* FEHÉRVÁRI GÉZA: Magyaráb település (a nyíl mutatja)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "* FEHÉRVÁRI GÉZA: Magyaráb település (a nyíl mutatja)"

Átírás

1 * FEHÉRVÁRI GÉZA: Maúyar között leszármazottak Szudánban Dr. tenervarx ixeza, az iszlám művészet és régészet szakértője tsudapesten Germanus és Baktay Ervin tanítványa volt. Diplomáját 1952-ben kapta meg, majd a Budapesti Hopp Ferenc Keletázsiai Múzeumhoz került ban elhagyta Magyarországot, 1957-ben Bécsben a Nemzetőr első arab számának tervezője volt ben doktorált a londoni egyetemen, utána kinevezték asszisztensnek, majd egyetemi tanárnak. Ebben a minőségben 15 hónapos utazást tett Közel- és Közép-Kelet országaiban s ásatást folytatott a Káspi tó délkeleti részén Perzsiában. Itt közölt írása a török hódoltság ideje alatt elhurcolt magyarok leszármazottairól szól, melyet a szerző azonban nemcsak szórakoztató riportnak szán, hanem ezen az úton is fel akarja hívni a külföldön élő magyarságot, hogy segítsen a szétszóródásra ítélt kis törzset megmenteni. Mindenki, akinek kapcsolata van nemzetközi szervezetekkel, intézetekkel, befolyásos külföldiekkel, hívja fel a figyelmet erre az egyedülállóan érdekes népcsoportra, a magyarabok nehéz helyzetére. A kapcsolatok közvetítését a Nemzetőr elvállalta. Mint a londoni egyetem iszlám művészet és régészet tanára, hivatalos tanulmányúton jártam a Közel- és Középkelet országaiban. így jutottam dl a 15 hónapos út alatt Felső-Egyiptomiba és Szudán északi részébe, Nubiába is. Különös véletlen folytán Asszuánban összetalálkoztam egy szudáni iskolafelügyelővel, aki sötét Magyaráb település (a nyíl mutatja) bőre és göndör haja ellenére büszkén mondta nekem, hogy ő is magyar, a magyarok leszármazottja, azaz magyaráb A imagy arabokról régóta tudomásunk van. Angol ós német néprajzi irodalom gyakran megemlékezik róluk, s a háború előtt hires Afrikautazónk, gróf Almássy is látogatást tett náluk. Később, ben, amikor Szudán független állam lett, a khartumi magyar követ küldött jelentést a magvarábok

2 1964. október hó FEHÉRVÁRI GÉZA: ől mcfk^ kényes Panama-ügyet ügyesei p r Idxltta, és hogy a tornkini öbölben végrehaj, o'catonai támadásnál vállalta az esetleges kö es Ha ii» ^crew znményeket, - de ugyanakkor az egész nyu a jvep 0 *^61 csődjének könyvelték el a vietnam oszi eseményekben belkövetkezett fordulato utazd, Perzsiközvéleménykutató intézetek jelentéseiből a j ít ikai sajtó többsége véleményéből ma arra le m e\ y } következtetni, hogy Johnson népszerű az át a^ar^merikai szemében és szavazatát inkább < megri 1 B. I- randi urára, mint az ugyanesa) jolyé nagykereskedő Goldwaterre adja. A nége magy^z' a szakszervezetek, a nagyipari trösztöi Mint a londoni egyetem iszlám művészet és régészet tanára, hivatalos tanulmányúton jártam a Közel- és Középkelet országaiban. Így jutottam el a 15 hónapos út alatt Felső-Egyiptomba és Szudán északi részébe, Nubiába is. Különös véletlen folytán Asszuánban összetalálkoztam egy szudáni iskolafelügyelővel, aki sötét Magyaráb település (a nyíl mutatja) bőre és göndör haja ellenére büszkén mondta nekem, hogy ő is magyar, a magyarok leszármazottja, azaz magyaráb". A magyarabokról régóta tudomásunk van. Angol és német néprajzi irodalom gyakran megemlékezik róluk, s a háború előtt híres Afrikautazónk, gróf Almássy is látogatást tett náluk. Később, ben, amikor Szudán független állam lett, a khartumri magyar követ küldött jelentést a magvarábok

3 ról a Magyar Tudományos Akadémiának. Az Akadémia akkor úgy döntött, hogy először dr. Dobrovits Aladárt, az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatóját, a híres egyiptológust küldi ki elsőnek közéjük, s engem szemeltek ki arra, hogy 1957 folyamán néhány hónapig a magyarabok életét és nyelvét tanulmányozzam. A szabadságharc kitörése a terv kivételezését alaposan módosította. Dobrovits Aladár 1956 őszén ért le Szudánba, s csak Wádi Halfáig jutott el. A forradalom hírére azonnal visszaindult Kairóiba. Én pedig elkerültem Magyarországról, s bár a magyarabok problémája erősen foglalkoztatott, nem reméltem, hogy egyhamar eljutok hozzájuk, főleg azt nem reméltem, hogy még eredeti helyükön fogom megtalálni őket. Miután az aszuáni gát építése miatt a környék víz alá kerül, különös jelentőséget kölcsönöz a magyaráboknál tett látogatásom, hiszen amit láttam és lefényképeztem, már víz alatt van. Azt hiszem ennyi bevezetés után érthető, hogy nagy örömmel fogadtam Huszejn barátom, a szudáni iskolafelügyelő tanácsát, hogy Abu Szimbel Vendéglátó gazdánk nappali szobája látogatásával egybekötve menjünk el a magyarabok közé is. Hajónk, az Al-Mirriekh" délután négy órakor indult Asszuán fölül Shellálból. Huszejn tanácsának megfelelően megismerkedtem Mr. Bajrámmal, a hajó kalauzával, aki szintén magyaráb volt. Eleinte bizalmatlanul fogadott. Mikor azonban megtudta, hogy magyar vagyok felajánlotta legszebb elsőosztályú kabinját és meghívott minket vacsorára.

4 Másnap kora délután érkeztünk Abu Szinibelhez. Wádi Halfában pedig este fél nyolckor kötöttünk ki. A hajót csak másnap reggel hagyhattuk el. Mit sem sejtve, szállodai szobát foglaltunk Mr. Kasszumnál aki szintén magyaráb). Hamarosan azonban összetalálkoztunk isimét Bajrámmal, a hajó kalauzzal, aki igen szívélyesen meghívott minket, hogy legyünk vendégei a magyaráb faluban, Halfa Daghimban. Egy kávéházban ültetett le minket azzal, hogy rövidesen jön értünk és taxival megünk ki a faluba. Hosszú várakozás után hatalmas csomagokkal érkezett meg; később derült csak ki, hogy drága porcelán készletet vásárolt a Nagy Rokon" tiszteletére, hogy azzal étkezzünk majd. Az út Wádi Halfából a khartumi vasút mellett vezet Halfa Daghirnba. Homokos, meglehetősen unalmas sivatagi táj. A Nílus messze bent jobbra, baloldalt pedig az a dombvonulat, amely a folyó új partját fogja képezni az asszuáni gát elkészülte után. Vezetőnk szintén magyaráb volt, - lassan és óvatosan vezetett a poros, zötyögős úton, félóra múlva megérkeztünk a faluba. Érkezésünk híre futótűzként terjedt el, egymásután jöttek a falubeliek üdvözölni minket. Elsőnek Bajrám bátyja fogadott, megcsókolva és megölelve kijelentette, hogy most hazaérkeztünk, mert ők vér a mi vérünkből, test a mi testünkből, s így testvérek vagyunk. Lehetetlen volt eme kedves fogadtatást könnyek nélkül megállni. Meglepetéssel kellett tapasztalnunk, hogy nem egy közülük arcában megőrizte a jellegzetes magyar vonásokat. Kunkorodó nagy bajszuk olyan volt mint egy alföldi gazdának, csak épp a bőrük színe volt fekete. KIK A MAGYARÁBOK? Mielőtt a faluban tett látogatásunkról és ottani élményeinkről beszámolómat folytatnám, talán célszerű lenne itt kitérni a magyarábok történetére, legalábbis arra a kevés adatra, amiről ma tudomásunk van után, amikor a törökök elfoglalták Nádorfehérvárt és a Szerémséget, amely akkor magyarlakta terület volt, ezrével hajtották el a lakosságot e területről, s adták el őket rabszolgaként a birodalom különböző részeiben, vagy kényszerítették a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a török hadsereghez. A szájhagyományok szerint így jutott el és telepedett le egy magyar csoport, mint a török hadsereg katonái Egyiptomban és Szudánban, a- mely akkor a török birodalomhoz tartozott. Ennek a szájhagyománynak háromféle változatát sikerült összegyűjtenem a magyaraboktól.

5 Az első történet szerint, amelyet házigazdánktól, Bajrámtól hallottunk, három testvér, mindannyian a török hadsereg katonái, érkeztek a Szudánba. Az első testvér, akit Szülejmán al-magyárinak hívtak Asszuánban tel epedett le; a második Ibrahim, vagy Ibrim alapítója lett a róla elnevezett falunak Asszuán fölött a Nílus parton. Ibrim falu az első asszuáni gát megnagyobbítása után végleg víz alá került a harmincas évek közepén. Lakói akkor Asszuánba költöztek. 1 Asszuán lakosságának nagyrésze ma magyarábok leszármazottjaiból áll. Egy részük tovább vándorolt északra, s Luxor közelében, Tude nevű faluban telepedtek le. A harmadik testvér, Hasszán al-magyari volt, s ő lett a szudáni magyaráb település megalapítója. Eredetileg a Nílus egy kis szigetén ütötte fel tanyáját. Ezt a szigetet még ma is hivatalosan Jazirat ul-magyarábnak ( Magyarok Szigete") hívják. E történet második változata szerint, amelyet Hasszán Szálih Dzsadidtól hallottam, Ibrahim al- Magyari vezetése alatt, aki tiszt volt a török hadseregben, 20 másik magyar érkezett Szudánba család nélkül, s ők lettek a mai magyarábok megalapítói. Nubiai nőket vettek el feleségül, s mint Mr. Dzsadid mondta: wigy keletkezett egy új vér, a- mely a magyar és a nubiai keveréke. így hallottam én a Szudánba jött magyarok történetét apámtól", - fejezte be Mr. Dzsadid. A legenda harmadik változata, egy bonyolult családfa, amely azonban ugyancsak a három testvér történetén alapszik. Ezt a családfát a község tanítója, Mr. Ahmed Muhammad Khalil Bajrám mutatta meg nekem, aki egyúttal ígéretet tett arra, hogy annak egy másolatát megküldi. Mint a legenda első változatából is kitűnik, az első magyarábok a Nílus egyik szigetén, a közel 2 km hosszú és kb. 500 m. széles Magyarábok Szigetén" telepedtek le. Ez a sziget Wádi Halfától kb km-re délre van a Níluson nem messze a második katarakt előtt. További két sziget van még mögötte a kataraktig: Menarti" és Gyanna Szab" (Paradicsom Sziget). E két szigeten is laktak korábban magyaráboik. Magyaráb Szigetét, amikor az első asszauáni gátat megemelték, két súlyos áradás pusztította el. Először 1936-ban, majd tíz évvel később 46-ban. A második áradás után elhatározták, hogy a szigetet végleg elhagyják, s a Nílus keleti partján, a szigettel szemben megalapították a mai magyaráb falut, Halfa Daghimet. Magyaráb szigetén tett látogatásunk, utunk egyik legszebb és legmeghatóbb emléke. Két-három órá

6 val Halfa Daghirriba érkezésünk után lekísértek bennünket a folyóhoz. Legnagyobb meglepetésünkre a kis vitorlást perzsa szőnyegekkel bélelték ki, tiszteletünkre, s vagy húszan kísértek át minket a szigetre. Az átkelés alatt régi népdalokat énekeltek. Igen sajnálom, hogy nem volt velem magnetofon megörökíteni ezeket az érdekes dalokat. Értesülésem szerint a khartumi egyetem egy magyar tanára azóta már (készített néhány hangfelvételt. A szigeten ma csak 6-7 magyaráb család lakik. Gazdag ültetvényeiken búzát, kukoricát, háromféle babot, narancsot, banánt, datolyát és dinnyét termelnek. Meglátogattuk és lefényképeztük a régi települések romjait, köztük egy mecsetet is. Valamennyi vályogtéglából ikészült. A iszigetről viszszatérve esti imaidő volt. Elhaladtunk a mecset mellett. Aki már valaha járt iszlám országokban, tisztában van vele, hogy az imaidőt és az imát a mohamedánok milyen szigorúan veszik. Mégis amint elhaladtunk a mecset mellett, a férfiak az imát félbeszakították, kijöttek elénk, köztük a falu sejkje is, aki megölelt és megcsókolt bennünket. Búcsúzóul a sejk azt mondta nekem, ez életének legboldogabb pillanata, hogy testvéreket üdvözölhet az Ó-hazából". Házigazdánkhoz visszaérkezve nagy vacsora várt bennünket, amelyet a nappaliban szolgáltak fel. Talán ez a legmegfelelőbb hely részletes leírást adni házaikról. Ezek is, mint a szigeten lévő régi épületeik, vályogtéglából készültek. Az ablakok, amelyek a nagy hőség miatt kicsinyek, az udvarra nyílnak. Jónéhány háznak a kapuja piros, kék és ; jj A 9fMagyoráb Sziget" a Níluson 91

7 (f i / fehér színű geometriai motívumokkal van díszítve. Mr. Khalil Rajrám, a tanító szerint ezek a díszített kapuk sajnos lassan kimennek a divatnál. A kapun belül jobbra vagy balra egy tetős terasz van, s innen a nappali két-három ívvel van elválasztva. A házigazda hálószobája a nappaliból nyílik, míg az asszonyoké egy másik teraszról közelíthető meg. Mind feltűnően tiszta és takaros. A konyha e mögött következik. A földön, nyílt tőzhelyen főznek. Nekünk nemcsak megengedték, hogy min dent megnézzünk és lefényképezzünk, de arra is kértek, hogy ismertessük meg a világon szerteszét élő magyarsággal hogyan és miként élnek ők, messzi idegenbe szakadt magyarok leszármazottai. A földművelés mellett a férfiak halászattal és vadászattal foglalkoznak. Térítőket, párnahuzatokat, valamint a férfiak hosszú fehér ruháit ékesítik ezek a hímzések. A ruhák oly vakító fehérek, hogy ft,,., feleségem megkérdezte mivel mossák őket..nílusvízzel I és omóval'volt a meglepő válasz. Az esküvő igen bonyolult ceremónia közt zajlik le s egyik legnagyobb ünnepüknek számít. Az azt követő lakoma hét napig tart. Mi néhány nappal egy ilyen lakodalom után érkeztünk. A tanító meg L, _. ígérte, hogy részletes leírást küld a szertartásokról. Énekük kíséretéül egyetlen dobféle zeneszerszámot használnak, amit Jár'-nak hívnak. A beszélgetések során kiderült, hogy magyarábjaink nemcsak a származásukkal vannak tisztában, de büszkék is maparsákukra. bár Ma^yaroTszápról íeen keveset tudnak r A tanító TTIPPWh v indítsak egy "gyűjtést felépíteni a falu iskolájában egy könyvtárat, amely Magyarországgal, történetével, irodalmával foglalkozik, lehetőleg arab vagy angol nyelven. A magyarabok általában nem keverednek másokkal. Mikor említettem nekik, hogy Asszuánban és a hajón ezzel és ezzel a magyarábbal találkoztam, kijelentették, hogy az illető már nem számít magyarábnak, mert egy nubiai leányt vett el feleségül. Szóba került legnagyobb problémájuk az asszuáni gát is. Az uj gát következtében, mint már említettem, fel egészen a harmadik kataraktig minden víz alá kerül. Wádi Halfa, Halfa Daghim és az összes szigetek, amelyen őseik először letelepedtek. Érthető okoknál fogva nagy e miatt az elkeseredés,- \

8 Magyaráb ház az udvarral az idősebb emberek sírtak amikor e kérdés szóba került. Kétségbeesetten kérték segítségünket. Félreértés ne essék, nem a gát építését akarják megakadályozni, csupán arról van szó, hogy a szudáni kormány nem a legkíméletesebben és a legmegfelelőbb módon próbálja megoldani a törzsek újratelepítését. Ezzel a nagy és nyilt térhez szokott embereket az etiópiai határ közelében egy új városban Kashm el-ghirbában szándékoznak összetelepíteni. Attól eltekintve, hogy a városi élet ezeknek az embereknek egyáltalán nincs kedvére, ezenfelül még az etiópiai határvidék esős is, már pedig itt esőt sose láttak. Oly nagy volt az elkeseredés ottlétemkor, hogy a Magyarországra való visszatérés gondolata is felmerült. Elmesélték nekem, hogy közvetlen a háború előtt 1939 nyarán egy magyar professzor járt náluk és felajánlotta, hogy néhány fiút elvisz magával kitaníttatni Magyarországra. Az öregek tanácsa összeült, megtárgyalta az ajánlatot, s úgy döntött, hogy az nem elfogadható, mivel Magyarország nagyon messze van. Ma nemcsak, hogy gyermekeiket lennének hajlandók odaküldeni, de talán ők maguk is szívesen elmennének. Kifejtettem nekik, hogy ez végzetes tévedés lenne, egyrészt mivel Magyarországon nemcsak eső esik, de hó is. Másrészt ezek az emberek magyarul egy szót sem tudnak. Anyanyelvük nubiai és arab, a fiatalok angolul is beszélnek. Helyzetükön nyilvánvalóan másképpen kell segíteni, ők maguk á megoldást abban látnák, ha a szudáni kormány megfelelő árat fizetne házaikért és ültetvényeikért, s akkor ők találnának maguknak új és megfelelő helyet és felépíthetnének egy új falut. Támogatásért a khartumi kommunista magyar követséghez fordultak, de onnan semmiféle segítséget nem kaptak.

9 Véleményem szerint a magyar emigrácófónak összeköttetései folytán kötelessége lenne a magyarabokon anyagilag és erkölcsileg segíteni, hogy képesek legyenek egy új falut maguknak felépíteni. Ezek az emberek nem élősködni akarnak, hiszen szorgalmas, dolgos emberek. Alamizsnát nem is hajlandók elfogadni; de egy kezdeti támogatás, amíg felépítik új falujukat és termelővé teszik új földjeiket, nagyon fontos és hasznos lenne számukra, akár kölcsön formájában is. Mibe kerülne Magyarországnak, vagy a magyar emigráción keresztül a külföldnek egyetlen falu lakosságán segíteni? Sajnos időnk nagyon hamar eltelt, s vissza kellett térnünk Wádi Halfába a hajóra. Sokan kikísértek bennünket. Meg kellett Ígérnünk, hogy visszatérünk közéjük, csak azt nem tudom hová. Nehéz szívvel intettünk búcsút fekete bőrű testvéreinknek, akik ugyan magyarul nem tudnak, s a magyar hazát sem ismerik, de mégis magyarnak vallják magukat. Isten veled Halfa Daghim örökre! Ezekben a napokban, amikor e sorokat írom, már elérték a Nílus hullámai a házakat és néhány hónapon belül az egész vidéket örökre elnyelik.

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban James Fraser (1886-1938) Senki nem vette észre, milyen királyi küzdelem folyik a könyvtár sarkában ülő fiatalember szívében. Azon a délutánon már harmadszor

Részletesebben

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Az eredeti tervünk szerint Moab után visszamentünk volna a 70-es autópályára

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Egyiptom művészete Ókor-1

Egyiptom művészete Ókor-1 Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I.

SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. SZKC 103_01 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. Madarak négy égtáj meséiben 103_D.indb 3 2007.08.30. 11:39:00 103_D.indb 4 2007.08.30. 11:39:05 TANULÓI MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN I. 3. ÉVFOLYAM 5 D1

Részletesebben

Legendák. Badacsony legendája

Legendák. Badacsony legendája Badacsony legendája A Badacsony tágas fennsíkján élte mindennapjait Balaton, az utolsó óriás lányával, Haláppal. Jó viszonyban voltak a hegy lábán élő emberekkel, Halápnak játszótársa is akadt közöttük.

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

ű ű ú ű ű ú ú Í É ú ú ű ú ű ű ű ű Í ű ú Ü ű ű ú ú ú ú ú ű ű Á Í Ú ú Í ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű Ú ú ú Í ú ú Ü ű ű ű ú ű Í ú ú ű ű ű ű ű Í ú ű ű ű Í ű ú ú ű Á ú ú ú ű ú ú ú ú ú ű Í ú ú ú ű ű ű ű

Részletesebben

Í Á É ő ő ő ú ú ő ő ő ő ő ő ő ő í ő ő ő ő ő ű í ő ű ő ú ő ű ő ő ő ő Á í í í ő ő ő ő í í ő í ü ő í ő í í í ő í ő í ő í ő ő í í ő ő ü ő í ő í ő ő ő ő í í í ő í ő ü í í ő ő ő ő ő í ü ű ő í í í ő í í ő ő ő

Részletesebben

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kedves Barátaim, Ismerőseim! Fantasztikus 3 hetet töltöttem a múlt év végén Kanadában. A rengeteg élményt még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom,

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz. L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

Márai Sándor Márai Sándor

Márai Sándor Márai Sándor Márai Sándor Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik[1] (Kassa, 1900. április 11. San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád

Baranya Zöldút. Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Simor Árpád Baranya Zöldút Kerékpáros bejárás 2013. augusztus-szeptember Baranya Zöldút bejárása 1. szakasz: Bakonya Pécs1 A Baranya Zöldút ezen a szakaszon a Mecsek Zöldúttal közös nyomon halad. A törzsútvonal egy

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

é é é ú Ü é é ü é é ú é ü é é ü é é é Á é é é é ú é é é ü é ú é é é ű í é é é é é é ü é í é ü é é é é é é é ú é é í ü é é ú í í é é é é ü í ü é é é é é é é í é é é é é ü é é é é é é í é é í ü é ú ü é é

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

Í É ő ű Á ő ő ú ű ő ő ű ú ü ő ú ű ő ú ú ü ő ú ü ú ü ü ü ő ő őü Í ú ű ő É ű Í ű ű ű ü ő ő ű ő ű ű Á Á ú ú ú ú ú Í ő Í ő ü ú ü Ü ő Á ő ő ő Á ő ő ő ű Ü ú ü Á ő ű É ü ú ő ú ü Ö Í É Ü É Ü ú Ü ő ő Ő Á ű ü ő

Részletesebben

Ö í í ű í ü í ú í ü í ü í ü í ű í íí ü ü ű í í ú ü í ü ü ü ü ü ü ü í ü í ű ü í ü í ü ü ü í ü ű ü ü ű Í ü í ü ü í í ű ű ű í ü ű ű ü ü ü Í ü ú ú ü ű ü í É ü í í ü ü í í ü í Ú í í ü ü í ű í í í ü ű Á Ú í

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Ü É Á í í Á ü ű í ú í ű ü ü Ö í Ü É Í í ü ü ü ü í ú ü í ü ű í í ü ü í í ü Í ú ú ú ű ü É ü í ü í Í í í ű ú í ú Á í í Ü É í í ú ú ű í í í ü í ú Ö ü ü ü ú ű ü í í í ü ü ü ű ü ü ű í ű Ö í í í ü ú Ü É í ú ú

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

É ü É É ü Á Á Á ö É ú ő í á é ő á á á é é ü é é é é é ú é é ő ü ü é é í á é é é ő ő á é ü é é ü á é ú úá íő ű á ő é ü á á é é é é í üé á ő é é é ü Í é ő á í á é ú á á á é á ö ü Á á ő é é ü á é á á ö í

Részletesebben

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán.

A szobák klimatizáltak, mely használati díját (35 óra/hét) az árak tartalmazzák. Az apartman sat TV-vel felszerelt. Parkolási lehetőség az utcán. HORVÁTORSZÁG - Omiš NIKOLA APARTMANHAZ (4+1 fő): A ház az aprókavicsos tengerparttól 200 m-re, a homokos tengerparttól, valamint Omiš központjától 700 m-re helyezkedik el. A ház teljesen új, modern berendezéssel

Részletesebben

Ü Á Á ü É ü ü Í ú Í ú É ű ü ű ü ö ö Í ü ö ü ü ö Í ü ö ö ö ú Í ü ö ö ü ű ö ú ö ö ö ú ú ö ű ö ű ü ü Í ü ú ü ú ö ú ú ú ú Ő É É Ü É Á ü ü Í ü ü ö ö ú ö Á Á Ő ü ü ú ú Ö ü ö ö ö ö ú Í ö ú ö Í ö ö Í ú Í Í ü ú

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN RÁDULY JÁNOS A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN 1. 1865-ben jelent meg első ízben a Fővárosi Lapokban Kriza János egyik legkiválóbb munkatársának, Gálfi Sándornak a balladagyűjtése

Részletesebben

í ö ö ü ü í ü ö ü ö í ú ú Ö ö ö ü ü ö ö ű í ö ö ü ű ö í ű ö ö ü Á ö í ö í í í í ö ö ű ű í í í í í í ö í Ú í ü ü ö ű ö ö í ú ö ö ö ö ö ö Á í ö ú í ü í ú í ú Á í ú í ú ú Á ü ü í í í ö í í Á ú í ö ö í í ú

Részletesebben

Ö ö ö í ö í ű ö ő ú ü í ú ő ő ő ú ő ú ő í ő í Á Ö ő ő í ö ö Ö í É Á Á ú Ú í í í í í ű ö í í í ő ö ü ü ö í í ú í í ö ő ü ú ő ö ö ő ú ú ö ű ú í ő Á ú ú ő ú ű ü í ú ü ü ü ö ő í ő Ö ú ö ö ö ő ü ü ö őí ö ö

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

Tonton-mánia a francia médiában

Tonton-mánia a francia médiában 2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia

Részletesebben

ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö

ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö ú Ú Í Ú Ú ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö ü É Í ü Á É Ö Ő ú Ö ű Ő Ő Ő Í Ö ü Í Á Ö Ö Í ű Ő Í É É ü ü Í ü Í Í ű Í Ö É Ö ü É ű ű Ö ü Í Í ü Ö Í ű Ö É Ö ű Ö ü Ő Ő Á Í Í Í Ö Í É É Í ű ü ü ű É ü ű Ö Ö Ö ü Ö Í ü ű

Részletesebben

Á Á Á ö Á ű Á Á ű ő ö ö í É ő í ő ő í ő ö ö ö ü ö ő É Ö ő í ü ü ö ö ő ö ő ő í ő ö ú ü ö ő Á ő ö ö í ö ö ö ö ú ő ú ú ő Í ü ő ő ű ő í ö ú ú ő ő ö ü ő É ö ő ö ö ő ü ö ú ő í ű ö ű ü ö ő í ö ő ő ő ö ő í í ö

Részletesebben

É Á í Ú É í ö í ő ú ö Í ö ü Ö ö ü ö Ö ö Á É őí ö ú ő í ő í ú ö í ő ő ö ú Ú ű ő ő Ú ü ö ú ü ö ö ü í Í ú ő í ü ü ő ö ö Ú ú Í Ú ü Ú ö ő ú ö ű ü í Ö Ö ö í ö ő ö ú ő Ú ú Ö í Ú ü í Á í É ő ö ő ö Á ű Ü í ü í

Részletesebben

Á É ü Ö Á ö ö ö ö ü ö ö ö ü ö ű ö Í Ü ü ö ö ö Ü ö ö ö ö ü ö ö ú ö ö Í ű ö ű ü ö ú ü ü ű ö ö ö Ü ú ú ö ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű Á ü ü ü ö ü ö ö ü ü Í ö ü ü É ű ű ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö ü ö ö ö ö ü

Részletesebben

ú í ö ü í íí ő ö ö ö ü ö ö ö ú ű ű Í Í í ő í ű í ő ü Í ő íú í ö ö ö ő í í í Í Í í í ö ö í í ö ö ö ő Í Í ÍÍ ö ö ő ö ö í ő ő ö í ö ö ú í ő ö ő í ö ő ö ö ö í ö ú Í ő í ű ö ő ú ö ő ö í í ő ö ö ő ö ö ú ö ű

Részletesebben

ú ű ú ú ü í Ü í Ü ü ö ö ű í ö ű ü ö ö ö ö ö ú ú ü í í ű í ú ű ú ű ú ü ú ö ö ö ö ú ú í ű í ú ö ú ú ú ú ü ü ö ü ü ö ö ö ö ú í ü ö ü ú ö ü ü í ü í ö ü ü í ö í í ö í ú ü ö í í ú ü ö ü Á ü ú ü ö Á ö ö ü ö ü

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Í Ú ü Í ö ö ü É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ú ü ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö Í Í ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ú ö ö ü ü ú Í ö ü ű ö Í ü Í ü ö ö Í ö ö ö ö ü ü ű ö Í ö ö Ö ú Í ú Í ö ö ö ö ö ö ú ú Á ö ö

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben

Á É ú Ö ü ö É ü ő Á í ő ú ű ő ü ű ö ö ö Ö Ö ü í ü ű ö ő ö Ö ü ö í ü ő ő ő ö í ő ö ű í ü í ú í í í í í ő ő ö ő í ü ű í í ő í ő í ő ű í ű Ő í ú ű ü ö ö ő ő ő ü ö ö ő Ú ű ő í ü ő ö í ö ü ö ö ö ü ö ü ő í í

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

ő ű ü ü ű í í ú ő Í ő ö ő ő ő í ö ő ő ő í ő ő ö ö ő ő í ő ö Í ő í ü ú ő ő ű ö ő ő ü É í ú ő ö ü ő ü ü ú ü ő í í ő ü í É í ú ő í ú í ő í í ú í ő ö Ú ő ú ő í Á Ú ő Ú Ú ú ú ü ő ő ü Ú í ú ő ő Á í í ű ő Ú ö

Részletesebben

ű Ö ű ú ű ü ú Á ű Á ű Á ú ű ü ú ú Í ü Á ú Ö ú ú ú ű ú ü ú Ö ú ű ű É ü ű ü ű ű É ü ű Ö ú É ú ú ú Á Á Á Á Á Á ú Ö Á Á Á Á ú ú Á Í Ü Á Á ú ú ú ú Á Á Á ű ü ü ü Ö ű ú Á Á Á É ú Á Á ű ú Ö ű ú ű Ö ű ű Ö ű ű Ö

Részletesebben

Á ú Ö Ú Á Á ú ú ú ú ü ü ú É ő ú ű ú ü Á É Á Í Á ú ú ú ű ú Ö ú ü ú ú ü ú ú ü ú ü ü ú ü ü ú ú ú ü ű ü ü ü ü ú ü ú ő ő ú ü ű ü ő ú ő ú ü ú ü ő ű ő ő ő ő ő ü ú ú ü ő ü ü ú ő ü ü ü ü ő ü Á ú ő ú ú ú ő Á ú ü

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

kárászi K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek

kárászi K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek kárászi alap 2007. július 27. K á r á s z i független havilap Önkormányzati hírek X. évfolyam 7. szám Megkezdődött a szennyvízhálózat kiépítése a vasútállomás falurészen, kivitelező a Komló-Víz Kft. A

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki.

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki. Erasmus tanulmányi beszámoló 2013/2014 tavaszi félév Helsinki Metropolia University of Applied Sciences Finnország- Helsinki Puskás Tamás A 2013/2014 tavaszi félévet töltöttem Helsinkiben, Finnország fővárosában,

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munkarend Fin.Forma Meghirdetett képzés (félév) (félév) 170 000 FT 6 1 < 6

NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munkarend Fin.Forma Meghirdetett képzés (félév) (félév) 170 000 FT 6 1 < 6 Képzési NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képzési idő Kapacitás A N K A N K A N K germanisztika [néderlandisztika] germanisztika [német] keleti nyelvek és

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL

SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL CSONKA MARGARÉTA Ma arra ébredtem, fejemben sétált Camille Claudell, egyre csak verte a márványkövet, majd elrohant döngetni nagykaput, Rodin, Rodin, nyissál kaput! Gyermekeim

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Erasmusos utazásom Isztambulban

Erasmusos utazásom Isztambulban Erasmusos utazásom Isztambulban A hatodik Egyetemi félévemet az Istanbul Şehir Egyetemen töltöm Erasmus program keretein belül. Isztambul a legnépesebb város Törökországban a maga 15 millió hivatalosan

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05. Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben