BÚZASZÖM 2011 VIRÁGVASÁRNAP SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele. Húsvéti szertartások és gyónási rend

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÚZASZÖM 2011 VIRÁGVASÁRNAP SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele. Húsvéti szertartások és gyónási rend"

Átírás

1 VIII. évfolyam Virágvasárnapi ünnepünk középpontjában az a gondolat áll, hogy a Názáretben nevelkedett, majd Galileában tanítványokat kiválasztó Jézus a fővárosba, Jeruzsálembe megy. Ő már világosan látja, választottjainak pedig többszörösen megjövendölte az ott reá váró szenvedéseket. Tömegek lelkesednek érte, s mint sorsuk jobbá fordítóját köszöntik az utakon. Ő azonban nem kívülről akarja a változást, hanem belső megkötözöttségeinktől, bűneink szörnyű súlyától akar és tud megszabadítani. És ezt nem erőszakkal teszi, mások legyőzése árán, hanem erőteljes szelídségével, Isten erejével. A keresztje alatt értetlenkedve gúnyolódnak is egyesek, mondván: másokat megmentett, magát nem tudja megszabadítani? Mentse meg magát, ha Isten Fia! Ám e felszólítás Jézus pusztai megkísértésének jelenetét idézi fel, amikor is odavetette: Ha Isten Fia vagy, változtasd a követ kenyérré..., vesd le magadat a templom oromzatáról. Igen, a sátán is tudja kicsoda Isten, ám mégsem hajlandó elismerni őt Urának ez a végzetes veszte. Nekünk sem elég tudnunk róla Vajon milyen kapcsolatban állunk vele? Bizony, sokszor mi követelődzünk, hogy teljesítse szűklátókörű és önzőségtől terhelt akaratunkat. Ne féljünk inkább fölfedezni a mindenséget Teremtő és személyes gondunkat viselő Úr üdvösségünket formáló akaratát kellene fürkésznünk?! Ne féljünk hát fölfedezni és megtenni az ő akaratát, hiszen az nem más, mint igaz örömünk és teljes boldogságunk! Húsvéti szertartások és gyónási rend Az ünnepekre előkészítő nagytakarítás az épített templom és a Szentlélek templomának kitakarításával kezdődik. Az immár két esztendeje felépült templomunk belső nagytakarítására Nagyszerda délután kerül sor. Papdiné Zsuzsa és Hellné Gyöngyi a plébániai képviselőtestület nevében SZEGED-SZENTMIHÁLYI BÚZASZÖM A Szent Mihály Plébánia Hírlevele 2011 VIRÁGVASÁRNAP 2011 Húsvét hívja mindazokat, akik segíteni tudnának. Másrészt lelkileg is meg kell tisztulnunk azáltal, hogy megbánva helytelen tettünket és szavainkat, valamint a jóra való restségünket, mulasztásainkat a bűnbocsánat szentségében részesülünk. Szentgyónást nagykedden és nagyszerdán 17 órától lehet végezni a templomban. A felkészüléshez kapunk segítséget a 4-5. oldalon olvasható gyónási segédlet felhasználásával. Nagycsütörtökön az isteni Mester földi életútjának utolsó vacsorájára emlékezve 18 órakor ünnepi szentmisét tartunk templomunkban. A szertartásos lábmosás keretében a plébános a képviselőtestület jelenlévő tagjainak lábát mosva Jézus gesztusát éli át, a hívek pedig Isten alázatáról elmélkedhetnek. Nagypénteken a mi Urunk, Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedéséről elmélkedünk. Az este 6-kor kezdődő szertartás keretében hódolatunkat fejezzük ki a kereszt előtt, meghallgatjuk a János-passiót az énekkarunk előadásában, majd hosszasan könyörgünk a Mindenség Urához. Az esztendőnek ez az egyetlen napja, amikor Anyaszentegyházunk nem jeleníti meg Krisztus áldozatát, vagyis nem mutatunk be szentmisét, hogy ezáltal is rámutasson az egyetlen és örök áldozat jelentőségére. A csonkamise szertartása végén a Miatyánk elimádkozása után azonban az arra felkészültek szentáldozáshoz járulhatnak. Nagyszombat este 20 órakor a templomon kívül kezdődik a tűzszentelés szertartása. A bűn által sebzett emberi világukba Krisztus világossága érkezett ezt magasztalja a húsvéti örömének. A keresztségi fogadalmunk megújítása után következik a felnőtt-keresztelés. Az igeliturgia után az áldozati liturgia bemutatásával válik teljessé ünneplésünk. A húsvétvasárnapi szentmise utáni körmenetben örömmel adjuk tudtul a világnak, hogy Krisztus győzött a halál felett. Az élő Isten követei vagyunk!

2 2 Megemlékezés a II. világháború és az azt követő kommunista megtorlás szentmihályi áldozatairól Múltunkat feledni nem szabad, s azokról az emberekről kötelességünk megemlékezni, kik egy borzalmas történelmi időszakban ártatlanul, akaratuk ellenére voltak kénytelenek életüket áldozni. Az áldozatok lelki üdvéért a szentmisét és az azt követő megemlékezést az idén az egyházközségi naptárral összhangban február 27-én vasárnap tartottuk. Előző napokban havazott, s kemény hidegre ébredtünk. A szentmisét követően kivonultunk a Boldogasszony Anyánk című ősi magyar himnuszunkat énekelve a templomkertbe a II. világháborús emléktáblához. A hótól eltakarított helyen nem fért el mindenki, sokan a templomajtóban és a kerengőn rekedtek. A megemlékezést dr. Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató tartotta, aki szép erdélyi népviseletben jelent meg, s részt vett a szentmisén is. Bevezető szavaival köszöntötte az áldozatok hozzátartozóit, az ünnepségen megjelent Nógrádi Tibor önkormányzati képviselőt, a Plébános Atyát, az egyházközségi képviselőtestület Elnökét. Keresztút Beszédében röviden összefoglalta a magyar nép küzdelmes és szenvedésekkel teli történelmét a kezdetektől fogva napjainkig. Kiemelte, hogy már Bíborbanszületett Konstantin császár feljegyezte (elismerve a magyarok érdemeit is) a magyarok nagy hibáját, ti. hogy könnyen megoszthatók, sajnos mindig találni köztük árulót... Bizony ez végig kíséri történelmünket, akár a török háborúkat, vagy a Habsburgok igája elleni szabadságharcunkat tekintjük, de ugyanez vonatkozott az első és második világháború időszakára, nem beszélve a kommunista elnyomás alatti, és a közelmúlt évtizedeink egyes kormányaira is. Beszéde végén a szónok örök nyugodalmat kívánt Istentől az áldozatoknak, kik otthonuktól, hazájuktól távol ki tudja milyen borzalmas körülmények között adták életüket. A megemlékezés után a plébánosunk vezetésével az egész közösség imádkozott az elhunytakért, majd Sántáné Farkas Márta a hozzátartozók nevében megkoszorúzta az emléktáblát. A szózat eléneklésével ért véget megemlékező ünnepségünk. Fejes Ferenc Anyaszentegyházunk régi, szép hagyománya, hogy nagyböjti készületünket a keresztút elvégzésével még teljesebbé tesszük. E szertartást Urunk, Jézus halálára emlékezve pénteki napokon tartjuk, különösen a nagyböjti időszakban. Jézus útját elmélkedni szép számban gyűltek össze a hittanos gyerekek. Minden állomásnál egy-egy gyermek olvasott, majd közösen imádkozva léptünk tovább a következő állomásra. Nagy öröm, hogy gyermekeink mindezt szépen olvasva, fegyelmezetten, összeszedetten tették, átérezve a hely és az esemény méltóságát. Szalai István

3 A Búzaszöm korábbi számában meghirdetett Jegyes Hétvége idén rekord létszámú jegyespárt vonzott. A 21 pár és a kapcsolatépítésüket segítő 2 házaspár és a plébánosunk összesen 47 fős csoportja a templomkertben fogyasztotta el a vasárnapi ebédjüket. Jegyesek hétvégéje Szentmihályról Tálas Eszter és párja, Muskó Roland és párja, Valkó Gábor és párja, valamint a plébániánkon keddenként találkozó Antiochia ifjúsági csoport 4 tagja vett részt a hétvégén. Tekintsünk rájuk a jövő reményével, és ajánljuk őket imádságunkban Isten szeretetébe! 3 Templomkerti munkálatok Ősszel elkezdtük a templomkertet rendbe tételét. Elsőként kivágásra került a vén diófa, melynek törzséből a székelyföldi szobrászmester egész családot varázsolt elő. A kút fölé gyönyörűen kifaragott kerekes-kút készült, majd a három szoboralapzatot kiépítettük. Az ősszel elültetett fák és bokrok tavasszal immár kihajtottak. Köszönet illeti mindazokat, akik szívügyüknek tartják a templomkert szépítésének ügyét: a szoboralapzatot Mohácsi Vilmos burkolta, az ereszcsatornákat Lukács László és társai javították, a füvesítésben Papdiné Zsuzsa és Fejes Ferenc szorgoskodott, a virágok ültetésében és locsolásában Gombosné Ica járt elől, a járóköveket Mayer István tette a helyére.

4 4 Előzetes meggondolások a bűnbocsánat szentségéről Hogy a gyónást mint fölösleges terhet, vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogy a hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot adni a felkészüléshez. A keresztény ember számára fontos, hogy időről időre felülvizsgálja merre tart az élete, és szükség esetén irányt változtasson. Az egyházi év bizonyos szakaszai (advent, nagyböjt), egyes programok (lelkigyakorlat) vagy az élet nagy eseményei (házasságkötés, gyermek keresztelése, első szentáldozás, bérmálkozás) kézenfekvő alkalmat kínálnak ehhez. Sokan azt mondják: nincs mit meggyónnom. Az itt következő felkészülési gondolatok azon alapulnak, hogy nem magamat vizsgálom, hanem megkérem Istent: vizsgálj meg Te engem, mutasd meg, milyennek látod az életemet! Ha csak a saját szemüvegemen keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni. A felkészülésre szánj egy órát (a következő három lépésre percet). Maradj egészen egyedül Istennel, ahol sem csengő, sem telefon nem fog zavarni. Ez alatt az idő alatt ne hallgass zenét sem. Ülj le egy üres asztalhoz, és végy magadhoz egy teljes Bibliát, de legalább egy Újszövetséget. Legyen kéznél papír és ceruza is. Első lépés Ne feledd el jótéteményeit! Légy hálás, mert az bizalmat szül Kezdetnek olvasd, illetve imádkozd el a 103. Zsoltárt! Lassan, nyugodtan imádkozz, hogy a szíved is hallja, amit olvasol. Állj meg azoknál a mondatoknál, amelyek megérintenek. Végy egy darab papírt és írd a tetejére: Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el jótéteményeit! (Zsolt 103,2) Kérd az Urat, hogy mutasson meg neked mindent, ahol az elmúlt időben (utolsó gyónásod óta) jó irányban változtatott téged. Ezeket a felismeréseket írd fel a papírra, lehetőleg minél konkrétabban. Olvasd közben újra meg újra a 103. Zsoltárt, különösen azokat a helyeket, amelyek jobban megérintettek. Adj hálát Istennek, minden egyes dologért, ahol pozitív változást tapasztaltál. Adj hálát azokért az emberekért is, akik ebben segítettek és melletted voltak. A hála által erősödik a bizalmad. Könnyebben elhiszed, hogy Isten az életednek azokat a területeit is meg tudja változtatni, ahol most még sötétség van. Második lépés: Megbocsátja minden bűnödet Itt a bűneidről van szó 1.Bár a bűneidről van szó, mégse gondolj a rájuk ebben a második részben, hanem azt gondold végig. Hogy menynyire szeret az Isten. Engedd, hogy az Isten szeretete egész mélyen megérintse és átitassa a szívedet. Ha az ablakpárkány foltos, azt a leginkább akkor látjuk, amikor besüt a nap. Egy ének valahogy így hangzik: Az Isten szeretete olyan, mint a napsugár 2.Végy egy újabb papírt, és a tetejére írd fel: Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet, tégy próbára és ismerd meg utjaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem (Zsolt 139,23-24) A szívedről, a gondolataidról, az utadról, az életed alakulásáról van szó. 3.A következő 20 percben olvasd el újra meg újra a tékozló fiú történetét (Lukács 15,11-32). Figyelj az apára, hogyan viselkedik a fiaival. Isten ugyanígy szeret téged! 4.Imádkozd közben többször: Vizsgálj meg Istenem, és kérd Őt, hogy tényleg vizsgáljon meg. 5.Írj föl minden bűnt egész konkrétan, amelyet Isten megmutat neked, még a legkisebbeket, legjelentéktelenebbnek tűnőket is! 6.A 20 perc végén írd az oldal végére Isten ígéretét: Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket és megtisztítson minket minden gonoszságtól (1János 1,9) 7.Ha az életedet Isten fényében látod, talán szégyen vagy megtörtség vesz erőt rajtad. Ez jól van így, hiszen Isten a töredelmes és alázatos szívet nem veti meg (Zsoltár 51,19; Izajás 57,15) Isten szeret téged mindenek ellenére! Harmadik lépés: Minden sebedet meggyógyítja A lelki sérüléseidről van szó 1. Vannak lelki sérüléseid, amelyeket mások okoztak, de olyanok is, amelyeket magadnak köszönhetsz. Ezek a sérülések a legkisebb gyermekkorba is visszanyúlhatnak, de még ma is azonnal vérezni kezdenek, ha valaki ezeket a sebzett pontokat megérinti. Sokszor egy ilyen lelki seb az oka annak, ha bizonyos helyzetekben helytelenül viselkedsz, pedig harcolsz ellene. 2. Az Úr nemcsak meg akarja bocsátani a bűneidet, hanem meg akar gyógyítani minden sérültséget, ezeket a lelki sebeket is. 3. Olvasd el: 1Sámuel 1,1-20. Isten megengedte, hogy Annának ne legyen gyermeke. Újra meg újra megaláztatásban részesül a másik asszony részéről, mindig a legszentebb pillanatokban, amikor a család az áldozatát az oltárra viszi. A 10. versben ezt olvassuk: keseredett

5 5 volt a szíve Anna kiönti a szívét Istennek és Ő meggyógyítja. A 18. versben ezt olvasod: Azzal elment az asszony a maga útjára; evett, és az arca többé bánatosra nem változott. 4. Kérd Istent, hogy mutassa meg ezeket a sebeidet. Ha felfedezel ilyeneket, írd fel őket egy papírra. 5. Olvasd el közben még egyszer a 103. zsoltárt, időzz el azoknál a verseknél, amelyek segítenek abban, hogy tekintetedet a szerető és gyógyító Isten felé fordítsd. Megvallottam neked a bűneimet... Megvallásról van szó A pszichológusok szerint, amit nem mondunk ki, az nem fog meggyógyulni. A 32. zsoltár így fejezi ki ez a tapasztalatot: Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam:»Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak.«És te vétkem gonoszságát megbocsátottad. 2. A gyónásban öntsd ki bátran a szívedet Istennek: a hálában bűneid megvallásában gyógyulás kérésében A felkészülés minden pontjára térj ki a gyónási beszélgetésben. Nyugodtan magaddal viheted a jegyzeteidet is, amiket készítettél. 3. Gyóntató papod Krisztusra irányítja figyelmedet, aki a te bűneidért is meghalt a kereszten és végső szava ez volt: Beteljesedett!. Istentől kapott hatalmánál fogva feloldoz téged a bűneid alól, és megjelöl a megbocsátás pecsétjével. Hálát ad veled Istennek, akinek irgalmassága nagyobb minden bűnünknél. Végül imádkozni fog veled lelki gyógyulásért. 4. Fogadd Isten megbocsátó szeretetét! Ezt a leginkább azáltal teheted, ha hálát adsz azért, hogy megbocsátott neked. A köszönet azt jelenti: elfogadom a bocsánatot. 5. Kérd, hogy Isten mutassa meg neked, mit tehetsz jóvá. Ezt lehetőleg tedd is meg késlekedés nélkül! Az ószövetségi részeket itt közöljük arra az esetre, ha nem lenne kéznél teljes Biblia. Zsoltár 103 (Dávidtól): 1. Áldjad, lelkem, az Urat, s egész bensőm az ő szent nevét. 2. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. 3. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; 4. Ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. 5. Ő kielégíti javaival kívánságodat: mint a sasé, visszatér ifjúságod. 6. Igaz dolgokat cselekszik az Úr, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. 7. Megismertette Mózessel útjait, Izrael fiaival cselekedeteit. 8. Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú. 9. Nem tartja meg harag ját mindenvégig és nem fenyeget örökké. 10. Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért. 11. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. 12. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. 13. Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. 14. Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk. 15. Olyan az ember élete, mint a fűé: kivirul, mint a mező virága, 16. de ráfúj a szél, és nincs többé, s a helyét sem ismerik. 17. De az Úr kegyelme öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik, s igazsága azok unokáit, 18. akik megtartják szövetségét, és gondosan teljesítik parancsolatait. 19. Az Úr az égben állította fel trónusát, és királysága mindenen uralkodik. 20. Áldjátok az Urat, angyalai mind, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát, mihelyt parancsának hang ját meghalljátok. 21. Áldjátok az Urat, seregei mind, szolgái, akik akaratát megteszitek. 22. Áldjátok az Urat, művei mind, mindenütt, ahol uralkodik. Áldjad lelkem az Urat! Zsoltár 51,19 A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Izajás 57,15 Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve:»magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok, hogy életet adjak az alázatosak lelkének, és éltessem a megtörtek szívét.

6 6 Megnyílt a száraz levegős parajdi sószoba Kiknek ajánlott a sóterápia? A sóterápia használata légúti problémák esetén ajánlott: egyszerű és akut asztma, hörghurut, fertőző és allergiás asztmák, mandulagyulladás, légzéselégtelenség, tüdőtágulás, mellkasi és tüdő műtétek utókezelése, fül-orr-gége fertőzések, arc- és homloküreg-gyulladás, orr- nyálkahártya gyulladás, időjárás érzékenység, stb. Orvosi javaslat betegeknek: - Egészséges (vagy látszólag egészséges) személyek egészségmegőrző céllal, illetve szervezetük ásványianyagszükségletük kiegészítésére: hetente egyszer 30 perc; - Meghűlés, nátha kezelésére: napi perc, egy héten keresztül; - Asztmásoknak, allergiásoknak a betegségük súlyosságától függően: napi 1-2 óra, két héten keresztül (szükség esetén az intenzív kúra 2-3 havonta megismételhető). Csak betegeknek ajánlható? A száraz levegős sóterápia egyéb pozitív hatásokkal is rendelkezik. A parajdi só kalcium ionjai allergia ellenes, a bróm ionjai nyugtató, a jód ionjai fertőtlenítő és frissítő Farsang hatásukról ismertek. A parajdi só nátrium, magnézium és kálium ionok tartalma a szervezet általános ásványianyag ellátását javítják, ily módon fejtve ki egészségmegőrző, immunrendszert erősítő hatásukat. A száraz levegős sóterápia káros mellékhatásai nem ismertek, hiszen egy séta a sós levegős tengerparton sem igen jelenthet egészségügyi kockázatot. Mikor és ki használhatja? A plébánia épületében kialakított sószoba nyitvatartási rendje a családi napközi működései idejéhez és napjaihoz igazodik, hiszen ezt elsődlegesen a beíratott napközisek számára hoztuk létre (nekik ingyenes). Tehát munkanaponként 15 órától lehet használni; félórás turnusokban maximum 4 személynek ajánlott egyidőben. A bejárat mellett elhelyezett füzetbe előzetes feliratkozás szükséges, hogy lássuk ki, kivel, mikor szeretne a sószobában relaxálni, zenét hallgatni vagy beszélgetni, imádkozni. (A sószoba fenntartását önkéntes adományokból kívánjuk biztosítani: plébániánk tagjaitól 200 Ft, külsősöktől 500 Ft alkalmanként.) Az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is összegyűltünk a hittanos gyermekekkel plébániánk közösségi házában farsang szombatján (Hamvazószerda előtti szombat), amely idén március 5-re esett. Mintegy 30 gyerek jött el e vidám alkalomra, hogy együtt mulassunk, hiszen pár nap múlva már a böjti idő kezdődött. Először a jelmezesek felvonulására került sor. A háromtagú zsűri ötletes és szép alkotásokat értékelt, majd mindenki nyert valamilyen díjat. Ezután a vetélkedő következett, amiben sok érdekes, nevettető játékra került sor. Megtudhattuk, melyik csapat tud jobban verselni a farsangról (volt aki ezt pl. reppelve adta elő), ki az aki a legügyesebb a palacsintaevésben, de nagyon kreatív munkák születtek a palacsinta arcok megformálásban is. Azt is láthattuk, kire fér rá a legtöbb ruha, ez különösen gyermeket próbáló feladat volt a fűtött közösségi házban. Az előttünk álló böjti időszak főbb jellemzőit is lelkesen gyűjtötték össze a csapatok. Mindezek után a csokievést még fáradtan, és tele hassal is teljesítették a bátor jelentkezők. Végül mindhárom csapat közel egyenlő pontszámmal végzett a nagy küzdelemben. Külön köszönjük a zsűrielnöknek, Gyula bácsinak és Postáné Prágai Tündének a segítséget, amit a farsangi délután folyamán nyújtott. Farsangolni a felnőttek is szeretnek. Ezt bizonyítja, hogy még aznap este ismét megtelt a plébánia nagyterme jelmezes emberekkel. Idén először a szülők korosztálya is kimutatta homo ludens mivoltát, vagyis hogy maguk is megmaradtak játékos embernek.

7 Április elseje estétől, másodika estéig szentmihályi antióchiás fiatalok megújulási lelkigyakorlatot tartottunk. Egymást lelkesítve, vidáman, az áprilisi tréfát félretéve adtunk határozott választ a kérdésre, hogy lehet egy nap alatt lélekben, közösségben és Istennel való kapcsolatban megerősödni, megújulni. Találkozásunkat a személyesség, az őszinte egymásra figyelés, figyelmesség, és az az optimizmus hatotta át, hogy Istent keresve egymást, egymást meghallgatva Istent is jobban megtalálhatjuk, megismerhetjük. Péntek este szentmisén vettünk részt, majd felhőtlen játékkal, filmnézéssel hangolódtunk a hétvégére. Szombaton gondolatébresztő, megragadó előadásokkal, bevezetőkkel, kiscsoportos megosztásokkal ajándékoztuk meg egymást, a másikat, szembenézve önmagunkkal, formálódva Isten rólunk elgondolt tervének megfelelően: hiszen mindenkinek a hónaljában ott a cetli: Made in God! Beszélgettünk közösségünk aktuális helyzetéről, lehetőségeiről, és személyes küldetéseinkről. Amilyen bizalommal és meleg szívvel érkeztünk a megújulási hétvégére - és hála Istennek már a tavasz virágokat bontogató fuvallata is harmóniában volt velünk, kedvezve egy jó kis szombat délutáni métázásnak - olyan nyitott Megújulás Szentmihályon! szívvel, tervekkel indultunk neki a hétköznapoknak, az egymás közötti kapcsolatok, a közösség életének gazdagítása, gazdagodása reményében. Abban bizakodva, hogy arról ismerik meg az emberek, hogy Jézus tanítványai vagyunk, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt. Köszönjük a lelkigyakorlat hátterében tevékenykedő szülőpárnak, Noé Zoli és Gabinak valamint a finom étkeket készítő Takács Ferinek és továbbá Attila atyának szeretetteljes, támogató jelenlétét, munkáját. Cseh Miklós 7 A nyári Palánta-tábor előzetes híradás Az igényeket figyelembe véve és a korábbi évek gyakorlata szerint idén nyáron is lesz Palánta-tábor. Az iskolások nyári szünideje alatt ötnapos, bejárós táborokat tervezünk június 20 és augusztus 26 között. Hétköznaponként általában 9-15 óra között, hetente másmás tematika szerinti foglalkozásokat tartunk (kukta-,kézműves-, úszás-, sport-, magyarság-tábor, stb.), melyekről a Búzaszöm következő, június elején megjelenő számában részletesen olvashatunk. Plébániánk Közösségi Háza gyakran ad helyt különféle lelkigyakorlatoknak. A nagyböjti időben 18 piarista diák személyesen kísért lelkigyakorlaton vett részt. A gyermekek első szentáldozása május 22-én lesz. Előtte, 21-én szombaton 9 órakor várjuk az elsőáldozókat, szüleiket és keresztszüleiket. Míg a felnőttekkel a plébános beszélget arról, hogy mit tehetnek gyermekük és egész családjuk vallásos nevelése érdekében, a gyerekek játszhatnak és előkészülnek az első szentgyónásukra, melyre 11 órától kerül sor. Taizéi imaóra és zarándoklat Július 8-18 közötti napokban plébánosunk vezetésével zarándokútra indulnak a év közötti fiatalok. A festői szépségű Bajorországban 2 éjszakát töltenek, majd egy héten át a Burgundiában, Taizé faluban élő szerzetesközösség szervezésében ifjúsági találkozón vesznek részt. A 11 napos út hozzájárulási költsége mindössze Ft. Érdeklődni, jelentkezni lehet Attila atyánál. Szentmihályi templomunkban is szoktunk a taizéi szerzetesektől tanult énekekkel dicsőíteni a Magasságbelit, miközben szemlélhetjük a köztünk Jelenlévőt. Legközelebb április 30-án és május 14-én szombaton 19 órától tartunk tehát taizéi énekekkel kísért szentségimádást. Bérmálkozásra készülünk Bérmálkozóink, szüleik és bérmaszüleik számára lelki felkészülést tartunk a bérmálás előtt egy héttel, május 7-én, szombaton 15 órától 21 óráig a plébánia Közösségi Házában. A plébános felkérésére egy házaspár Budapestről érkezik, hogy saját életpéldájukkal és tapasztalataikkal segítsenek bennünket, hogy odaadóan kövessük a bérmálásban kiáradó Szentlélek indításait.

8 8 Anyák napja Május első vasárnapján (idén május 1-re esik) a gyermekek a szentmise végén a templomban köszöntik a édesanyjukat. Utána átmehetünk a plébániai Közösségi Ház nagytermébe, ahol a Palánta Zenesuli tagjai adnak örömkoncertet. Ezúton is megköszönjük Szakál Zsolt kántor-tanító úrnak a lelkiismeretes és eredményes zenei oktatást, nevelést. Új csoport a Családi Napköziben Május első vasárnapján, a szentmise után megnézhetjük a plébánia fenntartásában működő Családi Napközink legújabban kialakított játékszobáját, foglalkoztatóját. Az új egység májustól való beindítása lehetőséget biztosít a korosztályok szerinti csoportbontásra (1-3, 3-6 éves korúak). Május 1-én alkalom nyílik arra is, hogy megismerkedhessünk az új kiscsoport gondozójával is. Gyurisné Hutter Katalin, aki maga is 4 gyermekes édesanya, várja azon szülőket, akik érdeklődnek gyermekük családi napköziben való elhelyezésének lehetőségéről. Miserend Vasárnap 9 óra Hétköznap általában szerda, péntek 18 óra Az aktuális hirdetések a templomtorony aljában levő hirdetőtáblán olvashatók. Szentgyónás: nagykedden és nagyszerdán 17 órától Febr.: Jan.: Febr.: Márc.: Anyakönyvi hírek január március KERESZTSÉGBEN RÉSZESÜLT: Pap Ferenc és Lovászi Szilvia lánya, Melinda ELHUNYTAK: Szélpál János, Kónya Ferenc, Molnár Tibor, Szekeres Jánosné Pálfi Rozália, Tombácz Antal Papp Józsefné Szekeres Julianna A temetéssel, harangozással kapcsolatban bizalommal keressék Fejes Ferencet a Hasító u. 6 szám alatt vagy telefonon: 20/ , aki a megyéspüspöktől engedéllyel rendelkezik temetés végzésére és áldoztatásra. Temetkezés Szentmihályon Kultúránkban fontosnak tartjuk, hogy az elhunytak emléke méltó körülmények között őriztessék meg és a tiszteletadás megfelelő legyen. Ennek megvalósulása érdekében az évezredek során az emberiség kialakította sajátos szertartásos szokásait és temetkezési kultúráját valamint temetőit, ahol szeretteiről megemlékezhet. Így otthonaink megmaradnak a családi élet tűzhelyeinek, míg temetkezési helyet azért hozunk létre, hogy világosan elkülönüljenek az élők a holtak világától. Ráadásul ez lehetővé teszi, hogy az előttünk jártak emlékét a családtagokon kívül a barátok, ismerősök is megőrizhessék. A Katolikus Egyház mindig tisztelettel temette el halottait, hiszen az emberi test így annak pormaradványai is, a Szentlélek temploma és sok kegyelem közvetítő eszköze is volt. Ezt hintette meg a keresztvíz és lett ezáltal Isten gyermeke, ez fogadta magába szentáldozáskor az Úr testét, ezt kente meg szentelt olajjal a püspök a bérmálás alkalmával, és ugyancsak ezt jelöltük meg a betegek olajával a súlyos szenvedés idején és készítettük fel lelkét az örök életre. A Szeged-Szentmihály templomkert urnatemetőjének külön gondnoksága nincs. Az urnafülkék 30 évre való bérlése és a temetési szertartással kapcsolatos ügyek a plébánia irodájában intézhetők. A temetési helyek kialakítása a templomkert építészeti adottságainak megfelelően történt. Egy urnafülkében legfeljebb egy vagy két személy hamvai helyezhetők el, ha megfelelő méretű urnában helyezik el a hamvakat (ennek méretéről érdeklődni lehet az irodában). A temetések időpontja a hozzátartozókkal való előzetes megbeszélés alapján történik. A szertartás gyászmisével kezdődik és a búcsúvétellel valamint az urna elhelyezésével folytatódik. A templomkerti temetkezési hely minden nap 7-19 óra között szabadon látogatható, hogy az elhunytakért imádkozzunk. Thorday Attila, plébános Dr. Thorday Attila plébános elérhető a szentmisék előtt és után a templomban, és a 30/ vagy20/ telefonszámon. A szeged-szentmihályi Szent Mihály Plébánia hírlevele 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 62/ Felelős kiadó: Dr. Thorday Attila, plébános; tördelő-szerkesztő: Bauer Annamária Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni.

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni. Előzetes meggondolások 1. Hogy a gyónást mint fölösleges terhet, vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot

Részletesebben

BÚZASZÖM. Húsvéti szertartások és a non-stop bibliaolvasás SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele

BÚZASZÖM. Húsvéti szertartások és a non-stop bibliaolvasás SZEGED-SZENTMIHÁLYI. A Szent Mihály Plébánia Hírlevele SZEGED-SZENTMIHÁLYI BÚZASZÖM IX. évfolyam A Szent Mihály Plébánia Hírlevele 2012 Húsvét Húsvéti szertartások és a non-stop bibliaolvasás A húsvéti ünnepekre előkészítő nagytakarítás az épített templom

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból MEGELÉGEDETTSÉG Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból Fordította: Kerekes Mariann Lektorálta: Mannó Judit A fordítás alapja: CONTENTMENT Bahá í Publishing Trust; London, 1996 Magyarországi Bahá í Közösség Országos

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe. XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

Szegénység. -betlehemi egyszerűség- XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

A család védelme a politika feladata is

A család védelme a politika feladata is IX. évfolyam, 2. szám 2011 február A család védelme a politika feladata is A család az élet helye, ahol az élet megfogan és befogadásra talál. Mivel az ember nem egy tárgy, az emberi életet nem lehet gyártani.

Részletesebben

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt 2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra A Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia lapja Felelős kiadó: Pavlekovics Ferenc. Szerkeszti: Várbiró Péter. 7632 Pécs, Berzsenyi Dániel u. 16. telefon/fax. 06-72-438-086 Hivatali órák: munkanapokon 8-10 és

Részletesebben

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011.

VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. 1 VECSÉS, IRGALMAS JÉZUS PLÉBÁNIA LELKIPÁSZTORI TERVE, 2011. Tartalom: I. Bevezetés II. Céljaink megvalósítása munkacsoportjaink által 1. Liturgikus munkacsoport 2. Közösségi munkacsoport 3. Karitatív

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27. 13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben