Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2016 Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. (Mt 9,13)
|
|
- Albert Juhász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XVIII. ÉVF. 1. SZÁM NAGYBÖJT Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2016 Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. (Mt 9,13) Az irgalmasság cselekedetei a jubileumi szentév útján 1. Mária, egy olyan egyház jelképe, amely evangelizál, mert már befogadta az Evangéliumot A jubileumi szentévet meghirdető bullában arra hívtam fel mindenkit, hogy a jubileumi szentév nagyböjtjét fokozottabban éljük meg, úgy, mint Isten irgalmassága ünneplésének és megtapasztalásának intenzív időszakát (Misericordiae Vultus, 17). Isten Igéjének hallgatására és a 24 óra az Úrért kezdeményezésre való felhívással szerettem volna kiemelni az Ige, különösképpen a prófétai ige imádságos meghallgatásának elsődlegességét. Isten irgalmassága ugyanis üzenet a világ számára: de az üzenet átadását minden kereszténynek magának kell megtapasztalnia. Ezért küldöm el nagyböjt idején az irgalom misszionáriusait, hogy mindenki számára Isten közelségének és megbocsátásának konkrét jelévé váljanak. Miután Mária megkapta Gábriel arkangyaltól a jó hírt, a Magnificat-ban prófétai módon megénekli az irgalmat, amellyel Isten kiválasztotta őt. A názáreti Szűz, József jegyese ily módon az Egyház tökéletes jelképévé válik, amely evangelizál, mivel ő az, aki a Szentlélektől szűz méhébe fogadta az Evangéliumot. A prófétai hagyományban az irgalom valóban, már etimológiai szinten is szoros kapcsolatban van az anyaméhhel (rahamim), valamint azzal a nagylelkű, elkötelezett és hűséges jósággal (hesed), amely a rokoni és szülői kapcsolatokat jellemzi.
2 2. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt 2, Az Isten emberekkel kötött szövetsége: az irgalmasság története Az isteni irgalmasság misztériuma Isten és népe, Izrael közötti szövetség történetében mutatkozik meg. Isten valójában mindig irgalommal teli, minden körülmények között kész arra, hogy népére feltétlen együttérzéssel és gyöngédséggel tekintsen, főleg a legdrámaibb időszakokban, amikor a hűtlenség eltépi a szövetségi köteléket, és az egyezséget a jog és igazság talaján kell újra megkötni. Itt állunk a szeretet igazi drámája előtt, amelyben Isten az atya és az elhagyott férj szerepét játssza, miközben Izrael a tékozló fiú/lány, vagy hűtlen feleség. Tulajdonképpen ez a családot lefestő kép az mint Ozeás esetében (Oz 1-2), amely kifejezi, milyen mértékben szeretne Isten kötődni népéhez. A szeretetnek ez a drámája a megtestesült Fiúban éri el csúcspontját. Őáltala Isten határtalan irgalma árad ki, egészen addig a pontig, amíg megtestesült irgalmassággá válik (Misericordiae Vultus, 8). Emberként a názáreti Jézus minden tekintetben Izrael fia. És olyannyira az, hogy megtestesíti Isten tökéletes befogadását, amelyet a Shemá elvár minden zsidótól, amely még ma is az Isten és Izrael közötti szövetség szíve: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! (MTörv 6,4-5) Az Isten Fia a Vőlegény, aki mindent megtesz, hogy elnyerje Jegyese szeretetét, akihez az a feltétel nélküli szeretet köti, amely a vele való örök menyegzőn mutatkozik meg. Ez az apostoli kérügma dobogó szíve, amelyben az isteni irgalmasságnak központi és alapvető helye van. Ez az Isten üdvözítő szeretetének a szépsége, amely a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusban nyilvánult meg (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 36), az első kinyilatkoztatás, amelyet különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra és újra kell hirdetni a katekézis során (uo. 164). Az irgalmasság tehát Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel további lehetőséget nyújt számára, hogy átgondolja életét, megtérjen és higgyen (Misericordiae Vultus, 21), ily módon újból megerősítve a vele való kapcsolatot. És a keresztre feszített Jézusban Isten elérkezik odáig, hogy a bűnöst szeretné elérni, bármilyen távol legyen is tőle, éppen ott, ahol elvesztette őt, és eltávolodott tőle. Mindezt abban a reményben teszi, hogy végre meg tudja lágyítani Jegyese megkeményedett szívét. 3. Az irgalmasság cselekedetei Isten irgalma átalakítja az ember szívét, megmutatva neki a hűséges szeretetet, és ezzel alkalmassá téve őt az irgalmasságra. Ez egy mindig megújuló csoda, hogy az isteni irgalmasság be tudja ragyogni bármelyikünk életét, a felebarátaink iránti szeretetre ösztönözve bennünket, és arra indítva minket, amit az egyházi hagyomány az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek nevez. Ezek arra emlékeztetnek minket, hogy a hitünk mindennapos és kézzelfogható cselekedetekben mutatkozik meg, amelyek arra irányulnak, hogy felebarátunkat testileg és lelkileg segítsük, és amelyek alapján meg leszünk ítélve: enniük kell adnunk, látogatnunk, vigasztalnunk, tanítanunk kell őket. Ezért fejeztem ki vágyamat, hogy: a keresztény nép a Jubileum ideje alatt elmélkedjen az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. Ez az egyik módja annak, hogy lelkiismeretünk mely gyakran elszunynyad a szegénység drámája előtt fölébredjen, és egyre mélyebbre hatoljunk az Evangélium szívébe, ahol a szegények az isteni irgalmasság különleges kedvezményezettjei. (uo. 15) A szegény emberben valóban Krisztus teste válik újra láthatóvá, mint megkínzott, megsebzett, megostorozott, kiéheztetett, menekülő test, hogy fölismerjük, megérintsük és ápoljuk. (uo.) Ez hallatlan és botrányos misztérium, melynek során az ártatlan Bárány szenvedései meghosszabbodnak a történelemben. Az önzetlen szeretet égő csipkebokra ez, amely elé Mózeshez hasonlóan csak levetett saruval állhatunk (vö. Kiv 3,5); még inkább így van ez, ha a szegény ember olyan testvérünk Krisztusban, akit a hitéért üldöznek. Ezelőtt a szeretet előtt, amely erős, mint a halál (vö. Énekek éneke 8,6), a legszerencsétlenebb szegény ember az, aki saját magát nem tartja szegénynek. Gazdagnak hiszi magát, de valójában a szegé-
3 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK 3. ol dal nyek között a legszegényebb. Azért szegény, mert a bűn rabja, amely arra sarkallja, hogy gazdagságát és hatalmát ne Isten és a többi ember szolgálatára használja, hanem hogy elfojtsa magában a mély meggyőződést, hogy ő sem más, mint egy szegény koldus. És minél nagyobb a rendelkezésére álló gazdagság és hatalom, annál nagyobbá válik hazug vaksága. Elérkezik oda, hogy látni sem akarja az ajtajánál kolduló szegény Lázárt, (vö. Lk 16, 20-21), aki maga Krisztus, aki a szegényeken keresztül a megtérésünket koldulja. Lázár a megtérés lehetősége, amelyet Isten felkínál, és amit talán nem veszünk észre. És ehhez az elvakultsághoz a hatalom gőgjének önkívületi érzése társul, amelyben baljóslatúan visszhangzik az olyanok lesztek, mint az Isten (Ter 3,5) démoni mondata, amely minden bűn forrása. Ez az elvakultság társadalmi és politikai struktúrák alakját is öltheti, amint az a XX. század totalitárius rendszereiben is megmutatkozott, és amint ez napjaink technokrata és egyeduralkodó ideológiáiban is megjelenik, amelyek megkísérlik Istent jelentéktelenné tenni, és az embert kihasználható tömeggé alacsonyítani. És ezt mutatják meg napjainkban a bűnözés kialakult struktúrái, amelyek a pénzt bálványozó hamis fejlődési modellhez kapcsolódnak, amely közömbössé teszi a leggazdagabb embereket és társadalmakat a szegények sorsa iránt, bezárják előttük a kapukat, és még látni sem akarják őket. Ennek a jubileumi szentévnek a nagyböjti időszaka tehát mindenki számára alkalmat nyújt arra, hogy végre kilépjen saját elidegenedett létezésmódjából az Ige hallgatásának és az irgalmasság cselekedeteinek köszönhetően. Ha a testi szükségleteiken keresztül megérintjük Jézus testét rászoruló testvéreinkben, akiknek ételt, ruhát, szállást adunk, akiket meglátogatunk, a lelki szükségleteik tanácsadás, tanítás, megbocsájtás, figyelmeztetés, imádkozás közvetlenebbül megérintik bűnös voltunkat. A testi és lelki cselekedeteket ezért soha sem szabad szétválasztani. És valóban, a keresztre feszített Jézus testének a szükséget szenvedőben történő megérintésével válhat tudatossá a bűnös ember számára a meggyőződés, hogy ő maga is csak egy szegény koldus. Ezen az úton járva a gőgősök, a hatalmasok, és a gazdagok, akikről a Magnificat beszél, megkapják a lehetőséget annak megtapasztalására, hogy érdemtelenül őket is szereti a keresztre feszített, aki őértük is meghalt és föltámadt. Csak ez a szeretet lehet válasz a boldogság és szeretet iránti végtelen szomjúságra, amelyet az ember a tudás, a hatalom és a birtoklás bálványaival képzel csillapítani. De mindvégig fennmarad annak veszélye, hogy a Krisztustól történő mind nagyobb elzárkózás miatt, aki a szegényeken keresztül tovább kopogtat szívük ajtaján, a gőgősök, a hatalmasok és a gazdagok végül önmagukat ítélik arra, hogy alámerülnek a magány örök örvényébe, amely a pokol. Emiatt kell értük és mindnyájunkért elismételni újra Ábrahám szívből jövő szavait: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak (Lk 16,29). Ez a cselekvő odafigyelés a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk a már feltámadt Vőlegény halál és bűn fölötti végleges győzelmének megünneplésére, aki szeretné megtisztítani Jegyesét, miközben jövetelére vár. Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt elsőként ismerte fel saját kicsinységét (vö. Lk 1,48), és az Úr alázatos szolgálójává vált (vö. Lk 1,38). Vatikán, október 4. Assisi Szent Ferenc ünnepén Ferenc pápa
4 4. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt NAGYBÖJTI KÉSZÜLET Február 10. Hamvazószerda Február 11. csütörtök Betegek Világnapja Február 12. péntek Február 13. szombat Február 14. Nagyböjt 1. vasárnapja Február 15. hétfő Február 16. kedd 2016 az Irgalmasság éve Joel 2,12-18; 2Kor 5,20 6,2; Mt 6, MTörv 30,15-20 Lk 9,22-25 Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15 Iz 58,9b-14; Lk 5,27-32 MTörv 26,4-10 Róm 10,8-13 Lk 4,1-13 Lev 19,1-2., 11-18; Mt 25,31-46 Iz 55,10-11; Mt 6,7-15 A böjt, még ha lemondást jelent is, nem tesz gyengébbé ellenkezőleg: a kegyelmi erő forrásává válik számunkra a bűneink elleni harcban. Ne a hagyományok kedvéért vagy az emberek elismeréséért böjtöljünk tehát, hanem lelkünk belső megújulásáért! Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét! Hányszor nem akarom vinni a nap terhét, zúgolódom Isten ellen, pedig ebben van üdvösségünk! Adj erőt, Uram nekem és minden beteg testvéremnek a kereszt hordozására! A böjt megnyílás Isten felé, Isten szeretetére. Ahol jelen van az Isten-szeretet: maga Jézus Krisztus, ott rá kell figyel nem. Ma, ami kor Jézus nincs kézzel foghatóan köztünk, böjttel és imával kell megnyílnom felé, hogy találkozhassak vele, és Vele lehessek! Mindannyian meg vagyunk híva az üdvösségre. Teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt! Merjünk felállni, és elhagy ni hibáinkat, bűneinket! Bűnbánatunkkal, megújult életünkkel legyünk mások hívói is! Nagyböjt heteiben Urunk, Jézus Krisztus életét állítja szemünk elé az Anyaszentegyház, mert keresztény életünk nem lehet más, mint azonosulás Jézus életével. Ez az élet nem tétlenségre hív, hanem küzdelemre és harcra. Nemcsak a test és vér el len kell tusakodnunk, hanem az e világban jelen lévő sötétség hatalma ellen is. A legveszedelmesebb kísértés az önzés, mivel beszűkíti az embert, és szeretetlenné teszi. Nagyböjti előkészületünk során újra és újra föl kell éleszteni magunkban elhagyott és elfeledett szeretet-cselekedeteinket. Önmegtagadásunk és nagyböjti áldozatvállalásunk akkor lesz hatásos, ha Isten kegyelme kíséri és elülteti lelkünkben a megbocsátó irgalmat. Ezt a lelkületet kell kérnünk imáinkban, hogy méltó gyermekei lehessünk mennyei Atyánknak, és alkalmasak legyünk kegyelme befogadására. A Nagyböjtöt szentmisével kezdem, megtervezem készületemet, lemondásaimat, szentgyónásomat. Örömmel vállalom a mai nap terhét. Böjtölök, és részt veszek a keresztúton. A házasság hetében imádkozom a jegyes- és házaspárokért. Ma különösen is figyelmes leszek hozzátartozóimhoz külön időt szánok rájuk. A bűnösök megtéréséért imádkozom. Türelmes és megértő leszek egész nap.
5 2016. Nagyböjt Február 17. szerda Február 18. csütörtök Február 19. péntek Február 20. szombat Február 21. Nagyböjt 2. vasárnapja Február 22. hétfő Szent Péter apostol székfoglalása Február 23. kedd Február 24. szerda Szent Mátyás apostol Jón 3,1-10; Lk 11,29-31 Eszt 14, ; Mt 7,7-12 Ez 18,21-28; Mt 5,20-26 MTörv 26,16-19; Mt 5,43-48 Ter 15, ; Fil 3,17-4,1; Lk 9,28b-36 1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19 Iz 1, ; Mt 23,1-12 ApCsel 1, ; Jn 15,9-17 JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK A nagyböjti időszak őszinte megtérést kíván tőlünk, hogy szakítsunk a bűnnel. De tudnunk kell, hogy a kísértő újra és újra megpróbál minket, de ha alázatban és Isten kegyelmével együtt működve élünk, nem vehet erőt rajtunk. Isten erőt adó kegyel méért imádkozzunk! A bűntől való sebzettség miatt az emberi természet önmagában gyenge a sátán támadásaival szemben. A szüntelen imádság és a helyes böjt alkalmassá tesz a mennyei Atya segítő kegyelmére, hogy megtörjük a sátán hatalmát. Istenünk igazságos az ítéletben, ugyanakkor szeretetében végtelenül irgalmas, és a bűnbánónak megbocsát. Az életet akarja, ezért kívánja, hogy mi is megtérjünk. De még ehhez is gyengék vagyunk, ezért siet kegyelmével segítségünkre. Az Újszövetség választott népének életét az új törvény, a szeretet kettős parancsa irányítja. Isten kegyelmi indításaival formálja át az emberi szíveket, a szeretet parancsa pedig felülemel minket az emberi önzésen. Jézus szenvedésének küszöbén bizalmas barátai, Péter, Jakab és János apostolok előtt felvillantja az ő dicsőségének fényét. Bátorítani akarja ezzel őket, hogy a rákövetkező megaláztatások idején ne essenek kétségbe. Bízzanak abban, hogy a Golgota sötétségét a Tábor-hegyi fényesség követi és ragyogja be. A nagyböjt az imádság és a jótékonykodás ideje. Az imádság, az állhatatos kérés kegyelmet esd ki, de nemcsak nekünk, hanem Isten egész népének. A kegyelemmel küldetést kapunk, hogy a szeretetet tettekre váltsuk embertársaink felé. A nagyböjti szent idő nemcsak a testi önmegtagadás, böjtölés időszaka, hanem egész életünk átformálásának ideje is. A kísértő éberen lesi, hogyan ragadhat el bennünket, szükségünk van hát minden erőnkre, és az Úr kegyelmére. A törvényben az engeszteléshez hozzátartozott a véráldozat. Az engesztelés alapfeltétele pedig az őszinte alázat, amikor feltétel nélkül tudjuk a gondviselő Isten kezére bízni életünket. 5. ol dal Mindenkiben felfedezem a jót. Nem teszek kivételt, mindenkit szeretek. Lemondok valamiről, ami számomra nagyon kedves, jól eső. Böjtölök családomért. Megkeresek valakit, akivel már régen találkoztam. Imádságaimban és a szentmisén összeszedett leszek. Imádkozom a Szentatyáért, papjainkért és szerzeteseinkért. A múlt nincs, a jövő majd lesz - csak ez a pillanat van arra, hogy szeressek. Figyelek és azonnal megteszem, amit szívemben Isten kér tőlem.
6 6. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Február 25. csütörtök Február 26. péntek Február 27. szombat Február 28. Nagyböjt 3. vasárnapja Február 29. hétfő Március 1. kedd Március 2. szerda Március 3. csütörtök Jer 17, 5-10; Lk 16,19-31 Ter 37, a. 17b-28; Mt 21, Mik 7, ; Lk 15, Kiv 3,1-8a Kor 10, Lk13,1-9 2 Kir 5,1-15a; Lk 4,24-30 Dán 3, ; Mt 18,21-35 MTörv 4,1. 5-9; Mt 5,17-19 Jer 7,23-28; Lk 11,14-23 Az emberi szív mélységes nagy titok, mert hajlik a jóra, a szépre és a szentre, de mégis sokszor állhatatlan tud lenni. Isten kegyelme segítségével a fellobbanó buzgóság állhatatossággá válik. Szívünk átformálásához kérjük Isten kegyelmét! Az Atya úgy szeretett bennünket, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk. Jézus feláldozta önmagát azokért, akik elárulták és eladták őt. Így teljesítette az Atya akaratát, és az Ő üdvözítő tervében részesített bennünket. Isten örök szeretetében kiválasztott minket, hogy gyermekei legyünk. Mint jóságos Atya nemcsak gondoskodik rólunk, hanem az őszinte bűnbánatért meg is bocsát, mivel ismeri az emberi természet gyöngeségeit. Örök emberi gyarlóság: az élet anyagias gondjai között könnyen elfeledkezünk Istenről. Ilyenkor figyelmeztetéseket kapunk arról, hogy az emberi életnek és történelemnek Isten az irányítója. Kihagyhatjuk Őt a számításunkból, de előbb-utóbb meg tapasztaljuk, hogy Isten nélkül nem boldogulhat az ember. Sok leprás közül nem tisztult meg más, csak a szíriai Naámán. Őt is csak a szíve hitre való nyitottsága miatt tudta Isten meggyógyítani. Nyitott vagyok-e az ő váratlan szeretetére? Tudom-e, mi akadályoz a hitben és a gyógyulásban? A nagyböjti önvizsgálat és bűnbánat idején az Anyaszentegyház figyelmeztet bennünket, hogy megigazulásunk nem a lélek összetörtségéből, hanem Isten irgalmából fakad. Az Ő irgalmának kiesdése bennünk is irgalmas lelkületet alakít ki. Krisztus nem olyan életszentséget hirdet, mint a farizeusok és az írástudók. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. A bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják. Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön. Akik teljesítik Isten akaratát, azokat elvezeti az üdvösségre. Az üdvösség rendes útja a szentségeken keresztül valósul meg. De hiába neveznek valakit kereszténynek, ha nem él az Isten adta lehetőségekkel az őszinte bűnbánat és engedelmesség által. Máriát kérem, segítsen elfogadni a váratlan eseményeket. Böjtölök a békéért, és részt veszek a keresztúton. Részt veszek a plébánia nagyböjti lelkinapján. A vasárnap ünnep: a munkát félreteszem, a családdal pihenünk, játszunk. Adakozom a katolikus iskolák javára. Hűségesen keresem, mi ma Isten feladata számomra. Keresek két-három dolgot, amit megdicsérhetek. Megpróbálok a másik bőrében lenni, hogy szeretni tudjam. Ajándékként élem át a másik különbözőségét. - Összekészítem a szegényeknek szánt élelmiszert.
7 2016. Nagyböjt Március 4. péntek Március 5. szombat Március 6. Nagyböjt 4. vasárnapja Március 7. hétfő Március 8. kedd Március 9. szerda Március 10. csütörtök Oz 14,2-10; Mk 12,28b- 34 Oz 6,1-6; Lk 18,9-14 Józs 5,9a Kor 5,17-21; Lk15, Iz 65,17-21; Jn 4,43-54 Ez 47,1-9.12; Jn 5,1-16 Iz 49,8-15; Jn 5,17-30 Kiv 32,7-14; Jn 5,31-47 JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Teljes erőből szeretni az Urat nem azt jelenti, hogy görcsösen tartjuk be parancsait. Elég, ha az Ő szeretetét befogadó, nyitott szívvel hallgatjuk azokat ahogyan az írástudó is tette. Maga Jézus bíztat minket: ha így élünk, nem járunk messze az Isten országától. Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Isten irgalmassága mint anyaméh vesz körül bennünket. Nélküle nem is léteznénk. Bármennyi áldozatot hozhatunk Istennek, de mindig elmondhatjuk a vámossal: irgalmazz nekem, bűnösnek! s ünnepelhetjük Isten megbocsátó szeretetét. Isten szereti ezt a világot, hiszen Ő teremtette. De szeret minket is, hiszen az Ő képmását hordozzuk magunkon. Isten még bűneinkben sem hagyott magunkra: szeretetében elküldte egyszülött Fiát a mi megváltásunkra. Örvendezés és béke legyen a mai napon életünkben. Isten minden nagyböjttel nekünk is gyógyulást, békét és irgalmasságot ajándékoz. Fogadjuk ma be Istennek a gyógyító kegyelmét, és adjunk érte hálát. Prófétai látomásban Ezekiel egy, a templom oldalánál előtörő vízforrást szemlélt, mely egyre áradóbb lett, és olyan termékenyítő erővel rendelkezett, hogy nyomában mindenütt élet fakadt. A látomás a kegyelmet jelképezi, mely Krisztus átszúrt oldalából tört elő, hogy megtisztítson és megszenteljen minden embert. Krisztus húsvéti misztériuma a fájdalom és öröm, a halál és feltámadás szövevénye. A keresztény ember élete is ugyanezeket a jellemvonásokat viseli. De ahogy a húsvéti misztérium sem merül ki Krisztus kínszenvedésében és halálában, úgy a keresztény ember élete is a földi megpróbáltatásokon keresztül az örök öröm felé irányul. Mind a Krisztusba vetett hit, mind pedig a Szentírás tanulmányozása alázatot követel. Jézus azért jött, hogy az embereknek kinyilatkoztassa Isten misztériumait, üdvösségtervét és az Írások igazi jelentését; de csak az alázatosak tanulhatnak tőle. Aki bölcsnek gondolja magát, magától akar megigazulni, és nem fogadja el sem a Mestert, sem az Üdvözítőt. 7. ol dal Örömmel vállalom a mai nap terhét. Böjtölök a betegekért és részt veszek a keresztúton. Mai napon Ferenc pápa buzdítására részt veszek a Szentségimádáson. Máriát kérem, hogy tanítson meg IGEN -t mondani Istennek. Nem ítélkezem senki felett. - Megtervezem a húsvéti előkészületeket. Imádkozom a hitet kereső fiataljaink megszentelődéséért. Örömet szerzek egy rászoruló családnak. Imádkozom a keresztségre készülők hitéért.
8 8. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Március 11. péntek Március 12. szombat Március 13. Nagyböjt 5. vasárnapja Március 14. hétfő Március 15. kedd Március 16. szerda Bölcs 2,1a.12-22; Jn 7, Jer 11,18-20; Jn 7,40-53 Iz 43,16-21 Fil 3,8-14 Jn 8,1-11 Dán 13, ; Jn 8,12-20 Szám 21,4-9; Jn 8,21-30 Dán 3, ; Jn 8,31-42 Az igazi alázat kiindulópontja a szív, s az a benső mély meggyőződés, hogy Isten előtt egészen kicsi az ember. Ha Jézus, felejtve isteni méltóságát, megalázta magát, az embernek is alázatosnak kell lennie, és nem feledkezhet el arról, hogy kicsoda: teremtmény, aki Isten ajándékai által létezik. A világba jött Isten Fia úgy üdvözítette az emberiséget, hogy magára vette az emberi természetet, ebben engesztelte ki bűneinket, és szenvedve megszentelte az emberiség minden fájdalmát. Aki találkozni akar Vele, annak szintén el kell fogadnia a szenvedést. A Krisztus türelmét utánzó keresztény türelem azt jelenti, hogy az ember szabadon elfogadja az életben mindazt, ami keresztre feszíti. Bűnösség kiengesztelést sürget, törvényszegés büntetést. Ez érthető. De vajon a büntetés igazán engesztelés is, amivel minden helyreáll? És ki szabja meg a büntetés mértékét? Nehéz e kérdésekről tárgyilagosan szólni.,,gyökerét kell kiirtani - ilyesmit hallunk főleg az,,igazságszeretőktől. De hogy érjük el a gyökerét? - Jézusnak szemére hányták, hogy bűnösökkel tart. Az Ő viselkedése nem árt-e a társadalomnak? Jézus a gonosznak a gyökerébe akart vágni - a gonosznak, nem az embernek. Mert az embert szerette! És még egyre szereti... Mai napon az Atya irgalmasságát keresem, akiről Jézus tanúságot tett. Hadd legyen nekem is Atyám, akihez eljutok Jézus által, aki Út, Igazság és Élet, és azt mondja magáról: Én vagyok a Világ Világossága. Benne fényt, életet nyerek. Az ember a kereszt áldott jelében nyerte el a megváltást. A Keresztből születik a keresztény élet, a Megfeszített ad életet a kereszténynek, és a megkeresztelt hívő csak az Úr keresztjéhez tapadva, és kínszenvedése végtelen érdemeiben bízva nyerheti el az üdvösséget. Az ószövetségi csodálatos esemény, a három ifjú megszabadulása a tüzes kemencéből egy még csodálatosabb újszövetség előképe: mindazok, akik hisznek Krisztusban, megszabadulnak a bűn pusztító tüzétől. Ezt maga Jézus jelentette ki. A hit az ő szavának figyelmes és kitartó hallgatásából származik. Jézus szava hordozza az igazságot, melytől megvilágosítva szabadulhatunk meg a bűntől. Böjtölök a hitükért üldözött keresztényekért, és részt veszek a keresztúton. Türelmes és megértő leszek egész nap. Adakozom a szentföldi keresztények javára. Felkészülök és szentgyónáshoz járulok. Jézust keresem meg a másikban, főleg a szenvedőben. A kereszten értem szenvedő Jézust szemlélem. Mindenkiben Őt keresem. Jó szívvel, nagylelkűen ajándékozom az időmet, mosolyomat, ötleteimet, segítségemet, munkámat.
9 2016. Nagyböjt Március 17. csütörtök Március 18. péntek Március 19. szombat Szent József a Boldogságos Szűz Mária jegyese Március 20. Virágvasárnap Március 21. Nagyhétfő Március 22. Nagykedd Március 23. Nagyszerda Ter 17,3-9; Jn 8,51-59 Jer 20,10-13; Jn 10, Sám 7, Róm 4, ; Mt 1, a (körmenet: Lk 19,28-40) Iz 50,4-7; Fil 2,6-11; Lk 22,1-23,56 Iz 42,1-7; Jn 12,1-11 Iz 49,1-6; Jn 13, Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25 JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Jézus szava: igazság és élet. Aki következetesen kitart Isten szavának hallgatásában és megtartásában, az egyre mélyebben és világosabban felismeri az abban rejlő igazságot. Megszabadul a bűntől és annak legsúlyosabb következményétől, a haláltól. Üdvösségünk horgonya Isten örök szava. A keresztény embert a fájdalom és az üldözés órájában az Istenbe vetett bizalom segíti. Aki következetes hűséggel akarja az Evangéliumot élni, az igazságot védelmezni, és jót tenni, az nem fogja elkerülni a világ ellenállását. Ha Krisztus az embert a kereszt által üdvözítette, akkor úgy léphetünk az üdvösség útjára, és úgy működhetünk közre a világ üdvösségének művében, ha hordozzuk saját keresztünket. Szent Józsefről Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk. Mindkettőnél mint Dávid ivadéka összekötő kapocs a Dávid-ház és a Messiás között. Ő a hit és bizalom embere, a Nagy Hallgató, akit Isten beavatott a titkába, és Szűz Mária hű hitveseként Ő Jézus nevelőatyja. Nem tudjuk, meddig élt: az evangéliumban a 12 éves Jézus mellett szerepel utoljára, a jeruzsálemi zarándoklaton. XI. Pius rendelkezése óta Ő az Egyház oltalmazója. Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, miközben a tömeg ujjongott és hódolt előtte. De Jézus értük, értünk szenvedni ment Jeruzsálembe. Egész ide vezető útja az Atya üdvözítő akarata szerint telt. Tudnunk kell, hogy Jézus minden szenvedésben velünk van gondoljunk erre gyakran! Hagyjátok, temetésemre teszi mondja Jézus. Vajon mennyire jó szívvel tekintünk egy-egy olyan emberre, aki az Úrért áldoz időt, pénzt, szeretetet, lemondást, odafigyelést? Mi mennyire keressük az Úrra áldozás lehetőségeit? Hogyan követem Jézust? Szavakkal: szeretlek, veled vagyok, sosem hagylak el? Vagy tényleges tetteimmel: kitartok az imában, a szeretetben, szavaimban, ígéreteimben? Maradj velünk, Urunk, hogy tetteinkkel követhessünk Téged! Júdás eladja Mesterét 30 ezüstért; Jézus feladja önmagát mint húsvéti Bárány Júdásért és mindannyiunkért. Mondjunk hálát Neki, és keressük az alkalmat, mikor akár a legkisebb mértékben is a másikért adhatjuk magunkat! 9. ol dal Elmélkedek a szentírási részről, életemre vonatkoztatva azt. Böjtölök új hivatások születéséért. Részt veszek a keresztúton. Az édesapákért imádkozom: szüleimért, családtagjaimért, és megköszönöm őket. - Segítek a templom ünnep előtti nagytakarításában A legapróbb dolgot is úgy teszem, hogy magának Jézusnak tegyem. Gesztust teszek, kibékülök azzal, akivel feszültség van közöttünk. A mellettem lévő emberekre figyelek, nem magamra. Önzetlenül, tiszta szeretettel meglepetést készítek a családomnak.
10 10. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Március 24. Nagycsütörtök Március 25. Nagypéntek Március 26. Nagyszombat, Kiv 12, ; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15 Iz 52,13-53,12; Zsid 4, ,7-9; Jn 18,1-19,42 Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak másoknak. Jézus Krisztus nem amputálja lábunkat, vagyis nem veti el életünket, hanem tisztára mossa nemcsak vízzel, hanem vérével. Minket is arra hív, hogy életünkkel szenteljük meg, segítsük egymást az Atya felé. Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig! Nekünk is életünket kell adnunk barátainkért! Jézus Krisztus a sírban nyugodott. De a harmadik napon feltámadt, alleluja, alleluja! Részt veszek az esti szertartáson, és ott maradok a virrasztáson. Felajánlom imáimat és böjtömet. Részt veszek a keresztúton és az esti szertartáson. Meglátogatom a Szentsírt, ott imádkozom szeretteimért és a nagy bűnösökért. Részt veszek az esti vigília szertartáson. Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán. Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást. 1Pt 2,21-24
11 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt ol dal KISKÁTÉ A NAGYBÖJTRŐL (forrás: Katolikus lexikon) A nagyböjt hamvazószerdától Nagycsütörtökig tart. Liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatra hívja fel figyelmünket. Nagyböjtben a liturgiának minél egyszerűbbnek kell lennie. Az orgona nem szólhat csak ének kíséretére, az Alleluját és a Dicsőség éneket elhagyjuk, az oltár nem díszíthető virággal. Nagyböjt 4. vasárnapján úgy, mint Advent 3. vasárnapján lehet rózsaszínben misézni és az előbb leírt korlátozások részben feloldhatók. Nagyböjt 5. vasárnapja Fekete vasárnap, amikor a díszes kereszteket fekete lepellel le lehet fedni a templomban, és csak Nagypénteken fedni fel azokat. Hamvazószerda Hamvas-szerda (lat. feria quarta cinerum): a nagyböjt kezdő napja a latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, keleten és nyugaton eltérő kezdőnaphoz vezetett. Nyugaton a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai = 36 és + 4 nap (vasárnap, az Úr napján nincs böjt). Az ősegyházban hamvazószerdán kezdődött a katekumenek közvetlen előkészítése a húsvéti keresztségre és a nyilvános bűnbánók fölkészítése a nagycsütörtöki föloldozásra. SZIGORÚ BÖJT A böjt egyik formája. Egy évben kétszer, hamvazószerdán és nagypénteken van szigorú böjt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Ezeken a napokon tilos a hús, a nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves) nem szegi meg a böjtöt. A főétkezés áthelyezhető a megszokottól eltérő időpontra is. Fel vannak mentve a betegek, a várandós és szoptató anyák, és akik egy étkezés alkalmával csak keveset fogyaszthatnak, a koldusok, a megerőltető munkát végzők, az utazók, és azok a szellemi dolgozók, akiket a szigorú böjt akadályozna kötelességük teljesítésében. A 14 és 18 év közötti egészséges emberekre hús tilalom vonatkozik. Nagyböjt péntekjein is minden 14 év felettinek a hústól tartózkodni kell! HAMVAZÓSZERDA február 10. hamvazás a délelőtt 9 órai szentmisében, a templomban. Nagyböjt 1. vasárnapján minden szentmise végén lesz hamvazás. Keresztút Krisztus követése a keresztúton nem külső utánzása valaminek, hanem tanítvánnyá, hasonlóvá formáló benső tevékenység (vö. Fil 2,58). A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, ill. hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára. KERESZTÚT - minden pénteken 17 órakor a templomban. VIRÁGVASÁRNAP március 20. BARKASZENTELÉS a templom előtt téren, a feszületnél BETEGELLÁTÁS Az egyház parancsa, hogy évente egyszer gyónjál és áldozzál kiemelten fontos számunkra. Segíteni szeretnénk otthonaikhoz kötött beteg és mozogni képtelen testvéreinket, hogy ennek eleget tegyenek. Lelkipásztoraink a húsvét előtti időben kérésre felkeresik testvéreinket március 20-ig tudjuk fogadni az igényeket. Betegellátási kérés leadható a plébánián irodai időben, a szentmisék előtt vagy után a sekrestyében, illetve telefonon munkaidőben
12 12. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Plébánia képviselőtestületi választás 2016 A közeljövőben lejár a plébániai képviselőtestület mandátuma. Ezért szükséges az új testület megválasztása. Először is megköszönöm az előző testület munkáját, amellyel segíteni igyekezett a mindenkori plébánosok szolgálatát. Isten fizessen meg mindenkinek érdeme szerint! A választások lebonyolításában 3 tagú bizottság fog tevékenykedni. A következők szerint tervezzük a választást. 1. Jelöleltek állítása: A) febr. 21-én 19 óráig lehetséges a jelölés a plébániai irodában, ill. a sekrestyében. B) Jelöltet bárki állíthat, vagy saját magát is jelöltetheti. C) Jelöltek csak azok a katolikusok lehetnek, akik megfelelnek a következő feltételeknek: a/ tartósan az plébánia területén laknak, b/ ha nem laknak ott, akkor legalább egy éve tevékenyen részt vesznek a plébánia életében, c/ teljesen cselekvőképesek, d/ az egyházi előírások szerint nincsenek kizárva az eucharisztia vételének közösségéből, e/ megbérmálkoztak, (ha házas, rendezett katolikus templomi esküvője van) f/ egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó) rendszeresen fizetik, g/ 18. évüket betöltötték, de még nem 70 évesek, h/ példaadó egyéni és családi életet élnek, ismerten vallásosak és tevékeny hívők legyenek i/ józan ítélőképességűek és fegyelmezett tárgyalókészséggel rendelkezzenek h/ készek e feladat ellátására, és vállalják a velejáró munkát is. 2. A jelölt lista véglegesítése: a február 23. képviselőtestületi gyűlésen. 3. Plébánia képviselők megválasztása: márc. 12-én szombaton a órás esti mise, 13-án vasárnap a és a órás, március 19-én, szombaton a órás esti mise, 20-án vasárnap a és a órás szentmisék előtt és után lehet leadni a szavazócédulákat, amelyeket a kijáratoknál fognak osztani. Csak a felnőttek szavazhatnak, és mindenki csak egyszer adhatja le szavazatát március 20-án este történik a szavazatok összeszámlálása április 3-án a 10 órás bérmálási szentmise keretében teszi le az új testület az esküt dr. Bábel Balázs érsek úr előtt. Menyhárt Sándor plébános
13 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK 13. ol dal Szeretetebédből rászorulók ebédje Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan, de kibővített tartalommal és választékkal Szeretetebédre hívtak minket a templom előtt a szervezők, a plébániai közösségek. A főfogás paprikás krumpli volt kolbásszal, ami 300 forintba került. Az egyszerű étel népszerű volt, néhány vásárló hoppon is maradt. Bővült a program adventi vásárral, süteményekkel és forralt borral, Mikulással való lovaskocsikázással (szánkózás helyett hó híján). A befolyt összeggel a rászorulók karácsonyi ebédjét támogatták a szervezők A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jánoshalmi csoportja több, mint 70 adag meleg ebédet és tartós élelmiszerekből összeállított csomagot tudott így eljuttatni december 23-án a rászorulóknak.
14 14. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Mikulás a templomban A gyermekek versekkel köszöntötték Szent Miklóst, a sóvárgással, izgalommal várt halhatatlan püspököt, aki minden évben ellátogat templomunkba, hogy megajándékozza a kicsinyeket. Beöltözés Lelkigyakorlat Nagy örömünkre szolgál, hogy ministránsaink száma decemberben három, vízkeresztkor pedig egy újabb gyermekkel bővült. Az adventi háromnapos lelkigyakorlat során Dr Finta József általános helynök úr segített a karácsonyi ünnepre hangolódásban. Hálás köszönet a tartalmas elmélkedésekért!
15 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Karácsonyi hangverseny 15. ol dal Ezúttal is nagy sikere volt a templomunkban megrendezett karácsonyi hangversenynek. A színvonalas est igazán segített az ünnepre való ráhangolódásban Hálás köszönet a Mithras Vegyes-kórusnak, a Hunyadi és Szent Anna iskolák kórusainak, valamint a Lajtha László Művészeti Iskola szólista növendékeinek a felkészülésért és a szép szerepelésért.
16 16. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Karácsony ünnepe Az elmúlt karácsonyt igazán széppé tette a templomunkban felállított két, szép nagyra megnőtt fenyőfa. Fényei beragyogták a szentélyt. A betlehem pedig visszakerült régi helyére a mellékoltárhoz. A díszítése a mai kor követelményeihez igazodott, megtartva a hagyományos arculatot Hálás köszönet a fát adományozó híveknek, és a díszítőknek
17 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Vízkereszt 17. ol dal Január 6-án a templomunkban Mons. Menyhárt Sándor plébános atya a szentmise elején elvégezte a vízszentelés szertartását, a liturgia végére pedig megérkeztek a háromkirályok is - mint annak idején Jézushoz -, a gyermekeknek szánt ajándékaikkal.
18 18. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Gyertyaszentelő Gyertyaszentelő Boldogaszszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya - mint Jézus Krisztus jelképe - egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított. Szent Balázs püspök segítségül hívása betegségek esetén régi időkre nyúlik vissza. A vértanút keresztény hite miatt üldözték, végül elfogták, ám hite megtagadására nem tudták kényszeríteni. Rabságában is számos csodát tett, köztük egyik legjelentősebb az, amikor segített egy szenvedő kisgyereken, aki szálkát nyelt és fuldokolt. A kisgyerek édesanyja hálából gyertyát és ételt adott a püspöknek, innen ered a balázsolás, a Balázs-áldás hagyománya. Ez a liturgikus szokás a 16. század körül keletkezett, és a mai napig él. A korakereszténység szentjének emlékezete máig elevenen fennmaradt, kultusza széles körben elterjedt, keleten a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól kezdve a torokbajok ellen védő szentként tisztelik. Balázs-áldás Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket Felvételünkön Mons. Menyhárt Sándor plébános úr szenteli meg a gyertyákat a február 2-i ünnepi szentmisén a kápolnában. A középkorban keresztbe illesztett gyertyákkal ábrázolták, ünnepét a 12. század óta február 3-án ülik meg Rómában. A katolikus templomokban Balázs-áldáshoz lehet járulni ezen a napon. A reggeli szentmisén Velencei Tamás atya részesítette az áldásban helyi paptestvéreit és a híveket.
19 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK 19. ol dal Életképek a Katolikus Iskolából és Óvodából Szent Erzsébet ünnepe az Óvodában Hagyományaink szerint minden év novemberében nyílt nap keretében kenyérszentelést tartunk, mellyel megemlékezünk Szent Erzsébet életéről, önzetlen szeretetéről, jótetteiről. A saját készítésű kenyeret Tamás Sándor káplán atya szentelte meg, amelyet a közös imával, versekkel, énekekkel meghitté varázsolt ünnepség után közösen fogyasztottunk el. Avagy a legenda életre kelt Elsőgyónók bemutatása
20 20. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Advent első vasárnapján mintegy hatvan harmadik osztályos gyermeket mutattak be az egyház közössége előtt. Sándor atya fontosnak tartotta, hogy a tavasszal első szentgyónás szentségében részesülő gyermekeket és az őket támogató szülőket, keresztszülőket közösen ünnepeljük meg a szentmise keretein belül. Hangsúlyozta, hogy ez a szentség kiemelkedő keresztény életünkben, hiszen a megújulás forrása. Szent Miklós püspök látogatása az óvodában és az iskolában December 4-én kicsik és nagyok izgatottan várták Szent Miklós püspök érkezését. A gyermekek csillogó szemmel hallgatták a dicséreteket és a bölcs tanácsokat. Alakjának megidézése a karácsonyra való lelki készülődés méltó kezdete volt. Adventi készülődés
21 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK 21. ol dal A kisded Jézus megszületésének élményére készülve az óvodában egy közösen eltöltött délutánra vártuk a családokat, ahol kicsik és nagyok együtt készülhettek a szeretet ünnepére. Gyönyörű adventi koszorúk, mécsestartók valamint ötletes karácsonyfadíszek készültek a szorgos kezek munkája nyomán. Az iskolában hagyományos lelki napon a keresztény evangelizáló zene hazai képviselőit, a Gável Testvéreket üdvözölhettük vendégként, akik énekes szolgálatukon túl a gyermekek karácsonyi misztériumra való lelki felkészülését is segítették Menyhárt Sándor plébános atya és Tamás Sándor káplán atya mellett. A nap folyamán a gyermekek irodalmi, zenei és kézműves foglalkozásokon is részt vettek osztályfőnökeikkel. Mindnyájan lehetünk pásztorok, napkeleti bölcsek
22 22. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Mindnyájan lehetünk pásztorok, napkeleti bölcsek, és a te otthonod, Betlehemi barlang lesz, benne az Élettel, ha kitárod szívedet Krisztus felé. Egy évvel ezelőtt, Böjte Csaba gondolataival azonosulva, az adventi lelki napon elhatároztuk, hogy betlehemest fogunk játszani, csak úgy, egymás örömére. Énekeltünk és verseltünk, de az idő szűkössége miatt maga a játék csak terv maradt. Idén, karácsony közeledtével, idejében elkezdtünk készülődni. Rövid idő alatt megtanultuk a szerepeket, s mivel korábban hagyomány volt iskolánkban az idősek otthonába műsorral ellátogatni, szerettük volna, ha örömünkben ők is osztozhatnak. Időközben felkértek bennünket, hogy játékunkkal az ovisokat is lepjük meg. Igazi betlehemest jártunk házról házra, mert szerepeltünk az iskolai karácsonyi ünnepségen is, s végül, de nem utolsó sorban egy osztálytársunknál, ahol még a rokonok és szomszédok is kíváncsiak voltak ránk. Köszönjük, hogy mindenhol szeretettel fogadtak bennünket. Örömünk megsokszorozódott, mert karácsonyi jókívánságainkat nemcsak egymásnak mondhattuk el. Karácsonyi ünnepség A téli szünet előtti utolsó tanítási napon rendeztük meg gyermekeink számára karácsonyi ünnepségünket a templomban. Az alsós osztályok versekkel és énekekkel, a 3. b osztályosok betlehemes előadással, az énekkarosok és Gábor bácsi hangszeresei gyönyörű karácsonyi összeállítással, Csöre néni angolosai egy angol dallal emelték a műsor színvonalát.
23 2016. Nagyböjt JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Lépésről lépésre közelebb az iskolához 23. ol dal Kukucskáló és nyílt nap A leendő elsősök szüleinek igyekszünk a lehető legtöbb információt megadni ahhoz, hogy a legjobb döntést tudják meghozni az iskolaválasztáskor gyermekük számára. Ennek érdekében került megrendezésre a leendő első osztályos gyerekek és szüleik számára az immár hagyományosnak nevezhető Kukucskáló elnevezésű program december 17-én. A rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy az érintettek a közös játék során jobban megismerhessék intézményünket és a leendő elsős tanító néniket. A programsorozat következő állomásaként január 13-án nyílt nap keretében nézhették meg az érdeklődő szülők, hogy milyen módszerekkel tanulnak a diákok, hogyan zajlik a tanítás családias légkörben. A nyílt órák utáni agapé lehetőséget adott a leendő elsős tanító nénikkel és az iskola vezetőivel való találkozásra, kötetlen beszélgetésre illetve személyes kérdések feltevésére is. Bölcsek Jöttek Napkeletről Január hatodika, vízkereszt napja parancsolt ünnep a katolikus egyházban. Ennek megfelelően idén is részt vettünk óvodásainkkal és iskolánk tanulóival a szentmisén, amely szokatlan, ám számunkra örömteli módon ért véget. Ugyanis Gáspár, Menyhért és Boldizsár érkezett meg közénk, mindannyiunk nagy örömére. Aranyat, tömjént és mirhát vittek a Kisjézusnak, s útközben hozzánk is betérve, temérdek játékot hoztak az osztályoknak és az óvodai csoportoknak egyaránt.
24 24. ol dal JÁ NOS HAL MI HA RAN GOK Nagyböjt Nagyböjti jócselekedet színező JÁNOSHALMI HARANGOK A Szent Anna Egyházközség hitéleti kiadványa stanna@optanet.hu Kiadja: A Szent Anna Egyházközség Plébánia Hivatala Jánoshalma, Béke tér 11. Felelős kiadó: Menyhárt Sándor plébános Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Felelős szerkesztő: Blázsik Sándor Szedés-tördelés: ZSIKOR Bt. Nyomda: Kópia Kft. Kiskunhalas Megjelenik: Évente három alaklommal Egyéb egyházközségi hírek A 2016-os évre miseszándékok előjegyzése az irodában, hivatali időben: délelőtt, hétfőtől péntekig 8: , délután szerdán és pénteken 14:00-17:00 között. A szentmisék- az Egyházközségi Képviselőtestület döntése alapján 2016-ban hétköznap hétfő, szerda és pénteki napokon reggel 7 órakor, kedd és csütörtöki napokon 18 órakor lesznek. A szombat és vasárnap esti szentmisék mindig 18 órakor kezdődnek majd. A május és októberi hónapban a litánia és rózsafüzér miatt a szentmisék minden hétköznap 18 órakor lesznek. Szívesen állunk rendelkezésére a testvéreknek szentgyónásaik elvégzésére a vasárnapi szentmisék előtt fél órával vagy egyeztetett időpontban.
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM Április 1. Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja. A délelőtt 10.00 órai szentmisében barkaszentelés. Április 5. Nagycsütörtök Délelőtt 10.00 órakor a Bazilikában olajszentelési
2016. március. x. évfolyam 1. szám
2016. március x. évfolyam 1. szám Heréd Község Önkormányzatának ingyenes közéleti kiadványa A Húsvét története A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Elért pontszám: Elérhető pontszám: 85p. Forduló: Osztály: III. 3. Feladási határidő: Az iskola kódja: H- 2016. február 22. 1. Milyen változás
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-magyar
Jókívánságok : Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak kor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján.
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Megújulva megújítani Szeged - Csanádi Egyházmegye Családpasztorációjának bemutatása
Megújulva megújítani Szeged - Csanádi Egyházmegye Családpasztorációjának bemutatása Családpasztorációs Iroda Szeged 1 A Családpasztoráció A családpasztoráció megvalósítói maguk a családok és az egész keresztény
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Az örömből, a legnagyobb Örömbe.
XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor
22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.
HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Tételek hittanból (2016. május 20.)
Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Tartalom. Ildymnek... 2016.01.05-08. Megállt az idő... 2016.06.06. 3. Vérzések... 2016.06.07
Tartalom 1. Bánatom... 2016.06.01 Ildymnek... 2016.01.05-08 Átkozom... 2016.06.06 2. Lélekgyilkos... 2016.05.20 Megállt az idő... 2016.06.06 Pokolba... 2016.március 3. Vérzések... 2016.06.07 Gonosz...
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA
NAGYBÖJT NAPKÖZI IMAÓRA Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Éhséget is kelt, mennyeit,
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
bab.la Kifejezések: Személyes Jókívánságok magyar-hindi
Jókívánságok : Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! त म ह र श द क अवसर पर बध ई ह. म र आश र व द ह क त म सद स ख रह. Friss házaspárnak kor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI
hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció
2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek
l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival
V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor
Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
Pestszentimrei. Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - 2005.
Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja 2. évfolyam 4. (11.) szám - Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Mindig megkap engem az evangéliumok húsvéti történeteinek
Január hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Átismételni mindazt, amit János családjáról tudunk. LÁSD Biblia-kör 3. Jegyzet. A megjelölt szakasz elemzése
ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T
2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
Hit és erkölcstan 1-4. osztály
Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
S Z E M Ü N K F É N Y E
S Z E M Ü N K F É N Y E I. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2011. NAGYBÖJT Kiadja: Jézus Neve Plébánia, Jászberény www.jezusneve.hu SZENTCSALÁD ÜNNEPÉN Egyházunk a 2011. évet a családok évének hirdette meg. A Szentcsalád
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra
A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és
Elsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XII. évfolyam 2. szám 2012. február Elsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje Meghívtál Jézusom, látod, itt vagyok 2012. február 5-én délelőtt Veresegyházon
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
2016 Irgalmassággal belépve az új évbe
III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Forrás. Jézus mellénk állt
Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek
A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
938. szám 2013. május 19.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan
A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.
A TANÉV RENDJE A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. Évnyitó istentisztelet: 2014. augusztus 31. Első
A vonzatos igék és a személyes névmás
A vonzatos igék és a személyes névmás! Legjobb, ha először ezt nézi meg: www.magyarora.com/grammar/szemelyes_nevmasok.pdf! 1 ) Megnézte? Akkor kezdjük! Példák a hangjátékból: a. Bariton kedves és türelmes,
A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/
Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,
SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk