E L İ T E R J E S Z T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L İ T E R J E S Z T É S"

Átírás

1 AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA:154. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Javaslat a VÍZ P ART Közalapítvány alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK július 2 i rendkívüli ÜLÉSÉRE ELİTERJESZTİ: Horváth István polgármester AZ ELİTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Nagy Tímea jogi és bizottsági referens ELİADÓ: Dr. Göttlinger István aljegyzı KEZELÉSI MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: Dr. Horváth Kálmán tanácsnok EGYÉB SZERVEZET: MEGTÁRGYALTA: Humán Bizottság HATÁROZAT SZÁMA:./2014. (..) határozat TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: Terjedelem: oldal 1

2 Minısített többség! Tisztelt Közgyőlés! A VÍZ P ART Közalapítvány azért jött létre, hogy elısegítse Tolna megyében a magas színvonalú vizuális nevelést mind általános, mind középiskolai szinten. Támogatni kívánja a vizuális nevelést, illetıleg annak megújulását célzó kísérleteket, közremőködik a vizuális kultúra hatékony terjesztésében, fejlesztésében, a tudományos kutatások támogatásában. A Közalapítvány felügyelı bizottságának tagja, Vitéz Zsolt megküldte az alapítónak tisztségrıl való lemondó írásbeli nyilatkozatát, melyre figyelemmel az alapító okirat módosítása mutatkozott szükségesnek. A Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi V. törvén hatálybalépésével összefüggı átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekrıl szóló évi CLXXVII. törvény 11. (1) bekezdése elıírja, hogy a Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett alapítvány a Ptk. hatálybalépését követı elsı létesítı okirat módosítással egyidejőleg köteles a létesítı okiratának mindazon rendelkezéseit felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. A Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi V. törvénynek való megfelelés céljából a Közalapítvány alapító okirata fentiekre figyelemmel módosításra került. Kérem a Tisztelt Közgyőléstıl az elıterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat jóváhagyását. Szekszárd, június 30. Horváth István polgármester 2

3 Határozati javaslat I. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése jóváhagyja a VÍZ P ART Közalapítvány alapító okiratának módosítását az elıterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal II. A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert az alapító okirat módosításának aláírására. Határidı: július 2. Felelıs: Horváth István polgármester Dr. Göttlinger István aljegyzı 3

4 1. sz. melléklet VÍZ P ART KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 1. A közalapítvány preambuluma törlésre került, figyelemmel arra, hogy közhasznúsága megszőnt. 2. Az alapító okirat pontjainak számozása ra változik, s az ily módon jelölt 1.1. pontból (a továbbiakban az új számozás rendszerét követve) törlésre került a közalapítványra vonatkozó immáron hatálytalan Polgári Törvénykönyvre hivatkozás: 1.1. Az alapítvány elnevezése: VÍZ P ART Közalapítvány 3. Az 1.2. pont kiegészült a közalapítvány alapítójának székhelyével A VÍZ P ART Közalapítvány alapítója: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) 4. Az pontból törlésre került a jogi személyiség kifejezés, figyelemmel arra, hogy március 15. napjától megszőnt: Az alapítványi célokra lekötött vagyonból, annak kamataiból szerzıdéssel támogatásban részesíthetık pályázat útján, vagy a kuratórium által meghatározott egyéb módon, a szerzıdésben meghatározott cél megvalósítására vállalkozó magánszemélyek és jogi személyek. A szerzıdésnek tartalmaznia kell a jogi, anyagi és erkölcsi garanciákat. A támogatás megvalósulhat - alkotómőhelyek támogatásával, - egyedi tervek támogatásával, - a pályázatokban kiírttól eltérı formában, - vagy egyéb, az alapítvány céljait szolgáló módon. 5. Az 1.5. pontból törlésre került a nyílt közalapítvány, mivel a hatályos törvényi szabályozás megszőntette a nyílt és a zárt alapítvány közötti különbségtételt: 1.5. A VÍZ P ART Közalapítványhoz (a továbbiakban: Közalapítvány) pénzbeli, vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb vagyoni értékő felajánlással bárki csatlakozhat, akinek adományát a közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a Közalapítvány Kuratóriuma dönt. Ennek során a Kuratórium a csatlakozni kívánó szervezetrıl, intézményrıl, vagy magánszemélyrıl rendelkezésre álló információkat és célhoz kötött felajánlások esetén a megjelölt célt mérlegeli. Elnapolhatja a felajánlására vonatkozó döntést, ha a csatlakozni kívánó jogi, vagy magánszemélyrıl további információk bekérését tartja 4

5 szükségesnek. Elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem, vagy csak részben illeszkedik a Közalapítvány Alapító Okiratában rögzített célokhoz. 6. Az 1.7. pont törlésre került, mivel a közalapítvány közhasznúsága megszőnt. 7. A 3.3. pont kiegészült azzal, hogy a közalapítvány nem lehet korlátlan felelısségő tagja más jogalanynak: 3.3. A Kuratórium a Közalapítvány vagyonát kamatozó banki betétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvényt, kincstárjegyet, vagy letéti jegyet vásárolhat, azzal az alapítvány céljait szolgáló (és vagyonát nem veszélyeztetı) jövedelmezı vállalkozásokban vehet részt, azonban nem lehet korlátlan felelısségő tagja más jogalanynak. 8. A 4.2. pontban az alapítvány szó helyébe közalapítvány lépett: 4.2. A Közalapítvány gazdálkodásának értékelése során külön kell választani a közalapítványi tevékenység közvetlen költségeit és bevételeit, valamint a közalapítvány mőködési költségeit. 9. A 4.3. pont jogszabály változása folytán az alábbira változott: 4.3. A Közalapítvány bevételeit és kiadásait a jogszabályokban elıírt szerinti részletezésben, elkülönítetten, a számviteli elıírások szerint tartja nyilván. A Közalapítvány kettıs könyvvitelt vezet és egyszerősített éves beszámolót készít a számvitelrıl szóló évi C. törvényben, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvényben foglaltak szerint. 10. A 4.5. pont törlésre került. 11. Az pontból törlésre, valamint kiegészítésre kerültek a kuratórium hatáskörébe tartozó döntések: A Kuratórium gondoskodik az alapítvány céljainak megfelelı mőködésrıl, biztosítja az alapítványi vagyon gondos kezelését, melynek keretében kizárólagosan a kuratórium dönt: - a csatlakozási kérelmek elbírálásáról; - a pályázatok kiírásáról, azok feltételirıl, a támogatások odaítélésérıl; - az elnök és az ügyintézési feladatot ellátók tevékenységének ellenırzésérıl. 12. Az pontból törlésre került a közhasznúsági jelentésre vonatkozó rendelkezés, továbbá kiegészült a közalapítvány tájékoztatási kötelezettsége az alábbiakkal: A Kuratórium a Közalapítvány gazdálkodását érintı minden lényegi kérdésrıl, valamint a Közalapítvány mőködésérıl az Alapítót szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tájékoztatni köteles. 13. Az pontok törlésre kerültek. 5

6 14. Az pontból törlésre került az elnök, illetıleg titkár kifejezés: A Kuratórium öt tagból áll, tagjai természetes személyek. A Kuratórium elnöke: Fusz György (7100 Szekszárd, Ady E. u. 4.) A Kuratórium tagja: Rühl Gizella (7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 15.) Lovas Csilla (7100 Szekszárd, Hermann O. u. 6.) Elekes Eduárdné (7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 26.) (sz. Mártonfai Anna Mária) Lányi Péter (7100 Szekszárd Mikes u. 24.) 15. Az pont, az alapító döntési jogosultsága az alábbiakkal egészült ki: Az Alapító dönt: - az alapító okirat módosításáról, - a Kuratórium tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról, díjazásának megállapításáról, - a Kuratórium elnökének a kuratóriumi tagok közül történı kijelölésérıl és visszahívásáról, - a Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról, - az éves költségvetés elfogadásáról, - az éves beszámoló elfogadásáról, - az olyan szerzıdés megkötésének jóváhagyásáról, amelyet a közalapítvány valamely kuratóriumi tagjával vagy annak hozzátartozójával köt, - a közalapítvány átalakulásáról, megszőnésérıl. 16. Az pontból a felkérés szó törlésre került: A Kuratórium tagjainak megbízatása határozatlan idıre szól. 17. Az pont a kuratóriumi tagok megbízatásának megszőnését szabályozza: A kuratóriumi tagok megbízatása megszőnik: - a kuratóriumi tagság megszőnésével, - a tisztségrıl történı lemondással, - a tag halálával, - a tag cselekvıképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történı korlátozásával, - a taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, - és a kuratóriumi tisztségbıl való visszahívással. 18. Az pont törlésre került, tekintettel arra, hogy a kuratóriumi tisztség megszőnésérıl az alapító okirat a továbbiakban nem rendelkezik, illetıleg az elıbbi pontban szabályozást nyert a kuratóriumi tagok megbízatásának megszőnési esetei. 19. Az pontból a titkár kifejezés törlésre került A Kuratórium tagjai a munkájuk során felmerült és igazolt költségeik megtérítésére jogosultak. A Kuratórium tagjai számára a Kuratórium tiszteletdíjat állapíthat meg, amelynek mértékrıl ugyancsak a Kuratórium dönt. 6

7 20. Az pontban a tisztségviselı kifejezést az elnök szó váltotta fel, a jogszabályváltozás folytán a jogszabályhelyre hivatkozás módosult, illetıleg a könyvvizsgálóra vonatkozó rész a vonatkozó rendelkezéseinek törlése folytán okafogyottá vált, így ezen része is törlésre került: Nem lehet a Kuratórium elnöke, aki: - az Alapító tagja, - a Közalapítvánnyal a megbízáson kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, - a Közalapítvány cél szerinti juttatásaiból részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı, nem pénzbeli szolgáltatásokat, - az elıbbiekben meghatározott személyek Ptk. 8:1. 2. pontja szerinti hozzátartozója. 21. Az pontban nyert szabályozás a kuratóriumi tagokkal szembeni követelmények és kizáró okok az alábbiak szerint: Kuratóriumi tagokkal szembeni követelmények és kizáró okok: - Kuratóriumi tag az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvıképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. - Ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. - Nem lehet kuratóriumi tag az, akit bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett elıélethez főzıdı hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült, úgyszintén nem lehet kuratóriumi tag az, akit e foglalkozástól jogerısen eltiltottak, valamint az eltiltást kimondó határozatban megszabott idıtartamig az sem, akit eltiltottak a kurátori tevékenységtıl. 22. Az pontban nyert elhelyezést a kuratóriumi tagok felelıssége: A kuratóriumi tagok felelıssége: A tagok az ügyvezetési tevékenységük során a jogi személynek okozott károkért a szerzıdésszegéssel okozott kárért való felelısség szabályai szerint felelnek a jogi személlyel szemben. 23. Az pontban foglalt - a kuratórium összehívására vonatkozó - szabályozás az alábbiakra módosult: A Kuratórium szükség szerinti gyakorisággal, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze. Össze kell hívni a Kuratóriumot, ha azt valamely tag írásban az ok és a cél megjelölésével kéri az elnöknél. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétıl számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Amennyiben ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet elıterjesztı tag is összehívhatja. 24. Az pont elírás lévén az alábbira módosul: A kuratórium ülésére meg kell hívni, és megjelenése esetén tanácskozási joggal vesz részt az alapítványi vagyont kezelı bank képviselıje. 7

8 25. Az pont a Polgári Törvénykönyv változása folytán az alábbiakra változik: A napirendre vonatkozóan írásban a meghívó kiküldése elıtt, vagy szóban az ülésen a Kuratórium tagjai tehetnek javaslatot. Minden javaslatot fel kell venni a napirendi pontok közé, ha valamennyi részvételre jogosult tag jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához. 26. Az pont helyébe jogszabályra történı hivatkozás folytán a következı lép: A Kuratórium ülései nyilvánosak, a nyilvánosságot kizárni csak abban az esetben lehet, ha az személyhez főzıdı jog, vagy a minısített adat védelmérıl szóló évi CLV. törvény rendelkezéseit sértené. 27. Az pont a Szervezeti és Mőködési Szabályzat törlése folytán az alábbira módosul: A Kuratórium legalább 4 tagjának egyhangú támogatására van szükség a Közalapítvány esetleges szabályzatainak, az éves beszámolónak az elfogadásához, valamint a kuratórium tagjának a határozathozatalból való kizárásáról történı döntéshez. 28. Az pontból az élettárs kifejezés törlésre került, figyelemmel arra, hogy a Polgári Törvénykönyv a hozzátartozó fogalmába sorolja az élettársat is: A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az aki, vagy akinek a hozzátartozója a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy b) bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek a Kuratórium cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az alapító okiratnak megfelelı cél szerinti juttatás. 29. Az pont utolsó mondata törlésre került: A kuratórium ülésén született döntésekrıl nyolc napon belül írásos jegyzıkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az elhangzott véleményeket, szavazati arányokat, a kuratórium határozatait. A jegyzıkönyvet az ülésen jelenlévı, a Kuratórium által felkért két tag aláírásával hitelesíti. Az Alapító képviselıje a jegyzıkönyvbe betekinthet. 30. Az pontból törlésre került azon rendelkezés, miszerint a kuratórium a határozatait a helyi lapban közzéteszi: A kuratórium döntéseit az érintettekkel írásban közli. 31. Az pont a korábbi alapító okiratban kétszer szerepel, ezen pont teljes egészében törlésre került, mivel nem kötelezı tartalmi eleme a közalapítvány alapító okiratának a az irat betekintési jog szabályozása. 8

9 32. Az pontból a titkár kifejezés törlésre került, így az alábbira módosult ezen pont: A Kuratórium köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelybıl a vezetı szerv döntésének tartalma, idıpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzık számaránya, (ha ez lehetséges) személye megállapítható. A nyilvántartás vezetéséért az elnök felel. 33. Az elnökre (5.5.1.), az alelnökre (5.5.2.), a titkárra (5.5.3.) vonatkozó szabályozás kikerült az alapító okiratból. 34. A 6.1. pont a tisztségviselık szabályozásának mellızése folytán az alábbira változott: 6.1. A Közalapítványt a Kuratórium elnöke és esetenként az elnök által a Kuratórium tagjai közül írásban felhatalmazott személy(ek) képviseli(k). A Közalapítvány nevében kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatot az elnök tesz. A bankszámla feletti rendelkezéshez minden esetben az elnök aláírása szükséges. 35. A III. pont, mely a felügyelı bizottságra, valamint a könyvvizsgálóra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza törlésre került, tekintettel arra, hogy a közalapítvány a továbbiakban nem rendelkezik sem felügyelı bizottsággal, sem könyvvizsgálóval. 36. A záró rendelkezések között nyert elhelyezést a 7.1. pont, miszerint: 7.1. Az alapítvány határozatlan idıre jön létre. 37. A 7.4. pontba került az alapítvány megszőnésének esetei: 7.4. Az alapítvány megszőnik, ha - az alapítvány a célját megvalósította, és az alapítók új célt nem határoztak meg; - az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy - az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet. 38. A 7.5. pontból törlésre került az évi IV. törvényre hivatkozás: 7.5. A Közalapítvány megszőnése esetén a Közalapítvány vagyona az Alapítót illeti meg, s azt a vizuális oktatás, illetve a megye képzımővészeti életének támogatására kell fordítani. 39. Jogszabályi változás folytán az utolsó elıtti bekezdés helyébe az alábbi lép: Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. 9

10 10. A záró rendelkezések között nyert elhelyezést a szerzıdés értelmezésére vonatkozó formula: Az Alapító az alapító okiratot elolvasást és értelmezést követıen, mint akaratával mindenben megegyezıt, jóváhagyólag aláírt. Szekszárd, július 2. Horváth István polgármester az Alapító képviseletében Elıttünk, mint tanúk elıtt: Név: Aláírás:... Lakcím:.. Név: Aláírás:... Lakcím:.. 10

11 2. sz. melléklet VÍZ P ART KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Amely készült az VÍZ P ART Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az alapítvány alapítójának július 2. napján hozott.. számú határozata, az egyesülési jogról szóló, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl szóló évi CLXXV. törvény, valamint a évi V. törvény alapján az alábbiak szerint: I Az alapítvány elnevezése: VÍZ P ART Közalapítvány 1.2. A VÍZ P ART Közalapítvány alapítója: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) 1.3. A VÍZ P ART Közalapítvány székhelye: 7100 Szekszárd, Babits M. utca A VÍZ P ART Közalapítvány célja: Elısegíteni (a Szekszárdi Képzımővészeti Egyesület segítségével) Tolna megyében a magas színvonalú vizuális nevelést mind általános, mind középiskolai szinten. Támogatni a vizuális nevelés területén, annak megújulását célzó kísérleteket, közremőködni a vizuális kultúra hatékony terjesztésében, fejlesztésében, a tudományos kutatások támogatásában, hogy az oktatás területén, a vizuális nevelés értékének megfelelı helyet vívhasson ki magának Hozzájárulni az alkotó munka feltételeinek megteremtéséhez, javításához a megyében oly módon, hogy az alapítványhoz beérkezı támogatások egy részét az arra érdemesek megpályázhassák, illetve nívódíjban részesítse a kuratórium a vizuális nevelés és a mővészi alkotómunka területén kimagasló eredményt elérteket. 11

12 Eszközeivel támogassa a vizuális nevelés az alkotómővészet területén a meglévı bel-, és külföldi kapcsolatokat, új kapcsolatok létrejöttét segítse elı Támogatni, hogy a Tolna megyében született, születı és jövıben születendı arra érdemes alkotások egy győjtemény keretein belül méltón kerüljenek bemutatásra, megırzésre A Közalapítvány ösztöndíj támogatásban részesítheti a vizuális nevelés, a képzı- és iparmővészet területén jelentıs értékek létrehozásában résztvevı jogi személyt, természetes személyeket, valamint a Forma Symposionon résztvevı képzımővészeket Az alapítványi célokra lekötött vagyonból, annak kamataiból szerzıdéssel támogatásban részesíthetık pályázat útján, vagy a kuratórium által meghatározott egyéb módon, a szerzıdésben meghatározott cél megvalósítására vállalkozó magánszemélyek és jogi személyek. A szerzıdésnek tartalmaznia kell a jogi, anyagi és erkölcsi garanciákat. A támogatás megvalósulhat - alkotómőhelyek támogatásával, - egyedi tervek támogatásával, - a pályázatokban kiírttól eltérı formában, - vagy egyéb, az alapítvány céljait szolgáló módon A VÍZ P ART Közalapítványhoz (a továbbiakban: Közalapítvány) pénzbeli, vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb vagyoni értékő felajánlással bárki csatlakozhat, akinek adományát a közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a Közalapítvány Kuratóriuma dönt. Ennek során a Kuratórium a csatlakozni kívánó szervezetrıl, intézményrıl, vagy magánszemélyrıl rendelkezésre álló információkat és célhoz kötött felajánlások esetén a megjelölt célt mérlegeli. Elnapolhatja a felajánlására vonatkozó döntést, ha a csatlakozni kívánó jogi, vagy magánszemélyrıl további információk bekérését tartja szükségesnek. Elutasíthatja azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél nem, vagy csak részben illeszkedik a Közalapítvány Alapító Okiratában rögzített célokhoz A Kuratórium köteles elutasítani azon felajánlások elfogadását, amelyek esetében a csatlakozni kívánó jogi, vagy magánszemélyt erre méltatlannak ítéli, továbbá azon célhoz kötött felajánlások elfogadását, amelyek esetében a megjelölt cél ellentétes a közalapítvány alapító okiratában rögzített célokkal. A Közalapítvány vagyona 2.1. Az alapító a jogelıd VÍZ P ART Alapítvány tiszta vagyonával Ft-tal biztosítja a Közalapítvány által vállalt célok megvalósulását. 12

13 2.2. A Közalapítvány vagyona növekedhet: az alapítvány vagyoni hozadékával, valamint azon elfogadott céltámogatások összegével, amelyek felhasználása a támogatott feladat megvalósítására nem közvetlenül a Közalapítvány által, hanem a Kuratórium határozatával megjelölt más szervezet által történik, továbbá a csatlakozás során felajánlott vagyon elfogadásával is A Közalapítvány jogosult céltámogatást elfogadni, amennyiben a támogatott cél a Közalapítvány céljával és tevékenységével összhangban áll. A céltámogatás felhasználásáról a támogatást nyújtó és vagyonkezelı megállapodást köt A közalapítványi vagyon az Alapító Okiratban rögzített céljai megvalósításának finanszírozására és a Közalapítvány mőködési költségeinek fedezésére használható fel A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak jelen Alapító Okiratban meghatározott céljainak elérése érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Rendelkezés a Közalapítvány vagyona felett a vagyon mőködtetése 3.1. A Közalapítvány céljainak megvalósítására a Közalapítvány vagyona, valamint annak hozadékai és a céltámogatások használhatók fel Az alapítvány vagyonával való rendelkezés a Kuratóriumot illeti meg, annak felhasználásáról az Alapító Okiratban részletezett módon gondoskodik A Kuratórium a Közalapítvány vagyonát kamatozó banki betétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvényt, kincstárjegyet, vagy letéti jegyet vásárolhat, azzal az alapítvány céljait szolgáló (és vagyonát nem veszélyeztetı) jövedelmezı vállalkozásokban vehet részt, azonban nem lehet korlátlan felelısségő tagja más jogalanynak A Kuratórium a Közalapítvány vagyonának a közalapítványi célok megvalósítására irányuló hasznosítására vonatkozó javaslatokat, kezdeményezéseket, részben nyilvános pályázati rendszer keretében, részben a Kuratórium tagjainak javaslata, részben pedig civil kezdeményezések alapján győjti össze, és az Alapító Okiratban rögzített célok szellemében összegszerően is dönt a támogatások odaítélésérıl, azok mértékérıl és formájáról A Közalapítvány céljaira közvetlenül felhasználható természetbeni ingatlan és ingó dolgokat lehetıleg annak rendeltetése szerint kell felhasználni, e lehetıség hiányában ezeket a Kuratórium hozzájárulásával értékesíteni kell A Közalapítvány céljaira közvetlenül fel nem használható természetbeni ingatlan és ingó dolgokat úgy kell hasznosítani, hogy azoknak a fenntartási és mőködési költségein felüli hozama a Közalapítvány céljaira felhasználható legyen, ha ez nem lehetséges, akkor a kuratórium hozzájárulásával értékesíteni kell. 13

14 3.7. A pontban megjelölt értékesítés esetén az árbevételnek a Kuratórium által meghatározott hányadát az alaptıkébe kell helyezni A Kuratórium a Közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében minden év január 31-ig dönt a céljai között felsorolt feladatai végrehajtásához és a mőködési költségeinek fedezésére felhasználható pénzeszközök mértékérıl A konvertibilis devizában, valutában történı befizetések a devizajogszabályokban foglaltaknak megfelelıen devizaszámlán helyezhetık el és használhatók fel A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredménye nem osztható fel, azt kizárólag jelen Alapító Okiratban meghatározott célok megvalósítására lehet felhasználni. A Közalapítvány vagyona nyilvántartásának és gazdálkodása eredményérıl történı beszámolás alapvetı szabályai 4.1. A Közalapítvány az alapító által a Közalapítvány céljára rendelt pénzeszközt induló tıkeként köteles kimutatni. Tıkeváltozásként kell kimutatni az alapítványi célú tevékenység eredményét, és az alapító rendelkezése szerint vagyonként átadott pénzeszközt A Közalapítvány gazdálkodásának értékelése során külön kell választani a közalapítványi tevékenység közvetlen költségeit és bevételeit, valamint a közalapítvány mőködési költségeit A Közalapítvány bevételeit és kiadásait a jogszabályokban elıírt szerinti részletezésben, elkülönítetten, a számviteli elıírások szerint tartja nyilván. A Közalapítvány kettıs könyvvitelt vezet, és egyszerősített éves beszámolót készít a számvitelrıl szóló évi C. törvényben, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvényben foglaltak szerint A Kuratórium a Közalapítvány könyvvezetésének, vagyonkimutatásának és a vagyonkezeléssel összefüggı egyéb technikai feladatoknak az ellátása érdekében külön szerzıdés szerint külsı pénzügyi szervezetet, szakértıt bízhat meg térítés ellenében. II. Az Közalapítvány szervezete A Kuratórium A Közalapítvány vagyonának kezelıje és legfıbb döntéshozó szerve a Kuratórium. 14

15 A Kuratórium gondoskodik az alapítvány céljainak megfelelı mőködésrıl, biztosítja az alapítványi vagyon gondos kezelését, melynek keretében kizárólagosan a kuratórium dönt: - a csatlakozási kérelmek elbírálásáról; - a pályázatok kiírásáról, azok feltételeirıl, a támogatások odaítélésérıl; - az elnök és az ügyintézési feladatot ellátók tevékenységének ellenırzésérıl A Kuratórium a Közalapítvány gazdálkodását érintı minden lényegi kérdésrıl, valamint a Közalapítvány mőködésérıl az Alapítót szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tájékoztatni köteles. A Kuratórium tagsága A Kuratórium öt tagból áll, tagjai természetes személyek. A Kuratórium elnöke: Fusz György (7100 Szekszárd, Ady E. u. 4.) A Kuratórium tagja: Rühl Gizella (7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 15.) Lovas Csilla (7100 Szekszárd, Hermann O. u. 6.) Elekes Eduárdné (7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 26.) (sz. Mártonfai Anna Mária) Lányi Péter (7100 Szekszárd Mikes u. 24.) Az Alapító dönt: - az alapító okirat módosításáról, - a Kuratórium tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról, díjazásának megállapításáról, - a Kuratórium elnökének a kuratóriumi tagok közül történı kijelölésérıl és visszahívásáról, - a Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról, - az éves költségvetés elfogadásáról, - az éves beszámoló elfogadásáról, - az olyan szerzıdés megkötésének jóváhagyásáról, amelyet a közalapítvány valamely kuratóriumi tagjával vagy annak hozzátartozójával köt, - a közalapítvány átalakulásáról, megszőnésérıl A Kuratórium tagjainak megbízatása határozatlan idıre szól A kuratóriumi tagok megbízatása megszőnik: - a kuratóriumi tagság megszőnésével, - a tisztségrıl történı lemondással, - a tag halálával, - a tag cselekvıképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történı korlátozásával, - a taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, - és a kuratóriumi tisztségbıl való visszahívással. 15

16 A Kuratórium tagjai a munkájuk során felmerült és igazolt költségeik megtérítésére jogosultak. A Kuratórium tagjai számára a Kuratórium tiszteletdíjat állapíthat meg, amelynek mértékrıl ugyancsak a Kuratórium dönt Nem lehet a Kuratórium elnöke, aki: - az Alapító tagja, - a Közalapítvánnyal a megbízáson kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, - a Közalapítvány cél szerinti juttatásaiból részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı, nem pénzbeli szolgáltatásokat, - az elıbbiekben meghatározott személyek Ptk. 8:1. 2. pontja szerinti hozzátartozója Kuratóriumi tagokkal szembeni követelmények és kizáró okok: - Kuratóriumi tag az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvıképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. - Ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. - Nem lehet kuratóriumi tag az, akit bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett elıélethez főzıdı hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült, úgyszintén nem lehet kuratóriumi tag az, akit e foglalkozástól jogerısen eltiltottak, valamint az eltiltást kimondó határozatban megszabott idıtartamig az sem, akit eltiltottak a kurátori tevékenységtıl A kuratóriumi tagok felelıssége: A tagok az ügyvezetési tevékenységük során a jogi személynek okozott károkért a szerzıdésszegéssel okozott kárért való felelısség szabályai szerint felelnek a jogi személlyel szemben. A Kuratórium üléseinek összehívása, a határozatképesség, a döntéshozatal és a nyilvánosság szabályai A Kuratórium szükség szerinti gyakorisággal, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze. Össze kell hívni a Kuratóriumot, ha azt valamely tag írásban az ok és a cél megjelölésével kéri az elnöknél. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétıl számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Amennyiben ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet elıterjesztı tag is összehívhatja A Kuratórium ülésére a tagokat az ülés helyének, idejének és napirendjének közlésével kell meghívni. A meghívók elküldése és a kuratóriumi ülés között legalább 15 napnak kell lennie. A határozatképtelenség miatt megismételt Kuratóriumi ülést ismételten össze kell hívni azonos módon. 16

17 A kuratórium ülésére meg kell hívni, és megjelenése esetén tanácskozási joggal vesz részt az alapítványi vagyont kezelı bank képviselıje A Kuratórium ülésére szóló meghívó kiküldésével egyidejőleg a helyi lapban is meg kell jelentetni az ülések helyét és idejét, valamint napirendi pontjait A napirendre vonatkozóan írásban a meghívó kiküldése elıtt, vagy szóban az ülésen a Kuratórium tagjai tehetnek javaslatot. Minden javaslatot fel kell venni a napirendi pontok közé, ha valamennyi részvételre jogosult tag jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához A Kuratórium ülései nyilvánosak, a nyilvánosságot kizárni csak abban az esetben lehet, ha az személyhez főzıdı jog, vagy a minısített adat védelmérıl szóló évi CLV. törvény rendelkezéseit sértené. Határozathozatal és a döntések nyilvánossága A kuratóriumi ülés határozatképes, ha azon 4 kuratóriumi tag jelen van A Kuratórium üléseit az elnök vezeti A döntéshozatal általában egyszerő szótöbbséggel történik A Kuratórium legalább 4 tagjának egyhangú támogatására van szükség a Közalapítvány esetleges szabályzatainak, az éves beszámolónak az elfogadásához, valamint a kuratórium tagjának a határozathozatalból való kizárásáról történı döntéshez A kuratórium határozatait nyílt szavazással hozza A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az aki, vagy akinek a hozzátartozója a határozat alapján c) kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy d) bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek a Kuratórium cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az alapító okiratnak megfelelı cél szerinti juttatás A Kuratórium tagja köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett kuratóriumi tag kezdeményezésére, vagy bármely kuratóriumi tag javaslatára a Kuratórium dönt. A döntésbıl kizárt kuratóriumi tagot a határozatképesség szempontjából jelenlévınek kell tekinteni A kuratórium ülésén született döntésekrıl nyolc napon belül írásos jegyzıkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza az elhangzott véleményeket, szavazati arányokat, a kuratórium határozatait. A jegyzıkönyvet az ülésen jelenlévı, a Kuratórium által felkért két tag aláírásával hitelesíti. Az Alapító képviselıje a jegyzıkönyvbe betekinthet A kuratórium döntéseit az érintettekkel írásban közli. 17

18 A Kuratórium köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelybıl a vezetı szerv döntésének tartalma, idıpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzık számaránya, (ha ez lehetséges) személye megállapítható. A nyilvántartás vezetéséért az elnök felel. Képviselet 6.1. A Közalapítványt a Kuratórium elnöke és esetenként az elnök által a Kuratórium tagjai közül írásban felhatalmazott személy(ek) képviseli(k). A Közalapítvány nevében kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatot az elnök tesz. A bankszámla feletti rendelkezéshez minden esetben az elnök aláírása szükséges. IV. ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 7.1. Az alapítvány határozatlan idıre jön létre Az Alapító képviseletét a Közalapítvány tekintetében Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármestere látja el és gyakorolja az Alapító Okirat módosításának kivételével az Alapítót megilletı jogosultságokat A közalapítvány pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, politikai tevékenységet nem folytat, országgyőlési képviselıi, megyei, fıvárosi önkormányzati választáson jelöltet nem állít Az alapítvány megszőnik, ha - az alapítvány a célját megvalósította, és az alapítók új célt nem határoztak meg; - az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy - az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet A Közalapítvány megszőnése esetén a Közalapítvány vagyona az Alapítót illeti meg, s azt a vizuális oktatás, illetve a megye képzımővészeti életének támogatására kell fordítani A Közalapítvány célja megvalósítása érdekében együttmőködik a hasonló közfeladatot ellátó állami, társadalmi szervezetekkel és alapítványokkal. Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. 18

19 Az Alapító az alapító okiratot elolvasást és értelmezést követıen, mint akaratával mindenben megegyezıt, jóváhagyólag aláírt. Szekszárd, július 2. Horváth István polgármester az Alapító képviseletében Elıttünk, mint tanúk elıtt: Név: Aláírás:... Lakcím:.. Név: Aláírás:... Lakcím:.. 19

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 207. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Javaslat a VÍZ P ART Közalapítvány alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 58. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának elfogadására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

M. S. Környezetvédelmi Közalapítvány. Alapító Okirata módosításokkal egységes szerkezetben

M. S. Környezetvédelmi Közalapítvány. Alapító Okirata módosításokkal egységes szerkezetben M. S. Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata módosításokkal egységes szerkezetben Tata Város Önkormányzata jelen alapító okirattal a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény 74. -a szerint

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2011. február 28-án 13.00. órai kezdettel tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. A társulási tanács ülésének helye: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Polgármesteri Hivatal I. emeleti Konferencia Terme

JEGYZİKÖNYV. A társulási tanács ülésének helye: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Polgármesteri Hivatal I. emeleti Konferencia Terme Iktatószám: IV. 210-1/2014. JEGYZİKÖNYV Amely készült az Elsı Magyar Önkormányzati Víziközmő és Közszolgáltatási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. A társulási tanács ülésének helye: 7100 Szekszárd,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 234. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A 4. számú gyermek és ifjúsági fogászati körzet praxisjogának értékesítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Viola Óvoda Gyermekeiért Alapítvány (1042 Budapest, Viola utca 11-13.) KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2011. ÉV 1. Jogi helyzet, adatok Az alapítvány neve: Viola Óvoda Gyermekeiért

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A Tabajdi Oktatásért és Ifjúságért Közalapítvány új tisztségviselőinek megválasztása, Alapító Okirat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda. J a v a s l a t

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda. J a v a s l a t Ikt. szám: 5817-1/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda J a v a s l a t a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.77-30/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2009. november 23-án (hétfın) 9 óra 23 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Felügyelő Bizottságának ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Felügyelő Bizottságának ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Felügyelő Bizottságának ügyrendje A Felügyelő Bizottság Ügyrendje az Alapító Okirattal összhangban határozza meg a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

152/1. H a t á r o z a t

152/1. H a t á r o z a t 11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése 1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2016. május 20. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. 165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6

Részletesebben

2009. évi. közhasznúsági jelentése

2009. évi. közhasznúsági jelentése 1 A Könyvtárpártoló Alapítvány adószám: 19054564-1-04 5650 Mezőberény, Fő út 4. 2009. évi közhasznúsági jelentése Készítette: 2010. január 15. 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Könyvtárpártoló Alapítvány 2009-ben

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli

Részletesebben

Neveléstudományi Kutatásokért Alapítvány ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Neveléstudományi Kutatásokért Alapítvány ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Neveléstudományi Kutatásokért Alapítvány ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 2014 NEVELÉSTUDOMÁNYI KUTATÁSOKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 2014. december 2. Alulírott, Dr. Dohány Gabriella (sz.: Szeged, 1958 január

Részletesebben

Non-profit szervezetek az új Ptk.-ban. Debrecen, 2013. november 18.

Non-profit szervezetek az új Ptk.-ban. Debrecen, 2013. november 18. Non-profit szervezetek az új Ptk.-ban Debrecen, 2013. november 18. Alapvetés Civiljog általános kódexe: kimaradtak a közjogi jogi személyek (köztestület, közalapítvány, költségvetési szervek, önkormányzatok)

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 10-i soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 10-i soron következő ülésére VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-003 Pf: 5. E-mail:polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: /1/2015 Ügyintéző: Kissné dr Csoszó Nikolett Tel.: 85/501-066

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Üllés Lakosságáért Közalapítvány

Üllés Lakosságáért Közalapítvány 8. A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) alapító okirata, kezelő szervének tagjai Üllés

Részletesebben

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya Széles Ivett hungarikum titkársági koordinátor Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Előzmények 2012. évi XXX.

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére E LŐ T E R J E S Z T É S a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére Tárgy: Közmunka program finanszírozás ütemezés Előterjesztést készítette: Dr. Horváth-Fodor Judit,

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor. Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült

Részletesebben

2 - sporttevékenység - tudományos tevékenység, kutatás Az Alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatá

2 - sporttevékenység - tudományos tevékenység, kutatás Az Alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, azoknak anyagi támogatá ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Balatonfüred Város Önkormányzata a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A -a, valamint 74/G -a alapján BALATONFÜRED VÁROSÉRT

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő Lakatos Antal képviselő

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer István

Részletesebben

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése

2011. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2011. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány. Alapító Okirata

Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány. Alapító Okirata Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány Alapító Okirata (módosításokkal egységes szerkezetben) A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Alapító) a jelen Alapító Okirattal a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 72. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítására az iskolai nyári szünetben E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben

EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Somogy Ifjúságáért Egyesület 7400 Kaposvár, Damjanich utca 8-10. Adószám: 18781117-14 Képviseli: Udvaros Renáta, elnök (továbbiakban Fıpályázó) valamint a

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester. Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés-tervezet ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének Elıterjesztı Kakas Béla polgármester Tárgy Kegyeleti közszolgáltatási szerzıdés köztemetı fenntartására Iktatószám 3-83/2011. Melléklet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 10833-2/2016. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld Eredeti példány 1 pld.

Részletesebben

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. Tárgy: 2016. évi munkaterv Tisztelt Képviselő-testület! Elkészült Csanádpalota város önkormányzat képviselő-testület

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának

Részletesebben

Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal

Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Előterjesztő: Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika

Részletesebben