Volvo gyártmányú autóbuszok dízelmotorjainak felújítása, Műszaki leírása
|
|
- Piroska Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BKV Zrt. T-147/14 Volvo gyártmányú autóbuszok dízelmotorjainak felújítása, Jelen eljárásban a keretszerződés alaptevékenységeként Ajánlatkérő az autóbusz motorok felújítását határozza meg. Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania a rendelkezésére álló felújítási technológia alapján. Az Ajánlattevő rendelkezésére álló technológiai utasításon felül Ajánlattevőnek a jelen műszaki leírásban, Ajánlatkérő által elvárt műszaki tartalmat figyelembe véve kell az autóbuszmotorokat felújítania. A megajánlott felújítási egységárnak tartalmaznia kell a jelen műszaki leírásban meghatározott minden esetben kötelezően cserélendő, a motor felújításánál kötelezően felújítandó 1, vagy felújítottra 2 cserélendő, illetve állapottól függően cserélendő alkatrészek költségét az ajánlati dokumentáció bekezdésében foglaltak figyelembevételével. A megajánlott felújítási egységárnak valamennyi jelen műszaki leírásban meghatározott munkafolyamat, alkatrész cseréjének vagy felújításának, valamint egyéb járulékos munka-, anyag- és egyéb költségét - ideértve a szállítás, rakodás, csomagolás, tárolás, hatósági díjak, engedélyek, vámköltségek, adók - is tartalmaznia kell. A szerződés megkötését követően azonban Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy egyedi hibafelvétel alapján maximum a felújítási egységár összegéig terjedő egyedi árajánlat alapján (a felújítás műszaki tartalmától kisebb mértékű) javítást is megrendelhessen nyertes Ajánlattevőtől. Erre vonatkozóan az ajánlattétel során ajánlati árat nem kérünk. Ilyen esetben közös hibafelvétel alapján nyertes Ajánlattevő árajánlatot készít majd, melynek Ajánlatkérő (Megrendelő) általi visszaigazolása után kezdheti meg a munkát. Ajánlatkérő csak a felújítási egységárat meg nem haladó javítási ár esetén rendeli meg a szolgáltatást. A javítás egyedi hibafelvétel alapján, míg a felújítás jóváhagyott technológiai dokumentáció alapján történik. Ajánlattevőnek technológiai vagy javítási utasítással kell rendelkeznie, amelynek olyan mélységűnek kell lennie, hogy annak alapján a Volvo D7C típusú dízelmotorok szakszerű javítását/felújítását el lehessen végezni. A nyertes Ajánlattevő által felújított/javított motornak meg kell felelnie az Ajánlattevő mindenkor érvényes műszaki, illetve technológiai előírásában meghatározott paramétereinek. Egy adott motornál az állapottól függően cserélt, felújított alkatrészeket a BKV Zrt. részére kérésre be kell tudni mutatnia nyertes Ajánlattevőnek (gyártásközi ellenőrzés esetén). A felújításhoz/javításhoz kizárólag a minősítő vizsgálat során jóváhagyott technológiákban előírtak szerinti minőségben és mennyiségben építhetők be további (pót)alkatrészek. A javítandó/felújítandó motorokon a dízel befecskendező szivattyúk (adagolók), turbófeltöltő, kompresszor és szervo szivattyúk felújításuk esetén, valamint, befecskendező fúvókák és előbbi tételek újra történő cseréje esetén, amennyiben azok nem gyári első beépítésűek, tekintve, hogy környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági szempontból kiemelten fontos pótalkatrészeknek minősülnek, ezért az 5/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet 23. -ban és a 1 H-minősítő jel használatára kötelezett alkatrész felújítása esetén, annak hiányában újra cserélendő 2 H-minősítő jel használatára kötelezett alkatrész felújítása esetén, annak hiányában újra cserélendő 1
2 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet 9. (4) bekezdésben leírtak, valamint utóbbi rendeletben hivatkozott MSZ :1992 szabvány alapján minősítő vizsgálatra kötelezettek. Ezek javításához, felújításához Ajánlattevőnek, vagy az általa igénybe vett alvállalkozójának rendelkeznie kell jóváhagyott és érvényes minősítő vizsgálatot igazoló, a H minősítő jel használatára vonatkozó engedéllyel. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a vonatkozó engedélyek másolati példányát. Amennyiben Ajánlattevő és/vagy alvállalkozója nem rendelkezik a vonatkozó H minősítő jel használatára vonatkozó engedéllyel, úgy ajánlatában cégszerűen aláírtan kell nyilatkoznia, hogy a felújítás/javítás helyett minden esetben új pótalkatrész beépítését biztosítja. Ez esetben Ajánlattevőnek csatolnia kell a jármű gyártójától származó nyilatkozatot, amely szerint a beépítésre kerülő alkatrész gyári eredeti, vagy a gyártó által első beépítésűként elismert. A felújításra vagy javításra kerülő egységek el-és visszaszállítása nyertes Ajánlattevő feladata. Nyertes Ajánlattevőnek a felújított/javított motorokat a próbapadi futtatást követő 24 órán belül Ajánlatkérő telephelyére vissza kell szállítania. Amennyiben a cserélendő alkatrészek pillanatnyilag nem szerelhetők fel a felújított/javított motorra, úgy Ajánlattevőnek azt por, víz és egyéb szennyeződések ellen védett csomagolásban kell Ajánlatkérő részére visszaszállítania. A motorok feltöltését a felújítást, javítást követően Ajánlattevőnek az alábbi táblázat szerinti követelményeket kielégítő motorolajjal kell elvégeznie: Fődarabok Viszkozitás Minimális teljesítményszint Gyártóművi jóváhagyás (viszkozitás) Feltöltési mennyiség (liter) MOL Dynamic Global Diesel motorolaj 15W-40 ACEA E9-08 Issue 2 Volvo VDS-4 24 liter Minőségi átvétel: A javított/felújított főegységhez minden esetben mellékelni kell az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 25. szerint a minőségét tanúsító műbizonylatot. A felújított / javított motorokon elhelyezett adattáblán, vagy a műbizonylaton a motor egyedi számának feltüntetésével jelölni kell a felújító/javító adatait és a jótállás lejártának időpontját (év/hét). A Műbizonylathoz minden esetben mellékelni kell a felújított/javított motorral végzett egyedi, szabványos tesztciklus szerint végzett motorfékpadi vizsgálatról kiállított mérési jegyzőkönyvet a füstölésmérés (K) érték bizonylatával együtt, továbbá a befecskendező szivattyú, a turbófeltöltő és kompresszor próbapadi bemérési jegyzőkönyvét, valamint a hengerfej(ek) javítása esetén a tömítettség vizsgálatáról készült jegyzőkönyvet is. 2
3 A Műbizonylathoz továbbá csatolni szükséges a cserélt vagy felújításra került alkatrészek jegyzékét, tételes listáját, a listában fel kell tüntetni az alkatrészek termékgyártóit, illetve azonosító számait is. Ezt meghaladóan Ajánlattevőnek a motor leszállításával egyidejűleg a Ajánlatkérő részére a cserélt alkatrészeket vissza kell szállítania. Nyertes Ajánlattevőnek Megrendelő részére a próbapadi járatás előtt legalább 48 órával korábban jeleznie kell a járatás tényét, várható időpontját, annak érdekében, hogy Megrendelő a minőségi átvételre vonatkozóan a próbapadi mérés során megfelelő szakemberrel képviseletét biztosítani tudja. Amennyiben Megrendelő a próbapadi járatáson részt kíván venni, úgy erről nyertes Ajánlattevőt írásban értesíti. Amennyiben az átvétel során műszaki szempontból történő megvizsgálás során eltérések mutatkoznak, úgy jegyzőkönyvezett átvétel történik. A jegyzőkönyveken a vizsgálatot végző szervezet cégjelzése és a vizsgálatot végző személy aláírása kötelező. Ajánlattevőnek a Megrendelő részére lehetőséget kell biztosítania a javításközi ellenőrzésre. A javításközi ellenőrzéshez, minden eszközt és feltételt Ajánlattevőnek kell biztosítania. Jótállás Az Ajánlattevő köteles a javítás/felújítás minőségéért a javított/felújított termék beépítésétől számítottan minimum 12 hónap jótállást vállalni. Ajánlatkérő a felújítás esetén vállalt többlet jótállást bírálati szempontként értékeli. A jótállás kiterjed a felújított motorra és annak részegységeire (befecskendező szivattyú, porlasztók, turbótöltő, szervoszivattyú, légsűrítő, generátor és indítómotor) is. Ajánlatkérő a kötelezően vállalt jótálláson felül vállalt jótállást bírálati szempontként értékeli. A jótállás alapfeltétele a motor járműbe történő beépítését követően a nyertes Ajánlattevő és Ajánlatkérő által elvégzett közös üzembe helyezés. Ajánlatkérő vállalja, hogy a fődarabot a beszállítástól számított 30 munkanapon belül a járműbe beépíti. A beépítést megelőzően 2 munkanappal értesíti nyertes Ajánlattevőt a beépítés-, és az Ajánlattevővel közös beüzemelés tervezett időpontjáról. A közös beüzemelésről jegyzőkönyv készül, melyben rögzítésre kerül a beépítés időpontja, azaz a jótállás kezdete. Ajánlattevő köteles a jótállási időszakra vonatkozóan meghatározni és ajánlatához csatolni az Ajánlatkérő (üzemeltető) által kötelezően elvégzendő szerviz műveleteket és azok ciklusait ±10% tűrésmező figyelembe vételével. A felújított/javított főegységet adattáblával kell ellátni, amely tartalmazza a felújító / javító adatait és a jótállás lejártának időpontját (év/hét). A felújítás során cserélendő és/vagy felújítandó alkatrészek listája és elvégzendő munkafolyamatok: Valamennyi motor felújításánál az úgynevezett gyártóműi technológia szerinti fűzött blokkos eljárást kell alkalmazni, a *-al jelzett alkatrészek ennek keretén belül kerülnek cserére vagy javításra. 3
4 1. Kötelezően elvégzendő munkafolyamatok: Nyertes Ajánlattevőnek a motor felújítása során kötelezően ellenőriznie kell a motorban lévő valamennyi furat, menet és egyéb illesztési hely állapotát, azok szükség szerinti megmunkálását, helyreállítását el kell végezni. Ajánlattevőnek a motor felújítása során kötelezően el kell végeznie a felújítandó motor víz-, kenési rendszerét érintő lerakódás-mentesítését. A motorok felújítását megelőzően (a hiba felvételezés során) a motorblokkról valamennyi szerelhető alkatrészt el kell távolítani, és valamennyi alkatrészről, illetve részegységről a szennyeződést el kell távolítani. A hengerfejeket és a motoröntvényt az (esetleges) iszapos szennyeződésektől meg kell tisztítani, a lerakódásokat el kell távolítani, a teljes kenési rendszer (beleértve a motor kenési rendszeréhez közvetlenül kapcsolódó valamennyi kis fődarab az olajozó furatait is) eltömődés-mentességét helyre kell állítani. A szennyeződések lemosásához nyertes Ajánlattevő csak olyan tisztítóanyagokat használhat fel, amelyek bizonyítottan nem károsítják a motor, illetőleg a tisztításban érintett egységek szerkezeti anyagait. 2. A felújítás során cserélendő alkatrészek jegyzéke Figyelem! A motorok felújításánál az úgynevezett gyártóműi technológia szerinti fűzött blokkos eljárást kell alkalmazni, a *-gal jelzett alkatrészek ennek keretén belül kerülnek cserére vagy javításra. 2.1.A felújítás során minden esetben kötelezően cserélendő, illetve javítandó alkatrészek Srsz. Megnevezés 1. Motorblokk* 2. Főtengely* 3. Dugattyúk* 4. Dugattyúgyűrűk* 5. Dugattyúcsapszegek* 6. Dugattyúcsapszeg-perselyek* 7. Hengerperselyek* 8. Vezérműtengely csapágyak* 9. Fekvőcsapágyak* 10. Hajtókarcsapágyak* 11. Hajtókar csavarok* 12. Támcsapágy* 13. Szelepszár szimering 14. Szelephimba perselyek 15. Szelepvezetők 4
5 16. Lökőrudak 17. Lendkerék csavarok 18. Olajhűtő gumicsövek 19. Porlasztócsúcsok 20. Porlasztó leszorító csavarok 21. Résolajcső 22. Izzító gyertyák 23. Felxibilis hűtőfolyadékcsövek 24. Olajszóró fúvókák 25. Tömítések 26. Szimeringek 27. Ékszíjak 28. Termosztát 29. Motorolaj főszűrő patron 30. Mellékáramkörű főszűrő (FJX, FKU szériás járműveknél) 31. Centrifugálszűrő + tömítése (FLR szériás járműveknél) 32. Motorolaj 33. Olajnyomás szabályzó szelep 34. Üzemanyagszűrő és vízleválasztó előszűrő 35. Ékszíjfeszítők 36. Ékszíjtárcsa csavarok 37. Kábelköteg 1.2.A motor felújításnál minden esetben kötelezően felújítandó vagy felújítottra cserélendő egységek (H-minősítő jel használatára kötelezett alkatrészek esetén ajánlattevő nyilatkozat alapján újra cserélendő): Srsz. Megnevezés 1. Hengerfejek 2. Turbófeltöltő H minősítő jel használatára kötelezett 3. Vízszivattyú 4. Olajhűtő 5. Olajszivattyúk + olajszivattyú hajtás Befecskendező szivattyú H minősítő jel használatára 6. kötelezett 7. Üzemanyagszivattyú 8. Kompresszor H minősítő jel használatára kötelezett Szervoszivattyú H minőítő jel használatára 9. kötelezett 10. Generátor 11. Indítómotor 5
6 1.3.A felújítás során állapottól függően cserélendő fontosabb tételek (a felújítás során azon hibás tételeket is cserélni kell, amelyeket a jelen felsorolás nem tartalmaz): Srsz. Megnevezés 1. Vezérműtengely* 2. Olajteknő* 3. Hajtókarok* 4. Főtengely fogaskerék* 5. Közvetítő fogaskerék és agycsapágy* 6. Porlasztó testek 7. Szelepek 8. Szelepülések 9. Szeleprugók 10. Szeleprugótányérok 11. Szelepékek 12. Szelephimbák 13. Szelephimba tengelyek 14. Szelepemelő tőkék 15. Szelepvezetők 16. Szelepállító csavarok, anyák 17. Nívópálca 18. Nyomócsövek 19. Lendkerék fogaskoszorú 20. Ékszíjtárcsák 21. Kipufogó gyűjtőcsonkok 22. Fordulatszám jeladó 23. Vízhőfok jeladó 24. Töltőnyomás jeladó Amennyiben Ajánlattevő az 5/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet 23. -ban és a 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet 9. (4) bekezdésben leírtak, valamint utóbbi rendeletben hivatkozott MSZ :1992 szabvány alapján a H -minősítő jel használatára kötelezett alkatrészek javítására/felújítására nem rendelkezik a hivatkozott engedéllyel, úgy az eljárás során benyújtott nyilatkozata alapján a felújítás során a javítás vagy felújítás helyett minden esetben új alkatrész cseréjét kell biztosítania, és erről az ajánlata során egyértelműen nyilatkoznia kell. Ez esetben Ajánlattevőnek minden tételre vonatkozóan csatolnia kell a jármű gyártójától, vagy jogutódjától származó nyilatkozatot, amely szerint a beépítésre kerülő alkatrész gyári, eredeti vagy a gyártó által első beépítésűként elismert. 6
Műszaki leírása. A javítás egyedi hibafelvétel alapján, míg a felújítás jóváhagyott technológiai dokumentáció alapján történik.
BKV Zrt. T-155/14 DAF típusú autóbusz dízelmotorok felújítása, Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania a dízelmotorok felújítására
MB Citaro O530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, Műszaki leírása
BKV Zrt. T-175/15 MB Citaro O530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, Jelen eljárásban a keretszerződés alaptevékenységeként Ajánlatkérő a MB Citaro O530 típusú autóbuszmotorok felújítását határozza
Perkins Phaser 135 Euro 2 típusú autóbusz dízelmotorok felújítása, szükség szerinti javítása Műszaki leírása BKV Zrt. 15/T-393 /12.
Műszaki leírás Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania. A megajánlott felújítási egységárat jelen műszaki leírásban meghatározott
Használt vagy felújított CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-010/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: Használt vagy felújított CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. szeptember 22. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L
Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
DAF típusú autóbusz dízelmotorok felújítása, Műszaki leírása BKV Zrt. 15/T-60 /13. Műszaki leírás
Műszaki leírás Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania a dízelmotorok felújítására vonatkozó fűzött blokkos technológia alapján.
DAF típusú autóbusz dízelmotorok felújítása, szükség szerinti javítása
DAF típusú autóbusz dízelmotorok felújítása, szükség szerinti javítása (Eljárás száma: T-155/14) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
MB Citaro O530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása. Műszaki leírás
MB Citaro O530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása Műszaki leírás Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania.
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Alap- és közép kategóriájú mobiltelefonok és tartozékok beszerzése a NAV részére tárgyban, verseny újraindításával történő közbeszerzési eljárásban. 1. Az ajánlatkérő
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7
Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Informatikai eszközök beszerzése - KORR. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/65
Informatikai eszközök beszerzése - KORR Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/65 1 Beszerzés tárgya: Ajánlatkérő részére a Kecskeméti Megyei Kórház - Kalocsai Szent Kereszt Kórház és a Kiskunfélegyházi Kórház-
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
"A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY
EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet
Gépi hajtású szintkülönbség kiegyenlítő OKJ:31582 06 0010 3101 18. életévét betöltötte, vagy szakmunkás, Sikeres kisgépkezelői tesztvizsga jegyzőkönyv A munkáltató írásos megbízása Kézi hajtású 18. életévét
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK
4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: ---
1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller út 29. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1096 Ország: Magyarország 9. melléklet
HU-Budapest: Nagyfeszültségű kábelek 2011/S 107-176568 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Árubeszerzés
1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:176568-2011:text:hu:html HU-Budapest: Nagyfeszültségű kábelek 2011/S 107-176568 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN
"Hangszerbeszerzés - 2016" megnevezésű közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának helyesbítése
"Hangszerbeszerzés - 2016" megnevezésű közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának helyesbítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/64 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015
A 17-es és 1-es villamos vonalak között (Bp. III.ker. Bécsi út - Vörösvári út) a dozátor vágány és útátjárók felújítása
A 17-es és 1-es villamos vonalak között (Bp. III.ker. Bécsi út - Vörösvári út) a dozátor vágány és útátjárók felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-59/16. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest,
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0
A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes
4594/Miskolc/2014 - Orvosi gázok beszerzése Témafelelős: Kelety Gábor divízió igazgató Telefon: +36 1237-1150. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98
4594/Miskolc/2014 - Orvosi gázok beszerzése Témafelelős: Kelety Gábor divízió igazgató Telefon: +36 1237-1150 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98 1 Beszerzés tárgya: Ajánlatkérő az Intézmény részére
11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985
11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int
1. Általános műszaki és szerződéses feltételek:
1. Általános műszaki és szerződéses feltételek: Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania a dízelmotorok felújítására vonatkozó fűzött
Különféle irodabútorok javítása a BKV Zrt. telephelyein
Különféle irodabútorok javítása a BKV Zrt telephelyein e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-195/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
Konyhai és háztartási kisgépek beszerzése
Konyhai és háztartási kisgépek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-318/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése
Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor
Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)
SZERVIZCSOMAGJAINK MUNKA MEGNEVEZÉSE LEÍRÁS KÖLTSÉG. Nagynyomású tísztítás
SZERVIZCSOMAGJAINK Nagynyomású tísztítás Javításra tiszta kerékpárokat tudunk felvenni! Ellenkező esetben javításkor a mosási díjat felszámítjuk. 1.000 Ft. Felkészítés a szezonra fék- váltó beállítás,
Tájékoztató a hirdetmény módosításáról - Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió beszerzése tárgyában
Tájékoztató a hirdetmény módosításáról - Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió
Valamennyi sebességváltó esetén elvárt műszaki tartalom
BKV Zrt. T-204 Autóbuszokban üzemeltett automata sebességváltók felújítása, szükség szerinti javítása 12. sz. melléklet Valamennyi sebességváltó esetén elvárt műszaki tartalom A sebességváltó felújítása
Technológiai dokumentációk
Megmunkálási technológiák NGB_AJ003_2 Gépészmérnöki (BSc) szak k 13. előadás Összeállította: Dr. Pintér József fogalma: mindazon adatok (rajzok, írásos anyagok) összessége, amelyek a gyártás megkezdése
BKV Zrt. 15/T-103/13 13. számú melléklet Műszaki leírás felújításra
Műszaki leírás Jelen eljárásban Ajánlattevőnek a felújításra vonatkozóan kalkulált egységárakat (átalánydíj) kell megajánlania. A megajánlott felújítási egységárat jelen műszaki leírásban meghatározott
A KI K SK S E K R E E R S E K S E K D E E D LMI M ÉR É T R É T K É E K S E Í S TÉ T S É R S E
A KISKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉSRE VONATKOZÓ FOGYASZTÓVÉDELMI KÉRDÉSEK Jelen prezentációs anyag kizárólag oktatási célokat szolgál, amelyre való tekintettel nem ad teljes körű tájékoztatást a vonatkozó jogszabályi
BKV Zrt. üzemeltetésében lévő belszolgálati járművek javításához szükséges alkatrészek és felszerelések szállítása
BKV Zrt. üzemeltetésében lévő belszolgálati járművek javításához szükséges alkatrészek és felszerelések szállítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-136/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest,
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő
HENYIR felhasználói dokumentáció
HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu
4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: ---
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Postai cím: Haller
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126 Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
Hidroakkumulátorok szándékolatlan leürülésének megakadályozása miatti tolózár beszerzése - Korrigendum
Hidroakkumulátorok szándékolatlan leürülésének megakadályozása miatti tolózár beszerzése - Korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/73 A Paksi Atomerőmű primerköri létesítményében lévő hidroakkumulátor
1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:
pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs
A teljes mennyiséggel kapcsolatos tájékoztatást a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás tartalmazza.
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
Gyenes Zoltán Polgármester Úr Részére Tel: +36 70 338 5511 E-mail: polgarmester@bernecebarati.hu Szigetszentmiklós, 2015. augusztus 3.
Bernecebaráti Község Önkormányzata 2639 Bernecebaráti, Széchenyi u. 59. Gyenes Zoltán Polgármester Úr Részére Tel: +36 70 338 5511 E-mail: polgarmester@bernecebarati.hu Szigetszentmiklós, 2015. augusztus
Fővárosi Vízművek Zrt.
Fővárosi Vízművek Zrt. ÉLETCIKLUS KÖLTSÉG SZÁMÍTÁS ALKALMAZÁSÁNAK KÖZBESZERZÉSI KÉRDÉSEI MASZESZ ORSZÁGOS KONFERENCIA LAJOSMIZSE dr. Korossy Emese Fővárosi Vízművek Zrt. Beszerzési osztályvezető 1 Fővárosi
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
A követelés-elengedés eredményeként az Ön tartozása <tartozás csökkenésének mértéke> forinttal csökken.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ MNB 14/2015. (X. 27.) AJÁNLÁSÁNAK MELLÉKLETEIHEZ 1. Az ajánlás 1. számú mellékletben szereplő táblázat adattartalma Tájékoztatjuk, hogy a szerződés módosítása esetén a fent megjelölt
H A T Á R O Z A T. Boodie gyermekülést és HTP Elibas gyermekülést az esetben forgalmazza a továbbiakban, ha az el van látva:
Iktatószám: Tárgy: BO/FO/00488-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az A-Gyöngy Team Kft.-t (székhelye: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 13., adószáma: 23919473-2-05-2-05),
Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)
PANNON EGYETEM Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) VI. fejezet A sajátos szükségletű hallgatók jogai A 79/2006. (IV.5.) Korm. Rendelet 18. (1) bekezdése alapján a sajátos szükségletű
1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal Útmutatója a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendeletben
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Gumikerekes tömegközlekedési járművek légrugóinak és légrugó alkatrészeinek beszerzése
Gumikerekes tömegközlekedési járművek légrugóinak és légrugó alkatrészeinek beszerzése (Eljárás száma: T-504/14.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. 1 / 33 oldal A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ajánlati dokumentáció
HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS ADATTÁROLÓS VITELDÍJJELZŐK ELLENÖRZŐ KÉSZÜLÉKEI HE 110-2001
HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS HE 110-2001 Az adatbázisban lévő elektronikus változat az érvényes! A nyomtatott forma kizárólag tájékoztató anyag! TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS HATÁLYA...3 2. MÉRTÉKEGYSÉGEK, JELÖLÉSEK...3
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK III. KÖTET
MB Citaro O530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása (Eljárás száma: BKV Zrt. T-135/16) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK III. KÖTET MŰSZAKI LEÍRÁS 2016. Jelen eljárásban a beszerzés
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 14-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
68/2015. (IV.14.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. április 14-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Kistérségi Startmunka mintaprogram a helyi
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:
Ajánlati felhívás-pest Megyei Rendőr-főkapitányság Opel Astra H gépjárműveinek garanciaidőn túli karbantartása, javítása
Ajánlati felhívás-pest Megyei Rendőr-főkapitányság Opel Astra H gépjárműveinek garanciaidőn túli karbantartása, javítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Áruszállítás, áruátvétel és selejtezés. (Logisztika/ raktár)
Áruszállítás, áruátvétel és selejtezés (Logisztika/ raktár) I. Az élelmiszer-adomány átvételének folyamata, szállítási tudnivalók 1. Az Élelmiszerbank elkészíti a adomány-kiajánlás/szállítási előjegyzés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.
Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/47. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.04.25. Iktatószám: 3535/2016 CPV Kód: 33111000-1
Szerződésmódosítás-Adásvételi szerződés a KEOP-5.6.0/E/15 számú pályázathoz kapcsolódó digitális felvételi/átvilágító röntgen berendezés leszállítása, és üzembe helyezése, továbbá a jótállási időn belüli
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal Beszerzést végző szervezeti egység A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja az rendje
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése
Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu
Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
ADATLAP Azonosító: A10
BIZONYLAT MEGNEVEZÉSE: ADATLAP Azonosító: A10 Tárgyi eszközök naplója Bizonylat száma: B. 11-52/új.r.sz. Bizonylat kitöltésére, kezelésére vonatkozó információk: A tárgyi eszközök naplója elnevezésű nyomtatványt
K I M U T A T Á S a. használatában lévő gépjárművekről. Gépjármű műszaki vizsga érvényességi ideje. Gépjárműhöz használt menetlevél (útnyilvántartás)
Kimutatások 1 K I M U T A T Á S a. használatában lévő gépjárművekről. sz. melléklet Sorszám 1. Gépjárm ű típusa Gépjármű rendszáma Gépjármű forgalmi engedélyének száma, érvényességi ideje Gépjármű műszaki
Villamos energia beszerzés 2016
Villamos energia beszerzés 2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/120 Villamos energia adás-vételi szerződés a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 7 tagvállalata (Debreceni Vízmű Zrt., DKV Debreceni Közlekedési
5. sz. melléklet: Nyereség- és költségelszámolásra vonatkozó eljárásrend
5. sz. melléklet: Nyereség- és költségelszámolásra vonatkozó eljárásrend 1. Fogalmak: 1.1. nyitó készletérték (HUF): szerződés indulását követő 15 napban betárolt gáz energia (kwh) * a Day ahead Close
Internet szolgáltatás előfizetői szerződés
Internet szolgáltatás előfizetői szerződés Előfizető adatai: Ügyfélkód: 49952347 Szerződéskód: CNNET20140 Előfizető neve: Előfizető címe: Hozzáférési pont címe: Számlázási cím: Szem. ig. szám / adószám:
Szállítási információk
Szállítási információk A csomagok házhoz szállítása a Magyar Postával történik, a megrendeléstől számított 2-3 munkanapon belül, a mindenkor érvényes postai díjszabás szerint. Szállítási díj Ingyenes a