KULTURÁLIS HÍRLEVÉL. Kedves Városlakók! Farkas Árpád: Újévköszöntő
|
|
- Barnabás Kiss
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KULTURÁLIS HÍRLEVÉL január-február Kedves Városlakók! Örömmel tapasztaltuk, hogy decemberi rendezvényeink iránt igen nagy számban érdeklődött a város lakossága. A Mikulás napi játszóházban sok gyermek és szülő lelte örömét, az adventi gyertyagyújtásokon is jóval többen vettek részt, mint az előző években. Reméljük, hogy az első ízben megrendezett adventi vásáron mindenki megtalálta az ízlésének megfelelő ajándéktárgyakat. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni. A városi karácsonyi ünnepségen is a vártnál többen vettek részt. Az Új év, a közművelődésben új kulturális évadot jelent. A lezajlott ünnepek után új erővel állunk neki az évkezdésnek. Ebben az évben is a közművelődési törvény előírásait követve szeretnénk eleget tenni az alábbi elvárásoknak: helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása nemzetiségi és kisebbségi kultúra értékeinek megismertetése, a befogadás elősegítése az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének szervezése és segítése a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása helyi rendezvények kulturális események szervezése, helyi alkotók támogatása civil szervezetek segítése kistérségi kapcsolatok kiépítése, erősítése Jelen Hírlevelünkben az év első kéthavi programjain kívül, szeretnénk tájékoztatást adni állandó programjainkról, szolgáltatásainkról, az idei önkormányzati rendezvényekről és a városi civil szervezetek tevékenységéről. Reméljük ebben az évben is mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb programot. Ennek reményében kívánunk mindenkinek Boldog Új Évet! a Művelődési Ház dolgozói Farkas Árpád: Újévköszöntő Szép vagy, mint a fehér fenyő, hótól tiszta, fátyolos, szép menyasszony, újesztendő, Ne légy te arannyal zengő, ezüst fénytől mámoros, búvópatak, újesztendő, Bolyhos, szelíd bárányfelhő, mint a búza, mint a rozs, kenyerünkhöz, újesztendő, Jöjjön hozzánk el az erdő, mikor hideg záporoz, pásztortüzes újesztendő, Krumpliföldünk áldja eső, fű se legyen árva, rossz, a házunkba, újesztendő, Tisztaság légy és levegő, áldott hó álmainkhoz, légy a hazánk, újesztendő, s békét, békességet hozz!
2 Magyar Kultúra Napja január 20. az Eötvös József Művelődési Házban Program: A pásztói Közkincs Kulturális és Művészeti Egyesület képzőművészeti tagozatához tartozó művészek kiállítása. A kiállítást megnyitja: Bottyán Katalin Alkotók: Bottyán Katalin Varga Csaba Ifj. Stadler Árpád Kiss Károly Oláh Norbert
3 17.30 Lírai irodalmi est R. Kárpáti Péterrel A Dusán-est válogatott verseket tartalmazó, zenei betétekkel tarkított kétrészes pódiumműsor. Túlnyomórészt lélektani helyzeteket emberközelien és gyönyörűen megfogalmazó lírából áll, főként Sztevanovity Dusán olyan dalszövegeiből, verseiből, melyek zene nélkül is önálló, irodalmi értékkel bírnak. Dusán mellett Horváth Attila, Presser Gábor és Demjén Ferenc tollából is hallhatunk lélekemelő idézeteket. A műsort Demjén, Presser és Balázs Fecó zenei motívumai tarkítják. A pódium-est közreműködője és rendezője: Major Róbert
4 2012. évi önkormányzati rendezvények IDŐPONT Január 22. (január 20-án, pénteken kerül megrendezésre) Február óra Március óra Május 1. egész napos rendezvény Május óra Június óra Június óra Július 1. egész napos rendezvény Július óra Augusztus óra Augusztus óra Augusztus 30 szeptember 3. egész napos rendezvények Október 1. Október 6. (5-én, pénteken kerül megrendezésre) óra Október óra November óra November óra November óra December óra December óra December óra December óra RENDEZVÉNY Magyar Kultúra Napja Br. Eötvös József halálának évfordulója Nemzeti ünnep: az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója Majális Hősök napja Pedagógus-nap Trianon emléknap Köztisztviselők napja Semmelweis-nap Államalapítás ünnepe II. Lajos emlékhely koszorúzása Jubileumi rendezvénysorozat Szép korúak napja Emlékezés az aradi vértanúkra Nemzeti ünnep: az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója Halottak napja Emlékezés napja Szociális munka napja Adventi gyertyagyújtás MEGEMLÉKEZÉS! Báró Eötvös József halálának 141. évfordulójára emlékezünk koszorúzással, február 2-án, de órakor az Eötvös szobornál.
5 Állandó programok a Művelődési Házban időpont minden hónap 1. péntek, minden hétfő minden péntek kedd-csütörtök kedd-csütörtök csütörtök péntek péntek hétfő kedd-csütörtök havonta program Eötvös József Irodalmi Klub Babaringató Baba- Mama Klub Gerinctorna Jóga Hastánc Foltvarró Szakkör Pávakör énekpróba Nyugdíjas Klub Zorica táncpróba Rác táncház Az Ercsi Egészséges Életmód Egyesület szeretettel vár mindenkit február 25-én, órára a Művelődési Házba, ahol kiállítással egybekötött TEADÉLUTÁNT tart. A teadélutánok ezt követően minden hónap utolsó keddjén, órakor kerülnek megrendezésre.
6 MINDEN NEMES GONDOLAT ÉRTÉKET HORDOZ Az Eötvös József Irodalmi Klub Mese-, vers- és prózaíró jeligés pályázatot hirdet több korosztályban Kategóriák: mese, vers, próza Korosztály: 10 évig, évig, évig, 20 év felett Feltételek: A 4 formátum, maximális terjedelem: versnél 2, prózánál 3 gépelt, vagy kézzel írott oldal. - jeligét a pályaműveken fel kell tüntetni (a pályázó teljes nevét, a mű címét, és nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy a beküldött írás az ő kizárólagos, eredeti szellemi terméke, illetve a megjelenésre vonatkozó engedélyét a pályamű mellé csatoltan, lezárt borítékban kérjük feltüntetni, amit a zsűri elnöke az eredményhirdetéskor a közönség előtt bont fel. Minden borítékot jeligével kell ellátni.) - egy pályázó több műfajban, illetve több pályaművel is pályázhat - Ercsiben élők, Ercsiből származók Nevezési díj nincs. Határidő: június 30. Beküldési cím: postai úton: Szabó Aida 2451 Ercsi Dózsa György u. 56/a, illetve ugyanezen címen a postaládába bedobható. Leadható az Ercsi Művelődési Ház Könyvtárában is. A zsűri tagjai: az Eötvös József Irodalmi Klub tagjaiból, illetve felkért, hozzáértő zsűritagokból áll. A pontos nevek az Ercsi Híradó következő számában fognak megjelenni. A zsűri csak érvényes pályázatokat fogad el. Amennyiben egy pályázat nem felel meg a fenti kritériumoknak, abban az esetben javításra és hiánypótlásra nincs lehetőség. Ebben az esetben a pályázat érvénytelennek minősül. A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy egy-egy kategóriában színvonal alatti pályaművet ne méltányoljon. A legjobbnak ítélt szerzők műveit az Ercsi Híradóban közzétesszük. Eredményhirdetés: az Eötvös József Irodalmi Klub második születésnapján szeptember 07 - én kerül megrendezésre. Az Eötvös József Irodalmi Klub szeretettel várja az irodalomkedvelőket, minden hónap első péntekén, órai kezdettel a Művelődési Ház Könyvtárába.
7
8 FELHÍVÁS! Az Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtár ebben az évben ünnepli 50. születésnapját. Ez alkalomból a szeptemberi jubileumi évforduló keretében kiállítást rendezünk. Kérjük, hogy akinek az elmúlt 50 évről (kezdve az építkezéssel) valamilyen írásos anyaga, vagy fényképe, bármiféle dokumentációja van, jelentkezzen a Művelődési Ház irodájában. Segítségüket előre is köszönjük! A Művelődési Ház nyitvatartási rendje: ig hétköznapi ügyeleti idő: max ig Könyvtár: ig Hétvégén csak rendezvények esetén tarunk nyitva! Múzeumok: Eötvös József Emlékház Eötvös u. 33. Ercsi Helytörténeti Kiállítóhely Honvédségi Csapatmúzeum Ercsi, Eötvös u. 7. Nyitva tartás igény esetén! Bejelentkezés: Oláh Istvánné 06/ as SZOLGÁLTATÁSOK Terembérleti díjak: - színházterem: 3500 Ft/óra óráig terjedő időtartam közötti rendezvény (esküvő, lakodalom, egyéb rendezvény): 5800 Ft/óra óráig terjedő időtartam közötti rendezvény (esküvő, lakodalom, egyéb rendezvény): Ft/alkalom - 10 óra időtartam feletti rendezvény (esküvő, lakodalom, egyéb rendezvény): Ft/alkalom - kisterem: 2000Ft/óra Fénymásolási díjak: - A4-es fekete 20Ft/lap, kétoldalas 40Ft/lap - A4-es színes 100Ft/lap, kétoldalas 200Ft/lap - A3-as fekete 30Ft/lap, kétoldalas 60Ft/lap - A3-as színes 200Ft/lap, kétoldalas 400Ft/lap Fax: 200Ft/db Scan: 100Ft/lap + . küldés díja Könyvtári díjak: - éves tagdíj felnőtt, munkaviszonyban álló olvasóknak: 1000Ft/év - 16 év feletti, tanulói igazolvánnyal rendelkezők, nyugdíjasok, munkanélküliek: 500Ft/év - 16 év alattiak, 70 év felettiek: ingyenes - könyvtárközi kölcsönzés: postaköltség díja - könyvtári késedelmi díj: könyvenként 5 Ft/nap - internet használat: 150 Ft/fél óra 250 Ft/egy óra Kiadja: Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtár Felelős szerkesztő: Elszeszerné Sólyom Anna intézményvezető Szerkesztő: Horváth Erika Éva kulturális szervező Készült: az Eötvös József Művelődési Házban, 400 példányban
9
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda Diákönkormányzat 2015/2016 Munkaterv Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti
RészletesebbenA tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június
Részletesebben2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete
RészletesebbenHevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenK I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához Készült: Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 15-i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester Összeállította: Dr. Bagó
Részletesebben2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I.
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS JEI A 2015.évben 2015. FEBRUÁR HÓ MUNKATERV I. 1./ A 2015. évi költségvetés elfogadására javaslat
RészletesebbenAz intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai
Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 19 30 óráig tart nyitva.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. Tárgy: 2016. évi munkaterv Tisztelt Képviselő-testület! Elkészült Csanádpalota város önkormányzat képviselő-testület
RészletesebbenBESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
RészletesebbenA 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
RészletesebbenE S E M É N Y N A P T Á R
A 2014/2015. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2014. augusztus 31.(vasárnap) 2013-2014. tanév augusztus 25. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet
Részletesebbenértekezlet a tanév feladatai
dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló értekezlet Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi értekezletek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00
RészletesebbenA 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart
RészletesebbenA tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.
A TANÉV RENDJE A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. Évnyitó istentisztelet: 2014. augusztus 31. Első
RészletesebbenPályázati felhívás a Sirha Budapest Innovációs termékversenyére
Pályázati felhívás a Sirha Budapest Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén második alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.
RészletesebbenLajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője
Lajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Kézműves kirakodó vásár 2014.01.11 Háza és Vinnainé Csurpek Ágnes Magyar Kultúra Napja 2014.01.23
RészletesebbenPécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának. a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának 1/2016.(01.13.) számú h a t á r o z a t a a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkatervéről A Kulturális
Részletesebben6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
RészletesebbenMonor város 2016. II. félévi programtervezete Művészeti napközis tábor
2016. július 4-8. Monor város 2016. II. félévi programtervezete Művészeti napközis tábor 2016. augusztus 20. Az Államalapítás Ünnepe (Új Kenyér Fesztivál) 7. 15:00??? 10. 10. 14:00-24:00 10-11. 14. 16.
RészletesebbenMűveltségi vetélkedő 2012
Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.
RészletesebbenMegyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.
Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenKulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkaterve
Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkaterve Január Február A Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. évi munkatervének elfogadása 2016. évi Rendezvénynaptár elfogadása Pécsi Leőwey Klára
Részletesebben2016 06.19. DUNACENTER
project 2016 06.19. Egy nap, amely megváltoztathatja valamennyiünk életét, vagy azt, amit gondolunk róla... Egy új kezdeményezés új nézőpontokkal, hagyományteremtő céllal, melynek Győrben a DUNACENTER
Részletesebben20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21.
Szülői értekezletek Augusztus 2. Szo 2. 2. Vas 4. 4. 4. 5. 5. 5. Szeptember Első tanítási nap Évnyitó 7.40 / magyar mk. DÖK alakuló ülés Őszi érettségire jelentkezés határideje Szo 7. 7. Vas 8. 8. Szo
RészletesebbenHÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA
HÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA 2 4 Támogatás neve: Családos 70 év feletti családos Gyermeket Rendkívüli települési támogatás Rendszeres gyógyszertámogatás Eseti gyógyszertámogatás
RészletesebbenMár nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től)
Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Tartalomjegyzék Szellemi szabadfoglalkozásúak részére nyújtott (már nem értékesített)
Részletesebben/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2013.(V.8.) önkormányzati
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
RészletesebbenJANUÁRTÓL MÁJUS 1-IG
RENDEZVÉNYTERV- 2014. Időpont Rendezvény megnevezése Helyszín Célok, várható eredmények Célcsoport Részt vevők várható száma Szakmai felelős Tervezett költség (nettó) JANUÁRTÓL MÁJUS 1-IG Január 22. Február
Részletesebben2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
Részletesebben1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott
RészletesebbenKatona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE
A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE FELADAT ELLÁTÁSI TERV Esemény Időpont Felelősök, résztvevők A tanév időbeosztása 1. tanévnyitó tantestületi értekezlet 2012. augusztus 31. 8 00
RészletesebbenJUBILEUMI ÉV PÁLYÁZATI KIÍRÁSAI
KOLLÉGIUMI HIMNUSZ SZÖVEGÍRÓ PÁLYÁZAT A jubileumi év alkalmából szülessen egy kollégiumi himnusz, amelyik énekelhető a Pécsi Refi minden ünnepi alkalmán (tanévnyitó, tanévzáró, egyházi ünnepek, sportesemények
RészletesebbenA felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre
A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre Mezőzombor, 2011. szeptember 15. Bodnár Bertalanné mkv. Jóváhagyta: 2011. szeptember... Kiss Péterné Ig. 2 A munkaközösség tagjai: A felső
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
RészletesebbenKollégiumi Ütemterv 2015/2016
Kollégiumi Ütemterv 2015/2016 A kollégiumi ütemterv havonta aktualizálása és kiegészítése a havi programokban megtörténik. A kollégiumok közötti sportrendezvények a szervezés függvényében kerülnek beillesztésre.
RészletesebbenA Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
RészletesebbenNémet Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenKÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
RészletesebbenJ E L E N T É S 2009. évben a Szabadtéri játékokról
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 24. A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet újraalkotása
RészletesebbenJAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
RészletesebbenRendelettervezet. az állami, nemzeti, városi és egyéb ünnepek méltó megünnepléséről és a közterületeken a zászló kitűzéséről és a fellobogózásról
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testület Ügyrendi Bizottsága Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 1 38 /2010. Rendelettervezet az állami, nemzeti, városi és egyéb ünnepek méltó megünnepléséről és a közterületeken
Részletesebben6 2010. október Emlékeztünk! 1849. október 6-a az aradi vértanúk kivégzése. Aznap esett az eső Aradon, siratta a vértanúkat. Nemzeti sajátosság, hogy a gyásznapokra mindig jobban emlékezünk. Bizony a magyarok
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
RészletesebbenBelváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 8/2016. (II.18.) ENEB. hat. az Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottság úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontok kerüljenek megtárgyalásra: 1. 2016. évi nemzetiségi
RészletesebbenJ E L E N T É S 2011. évben a Szabadtéri játékokról
Az adatszolgáltatás a 257/2010.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
Részletesebben4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
RészletesebbenJ E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
RészletesebbenA tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.
A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
RészletesebbenAUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI
hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
RészletesebbenKOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és
RészletesebbenKARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3048/2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
RészletesebbenAbony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi Munkaterve
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi Munkaterve 2011. január 27. 1. Polgármesteri Hivatal köztisztviselői 2011. évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező kiemelt célok meghatározása
RészletesebbenJ A V A S L A T. Ózd, 2016. április 15.
J A V A S L A T a 2016. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatokra, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd,
RészletesebbenSZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk
RészletesebbenCzeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
RészletesebbenTanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok
Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok szi szünet 2012. október 29-t l november 4-ig tart. Szünet el tti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni els tanítási
RészletesebbenVESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁGA 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.
Szám: 02/136-6/2014. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZT KÖZGYŰLÉSÉNEK VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR IZOTTSÁG 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém Megyei Értéktár izottság 2014. szeptember
RészletesebbenJánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva 2015. január 29. (csütörtök) 14 óra 3. Előterjesztés
RészletesebbenMezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
RészletesebbenMagyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
RészletesebbenK I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 319/2011. (XII.13.
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2012. évi munkatervéhez 319/2011. (XII.13.) határozat
RészletesebbenSöjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
RészletesebbenLAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
RészletesebbenÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Biharkeresztes Város Képviselő testülete 29/2004. (XI.25.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatainak formáiról, ellátásának módjáról és mértékéről A közművelődéshez
RészletesebbenArcfestés versenykiírás
Arcfestés versenykiírás Téma: Utazás a jövőbe 2016.10.02 A verseny a VI. Balmaz Hajkarnevál keretein belül kerül megrendezésre. A versenyen részt vehetnek kozmetikusok, sminkesek, arcfestők. Kritériumok:
RészletesebbenMAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi munkaterv - tervezete
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi munkaterv - tervezete Január Ü L É S S Z Ü N E T 2016. február 10. (szerda) Az előkészítésért felelős szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal Kabinet
RészletesebbenBékéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2013. november 26-án 15.20 órától megtartott nyílt ülésén.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 331-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2013.
RészletesebbenEgyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
RészletesebbenHASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd
RészletesebbenSikeres Leader pályázatok!
http://www.umvp.eu http://www.mvh.gov.hu Sikeres Leader pályázatok! Ráckeve Város Önkormányzata ismét eredményesen pályázott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák
RészletesebbenE-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok
RészletesebbenAz NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Részletesebben1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők
1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly
RészletesebbenBelváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottsága
Tárgy: Napirend elfogadása 69/2013.(12.02.)K.E.N.B. sz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Nemzetiségi Bizottság úgy dönt, hogy a napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalja: 1. A Lengyel Nemzetiségi
RészletesebbenMárai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár
Márai bevételek 3/a Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár Bevételek Rovatrend Kormányzati funkció 2013.eredeti eredeti mód. ei. várh.telj. B402-00 082091 Alaptevékenység körében végzett
Részletesebben2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
RészletesebbenJegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 17. napirendi pont: Előterjesztés önkormányzati intézmények intézményvezetői
RészletesebbenKÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
RészletesebbenNKA Cseh Tamás Program 2014-2016. Bajnai Zsolt az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője
NKA Cseh Tamás Program 2014-2016 Bajnai Zsolt az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője A Program indulásának előzményei - Az Országgyűlés 2013. október 7-én módosítja a Szerzőjogi törvényt
RészletesebbenTárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!
16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi
RészletesebbenA tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.
A tanév rendje A szorgalmi idı 2013. szeptember 02-én (Hétfı) az elsı tanítási nappal kezdıdik és 2014. június 13-án (péntek) az utolsó tanítási nappal fejezıdik be. A tanítási napok száma: 180 nap Alakuló
RészletesebbenAlapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet)
K ÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI L ISTA Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
RészletesebbenM A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
RészletesebbenJ E L E N T É S a 2009. évben a hangversenyekről
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1451/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
RészletesebbenVárosi TV Szeged Nonprofit Kft.
Városi TV Szeged Nonprofit Kft. Székhelye: 6720 Szeged, Kiss Ernő u. 3. Adószáma: 21577165-2-06 Cégjegyzékszáma: 06-09-011600 Csongrád Megyei Bíróság Adásba helyezi a Fesztivál Fanfar-t Szerződéskötés
RészletesebbenJELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
RészletesebbenHalmos Béla Program. A Nemzeti Kulturális Alap programja a népzenei kultúra támogatásáért
Halmos Béla Program A Nemzeti Kulturális Alap programja a népzenei kultúra támogatásáért A Halmos Béla Program előzményei A Halmos Béla Program létrejöttének egyik közvetlen előzménye a Cseh Tamás Program
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
RészletesebbenVéleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Részletesebbendr. Veres Margit dr. Bencsik Judit
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
Részletesebben