Várunk mindenkit szeretettel Budapesten a XX. MUT Kongresszuson. Prof. Dr. Farkas László Dr Flaskó Tibor Prof. Dr. Nyirády Péter
|
|
- Karola Bogdán
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MUT 2015
2 TISZTELT KOLLÉGÁK! 2015-ben a MUT vezetősége vállalta, hogy a november 5-7-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapestben megrendezi a Magyar Urológusok Társasága XX. Kongresszusát és éves Közgyűlését. Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény lehetősége biztosít, hogy a szakma képviselői találkozhassanak, beszámoljanak az eltelt időszak tapasztalatairól, azokat megvitathassák, gondolataikat kicserélhessék és új ismereteket is szerezhessenek. Ez az év rendhagyó lesz a közgyűlés terén, mert idén kerül bevezetésre az elektronikus szavazás, mely nagyobb teret biztosít a Társaság tagjainak az elnök és a tagválasztás terén. Rendezvényünk az előző évhez hasonlóan bekerült az Európai Urológus Társaság hivatalos naptárába is! Szeretnénk a kongresszuson teret adni azoknak az újdonságoknak, amelyek az urológiában az elmúlt időszakban megjelentek, különös tekintettel az uroonkológiai, urológiát érintő határterületi megbetegedések diagnosztikájára és kezelésére. Mindezeket előadások, poszterek, szimpóziumok, továbbképzések, vitafórumok formájában szeretnénk biztosítani. A Kongresszus 48 pontra akkreditált továbbképzés. Természetesen a tudományos programon kívül lesz lehetőség baráti beszélgetésekre, nívós társasági programokra, melyekhez az Aquaworld Resort Budapest ad otthont. Várunk mindenkit szeretettel Budapesten a XX. MUT Kongresszuson. A tudományos bizottság nevében Prof. Dr. Farkas László Dr Flaskó Tibor Prof. Dr. Nyirády Péter Prof. Dr. Pajor László Dr. Szántó Árpád Prof. Dr. Tenke Péter főtitkár elnök ELNÖKE Prof. Dr. Tenke Péter osztályvezető főorvos, MUT elnöke Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet FŐTITKÁRA Dr. Szántó Árpád klinikai főorvos, MUT főtitkára Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ Urológiai Klinika, Pécs XX. Aquaworld Resort Budapest november
3 TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Prof. Dr. Tenke Péter osztályvezető főorvos; MUT elnöke Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 1204 Budapest, Köves u. 1. Telefon: (+36 1) Fax: (+36 1) TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Prof. Dr. Tenke Péter, elnök Dr. Szántó Árpád, főtitkár Prof. Dr. Farkas László Dr. Flaskó Tibor Prof. Dr. Nyirády Péter Prof. Dr. Pajor László SZERVEZŐJE Prof. Dr. Tenke Péter osztályvezető főorvos, MUT elnöke Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet KONGRESSZUSI INFORMÁCIÓ Papp Zsombor cégvezetõ Convention Budapest Kft Budapest, Lajos utca 66., A épület 4. em. Telefon: (+36 1) , -85, -86 Fax: (+36 1) zspapp@convention.hu FŐ TÉMÁI Uroonkológia Urogynecologia Uroinfektológia és egyéb határterületek Műtéttechnika Experimentalis urológia Varia HELYSZÍNE Aquaworld Resort Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Telefon: (+36 1) Fax: (+36 1) Web: reception@aquaworldresort.hu GPS: ÉSZ KH Aquaworld Resort Budapest november XX.
4 ELŐZETES PROGRAMJA november 05. csütörtök megnyitó felkért előadások I. továbbképző előadások felkért előadások II. szimpóziumok nyitófogadás november 06. péntek külföldi vendégelőadások szimpóziumok I. bejelentett előadások szimpóziumok II. poszter szekció közgyűlés kongresszusi vacsora MUT tiszteletbeli tagok avatása november 07. szombat szakdolgozói szekció felkért előadások III. szimpóziumok III. ünnepélyes zárás, díjak átadása AKKREDITÁCIÓ A kongresszus a Semmelweis Egyetem által SE-TK/2015.II/00218 kódszámon akkreditált szabadon választható továbbképző tanfolyam, amelynek kreditpont értéke orvosok számára, tesztírással 48 pont. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. andrológia 2. urológia HATÁRIDŐK tudományos összefoglalók beadási határideje: július 06. értesítés az előadások elfogadásáról: július 30. kedvezményes regisztráció: július 31. XX. Aquaworld Resort Budapest november
5 TUDOMÁNYOS ÖSSZEFOGLALÓK FORMAI KÖVETELMÉNYEI, BEADÁS ELŐÍRÁSAI A szakorvosok, szakdolgozók előadás megtartására és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. A kongresszuson elhangzó előadások és poszterek összefoglalóit megjelentetjük. Csak az elektronikusan elküldött előadásokat áll módunkban elfogadni, mely a cím alatt érhető el. Az összefoglalókat magyar nyelven, maximum 2500 karakter terjedelemben, a cím, a szerzők nevének és munkahelyének feltüntetésével kérjük az on-line absztrakt felületre feltölteni ( szíveskedjenek. Az adatok sorrendje: - előadó neve, elérhetőségei - cím - előadás módja - összefoglaló bevezetés, beteganyag és módszer, eredmények, következtetés bontásban - szerző(k) és munkahelye(ik) Tudományos összefoglalók beadási határideje: augusztus 10., hétfő - 23:59. Az előadások és a poszterek elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt. A beérkező összefoglalók számának függvényében az előadások egy része poszter formájában kerülhet bemutatásra. A nyomdai határidő miatt a megadott dátum után érkezett összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni. Az előadások, összefoglalók elfogadásáról augusztus 21-ig írásbeli értesítést küldünk elektronikus postával. Az elfogadott poszterek mérete: 1,0 m x 0,85 m (álló formátumban). Az összefoglalókkal kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak munkatársunkhoz: Libárdi Levente Convention Budapest Kft. (szervező) llbiradi@convention.hu Telefon: TECHNIKAI LEHETŐSÉGEK Minden teremben biztosítjuk a számítógépes vetítés lehetőségét. Aquaworld Resort Budapest november XX.
6 REGISZTRÁCIÓ A XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat (kérjük a fenti rendelkezés figyelembe vételét a *-val jelölt szolgáltatásoknál). A tudományos programok és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. Regisztráció a kongresszus helyszínén november 04-én, szerdán óra között, november 05-én, csütörtökön óra között, november 06-án, pénteken óra között, november 07-én, szombaton óra között lehetséges. REGISZTRÁCIÓS DÍJAK Az árak bruttó összegek, augusztus 24-ig augusztus 24-e az ÁFA-t tartalmazzák! jelentkezéssel utáni jelentkezéssel MUT tagok részére Ft /fő Ft /fő Nem MUT tagok részére Ft /fő Ft /fő Egészségügyi szakdolgozók részére elfogadott előadással díjmentes díjmentes Kísérők részére Ft /fő Ft /fő Egyetemi hallgatók, tényleges nyugdíjasok, rezidensek, PhD hallgatók, egészségügyi szakdolgozók részére Ft /fő Ft /fő Napijegy (csak egyik napra vehető igénybe, kreditpontot nem ad) Ft /fő Ft /fő Kongresszusi ebéd november 05-én* Ft /fő Ft /fő Kongresszusi ebéd november 06-án* Ft /fő Ft /fő Kongresszusi ebéd november 07-én* Ft /fő Ft /fő Nyitófogadás november 05-én* Ft /fő Ft /fő Kongresszusi vacsora november 06-án* Ft /fő Ft /fő Regisztrációs díj tartalmazza: névkitűzőt, tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintését, programfüzetet, kongresszusi táskát, kávészüneti ellátást, amely a számlán külön sorban, bontva HUF értékben kerül feltüntetésre. Napijegy tartalmazza: névkitűzőt, tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintését, programfüzetet, kongresszusi táskát. Kreditpontot a napi részvétel nem tartalmaz. Kísérők részvételi díjának tartalma: a kiállítás megtekintése, részvétel lehetősége a kongresszus programjain. XX. Aquaworld Resort Budapest november
7 SZÁLLÁSFOGLALÁS Szállást a regisztrációs lapon jelzett szállodában tudunk biztosítani október 5-e utáni jelentkezés esetében nem tudjuk garantálni, hogy a regisztrációs lapon jelölt szállodában biztosítunk helyet. A szállodai helyeket a visszajelzések sorrendjében foglaljuk le. A kitöltött regisztrációs lap kézhezvételét követően postázzuk a regisztrációs-, és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és a szállásköltség bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Amennyiben szállásdíja nincs kifizetve 30 nappal a rendezvény előtt, a szállásfoglalást automatikusan töröljük. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után, amelyet elektronikus formában (e-számla) a regisztrációs lapon megadott címre küldjük ki. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft., 1036 Budapest, Lajos utca 66., A épület 4. em. SZÁMLÁZÁS, LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS A regisztrációs lapon jelzett szolgáltatásokat tartalmazó számlát a Convention Budapest Kft., kizárólag elektronikus formában (e-számla) küldi a megadott címre. Regisztrációs-, és szállásdíjának visszafizetése lemondás esetén október 05-ig 30%-os kötbérrel lehetséges, ezután a kötbér 100%-os. Szálláslemondást október 05-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap használatát. A kongresszus szervezése és eseményei követhetőek a MUT honlapján: Szervezési információkat és regisztrációs lehetőséget (on-line regisztráció, összefoglalók elküldése) a Convention Budapest Kft. honlapján talál: A végleges program, egyéb értesítések, számlák kiküldése kizárólag elektronikus úton történik, ezért kérjük, hogy a regisztrációs lapon adja meg címét, amelyet kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk. Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Urológus Társaság XX. Kongresszusán, Budapesten! Aquaworld Resort Budapest november XX.
8 SZERVEZÉSI INFORMÁCIÓ Convention Budapest Kft. H-1036 Budapest, Lajos utca 66., A épület 4. em. Telefon: (+36 1) , -85, -86 Fax: (+36 1) zspapp@convention.hu
Értesítő. Magyar Urológusok Társasága XXI. Kongresszusa és továbbképző tanfolyam. Debrecen, Hotel Lycium 2016. október 27-29. www.convention.
Értesítő Magyar Urológusok Társasága XXI. Kongresszusa és továbbképző tanfolyam www.convention.hu Debrecen, Hotel Lycium 2016. október 27-29. Kedves Kolleginák Kollégák! 2016-ban új vezetéssel, vezetőséggel,
RészletesebbenMAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.
XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely
RészletesebbenÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás
MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal
RészletesebbenEQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és
RészletesebbenÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
87. MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2014. november 27-29. Ramada Resort Aquaworld Budapest Kaposi Mór (1837-1902) www.convention.hu
RészletesebbenKedves Kollégák! Tisztelt Vendégeink!
2. ÉRTESÍTŐ Kedves Kollégák! Tisztelt Vendégeink! Nemrégiben plakátokon, rendezvényeken olvasható volt egy számunkra kedves szlogen: A jövő Győrben épül! Városunk dinamikus ipari fejlődésére vonatkozott
RészletesebbenTisztelettel értesítjük, hogy a. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság. Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete. 2011. október 14 16.
Tisztelettel értesítjük, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2011. október 14 16. között Balatonalmádiban rendezi meg következő szimpóziumát, amelyre szeretettel
RészletesebbenMagyar Radiográfusok Egyesülete XIX. Kongresszus 2016. augusztus 25-27. Helyszín: Szolnoki Főiskola-Campus 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.
Év Kórháza 2010. Magyar Radiográfusok Egyesülete XIX. Kongresszus 2016. augusztus 25-27. Helyszín: Szolnoki Főiskola-Campus 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. JELENTKEZÉSI LAP Jelentkezési határidő:
RészletesebbenDr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke
Kedves Kollégák! Hosszú idő után ismét Debrecenben rendezzük a Kórházhigiénés Ankétot. Az elmúlt tíz évben átalakult ez a város, egy modern egyetemi város lett Debrecen. Reméljük lesz idő a megnézésére
RészletesebbenTájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
RészletesebbenMIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett
RészletesebbenA Magyar Onkológusok Társaságának XXVI. Kongresszusa Budapest, 2005. november 10-12. Általános információk
A kongresszus felkért fővédnökei: Rácz Jenő, a Magyar Köztársaság egészségügyi minisztere Telegdy Gyula akadémikus A kongresszus védnökei: Eckhardt Sándor akadémikus Besznyák István akadémikus A kongresszus
RészletesebbenNemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
RészletesebbenA gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései
A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,
RészletesebbenE-számla igénylése három lépéssel!
E-számla igénylése három lépéssel! E-számla igénylése három lépéssel! 1 / 6 Mi az e-számla? Az e-számla elektronikus formában kibocsátott számla, amely jogi megítélése megegyezik a papír alapú számláéval.
RészletesebbenA TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária
Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
RészletesebbenTisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor
Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett
RészletesebbenGYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. www.convention.hu
2014 GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK www.convention.hu KEDVES VENDÉGÜNK! Öröm számunkra, hogy a Gyermekbőr BARÁT Konferencia résztvevőjeként
Részletesebben86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.
86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu
RészletesebbenA Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
RészletesebbenPályázati felhívás a Sirha Budapest Innovációs termékversenyére
Pályázati felhívás a Sirha Budapest Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén második alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.
RészletesebbenIX. BUDAPESTI INFEKTOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM FÓKUSZBAN AZ ANTIBIOTIKUM TERÁPIA. Bevezető
Bevezető Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum terápia a medicina minden ágában jelen van, és gyakorlatilag nincs olyan disciplina, aminek mindennapi gyakorlatához ne tartozna
RészletesebbenPályázati felhívás. Pályázati kategóriák
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUM Pályázati felhívás A Pécsi Tudományegyetem Alapítvány a alapító okiratában megfogalmazott célkitűzéseknek megfelelően a PTE szakmai tevékenységének fejlesztése
RészletesebbenA külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban
Dél-pesti Rhinologiai Napok A Dél-pesti Rhinologiai Napok első alkalommal kerül megrendezésre, bízva abban, hogy egy hagyomány első lépése lehet. A kétnapos tanfolyam első napját a III. alkalommal megrendezésre
RészletesebbenSzakmai beszámoló. a Magyar Sporttudományi Társaság XII. Országos Sporttudományi Kongresszusáról
Szakmai beszámoló a Magyar Sporttudományi Társaság XII. Országos Sporttudományi Kongresszusáról A Magyar Sporttudományi Társaság, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskola közös megrendezésében került
RészletesebbenA Budavár Tours ajándékutalvány megvételének szabályzata
A Budavár Tours ajándékutalvány megvételének szabályzata 2016-06-13 Fogalmak Szolgáltató Budavár Tours Utazási Iroda 1011 Budapest, Batthyány tér 5 6. Adószám: 10382972-2-41 Cégjegyzékszám: 01-09-068296
RészletesebbenA Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
Részletesebbena Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
RészletesebbenA KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.
KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei
Részletesebben6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
RészletesebbenSzállítási információk
Szállítási információk A csomagok házhoz szállítása a Magyar Postával történik, a megrendeléstől számított 2-3 munkanapon belül, a mindenkor érvényes postai díjszabás szerint. Szállítási díj Ingyenes a
RészletesebbenA BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
RészletesebbenKÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN
KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN TIZEDIK JUBILEUMI KONFERENCIA KOSZORÚÉR BETEGSÉG AMI TÍZ ÉV ALATT VÁLTOZOTT A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoport és a Vaszary
RészletesebbenGYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI
GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI A GYAKORLÓ GYÓGYSZERÉSZET AKTUALITÁSAI: AZ ELMÉLETTŐL A GYAKORLATIG Továbbképző tanfolyam gyakorló gyógyszerészek és gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek
RészletesebbenTisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse
Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben
RészletesebbenFelkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen
Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés
RészletesebbenNyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
RészletesebbenKÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
RészletesebbenM E G H Í V Ó. prof. MIKE WILLARD (USA)
M E G H Í V Ó HSAVA őszi, háromnapos 31. országos konferenciája felkért külföldi előadó: prof. MIKE WILLARD (USA) MÁOK által elismert KIEMELT RENDEZVÉNY (legalább 2 napon történő részvétel esetén) 2014.
RészletesebbenElektron számlacsomag
1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden
RészletesebbenSZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
RészletesebbenHASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd
RészletesebbenImmár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!
Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban
RészletesebbenDÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet
RészletesebbenA Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
RészletesebbenBeiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
RészletesebbenE-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok
RészletesebbenMINTA. Fizetendô összeg: 62 136,00 HUF. Telefonon: 06 40 / 20 99 20 ben: Interneten:
Részszámla Számla. eredeti példány / oldal Elszámolási idôszak: 00.0. - 00.09.. Partnerszám: 000009 Fizetési határidô: 00.09.0. Vevô neve, címe: Minta út. Fizetendô összeg:, Minta út. Szerzôdéses folyószámla
RészletesebbenMRE ELSÕ ÉRTESÍTÉS VÁNDORGYÛLÉSE +REAKTOR. A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves
A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYÛLÉSE +REAKTOR ELSÕ ÉRTESÍTÉS 2013 2013. szeptember 26-29. Kölcsey Központ, Debrecen REAKTOR: 2013. szeptember 26-27. MRE Vándorgyûlés: 2013. szeptember
RészletesebbenLAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0
A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes
RészletesebbenArcfestés versenykiírás
Arcfestés versenykiírás Téma: Utazás a jövőbe 2016.10.02 A verseny a VI. Balmaz Hajkarnevál keretein belül kerül megrendezésre. A versenyen részt vehetnek kozmetikusok, sminkesek, arcfestők. Kritériumok:
RészletesebbenGazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
RészletesebbenTisztelt Kollégák, A rendezők és előadók nevében: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke,
Tisztelt Kollégák, Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket III. Budapesti Kardiológiai Napok -ra, mely 2015. november 13-án és 14-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben
RészletesebbenKérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.
Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,
RészletesebbenXII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése
Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi
RészletesebbenBRDSZ Üdülési Tájékoztatója 2011. év
BRDSZ Üdülési Tájékoztatója 2011. év BELFÖLDI ÜDÜLÉSEK 1 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK: A turnusok minden üdülõben (kivéve Harkányban) keddtõl-hétfõig (7 nap, 6 éjszaka) tartanak. Érkezés: az elsõ napon reggel
RészletesebbenProf. Dr. Merkely Béla
Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának
RészletesebbenCzeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
RészletesebbenNemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny
RészletesebbenMezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
RészletesebbenTisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!
Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre
RészletesebbenKeretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
Részletesebben11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
RészletesebbenÖsszefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
RészletesebbenAz 5.évfolyamtól, az idén is kedvezményes tankönyvellátásban részesülhetnek a törvény szerint a
TÁJÉKOZTATÓ a TANKÖNYVRENDELÉSHEZ az 5-8. évfolyamos tanulók szülei részére 2016-2017-es tanév Tisztelt Szülők! Az 5.évfolyamtól, az idén is kedvezményes tankönyvellátásban részesülhetnek a törvény szerint
Részletesebben1. Bevezető előadás. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu (1) 463 3284 (70) 366 51 19
Dokumentumszerkesztés Word kurzus előadás Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu (1) 463 3284 (70) 366 51 19 A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz
RészletesebbenElőre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek
A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli
Részletesebben2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK
2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett
RészletesebbenKözépiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
RészletesebbenIntenzív Diagnosztika Fórum
Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes
RészletesebbenKondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
RészletesebbenEgységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
RészletesebbenSegítünk online ügyféllé válni Kisokos
Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk, ha Ön is megismerkedne Online ügyfélszolgálatunkkal, melyen keresztül kényelmesen, könnyedén, sorban állás nélkül intézheti energiaszolgáltatással
RészletesebbenBeszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
RészletesebbenOrszágos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: a "Közalkalmazottak
RészletesebbenI. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó. lakásfelújítások megvalósulásáról, valamint a társasházak részére kifizetett felújítási költségről
T Á J É K O Z T A T Ó lakásfelújítások megvalósulásáról, valamint a társasházak részére kifizetett felújítási költségről Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ügyvezetője Ó z d, 2016. május 20. Tisztelt Képviselő-testület!
Részletesebben28. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2015 Továbbképzõ tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében
28. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2015 Továbbképzõ tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében Budapest, HILTON BUDAPEST 2015. február 20-21. ELSÕ-MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztelt
RészletesebbenVárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
RészletesebbenM A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Részletesebben2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK
k 1. Áfa fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. Áfa fizetésére kötelezett egyéni vállalkozó 2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK Adatlap az egyedi mentesítéssel rendelkező adózók pénztárgépei adattartalmának
Részletesebben1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Részletesebben2016 06.19. DUNACENTER
project 2016 06.19. Egy nap, amely megváltoztathatja valamennyiünk életét, vagy azt, amit gondolunk róla... Egy új kezdeményezés új nézőpontokkal, hagyományteremtő céllal, melynek Győrben a DUNACENTER
RészletesebbenSZAKVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2015. február 2015. június közötti vizsgaidőszakra. Általános tudnivalók
NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG SZAKVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ 2015. február 2015. június közötti vizsgaidőszakra Általános tudnivalók A vizsgára történő jelentkezés és a szükséges dokumentumok beérkezési határideje:
RészletesebbenA Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.
A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,
RészletesebbenPÁLYÁZATI ŰRLAP KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE
BEADANDÓ EGY NYOMTATOTT ÉS EGY ELEKTRONIKUS PÉLDÁNYBAN PÁLYÁZATI ŰRLAP KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMRE TÖRTÉNŐ SZAKKÉPZŐ HELLYÉ MINŐSÍTÉSHEZ Kérjük, hogy a megpályázott
RészletesebbenNYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenA tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
RészletesebbenXII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más
A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
RészletesebbenKOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
RészletesebbenZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet
ZÁRSZÁMADÁS 2011. Intercisa Lakásszövetkezet Vízdíj különbözet (a felmerülés helyén) 2002-2008. közötti időszakra Vízdíj késedelmi kamat (247 Ft/hó) Kárösszeg (üvegkár stb.) Üzemelés záró egyenlege FUNDAMENTA
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
RészletesebbenJAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
Részletesebbenirányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Részletesebben