és bármiről, ami közös téma lehet. Mindössze egy telefonhívást kér az időpont egyeztetésére. (Furucz Zoltán) Alapítványnak gyűjtenek a boltban Ha személyesen, vagy online vásárol Vácott a Lapos ABC-ben, adakozhat a Macskaárvaház Alapítvány árva állatainak. A városszerte terjesztett felhívás szerint amennyiben legalább egy darab náluk vásárolt macskaeledel konzervet felajánl valaki az alapítványnak - nevét és elérhetőségét is meg kell adnia -, akkor megnyerheti a fődíjat, egy félnapos családi jet-skizést. Az összegyűjtött adományokat az állatvédő szervezet képviselőjének, Kiss Norbi, hatszoros magyar bajnok, Európa-bajnok kamionversenyzőnek adják majd át az akció végén. A gyűjtést március 1-jén zárják, az eredményhirdetés március 10-én lesz. (munkatársunktól) Együttlét: két festő együtt Szerdán este nyílt meg a Széchenyi utcai Margaréta Kávéházban Bari Janó és Molnár Ferenc festőművészek közös tárlata Együttlét címmel. A tárlat december 3-ig tekinthető meg. Izlandban négy szemmel Izgalmas tájfotók egy különleges országból: Izland - négy szemmel címmel nyílt meg az elmúlt pénteken az a kiállítás, amelyen Kralovánszky Balázs és dr. Bea Imre remek felvételeit láthatják az érdeklődők a művelődési központ Átrium Galériájában. A Dunakanyar Fotóklub által szervezett tárlat egészen december 6-ig várja az érdeklődőket az intézmény nyitva tartási idejében.
7 Váci Napló 7 Egymillió-egyezer forintot gyűjtött össze Bogányi Gergely és a szimfonikusok Talán még egy tűt sem lehetett volna leejteni vasárnap a dómban, ahol bemutatkozott Bogányi Gergely és csodazongorája, a Váci Szimfonikus Zenekar és Farkas Pál karnagy közreműködésével. A jótékonysági koncert bevételét, amely egymillió-egyezer forint lett, a kisváci Regőczi kápolna felújítására ajánlották fel. Sokan még a rendezvény kezdete előtt nézték meg a zongorát, melynek hangja percekkel később betöltötte az egész székesegyházat. A jelenlévőket Beer Miklós megyéspüspök, a hangverseny fővédnöke köszöntötte. - Milánóból érkezett a magyar zene, a magyar lélek, Bogányi Gergely zongoraművész, és ugyancsak a milánói világkiállításon vendégszerepelt, szeretett váci Cecília Egyesületünk, énekkarunk, Varga László karnagy vezetésével. Azt hiszem, hogy mindnyájan érezzük azt, hogy Európának szüksége van olyan hangra, olyan zenére, ami reményt ad. És most egészen véletlenül így adódott, hogy Milánóból ide Vácra, szeretett városunkba hozta el Bogányi Gergely zongoraművész az ő csodálatos, világraszóló hangszerét: az új zongoráját. A jó Isten dicséretét zengje az ő muzsikájával, a lelkünket akarja érzékenyebbé, fogékonyabbá tenni minden jósággal, minden jótékonysággal, hogy szebb legyen az ünnep mondta a püspök, aki köszönetét fejezte ki a művésznek és a zenekarnak, hogy koncertjével a kisváci Regőczi kápolnát támogatja, hogy még nagyobb legyen ott az élet. A darabokat Varga László, a Szent Cecília Kórus vezetője mutatta be. Elhangzott a Két legenda, Liszt Ferenc két darabból álló műve zongorára (Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak, Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár), valamint Grieg: a-moll zongoraversenye a Váci Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Farkas Pál vezényletével. A hangverseny időtartama alatt megtekinthető volt Garay Nagy Norbert Consolation című alkotása is, amelyet Bogányi Gergely interpretációja ihletett meg. - Óriási feladatnak, sőt inkább küldetésnek tekintem a hangszer megalkotását és további fejlesztését. A zongora általánosan értelmezve az európai keresztény kultúra ikonikus tárgya, és kis alkotócsapatunkkal arra vállalkoztunk, hogy közreműködjünk az újjászületésében. Bízom benne, hogy ezzel az új, korszerű instrumentummal a magunk módján hozzájárulhatunk Magyarország elismertségének növeléséhez, no és persze Vác hírnevének öregbíté- sében is. Szavakkal nem igazán tudnám kifejezni, milyen nagyszerű, felemelő érzés itt a székesegyházban megszólaltatni a zongorát. Ezt csak a zene nyelvén lehet igazán érzékeltetni - mondta érdeklődésünkre Bogányi Gergely a koncert előtti utolsó pillanatokban. Farkas Pál karnagy a koncert utáni napokban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a hangversenynek köszönhetően egymillió-egyezer forintot tudnak átadni a Regőczi kápolna felújítására, az átadásra hétfőn 16 órakor kerül sor a helyszínen. (munkatársunktól, fotó: Cservenák Péter) A zongora hét évig készült. A fejlesztés ötlete Bogányi Gergely barátaival és mérnök, konstruktor ismerőseivel való beszélgetések alkalmával körvonalazódott. A zongora készítését a művész több mint hét évig egymaga finanszírozta, 2012-ben azonban egy startup vállalkozást alapítottak, ami külső tőkét is vonzhatott a további kísérletezéshez. A nyertes pályázatoknak köszönhetően mintegy 126 milliós uniós támogatásból és a jórészt a Magyar Nemzeti Bank szponzori támogatásával előteremtett 76 millió forintos önrészből tökéletesíthették a hangszert. A Szerencsejáték Zrt és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 100 millió forintos támogatást biztosított. Nem fából készült. A kompozit rezonáns a speciális gyártási technológiának köszönhetően ellenállóbb a környezet hatásaival szemben, illetve egyenletesebb hangzást és hangképet biztosít.
8 8 Váci Napló Gálaműsorral ünnepelte idei, tizedik születésnapját a László Imre Nótakör László Imre Nótakör A elődje 2005 őszén alakult, mint a Madách Imre Művelődési Központ amatőr csoportja, az akkori igazgató, Iványi Károlyné közvetlen, az önkormányzat közvetett támogatásával. Az alapítók Fabi Anikó, Jéger Marika, Sesztay Marika, Dobó Zoltán voltak. A vezető Fabi Anikó lett. Kezdetben, mint népdal- és nótakedvelők csoportja működtek, ám időközben, több-kevesebb ideig csatlakoztak érdeklődő, énekelni szerető hölgyek és urak, mígnem kialakult a bázis tagság. Így érkezett el az idő 2005 őszéig, amikor is László Imre unokahúga, Sági Mihályné, László Katalin jelenlétében és hozzájárulásával megalakult a László Imre Nótakör. Nagy segítséget adott kezdetben a közösségi munkához a vezetőnek Máté Ottília, ismert, híres népdal-, nóta- és dalénekes. Az Egressy Nótaklub vezetőjeként 2000-ben, az öt éves évfordulónkon tanítványaival be is mutatta a műsor keretében, ő hogyan képzeli el ezt a közös munkát. A népdal és a nóta az egyetemes magyar zenekultúra fontos része, igaz, ma már a többi zenei irányzattal együtt egyre szűkebb, de annál lelkesebb rétegigényt elégít ki. Régen, nem voltak magyar filmek, színdarabok, melyekbe jó hangú színészek ne énekeltek volna népdalt, vagy nótát. Állítom, ezekben van máig is az a nosztalgikus vonzerő, melyre ma szélesebb körben van igény. Az igényes emberek talán megérzik, hogy ez a mi örökségünk és ezt a helyén értékelik. Ezt tapasztaljuk ma is, az élő zenével kísért sok fellépésünk alkalmával. A nótakör a közös együttlétet kiegészítette helyi rövidebb fellépésekkel. A nótakör vezetőjének 2011 januárjában Csallóközi Józsefet választották meg, aki már akkor tagja volt a közösségnek. Az új vezető menedzselésével a nótakör egyre több alkalommal ment el közösségi rendezvényekre, Vácra és környékére, később Nyugat-Nógrádba, Budapestre, ahol folyamatában tapasztalhatta meg a csapat a közönség szeretetét, a kiszolgálás örömét. A mai jeles évfordulón visszatekintve hadd vegyük számba, hogy kik azok, akik személyesen, munkájukkal, tanácsaikkal segítették a fejlődési folyamatot. Hadd említsük Fabi Anikó korábbi vezetőt, Szalai Miklós igazgatót, karnagyot, Borbély József, Marót Géza, Pozsonyi Ferenc zenészeket, akiktől sokat tanulhattunk - őszinte köszönet munkájukért. Jelenlegi zenei kísérőnk, Schmidt Mátyás harmonikás szintén értékes, megbecsült tagja közösségünknek. Megemlékezünk, mert lélekben ma is velünk vannak, elhunyt tagjainkról is: Borbély József, dr. Kernács Károly és Karsay Gáborné, Évike nyugodjanak békében. A korábbiakban említett személyek és a tagság lelkes munkája nélkül nem lett volna sikeres a jubileumi gála sem. Köszönöm a MIMK igazgatójának, Reczler Péternek a közvetlen segítségét, melyet a jövőben is kérünk. Remélem, műsorunk kedves közönsége megelégedéssel, élményekkel gazdagodva tért haza. Köszönöm név nélkül, minden támogatónk, szíves hozzájárulását. Külön öröm számunkra, hogy a tizedik születésnapi ünnepségünkön velünk ünnepelt az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára, Závogyán Magdolna fővédnök képviseletében Beke Márton főosztályvezető-helyettes, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, Szabó István védnök képviseletében Kisfaludi Aranka, a Pest Megyei Értéktár referense is. (Csallóközi József nótakörvezető) A kémények füstje szennyezi a levegőt Országos probléma minden ősszel a szmog. A Levegő Munkacsoport újabb méréssorozatával a fűtés légszennyezését kutatta a Börzsöny és Pilis hegyei közt. Az eredmény magáért beszél. A kristálytiszta hegyi levegő vajon vágyálom csupán? - teszi fel a kérdést Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport munkatársa az Időkép honlapján megjelent cikkben. Végy egy emberi hajszálat, az átmérőjét oszd háromezer részre. Ekkora légszennyező részecskéket is képes érzékelni az a kondenzációs részecskeszámláló, mellyel a mérést végezték. Azt is tudjuk, hogy ezek rendkívül károsak az egészségre, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézete (IARC) például a szén tüzeléséből eredő légszennyezést bizonyítottan rákkeltő kategóriába sorolta. A mérésünket november 3-án, kedd délután 17 órakor a 864 méter magas Nagy-Hideghegyen kezdték. A hidegpárna felett átlagosan 6628 részecske szennyezte a levegőt köbcentiméterenként. Folytatva a mérést, Királyréten pedig már ennél valamivel magasabb, 8670 részecskét mértek. Az igazi hidegzuhany Szokolyán érte őket. A Börzsöny szívében meghúzódó kis település vastag füstködbe burkolódzott, a fatüzelés fanyar szaga mutatta a szmog forrását. A részecskeszámláló pedig 29 ezer 395-ös átlagot mutatott. A Duna völgyében, Vácon végezték a következő mérést a Konstantin téren. Vác ugyan lényegesen nagyobb település, mint Szokolya, de csak átlagosan 21 ezer 35 részecskét észlelt a műszer. A mérés tanulsága, hogy a szilárd tüzelés a fűtési idényben időszakosan nagyobb légszennyezettséget tud kialakítani egy-egy kistelepülésen, mint a fűtés és közlekedés együtt fővárosban. (munkatársunktól)
9 Váci Napló 9 Bécsben is koncertezik a most tizedik születésnapját ünneplő Katáng együttes A különleges hangzásvilágú váci Katáng együttes az idén ünnepelte 10. születésnapját. Első december 10-i - zeneiskolai fellépésük óta több száz koncertet tudhatnak a hátuk mögött, határon innen és túlról, dalaikon pedig lassan felnőtt egy teljes generáció. Kaczúr Csillával, a zenekar alapítójával beszélgettünk a a művelődési központban megtartott minapi jubileumi koncert után. - A zenei pályád a legendás MÉZ együttesben kezdődött. Ezek után hogyan vetődött fel a gondolat, hogy létrehozz egy gyerekzenekart? - A MÉZ, majd a hasonló, ír-kelta irányt képviselő Dagda máig meghatározó a számomra. De mellette beérett egy gyerekverseket feldolgozó (amúgy a magyar és balkán népzene mellett a kelta-ír hangzásvilágra is támaszkodó) zenekar ötlete. Az elképzeléshez elsőként az énekes, gitáros Farkas Péter csatlakozott, aztán az énekes, ütőhangszeres Kas Bence, akivel a Waldorf iskola festése közben véletlen találkoztunk, majd Flóra lányom egykori hárfatanára, Kunos Mariann. Az ő helyét évekkel később Flóra (Chilton Flóra) örökölte meg. Az alapítók között volt még Budai Zoltán bőgős. Tőle Szabó Antal vette át a stafétabotot, majd Sólyom Imre, a Kolompos együttes egykori alapítója, akinek tavalyi halála nagy űrt hagyott a zenekarban. Az új bőgősünk Misik Zoltán, míg én a kezdetektől az ének mellett a harmonika és az ír furulya megszólaltatójaként veszek részt az együttesben. A hangszeres repertoár később köszönhetően Bence és Péter kísérletező kedvének számtalan hangszerrel bővült, a banjotól kezdve az ukulelén át a cincoig. - A különböző versek mesévé való összefűzése szinte védjegyetekké vált. Hogyan történik egy dal megírása? - Alapvetés volt, hogy a XX. századi, örökzöld gyerekversek - például Kányádi Sándor írásai - mellett kevésbé ismert költők verseihez nyúljunk. Nagy kedvencünk Kiss Dénes, Jánky Béla, Blaskó Virág Márta, vagy Kiss Anna. A versekhez én írok zenét, és ha a történet úgy kívánja - egyegy epizódhoz nem találok megfelelő verset -, szöveget is. A történetekbe mindig beemelünk a meséket alkotó ősképekből: a királylányt-királyfit, sárkányt, boszorkányt és a jelképes mesehelyszíneket. A gyerekek a koncerten egy olyan lelki úton mehetnek végig, mint egy-egy klasszikus mese elolvasása során. - A születésnapi koncert egyik meglepetése volt az új videoklipetek bemutatása. - Az animációval tarkított videoklip egy kétéves munka eredménye, mely az NKA támogatásával valósult meg. A Hétmadár című lemezünkön található Héterdő dalhoz készült, és a zenekar hárfása, Chilton Flóra és Várnai Péter operatőrök készítették. Egy történetről szól, a hét aranytollú madár keresésére induló, mesebeli legényről. A klip négy percbe tömöríti az egy órás lemezen kibontakozó történet magját. Sok szép helyszínen forgattunk a környéken: a sződligeti, és a váci Duna-parton, Márianosztrán és Börzsönyligeten. A történet szereplői Osváth Fanni és Zöldi Flórián voltak. És ami számunkra különösen értékessé teszi ezt a klipet, hogy Imrével ez volt az utolsó közös munkánk. - A klip bemutatása mellett miben különbözött a jubileumi koncert a korábbiaktól? - Több fiatal vendégelőadót hívtunk, Horváth Márkot (hegedű), Hejüsz Bettit (darbuka), Chilton Sárát (saxophon), akik a zenekarban nem lévő hangszerekkel színesítették a hangzást. Az egyik dal történetét pedig kis barátaink, a Simon Antal Általános Iskola diákjai adták elő. És persze az est fénypontja a torta volt, a Floch Cukrászda ajándéka. - Mik a közeljövő tervei? - Az utolsó lemezünk két éve jelent meg, ezért lassan szeretnénk kiadni egy új albumot. Ehhez még érleljük a gondolatokat. Ami biztos, hogy az Arcus Kiadó gondozásában új külsővel ismét megjelenik a karácsonyi lemezünk. Decemberben rengeteg fellépésünk lesz, köztük Bécsben, ahol tavaly is koncerteztünk az adventi időszakban. (Maczkay Zsaklin) Karibi őrület a váci színházban Aki járt már Kubában, átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy kubai zenekar élő fellépése nyújt: felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható, különleges élmény. A Habana Social Club decemberi váci fellépésén ezt mindenki megtapasztalhatja. A rendkívül sok megpróbáltatáson átesett nép életösztöne - a rengeteg könny és fájdalom ellenére töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság keresését hirdetik, és a kubaiaknak a zene és a tánc jelentik az utat a boldogsághoz. Minden daluk egy élet igaz története, olyan egyedülálló előadásmódban, amely minden nézőt magával ragad és elrepít a Karibi szigetre. A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a Habana Social Club zenekar 2016 januárjában egy 80 állomásos latin-amerikai turnéra indul, de előtte telén Magyarországon, december 4-én Vácott, a Váci Dunakanyar Színházban is koncertezik. A Habana Social Club a kubai és a latin-amerikai sajtó szerint is méltó utódja a Buena Vista Social Clubnak, legalább annyi fülbemászó slágerrel, mint elődje. A Buena Vista Social Club 2014-ben az Adios Tour keretében búcsúztatta el a közönségét, melyet követően még inkább megnőtt a Habana Social Club népszerűsége. A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club alapító tagjai közül már páran eltávoztak az élők sorából, így a jelenleg 11 fős zenekar az évtizedek során többször megújult, fiatal virtuóz zenészek is csatlakoztak az idősebb tagok mellé. A koncert minden korosztály számára páratlan zenei csemege, az autentikus díszlet, a kubai táncosok, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés is felejthetetlenné varázsolják az estét. (Péter Tamara)
10 10 Váci Napló A kutyasuttogó nagy falkát is könnyedén irányít Mint már beszámoltunk róla, a város önkormányzata figyelmeztető felhívást tett közzé, mert az utóbbi időben gyakoribbá váltak a kutyatámadások. A jelenség ráirányítja a figyelmet, hogy az ebek nevelése, fegyelmezése közösségi értelemben is felelősséget ró minden gazdára. Jó tudni, hogy akiknek nehézséget okoz ez, akár szakember, hivatásos tréner segítségét is kérhetik. Olykor egyetlen kutyájuk kordában tartása is gondot okoz sokaknak sétáltatáskor. Ezzel szemben Kiss Gábor nem ritkán hat-hét ebet terelget egyszerre példás rendben állandó, jól megszokott helyükön, a Duna-parti korzón, a Liget felé tartva. Ahol aztán alaposan megfuttatja a négylábú kedvenceket. Nem mindegyik kutya a sajátja, neki kettő van, viszont sok, egyre több gazda akad, akik - időhiány vagy épp kedvencük problémás személyisége miatt - segítséget kérnek tőle az állattartásban, a szeretett ebek nevelésében. A kérdésre, hogy miként lesz valaki kutyatréner, pontosabban kutyasuttogó, Kiss Gábor elmondta: az ő esetében ez gyerekkori álom és tudatos hivatásválasztás, és úgy érzi, hogy ebben a munkában - amire tanfolyamokon, részben külföldi képzéseken készült fel - megtalálta az életcélját. - Nyilvánvalóan az állatszeretet a legfontosabb, de azért bizonyos képességekre is szükség van ehhez a hivatáshoz. Például beleérezni, észrevenni, ha egy kutyának fájdalmai vannak, hiszen ők vadállatok alapvetően, nem mutatják ki nyilvánvalóan, ha sérültek-betegek, mert akkor sebezhetőbbek, kiszolgáltatottabbak lehetnek. Ráadásul sokkal élénkebben-éberebben reagálnak a környezeti hatásokra mint mi, emberek, meg kell tudni látni, hogy adott esetben mi izgathatta fel őket. Ugyanakkor nagyon működik náluk is a pozitív- és a negatív megerősítés pszichológiája, a biztatás és a tiltás, hihetetlenül tanulékonyak. Hozzáteszem: meggyőződésem, hogy ez a kapcsolat nem egy egyirányú folyamat, hiszen az ember is sokat tanulhat a kutyáktól, hogy csak egy példát mond- jak, megfigyelőképességük egyedülálló, erre is érdemes koncentrálni - mondta Kiss Gábor, akit elkísértünk egy csapatos sétáltatásra. "Luca, komm hier!" - kiáltott, pardon csak hangerősített egy kicsit Kiss Gábor, amikor a kis falka túlságosan félrekolbászolt a fővezérrel az élén, a gyönyörű hosszú szőrű jószág erre farolt egy nagyot, társai pedig úgy csatlakoztak hozzá mint a kisangyalok, ami gazdájuk-gondozójuk elmondása szerint nem egy nagy csoda, hiszen ők tényleg egy nyelvet "beszélnek". Kiss Gábor zárszóként elmondta még: munkájában kiemelt jelentőséget tulajdonít a gazdák ismeretterjesztésének is, hiszen, mint fogalmazott, kettőn áll a kutyavásár. - Megjegyzem, már a kutyavásárlás, -befogadás kapcsán érdemes szakember tanácsát kérni, mert a tartási körülmények, a család életritmusa, szokásai ismeretében lehet igazán szerencsés a választás. És hát be kell tudni látni, ha a kedvenc nevelésében tanácsra szorul az ember. Hozzáteszem: a kutyák esetében szinte bármilyen életkorban el lehet érni eredményeket az idomításban - fogalmazott a szakember. (Ribáry Zoltán)
11 A Váci Napló 11 Vallások világa: Brüsszelben mutatkozott be a váci projekt Vallások világa című projektötletemmel pályáztam az éves konferenciára. A projekt vezérfonala az Európában élő diákok sokszínű kultúrájának és vallásának megismerése, valamint egy későbbi Erasmus+ projekt megalapozása. A Brüsszelben megrendezett etwinning konferencia lehetőséget adott nekem európai tanárokkal való találkozásra és kapcsolatbővítésre, valamint számos eszmecserére. Október 22-én, megérkezésünk után a plenáris ülésen vettünk részt, melynek témája a globalizáció, a hátrányos helyzetű gyermekek helyzete a világban és a tanárok feladata, felelőssége volt. Az előadó a világot egy fejhez hasonlította, A világ olyan mint egy fej és a fejben ott van az egész világ - mondta. Még ezen az estén a jelenlévőket 8-10 fős csoportokba osztották. Én a nyolcas csoportba kerültem. Kaptunk egy tabletet, amin látható volt Brüsszel belvárosa, a térképen a nevezetességeket zászlókkal jelölték, a zászlókhoz kellet GPS segítségével eljutnunk. Amikor megtaláltuk a nevezetességet, kérdéseket intézett hozzánk a gép, amiket meg kellett válaszolnunk, csak úgy mehettünk tovább a következő helyszínre. Ezt a módszert a város megismeréséhez fantasztikusan jó ötletnek találtam. Október 23-án 9.30-kor kezdődtek a workshopok. Nagyon sok közül lehetett választani. Az első, amin részt vettem, angol nyelven volt. A jelenlévők között találkoztam egy francia kolléganővel, akivel már részt vettem egy etwinning projektben. Csoportmunkában dolgoztunk, az etwinning felületén található alkalmazásokat csoportosítottuk azok funkciója szerint. Az ezt követő workshopok, amiket kiválasztottam, már német nyelven folytak. A második workshopon egy szlovák kolléganő mutatta be etwinning projektjét, melynek címe Az ideális világ. A projektje elnyerte a szlovák etwinning díjat. Mivel a csoportban teljesen kezdők is voltak, megismerkedhettek azokkal a Web2.0-ás eszközökkel, amiket a kolléganő a projekt során alkalmazott. Nagyon érdekesnek találtam Kamila Bazikova projektjét, főleg az tetszett nekem, hogy azzal kezdte, hogy a gyerekeket szembesítette a világon található negatívumokkal pl. szegénység, hajléktalanok, szeméthegyek és a végére közösen megfogalmazták az ideális világképet, miközben a tanulók hozzáállása és gondolkodása pozitív irányba tolódott az, aki a projekt kezdetekor még kerülte a hajléktalanokat, a projekt végére segítette őket. A délutáni workshop az etwinning és az Erasmus+ kapcsolatáról szólt. Jelen volt az osztrák nemzeti iroda egyik munkatársa is, aki az etwinning szerepét hangsúlyozta az Erasmus+ projektet kapcsán és felvilágosítást adott a pályázási lehetőségekről és benyújtási határidőkről. Ezen a workshopon sok új információhoz nem jutottam, viszont lehetőségem volt tapasztalataimat átadni a többi kollégának, hiszen az etwinning segítségével az iskolám már nagyon sok partnert talált, van KA1 és KA2 pályázatunk is, valamint etwinning projekt keretében személyes találkozások is megvalósultak tanári és tanulói szinten is. Egyetlen de nagyon lényeges információt nyertem ezen a workshopon, miszerint most már egy országon belüli iskolák között is megvalósíthatók etwinning projektek. Ez nagyon lényeges, mert így olyan kollégák is etwinningezhetnek, akik nem beszélnek idegen nyelveket. A pénteki napot a gálavacsora zárta. A kitűnő vacsorát animátorok műsora koronázta meg. Október 24-én egy olyan workshopon vettem részt, amit hívhattunk volna partnerkereső szemináriumnak is. A jelenlévőket csoportokba osztották a szerint, mely korcsoportokat tanítják. A csoportok kaptak egy-egy projektcímet, amihez egy projekttervet kellett készíteni. Valamint tájékoztattak minket, hogy Németországban március végéig lehet nevezni az európai iskolák díjára, mellyel egy csekély pénzösszeget is lehet nyerni. Az általunk kidolgozott projektterv címe Wir sind Europa - Európa vagyunk. A projektcsapat nemcsak a workshopon állt össze, hanem azóta már mindenki regisztrált a portálra és elkezdtük a projektmegvalósítás kezdeti lépéseit. Az alábbi workshopokon vettem részt: Qualification of the etwinning team int he project activities; Benefit im Unterricht durch etwinning Projekt; Erasmus+ /etwinning im Fokus; Gemeinsam im Frieden Leben Partner und Ideenbörse. (Burjánné Török Orsolya) Mészáros Jánosnét köszöntötték Mészáros Jánosné október végén ünnepelte 95. születésnapját. Ez alkalomból köszöntötte őt Mokánszky Zoltán alpolgármestere és Vathy Szilvia, az intézményfelügyeleti és humán osztály munkatársa, ajándékkal és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke által aláírt oklevéllel.
12 12 Váci Napló Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgató (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, január 1-től, december 31-ig szól. A munkavégzés helye: Vác, Deákvári fasor 2. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: az intézmény alapító okiratában foglalt tevékenységek magas szakmai színvonalon történő ellátása, az intézmény felelős vezetése, irányítása, szakszerű és törvényes működtetése. Az alapdokumentumaiban és a működést meghatározó jogszabályokban meghatározott feladatok szakszerű, jogszerű és gazdaságos ellátása. Gondoskodik és biztosítja a szolgáltatásokban történő felvételek jogszerűségét, elkészíti a hatályos jogszabályok által előírt, az intézmény működéséhez szükséges dokumentumokat, valamint gondoskodik azok betartásáról, fenntartásáról. Beszámolási kötelezettséggel tartozik a fenntartó felé. Gondoskodik az ellátottak érdekvédelméről. Az intézmény közfeladatai: család- és gyermekjóléti szolgáltatás valamint a család és gyermekjóléti központ feladatai. Munkáltatói jogkör gyakorlása az intézmény dolgozói tekintetében. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény, valamint a(z) gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) rendelkezései az irányadók. rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Felsőfokú képesítés, A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. melléklet I. rész I.1. pontja, illetve a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 3. számú melléklet 5. pontja szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű iskolai végzettség, Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, Szociális szakvizsga, vagy a pályázó nyilatkozata arról, hogy vállalja a megbízást követően két éven belül annak megszerzését, vagy A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 6. (8) bekezdése alapján biztosított mentesség igazolása. magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezés, illetve bevándorolt, vagy letelepedett státusz Büntetlen előélet, cselekvőképesség A Vhr. 3. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő, legalább öt év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázó részletes szakmai önéletrajza, - öt év szakmai gyakorlat meglétének igazolása, - az álláshely betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettség szakképzettség meglétét igazoló okmány, - okmányok másolata, - szociális szakvizsga másolata, vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázó a szociális szakvizsga letétét két éve belül vállalja, - az intézmény vezetésére vonatkozó program, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelésekkel - az intézményben közalkalmazotti jogviszony újonnan történő létesítése esetén, 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, illetve annak igénylését igazoló dokumentum másolata, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul. - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a vagyonnyilatkozat tételi eljárása lefolytatását vállalja, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy nem áll cselekvőképességében részleges korlátozott, vagy teljes korlátozott gondnokság alatt, - a pályázó nyilatkozatát, amely szerint a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv. 15. (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, - ha a pályázó a vezetői megbízás adásával kapcsolatos döntés zárt ülésen való tárgyalását kéri, az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát. - a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy pályázatát és az abban foglalt személyes adatokat Vác Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai, valamint a testületi döntéshozatali eljárásban közreműködő személyek, a pályázók meghallgatását végző bizottság tagjai megismerhetik, kezelhetik és nyilvánosságra hozhatják. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban január 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: október 30. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Deákné dr. Szarka Anita jegyző valamint Mohácsiné Dim Rita Intézményfelügyeleti és Humán Osztály vezető nyújt, a 27/ , 27/ os telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete címére történő megküldésével (2600 Vác, Március 15. tér 11. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: /2015., valamint a munkakör megnevezését: igazgató. Személyesen: Deákné dr. Szarka Anita jegyző, Pest megye, 2600 Vác, Március 15. tér 11. földszint 33. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Kjt. és a Kjt. Vhr. előírásainak megfelelően a pályázatokat a pályázat előkészítője által összehívott eseti bizottság a pályázók személyes meghallgatásával - véleményezi. A kinevezésről Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a kinevezési jogkör gyakorlója dönt, amelynek eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat elbírálásának határideje: november 19. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www: vac.hu, Helyi sajtó szeptember 28. A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www: vac. hu, honlapon szerezhet.
13 Váci Napló 13 A hétvégén a váci sportcsarnok volt a ritmikus sportgimnasztika fellegvára Máskor is itt szeretnénk versenyezni - búcsúztak a csapatok vasárnap délután a sportcsarnokban. A hétvégén rendezték ugyanis városunkban a Berczik Sára Alapítvány ritmikus sportgimnasztikai bajnokságát, amely gyakorlatilag a legkisebbek országos seregszemléje. Több mint hétszáz versenyző és félszáz edző, valamint természetesen a lelkes családtagok népesítették be ezen a két napon az épületet. Az alapítvány évente kétszer rendez versenyt, amelyen a hazai tornász szövetségben még nem jegyzett, többnyire kedvtelésből tornázó kislányok vesznek részt három kategóriában: szabadidős, középhaladó és haladó megmérettetésben - tudtuk meg Pálhegyi-Muszil Zsuzsa főszervezőtől. A harmadik vonal azonban nagyon sok tehetséges fiatalnak ad kezdési lehetőséget, később közülük a legügyesebbek már nagyobb egyesületeknél folytathatják sportpályafutásukat. - Nem véletlen, hogy amikor pályáztunk a bajnokság megrendezésére, Vácot választottuk - mondja Pálhegyi- Muszil Zsuzsa. - Évekkel ezelőtt már egyszer helyet kértünk a sportcsarnokban és akkor is dicsérték a résztvevők a körülményeket. Most is nagyon jó volt a hangulat, flottul pörögtek az események. Családias körülmények között mutatták be produkcióikat a kicsik. Ezen a hétvégén a duó, a trió és a csapatok versenyét bonyolították le. Bőkezűen Háziversenyt rendeztek a darts-osok osztották a díjakat, nem csak a dobogósok, hanem különböző címeken még nagyon sokan vehettek át oklevelet, serleget és tárgyjutalmat. A főszervező lapunknak azt mondta: nagyon reméli, hogy a következő években is szóba kerül majd Vác neve, amikor a bajnokságokat szervezik. (munkatársunktól) Berczik Sára ( ) mozdulatművész, koreográfus, zeneés táncpedagógus, művészi torna mesteredző ben a Zeneakadémia zongora- és énektanár-szakán diplomázott ben mozdulatművészeti diplomával iskolát nyitott. Megalkotta saját modern metodikai módszerét, az esztétikus testképzést, amelynek oktatására kezdő szinttől a diplomáig 1932-ben engedélyt kapott. Több növendéke diplomát szerzett, és önálló esteken szerepelt. Köztük Hajós Klári, Máté (Winter) József, Kovács Éva, Egri Zsuzsa (Torino), Szöllősi Ágnes és Fáy Marika (London) ben a Testnevelési Főiskolán bevezették a művészi tornát, amelynek Berczik Sára lett a tanára és továbbfejlesztője. Vezetésével a tornász csapat aranyérmet szerzett az évi Melbourne-i olimpián. November 6-án, pénteken kora este rendezte meg idei második háziversenyét Vác- Deákvár Darts Klub. Azt tervezik, hogy havi gyakorisággal rendeznek egy kisebb versenyt, ahol kiderül, melyik játékos az adott hónap legjobbja. Választásuk minden hónap első péntekére esett. A mostani versenynek ezúttal tízen vágtak neki. A következő háziversenyük egy hónap múlva, december 4-én, pénteken lesz. Ezeken bárki részt vehet, akinek van kedve megmérettetni magát! Addig is készülni, készülni, illetve a keddi és pénteki Ságvári klubbeli edzéseinken minél többször ott lenni! - tanácsolják tagjaiknak. Bajnoki harmadik hely kamionnal is A Váchoz kötődő versenyző elérte a Las Vegas-i évadzáróra kitűzött célját, és egy erős hétvégével, amelynek egyetlen futamát sem zárta másodiknál rosszabb helyen, a legjobb három között fejezte be az amerikai ChampTruck szériát. A 23 éves Szabó Krisztián két nagy kihívást tekinthet teljesítettnek a 2015-ös szezon végén: idén két versenysorozatban is állandó résztvevőként szerepelt, ráadásul két egészen eltérő műfajban. Az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriáját újoncként a harmadik helyen zárta nemrég, két hete pedig az Egyesült Államokban futó kamionos sorozat, a ChampTruck World Series fináléjában vett részt Volvo VNL 670 gépével a Las Vegas Vegas Motor Speed-way-n. Célkitűzése az volt, hogy itt is dobogós pozícióban zárjon, dolgát azonban nehezítette, hogy a hétvége előtt csak a negyedik helyen állt. Örülök, mert nagyon jól sikerült a verseny, és elértem, amit kitűztem magamnak értékelt a hat futamból álló hétvégét követően Szabó Krisztián, aki egyik felvonáson sem csúszott ki az első két helyről. A célt, amit kitűztem magamnak, hogy a dobogón végezzek, sikerült elérnem, a csapatbajnokságban pedig másodikak lettünk, ami szintén jó eredmény. Az autókrosszos múlttal rendelkező fiatal pilóta nemcsak kamionnal, de klasszikus értelemben vett, teljesen aszfaltos pályán is most versenyzett először. (munkatársunktól)
14 14 Váci Napló Vége az idei szezonnak, partra tették a hajókat a váci evezősök Immár hagyomány, hogy a szezon végén levonják a Duna-parti evezős klubház előtt az árbocokról a zászlókat és partra teszik - hacsak jelképesen is - a hajókat. Az elmúlt héten szombaton azonban nem csak egy versenyévet zártak, hanem szó esett a jövő esztendő terveiről is. Vácy Károly korábbi klubvezető mondott rövid beszédet, összegezve az evezősök idei eredményeit. Hosszú lenne a lista, ha minden jelentősebb eredményt felsorolnánk, most csak említsünk meg néhányat. Összességében versenyzőik 2015-ben 85 arany-, 54 ezüstés 61 bronzérmet nyertek a különböző versenyeken, ezek egy jelentős részét országos megmérettetéseken akasztották a nyakukba. A klubok rangsorában idehaza a negyedikek, ami nagy siker számukra. A nemzetközi versenyeken is remekül szerepeltek a VVEC versenyzői. A serdülők között Csepel Zsófia, az ifjúságiaknál Ács Kristóf, Bácskai Máté, Kovács Kornél, Majkó Bence, Oláh Gábor, Bencsik Nóra, az U23- asoknál Csiszár Péter, míg a felnőttek között Galambos Péter ért el remek eredményeket. Jelentős változások történtek a klub életében ebben az esztendőben, hiszen Molnár Nándor távozott az elnöki posztról, utódja ifjabb Vácy Károly lett, aki önkormányzati képviselőként korábban is egyengette az evezősök útját. Az ebben a sportágban ikonnak számító Rapcsák Károly korára való tekintettel lemondott a vezetőedzői megbízatásáról, tőle kollégája, Mácsik Miklós vette át a stafétabotot. A hagyományoknak megfelelően sor került a klub legújabb hajójának névadó ünnepségére is. Ribáry Katalin pezsgővel locsolta meg a kecses hajótestet, amely a Naszály nevet kapta. A kis ünnepség végén levonták a csónakház mellett álló árbocokról a város, az ország és a klub zászlóját, s ezzel hivatalosan véget ért a szabadtéri szezon. Amely a hagyományoknak megfelelően a torna- és konditermekben folytatódik, s a téli szezonban rendezik meg rendszeresen az úgynevezett ergométeres bajnokságokat is. Ifjabb Vácy Károly klubelnök szerint már most látszik, hogy 2016 is egy sikeres éve lehet az evezősöknek. - Az egyesület stabil anyagi helyzetben van, s nagyon sokat segített nekünk, hogy ebben az évben az evezős szövetségtől kapott mintegy hétmillió forintból ki tudtuk cserélni a csónakház nyílászáróit, rendbe tudtuk tenni a fűtési rendszert, ezzel ugyanis sokat spórolhatunk - mondta lapunknak. - A nálunk sportolók létszáma stabilan száz fölött van, ezért a következő hetek feladata lesz, hogy új edzőt is keressünk Rapcsák Károly és Mácsik Miklós mellé. Sajnos a hazai edzőképzésben vannak hiányosságok, ezért nem könnyű a dolgunk. Az elnök hozzátette: a következő lépés az öltözők és a vizesblokkok felújítása lesz, és a létszám emelkedése miatt bővítésre is sor kerül. Fontos cél a megújuló energiaforrások felhasználása és szponzorok révén a hajópark korszerűsítése is. (munkatársunktól) Újabb csúcsok a Nagy Hideghegyi futáson Verőfényes napsütés, kellemes fokos hőmérséklet és a gyönyörű őszi erdő látványa várta az elmúlt szombat délelőtt a futókat a Börzsönyben. A távot minden várakozást felülmúlva több mint 1000 kajakos és kenus teljesítette, a futóverseny hagyománya szerint ezzel megkezdve a téli felkészülést - írja a kajakkenusport.hu - Amikor jöttem felfelé, akkor számoltam ki, hogy 30 évvel ezelőtt én is lefutottam ugyanezt a távot, így elég intenzíven átérzem a futók szenvedéseit mondta a Nagy Hideg-hegyi futásra kilátogató Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakos. A verseny ezúttal is a hagyományos útvonalon, alig több mint 7 kilométeren zajlott. A táv 95 százalékában azonban felfelé kell futni, az utolsó 2000 métert már egy olyan hegyi ösvényen, ami a legrutinosabb túrázóknak is kemény terep, nem beszélve a futókról. A Nagy Hideg-hegyi futás abszolút győztese Bartos Bálint több mint 40 másodpercet faragott a tavalyi győztes Petró Erik idejéből. Még ennél is többet javított tavalyi saját idején a női győztes a szentendrei Süvegh Lilla. Az eseményen ezúttal több mint 50 kajak-kenu szakosztály szerepelt legalább 5 versenyzővel, közöttük Dónusz Éva segítségével ezúttal is sorsoltak ki nyereményhajókat a szervezők. A Metric Canoes&Kayaks által felajánlott MK-1-es kajakot a Váci Vasutas SE nyerte, a kenu kisorsolásánál pedig újra a váciaknak kedvezett a szerencse, az MC-1-est a Váci Kajak-Kenu SE nyerte.
15 Váci Napló 15 Foci: végre megint győzelem! A szurkolók már régóta vártak erre a napra! Az elmúlt szombaton egy küzdelmes mérkőzés keretében csapatunk végre diadalmaskodott az Ajka csapata ellen: Vác FC- Ajka FC 2-1 (1-0). A mérkőzés lefújása után csapatkapitányunkat, és az első gólunk szerzőjét, Rusvay Gergelyt kérte meg a klub honlapjának tudósítója, hogy értékelje a mögöttünk hagyott hetet és az összecsapást. - Először is sajnáljuk, hogy a Sisa Tibor tréner lemondott, olyan szempontból, hogy tényleg nagyon sok munkát tett ebbe a csapatba. De valamiért nem jött ki, nem is tudom, talán a taktika, vagy az a játékrendszer, amit elképzelt. Ugyanakkor sajnos alkalmatlanok voltunk arra, amit itt meg akart valósítani. De ettől függetlenül nagyon jó és tényleg felkészült edzőnek tartom. Nagy Tibor megbízott edző érkezésével a hangulat, meg a feszültség egy kicsit lejött a játékosokról. Jó hangulatú edzések voltak, rengeteget gyakoroltuk a támadásvezetéseket, a pontrúgásokat. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen idén most A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a férfi Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait, melyek a következők: Váci KSE Csurgói KK Balatonfüredi KSE Sport36 Komló Nyíregyházi KC Orosházi FKSE Linamar Mezőkövesdi KC Ceglédi KKSE rúgtunk először két gólt. A mérkőzésről annyit, hogy hála Istennek, sikerült most már gólt rúgnom. Elég régóta várok rá... Az ellenfélről annyit, hogy szerintem végig kézben tartottuk a mérkőzést. Nagyon küzdős mérkőzés volt, ugyanakkor a vezető gól minket zavart meg, nem tudom miért, kicsit behátráltunk. De aztán kijöttünk belőle. Ugyanez volt a második félidőben a második gólnál is. Gyönyörű gólt rúgtunk, utána egyből középkezdés után gólra-gól, ahogy szokott lenni: 2-1, onnantól kezdve elkezdtek ívelgetni, de olyan meddő volt az egész. A végén az utolsó öt-tíz percben több gólt lőhettünk volna, de az utolsó passzokba pontatlanság csúszott - értékelt a kiváló váci játékos. A vendég ajkaiak egy otthon elszenvedett 6-0-s vereség után érkeztek a találkozóra, és fogadkoztak, hogy az előző heti kisiklás után javítanak és ponttal, pontokkal távoznak. Végül nem sikerült nekik. Nagy Tibor: - Óriásit küzdöttek a srácok. A legnagyobb öröm számomra az volt, hogy bebizonyították, tudnak focizni és óriási szívük van. A találkozó előtt Belák Gyulát köszöntötték. A Vác VLSE sportigazgatója a találkozó napján ünnepelte hatvanadik születésnapját. (munkatársunktól - fotó: Gyetvai Andrea) Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában A forduló hivatalos játéknapját december 2-re jelölték ki. Erre való tekintettel csapatunk Balatonfüred elleni idegenbeli mérkőzésének időpontja december 3-ról 5-re változott. A váciak jó eséllyel léphetnek majd pályára a továbbjutást illetően. Fura siófoki vereség Egy olyan meccset vesztett el a váci csapat Siófokon, amelyen 55 percig nyerésre állt: Siófok KC Ipress Center- Vác (12 13). A váciak nagyon jól kezdték a mérkőzést és nagy küzdelemben, de szinte végig vezetve jutottak el a második játékrészhez. Hogy az utolsó néhány percben mi történt, azt bizonyára érdemes lesz majd az öltözőben szakmailag elemezni. A vendégeknek mindenre volt válasza és továbbra sem tudtuk őket megtörni, egyre állandóbbá vált a 2-3 gólos differencia - számolnak be a siófokiak a meccsről. Nikitina és Petersen is pályán volt már támadásban, megpróbáltunk mindent, de nem úgy járt a labda, ahogy azt megszokhattuk, ráadásul Biró Blanka is remekül védett. Aztán elérkezett az 50. perc és Such révén egy nagy hajrába kezdtünk. Az 55. percben már döntetlent mutatott az eredményjelző és ezután jött ELghaoui. Petersen fantasztikusan nagy labdát adott Asmának 2 perccel a vége előtt, egy percre rá meg egy teljesen elveszett labdát szerzett meg, ezzel ra vezettünk a meccsen először. Tunéziai beállósunk még egyet bevágott a végén és így kialakult a as végeredmény. Uros Bregar: Ötvenöt percig vezettünk és jól játszottunk a mai meccsen, de a végén mégis a hazaiak örülhettek és mi pont nélkül megyünk haza. Csapatunk november 11- én szerdán Soroksáron lép pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában az ELIOS Kispesti NKK ellen. (munkatársunktól)
16 16 Váci Napló Névnapok november 13. november 14. november 15. november 16. november 17. november 18. november 19. november 20. Idõjárás NAPPAL: 3-7 o C ÉJSZAKA: 9-14 o C Szilvia, Szaniszló Aliz, Szidónia Albert, Lipót Ödön, Edmund Hortenzia, Gergő Jenő Erzsébet, Zsóka, Liza Jolán, Bódog Párásan, ködösen indul a péntek, majd napközben azért már a nap is előbukkan. Hétvégén változóan felhős időre készülhetünk, elszórtan záporokkal. Hétfőn is várható még csapadék, majd többször kisüt a nap. A hét második felében azonban beborul az ég és több helyen várható szitálás, eső. A nap vicce Somogyi úr színházba megy a feleségével. A bejárattal szemben két tábla van, nyíllal. Az egyik tábla felfelé mutat és a szöveg: Felső ruhatár. A másik lefelé mutat és a szöveg: Alsó ruhatár. Somogyi úr odaszól a feleségéhez halkan: - Látod asszony, de jó, hogy tiszta alsógatyát vettem! Megújult a gyermekorvosi rendelő Sződligeten Sződligeten korábban közös épületben rendelt két háziorvos, egy gyermekorvos, illetve egy fogorvos. A járóbeteg-rendelés alkalmával megoldatlan volt a fertőző betegségben szenvedő személyek elkülönítése. A problémák megoldására és a betegek érdekében átalakításra került a volt orvosi szolgálati lakás. Ebben évek óta nem lakott senki, állaga pedig romlott. A munka eredményeképpen egy minden igény kielégítő gyermekorvosi rendelő készült el. Az átalakítást a nagyközség saját forrásból, több mint 17 millió forintból oldotta meg. Vác Város Önkormányzata megvalósította azt a fejlesztési projektet, amelynek során lezajlott a település közvilágításának energiatakarékos átalakítása. Az Új Széchenyi Terv keretében az 584 millió forint összköltségű EU-s projektben régi lámpatest volt érintett. Az új LED technológia bevezetésének köszönhetően a jövőben Vácon a közterületeket jelentősen nagyobb fényerővel világítják meg, kisebb villanyszámla mellett. További gondot jelentett eddig, hogy megoldatlan volt a megfelelő parkolás az érkező betegek számára. Ezért a telken belül egy parkoló is kialakításra került. A projekt kivitelezője egy A 85 százalékos támogatási intenzitású EU-s projekt keretében befejeződött Vác teljes közvilágítási hálózatának korszerűsítése. Vác Város Önkormányzata február 25-én kötött szerződést bruttó 535 millió forint értékben, amely alapján elkezdődhetett a tervezési, majd a kivitelezési szakasz. A 88 millió forintos önkormányzati önrésszel teljesülő projekt során megvalósuló fényforrás-cserével és korszerűsítéssel, valamint a LED-es technológia alkalmazásával az önkormányzat a jövőben a közvilágításra szánt költségek jelentős részét tudja megtakarítani. A fejlesztés előrelépést jelent a közlekedés és a közbiztonság területén is, ugyanis a fényáram-növekedésnek és a jól megválasztott színhőmérsékletnek helyi cég, a Lafkó Építőipari Kft volt, amelyet beszerzési pályázat útján bízott meg az önkormányzat. Az átalakítás idén májusban kezdődött és október végén fejeződött be. Európai uniós támogatással megújult Vác közvilágítása köszönhetően Vác lakói éjszakánként jelentősen világosabbnak érzékelik a közterületeket. Az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő Vác Város közvilágításának energiatakarékos átalakítása című EU-s projekt az Európai Unió Támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. A fejlesztésről bővebb információt a oldalon találhatnak.
17 Váci Napló 17 A lakosság nagy része nem alszik jól lakosság egyharmada elégedetlen az alvásának minő- A ségével. Az insomnia azt jelenti, hogy nem tudunk aludni, vagy visszaaludni akkor, amikor lenne rá lehetőségünk. Optimális esetben napunk egyharmadát alvással töltjük. Kevésbé ideális esetben azonban nem tudunk ennyit aludni, vagy azért, mert egyszerűen nincs enynyi időnk a pihenésre, vagy ha lenne is, sajnáljuk az időt a szunyókálásra. Vannak akiknek idejük is kedvük is lenne az alvásra, ám őket meg az insomnia, vagyis a leggyakoribb alvászavar nem engedi eleget aludni. Többek között a stresszhormonok és a mozgáshiány számlájára is írható, ha nem tudtunk eleget aludni, és ezért fáradtan kezdjük a napot. Nagyon sokan szenvednek a különféle alvászavarok miatt, ám közülük sokan nem veszik komolyan a tüneteket. Kérdőíves felmérések eredményei kimutatták: a lakosság egyharmada elégedetlen alvásának minőségével. Az insomnia orvosi szakkifejezés egy olyan alvászavart jelöl, amely miatt nem tudunk aludni, vagy visszaaludni akkor, amikor egyébként lenne rá lehetőségünk. Ez a leggyakoribb alvászavar. A lakosság egyharmadának lesz élete során legalább egyszer olyan insomniája, ami egy hónapnál hosszabb ideig tart mondta Purebl György, a SOTE Magatartástudományi Intézet klinikai igazgatóhelyettese a Kossuth Rádióban. Az alvás nagyon egyéni, anynyira, hogy az alvásgörbe alapján az embert úgy lehet azonosítani, mint akár az ujjlenyomata alapján. Az insomnia a tíz leggyakoribb panasz egyike, amivel orvoshoz fordulnak az emberek. (hirado.hu) Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik édesanyánk, SZILVÁSSY ÁRPÁDNÉT utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Vácon születtek: Lipóczki Zsolt és Barvircz Hajnalka fia Zsolt, Gajzágó Péter és Mező Melinda lánya Lara Dorina, Papp Miklós és Tóth Ildikó fia Demeter, Makovecz Imre és Ülkei Mónika fia Imre János, Verner Sándor és Czeba Edit lánya Dorottya, Szunyog János és Rottenbacher Gabriella lánya Effi Nikoletta, Salgai Róbert és Török Beatrix fia Máté, Varga Róbert és Szénási Georgina lánya Izabella, Orosz Zoltán Tamás és Giba Edina Klára lánya Dóra, Rojkovics Zoltán és Kékesi Nikoletta fia Márk Zoltán, Szabó Róbert és Farkas Hedvig Renáta lánya Bianka, Dr. Szaniszló Zsolt és Dr. Burg Anita Szandra fia Zalán, Fónagy-Ács István és Halász Georgina fia Róbert. Vácon kötöttek házasságot: Lászai Norbert és Iván Marietta, Csillag Zoltán és Holocsi Irén, Schrenckh Péter Pál és Guszmann Renáta. Vácon hunytak el: Kósa Kálmánné sz: Petrovics Katalin (1955) Szendehely, Dolinszki Józsefné sz: Papp Ildikó Angyalka (1946) Budapest, Fidel József (1936) Szob, Hamperger Istvánné sz: Boricza Erzsébet (1941) Vác, Kocsis Gáborné sz: Bednárik József (1952) Vácduka, Kiss Józsefné sz: Erdei Irén Ibolya (1933) Veresegyház, Simon Mihály (1938) Vácduka, Szirtesi Endre Gézáné sz: Kovács Mária (1948) Fót, Deák Ferenc (1930) Őrbottyán, Dancsó Mihályné sz: Dénes Teréz (1935) Váchartyán, Kurdi Kálmán Bálint (1940) Vác, Revóczi Jánosné sz: Krcsik Julianna (1927) Kosd, Szegedi Barnabás (1959) Dunakeszi, Klamancsek Mátyásné sz: Koleszár Mária (1934) Dunakeszi, Pihaj István (1940) Sződliget, Berczeli Istvánné sz: Schreit Margit (1937) Dunakeszi, Gászpor Ida sz: Dombi Ida (1922) Vácduka, Kurdi Imre (1933) Göd, Kovács Györgyné sz: Kovács Etelka (1925) Göd, Selmeci Géza (1935) Göd, Kövy Mihályné sz: Dénes Berta (1935) Dunakeszi, Megtért Józsefné sz: Strell Mária (1934) Diósjenő, Varga Gyuláné sz: Basányi Juliánna (1942) Göd, Kralicsek István (1944) Vác, Kamódi Lászlóné sz: Lózs Katalin (1942) Szob. Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál / Orvosi ügyelet Vácott az éj sza kai or vo si ügye let a 06-27/ telefonszámon hív ha tó, hét fõ tõl csü tör tö kig este 7 óra és reg gel 7 óra kö zött, il let ve pén te ken 16 órá tól hétfõn reg gel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vi dé ki há zi or vo si ügyelet (Kosd, Acsa, Csõ vár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hét köz nap okon 17 órától másnap reggel 7 órá ig. Szom ba ton, va sár nap és ün nep nap okon, va la mint to vább kép zé si napokon 24 órás, egész nap. Az ügye let helye: váci men tõ ál lo más, tel.: 06-27/ Mentõk (súlyos esetben): 104. PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: , 70/ , nyitva H-P , Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: , nyitva H-P , Szo 8-12) Ü G Y E L E T E K a október 9. a október 10. a október 11. a október 12. a október 13. a október 14. a október 15. Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Váci Napló megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN. Szerkesztõségi telefon: 27/ , fax: 27/ Szer kesz tõ sé gi olvasószolgálat munkanapokon 8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Le ve le zé si cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten le ve le zés: szerkesztoseg@vaci-naplo.hu Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Fe le lõs ve ze tõ: a kiadó vezetõje. Ter jesz ti a Lapker Zrt, a Pos ta és a kiadó. Elõ fi zet he tõ a hír lap kéz be sí tõ nél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 fo rint, ne gyed év re 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN
18 18 Váci Napló AKCIÓ: 100 forint az apró! csak magánszemélyeknek VÁC-TÖRÖKHEGYEN, a Sisak u. 2/a-ban, építési telek eladó nm, víz-villany van, a gáz az utcában. Védett belső telek, saját bejáróval. Állat tartásra is alkalmas! Budapestről a 2/A-ról könnyen megközelíthető. Telefon: 06-20/ ; 06-20/ COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/ amigadarkmere@ gmail.com ELADÓ! RUBER HUNGARI KFT-TŐL Ft-ért vásárolt gyógyászati célú pulzáló mágneses matrac, még 2 év garanciával és hivatalos igazolásokkal Ftért eladó. Tel.: 06-27/ A váci DOM KÖZELÉBEN, 1047 nm-es építkezésre is alkalmas IN- GATLAN ELADÓ. Érdeklődni a 06-30/ telefonszámon. JÓ ÁLLAPOTBAN LÉVŐ 80 LI- TERES gázbojler 20 ezer forintért, és egy nagyobb villanyradiátor 7000 forintért eladó. Tel.: 06-20/ KISMAROS, Sárgarigó u. 16. szám alatt, 770 nm területen, 30 nm NYARALÓ a hegyen ELADÓ. Víz, villany, telefon van. Irányár: 7 millió forint. Telefon: 06-30/ ELADÓ GARÁZS! Deákvár, Arany János utcai garázssoron aknás, villanyórás garázs eladó. Ir.ár: Ft. Tel.: / Alig használt két ajtós GORENJE HŰTŐGÉP forintért; négy égős GÁZTŰZHELY Ftért; 36 db álló francia FA KISVAS- ÚT, kocsikkal, állomással Ft-ért eladó. Telefon: 06-27/ vagy a 06-30/ ELADÓ egy darab SZALAG- FŰRÉSZ 70 ezer forintért, és egy darab ABRIKTER faipari gép 80 ezer forintért. Érdeklődni: Frissítve: november / FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) eladó. Ára: 23 MFt. Tel.06-30/ SINGER VARRÓGÉP 100 éves ELADÓ. Telefon: 06-1/ ELADÓ Vácon, DEÁKVÁRON harmadik emeleti két szobás 61 m 2- es LAKÁS. Irányár: 10,9 millió forint. Érdeklődni: 06-70/ TELEK ELADÓ! 400 négyszögöl Vác, Papvölgy 14. Ár: 1,2 millió forint. Érdeklődni: 27/ Matematika, fizika, kémia KOR- REPETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek. Tel.: 06-70/ PEDIKŰR A BELVÁROS SZÍ- VÉBEN. Nemcsak szépészeti, hanem problémás lábak kezelése is. TALPMASSZÁZS, SVÉD MASZ- SZÁZS, NYAK-VÁLLÖV MASZ- SZÁZS! Folyamatos AKCIÓKKAL várom kedves vendégeimet! Szabó László 06-20/ Zálogfiók BECSÜS-PÉNZTÁ- ROS ÁLLÁSRA MUNKATÁR- SAT KERES, Vác, Veresegyház körzetére. Fényképes, szakmai önéletrajzot a job@zaloglanc.hu címre kérjük. Érdeklődni a 06-30/ es telefonszámon. ELADÓ 6 db HULLÁMPALA, 160x110-es. Tel.: 06-30/ Működőképes SZÁMÍTÓGÉPEK, teljes konfigurációval ELADÓK. (Gép, monitor, klaviatúra, egér) Ár: Ft/db. Telefon: 06-30/ LAKATOSOKAT, FÉNYEZŐ- KET ÉS AUTÓSZERELŐKET KERESÜNK gödöllői munkahelyre. Túlóra lehetőséggel, kiemelt órabér! Tel.: 06-20/ velexi100@gmail.com ELADÓ DIÓFACSEMETÉK papírhéjú, nagytermésű. MÉG: SZILVAFA, CSERESZNYE (Germersdorfi), ŐSZIBARACK (Nektarin), profi kertésztől. A csemetéket jobb, ha ősszel ültetjük el, mert biztosabb a fakadása. Tel.: 27/ Váctól 10 km-re VÁCDUKÁN, kis felújítást igénylő 120 nm-es CSA- LÁDI HÁZ ELADÓ! Teljes közmű, 1110 nm-es telken. Ir.ár.: 15 MFt SÜRGŐS! Tel.: 06-30/ Fajtatiszta ROTTWEILER kiskutyák ELADÓK! (Mindkét szülő megnézhető.) Érdeklődni: 06-70/ Vácon bontott tatai TETŐCSE- RÉP ELADÓ. Tel.: 06-70/ KARÁCSONYRA EZÜST; LUC (15db) és NORMAND (15db) FENYŐ VÁSÁROLHATÓ Váchartyánban a termelőtől, december 10-től a készlet eréig. Előre kivágott ezüstfenyő 2500 Ft/db ártól, lucfenyő 1500 Ft/db ártól, normand fenyő 5000 Ft/db ártól. Előre kiásott 4000 Ft/db ártól. Helyben vágott a kertből 3000 Ft/db ártól, ami előre is kiválasztható. Tel.: 06-20/ vagy Váchartyán József Attila u. 40. (Rudnaykert megállótól 300 méter). Gyakorlattal rendelkező AUTÓ- SZERELŐT-KAROSSZÉRIA LAKATOST váci munkahelyre azonnali munkakezdéssel FEL- VESZÜNK. Váci A&Á Kft. Tel.: 06-70/ JOGOSÍTVÁNY KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, csányi krt. 45. telefon: 06-27/ iroda@konibt..hu) Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: ) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C 1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGON- CA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉ- PESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA + HALLÓ Mintabolt (Vác, csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában. Tel.: 27/ , 06-20/ , fax: 27/ nyitva: H-P 8-17, szo óráig.) SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti öszszeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRO- DATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok Ft-tól, normál papíros faxok: Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TER- MÉKEK: gépek Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO 2 patroncsere Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
19 Váci Napló 19 Virtuózok: szenvedélyek mesterfokon A Filharmónia Magyarország 40 koncertből álló Virtuózok-turnéjának következő állomása a váci Madách Imre Művelődési Központ november 28-án, 19 órakor. A hangversenyen négy különleges ifjú tehetség lép fel, négy különböző hangszeren mutatva be tudásukat. A koncertet a 22 éves zongorista, zeneszerző, karmester Szüts Apor nyitja. A sokoldalú fiatal művész Mozart és Liszt darabjai mellett saját szerzeményét is előadja Etude címmel. Váradi Gyula, aki 18 éves budapesti hegedűsként családi hagyományt folytat, szintén nehéz műveket hoz erre az alkalomra: Csajkovszkij esz-dúr melódiája az izzón romantikus virtuozitás mesterműve, Paganini d-moll cantabiléje és Wienawski a-moll etűdje pedig a legmagasabb technikai igényű hegedű-varázslatok közé tartoznak. Csabay Zsuzsanna az argentin Ástor P. Piazzola ellenállhatatlanul szenvedélyes Oblivionját játssza fuvoláján, majd F. Poulenc fuvolaszonátájának 1. tételét, ezt a szépséges melankolikus allegrót, amely annyira illik előadója sokrétű személyiségéhez. A szimpatikus, szerény és vidám Lugosi Dániel Alitól pedig Mozart energikus a-dúr klarinétversenyének 2-3. tételét hallhatjuk. A Filharmónia Magyarország szeretettel várja közönségét a Virtuózok mindig újat és értékeset nyújtó koncertjein! Jegyek kaphatók a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, Dr. Csányi László krt. 63.), a Ticket Express jegyirodákban és a oldalon. (x) Váci élet címmel fotópályázatot ír ki a Váci Napló szerkesztősége Várunk minden olyan pályamunkát, amely városunkkal kapcsolatos eseményt, helyszínt, egy pillanatot örökít meg. A legjobb 16 fotó bekerül a jövő évi naptárunkba, amely december 23-án jelenik meg. A fotók leadási határideje: december 2., szerda. Eredményhirdetés: december 4. péntek Terjedelem és technikai követelmények: - egy pályázó maximum 3 képpel pályázhat, - a fotókat kinyomtatva A/4-es méretben és CD-re írva, lehetőleg.jpg formátumban kell egy lezárt borítékban eljuttatni a szerkesztőségbe, - a szerkesztőség fenntartja a jogot az alkotások átméretezésére és megvágására Kérjük, minden munkán tüntessék fel az elérhetőségeket! A pályamunkákat a szerkesztőség által felkért zsűri fogja elbírálni. A fődíj a Tdm Utazási Iroda által felajánlott utazás. Emellett további értékes díjakat is átadunk majd.
20 20 Váci Napló
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy
Intézményvezető álláspályázat
Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális
E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky
2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette
K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
Javaslat a Családsegítő Központ intézményvezetőjének megbízására irányuló pályázat kiírására Appelshoffer Ágnes, a Társulási Tanács elnöke
4. sz. előterjesztés Minősített szótöbbség Előterjesztés Tolna és környéke Szociális Alapszolgáltatási és Gyermekjóléti Társulása Társulási Tanácsának 2019. február 14-i ülése IV. napirendi pontjához:
Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23
310-174/112, 113, 142 www.biatorbagy.hu Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyző@ biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Bölcsődevezetői pályázat kiírásáról
ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői
Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó
TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:
J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály
J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros
Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére
A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
g ~.. szám ú előterjesztés
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről
ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról
Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat
Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és
TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.
TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...
Jegyzőkönyvi kivonat
10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.
Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz
Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1
3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása
2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete
Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda
Matematika-fizika szakos tanár
Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.
igazgató (magasabb vezető)
1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda
4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza
ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,
Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A
NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére
Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.
264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti:hegedűs Ferenc
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti
24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget
TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.
J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános
dékán (magasabb vezető)
Óbudai Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékán (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű
Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző
Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet
Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati
Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza és Térsége Feladatellátó Társulás 2015. szeptember 30-i ülésére
.-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza és Térsége Feladatellátó Társulás 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása a Humán Szolgáltató Központ vezetésére Előterjesztő:
K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből
2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését
Aljegyzői pályázat kiírásáról
Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek
E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,
2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására
KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott
4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetői beosztására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
(66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére Döntés a Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatói beosztására pályázat kiírásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez
pénzügyi-gazdálkodási előadó
1 / 5 6/20/2018, 10:48 PM Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama:
Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!
Jegyző Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! Dr. J. Nagy Éva jegyzővé történő kinevezésével a második aljegyzői státusz megürült, ezért javasolom,
285/2012.(XI.29.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra
2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján Munkakörök megnevezése: 1. Jegyzői Kabinetvezető 2. Gazdálkodási
Salgótarján Megyei Jogú Város
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi