Plébániai Levél. Budapest Óbuda Hegyvidék Szentháromság plébánia 1032 Vörösvári út 110. T.: október - XIV. évf. 4. szám /48.
|
|
- Ida Szilágyi
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Plébániai Levél Budapest Óbuda Hegyvidék Szentháromság plébánia 1032 Vörösvári út 110. T.: október - XIV. évf. 4. szám /48./ Krisztusban Kedves Testvéreim! Köszönöm a Képviselőtestület 5 éves munkáját, segítettek, hogy lelkiekben gyarapodhadtunk, és a plébánia anyagi javaival jól gazdálkodtak. Imádságos szívvel emlékezünk Neubrandt Istvánra, és Novotny Györgyre, akik az Úr színe elé távoztak köreinkből. Nyugdíjba ment Kerékjártó Mihály diakónus. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia határozata alapján, 5 évenként kell megújítanunk az Egyházközségi Képviselőtestületünket. A Képviselőtestület vezetője a plébános, a tagjai a plébánia közösség képviselői. A főpásztor által kinevezett lelkipásztor egyházi szempontból nem alkalmazottja a plébániának, sem a képviselőtestületnek, hanem a püspök munkatársa apostoli küldetésének megvalósításában. A testületnek hivatalból tagjai, Tavas Gellért plébános, Feldhoffer Magdolna nővér, Kovács Gáborné hitoktatói összekötő és Lőrincz Ildikó kántor. Választott tagjai: Azok, akiket a hívek választanak. Meghívott tagja: Az ifjúsági csoport vezetője. A választott tagokat az egyházközség hívei választják, a 18. életévtől a 70. életévig, a gyakorló katolikusok közül, akik hajlandók az Egyház apostoli célját megvalósítva gyarapítani az egyházközséget. A tisztségviselőket titkos szavazással nevezik meg a képviselőtestület tagjai maguk közül. A lelkipásztori bizottság tagjai a plébános, a világi elnök és a képviselők, akik liturgikus, hitoktatói, családgondozói, karitatív, sajtófelelős, ökumenikus munkacsoportokat alkothatnak. A munkacsoportok vezetői a plébános által kijelölt és megbízott képviselők. A gazdasági bizottság tisztségviselői, a plébános, és a világi elnök mellett, a pénztáros, a gazdasági gondnok, a gazdasági felügyelő és két számvizsgáló, akiket a képviselők maguk közül választanak. Az újonnan megválasztottak, miután a főpásztor jóváhagyta, a plébániatemplomunkban, a hívek jelenlétében, szentmise keretében ígéretet tesznek, hogy mindig és mindenben az Egyház apostoli célját és az egyházközség érdekeit fogják képviselni. Én N. N. Isten előtti felelősségem tudatában / ünnepélyesen megígérem, / hogy mint az Óbudai Szentháromság egyházközségi képviselőtestület tagja, / életemmel és munkámmal, / egyházunk javát akarom előmozdítani, / erkölcsi és anyagi értékeit védve. / Egyházközségünk lelki és anyagi érdekeit figyelembe véve, / Isten és az Anyaszentegyház törvényei szerint / akarok munkálkodni. / Kérem ehhez az Úr Jézus kegyelmét, / a Magyarok
2 Nagyasszonyának, / egyházmegyénk védőszentjének, Szent Adalbertnek pártfogását, / a hívek áldozatos támogatását, / és egyházunk áldását. / Ámen. Kérem a hívek tevékeny együttműködését. Beszámoló Az Óbuda Hegyvidéki Szentháromság Alapítvány évi tevékenységéről. Alapítványunk év májusában magánalapítványból és a Braunhaxler Alapítvány közreműködésével létesült. Célkitűzéseink: anyagi lehetőség teremtése, felnőtt és gyermek templomi kórus és zenekar fellépéséhez, templomi koncertek rendezéséhez, olyan táborokhoz, melyekben a fiatalok fejleszthetik hitbeli ismereteiket és magyarságtudatukat, nemzeti örökségükre vonatkozóan is. Továbbá, idősek és nagycsaládosok alkalmi segítése. Óbuda kulturális örökségét képező kápolnáink műemléki felújítása, templomunk fenntartásához hozzájárulás évi működésünkről adunk tájékoztatást: Előző évi maradvány Ft Adományok Ft 1% személyi jövedelemadóból Ft Pályázat Ft Kamat 846.-Ft Bevétel összesen Ft Kiadások: Szent Donát kápolna felújítása Ft Hittantábor Ft Ereklyetartó Ft Bankköltség Ft Posta ktg Ft Nyomtatvány Ft Hirdetés Ft Kiadás összesen Ft Maradvány Ft Örömmel közöljük, hogy erre az évre a évi személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából Ft-ot adományoztak híveink. Hálás köszönet minden adadozónak és jövedelemadójuk 1%-át felajánlónak. Kérjük továbbra is, támogassák célkitűzéseink megvalósíthatóságát. Naszádos József
3 Tájékoztató Miserend: Vasárnap és ünnepnap: ½ 8, 9, ½ 11-kor, Hétfőn, kedden és szerdán reggel 7-kor csütörtökön, pénteken és szombaton este 6 kor van mise. Hivatali idő: hétfőn és csütörtökön de ig, kedden és pénteken du. 4 ½ 6-ig. Okmányok kiadása, és szentségi előkészület időpontjának megbeszélése, hétfőn és pénteken van. Szentségekre a plébános készíti elő a jelentkezőket. Alsó tagozatosakat a Vörösvári úti az Erdőalja, Gyógyszergyár, Váradi, és Zápor utcai általános iskolákban, a felső tagozatos hittanosokat a plébánián hitoktatjuk. Tavasszal bérmáláshoz vezetjük azokat, akik elkészülnek a szentség vételére. 13. életévtől várjuk a hittanosok jelentkezését, felnőtteket is előkészítünk a bérmálásra. A jegyesek három hónappal előre jelentkezzenek, hogy a szükséges előkészítést elvégezhessük, és az iratokat rendezzük. Megkereszteljük azokat a gyerekeket, akiknek szüleik vállalják a gyermek katolikus nevelését, gyakorló keresztények, hitük szerint élnek. Plébániánkon a Hívek adományából fizetjük a kiadásokat, a pébános és sekrestyés fizetését, a plébánia és a templom költségeit. A perselyadomány, vagy áldozati adomány, templomunk fenntartását szolgálja. Az Egyházi hozzájárulás, mely lelkiismereti kötelesség, a kézhez kapott fizetés 1% -a, a Plébánia gondjain segít. Az adományok a rendkívüli gondjainkat enyhítik. Köszönjük adományaikat, kérjük támogatásukat! Óbuda Szentháromság Plébánia számlaszáma OTP Az Óbuda Hegyvidéki Szentháromság Alapítvány számlaszáma A Személyi jövedelemadó 1% + 1%-ának felajánlásához szükséges adatok: Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011 Óbuda Hegyvidéki Szentháromság Alapítvány adószáma: Szerkeszti: Tavas Gellért plébános - a plébánián készült 150 példányban A Plébánia honlapja:
4 Szavazólap Szavazó életkora: Szavazó foglakozása: Az egyházközségi képviselőtestület jelölt tagjai: 1. Csuzi Gáborné Szépvölgyi u. 2. Farkas Péter Bogdáni út 3. Horváth László Királylaki u. 4. Német Éva Táborhegyi u. 5. Rigó Béláné Vörösvári u. 6. Török Iván Victor Hugo u. 7. Demeter Ágnes Gúla u. 8. Dékai Katalin Orbán Balázs u. 9. Sáringer Kálmán Erdőalja u. 10. Polgár Ferenc Ágoston u. 11. Szabó Mihály San Marco u. 12. Kassovitz Artúr Remetehegyi u. A szavazás akkor érvényes, ha 12 név szerepel a szavazólapon! Ha kihúzott egy nevet, kérjük, írja fel az Ön által javasolt Képviselő nevét, foglalkozását és lakcímét: Név: Foglalkozás: Lakcím:
5 A választás menete: A szavazólapot október 19.-én vasárnap dobja be a kórus alatt elhelyezett dobozba. A szavazólapokat a plébános által felkért szavazatszámláló bizottság összeszámlálja. A szavazó bizottság összeállítja az egyházközségi képviselőtestület új névsorát, a kapott szavazatok alapján. Az egyházközségi képviselőtestület új, teljes névsorát, a jegyzőkönyvvel együtt, jóváhagyásra megküldi a megyés főpásztornak. Az egyházközségi képviselőtestület tagjai az új vezetőket, titkos szavazással választják. Így megkezdődik munkájukat a lelkipásztori és gazdasági bizottság segítségével, és a hívek közreműködésével. Minden 18. életévét betöltött katolikus hívőt arra kérünk, hogy lelkiismeretesen szavazzon!
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére
6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
2014. 1. számú példány
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült: 3 példányban 2014. 1. számú példány JEGYZŐKÖNYV DÖMÖS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 21-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
A. REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KÖLTSÉGVETÉSE A ÉVRE
3.számú melléklet/1. A. REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KÖLTSÉGVETÉSE A ÉVRE Ezt a költségvetést a....... Református Egyházközség Presbitériuma.. évi...hó.. napján tartott ülésen.... számú határozatával megállapította
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Az ACCESS Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2012. április 25. napján tartott RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL.
Az ACCESS Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. április 25. napján tartott RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a 2012. április 25.
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2012. június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2012. június 13.-án megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd,
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:
AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2011. évi költségvetése
A 2/2011. sz. elnökségi határozat alapján elfogadva AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG BEVÉTELEK 2010.évi maradvány 65 600, kormányzati fejezeti támogatás Környezetvédelmi Államtitkárság támogatása től kapott
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata
Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 7/2010. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2010. december 14. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város
JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én 15,30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről
JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én 15,30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről Az ülésen meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA 1/2014.(X.27.)
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Balogh Renáta rendelési idő: hétfő 8
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő Lakatos Antal képviselő
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének jegyzőkönyve
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 12/2015 Napirendi pontok: 1. 2015.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2013. november 26-án 15.20 órától megtartott nyílt ülésén.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 331-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2013.
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Jelen vannak: Kissné Mocsár Brigitta, Mocsár Csaba, Mocsárné Papp Zsuzsanna képviselők.
Száma: 14944-1/2010. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtök) du. 18 órai kezdettel a Zsindelyes-ház Kft. Dísztermében
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
110/2014.(IV.09.) Kt. határozat Tárgy: 2014. április 09-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Herczeg József napirendjavaslatát az alábbiak
Beszámoló a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány működéséről
Beszámoló a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány működéséről Készítette: Karikás Lajosné kuratóriumi elnök Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Kazincbarcika, 2013. május
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya Széles Ivett hungarikum titkársági koordinátor Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Előzmények 2012. évi XXX.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kistarcsa Város Képviselő-testület Humánpolitikai Bizottságának 2015. február 23-án (hétfőn) 17.00 órakor kezdődött rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat hivatalos helyiségében 2012. december 5-én 16,00 órai kezdettel. Jelen vannak: Csibra Ferencné nemzetiségi elnök Takács Lászlóné nemzetiségi
JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. NOVEMBER 22-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. NOVEMBER 22-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Határozatok: 15/2011.(XI.22.) számú határozat A kisebbségi önkormányzat 2011.
~~<hu_w Dr. Mátrai Gábor Törvényességi szempontból ellenjegyzem:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja r;;o6. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bizottság 2016. évi munkatervéről I. Tartalmi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KÁPTALANTÓTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 286-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 10-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli,
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM Április 1. Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja. A délelőtt 10.00 órai szentmisében barkaszentelés. Április 5. Nagycsütörtök Délelőtt 10.00 órakor a Bazilikában olajszentelési
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
A Polgármester jelöltek a következők: Dr. Harangozó Tamás. A 2010. ÉVI KÉPVISELŐ JELÖLTEK választókerületenként a következők:
K Ö Z L E M É N Y a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3. napjára kitűzött választására, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők általános választására Szekszárd
J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Szám: 10833-2/2016. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld Eredeti példány 1 pld.
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
Apor Vilmos Katolikus Főiskola SZENÁTUSÁNAK HATÁROZATAI
Vác, 2011. nov. 29. Ikt. szám: 6-1/2011. A Szenátus létszáma: 12 fő Jelenlévő szenátustagok száma: 12 fő A Szenátus határozatképes. SZH 11.11.29./1. A szenátus a felsőoktatásról szóló 2005.évi CXXXIX.
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak Város Önkormányzata
A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása
1. számú HVB jegyzőkönyv Készült: a HVB üléséről 2014. május 20-án 16:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB elnöke Síposné Ferge Katalin HVB elnök helyettes Beke Árpád HVB tag Urbánné Lengyel Zsuzsanna
VITAMIN Egészségpénztár
VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt
J E G Y Z Ő K Ö NY V. Készült: Buj község Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. október 28-án megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NY V Készült: Buj község Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2010. október 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási
N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I.
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS JEI A 2015.évben 2015. FEBRUÁR HÓ MUNKATERV I. 1./ A 2015. évi költségvetés elfogadására javaslat
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 30-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 3./ Az ügyfélfogadás időpontjai az Okmányiroda kivételével: Polgármesteri Hivatal Emőd, Kossuth tér 1. Hétfő : 8.00-16.00 -ig Szerda: 8.00-17.00 -ig Péntek:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BÜKKÖSI Családi név Első utónév További utónevek ISTVÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. június 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. II. félévi munkaterve Előadó : Ottó Péter polgármester
K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 55/2010. (V. 25.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete felveszi a napirendi pontok közé a Keresztes Zoltán elővásárlási jog törlése iránti kérelem napirendi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról
2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról XVI. FEJEZET AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK VÁLASZTÁSA 331. (1) Az Európai Parlament tagjainak választásán e törvény I-XII. Fejezetét, a 245., a 247. (1)
Abony Városi Önkormányzat
Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 15219/2008. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete
SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 28-án 16.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának 1/2016.(01.13.) számú h a t á r o z a t a a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkatervéről A Kulturális
Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret
Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-99/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési
XI. Bartók Béla út 130. 1115. Bp. Tel: 203-8994 30. ÉVAD BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA 30. ÉVAD BÉRLET FELHÍVÁS! Tisztelt Nézőink!
Felnőtt bérleteink: I., FRICI bemutató bérlet Ára: 9.550 Ft 4., MEGLEPETÉS! A fenti előadások szombati napokon 19 órai kezdéssel értendőek! II., ARANKA bemutató bérlet Ára: 9.550 Ft 4., MEGLEPETÉS! A fenti
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2014. évi nyári- és téli
J E G Y Z Ő KÖ N Y V
1 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Mány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-án 18 órai kezdettel, Mány Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek SZABÓNÉ BALÁZS ARANKA TERÁZIA BALÁZS ARANKA TERÉZIA Anyja
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottsága
Tárgy: Napirend elfogadása 69/2013.(12.02.)K.E.N.B. sz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: 1. A Lengyel Nemzetiségi
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2011. január
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága. 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 3/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám:.../2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a házi gyermekorvosi és fogorvosi megállapodások módosítására Előterjesztő: Előkészítő: dr. Váliné Antal
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2015 évi szolgáltatási díjai Előadó: Ottó
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 17. napirendi pont: Előterjesztés önkormányzati intézmények intézményvezetői
JEGYZŐKÖNYV A Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. október 22-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. október 22-i üléséről. Időpontja: 2014. október 22. 16:05 órai kezdettel Helye: Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. Tárgy: 2016. évi munkaterv Tisztelt Képviselő-testület! Elkészült Csanádpalota város önkormányzat képviselő-testület
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó