Az inváziós fajokról szóló EU rendelet
|
|
- Natália Fazekasné
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az inváziós fajokról szóló EU rendelet Az Európai Unió 2016 januárjától érvényben lévő rendelete jónéhány olyan faj tartását, tenyésztését és kereskedelmét tiltotta be, melyek az akvaristák előtt nem voltak ismeretlenek, mi több, némelyiket nagy számban gondoztuk is. Ebben a cikkben igyekszem összefoglalni és bemutatni azon növényés állatfajokat, melyek a rendelet hatálya alá esnek, s mellettük ismertetek olyan fajokat is, melyek nagyon hasonlítanak a betiltottakra, ámde ők korlátozás nélkül gondozhatóak! Remélem e kis összehasonlítás segítségére válik az akvaristáknak, tenyésztőknek és kereskedőknek, akiknek volt némi kétsége a rendelet alá tartozó fajokról. (A teljes fajlista a cikk végén olvasható.) Kínai razbóra - Pseudorasbora parva Sajnos már évekkel korábban meghonosodott Magyarországon is, terjedése egyes helyeken azóta is problémás. Akváriumi halként nem jellemző gondozása, a díszállat-kereskedelemben sem szokott feltűnni, esetleg néhány hidegvízi akváriumban lehet lakó, ami már kerülendő. Amurgéb (Perccottus glenii) Amurgéb - Perccottus glenii Fajismertető az Európai Unió 2016-os inváziós fajokról szóló rendeletéhez A kínai razbórához hasonlóan díszhalként való tartása nem jellemző, esetleg néhány hidegvízi akváriumot gondozó akvaristát érinthet e listán szereplő másik betiltott halfaj. Halak: Kínai razbóra (Pseudorasbora parva) Ízeltlábúak: 1 / 13
2 Virginiai márványrák fallax f. virginalis) (Procambarus Narancsrák - Procambarus clarkii -OrangeVirginiai márványrák - Procambarus fallax f. virginalis Narancsrák (Procambarus clarkii "Orange") Kaliforniai vörösrák (Procambarus clarkii) Hórák - Procambarus clarkii -White- Hórák (Procambarus clarkii "White") Kaliforniai vörösrák - Procambarus clarkii A vörösrák néhány további betiltott, ismertebb variánsa: Kaliforniai kékrák - Procambarus clarkii -Blue- 2 / 13
3 Kaliforniai kékrák (Procambarus clarkii "Blue") Vöröscsíkos törperák - Cambarellus diminutus Szellemrák - Procambarus clarkii -Ghost- Megjegyzés: A listán szerepel további négy rákfaj (Eriocheir sinensis, Orconectes limosus, Orconectes virilis, Pacifastacus leniusculus), melyek viszont nálunk akváriumi forgalomban jellemzően nem fordulnak elő. A faj leginkább a márványrákra (különösen annak fiatal példányaira) emlékeztet, illetve néhány másik Cambarellus fajra, melyek szintén bátran gondozhatóak. Narancs törperák (Cambarellus patzcuarensis "Orange") Továbbra is forgalmazható, hasonló fajok: Mint a bevezetőben említettem e cikk másik fontos szempontja (a betiltott fajok ismertetése mellett), hogy bemutassa a tiltott fajokhoz hasonló, velük gyakran összetévesztett, ámde szabadon forgalmazható, gondozható élőlényeket, ezzel is igyekezvén eloszlatni a további kétségeket! Az alább felsorolt rákok, bár gyakran kerülnek félreazonosításra, továbbra is bármiféle korlátozás nélkül tarthatóak, árusíthatóak: Vöröscsíkos törperák (Cambarellus diminutus) Narancs törperák - Cambarellus patzcuarensis -Orange Az akvaristák általában csak CPO-nak emlegetik ezt a kistermetű, rendkívül békés és könnyen gondozható amerikai rákfajt. Sajnos sokszor fordul elő, hogy a narancsrák (P. clarkii "Orange") fiatal példányait árusítják CPO néven. Ez egyrészt azért is problémás, mert a clarkii bizony a halakra és a növényekre is veszélyes, jóval 10 cm fölötti méretet is elérhet, míg a CPO bátran tartható még kisebb halakkal vagy növényekkel is együtt. A rendelet kiadása óta a fajok pontos megkülönböztetése pedig 3 / 13
4 jogi kérdést is felvet, ezért legyünk körültekintőek. Az ollók formája, illetve a testalkat viszont egyértelműen segítségünkre van! Lila vízijácint (Eichhornia crassiceps) Kubai kékrák (Procambarus alleni) Lila vízijácint - Eichhornia crassiceps Kubai kékrák - Procambarus alleni Ausztrál kékrák (Cherax quadricarinatus) szemléltetés özönnövényi viselkedéséről Ausztrál kékrák - Cherax quadricarinatus A vízijácint sokak kedvence, hiszen árnyékoló növénynek is kiváló, de bojtos gyökerei közt az ivadékok is remek búvóhelyet találhatnak maguknak (és nem mellesleg még virágzata is gyönyörű). A szemléltető ábra viszont bizonyítja, hogyha elszabadul, akkor súlyos ökológiai problémát jelenthet gyors terjeszkedésével Hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides) Vízinövények: 4 / 13
