VERSENYSZABÁLYZAT. a 4. és a 8. évfolyamos diákok számára kiírt Közlekedési Ismeretek Verseny döntőjének lebonyolításához

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VERSENYSZABÁLYZAT. a 4. és a 8. évfolyamos diákok számára kiírt Közlekedési Ismeretek Verseny döntőjének lebonyolításához"

Átírás

1 A verseny meghirdetői: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Kulturált Közlekedésért Alapítvány az Oktatási Hivatal közreműködésével meghirdette a 2011/2012. tanévi Országos Közlekedési Ismeretek Versenyt az általános iskolák 4. és 8. évfolyamos, illetve a középiskolák ennek megfelelő évfolyamú tanulói részére. A verseny célja: A verseny segíti a tanulók közlekedési ismereteinek, biztonságos közlekedési képességeinek és közlekedési kultúrájának megalapozását, valamint fejlesztését. A verseny résztvevői: Az általános iskolák 4. és 8. évfolyamos, illetve a középiskolák ennek megfelelő évfolyamú tanulói. A verseny tartalma: A közlekedés alapismeretei és a gyalogos, a kerékpáros, valamint a segédmotor kerékpáros (csak 8. évfolyamon!) közlekedés szabályainak, etikai követelményeinek ismerete. Az országos döntő előkészítésére és megrendezésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezésében kerül sor. Országos döntő: Az országos döntőt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Tildy Zoltán Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat rendezi. (Címe: 5520 Szeghalom, Tildy Z. út ) A döntő lefolyása, általános tudnivalók: 1. Jelen szabályzat a verseny lebonyolításával megbízott szakmai zsűri egyetértésével, valamint javaslatai alapján került kidolgozásra. 2. Az előző évek hagyományainak megfelelően minden megyét/fővárost, 1 fő 4. és 1 fő 8. osztályos tanuló, illetve 1 fő kísérő/felkészítő képvisel (megyénként 3 fő). 3. A kísérő személyéről közvetlen a megyei forduló eredményhirdetése után célszerű dönteni! 4. A rendezőnek a felkészülés segítése, illetve az egyenlő esélyek megteremtése érdekében, az ügyességi pályarajzot és a szabályossági pálya használható rajzát az országos döntő előtt a versenyre benevezettek részére el kell juttatni! 5. Valamennyi versenyzőnek az alábbi feladatokat kell önállóan, külső segítség nélkül megoldania, az előzetesen megkapott programfüzet szerinti helyszíneken és időpontokban: KRESZ elméleti tesztlap kitöltése Kerékpáros ügyességi akadálypálya teljesítése méretű kerékpárral, Kerékpáros szabályossági pálya teljesítése méretű kerékpárral. (A kerékpárokat a rendezők biztosítják!) 6. A versenyzők indulási sorrendjét az előzetesen kihúzott rajtszám határozza meg. A rajtszámot a feladatok teljesítése során jól láthatóan viselniük kell a versenyzőknek. 7. A versenyek során a pontozó lapokon az azonosítás kizárólag a rajtszám alapján történik, azok csak a verseny végén, az eredmények összesítése (számítógépes feldolgozás) után kerülnek nevesítésre. 8. A gyakorlati versenyszámok során a versenyzők csak a rendező által biztosított kerékpárokat használhatják. Kerékpáros fejvédő viselése kötelező! A versenyzők használhatják a saját maguk által hozott, vagy a rendező által biztosított kerékpáros fejvédőt. A gyakorlati versenyszámok megkezdése előtt a résztvevőknek a rendezők pályabejárást tartanak, továbbá az ügyességi pálya feladatának végrehajtását előre bemutatják. oldal 1

2 9. A versenyzőt az előírt feladatok teljesítése során tilos bármilyen módon befolyásolni, segíteni, zavarni, vagy közvetlenül követni! 10. A versenyző zavarása nélkül fénykép, videó felvétel az egyes verseny helyszíneken készíthető, de mindig kérni kell a helyi vezetőbíró személyes engedélyét, illetve annak utasítása szerint kell eljárni. 11. Kizárásra, vagy az elnökség döntése szerint büntetésre számíthat az a versenyző, aki az aktuális feladatának végrehajtása közben külső segítséget fogad el, vagy bebizonyosodik, hogy nem a versenyszabályok szerint versenyez. 12. Az elnökség 3 főből (elnökből és két tagból) áll. A versenyt és annak objektivitását, valamint a vezetőbírók munkáját és az értékelést felügyeli, s egyben dönt a vitás ügyekben is. 13. Szakmai bizottság 3 főből áll. Feladata a verseny megfelelő szakmai tartalmának nyomon követése és a vezetőbírók munkájának koordinálása. 14. A vezetőbírók száma, a versenyszámoknak megfelelően 3 fő. Feladatuk az egyes versenyszámok zökkenőmentes irányítása, levezetése és a pontozók munkájának koordinálása. Helyszínenként az indítást, időmérést is végzik, majd összesítik a pontozók által adott - az ügyességi pályán mindenki által jól láthatóan, pontozó táblán felmutatott hibapontokat. Az eredményeket a versenyszám végeztével továbbítják a számítógépes adatfeldolgozóknak. 15. A verseny során a feladatok megoldásának elbírálását megfelelő számú pontozó bíró végzi, akiket a rendező kér fel. 16. A csapatvezetők az elnökség felé fellebbezéssel élhetnek: Az ügyességi pálya feladatainak teljesítése után, az időeredmény és hibapont számának bemondásakor (a következő versenyző feladatteljesítésének megkezdése előtt!) kell jelezni az óvási szándékot! A szabályossági feladatok teljesítésének értékelésénél ún. kontrollpontozás történik, így óvásra nincs lehetőség. Az elméleti verseny feladatainak értékelésénél, a pontszámok odaítélésénél nincs óvási lehetőség. 17. Az óvást írásban, az elnökséghez - az elnöknek címezve - kell írásban benyújtani, de az észrevételeket előzetesen szóban is jelezni kell. A fellebbezés benyújtásának határideje az egyes feladatok teljesítésétől számított 30 perc. Az óvást nem lehet benyújtani az összesített végeredmény ismeretében. 18. A megküldött pályarajzok, valamint a rendezők által biztosított tesztlapok tartalma a verseny során fellebbezés alapját nem képezhetik. 19. A benyújtott óvásokat az elnökség haladéktalanul kivizsgálja, elfogadás esetén az eredményt korrigálja. 20. A versennyel kapcsolatos és jelen szabályzatban nem érintett kérdéseket, valamint észrevételeket a rendező által szervezett technikai értekezleten lehet előterjeszteni. 21. A versenypályákon kizárólag az éppen feladatot végrehajtó versenyző(k) tartózkodhat(nak). 22. A feladatlapok kitöltésének,ill. megoldásának ideje alatt a teremben a rendezőkön és a külön engedéllyel rendelkezőkön (pl. az elnökség és a szakmai bizottság tagjain, a sajtó munkatársain) kívül más nem tartózkodhat. 23. A pontozó bírók munkáját zavarni, figyelmét elvonni tilos! oldal 2

3 Értékelés: A verseny során minden versenyszámban minden elkövetett hibáért a versenyzők hibapontokat kapnak. A verseny végén a hibapontok összesítésre kerülnek. A legkevesebb hibapontot gyűjtött versenyző lesz az első helyezett. Ha a hibapontok összesítése után holtverseny alakul ki, akkor az a versenyző lesz a győztes, aki kevesebb hibával rendelkezik az elméleti versenyszámban (KRESZ feladatlap!) Ha továbbra is holtverseny van, akkor a Szabályossági versenyszámban elért jobb helyezés dönt. Ha ez az eredmény is egyező, akkor az Ügyességi versenyszám teljesítménye alapján történik a végső helyezés megállapítása. Amennyiben továbbra is fennáll a holtverseny (tehát minden versenyszámban egyeznek a szerzett hibapontok),az elnökség KRESZ villámkérdésekkel dönti el a sorrendet. Aki először ad rossz választ, az a versenyző kerül hátrébb a rangsorban. Versenyszámonként ugyan külön eredmény-sorrend nem készül, de a rendezők és az elnökség javaslata alapján a versenyzők különdíjakban részesülnek. A verseny díjazása: Minden résztvevő emléklapot és ajándékot vehet át a feladatok sikeres teljesítéséért! Ezen kívül évfolyamonként: az összetett 1-3 helyezett versenyző oklevelet, serleget és ajándékot, az elméleti feladat legjobb megoldója oklevelet és ajándékot, a szabályossági feladat legjobb megoldója oklevelet és ajándékot, az ügyességi feladat legjobb megoldója oklevelet és ajándékot, az összetett 1-3 helyezett versenyzők felkészítői oklevelet és ajándékot kapnak 1. Elméleti versenyszám: A versenyszámok részletes leírása A KRESZ teszt-lapot a verseny kiírója biztosítja. A tesztlapok zárt borítékban érkeznek. A boríték az elnökség jelenlétében, az elméleti verseny helyszínén, a verseny megkezdésekor kerül felbontásra. A versenyre kijelölt teremben - az írásbeli ideje alatt - felügyelő bizottság tartózkodik, a feladatlapok kitöltését vigyázza. Az elnökség a tesztlap megoldását tartalmazó lezárt borítékot a versenyszám befejezését követően bontja fel és ellenőrzi a megoldó kulcs helyességét. Esetleges nyomdahiba esetén az elnökség elvégzi a szükséges korrekciót. A versenyzők az elméleti tesztlapok kitöltését egyszerre kezdik meg és szabadon döntenek a kitöltés sorrendjéről. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz adható. A felsorolt válaszalternatívákból a helyesnek ítéltet egyértelmű X jelzéssel kell ellátni, ill. bekarikázni. A már megjelölt válasz nem módosítható. Bármilyen javítás esetén a kérdéshez tartozó hibapont kerül megállapításra. A feladatlap megoldására maximum 40 perc áll rendelkezésre. Ha a versenyző a megadott határidő előtt befejezte a feladatlap megoldását, azt a helyén maradva kézfeltartással jelzi, majd átadja a helyszínen lévő versenybírónak. A teremből távozni csak akkor lehet, ha már minden versenyző befejezte a munkát és leadta a feladatlapját. A terem elhagyására a versenybíró ad utasítást. A versenyzők társaikat nem zavarhatják, másnak segítséget nem nyújthatnak. A feladatlapokat értékelés után a csapatvezetők - a technikai értekezleten előre meghatározott időpontban - megtekinthetik. oldal 3

4 2. Szabályossági versenyszám: A szabályossági verseny helyszínének forgalmi térképét a csapatok előzetesen kézhez kapják, illetve a pálya a technikai értekezlet során bejárásra kerül, tehát azt a versenyzők előre megismerhetik. A versenyzők a rendezők által biztosított os kerékpárokat használhatják. A feladat végrehajtása előtt a kiválasztott kerékpár kipróbálható, testmérethez igazítható, de a pályán ekkor már próbakör nem tehető. A versenyzőnek kötelező a kerékpáros védősisak viselése. A versenyzők a kihúzott rajtszámaik sorrendjében és megfelelő időeltolódással járják be a pályát. Az útvonalat a versenyzők nem módosíthatják! Cél,hogy a versenyzők megadott limit időn belül az összes ellenőrző állomást érintsék, és ez alatt a KRESZ szabályokat betartva közlekedjenek. Teljesítményüket a kijelölt helyeken tartózkodó pontozók értékelik. A kerékpáron esetlegesen bekövetkező műszaki hibát a versenyzőnek megállva, és kézfeltartással kell jeleznie az adott pályaszakaszhoz legközelebb lévő felügyelő pályabírónak. Ilyenkor a versenyzőnek - a hiba elhárítása után - a pályát az adott helyszíntől folytatva kell teljesíteni. Tilos a versenyzőnek huzamosabb ideig egy helyben állni, továbbá tilos a versenyzőt követni, rádión, telefonon, vagy fülhallgatón keresztül irányítani! 3. Ügyességi versenyszám A kerékpáros ügyességi versenypálya rajzát a csapatok előzetesen kézhez kapják. A pálya a verseny előtt bejárásra, majd a feladatok végrehajtása bemutatásra kerül, tehát azt a versenyzők előre megismerhetik. A verseny során a versenyzők a rendezők által biztosított os Mountain Bike típusú kerékpárokat használhatják. A feladat végrehajtása előtt a kiválasztott kerékpár kipróbálható, testmérethez igazítható, de a pályán próbakör vele már nem tehető! A versenyzőknek a feladat végrehajtása közben kötelező a saját tulajdonú, vagy a rendezők által biztosította kerékpáros védősisak viselése. A versenyzők a kihúzott rajtszámaiknak megfelelő sorrendben hajtják végre a pálya feladatait. A versenyzőnek úgy kell végrehajtania a kitűzött feladatokat, hogy az egyes pályaelemekhez ne érjen hozzá, az akadályokat ne hagyják ki, és lábukat menet közben ne tegyék le. Az akadályokat folyamatosan, a pályarajzon megjelölt irányban kell teljesíteni. Akadályt megismételni (pl. hibázás, kihagyás esetén, ill. egyéb okból) nem lehet! Verseny közben előforduló műszaki hibát a versenyző kezének felemelésével jelzi. A hiba elhárítását követően a hiba bekövetkezésének helyétől a versenyző folytatja a versenyt. Az ügyességi pályán a pontozóbírón, és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak a versenyző tartózkodhat. A pálya mellett a következő versenyző felkészülhet, a felkészítő a versenyző teljesítményét a pálya mellől követheti. Pontozás: A pályán akadálycsoportonként elhelyezkedő pontozók jegyzik a hibapontokat, majd miután a versenyző befejezte a feladatok teljesítését, egyenként felmutatják az általuk felügyelt akadályokhoz kapcsolódó hibapontokat tartalmazó táblát. A jegyzőkönyv-vezetők az eredményt rögzítik a pontozó lapon, majd a versenybíró hangosan bemondja az összesített pontszámot és az időeredményt. Egyéb tudnivalók A csapatok vezetői (kísérők) folyamatosan kötelesek gondoskodni arról, hogy versenyzőik a program szerinti versenyfeladatokat időben a meghatározott verseny helyszíneken meg tudják kezdeni. A verseny előre meghatározott idő és menetrend szerint zajlik, így fontos azok betartása! A szállást igénybe venni, a szabadidős programokon részt venni és étkezni csak a személyazonosító kártyával lehet, amit érkezéskor lehet átvenni. A versenyfeladatok, ill. értékelésük vonatkozásában a szervezők a változtatás jogát a verseny napjáig fenntartják! oldal 4

5 a 4. és a 8. évfolyamos diákok számára kiírt Közlekedési Ismeretek Verseny döntőjének lebonyolításához oldal 5

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Versenyszabályzat. a 2016. évi Közlekedési Szakmai Vetélkedő Borsod Abaúj - Zemplén megyei fordulójához

Versenyszabályzat. a 2016. évi Közlekedési Szakmai Vetélkedő Borsod Abaúj - Zemplén megyei fordulójához Versenyszabályzat a 2016. évi Közlekedési Szakmai Vetélkedő Borsod Abaúj - Zemplén megyei fordulójához E versenyszabályzat a 2016. április 29.-én tartandó Közlekedési Szakmai Vetélkedő B A - Z megyei fordulójának

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

FELHÍVÁS A VERSENY CÉLJA : VERSENYSZÁMOK: A VERSENY RENDEZŐJE : A VERSENY IDŐSZAKA : NEVEZÉS IDEJE ÉS MÓDJA:

FELHÍVÁS A VERSENY CÉLJA : VERSENYSZÁMOK: A VERSENY RENDEZŐJE : A VERSENY IDŐSZAKA : NEVEZÉS IDEJE ÉS MÓDJA: FELHÍVÁS A Kocsis Sándor Sportközpont Kőbánya Önkormányzatának támogatásával versenysorozatot hirdet MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-RE! címmel. A VERSENY CÉLJA : a rendszeres testmozgás népszerűsítése.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Endoszkópos szakasszisztens szakképesítés. 2467-06 Endoszkópos beavatkozás lebonyolítása modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Endoszkópos szakasszisztens szakképesítés. 2467-06 Endoszkópos beavatkozás lebonyolítása modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása

Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása Ezúton értesítjük a tanulókat, hogy jelentkezésük alapján a táblázatban szereplő tárgy(ak)ból a megjelölt helyen és időpontban tehetnek

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak

VERSENYKIÍRÁS. A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak VERSENYKIÍRÁS A verseny címe: Országos Német nyelvi verseny 7.-8. osztályosoknak A verseny meghirdetője: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok Rákóczi út 45. A verseny célja: A nyelvtanulásban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága A verseny célja: a 2016. évi 6 órás ultrafutó bajnoki címek eldöntése, versenyzési lehetőség biztosítása igazolt és amatőr futók részére. A verseny időpontja:

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20. Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.

A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet. ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

A 2015. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei

A 2015. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei A. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei. Az írásbeli vizsga funkciója, a feladatsorok összeállítása Az írásbeli vizsga feladata, hogy olyan mércét állítson, olyan módszereket alkalmazzon,

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYARORSZÁG GUMIASZTAL SZAKÁGÁNAK 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA GUMIASZTAL MAGYAR BAJNOKSÁG I. A BAJNOKSÁG CÉLJA: A Gumiasztal sportág népszerűsítése, tömeg és minőségi színvonalának

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet

EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet Gépi hajtású szintkülönbség kiegyenlítő OKJ:31582 06 0010 3101 18. életévét betöltötte, vagy szakmunkás, Sikeres kisgépkezelői tesztvizsga jegyzőkönyv A munkáltató írásos megbízása Kézi hajtású 18. életévét

Részletesebben

MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-re!

MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-re! MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-re! A Kőbányai Önkormányzat a Mozdulj Kőbánya program keretében versenysorozatot hirdet MOZDULJ az EURO2016 labdarúgó EB-re! címmel A VERSENY CÉLJA: sportolási lehetőség

Részletesebben

Rajkai mellékágrendszer

Rajkai mellékágrendszer Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2015. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 14/2015. számú határozata 14/2015. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak:

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Foglalkozásegészségügyi szakápoló szakképesítés. 2379-06 Foglalkozásegészségügyi felmérés modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

A Bankközi Klíring Rendszer

A Bankközi Klíring Rendszer Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben

TÁPIÓMENTI MARATON 2016. május 28. Versenykiírás. Nagykáta, Városi Sportcsarnok, (Hosszútó utca 11.)

TÁPIÓMENTI MARATON 2016. május 28. Versenykiírás. Nagykáta, Városi Sportcsarnok, (Hosszútó utca 11.) A verseny célja: TÁPIÓMENTI MARATON 2016. május 28. Versenykiírás A Tápió-vidék egyik legszebb részének, a Gödöllői dombság délnyugati részének bemutatása, az itt elterülő települések megismertetése az

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL)

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) A 2006-2010. évre vonatkozó, régebbi adatszolgáltatások esetében az adatszolgáltatás menete a mostanitól eltérő, a benyújtáshoz különböző

Részletesebben

Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)

Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) PANNON EGYETEM Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) VI. fejezet A sajátos szükségletű hallgatók jogai A 79/2006. (IV.5.) Korm. Rendelet 18. (1) bekezdése alapján a sajátos szükségletű

Részletesebben

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Történelem. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív:

Történelem. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: Történelem Kérjük, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre! A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: 1. A kétszintű érettségi vizsgarendszer 2005. évi bevezetése óta hány május-júniusi

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

Egy csónakban evezünk

Egy csónakban evezünk MINŐSÍTÉSI TAPASZTALAT, TAPASZTAL T MINŐSÉG, MINŐSÉGI VÁLTOZTATÁS Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme 2015. július 4. Egy csónakban evezünk Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból,

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában Tanítási év 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. (kedd),

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 2323-06 Egészségnevelés- egészségfejlesztés modul. 1. vizsgafeladat. 2010. október 04. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről

Részletesebben

VITAMIN Egészségpénztár

VITAMIN Egészségpénztár VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt

Részletesebben

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának. Versenyműsora

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának. Versenyműsora Versenyműsora Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került A verseny helye: Dunaújváros A verseny időpontja: 0.07.6. Elnök dr. Blahó Tamás Nemz.

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola közzétételi lista a 9/0. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján:. Felvételi lehetőség az intézménybe: A fejlesztő

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1 / 7 ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I.2-80/2004 Üi.: Nagy N.. Tárgy: A Magyar Állam tulajdonában lévő, önkormányzati célra hasznosítható ingatlanok igénylése. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben