LV. Georgikon Napok 55 th Georgikon Scientific Conference. Kivonat-kötet
|
|
- Barnabás Kozma
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 LV. Georgikon Napok 55 th Georgikon Scientific Conference Kivonat-kötet Programfüzet, valamint az elhangzó és poszter előadások rövid kivonatainak gyűjteménye (A teljes anyagok hozzáférhetőek a oldalon). ISBN
3 Az itt szereplő 92 előadást a Tudományos Bizottság tagjai választották ki: Dr. Alföldi Zoltán, egyetemi docens Dr. Anda Angéla, egyetemi tanár Dr. Bercsényi Miklós, egyetemi tanár Dr. Hoffman Borbála, egyetemi docens Dr. Husvéth Ferenc, egyetemi tanár Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Dr. Kocsondi József, egyetemi tanár Dr. Pál László, egyetemi docens Dr. Pályi Béla, egyetemi docens Dr. Pupos Tibor, egyetemi tanár Dr. Sárdi Katalin, egyetemi tanár Dr. Tóth Gergely, egyetemi docens (elnök) Az előadások gondozásában, s általában a konferencia megszervezésében nagy erőfeszítéseket tettek a szervezőbizottság tagjai: Tóth Éva Kondorosyné Varga Erika Dr. Lukács Gábor Németh Szabolcs Dr. Pintér Gábor Dr. Tóth Gergely A kiadványt gondozták: Dr. Lukács Gábor Tóth Éva (szerkesztő) Sűrű Béla grafikus (B-Lime) Készült a Ziegler Nyomdában, Keszthelyen, 160 példányban. A belív 112 lapja klórszármazék és optikai fehérítők felhasználása nélkül, újrahasznosított papírhulladékból készült Cyclus Ofszet típusú papír. Pannon Egyetem, Georgikon Kar,
4 Tartalomjegyzék Előszó helyett A munkaerő szerepe a jövő gazdaságában...9 I. szekció: Állattudomány...13 II. szekció: Kertészet, szőlészet, élelmiszerbiztonság...15 III. szekció: Alternatív közgazdaságtan...17 IV. szekció: Versenyképesség, hatékonyság...18 V. szekció: Növénytermesztés...19 VI. szekció: Agrár- és vidékgazdaság...21 VII. szekció: Alternatív energiagazdálkodás...22 Az előadások rövid kivonatai...24 Alföldi Zoltán: A jövő mezőgazdasága: moldvai faluközösségek tanulságai...25 Ambrózy Zsuzsanna Deák Konrád Vizi Bernadett Helyes Lajos Daood Hussein: Különböző szamóca fajták antocianin tartalmának vizsgálata magas nyomású folyadék kromatográfiával (HPLC)...26 Anderkó Annabella Tóth Éva: A keszthelyi Kályhák Házának marketing elemzése...27 Bai Attila: Sertés hígtrágyából előállított alga energetikai hasznosítása...28 Ferenc Baglyas: Comparison of American and Hungarian wine consumer behaviour by two multivariate statistical models...29 Baranyai Zsolt Kovács Zoltán Vásáry Miklós: Kapcsolati hálók elemzése a géphasználati együttműködésekben...30 Bartos Ádám Bányai Adél Mándó Zsuzsanna: A hévízi iszap kezelés hatása lovak egyes ízületeire és mozgására...31 Bene Szabolcs Kovács Gellért Polgár J. Péter: Néhány tényező hatása különböző házityúk genotípusok tojásainak kelési idejére és keltethetőségére...32 Bene Szabolcs Polgár J. Péter: A fotometriás testméret-felvételezés lehetőségei a lótenyésztésben...33 Bogdan A.T. - Ipate Iudith - Seregi Janos Kovács Ágnes: Bio-economic Impact of Food Safety and Security in Perspective of European 2020 Strategy...34 Bognár Károly: Gondolatok a közösségi növekedésről
5 Burucs Zoltán: Étkezési magvak csíráztatása különféle energiaállapotú vizekkel Cseh Eszter: A Kis Balatoni Tájvédelmi Körzet orvosi macskagyökér populáció vizsgálata és morfológiai szelekciója Cseh Gyula Holló István: Anyai tulajdonságok értékelése húshasznú szarvasmarha állományokban Csiba Anita Gergátz Elemér: Improvement the cryopreservation of ram semen based on the results of phase experiments Csiba Anita Vojtela Tibor Bellus Zoltán: Ammónia-kibocsátás csökkentésének lehetőségei hígtrágya és baromfitrágya tárolása és feldolgozása során Csutora Mária: Fenntartható-e a szubjektív jóllét? - a szubjektív jóllét és az ökológiai lábnyom kapcsolata Darázs Gabriella Hajdu Istvánné: Miért célszerű ösztönözni a zöldtetők építését? Deák Konrád János Ambrózy Zsuzsanna Szigedi Tamás Helyes Lajos: Szamóca vízoldható szárazanyag tartalmának roncsolásmentes meghatározása közeli infravörös spektroszkópiával Drexler Dóra: Hol tartunk a jövő gazdasága felé vezető úton? Az ökológiai gazdálkodás erőforrás-hatékonysága Ender Judit: Comparison of the Food Safety Regulatory Systems for Vegetable Growers in the European Union versus United States Ender Judit: Microbial Testing as an Evaluation of a Food Safety Program for Vegetable Producers Fodor Lóránt Szabó Imre László: Rentábilis mezőgazdasági termelés vs. időjárási kockázatok a gazdák arénájában Gór Arnold - Kocsis Mihály - Sisák István: A kezelési egységek pontosításának szerepe a precíziós növénytermesztés ökonómiájában Győri Zoltán: Az őszi búza ásványi elem tartalmának változása az elmúlt évtizedekben 49 Győri Zsuzsanna: Vállalati felelősség felelős vállalkozások Györffyné Jahnke Gizella - Knolmajerné Szigeti Gyöngyi - Németh Csaba - Májer János: Egy új szőlőtermesztési módszer a D.M.R. alkalmazása természetesen magas cukortartalmú borok előállítása céljából Hágen István Zsombor Marselek Sándor: Esély a vidékfejlesztésben, lehetőség az állattenyésztés
6 Hegedűsné dr. Baranyai Nóra - Poór Judit - Benedek Zsuzsanna - Fitos Gábor - Polgár J. Péter: Sertéstartás és változása az elmúlt évtizedben Keszthelyen és Nemesvámos térségben 53 Hoffmann,S. Dam, S. M. Csitári, G. -Lepossa, A. - Tran, D.V. - Simon, Sz.: Soil Fertility Depending On Different Long-Term Fertilization Systems...54 H. Baracsi Éva - Burucs Zoltán: A Prunus lusitanica L. (Portugál babérmeggy) vízpotenciáljának vizsgálata...55 Horváth Krisztián Kocsondi József Tóth Éva Lukács Gábor: A vidékfejlesztés forrásainak hasznosulása Hévíz és Keszthely térségében...56 Illés Bernadett: Légkörből származó kadmium hatásai a kukorica növényre...57 Kakasi Balázs - Balikó Tímea - Bercsényi Miklós - Merth János - Nagy Szabolcs Tamás: Csapó sügér (Perca fluviatilis) ivadékok kadmiumra vonatkozó LC50 értékének meghatározása...58 Karcagi-Kováts Andrea: A természet elleni játékok gőgje...59 Kocsisné Molnár Gitta Sajni Gábor Lajterné Farkas Bernadett: Fenológiai vizsgálatok körteültetvényben...60 Koponicsné Györke Diána Sipiczki Zoltán Kolber Kitti: Alternatív finanszírozási lehetőségek a vidéki Magyarországon...61 Kovács Ágnes Seregi János Zsarnóczay Gabriella: A hagyományos kézműves termékek lehetséges szerepe a jövő farmgazdálkodásában.62 Eva Konig Zoltan Sule Botond Bertok: Optimal Design of Supply Chains Under Uncertainties: Heat and Power Generation from Agricultural Wastes...63 Kuti István Karcagi-Kováts Andrea Dombi Mihály: Az anyagállományok és az ökológiai gazdaságtan mérési problémái...64 Lajterné Farkas Bernadett Kocsis László: Morfológiai különbségek lehetséges hatásainak vizsgálata a gombakórokozók fertőzési sikerére a szőlő szaporítóanyag előállítás folyamatában...65 Lámfalusi Ibolya Tóth Kristóf Péter Krisztina: A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó áfamértékek csökkentésének egy lehetséges alternatívája...66 Lukács Gábor Sárdi Katalin: Egy XIX. századi keszthelyi vetésforgó tápanyagmérlegének értékelése
7 Makleit Péter - Nagy László Nagy László Géza - Veres Szilvia: Az együttes nevelés hatása a napraforgó (Helianthus annuus L. cv.: NK Brio) és a bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium L.) növekedésére és fotoszintetikus pigment tartalmára Marosné Kuna Zsuzsanna Czeglédi Csilla Hajós László: A hozzáadott érték és a foglalkoztatottság összefüggése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a V4 országokban Májer János: Az éghajlatváltozás lehetséges hatásai a Balatoni Borrégió szőlőtermesztésére és borászatára Menyhárt László Anda Angéla: Ferde piranométerrel mért globálsugárzás adatok hibája Naárné Tóth Zsuzsanna Baranyai Zsolt Vinogradov Szergej: A szántóföld árának és közgazdasági értékének összefüggései Magyarországon Nagy László Géza - Nagy László - Lévai László - Veres Szilvia - Bodnár Karina - Tóth Brigitta: A baktérium tartalmú biotrágyák hatása a növénytermesztésben Nagy László - Nagy László Géza - Tóth Brigitta - Makleit Péter - Veres Szilvia: Biotrágyák hatása napraforgó (Helianthus annuus L.) fiziológiai paramétereire Németh Gyöngyi Kocsis László: A szőlészeti melléktermékek felhasználási lehetőségei Németh Kornél: Geotermikus energia hasznosítás Magyarországon -melegszik a helyzet Orosz Szilvia Bellus Zoltán Csiba Anita: Cirok buga és levél keverék táplálóanyagtartalmának és erjeszthetőségének vizsgálata Pap Nárcisz Pap János: A termésbecslés és terméselemzés jelentősége a precíziós kukoricatermesztésben Pál László Nagy Szabolcs Tamás Husvéth Ferenc: A kelést követő takarmány- és vízfelvétel időpontjának stresszélettani vizsgálata naposcsibékkel Pintér Gábor - Brazsil József: Energia szőlővenyigéből a Balatonfüred-Csopaki borvidék egy hegyközségében Pecze Rozália - Benke Szabolcs: A méhlegelő telepítések monitoring vizsgálata a Beporzó programban
8 Péter Erzsébet: Az egészséges munkavállaló, mint megtérülő beruházás a vállalati kultúra szintjein...82 Posta János Mezei Anita Mihók Sándor: A díjugratásban nyújtott teljesítményt értékelő különböző matematikai átalakítások összehasonlítása...83 Rieger László: Merre tovább? A gabonapiaccal kapcsolatos intézményi kérdések...84 Sárdi Katalin - Balázsy Ágnes: A talaj kálium hasznosulásának értékelése a sörárpa tápanyag ellátásában...85 Seregi János: Modern farm - modern múlt...86 Seregi János - Bartos Szabolcs: Állatfajok és fajták szerepe a jövő farmjának állattenyésztésében...87 Somogyvári Márta Kiss Tibor: Üvegházi növénytermelés energetikai szempontú optimalizálása...88 Szabó Ferenc - Kovács Ádám Keller Krisztián: A legeltetési időszak hosszának jelentősége a húsmarhatarásban...89 Szabó Imre László Fodor Lóránt Lukács Gábor: Minőségbiztosítási rendszerek szerepe az élelmiszerláncban...90 Szegedyné Fricz Ágnes Kuti Beatrix Darvasné Ördög Edit: HÍR Program: lokális válasz a globális élelmiszerkereskedelemre...91 Szegedyné Fricz Ágnes Kasza Gyula Bódi Barbara Zsoldos László: Fogyasztói ismeretek és elvárások a fűszerpaprika-örleménnyel kapcsolatosan...92 Szendrő Éva: A jövő farmjának szakemberei...93 Szigeti Cecília Farkas Szilveszter Borzán Anita: Fejlődés latin-amerikai útja néhány alternatív indikátor alapján...94 Szuvandzsiev Péter - Helyes Lajos - Daood Hussein - Neményi András - Zoltán Pék: Az ipari paradicsom fontosabb fitonutrienseinek meghatározása látható- és közeli infravörös spektroszkópiával...95 Szűcs Krisztina: Kooperáció és verseny: a fenntarthatóság gyökerei ökológiai és humán rendszerekben96 Tenke János - Seregi János - Varga Lajos - Tossenberger János: Nagy teljesítményű hibrid sertések háztáji tartásban - egy hízlalási vizsgálat eredményei...97 Tóth Éva Lukács Gábor: A Dráva-mente ismertsége 2013-ban
9 Tóth Gábor Surányi Rozália: A forgalmi típusú adócsalások lehetőségei a gabona és liszt kereskedelemben Tóth Gergely Szigeti Cecília: Az emberiség ökolábnyoma Kr.e től napjainkig Tóth Zoltán - Dunai Attila - Jolánkai Péter: A talajművelés hatása a talaj szervesszén tartalmára Túróczi Imre: A kontrolling rendszerek alkalmazásának lehetősége az agrártermelésben Varga Péter - Májer János - Németh Csaba: Különböző talajápolási módok hatása eróziónak kitett területen Vásáry Miklós Madarász István Baranyai Zsolt: A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program működésének tapasztalatai Veres Szilvia Al Imran Malik Tóth Brigitta Makleit Péter Nagy László Nagy László Géza Zed Rengel: Búza genotípusok fotokémiai aktivitásának változása eltérő adagú nitrogéntáplálásnál Vér András Szőke Lajos: Az ISTERVIN Természetvédelem a Duna menti területeken ökológiai szőlőtermesztési technológia bevezetésével című projekt bemutatása Zsarnóczay Gabriella - Kovács Ágnes: A hagyományos és az ipari sertés minőségbeli különbsége Zsiborács Henrik Pályi Béla Demeter Győző: Napelemes rendszerek energetikai hasznosítása háztartási kiserőművi méretekben, 2013-ban A péntek délutáni szakmai kirándulás részletes programja SZEKCIÓBEOSZTÁS ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT
10 ELŐSZÓ HELYETT A MUNKAERŐ SZEREPE A JÖVŐ GAZDASÁGÁBAN Ha a jövő farmját környezetkímélőnek, emberarcúnak, fenntarthatónak képzeljük el, akkor kevés ellenzője akadhat. Ám az ilyen gazdálkodás elterjedését mégis szinte áthatolhatatlan akadályok gátolják. A dilemma így merül fel: elég hatékony az ilyen művelés? A közkeletű logika szerint egyrészt az emberiség növekvő lélekszáma, másrészt a gazdag országokban a fokozódó verseny és az ezzel járó nyomott élelmiszerárak egyértelműen eldöntik a kérdést a hatékony nagyüzem javára. Ám érdemes egy kicsit alaposabban is átgondolni a problémát! A hatékonyság a mezőgazdaságban (s általában a gazdaságban) egy dolgot jelent: minél kevesebb emberrel és egyéb erőforrással minél több terméket előállítani. A számok világos logikája meg is adja a közös nevezőt: az ember bérköltsége, a gépek beszerzési értéke és üzemeltetési költsége, a növényvédőszerek ára mind forintban kifejezhető. Az ipari forradalom óta két erős tendenciát is megfigyelhetünk: egyfelől a feltörekvő ágazatok (először az ipar, majd a szolgáltatások) sokkal nagyobb jövedelmezőséget biztosítanak a mezőgazdaságnál, másfelől a munka egyre drágul, míg a gépi és egyéb nem emberi erőforrások olcsóbbak lesznek. A munka hatékonysága legalábbis ha az egy főre jutó GDP-t elfogadjuk mérőszámaként 1870 és 2003 között közel nyolcszorosára nőtt. Sokatmondó az az adat is, miszerint a mezőgazdaságban dolgozók aránya Magyarországon 1900-ban még 61 százalékot tett ki, 2000-re ez 6 százalékra csökkent. A hagyományos közgazdaság szerint ez egy jó, gazdasági modernizációt tükröző folyamat. A gondolat magja már Adam Smithnél is megjelent (1776), de csak később, a Nobel-díjas Simon 9
11 Kuznets (1941) fogalmazta meg azt a tételt, mely szerint a gazdaság fejletlenségét a mezőgazdaságból élők arányának nagysága mutatja. A fejlődés és növekedés (amelyeket nem különböztetett meg) jele a mezőgazdaságból élők visszaszorulása, és a szektor kisebb súlya a GDP-ben. A rendszer sokáig működött is, de a XX. század végétől a környezeti, gazdasági és emberi válság jelei egyre szembetűnőbbek. A számok könnyű világossága ugyanis teljesen figyelmen kívül hagy néhány nem forintosítható tényt. Az intenzív művelés, gépesítés, vegyszerek és nagyüzemek jellemezte mezőgazdaság-gép ugyanis teljesen alkalmatlan a tájak, közösségek, kultúrák megőrzésére, ez viszont a szépség és a hosszútávú működőképesség elvesztéséhez vezet. Közhely, de érdemes kimondani: az ember kiküszöbölése a termelésből a termelés elembertelenedését eredményezte. De térjünk vissza eredeti kérdésünkre: hatékony-e mindez? Kellően rövid távon kétségtelenül igen, csakúgy mint egy erdőt tarra vágni, s a faanyagot értékesíteni. Rendes gazda nyilván nem tesz ilyet, mégis túl gyakran látjuk a józan észt és belátást meghajolni a gazdasági szükségszerűség előtt. A bökkenő ott van, hogy a rövidtávok összességéből nem jön ki a hosszú táv, az egyéni hatékonyságok eredője nem feltétlenül a közhatásosság. Az Adam Smithnek tulajdonított láthatatlan kéz, avagy a hatékony piac sokkal gyengébb és megbízhatatlanabb, mint azt a számok könnyű világossága sugallná. Az egyéni és rövidtávú hatékonyság mellett be kell vezetnünk a hosszabbtávú hatásosság, és a közjót is figyelembe vevő köz-hatásosság fogalmait. Míg az elsőt egy monoton egyenessel írhatjuk le, addig a második már megenged lokális minimumokat is, ha a végső cél megvalósul. Sőt, az egyenes út gyakran a szakadékba vezet, s csak a girbe-gurbán érünk célt. A harmadik pedig nem egyéni gazdálkodóként vagy üzemként tekint magára, hanem a közösség részeként. 10
12 A hatékonyságnak ezzel a hármas árnyalásával egészen más perspektívából látjuk a mezőgazdaságban dolgozók alacsony számát. Hiszen a rendszer szűk keresztmetszete nem a megtermelt áru mennyisége a világon felmérések szerint évente 2 milliárd tonna élelmiszer, az összes termelés közel fele megy veszendőbe. Valószínűleg egyfelől túl sokat termelünk, másfelől rossz az elosztás, ez pedig a piac hibája, amely nem allokál munkát és ezzel jövedelmet a világ kb. 3 milliárd szegényének. Teli raktárak és áruházak mellett nyomorognak szerencsétlenebb embertársaink. De még ha segélyből vagy a mostanában felvetett alanyi jogú alapjövedelemből meg is tudnák vásárolni ezek az emberek a szükséges alapjavakat, mennyivel más, emberhez méltóbb a munka, melynek az ember látja gyümölcsét! 1. táblázat: A magyar népesség és jövedelem történelmi távlatokban év GDP GDP2 Népes/fő1 ség3 1 na na na 500 na 1500 na na na na 1700 na na na na 1850 na na na na na na Az expanziós gazdaságot hamarosan fel fogja váltani az egyensúlyi gazdaság, ahol a cél a kisebb üzemméret, az egyéni gazdák és gazdaságok összefogása, például közös feldolgozási vagy piacrajutási lehetőségek megszervezése, a régiók élelmiszer önrendelkezése. Ezzel a munkásra és munkára is úgy kell néznünk, mint bővítendő na Maddison nem közöl adatokat; erőforrásra. Nem mint a gazdasági profit egy es Geary-Khamis dollár; termelési tényezőjére, hanem a gazdasági 2 millió 1990-es Geary-Khamis 3 tevékenység tárgyára és céljára. Hasonló szerepe a dollár; ezer fő, az év közepén forrás: Angus Maddison [2003] fűhöz, amit lenyírhatunk damilos fűnyíróval, drága pénzért hulladékot termelve, de le is kaszálhatunk, takarmányhoz jutva. Az előbbi kétségtelenül gyorsabb, az utóbbi embert próbálóbb, de emberhez méltóbb is biztosítva a hagyományos rendszer hatásosságát. Dr. Tóth Gergely Keszthely, szeptember 4. a GN szervezőbizottságának elnöke 11
13 Regisztráció: szeptember 26. (csütörtök) óra NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉS Helyszín: D épület, Konferenciaterem, szeptember Köszöntők 1. Dr. Friedler Ferenc, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem rektora 2. Dr. Polgár J. Péter, egyetemi docens, a Georgikon Kar dékánja Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, címzetes egyetemi tanár, a NAKVI főigazgatója A as tervezés főbb irányai A jövő farmja c. film megtekintése A természetfilmeket készítő fiatal házaspár életformát változtatott, s családi farmjukra tértek vissza gazdálkodni. Ám itt is hamar szembesültek a kőolaj kifogyása jelentette problémákkal. Utolsó filmjükben angol példákon keresztül kutatják egy régi-új, extenzívnek látszó, mégis hatásosnak és fenntarthatónak bizonyuló mezőgazdaság lehetőségeit. Gyönyörű képsorok, vezető szakemberek és gyakorló gazdák mutatják be a kímélő gyepművelés, az erdőkertek és a permakultúra elméletét, megvalósítását. Rendezte: Rebecca Hosking, BBC Natural World, 28. évad, Dr. Drexler Dóra, ügyvezető, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) Hol tartunk a jövő gazdasága felé vezető úton? Az ökológiai gazdálkodás erőforrás-hatékonysága Dr. Alföldi Zoltán, egyetemi docens, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Miben segítheti a hagyományos gazdálkodás a jövő mezőgazdaságát? Dr. Tóth Gergely, egyetemi docens, Pannon Egyetem, Georgikon Kar A munkaerő szerepe a jövő gazdaságában Kérdések, hozzászólások 12
14 Ebédszünet (ebéd a Pethe Ferenc Kollégium éttermében) A poszterek megtekintése (szekciónként) I. szekció: Állattudomány Helyszín: D épület konferenciaterem, szeptember 26. (csütörtök) óra Társelnökök: Dr. Husvéth Ferenc egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Dr. Polgár J. Péter egyetemi docens, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Titkár: Dr. Bene Szabolcs, adjunktus, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bartos Ádám Bányai Adél Mándó Zsuzsanna A hévízi iszap kezelés hatása lovak egyes ízületeire és mozgására Bene Szabolcs Kovács Gellért Polgár J. Péter Néhány tényező hatása különböző házityúk genotípusok tojásainak kelési idejére és keltethetőségére Bene Szabolcs Polgár J. Péter A fotometriás testméret-felvételezés lehetőségei a lótenyésztésben Cseh Gyula Holló István Anyai tulajdonságok értékelése húshasznú szarvasmarha állományokban Csiba Anita Vojtela Tibor Bellus Zoltán Ammónia-kibocsátás csökkentésének lehetőségei hígtrágya és baromfitrágya tárolása és feldolgozása során Pál László Nagy Szabolcs Tamás Husvéth Ferenc A kelést követő takarmány- és vízfelvétel időpontjának stresszélettani vizsgálata naposcsibékkel Kávészünet 13
15 Posta János Mezei Anita Mihók Sándor A díjugratásban nyújtott teljesítményt értékelő különböző matematikai átalakítások összehasonlítása Seregi János Bartos Szabolcs Állatfajok és fajták szerepe a jövő farmjának állattenyésztésében Seregi János Modern farm modern múlt Szabó Ferenc Kovács Ádám Keller Krisztián A legeltetési időszak hosszának jelentősége a húsmarhatarásban Tenke János Seregi János Varga Lajos Tossenberger János Nagy teljesítményű hibrid sertések háztáji tartásban - egy hízlalási vizsgálat eredményei Zsarnóczay Gabriella Kovács Ágnes A hagyományos és az ipari sertés minőségbeli különbsége Poszterek 20. Csiba Anita Gergátz Elemér Improvement the cryopreservation of ram semen based on the results of phase experiments 21. Kakasi Balázs Balikó Tímea Bercsényi Miklós Merth János Nagy Szabolcs Tamás Csapó sügér (Perca fluviatilis) ivadékok kadmiumra vonatkozó LC50 értékének meghatározása 14
16 II. szekció: Kertészet, szőlészet, élelmiszerbiztonság Helyszín: D-épület I. előadó, szeptember 26. (csütörtök) óra Társelnökök: Dr. Májer János, igazgató, PE AC Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Badacsony Dr. Kocsis László, egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Titkár: Dr. Cseh Eszter, tanársegéd, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Ambrózy Zsuzsanna Deák Konrád Vizi Bernadett Helyes Lajos Daood Hussein Különböző szamóca fajták antocianin tartalmának vizsgálata magas nyomású folyadék kromatográfiával (HPLC) Deák Konrád János Ambrózy Zsuzsanna Szigedi Tamás Helyes Lajos Szamóca vízoldható szárazanyag tartalmának roncsolásmentes meghatározása közeli infravörös spektroszkópiával Judit Ender Comparison of the Food Safety Regulatory Systems for Vegetable Growers in the European Union versus United States Judit Ender Microbial Testing as an Evaluation of a Food Safety Program for Vegetable Producers Szuvandzsiev Péter Helyes Lajos Daood Hussein Neményi András Zoltán Pék Az ipari paradicsom fontosabb fitonutrienseinek meghatározása látható- és közeli infravörös spektroszkópiával Kávészünet Ferenc Baglyas Comparison of American and Hungarian wine consumer behaviour by two multivariate statistical models 15
17 Györffyné Jahnke Gizella Knolmajerné Szigeti Gyöngyi Németh Csaba Májer János Egy új szőlőtermesztési módszer a D.M.R. alkalmazása természetesen magas cukortartalmú borok előállítása céljából Lajterné Farkas Bernadett Kocsis László Morfológiai különbségek lehetséges hatásainak vizsgálata a gombakórokozók fertőzési sikerére a szőlő szaporítóanyag előállítás folyamatában Májer János Az éghajlatváltozás lehetséges hatásai a Balatoni Borrégió szőlőtermesztésére és borászatára Németh Gyöngyi Kocsis László A szőlészeti melléktermékek felhasználási lehetőségei Varga Péter Májer János Németh Csaba Különböző talajápolási módok hatása eróziónak kitett területen Vér András Szőke Lajos Az ISTERVIN Természetvédelem a Duna menti területeken ökológiai szőlőtermesztési technológia bevezetésével című projekt bemutatása. Poszterek 34. Cseh Eszter A Kis Balatoni Tájvédelmi Körzet orvosi macskagyökér populáció vizsgálata és morfológiai szelekciója 35. H. Baracsi Éva Burucs Zoltán A Prunus lusitanica L. (Portugál babérmeggy) vízpotenciáljának vizsgálata 36. Kocsisné Molnár Gitta Sajni Gábor Lajterné Farkas Bernadett Fenológiai vizsgálatok körteültetvényben 16
18 III. szekció: Alternatív közgazdaságtan Helyszín: D-épület II. előadó, szeptember 26. (csütörtök) óra Társelnökök: Dr. Kiss Tibor, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, KTK Dr. Szigeti Cecília, egyetemi adjunktus, Széchenyi István Egyetem Titkár: Bognár Károly, KÖVET Egyesület Bognár Károly Gondolatok a közösségi növekedésről Csutora Mária Fenntartható-e a szubjektív jóllét? - a szubjektív jóllét és az ökológiai lábnyom kapcsolata Győri Zsuzsanna Vállalati felelősség felelős vállalkozások Karcagi-Kováts Andrea A természet elleni játékok gőgje Koponicsné Györke Diána Sipiczki Zoltán Kolber Kitti Alternatív finanszírozási lehetőségek a vidéki Magyarországon Kovács Ágnes - Seregi János - Zsarnóczay Gabriella A hagyományos kézműves termékek lehetséges szerepe a jövő farmgazdálkodásában Kávészünet Kuti István Karcagi-Kováts Andrea Dombi Mihály Az anyagállományok és az ökológiai gazdaságtan mérési problémái Somogyvári Márta Kiss Tibor Üvegházi növénytermelés energetikai szempontú optimalizálása Szigeti Cecília Farkas Szilveszter Borzán Anita Fejlődés latin-amerikai útja néhány alternatív indikátor alapján 17
19 Szűcs Krisztina Kooperáció és verseny: a fenntarthatóság gyökerei ökológiai és humán rendszerekben Tóth Gergely Szigeti Cecília Az emberiség ökolábnyoma Kr.e től napjainkig IV. szekció: Versenyképesség, hatékonyság Helyszín: D-épület III. előadó, szeptember 26. (csütörtök) óra Társelnökök: Dr. Hajós László, egyetemi tanár, SZIE GTK Dr. Palkovics Miklós, ny. egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Titkár: Gór Arnold, tanársegéd, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Gór Arnold - Kocsis Mihály - Sisák István A kezelési egységek pontosításának szerepe a precíziós növénytermesztés ökonómiájában Hágen István Zsombor Marselek Sándor Esély a vidékfejlesztésben, lehetőség az állattenyésztés Marosné Kuna Zsuzsanna Czeglédi Csilla Hajós László A hozzáadott érték és a foglalkoztatottság összefüggése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a V4 országokban Naárné Tóth Zsuzsanna Baranyai Zsolt Vinogradov Szergej A szántóföld árának és közgazdasági értékének összefüggései Magyarországon Szegedyné Fricz Ágnes Kuti Beatrix Darvasné Ördög Edit HÍR Program: lokális válasz a globális élelmiszerkereskedelemre Szendrő Éva A jövő farmjának szakemberei Kávészünet 18
20 Tóth Gábor Surányi Rozália A forgalmi típusú adócsalások lehetőségei a gabona és liszt kereskedelemben Túróczi Imre A kontrolling rendszerek alkalmazásának lehetősége az agrártermelésben Vásáry Miklós Madarász István Baranyai Zsolt A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program működésének tapasztalatai V. szekció: Növénytermesztés Helyszín: D épület konferenciaterem, szeptember 27. (péntek) óra Társelnökök: Dr. Győri Zoltán, egyetemi tanár, Szent István Egyetem, Gödöllői Kar Dr. Sárdi Katalin, egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Titkár: Dr. Lukács Gábor, adjunktus, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Burucs Zoltán Étkezési magvak csíráztatása különféle energiaállapotú vizekkel Győri Zoltán Az őszi búza ásványi elem tartalmának változása az elmúlt évtizedekben Hoffmann,S. Dam, S. M. Csitári, G. - Lepossa, A. - Tran, D.V. - Simon, Sz. Soil Fertility Depending On Different Long-Term Fertilization Systems Lukács Gábor Sárdi Katalin Egy XIX. századi keszthelyi vetésforgó tápanyagmérlegének értékelése Kávészünet 19
21 Orosz Szilvia Bellus Zoltán Csiba Anita Cirok buga és levél keverék táplálóanyag-tartalmának és erjeszthetőségének vizsgálata Pap Nárcisz Pap János A termésbecslés és terméselemzés jelentősége a precíziós kukoricatermesztésben Pecze Rozália Benke Szabolcs A méhlegelő telepítések monitoring vizsgálata a Beporzó programban Sárdi Katalin Balázsy Ágnes A talaj-kálium hasznosulásának értékelése a sörárpa tápanyagellátásában Tóth Zoltán Dunai Attila Jolánkai Péter A talajművelés hatása a talaj szervesszén tartalmára Poszterek 66. Illés Bernadett Légkörből származó kadmium hatásai a kukorica növényre 67. Nagy László Géza Nagy László Lévai László Veres Szilvia Bodnár Karina Tóth Brigitta A baktérium tartalmú biotrágyák hatása a növénytermesztésben 68. Makleit Péter Nagy László Nagy László Géza Veres Szilvia Az együttes nevelés hatása a napraforgó (Helianthus annuus L. cv.: NK Brio) és a bojtorján szerbtövis (Xanthium strumarium L.) növekedésére és fotoszintetikus pigment tartalmára 69. Nagy László Nagy László Géza Tóth Brigitta Makleit Péter Veres Szilvia Biotrágyák hatása napraforgó (Helianthus annuus L.) fiziológiai paramétereire 70. Veres Szilvia Al Imran Malik Tóth Brigitta Makleit Péter Nagy László Nagy László Géza Zed Rengel Búza genotípusok fotokémiai aktivitásának változása eltérő adagú nitrogéntáplálásnál 20
22 VI. szekció: Agrár- és vidékgazdaság Helyszín: D épület, I. előadóterem, szeptember 27. (péntek) óra Társelnökök: Dr. Kocsondi József, egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Dr. Rieger László, Agrárgazdasági Kutató Intézet, Stratégiai tanácsadó Titkár: Tóth Éva, tanársegéd, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Baranyai Zsolt Kovács Zoltán Vásáry Miklós Kapcsolati hálók elemzése a géphasználati együttműködésekben Bogdan A.T. - Ipate Iudith - Seregi János Kovács Ágnes Bio-economic Impact of Food Safety and Security in Perspective of European 2020 Strategy Lámfalusi Ibolya Tóth Kristóf Péter Krisztina A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó áfamértékek csökkentésének egy lehetséges alternatívája Péter Erzsébet Az egészséges munkavállaló, mint megtérülő beruházás a vállalati kultúra szintjein Kávészünet Rieger László Merre tovább? A gabonapiaccal kapcsolatos intézményi kérdések Szegedyné Fricz Ágnes Kasza Gyula Bódi Barbara Zsoldos László Fogyasztói ismeretek és elvárások a fűszerpaprika-örleménnyel kapcsolatosan Tóth Éva Lukács Gábor A Dráva-mente ismertsége 2013-ban 21
23 Poszterek 78. Anderkó Annabella Tóth Éva A keszthelyi Kályhák Házának marketing elemzése 79. Fodor Lóránt Szabó Imre László Rentábilis mezőgazdasági termelés vs. időjárási kockázatok; a gazdák arénájában! 80. Hegedűsné dr. Baranyai Nóra - Poór Judit - Benedek Zsuzsanna - Fitos Gábor - Polgár J. Péter Sertéstartás és változása az elmúlt évtizedben Keszthelyen és Nemesvámos térségben 81. Horváth Krisztián Kocsondi József - Lukács Gábor - Tóth Éva A vidékfejlesztés forrásainak hasznosulása Hévíz és Keszthely térségében 82. Szabó Imre László Fodor Lóránt Lukács Gábor Minőségbiztosítási rendszerek szerepe az élelmiszerláncban VII. szekció: Alternatív energiagazdálkodás Helyszín: D épület, II. előadóterem, szeptember 27. (péntek) óra Társelnökök: Dr. Anda Angéla, egyetemi tanár, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Dr. Bai Attila, egyetemi docens, Debreceni Egyetem Titkár: Dr. Pintér Gábor, tanársegéd, Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bai Attila Sertés hígtrágyából előállított alga energetikai hasznosítási lehetőségei Darázs Gabriella Hajdu Istvánné Miért célszerű ösztönözni a zöldtetők építését? Eva Konig Zoltan Sule Botond Bertok Optimal Design of Supply Chains Under Uncertainties: Heat and Power Generation from Agricultural Wastes Menyhárt László Anda Angéla Ferde piranométerrel mért globálsugárzás adatok hibája Kávészünet 22
24 Németh Kornél Geotermikus energia hasznosítás Magyarországon -melegszik a helyzet Pintér Gábor Brazsil József Energia szőlővenyigéből a Balatonfüred-Csopaki borvidék egy hegyközségében Zsiborács Henrik Pályi Béla Demeter Győző Napelemes rendszerek energetikai hasznosítása háztartási kiserőművi méretekben, 2013-ban ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS Helyszín: D épület, Konferenciaterem, szeptember A Syngenta délutáni szakmai kirándulásának ismertetése Fenntartható növényvédőszer-használat, talajművelés-váltás és pufferzónák, biodiverzitás mezőgazdasági üzemekben. A fenntartható gazdálkodás jövedelmezősége. Pecze Rozália, a Syngenta Kft. fejlesztési vezetője A szekcióelnökök beszámolója 5-5 percben Az LV. Georgikon Napok szekcióiban elvégzett munka három fő eredménye Az LV. Georgikon Napok ünnepélyes bezárása Dr. Tóth Gergely, a Georgikon Napok Szervező Bizottságának elnöke Kérdések, válaszok, hozzászólások Ebédszünet (ebéd a Pethe Ferenc Kollégium éttermében) 23
25 Az előadások rövid kivonatai A teljes anyagok hozzáférhetőek a Georgikon Napok weboldalán: Az előadások öt évre visszamenőleg ( ) kereshetőek és teljes terjedelemben letölthetőek szabadon hozzáférhető cikk-adatbázisunkból. 24
26 (6) Alföldi Zoltán A JÖVŐ MEZŐGAZDASÁGA: MOLDVAI FALUKÖZÖSSÉGEK TANULSÁGAI Agriculture of the Future: Learnings from the Village Communities in Moldavia h5560alf@ella.hu Pannon Egyetem, Georgikon Kar, egyetemi docens Általános alapelv, hogy minden emberi közösségeinek jóléte szempontjából meghatározó a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerellátás, amelyhez az alapvető természeti erőforrások, elsősorban a termőföld és az édesvízkészletek felelős, takarékos és ésszerű felhasználása szükséges. Az iparosodott országok mezőgazdasága az elmúlt évtizedek rendkívül gyors társadalmi-technológiai-gazdasági és környezeti változásai miatt jelentősen megváltozott. A helyi (lokális) és szélesebb (globális) rendszerszintű összefüggéseinek figyelembe vétele az alkalmazkodás és a működés alapkövetelménye. Jövőnk alakításában nélkülözhetetlenek a még meglévő és a múlt tanulságaiként megőrzött, működőképes elvek és gyakorlati módszerek alkalmazása az adott természeti és társadalmi körülmények között. Korunk egyik nagy ellentmondása és tragédiája, hogy amíg egyrészről a fenntartható életmód megvalósítási módozatait keressük, aközben elpusztítjuk és elfeledjük azokat a kultúrákat, amelyek a fenntarthatóság mintáiként szolgálhatnának. A jelen és a jövő változatos igényeit kielégítő élelmiszertermelés és ellátás ki- és átalakításában e korábbi és már hosszú ideig bevált, számos nemzedék által a változó körülmények közepette kicsiszolt gyakorlati tanulságok felmérése és hasznosítása segítheti a legjobb megoldások kialakítását. A jelen mezőgazdálkodásának jellemző társadalmi és gazdasági ellentmondásai és problémái nagyrészt morális okokra vezethetők vissza, ezért a megoldások keresésében is hasznos tapasztalatokkal szolgálhatnak a miénktől jelentősen eltérő a természeti/természetes létrendhez és annak erkölcsi alapjaihoz igazodó életmódot élő és hagyományos közösségi-transzcendentális értékrendet valló közösségek. E faluközösségek mély ökológiai ismeretei és környezetük más élőlényeihez (növények és állatok) való viszonya az alkalmazkodást is segíti. A jövő mezőgazdálkodásának alapjait ugyanis meggyőződésünk szerint az alkalmazkodó lokális (mezőgazdasági) kultúrák ésszerűen közösségi értékek és érdekek mentén szabályozott és támogatott hálózatai jelenthetik. Ezek kialakításában fontos segítséget nyújtanak a mai gyors változások közben még a gyakorlatban is fellelhető és hasznosítható példák és tanulságok. Az előadás e mezőgazdasági tanulságokat keresi a társadalmi változások korábbi szakaszában lévő Kárpátokon túli lokális kultúra (moldvai csángó falvak) példáiban, terepi kutatómunka alapján. A kutatások elsősorban két moldvai csángó faluban: Pusztinán (Tázló mente) és Külső-rekecsinben (Szeret mente) folytak ban. Utóbbi különlegessége, hogy a faluban nem volt kollektív gazdaság (termelőszövetkezet), így lakossága gazdasági és társadalmi szempontból többé-kevésbé töretlenül folytatta hagyományos életmódját, ami nagyban segítette a földrajzi és etnikai értelemen is zárt közösség kulturális és gazdasági hagyományainak megőrizését. 25
27 (22) Ambrózy Zsuzsanna 1 Deák Konrád 1 Vizi Bernadett 2 Helyes Lajos 3 Daood Hussein 4 KÜLÖNBÖZŐ SZAMÓCA FAJTÁK ANTOCIANIN TARTALMÁNAK VIZSGÁLATA MAGAS NYOMÁSÚ FOLYADÉK KROMATOGRÁFIÁVAL (HPLC) Examination of anthocyanin content in different strawberry cultivars using high pressure liquid chromatography (HPLC) ambrozy.zsuzsanna@mkk.szie.hu 1Szent István Egyetem, Kertészeti Intézet, PhD hallgató 2Szent István Egyetem, MKK-Kertészmérnök BSc., 3Szent István Egyetem, Kertészeti Intézet, Intézetigazgató 4Szent István Egyetem, Regionális Egyetemi Tudásközpont Analitikai Labor A szezonális kertészeti termékek közül a fogyasztók körében a szamóca az egyik legközkedveltebb gyümölcs Magyarországon. Ezt a Fruitveb adatai is alátámasztják, hiszen hazánkban 2012-ben 680 hektáron 6,9 ezer tonna termést állítottak elő belőle. Vajon a szamóca csak a kulináris élvezetek miatt fontos? Valóban csak az ízéért és a zamatáért érdemes fogyasztani? Cassidy és munkatársai (2010) kutatásai alapján megállapították, hogy a szamóca fogyasztása a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése szempontjából is igen hasznos, amit főként a benne lévő antocianinok okoznak. Ezért célunk volt különböző szamóca fajták összehasonlítása az antocianin tartalom kvalitatív és kvantitatív meghatározása szempontjából. Kísérletünket randomizált elrendezésben a gödöllői Szent István Egyetem kertészeti tanüzemének területén állítottuk be. Négy különböző fajtájú szamócát vizsgáltunk, melyek a Joly F 1, a Dely F 1 a Marmolada F 1, és az Antea F 1, fajták voltak. A minták szedését négy ismétlésben végeztük, két elkülönített területről, így 32-es mintaszámmal dolgoztunk. Ezt követően a méréseket a Szent István Egyetem Regionális Tudásközpontjának Analitikai Laborjában HPLC technikával végeztük. Az antocianinok mennyiségi és minőségi meghatározását ecetsavas-metanolos kivonás után HPLC-vel, gradiens elúciós módszerrel és diódasoros detektor segítségével végeztük. (HPLC: Merck Hitachi-Chromaster; Oszlop: Nucleodur C18, szemcseméret: 5µm, hossz: 250 mm, belső átmérő: 4,6 mm; eluensek: A: 1%-os hangyasav, B: acetonitril, C: metanol; Chromaster 5430 diódasoros detektor). A mérés számítógépes irányítását EZChrom Elite kromatográfiás adatkezelő szoftverrel végeztük. Az antocianinokat 520 nm-en határoztuk meg. A szamóca antocianinjai közül 4 komponenst sikerült szétválasztani. Vizsgálataink során arra az eredményre jutottunk, hogy az antocianin tartalom nagymértékben függhet a fajtától is. 26
28 (78) Anderkó Annabella 1 Tóth Éva 2 A KESZTHELYI KÁLYHÁK HÁZÁNAK MARKETING ELEMZÉSE Marketing analysis of the House of Stoves in Keszthely te@georgikon.hu 1Pannon Egyetem, Georgikon Kar, hallgató 2 Pannon Egyetem, Georgikon Kar, tanársegéd A kályharakás, a cserép készítése különleges szakma. Precizitás, odafigyelés, kézügyesség és kreativitás szükséges hozzá. Keszthelyen dolgozik egy fazekasmester, aki nem csak a korongozáshoz ért, de kályhát is épít. Sőt, még a történetüket is ismeri! A lelkesedése és munkabírása határtalan, ám marketingben nem annyira jártas. Tanulmányunk azért készült, hogy felmérésünkből levonhassunk következtetéseket, javaslatokat tegyünk, mellyel segíthetjük e kivételes embert abban, hogy vállalkozása hosszú életű legyen. Élvezetes, és élményekkel teli munka volt részletesen megismerni a kályhakészítés mesterségét, a kályhakészítőből fakadó mérhetetlen adni vágyást, és az emberek véleményét a nem mindennapi kiállításról. Célunk egy gyakorlatban megvalósítható marketing terv összeállítása volt. Interjút készítettünk a mesteremberrel, felmértük a potenciális látogatók körét, és a tényleges látogatók véleményét is kikértük. A kiállításhoz illő imázst állítottunk össze, javaslatokat tettünk a fejlesztendő területekre, és felhívtuk a figyelmet arra, hogy mi az, amin még véletlenül sem kell változtatni. A vállalkozás legfőbb hiányossága, hogy a marketingeszközök (termékpolitika, árpolitika, értékesítési csatornák, promóció, fizikai elemek, folyamat, ember) nem voltak pontosan meghatározva. Kutatásunk során az ötletgazda és a megkérdezettek véleménye alapján egy olyan marketingmixet állítottunk össze, amellyel véleményünk szerint életképessé és fenntarthatóvá tehető a vállalkozás. Végül az is kiderül tanulmányunkból, hogy ő ebből mit tudott hasznosítani az elmúlt hónapokban. 27
29 (83) Bai Attila SERTÉS HÍGTRÁGYÁBÓL ELŐÁLLÍTOTT ALGA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSA Energy use of algae from pig sludge Debreceni Egyetem AMTC GVK, egyetemi docens A nagyüzemi sertéstenyésztésben általánosan alkalmazott, almozás nélküli tartástechnológia egyik következménye a jelentős mennyiségű hígtrágyaképződés, amelynek szakszerűtlen kezelése és elhelyezése komoly környezeti kockázattal jár. A hagyományos hígtrágya-kezelési eljárások mellett az utóbbi években a figyelem egyre inkább az algák segítségével történő ártalmatlanítás felé fordul. Ennek oka az algák bioenergia- (főleg újabb generációs biohajtóanyag-) termelésben betöltött szerepének drasztikus növekedése, illetve az a felismerés, mely szerint egyes fajok takarmányozásban történő felhasználása jelentős előnyökkel jár a takarmányozott állat, valamint a termelési költségek szempontjából. Hazánkban az algák nagyüzemi előállítását a gyakorlatban még nem alkalmazzák. A Debreceni Egyetem AGTC és a Monergo Kft között elvégzett kísérleti eredményeire alapozva jelen cikkben és előadásomban arra azt vizsgálom, hogy melyik alga-hasznosítási mód alkalmazása javasolható leginkább jelenlegi hazai körülmények között. Érzékenység-elemzés segítségével bemutatom, hogy milyen tényezők befolyásolhatják ennek eldöntését. A vizsgált tényezők között nemcsak a közgazdasági körülmények, hanem a termesztés-technológia egyes elemeinek (tápanyag-koncentráció, széndioxid-adagolás) változtatásának várható hatásait is bemutatom. Az eredmények azt igazolják, hogy amennyiben a megfelelő létszámú állatállomány helyben rendelkezésre áll és a tőkeigény minimalizálása a cél, akkor mindenképpen célszerű az algát takarmányozási célra (esetleg emellett biodízel előállítására) felhasználni. Az egy hektáron megtermelhető alga értéke ideális esetben, vagyis a Scenedesmus quadricauda fajjal, CO2- trágyázást alkalmazva, takarmányként és biodízelként hasznosítva elérheti akár a 44 MFt/évet is hektáronként. 28
30 (27) Ferenc Baglyas COMPARISON OF AMERICAN AND HUNGARIAN WINE CONSUMER BEHAVIOUR BY TWO MULTIVARIATE STATISTICAL MODELS Magyar és amerikai borfogyasztói magatartás összehasonlítása két többváltozós statisztikai modellel Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai Kar, főiskolai docens A felmérés fő célja az volt, hogy megvizsgáljuk az amerikai és magyar borfogyasztók borvásárlási magatartását. Az eredmények kiértékeléséhez az SPSS 11,5 programcsomag többváltozós statisztikai módszereit használtuk. Érzékelési térképeken szemléltettük az összefüggéseket a válaszok között. Az amerikai fogyasztók Franciaországot és Olaszországot egymás mellé pozícionálták, míg Chilét és Ausztráliát, bár elkülönülve, de szintén. Magyarország a két csoporttól messze, egyedül helyezkedik el a térképen. A megkülönböztetés alapján az amerikai fogyasztók az európai, újvilági ismertebb csoportok mellett nem tudtak mit kezdeni a magyar borokkal. A vásárlás gyakorisága az amerikai megkérdezettek között jóval alacsonyabb a magyarokénál. A középkorosztály borfogyasztási gyakorisága emelkedik ki kissé. A magyar megkérdezettek zöme a Kecskeméti főiskola hallgatója, melyhez a kertészeti kar is hozzátartozik. Ezért a borfogyasztás gyakorisága a fiatalabb korosztályban a legnagyobb annak ellenére, hogy országosan a fiatalok kevesebb bort fogyasztanak, mint az idősebb korosztályok borfogyasztói. A végső következtetés az, hogy a magyar közösségi bormarketing segítségével a magyar borokat ismertebbé kellene tenni az USA-ban és növelni kellene hazánk imázsát is. The main purpose of this research was to survey American consumers knowledge about Hungarian wines and their wine purchase behaviour in compared to the Hungarian respondents. Multivariate statistical models were applied to reveal the correlations between the answers. SPSS 11,5 statistical package program made it possible to create two dimensional maps. These maps can be considered as perceptual maps. As a result it can be said that American students put Italy and France in one group, Chile and Australia in another, and Hungary lays somewhere apart alone. So, they divided these countries like European, New World producers and could not post Hungary anywhere. It means they do not know Hungarian wines. As for the Hungarian respondents the result was quite opposite and they think Hungary belongs to Europe and its wines too. Purchase frequency was also compared between the two nations in relation with the age. Regarding this matter young Americans drink wine less frequently (consumers who belong to the middle age category drinks most frequently). In Hungary, most of the respondents are student of the Kecskemét College. Here those who are learning at the Faculty of Horticulture drink wine most frequently. The final conclusion is that Hungarian collective marketing should promote Hungarian wine in the USA, because it is one of the most rapidly growing wine exporter in the world. 29
31 (71) Baranyai Zsolt 1 Kovács Zoltán 2 Vásáry Miklós 3 KAPCSOLATI HÁLÓK ELEMZÉSE A GÉPHASZNÁLATI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKBEN Analysis of networks in machine use cooperations baranyai.zsolt@gtk.szie.hu 1 Szent István Egyetem, egyetemi adjunktus 2 Szegedi Tudományegyetem, címzetes főiskolai docens 3 Szent István Egyetem, egyetemi adjunktus A rendszerváltást követően kialakult, strukturális problémákkal jellemezhető magyarországi üzemszerkezet napjainkban megmerevedni látszik. Az elmúlt két évtizedben lezajlott csekély mértékű koncentráció ellenére is világossá vált, hogy a mezőgazdasági termőterület közel felét kisebb üzemméretű gazdaságok művelik meg, amelyekben nem, vagy nem olyan mértékben használhatók ki a méretgazdasági előnyök, amely megállapítás számos egyéb terület mellett a technikai erőforrások (pl. gépek) felhasználása során jelent különösen nagy problémát. Az alapvetően nyugat-európai országok mezőgazdaságában tapasztalhatókat alapul véve olyan virtuális (nagy)üzem modellek (például: gép- és gazdaságsegítő kör, géptársulás, gépszövetkezet stb.) kialakítása tűnik adekvát megoldásnak, amelyekben biztosítható az önállóság lélektani motiváló szerepe és a méretgazdaságosság termelékenységi és tőkehatékonysági kritériumoknak való egyidejű megfelelés. Az 1990-es években ugyan történtek kísérletek e nyugat-európai modellek adaptálására a magyar mezőgazdaságban (is), ugyanakkor számos okra visszavezethetően ezek a kezdeményezések kudarcba fulladtak. A témában végzett kutatások a kudarc legfőbb okát a gazdálkodók alacsony együttműködési hajlandóságában jelölték meg. E fentebb vázolt szituációt alapul véve, jelen tanulmány az önállóan tevékenykedő egyéni gazdaságok között megjelenő együttműködési interakciókat vizsgálja ún. kapcsolati háló szerkesztésével, illetve elemzésével. Az empirikus kutatás egyik legfontosabb célkitűzése, hogy azonosítsa azokat a tényezőket, melyek hatással lehetnek a gazdálkodók együttműködési hajlandóságára. 30
32 (8) Bartos Ádám 1 Bányai Adél 2 Mándó Zsuzsanna 3 A HÉVÍZI ISZAP KEZELÉS HATÁSA LOVAK EGYES ÍZÜLETEIRE ÉS MOZGÁSÁRA The effect of mud treatment from Heviz Lake on some joint and movement of horses bartos-a@georgikon.hu 1Pannon Egyetem Georgikon Kar, egyetemi adjunktus 2Pannon Egyetem, Georgikon Kar, óraadó 3Szent András Reumakórház, Hévíz, orvos-igazgató Lovaink hosszú távú egészsége a legfontosabb záloga a kiváló teljesítménynek, sporteredménynek, ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb dolog az inak és ízületek megerősítése. A kor előrehaladtával az ízületek kophatnak, elhasználódhatnak, mely a ló teljesítőképességének csökkenését eredményezi. Az egyes sérülések kezelésére, valamint az inak és ízületek erősítése érdekében eredményesen alkalmaznak különféle agyag és iszappakolásokat (legtend, holt tengeri iszap (Mineral Mud Pack)). A humán gyógyászatban évtizedek óta ismert a hévízi iszap jótékony hatása. A készítményt eredményesen alkalmaztuk ín és ízületi problémák kiegészítő kezelésében lovaknál is. A kedvező humán eredmények és a lovaknál elért jótékony hatás adta az ötletet kísérletünk elvégzéséhez. Jelenleg még kevés információ áll rendelkezésre a hévízi iszap lovak inaira és ízületeire, valamint mozgására gyakorolt hatásával kapcsolatban. Munkánkban erre a kérdésre kerestük a választ. Kísérletünket tíz, különböző korú és nemű szabályos lépésű iskola és sportló bevonásával végeztük, melyek közül valamennyi legalább három éve, rendszeresen dolgozik nyereg alatti munkában. A kezelés megkezdése előtt sima, egyenletes, homokos talajon, 30 m-es szakaszon, szabad lépésben és ügetésben felvezetve számoltuk a lépések számát, majd meghatároztuk a lépéshosszt és a maximális átlépés mértékét, elgereblyézett talajon a felvezetéskor három, egymás utáni lépésnél azt mértük, hogy a hátulsó lábak mennyivel lépnek az első lábak nyoma elé, a három eredményből mindig a legnagyobbat vettük figyelembe. A méréseket a STV kódex irányelveinek figyelembe vételével végeztük. Ezen kívül ízületi szögmérővel mértük az állatok első hátsó csüd és lábtő ízületének hajlékonyságát. A lovak a napi szokásos munkavégzésük mellet tíz iszapkezelést kaptak, két naponként az esti órákban. Az nedves iszapot az első és hátsó lábakon egyenletesen a lábtő, szár és csüdtájékra, a térd, könyök és váll valamint a gerinc mentén szét kentük. Az iszapolt területeket másnap reggel lemostuk. (korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a készítmény a ló bőrét és szőrét nem irritálja, és nem károsítja), Az utolsó kezelést követően, valamint 6 hét múlva ismét megmértük az említett paramétereket annak eldöntése érdekében, hogy volt-e hatása az iszapkezeléseknek a lovak lábvégeire és a hatás tartós maradt-e. Valamennyi vizsgálati értéket minden lónál külön értékeltünk, valamint az egyes vizsgálati időpontokban kapott eredményeket átlagoltuk és egy tényezős varianciaanalízissel értékeltük ki SPSS 7.0 program segítségével. A kezelések valamennyi mért paraméter szempontjából kedvező hatásúak voltak. A legjelentősebb pozitív eredményt az első csüd, valamint az első és hátsó lábtő ízületeinek vizsgálatakor kaptuk. A lovak lépéshosszára, valamint az átlépés mértékére a kezelések kisebb, de jótékony hatással voltak, mely elsősorban a vizsgált ízületek rugalmasságának növekedésével magyarázható. Eredményeink mutatják, hogy a hévízi iszap sikeresen alkalmazható lovaknál ínsérülések utókezelése mellett az inak és ízületek rugalmasságának növelése, egészségének megőrzésére is. Az egyes kúrák hosszának meghatározásához, valamint iszap kezelés egyéb jótékony hatásainak feltárásához további vizsgálatok szükségesek. 31
LV. Georgikon Napok. 55 th Georgikon Scientific Conference. Programfüzet. (tervezet)
LV. Georgikon Napok 55 th Georgikon Scientific Conference Programfüzet (tervezet) Regisztráció: 2013. szeptember 26. (csütörtök) 9.00 10.00 óra NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉS Helyszín: D épület, Konferenciaterem,
Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban
532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,
A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések. 2008. november
A Nyíregyházi Főiskola TDK házi konferenciáján bemutatott dolgozatok és helyezések 2008. november 1 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI FŐISKOLAI KAR 2 Ének-Zene Tanszék Tudományos Diákköre 2008. november
Publikációs és oktatási tevékenységünk:
Publikációs és oktatási tevékenységünk: Kutatóintézet lévén, az éves munka egyik fontos értékmérője kollégáink publikációs tevékenysége. Az alábbiakban felsoroljuk az intézeti munkatársak elmúlt évben
KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.
KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD
Bolyai ösztöndíjban részesültek 2011. (kezdés: 2011. szeptember 1.)
Bolyai ösztöndíjban részesültek 2011. (kezdés: 2011. szeptember 1.) Agrárközgazdaságtan Szigeti Orsolya KE Gazdaságtudományi Kar Agrárműszaki tudomány Oldal István SZIE Állam- és jogtudomány Horváthy Balázs
horkai.apig@bazmkorhaz.hu; (1268-as mellék) Prof. dr. Barkai László oktatási és tudományos igazgatóhelyettes 06/46/515-255 barkai.l@t-online.
FIGU-011-1 A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok 3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti
1) MÁJER J. LAKATOS A. GYÖRRFYNÉ JAHNKE G: (2007): A Furmint fajta helyzete Magyarországon. Borászati Füzetek 2007/2, Kutatási rovat 1-4. p.
Publikációs és oktatási tevékenységünk: Lektorált folyóiratban megjelent publikációk: 1) MÁJER J. LAKATOS A. GYÖRRFYNÉ JAHNKE G: (2007): A Furmint fajta helyzete Magyarországon. Borászati Füzetek 2007/2,
Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban)
Sszám Név Választott téma Konzulens 1 Angyal Roxána Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban) Demeter László 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Antal Rita Korszerű
LVII. Georgikon Napok
LVII. Georgikon Napok 57 th Georgikon Scientific Conference Programfüzet Regisztráció: 2015. október 1. (csütörtök) 9.00 10.00 óra NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉS Helyszín: D épület, Konferenciaterem, 2015. október
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA
MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA PROGRAMJA 2016. május 03. A rendezvény a Nemzeti Tehetségprogram NTP-HHTDK-15-0034. projekt támogatásával valósult meg. MISKOLCI EGYETEM MEGHÍVÓ A MISKOLCI
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.
DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes
A konferencia programja
A konferencia programja Sajtótájékoztató könyvbemutató Bemutatásra került Poór József Karoliny Mártonné Berde Csaba Takács Sándor (szerk.): Átalakuló emberi erőforrás menedzsment c. könyve, melyet 2012-ben
HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8.
HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖKRŐL, VALAMINT EGYES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SAJÁTOS
Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről
Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről A magyar mezőgazdaság számára 2004-től a közös agrárpolitika meghatározó szereppel bír. A közösség
A PE AC SzBKI, Badacsony 2011. évi szakmai és pénzügyi beszámolója
A PE AC SzBKI, Badacsony 2011. évi szakmai és pénzügyi beszámolója Az Intézet Egyetemhez történő átszervezését követően a 2008. 2009. és 2010. években gyakorlatilag teljesítette a vele szemben megfogalmazott
A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM
A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2016. április XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Ovicsalogató szülőknek 1. o. Lomtalanítás 2. o. Önkormányzati határozatok 3-4. o. Iskolai beíratás 5. o. Óvodai beíratás
Műszaki Tudomány az Észak - Kelet Magyarországi Régióban 2015. Konferencia PROGRAMFÜZET. A konferencia helyszíne: Debreceni Egyetem Műszaki Kara
Műszaki Tudomány az Észak - Kelet Magyarországi Régióban 2015 Konferencia PROGRAMFÜZET A konferencia helyszíne: Debreceni Egyetem Műszaki Kara (4028 Debrecen, Ótemető u. 2 4.) 2015. június 11. csütörtök
Pap Nárcisz 1 Pap János 2 A termésbecslés és terméselemzés jelentősége a precíziós kukoricatermesztésben
Pap Nárcisz 1 Pap János 2 A termésbecslés és terméselemzés jelentősége a precíziós kukoricatermesztésben The importance of yield estimation and yield analysis in precision corn production narcisz.pap@gmail.com
Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik.
Tisztelt Olvasó! A tudományos diákköri tevékenység és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia több mint 60 éve része a magyarországi felsőoktatásnak: 1955-ben, több mint hatvan évvel ezelőtt rendezték
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán
Művelődéstörténeti szöveggyűjtemény II./1.(1945-1990). Válogatás a magyar művelődés 1945 és 1990 közötti történetének dokumentumaiból
Szerző Cím Belső ár Agárdi Péter A magyar kultúra és média a XXI. század elején 1 Agárdi Péter Kultúra és média a magyar ezredfordulón. Tanulmányok 1 Agárdi Péter Művelődéstörténeti szöveggyűjtemény II./1.(1945-1990).
Tanulmányi tájékoztató 2007-2008
Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Rektor: Prof. Dr. Patkó Gyula Egészségügyi Fıiskolai Kar 3508 Miskolc Mész u. 1. Dékán: Dr. Peja Márta OM azonosító: FI 87515
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei FONTOSABB AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA AZ ŐSZI BÚZA TERMESZTÉSBEN Hornok Mária Témavezető: Prof. Dr. Pepó Péter MTA doktora DEBRECENI EGYETEM Hankóczy
ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)
ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) Készítette: Stratégiakutató Intézet Kht. Ugrin Emese témavezető, szerkesztő Bese Ferenc településfejlesztő, Brunczel
II. kötet: Integrált településfejlesztési stratégia
TAMÁSI INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. kötet: Integrált településfejlesztési stratégia Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés
Női 10 km Abszolút eredmények
Női 10 km Abszolút eredmények 1. Merényi Tímea 191 10 km Felnőtt Női 0:40:10 0:40:11 2. Tomposné Hakkel Tünde 283 10 km Felnőtt Női 0:45:12 0:45:16 3. Zólyomi Kinga 275 10 km Felnőtt Női 0:48:52 0:48:56
Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor
Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Név Ábrám Tibor Andrássy Judit Apostolné Bartha Mária Babocsánné Katona Ágnes Eszter
Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011
Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011 ͳ ȋͳȍ ACTA CAROLUS ROBERTUS 1 (1) FOGLALKOZTATÁS A ZÖLD ZÖLDSÉGHAJTATÓ MODELLGAZDASÁGOKBAN Összefoglalás
GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány
ESETTANULMÁNY/AVOP 1.1.5 Öntözési beruházások támogatása GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány Készült: 2006. november
Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről 2015.03.19. napi állapot szerint
9 / 1. oldal Dr. Fazekas Sándor miniszter sandor.fazekas@fm.gov.hu +36 (1) 7953721 Miniszteri Kabinet Miniszteri Kabinet Gulyás Andrea kabinetfőnök andrea.gulyas@fm.gov.hu +36 (1) 7952087 Miniszteri Kabinet
MEGHÍVÓ ÉS PROGRAMFÜZET
DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI CENTRUM AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR Kari TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MEGHÍVÓ ÉS PROGRAMFÜZET Debrecen 2007. december 7. DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOMÁNYI
TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM
SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPOLITIKA. JÓ képzettséget és JÓ munkát minden gyermeknek, mire felnő!
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPOLITIKA JÓ képzettséget és JÓ munkát minden gyermeknek, mire felnő! Főpályázó: Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A projektmegvalósítás időszaka: 2010. november
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. szeptember 8-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Baktai Kálmán,
Mezőcsát Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája
Észak Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Mezőcsát
Név Vezetői munkakör Email cím. Miniszteri Kabinet. titkárságvezető - osztályvezető
Miniszteri Kabinet Miniszter Varga Mihály miniszter miniszter@ngm.gov.hu +36 (1) 795-6977 Miniszteri Kaposi Csilla osztályvezető csilla.kaposi@ngm.gov.hu +36 (1) 795-6980 Protokoll Égi Marianna marianna.egi@ngm.gov.hu
A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete
A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi növénytermelés vetésszerkezete viszonylag egységes képet mutat az elmúlt években. A KSH 2 adatai szerint a vetésterület több mint
Különböző szamóca fajták antocianin tartalmának vizsgálata nagy hatékonyságú folyadék kromatográfiával (HPLC)
Ambrózy Zsuzsanna 1 Deák Konrád 1 Vizi Bernadett 2 Helyes Lajos 3 Daood Hussein 4 Különböző szamóca fajták antocianin tartalmának vizsgálata nagy hatékonyságú folyadék kromatográfiával (HPLC) Examination
Szakirány-tájékoztató Külgazdasági-vállalkozási szakirány EU integrációs szakirány Világgazdasági szakirány 2008. március 1 Kedves Hallgatónk! os hallgatóként három (Külgazdasági-vállalkozási, EU integrációs,
9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László
1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika
és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV
A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó
Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010)
DR. VAHID YOUSEFI KÓBORI JUDIT Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) (A hatékonyság értelmezése) A magyar nemzetgazdaságon belül az élelmiszertermelés
LEKTORAINK (2015/5/3)
LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. Áldott, békés karácsonyi
MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 190 éves a mosonmagyaróvári felsőoktatás A búcsúzónak minden emlék drága, Egy száraz
O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és
Tudományos Diákköri Konferencia
M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2014. november 18. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2014/2015-ös tanév T U D O M Á N Y O S
Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:
Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. dr. Árky Emőke 212-6639 dr. Vajda Ágota 201-1610 Kedd, csütörtök:16.00-20.00 dr. Pártay
Az intézmény dolgozói
Az intézmény dolgozói Intézményvezető: Intézményvezető helyettes: Intézményvezető helyettes: Tonka Lászlóné Illés Erika Noé Krisztina Munkaközösség vezetők Alsós munkaközösség Felsős munkaközösség Foglalkoztató
Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja)
Adorján Krisztián Ágostonné Gábriel Magdolna Ambruzsné Kévés Judith Antalpéter Katalin Aradiné Lesenyei Márta Balog Jánosné Batári Péterné Beischlag-Deli Péter Benedek Ildikó Bene Katalin Biró Kinga Boczkó
A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók
A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas
V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.)
1 V Á L A S Z T O T T B Í R Ó S Á G I T A G O Z A T O K N É V J E G Y Z É K E I (2011. június 1. 2014. május 31.) Bács-Kiskun megye: Dr. Balázs Katalin Dr. Bernschütz Sándor Dr. Bodóczky László Dr. Cserpák
REG-NET partner térkép
REG-NET partner térkép SORSZÁM EREDETI NÉV CÍM KONTAKT TEVÉKENYSÉG TAPASZTALAT Fejlesztési Ügynökség 1. Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2. Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú
Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 20. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum 7th International Plant Protection Symposium at University of Debrecen Program MTA Debreceni
3. GAZDASÁGELMÉLET GAZDASÁGTÖRTÉNET GAZDASÁGPOLITIKA
1. EURÓPAI UNIÓ - VILÁGGAZDASÁG I. Lasancz Eszter OTDK A "független" és az "integrálódó" Konzulens: Dr. Majoros Pál II. Hrabovszki Dorottya OTDK Zöld-foki Köztársaság - Kis ország, kis nemzet, nagy csoda
1/2006. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar 2006. február 17-én megtartott Kari Tanácsülésén
1/2006. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar 2006. február 17-én megtartott Kari A Fogorvostudományi Kar az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikán meghirdetett egyetemi tanári állás kiírásra
név megye iskolanév helység tanárnév
k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya.
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Közművelődési intézmények i tervének módosítása Iktatószám: 2698/2016. Melléklet:
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Megnyitó: Dr. Karajz Sándor, dékán-helyettes, egyetemi docens Előadás: Plenáris előadás Helye: Ideje: XXVII. előadó (A/4 épület IV. emelet) 2008. november 27. (csütörtök) 10.00 óra
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT Név Megpályázott lakás 1. Aranyi Tamásné Vászonfehérítő u. 1. I/5. 2. Aranyosi Tiborné Vászonfehérítő u. 1.
A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről
A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet
2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag
Iványiné Jeles Tünde Tanító, testnevelés spec.koll. Tóthné Mikó Klára Tanító, pedagógia spec.koll. 1.a osztályfőnök 1.a osztálytanító Somogyiné Víg Éva Tanító, ének-népműves spec.koll. Pindzsujáné Sőrés
Gabonacsíra- és amarant fehérjék funkcionális jellemzése modell és komplex rendszerekben
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Gabonacsíra- és amarant fehérjék funkcionális jellemzése modell és komplex rendszerekben c. PhD értekezés Készítette:
Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK
Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 9 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 10 2.1.1.
HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN
HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN Átfogó tervre lenne szükség Fodor Zoltán 1, Komlós Ferenc 2 1 Geowatt Kft., 2 Ny. minisztériumi vezető-főtanácsos A természettudomány azt
Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny
Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés
A25-29 triatlon ranglista 2015. Keszthely Sprint. Veresegyház Fonyód. Tiszaújváros. Keszthely
Név Egyesület sz.év Eger Tiszaújváros A25-29 triatlon ranglista 2015 Keszthely Keszthely Sprint 1 BERHARDT-TORMA NOÉMI ELTE-BEAC POLYTHLON TK 1987 1350 2000 1250 1670 1800 8070 2 IMRE ALEXANDRA BUDAI XI.SE
Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK
Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 10 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 11 2.1.1.
Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.
Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Lengyel Attila ezredes 43-3100 76-581-607 (30)-959-3640
Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye
Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Szeged, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-398-2 Készült a
2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb
2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 10:00 500m 1. Tomka István 2005 Püspökladány, Optimit Hungária 1:28 2. Papp Zsigmond 2004 Berettyóújfalu, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1:28 3. Madar Krisztián
M E G H Í V Ó. A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 33. találkozójára. valamint a
M E G H Í V Ó A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 33. találkozójára valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 22. Konferenciájára Kedves Tagtársaink! A szokásos
GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA. Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA Válaszadók száma = 68 Jelentéskészítő - ME - MBI, GEIK_es_GEK_Kimenő motivációs Hagy-BA Általános indikátorok Globális index - + átl.=3.4 EGYETEMI ADATSZOLGÁLTATÁS
PROGRAM Augusztus 24. (kedd)
PROGRAM Augusztus 24. (kedd) 12 00-14 00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 13 00-14 00 Ebéd 14 30-17 30 MEGNYITÓ, PLENÁRIS ELŐADÁSOK 117. terem 14 30-15 00 Köszöntés: Elnök: Dr. Szakács Attila
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR 2006 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÜZEMGAZDASÁGI INTÉZET Az állati termék előállítás
Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért
DUN AÚ JVÁR OS I FŐ IS KO LA COLLE GE OF DUN AÚ JVÁR OS Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért - Az Új DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter Stratégiája - 2012. január 31. Készítették
SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM
SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség
VII. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság. KLENEN 12 konferencia MEGHÍVÓ. Mátraháza, 2011. március 8-9.
VII. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság KLENEN 12 konferencia MEGHÍVÓ Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért Energiahatékonysági mintaprojektek
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely
Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma
A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET
PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem
Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék
Cím Szoba Név Beosztás Telefon Mellék E-mail Törzshivatal Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. vezetékes telefon körzetszám: 22 e-mail:
A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Bonnyai Tünde A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében Doktori (PhD) Értekezés tervezet Témavezető:... Dr.
A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA KÉSZÍTETTE: Széles Imre, pedagógiai elıadó 2010 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETİ 3 II. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BEMUTATÁSA
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fogalom meghatározások Agrárfejlesztés versus vidékfejlesztés Vidéki térségek lehatárolása Vidékfejlesztés lehatárolása (munkahelyteremtés,
K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában:
Szám: 2/2013. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési
VESZPRÉM MEGYE SZÁMOKBAN
VESZPRÉM MEGYE SZÁMOKBAN 214 Tartalom Főbb jellemzők.... 2 1. Népesség, népmozgalom.... 4 2. Munkaerőpiac... 6 3. Egészségügy, baleset... 8 4. Szociális ellátás...1 5. Oktatás, kultúra...12 6. GDP, kutatás-fejlesztés...14
HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A
Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti
A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI
A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI Fodor Zoltán 2191 Bag Tóth Ilona 3467 Ároktő Pallósi József 7400 Kaposvár GoPro kamera nyertesek: Szigetvári Zoltán 1107 Budapest Gáspár Mátyás 8200
Tantárgyfajta Kód Tantárgymegnevezés ea gy fz kr Elıtanulmányi követelmény SGYMASZ7011XL Számítástechnika 0 3 V 4
TANTERV Tantárgyfajta Kód Tantárgymegnevezés ea gy fz kr Elıtanulmányi követelmény SGYMASZ7011XL Számítástechnika 0 3 V 4 SGYMALT7011XL Minıségirányítás 2 0 V 3 SGYMKOM7011XL A településfej. és környezetvéd.
NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az
3 Szüdi János: A magasabb iskolai évfolyamba lépés feltételei. 16 Varga Aranka: A gyermekvédelmi gondoskodásban élők inklúziójának esélyei
2008/5 Tartalom Tanulmányok 3 Szüdi János: A magasabb iskolai évfolyamba lépés feltételei 16 Varga Aranka: A gyermekvédelmi gondoskodásban élők inklúziójának esélyei 25 Hudra Nikoletta: A viselkedészavarok
XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia Pannon Egyetem, Mérnöki Kar Környezettudományi Intézet
XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia Pannon Egyetem, Mérnöki Kar Környezettudományi Intézet H-8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Telefon: (+3688)62-4747 Fax: (+3688)62-4747 Internet:
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu
M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t
M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:
Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a
Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Ú j s z á s z V á r o s
HU-Sármellék: Környezeti kármentesítési szolgáltatások 2011/S 87-141696 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás
1/21 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141696-2011:text:hu:html HU-Sármellék: Környezeti kármentesítési szolgáltatások 2011/S 87-141696 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY
ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 1.OSZTÁLY Gál Gréta Vivien 1.a 1. 1. Czap Hanna 1.a 2. 1. Szabó Dávid 1.a 3. 1. ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 2.OSZTÁLY Alexa Zsuzsanna 2.a 1. 2. Puskás