5 Hévízi gázló - Hydrocotyle ranunculoides Hydrocotyle tripartita - korábban Hydrocotyle sp. -Japan- (korábban Hydrocotyle sp. "Japan") Egyéb Hydrocotyle-fajok nem szerepelnek a listán, így az alábbiakban bemutatott, akváriumokban előszeretettel tartott fajok kereskedelme továbbra sem esik korlátozás alá: Fehérfejű gázlóvirág (Hydrocotyle leucocephala) Hydrocotyle verticillata Fehérfejű gázlóvirág - Hydrocotyle leucocephala Hydrocotyle verticillata Hydrocotyle sibthorpioides Hydrocotyle tripartita 5 / 13
6 tartott fajok továbbra sem esnek korlátozás alá. Betiltott fajok: Nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora) Hydrocotyle sibthorpioides A Hydrocotyle fajokhoz nagyfokú hasonlóságot mutat még a japán kakukktorma (Cardamine lyrata), Nagyvirágú tóalma - Ludwigia grandiflora Sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides) Japán kakukktorma - Cardamine lyrata Ludwigia-fajok: A Ludwigia-k, azaz tóalmák régóta ismert, gyakori akváriumi növények. Két fajuk került fel a tiltólistára, viszont e két faj egyike sem tipikus akváriumi növény. Az akváriumokban gyakrabban Sárgavirágú tóalma - Ludwigia peploides 6 / 13
7 Néhány ismertebb, továbbra is tartható faj: Pirosfonákú tóalma (Ludwigia repens) Közönséges tóalma - Ludwigia palustris Ludwigia glandulosa Pirosfonákú tóalma - Ludwigia repens Közönséges tóalma (Ludwigia palustris) Ludwigia glandulosa Ludwigia arcuata 7 / 13
8 Ludwigia arcuata Karolinai tündérhínár - Cabomba caroliniana Hínárok: A különböző hínárfajok régóta közkedvelt akváriumi és tavi növények. Gyors növekedésükkel remek táplálékkonkurensek az algák számára, valamint ha jól gondozzuk őket, szép díszei az akváriumoknak, és intenzív oxigéntermelésükről sem feledkezhetünk meg. Viszont mivel rendkívül sok, hasonló fajuk létezik, néha problémás lehet megkülönböztetésük. 3 fajuk került fel az unió tiltólistájára, ebből 2 az, ami igazán gyakori az akváriumokban. Rajtuk kívül azonban még számos más fajból válogathatunk, ha ezentúl is szeretnénk hínárokat gondozni az akváriumunkban, ezért megkönnyítendő a beazonosítást, a három tiltott faj után még jópár ismertebb, gyakoribb fajt is bemutatok. Közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum) Közönséges süllőhínár - Myriophyllum aquaticum Betiltott fajok: Karolinai tündérhínár (Cabomba caroliniana) Fodros átokhínár (Lagarosiphon major) 8 / 13
9 Tavi tündérhínár - Cabomba aquatica Akváriumokban előfordul, de a karolinai tündérhínárhoz képest kevésbé kedvelt, ugyanis könnyebben elhullajtja leveleit, illetve aránylag sok oldalgyökeret hoz, kevésbé dekoratív. Vörös tündérhínár (Cabomba piauhyensis) Fodros átokhínár - Lagarosiphon major Vörös tündérhínár - Cabomba piauhyensis További, listán NEM szereplő fajok: Tavi tündérhínár (Cabomba aquatica) Rendkívül dekoratív faj, magas fényigénnyel, könnyen megkülönböztethető. C. furcata néven is ismert. Érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) Érdes tócsagaz - Ceratophyllum demersum Gyakori és nagyon kedvelt akváriumi hínárfaj. Rendkívül gyors növekedésű, szívós, igénytelen, és 9 / 13
10 remek táplálékkonkurense az algáknak. Árnyékoló úszónövénynek ideális kozmopolita faj. Argentin átokhínár (Egeria densa) Változóvirágú süllőhínár - Myriophyllum alterniflorum Argentin átokhínár - Egeria densa Kanadai átokhínár (Elodea canadensis) Borókalevelű süllőhínár (Myriophyllum hippuroides) Borókalevelű süllőhínár - Myriophyllum hippuroides Kanadai átokhínár - Elodea canadensis Madagaszkári süllőhínár (Myriophyllum mezianum) Változóvirágú süllőhínár (Myriophyllum alterniflorum) 10 / 13
11 Andesi süllőhínár - Myriophyllum quitense Füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum) Madagaszkári süllőhínár - Myriophyllum mezianum Bokros süllőhínár (Myriophyllum pinnatum) Füzéres süllőhínár - Myriophyllum spicatum Vörös süllőhínár (Myriophyllum muricatum) Bokros süllőhínár - Myriophyllum pinnatum Andesi süllőhínár (Myriophyllum quitense) Vörös süllőhínár - Myriophyllum muricatum Gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum) 11 / 13
12 tökéletesen helyettesíthető kedvtelési célra más, kevésbé kártékony rokonával. A rendelet által betiltott fajok teljes listája: Gyűrűs süllőhínár - Myriophyllum verticillatum Bár tény, hogy néhány akvarista számára van pár fájó pont a listán, sajnos azt kell mondani, hogy e korlátozások bizony szükségszerűek. Számtalan esetet, konkrét fajt lehetne felsorolni, melyek már megtelepedtek Európában, és nem kis problémát okoznak (gondoljunk például a törpeharcsára, naphalra, harlekin katicára, krumplibogárra, spanyol meztelencsigára vagy éppen a magas aranyvesszőre, bálványfára, ecetfára, selyemkóróra, stb.) Még ha a jelen lista fajainak betelepítését megtiltanák (egyébként e fajok jelentős része már korábban meghonosodott és terjedőfélben van Magyarországon is!), de konkrét esetünket nézve akváriumi tartásukat engedélyeznék, mindig akadna olyan felelőtlen akvarista, aki akár szándékkal, akár gondatlanságból, de kijuttatná a természetbe ezen élőlények egyedeit, ez pedig örökös szélmalomharcot jelentene. A környezetünk, a természetes ökoszisztéma védelmének érdekében el kell fogadnunk, hogy ezen állat- és növényfajok általános tartása bizony fenyegető tényező, és érdemesebb lemondani róluk, hiszen a legtöbb faj tengerparti seprűcserje (Baccharis halimifolia) kaliforniai tündérhínár (Cabomba caroliniana) csinos tarkamókus (Callosciurus erythraeus) házi varjú (Corvus splendeus) lila vízijácint (Eichhornia crassiceps) kínai gyapjasollósrák (Eriocheir sinensis) perzsa medvetalp (Heracleum persicum) Sosnowskymedvetalp (Heracleum sosnowskyi) jávai mongúz (Herpestes javanicus) hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides) fodros átokhínár (Lagarosiphon major) amerikai ökörbéka (Lithobates catesbeianus) nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora) sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides) sárga lápbuzogány (Lysichiton americanus) muntyákszarvas (Muntiacus reevesii) nutria (Myocastor coypus) közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum) vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) cifrarák (Orconectes limosus) északi cifrarák (Orconectes virilis) halcsontfarkú réce (Oxyura jamaicensis) jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) keserű hamisüröm (Parthenium hysterophorus) amurgéb (Perccottus glenii) ördögfarok keserűfű (Persicaria perfoliata) kaliforniai vörösrák (Procambarus clarkii) virginiai márványrák (Procambarus fallax f. virginalis) közönséges mosómedve (Procyon lotor) kínai razbóra (Pseudorasbora parva) kudzu nyílgyökér (Pueraria montana) amerikai szürkemókus (Sciurus carolinensis) amerikai rókamókus (Sciurus niger) 12 / 13
13 szibériai csíkosmókus (burunduk) (Tamias sibiricus) szent íbisz (Threskiornis aethiopicus) ékszerteknős (Trachemys scripta) ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) Összeállította: Liziczai Márk A cikk először a Dánió Díszhal Diszkont weboldalán jelent meg! Elérhető a weboldalon! KATEGÓRIÁK:, Cikkek KULCSSZAVAK: mark24, 2016 január, betiltott fajok, Európai Unió, rendelet Beküldte: mark24 Katalógusba került: :22:00 Legutolsó frissítés: :22:00 Katalógus ID: 6797 Oldal linkje: - Minden jog fenntartva 13 / 13 Powered by TCPDF (
Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos uniós szintű szabályozás kialakításának folyamata, fajkiválasztási kritériumok
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1143/2014/EU RENDELETE Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos uniós szintű szabályozás kialakításának folyamata, fajkiválasztási kritériumok Váczi Olivér Természetmegőrzési
Idegenhonos inváziós fajok terjedési útvonalai, idegenhonos inváziós növényfajok szabályozási lehetőségei
Idegenhonos inváziós fajok terjedési útvonalai, idegenhonos inváziós növényfajok szabályozási lehetőségei Botta-Dukát Zoltán MTA Ökológiai Kutatóközpont Köszönetnyilvánítás Borza Péter, Csányi Béla, Csecserits
Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek európai uniós szabályozásáról
Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek európai uniós szabályozásáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1143/2014/EU RENDELETE az idegenhonos inváziós fajok (IAS) betelepítésének vagy
Idegenhonos inváziós állatfajok
Idegenhonos inváziós állatfajok Czirák Zoltán Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály LIFE természetvédelmi tréning 2016. június 20. LIFE CAP HUN LIFE14 CAP/HU/000010 Idegenhonos inváziós
Inváziós fajok elleni fellépés keretei
Inváziós fajok elleni fellépés keretei 2016. június 20. LIFE természetvédelmi tréning Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác terem Kisné dr. Fodor Lívia Európai Stratégia az özönfajok ellen, Berni
1. melléklet a 8 /2018. (XI. 23.) önkormányzati rendelethez Helyi védelem 1. Helyi területi védelem Helyi értékvédelmi területtel érintett ingatlanok
1. melléklet a 8 /2018. (XI. 23.) önkormányzati rendelethez Helyi védelem 1. Helyi területi védelem Helyi értékvédelmi területtel érintett ingatlanok helyrajzi számai: 223-251, 252/2, 253-280, 334-415,
A település helyi védelem alatt álló területei 1. melléklet a 3/2019. (II.14.) önkormányzati rendelethez A B C jel a védelem tárgya helyi védelem alat
A település helyi védelem alatt álló területei 1. melléklet a 3/2019. (II.14.) önkormányzati rendelethez A B C jel a védelem tárgya helyi védelem alatt álló területek HT-1. a Fő utca, a Kossuth utca és
Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája
3. melléklet Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája Őshonos fafajok Acer campestre mezei juhar Acer platanoides korai juhar Acer pseudoplatanus hegyi juhar Acer tataricum
TERMÉSZETVÉDELMI FÜZETEK
TERMÉSZETVÉDELMI FÜZETEK Felelős kiadó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Szerzők: Varga Ildikó, Fodor Lívia, Bata Kinga, Czirák Zoltán, Váczi Olivér, Érdiné Szekeres Rozália Fotó: Balogh Lajos (csicsóka
Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája Őshonos fafajok
Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája Őshonos fafajok Acer campestre Acer platanoides Acer pseudoplatanus Acer tataricum Betula pendula Carpinus betulus Fraxinus
Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája
1. függelék Győrújbarát Község Önkormányzata 12/2018. (VI. 18.) önkormányzati rendeletéhez Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája Őshonos fafajok Acer campestre Acer
Kelevíz Község./2018.(..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Kelevíz Község./2018.(..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Kelevíz Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdés
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 21/2019. (VI. 24.) 1 önkormányzati rendelete Óbuda-Békásmegyer településképének védelméről szóló 36/2017. (IX. 29.) önkormányzati
Rendelet tervezet Iváncsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Rendelet tervezet Iváncsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2017.. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Iváncsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének../2018. ( ) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének./2018. ( ) önkormányzati rendelete Óbuda-Békásmegyer településképének védelméről szóló 36/2017. (IX. 29.) önkormányzati
Mesztegnyő Község./2018.(..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Mesztegnyő Község./2018.(..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Mesztegnyő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdés
1. számú melléklet - Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása
1. számú melléklet - Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása 2. számú melléklet - Helyi védelem alatt álló terület lehatárolása 3. számú melléklet - Helyi egyedi védelem alatt álló
Inváziós növény- és állatfajok előfordulása, hatása és kezelése hazai és európai védett területeken - egy internetes felmérés eredményei
Inváziós növény- és állatfajok előfordulása, hatása és kezelése hazai és európai védett területeken - egy internetes felmérés eredményei Kézdy Pál 1 Korda Márton 2 Csiszár Ágnes 2 Bartha Dénes 2 1 Duna
Ballószög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Ballószög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Ballószög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
MIKEPÉRCS KÖZSÉG a településkép védelméről szóló 22 / (XII. 22.) önkormányzati rendelete
MIKEPÉRCS KÖZSÉG a településkép védelméről szóló 22 / 2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete MELLÉKLETEK MELLÉKLETEK... 26 1. melléklet: A település építészeti örökségének jegyzéke és térképe... 26 1.1.
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Radovics-Bang Zsuzsanna Emese Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi
1. melléklet a 6/2018.(XII.28.) önkormányzati rendelethez. Helyi egyedi védelem Járdánháza helyi védelem alatt álló épületei, építményei:
1. melléklet a 6/2018.(XII.28.) önkormányzati rendelethez Helyi egyedi védelem Járdánháza helyi védelem alatt álló épületei, építményei: 1. Római Katolikus templom, 2. Járdánháza, Izra út 40. szám alatti
Pusztaederics Község Önkormányzatának /2017. ( ) sz. önkormányzati rendelete a Településkép védelméről EGYEZTETÉSI ANYAG
Pusztaederics Község Önkormányzatának /2017. ( ) sz. önkormányzati rendelete a Településkép védelméről EGYEZTETÉSI ANYAG Pusztaederics Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése alapján,
Értelmező rendelkezések
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2018. (VIII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Dióskál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete A község településképének védelméről
Dióskál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete A község településképének védelméről Dióskál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
I.Fejezet Általános rendelkezések
Úrhida Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről Úrhida Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
A B C D E. 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés 2. Műemléki /4, 10445/1
3. Függelék az 1/2018. (I.30.) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem
Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2018. (.. ) számú rendelete. Ecsegfalva Község településkép védelméről
Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2018. (.. ) számú rendelete Ecsegfalva Község településkép védelméről Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
Városföld Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének./2017. (..) önkormányzati rendelete Városföld község településképének védelméről
Városföld Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének./2017. (..) önkormányzati rendelete Városföld község településképének védelméről Városföld község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
KUNBAJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL (TERVEZET)
KUNBAJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL (TERVEZET) Kunbaja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
A vándorló fajokat nem érinti a szabályozás
A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályának ökológiai referenseit, Bata Kingát és Váczi Olivért kérdeztük meg, hogy mire számíthatnak az állat- és növénybarátok a következő időszakban,
41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet. a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról
41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról A Kormány az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. -a (3) bekezdésének f)
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL. kpát±l
kpát±l A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL 1 településtödéneti. régészeti, müvészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes: a) a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti. településképi. táji, építészeti,
OROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2018. (IV.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
OROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2018. (IV.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
következőket rendeli cl: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Értelmező rendelkezések
A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL 1 (1) A helyi értékvédelem feladata különösen 2. 2.A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek A HELYI VÉDELEM II. FEJEZET Jelen rendelet alkalmazásában
Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
I.Fejezet Általános rendelkezések
Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
Invazív fajok szerepe a biodiverzitás fennmaradásában
Invazív fajok szerepe a biodiverzitás fennmaradásában Készítette: Iván Judit Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Farkas János A biodiverzitás Élővilági változatosság több szinten való értelmezés
Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről [egységes szerkezetben a módosításáról szóló 19/2018. (VIII. 29.) önkormányzati
I. FEJEZET Bevezető rendelkezések
Arka Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről (tervezet) Arka Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Balatonújlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017.(X.25.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. a Településkép védelméről
1 Balatonújlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017.(X.25.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a Településkép védelméről Balatonújlak Község Önkormányzatának Képviselő-testületeaz
Szabadegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről
Szabadegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Szabadegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 9/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelete Kunbaracs község településképének védelméről
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselõ-testületének 9/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelete Kunbaracs község településképének védelméről Kunbaracs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép
2. Értelmező rendelkezések
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018.(IV.24.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Seregélyes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
1. melléklet a../2018. (..) önkormányzati rendelethez. A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása
1. melléklet a../2018. (..) önkormányzati rendelethez A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása 2. melléklet a../2018. (..) önkormányzati rendelethez Helyi területi védelem helyi védelem
Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről
Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
SITKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2018. (ML18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL 1 gyümölcs, illetve más intenzív kertészeti kultúra található. b) művelt telek. terület: Műveltnek az a telek minösül. amelynek legalább 80%-án szőlő, szín mellett) csak fehértartalma
ÓBÁNYA TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE
TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE 2017 TARTALOMJEGYZÉK BORÍTÓLAP TARTALOMJEGYZÉK 2. oldal 1. BEVEZETŐ, KÖSZÖNTŐ 4. oldal 2. TELEPÜLÉS BEMUTATÁSA településtörténet 7. oldal Óbánya ma 13. oldal 3. ÖRÖKSÉGÜNK
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II. 1.) önkormányzati rendelete. A településkép védelméről
1 Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II. 1.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
I.Fejezet Általános rendelkezések
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Sirok Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Sirok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Bükkszék Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Bükkszék Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
i) Útbaigazító táblarendszer: elsősorban közérdekű, idegenforgalmi valamint közművelődési célok elérését segítő egységes felépítésű táblacsoport II. F
Kék szövegrész: A hatályos Helyi Építési Szabályzat szövege (5/2007 (VI.19.) önkormányzati rendelet) Ligetfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2018 ( ) önkormányzati rendelete a településkép
Lovasberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről
Lovasberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Lovasberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
I. FEJEZET Bevezető rendelkezések
Hort Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről (tervezet) Hort Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
HORT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2017. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Hort Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (XI.29.) önkormányzati
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselõ-testületének./2017. (XII...) önkormányzati rendelete Kunbaracs község településképének védelméről
Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselõ-testületének./2017. (XII...) önkormányzati rendelete Kunbaracs község településképének védelméről Kunbaracs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép
Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselõ-testületének./2017. (XII...) önkormányzati rendelete Kunpeszér község településképének védelméről
Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselõ-testületének./2017. (XII...) önkormányzati rendelete Kunpeszér község településképének védelméről Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről
Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2017. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
CSÉVHARASZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017.(XII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
CSÉVHARASZT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017.(XII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Csévharaszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2018. (II. 01.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2018. (II. 01.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
MÁNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETÉNEK TERVEZETE
MÁNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETÉNEK TERVEZETE A 314/2012. (IX. 8.) Kormányrendelet 43/A. (6) bekezdés c) pontja szerinti véleményezési szakasz 2017. november hó Mány Község Önkormányzata
FARKASLYUK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2017.( XII.20.) számú RENDELETE Farkaslyuk község településkép védelmével kapcsolatban
FARKASLYUK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2017.( XII.20.) számú RENDELETE Farkaslyuk község településkép védelmével kapcsolatban I. FEJEZET Bevezető rendelkezések Farkaslyuk Község Önkormányzatának
Nemesbőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018 (V.29.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Nemesbőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018 (V.29.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Nemesbőd Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
BALATONKERESZTÚR TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV 2017
BALATONKERESZTÚR TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV 2017 Tisztelt Érdeklődők! - a polgármester levele- Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...5-9 2. Balatonkeresztúr bemutatása...10-17 3. Örökségünk...18-37 4.
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 24/2017. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. Kerekegyháza város településképének védelméről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2017. (XII. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza város településképének védelméről Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a
Meszlen Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Meszlen Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Meszlen Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
DÖBRÖNTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG DÖBRÖNTE, 2017.
DÖBRÖNTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG DÖBRÖNTE, 2017. 1 Döbrönte Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2017.( / ) önkormányzati rendelete
Tiszakécske Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 25/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete Tiszakécske város településképének védelméről
Tiszakécske Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 25/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete Tiszakécske város településképének védelméről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép
GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG GANNA, 2017.
GANNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG GANNA, 2017. 1 Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2017.( / ) önkormányzati rendelete A településkép
JÁKÓ TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV 2017
JÁKÓ TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV 2017 JÁKÓ TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVE 2017. OKTÓBER KÉSZÍTETTE: L. Balogh Krisztina okl. építészmérnök Lőrincz Anna egyetemi hallgató Lerger Ferdinánd egyetemi
NOSZLOP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
NOSZLOP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Noszlop Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
1. melléklet a 19/2017 (XII.27.) önkormányzati rendelethez Helyi egyedi védelem alatt álló elemek
Helyi védelem alatt álló épületek 1. melléklet a 19/2017 (XII.27.) önkormányzati rendelethez Helyi egyedi védelem alatt álló elemek Helyi védelem alatt álló objektumok Sorszám Utca Hrsz. Rendeltetése 1.
Mátraterenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Mátraterenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről
Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről Velence Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről
Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének / ( ) számú rendelete A településkép védelméről Velence Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1 Vokány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.17.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.17.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Nagybaracska Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
VERŐCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG VERŐCE, 2017.
VERŐCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETTERVEZETE EGYEZTETÉSI ANYAG VERŐCE, 2017. 1 Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2017.( / ) önkormányzati rendelete A
2. Értelmező rendelkezések
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és értelmező rendelkezések
DÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.../2017. (. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Dég Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV.
Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete. a Településkép védelméről
Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete a Településkép védelméről Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése
Tiszakeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Tiszakeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Tiszakeszi Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Mikófalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Mikófalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Mikófalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
SZÜGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL (TERVEZET)
SZÜGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL (TERVEZET) Szügy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 12
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 12 Kistótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai megvalósítása
FÖLDMŰVELÉSÜGYI Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai megvalósítása Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos szakmai nap 2018. március 23. Érdiné dr. Szekeres
BŐSÁRKÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017.( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
BŐSÁRKÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017.( / ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Bősárkány Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Sárkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XII.19) önkormányzati rendelete. A településkép védelméről
Sárkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XII.19) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Sárkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
LUCFALVA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET JÓVÁHAGYOTT ANYAG. Megbízó: Lucfalva Község Önkormányzata Bakos Gyula polgármester 3129 Lucfalva, Rákóczi út 38.
LUCFALVA JÓVÁHAGYOTT ANYAG Megbízó: Lucfalva Község Önkormányzata Bakos Gyula polgármester 3129 Lucfalva, Rákóczi út 38. Tervező: Völgyzugoly Műhely Kft 2083 Solymár, Bimbó utca 20. Tel: 06-1-439-04-90
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1.Értelmező rendelkezések
Egeralja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018.(V.11.) önkormányzati rendelete Egeralja Község településképének védelméről Egeralja Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1 Nógrád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1
Nagybaracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017( ) sz. önkormányzati rendelete a településkép védelméről 1 Nagybaracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Egészséges halak a lakásban
Oldal 1/6 Brian Ward Egészséges halak a lakásban Maecenas Könyvkiadó Oldal 1/6 Oldal 2/6 Tartalom: KALAUZ A HOSSZÚ ÉLETHEZA világhírű angol akvarista, Brian Ward gyönyörű, színes felvételekkel gazdagon
Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Budapest, József krt. 36. Tel.: 0620/ ,
VERŐCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELETE VERŐCE, 2018 Pro Arch. Építész Stúdió 1085 Budapest, József krt. 36. Tel.: 0620/960-5041, e-mail: proarch@t-online.hu, proarch.epstudio@gmail.com
1. A rendelet célja, alkalmazási köre, hatálya
Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet
41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésbıl tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról A Kormány az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. -a (3) bekezdésének f)