Nagymágocsi diákok a legjobbak között
|
|
- Liliána Balázs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2015. XXVII. évf. 6. szám Ára: 100,- Ft Nagymágocsi diákok a legjobbak között A szentesi önkormányzat június 6-án a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében köszöntötte a megyei és országos tanulmányi versenyeken kiemelkedő diákokat és tanáraikat. Ez az esemény nem csak Szentes városnak fontos, hanem településünknek is. Hiszen két nagymágocsi diák is a kitüntettek között volt, kiemelkedő tanulmányi munkájuk elismeréséül. Kun Mariann az FM. ASZK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 13. évfolyamos tanulója a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó I. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) kertész és növényvédelmi technikus versenyén I. helyezést ért el. Simondán Beatrix a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola 11. évfolyamos tanulója az Édes Anyanyelvünk Nyelvhasználati Verseny Csongrád megyei döntőjében I. helyezést ért el, az országos verseny középmezőnyében végzett, az Implom József Helyesírási Verseny megyei döntőjében 2., az országos döntőben 20. helyezést ért el. Az elért eredményeikért és kiemelkedő tanulmányi teljesítményükért mi is gratulálunk a lányoknak, és nagyon örülünk, hogy tudásukkal Nagymágocs hírnevét öregbítik. Képek forrása: Szentesi Mozaik T.E. Tartalomból: Tudósítás testületi ülésről Pedagógusnapi elismerések Iskolai és óvodai hírek Polgárőr hírek Bemutatjuk az új fogorvost Nefelejcs Népdalkör és Napraforgó Citerazenekar sikerei
2 2. oldal XXVII. évfolyam 5. szám Tudósítás képviselő-testületi ülésről június 2-án tartotta Nagymágocs Nagyközség Képviselő-testülete nyílt testületi ülését. A megjelenteket Szebellédi Endre István polgármester köszöntötte, majd ismertette a tervezett napirendi pontokat, amelyeket a testület egyhangúlag elfogadott. Az első számú napirendi pont a beszámoló a két testületi ülés között történt eseményekről. Polgármester úr elsőként ismertette, hogy részt vett a DAREH soron következő ülésén, ahol tájékoztatták a résztvevőket arról, hogy a közös vagyon kezelésére egy zártkörű részvénytársaságot kívánnak létrehozni. Ennek kidolgozása a jövőben fog megtörténni. Tájékoztatta a Tisztelt Lakosságot polgármester úr, hogy az MVH sz. határozat alapján elnyert támogatás előfinanszírozását célzó hitelfelvétel feltételeinek a község megfelelt, a hitel folyósításra került, így a projekt lezárásának immár semmilyen pénzügyi akadálya sincs. A biokazánok költséghatékonysági vizsgálata megtörtént, azok sajnos nem hozták az előre várt eredményt, ezért további vizsgálatok, elemzések váltak szükségessé, annak érdekében, hogy a hatékonysági mutatót a későbbiekben az elvárt szintre javítsák. Polgármester úr tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy az ülést a megelőző héten kettő ellenőrzést is tartottak az önkormányzatnál. Az egyik a szennyvízberuházással volt kapcsolatos, ennek kapcsán kiderült, hogy még 2010-ből hiányoznak dokumentumok. A hiányosságok vizsgálata folyamatban van. A másik egy névtelen bejelentés alapján az energetikai pályázat ellenőrzése volt, ahol az ellenőrző hatóság a bejelentéssel kapcsolatosan problémát nem talált, úgyhogy ez a vizsgálat lezártnak tekinthető. Drubináné Fodor Katalin alpolgármester asszony bejelentette, hogy a május 29-én rendkívüli ülésen hozott Kt. Határozat alapján a konyhafejlesztéses pályázat benyújtásra került, melynek pozitív elbírálásában bízunk. Második napirendi pont a 2015/16 nevelési évben indítható óvodai csoportok számának a meghatározása volt. A napirendi pontot Vecsernyés Józsefné óvodavezető ismertette. Írásbeli előterjesztéséből kiemelendő, hogy a Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde intézményben négy óvodai csoport indítható, ebből három csoport a székhelyintézményben, egy csoport pedig az árpádhalmi tagintézményben. A maximális csoportlétszám, a székhelyintézményben (Méhecske csoport, Szivárvány csoport, Micimackó csoport) összesen 75 fő, a tagintézményben (Katica csoport) 25 fő. Az előterjesztésnek megfelelően a képviselő-testület döntött arról, hogy szeptember 1. napjától 9 fő határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban álló óvodapedagógus és 5 fő határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban álló nevelő munkát közvetlenül segítő alkalmazott látja el a feladatokat. A következő napirendi pont a Bölcsődei Érdekképviseleti Fórumba történő delegálás. A testület egyhangú döntése szerint a nevezett fórumba Drubináné Fodor Katalin alpolgármester asszonyt delegálta, aki a megbízatást elfogadta. A következő napirendi pont előadója szintén Vecsernyés Józsefné óvodavezető volt. Vecsernyés Józsefné óvodavezető szükségesnek tartotta, hogy tájékoztassa a Tisztelt Képviselő-testületet a Nagymágocsi Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde intézkedési tervéről. Ebben részletesen leírta az intézményükben tartott ellenőrzés során feltárt hiányosságokat, és ezek kiküszöbölésére határidőket is szabott. Nagy Anikó képviselő, mint az SZSZK vezetője kihangsúlyozta, hogy a tervben foglaltak kizárólag az intézményvezető feladata, így az előterjesztés nem tartozik a képviselő-testület hatáskörébe. Ezután a polgármester úr felhívta az óvodavezető figyelmét, hogy a hiányosságokat rövid határidőn belül pótolja. Az ötödik napirendi pontnál Tóthné Rostás Ágnes, a művelődési ház igazgatója és Tamás Erika művelődésszervező tájékoztatta a képviselő-testületet a évi falunapi programtervezetről. A község legjelentősebb rendezvénye ebben az évben 23. alkalommal kerül megrendezésre július én. Az első napon ismételten megrendezésre kerül a falunapi 7próba és a főzőverseny is. Egész nap vidámpark és játszóház is várja a gyermekeket. Előreláthatólag ezen a napon avatják a Felicián Atya tiszteletére emelt emléktáblát, valamint szintén e napon tartják az Egészségház névadó ünnepségét. A délutáni órákban színes színpadi programok várják a falunapra látogatókat, a sztárvendég Matyi és a hegedűs zenekar lesz, ezt követően retro party következik. A falunap második napján kerül megrendezésre az erős emberek versenye. A képviselő-testület megalkotta a évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendeletet. A hetedik napirendi pontnál a képviselő-testület a 86/2015 (IV.29.) számú Iskola utcát Dr. Szánthó Magdolna utcává történő átnevezését célzó határozatát visszavonta. Ezzel egyidejűleg hozzájárult, hogy az Egészségházat átnevezzék Dr. Szánthó Magdolna Egészségház névre, így tisztelegve a doktornőnek. A következő napirendi pontban Mészáros Gábor végelszámoló ismertette a Nagymágocsért Nonprofit Kft. végelszámolásával kapcsolatos teendőket. Ezt a napirendi pontot a Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság is megvitatta és előzetesen véleményezte. A bizottság előterjesztésével a testület is egyetértve döntést hozott arról, hogy az önkormányzat, mint tulajdonos a csődeljárás lehetőségével nem kíván élni, így tudomásul veszi, hogy a kft. felszámolás alá kerül. Az Egyebek napirendi pontnál a művelődési ház és könyvtár kérésére a testület döntött a jelenleg folyamatban lévő belső akadálymentesítés és felújítás vonatkozásában ,- forint többletköltséggel járó pótmunka elvégzéséről. A képviselő-testület egy újabb pályázat benyújtásáról döntött. A pályázat célja: az önkormányzatok által fenntartott bölcsődébe és óvodába járó gyermekek minél magasabb színvonalon történő ellátása. Sikeres pályázat esetén az óvoda és bölcsőde épülete szépülhetne meg. A Baba-Mama Klub nyújtott be kérelmet pénzügyi támogatás iránt. A kért összeget Drubináné Fodor Katalin alpolgármester aszszony egy összegben felajánlotta. A polgármester úr, mivel kérdés, észrevétel nem volt, az ülést lezárta. Dr. Vida Bernadett Jegyzői sarok Szeretném tájékoztatni a Tisztelt Lakosságot a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról. Ez az eljárás kérelemre induló eljárás. A jogszabály a kérelemmel kapcsolatban több formai és tartalmi követelményt is meghatároz. A kérelem az önkormányzatnál beszerezhető, ezen mintakérelem alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a szigorú jogszabályi követelményeknek a kérelmező minél könnyebben eleget tudjon tenni. Ez azért lényeges, mert az eljárás során nincs lehetőség hiánypótlásra. Felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy a kérelemben foglaltak igazolására szolgáló bizonyítékokat a kérelmezőnek kell mellékelnie. A kérelem benyújtásakor 3.000,- forint illetéket kell lerónia postán vásárolt illetékbélyeg formájában. Az eljárási határidő főszabályként 15 nap, kivételesen 30 nap. A képviselő-testület döntött a évi önkormányzati igazgatási szünet elrendeléséről. Ennek értelmében augusztus 3-tól augusztus 23-ig, valamint december 21-től január 3-ig igazgatási szünet lesz. Az igazgatási szünet idején kizárólag ügyintézői ügyelet lesz.
3 2015. május Fogorvos Székelyföldről Nagymágocsra Dr. Vas Csilla Éva fogorvos fiatal, kedves két szép kislány édesanyja és rövid idő alatt megszerette a mi falunkat. Azt mondja, itt nyugalom van, megértők és segítőkészek az emberek. A doktornő Erdélyben Székelyudvarhelyen született, Marosvásárhelyen járt egyetemre. Poszert József háziorvossal egy évfolyamra. Dr. Illyés Csilla nyugdíjba ment fogorvost is beleértve, immár három erdélyi orvos talált rá Nagymágocsra. 3. oldal Dr. Vas Csilla Éva fogorvos 2006-ban jött Székelyföldről Magyarországra. Többen csodálkoztak az ottani környezetében, hogy eljött, hiszen volt ott is folyamatosan munkája. Békéscsabán kezdett dolgozni, majd átment Orosházára magánrendelőbe, onnan jött ide. Az idetalálás egyébként egy szerencsés történet. Ugyanis azzal a fogtechnikussal dolgoztatott Illyés Csilla fogorvos is, amelyikkel Vas Csilla Éva fogorvos. És a fogtechnikus mondta, hogy fogorvost keresnek Nagymágocsra. Fölmérte az itteni lehetőségeket, megnyerte tetszését a szépen felújított szolgálati lakás, a jól berendezett rendelő. Úgy döntött, hogy elfogadja ezt az állást. Amihez területileg idetartozik még Árpádhalom, és közel van Orosháza. Vagyis az előző munkahelye, ahonnan többen is átjárhatnak kezelésekre ide. Orosháza a szívéhez nőtt, sok kedves betege volt ott, és a beteg, ha teheti, felkeresi más településen is az orvosát A doktornő elmondta, hogy nagyon hálás az idősebb kollegáinak, akik a tapasztalataikat szívesen megosztották vele, így (is) segítették a magyarországi beilleszkedésben. Különös szeretettel említette Illyés Csilla doktornőt, ő a mai napig megkérdezi, rendben van-e minden, van-e valamilyen problémája? Gyakorta összejárnak. Illyés Csilla doktornő olyan neki, mint egy igazi pótmama. Milyennek látja az új fogorvosnő a nagymágocsi betegeket? Erre a kérdésre ezt válaszolta: nagyon segítőkészek, már fogast és szúnyoghálót szereltek a rendelőbe, a magukénak tekintenek. Elégedett vagyok! - Ezek a szavak bíztatóak a jövőre nézve, azzal együtt, hogy erős a fiatal doktornő otthoni kötődése. Gyakran haza jár Erdélybe és a szülei is akár kéthavonta jönnek. Ez jó mindenkinek. Egyébként Erdélyből tizenkét évvel ezelőtt azért jött el, mert nem látta, hogyan juthat tovább, merre van az ottani körülményekhez képest az előre. Kívánjuk, itt találja meg a számítását és folytatódjék az a szerencsés történet, ami által ránk talált. Isten hozta Nagymágocson, érezze otthon magát! Dóczi Jusztina FELHÍVÁS! május 20-tól ebédrendelésre van lehetőség a Szociális Szolgáltató Központ Gyermekélelmezési és Szociális Konyháján a lakosság részére. Az ebéd ára: 640 Ft/adag, a kiszállítás díja: 40 Ft/adag Rendelés: Személyesen Nagymágocs, Mátyás király utca 20. alatt, telefonon Nagy Anikónál a 63/ es és Váczi Irénnél a 63/ as telefonszámon lehet.
4 4. oldal XXVII. évfolyam 5. szám Negyedszer szállt el hozzánk az Aranypáva Ha valaki valamiben kitűnik, és ezt meg szeretné mutatni másoknak is, akkor vannak lehetőségek magunk bemutatására. A népzenészek ilyen lehetőségként a különböző fokozatú versenyeket használják ki. Természetesen a fokozatokon végig kell jutni. Ha elgondolja az ember, hogy kilép az ország-világ elé, akkor először a területi, majd az országos versenyeken kell megmérettetni magát. A csoport mindegyik versenyen kap egy minősítést, ami feljogosítja a következő fokozaton való részvételre. Ezeket a minősítőket a KÓTA országos szervezet szigorú törvényei alapján két évente kell teljesíteni. A Nefelejcs Népdalkör és Napraforgó Citerazenekar már elérte a műfajban kiadható legmagasabb fokozatot, amit ebben a kategóriában kiadnak. Vagyis elhoztuk az Aranypáva Nagydíjat Nagymágocsra 2013 márciusában Püspökladányból. Ez nagyon nagy dolog! Azért nagyon nagy dolog, mert erre az országos hangversenyre csakis az ország legjobb csoportjai kapnak meghívót. És a legjobbak között kell a legjobbnak lenni. Nekünk ez már egyszer sikerült! Ehhez minden héten kell legalább egy közös gyakorlás, kell szigorú otthoni tanulás, éneklés, citerázás. Kell hozzá Dóczi Jusztina, Mélykútiné Németh Kornélia, akik lelküket beleadva vezetik a csoportokat sok-sok év óta. És persze kellenek a tagok, akik szintén lelküket beleadva maguk vállalkoztak arra, hogy eljárjanak minden próbára, segítve a csoport munkáját. Az országos minősítőre visszatérve, ha valami közbejön, és nem tud minősülni egy csapat az adott időben, akkor elölről kell kezdenie a kályhától a minősítési procedúrát. Tavaly így jártunk mi is. Különböző betegségek, haláleset, műtétek sora tizedelte a kórust, ezért lekéstük a kötelező országos minősítést. Így a kiírás szerint az idén a területi, majd egy más időpontban az országos versenyen is részt kellett vennünk. Attól nem féltünk, hogy nem léphetünk tovább a területi versenyről, hiszen a dalcsokrokat már nagyon jól tudtuk, szinte egy éve készen voltunk velük. Tehát bejelentkeztünk május 9-én Üllésre, a területi és május 16-án Kunhegyesre, az országos minősítő versenyre. A területi versenyen, akik nem ismertek bennünket, csodálkoztak, hogy még csak itt vagyunk, pedig nagyon jók voltunk. Aztán a zsűri is úgy értékelte, magas szinten produkáltunk Üllésen, és megkaptuk a kiváló fokozatot. A műfajt értve, Magyarország legrangosabb egyéniségéből álló zsűri tagjai nem is tudtak semmi kifogásolnivalót megemlíteni a produkciónk után. Sokan gratuláltak, hiszen a zenekarok többsége már hallott bennünket, és ezt várták tőlünk. Úgy, ahogy mi is magunktól. Boldogan tértünk Üllésről haza. Majd egy hét múlva újra színpadra léptünk Kunhegyesen az országos minősítő hangversenyen. Itt persze még nagyobb volt a drukk, nagyobb volt a feszültség és nagyobb volt a tét. És volt harminckilenc fellépő! Mi majdnem utolsó csoportként - úgy délután két óra tájban - léptünk a zsűri elé. Volt időnk végighallgatni az ellenfeleket. Nos, a kunhegyesi művelődési ház színpada remekül visszaadta a népzene iránt érzett szeretetünket. Olyan felszabadultan, hibátlanul énekeltünk, zenéltünk, mintha itthon, a mi színpadunkon álltunk volna. Aztán már csak várni kellett a zsűri értékelésére. Izgultunk, persze. Hiszen sok jó előadást hallottunk, ám azt is éreztük, hogy a legjobbak között mi is ott vagyunk. Az eredményhirdetés mindig mindenütt egy izgalmas, furcsa idegjáték. És ehhez a zsűrielnökök nagyon értenek. Kunhegyesen Birinyi József a KÓTA legmagasabb rangú egyénisége értékelt. A mi értékelésünkhöz hozzátéve, hogy nagyon szép előadást láttak, hallottak. Aranypáva fokozatot értünk el! Ott, akkor ez volt a legmagasabb! Ám országosan van még ettől is fentebb, de azért újra meg kell küzdeni. Egy újabb nagy versenyen, aminek Országos Aranypáva Nagydíjgála a neve. Oda az országból már csak az Aranypáva-díjat elnyert együtteseket hívják meg. Hogy ez mikor lesz és hol? Azt még nem tudjuk, ami biztos: újra indulunk a nagydíjért. Ez fontos nekünk! Fontos Nagymágocsnak! Hadd tudja meg a világ, hogy milyen magas színvonalon álló hagyományőrző, népzenei csapata van ennek a falunak! S mint minden más, ez is egy nagy csapatmunka. A helyi önkormányzat támogat minket anyagilag, amiért köszönetet mondunk, és köszönetet mondunk az utaztatásért a Szociális Szolgáltató Központnak, Nagy Anikónak, a két gépkocsivezetőnek, Vecseri Lászlónak és Móricz Gergőnek. És természetesen köszönet a családjainknak, akik elnézik nekünk, ha hétvégén egyedül maradnak, hogy reggeltől estig nem látnak minket. Tudják ők is, hogy elköteleztük magunkat ennek a műfajnak, a magyar népdalnak, népzenének. És szívesen vagyunk együtt énekkaros társainkkal határainkon belül és kívül. Minden évben átjártunk Szerbiába Kispiacra és Tornyosra. Kispiacra nemzetközi népzenei találkozóra, Tornyoson pedig Szent István napján velünk együtt szegik meg gyönyörű templomukban az új kenyeret. A jövő hónap tizenegyedikén pedig Romániába, Kárásztelekre - Hegedűs Istvánné Veronka dalos társunk szülőfalujába - kaptunk meghívást az ottani falunapra. Boldogan készülünk erre a hosszú útra. Ajándékba visszük nekik a Kárásztelken összegyűjtött gyönyörű népdalokat és a mi vidékünk legszebb dalait. Közben készülünk az itteni falunapra. Megköszönöm mindenkinek, akik támogatnak minket. Cserébe elvisszük nagyközségünk hírét az országban sok helyre és a határokon túlra. Úgy érezzük sok hit, megannyi kitartás, akarat van a negyedik - fényesen csillogó Aranypáva-díjban. Kajtár Jánosné Szabó Eszter
5 2015. május Gyermeknapi kavalkád Május 29-én, pénteken rendeztük meg az óvodánkban a gyermeknapot. Ebben az évben a szervezést, irányítást a Méhecske csoport vállalta magára. A gyerekek kíváncsian és érdeklődve várták a pénteket, hiszen tudták, hogy ez a nap lesz a meglepetések napja. Énekkel, mondókákkal csalogattuk a napot, és próbáltuk elűzni a rossz időt. A péntek reggel verőfényes napsütéssel köszöntött ránk. Az óvoda felnőtt közössége már kora reggel megérkezett, és szorgos munkába kezdett, hogy a gyerekek reggeli érkezése sem ne a szokványos körülmények között történjen. Az utcai kapu, kerítés színes lufikkal, szalagokkal lett kidíszítve, ami nagyon tetszett az óvodába érkezőknek. A bejárati ajtó mellett pedig szék emberkék üdvözölték az érkezőket. Mire a gyerekek megérkeztek, az óvónénik, dajka nénik egy igazi mesebirodalommá változtatták a gyönyörű udvarunkat. Reggeli után közösen egy kicsit megmozgattuk, bemelegítettük izmainkat, Anita óvó néni által irányított játékos zenés tornával, majd kezdetét vette a játékos délelőtti kavalkád. Volt ugrálóvár, célbadobó verseny, sportversenyek, gyurmázás, festés. Mindenki maga döntötte el, hogy milyen tevékenységbe kapcsolódik be. Ebédre a konyhás nénik a gyerekek kedvenc ételét készítették, bolognai szószt spagettivel. Ebéd után újabb meglepetés következett, egy óriási epertorta, amit jóízűen fogyasztottak el a gyerekek. 13 órától folytatódott a játékos gyereknap. Megérkeztek az érdeklődő szülők, és Csák Petra is megjött Csipesz nevű terápiás kutyájával. A délután ismét nagyon hamar eltelt: versenyekkel, kézműveskedéssel, és jött egy meglepetés vendég is hozzánk: Icu Bohóc. Együtt játszott, táncolt a gyerekekkel. A délután végén finom jégkrémmel kedveskedtünk a gyermekeknek és a megjelent érdeklődőknek is. A nap végén a hazatérés sem volt szokványos, mivel a kapuban a bohóc színes hajtogatott lufi-állatkákkal kedveskedett a gyerekeknek. Mindenki fáradtan, de sok új élménnyel gazdagabban térhetett haza. Méhecske csoport Gyereknap az óvodában és a bölcsődében Május utolsó vasárnapja gyereknap, ez alkalomból május 29- én egész napos programmal köszöntötték az intézményben a gyermekeket. Már reggel, az óvodába megérkezve sejtettük, hogy ez egy különleges és izgalmas nap lesz. Az ovi kapuját és kerítését lufikkal díszítették, a Óvodai hírek 5. oldal bejáratnál pedig gyerekeknek beöltöztetett székek fogadtak bennünket. Felhőtlen szórakozás, jókedv jellemezte az egész napot. Délelőtt zenés torna, játékos ügyességi feladatok, arcfestés szerepeltek a programban. Az ugrálóvárat is birtokba vették a gyerekek. Az ebéd és az óriási gyereknapi torta elfogyasztása után folytatódott a mulatság. Megérkeztek a szülők is, ők is részesei lehettek ennek a fantasztikus napnak. Csipesz, a visszatérő terápiás kutya szórakoztatta az érdeklődőket, miközben lehetőség volt buborékfújásra, kézműves foglalkozásra, játékos feladatokra. A hangulatot fokozta a zene, ami az óvoda udvarán szólt. A légvár népszerűsége délutánra sem csökkent. Öröm volt nézni, mennyire jól érzik magukat a gyerekek! A nap végén megérkezett a bohóc néni is, aki segítőivel jégkrémet osztott a résztvevőknek. Hazainduláskor az ovi kapujában pedig minden gyerek egy-egy hajtogatott lufit kapott ajándékba a bohóc nénitől. Köszönet valamennyi szervezőnek a csodás, a gyerekek számára maradandó élményért. Az intézmény dolgozói nagy-nagy szeretettel készültek a gyereknapra, a gyermekek köszöntésére. A gyereknapot követő vasárnap pedagógusnap, ez alkalmából a gyermekek és a szülők nevében ugyanilyen nagy szeretettel köszöntöm az intézmény pedagógusait, megköszönve az intézmény minden dolgozójának egész éves munkáját. Seres Anikó szülő KETTŐ AZ EGYBEN! Nemcsak baromfi lehet kettős hasznú, hanem környezetvédelmi akció is! Intézményünk hónapokkal ezelőtt fémpalackok gyűjtésére szóló felhívást tett közzé a szülők körében. Célja: - a környezeti fenntarthatóság jegyében a lakossági hulladék szelektív gyűjtése, és - az így a befolyt összegből a gyereknapi-program finanszírozása. A kezdeti nehézségek után az üzlet beindult, sok lelkes kéz szedte/gyűjtötte, ahol csak tudta: babakocsival sétáláskor az utcán és a köztereken, a sportpályán, családi és baráti körben egyaránt. A gyűjtés éppen egybeesett az országos TeSzedd! kampánnyal, így szegről-végről ahhoz is kapcsolódott. Az idő múlásával a gyűjtés végeztének közeledésével egyre több zsák telt meg újrahasznosítható fémhulladékkal, melynek a szortírozásában és tömörítésében a közmunkaprogram keretében foglalkoztatott munkaerő, míg a szállítmányozásban a település lakói siettek a segítségünkre. A lakosság közreműködése mellett Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata is csatlakozott akciónkhoz, aminek köszönhetően a kupac nagyságrendileg sokat nyomott. A mérleg végül nemcsak kilókban, de forintokban is anynyira pozitív egyenleget mutatott, hogy annak bevételből a gyermeknap kiadásait teljes egészében finanszírozni tudtuk. A befolyt összeget tovább szaporították az óvodában adott céllal januárban kihelyezett malac-perselyben összegyűlt forintok, mely mögött a szülői közösség adakozása áll. Így van az, amikor jó esetben egy magyar közmondás igazi valóságtartalmat nyer: Sok kicsi sokra megy! Intézményünk dolgozói köszönetüket fejezik ki
6 6. oldal XXVII. évfolyam 5. szám mindazon lakosoknak és intézményeknek, akik hozzájárultak kezdeményezésünk sikeréhez. Az élboly tagjai: Királyné Szeles Katalin, Kuruczné Magyar Olga, Lévainé Szőke Linda, Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata, Petrecz Zsolt, Szabics Lajos, Szőke Tímea, Tóthné Verók Melinda, Vecsernyés Józsefné és a a lelkes csapattársak: Berkeczné Buza Virág, Bihari-Traj Helga, Buza Boglárka, Csinos Endre, Csinos Ferencné, Elekes Zsigmond, Kiváltné Kerekes Anita, Seres Anikó. Az akció eredményességén felbuzdulva szeretnénk, ha intézményünkben ennek hagyománya lenne, és a gyűjtés a továbbiakban is folytatódna! Teszünk róla, hogy a gyermekek javára ennek mindig legyen apropója. Vecsernyés Józsefné Gyűrű, gyűrű, karika, karika, Radosza-gyűrűk a nagymágocsi óvodában Saját-élményű tanulás, hasznosítható tudás Ezek jellemzik azt az új magyar találmányt, mely a feltalálót felkaroló szervezet szerint a Rubik-kocka méltó utódja lehet. Mi is ez az eszköz, miben rejlik a fejlesztő hatása, hol kapható? A kérdések megválaszolása előtt előbb a vele való személyes találkozásomat szeretném megosztani az olvasóval nyarán kerültem kapcsolatba a játékkal és annak eszmei atyjával Radosza Sándor feltalálóval. Internetes portálon akadtam rá az akkor még csak kipróbálás alatt, ill. piackutatás előtt álló (és általam igen figyelemre méltónak tartott) képességfejlesztő eszközre. Érdeklődő megkeresésem után az megtisztelő felkérés ért, hogy vegyek részt az értékesítési hálózat bevezetésében. Válaszom akkor a pályázati döntéstől tettem függővé. Természetesen nem került ki látómezőmből eme páratlan magyar találmány, melyre újból ráfókuszáltam, ahogy eszközvásárlásba kezdtünk kolléganőimmel. Tájékozódási hozzáférés biztosításával és meggyőző érveléssel sikerült munkatársaimat megnyernem az efféle óvodai innovációnak és szakmai/pedagógiai kiugrásnak, és próbaképpen vásároltunk a gyűrűkből egy-két darabot. A kezdeti nehézségek óta az ugyanis szerencsésen átment a szabadalmaztatási eljáráson, gyártóra talált, és többszörös fejlesztést hajtottak végre rajta; az átmeneti megtorpanás után hazai szakmai körökben mára már elterjedőben van (sőt külföldről is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta). Megfizethető áron beszerezhető és a legnagyobb könyvtárellátó, a KELLO forgalmazásában is kapható úgy köznevelési intézményeknek, mint magánszemélyeknek egyaránt. A palettáról a mi választásunk az ovigyűrűre és a nagycsoportos tesztgyűrűre esett, melyet elsőként óvodánk Szivárvány és Micimackó csoportjában próbálhattak ki a gyermekek az ott dolgozó óvodapedagógusok segítő támogatása és használati tanácsai mellett (az elemek megismerése, a játékeszköz bejáratása és a csúszkás kirakási technika gyakorlati elsajátítása után). A játék és egyben képességfejlesztő eszköz (tkp. játékos taneszköz) két, egymást egyetlen pontban metsző gyűrűből áll. Ezekben csúszó elemek mozognak, melyeken ábrák, betűk, számok, írásjelek vannak. A gyerekek ezeket az elemeket mozgatva tudják kirakni az adott feladatot a legegyszerűbbtől az egészen bonyolultig. Ezekkel a fejlesztő gyűrűkkel mindig arról a szintről indulhatunk el, amelyik éppen aktuális, s amelyre építhetjük a magasabb, megfelelő tevékenységet. Sok gyakorlásra ad lehetőséget, a sok gyakorlással pedig időt biztosíthatunk az érésre. Lépésről-lépésre, játékosan alakíthatjuk ki általa a (vizuális) figyelmet és tágíthatjuk annak terjedelmét, fokozhatjuk tartósságát, javíthatjuk a koncentrációs készséget, így kondícionálhatjuk a memóriát, megszilárdíthatjuk az elsajátított ismereteket. Az eszköz hatékony szerepet játszik a finom-motorikus mozgás harmonizálásában, a térlátás, az irányérzék, a síkban való tájékozódási készség fejlődésében, a relációs helyzetek elsajátításában. Az élménypedagógia alapelvét követve használatával élvezhetővé válik a tanulás, mert a gyermek mindvégig aktív résztvevője a számára vonzó, sikerélményt nyújtó folyamatnak, közben fejlődik szemléletes-cselekvő, szemléletes-képszerű, logikus gondolkodás, sőt vélelmezhetően aki ezt az óvodában megtanulja használni, annak előnye lesz az iskolában, amikor írni-olvasni tanul majd. Látva az oktatási eszköz nagyszerű pedagógiai értékét, sokoldalú variabilitását, és széles körű gyakorlati felhasználását, nyugodt szívvel és feltétlenül ajánlom úgy a szülők, a nagyszülők, mint a pedagógus kollégák figyelmébe mind az óvodában, az iskolában, a gyógypedagógiai, a szakszolgálati intézményekben. Magam is a Radosza gyűrűk használatának híve vagyok és én is vásároltam az író- és számoló-gyűrűből (melyek közül az előbbit kifejezetten hasznosnak tartom az olvasás tanulási folyamatában), mert meggyőződésem, hogy általuk az egyes részképességek és a teljes személyiség fejleszthető. Flow-élmény a javából! Vecsernyés Józsefné Iskolai hírek Harmadik Nagymágocsi festőpiknik Immár harmadik alkalommal rendeztük meg versenyünket a Károlyi-kastélyban. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén már Szentesről és Fábiánsebestyénről is érkeztek hozzánk alkotók. A festői környezet, a gyönyörű időjárás nekünk kedvezett. A mintegy 35 versenyző a regisztrációt követően 9 órától 12 óráig alkothatott. A különböző technikákkal készült rajzokból a legszebbek díjazásban részesültek. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát ezen a rendezvényen. Szeretettel várunk minden kedves alkotni vágyót jövőre is! Szervező nevelők: Berecz Bernadett és Laszli Mónika Eredmények Óvodás kategória Magyar Sára Nagymágocs I. Molnár Ákos Nagymágocs II. Molnár Ádám Nagymágocs II. Otava Gergő Szentes III.
7 2015. május Alsós tanulók Molnár Balázs Szentes I. Surinya Nándor Nagymágocs II. Makai Edit Szentes III. Felsős tanulók Magyar Péter Szentes I. Sebestyén Szintia Szentes II. Ottroba Tímea Nagymágocs III. Középiskolás Kasza László Fábiánsebestyén I. Felnőtt Horvát Mária Szentes I. Molnárné Bodnár Henrietta Szentes II. Dobóczki Józsefné Nagymágocs III. Tanulmányi versenyek eredményei 7. oldal Április-május Minden iskolás már a tanév végét várja. De vannak tanulók, akik számára izgalommal teli időszak ez. HATÁRTALANUL! PROGRAM A Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai június 1. és június 3. között pályázat útján nyert felvidéki tanulmányi kiránduláson vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! program keretében. A pályázatot benyújtó hetedik évfolyam Ft támogatásban részesült. Utazásunk mottója a Felvidéki nagy íróink - Károlyi-utódok utazása a felvidéki irodalmi helyeken volt, ezért a háromnapos határon túli kirándulásunkon elsősorban íróink és költőink nyomdokaiban jártunk. Így jutottunk el többek között Kassára, Rimaszombatra, Zólyomra, Selmecbányára, Besztercebányára, Alsósztregovára, Szklabonyára. Kassai sétánk alkalmával megnéztük a Szent Erzsébet Székesegyházat, megkoszorúztuk II. Rákóczi fejedelem sírját. Megtekintettük Márai Sándor egykori házát, ahol az író életútját bemutató kiállítást néztük meg. Zólyom várában, Balassi Bálint szülőhelyén a megemlékezés koszorúját helyeztük el. Látogatást tettünk az UNESCO világörökség listáján szereplő festői kisvárosban, Selmecbányán, Európa ezüstbányászatának egykori központjában. A városnézés alkalmával az Óvárosban megnéztük a gótikus Szent Katalin templomot, a Szabadtéri Bányászati Múzeumot, az Evangélikus Líceumot, melynek diákja volt Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán is. Besztercebányán felidéztük Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma c. művét, majd megtekintettük a Thurzó-házat. Szklabonyán, a helyi múzeumban színes előadást hallgattunk Mikszáth Kálmán életéről. Asósztregován, a Madách-kastélyban interaktív előadás formájában ismerkedtünk meg Az ember tragédiájá-val. Kirándulást tettünk a füleki rablólovagvárba, majd Somoskőn a határvárat néztük meg, ahol a vár lakója volt Balassa Bálint nagy szerelme, Losonczy Anna. Reményi Ferencné Ők azok, akik tanév közben többfordulós versenyeken indultak, és akik bejutottak különböző tantárgyakból területi, megyei vagy országos versenyekre. Számukra most jött el az igazán próbára tevő időszak. Amikor is megmutathatják, mit tanultak egész évben, learathatják a babérokat munkájuk eredményeként. Ebben a tanévben is iskolánk tanulói számos versenyen indultak, legyen az akár csapatverseny, többfordulós levelezőverseny, tanulmányi verseny különböző tantárgyakból. Kiemelkedő volt a 4. osztályosok részvétele, mindig is lelkesen vettek részt ezeken, készítették a feladatlapokat, hogy minél felkészültebbek legyenek. De így az alsó tagozat végére különösen fontosnak tartották, hogy méltón képviseljék iskolánkat, minél szebb helyeket érjenek el. Köszönjük nekik és valamenynyi tanulónak, akik kitartó felkészülésükkel, tanulással részt vettek versenyeken és helyt álltak ott. Gratulálunk nekik, és további kitartó munkát kívánunk! Köszönjük a felkészítő tanító nénik munkáját is, akik segítették őket. A tanév folyamán a következő versenyeken vettek részt a tanulók: Mesevetélkedő: 4 csapat, egy 3. osztályos és három 4. osztályos indult. 4 forduló után a negyedik osztályos Varázspatkó csapat 4 tanulója: MAJZINGER CSENGE, NAGY ESZTER SÁRA, SZABICS BERNADETT, TÓTH ALEXA jutott be a megyei döntőre. Szegeden rendezték meg, 12 meséből kellett felkészülniük a lányoknak. A 8. helyet szerezték meg. Felkészítő nevelők: Maszlag Gáborné és Sándorné Szin Rózsa Levelezős tanulmányi verseny a Suli-Hód Bt. szervezésében: 4 fordulón keresztül oldottak meg feladatokat a tanulók. Magyar nyelvtanból a 4. osztályos DOMSIK NELLI és NAGY ESZTER SÁRA indult, mindketten a 6. helyezést érték el. Környezetismeretből szintén a 4. osztályos BARTOS ANGELIKA és MAJZINGER CSENGE 3. helyezett, KIRÁLY ISTVÁN KOPPÁNY 6. helyezett lett. Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Szivárvány levelezős tanulmányi verseny: Az Apáczai Kiadó évről évre meghirdetett 7 fordulós versenye. Az országos döntőbe a 100 legjobban teljesítő tanulót hívják be. A 4. osztályból indult matematikából ÉRSEK VIVIEN 37. helyezett lett. Felkészítő nevelő: Bali Nándorné Környezetismeretből KARDOS ANGÉLA, aki 23. helyezett lett. Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Területi matematika verseny (Szentes): NAGY ESZTER SÁRA 3. helyezett továbbjutott a megyei versenyre, melynek még nem érkezett eredménye. Felkészítő nevelő: Bali Nándorné Területi helyesíró verseny (Szentes): NAGY ESZTER SÁRA 6. helyezett, BARTOS ANGELIKA 10. helyezett lett. A lányok Oros-
8 8. oldal XXVII. évfolyam 5. szám házán is részt vettek versenyen: NAGY ESZTER SÁRA 3. helyezett. Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Területi környezetismeret verseny: Évről évre iskolánk szervezi meg ezt a versenyt, diákjaink és a környékbeli iskolák tanulói számára. 2. osztályosok között helyezettek: I. VOLOSCSUK KITTI II. VÍGH SZABINA lett. Felkészítő nevelő: Novák Tünde 4. osztályosok között 1. helyet KARDOS ANGÉLA, a 2. helyet SALLAI ALEXANDRA szerezte meg. Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Hősökre emlékezünk országos verseny (Nagykőrös): ezen a történelmi versenyen az alsó tagozatosok felolvasási és szövegértési kategóriában indulhattak. 3. osztályos szövegértési verseny: 5. helyezett: FEJES ANDRÁS részt vett: DRUBINA ULRIK Felkészítő nevelő: Sándorné Szin Rózsa 4. osztályos szövegértési verseny: 4. helyezett: SALLAI ALE- XANDRA részt vett: NAGY ESZTER SÁRA Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Felolvasási versenyen indult: KIRÁLY KOPPÁNY, HERVAY DORINA 4. osztályos tanulók. Felkészítő nevelő: Maszlag Gáborné Házi tornaverseny: minden évben talajtornából, szekrényugrásból és gerendagyakorlatukból adnak számot tanulóink. 2., 3. osztályos lányok eredményei: I. MOLNÁR FANNI, II. GYÖR- GYI BLANKA, III. KOSZTI FANNI 2., 3. osztályos fiúk eredményei: I. SURINYA NÁNDOR, II. OTTROBA GERGŐ, III. VARJÚ PATRIK Felkészítő nevelők: Novák Tünde és Laszli Mónika A 4. osztályos lányok eredményei: I. NAGY ESZTER SÁRA, II. SZABICS BERNADETT III. HERVAY DORINA fiú eredmény: I. TÖRÖK NÁNDOR Felkészítő nevelő: Bali Nándorné Házi matematika verseny: Minden tanév elején döntünk, milyen házi tantárgyi versenyt indítunk. Ebben a tanévben a matematikára esett a választásunk. A verseny 4 fordulós volt. 1. osztály eredményei: I. BODNÁR MÁRK, II. FARAGÓ RI- CHÁRD, III. SURINYA ZSOMBOR Felkészítő nevelő: Kajtár Jánosné Szabó Eszter 2. osztály eredményei: I. VÍGH SZABINA, II. VOLOSCSUK KIT- TI, III. OTTROBA GERGŐ Felkészítő nevelő: Novák Tünde 3. osztály eredményei: I. SURINYA NÁNDOR, II. TÓTH ANNA, III. DRUBINA ULRIK Felkészítő nevelő: Laszli Mónika 4. osztály eredményei: I. NAGY ESZTER SÁRA, II. SALLAI ALEXANDRA, III. BARTOS ANGELIKA Felkészítő nevelő: Bali Nándorné Tanulóink számos rajzversenyen vettek részt a tanév folyamán. A 4. osztályos tanulók mindegyike térítés nélkül nézhette meg Orosházán a Mese sétához című művet. Ezt a jutalmat KARDOS ANGÉLA nyerte osztályának, a Diótörő pályázaton. A 3. osztályos KOSZTI FAN- NI Vöröskeresztes rajzpályázaton vett részt, melyen jutalmazásban részesült iskolánk 36 rajza közül. Vöröskeresztes pályázaton Kedvenc játékom címmel ajándéktárgyat és emléklapot kaptak: Juhász Alexandra Zoé, Szőke Jázmin, Majzinger Csenge, Bartos Angelika Hervay Dorina 4. osztályos tanulók. A III. Nagymágocsi festőpikniken Surinya Nándor II. helyezett lett. Az eredményeket összeállította: Maszlag Gáborné és Laszli Mónika Pedagógusnapi elismerések Szentes Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerülete köszöntötte a pedagógusokat május 29-én. A Városi Pedagógusnapi Ünnepséget a szentesi megyeháza dísztermében tartották, ahol a pedagógusok köszöntése mellett sor került a pedagógusnapi elismerések átadására. A Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola két pedagógusát is elismerésben részesítette a KLIK. Molnárné Tóth Györgyi, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerületének igazgatónője kiemelte, hogy Reményi Ferencné nagymágocsi intézményvezetőt szakmai igényessége az iskola életének, tantestületének évtizedek óta meghatározó tagjává teszi. Precíz, tökéletességre törekvő, ugyanakkor kollegiális és gyermekcentrikus attitűdje, munkafegyelme másoknak is utat mutathat. Elismerést kapott Szabóné Márfi Ildikó tanár, felsős munkaközösség-vezető is. A KLIK területi igazgatója az oklevél átadásakor elmondta, hogy Szabóné Márfi Ildikó folyamatosan törekszik a szakmai-pedagógiai színvonal emelésére, megőrzésére. Tapasztalatait felső tagozatos munkaközösség-vezetőjeként örömmel adja át kollégáinak. Tanítványai rendszeres és eredményes résztvevők a területi és megyei magyar nyelv versenyeken, ugyanakkor szervezője a Szép magyar beszéd verseny területi fordulójának is. Gratulálunk mindkét pedagógusnak az elismerésekhez! Mészáros Judit Képek forrása: Szentesi Mozaik Pedagógusnap Nagymágocson Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata június 4-én pedagógusnapi ünnepséget rendezett az általános iskola, valamint az óvoda dolgozói részére. Az ünnepségre meghívót kaptak az intézmények aktív, illetve nyugdíjas dolgozói is, összesen 72 fő. Szebellédi Endre polgármester úr méltatta a pedagógusok munkáját, rámutatott arra, hogy sokszor nehéz körülmények között kellett a pedagógusoknak dolgozniuk, de mégis ők voltak azok, akikre mindig számíthatott a társadalom. A nagymágocsi pedagógusok is ezek közé a pedagógusok közé tartoztak. A polgármester úr köszöntőjében rámutatott arra, hogy a nagymágocsi oktatási intézményekből kikerülő diákok is megállják helyüket az életben, és reméli, hogy a jövőben még többen választják majd a nagymágocsi oktatási intézményeket. A polgármester úr minden jelenlévőnek megköszönte áldozatos munkáját és jó egészséget kívánt további munkájukhoz. Reményi Ferencné
9 2015. május 9. oldal Polgárőrök a biztonságunkért 1999 óta működik településünkön polgárőrség. Az egyesület tagjai azóta vigyázzák az itt lakók nyugalmát, értékeit. Párkány Györgyöt, a Nagymágocsi Polgárőr Egyesület vezetőjét kérdeztem az elmúlt évekről, munkájukról. - Hogyan változott a tagok létszáma a kezdetektől mostanáig? Mennyire változott meg az egyesületi élet? - Az alakuló ülés a művelődési ház nagytermében történt, akkor 15 fő volt jelen, közöttük én is, mint egyszerű tag, akit az akkori elnökjelölt kért meg, lépjek be. Nem tudtam, miről szól ez az egész, csak a nagy körvonalakban elmondottakat. Szépen, lassan, az idő múlásával a létszám megemelkedett 40 főre. Ez ingadozó, jelenleg 31 fő. Sajnos az idősödő korosztályhoz tartozók alkotják tagságunk jelentős részét, és az idő nem kímél bennünket sem. Vannak, akik kilépnek önszántukból a megváltozott életkörülményeikre hivatkozva, és sajnos vannak, akik elhaláloznak. Remélhetőleg megindul egy kedvező folyamat. Amit nagyon szeretnénk, hogy a fiatalabb korosztály is csatlakozzon hozzánk. Mi szolgálati beosztás szerint jártuk az utcákat éjszakánként, autó híján saját gépkocsival, kerékpárral. Később az önkormányzat segített, és megkaptuk a Lada Nivát használatra, könnyebb lett a szolgálat. Ruházatunk egységes, az akkori formaruha-követelmények szerint egy polgárőrség feliratú megkülönböztető mellény volt ban felkértek, vállaljam el az egyesület vezetését, többek biztatására igent mondtam. Kezdetektől mostanáig sokat változott az egyesületi élet, jelentősebb anyagi támogatásokat sikerül minden évben kiharcolni. (belügyminisztériumi, önkormányzati, vállalkozói, Magyar Posta támogatásával). Az eleinte kevéske éves költségvetést sikerül évenként magasabb szintre emelni. Az egyszerű sárga mellénytől a mai napra eljutottunk a polgárőr törvényben leírt, polgárőrnek szolgálat alkalmával kötelezően viselendő formaruha megvalósításának szintjére. Minden szolgálatba járó tagunk rendelkezik formaruhával, az újonnan felvett tagoknak pedig próbáljuk megteremteni az anyagi hátteret, hogy meg tudjuk venni. Egyesületünk tárgyi eszközeit is fejlesztettük: nagyfényerejű reflektor, zseblámpák, laptop, kézi kamera, digitális fényképezőgép, forgalomirányításkor kötelezően kirakandó táblák, 2 db elektromos kerékpár, 1 db kerékpár, kézi rádiók, mobil rádió is rendelkezünk a gépkocsiban. - Mik azok a legfontosabb feladatok, amiket végez az egyesület? - Éjszakai járőrözés, a posta épületének védelme, az ott dolgozók nyugdíjfizetéskor, falusi rendezvények biztosítása, helyi rendőrőrs létszámának kiegészítése (közös szolgálat), halottak-napi temetői és járműőrzés, külterületi (mezei lopások) megakadályozása, vendéglátóhelyek és azok környezetében éjjel felbukkanó személyek figyelemmel kísérése, külterületek és az ott élők látogatása, a községbe érkező idegenek szemmel tartása, búcsúi helypénz beszedése. - Mit lehet elmondani, Nagymágocson milyen a közbiztonság, milyen bűnesetek történnek? - Jelentősebb bűncselekményekről az utóbbi időben nincs tudomásunk, az őrsparancsnok úrral minden fontosabb dologról értesítjük egymást, és megbeszéljük a ránk is vonatkozó feladatokat, Egy két kisebb dolog előfordulhat, ezért jó, ha minden eseményről tájékoztatnak bennünket, mert az események azonnali lereagálását fontosnak tartom. - Az elmúlt évek alatt, melyek voltak azok a legfőbb események, elért sikerek, amikre szívesen gondol vissza? - Elsőre talán azt említeném, sikerült megőrizni működésünket. A feltételek adottak, élni kell vele. Tagjaink áldozatos, ÖNKÉN- TES munkájukkal hozzájárulnak a községben élők biztonságosabb, nyugodtabb életéhez. Elismerés számunkra a lakosságtól kapott visszajelzés, ami szerint, jól végezzük munkánkat. Megkaptuk a,,nagymágocs Nagyközségért emlékérmet, a megyei szövetségtől dicsérő oklevelet, tagjaink közül 3 fő rendelkezik országos elismeréssel.,,polgárőr érdemkereszt bronz fokozat: 2 fő önkormányzat ellopott traktorának kézre kerítéséért, 1 fő a,,prágai Csehó betörőjének elfogásáért, 1 fő Polgárőr érdemkereszt ezüst fokozattal, ezeken kívül pár tárgyjutalom is tulajdonosra talált, falióra a megyei rendőr főkapitányság vezetőjétől, autótisztító csomag a jó munka elismeréseként a megyei polgárőrnapon, oklevelek a Csongrád Megyei Kormányhivataltól. - Aki kedvet kap, és szeretne a biztonságért tenni, hogyan jelentkezhet? - Szívesen látunk akár csak egy bemutatkozó szolgálatra is 18. évet betöltött fiatalokat, és másokat is persze, akik szeretnének tenni a község és saját magunk biztonságáért, rendelkeznek szabadidővel, vállalják a polgárőrökre vonatkozó követelmények betartását. Nem kell misztikus dolgokra gondolni, mint az életben, itt is vannak azért szabályok, pl. a büntetlen előélet. Jelentkezni lehet nálam vagy bármelyik polgárőrnél, éjjel-nappal hívható a polgárőrség szolgálati telefonja: Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok az egyesületnek! Tamás Erika Emléktár létrehozása A kormány a évet a Szovjetúnióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. Nagymágocs Nagyközség célja, hogy a Szovjetunióba elhurcolt katonák számára emléknappal tisztelegjen. A fenti naphoz és egy értéktár létrehozásához keressük azon nagymágocsiakat, akik akár tárgyi emlékekkel, akár visszaemlékezéssel, interjú formájában hozzá tudnak járulni a fentebb említett célok megvalósításához. Várjuk a jelentkezéseket személyesen a könyvtárban vagy a 70/ es telefonszámon. T.E. Rajzold meg Nagymágocsot! Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata és a Petőfi Művelődési Központ rajzversenyt hirdet óvodás, általános iskolás és középiskolás gyerekek számára Az alkotások a XXIII. Nagymágocsi Falunapok alkalmával kiállításra kerülnek, a három legjobbnak ítélt művet pedig díjazni fogjuk. A pályázat témája: Az én falum A rajzok A/4 és A/3-as méretűek lehetnek, bármilyen technikával készülhetnek. Beküldési határidő: Cím: július 10. péntek Petőfi Művelődési Központ: Nagymágocs, Szentesi út 40. A beküldött rajzok hátoldalán kérjük feltüntetni a nevet, életkort és elérhetőséget: lakcím, telefonszám!
10 10. oldal XXVII. évfolyam 5. szám egyenletes és kimagasló teljesítményt nyújtott. A keresztpályán 17 góljával gólkirálynő Gila Nóra. De bárkit megemlíthetnék, mert mindenki rengeteget tett ezért a sikerért a lányok közül, ezért csak köszönettel tartozunk nekik, hogy idejüket erre a gyönyörű sportra áldozzák. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a munkánkat támogatták és segítették. Nagymágocs SE, Oximix és FELHÍVÁS A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA TAGJAI RÉSZÉRE TISZTELT TAGUNK! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja figyelmét, hogy a kamarai tagdíj évi bevallá sának határideje június 30. Az eddig gyakorlatnak megfelelően önbevallását online felületünkön, elektronikusan teheti meg. Ezért kérjük, látogasson el honlapunkra, a oldalra, és az ott található Ügyfélkapu felü leten töltse ki formanyomtatványunkat. Természetesen a NAK falugazdász hálózata is segít Önnek a kitöltésben, melyhez kérjük, legyen kedves felkeresni falugazdászát a lenti elérhetőségek egyikén. A kitöltéshez szükséges dokumentumok (kérjük, falugazdászához vigye magával): őstermelőként, egyéni vállalkozóként: személyi igazolvány, lakcímkártya, adóazonosító kártya, őstermelői/egyéni vállalkozói igazolvány, 2014-re folyósított MVH s és egyéb támogatások igazolása, a évre vonatkozó adóbevallás. cég, gazdasági szervezet esetében: adószám, cégbírósági irat, 2014-re folyósított MVH-s és egyéb támogatások igazolása, évre vonatkozó adóbevallás. Tagdíjat érintő kedvezményekkel kapcsolatos dokumentumok: elismert TÉSZ/TCS szervezet esetében az azonosító kód, tagjainak NAK nyilvántartási száma, valamint a TÉSZ/TCS számára értékesített, az elismerés alapjául szolgáló termény, termék nettó árbevételének összege árbevétel-megosztás esetén (ha az agrártevékenység árbevétele nem haladja meg a 20%-ot, illetve külön kérelemre a 25%-ot), az ezt igazoló Független Könyvvizsgálói Jelentés, egyéb tagdíjalapot csökkentő kedvezmények igénybevételéhez a szükséges igazoló dokumen tumok (jövedéki adó igazolás stb.) Felhívjuk figyelmét, hogy ha nem saját nevében jár el, akkor 2 tanúval hitelesített meghatalmazás ill. cégnél az aláírási címpéldány is szükséges. Üdvözlettel: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Foci hírek Női labdarúgó csapatunk két bajnokságban is érdekelt volt. Az U19-es csapatunk a Csongrád megyei bajnokságban szerepelt, ahol a lányok megismételték a tavalyi eredményüket, és veretlenül, pontveszteség nélkül bajnokságot nyertek. Utolsó mérkőzésükön, Dócon 6-1-es győzelmet arattak. A szűkített nagypályás felnőtt bajnokságban csapatunk az utolsó fordulókig versenyben volt az ezüstéremért, de végül is az előkelő 3. helyet és ezzel a bronzérmet szerezték meg. Úgy gondolom ezért a két sikerért a lányok nagyon sokat dolgoztak. Nem szeretnék a csapatból senkit kiemelni, de voltak kimagasló teljesítmények. A kapuban Koszti Gabriella az egyéni vállalkozók, de külön ki szeretnék emelni egy embert: Verasztó Pista bácsit, mindenki Papáját, aki rengeteget tett azért, hogy ilyen sikeresek lehessünk. Terveinkről: ősztől, ha minden úgy sikerül, hogy bírjuk vállalni, regionális NB III-as nagypályás bajnokságban indul a csapat. Ezért várjuk azon lányok és hölgyek jelentkezését, akiknek lenne kedvük kipróbálni magukat ebben a gyönyörű sportban. Gila László Trianoni megemlékezés Június 4-én a művelődési ház nagyterme adott otthont a trianoni békediktátum évfordulójának megemlékezésére. A magyar országgyűlés 2010-ben nyilvánította ezt a dátumot, a Nemzeti Összetartozás Napjává. Az országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította azt is, hogy: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége, része az egységes magyar nemzetnek. Községi ünnepségünkön Szebellédi Endre polgármester úr megemlékező beszédét követően a Hunyadi János Általános Iskola 7. osztálya emlékezett meg a Trianoni békeszerződés aláírásáról, melyben területe kétharmadával megcsonkították Magyarországot. A megemlékező műsor után Mészáros Judit szavalatát hallgattuk meg. Június 4-e azt hirdeti, hogy az összetartozás határon innen és túl kortól, hitvallástól, politikai hovatartozástól függetlenül is mennyire fontos. Nagymágocson kis közösségünk is hozzájárult ahhoz, hogy tegyünk nemzeti összetartozásunk jövőjéért. T.E.
11 2015. május Összefogásból jeles Május 30-án, községünk legfiatalabbjai gyűltek össze a Petőfi-téren, hogy együtt töltsünk egy mozgalmas délutánt. A gyerekek számtalan programon, játékokon vehettek részt. Velünk voltak a helyi tűzoltó egyesület és Rendőrőrs tagjai, akik bemutatták munkájukat, eszközeiket és járműveiket. A Szentesi Kutyások Klubja és az Életmorzsa Egyesület közreműködésével játékos kutyafoglalkozást és agility-bemutatót láthattunk. Kozma Judit vidám zenékkel és mondókákkal szórakoztatta a gyerekeket. A lakosság köréből többen hoztak különféle állatokat erre a délutánra: voltak galambok, teknősök, törpemalac és nyuszi is.. A sok-sok játék mellett, számtalan finomsággal is kedveskedtünk a gyerekeknek, természetesen ezeket is felajánlásoknak köszönhetjük. Így minden résztvevő fagyit, fánkot, palacsintát és pattogatott kukoricát is kapott. Emellett tombolaszelvényt kaptak a gyerekek, a rendezvény végén mindenki egy-egy ajándékkal lett gazdagabb, a fődíj pedig egy torta volt. Nagy örömünkre szolgált, hogy ennyien részt vettek ezen a délutánon és reméljük kellemesen elfáradva, élményekkel telve tértek haza. 11. oldal XXIII. Nagymágocsi Falunap július ERÔS EMBEREK VERSENYE Időpont: július 19. vasárnap Helyszín: Posta előtti útszakasz 9 óra FALU BIKÁJA VERSENY Versenyszámok: fekvenyomás: 80 kg koffercipelés: 2x60 kg lengősúly cipelés: 150 kg rönkkinyomás: 80 kg felhúzás: 120 kg Jelentkezni mindkét versenyre egyénileg lehet július 14-ig az alábbi elérhetőségen: Osztás Andrea: 70/ Vajon ki lesz a falunap legerősebb embere? 14 óra ERŐS EMBEREK VERSENYE Versenyszámok: teherautóhúzás: 8 tonna koffercipelés: 2x100 kg lengősúly cipelés: 250 kg rönkkinyomás: 100 kg súlypakolás: 6-8 súly Connan kör Mindenkit szeretettel várunk! szervezünk civil szervezetek, családok, baráti és munkahelyi társaságok számára, akik elég kedvet és bátorságot éreznek részt venni ezen az izgalmas, tréfás vetélkedőn és a főzőversenyen 4-10 fős csapatok jelentkezését várjuk Jelentkezni lehet július 13-ig személyesen a művelődési házban vagy a 70/ es telefonszámon Köszönjük támogatóinknak, hogy segítségükkel egy nagyon tartalmas Gyereknapot tudtunk megvalósítani: Lövei Zoltán és Mágocs Pékség munkatársai, Molnár Irén, Dr. Vida Bernadett, Fehér Péter, Berkecz István, Repka Róbert, Klub 99 Baráti Társaság, Kádárné Abonyi Edit, Nagy Pálné, Kajla Andrea, Petrecz Zsolt, Sándor Anita, Dobóczki Józsefné, Magyar Zita, Tapodi László, Dunai Erzsébet, Nagymágocs Nagyközség Tűzoltó Egyesülete, Nagymágocsi Rendőrőrs. T.E.
12 12. oldal XXVII. évfolyam 5. szám Szókereső B K A L A P P A R T Bárkai Bernadett és Vígh Zsolt (Szendrei. u. 58.) Márton ABA BARNA PANKA Gratulálunk! A K A R A L A N A S Házasságkötések: AKAR KALAP RAB Tóth István Nagymágocs, Akácfa u. 2. és K A N T A A N R A B Lenti ALGA Dóra Nagymágocs, KANALAS Szentesi út 109. RABAT A P K T L K K A R D ANCSA KANTA RAKNA Üveges Hajnalka Budapest 14., Rákospatak park 8. IX/28. T R A K T A A T A K Szilasi ANNA Csaba Nagymágocs, KARD Lászlótelek 14. ésrakna Berezvai Anikó Gyöngyi Nagymágocs, Lászlótelek 14. N R R B B T N A L A Kallai ARAL Kornél Szentes, Gergely KATA u. 28. és TAR A R R A G L A B G A Berényi Andrea Szentes, Gergely u. 28. ATLANTA KATLANBAN TARKABARKA Gratulálunk! L A R L N A L A A N Halálesetek: BAKA KATT TRAKTA Ambrus György (Szentesi út 2.) T K A T T N A R A N Bakonyi BALGA András (Szentesi LAKATLAN út 2.) TRAPP A A B A D A S C N A Ballos Sándor (Szentesi út 2.) BALTA PAKK ABA, AKAR, ALGA, ANCSA, ANNA, ARAL, ATLANTA, BAKA, BALGA, BALTA, BARNA, KALAP, KANALAS, KANTA, KARD, KATA, KATLANBAN, KATT, LAKATLAN, PAKK, PANKA, RAB, RABAT, RAKNA, RAKNA, TAR, TARKABARKA, TRAKTA, TRAPP Keresse meg a felsorolt szavakat a betűhálóban! A megtalált szavak betűit húzza át! (A szavak lehetnek vízszintesen: két irányban; függőlegesen: két irányban; átlósan: négy irányban.) Ha minden szót megtalált, betűit áthúzta, a rejtvényben marad 6 fel nem használt betű. Ezeket összeolvasva kapjuk a megfejtést, ami egy közkedvelt nyári helyszínt takar. Ezt kell beküldeni az újságban közölt szelvényen vagy személyesen behozni, névvel, címmel ellátva július 5-ig a szerkesztőségünkbe: 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. A nyertesek nevét a következő számunkban tesszük közzé. Az előző számunk megfejtése: eső A két szerencsés nyertes egy-egy 500 Ft értékű vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb, amelyeket Koncseg Nóra ajánlott fel. Szabó Sándorné, Hunyadi u. 38. Tornyi Károlyné, Vörösmarty u. 44. Gratulálunk, nyereményüket a szerkesztőségünkben vehetik át. NAGYMÁGOCSI HÍRMONDÓ Szókereső rejtvény, XXVII. évf. 6. sz. Megfejtés:... Név:... Cím: Beküldési határidő: július 5. Születések: Családi események Hajdufi Mihály Balázs Szentendre, Kálvária út 24. l. lph. II/8. és Bottyán Mihályné Romhányi (Szentesi út 2.) Dúzs Imre (Szentesi út 2.) Hirsch József (Szentesi út 2.) Juhász-Nagy Sándor (Árpád u. 22.) Kanfi-Horváth Sándorné Szántó Terézia (Szentesi út 2.) Szilágyi Sándorné Georgiádes Julianna (Szentesi út 2.) Tóth László Gyuláné Viola Magdolna (Szentesi út 2.) Tóth Mária (Szentesi út 2.) A családoknak őszinte részvétünk! Összeállította: Heredeáné Sprok Magdolna anyakönyvvezető és Tóthné Mucsi Erzsébet védőnő A Szentesi úti virágüzletben rendelhetôk alkalmi és ballagási csokrok, sírcsokrok, koszorúk kedvezô árakon Szeretettel várja régi és új vásárlóit Koncseg Nóra Nagymágocsi Hírmondó Kiadja Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata 6622 Nagymágocs, Szentesi út 42. Felelős kiadó: Tóthné Rostás Ágnes Felelős szerkesztő: Tamás Erika Szerkesztőség címe: Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. Nyomdai munkák: Norma Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének
ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 1-jén megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 14-15. Száma: 1-12/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csetény-Szápár KözségÖnkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2009. szeptember
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.
165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6
J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Szám: 10833-2/2016. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld Eredeti példány 1 pld.
BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére
3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok meghatározása
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június
Kérdőívek Szigetszentmiklós, 2015. június Kitöltötték 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 44% 39% 13% szülők diákok tanárok Szülői kérdőív: 13% 16 14 14 12 10 8 6 6 8 6 6 5 5 5 a b c ny 4 2 0 3
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának 1/2016.(01.13.) számú h a t á r o z a t a a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkatervéről A Kulturális
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3048/2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott
Jegyzőkönyv. Mutató. Határozat száma:
Jegyzőkönyv Készült: Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykörű és Tiszasűly Községi Önkormányzatának Képviselőtestülete 2013. április 29-én megtartott együttes testületi üléséről Mutató Tárgy: Határozat
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 03-án
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2013.(V.8.) önkormányzati
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I.
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS JEI A 2015.évben 2015. FEBRUÁR HÓ MUNKATERV I. 1./ A 2015. évi költségvetés elfogadására javaslat
Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.
Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 24. A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet újraalkotása
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 3. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. MÁRCIUS 9.) Határozat: 17/2016. 20/2016. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Műveltségi vetélkedő 2012
Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. május 14-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer István
ELŐTERJESZTÉS. az iskola-egészségügyi ellátás kérdéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Dr. Nemes Nagy Györgyi
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. Tárgy: 2016. évi munkaterv Tisztelt Képviselő-testület! Elkészült Csanádpalota város önkormányzat képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
110/2014.(IV.09.) Kt. határozat Tárgy: 2014. április 09-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Herczeg József napirendjavaslatát az alábbiak
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal 2014. évi nyári- és téli
J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. június 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. II. félévi munkaterve Előadó : Ottó Péter polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. április 14-én 9,25 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1.
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére
Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi
2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.
Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Az Önkormányzat 2013.évi költségvetési rendeletének megtárgyalása.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 19.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./A Geszterédi
Boros Beáta projektmenedzser
Boros Beáta projektmenedzser 2012. szeptember 1. - 2014. február 28. Után követési időszak: 2019. február 28. Pályázó: Városi Művelődési Ház és Könyvtár (4110 Biharkeresztes, Hősök tere 12.) Együttműködő
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jelen különös közzétételi listának publikálására a 11/1994 (VI.8.) MKM rendelet 10. számú melléklete kötelezi intézményünket. Közzétevő: Jászsági Óvodai Intézmény Székhely: 5143
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:
K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 319/2011. (XII.13.
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2012. évi munkatervéhez 319/2011. (XII.13.) határozat
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
HÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA
HÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA 2 4 Támogatás neve: Családos 70 év feletti családos Gyermeket Rendkívüli települési támogatás Rendszeres gyógyszertámogatás Eseti gyógyszertámogatás
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete
1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő Lakatos Antal képviselő
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda Diákönkormányzat 2015/2016 Munkaterv Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara április végén hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, amely az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D-57-19 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30 -án 17,30 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kistarcsa Város Képviselő-testület Humánpolitikai Bizottságának 2015. február 23-án (hétfőn) 17.00 órakor kezdődött rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban
DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...
6 2010. október Emlékeztünk! 1849. október 6-a az aradi vértanúk kivégzése. Aznap esett az eső Aradon, siratta a vértanúkat. Nemzeti sajátosság, hogy a gyásznapokra mindig jobban emlékezünk. Bizony a magyarok
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 17. napirendi pont: Előterjesztés önkormányzati intézmények intézményvezetői
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.
Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
2013. május 23. napján, 18,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag 78/2013.(V.23.) számú határozat Tárgy: napirend
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
2014. 1. számú példány
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült: 3 példányban 2014. 1. számú példány JEGYZŐKÖNYV DÖMÖS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 21-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL
2011. évi közhasznúsági jelentése
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2011. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLET 2014. május 23-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZATA 1./ Nyírgelsei
JEGYZŐKÖNYV. Kiss Mihály bizottsági tagok. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendek kerüljenek megtárgyalásra,melyek az alábbiak:
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Sportbizottsági ülésén Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.sz.) 2016.
A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok
A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok Dr. Szakács Imre Oktatási Főosztály A közoktatásról szóló 1993. évi
H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k
H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában
A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában Tanítási év 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. (kedd),
OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia
A versenyző neve, osztálya:. OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia I. Rókavadászat 1. Ki a narrátor ( a mesélő ) barátja? Milyen korúak a gyerekek? 2. Miket lát meg egyikük