Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress"

Átírás

1 FEBRuári akciós újság Az akciók érvényesek: február Mire figyeljünk a téli időszakban? Az új esztendő kezdete egybeesik a leghidegebb hónappal és bizony ekkorra már a szervezetünk ásványi anyag-, és vitaminkészlete igencsak megcsappan. Immunrendszerünk legyengülhet, ezáltal pedig fogékonyabbá válhatunk a fertőzésekre is. A vitaminok, tápanyagok kellő mennyiségben történő bevitelét legkönnyebben a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozással lehet megoldani, ám a téli időszakban ez nehezen megoldható. Érdemes olyan multivitamin készítményt szedni rendszeresen, mely tartalmazza mindazokat a szerves vegyületeket, melyekre a hideg, sötét hónapokban leginkább szükségünk van, így támogatva szerveztetünk védekező képességét. Ha már megtörtént a baj Tanácsos már az első tünetek (orrdugulás, hurutos köhögés) megjelenésekor lépni, mert így ha el is kapjuk a fertőzést a tünetek sokkal enyhébbek lesznek és a súlyos szövődmények (arcüreggyulladás, tüdőgyulladás, stb.) kialakulásának lehetősége csökkenthető. Pharmaton Vital lágy A Pharmaton Vital multivitamin készítmény a benne lévő ginszeng G115-nek köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt. A készítmény hatékonyságát több, mint 40 klinikai vizsgálat bizonyítja. Boehringer Ingelheim (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.) 8299 Ft helyett Innopharm Magnexpress Sea 3 tengeri magnézium komplex Ft 100 db (73,0 Ft/db) 7299 Ft Tengervízből speciális eljárással kivont és 2 további, szerves kötésű jól hasznosuló magnézium vegyületet tartalmaz. Izom- VitaPlus és Kft. ízületi fájdalomra, rándulásra, húzódásra, Csillaghegyi út a ) hát akut izomfájdalmára. Gyors, hatékony, nem tartalmaz mesterséges hatóanyagot. fekete nadálytő gyökér folyékony kivonat Merck Kft. ACC Long 600 mg pezsgő Napi 1 ACC Long 600 mg pezsgő feloldja a hurutos váladékot, és gyorsan megtisztítja a légutakat. Köhögés? ACC a gyors megoldás hurutos köhögésre. acetilcisztein tartalmú Sandoz Hungária Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út ) OACC526/ Ft helyett 10 db (165,9 Ft/db) 1659 Ft Nasivin Sanft 0,25 mg/ml oldatos orrspray vagy Nasivin Sanft 0,5 mg/ml oldatos orrspray Megszünteti az orrdugulást, akár 2 nappal csökkenti a nátha lefolyási idejét*. *0,5mg/ml oldatos orrspray, a fiziológiás sóoldattal összehasonlítva. oxymetazolin Merck Kft Ft helyett 60 db (45,0 Ft/db) 2699 Ft 1919 Ft helyett 10 ml (162,9 Ft/ml) 1629 Ft **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A termékakciók február 1 29-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek. Az akciók a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges nyomdai hibákért és a termékek forgalmazói által rendelkezésre bocsátott adatokért felelősséget nem vállalunk. A reklámújság szerkesztéséért és kiadásáért a (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 9.) felelős. = Egészségpénztári kártyára kapható. Az egyes tárakban elfogadott egészségpénztári kártyák eltérőek, vásárlás előtt kérjük, érdeklődjön tárában! **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. ***Az akcióban résztvevő tárakat keresse a honlapon. ****2015. december 31-én érvényes ár.

2 Megfázás, láz- és fájdalomcsillapítás 2 ek Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) CHHU/CHTRFL/0002/16 Ambroxol-TEVA belsőleges por felnőtteknek Cold and Sinus por belsőleges oldathoz Komplex megoldás a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére. Orrdugulással és melléküreg-problémákkal járó megfázás és influenza tüneteinek enyhítésére. Kellemes málna ízű szirup, mely kíméletes megoldás nyújt gyermekek számára hurutos köhögés esetén. Mostantól megújult csomagolásban és a könnyebb adagolás érdekében szájfecskendővel. 3 mg/ml szirup + szájfecskendővel 375 mg kemény Megkönnyíti a hörgőváladék felköhögését és kiürülését Ft Faringopront 3 mg/0,2 mg szopogató citrom-menta vagy mézes Tegyen Pront-ot a torokfájás végére! Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u ) 1249 Ft helyett 24 db (41,6 Ft/db) 2259 Ft helyett 50 db (36,0 Ft/db) 1799 Ft Enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat. diklofenák-kálium CHHU/CHTHRFL/0002/16 Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) 929 Ft 1039 Ft helyett 20 db (46,5 Ft/db) Oscillococcinum golyócskák Infuenzás tünetek enyhítésére Ft helyett 30 adag (213,0 Ft/adag) 1929 Ft helyett 20 db (86,5 Ft/db) 1729 Ft Stérimar orrspray 50 ml csak és Baby orrspray 50 ml nesszeszerben most Tengervíz orrtisztításra allergiás és megfázásos időszakban. Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló készítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését Ft A megfázás főbb tüneteinek kezelésére felnőtteknek és gyermekeknek 1 éves kortól egyaránt! 7-12 hónapos korig orvossal történt egyeztetés alapján adható! homeopátiás Actavis Hungary Kft Ft A Lándzsás útifű segíti a torok és mellkas egészségének fenntartását, jótékony hatása van a légutakra. A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez Ft helyett 150 ml (5,7 Ft/ml) Meditonsin belsőleges oldatos cseppek 6389 Ft Lándzsás útifű szirupok JutaVit bevont 1299 Ft helyett 35 g (31,4 Ft/g) 3 Klosterfrau Izlandi zuzmó köhögés elleni szirup Izlandi zuzmó szirup köhögés ellen! Cukorbetegek, várandós és szoptatós anyák is szedhetik! 100 természetes izlandi zuzmóval, mályvával és cinkkel. Sinupret 2059 Ft helyett 50 db (37,0 Ft/db) Cataflam Dolo 25 mg bevont orvostechnikai eszköz Merck Kft. 999 Ft Hatékony lázés fájdalomcsillapító. homeopátiás Boiron Hungária Kft. (1124 Budapest, Csörsz u.45.) karbocisztein Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u ) 2119 Ft 500 mg paracetamol Sanofi-Aventis Zrt. (1045 Budapest, Tó u. 1-5.) 1019 Ft Mucopront 1949 Ft helyett 10 db (174,9 Ft/db) Rubophen ambroxol-hidroklorid Teva Gyógyszergyár Zrt Ft helyett 100 ml (10,2 Ft/ml) 2359 Ft helyett 14 db (151,4 Ft/db) Megfázás, láz- és fájdalomcsillapítás 1729 Ft helyett 300 ml (4,9 Ft/ml) Stodal szirup Természetes alapanyagokat tartalmazó köhögéscsillapító. Ajánlott mind a száraz, mind a hurutos köhögés csillapítására. 2 éves kortól adható. homeopátiás Boiron Hungária Kft. (1124 Budapest, Csörsz u. 45.) 1739 Ft helyett 200 ml (7,3 Ft/ml) 1469 Ft 2x50 ml (43,0 Ft/ml) 4299 Ft 1549 Ft 1829 Ft helyett 100 ml (15,5 Ft/ml) Algoflex Forte Lüktető, szorító, hasogató fejfájás? Az Algoflex Forte másfélszeres erejével* hatékonyan csillapítja a fejfájást! *Az Algoflex 400 mg filmtablettához és az Algoflex Rapid 400 mg lágy kapszulához képest 859 Ft 1469 Ft Ketodex Akut mozgásszervi, fogés menstruációs fájdalmak tüneti kezelésére. ibuprofén tartalmú, 600 mg ibuprofén Sanofi-Aventis Zrt. (1045 Budapest, Tó utca 1-5.) fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő dexketoprofén Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite SRL 1939 Ft helyett 20 db (86,5 Ft/db) 1729 Ft 2299 Ft helyett 30 db (65,0 Ft/db) 1949 Ft

3 4 BENU TERMÉKEK 5 Eurovit Oliva-D 2200 NE A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. Ezért az Eurovit Oliva-D LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára jól hasznosítható formában található. ÚJ BENU Omega-3 krill olaj 500 mg antarktiszi krill olajjal. BENU B-vitamin komplex BENU Magnézium-Kálium narancs-grépfrút ízű por 20 tasak BENU Magyarország Zrt. Egészségpénztári kártyára kapható** speciális gyógyászati célra szánt tápszer forgalamazza: Teva Gyógyszergyár Zrt. 30 db (100,0 Ft/db) 2999 Ft 60 db (15,0 Ft/db) 899 Ft 20 tasak (125,0 Ft/tasak) 2499 Ft BENU C-vitamin 200 mg rágó Vattakorong, Vatta 100 tiszta pamut, oxigénnel fehérített. Ajakápoló Sensitive 4,8 g Bőrgyógyászatilag igazolt bőrtolerancia. 30 db (49,3 Ft/db) 1479 Ft 60 db (39,3 Ft/db) 2359 Ft 60 db (15,0 Ft/db) 899 Ft 70 db (5,7 Ft/db) 399 Ft 100 g (5,0 Ft/g) 499 Ft 1 db (599 Ft/db) 599 Ft Dorithricin szopogató A Dorithricin az egyetlen szopogató, mely antibiotikumot tartalmaz, és helyben segíti a szájgarati fertőzés tüneti kezelését. 3 hatóanyaggal a torokfájás ellen! Már 6 éves kortól. Actavis Hungary Kft. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 11/C) 1449 Ft helyett 20 db (61,5 Ft/db) 1229 Ft - 15 BENU C-vitamin pezsgő narancs ízesítéssel BENU Multivitamin pezsgő trópusi ízesítéssel BENU Kalcium pezsgő citrom ízesítéssel BENU Magnézium pezsgő feketeribizli ízesítéssel étrend-kiegészítők** 20 db (30,0 Ft/db) 599 Ft Habkő vagy Kétoldalú talpreszelők a bőrkeményedés alapos eltávolításához ÚJ Talpreszelő (finom szemcsés) 1 db (1299,0 Ft/db) 1299 Ft Talpreszelő (fém) 1 db (1299,0 Ft/db) 1299 Ft Habkő 1 db (499,0 Ft/db) 499 Ft

4 6 VITAMINOK, ÁSVÁNYi anyagok VITAMINOK, immunerősítők 7 Calcium-Sandoz + Vitamin C 1000 mg pezsgő aszkorbinsav, kalcium Sandoz Hungária Kft. (1114 Budapest, Bartók B. út ) Ez a nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet. 2 kg narancs C-vitamin erejével * *1db közepes méretű, 150 g súlyú narancs 75 mg C-vitamint tartalmaz. Forrás: OÉTI, 2013: Mennyi a napi ajánlott C-vitamin bevitel? Ft helyett 10 db (81,9 Ft/db) 819 Ft CHHU/CHCET/0037/15 Cetebe C-vitamin + cink + D-vitamin Hosszan tartó C-vitamin kombináció D-vitaminnal és cinkkel az immunrendszer hatékony támogatásáért. GlaxoSmithKline Kft. (1124 Budapest, Csörsz utca 43.) CHHU/CHTHRFL/0002/16 meghosszabbítottuk januári akciónkat 2999 Ft helyett**** 60 db (42,5 Ft/db) 2549 Ft Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek A C-vitamin az emberi szervezet számára esszenciális hatóanyag. aszkorbinsav Merck Kft Ft helyett 30 ml (35,3 Ft/ml) 1059 Ft Panangin 158 mg/140 mg Új családi kiszerelésben, a szív és a keringési rendszer egészséges működéséhez! Richter Gedeon Nyrt. Gyógyszerbiztonsági o.: drugsafety@richter.hu 2399 Ft helyett 100 db (20,4 Ft/db) 2039 Ft Béres Vita-D 3 Forte A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, az egészséges csontozat fenntartásához. speciális gyógyászati célra szánt tápszer Béres Gyógyszertár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 1679 Ft helyett 60 db (22,3 Ft/db) 1339 Ft Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek Megnövelt antioxidánstartalom, megerősített immunvédelem. roboráló Béres Gyógyszertár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 4219 Ft helyett 4x30 ml (29,7 Ft/ml) Multi-tabs Immuno Kid Komplex multivitamin a gyermekek, immunrendszerének normál működéséért. Vitaminokat, ásványi anyagokat és LGG-t tartalmaz. Finom, epres-málnás ízű rágó. Étrend-kiegészítő gyermekeknek 4 éves kortól Ft helyett 3569 Ft 30 db (104,6 Ft/db) 3139 Ft Dr. Chen natúr C-vitamin csipkebogyó kivonat Természetes eredetű, nyújtott hatású, egyenletes felszívódású C-vitamin, dupla metalizált védőfóliában. Cebion 2x multi szirup Vitaminokat, ásványi anyagokat és inulint tartalmazó, narancsos ízű szirup gyermekeknek, 1 éves kortól. Merck Kft. (1117 Budapest, Októberhuszonharmadika u. 6.) 2499 Ft helyett 80 db (25,0 Ft/db) 1999 Ft 1889 Ft helyett 150 ml (10,7 Ft/ml) 1599 Ft Multi-tabs Omega-3 Kid feketeribizli ízű Kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett. Koncentrált omega-3 zsírsavakat tartalmaz. 4 éves kortól ajánlott. Omega-3 zsírsav, halolaj Pfizer Kft Ft helyett 30 db (76,3 Ft/db) 2289 Ft Magnesium + B6 Pharmavit A magnézium és a B6-vitamin hozzájárulnak a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. Valeant Pharma Mo. Kft. (1025 Budapest, Csatárka u ) 1639 Ft helyett 60 db (20,5 Ft/db) 1229 Ft Innopharm D 3 -vitamin C-vitamin csipkebogyó Forte csepp D-vitamin csepp a megfelelő D 3 -vitamin biztosítására. 2 csepp = 10 mcg = 400 NE speciális gyógyászati célra szánt tápszer VitaPlus Kft. Csillaghegyi út ) 1219 Ft helyett 30 ml (24,3 Ft/ml) 729 Ft JutaVit + D 3 Nyújtott felszívódású csipkebogyó kivonatot tartalmazó C-vitamin D 3 vitaminnal kiegészítve. 500 mg 1689 Ft helyett 100 db (14,3 Ft/db) 1429 Ft 1000 mg 1819 Ft helyett 100 db (15,4 Ft/db) 1539 Ft Gravida 25 összetevője vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz, mely nem csak a baba, hanem a mama szervetezében is fedezi a szükségleteket. Richter Gedeon Nyrt. (1103 Budapest, Gyömrői út ) Gyógyszerbiztonsági o.: drugsafety@richter.hu Biovanne szépségvitamin Szépségvitamin a haj, bőr és köröm egészségéért. A benne lévő vitaminok és cink hozzájárulnak a haj, a bőr és a köröm szépségének megőrzéséhez. Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor utca ) 3899 Ft helyett 100 db (33,1 Ft/db) 3309 Ft Béres C-vitamin Actival + Magnézium 500 mg A készítmény szedése biztosítja az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen C-vitamin megfelelő mennyiségű bevitelét. aszkorbinsav Béres Gyógyszergyár Zrt. Mikoviny u. 2-4.) 819 Ft helyett 30 db (23,2 Ft/db) 695 Ft Béres 2 az 1-ben termék: ötvözi a multivitamin vitalizáló erejét és a magnézium fáradtságcsökkentő hatását. Magas, 250 mg magnéziumot tartalmazó multivitamin. Béres Gyógyszergyár Zrt. (1037 Bp., Mikoviny u. 2-4.) 5399 Ft helyett db (38,2 Ft/db) 4589 Ft Nagy Svédcsepp Naturland oldat Emésztési zavarok, puffadás, teltségérzet, bélrenyheség, epepanaszok kezelésére és az étvágy javítására. Naturland 1549 Ft helyett 500 ml (2,5 Ft/ml) 1239 Ft Hagyományos növényi. A javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul Ft helyett 30 db (77,3 Ft/db) 2319 Ft

5 8 TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐk 9 Bioextra Grapefruit-mag kivonat Valódi grapefruitból készült kivonat, hatóanyagai segíthetik a szervezet ellenálló képességét. Bioextra Zrt Ft helyett 20 ml (60,0 Ft/ml) 1199 Ft valódi grapefruitból ajánlásával Valinda 60 mg nyelv alatt oldódó A Valinda gyorsan felszívódó nyelv alatti a benne lévő valeriána révén segíti az elalvást, segít fenntartani a természetes alvást, illetve segíti a relaxációt stresszes életmód esetén Ft helyett 20 db (55,0 Ft/db) 1099 Ft Pepomed Plus tökmagolaj Biomed Tökmagolaj és természetes E-vitamin tartalmú, tisztán növényi eredetű héjban. Biomed Kft Ft helyett 100 db (12,3 Ft/db) 1229 Ft Innopharm Ginkgo Biloba 100 mg + Magnézium vagy 100 mg + Ginseng Magas hatóanyag tartalom: 100 mg gingko biloba VitaPlus Kft Ft helyett 32 db (51,5 Ft/db) 1649 Ft Naturland Koffein 1 = 1 csésze kávé Naturland (1106 Budapest, Csillagvirág u. 8.) 1099 Ft helyett 60 db (13,7 Ft/db) 819 Ft 1X1 Vitaday Omega halolaj -25 lágy Az EPA és a DHA hozzájárul a szív megfelelő működéséhez, amely kedvező hatás legalább 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el. VitaPlus Kft. Csillaghegyi út ) 2029 Ft helyett 100 db (17,2 Ft/db) 1719 Ft JutaVit Koenzim Q10 60 mg + E-vitamin Q10 E-vitaminnal a szív védelméért. Juvapharma Kft. (2215 Káva, Bényei út 9.) 2569 Ft helyett 60+6 db (33,0 Ft/db) 2179 Ft - 25 Patikárium Ginkgo 40 mg ginkgo biloba növényi kivonattal. Parma Produkt Kft. (1145 Budapest, Uzsoki u. 36.) Ft helyett 60 db (19,0 Ft/db) 1139 Ft JutaVit Glukozamin Kondrotin MSM Ízületi betegségekben szenvedők különleges táplálkozási igényeihez igazított összetételű speciális gyógyászati célra szánt tápszer. Juvapharma Kft. (2215 Káva, Bényei út 9.) GYÓGYSZEREK ÉS ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK HAZAI GYÁRTÓJA Cyclo 3 Fort kemény Vénás keringési elégtelenséghez társuló tünetek: ödema, fáradt láb, fájdalom megelőzése. Valeant Pharma (1025 Budapest, Csatárka u ) -40 meghosszabbítottuk januári akciónkat 4209 Ft helyett**** 60 db (42,0 Ft/db) 2519 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 2909 Ft helyett**** 72 db (34,3 Ft/db) 2469 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 4699 Ft helyett**** 144 db (27,7 Ft/db) 3989 Ft

6 10 KRÉMEK, KENŐCSÖK, KÚPOK KÜLSŐLEG 11 Inno Rheuma Forte krém Naturland nek nem minősülő gyógyhatású készítmény Naturland Voltaren Emulgel FORTE 20 mg/g gél Akár 12 órán keresztül csillapítja az izületi- és izomfájdalmakat és csökkenti azok gyulladását. diklofenák-dietilamin CHHU/CHTHRFL/0002/16 Novartis Hungária Kft. (Consumer Health részlege) 3239 Ft helyett 100 g (27,5 Ft/g) 2749 Ft Visine Johnson & Johnson Kft. (1123 Budapest, Nagyenyed u ) Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp 0,5 mg tetrizolin-hidroklorid 1949 Ft helyett 15 ml (116,6 Ft/ml) 1749 Ft Visine fáradt szemre folyékony gélcsepp 1949 Ft helyett 10 ml (174,9 Ft/ml) 1749 Ft Nailner körömgomba elleni stift Hatékonyan kezeli a gombás körömfertőzést a köröm eltávolítása nélkül. és gyógyászati segédeszköz Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u ) 5299 Ft helyett 4 ml (1124,8 Ft/ml) 4499 Ft Paranit fejtetű riasztó aeroszol Segítségével megelőzheti a fejtetvesség terjedését és a visszafertőződést. higiéniás cikk Omega Pharma Hungary Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u ) 2799 Ft helyett 100 ml (23,8 Ft/ml) 2379 Ft Neogranormon 25 g kenőcs Hámosító és gyulladáscsökkentő hatásával nyugtatja, ápolja a pelenka miatt kipirosodott babapopsit és elősegíti a csöppségek bőrének gyógyulását. TEVA Gyógyszergyár Zrt. (4042 Debrecen, Pallagi út 13.) Loceryl 50mg/ml es körömlakk Behatol a körömlemezbe, elpusztítja a körömgombákat, megelőzi a fertőzés terjedését. Hetente 1x alkalmazandó. amorolfin Ewopharma Hungary Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) yes.pharma Aknesol Clean oldat pattanások ellen Gyulladáscsökkentő oldat pattanásos, gyulladt bőrre. Well Pharma Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D.) 1799 Ft helyett 70 g (21,8 Ft/g) 1529 Ft 1129 Ft helyett 25 g (38,4 Ft/g) 959 Ft 6799 Ft helyett 2,5 ml (2175,6 Ft/ml) 5439 Ft 1229 Ft helyett 50 ml (19,6 Ft/ml) 979 Ft Lioton 1000 NE/g gél Visszérbetegség tüneteinek enyhítésére alkalmazható, színtelen gél. heparin (1000 NE/g) Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L Ft helyett 100 g (28,9 Ft/g) 2889 Ft Sperti Preparation H Végbélkenőcs Kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz. cápamájolaj és élesztősejt-kivonat tartalmú Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft Ft helyett 25 g (68,8 Ft/g) 1719 Ft Proenzi3 krém A masszírozással együtt fokozza a helyi vérellátást, és melegíti a masszírozott területet. A Proenzi3 Krém megfelelő kiegészítője a Proenzi filmtablettáknak. Walmark Kft. (1046 Budapest, Kiss Ernő u. 1.) 2979 Ft helyett 100 ml (23,8 Ft/ml) 2379 Ft Sperti Preparation H Végbélkúp Kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz. cápamájolaj és élesztősejtkivonat tartalmú Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft Ft helyett 12 db (158,3 Ft/db) 1899 Ft Fekete nadálytő krém Biomed Véraláfutások, vérömlenyek felszívódásának elősegítésére. krém 749 Ft helyett 60 g (10,0 Ft/g) 599 Ft krém DUPLA 1159 Ft helyett 2x60 g (7,7 Ft/g) 919 Ft Traumeel kenőcs A Traumeel kenőcs sportsérülések (rándulás, ficam, zúzódás és vérömleny) tüneteinek hatékony csökkentésére. homeopátiás 2259 Ft helyett 50 g (36,0 Ft/g) 1799 Ft Halicar kenőcs A viszketéssel együtt járó különböző bőrgyulladások ekcéma, atópiás dermatitisz tüneti kezelésére. Hatóanyaga csillapítja a gyulladásos tüneteket és a viszketést. homeopátiás cardiospermum halicacabum 1469 Ft helyett 25 g (49,6 Ft/g) 1239 Ft Idelyn meghosszabbítottuk januári akciónkat Beliema Expert Intim Krém 2679 Ft helyett**** 50 ml (42,8 Ft/ml) 2139 Ft Beliema Expert Intim Mosakodó 2199 Ft helyett**** 200 ml (8,8 Ft/ml) 1759 Ft Beliema Effect hüvely és egyben gyógyászati segédeszköz 3799 Ft helyett**** 10 db (299,9 Ft/db) 2999 Ft Walmark Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u ) -00

7 Emésztés 12 Prostamol UNO 320 mg lágy A jóindulatú prosztata megnagyobbodás okozta vizelési panaszok tüneti kezelésére ajánlott. Serenoa repens Berlin-Chemie AG (Glienicker Weg 125 D Berlin) Linex Forte 15 - ÚJ élőfórát tartalmazó Szedése antibiotikum kúra, gyomor-bélrendszeri fertőzés esetén javasolt Ft 3549 Ft 869 Ft Rennie 15 rágó 60x Gyomorégés, savtúltengés? A Rennie a felesleges savat vízzé és más természetes anyagokká alakítva gyorsan, de gyengéden hat! Bayer Hungária Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 50.) 1679 Ft helyett 60 db (23,7 Ft/db) Az újgenerációs Lactiv Plus segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. Az újgenerációs Lactiv Plus Balance szuszpenzió segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. élőflórát és vitaminokat tartalmazó speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt. élőflórát és vitaminokat tartalmazó speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt Ft helyett 30 db (68,0 Ft/db) 2039 Ft 1799 Ft helyett 8x7 ml (27,3 Ft/ml) 1529 Ft Ft 1099 Ft Ft helyett 30 db (36,6 Ft/db) Millandjoy rágó édesítőszerrel Májvédő tea Naturland Máj-, epe-, gyomorés bélbántalmak kezelésére. nek nem minősülő gyógyhatású készítmény NATURLAND (1106, Budapest, Csillagvirág u. 8.) 869 Ft 1089 Ft helyett 25 filter (34,8 Ft/filter) Quamatel Mini famotidin Richter Gedeon Nyrt. (1103 Budapest, Gyömrői út ) Gyógyszerbiztonsági o.: , drugsafety@richter.hu speciális gyógyászati célra szánt tápszer Teva Gyógyszergyár Zrt Ft helyett 25 filter (34,8 Ft/filter) Lactiv Plus Balance 1 A laktáz enzim a tejcukor lebontásához nélkülözhetetlen. A termékben lévő enzim segíti a tejcukor lebontását azoknál, akiknek laktóz emésztési nehézségeik vannak, így a tejtermékek fogyasztása akadálytalanná válik számukra is. nek nem minősülő gyógyhatású készítmény NATURLAND (1106, Budapest, Csillagvirág u. 8.) 4179 Ft helyett 60 db (59,2 Ft/db) Ft helyett 6 db (164,8 Ft/db) Vese védelmére, a veseműködés serkentésére. szuszpenzió Dulcolax 5 mg biszakodil Boehringer Ingelheim Naturland végbélkúp 6 db vagy Székrekedés kezelésére szolgál. Vesevédő tea Lactiv Plus Dulcolax 10 mg gyomornedvellenálló bevont 30 db speciális gyógyászati célra szánt tápszer OLNX620/12.15 Sandoz Hungária Kft. 28 db (92,8 Ft/db) Ft 1999 Ft 2499 Ft helyett 50 db (40,0 Ft/db) Degasin Magas hatóanyagtartalmával csökkenti a gázképződést, puffadást, teltségérzést Ft 1399 Ft helyett 14 db (84,9 Ft/db) és gyógyászati segédeszköz szimetikon Walmark Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor u ) Lactiv Plus Élőflórát és vitaminokat tartalmazó granulátum Az újgenerációs Lactiv Plus granulátum segít pótolni a jótékony baktériumokat antibiotikum-kúra, bélfertőzés esetén, illetve ennek következtében kialakult hasmenés esetén. speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer 1899 Ft helyett 10 db (160,9 Ft/db) 1609 Ft 1899 Ft helyett 32 db (47,5 Ft/db) 1519 Ft

8 Egyéb 14 One Touch Select Plus Flex 15 Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray vagy Icy White gum 4 mg es rágógumi 30x vércukormérő Egyszerű mérés, egyértelmű eredmény. 3 színű tartományjelzővel, mely segít megérteni, hogy a megfelelő tartományban vagyunk-e vagy sem. ek nikotin Ft helyett 150 adag (24,6 Ft/adag) Ft helyett 30 db (59,3 Ft/db) és gyógyászati segédeszköz Twinmed Kft. yes.pharma Pajzsmirigy + Slim Ft 1779 Ft meghosszabbítottuk januári akciónkat 1 db (3999,0 Ft/db) 3999 Ft Schüssler sók homeopátiás ek Pharmax Klimin Plus 1569 Ft Kalium phosphoricum D Ft helyett 20 g (78,5 Ft/g) 1569 Ft Dr. Steinberger céklalé fülspray Holt-tengeri oldat Aloé vera kivonattal. Pharmax Kft. Flóra utca 7.) 3199 Ft helyett 60 db (42,7 Ft/db) Libero pelenkák 2559 Ft SCA Hygiene Products Kft. Rivan-Nova Kft. (1161 Budapest, Thököly utca 72.) Libero Comfort Ft helyett 54 db (61,1 Ft/db) 3299 Ft Libero Comfort Ft helyett 50 db (66,0 Ft/db) 3299 Ft 1129 Ft Aurecon 2789 Ft Fytofontana Kft Budapest, Francia út 54. A cékla kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, ként, magnéziumot, A-, Bés C-vitamint tartalmaz. Régóta ismert a céklában található vörös festékanyag, a betanin Ft helyett 750 ml (1,5 Ft/ml) Well Pharma Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 55/D.) 3490 Ft helyett 60 db (46,5 Ft/db) A változókori nyugalom. A hormonális változások időszakában válasszon Ön is nem hormonális készítményt! Magnesium phosphoricum D Ft helyett 20 g (78,5 Ft/g) Normál pajzsmirigyműködés, támogatott anyagcsere Ft helyett 50 ml (40,8 Ft/ml) 2039 Ft BENU Folsav 400 µg 60 db (15,0 Ft/db) ÚJ 899 Ft Marslakócskák Marslakócskák Marslakócskák Imunactiv Inulinnal Imuno Forte most HexBug játékkal most HexBug játékkal szirup Eper- vagy narancsízű rágó Erdeigyümölcs-ízű rágó bodzaízű Vitaminokkal, ásványi anyagokkal és cinkkel az immunrendszer támogatásáért. Összetevői hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, valamint szerepet játszanak az immunrendszer működésében és a gyermekek normál szellemi fejlődésében. Növényi rostként inulint tartalmaz. Gyógynövény alapú szirup bodzaés csipkebogyó-kivonattal, C-vitaminnal a szervezet védekezőképességének támogatásáért. 1 éves kortól adható. A készlet erejéig! Walmark Kft. A készlet erejéig! Walmark Kft. Walmark Kft Ft helyett 100 db (35,2 Ft/db) 4399 Ft helyett 100 db (35,2 Ft/db) 3129 Ft helyett 150 ml (16,7 Ft/ml) 3519 Ft 3519 Ft 2499 Ft

9 Ne maradjon le! Iratkozzon fel hírlevelünkre! Kérdezze Gyógyszerészünket! Látogasson el weboldalunkra! Több mint 200 * helyen az országban akciók tárkereső kereső hírek jótanácsok GYÓGYSZERTÁRAK KELET-MAGYARORSZÁGON ABONY BENU Gyógyszertár Abony Kabay 2740 Abony, Kossuth tér 17. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p.: ASZÓD BENU Gyógyszertár Aszód Városi 2170 Aszód, Szabadság tér 2. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: (minden páratlan hét szombat: ) BALASSAGYARMAT BENU Gyógyszertár Balassagyarmat Winkler 2660 Balassagyarmat, Teleki u. 2. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: BENU Gyógyszertár Balassagyarmat Remény 2660 Balassagyarmat, Leiningen út 29. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: BÁTONYTERENYE Kastélykert Patika 3078 Bátonyterenye, Vasút út 5. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: BENU Gyógyszertár Bátonyterenye Elixir 3070 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BÉKÉSCSABA BENU Gyógyszertár Békéscsaba Csaba Center 5600 Békéscsaba, Andrássy út Telefon: Nyitvatartás: h. sze.: , cs. szo.: CEGLÉD Felszegi Gyógyszertár 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/A Telefon: Nyitvatartás: h. p.: DEBRECEN Fórum Gyógyszertár 4029 Debrecen, Csapó u. 30. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p. szo.: Kígyó Gyógyszertár 4025 Debrecen, Széchenyi u. 1. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BENU Gyógyszertár Debrecen Pláza 4026 Debrecen, Péterfia út 18. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: , v.: Újkerti Patika 4032 Debrecen, Böszörményi út 75. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: DUNAKESZI BENU Gyógyszertár Dunakeszi Rézkígyó 2120 Dunakeszi, Barátság u. 29. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: Árnika Gyógyszertár 2120 Dunakeszi, Kis u. 13. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: EGER Zalár Gyógyszertár 3300 Eger, Zalár út 9. Telefon: Nyitvatartás: minden nap , szo.-v. ügyelet GIRINCS, Sajópetri, Sajólád, Kesznyéten Dolores Gyógyszertár 3578 Girincs, Sport tér 1. Telefon: Nyitvatartás: h., k., sz., p.: és , cs.: GYÖNGYÖS Erzsébet Gyógyszertár 3200 Gyöngyös, Kossuth u. 36. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BENU Gyógyszertár Gyöngyös Mixtura 3200 Gyöngyös, Szövetkezet u. 8. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: Hajdúsámson Hárs Patika 4251 Hajdúsámson, Hunyadi utca 2. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: IBRÁNY már itt is! Kristály Gyógyszertár 4484 Ibrány, Árpád u. 25. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: KECSKEMÉT BENU Gyógyszertár Kecskemét Auchan 6000 Kecskemét, Dunaföldvári u. 2. Telefon: Nyitvatartás: h. szo.: KISVÁRDA BENU Gyógyszertár Kisvárda Városmajor 4600 Kisvárda, Városmajor út 72. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p. szo.: Fagyöngy Gyógyszertár 4600 Kisvárda, Kölcsey u. 5. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p.: , szo.: KUNHEGYES már itt is! Magyar Korona Gyógyszertár 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 54. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: KUNSZENTMÁRTON BENU Gyógyszertár Kunszentmárton Kossuth 5440 Kunszentmárton, Kossuth u. 4. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: MÁTÉSZALKA Fecske Patika 4700 Mátészalka, Bajcsy-Zsilinszky u Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: Sas Gyógyszertár 4700 Mátészalka, Kálvin tér 7. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: MIKEPÉRCS BENU Gyógyszertár Mikepércs 4271 Mikepércs, Orosz István u. 12. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: MISKOLC Kígyó Gyógyszertár 3525 Miskolc, Széchenyi u. 33. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: BENU Gyógyszertár Miskolc Auchan 3527 Miskolc, József A. út 87. Telefon: Nyitvatartás: h. szo.: BENU Gyógyszertár Miskolc Csontváry 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 25. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p.: Diósgyőri Gyógyszertár 3532 Diósgyőr, Nagy Lajos király útja 34. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: NAGYKŐRÖS már itt is! Arany Patika Gyógyszertár 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 10. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: NYÍREGYHÁZA BENU Gyógyszertár Nyíregyháza TESCO 4400 Nyíregyháza, Pazonyi út 36. Telefon: Nyitvatartás: h. szo.: BENU Gyógyszertár Nyíregyháza Hősök tere 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 1. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: ÓZD BENU Gyógyszertár Ózd Páduai Szent Antal 3600 Ózd, Vasvár út 52. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BENU Gyógyszertár Ózd Immánuel 3600 Ózd, Vasvár út 21. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: PILIS Family Gyógyszertár 2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 53. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: RÉTSÁG BENU Gyógyszertár Rétság Kőhárs 2651 Rétság, József Attila u. 9. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: SALGÓTARJÁN BENU Gyógyszertár Salgótarján Besztercei 3100 Salgótarján, Beszterce tér 1. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: Szent Benedek Gyógyszertár 3100 Salgótarján, Bem u (a Piaci SPAR mellett) Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BENU Gyógyszertár Salgótarján Pécskő 3100 Salgótarján, Rákóczi út 20. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: BENU Gyógyszertár Salgótarján Kamilla 3100 Salgótarján, Fő tér 2. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: SZEGED BENU Gyógyszertár Szeged Árkád 6724 Szeged, Londoni krt. 3. Telefon: Nyitvatartás: h. cs.: , p. szo: SZÉCSÉNY BENU Gyógyszertár Szécsény Király 3170 Szécsény, Király u. 1. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , minden ügyeletes héten szo.: BENU Gyógyszertár Szécsény Szent Jób 3170 Szécsény, Rákóczi u. 94. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: SZIGETSZENTMIKLÓS BENU Gyógyszertár Szigetszentmiklós 2310 Szigetszentmiklós, Radnóti u. 4. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , ügyeletkor szo.: SZOLNOK BENU Gyógyszertár Szolnok Pláza 5000 Szolnok, Ady E. u. 28. Telefon: Nyitvatartás: h. szo.: , v.: TISZAFÜRED BENU Gyógyszertár Tiszafüred Reménység 5350 Tiszafüred, Fő u. 27. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: VÁC BENU Gyógyszertár Vác Szent Rókus 2600 Vác, Zrínyi u. 9. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: Fekete Kígyó Gyógyszertár 2600 Vác, Széchenyi utca 37. Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: Vásárosnamény Remény Gyógyszertár 4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 22/A Telefon: Nyitvatartás: h. p.: , szo.: TOVÁBBI BENU GYÓGYSZERTÁRAK: A termékakciók február 1 29-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek. Az akciók a készlet erejéig érvényesek. Az esetleges nyomdai hibákért és a termékek forgalmazói által rendelkezésre bocsátott adatokért felelősséget nem vállalunk. A reklámújság szerkesztéséért és kiadásáért a (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 9.) felelős. = Egészségpénztári kártyára kapható. Az egyes tárakban elfogadott egészségpénztári kártyák eltérőek, vásárlás előtt kérjük, érdeklődjön tárában! **Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. ***Az akcióban résztvevő tárakat keresse a honlapon. ****2015. december 31-én érvényes ár.

Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress

Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress FEBRuári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. február 1 29. Mire figyeljünk a téli időszakban? Az új esztendő kezdete egybeesik a leghidegebb hónappal és bizony ekkorra már a szervezetünk ásványi anyag-,

Részletesebben

Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress

Pharmaton Vital lágy kapszula. Innopharm Magnexpress FEBRuári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. február 1 29. Mire figyeljünk a téli időszakban? Az új esztendő kezdete egybeesik a leghidegebb hónappal és bizony ekkorra már a szervezetünk ásványi anyag-,

Részletesebben

Fitten és aktívan tavasszal is!

Fitten és aktívan tavasszal is! Áprilisi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. április 30. Fitten és aktívan tavasszal is! A hívogató napsütés lassan kicsal minket a négy fal közül, eljött a kültéri tevékenységek, a kerti munkák ideje,

Részletesebben

Proenzi 3 Téli csomag

Proenzi 3 Téli csomag Az akciók érvényesek: 05. december 3. OLDAL Karácsonyra szeretettel! Keresse karácsonyi ajánlatainkat a 3 4. oldalon! AKCIÓ Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek Proenzi 3 Téli csomag Actival +

Részletesebben

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém Januári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. január 1 31. Mit fogadjon meg az új évben? Ön is többet akar tenni az egészségéért az új évben? Megfogadja, hogy kevesebbet hajszolja magát, többet mozog,

Részletesebben

Hogy a nyár gondtalanul teljen

Hogy a nyár gondtalanul teljen JÚNiusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. június 30. Hogy a nyár gondtalanul teljen Akár elértük a vágyott fürdőruhaalakot, akár nem, a kánikulában gyakrabban keressük a strandokat, a tóés tengerpartokat.

Részletesebben

Fitten és aktívan tavasszal is!

Fitten és aktívan tavasszal is! Áprilisi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. április 30. Fitten és aktívan tavasszal is! A hívogató napsütés lassan kicsal minket a négy fal közül, eljött a kültéri tevékenységek, a kerti munkák ideje,

Részletesebben

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L.

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L. Májusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. május 3. Hozza magát formába! Megérkezett a várva várt jó idő és már csak néhány hét a fürdőruha szezon beköszöntéig. Sokan szigorúan méregetik magukat a tükörben,

Részletesebben

meglepetéssel készültünk!

meglepetéssel készültünk! Novemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 2015. november 1 30. meglepetéssel készültünk! Megújult havi magazinunkban minden eddiginél több ajánlattal háláljuk meg hűségét Pharmaton Vital lágy kapszula

Részletesebben

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L.

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L. Májusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. május 3. Hozza magát formába! Megérkezett a várva várt jó idő és már csak néhány hét a fürdőruha szezon beköszöntéig. Sokan szigorúan méregetik magukat a tükörben,

Részletesebben

Hogy a nyár gondtalanul teljen

Hogy a nyár gondtalanul teljen JÚNiusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. június 30. Hogy a nyár gondtalanul teljen Akár elértük a vágyott fürdőruhaalakot, akár nem, a kánikulában gyakrabban keressük a strandokat, a tóés tengerpartokat.

Részletesebben

Az akciók érvényesek: 2016. július 1 31. JÚliusi akciós újság. www.benu.hu

Az akciók érvényesek: 2016. július 1 31. JÚliusi akciós újság. www.benu.hu JÚliusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. július 3. www.benu.hu A termékakciók 06. július 3-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes

Részletesebben

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L.

Lioton 1000 NE/g gél. vény nélkül kapható gyógyszer. hatóanyag: heparin (1000 NE/g) forgalmazza: Menarini Industrie Farmaceutiche Riunite S.R.L. Májusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. május 3. Hozza magát formába! Megérkezett a várva várt jó idő és már csak néhány hét a fürdőruha szezon beköszöntéig. Sokan szigorúan méregetik magukat a tükörben,

Részletesebben

Ne (v)egye félvállról!

Ne (v)egye félvállról! Márciusi akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. március 1 31. Ne (v)egye félvállról! Kis odafigyeléssel a legszebb hónap tényleg a megújulásé lehet egészségi szempontból is. Vannak olyan ételek, amelyek

Részletesebben

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém Januári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. január 1 31. Mit fogadjon meg az új évben? Ön is többet akar tenni az egészségéért az új évben? Megfogadja, hogy kevesebbet hajszolja magát, többet mozog,

Részletesebben

akár -25% 150 g Most csak 2499 Ft 17 Ft/g VN akár -40%

akár -25% 150 g Most csak 2499 Ft 17 Ft/g VN akár -40% SIPO Patikák Magazin EGYSZERRE. EGY HELYEN. MINDEN. Akciónk 2016. február 1-től 29-ig, ill. a készlet erejéig érvényes! Flexagil krém 50 és 150g Izom- és ízületi fájdalomra, rándulásra, húzódásra, a hát

Részletesebben

1475 Ft. 1225 Ft. kiemelt ajánlat. kiemelt ajánlat. . m á j u s i a k c i ó k. 92 Ft/db. 61 Ft/db. Az Ön Gyöngy Patikája

1475 Ft. 1225 Ft. kiemelt ajánlat. kiemelt ajánlat. . m á j u s i a k c i ó k. 92 Ft/db. 61 Ft/db. Az Ön Gyöngy Patikája Akcióban az egészség 2 0 1 6. m á j u s i a k c i ó k kiemelt ajánlat 1475 Ft 92 Ft/db Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 1123. Budapest, Alkotás u.53. Advil Ultra Forte lágy kapszula 16 db (ibuprofén)

Részletesebben

JÚNIUSBAN IS VÁRUNK NYEREMÉNYJÁTÉKKAL A FACEBOOK OLDALUNKON! Lactofeel hüvelygél 7x5ml. Eredeti ár: 3539 Ft Megtakarítás: 1080 Ft Egység ár: 351 Ft/db

JÚNIUSBAN IS VÁRUNK NYEREMÉNYJÁTÉKKAL A FACEBOOK OLDALUNKON! Lactofeel hüvelygél 7x5ml. Eredeti ár: 3539 Ft Megtakarítás: 1080 Ft Egység ár: 351 Ft/db AKCIÓK AZ ALMA GYÓGYSZERTÁRAKBAN Az ajánlatok érvényesek 2016. május 30-tól 2016. június 10-ig. TÖBB MINT 250 HELYEN VÁRJUK ORSZÁGSZERTE! -21% JÚNIUSBAN IS VÁRUNK NYEREMÉNYJÁTKAL A FACEBOOK OLDALUNKON!

Részletesebben

A Prevalin Allergia az orrban mikrogélréteget. megakadályozza az allergének felszívódását. antihisztamint, ezért nem álmosít.

A Prevalin Allergia az orrban mikrogélréteget. megakadályozza az allergének felszívódását. antihisztamint, ezért nem álmosít. augusztusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. augusztus. Nyáron is enyhíthetők az allergiás panaszok! Tévhit, hogy a szezonális allergia csak a tavaszi és az őszi hónapokat jellemzi. Az allergiás panaszok

Részletesebben

akár -25% akár -40% Natures Aqua hidratáló arckrém 50 ml Natur kozmetikum. Unicelluláris Kiwi vízzel és E vitaminnal.unicelluláris

akár -25% akár -40% Natures Aqua hidratáló arckrém 50 ml Natur kozmetikum. Unicelluláris Kiwi vízzel és E vitaminnal.unicelluláris SIPO Patikák EGYSZERRE. EGY HELYEN. MINDEN. magazin Akciónk 2016. április 1-től 30-ig, ill. a készlet erejéig érvényes! -25% meridol fogkrém DUO Pack 2x75ml A meridol fogkrém egyedülálló hatóanyag-kombinációt

Részletesebben

Az akciók érvényesek: 2016. július 1 31. JÚliusi akciós újság. www.benu.hu

Az akciók érvényesek: 2016. július 1 31. JÚliusi akciós újság. www.benu.hu JÚliusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. július 3. www.benu.hu A termékakciók 06. július 3-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes

Részletesebben

Júniusi kiemelt ajánlataink

Júniusi kiemelt ajánlataink SIPO Patikák EGYSZERRE. EGY HELYEN. MINDEN. magazin Akciónk 2016. június 1-től 30-ig, ill. a készlet erejéig érvényes! Fenistil 1 mg/g gél 50 g ülönböző bőrreakciókat - például bőrkiütéseket, csalánkiütést,

Részletesebben

AZ ALMA GYÓGYSZERTÁRAKBAN

AZ ALMA GYÓGYSZERTÁRAKBAN AKCIÓK AZ ALMA GYÓGYSZERTÁRAKBAN Az ajánlatok érvényesek 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 25-ig. TÖBB MINT 260 HELYEN ÁRJUK ORSZÁGSZERTE! KÉRDÉSE AN? DR. MOLNÁR ORSOLYA GYÓGYSZERÉSZÜNK ÁLASZOL RÁ!

Részletesebben

Proenzi 3 Téli csomag

Proenzi 3 Téli csomag Az akciók érvényesek: 05. december 3. OLDAL Karácsonyra szeretettel! Keresse karácsonyi ajánlatainkat a 3 4. oldalon! AKCIÓ Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek Proenzi 3 Téli csomag Actival +

Részletesebben

Proenzi 3 Téli csomag

Proenzi 3 Téli csomag Az akciók érvényesek: 05. december 3. OLDAL Karácsonyra szeretettel! Keresse karácsonyi ajánlatainkat a 3 4. oldalon! AKCIÓ Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek Proenzi 3 Téli csomag Actival +

Részletesebben

FOREVER LIVING 212/2004. FOREVER BEE POLLEN, virágpor tabletta étrend-kiegészítő. tabletta készítmény

FOREVER LIVING 212/2004. FOREVER BEE POLLEN, virágpor tabletta étrend-kiegészítő. tabletta készítmény FOREVER BEE POLLEN, virágpor étrend-kiegészítő FOREVER LIVING 212/2004 PRODUCTS 215/2004 SZELÉN+CINK étrend-kiegészítő IVAX Kft 221/2004 A, C, D, VITAMIN RÁGÓTABLETTA GYERMEKEKNEK, ÉTREND-KIEGÉSZíTŐ VITAMINOKKAL,

Részletesebben

Felső légúti betegségek gyermekkorban Segítő füzet szülők számára

Felső légúti betegségek gyermekkorban Segítő füzet szülők számára Felső légúti betegségek gyermekkorban Segítő füzet szülők számára Az ACC Nasal orrspray támogatásával A LÉGUTAKAT BORÍTÓ NYÁLKAHÁRTYA SZEREPE Az alsó- és felső légutak jelentős részét belülről nyálkahártya

Részletesebben

BÉRES DÍSZDOBOZOS TERMÉKEK

BÉRES DÍSZDOBOZOS TERMÉKEK BÉRES DÍSZDOBOZOS TERMÉKEK Termék Megnevezés Akciós Fogyasztói Ár Megtakarítás Béres Porcerő Forte filmtabletta (2x60) duopack fémdobozban 10026 Ft helyett 6999 Ft -30,2% 3027 Ft Béres Porcerő Ginzeng

Részletesebben

meglepetéssel készültünk!

meglepetéssel készültünk! Novemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 2015. november 1 30. meglepetéssel készültünk! Megújult havi magazinunkban minden eddiginél több ajánlattal háláljuk meg hűségét Pharmaton Vital lágy kapszula

Részletesebben

krém 60 g (9,7 Ft/g) 725 Ft helyett 579 Ft krém DUPLA g (7,5 Ft/g) 1129 Ft helyett 899 Ft krém FORTE 60 g (10,70 Ft/g) 799 Ft helyett 639 Ft

krém 60 g (9,7 Ft/g) 725 Ft helyett 579 Ft krém DUPLA g (7,5 Ft/g) 1129 Ft helyett 899 Ft krém FORTE 60 g (10,70 Ft/g) 799 Ft helyett 639 Ft baba tea helyett A termék 30-tól 30-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett gyógyszertárakban. a gyógyszertárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek. a készlet erejéig

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Prostamol uno BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Prostamol uno

Részletesebben

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK VIZSGÁLATA Minta megnevezése Fotó /nem BiYo-Product Kalcium + Magnézium + Cink rágótabletta ásványi anyagokkal, vitaminnal és édesítőszerrel Vitaking kálcium - magnézium - cink tabletta

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! CEE Betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

meglepetéssel készültünk!

meglepetéssel készültünk! Novemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 2015. november 1 30. meglepetéssel készültünk! Megújult havi magazinunkban minden eddiginél több ajánlattal háláljuk meg hűségét Pharmaton Vital lágy kapszula

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Pharmaton Vital kapszula BETEGTÁJÉKOZTATÓ : INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

Orvosság helyett gyógynövény

Orvosság helyett gyógynövény Orvosság helyett gyógynövény A gyógyszerek használata nem mentes mellékhatásoktól. Fontos tudni, hogy nagyanyáin Egyre többen ismerik gyógynövények fel a jótékony hatását és fontosságát. Az egészség m

Részletesebben

Akcióink. 3999 Ft. 3333 Ft. 2999 Ft. 2565 Ft. +30 db ajándék!

Akcióink. 3999 Ft. 3333 Ft. 2999 Ft. 2565 Ft. +30 db ajándék! Akcióink Akció időtartama: 2013. május 25. - 2013. június 30. ajándék 1990 Ft értékben Proenzi3 ajándékcsomag ExPur 90 db + krém 100 ml AJÁNDÉK (speciális gyógyászati célra szánt tápszer) A Proenzi3 ExPur

Részletesebben

Sikeres harc a téli megfázás ellen!

Sikeres harc a téli megfázás ellen! októberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. október 3. Sikeres harc a téli megfázás ellen! A meghűlés, megfázás az őszi-téli időszak leggyakrabban előforduló betegségei közé tartozik, melyet különböző

Részletesebben

KÍNAI DATOLYALÉ (JUJUBA) KONCENTRÁTUM

KÍNAI DATOLYALÉ (JUJUBA) KONCENTRÁTUM KÍNAI DATOLYALÉ (JUJUBA) KONCENTRÁTUM TIENS KÍNAI DATOLYALÉ (JUJUBA) KONCENTRÁTUM A TIENS Kínai datolyalé koncentrátum a legkiválóbb minőségű jujuba gyümölcs (kínai datolya) aranyselyem fajtájának kivonatából

Részletesebben

EGÉSZSÉGÉVEL. Törődjön többet. 2092Ft. 903Ft. 1677Ft. 1223Ft 61150 Ft/l

EGÉSZSÉGÉVEL. Törődjön többet. 2092Ft. 903Ft. 1677Ft. 1223Ft 61150 Ft/l Törődjön többet EGÉSZSÉGÉVEL 2016. február 29 - március 26. K I E M E LT A J Á N L ATA I N K Bioextra Grapefruit Mag Kivonat csepp INTERHERB Vital Zöld Kávé &Garcinia tabletta A Bioextra Grapefruit mag

Részletesebben

E G É S Z S É G É S É L E T M Ó D M A G A Z I N 5. ÉVFOLYAM / 3. SZÁM 2015 ŐSZ INGYENES MAGAZIN ŐSZ. Itt van az ősz, itt van újra...

E G É S Z S É G É S É L E T M Ó D M A G A Z I N 5. ÉVFOLYAM / 3. SZÁM 2015 ŐSZ INGYENES MAGAZIN ŐSZ. Itt van az ősz, itt van újra... E G É S Z S É G É S É L E T M Ó D M A G A Z I N 5. ÉVFOLYAM / 3. SZÁM 2015 ŐSZ INGYENES MAGAZIN ŐSZ Itt van az ősz, itt van újra... Mentális egészség 2 A testedzés mellett gondoljunk mentális egészségünkre

Részletesebben

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray FEBRUÁRI akciós újság Az akciók érvényesek: 07. február 8. Télzárás, megfázás nélkül Nasivin Sanft 0,5 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray Tartósítószermentes orrspray. 0,5 mg/ml: -6 éves korig. 0,5

Részletesebben

Az akciók érvényesek: július JÚliusi akciós újság.

Az akciók érvényesek: július JÚliusi akciós újság. JÚliusi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. július 3. www.benu.hu A termékakciók 06. július 3-ig érvényesek, a hátlapon megnevezett tárakban. Az akciók a tárak népszerűsítését szolgálják, nem az egyes

Részletesebben

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal.

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal. Szeptemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. szeptember 30. Vitamin mindenkinek mert nem vagyunk egyformák Aki rendszeresen mozog, annak kicsit mindenből több kell, támogatnia kell a porcokat, gondolnia

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Rowachol kapszula Rowachol kapszula Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

GYÓGYSZERTÁRON KÍVÜL KAPHATÓ GYÓGYSZEREK LISTÁJA - 2013.01.18

GYÓGYSZERTÁRON KÍVÜL KAPHATÓ GYÓGYSZEREK LISTÁJA - 2013.01.18 GYÓGYSZERTÁRON KÍVÜL KAPHATÓ GYÓGYSZEREK LISTÁJA - 2013.01.18 TK-szám Név OGYI-T-05908 ACIDO-GIT belsőleges szuszpenzió OGYI-T-05908 ACIDO-GIT MAALOX belsőleges szuszpenzió OGYI-T-05908 ACIDO-GIT MAALOX

Részletesebben

DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY. 2012. november 8.

DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY. 2012. november 8. DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY 2012. november 8. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az étrend-kiegészítőkről 19/2004.

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTTÓ BETEGTÁJÉKOZTTÓ Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Főigazgatóság

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Főigazgatóság 17173/2016. 17174/2016. 17175/2016. Slimferno - speciális italpor készítmény aminosavakkal, növényi kivonatokkal és vitaminokkal sportolók és nehéz fizikai munkát végzők ára Minimax Multivitamin gyerekeknek

Részletesebben

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal.

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal. Szeptemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. szeptember 30. Vitamin mindenkinek mert nem vagyunk egyformák Aki rendszeresen mozog, annak kicsit mindenből több kell, támogatnia kell a porcokat, gondolnia

Részletesebben

Korszerû, modern gyártási technológia Több, mint 60 év tapasztalat Megbízható, német minôség

Korszerû, modern gyártási technológia Több, mint 60 év tapasztalat Megbízható, német minôség AMIT A NYÚJT: 29 állandó, regionális egységbôl álló németországi farmergazdaságokat összefogó tehenészetbôl származó tejbeszerzés Igazoltan GMO mentes takarmánnyal táplált állatállományból származó, frissen

Részletesebben

10/11. Akár 50% megtakarítás kupononként!

10/11. Akár 50% megtakarítás kupononként! 2015 10/11 Akár 50% megtakarítás kupononként! Szépségápolás/Baba Egészség Háztartás/Egyéb A részleteket keresse a hátoldalon! Beváltható: 2015.10.01-től 2016.01.31-ig. 10% kedvezmény vásárlása végösszegéből!

Részletesebben

Ki mit tud? A betegek OTC gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretei. Dr. Kovács Márta. Fehér Holló Gyógyszertár, Csorna. Felkészítő: prof. Dr.

Ki mit tud? A betegek OTC gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretei. Dr. Kovács Márta. Fehér Holló Gyógyszertár, Csorna. Felkészítő: prof. Dr. Ki mit tud? A betegek OTC gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretei Dr. Kovács Márta Fehér Holló Gyógyszertár, Csorna Felkészítő: prof. Dr. Szökő Éva XLVII. Rozsnyay Mátyás Emlékverseny, Debrecen, 2012. május

Részletesebben

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Rendkívül jó fajtatiszta macskák számára SELECT GOLD Maine Coon és perzsamcskák számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. SELECT GOLD fajtatiszta macskák számára egyedi prémium-minoség A fajtatiszta

Részletesebben

Mielott elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.

Mielott elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Voltaren Emulgel 1% gél ((betegtájékoztató a tubusos kiszereléshez)) Mielott elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Ez a gyógyszer orvosi vény nélkül kapható.

Részletesebben

VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02

VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02 VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02 Az ellés körüli időszak néhány kritikus tényezője 2 Energiahiány (NEB) Akut kalciumhiány ellési bénulás Alacsonyabb takarmányfelvétel Oltógyomor áthelyeződés Egyéb anyagforgalmi

Részletesebben

Kerülje el a megfázást!

Kerülje el a megfázást! OKTÓBERI AKCIÓS ÚJSÁG Az akciók érvényesek: 07. október -3-ig Kerülje el a megfázást! Béres Actival Energia filmtabletta -0% Az Actival Energia filmtabletta komplex multivitamin ásványi anyagokkal, nyomelemekkel,

Részletesebben

Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur tabletta + Proenzi3 krém Ft

Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur tabletta + Proenzi3 krém Ft novemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. november 30. KarácsonyI ajándékok? Nálunk rengeteg ötletet talál! Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur + Proenzi3 krém -000 Ft A Proenzi 3 ExPur (speciális

Részletesebben

A kudzu és a leszokás

A kudzu és a leszokás A kudzu és a leszokás A kudzu hagyományos alkalmazásai generációról generációra szálltak a távol-keleti gyógyítók kö A kudzu (pueraria lobata) általában az ázsiai országokban növő kúszónövény. Nagyon gyorsan

Részletesebben

Gyorsan megtisztítja a légutakat! 1375 Ft. 985 Ft. kiemelt ajánlat EP. kiemelt ajánlat. . n o v e m b e r i a k c i ó k. Az Ön Gyöngy Patikája

Gyorsan megtisztítja a légutakat! 1375 Ft. 985 Ft. kiemelt ajánlat EP. kiemelt ajánlat. . n o v e m b e r i a k c i ó k. Az Ön Gyöngy Patikája Akcióban az egészség 2 0 1 4. n o v e m b e r i a k c i ó k kiemelt ajánlat 1375 Ft 86 Ft/db Advil Ultra Forte lágy kapszula 16 db (ibuprofén) Az ibuprofén tartalmú Advil Ultra Forte hatékony fájdalomcsillapító,

Részletesebben

Eszi vagy nem eszi. - tradíció és innováció a táplálkozásban. Gyimes Ernő Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet

Eszi vagy nem eszi. - tradíció és innováció a táplálkozásban. Gyimes Ernő Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet Eszi vagy nem eszi - tradíció és innováció a táplálkozásban Gyimes Ernő Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet Előadás vázlat avagy a mai menü Táplálkozás funkciói és hibái Egészség és táplálkozás Táplálkozás

Részletesebben

Minden energiaszükséglethez megfelelő.

Minden energiaszükséglethez megfelelő. Minden energiaszükséglethez megfelelő. SELECT GOLD prémium szárazeledel - mindenféle termetű, különleges táplálást igénylő kutyák számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Active SELECT GOLD Active

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Rendkívül jó különleges igények kielégítésére Prémium minőségű nedves eledel a SELECT GOLD-tól. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. SELECT GOLD mert minden macska más. Prémium összetevők minden receptúrában.

Részletesebben

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray FEBRUÁRI akciós újság Az akciók érvényesek: 07. február 8. Télzárás, megfázás nélkül Nasivin Sanft 0,5 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray Tartósítószermentes orrspray. 0,5 mg/ml: -6 éves korig. 0,5

Részletesebben

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Tökéletes a szükségleteknek megfelelő táplálkozáshoz. SELECT GOLD Complete prémium szárazeledel mindenféle termetű és életkorú kutya számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. kiváló minőségű, funkcionális,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató Aprovel 300 mg tabletta (Sanofi Pharma Bristol-Myers Squibb

Részletesebben

Centrum A-tól Z-ig vagy Centrum Silver A-tól Z-ig 50 éven felülieknek filmtabletta

Centrum A-tól Z-ig vagy Centrum Silver A-tól Z-ig 50 éven felülieknek filmtabletta SZEPTEMBERI AKCIÓS ÚJSÁG Az akciók érvényesek: 07. szeptember -30-ig Fitten, egészségesen az őszi hónapokban is! Az évszakváltás könnyen felboríthatja szervezetünk egyensúlyát. A hűvösebb idő beköszöntével

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek xilometazolin-hidroklorid és dexpantenol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert,

Részletesebben

AKÁR50% MEGTAKARÍTÁS KUPONONKÉNT! Szépségápolás/Baba Egészség Háztartás/Egyéb

AKÁR50% MEGTAKARÍTÁS KUPONONKÉNT! Szépségápolás/Baba Egészség Háztartás/Egyéb 2016 08/09 AKÁR50% MEGTAKARÍTÁS KUPONONKÉNT! Szépségápolás/Baba Egészség Háztartás/Egyéb A részleteket keresse a hátoldalon! Beváltható: 2016.08.01-től 2016.11.30-ig. 10% kedvezmény vásárlása végösszegéből!

Részletesebben

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém

A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta. Flexagil krém Januári akciós újság Az akciók érvényesek: 2016. január 1 31. Mit fogadjon meg az új évben? Ön is többet akar tenni az egészségéért az új évben? Megfogadja, hogy kevesebbet hajszolja magát, többet mozog,

Részletesebben

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal.

Szent-Györgyi -35% -15% C-vitamin 1000 mg retard tabletta. Hosszantartó hatású étrend-kiegészítő** készítmény csipkebogyó kivonattal. Szeptemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. szeptember 30. Vitamin mindenkinek mert nem vagyunk egyformák Aki rendszeresen mozog, annak kicsit mindenből több kell, támogatnia kell a porcokat, gondolnia

Részletesebben

Tökéletes választás. táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára.

Tökéletes választás. táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára. Tökéletes választás táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára. prémium szárazeledel mindenféle termetű és korú kutyának. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. egyedülálló a táplálkozás szempontjából

Részletesebben

Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur tabletta + Proenzi3 krém Ft

Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur tabletta + Proenzi3 krém Ft novemberi akciós újság Az akciók érvényesek: 06. november 30. KarácsonyI ajándékok? Nálunk rengeteg ötletet talál! Proenzi 3 Téli csomag Proenzi 3 ExPur + Proenzi3 krém -000 Ft A Proenzi 3 ExPur (speciális

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz. A, D, E, C és B-vitamin-komplex

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz. A, D, E, C és B-vitamin-komplex BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cernevit por oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz A, D, E, C és B-vitamin-komplex Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

HOSSZÚ HÉTVÉGE -20% KEDVEZMÉNY HÉT -20% KEDVEZMÉNY KARÁCSONYI AJÁNLATOK Ft. Cetebe 500 mg retard kemény kapszula EP*

HOSSZÚ HÉTVÉGE -20% KEDVEZMÉNY HÉT -20% KEDVEZMÉNY KARÁCSONYI AJÁNLATOK Ft.   Cetebe 500 mg retard kemény kapszula EP* DECEMBERI AKCIÓS ÚJSÁG Az akciók érvényesek: 08. december 3. HOSSZÚ HÉTVÉGE KEDVEZMÉNY HÉT KEDVEZMÉNY KARÁCSONYI AJÁNLATOK CHHU/CHVOLT/00/8 Cetebe 500 mg retard kemény kapszula Hosszan tartó C-vitamin,

Részletesebben

Partnerüzlet Irányítószám Város Cím 12. 1. 12. 2. Tengertánc Kft. 8400 Ajka Szabadság tér 15 8:00-17:30 8:00-17:30 Bíbor Pharma Kft.

Partnerüzlet Irányítószám Város Cím 12. 1. 12. 2. Tengertánc Kft. 8400 Ajka Szabadság tér 15 8:00-17:30 8:00-17:30 Bíbor Pharma Kft. 12. 1. 12. 2. Tengertánc Kft. 8400 Ajka Szabadság tér 15 8:00-17:30 8:00-17:30 Bíbor Pharma Kft. 2730 Albertirsa Pesti út 46. Star-Cell Bt. 6500 Baja Pázmány Péter u. 5. 8.30-17.00 8.30-17.00 Datis Kft.

Részletesebben

2010.01.31. Forrás: www.ogyi.hu

2010.01.31. Forrás: www.ogyi.hu Gyógyszertáson kívül megvásárolható gyógyszerek listája Név TK-szám per Forgalomba hozatali eng. Jogosultja Acidum nitricum S Phcp golyócskák OGYI-HG-141 01 Phönix Lab. GmbH ACIPHEN kenıcs OGYI-T-03201

Részletesebben

IDELYN Beliema Expert intim krém 50ml. Nyugtatja az intim terület érzékeny bőrét.

IDELYN Beliema Expert intim krém 50ml. Nyugtatja az intim terület érzékeny bőrét. IDELYN Beliema Effect hüvelytabletta 10x 3754 Ft 3379 Ft IDELYN Beliema Expert intim krém 50ml 2691 Ft 2422 Ft IDELYN Beliema Expert intim lemosó 200ml 2249 Ft 2024 Ft Gombás vagy bakteriális fertőzés?

Részletesebben

ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné

ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné Eucerin hetek akcióban résztvevő gyógyszertárak listája Az akció időtartama: 2014.09.06.-09.21. Az akcióban minden Eucerin termék 20% árkedvezménnyel vásárolható meg (kivéve az ajándékcsomagok) Gyógyszertár

Részletesebben

Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények

Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények 2013. december 10.-én engedélyezett szerek Betegség esetén doppingmentesen használható gyógyszerek, készítmények A Sportorvos Portál gyógyszerésze összeállította a sportolóknál leggyakrabban elıforduló

Részletesebben

VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 30. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára

VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 30. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára VEVŐTÁJÉKOZTATÓ 30. a PHOENIX Pharma Zrt. partnerei számára Székhely: 2151 Fót, Keleti Márton u. 19. Cégjegyzékszám: 13-10-040476 Nyilvántartást vezető cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Részletesebben

Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Mi az igazság? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik. Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet

Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Mi az igazság? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik. Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Vegyem? Ne vegyem? Egyem? Ne egyem? Étrend-kiegészítők és hatóanyagaik Mi az igazság? Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Alapítva: 1949 Kedves olvasó, fogyasztó! Az étrend-kiegészítő (a

Részletesebben

Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, rézszulfát,

Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát, cink-szulfát, rézszulfát, Összetevők Sovány tej 84% Maltodextrin Tejszín Növényi olajok (pálma, repce, napraforgó) Tejcukor Szárított glükózszirup Ásványi anyagok (trikalcium-citrát, trikalcium-foszfát, magnézium-citrát, vas-szulfát,

Részletesebben

A PRÉMIUM MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/J SOROZATÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK ISMERTETŐJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Az ÁKK Zrt. tájékoztatja a befektetőket, hogy a Magyar Állam ( Kibocsátó ) összhangban a tőkepiacról szóló

Részletesebben

Termékadat. Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Demineralizált savópor. Növényi olajok. Maltodextrin. Galakto-oligoszacharid szirup.

Termékadat. Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Demineralizált savópor. Növényi olajok. Maltodextrin. Galakto-oligoszacharid szirup. Termékadat Összetevők Összetevők Sovány tej Demineralizált savópor Növényi olajok Maltodextrin Galakto-oligoszacharid szirup Laktóz Glükózszirup Kalcium-karbonát Emulgeálószer: szójalecitin Kalcium-ortofoszfát

Részletesebben

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.

Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Pharmatex hüvelykúp BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Pharmatex

Részletesebben

Allergén és gluténmentes termékek Ki fogyaszthatja a HARIBO termékeket? / Ételallergiák, intoleranciák A Haribo gumicukrokat bátran fogyaszthatja

Allergén és gluténmentes termékek Ki fogyaszthatja a HARIBO termékeket? / Ételallergiák, intoleranciák A Haribo gumicukrokat bátran fogyaszthatja Haribo.hu Kizárólag csakis a Magyarországon (Nemesvámos) gyártott termékekről tudjuk 100% - ig biztosan állítani, hogy nem tartalmaznak allergén anyagokat és nincs lehetőség keresztszennyeződésre sem,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Citrokalcium

Részletesebben

Centrum A-tól Z-ig vagy Centrum Silver A-tól Z-ig 50 éven felülieknek filmtabletta

Centrum A-tól Z-ig vagy Centrum Silver A-tól Z-ig 50 éven felülieknek filmtabletta SZEPTEMBERI AKCIÓS ÚJSÁG Az akciók érvényesek: 07. szeptember -30-ig Fitten, egészségesen az őszi hónapokban is! Az évszakváltás könnyen felboríthatja szervezetünk egyensúlyát. A hűvösebb idő beköszöntével

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

akár július 18-24. -40%

akár július 18-24. -40% SIPO Patikák EGYSZERRE. EGY HELYEN. MINDEN. magazin Akciónk 2016. július 1-től 31-ig, ill. a készlet erejéig érvényes! Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp, 15 ml A szem kisebb irritációja vagy pollen

Részletesebben

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray

Nasivin Sanft 0,25 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray FEBRUÁRI akciós újság Az akciók érvényesek: 07. február 8. Télzárás, megfázás nélkül Nasivin Sanft 0,5 mg/ml vagy 0,5 mg/ml oldatos orrspray Tartósítószermentes orrspray. 0,5 mg/ml: -6 éves korig. 0,5

Részletesebben

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Kaloba belsőleges oldatos cseppek alkalmazási előírása (Kaloba cseppek) OGYI/11723-1/2010 sz. határozat 1/1. sz. melléklete

Kaloba belsőleges oldatos cseppek alkalmazási előírása (Kaloba cseppek) OGYI/11723-1/2010 sz. határozat 1/1. sz. melléklete Kaloba belsőleges oldatos cseppek alkalmazási előírása (Kaloba cseppek) 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Kaloba belsőleges oldatos cseppek 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: 10 g készítmény tartalma:

Részletesebben

Ismerkejen meg a Chia maggal!

Ismerkejen meg a Chia maggal! Ismerkejen meg a Chia maggal! A Chia mag egyedülállóságát annak Omega köszönheti, 3 hogy néhány -at, antioxidánst, alapvető tápanyag kálciumo Az aztékok egyik alapélelmiszere Chia mag, volt másnéven a

Részletesebben

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.

Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Elevit

Részletesebben

JUTAVIT tengervizes izotóniás orrspray 100ml. NORMAFLORE extra 4milliárd/5ml bels.szuszp.

JUTAVIT tengervizes izotóniás orrspray 100ml. NORMAFLORE extra 4milliárd/5ml bels.szuszp. VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR NOVEMBERI KIADVÁNYA 2015. ÉRVÉNYES: 2015. NOVEMBER. JELEN AKCIÓ NEM A GYÓGYSZERFOGYASZTÁS NÖVELÉSÉT, HANEM A GYÓGYSZERTÁR NÉPSZERŰSÍTÉSÉT SZOLGÁLJA. BIOEEL fenyőrügy méz szirup 150g

Részletesebben