Hír-ADÓ Látványsportok támogatása
|
|
- Zsigmond Kocsis
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hír-ADÓ Látványsportok támogatása június 3. Adótanácsadás
2 Látványsportok támogatása Hírlevelünk célja, hogy tájékoztassuk ügyfeleinket a látványsportok támogatásának kedvező adójogi hatásairól, bemutatva mind a már törvénybe iktatott szabályok, mind a jelenleg az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat részleteit. A sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló évi LXXXIII. törvény 2010 augusztusában került kihirdetésre. A szabályozás célja a magyar sport támogatása, amely a várakozások szerint közel 20 milliárd többletbevételhez juttatná a törvényben meghatározott öt látványcsapatsportot: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. Társasági adó...a várakozások szerint közel 20 milliárd többletbevételhez juttatná a törvényben meghatározott öt látványcsapatsportot A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt módosító rendelkezések hatályba lépése az Európai Bizottság jóváhagyásához volt kötve. Az egyeztetések nemrégiben a legtöbb új rendelkezés vonatkozásában lezárultak, melynek eredményeként a Bizottság javaslatainak megfelelő módosításokat tartalmazó törvényjavaslat az Országgyűlés elé került. A támogatás jogcíme A törvényjavaslat értelmében adókedvezményre jogosító támogatásnak a látvány-csapatsport országos szakszövetsége, a szakszövetség tagjaként működő amatőr és hivatásos sportszervezet, valamint a látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány részére visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott tárgyi eszköz könyv szerinti értéke, illetve a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke minősül. A törvényjavaslat meghatározza, hogy a fenti támogatás milyen jogcímeken nyújtható. Ilyen jogcímek a fent említett szervezetek támogatása esetén: az utánpótlás-nevelési feladatok ellátása; bizonyos tárgyi eszköz beruházás, felújítás; a sportrendezvények külön jogszabályban előírt biztonsági követelményeinek megvalósulását szolgáló infrastruktúa fejlesztés; képzéssel összefüggő feladatok ellátása; személyi jellegű ráfordítások, azzal, hogy a külön jogszabályban meghatározott hivatásos sportoló részére, valamint amatőr sportoló részére díjazásnak nem minősülő, de pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró támogatás fedezetére nem nyújtható támogatás.
3 A hivatásos sportszervezet részére személyi jellegű ráfordítás jogcímen nyújtott támogatás összege a törvényjavaslat alapján csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül. A fenti jogcímeken túl támogatás nyújtható országos szakszövetség tagjaként működő amatőr sportszervezet részére a versenyeztetéssel összefüggő költségekre, továbbá a sport stratégiai fejlesztését szolgáló meghatározott sportköztestület részére a képzéssel összefüggő feladatokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra a fent említett kivételekkel. Támogatási igazolás A látvány csapatsport támogatásához kapcsolódó adókedvezmény támogatási igazolás alapján vehető igénybe. Az igazolást a sportigazgatási szerv a támogatásra jogosult szervezet kérelme alapján állítja ki, a támogatással érintett sportfejlesztési program jóváhagyását követően. A törvényjavaslat értelmében az igazolás kiállítása a kapcsolódó fejlesztési program elfogadásán túl egyéb feltételekhez is kötött, például a támogatásra jogosult szervezetnek nem lehet lejárt köztartozása, nem állhat végelszámolás vagy kényszervégelszámolás alatt, a hivatásos vagy amatőr sportszervezetnek részt kell vennie vagy részvételi jogosultságot kell szereznie meghatározott bajnokságban, stb. A feltételek teljesülését az igazolást kiadó sportigazgatási szerv ellenőrzi, ugyanakkor javasolt az adózó és a sportszervezet közötti támogatási szerződésbe belefoglalni, hogy a támogatott sportszervezet megfelel ezeknek a feltételeknek. Támogatás mértéke A sportigazgatási szervezet által kiadott igazolások összértéke nem haladhatja meg a támogatott sportszervezet jóváhagyott programjában szereplő utánpótlás fejlesztésre fordítandó tárgyévi kiadásainak 90%-át; a versenyeztetéssel összefüggő költségeinek 90%-át; a tárgyévi személyi jellegű ráfordítás 50%-át; a tárgyévi képzési feladataival összefüggő kiadásainak 60%-át általános képzés esetén, 25%-át szakosított képzés esetén; tárgyévi beruházási, felújítási értéke 70%-át. Adókedvezmény igénybe vétele Az adókedvezmény a támogatási igazolásban szereplő összeg mértékéig a támogatás nyújtásának adóéve és az azt követő három adóév adójából vehető igénybe, függetlenül attól, hogy a támogatás nyújtásakor elszámolt ráfordítás az elszámolás adóévében nem növeli az adóalapot. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyes esetekben az adott támogatás kapcsán elszámolt ráfordítás adóalap növelő tételnek minősülhet a társasági adóról szóló törvény 3. számú melléklet A/13. pontja alapján, a kapcsolódó adókedvezmény azonban ebben az esetben is igénybe vehető.
4 Az adókedvezményt a törvény hatályba lépését követően nyújtott támogatásokra lehet majd alkalmazni. Az adókedvezményt az állami, többségi állami tulajdonú adózók nem vehetik igénybe. Hatályba lépés A törvényjavaslat ismertetett rendelkezései a javaslat elfogadása esetén július 1-én lépnek hatályba. Az ezt követően nyújtott támogatások esetében a kapcsolódó adókedvezmény már a évi adókötelezettség megállapítása során is alkalmazható. Ez alól kivételt képez a hivatásos sportszervezet részére képzéssel összefüggő feladatokra nyújtott támogatásra vonatkozó bekezdés, mivel e rendelkezés hatályba lépése az Európai Bizottság jóváhagyásához kötött. Az Európai Bizottság jóváhagyásáig hivatásos szervezet részére ilyen jogcímen nyújtott támogatás általános vagy szakképzési támogatásként nyújtható. Személyi jövedelemadó Az említett törvény személyi jövedelemadó törvényt módosító rendelkezései augusztus 18-án léptek hatályba. A változások értelmében az adómentes természetbeni juttatások közé bekerült a kifizető által magánszemély részére juttatott sporteseményre szóló belépőjegy, bérlet. Az adómentesség magánszemélyenként az adóévben összességében legfeljebb 50 ezer forint értékben nyújtott juttatásokra vonatkozik.
5 Kapcsolat Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen észrevétele, hozzáfűzni valója van, kérjük, vegye fel a kapcsolatot szakértőinkkel az alábbi elérhetőségeken: Dr. Kövesdy Attila Vezető Partner akovesdy@deloittece.com Veszprémi István Partner iveszpremi@deloittece.com Knébel Tamás Igazgató, Forgalmi adók tknebel@deloittece.com Dr. Gyuricsku Eszter Igazgató, Munkavállalói juttatások egyuricsku@deloittece.com Dr. Márkus Csaba Igazgató, K+F és Állami támogatások csmarkus@deloittece.com Gémesi Péter Igazgató, Transzferár pgemesi@deloittece.com (A Hír-ADÓ ügyfeleinkhez elektronikus úton érkezik. Amennyiben Ön is szeretné megkapni kiadványunkat, kérjük, jelezze igényét Sápi Mónikánál (tel.: ; msapi@deloittece.com).
6 A jelen dokumentum és a benne foglalt valamennyi információ a Deloitte Magyarország társaságaitól származik és célja, hogy bizonyos témakör(ök)ben általános információkkal szolgáljon, de nem tárgyalja az adott témakör(öke)t annak teljességében. A jelen dokumentumban megadott információk nem minősülnek számviteli, adóügyi, jogi, befektetési, tanácsadási illetve egyéb szakmai szolgáltatásnak. Ezek az információk nem képezhetik ügyfeleink üzleti döntéseinek kizárólagos alapját. Ügyfeleinket arra kérjük, hogy pénzügyeiket vagy üzletvitelüket befolyásoló bármely döntésük meghozatala, vagy a döntés szerint történő lépés megtétele előtt kérjék képzett szakmai tanácsadóink véleményét. A jelen dokumentum és a benne foglalt információk tájékoztató jellegűek és társaságaink aktuális helyzetét tükrözik, de nem szolgálnak a Deloitte Magyarország cégei által tett jognyilatkozatként és társaságaink nem vállalnak felelősséget sem a jelen dokumentummal sem a benne foglalt információkkal, illetőleg semminemű teljesítési vagy minőségi megfeleléssel kapcsolatban. A Deloitte Magyarország cégei nem felelnek a szolgáltatásaik piacképességére, vagy adott célra való alkalmassága, jogtisztasága, versenyképessége, biztonsága és pontossága vonatkozásában. Ügyfelünk a jelen dokumentumot és a benne foglalt információkat a saját felelősségére használja, és teljes mértékben felelősséget vállal a jelen dokumentum és a benne foglalt információk használatából eredő következményekért, esetleges veszteségekért. A Deloitte Magyarország cégei nem vonhatók felelősségre jelen dokumentum, vagy a benne foglalt információk felhasználásával kapcsolatosan felmerülő sem közvetlen sem közvetett károkért, egyéb veszteségekért. Ha a fenti rendelkezések bármelyike bármilyen okból nem érvényesíthető, a többi rendelkezés továbbra is hatályban marad és alkalmazandó. A Deloitte számos iparágban nyújt könyvvizsgálati, valamint adó-, vezetési és pénzügyi tanácsadási, kockázatkezelési és jogi szolgáltatásokat (ügyfeleinknek együttműködő ügyvédi irodánk, az Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda nyújtja a jogi tanácsadási szolgáltatásokat) állami és magáncégek részére egyaránt. Több mint 150 országban jelen lévő hálózatán keresztül a Deloitte világszínvonalú szakértelemmel és a helyi igényeknek megfelelő szaktudással felvértezve áll ügyfelei rendelkezésére világszerte. A Deloitte megközelítőleg szakértője egytől egyig arra törekszik, hogy a kiválóság mércéjévé váljon. A Deloitte név az Egyesült Királyságban company limited by guarantee formában alapított Deloitte Touche Tohmatsu Limited társaságra és tagvállalatainak hálózatára utal, melyek mindegyike önálló, egymástól elkülönülõ jogi személy. A Deloitte Touche Tohmatsu Limited és tagvállalatai jogi struktúrájának részletes bemutatását a következõ link alatt találja: Deloitte Magyarország.
T/8840. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8840. számú törvényjavaslat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Előadó: Varga Mihály
RészletesebbenXII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése
Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi
Részletesebben2011. évi LXXXII. törvény a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról
1 / 8 2011.07.04. 13:30 2011. évi LXXXII. törvény a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról 1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása 1. A személyi jövedelemadóról
RészletesebbenAz új Munka Törvénykönyvének legfontosabb változásai - 2. rész Jogi hírlevél
Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda A Deloitte Magyarország együttműködő partnere Az új Munka Törvénykönyvének legfontosabb változásai - 2. rész Jogi hírlevél 2012. február 8. A munkaszerződés tartalmi elemeit
RészletesebbenHír-ADÓ Új pályázati kiírások megjelenése Termelő és K+F tevékenységet végző vállalatok számára elérhető pályázati források
Hír-ADÓ Új pályázati kiírások megjelenése Termelő és K+F tevékenységet végző vállalatok számára elérhető pályázati források 2011. június 8. Adótanácsadás Jelen hírlevelünkben elsősorban a termelő, K+F
RészletesebbenAz Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012, 2013, 2014, 2015. HírAdó Extra. 2016. június 1.
Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012, 2013, 2014, 2015 HírAdó Extra 2016. június 1. HírAdó Extra Jelen, havi rendszerességgel megjelenő hírlevelünkben
RészletesebbenP Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
RészletesebbenAz Év Adótanácsadó Cége Magyarországon International Tax Review European Tax Awards 2011. HírAdó Extra. 2012. február 1.
Az Év Adótanácsadó Cége Magyarországon International Tax Review European Tax Awards 2011 HírAdó Extra 2012. február 1. HírAdó Extra Az alábbiakban összegyűjtöttük az elmúlt hónap és a következő hetek jelentősebb
RészletesebbenTao: ingyenes juttatásokhoz kapcsolódó korrekciók és a könyvelése
Tao: ingyenes juttatásokhoz kapcsolódó korrekciók és a könyvelése Az írás részletezi a visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatásra, juttatásra, térítés nélkül átadott eszközre, térítés nélkül
RészletesebbenH A T Á R O Z A T O T
Iktatószám: ki/jh01-2087/2014 Budaörsi Kézilabda Sport Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyiratszám: be/sfp-2087/2014 Budaörs Ügyintéző: Pusztai Márton Patkó utca 9. V/47. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu
RészletesebbenI. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]
I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz
RészletesebbenLfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
RészletesebbenCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
RészletesebbenBeszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
RészletesebbenJAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Részletesebben2016. március 24. Változnak a behajtási költségátalány szabályai Jogi hírlevél
2016. március 24. Változnak a behajtási költségátalány szabályai Jogi hírlevél Változnak a behajtási költségátalány szabályai A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai i Iroda havonta tájékoztatja ügyfeleit
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
RészletesebbenKapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
RészletesebbenStatisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
RészletesebbenAz előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
RészletesebbenAZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
RészletesebbenMagyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
RészletesebbenEGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
RészletesebbenÖnellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Részletesebben6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
RészletesebbenSzékesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
RészletesebbenDombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
RészletesebbenHírAdó Extra. 2013. január 8. Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában
Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2013 HírAdó Extra 2013. január 8. HírAdó Extra Az alábbiakban
RészletesebbenKészítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29.
A társasági adó és osztalékadó 2014. Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi változások 2014. évre Fogalmi elemek (pontosítás, kiegészítés, új fogalmak) Adóalap megállapítás módosuló
RészletesebbenBátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
RészletesebbenEURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
RészletesebbenAjánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Részletesebben1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
RészletesebbenDÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
RészletesebbenK Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,
RészletesebbenLAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
RészletesebbenNYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,
RészletesebbenAZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
RészletesebbenBEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Részletesebbena Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
RészletesebbenElőterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról
Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében
RészletesebbenHAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról
1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített
RészletesebbenKözhasznúsági jelentése
1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány
Részletesebben224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
RészletesebbenAz Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012, 2013, 2014. HírAdó Extra. 2014. június 4.
Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012, 2013, 2014 HírAdó Extra 2014. június 4. HírAdó Extra Az alábbiakban összegyűjtöttük az elmúlt hónap és a következő
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenK I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
Részletesebben1/2016.(II.1.) 10/2014. (X.19.)
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 10/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenA SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
RészletesebbenA Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb változások Jogi hírlevél
Ember és Szarvas Ügyvédi Iroda A Deloitte Magyarország együttműködő partnere A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb változások Jogi hírlevél 2011. június 9. A Munka Törvénykönyvét érintő legfontosabb
RészletesebbenHírAdó Extra. 2013. április 3. Az Év Transzferár-tanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012
Az Év Transzferár-tanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012 Az Év Adótanácsadó Cége Magyarországon International Tax Review European Tax Awards 2011 HírAdó Extra
Részletesebbenirányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
Részletesebben11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
RészletesebbenVezető Tisztségviselők Felelősségbiztosítása (D&O) Generali-Providencia Zrt.
Vezető Tisztségviselők Felelősségbiztosítása (D&O) 2 A vezető tisztségviselők felelősségének változása az új Ptk.-ban A 2014.03.15.-el hatályba lépő Polgári Törvénykönyv (Új Ptk.) szerint: - Harmadik személyekkel
RészletesebbenAz 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
RészletesebbenVéleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Részletesebben8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
RészletesebbenXII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más
A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes
RészletesebbenCONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme
RészletesebbenGépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei
Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei Gépjármű finanszírozás változásai 2010. április 14. Dr. Farkas Ádám Elnök Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete Érintett jogszabályok
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
RészletesebbenTámogatási intenzitás csökkenése Budapesten. Hír-ADÓ november 4. K+F és Állami támogatások
Támogatási intenzitás csökkenése Budapesten Hír-ADÓ 2010. november 4. K+F és Állami támogatások Támogatási intenzitás csökkenése Budapesten Jelen hírlevelünkben egy 2011. január 1-jén életbe lépő jogszabályi
RészletesebbenHÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Részletesebben2011. évi költségvetés teljesítése
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2011. évi költségvetés teljesítése /adatok ezer forintban/ MEGNEVEZÉS 2011. évi terv 2011. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (XII.31)
RészletesebbenI. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)
A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti
RészletesebbenHírAdó Extra. 2013. február 6. Az Év Transzferár-tanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012
Az Év Transzferár-tanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2012 Az Év Adótanácsadó Cége Magyarországon International Tax Review European Tax Awards 2011 HírAdó Extra
RészletesebbenPÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
RészletesebbenGazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
RészletesebbenHírAdó Extra. 2013. december 4. Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában
Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2013 HírAdó Extra 2013. december 4. HírAdó Extra Az alábbiakban
RészletesebbenTERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
RészletesebbenA kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére
Tárgy: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Sorszám:
Részletesebben2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01.-2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
RészletesebbenHír-ADÓ Adókedvezmények az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekkel kapcsolatosan
Hír-ADÓ Adókedvezmények az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekkel kapcsolatosan 2011. június 7. Adótanácsadás Adókedvezmények az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő
RészletesebbenII. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege
RészletesebbenA tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
RészletesebbenHírAdó Extra. 2013. február 5. Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában
Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2013 HírAdó Extra 2013. február 5. HírAdó Extra Az alábbiakban
RészletesebbenReklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán
Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt
RészletesebbenA 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
RészletesebbenA szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
RészletesebbenCímzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
RészletesebbenJ A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:
RészletesebbenA munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
RészletesebbenSzusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
RészletesebbenMezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
RészletesebbenTájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Részletesebben2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
RészletesebbenARE- III.2.H. PÓTLAP [.]
ARE- III.2.H. PÓTLAP [.] V A GYONLELTÁR ÜGYSZÁM: KÖVETELÉSEK - AZ ADÓSSÁGRENDEZÉSEBE BEVONHATÓ VAGYONT NÖVELŐ KÖVETELÉSEK ADATAI (A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény
RészletesebbenCsanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
RészletesebbenJELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
RészletesebbenOtthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.
Részletesebben