Káin és Ábel. Első jajkiáltás. Dráma három jajkiáltásban. Szereplők ÉVA ÁDÁM KÁIN ÁBEL ARABELLA AZ ÚR HANGJA

Átírás

1 Káin és Ábel Dráma három jajkiáltásban Szereplők ÉVA ÁDÁM AZ ÚR HANGJA Első jajkiáltás Trópusi táj és hangulat. A háttérben három cölöpkunyhó. Ádám kunyhójának bejárata fölött s kétoldalt: megfojtott, száradó óriáskígyó. Az Ábelén áldozati bárányok, kecskék bőre; a Káinén búzakéve. Csönd, madárhang, a tenger lélegzete s felhőtlen ég, hogy aki megérdemli, láthassa az Istent. Az előtérben Ábel hatalmas áldozati oltára, tövében egy vérfoltos kővel. Ábel kilép a kunyhóból, kezében aranycsésze. Elhelyezi az oltáron, gyönyörködik benne, majd az ég tisztaságában. Furulyaszó, majd oroszlánhang. Ábel megretten, fölkapja az aranycsészét, mintegy az Istennek mutatván: ezt csináltam néked. Az ég beborul, vihar, villám, mennydörgés. Az első puskalövéshez hasonlatos dörejre Ábel beszalad a kunyhóba, kihozza kürtjét, belefúj. Dörrenések a közvetlen közelében. Káin! Káin! Hallod, bátyám? Térdre borul. Káin! Takard el az arcod! Ó, haragnak Istene! Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úristen! Igazságosak és igazak útjaid, Mennynek és Földnek, talpad alatt e néhány embernek Királya. Félek és reszketek, Uram, ki ne félne téged, és ki ne dicsőítené nevedet! Új lakóhelyünkön új oltárt emeltem, nézd, a kő véres már áldozati bárányaim vérétől, aranycsészét is készítettem neked, mert egyedül te vagy szent, s eljönnek majd mind a teremtett lények és térdre borulnak előtted, mert nyilvánvalókká lettek igazságos ítéleteid. Anyámat, atyámat lángpallosoddal az Édenből kiűzted, régi szálláshelyükön a földet kiszikkasztottad; ez új helyen bár tekints le ránk enyhült pillantással, áldd meg kínlódásainkat Jön, letérdel Ábel mellé. Egy darabig hallgatja annak már csak suttogó szavait, majd ő is könyörögni kezd. Ha úgy akarod, belenyugszunk, Isten, minden határozatodba. Miért töröd össze a belenyugvásunk szándékát is, mint a cserépedényt? Miért teszed próbára naponként,

2 óránként, percenként a hűségünket? Avagy nem a szeretet jegyében teremtettél mindeneket? Dörej. Miért vagy hát örökkön haragos? A sasnak háromszori jajkiáltását hallottam a reggel. Eget, földet, óceánokat és csodás lényeket alkottál, mosoly helyett mégis rosszalló pillantást vetsz saját művedre. Megbántad, Uram, amit cselekedtél? Anyánk, apánk bűne miatt a fiakból is kiábrándultál? Narancsligeteimet a földre botoltad, szőlőmet jégesőd pusztítja, búzaföldemre a tengert uszítod, és ha elunod játékaidat, sáskahadat eregetsz ránk az ujjaid közül Ábel elképed. Mit beszélsz? Az igazságot imádkozom. Szemébe imádkozom a tényeket. És azt mondod: játszik velünk? Nem, ezt nem mondtam, Ábel. És ha elunod játékaidat így mondtad. Isten játékait emlegettem? Játéknak nyilvánítod a bölcsességét? A haragját? Új dörej hallatán. Valóban ezt mondtam?

3 Sáskahadat eregetsz ránk az ujjaid közül. Borzasztó. A dörejre elfödi arcát, Káin kutatólag néz föl az égre. Bocsáss meg, Uram, a te szolgádnak, mert nem tudja, mit beszél. Hirtelen kitisztul az ég, csönd. Elment! Elmúltak a veszedelmei. Káin! A bocsánatát kérted és megenyhült! Evoé! Bocsánatkérő szavadat még sohase hallottam. Evoé! Anyánk boldog lesz, ha elmondom neki. Itt az oltárom előtt miattad sírt és imádkozott az éjjel is. Evoé! Elmúltak a titokzatos dörrenések is. Ezeket még sohase hallottam. Biztonságos csend van. Csak az óceán Ó, bátyám, micsoda ereje van a töredelmes alázatnak! De hiszen Nem az én félelmem: a te szavad jutott föl hozzá. Bocsáss meg, Uram Három ritka szó, három fehér galamb az égbe röppentve. Az érkezésüket jelző aranytrombita szavát is hallottam. Evoé! Káin galambszavait hallottam! Csak attól tartok, holnap Mi történik holnap? A szemébe imádkozol újra valamit. Nem kellene ujjat húznom Vele. Ezen gondolkoztam a leperzselt földjeim láttán. Az Éden ostromáról is le kellene mondanod már.

4 Arról nem mondok le. Látni akarom, látni fogom az elveszített Paradicsomunkat belülről. Háromszáz őrzőangyal, fegyveresen a hét kapu előtt. Anyánk látomása. És ha csak egy van? Az Úrnak egyetlen kerubja is erősebb valamennyiünknél. Mert fejedbe sulykoltad a gyöngeség tudatát. De ha egyszer is beleszippantasz az Éden illatába! Érezted már? Azt hiszem, igen. A Hebron völgyében Milyen az az illat? Nem tudom elmondani. Elborít, kiszűri belőled a félelem érzését. Megrészegít! Mint apánkat a cserjepálinka. Azért imádkozol te vádakat! Követeléseket! Anyánkat, lám, ugyanaz az illat csak elszomorítja. Néz hosszan a Hebron völgye felé, múltkor úgy aludt el az Éden illatemlékeivel. Bevallotta nekem. Lassanként őt is belesodrod a betörési szándékaidba.

5 Csak eligazít az emlékeivel. Az Éden felé vezető utakat egyedül ő ismeri. Apánk elfelejtette már. Velem jössz-e? Nem. A Makpela-barlangig. Nem, nem, nem! A Hebron völgyének végében, a citromerdőn túl, a cédrusliget sarkán balra kanyarodva már különös fények ragyognak éjszaka. Ékszervillogás az ég peremén. Onnan már csak kúszva lehet megközelíteni a Lebia hegyét. A Lebia hegyét. Tüske, bozót, liánháló, kaktuszcsapda, óriási vöröshangyabolyok, sziklarepedésből rád sziszegő kígyók, skorpiók Odáig vergődik el apánk is. Kígyót fojtogatni. Tegnap a csúcs alatt fogyott el az utolsó csepp erőm is. Szakadékba zuhantam, dárdányi tövisek közé. Gyógyfüvet hozok Múlik már. S megérte. Onnan, ha jól figyelsz, a szemed előtt földerengenek az Éden falai. A százötven láb magas kristályfa.

6 Kristályfa! S a négy hatalmas szurokfolyam. A Pison, a Gibon, a Tigris, az Eufrátesz. Odabent, az Élet Fájának tövében még tej, méz, bor és olaj folyik bennük. A falakon kívül az áldás átokká válik. Mi okból? Mi céllal? Nem tudhatod, ne firtasd. Mit láttál még? Vastag felhőtakaró borított mindent. De a fülemmel valamit megneszeltem. Az aranyhárfák hangját. Kardsuhogást. Anyánk borzongató álmainak hangját. Mint amikor a semmibe sújt valaki; képzelt fejeket vagdos. Én úgy gondolom inkább: ezüstsarjút kaszálhatnak a kerubok. A bűneinket! Bűneinket? Kacag. Mindazt, amit reggeltől estig rólunk feltételeznek. Ó, már megint! Lekaszálják, begyűjtik, a lába elé hordják, belemarkol, megszagolja, s új haragra gyullad. Ez élteti: a mindennapi fölháborodás. Ne vétkezz már megint. Itt vagyunk négyen, ötödiknek a tekergő Lucifer. Mondd, mit csinálna nélkülünk?

7 Szépen kérlek, Káin Fejébe vette, hogy gonoszok, buják, restek, alattomosak, apa- és testvérgyilkosok vagyunk, meg kell minket javítani. Igen. Javítson, faragjon, alakítson. Míg nem voltunk, békésen üldögélt, lebegett a vizek fölött, ha ugyan ki nem irtott már előttünk néhány nemzedéket. De hiszen jól tudod, mi történt. Igen. Tiltott gyümölcs. A Tudásé. A kinyílt csipáé, az esetleges beleszólásé valahol valamibe, valamiért, ami nem kedvére való Hallgass! Tudás, hamis hang ugyebár, az ájtatos angyali kórusban? Ó, Istenem! Minek alkotott oly különös gyümölcsöt, ha nem volt szabad hozzányúlni? S a tiltott almával miért ébresztette föl bennünk a Vágyat, mikor az oly rettentő bűn a szemében? Nem tudom, ne kutasd! Hallgass!

8 Nem tudom, ne kutasd, ne szólj, ne beszélj. Viseld homlokodon a bűntudat bélyegét. Még hagyján, ha ő süti rád. De magad égeted a homlokodra, önszántadból, csupa buzgalomból Szépen kérlek, bátyám, türtőztesd magad. Csend van és kegyelem, vagy annyi bár, hogy másfelé figyel. Számunkra már az is megnyugvás, ha másfelé fordítja a tekintetét. Talán új földrészeket, óceánokat támaszt, és addig nyugodtak lehetünk. A haragját munkába öli. Lássunk munkához magunk is. Begyűjtöd, kicsépeled a búzádat, én megnyírom a juhaimat, sajtot készítek Törődjünk magunkkal, mert ha gondjába vesz: újra csak vele kell törődnünk. Mert Ő az Engedelmesség, a Volt, a Létező és az Eljövendő. És én? Én mi vagyok? Te mi vagy? Ha abbahagyod a kérdezősködést, mutatok valamit. Besiet a kunyhóba, hat aranycsészével tér vissza, leteszi a hetedik mellé. Titokban, hogy te se tudj róla, nézd, mit készítettem. Az aranycsészék. Anyánk százszor mesélt története. Ekkor hangos szózatot hallottam, mely így szólt a hét angyalhoz: menjetek, öntsétek ki az Isten haragjával telt hét csészét a földre. Az alattvalókra. Azok az Ő haragjának csészéi voltak. Ezek az én hálaadásoméi. Hála Így ment el az első angyal, és kiöntötte csészéjét a szárazföldre. Ettől rosszindulatú, gonosz fekély támadt mindazokra Nem, nem!

9 Majd a második öntötte ki csészéjét a tengerbe, mely vérré változott Vérré! Félek a vértől. Ezek örömre szolgálnak! A harmadik a Napot öntötte szembe, hogy égessen, perzseljen, és apánk rettentő kínjában a nyelvét rágta idelent. Minek ezt fölemlegetni? És a hatodik az Eufráteszbe öntötte ki csészéjét, hogy kiszáradjon Ezek a békesség csészéi! Hetedik a levegőégre, mikor is hatalmas szózat hallatszott az égből: igen, így legyen! És villámlott, mennydörgött, a Lebia hegye háromfelé szakadt, és ami élőlény volt, a mélységbe zuhant. Így volt! Így akarta! Nem érted? Így akarta! Miért? Miért? Miért? Lucifer ott ül a hasadban, és ordibálja: miért? Istentelen kérdés. Mert az emberpárnak kinyílott a szeme? Mert ők ketten észrevették egymást? És megcsókolták egymást? És együtt háltak, és te megfogantál, én megfogantam? Ezért? Ha folytatod, beverem a szádat. Beverem a szádat, kiütöm a szemed, hallod, Káin?

10 A harmadik a Napot öntötte szembe, a hetedik az eget, és ami élőlény volt, a szakadékba zuhant. De fölkelt onnan, vigyázz, testvérem! Nem szeretem a jégeső-hangodat. A szemedet sem akarom kiverni. Nézd az aranycsészéimet. A narancsligeten túl különös fára bukkantam. Kérgének a füstje oly erős, oly szelíd mégis kék bárányfelhő. Tudod, minek neveztem el? Tömjén. Tömjén. Tömjén. Az aranycsészéimbe. És a füstje, a kék bárányfelhő fölszáll? Egyenesen hozzá? Egyenest az orrcimpájába? A zsámolya elé. De bánom, hogy megmutattam neked az aranycsészéimet. Ne haragudj. Megalázol minden pillanatban. Sosem fogsz engem megérteni, s énnekem sosem lesz annyi szavam, hogy megértessem magam. Ne haragudj Mert nemcsak félem és rettegem: szeretem is őt. Miért vádolsz engem gyávasággal? Elítélendő, hogy élni akarok? Akármilyen haragos, ahogy te káromlod: szeszélyes legyen is, annál csodálatosabbat, hogy bennünket életre támasztott, véghez nem vihetett volna. Csak amit a szemünkkel látunk: elegendő a hálához. A füvek, fák, virágok, a csillagos ég, a tenger és a szelek színe. Az északi szél fekete, a nyugati fehér, a déli tarkabarka, a keleti vörös. Bíborvörös. Mindezt nekünk adta. Az övé volt, és nekünk adta. Őrzöm a nyájam, nézelődöm, és nem bírok betelni vele. Azon is elámulok, hogy lélegzem, hogy minden este elalszom, és újraébredek.

11 Egyetlen gondod, hogy életben maradj. Nem tudom neked elmondani, milyen nagyon szeretem azt, hogy élek. Élünk. Az óceán kellős közepében, talpalatnyi korallszigeten, fél lábon állva vulkánkődarabon, töviskosárban összecsombolyítva, étlen, szomjan, bénán és vakon, pálma ágáról fejjel lefelé lógatva, denevérként az ajtóra szögezve, kagylóhéjban, cethal gyomrában, medúzaként a víz alatt, vakondok-állapotban a föld alatt, gyümölcspatkányként a banán belsejében, pondróként egy állati hullában, akárhogyan, akárhol vállalom az életet, csak élhessek. Meg ne haljak. Érted, Káin? Benned nem így él az élet? Ilyen kétségbeesetten? Örömmel inkább. Kétségbeesett örömmel. Nevet. Aranycsészékkel és tömjénfüsttel, minden reggeli és minden esti áldozattal. Ami őt illeti: gondolatban se vitassuk el tőle. Ez mindig sikerül neked? Micsoda? Hogy gondolatban se vétkezz ellene. Hazudnék, ha tagadnám, hogy némelykor irigyellek is. Miért?

12 Nem tudom. A járásodért A fejtartásodért. Úgy jársz-kelsz, mintha minden a tied lenne. Jó érzés lehet. Tudni, hogy a tied, ami nem a tied. Addig nehéz csak, míg magaddal elhiteted. Néha azt álmodom: olyan vagyok, mint te vagy. Én meg téged irigyellek. Miért? A nyugodt álmaidért. Sosem látlak a kunyhóból éjszaka kijönni. A csillagos eget kutatni. Te nem alszol de én fel-felriadok álmomból. A legszebb gödölyémet kell most feláldoznom. Elvárja tőlem, de sajnálom tőle. Pedig őt illeti: mégis elvitatom tőle. Ne, ne, ne vitassuk el. Kötözzük meg, öljük le naponta a kecskét, gödölyét, a szopós bárányt, kiscsikót, mindent, ami a legkedvesebb és legdrágább. Igen. Mindent, ami a legkedvesebb és legdrágább. Potomság az életünkhöz képest. Potomság. Nehogy a rengeteg potomság Mindenné váljék egy napon. Amit kaptunk, úgysem tudjuk viszonozni.

13 Megszomjaztam. Apám korsója ott a kő mellett. Gyanútlanul tölt egy aranycsészébe. Narancssör. Az újabb találmánya. Az áldozó csészémből? Megháborodtál? Kiveszi kezéből a csészét. Másik csészébe tölt. Kit bántok vele? Kiragadja kezéből a csészét. Nem hallottad? Neki készítettem! A harmadikba tölt. S én őt megfertőzöm? Neki készítettem! Attól még az Övé marad. Kiveri kezéből a csészét. Istenkáromló szád nyomával a peremén? A jókívánságommal. A leheleteddel fertőzötten? A neki fölajánlott lélegzetemmel.

14 Még csúfolkodol is! Kiveri kezéből a csészét. Megtisztelem magam. Ötödik csésze. Türtőztesd magad. Oltárgyalázó. Kiveri kezéből a csészét. Próbálkozzunk hát a hatodikkal. De figyelmeztetlek Kést vesz elő. Inni akar a csészéből. Ábel végtelen szomorúsággal nézi. Káin leteszi a poharat anélkül, hogy megérintené. Csend. Amikor összeverekedtünk és megszúrtalak a késsel, a gyógyulásodért imádkoztam és áldoztam mindennap. Nem, nem akartalak megszúrni, mondtam magamban minden pillanatban, és rettenetesen féltem, hogy meghalsz. Mikor oly sok napi eszméletlenség után felgyógyultál, örömömben fogtam e csészék elkészítéséhez. Sokévi munkámat akarod megsemmisíteni. Nem mondtad akkor. Nem mondtam. Azt sem, hogy imádkoztál értem. Azt sem. Az örömödet is csak Neki vallottad meg. A titkaimnak Őt választottam.

15 Miért nem engem? Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával. Lehetséges. Apánk a példa rá. Ugye, jó lenne, ha nem tudna Szamáel bűnéről? Ha anyánk nem vallotta volna be neki. Akkor hazugságban élne. A kígyós emlék álmában fojtaná meg. Csak Őneki vallotta volna meg. Az égre mutat. Mindent csak Őneki. Én Őt választottam. sem? Választottad? Kiből? Miből? Hány Isten közül? Ki kérdezte meg tőled: akarod-e vagy Már megint Lucifer szól veled. Eljöttél volna hozzám a poharaiddal: Káin testvérem, ne haragudj rám. Azt mondtam velük. Hétszeres bocsánatkéréssel. Ne igyál belőle. A bocsánatkérésem és az örömöm, hogy nem haltál meg akkor.

16 akar. Újra kézbe veszi a poharat. Az örömödön is osztozhattunk volna. Most legalább. Inni A poharam! A választásom! Kiüti a kezéből. Az Úr megharagszik. A sodromból kihozol. A hetedikkel. A hetedikkel az agyad is loccsan. Ráveti magát. Káin könnyedén védi ki az ütéseit. Az Úr megharagszik. Már összetéveszted magad az Úrral. Te métely. Lucifer. Állon üti. Ezt az első poharamért. Erős ütésed van. Ezt a másodikért. Hétig ne merészkedj. Nyolcat kapsz vissza. A beszennyezett örömömért. Újabb ütés. Akkor most hívd az Istent segítségül. Birkóznak.

17 Az én pártomon áll. Nem te léptél vele szövetségre. A félelem: nem szövetség. A hűség nem félelem. A rettegés: csupa hűség. Az alázat nem félelem. Az alázat: gyalázat. Egy távoli, majd közeli dörrenés. A villámaival sújt le. Megretten, s a földre tepert Káin fölött mozdulatlanul. Az Úr van a közelben. Kókuszdió. Az Úr közeleg. Kókuszdió.

18 Újabb dörrenésre. Haragra gerjedt. Valakit lerugdosott a környezetéből. Híveinek potyogása hallik. Imádkozzunk. Félek és reszketek, Uram, ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené nevedet? A közelükben földre pottyanó és nagyot pukkanó, gyermekfej nagyságú kókuszdiót fölemelve, harsány kacajjal. Kókuszdió. Másodszor imádkozol a kókuszdió-potyogás tiszteletére. Ne csúfolkodj. De látja már, hogy Káinnak igaza volt. A kókuszdiót kézbe véve. A kókuszdió védőburka. Isten haragja, midőn a földön szétpukkan. Nevet. Levágott gyermekfej. Földre hajigált csecsemőfejek. Káin, ne kacagj! Imádkozzunk, dicsőítsünk! Káin, ne kacagj! Szétpukkanok magam is. Ne kacagj. Nem én a torkom

19 Ne kacagj! Minden az Ő műve. A kókuszdió-potyogás is. Kókuszfejünkben a gondolat, sugallat, mozdulatunkban az indulat, a cél, az egyetlen, kenyerünkben a só Elhallgass! Tenyerünkben a viszketegség, álmunkban az álom, napkelte, napnyugta, mind Ő, mind Ő, mind Ő, a Jó, mi csak a Rossz vagyunk, az Utálatos, amit velünk együtt Ő fog majd kivetni belőlünk, mert egyedül Ő tudja, mire van szükségünk, és ha elegendő a tömjénfüst, ami sosem elegendő, kinyilvánítja majd a boldogságunkat. Kókuszdióboldogságunkat, a kókuszagyúakét Kacag. ÉVA A véres követ fölkapva. Elég! Elég legyen! Kintről. Ábel! Ábel! Berohan kettejük közé. Mit művelsz, Ábel? Ábel fiam! Káin fiam, húzódj el a véres kő elől. Ábel! Dobd el! Vagy engem üss agyon vele. Az arcomba sújts vele! Menekülj, Káin, fuss el innen. Dobd el a véres követ, Ábel! Nézd meg az arcod! Ott, a víz tükrében. Most nézd meg az arcod, szomorúság! Uramisten, mit tettél vele? Kicserélted a szívét, az arcát. Másodíziglen is büntetsz. Hetedíziglen is! A fiamból sátán lett. Szemből a nyakába kapaszkodik. Iszonyatos, Ábel, az arcodat látnom. A kő Káin elé zuhan. Mielőtt az még fölkapná, Éva ráborul. Uram, Teremtőm, miért változtattad a fiamat sátánná? Miért raktál a szíve helyére skorpiót? Mérges kígyót, dülledt szemű kobrát. Most teszed ezt velem, hogy belenyugodtam a halálomba? Hogy tudnék meghalni, életem folytatásának e szörnyűsége láttán? Meddig büntetsz, Uram? Bűnben fogantak a gyermekeim, de szeretetté változtattam a bűnt, amelyért elűztél magad elől. Szeretetté. Kinek? Kinek? ÉVA Anyám Nem akartam

20 Nem akartad. Nézd meg az arcod. Az oltár melletti pangó víz felé rántja. Nézd meg az arcod a víz tükrében. Gyere, nézd meg a sátánt, Szamáelt! Azt gondoltam, sosem fogom látni. Benned kell őt viszontlátnom. Ábel engedelmesen követi, fejét a víz fölé hajtja. Nézd magad! Lásd magad! Ha bensődbe nem nézel, a víz megmutatja az ábrázatodat. Ábel öklével a vízbe sújt. Káinhoz. Ha Isten nevének védelmére kényszerítesz, miért imádkoztál akkor velem? Azt gondoltam, rád való tekintettel engem is észrevesz. Az én füstöm a földön gomolyog. ÉVA Szavaidat azután miért tagadtad meg? Nem akarok olyan lenni, mint te. Milyen csönd volt a Paradicsomban. Mint a fény a vízen, olyanok voltunk. Hajnali nyugalom, kint és bent a szívben. Mi volt s mivé lett? Igazgyöngy a kagylójában, véres kő a testvérek kezében. Ha néha megszólaltunk: madarak tollászkodása volt az is az aranylombok között. Semmit sem bírok nektek átadni belőle. Éjszaka nem bírom lehunyni a szemem; fáj a szemem attól, amit láttam. Attól, amit látok. Mi volt és mi lett a Kezdet, az ifjúság ékszergyümölcse. A tengerzöld berill: fullasztó hínár. Egymás elleni acsarkodásotok sárga mérge: topáz és ónix. A gyönyörűséges jácint, ametiszt: ökölcsapás ibolyaszín foltja testvérek arcán. Naplementekor a cédrus árnyékából kilépve hallgattuk az aranyhárfák hangját, elnéztük az ágakról lecsüngő drágaköveket. Hová lettek? Vörös gránát, rubin, szárdiszi kő: szemed alatt a vércsepp, Káin fiam. Hadd törlöm meg a szemed. Félek a vértől. Nem tudjuk, mi a halál. Ha vért látok: szemem elé a titkából buggyan ki valami. Ne lássam.

21 Meséljen még, anyám. ÉVA A halálról? Az Édenről. Ne meséljen az Édenről. Arról, ami jogunk, miért ne meséljen? Ne gyötörd az emlékeivel. Jobb, ha elfelejti. A jogainkat ne felejtsük el. Az pedig istenkísértés. Istenség a joggal nem fér meg közös égbolt alatt? A lábbal tiport jognak puszta fölemlegetése: istenkísértés? Az Édent elveszítettük. Elvesztettük. Vörös gránát, rubin, szárdiszi kő: szemünk alatt a vércsepp. Kinek ragyognak hát odabent a drágakövek? ÉVA Neki ragyognak.

22 ÉVA Gyermekeim! Kinek szólnak ott az aranyhárfák? Az Ő hatalmának. Hagyjátok! S a négy folyó? Pison, Gibon, Tigris, Eufrátesz a tej, méz, bor és olaj idekint miért változik mocsárrá? ÉVA ÉVA ÉVA Ne kérdezd, fiam. Minden szavadat hallja, számon tartja. Az ember fiának kérdéseit számon tartani kell, vagy megválaszolni? Próbáljunk belenyugodni az akaratába. Döntéseinek Szeszélyeinek! Határozatainak érvényességébe. Lázongó vagy! Ábel! Lázongó legyek inkább!

23 ÉVA Ne légy! Szájára tapasztja kezét. Hogy miattad valamennyiünket újra megbüntessen? Hogy miután kitaszított az Édenből, a föld hátán se tűrjön meg minket? Téged lázongás miatt, bennünket, mert fültanúi voltunk a sátánkodásodnak? Ez hát szép áldozataidnak magyarázata. Ó, minden dicsőítések és kushadások forrása: félelem! Ha kedves nektek a bőrötök: az Urat dicsérjétek. ÉVA Tán tenéked áldozzunk? Ábel szájára tapasztja kezét. Ezt sohasem kívánta. Hergelő kérdéseiddel ne hajszold új bűnbe. Jertek, együnk inkább. Rengeteg halat hozott a dagály. Adok nektek mangót, ananászt, narancsot meg szárított édesburgonyát. Káin, gyújts tüzet, Ábel, szaladj el vízért, és ha megérdemlitek, különleges édességet is kaptok. Cukornádat szopogatunk naphasadásig, s akkor jön ám a nagy meglepetés. Tudjátok, mi lesz a nagy meglepetés? ÉVA ÉVA ÉVA Újabb mangó és ananász. Apátok érkezik. És megint részeg lesz. Nem. Hanem csak dühös. A kígyóvá lett Szamáelre. Nem tudjátok, mi történt.

24 ÉVA ÉVA Mi történt? A lávahegy alatt repülőhalakat próbáltunk a hálóval elkapni. Akkor történt. Mi történt? Szél kerekedett, napkeleti vörös szél. A fák földig hajoltak, azok a szivárványos halak pedig eltűntek az Óceán fölött a levegőégben. Mint apró sirályok, úgy repültek. ÉVA ÉVA Elrepültek? Ámulva néztünk utánuk. Káprázat volt. Nem volt káprázat. A kegyelemnek módjában áll a halakat égbe röppenteni. Szárnyat növeszthet a teknőcnek is, akármely csúszómászónak. ÉVA Akkor azzal kezdte volna. Mint két hullám, összecsaptok megint a szavaim fölött. Halljátok, mi történt azután. Az Isten Ó!

25 ÉVA Ádámot az Éden kapujába rendelte. Miért? ÉVA ÉVA Üzenetet küld nekünk. Hallgattál vele. Jót remélek, de rossztól is tartok. Újabb észrevételét küldi nyilván bűnös mivoltunkról. Már megint valami nem tetszőt míveltünk. Elfelejtettünk neki hálát adni a sáskajárásért. ÉVA ÉVA Hallgass! Már megint a pörös szád! Átalugrottunk valamely árkot, és nem köszöntük meg a segítségét. Úgy sejtem mégis: jó hírt küld nekünk. Minek örülnénk vajon a legjobban? Már nem tudjuk. A bizonyságnak, hogy a szavaink feljutottak hozzá. A hozsánnáid sorsa felől nyugodt lehetsz. A füstöd egyenes. Panaszt nem hordoz. Nincs terhe.

26 ÉVA ÉVA ÉVA ÉVA Nem panaszkodom. Amiben hiányt szenvedünk, nem a figyelmetlenségén De nem ám! Bölcs meggondolásán múlik. Egyedül Ő gondolhatja el a boldogságunkat. Például megnyitja előttünk az Éden kapuját. Ó! Vagy elküldi kettőtöknek a testvéri egyetértést. Vagy pedig Mire vágyol, anyám, hogy azt kérjük tőle? Nem is merek szólani róla. Nyugodtan szólhatsz. Megbűnhődtél már mindenért. Csak azt kívánom: ne hallanám többé sohasem a sasnak háromszori jajkiáltását. És ne látnám örökösen magam előtt a leszakított gyümölcs üres helyét az ághegyen. S a kísértő kígyót, mit oly biztos gyanakvással tudtam elkerülni annak előtte. Fölékszerezve csúszott elibém, akár Szamáel későbben. Utolsó figyelmeztetésként talán az Úrnak hangját hallottam: mert édes a pillanat és keserű lesz az az óra: a számonkérésé. Néztük egymást égető meztelenségben, a titkainktól megfosztottan. Akkor jött az Úr megmondani, hogy a halált fogadtam magamba. Elfeketült a nap, vérben ázott a hold, s az ég csillagai földre hulltak, ahogyan a fügefa hullatja földre a gyümölcsét erős széltől rázva. Kifelé nyílt az Éden kapuja, s meghallottam a sasnak háromszori jajkiáltását. Sohase halljátok meg a sasnak háromszori jajkiáltását. ÉVA Ha meghallom is: az édeni zárat leverem egyszer.

27 Kezdet csak egy van. Cinkosan. A Lebia-hegynek majdnem a csúcsáig jutottam már. ÉVA S láttad a kristályfát? Csak a távoli fényét. ÁDÁM Jön pityókosan. Ámen Ámen Dicséret Dicsőség Tisztesség Ámen Ámen Hatalom Bölcsesség Legyen Istenünké Most és mindörökké Minden kígyót megfojtok. ÁDÁM Ím, az üzenet! Kedveseim, áldozati tüzeket gyújtsatok és örömtáncokat járjatok, az Úr ajándékot küldött. ÁDÁM Cserjepálinkát. Ábel válassza ki a legszebb bárányát, Káin a búzának csak a gyöngyét, a szőlőnek legszebb fürtjét, Őneki, mert üzenetet s ajándékot küldött. Ámen, Ámen, Dicséret, Dicsőség, most és mindörökké. Minden kígyót megfojtok.

28 ÉVA ÁDÁM Mondd már, hagyd a kígyót! He-he! Az agyamban tekerődzik, Isten legszebb üzenete mellett is. A szivárványos halak az égbe repültek. A kenyérfák letérdepeltek, és elborított újból az Éden illata. Kacag. Örökségetek, fiaim! Ezt hagyom rátok, ezen osztozkodjatok, verekedjetek, marakodjatok, egyebetek sem lesz, és boldog legyen köztetek a náthás, amelyiknek orra nem veszi föl a szimatot és nem szalad az Ígéret után. ÁDÁM Az üzenetet, apám! Huss! A halak a felhőkben, a kenyérfák a földön, orromban örökségetek: az illat, fülemben az oroszláni hang: hol vagy, Ádám? Itt vagyok, Uram. Én mindig itt vagyok, hallásközelben, ütésközelben, fojtásközelben, Szamáel-közelben, eltávolodhatom én Tőled? Az egérlyukban is megtalálsz. És szólt az oroszláni hang: örömhírt vigyél a te fiaidnak. Örömhírt! Örömhírt! Káin, te gyanakvó! Mindketten táncolnak, énekelnek. Ábel furulyázik. Ámen Ámen Dicséret Dicsőség ÁDÁM Dicséret Dicsőség Tisztesség Bölcsesség Ámen Ámen Hálaszó Tisztesség Ámen Ámen Hatalom Bölcsesség Kettőtöknek szól mindkettőtöknek Dicséret Dicsőség

29 Legyen Istenünké Most és mindörökké Tisztesség Bölcsesség Te is berúgtál, Ábel? ÉVA Az üzenetet, Ádám! Hadd köszönjük meg először Dicséret Dicsőség Tisztesség Bölcsesség ÁDÁM Vigasztalásotokra küldte Dicséret Dicsőség Tisztesség Bölcsesség Üzenet jött üzenet Üzenet. Mindent hinni, semmit sem tudni? Jer inkább és ünnepelj Az Ő neve Bizonyosság Az Ő neve Megnyugvás ÁDÁM Mindent hinni semmit sem tudni Dicséret Dicsőség

30 Tisztesség Bölcsesség Mindent hinni semmit sem tudni Ó Szamáel csak terólad ne tudnék ÉVA Már megint a cserjepálinka hangja. Kiüti Ábel kezéből a furulyát. Elég! ÉVA Káin! ÁDÁM Isten üzent, vagy a cserjepálinka? Most halljátok! És mondá az Úr a kerub szavaival: Éva lányom a tiltott szerelemben az emberi létet választotta, és az ember élete, mit örökkévalónak szántam, immáron véges lett. Egyedüli Istenetek voltam, és ti nem elégedtetek meg velem. Másikat is választottatok: testi szerelmet, ha ugyan nem helyeztétek azt fölibém. Többé nem nyúlok agyaghoz, sokasodjatok magatok. Örökkévalónak tűnik majd a pillanat, mikor egymás szerelmében alámerültök, de kékre fagyott orcával bukkantok majd föl a szenvedélyből, mit Éva lányom szabadított el Ádámmal, és folytatott a zöldszeművel, Szamáel-Kígyóval. Legyen tehát másodistenetek a szerelem, kéz a kézben a halállal, kit általa teremtettem. Küldöm tehát fiaidnak Arabellát a démonok közül és azé legyen, akit ő választ magának. Arabella! Arabella beszalad a fák közül.

31 ÉVA Saskiáltás. Uramisten! ÁDÁM Arabella, hű tolmácsa voltam-e Sámsiel főkerub utasításának? Igen, uram. ÁDÁM Volt-e kifogásod az Úr parancsa ellen? Nem volt, uram. ÁDÁM Remegsz-e még a félelemtől? Igen, uram. ÁDÁM Ne félj. Nem, uram. ÁDÁM Az ott az én Ábel fiam. Igen, uram. ÁDÁM Az ő neve azt jelenti: szomorúság. Mondd a nevét.

32 Szomorúság. ÁDÁM A nevét mondd, ne az értelmét. Ábel. ÁDÁM Az ott az én Káin fiam. Igen, uram. Káin. ÁDÁM Búzakalász. Igen, uram. ÁDÁM Sorstársad az asszonyiságban: Éva. Igen, uram. ÁDÁM Fiaim közül melyiket választanád magadnak társul? Nem tudom, uram. ÁDÁM Tetszik neked Ábel? Tetszik, uram. Arca szelíd, tekintete, mint a gazelláé.

33 ÁDÁM Tetszik neked Káin? ÁDÁM ÉVA ÁDÁM ÉVA Igen, uram. Fejtartása az oroszlánkölyöké. Választanod kellene mégis. Ne! Most még ne válasszon. Az első pillantás a látszatok rabja. Ezt ki tudná jobban Évánál? Szépségednél, Arabella, csak a bizonytalanságod nagyobb. Nem szabad még választanod. Majd én megmondom, ha eljött a választás ideje. ÉVA Mikor jön el, asszonyom? Amikor csukott szemmel, befelé nézve és magadba hallgatózva mondod: ez vagy amaz. Honnan jöttél? ÉVA Onnan, egy távoli csillagról hozott Sámsiel az Úr parancsára. Válladról a csillagport le sem fújta még a földi szél. Nem választhatsz még társat magadnak. Honnan tudnád: miért választod a búzakalászt, miért a szomorúságot? ÉVA Nem ismerem a búzakalászt, asszonyom, nem ismerem a szomorúságot.

34 A választás értelmét sem. Kegyetlen a választás pillanata, lányom. Ha Szomorúságot választod, Búzakalászt megsebzed, és ha visszatérnél majd Búzakalászhoz, magadat emészted el a kezdet tévedése miatt. ÉVA ÁDÁM ÁDÁM ÁDÁM Nem akarom magam elemészteni a kezdet tévedése miatt. Isten hozott, jer az én kunyhómba. Mit parancsolt a főkerub? Sámsiel azt mondta, mit oroszláni hangján az Úr parancsolt neki. És oroszláni hangján az Úr mit parancsolt neki? Várj. De hiszen mondtam már. Dobd el azt a pálinkáskulacsot, és mindjárt eszedbe jut. A kulacsot? Vigasztalómat az Éden után? Ha eldobom a kulacsot, segítesz rajtam? Megsegítesz abban, hogy ne emlékezzem? Torkomról a hiénát elűzöd akkor? Siralmas állapotunkban a gondok elviselhetők, ám a Gond, az az egy, az éjszakával mindig visszatérő hiéna, kulacs nélkül elviselhető-e? ÁDÁM Az Úr szavát mondd! Az Úr szavát. Megvan. Küldöm tehát fiaidnak Arabellát a démonok közül, és azé legyen, akit ő választ magának. ÉVA

35 De nem az első pillantásra. ÁDÁM Ezt már nem tudom. Visszamegyek és megkérdem. Az Úr nem boroskorsó, hogy rájárjunk. Az Úr bízzon valamit ránk is a döntés szabadságából. ÁDÁM Kosár narancsot helyez Arabella elé. Azé legyen, kinek a legszebb narancsot nyújtja. Igen, uram. ÁDÁM A szív jogának Dicséret, Dicsőség, Tisztesség, Ámen. Arabella egy narancsot Ábelnek dob, egyet Káinnak, ki a magáét elhajítja. Arabella hosszan rácsodálkozik. ÁDÁM Akárcsak nénédet látnám a megkísértés napjaiban: egyik gyümölcs az Ádámé, másik a Szamáelé. ÉVA ÁDÁM Fiaidat kíméld meg bár a mocsoktól. Egyik sem Szamáel! Egyik sem kígyó. Bocsáss meg. A hiéna. Leül, iszik. Még tudatlan vagyok, uram. A szívnek csak jogát ismerem. Kötelessége is lenne?

36 ÉVA Csak egyet választhatsz. ÉVA Miért? Mert ők ketten vannak. ÉVA ÁDÁM A kettő nem egy? Nem. Ők maguk nem számítanak. A szavaik versenyezzenek. ÁDÁM Igen, uram. A legszebb az volt, amikor engem Sámsiel beszélni tanított. És honnan tudod, hogy aki szól: azonos-e a szájáról édesen csurranó szavakkal? És te honnan tudod Ábel! Arabella a szép szavaidat várja. Nem dobtad el a narancsot, tiéd az elsőbbség. Istenem, de szép vagy! Nem tudom, uram, még nem tudom, milyen vagyok. A földre érve egy rohanó patakban pillantottam csak meg az arcomat.

37 Hozzám szaladt vele. Álmomban tiszta vizű patakot láttam az arcoddal. Az álmomba ömlött egy csermely az arcoddal. Én sohasem láttalak téged. Vajon ki vagy te, s miért küldött az Úr? Jókedvében küldött-e vagy haragjában? Áldásnak vagy büntetésnek? Félek, próbának szánt, és csapdába esem. Magasztaló szavaimat Neki gyűjtögettem, abból veszek el számodra, ami csak Őt illeti, de tudnod kell, hogy ragaszkodom hozzád. Ha megfosztasz magadtól: kirabolsz engem. Minden javaim közül a legdrágábbtól, a legkedvesebbtől kellene megválnom. Nélküled csak a nevemmel maradnék: a szomorúsággal. Csak nézlek, nézlek, eltelik a szívem félelemmel: miért küldött az Úr? Titkot nem bízott rám. Amikor ott a csillagon maga elé rendelt, ölemet és keblemet megáldva, különös illatokkal hintett meg, és azt mondta: maradj meg titoknak, emberi ésszel föl nem foghatónak, és aki meg akar téged fejteni: az én dolgomba kontárkodik. Tőle kell hát mégis megkérdeznem: ki vagy te, hogy miattad Őt fosztom meg a legszebb szavaimtól? Láttodra tolvaj lettem, belopakodom saját szívembe, hogy Isten jogos tulajdonát: a hűségemet neked kilopjam onnan. Kárhozatos szavaimmal, félek, az ő székébe ültetnélek. Tudom, nem szabad, mégis a feledékenység bűnébe esem miattad. Ha csak megérintelek: örökre megfeledkezem Róla. De nem, nem. Kettőtöké a hűségem, bár a félelem gyötör a saját szavaim hallatán. Akkor ne szólj, uram. Ha drága neked a félelmed, maradj meg benne. Nem akarlak megfosztani a félelmedtől. Engedd, hogy Őt féljem ezután is. Szánj meg engem, Arabella, fogadd el marasztaló szavak helyett a puszta ragaszkodásomat, a Tőle lopottat. Kárhozatra jutok, ha nem az én kunyhómat s ágyamat választod, nélküled elbitangolok Isten ösvényéről. És ha megérintesz, nem feledkezel meg Róla? És Őmiatta nem feledkezel meg rólam? Nem vetsz engem tűzre? Legyünk inkább ketten együtt az Ő parancsának teljesítői.

38 Mi az ő parancsa? Maradj velem A szíved nem ezt mondja? A szívem Hol a szívem? Ahol a válaszod. Még nem tudom Nincs válaszom. Ahol a szavaim visszhangra találnak benned. ÉVA Nem hallok visszhangot, uram. Hol a szívem? Ahol Kést ragadva Arabella mellének szögezi. Itt. Itt a szíved. Káin! Káin! Ráveti magát Káinra, aki egyetlen mozdulattal veti őt le magáról, majd a kést Ábel szívének szögezve. Az ő szíve pedig itt van. Látod? Nem látom, Uram.

39 Kiszedjem neked? ÉVA Nem, uram. Félek a késtől. A szavak versengése! Nem a késeké! Ó, minek kellett idejönnöd, Arabella! Meg akarsz ölni? Nem, nem. Csak segíteni akarok a szavak magyarázatában. Tudod már, hol a szíved, Arabella? Nem tudom, uram. A kést elhajítva. Amikor fájni fog, megtudod. Mikor fog fájni? Amikor az ő szép szavai füst formájában az égbe szállanak, és te itt maradsz a bizonytalanságod hamujában. Ábelhez. Téged ki hatalmazott föl, hogy gerjedelmedet az Isten nevében erőszakold rá? ÁDÁM A bizonyosság, hogy nemcsak én akarom őt. Az Isten is nekem küldte. Efelől nem határozott. Rajtad a sor a szólásban. Rajtam? Kacag. Ezt a némbert öcsém körülnyálazta már az Isten akaratába mártott szép szavak váladékával. Legyünk inkább ketten az Ő parancsának teljesítői. Láttodra tolvaj lettem, belopakodtam saját szívembe Mákonyos szavaival ki kelne versenyre?

40 Szeretlek, Arabella. Szeresd egymagad és a magad nevében. Szeressen, ha szeretni fog, tenmagadért, nem Őmagasságának szolgálatában. Avagy Isten nélkül kevésnek érzed magad a szerelemhez is? Az ágyban is? A nemzésben is? ÉVA Káin! Isten. Tajtékzol, mert engem szeret az Isten. Mindahányunk közül engem szeret legjobban az Téged? A lehajtott fejedet szereti. Bárkit szeretni fog, a sátánt is szeretni fogja, csak alázatos legyen az a sátán! ÉVA ÁDÁM ÉVA Isten mindannyiunké, s mi valamennyien az övéi vagyunk. Szamáel is. Hallgass, Ádám. Csillapodj, Káin. Arabella, halaszd el a döntést. Ne siettesd, ami magától is eljön. Ne hajíts tűzcsóvát közibénk. ÁDÁM ÉVA Szeretlek, Arabella. Dicséret, dicsőség, tisztesség Ábel, ne hajszold most a kívánságodat. Mindjárt feljön a hold, pihentesd a szenvedélyed. Holnapra megnyugszol, Káin is lecsillapodik, a vizek is éjjel tisztulnak, és holnap a választás könnyebb lesz.

41 Most válasszon! Most! Amíg még bizonytalan. Most döntsön, míg nem tudja, mit akar. Most szeressen, míg nincs benne szerelem. Holnap már késő lesz. ÉVA Szeretlek, Arabella. Ezt én is elóbégathatom a végtelenségig! Óbégasd! Beléndek-szavak! Üresen járó malom zakatolása. Hagyjátok az acsarkodást. Tiszteljük meg Isten üzenetét. Vacsorázzunk! Mangót, narancsot, édesburgonyát kaptok, és meghalljuk Káin énekét, Ábel furulyaszavát, és megmutatjuk Arabellának a tengert, a szivárványos repülőhalakat, szélcsend van, felültetjük a balsafa tutajra, megmutatjuk neki a holdfényt a vizeken. ÁDÁM ÉVA ÉVA A holdfényt a vizeken. Egy kis cserjepálinkát is iszunk. Dicséret, dicsőség Jertek, gyermekeim. Gyere velem, Arabella.

42 Még ne! Ne menjen! Távoli csillagról jött, halandók közé a halhatatlanságból. Ahonnan magunk is indultunk. Őrizzük meg őt, míg lehet, hajnali állapotában. A bűnbeesés napján halandókká lettünk, hadd tanuljon a sorsunkból, maradjon meg közöttünk főnixmadárnak. Azon a napon a kígyó minden állatot és szárnyas lényt megetetett a rontó gyümölccsel, egyedül a főnixmadár utasította el és maradt halhatatlan. Arabella, maradj meg főnixmadárnak. ÉVA Nem ismerem a főnixmadarat. Ábel nagyon szépen beszélt. Jer velem. Még ne menjen. Korai még Menjen csak! Tanulja meg, hol a szíve. Félek tőled, uram. Indulatos vagy. Csöndesen. Pedig én az Éden kertjét szerettem volna megmutatni neked. A Hebron völgyén túl, a Lebia-hegy csúcsáról már látni lehet az Éden kristályfényeit. Indulatos vagy, uram. Megrettensz majd az ő szelídségétől. Tekintete, mint a gazelláé. Menj csak vele. Dobd el az én narancsomat. Te dobtad el, uram. A bizonytalanságodban akartalak megsegíteni.

43 Ő szeret engem. Igen. Azt mondta, hogy szeret. Te nem mondtad. Könyörgésben a legutolsó leszek mindig. Az Istennél is, tenálad is. Eredj. Szeretlek, Arabella. ÁDÁM Dicséret, dicsőség. Elvégeztetett. Akkor megyek. Elindul Ábel felé. Elindul Arabella felé. Az én Istenem fényes üzenete. A sasnak háromszori jajkiáltása hallik. ÉVA A sasnak háromszori jajkiáltása! Tekints le rájuk, ó, könyörület! Nézz le mireánk, ó, könyörület! Függöny Második jajkiáltás

44 Szín ugyanaz. Arabella Ábel frissen felvirágzott kunyhója előtt tollászkodik. Kagylóból fűzött nyakláncot próbál, haját díszíti stb. A víz tükrében csodálja magát, de lopva Káint is figyeli. Káin a kunyhója előtt a szerszámait rendezgeti. Íjat, kötelet akaszt a karjára, indul. Hová megy az oroszlánkölyök? Messzire. Nagyon messzire? Van valami itt a közelben, ami mégis távoli nagyon. Az Édenkert? Amit meg szerettem volna mutatni neked. Már nem akarod? A mindenség második asszonya: Ábel asszonya. És ha csupa tévedésből? Bizonyos vagy máris a tévedésedben? Egy tavasz és egy nyár elegendő volna? Talán egy éjszaka is.

45 Nem szereted már? Azt sem tudom: szerettem-e? Miért léptél be a kunyhójába? Istentől lopott szavakkal engem dicsőített és hozzám könyörgött. És nem teszi már? A tulajdonának tekint. Felajánlottad magad neki. Mért ne tekintene a tulajdonának? Nem, nem ajánlottam föl magam. Megkötözött? Úgy vetett az ágyba? Nem kötözött meg. Akkor? Sorsunkat a szavak rendezik. Elbódított a szép szavaival.

46 És már nem szépek? Ugyanazt hallom az Istennel együtt. Szép vagy, Arabella, nagy vagy te, Isten. Ez így van. Te nem mondod. Nem mondom. Csak gondolod? Csak gondolom. Miért nem mondod? Meggyűlöltem a szavakat, amelyek a sorsodat rendezték. Engem is gyűlölsz? A bizonytalanságodat gyűlölöm. Akár a víz tükre: azt mutatod mindig, aki fölibéd hajol. A hajad színe is a hozzád intézett szavak szerint változik. Te mit mondtál volna, ha Ábellel versenyre kelsz a szavakban? Ábel után semmit. Síkos volt már körötted a hely a csiganyálkás vallomástól.

47 Csak annyit mondtál volna, hogy elvinnél engem az Éden falai alá? Most is elvinnélek. Megyek. Késő már. Nélküled, egymagam török be a Paradicsomba, s lövöm ezt a nyilat Sámsiel hasába. És ha találkozom vele: számon kérlek az Istentől. De hiszen itt vagyok. Voltál. Ábel ágyában vagy. Én már, ha lehunyom a szemem, csak ott látlak téged. Nyálkás könyörgések szónyoma és keze nyoma a testeden. Millió csiganyom. Utálatosnak látsz engem? Idegennek. Te már nem vagy idegen számomra. Sokat néztelek, sokat gondolkoztam azon: mi célod a Lebia-hegy csúcsán? Mire vágyol, hogy minden nappal nő a vakmerőséged? Nem áldozol, nem könyörögsz Nem koldulás végett jöttünk e világra. Kegyelemkoldulás, szerelemkoldulás, dicsőítés, hálaadás az Ő morzsái láttán, miket az asztaláról elibénk seper Magányos vagy.

48 Jó helyt vagyok: a magam társaságában. És ha veled volnék? Ha tenálad? Bujaság és bizonytalanság kosara, te! Két Istent akkor sem szolgálnék. Akkor is kitartanék a magamé mellett. Az kicsoda? Nem tudod? Nem tudom. Nem sejted? Nem sejtem. Nézz körül: ki lehet az az Isten? Az óceán tajtékzik. Repülőhalakat látok s a Lebia-hegy fölött egy fekete felleget. Nem látom a te istenedet. Előtted áll. Ne vétkezz.

49 Én vagyok az. Hallgass. Én vagyok! Én vagyok! Az ő hatalmának talpa alatt? A talpa alatt, a markában, a torkában, emésztőcsatornájának Kezét a szájára tapasztja. Megbüntet, megöl, ne vétkezz! Én vagyok! Villámlás, dörgés. A villámai között is. Az égre kiáltva. A villámaid között is, Uram! Én vagyok! Káin! Káinom! Megöl az Isten, és elveszítelek. Ábel! Ábelem! Így mondd, csak őt veszítenéd el, ha veszendő, esendő lenne az Úr kedvence. Engem elveszíthetsz, mert meg sem találtál. Káinom! Oroszlánkölyköm

50 Ábelem, nyálas csigám. Ágyatokba, lihegéseitekbe ne keverd el az én nevem. Harapásainak nyoma a nyakadon, válladon, a combodon. Ne mondd, hogy Káinod vagyok. Én csak Káin vagyok, voltam és maradok mindahányatok nélkül: egymagam. Újabb dörgés, villámlás közben. A villámaival sújt agyon. Én vagyok a magam istene! Hallgass! Elveszítelek. Miután már elvesztettelek. És egy szál magamban keresem azt, aki veled együtt lehettem volna De nélküled is az vagyok Ne mondd! De mondom! Ne mondd! Mondom! Ne mondd! Én vagyok Száját befogja. Ne, ne!

51 Ellöki magától. az Isten. Nem hagylak vesztedbe rohanni. Átöleli, száját befogja. Szánj meg engem, Káin, ne káromold az Istent. Elveszítelek. Nem akarlak elveszíteni. Gyalázz engem szíved szerint, nevezz bujának, bizonytalanságnak, csak maradjak melletted, akár idegenként is Hosszan nézi. Ennyire féltesz engem A bátrakat félteni kell. Csók, egymásba fonódva állnak a zuhogó esőben, amelynek sűrű függönye eltakarja őket. Majd eláll az eső. Nagy csönd. Káin a fa alatt fekszik, Arabella mellette ül, virágot tűzöget Káin hajába, dúdolgat. Ó, ne! Ne hagyj el! Kacagásod fülembe költözött, leheleted vállam gödrében verdes, mindig, mindig csókodra szomjazom tiéd vagyok egészen! Bárcsak hallgatni tudnék erről boldog némaként! * Bárcsak hallgatni tudnék magam is. Bárcsak hallgatni tudnék erről boldog némaként! Boldog némaként Nem villámlik már. Megmenekültünk.

52 Vagy elvesztünk véglegesen. Én távoli csillagom. Oroszlánkölyköm. Csak ennyit mondtam volna neked akkor is: én messzi csillagom. Itt ül a válladon. A szemedben. A szádon. A tenyeredben. Ha nagyon gyűlölöd, akár egy színes kagylót: összetörheted. Nem gyűlölöm. Csak felejteni tudnék. Ha akarod: elfelejted. Az agyamat kellene kicserélni hozzá. Kiégetni a két szememet is. Nem kellene látnom, ahogy karon fogod Ábelt, és belépsz a kunyhójába. Nem tudtam, mit cselekszem. Talán most tudod? Tudom. Játékosan. Ó, hitegetések boszorkánykosara, bizonytalanság örvénye, tévedések szakadéka, hűséges hűtlenségek átka, meggondolatlanság csapdája, oktalanságok hínárja: asszony a neved. Arabella. Ugye, nem veszítelek el? Isten haragját többé nem hívod ki magad ellen.

53 Elegendő, hogy az áldozati füstöket megvontam tőle. Mindennapi táplálékát. Ábel majd fölhizlalja. Magad is a kezében vagy. Életünk, halálunk ott van a homlokráncában. Ha száz nyilat lőnek is belém: visszatérek a Paradicsomba. Jogos tulajdonunk. Talán a kettőnké. A miénk az, tej- és mézfolyamaival, a tudás fájával együtt. A felejtés tava létezik a Paradicsomban? Talán az is Megfürdünk benne. Mindent elfelejtünk. Ó, te Ábel! Ábel? Arcul üti. Nincs felejtés vize! Nincs! Mit mondtam, Úristen! Azt mondod, ami benned van. Ábel minden porcikádban. Menj! Bocsáss meg, Káin. Nem szívem: a nyelvem botlott. Közeli még, ami közöttünk volt.

54 És lesz! Nem él már bennem. Egy halott nevét ejtettem ki tévedésből. Puszta tévedésből. A választásod: tévedésből! Nászágyatok: tévedésből! Szerelmes suttogásodban a neve: tévedésből! Minden csupa tévedésből. Szeretlek, Káin. Tévedésből. Őt szeresd! Kötéllel veri. Szeretlek, Káin. Szeretlek, Ábel. Csupa tévedésből. Ne űzz el engem! Vigy magaddal engem! Minek? Álmatlanságnak? Üszkös sebnek az emlékezetembe? Sámsielhez vezess el bár. Ő visszavisz a csillagra. A démonok is kilöknének maguk közül. Szerettek engem. Szerettek. Míg nem volt emberszagod. Ábel-szagod. Kanbűzöd csupa tévedésből. El.

55 Ne hagyj el, Káin! Ne hagyj itt! Bocsáss meg, Káin, ne hagyj itt engem! Ne űzz vissza, Káin, egy halottnak az ágyába! Káin! Sír. Istenem, Atyám, hogy szóljak hozzád? Ne büntess, Uram, az én cselekedetemért. Keblemet, ölemet te áldottad meg, te döntöttél olyképpen, hogy Ábelt megismerjem, és átvegye hatalmát fölöttem a test kívánságainak rőzselángja. Bűnös vagyok-e, ha nem tudtam, mit cselekszem a szép szavak áradatában? Nincs kiút az első tévedésből? Minden visszavezető utat lezártál, Uram? Gyönge voltam és elestem, Uram, de erős vagyok és föl szeretnék egyenesedni. Segíts rajtam, és Káint visszavezetem Tehozzád. A bátrak, a felemelt fejűek miért ne lehetnének ott az oldaladon? Miért csak a lehajtott fejűek? Miért csak az alázatosak? Jön. Szomorú az én Üzenetem. Egyedül vagyok. Egyedül maradtam, uram. Nem uram. Szerelmes szomorúságom. Így szólítottál. Így szólítottalak. Mi történt veled? Semmi sem történt. Káin hol van? Káin elment. Ha miatta szomorkodol, neki ajándékozlak.

56 Káinnak? Ó, nem, nem! Istennel is szembeszállnék már miattad. Istennel is? Ne vétkezzünk. Áldozás ideje van már. Leölöd a bárányt? Szédülök pedig a vér láttán. Miért teszed akkor? A körülmények hatalmánál fogva. Legfőbb körülmény pedig Ő maga? Odafönt? A hatalom körülménye? Talán nem is Őmiatta: egyedül magamért teszem. Élni akarok. Ezerszeresen is azóta, hogy megismertelek. Te csak élni akarsz? Furcsa kérdéseid vannak. Káinnal beszéltél. Igen.

57 Megölöm, ha téged is megfertőz a rögeszméivel. Az ő vérétől nem irtóznál? Csupán ostobaságot beszélek. Mert szeretlek. És féltelek. Féltesz engem? Szeretsz engem? Nincs már akaratom. Homokban vergődő halakat láttam az óceán partján. Ádám azt mondta: elment a dagály. Az volt a védelmük. Én is így vagyok már. Azt teszel velem, amit akarsz. Az enyém vagy. Ha visszamennék a csillagra: kilöknének engem a démonok? Miért mennél? Miért löknének vissza? Ábel-szagom van. Tömjénillatod, kedvesem. Az áldozati füstöd illata?

58 Ami legkedvesebb az Istennek. A cédrus árnyéka! Gyorsan az aranycsészéket. Nem segítesz? Kirakja gyorsan a csészéket. Sorba szépen a véres kő mellé. Te majd ide térdepelsz mellém. Igen, uram. Nem szembe. Nap iránt. Ó, Asszony! Isten és az emberfia közé helyezkednél! Látni akarlak, ahogy imádkozol. A Nap helyére ültél. Azt mondtad: kihunyt a nap, mint az áldozati bárány szeme, csak az én arcom világol. Az kettőnk beszéde volt. Most Róla van szó. Azt mondtad: szándékaid istene vagyok: éden az éden helyében. Az elveszett és visszanyert Paradicsom. De most a cédrus árnyéka mutatja: eljött a hálaadás perce. Azt mondtad: ne féltsem vágyadtól a reám bízott titkot, mert ketten közös titok leszünk, a gyönyörűség birtokosai. Halhatatlanból halandóvá tettél. Az ő parancsa volt: sokasodjatok és töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain.

59 Azt mondtad: minden szándékod istene vagyok, és uralmad alá hajtottál. Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak? Mert szeretlek, és te engem választottál. Azt mondtad: hajtsam fejem a párnádra, és megismerem a boldogságot, amit sem a cédrusfák, sem az erdei állatok, madarak, sem a démonok sohasem ismertek. Igen. Azt mondtam. Miért emlegeted most? Azt mondtad: az Ő haragjával is szembeszállsz miattam. De te nem szálltál szembe miattam. Csak imádkozni tanítasz reggel és este. Káin Nevét ne vedd a szádra! Egyedül Káinnak volt mersze Lázongó volt már csecsemőkorában. És a nap nem hunyt ki, mint az áldozati bárány szeme, s a csillagkolibrik nem repdesték körül a hajamat. Arabella! És nem lettem szándékaidnak istene, csak tudatlan eszköze a felvirágozott kunyhódban. Uram, ne vedd el az eszét. Mit beszélsz?

60 Neked adtam a reám bízott titkot, és ezért Neki adsz hálát. Hozzád költöztem, és te Hozzá könyörögsz Istennek képzeled tán magad? És mit kaptam cserébe? Anyád vigaszát, miszerint a kígyó miatt ő is elszenvedte már a gyászba borult napot, a vérző holdat és a gyümölcsét hullató fügefát Most hazudsz, vagy amikor a vállamon sírtál? Amikor legyőztél engem. A diadalmas arcod láttán sírtam. Eljövendő gyermekünket láttam. ÉVA Nem! Ne büntess engem Éva fájdalmával. Jön, leteszi a rőzseköteget. Mintegy válaszként Arabellának. Akkor egymásra néztünk, és megrettentünk a meztelenségünktől. Fügefa levelével próbáltuk eltakarni szégyenünket, és alkonyatkor Isten lépteit hallottuk a kertben. Az oroszlán hangján kérdezte: Hol vagy, Ádám? Ádám kitekintett búvóhelyéről, és töredelmesen rebegte: Szavadat hallám a kertben és megfélemedtem, mivelhogy meztelen vagyok és elrejtezém. Ki mondá néked, hogy meztelen vagy? kérdezte Isten. Avagy talán ettél a tiltott fa gyümölcséből? Éva adott nekem a gyümölcsből arról a fáról, és megettem. Akkor hozzám fordult az Isten: Mit cselekedtél? A kígyó ámított el engem. A zöld szemű kísértés, aki most a ti sarkotokat mardossa, szegény gyermekeim. És megátkozott engem az Úr: Megsokasítom a te viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat, és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Megátkozta Ádámot is: Átkozott legyen a föld temiattad. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél, mert por vagy te s ismét porrá leszesz. Nem akarok veletek a földbe visszatérni.

61 ÉVA Kései már a tiltakozásod. Hasztalan volt az én megbánásom is, amikor méhemben a két magzatommal az óceán partjain bujdostam. ÉVA Miért kellett elbujdosnod? Ma is hallom saját hangomat: Jaj, Ádám, vétkeztem. Űzz el engem életed világosságából. Elmegyek Napnyugatra, hogy ott szüljem meg az én gyermekeimet és ott várjam a halált. ÉVA Miért kellett elbujdosnod? Ágakat gyűjtögettem az Óceán partján és kunyhót építettem. S amikor eljött a vajúdás órája, megiszonyodtam a magánytól, a Napot és a Holdat kértem, mikor kelet felé haladnak, küldjék el hozzám Ádámot. Akkor eljött Ádám, megbocsátott nekem és arcomat simogatta, míg gyermekeimet a világra hoztam. ÉVA Miért kellett elbujdosnod? Legyetek boldogok, hogy ilyen titok a ti szíveteket nem roncsolja minden emlékező pillanatban. Légy boldog, Arabella, hogy a te férjed mellett az Úr nem küldött rád kígyókísértést. Sohase kelljen azt mondanod neki: Ábel, űzz el engem a te életed világosságából. Soha. Bemegy a kunyhóba. Megretten. Milyen titokkal sújtasz engem? Nem akarok fájdalmat hordozni! A fájdalom: Isten rendelése rajtunk. Nem akarok a gyermekemmel elbujdosni!

62 Az arcodat fogom simogatni. Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak? Az Ő rendelése volt. Ne háríts mindent Őreá! Miért nem hagytál meg engem főnixmadárnak? Mert élek és ragaszkodom hozzád, alávetem magam a parancsainak. Parancsainak! Önző mohóságodnak, a kéjvágyadnak! Úristen, Arabella! Az engedékenységed helyén már csak gyűlölet van a szemedben. Hol vagy, merre vagy, Sámsiel? Vigyél vissza engem Ábel visszatartja. Eressz! Mi történt veled? Milyen titok esett kettőnk közé? Vagy Éva titkától iszonyodtál meg, Arabella? Az ő bűne, az ő bánata, miközöttünk semmi titok nincsen. Eressz! Ne menj! Hallgass meg engem. Az óceán kellős közepén, talpalatnyi korallszigeten Tudom, és mégis Fél lábon állva vulkánkődarabon, töviskosárban összecsombolyítva