Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is"

Átírás

1 Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Munkavédelmi nyílt napot tartanak a partnerség jegyében a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja alkalmából Kedvezőtlenül alakult tavaly a bejelentett súlyos munkabalesetek száma: mind országosan, mind megyei szinten megfordult az évek óta tartó csökkenő tendencia. Emiatt a hatóság megerősíti a munkavédelmi előírások végrehajtását szolgáló tájékoztató és felvilágosító tevékenységét Csongrád megye egész területén. Szerdán például a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft Munkavédelmi nyílt napján tartanak tájékoztató előadásokat a szakemberek. A cég részt vesz a Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért elnevezésű programban, amelynek keretében garantálja a munkavállalókat megillető alapvető jogokat, teljesíti az alapvető munkavédelmi előírásokat. A Nyílt napot sajtótájékoztató előzi meg 8.30-tól, amelyen részt vesz dr. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott is. Magyarországon naponta 50 ember sérül meg a munkahelyén, minden másnap történik súlyos munkabaleset és minden 5. nap meghal egy ember munkavégzés közben. A kivizsgált esetek azt mutatják, hogy a munkabalesetek 85 %-ában maga a munkavállaló is megakadályozhatta volna a balesetet. Az ilyen rendkívüli események hívják fel a figyelmet arra, hogy a munkabiztonsági, munkaegészségügyi követelmények teljesítése, a teljesítés elmulasztása milyen következményeket von maga után. Ilyenkor ébrednek rá a munkavállalók és a munkáltatók is arra, hogy ennek a nem megfelelően értékelt feladatnak a lényege a megelőzés. A CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft munkavállalója március 13-án súlyos, csonkolásos munkabalesetet szenvedett, melynek során jobb kézfejét csukló szintjén amputálni kellett. A Csongrád Megyei Kormányhivatal a bekövetkezett súlyos munkabaleset kivizsgálását követően elrendelte a Kft átfogó vizsgálatát. A megtett intézkedések hatására a cégnél kedvezően változott a munkavédelmi helyzet: a munkáltató határozott lépéseket tett a munkavédelmi előírások betartására. Mivel a hiányosságok folyamatos megszüntetése, javítása állandósult, és folyamatos továbbképzésekkel kívánják elérni a foglalkoztatottak tájékozottságát, a hatóság javasolta a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft vezetői részére a Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért programban való részvételt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Osztálya rendszeresen felhívja a Kft figyelmét a jogszabályok változásaira, a cég pedig szakmai napokat szervez, amelyeken a hatóság megosztja ellenőrzési tapasztalatait és konkrét jogesetek ismertetésével segíti a munkavédelmi és munkaügyi szabályok helyes alkalmazását. Ez történik majd április 29-én, szerdán, reggel 9 órai kezdettel is, a cég telephelyén. (Hódmezővásárhely, Makói út.) A szakmai napon közel száz munkavállaló lesz jelen, hogy meghallgassa a munkavédelmi előadásokat. A rendezvény apropóját az adja, hogy minden év április 28-a a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja. A szakmai programot sajtótájékoztató előzi meg 8.30 perctől, ugyanott. A sajtóeseményen dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, Mészáros Antal ügyvezető igazgató és Dr. Horesnyi Julianna a kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési osztályvezetője nyújt tájékoztatást a sajtó képviselői számára arról, milyen tendenciák tapasztalhatók a munkavédelem terén Csongrád megyében.

2 A Munkavédelmi Nyílt Nap programja 9:00-9:30 Köszöntő Mészáros Antal, ügyvezető igazgató Dr. Zámbó Anita, a Csongrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezető A CSOMIÉP Kft bemutatása Mészáros Antal ügyvezető igazgató 9:30-9:35 Megemlékezés a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja alkalmából. Dr. Horesnyi Julianna munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési osztályvezető 9: Munkavédelem a mindennapokban Majláth Mihály munkavédelmi ellenőr CSMKH 10:30-10:45 Szünet 10:45-11:45 Munkavédelmi oktatás Korom Péter munkavédelmi tanácsadó 11:45-12:00 Tűzvédelmi oktatás Bihacsy László 12:00-13:00 Egészségügyi oktatás (elsősegély nyújtási bemutató) Túri Mihály Csongrád megyei vezető mentőtiszt 13:00-13:10 A Munkavédelmi Nyílt Nap értékelése A rendezvény megközelíthető:

3

4 Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja Április 28-án van a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja, amelyet először 1984-ben a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartott meg, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is, mikor a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére egy emlékgyertyát gyújtottak azok tiszteletére, akik munkájuk következtében vesztették életüket óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a Munkavédelem Napjaként tartja számon ezt a napot. Világszerte minden évben legalább 200 ezer munkavállaló hal meg munkahelyi balesetekben, ezeknek és a munkával összefüggő betegségeknek több áldozata van évente, mint a háborúknak. Magyarországon feltehetően a balesetek felét, sőt egyes becslések szerint háromnegyedét titokban tartják. A halálos baleseteket viszont nem lehet elhallgatni: 2010-ben Magyarországon 82 ember, 2011-ben 69 ember, 2012-ben 57 ember, 2013-ban 53 ember, 2014-ben 69 ember vesztette életét munkabaleset következtében és közel 20 ezer munkavállaló szenvedett sérülést Magyarországon. Magyarországon naponta 50 ember sérül meg a munkahelyén, minden másnap történik súlyos munkabaleset és minden 5. nap meghal egy ember munkavégzés közben. Döbbenetes, felkavaró, kegyetlen számok. Az Európai Közösség tagállamaiban közösségi szinten évente csaknem munkával összefüggő haláleset következik be, amelyből a nagyobb arányt a foglalkozási betegségek képviselik: a munkahelyi balesetekkel kapcsolatos halálesetek száma, míg a foglalkozási megbetegedésekkel összefüggő halálesetek száma. A munkával összefüggő egészségártalmak rendkívül magas költségekkel járnak és minden egyes statisztikai adat mögött valódi emberek és azok családja áll. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kezdeményezésére emlékmű készült a munkahelyi balesetben elhunytak és megrokkantak emlékére. Az emlékmű tervezésére Budahelyi Tibor szobrászművész kapott felkérést Kiss Attila okleveles építészmérnök alkotótársával, akik ezt az összetett feladatot formailag modern keretben, drámai feszültséget keltve oldották meg. Munkájuknak köszönhetően, az alkotás intő jel, figyelemreméltó mementó. Az Európában egyedülálló emlékművet szeptember 30.-án avatták fel Csepelen. Országos adatok forrása: NGM Munkafelügyeleti Főosztály

Munkavédelem az Európai Unióban

Munkavédelem az Európai Unióban Munkavédelem az Európai Unióban Bevezetés 2 Visszatekintés a kezdetektõl máig 3 A felelõsség megosztása 8 Irányelvek 10 Intézmények 15 Új trendek az Európai Unióban 17 A jogharmonizáció eddigi eredményei

Részletesebben

18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet. egyes miniszteri rendeleteknek az egységes munkavédelmi hatóság megszervezésével kapcsolatos módosításáról

18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet. egyes miniszteri rendeleteknek az egységes munkavédelmi hatóság megszervezésével kapcsolatos módosításáról 18/2007. (V. 10.) SZMM rendelet egyes miniszteri rendeleteknek az egységes munkavédelmi hatóság megszervezésével kapcsolatos módosításáról A szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI REHABILITÁCIÓS JÓ GYAKORLATOK MAGYARORSZÁGON

FOGLALKOZTATÁSI REHABILITÁCIÓS JÓ GYAKORLATOK MAGYARORSZÁGON FOGLALKOZTATÁSI REHABILITÁCIÓS JÓ GYAKORLATOK MAGYARORSZÁGON Scharle Ágota Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kutatási jelentés (javított változat) 2011. április A kutatás megvalósulását az OFA/K-9843/0005/2010.

Részletesebben

T É N Y E K 22 Európai Munkavédelmi Ügynökség

T É N Y E K 22 Európai Munkavédelmi Ügynökség T É N Y E K 22 Európai Munkavédelmi Ügynökség Bevezetés A munkával összefüggő stressz Az Európai Unióban a munkával összefüggő stressz (MÖS) jelenti - a hátfájás után - a munkával összefüggő második leggyakoribb

Részletesebben

Kedves Olvasó! Esély 2010/1 3

Kedves Olvasó! Esély 2010/1 3 Kedves Olvasó! Az Esély ez évi első számát az Út a munkához program eddigi tapasztalatai ismertetésének szenteli. A program kezdettől fogva a szakmai, szakpolitikai viták kereszttüzében állt; szociálpolitikusok,

Részletesebben

Kurt Lewin Alapítvány Budapest, 2010 Második, átdolgozott változat

Kurt Lewin Alapítvány Budapest, 2010 Második, átdolgozott változat A Roma Integráció Évtizede Program által megjelölt célok megvalósulási folyamatának monitoring-vizsgálata Magyarországon a 2005-2009 közötti időszakra vonatkozóan Kurt Lewin Alapítvány Budapest, 2010 Második,

Részletesebben

Idősödő munkaerő mint lehetőség a vállalatok számára

Idősödő munkaerő mint lehetőség a vállalatok számára Idősödő munkaerő mint lehetőség a vállalatok számára A tagszövetségei Idősödő munkaerő mint lehetőség a vállalatok számára 1 Készült Magyarországon, 2010 júniusában. A kiadvány az Ageing Workforce 2 Ensuring

Részletesebben

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye. 2012. év

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye. 2012. év CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. év 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu Készítette:

Részletesebben

SOR(S)OK A TARTALOMBÓL LXX. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN

SOR(S)OK A TARTALOMBÓL LXX. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN PEDAGÓGUSOK LAPJA LXX. ÉVFOLYAM 11. A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN SOR(S)OK Sorokba szedve sorsunk. Költségvetési sorokba! Ezek összegében dől

Részletesebben

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről

Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Állásfoglalás a munkavállalók alkoholszondával történő ellenőrzéséről Sok esetben nem csak jogos gazdasági érdeke diktálja a munkáltatónak, hogy munkavállalói tiszta fejjel, alkoholos befolyásoltságtól

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2012. április 21., szombat. Tar ta lom je gyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2012. április 21., szombat. Tar ta lom je gyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2012. április 21., szombat 17. szám Tar ta lom je gyzék I. Utasítások 15/2012. (IV. 21.) BM utasítás a munkavédelem egyes ágazati feladatainak

Részletesebben

Ellentmondások a nem állami szociális ellátások körében

Ellentmondások a nem állami szociális ellátások körében Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Ellentmondások a nem állami szociális ellátások körében Készítette: Kovács Mária Mónika V. évfolyam Konzulens: Dr. Horváth M. Tamás egyetemi tanár Debrecen 2008.

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2013 2018)

Balatonrendes Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2013 2018) Balatonrendes Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2013 2018) 2013. szeptember Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Demográfiai

Részletesebben

Útmutató az önkéntes törvényhez. amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl

Útmutató az önkéntes törvényhez. amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl Útmutató az önkéntes törvényhez amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl Fejezetcím Tartalomjegyzék Szerzôk: dr. Bíró Endre dr. Bullain Nilda dr.

Részletesebben

"A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA."

A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA. "A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA." A társadalmi párbeszéd helyreállítása Magyarországon Munkaanyag Budapest, 2013. április 03. 1 Tartalom: 1. Bevezető 3. 2. A társadalmi párbeszéd helyreállítása Magyarországon

Részletesebben

A részes államok által benyújtott jelentések vizsgálata az egyezmény 35. cikke értelmében. Magyarország

A részes államok által benyújtott jelentések vizsgálata az egyezmény 35. cikke értelmében. Magyarország Egyesült Nemzetek CRPD/C/HUN/CO/1 Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény Kapják: általános JAVÍTOTT, SZERKESZTÉS NÉLKÜLI VÁLTOZAT 2012. szeptember 27. Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival

Részletesebben

Magazin LAFARGE. Egészség és Biztonság Hónap a Királyegyházi Cementgyárban 12. oldal CEMENT

Magazin LAFARGE. Egészség és Biztonság Hónap a Királyegyházi Cementgyárban 12. oldal CEMENT LAFARGE Magazin CEMENT A LAFARGE CEMENT MAGYARORSZÁG KFT. MAGAZINJA I. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2012. JÚNIUS Egy csapat vagyunk interjú Aubet Frédéric ügyvezetővel 4. oldal Több mint környezetvédelem másodlagos

Részletesebben

várható technológiai változásait, amelyek szerinte akár már 5 10 év múlva jelentõs hatással lehetnek a gázrendszerek tervezésére és szerelésére.

várható technológiai változásait, amelyek szerinte akár már 5 10 év múlva jelentõs hatással lehetnek a gázrendszerek tervezésére és szerelésére. Hírlevél 2011. december XII. évfolyam 2. szám Kedves Kollégák! Most, amikor az év vége közeledtével számvetést készítünk az eltelt idõszakról, jólesõ érzéssel állapíthatjuk meg, a partnerkapcsolatok újraszervezését

Részletesebben

Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020

Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020 Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020 Tartalom 1 Köszöntő... 4 2 Bevezetés... 6 3 Tervezési és végrehajtási alapelvek... 8 3.1 A tématerület pontos definiálása a tervezés során...

Részletesebben

Az önkormányzatiságnak nincs alternatívája Szekszárdra látogatott Schmitt Pál köztársasági elnök

Az önkormányzatiságnak nincs alternatívája Szekszárdra látogatott Schmitt Pál köztársasági elnök XXI. évfolyam, 22. szám Lapunk olvasható a www.szekszard.hu honlapon is 2011. június 5. SZEKSZÁRD VÁROS KÖZÉLETI HETILAPJA Az önkormányzatiságnak nincs alternatívája Szekszárdra látogatott Schmitt Pál

Részletesebben

Több munkahelyet Európában! (Wim Kok-jelentés)

Több munkahelyet Európában! (Wim Kok-jelentés) Több munkahelyet Európában! (Wim Kok-jelentés) Wim Kok vezette Foglalkoztatási Speciális Munkacsoport jelentése: Munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek Több munkahelyet teremteni Európában! (Jobs, jobs,

Részletesebben

A fogyatékossággal élő személyek munkakörülményei az ombudsmani vizsgálatok tükrében 1

A fogyatékossággal élő személyek munkakörülményei az ombudsmani vizsgálatok tükrében 1 Kozicz Ágnes Ottrok Viktória DOKUMENTUM A fogyatékossággal élő személyek munkakörülményei az ombudsmani vizsgálatok tükrében 1 Az eljárás megindítása A 2012. évben indított A Munka Méltósága című munkajogi

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről OptiJus Opten Kft. I. 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A 2012.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

Vegyipari. Ez történt 2014-ben. dolgozó

Vegyipari. Ez történt 2014-ben. dolgozó Vegyipari dolgozó Alapítva: 1906-ban LVIII. évfolyam 2015. február Ez történt 2014-ben érdekvédelem aktuális ülésterem Bridgestone, ahogy a szakszervezet látja A Bridgestone-nál működő szakszervezet bízik

Részletesebben

OSZTÁLYTEREM VAGY IRODA? Az ismeretek bővítésének és a foglalkoztathatóság növelésének legjobb módszerei

OSZTÁLYTEREM VAGY IRODA? Az ismeretek bővítésének és a foglalkoztathatóság növelésének legjobb módszerei OSZTÁLYTEREM VAGY IRODA? Az ismeretek bővítésének és a foglalkoztathatóság növelésének legjobb módszerei Mikor lesz elég a tanulásból? A diploma önmagában nem garantálja, hogy az ember el is tudjon helyezkedni

Részletesebben

Az Állami Számvevőszék 2012. első félévi ellenőrzési terve

Az Állami Számvevőszék 2012. első félévi ellenőrzési terve Az Állami Számvevőszék 2012. első félévi ellenőrzési terve Jelentéseink az Országgyűlés számítógépes hálózatán és az Interneten a www.asz.hu címen is olvashatóak. Jelentéseink az Országgyűlés számítógépes

Részletesebben

Tevékenység: Eredmény:

Tevékenység: Eredmény: Tevékenység: Polgármesteri hivatalok és települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitás-gazdálkodásának, a munkatársak munkaköri és szervezeti besorolásának illeszkedésének

Részletesebben