AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS"

Átírás

1 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel Fax +36-1/ A közbeszerzési eljárás fajtája, tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása: Keretmegállapodás megkötésére irányuló, nemzeti eljárásrendben a nyílt eljárás szabályai szerint lefolytatandó, a Kbt. 122/A. szerinti eljárás. Ajánlatkérő a Kbt. 122/A. (1) bekezdésében foglaltak alapján folytatja le az eljárást, mert a szolgáltatás megrendelés becsült értéke nem éri el a nettó huszonötmillió forintot. A keretmegállapodás a Kbt (1) bekezdés b) pontja szerint kerül megkötésre, egy ajánlattevővel, a második részben konzultációval. A keretmegállapodás nem tartalmazza az annak alapján az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét. 3. A dokumentációra vonatkozó rendelkezések Ajánlatkérő dokumentációt készített, amelyet az ajánlattételi felhívással egyidejűleg küld meg ajánlattevőknek, a Kbt. 52. (3) bekezdésében foglaltak alapján térítésmentesen. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Keretmegállapodás megkötése hagyományos és elektronikus formátumú könyvkiadási szolgáltatás (egyetemi tankönyvek, jegyzetek, oktatási és kutatási célú egyetemi kiadványok, szakkönyvek, tanulmánykötetek, emlékkönyvek, brossúrák, időszaki kiadványok, elektronikus könyvek) ellátására, amely - a megrendelő megrendelése szerint - magában foglalja a teljes folyamat koordinálását, ellenőrzését, minőségbiztosítását, adminisztrálását, a kötet kézirattól a vásárlóig tartó útjának végigkövetését, a munkafolyamat részfeladatainak ellátását. Mennyiség: Nettó 24 millió Ft, mint legmagasabb ellenérték, -50 %. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Keretmegállapodás. 6. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: A szerződéskötéstől számított 18 hónap. A keretmegállapodás a keretösszeg kimerülése esetén is megszűnik. 7. A teljesítés helye: Ajánlattevő székhelye. 1

2 8. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Ajánlatkérő előleget nem fizet, a szerződés ellenértékét a nyertes ajánlattevő által kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint. A számlázás megrendelésenként történik. Ajánlatkérő a beszerzés egy részét a TÁMOP B.2-13/ számú, pályázatból egyenlíti ki, amely támogatási intenzitása 100 %, a finanszírozás módja: utófinanszírozás. Ajánlatkérő az ellenértéket a szerződés hatálya alatt megszerzett egyéb támogatás(ok)ból is fizetheti. Ezen kifizetésekre a Ptk. mellett a 4/2011. (I.28.) Kormányrendeletnek, illetve - támogatástól függően - a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletnek az adott támogatásra vonatkozó szabályai is irányadók, attól függően, hogy a támogatás szállítói vagy utófinanszírozású. Szállítói finanszírozás esetén az előlegre a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A. (1) bekezdésének előírásai, illetve támogatástól függően a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet vonatkozó előírásai az irányadók, amelyet ajánlatkérő az eseti megrendelésben rögzít. Amennyiben a támogatás utófinanszírozású, ajánlatkérő nem fizet előleget. A számlák kifizetésére az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 36/A. - ának rendelkezései is irányadóak. Az ellenérték kiegyenlítésére a Kbt (1) bekezdése, illetve támogatások esetében a (4) bekezdése is irányadó. A fizetés részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme a magyar HUF. 9. Annak meghatározása, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot, valamint a részajánlatot: Ajánlattevő alternatív ajánlatot nem tehet. Részajánlat nem tehető. 10. Az ajánlatok értékelési szempontja, az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén a 71. (3) bekezdése szerinti adatokat a 71. (5) bekezdésére figyelemmel Az értékelési szempont az összességében legelőnyösebb ajánlat. Értékelési rész- és alszempontok: 1. Kiadói szolgáltatások összesített értéke (nettó Ft) Súlyszám: A kiadványokhoz kapcsolódó grafikai tervezés átlagolt költsége (nettó Ft/óra) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/6-A/5=A/5] intervallumra, méret 1+1 szín 3.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 3.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/6-A/5=A/5] intervallumra, méret 2+2 szín 2

3 4.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 4.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/6-A/5=A/5] intervallumra, méret 4+4 szín 5.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 5.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó ivitelezési költség [A/5 B/5=B/5] intervallumra, méret 1+1 szín 6.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 6.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/5 B/5=B/5] intervallumra, méret 2+2 szín 7.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 7.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/5 B/5=B/5] intervallumra, méret 4+4 szín 8.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 8.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [B/5 A/4=A/4] intervallumra, méret 1+1 szín 9.1. Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó 9.2. Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám:10 3

4 10. Átlagolt nettó kivitelezési költség [B/5 A/4=A/4] intervallumra, méret 2+2 szín Súlyszám: Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [B/5 A/4=A/4] intervallumra, méret 4+4 szín Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/4 B/4=B/4] intervallumra, méret 1+1 szín Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/4 B/4=B/4] intervallumra, méret 2+2 szín Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Átlagolt nettó kivitelezési költség [A/4 B/4=B/4] intervallumra, méret 4+4 szín Nyomdai kivitelezés és ellenőrzés átlagolt költsége [ g/m2 ofszet] (nettó Kötészet felárának átlagolt költsége (nettó Ft/kötet) Súlyszám: Alapanyag felárának átlagolt költsége (%) Súlyszám: Késedelmi kötbér (az egyedi megrendelések értékének %-ában megadva) (%) Súlyszám: 5 Ponthatárok: Pontok kiosztásának módszere: részszempont és alszempontjai esetében a fordított arányosítás, a 15. alszempont esetében az egyenes arányosítás 4

5 11. A kizáró okok és a megkövetelt igazolási módokat: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. (1) bekezdésében és az 57. (1) bekezdésében, illetve ajánlattevő, aki az 56. (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. Igazolási mód: a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 10. és 12. -ában foglaltak szerint. A kizáró okokra vonatkozó nyilatkozat dátuma nem lehet régebbi, mint a jelen felhívás megküldésének dátuma. 12. Az alkalmassági követelmények, az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok: A) Pénzügyi alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a mérleg szerinti eredménye az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évből több, mint 1 lezárt üzleti év esetében negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működése megkezdésétől számított időszakban a közbeszerzés tárgyából (könyvkiadás) származó nettó árbevétele nem érte el a nettó 7 millió forintot. Közös ajánlattétel esetén a feltételnek csak az egyik ajánlattevőnek kell megfelelnie, de neki önállóan. Ajánlattevő az alkalmasságát igazolja saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával, ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, ez esetben a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges! Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasságát az árbevétellel igazolja, cégszerű nyilatkozatot csatoljon. (310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. (1) bek. b) pontja és (2) bekezdése szerint, figyelemmel a 14. (3) és (5) bekezdésére is.) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt. 55. (5) bekezdés és a (6) bekezdés c) pontjai szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt. B) Műszaki-szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a jelen ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 36 hónap alatt, összesen 2 db, különböző című, legalább 10 íves, tudományos és/vagy felsőoktatási kiadvány (amelyek között keménytáblás is szerepel) kiadására vonatkozó referenciával, amelyek egyetemi jegyzet és egyetemi tankönyv kiadását is magukban foglalják. Ajánlattevő alkalmasságát igazolja az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 36 hónap legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével. (310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. (3) bek. a) pontja szerint) Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél neve, a szolgáltatás tárgya (oly módon, hogy abból az alkalmassági feltételeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen), 5

6 az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 16. (5) bekezdése szerint, a (2) bekezdés szerinti tartalommal, figyelemmel a (6) bekezdésre és a 17. (1) bekezdésére is). Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt. 55. (5) bekezdés és a (6) bekezdés b) pontjai szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt. 13. Az ajánlattételi határidő: április óra 14. Az ajánlat benyújtásának címe: Electool Hungary Kft, 1123 Budapest, Alkotás u. 53., MOM Park Iroda, C Torony, 3. emelet. 15. Az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), annak feltüntetését, hogy a magyar nyelven kívül más nyelven is benyújtható-e az ajánlat Az ajánlattétel nyelve a magyar, ajánlat más nyelven nem nyújtható be. Idegen nyelvű iratok esetében ajánlatkérő felelős fordítást is elfogad. 16. Az ajánlat(ok) felbontásának helye, ideje és az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: Hely: Electool Hungary Kft, 1123 Budapest, Alkotás u. 53., MOM Park Iroda, C Torony, 3. emelet. Idő: április óra A bontáson a Kbt. 62. (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. 17. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 30 nap. 18. Az ajánlati biztosíték előírására, valamint a szerződésben megkövetelt biztosítékokra vonatkozó információ: Késedelmi kötbér: ajánlattevő vállalása szerint. Hibás teljesítési kötbér: a nettó konkrét díj 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: a keretmegállapodásos érték 15 %-a, illetve a nettó konkrét díj 15%-a, a szerződésben foglaltak szerint. Ajánlatkérő támogatásból megvalósuló beszerzések esetében a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A. (3) bekezdésének előírásai, illetve támogatástól függően a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet vonatkozó előírásai szerint ír elő előlegvisszafizetési biztosítékot, szállítói finanszírozás esetén. A biztosíték teljesíthető a Kbt (6) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza. 19. Egyéb információk: A) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. (1) bekezdésében (nemleges tartalommal is), az 58. (3) bekezdésében foglaltakra, és a 60. (3) (ezt eredetiben) és (5) bekezdésére vonatkozóan. B) Az ajánlatokat 1 papír alapú, és 1 elektronikus példányban, a papír alapú ajánlatot írásban és zártan, összefűzve kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: ELTE 6

7 Könyvkiadás, az ajánlattételi határidő lejártáig felbontani tilos. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a papír alapú és az elektronikus példány egymással mindenben megegyezik. Eltérés esetén ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti irányadónak. C) Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők listájában foglaltaknál szigorúbban határozta meg, mind a pénzügyi alkalmassági, mind pedig a műszaki-szakmai alkalmasság tekintetében. D) Közös ajánlattétel esetén a Kbt a szerint kell az ajánlatot benyújtani. E) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt ában és a 36. (3) bekezdésében foglaltakra. F) Ajánlattevő csatolja az ajánlatot aláíró személy aláírási példányát vagy aláírásmintáját. G) Ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni (Kbt. 54. (1) bek.). H) A keretmegállapodásos eljárás második részében ajánlatkérő a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás értékelési részszempontot alkalmazza. A konkrét megrendelésre a keretmegállapodásos eljárás első részében megadott árak figyelembevételével kell egy összárat adni. A második részben az árak nem lehetnek magasabbak, mint az első részben megadott árak! Ajánlatkérő a második részben a késedelmi kötbért már nem értékeli, az első részben tett ajánlat az irányadó. Az egységárak számtani átlaga csak az eljárás első részében, az értékelési módszertan miatt került megállapításra, az eljárás második részében az ajánlatok értékelése során az egységárak viszonyítása nem a számtani átlaghoz, hanem a tényleges egységárakhoz hasonlítva kerül vizsgálatra. I) Az ártáblázatokat ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírva, és szerkeszthető excel formátumban is csatolnia kell. J) Ajánlatkérő a projekttársaság létrehozását nem írja elő és nem is teszi lehetővé, azon ajánlattevők számára sem, amelyek önállóan, és nem közös ajánlattevőként tesznek ajánlatot. K) Amennyiben ajánlattevőnek az árbevételre vonatkozó adatai nem HUF-ban állnak rendelkezésére, az üzleti év utolsó napján érvényes MNB középárfolyam alapján kell azt HUF-ra átszámítani. Referenciák esetében a referencia teljesítése napján érvényes MNB középárfolyamot kell alkalmazni. L) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 40. (3) és (4) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő a beszerzés egy részét a TÁMOP B.2-13/ számú pályázat és az ajánlatkérő által a keretmegállapodás hatálya alatt elnyert olyan támogatásokból valósítja meg, amelyekre még támogatási szerződéssel nem rendelkezik. 12. ) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. Rendelet hatálya alá tartozó beszerzések esetében ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget a Hivatal által a kommunikációs termékek és szolgáltatások vonatkozásában megkötendő keretmegállapodás vagy közbeszerzési szerződés hatálybalépésének időpontjáig vállal. A jogszabály hatálya alá nem tartozó beszerzésekre a fentiek nem vonatkoznak. A részletes feltételeket a szerződés tartalmazza. 23. Az ajánlattételi felhívás megküldésének napja: április 14. 7

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Postai irányítószám: 1053

Postai irányítószám: 1053 KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa: Ajánlatkérő fő tevényeségi köre:

Teljesítés helye: Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa: Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Módosítás - Keretmegállapodás a Budapesti Gazdasági Főiskola könyvtárai részére belföldön és külföldön forgalmazott szortiment könyvek, elektronikus információhordozók, valamint antikvár forgalmú könyvek

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

HU-Budapest: Nagyfeszültségű kábelek 2011/S 107-176568 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Árubeszerzés

HU-Budapest: Nagyfeszültségű kábelek 2011/S 107-176568 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:176568-2011:text:hu:html HU-Budapest: Nagyfeszültségű kábelek 2011/S 107-176568 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

HU-Budapest: Épületátalakítási munka 2012/S 5-006311. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Egyetem tér 1-3., MAGYARORSZÁG-1053Budapest.

HU-Budapest: Épületátalakítási munka 2012/S 5-006311. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Egyetem tér 1-3., MAGYARORSZÁG-1053Budapest. 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:6311-2012:text:hu:html HU-Budapest: Épületátalakítási munka 2012/S 5-006311 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Egyetem tér 1-3.,

Részletesebben

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: ---

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: --- 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1096 Ország: Magyarország 9. melléklet

Részletesebben

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: ---

4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: --- 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller

Részletesebben

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK

Részletesebben

A szerződés teljesítése során az ajánlatkérővel való Teljesítés helye:

A szerződés teljesítése során az ajánlatkérővel való Teljesítés helye: Vállalkozási szerződés képzések lebonyolítására a TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében a dokumentációban foglaltak szerint. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/27 Beszerzés

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Név: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Cím: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. Kapcsolattartó: Bede László Telefon: +36 52/509-480

Részletesebben

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. (3534 Miskolc, Gagarin u. 52.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Szolgáltatás megrendelése Meghívásos eljárás Részvételi felhívás minta

Szolgáltatás megrendelése Meghívásos eljárás Részvételi felhívás minta Szolgáltatás megrendelése Meghívásos eljárás Részvételi felhívás minta 1 / 29 A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós forrásból támogatott közbeszerzési eljárások

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS a Kbt. 122/A. (1) bekezdés szerinti eljárás

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS a Kbt. 122/A. (1) bekezdés szerinti eljárás 1 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS a Kbt. 122/A. (1) bekezdés szerinti eljárás Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás megrendelés Építési koncesszió Szolgáltatási

Részletesebben

HU-Budapest: Kiállítási bútor 2013/S 115-195909. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Budapest: Kiállítási bútor 2013/S 115-195909. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:195909-2013:text:hu:html HU-Budapest: Kiállítási bútor 2013/S 115-195909 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

irányítószám: Ország: Magyarország

irányítószám: Ország: Magyarország 25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Részletesebben

MSTSZ - Ajánlati felhívás - Gépjárműbérlet és flottakezelés

MSTSZ - Ajánlati felhívás - Gépjárműbérlet és flottakezelés MSTSZ - Ajánlati felhívás - Gépjárműbérlet és flottakezelés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/22 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás

Részletesebben

Középfeszültségű beltéri kivitelű rekeszenként fémtokozott elosztó berendezés szállítása és telepítése a Kecskemét Dél 20 kv-os kapcsolóállomásba.

Középfeszültségű beltéri kivitelű rekeszenként fémtokozott elosztó berendezés szállítása és telepítése a Kecskemét Dél 20 kv-os kapcsolóállomásba. Középfeszültségű beltéri kivitelű rekeszenként fémtokozott elosztó berendezés szállítása és telepítése a Kecskemét Dél 20 kv-os kapcsolóállomásba. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/122 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Portaszolgálati és őrzés-védelmi feladatok ellátása

Portaszolgálati és őrzés-védelmi feladatok ellátása Portaszolgálati és őrzés-védelmi feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/80 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b)

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. "A Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. kezelésében lévő felvonók, körülkerített emelők időszaki ellenőrzése, karbantartási munkái, kapcsolódó távfelügyelete és személymentési szolgálat" - második módosítás

Részletesebben

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:

Részletesebben

Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2

Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2 Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2 1 Beszerzés tárgya: Keretmegállapodás a 48/2012.(VII.19) HM utasítás hatálya alá tartozó honvédelmi szervezetek

Részletesebben

Sótárolók építése (Lenti, Salgótarján) tárgyú eljárás.

Sótárolók építése (Lenti, Salgótarján) tárgyú eljárás. Sótárolók építése (Lenti, Salgótarján) tárgyú eljárás. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/134 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

PVC burkolóanyagok és kapcsolódó kellékanyagok beszerzése

PVC burkolóanyagok és kapcsolódó kellékanyagok beszerzése PVC burkolóanyagok és kapcsolódó kellékanyagok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/68 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

Eljárást megindító hirdetmény A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal részére irodaszer és papír-írószer beszerzése - 2015/2016.

Eljárást megindító hirdetmény A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal részére irodaszer és papír-írószer beszerzése - 2015/2016. Eljárást megindító hirdetmény A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal részére irodaszer és papír-írószer beszerzése - 2015/2016. tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/99 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

Sebészeti varrógépek és tartozékaik beszerzése

Sebészeti varrógépek és tartozékaik beszerzése Sebészeti varrógépek és tartozékaik beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/48 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás

3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás Építési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X

I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X 1. melléklet a /2009. (....) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

biztosítási szolgáltatások

biztosítási szolgáltatások biztosítási szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 00/19 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; Szolgáltatás; Szolgáltatási kategória: 06 Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. -a szerinti közbeszerzési eljárás a nyílt eljárás szabályainak alkalmazásával.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. -a szerinti közbeszerzési eljárás a nyílt eljárás szabályainak alkalmazásával. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Hivatalos név: Budapesti Gazdasági Főiskola Postai cím: 1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. Képviseli: Dr. Dietz Ferenc Kapcsolattartó:

Részletesebben

SEFAG Zrt_"Határ a Csillagos ég"-építési beruházás.

SEFAG Zrt_Határ a Csillagos ég-építési beruházás. SEFAG Zrt_"Határ a Csillagos ég"-építési beruházás. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/151 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Földgáz 2016/S 087-153177. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Földgáz 2016/S 087-153177. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1 / 9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:153177-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Földgáz 2016/S 087-153177 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2014/24/EU

Részletesebben

Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap. komplex finanszírozási csomag biztosítása (korrigendum)

Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap. komplex finanszírozási csomag biztosítása (korrigendum) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap részére komplex finanszírozási csomag biztosítása (korrigendum) Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Hitelszerződés a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő

Részletesebben

Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében

Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Adásvételi szerződés keretében 2 db pormentes hulladékgyűjtő gépjármű beszerzése, speciális felépítménnyel és kivitelben.

Adásvételi szerződés keretében 2 db pormentes hulladékgyűjtő gépjármű beszerzése, speciális felépítménnyel és kivitelben. Adásvételi szerződés keretében 2 db pormentes hulladékgyűjtő gépjármű beszerzése, speciális felépítménnyel és kivitelben. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/134 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény

Részletesebben

Magyarország, Nógrád megye. A teljesítés pontos helye a dokumentációban kerül megjelölésre. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Magyarország, Nógrád megye. A teljesítés pontos helye a dokumentációban kerül megjelölésre. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Békák és egyéb kétéltűek átkelését segítő műszaki megoldás a 2 sz. főút Hont-Parassapuszta közötti szakaszon (76+568-78+469) tárgyú közbeszerzési eljárás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/46 Beszerzés

Részletesebben

1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére

1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére 1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

Megbízási szerződés keretében egészségügyi szolgáltatás beszerzése a HungaroControl Zrt. részére

Megbízási szerződés keretében egészségügyi szolgáltatás beszerzése a HungaroControl Zrt. részére Megbízási szerződés keretében egészségügyi szolgáltatás beszerzése a HungaroControl Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást

Részletesebben

A Magyar Államkincstár vagyon és felelősségbiztosítása, gépjárműveinek kötelező felelősség és casco biztosítása

A Magyar Államkincstár vagyon és felelősségbiztosítása, gépjárműveinek kötelező felelősség és casco biztosítása A Magyar Államkincstár on és felelősségbiztosítása, gépjárműveinek kötelező felelősség és casco biztosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Önkormányzati intézmények takarítása 2015-2017.

Önkormányzati intézmények takarítása 2015-2017. Önkormányzati intézmények takarítása 2015-2017. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

Villamos energia beszerzés 2016

Villamos energia beszerzés 2016 Villamos energia beszerzés 2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/120 Villamos energia adás-vételi szerződés a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 7 tagvállalata (Debreceni Vízmű Zrt., DKV Debreceni Közlekedési

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Alap- és közép kategóriájú mobiltelefonok és tartozékok beszerzése a NAV részére tárgyban, verseny újraindításával történő közbeszerzési eljárásban. 1. Az ajánlatkérő

Részletesebben

- A 46/2012 (III.28.)

- A 46/2012 (III.28.) Korrigendum - A 46/2012 (III.28.) Korm. rendelet alapján lefolytatott országos központosított közbeszerzés 14 havi orvosi vizsgáló és sebészeti kesztyűk biztosítására Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1

Részletesebben

3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 3. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (H-1134 Budapest, Váci út 45/B.; röviden: NÚSZ Zrt.)

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2014/S 101-177107. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2014/S 101-177107. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/16 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:177107-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2014/S 101-177107 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján megtartott rendkívüli zárt üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/124

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/124 Ajánlati felhívás- 2015. évre vonatkozóan a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal által meghatározott körben vagyon- és felelősségbiztosítás, valamint a hivatal tulajdonában/üzemeltetésében lévő flotta

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI Közbeszerzési Értesítő száma: 2011 / 86 Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Részletesebben

8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez

8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL 8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751,

Részletesebben

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről 1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és CASCO biztosítás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal gépjárműflottája részére.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és CASCO biztosítás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal gépjárműflottája részére. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és CASCO biztosítás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal gépjárműflottája részére. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/86 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A PÉTÁV Kft. átvilágítása érdekében tanácsadói szolgáltatás beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A PÉTÁV Kft. átvilágítása érdekében tanácsadói szolgáltatás beszerzése AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A PÉTÁV Kft. átvilágítása érdekében tanácsadói szolgáltatás beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást Ajánlatkérő Pécs Megyei Jogú

Részletesebben

Szigetszentmiklóson óvodák megépítéséhez tervezői feladatok ellátása

Szigetszentmiklóson óvodák megépítéséhez tervezői feladatok ellátása Szigetszentmiklóson óvodák megépítéséhez tervezői feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/51 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 projekt keretében Szakképzések tartása megváltozott munkaképességű dolgozók számára (eljárást megindító felhívás)

a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 projekt keretében Szakképzések tartása megváltozott munkaképességű dolgozók számára (eljárást megindító felhívás) a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 projekt keretében Szakképzések tartása megváltozott munkaképességű dolgozók számára (eljárást megindító felhívás) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/99 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás

Részletesebben

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int

Részletesebben

A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése

A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/74 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése- 1.sz. szerződésmódosítás

Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése- 1.sz. szerződésmódosítás Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése- 1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ

Részletesebben

Szolnoki Mérnökségi Telep fejlesztése (vállalkozási szerződés - KÖZOP -1.5.0-09-11)- 1.sz. szerződésmódosítás

Szolnoki Mérnökségi Telep fejlesztése (vállalkozási szerződés - KÖZOP -1.5.0-09-11)- 1.sz. szerződésmódosítás Szolnoki Mérnökségi Telep fejlesztése (vállalkozási szerződés - KÖZOP -1.5.0-09-11)- 1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:

Részletesebben

2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése

2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése 2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Különböző szállítóeszközök és alkatrészeik 2013/S 195-335942. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Különböző szállítóeszközök és alkatrészeik 2013/S 195-335942. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:335942-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Különböző szállítóeszközök és alkatrészeik 2013/S 195-335942 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

(TÁMOP-3.1.5-12/2012-0001, TIOP-1.1.1-12/1-2012-0001, KMOP-4.6.1/D-13-2013-0001)

(TÁMOP-3.1.5-12/2012-0001, TIOP-1.1.1-12/1-2012-0001, KMOP-4.6.1/D-13-2013-0001) Keretmegállapodás keretén belül egyedi vállalkozási szerződések alapján akkreditált pedagógus-továbbképzések lebonyolítása blended (kevert) és kontakt (jelenléti) formában (TÁMOP-.1.5-12/2012-0001, TIOP-1.1.1-12/1-2012-0001,

Részletesebben

HU-Budapest: Tisztítószerek 2012/S 166-275986. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

HU-Budapest: Tisztítószerek 2012/S 166-275986. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:275986-2012:text:hu:html HU-Budapest: Tisztítószerek 2012/S 166-275986 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban Árubeszerzés

Részletesebben

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési

Részletesebben

(SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról

(SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról (SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Csengerújfalu Község Önkormányzata 4765 Csengerújfalu, Kossuth u 102. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. Harmadik Rész szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz Védőnői szolgálat épületének felújítása,

Részletesebben

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence

Részletesebben

Tömegtakarmány, élőállat és mezőgazdasági gépek fuvarozása.

Tömegtakarmány, élőállat és mezőgazdasági gépek fuvarozása. Tömegtakarmány, élőállat és mezőgazdasági gépek fuvarozása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/89 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

HU-Siófok: Erőművek, bányászati és termelőlétesítmények, olaj- és gáziparhoz kapcsolódó épületek kivitelezése 2011/S 25-040576

HU-Siófok: Erőművek, bányászati és termelőlétesítmények, olaj- és gáziparhoz kapcsolódó épületek kivitelezése 2011/S 25-040576 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:40576-2011:text:hu:html HU-Siófok: Erőművek, bányászati és termelőlétesítmények, olaj- és gáziparhoz kapcsolódó épületek kivitelezése

Részletesebben

Szerződésmódosítás IT szolgáltatás, Continuity Healthcheck beszerzése a NISZ Zrt. részére tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

Szerződésmódosítás IT szolgáltatás, Continuity Healthcheck beszerzése a NISZ Zrt. részére tárgyú közbeszerzési eljáráshoz Szerződésmódosítás IT szolgáltatás, Continuity Healthcheck beszerzése a NISZ Zrt. részére tárgyú közbeszerzési eljáráshoz Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/13 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

SAP integrált vállalatirányítási rendszer HR moduljának külön gyártói kiegészítő terméktámogatása a FŐTÁV Zrt. részére

SAP integrált vállalatirányítási rendszer HR moduljának külön gyártói kiegészítő terméktámogatása a FŐTÁV Zrt. részére SAP integrált vállalatirányítási rendszer HR moduljának külön gyártói kiegészítő terméktámogatása a FŐTÁV Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/143 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében

Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Végtelenített nyomtatópapír (leporello) 2015/S 213-390229. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

Magyarország-Budapest: Végtelenített nyomtatópapír (leporello) 2015/S 213-390229. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:390229-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Végtelenített nyomtatópapír (leporello) 2015/S 213-390229 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:27036-2011:text:hu:html HU-Siófok: Szoftverfejlesztési szolgáltatásokat tartalmazó programcsomag 2011/S 17-027036 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI

Részletesebben

Őrzés-védelmi szolgálat ellátása

Őrzés-védelmi szolgálat ellátása Őrzés-védelmi szolgálat ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/71 Három objektum őrzés-védelme, az Országos Mentőszolgálat Budapest V. ker. Markó utcai központjában napi 24 órában 1 fővel, a XII.

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások 2016/S 162-292323. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások 2016/S 162-292323. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1 / 33 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:292323-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások 2016/S 162-292323 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 3. melléklet az 5/09. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja24 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben