I. Fejezet. A támogatásra jogosultak köre, a támogatás mértéke

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Fejezet. A támogatásra jogosultak köre, a támogatás mértéke"

Átírás

1 4/2016.(II. 15.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló 29/2005. (IX.15.) számú önkormányzati rendelete módosításáról (Egységes szerkezetbe foglalt szöveggel) Nyíradony Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a. pontjában foglalt jogkörében eljárva, figyelemmel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló módosított és kiegészített évi CLXXXIX..törvény 13. -a (1) bekezdésének 13. pontjában biztosított jogkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) A rendelet megalkotásának célja: a város népességmegtartó képességének fokozása érdekében a településen letelepedni szándékozó fiatal házaspárok, illetve gyermekeket egyedül nevelő szülők letelepedésének elősegítésére az első lakás építésében vagy vásárlásában anyagi támogatás biztosítása. (2) A rendelet hatálya Nyíradony város közigazgatási területén letelepedni szándékozó első lakást építő vagy vásárló fiatal házaspárokra és gyermeküket egyedül nevelő szülőkre terjed ki. I. Fejezet A támogatásra jogosultak köre, a támogatás mértéke 2. (1) Egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesíthetők a Nyíradony város közigazgatási területén lakást építeni vagy vásárolni szándékozó, a támogatás időpontjának évében a támogatásra jogosult házastársak, vagy élettársak, ha a támogatásra jogosultak legalább egyike a 40. életévét nem töltött be, valamint a gyermekeket egyedül nevelő szülők, ha városban legalább 1 éve bejelentett állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek, és életvitelszerűen ténylegesen helyben laknak. (2) Támogatás az (1) pontban felsorolt támogatottnak az első lakásuk építéséhez, illetve vásárlásához nyújtható. (3) Egyszeri vissza nem térítendő támogatásban részesíthetők azok az (1) bekezdésben felsorolt házaspárok, élettársak vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők, akik a városban lakás építésével vagy vásárlásával első lakáshoz jutási lakásigényüket elégítik ki, s önálló lakásingatlan tulajdonjogával, tartós bérleti jogával még nem rendelkeztek, illetve lakásuk építéséhez vagy vásárlásához más településen támogatást nem vettek igénybe, s legalább 1 éve a városban bejelentett állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek és ténylegesen életvitelszerűen a településen laknak.élettársi viszonynak minősül az az élettársi közösség, melyben az élettársak több mint egy évet meghaladóan életvitelszerűen egy háztartásban élnek, illetve közös gyermekük, gyermekeik születtek.

2 (4) A kérelmezők a jogosultság megállapításához: házassági anyakönyvi kivonatot, lakcím kártyát, személyi azonosító kártyát, a gyermekek születési anyakönyvi kivonatát, előző állandó lakcím esetén arra vonatkozó jegyzői igazolást, hogy az igénylő az állandó lakcíme szerinti településen támogatást még nem vett igénybe kell mellékelnie. (5) Méltányolható lakásigénynek minősül az (1)- (2) bekezdés alkalmazása során az első lakásmegvalósítására irányuló lakásigény kielégítése, ha az építendő vagy megvásárolni kívántlakás nagysága a család jelenlegi, vagy gyermekek vállalásával tervezett létszámának megfelelő, de legfeljebb 200 nm-es hasznos alapterület nagyságot nem haladja meg: (6) Méltányolható lakás kérelmek mértékénél figyelembe kell venni a fiatal házaspár családok otthonteremtési kedvezménye igénylésénél vállalt gyermekeinek számát. (7) A támogatás mértéke új lakás építése esetén minimum 100, maximum 300 ezer Ft, lakás vásárlása esetén a vételár 10 %-a, mely azonban nem lehet kevesebb 100 ezer Ft-nál, s a 300 ezer Ft-ot nem haladhatja meg. (8) A támogatás saját erő kiegészítésére is szolgálhat, melyet a támogatott kérelme esetén a pénzintézethez kell folyósítani. (9) Lakás vásárlása esetén támogatás akkor nyújtható, ha az I. fokú építési hatóság nyilatkozik arról, hogy a vásárolni kívánt lakás rendeltetésszerű használat és karbantartás esetén legalább 20 évig lakás céljára fenntartható. (10) A támogatás egy személy részére csak egy alkalommal állapítható meg. A támogatás elbírálása során a városba költöző családoknak igazolniuk kell, hogy más településen lakásszerzési támogatást nem vettek igénybe. (11) A támogatás feltétele, hogy a támogatottaknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a lakást 5 éven belül nem idegenítik el. II. Fejezet A támogatás módja, elbírálása és visszafizetése 3. (1) A támogatást lakás építése esetén a jogerős építési engedély, illetve az első fokú építési hatósághoz az építés bejelentéséről szóló hatósági bizonyítványát, vásárlás esetén adásvételi szerződés vagy előszerződés alapján lehet kifizetni. A támogatást kérőknek a lakás vásárlása esetén adásvételi szerződést, vagy előszerződést, valamint az 2.. (9) bekezdése szerinti igazolást a kérelmükhöz mellékelni kell. (2.) Első lakáshoz jutók támogatására irányuló kérelmet az építési engedély kiadását, illetve erről szóló hatósági bizonyítvány kiállításától, de legfeljebb a használatbavételi engedély kiadásától számított 1 évig, vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötésétől számított 1 évig lehet benyújtani. A benyújtásra nyitva álló határidő jogvesztő.

3 (3) A támogatásra irányuló kérelmeket minden év október 31-ig lehet a Polgármesteri Hivatalhoz benyújtani. Az ezt követően benyújtott kérelmeket - az évente e célra rendelkezésre álló költségvetési előirányzat felhasználása esetén - a következő évi támogatási igények között kell elbírálni. (4) A támogatásról a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a Pénzügyi, Gazdasági, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság és az Egészségügyi és Szociális Bizottság közös ülésen évente 3 alkalommal, április 30-ig, augusztus 31-ig és november 30-ig dönt. (5) A támogatás megállapításáról a jogosultakkal támogatási szerződést kell kötni, melyet a bizottságok döntése alapján a polgármester köt meg. (6) A megállapított támogatást a Polgármesteri Hivatal legkésőbb a tárgy év december 31-ig köteles a támogatásban részesülők részére kifizetni. (7) A támogatás összegét az önkormányzat költségvetési rendeletében a települési támogatási keret terhére kell megtervezni és elszámolni. 3. (1) Vissza kell fizetni a támogatást, ha a.) támogatottak már részesültek a városban vagy más településen helyi lakásszerzési támogatásban, b.) ha a támogatásban részesülő család önálló lakástulajdonnal a városban vagy más településen rendelkezik, c.) ha a támogatás megállapításához valótlan adatokat, tényeket közöltek, d.) ha a támogatott a lakást 5 éven belül értékesítik. (2) Az (1) bekezdésben megállapított esetekben a lakásszerzéshez vagy vásárláshoz nyújtott támogatás összegét a PTK-ban megállapított késedelmi kamattal együtt kell a támogatottnak a Polgármesteri Hivatal számlájára visszafizetni. (3) A támogatás visszafizetését az (1) bekezdésben foglalt esetekben a város polgármestere - a Pénzügyi, gazdasági, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi és az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatának figyelembe vételével - határozatával rendeli el. Indokolt esetben méltányossági jogkörben a visszafizetési kötelezettségtől a bizottsági javaslat figyelembevételével a polgármester dönt. III. Fejezet Záró rendelkezések 5. (1) Ezen önkormányzati rendelet kihirdetése napján lép hatályba, a támogatás összegére vonatkozó rendelkezéseit első ízben a évi támogatások megállapításánál már alkalmazni kell.

4 (2) Kihirdetésével egyidejűleg hatályát veszti a 29/2005.(IX.15.) számú önkormányzati rendelet. Kondásné Erdei Mária polgármester Benő János jegyző

5 Városi Polgármesteri Hivatal N y í r a d o n y KÉRELEM ELSŐ LAKÁSHOZ JUTÓK TÁMOGATÁSÁHOZ Alulírottak kérjük, hogy az első lakáshoz jutás helyi támogatásról szóló 4/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet alapján adható önkormányzati támogatást szíveskedjen engedélyezni részünkre, Nyíradony, alatti lakás építéséhez, vásárlásához. Anyagi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy nincs és nem is volt soha lakástulajdonunk, jelenlegi lakóhelyünkön Nyíradony, cím alatti lakást tulajdonosi minőségben használjuk. Lakásvásárlás esetén kijelentjük továbbá, hogy a fenti cím alatt -tól vagyunk állandó bejelentett lakosok. Kijelentjük még, hogy lakáscélú támogatásban más településen nem részesültünk. Tudomásul vesszük, hogy az ingatlan 10 éven belüli elidegenítése, valamint valótlan adat közlése miatt felvett támogatás összegét, kamatival együtt, felhívásra, 30 napon belül, egy összegben kell visszafizetni. Nyíradony, hó. nap. aláírás. születési idő, hely. anyja neve Saját háztartásunkban élő gyermekek adatai: Név aláírás... születési idő, hely.... anyja neve Születési hely, születési idő

6 ÉPÍTÉS esetén csatolandó: építési engedély, használatbavételi engedély, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolata, személyi igazolvány, lakcímigazoló kártya fénymásolata VÁSÁRLÁS esetén csatolandó: Adásvételi szerződés illetve előszerződés, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolata, személyi igazolvány, lakcímigazoló kártya fénymásolata

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez

KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Sorszám:

Részletesebben

1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos

1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére. Molnár Szabolcs főtanácsos 1.NAPIREND Ügyiratszám: 1/150-21 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. június 29. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról. I.

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról. I. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Martfű Városi Önkormányzat 4/2004./II.20./ R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók támogatásáról. I. fejezet. Értelmező rendelkezések 1..

Martfű Városi Önkormányzat 4/2004./II.20./ R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók támogatásáról. I. fejezet. Értelmező rendelkezések 1.. Martfű Városi Önkormányzat 4/2004./II.20./ R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók támogatásáról. Martfű Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a lakáscélú támogatásokról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a lakáscélú támogatásokról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Szociális ügyek. 1. Rendkívüli települési támogatás

Szociális ügyek. 1. Rendkívüli települési támogatás Szociális ügyek 1. Rendkívüli települési támogatás Ügyleírás: Rendkívüli települési támogatásban részesíthető az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan

Részletesebben

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a lakáscélú támogatásokról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a lakáscélú támogatásokról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ*1 Értelmező rendelkezések

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ*1 Értelmező rendelkezések Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(VII.10.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának szabályairól Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

10/2013. ( IX.13. ) önkormányzati rendelete

10/2013. ( IX.13. ) önkormányzati rendelete Lőkösháza Község Önkormányzata 10/2013. ( IX.13. ) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról Lőkösháza Község Önkormányzata az Alaptörvény 32.cikk ( 1) a..) pontja,a helyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. június 26- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális

Részletesebben

(3) A lakbértámogatás ugyanazon lakásra csak egy kérelmezőnek állapítható meg, függetlenül a lakásban lévő személyek számától.

(3) A lakbértámogatás ugyanazon lakásra csak egy kérelmezőnek állapítható meg, függetlenül a lakásban lévő személyek számától. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2014. (XII.02.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 26/2013. (XII.17.)

Részletesebben

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.

Részletesebben

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:

1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe: pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs

Részletesebben

sz. napirend Előterjesztés a Zalakaros Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. november 24-én tartandó ülésére

sz. napirend Előterjesztés a Zalakaros Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. november 24-én tartandó ülésére sz. napirend Előterjesztés a Zalakaros Város Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. november 24-én tartandó ülésére Tárgy: HPV oltás igénybevételére való jogosultság kiterjesztés iránti kérelem Készítette:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete a családok otthonteremtési kedvezményének helyi szabályozásáról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete a családok otthonteremtési kedvezményének helyi szabályozásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete a családok otthonteremtési kedvezményének helyi szabályozásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 férj/feleség/érintett/egyéb kérelmező Családi és utóneve: Lakcíme:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 29-én tartandó ülésére.

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 29-én tartandó ülésére. ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 29-én tartandó ülésére. Otthonteremtés helyi támogatás iránti kérelmek elbírálásához. 2.175.000,- Ft pénzügyi keret áll rendelkezésre

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM

RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM 3. melléklet a 10/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező neve: Születési neve: Családi állapota: Telefonszám: Lakóhelye: Tartózkodási

Részletesebben

BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 6/2006.(III.8.) r e n d e l e t e

BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 6/2006.(III.8.) r e n d e l e t e BÖRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 6/2006.(III.8.) r e n d e l e t e a lakáscélú támogatásról (egységes szerkezetbe foglalva a 18/2006.(VI.30.), a 11/2007.(VIII.07.) és a 19/2007.(XI.27.)

Részletesebben

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (XII.17.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (XII.17.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (XII.17.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Előterjesztés. a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 7/2016. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Előterjesztés. a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 7/2016. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztés a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 7/2016. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma: 150 /2016 2. előterjesztést készítő személy neve:

Részletesebben

3. A Lakásrendelet 5. (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés

3. A Lakásrendelet 5. (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2014. (VI.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról szóló 44/2012. (IX.24.)

Részletesebben

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez. Feleség. E-mail címe Telefonszám. Személyazonosságát igazoló okmányának.

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez. Feleség. E-mail címe Telefonszám. Személyazonosságát igazoló okmányának. Ezt a bekeretezett mezőt az átvevő hatóság tölti ki! Szerv megnevezése:london Külképviselet EAK eseményazonosító:hazh Kérjük / Nem kérjük, hogy az anyakönyvezés megtörténtéről Konzulátusunkat a konz.lon@mfa.gov.hu

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez

Formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez 15. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez Formanyomtatvány az otthonteremtési támogatás iránti kérelemhez [A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete. Kezelői feladatok ellátása 1.

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete. Kezelői feladatok ellátása 1. Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2009. (XI. 25.) sz. rendelete A lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 21/2007. (VII. 23.) sz. rendelettel módosított

Részletesebben

A rendelet célja. 1. Hajdúhadház Város Önkormányzata a fiatalokat hajdúhadházi lakástulajdonuk megszerzéséhez, bővítéséhez támogatásban részesítheti.

A rendelet célja. 1. Hajdúhadház Város Önkormányzata a fiatalokat hajdúhadházi lakástulajdonuk megszerzéséhez, bővítéséhez támogatásban részesítheti. Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(III.26.) önkormányzati rendelete a fiatalok lakáshoz jutása helyi támogatásának szabályairól Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 04. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án tartandó ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS, CSALÁDVÉDELMI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

1/2016.(II.1.) 10/2014. (X.19.)

1/2016.(II.1.) 10/2014. (X.19.) Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 10/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA

SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATAINAK MÓDOSÍTÁSA GÉPJÁRMŰ ELHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA - REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U: 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.169-11 SOPRON MJ VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVEINEK ÉS HELYI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

Kérelem (önkormányzati lakás albérletbe adása érdekében)

Kérelem (önkormányzati lakás albérletbe adása érdekében) Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztály Budapest, VIII. Baross u. 63-67. Kérem iktatni! Ügyintéző: Előzmény: VI- / Dátum: 20,, Ezt a részt az ügyintéző tölti ki a kérelem átvételekor!

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete /Egységes szerkezetbe foglalva a 21/2014. (XI.26.), a 31/2015. (XI.26.) és a 2/2016. (II.17.) önkormányzati

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára

Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára - 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Mórahalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (II.25.) számú önkormányzati rendelete az Otthon Mórahalmon lakásépítési támogatásról

Mórahalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (II.25.) számú önkormányzati rendelete az Otthon Mórahalmon lakásépítési támogatásról Mórahalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (II.25.) számú önkormányzati rendelete az Otthon Mórahalmon lakásépítési támogatásról Mórahalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete -

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

Cece Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (X.08.) önkormányzati rendelete a házszámozás rendjéről

Cece Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (X.08.) önkormányzati rendelete a házszámozás rendjéről Cece Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (X.08.) önkormányzati rendelete a házszámozás rendjéről Cece Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

BÉRLAKÁS CSERÉJÉNEK BEJELENTÉSE III. kerületi önkormányzati lakás és III. kerületi önkormányzati lakás cseréje esetén

BÉRLAKÁS CSERÉJÉNEK BEJELENTÉSE III. kerületi önkormányzati lakás és III. kerületi önkormányzati lakás cseréje esetén 1033 Budapest, Mozaik utca 7., postacím: 1300 Budapest 3., Pf.: 39. telefon: +36 1 430 3487, fax: +36 1 430 3462, e-mail cím: info@ovzrt.hu adószám: 23445079-2-41, cégjegyzékszám: 01-10-047113 BÉRLAKÁS

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Acél-Vakond Kft. telekkiegészítés vásárlási kérelme Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó kedvezményei

Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Kedvezmény megnevezése Kedvezmény alapja Kedvezmény mértéke Kedvezmény időtartama Kedvezmény feltétele Pftv. alapján (2004. évi CXXIII. tv.) START kártya (nem diplomás)

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K É R E L E M a fiatal házasok első lakáshoz jutására adható támogatás igénylésére

K É R E L E M a fiatal házasok első lakáshoz jutására adható támogatás igénylésére K É R E L E M a fiatal házasok első lakáshoz jutására adható támogatás igénylésére 2200 Ft illetékbélyeg helye ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Piliscsév község Önkormányzatának 21/2005. (IX.27.) számú rendelete. a FIATAL HÁZASOK ELSŐ LAKÁSHOZ JUTÁSÁNAK elősegítésére

Piliscsév község Önkormányzatának 21/2005. (IX.27.) számú rendelete. a FIATAL HÁZASOK ELSŐ LAKÁSHOZ JUTÁSÁNAK elősegítésére Piliscsév község Önkormányzatának 21/2005. (IX.27.) számú rendelete a FIATAL HÁZASOK ELSŐ LAKÁSHOZ JUTÁSÁNAK elősegítésére A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.évi III.tv.1. (2).

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2016. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés

SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 15/2012.(XI.14.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2012. évi költségvetés elfogadásáról szóló 2/2012.(III.14.)

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására

JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-14/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben