A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓ. VIII. évfolyam, 3. szám; 2010.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓ. VIII. évfolyam, 3. szám; 2010."

Átírás

1 A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓ VIII. évfolyam, 3. szám; június- augusztus Tanévkezdés Véget ért a szünidő és máris elkezdődött egy új tanév. Gyerekekkel beszélgetve úgy láttam, főleg három dolog van ott a kicsi szívekben: öröm, kíváncsiság, meg egy kis félelem. Öröm, sok gyermek már alig várja, hogy elkezdődjön az év és találkozzon osztálytársaival, barátaival a sok nyári élmény megosztása végett. Szülők is várják az iskolakezdést, sajnos rohanó világunkban fellélegzünk, valljuk be őszintén, mindnyájan végre legalább fél napig felügyelet alatt lesz a gyerek, foglalkoznak is vele, na meg délutánra is kap feladatot, így talán nem nyaggatja aput, anyut unalmában, mint egész nyáron. A pedagógusok is örülnek, (amikor nem lehet tudni ki lesz a következő, aki az állását elveszíti) hogy van munkahelyük, öröm az új tanulók megismerése, az új tehetségek felfedezésének lehetősége, a bizonyítási vágy, amit valahol egy lelkiismeretes pedagógus így fogalmazott, Na menjünk, faragjunk ezekből az emberpalántákból is embert! Kíváncsiság, hogy mit hoz az új év, milyenek lesznek az diákok, tanulók ha valaki új osztályba került az osztálytársai. Jöttek-e új gyerekek, nem ment-e el valaki? Ki lesz a tanító néni, vagy nagyobbaknál az osztályfőnök? Mi lesz a tananyag? Megállja e a helyét a gyermekem?...és még sok hasonló kíváncsi kérdés. Az iskolák színes könyveket kapnak újabban, és a könyvekbe bele lehet lapozni, hogy megnézze az ember, mi van bennük, de az előttünk levő időbe nem lehet. A napokat nem lehet úgy lapozni, hogy megnézzük, mi lesz a jövő héten, meg félévkor, meg az év végén. Az ember óhatatlanul is fél az ismeretlentől. Mennyit kell majd tanulni? Ki milyen szigorú lesz a tanítók, tanárok közül? Nem leszek-e beteg. Milyen erős lesz a verseny? Valaki úgy értesült, hogy az ő osztályukba csupa jeleseket vettek fel. Azok között is van különbség, de ez mikor alakul majd ki? Mennyire kell majd hajtani? Mennyibe kerül a beiskolázás, megállja e a helyét a gyermekem? Lesz e pénz az iskola fenntartásra, kell e embert elbocsátani, eltudják e sajátítani a gyermekek az új anyagokat tőlem, tudok e fegyelmet tartani... Jó lenne, ha egy hatalmas kéz ott lenne mindig felettünk, s ha szükség van segítségre, segítene. Vagy valaki láthatatlanul mindig jelen lenne, és súgna, ha kell. Jó gondolatokat adna, vigyázna ránk. Egy alkalommal láttam egy kislányt. A tanítás végén várta az apukája az iskola előtt. Ott volt egy útkanyarulat is. Mielőtt az apukájához ment, még át akart szaladni az utca túlsó felére a barátnőhöz valamit odaadni neki. És mivel sietett, nem nézett se jobbra, se balra, és ott jött elé nagy sebességgel egy autó. Ezt a pillanatot kapta el a tekintetem és a hideg végigszalad a hátamon: mi lesz most?! S akkor kinyúlt egy erős kéz, s elkapta a kabátjánál a kislányt úgy, hogy a felső gomb le is pattant és repült, olyan erővel kapta el. Persze az autó is fékezett, de nem tudott volna megállni. Így menekült meg a kicsi, hogy

2 június - augusztus egy erős kéz idejében még elkapta. Ilyen erős kézről álmodoznak ám a felnőttek is. Jó lenne, ha egy ilyen vigyázna ránk. Ha egy ilyen vezetne. Ha egy ilyen adná azt, amire szükségünk van. S ha mi már nem boldogulunk, valaki mégis ott lenne mellettünk. De hát nem őrizhet egyikünket sem az apukánk, anyukánk állandóan. Kire számíthatunk akkor? Van egy rész a Bibliában, mely Józsuéről szól. Gondoljuk végig ezt a történetet, pedagógus, szülő és gyermeki szemmel, magunkra ismerünk -e? Mózes halála után Isten úgy döntött, hogy rá bízza a választott népet, vagy is a honfoglalást, Kánaán meghódítását. A történet egy olyan férfiről szól, aki nagyon bátor volt. Egy alkalommal azonban mégis nagyon félt. Akkor félt Józsué a legjobban, amikor Isten az Ő egész népének a sorsát reá bízta. Isten azt mondta: az én egész népemet vezesd ( Szülő téged bízlak meg egy vagy több gyermek felnevelésével, pedagógus téged bízlak meg egy egy osztály tanításával ) be ebbe az országba. Milyen országba? Egy olyan országba, amit még megszállva tartottak. Ott nem várták őket tárt karokkal és nyitott kapukkal. Ellenkezőleg: ellenségnek tekintették őket. Józsué megkapja a parancsot: indulj! Körülbelül így beszélgethettek: - S hogyan, Uram? - Úgy, hogy mentek szépen városról városra, beveszitek a várakat. - Na de Uram, azok fel vannak fegyverkezve. Az én népem meg nem szokott a hadakozáshoz. Itt apró gyerekek is vannak, meg visszük a kis motyónkat, mindenünket, amink van. Terelgetjük a kis állatainkat. Nem hadsereg vagyunk, hanem vannak ugyanfegyveres katonák is köztünk, de jön az egész nép is. ( mi nem így vagyunk a feladatok terén, szabadkozunk mondjuk a kifogásainkat ) Ekkor ígér valamit Isten. Ne félj, mert én mindig veled leszek előtted járok. Ne félj, és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész. És ezek lesznek az ország határai... Még be sem tették a lábukat, Isten már mondja, mi lesz az ország határa. Ez lesz a tiétek. Sőt azt mondja: én ezt már a kezetekbe adtam. Ilyenkor szokott az ember rákérdezni: hogy tetszett mondani? Nem egészen értem. Még kívül vagyunk, és Isten már elintézte, hogy a kezetekbe adtam? Azt mondja Józsuénak: menjetek csak nyugodtan. Félelmet oltottam azoknak a szívükbe. Azok már most félnek tőletek. Győzni fogtok. Na, de ki bizonyos ebben? Az, aki elhiszi, hogy Isten igazat mond. Ha Isten azt mondja: ez a tiétek lesz, akkor biztos a miénk lesz. És mikor és hogyan? Azt majd meglátjuk. De ebben bizonyosak lehetünk. Azok már félnek tőlünk? Pedig ők az erősebbek. Na, de ha ők félnek, akkor mi vagyunk nyeregben. Akkor mi fogunk győzni egészen bizonyosan. Isten azt mondja: mindenütt veletek leszek, ahova csak mentek. Itt hangzik el ez a nagyon sokat jelentő mondat: Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam, nem hagylak el nem szolgáltatlak ki. Mintha azt ígérné Isten: nyugodj meg, Józsué, egy láthatatlan, hatalmas kéz ott lesz mindig felettetek, körülvesz titeket és megvéd az ellenségtől. Azon múlik minden, hogy ezt elhiszi Józsué meg a nép vezetői, vagy nem. Ha elhiszik, akkor elindulnak. És elindultak-e? Igen el. Tehát elhitték. Ettől kezdve lépten-nyomon tapasztalták, hogy Isten ígérete igaz. Pedig Józsué szíve is tele volt félelemmel: jaj, Uram, hogy lesz ez az ország a miénk? Jaj, Uram, Mózes meghalt. Eddig mindig tőle kértem tanácsot. Most kitől kérjek tanácsot? S mit mond Isten?- Nem maradsz te tanácstalan. Mózesnek kijelentettem az én igémet. Ott van a törvény. Attól el ne térj, olvasd és tanulmányozd éjjel-nappal. Legyen a fejedben és a szívedben is az, amit mondtam eddig, ahhoz tartsd magad. Eszedbe jut egy jó gondolat, helyesen fogsz dönteni. - Na, de Uram, én tapasztalatlan vagyok. Mózes évtizedekig vezette a népet, én meg csak most kezdem. - Nem baj, majd egyre több tapasztalatot gyűjtesz, de nem a tapasztalaton múlik elsősorban, Józsué, hanem azon, hogy én nem maradok el tőled, és nem hagylak el. Ezt kell Józsuénak jól megjegyeznie és a szívébe vésnie. Ha valami baj támad, akkor ez jusson eszébe. Isten megmondta: nem maradok el tőled, és nem hagylak el! És ez így is volt, mert sok baj támadt és sok nehéz helyzetbe került Józsué meg a nép, de újra és újra erre emlékezett. Isten megmondta: nem maradok el tőled, nem hagylak el. Így bátorította Isten mindig Józsuét. Amikor elcsüggedt és csak magára nézett: már megint olyan feladat van, amihez nem értek, ez már megint meghaladja az én erőimet; meg a saját gyenge népére nézett, meg arra az ellenségre, amelyik olyan erősnek tűnt mindig, akkor Isten újra és újra felemelte a fejét. Őreá nézzél! Mit mondott Ő? Nem maradok el tőled, és nem hagylak el. Eddig elmaradt és elhagyott? Nem! Mindig azt tapasztaltuk, hogy ott van és nem hagyott el. Akkor? Holnap vajon Ő már nem lesz Isten? Vagy holnap elfeledkezik rólatok?

3 2010. június-augusztus 3. Újra és újra rászorította Isten, hogy higgyenek. Azt vegyék komolyan, amit Isten mondott nekik. Attól ne térjen el se jobbra, se balra, hanem maradjon meg azon az egyenes úton. Így mentek városról-városra. Hogy vették be a legerősebb várat, Jerikót. Nem ők foglalták el, Isten a kezükbe adta. Láthatták, milyen az, hogy Isten előttük lerombolja a falakat, ők meg besétálnak. Aztán volt olyan, hogy nekik kellett megküzdeniük, de ebben a küzdelemben is Isten erősítette őket, és vitte el előlük az ellenséget. Végül is elfoglalták azt az országot annyira, hogy Józsué utódai a mai napig ott laknak. Isten ennyire igazat mond. Nem maradok el tőled, nem hagylak el! Ezt ígéri a gyerekeknek is most, ennek az új tanévnek az elején, és ezt ígéri mindnyájunknak Isten pontosan tudja, hogy melyikünket milyen terhek nyomasztanak most. Milyen gondok vannak a szívünkben. Mi megoldatlan az életünkben. Mi az, amin állandóan gondolkozunk, de nem jutunk előbbre. Mi az, amitől nem tudunk szabadulni, vagy amitől félünk. Lehet, hogy semmi okunk nincs félni tőle, lehet, hogy minden okunk megvan rá. Akkor is érvényes az Ő ígérete: nem maradok el tőled, nem hagylak el! Az Ő hatalmas keze ott van felettünk. Az Ő szeretete körülvesz. Az Ő igéje világít és mutatja az utat. Csak ettől ne térjünk el se jobbra, se balra! Az apukánk nem lesz mindig mellettünk. Az anyukánkhoz nem kiálthatunk mindig a bajban, hogy anyu.! De Őhozzá kiálthatunk. Isten mindig hallótávon belül van. Erről számolnak be azok, akik már szoktak imádkozni, és tudnak imádkozni. Nincs olyan helyzet, és ezen a világon nincs olyan hely, ahonnan ne lehetne Istenhez úgy imádkozni, hogy Ő azt meg ne hallaná. Még ha magunkban mondjuk el, így hangosan nem mondjuk ki, akkor is meghallja. Sőt azt ígéri a Biblia: mielőtt elmondjuk, Ő már érti, mi van a szívünkben. És Ő ki akar venni onnan minden félelmet és szorongást, és ígéri az Ő állandó jelenlétét. Nem maradok el tőled, nem hagylak el sem a tornaórán, sem a matekórán. Sem a tanév elején, sem a közepén, sem a végén. Sem otthon, amikor tanultok, sem, amikor izzadtan dolgozatot kellene írni, és az elején nehezen jutnak eszetekbe a dolgok, s aztán egyszer csak megindul, s mindent szépen, hibátlanul le tudtok írni. Nem hagy el sem az utcán, ahol sok veszélynek ki vagyunk téve, sem a családi körben, ahol azt hisszük, hogy biztonságban vagyunk. Nem hagy el egészségesen sem, és ha valami betegséget bocsát ránk, még azt is a javunkra fordítja, és valamit megtanulunk belőle. Nem hagy el, és megtanít arra, hogy becsületesen tanuljatok. Megtanít arra, hogy segíthetünk másoknak, és gondoskodik arról, hogy megérkezzék a segítség idejében hozzánk. Isten annyira komolyan vette ezt az ígéretet, hogy nem maradok el tőled, nem hagylak el, hogy az Ő hatalmas kezével egyszer úgy nyúlt utánunk, hogy egy élő személyben, Jézus Krisztusban eljött erre a földre, és ez a Jézus azt ígérte a benne hívőknek, hogy veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Jézus Krisztus az Isten hatalmas keze. Benne lett láthatóvá Isten keze. Őáltala szabadított ki minket a tehetetlenségből, a kétségbeesésből, minden félelmünkből. A Biblia így mondja: a bűnből, a halálból és a kárhozatból. Aki megragadja Istennek ezt a kezét, vagy is aki hisz Jézus Krisztusban, az tudja: semmi oka a félelemre. Ugyanolyan veszedelmek között vezet az ilyen emberek útja is, mint a többieké, de ismerik azt az Istent, aki megígérte, hogy nem maradok el tőled, nem hagylak el. Józsué hitt Istennek, és ez a hit adott neki bátorságot, hogy mégis csak elinduljon. Ez a hit sokszorozta meg az erejét. Ugyanez az Isten mondja most nektek is, mindnyájunknak: Légy erős és kitartó, ne félj, és ne rettegj. El ne távozz a törvénykönyv olvasásától. Tanulmányozd azt éjjel-nappal, és ami meg van írva, aszerint járj, és akkor boldog leszel a te utadon. Dédnagyszüleinktől, nagyszüleinktől, de lehet, hogy szüleinktől hallhattuk a régi szívmelengető történeteket a petróleum lámpa fényénél esténként amikor még nem volt televízió, számítógép a család összeülve olvasták a bibliát, az élet könyvét, jó lenne ezt feleleveníteni, rohanó világunkba család elővenné a Bibliát, megszólalhatna Isten, aztán megszólalnánk mi, elmondanánk neki a panaszainkat, megvallanánk bűneinket, megköszönnénk az ajándékokat, amit kaptunk tőle, és egyre szorosabb lenne ez a vele való kapcsolat, és egyre jobban tudunk bízni abban: ne félj, ne rettegj, légy bátor és erős, mert az Úr mindig veled lesz. Mindig Istenre nézni. Megtanulni folyamatosan imádkozni, megtanulni az Ő igéje szerint járni. Jó lenne, ha ezt az egy mondatot most tényleg meg is tanulnátok. Bevésnénk a szívünkbe is, amit Isten mond Józsuénak: Nem maradok el tőled, nem hagylak el! Annak a Józsuénak mondta, aki egy kicsit tényleg félt ebben a helyzetben, de Isten minden félelemtől megszabadította. Mi is a hitben, félelem nélkül és örömmel indulhatunk az új tanévbe

4 június - augusztus Nyári események összefoglalása írásokban, képekben Cserey András újmiséje Csépán és Szelevényen Egy papi hívatás története dióhéjban. Olyan családban születtem, amely 10 éves koromban felbomlott. Két édes lánytestvérem van. Édesanyámmal és húgaimmal Nagymamámmal költöztünk Budapestre. Addig több városban éltünk, úgymint Komárom, Sopron, Szombathely és Cegléd. Már kora gyermekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy életünknek egy igazi célja "...Dómine, non sum dignus..." lehet, Istennek szolgálni úgy, hogy alkalmasak legyünk az... És mégis! örök boldogság elérésére. Ez a gondolat valóban végig kísért egész életem során. Gimnáziumi évek alatt az esztergomi ferenceseknél kispapjelölt voltam, de az utolsó diák nyaramkor igen szerelmes lettem húgom barátnőjébe. Ezért nem mertem vállalni a cölibátussal járó papi hivatást. Így lettem elektroműszerész, majd 10 évi gyári munkásévek után mentem szakoktatónak majd technika és fizika tanárnak. Ekkor már megnősültem és három lányunk született. Negyvenhárom éves voltam, mikor az Újember hetilapban olvastam, hogy II. János Pál pápa egy Ausztrál nagypapát pappá szentelt. Ekkor dobbant meg ismét a szívem, hogy András neked sem lehetetlen még pappá lenned. Későn, ötven éves koromban derült ki, hogy nyitott gerinccel születtem. Ezért leszázalékoltak. De miután megtanultam ezzel fogyatékosságommal élni, mertem vállalni újabb munkákat. Ekkor kerültem a Ferencesek budai központjába sekrestyésnek. Miután feleségem többször is kijelentette, hogy nem akar hozzám jönni (egyházi házasságot nem volt velem hajlandó kötni), így az érseki bíróság semmisnek mondta ki a mi együttlétünket. Ezért el is váltunk, és a két nagyobb leány velem jött. A legkisebb lányom is 16 évesen kopogtatott és kérte hogy vegyem magamhoz, mert egyáltalán nem jön ki az Édesanyjával. Így mind a három leányom az én hajlékomból mentek férjhez, Tőlük van összesen tíz unokám. Máriabasnyőre szerveztek zarándokutat, amin megürült egy hely, betegség miatt. Ez történt augusztus 15-én. Erre kaptam lehetőséget, hogy én menjek. Ott történt, hogy amíg néztem hogyan készülnek az oltár körül a kapucinus szerzetes pappá szentelésére, egyszer egy hangot hallottam: Te is ott lehetnél! Sámuel története jutott azonnal eszembe, mire válaszoltam, hogy igen hallom szavad Mennyei atyám, de ha ez így igaz akkor nekem életgyónást kell most végeznem, hogy el tudjak indulni erre az útra. A következő pillanatban egy kapucinus testvér ment volna előttem, mire megszólítottam és érdeklődtem, hogy testvér, vagy pap? Mire a válasz az volt: Péter vagyok.mire mondtam Neki, hogy nekem pedig életgyónást kell tennem. Erre megfogta a karomat és bevitt a rendház oratóriumába és ott meggyóntatott. Először úgy gondoltam, hogy ferencesnek kell lennem. Ezért elindultam ezen az úton, de Isten addig vezetett, míg megértettem, hogy nem elég elfogadni a meghívást, hanem teljes egészben Istenre kell bízni életemet. Hagyni, hogy oda kerüljek ahová Ő szánt. Így lett teljes az életem. Kikerültem a ferencesektől négy év után, és egy év Karmelita rendházban töltött és után kerültem a váci egyházmegyébe, ahol dr. Beer Miklós megyés püspök úr június 20-án áldozó pappá szentelt. Szentelésemkor azonnal három falu plébániai kormányzójának nevezett ki a Püspök úr. Ezzel a kinevezéssel kaptam meg azt a lehetőséget, hogy Isten országát tudjam a magam gondolatai szerint, de a püspöki utasításnak megfelelően egyre jobban vezetni, növelni.

5 2010. június-augusztus 5. Nyári tábor Tiszajenőn. Már több alkalommal vettem részt a tiszajenői hittanos táborban, mint táborlakó, de most sokkal izgalmasabb volt, mert mint kisebb testvér (segítőként) lehettem jelen a tábor életében. Kihívás és felelősség egyben, megtudok e felelni az elvárásoknak, és felelősség, tudok e növekedni alázattal, szolgálatban és hitben. A tábor augusztus 9-13-ig tartott, Csépáról és Tiszasasról 12-en mentünk sátortáborozni. Lelki témája a hétnek a Bibliából vett Jézus beszélgetése a szamáriai asszonnyal (Jn 4,5-42), története volt, kommunikáció és kapcsolatok témakörhöz kapcsolva. A mindennapi szentmisék, előadások és színdarabok mellett egy napot töltöttünk el a tiszakécskei strandon. Éjszakai akadályversenyt is rendeztünk, ami egy kicsit próbára tett bennünket, de utólag jó emlékeink vannak róla. Színesítette programjainkat a sport és kézműves délután, valamint nagyszerű tanúságtételeket hallhattunk fiatal előadóktól a párkapcsolatokról. Egy nap a Magyarság jegyében telt el, a kunszentmártoni hagyományörző klub fiataljai korhű ruhákban, korhű fegyverekkel bemutatót tartottak, melyeket a táborlakók is kipróbálhattak. Sokat beszélgettünk, jó volt találkozni a régi táborlakókkal, és új arcokkal, a nyíregyházi Kamilliánus nővérek segítő mosolygós szeretetével, akik már több alkalommal megtisztelték táborunkat. Már nyugodtan mondhatjuk, hazajönnek közénk. Két napra szíve Dénes atyát is visszahúzta hozzánk, előző hetekben adott helyet a pilisi plébánián a DélDunás fiatalok régiós táborának. Meglátogatott bennünket Farkas László atya az egyházmegye ifjúsági referense, Szegedi László sülysápi atya, és a záró tábortűzre, ami vendégeink szerint igen színvonalas volt Széles László tószegi atya is eljött. Táborzáráskor koncertet adott Gável András. Azt hiszem, az idei táborról mindenki jó emlékekkel tért haza! Vár a Tisza mindenkit, jövőre találkozunk! Egedi Marianna csépai táborlakó...pihenés túra után... Vidám percek a tábortűznél...

6 június - augusztus Hitet és reményt a keresőknek Gyakran előfordul, hogy felnőttek, fiatalok felfedezik, hogy Isten létezik; felfedezik Krisztus tanításának vagy a Katolikus Egyháznak szépségét, erejét, s szeretnének maguk is Jézus követőjévé válni: szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz járulni. Hasonlóan gyakori, hogy olyan szülők, akiket korábban nem vonzott a kereszténység vagy eltávolodtak attól, egyszerre találkoznak Jézussal, s szeretnék nagyobbacska gyermekeiket is vallásosan nevelni. Ismét máskor házasságra készülő fiatalok szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz járulni. Mi az útja, ha felnőttek, fiatalok, gyermekek szeretnének megkeresztelkedni, elsőáldozáshoz, bérmáláshoz akarnak járulni? Egyesek azt szeretnék, hogy mihelyst ők pl. a keresztséget kérik, a lelkipásztor azonnal szolgáltassa ki azt. Esetleg hivatkoznak arra, hogy az ő gyermekkorukban vagy egy másik plébánián szó nélkül vagy kis előkészítéssel megkereszteltek, elsőáldozáshoz engedtek valakit. Mit mond a Katolikus Egyház? Amikor valaki megkeresztelkedik - hasonlóan ha áldozik vagy bérmáláshoz járul -,azt jelzi, hogy új életet akar élni, Jézus törvényei szerint a keresztények közösségében. Isten ehhez adja a maga erősítő és megszentelő-felszentelő segítségét, kegyelmét. Az Egyház meghív minket, hogy vegyük komolyan Istent és az Egyházat, akinek a szentség vételével átadjuk életünket, hogy vegyük komolyan önmagunkat, döntésünket: és ha igent mondunk Istennek, akkor azt éretten, felkészülten mondjuk ki. Vagyis az Egyház azt mondja: Aki a szentségekhez járul, annak jól fel is kell készülnie erre: hogy a szentség ne csak szép ünnepség legyen, hanem valóban az élet átadása Jézusnak, az Egyháznak. (Egyházi Törvénykönyv 843/2. kánon; vö.840. kánon) Az elmúlt évszázadokban Európa országaiban a társadalom és az egyes emberek életét átszőtték a vallási ünnepek, szokások. Természetes volt, hogy a megszületett gyermeket megkeresztelték, a kisiskolást elsőáldozáshoz vitték, a nagyobbakat bérmáláshoz. Ekkoriban azonban a gyermekek számára természetszerűen biztosítva volt a vallásos környezet, a vallásos nevelés a családban és a társadalomban. A mai világban a vallás helyzete más. Sem a társadalom, sem a család nem biztosítja automatikusan a keresztény nevelést. Így a Katolikus Egyház hangsúlyozottabban kötelességének érzi, hogy legyen segítségére a szentséget kérőknek a kereszténység elmélyítésében; s azok egy komoly felkészülés után járuljanak a keresztséghez vagy más szentséghez... (Készült: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia dokumentuma alapján) Szeretettel hívok és várok minden érdeklődő felnőttet, aki szeretne megismerkedni a katolikus hittel és vallással, ill. aki szeretne részesülni a Katolikus Egyház szentségeiben (keresztség, elsőáldozás, bérmálkozás, házasságkötés, házasságrendezés). I. Találkozó: szept. 30-án (csütörtök) kor a csépai plébánián. II. Találkozó: okt. 7-én (csütörtök) kor szintén a csépai plébánián. Érdeklődni és jelentkezni a következő telefonszámom lehet: , vagy -ben: lengyel.zsolt@vaciegyhamegye.hu. Lengyel Zsolt plébános

7 2010. június-augusztus Anyakönyvi hírek Kereszteltek Szelevény Bárkai Zsolt és Juhész Éva gyermeke Zsolt Elhunytjaink Csépa Szvoboda Mihályné szül:szilágyi Mária ( élt 74 évet) Mező Ferencné szül: Dunai Ilona (élt 97 évet) Kiss József Jánosné szül: Szira Ilona (élt 63 évet) Cseh István (élt 53 évet) Szombathelyi Hajnalka Gizella (élt 62 évet) Ajtai Sándor (élt 53 évet) Horváth Lajos (élt 55 évet) Kolompár Nándor (élt 24 évet) Fialka Istvánné szül: Maszlag Veronika ( élt 67 évet) Szanda Jánosné szül: Korponai Krisztina (élt 78 évet) Rontó Jenőné szül: Vincze Erzsébet (élt 88 évet) Tiszaug Lingurár Józsefné szül: Lingurár Ilona (élt 51 évet) Tiszsas Nemes Józsefné szül: Gyömbér Mária (élt 87 évet) Szelevény Csonka Lászlóné, szül: Vitéz Éva Mária (élt 60 évet) Sáradi István (élt 66 évet) Sárik István (élt 70 évet) Petró Mátyás Tibor (élt 59 évet) Bogyó András (élt 84 évet) Bánkúti László (élt 81 évet) Szabó János (élt 48 évet) Sütő László (élt 69 évet) Hegedűs Antalné szül: Dudás Rozália (élt 76 évet) 7.

8 június - augusztus Gyereksarok Nyári élmények képekben... Vetélkedő a kunszentmártoni hittanosokkal :...Nóóóra Kis csapat a tősfürdői strand előtt... segíííítesz......a füst elszáll az emlék megmarad......mozi a vége, fuss el véle... Ü Z E N E T Felelős kiadó: Lengyel Zsolt plébániai kormányzó Kérjük, ha valakinek van az egyházközösség épülésére szolgáló írása, cikke, akkor szíveskedjék eljuttatni a plébániára a további számok összeállításához! Cím: Római Katolikus Plébánia, Csépa, Rákóczi út 9. Tel./Fax.: 56/ Honlapunk:

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) 2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Jöjj, Szentlélek, jöjj, Szeretet Lángja, Jöjj,

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam

jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam 5. LÉPÉS H ALLGASS MEG MÁSOKAT A személyes tökéletesedés felé vezetô út következô lépése, amelyet egyszerûen így is megfogalmazhatnánk:

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza KIÁLTÓ SZÓ Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Alapige: János 1,19-23 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat

4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. április 25. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Rovarirtásból élt a novícius

Rovarirtásból élt a novícius Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben