Szombathelyi Pedagógus Kórus
|
|
- Valéria Mészáros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szombathelyi Pedagógus Kórus Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja. Kodály Zoltán október 13. péntek, minden híresztelés ellenére szerencsés nap ez a Szombathelyi Pedagógus Vegyeskar indulását illetően, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy 2013-ban ünnepeltük a kórus fennállásának 40. évfordulóját október 13-án az első összejövetelen 26 női és 22 férfi énekes jelent meg, karnagyként pedig Móricz Iván rumi ének szakos tanár állt élre és 18 évig vezette jókedvűen, nagy szakmai hozzáértéssel a kórust próbáról próbára, fellépésről fellépésre, idehaza és külföldön, számos felejthetetlen pillanatot szerezve dalolóknak és az őket hallgatóknak egyaránt. De mert a karnagy is elfáradt egyszer, 18 év után átadta, a karmesteri pálcát a gencsapáti általános iskola énektanárának, Bencsikné Hajkó Gyöngyinek, aki további 13 éven át irányította az énekkart nagy precizitással, beleérzéssel, szakmai igényességgel és eleganciával ben követte őt egykori főiskolai tanítványa Lakner Bognár Nóra, aki friss végzősként fiatalos mentalitást és lendületet hozott magával.
2 A jelenlegi karnagy Hidas Gabriella 2011 őszétől dolgozik a kórussal, akinek kedves egyénisége, türelme és szakmai tudása biztosíték arra, hogy az egyre nehezebb körülmények ellenére is sikerre vigye a további munkát. A zene, az éneklés öröme összetartó közösséget teremtett, a szakmai munka mellett sohasem hiányzott a jókedv, a közös szórakozás, kikapcsolódás sem, ahogy ezt a felvillanó képek is tanúsítják. A 40 éve folyamatos, magas művészi színvonalú munka és közösségépítés elismeréseként a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület vezetőségének felterjesztésére díjazzuk a Szombathelyi Pedagógus Vegyeskart. Köszönti Bencsicsné Hajkó Gyöngyi, korábbi karnagy.
3 APUKA! (Dr Tilcsik György) Ez a név Önöknek nem mond semmit. A Savaria Legió Hagyományőrző és Ismeretterjesztő Egyesületben azonban mindenki tudja, hogy Tilcsik Györgyről van szó. Hivatalos titulusa: Elnök Úr. Ha mérgesek rá, csak ordítanak, hogy Gyuriii. Valójában azonban soha sem mérgesek rá. Az alapító tagok már csak homályosan emlékeznek arra, hogy miért Ő lett az elnök. Az biztos, hogy kerestek egy írástudó embert, és az sem lenne baj, ha köztiszteletben álló személy lenne. Meg hát értene is hozzá. Így esett a választás Tilcsik Györgyre. S mivel ő lett az elnök, rögtön családiasra vették a figurát, Elnevezték APUKÁNAK. Ne tessék izgulni, anyukának nem neveztek el senkit. Tudják Önök mennyit nyom egy legios felszerelés: kilót. Télen nyáron. Nyáron kicsit többet, mert melegebb van. Ő viszont egyszerű legionariusként 15 éve hordja az alakzatban, vonulva, harcolva. Pedig katona sem volt. Van is tekintélye. Van ereje, épít, tudást, erődöt, sáncot, rönköt, hoz-visz, ás, fúr, farag, kalapál, akár szeget is, kovács
4 tűzön. Összetart, rávilágít, feltár, indokol, dönt. Mije van még? Az a hatalmas szakmai, lexikális tudása, amellyel hozzájárul ahhoz, hogy az Egylet a szakmaiságot és a korhűséget folyamatosan fenntartsa. A Savaria Legio immár 15 éve folyamatosan ápolja, megjeleníti Szombathely és Pannónia római kori hagyományit, fáradhatatlanul dolgozik e nemes hagyományőrzésen. Méltán szerzett hazai és nemzetközi hírnevet. Hölgyeim és Uraim! A Savaria Legió Elnöke: Dr. Tilcsik György Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület vezetőségének felterjesztésére díjazzuk őt. köszönti: egykori kollégája Bariska István, nyugalmazott levéltár igazgató.
5 Kozma Gábor újságíró Önvallomás: nem voltam se jó tanuló, se jó katona. Mindig volt bennem valami lázadásféle. Talán ezért is lettem újságíró. Soha nem tetszett az, ami van ma sem. Mindig azt kerestem, ami kicsit eltér a dolgok megszokott rendjétől Kozma Gábor tősgyökeres vasi gyerek, Szattán született, Szhelyen gyerekeskedett, Körmenden volt középiskolás s végül ismét Szhely következett a népművelő-könyvtár szak, bár friss diplomásként a Vas Népe újságírója lett, vonzalma a népművelés iránt soha nem szűnt meg. Imád utazni, megismerni idegen tájakat, embereket, de minden utazásában volt valami rendhagyó esemény. Pl. amikor Csehszlovákiában Dubčekkel beszélgetett, anélkül, hogy tudta volna ki a tóparton sétálgató férfi ban rendhagyó módon civil kezdeményezésre megalakuló Éhen Gyula Kör egyik megalapítója, ma már 25 éve működő kör vezetője. Az Éhen Gyula Kör megalakulásakor még alternatív szervezetnek számító, afféle várospolitikai egyesületként működött, de egyre inkább szakmai, várostörténeti kezdeményezései, programjai váltak meghatározóvá.
6 E folyamat gerjesztője, életben tartója kitüntettünk Kozma Gábor. Egy nép a történelmi ismerte, származása és kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül (Bob Marley) E gyökerek, az Éhen Gyula-i szellemi hagyaték feltárása, ápolása és mai várospolitikai gondolkodás e szellemben történő alakítása érdekében végzett újságírói, közművelői, írói, közgondolkodói tevékenysége elismeréseként díjazzuk. kitüntetésünket. A fentiek alapján a Dr Kiss Gyula Kulturális Egyesület elnökségének felterjesztésére kapja meg Közösségi Kultúráért elismerő Köszönti Goják Sándor Vasfüggöny Múzeum alapítója.
7 Barki Katalin A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete Németh László Egy könyvtáros bemutatáshoz mi sem illik jobban, mint Németh Lászlót idézni. A műveltség kötelező érvényű egy könyvtárosnak, hiszen sok rétegű a feladat, amit el kell látni. Ha a Savaria Egyetem könyvtárát tekintjük, amely munkahelye, igazgató és könyvtáros és rendezvényszervező és animátor és még sorolhatnánk. Elég ha csak ahhoz gratulálunk, hogy pár nappal ezelőtt vehette át a Nemzeti Színházban a minősített könyvtár címet. Ha egyesületünket nézzük: olyan együttműködő partner, aki támogatta kiadói kezdeményezésünket, emlékülést, tudományos tanácskozást szervezett, iskolatörténeti anyagokat gyűjtött és dolgozott fel, kiépítette a népművelő képzés adatbázisát, amelyet honlapon elérhetővé tett, figyelemmel kísérte tagjaink alkotó munkáját, könyvbemutatókat, író-olvasó találkozót szervezett számunkra. A Savaria Egyetem könyvtára a város közművelődési életében egyre jelentősebb helyet foglal el, növekszik a nyitott könyvtári programok száma, gyermekek nagy száma emlékszik vissza szívesen a könyvtár által szervezett táborokra.
8 Mi pedig, az egyesült tagjai szívesen emlékszünk vissza az óriási kosár sós kiflire, amit csak Barki-kifli néven emlegetünk. A közösségi kultúráért díjat a korszerű, nyitott, széleskörű könyvtári munkáért és a népművelő képzés múltjának felkutatásában, dokumentálásában nyújtott támogatást kívánja elismerni civil közösségünk. Köszönti Horváthné dr. Molnár Katalin elnökrektorhelyettes és Pallósiné Dr. Toldi Márta PhD Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár igazgatója, és Dr. Tilcsik Györgyné a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vas megyei Szervezetének elnöke.
9 Györke Gyuláné Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra nem szerzi magának. Kodály Zoltán Hogyan lesz egy költségvetési szakemberből a gyökereit kutató, a hagyományokat életben tartó, a történelmi emlékezetet mindennapjaik részévé tevő ember? Úgy, hogy maga is megéli mindazt, amit mások számára átéltetővé tesz azzal, hogy megírja, hogy összegyűjti, hogy kiállítja. Györke Gyuláné ezt tette, mert gyermekként megélte, mit jelent kitaszítottnak, kiszolgáltatottnak lenni, elveszteni a szülőhely biztonságát. Már fiatalon ráérzett arra, hogy a szülői ház biztonsága mellett szellemi biztonságra is szükség van. Ezért fordult a hagyományok ápolása felé, vált szervezőjévé és aktív résztvevőjévé a falu rendezvényeinek. A település hagyományőrző és kulturális egyesületének titkára. 20 éve az Őrségi Katolikus Karitász vezetője, a Karitasz Hungarica díj tulajdonosa. Szervezésében több éven át kárpátaljai és gyimesi-csángó gyermek csoportok érkezhettek az Őrsége. Kezdeményezte és adománygyűjtéssel biztosította a Szent István mellszobor felállítását. Számos alkalmi és időszakos kiállítás mutatta be a település helytörténeti értékeinek felkutatásában, gyűjtésében végzett munkája eredményét. Közreműködött a Bajánsenyéről és a környékéről történő kitelepítések bemutatásában, az ezt bemutató kiállítás helyi vezetője ben megnyitották az általános iskolában azt az állandó helytörténeti kiállítást, mely méltán reprezentálja a teleülés és környéke értékeit és mintegy összegzi azt az óriási munkát, mely csak ilyen elkötelezettséggel és példaértékűen végezhető, ahogy azt Györke Gyuláné tette. A díjjal ezt a munkát köszönjük meg és kívánjuk elismerni a Vas Megyei Honismereti Egyesület és Zsámboki Árpád egyesületi elnök felterjesztésére. Köszönti Zsámboki Árpád, a Vas Megyei Honismereti Egyesület elnöke. Vitalitás Galéria
10 Háromféle ember van: akik kultúrát teremtenek, akik kultúrát vásárolnak, és akik abszolút tesznek a kultúrára. Igyekezzünk az első két kategória valamelyikébe tartozni! Karim Rashid Ha nem célzottan keressük a helyet, fel sem tűnik, olyan szerényen simul a zsákutca házainak sorába. De ha belépünk az ajtón, olyan, mintha a hazaérkeztünk volna. Barátságos, egymáshoz kapcsolódó terek, meleg színek finom mívű, simogatni való formák és felületek. És mindenekelőtt sok-sok ismerős arc: alkotók és barátaik, művészetbarát látogatók, ünnepélyes zsongás, tea, sütemény. És persze legfontosabbak, a művek. Hanem a galéria alapítói Schreiber Katalin építész-bútortervező és férje nem kevesebb célt kívántak megvalósítani, mint hogy színvonalas tárlatokkal járuljanak hozzá Szombathely művészeti életéhez és támogassák a Vas megyében élő alkotók kiállítási lehetőséget nyitva ismertté válásukhoz. E cél megvalósításában társsukká választották Várnai Vali festőművészt, egykori kollégánkat, és Kratochvil Mimi művészettörténészt, akik közreműködésével számos helyi alkotó ill. nemzetközi elismertségű művész mutatkozhatott be a Galéria kiállításain. A tárlat megnyitókon elismert művészettörténész mellett a társadalmi élet kiválóságai, barátok, pályatársak elemzéseit hallgathatta a közönség a társművészetek (zene, irodalom) képviselői közreműködése után.
11 Egy olyan találkozóhely a Vitalitás Galéria, mely nevében hordozza a benne történő események jelentőségét. Találkozóhelye a művészetet, a kultúrát szerető embereknek. Hankiss Elemért idézve A kultúra nem luxus, hanem élet-halál kérdése. Az emberiség elveszett volna, ha nem lett volna képes szimbólumok bonyolult rendszereivel körbevenni és megvédeni önmagát. A művészet, ezen belül a vas megyei alkotóművészet támogatásában, népszerűsítésében végzett munka elismerése céljából a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület vezetőségének felterjesztésére díjazzuk a Vitalitás Galériát. Köszönti Horváth János tanár, kuratórium tagja.
12 Szórádi Enikő Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű Kodály Zoltán Népművelő, 1984-től a Répcelaki Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. Több mint negyed százados szakmai múlt gazdag tapasztalatával rendelkezik; munkájával, aktív pályázati tevékenységével nagymértékben elősegítette Répcelak kulturális fejlődését. Kezdeményezései hatására alakult át a művelődési ház tevékenysége, vált nyitott művelődési intézménnyé. Felkarolta a Répcelaki Szabadegyetem, Répce Galéria, és az Ümmögő Népzene Néptánc Egyesület tevékenységeit. Nagy szerepe van a Nyitott Tér Egyesület létrejöttében, taglétszáma kialakításában és folyamatos bővítésében; annak megalakulása óta tölti be a titkári tisztséget. Tevékenységének, kapcsolatrendszerének, igényességének köszönhető, hogy az Egyesület rendezvényei magas színvonalat képviselnek, és látogatottságuk folyamatosan nő. A Répce Galéria az utóbbi években a megye egyik rangos kiállítóhelye lett. Az Egyesület szinte minden rendezvényén jelen van, ötletekkel, tanácsokkal látja el a szervezőket, a technikai kivitelezőket, és személyesen is közreműködik a megvalósításban. Sokat tesz az egyesület megfelelő publicitása érdekében ben Kistérségi Közművelődési Díj kitüntetésben részesült Répcelak város kultúrájáért az egyesület keretében végzett munkája miatt. Szórádi Enikőt kultúraszervező munkájáért, a képzőművészeti műveltség terjesztéséért, népművészeti örökségünk ápolása és továbbadása érdekében
13 végzett tevékenységéért, a közösségi kultúra fejlesztéséért, a Nyitott tér egyesület és Répcelak hírnevének öregbítéséért- Garas Kálmán, a Nyitott tér egyesület elnöke felterjesztésére díjazzuk. Köszönti Nagy Ferencné, a Nyitott Tér Egyesület titkára. ( A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék. Úgy gondolkodj, mint egy bölcs, de úgy beszélj mint az egyszerű emberek. Arisztotelész)
14 Virágh Árpád Mindenki ismeri a mondást: Vép a világ közepe, mintegy jelezve, hogy bármilyen kicsi is egy település, azért történhetnek benne olyan fontos események, amik naggyá teszik. Amikor Virágh Árpád saját nosztalgiájának engedve megalapította a Vépi Nosztalgia és Hobby Jármű Egyesületet, valószínűleg az a szándék vezette, hogy ami saját magának is örömet okoz a motorok iránti vonzódása, szeretete azt másokban is felébressze, megismertesse az együtt-motorozás szabadságélményével azokat is, akik eddig külön-külön hódoltak e szenvedélynek. S miközben motoroztak, egyre messzebbre jutottak nemcsak a távolságokat illetően, hanem a közös élmények együttes élvezetében, a közösségéért való tenni akarásban. Igazi lokálpatriótaként önzetlenül vesznek részt immár 6. alkalommal a veterán és hobbijármű kiállítás megrendezésében, ugyancsak 6. a sorban a vépi motoros találkozó, melyet a Világ Közepe Fesztivál részeként rendeznek meg, és a térségi, országos motoros találkozókról sem hiányoznak.
15 Szívügyök a vépi Erdődy kastély megmentése, ahol tevékenyen kivették a részüket az állagmegóvás munkálataiból. Lelkes, aktív civil közösséggé formálódott a klub Virágh Árpád vezetése alatt, aki az immár városi rangú település közéletének fontos szereplője, aktív résztvevője. Az évek óta kitartó, önzetlen közösségformálásban végzett példamutató munkáját szeretnénk a kultúra napja alkalmából elismerni, Iszakné Koszorús Judit a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójának felterjesztésére. Köszönti Kovács Péter Vép polgármestere, Iszakné Koszorús Judit a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója
16 Konti Zoltán Minden hónap utolsó péntekén este megtelik Sében a faluház. Ezeken a napokon tartja foglalkozásait a Demizson Klub. Megálmodója és vezetője Konti Zoltán asztalos mester. Feleségével, Zsuzsanna asszonnyal ezekre az alkalmakra zsíros kenyeret készítenek, a nők süteményeket hoznak, a férfiak egy-egy üveg bort. A programokat követően együtt maradnak a résztvevők és órákig beszélgetnek. A különböző foglalkozású és életkorú embereket az együttlét öröme köti össze, egymás tanítóivá válnak. Arra is példát mutatnak, hogy a vendéglátás részese lehet a közművelődési intézmények életének, a közösségi találkozásoknak. A legtöbb alkalommal Konti Zoltán a falu egy-egy nevezetes lakójával (fodrásszal, autószerelővel, cukrásszal, rendőrrel, stb) beszélget s abba kapcsolódik egy idő után a közönség. Hétköznapi hősöket szólaltat meg. Ők a maguk kultúráját adják, azt tanítják egymásnak, maguk, magukról, maguknak tartják a foglalkozásokat. Az itt erősödő barátságok a mindennapi élet során is kamatozódnak. Bemutatkozhatnak itt a helyi intézmények, egyesületek (pl. az SOS Ház) a ezáltal ők is könnyebben illeszkedhetnek a falu életébe. A településen kívüli vendégek elsősorban Konti Zoltán baráti köréből tevődnek össze. Barátokat hoz a barátaihoz. Szerepelt a klubban Varga Cserga Péter, dr. Jankovics István professzor, Schaffer Erzsébet újságíró, Ambrus Lajos főszerkesztő, Sebestyén Zoltán és a kemenesmagasi citerazenekar és még sokan mások. Beindította a Nyitott Porta akciót, ilyenkor a klub egy tagjának házában és annak udvarán találkoznak. Szó szerint vendégsébe érkeznek egymáshoz. Oszkóból a Hegypásztor Kör tagjai vendégeskedtek a klubban, viszonzásként a Hegypásztor Pincékhez. 50 személyes zarándokbusz indult Séből. Az utazásra a szomszédos falvakból is érkeztek résztvevők. Konti Zoltán régiók találkozásának, közeledésének szervezője, a baráti kapcsolatok létrejöttének katalizátora. A díjjal ezt a munkát köszönjük meg és kívánjuk elismerni a Dr. Csider Sándor felterjesztésére Köszönti őt Sörös István, Sé polgármestere. Bősze Krisztián Lakjál bármilyen kis eldugott helyen, számodra az a nagyvilágot jelenti, ha akarod!
17 Egervölgy egy alig 400 fős kicsi falu a vasvári térségben, ahol egyre csökken a népesség, egyre több az időskorú, alig akad fiatal. Tipikus aprófalvas jelenség. De ami nem tipikus, hogy itt igenis akad egy olyan fiatalember, Bősze Krisztián személyében, aki nem nyugodott bele a visszafordíthatatlannak tűnő folyamatba, nem fogadta el, hogy a hervadás egyenlő az inaktivitással, és meglátta a kifelé vezető utat. Autodidakta módon tánctanulásba kezdett, majd maga köré gyűjtötte először a tizenéveseket negyvenévesekig, majd később az idősebb korosztályból is az érdeklődőket. A próbák során csoporttá, majd közösséggé alakultak és túllépve a falu határain a térség más közösségeivel, falvaival is jó kapcsolatot építettek ki. Rendszeresen fellépnek a falunapokon, a Vasi Hegyhát kulturális szemlén, a Hegyháti Toborzón. Bősze Krisztián részt vett a falu honismereti életének gyűjtésében is, amelynek eredményeként látogatható kiállítás rendezett be a községben. Személy szerint is részt vesz a Közkincs Kerekasztal munkájában. A község közösségi életében húzóerőként van jelen, tevékenysége a fiatal korosztály számára példaértékű. Munkájának elismerésére, a tevékenységének további inspirációjára javasolták a díjra a Hegyháti Közkincs Kerekasztal kollektívája, a Hegyháti toborzó szervező gárdája, és Gergye Rezső Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatója. Köszönti Auer Gyuláné polgármester, Gergye Rezső Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatója.
18 Horváth Miklós Velem polgármestere A magyar értelmező szótár meghatározása szerint a hagyomány: egy közösségben tovább élő - tudatosan ápolt - szokás, ízlés, szellemi örökség. Személyes élményt szeretnék megosztani önökkel: amelyből Velem község ma is táplálkozik. Ha szép tiszta az idő, a gyöngyösfalui házunk udvaráról Szent Vid templomát látni, mely 570 m tengerszint feletti magasságon van és Velem község fölé emelkedik. Ősi hely, hiszen itt ment a híres Borostyánkő út, a hegy tetején őrizték azt a forrást, amelyből a rómaiak idején Savaria városa kapta az ivóvizet, s
19 Aztán itt a híres velemi gesztenye, mely őshonos növény, sok évvel ezelőtt a velemi családok megélhetési forrása volt, Budapestre irányvonatokon jutatták el. Horváth Miklós, Velem polgármestere felmenőinek 150 fája volt, nem véletlen hát a gesztenye szeretete. No meg falujának szeretete, hiszen közel 30 éve áll a község szolgálatában. Hitvallása a szolgálat szó, amelyet egy idős bácsi bölcs meglátása szerint igyekezett ellátni, aki azt mondta neki: Fiam, ha erre a pályára lépsz, akkor téged azért is fognak szidni, ha süt a nap, azért is, ha esik az eső. De egyet fogadj el tőlem, próbálj ember maradni. S ő megpróbálta mindig a faluja érdekeit szem előtt tartani. Akkor is, amikor a falusiak szavajárása szerint gyüttmentnek számító városi népművelők továbbképző háza kezdte működését, majd számos népi kismesterség művelője kérte támogatását a velemi kézműves népművészeti műhelyrendszer építéséhez, vagy amikor több évtizeddel ezelőtt éppen a velemi gesztenye ünnepének apropója teremtette meg a térség és most már az ország egyik legszínvonalasabb őszi rendezvényét, a Gesztenyeünnepet, amely Velem hírnevét gyarapította, a helyben lakók számára pedig egy összetartó, közösségformáló eseménnyé vált. A fentiek alapján a népművelőket, kézműves alkotókat segítő, támogató munkáját szeretnénk elismerni a Dr Kiss Gyula Kulturális Egyesület elnökségének felterjesztésére. Köszönti Tóth Péter, alpolgármester, Dr. Kapiller Sarolta járási hivatal elnöke
20 Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület Magyar Kultúra Napja Díjátadó január 25, Kőszeg Fogadózene: Kőszeg Város Fúvószenekara Műsor: Szombathelyi Pedagógus Kórus Himnusz közösen Köszöntő Horváth György, Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület Vers: D. Kovács Márton Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban Ünnepi köszöntő V. Németh Zsolt, államtitkár úr Díjátadás: 1. Szombathelyi Pedagógus Kórus Ismeretlen szerző: Tavaszköszöntő és Bárdos Lajos: Tiszai dallamok 2. Dr. Tilcsik György - Szombathely, Savaria Legio elnöke - Legio bevonulás (?) 3. Kozma Gábor - Szombathely, Éhen Gyula Kör egyesület elnöke, újságíró Be-Jó Történelmi Táncegyüttes 4. Barki Katalin - Szombathely, NYME SEK Könyvtárigazgató 5. Györke Gyuláné -Bajánsenye, 6. Vitalitás Galéria - Kisgöncöl népdalok 7. Szórádi Enikő - Répcelaki Művelődési Otthon és Könyvtár igazgatója 8. Virágh Árpád - Vépi Veterán és Nosztalgia Jármű Egyesület Dance Jam 9. Konti Zoltán - Sé, Demizson Klub vezetője 10. Bősze Krisztián - Egervölgy, Közkincs Kerekasztal szervezője 11. Horváth Miklós Velem polgármestere Hajnalcsillag Néptáncegyüttes
21 Állófogadás függöny mögött Pohárköszöntőt mond Huber László, Kőszeg város polgármestere
Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év
Mercurius Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2009. év A Mercurius Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2009. évre vonatkozó kimutatását a rendelkezésre álló vagyon
A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről
A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről A munkánkat a Kiemelt stratégiai céljainknak megfelelően végeztük a 2011-es év során is. Főbb adataink (2011.
Növekvő gyermeklétszámok
IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE IFJÚSÁGI CSOPORT 2012.-ÉVI BESZÁMOLÓ Kapcsolattartó: Kuruczné Panyi Tünde (Ifjúsági csoport vezető) kurucznetundi@c2.hu Cím: 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.
Az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör
Az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör A citerás emblémát készítette: Kelemen Etelka Az Ostffyasszonyfai Citerazenekar és Népdalkör 1976 szeptembere óta munkálkodik a magyar népdal szolgálatában.
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi
Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer
Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk
A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról. Helyzetelemzés
Mottó: Hagyomány és megújulás A közösségekre épített kulturális stratégia A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról Tárgyi feltételek: Helyzetelemzés Az elmúlt évben
TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012
TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012 Ajánló 1 Kedves Olvasó! A Hegypásztor Kör alapítása óta azóta dolgozik, hogy olyan társadalmi folyamatokat hívjon életre, amely az értékek megőrzését önkéntes, közösségben végzett
Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése
Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a
Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél
Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
PSZICHIÁTRIAI BETEGEK OTTHONA SZENTGOTTHÁRD MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL 2015. DECEMBER
PSZICHIÁTRIAI BETEGEK OTTHONA SZENTGOTTHÁRD MÓDSZERTANI HÍRLEVÉL 2015. DECEMBER KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy a 2015. év módszertani feladatainak lezárásaként
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:
Szép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
Danke schön, Traunstein!
Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc
TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.
1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-8/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. március 30-án
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő
Javaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének
Javaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének a Tiszavasvári Települési Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Tiszavasvári Város
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.
BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor
Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Hálózat eredmények és továbblépési lehetőségek A területi szemlélet szociális ágazaton belüli meghonosítása
PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA
SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS
JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről.
Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelent képviselőket,
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági
Újra testvértelepülésünkön jártunk
Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:
KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV
ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Az év múzeuma 2010 pályázat
"Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk
Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet
AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HÍRLEVELE 2011.. FFEEBBRRUUÁÁRR Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet TÁMOP-5.5.5/08/1 - A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése
Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása
Orci Hírmondó 2008. június 19. Az önkormányzat hírlevele 3. évfolyam 2. szám Kunffy Lajos festőművész mellszobrának felavatása Községünk ismét gazdagabb lett: szobrot állítottunk Kunffy Lajos festőművész
községünk főterén munkálatai. www.kiralyhegyes.hu
VI. évf. 4. sz. 2009. szeptember www.kiralyhegyes.hu Lassan befejeződéshez közeledik az idei önkormányzati járda-felújítási program, amely községünkben közel húsz kritikus járda szakasz újra betonozását
Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja
Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8
Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)
VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
A tardosi munka. Közösségi alapú tervezés Tardoson G. FURULYÁS KATALIN
172 TÓTH ZSÓKA G. FURULYÁS KATALIN A tardosi munka Közösségi alapú tervezés Tardoson Tardos község Komárom-Esztergom megyében, a Gorba hegy alatt fekszik, 1600 lélek lakja, többségük szlovák nemzetiségű.
Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén
1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi
Fodor András halálára
PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös
FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE
Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen
Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról
Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:
SZASZÁÉK gondoskodnak.
ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
Államfői látogatás Bogyiszlón
VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának
JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban
JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban
Reménytelen, de nem komoly
Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti
10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!
10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.
MARGITAI BORISSZÁK NÓTA EGYESÜLET 4065, Újszentmargita, Rákóczi u. 125. sz. elérhetőség: 06-20/2798879, email:katonanebetty@gmail.
Települések helyi termékeinek bemutatása vagy helyi hagyományokra épülő rendezvények megtartása célterület 8319514577 azonosítószámú Kulturális rendezvénysorozat a Tisza mentén Böllérnap című rendezvény
Élő reneszánsz. A Reneszánsz Kavalkád Vas megyei rendezvényeiről. Előzmények PARAIS ISTVÁN
22 Élő reneszánsz A Reneszánsz Kavalkád Vas megyei rendezvényeiről Előzmények Vas megye történelmi-nemzeti hagyományait, történelmi emlékhelyeit kiemelt fontossággal kezeli. A Megyei Művelődési és Ifjúsági
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE
DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE 1 VÁROSI TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK, MEGEMLÉKEZÉSEK IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEP JELLEGE KÖZREMŰKÖDŐK, FELELŐSÖK MÁRCIUS 15. 16 óra JÚNIUS 4. AUGUSZTUS 20. 15 óra OKTÓBER
Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.
II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts
Beköszöntő a XV. Vasvári Színjátszó Fesztivál elé
Beköszöntő a XV. Vasvári Színjátszó Fesztivál elé Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már ötödik alkalommal lehetek ott a Vasvári Színjátszó Fesztiválon. Tudom, hogy milyen nehéz manapság fesztivált szervez
TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.
TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,
Pedagógusok a munkaerőpiacon
1 Györgyi Zoltán Pedagógusok a munkaerőpiacon Szabó László Tamás, vagy ahogy mindenki ismeri SZLT vagy SZLT professzor úr, régi kollégám. A sors úgy hozta, hogy bár két munkahelyünk is közös volt, közös
Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu
IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta
Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.
Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt
Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Méreg Lajosné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.
20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme
Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban
Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Közgyűjtemények Kollégiuma konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megvalósítására kiírt pályázathoz Altéma kódszáma:
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép
M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép világról, mondanivalójuk. Ők tudják magukról, - valami hiányzik.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről. Az
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
Teljes számadás. Budapest ünnepnapja
Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,
H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Csoport neve: Obszidián Együttes Tevékenységi kör, a csoport
Karácsonyi reménnyel
RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott
A kultúra a fiatalok körében
SEMMELWEIS KRÓNIKA I. évfolyam, 1. szám 2016. január A kultúra a fiatalok körében A kultúra szó a colo, colere azaz művelni igéből származik, és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra szó
Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről
Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 7. szám MAGYARORSZÁGI FALUMEGÚJÍTÁSI DÍJ 2009. PÁLYÁZAT AGRÁREXPO SZÜRETI FESZTIVÁL FENNTARTHATÓ ENGERGIAGAZDÁLKODÁS
XXIX. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ
XXIX. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI A rendezvénysorozat főszervezője: Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ 2008. április 29. - 2008. június 15. 2008. április 29. ( kedd ) 17.3o
A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas
A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a
FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt
F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme
F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem
Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban
Somlai Péter Együttélés és családmodell a magyar társadalomban A magyarországi rendszerváltás nagy hatással volt a családok életére is. Megrendült egy korábbi szerkezeti és életvezetési modell érvényessége.
Nagyi tulipános Ládája Elődeink hozománya
JÓ GYAKORLATOK ADATLAPJA Nagyi tulipános Ládája Elődeink hozománya Vas megyében öt olyan tipikus őrségi hátrányos helyzetű településen valósult meg a Nagyi tulipános Ládája - Elődeink hozománya című program,
Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel
ETYEK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: titkarsagetyek@fibermail.hu Ügyiratszám: 860-32/2009 Ügyintéző: Palotai
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák
A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:
A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.
Vélemények a magyarokról s a környező országok népeiről*
Csepeli György Vélemények a magyarokról s a környező országok népeiről* 1977 nyarán országos reprezentatív mintán vizsgálatot végeztünk arról, hogy az emberek hogyan ítélik meg magukat mint magyarokat,
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány
K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK
2015. október 1. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 10. szám ÖNKORMÁNYZAT HÍREK A testület szeptember 22-én tartotta soron következő ülését. Egyhangú döntéssel lett elfogadva az önkormányzat
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
MARGONAUTÁK. Szerkesztők
MARGONAUTÁK Írások Margócsy István 60. születésnapjára Szerkesztők Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Vaderna Gábor (I. rész) Ambrus Judit, Bárány Tibor (II. rész) Munkatárs: Teslár Ákos (II. rész) rec.iti
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött
IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA
Izsák Város Önkormányzata IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA 2015. szeptember 15. Izsák 1. Bevezetés 1. Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvénye szerint vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS
BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS Magyarbánhegyesi HAVILAP III. évfolyam 1. szám - 2015.január MOTTÓ: A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében. - ELEANOR ROOSEVELT - Minden kedves magyarbánhegyesi lakosnak egészségben,
EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola
A mi szerepünk alig több rendezésnél, rendszerezésnél, adminisztrálásnál és az erők helyes ökonómiájának érvényesítésénél. (Karácsony Sándor:Új Szántás, 1948) EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS
BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT
2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 12.. SZÁM www..ttmamk..hu Valamennyi kedves együttműködő vagy közreműködésüket igénybe vevő partnerüknek BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT kívánnak a TMÁMK munkatársai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az
Szám: 1/3/19/2012. Jegyzőkönyv
Szám: 1/3/19/2012. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 19-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress
Lehet, hogy előírás az ilyen helyen a sok-sok kamera és kártyás ajtó, de nekem ez nem szimpatikus. Ezzel együtt :
Némi szervezés után, látogatást tettünk a KFKI-ban. Először is, köszönettel tartozunk Pető Gábornak és Bogdány Jánosnak, akik a helyszíneket / időpontokat egyeztették. A továbbiakban rövid leszek, mert