GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-i ülésére
|
|
- Győző Balog
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-i ülésére Tárgy: Javaslat a szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló (1106.) számú önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Dr. Gémesi György
2 Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (továbbiakban: Szociális törvény) és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény, valamint ezen törvények végrehajtására hozott kormányrendeletek és a (116.) számú önkormányzati rendelet határozza meg a pénzbeli és a természetben nyújtható ellátások körét március l-től a képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személyek részére települési támogatást nyújt helyi szociális rendeletében szabályozott keretek között, saját költségvetésének terhére. A támogatások mértéke az igénylő családok egy főre eső jövedelmétől függ, ahol nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét ( , Ft-ot), illetve ezen összeg jogszabályokban meghatározott százalékát. A (II. 6.) számú önkormányzati rendeletünk szabályozza azokat a feltételeket, melyek fennállása esetén önkormányzatunk rendkívüli települési támogatást nyújt. A rendeleti szabályozás felülvizsgálata során a pontosításra. illetve kiegészítésre kerültek a rendelet kérelem benyújtására, illetve részletfizetés elrendelésére vonatkozó szabályok. A közköltségen eltemetett személy hozzátartozóját érintő fizetési kötelezettség megállapításánál részletfizetés szabályozására teszek javaslatot. Az elmúlt évben módosításra kerültek a Szociális törvény házi segítségnyújtásra vonatkozó egyes rendelkezései, amelyek szükségessé tették a jelenlegi rendeleti szabályozás egyes rendelkezéseinek korrekcióját. Bölcsődei ellátásért fizetendő térítési díj Az évi XXXI. törvény tartalmazza a személyes gondoskodást nyújtó alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásáért fizetendő térítési díj szabályaira vonatkozó rendelkezéseket. A jogszabály lehetővé teszi a bölcsődékben a gondozási térítési díj bevezetését az étkezési térítési díjon felül. A fenntartó megállapítja az intézményi térítési díjat, ami a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözete. A bölcsőde esetében az intézményi térítési díjat külön meg kell határozni a gyermek gondozására, nevelésére, nappali felügyeletére és a vele történő foglalkozásra (a továbbiakban együtt: gondozására), valamint a gyermekvédelmi törvény ban foglaltak szerint a gyermekétkeztetésre vonatkozóan. A szolgáltatási önköltséget a tárgyévre tervezett adatok alapján a tárgyév április elsejéig kell megállapítani. A szolgáltatási önköltség év közben egy alkalommal korrigálható, ha azt a tárgyidőszaki folyamatok indokolják. Figyelembe véve az ellátások térítési díját megfizető személyek teherbíró képességét, lehetőség van ugyanakkor arra is, hogy a fenntartó az intézményi térítési díjat a jogszabály szerint számított és dokumentált összegnél alacsonyabb összegben állapítsa meg. 2
3 Az intézményvezető a rendeleti szabályozás figyelembe vételével konkrét összegben kell, hogy meghatározza az egyes ellátottak után fizetendő személyi térítési díjat, melyet írásban közölnie kell a megfizetésre kötelezettel, a gyermekek napközbeni ellátása esetén még az ellátás igénybevételét megelőzően. ÖNKÖLTSÉG SZÁMÍTÁS Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde (Palotakert 17.) telephelye: Mézeskalács Ház (Premontrei u. 8.) Önkormányzati működési költség Ebből normatíva támogatás Különbözet Férőhely Osztószám önköltség/fő/nap Ft Ft Ft 130/ő 230 nap Ft Gödöllői Mesevilág Bölcsőde (Kossuth L u. 5-7.) Önkormányzati míf ködési költség Ebből normatíva támogatás Különbözet Férőhely Osztószám önköltség/fő/nap Ft OOO Ft OOO Ft 45/ő 230 nap Ft Az bölcsődei gondozási díj fizetésének tapasztalati alapján javaslom, hogy az alábbi táblázat szerint kerüljön meghatározva a jövedelem szerinti fizetési kötelezettség az előző évi gondozási díjnak megfelelően. Bölcsődei g_ondozásért fl.zetendő térítési díi Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde(Palotakert 17.) telephelye:mézeskalács Ház (Premontrei u.8.) dokumentált térítési díj: ftlnap/fő Gödöllői Mesevilág Bölcsőde (Kossuth L. u.5-7.) dokumentált térítési d(i : 2.675/tlnap!fő A Bölcsődékben iövedelemvi'!t!_g_álat alall.ián {lzetendő g_ondozási díi: Egy főre eső Napi térítési díj Havi térítési díj jövedelem/ Ft a.) looft/nap Ft b.) (ÖNY 2 x) 150Ft/nap 3.150Ft c.) (ÖNY 4x) 250Ft/nap Ft d.) (ÖNY 5x) 300Ft/nap Ft 3
4 A Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény által alkalmazott térítési díjakra vonatkozóan jelen előterjesztésben teszek javaslatot az alábbiakban megjelölt jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével. Az évi 111 törvény 115. (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján az intézményi térítési díjat a fenntartó tárgyév április 1-jéig állapítja meg. Az intézményi térítési díj meghatározásakor a szolgáltatási önköltség az intézményi térítési díj felső határa. Az intézményi térítési díj év közben egy alkalommal korrigálható. Az intézményi térítési díj az integrált feladat ellátása miatt, szolgáltatásonként lett meghatározva, az önköltség számítása során a közös költségelemek a szolgáltatásonkénti közvetlen költségek arányos felosztásával történt. A (1117.) Korm. rendelet 3. (4) bekezdésének rendelkezése szerint a személyi térítési díjat a évi III. törvény 2 -ának megfelelő módon kerekítve kell megállapítani. Ebéd házhoz szállítása A szállítási költség önköltsége: 237,- Ft/szállítási hely/nap, kerekítve 235,- Ft/szállítási hely/nap. Javaslatom április 01-jétől, a szállítási térítési díj változásra: év április l-jétől: 200,- Ft/alkalom április l-jétől: 220,-Ft/alkalom Javaslom továbbá, hogy az a személy, akinek a jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150%-a alatt van, fenntartói döntés alapján mentesüljön a szállítási költség megfizetése alól is. Szociális étkeztetés Szolgáltatás önköltsége: 618,- Ft/nap Az intézményi térítési díj összege nem lehet több 618,- Ft/adagnál. Javaslatom április 01-jétől a térítési díj változásra: április l-jétől: - Szállítással a lakáson történő étkeztetés térítési díja:* 665,- Ft/adag, - Az étel helyben fogyasztásáért vagy elviteléért fizetendő személyi térítési díj: 465,- Ft/adag április l-jétől: - Szállítással a lakáson történő étkeztetés térítési díja:** 685,- Ft/adag, - Az étel helyben fogyasztásáért vagy elviteléért fizetendő személyi térítési dij: 465,- Ft/adag. *Megjegyzés: a szállítással a lakáson történő étkeztetés térítési díja: 465,- Ft/adag+ 200,- Ft száll. ktg. = 665, - Ft. **Megjegyzés: a szállítással a lakáson történő étkeztetés térítési díja: 465 Ft/adag+ 220, - Ft száll. ktg. = 685 Ft. 4
5 Az étkeztetést igénybe vevők többsége részére, az ebédet házhoz kell szállítanunk. Ezért az ellátottakat az étkezési térítési díj megfizetése mellett, a szállítási díj megfizetése is terhelni fogja. A szállítási költség mellett, a javasolt étkezési intézményi térítési díj a szolgáltatást igénybe vevők részéről, még megfizethető összeg. Az öregségi nyugdíjminimum alapján számolt sávok táblázatát, a szociális étkeztetéssel kapcsolatosan, a évben és év elején szolgáltatást igénybevevők jövedelemvizsgálatához viszonyítva készítettük el. Házi gondozás-segítségnyújtás A házi gondozás-segítségnyújtás önköltségének óradíja: 741,- Ft/óra Az intézményi térítési díj ez esetben nem haladhatja meg az: Ft-ot. I<fvaslatom április 01-jétől, a gondozási óradíj változásra: április l-jétől: április l-jétől: Gondozás és segítés óradíj: 555,- Ft/óra Gondozás és segítés óradíj: 600,- Ft/óra Indoklás: A házi segítségnyújtás a) a személyi gondozás keretében gondozás és háztartási segítségnyújtás, b) a szociális segítés keretében háztartási segítségnyújtás szolgáltatási elemet biztosít. Ellátottaink jellemzően egyszerre gondozást és segítést is igényelnek, ezért gondoltuk, hogy egységes legyen az óradíj mindkét szolgáltatásra vonatkozóan. Az öregségi nyugdíjminimum alapján számolt sávok táblázatát, a házi segítségnyújtással kapcsolatosan, (1. melléklet) a évben és év elején szolgáltatást igénybevevők jövedelemvizsgálatához viszonyítva készítettük el. Idősek Klubja A) A csak napközbeni tartózkodást igénybe vevők térítési díja (étkezés nélküli ellátás): Idősek Klubja napi önköltsége: 3.969,- Ft/ nap/fő (önköltség étkezés nélkül) Az intézményi térítési díj a 3.969,- Ft-ot nem haladhatja meg naponta. B) A napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybe vevők térítési díja: Étkezési díj meghatározása: A térítési díjat ugyanúgy kell meghatározni, mint a szociális étkeztetés esetén, mivel a klubban étkezők is szociális étkeztetésben részesülnek! Étkeztetés önköltsége: 618, - Ft/ nap/ fő Swlgáltatás önköltsége: , - Ft/fő+ 618, - Ft/fő= 4.587,- Ft/fő/nap (napközbeni tartózkodás +étkeztetés) A napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybe vevők intézményi térítési díja , - Ft-ot nem haladhatja meg naponta. Javaslat április 01-jétől, a térítési díj változásra: április l-jétől: -Szociális étkeztetést és időskorúak nappali ellátását együttesen igénybevevők esetén 720,- Ft. - Időskorúak nappali ellátását igénybevevők esetén:255,- Ft igénybevételi díj /du bszolgáltatásokért ( étk. nélkül) április l-jétől: - Szociális étkeztetést és időskorúak nappali ellátását együttesen igénybevevők esetén: 7 45, - Ft. - Időskorúak nappali ellátását igénybevevők esetén 280,- Ft igénybevételi díj klubszolgáltatásokért (étk.nélkül). 5
6 Az Idősek Klubja térítési díjának indoklása: A nappali ellátásra Il 17. korm. rendelet 15. -a alapján továbbra is kétféle térítési díjat kell megállapítani: egyrészt, térítési díjat kell megállapítani azon esetekre, amikor a klubbot csak napközbeni tartózkodásra veszik igénybe, illetve amikor a napközbeni tartózkodás mellett, az étkezést is igénybe veszik évben az Idősek Klubja intézményi térítési díjának megállapításánál abból indultunk ki, hogy az ellátást igénybe vevők nem tudnák megfizetni a teljes összegű intézményi térítési díjat. Az öregségi nyugdíjminimum alapján számolt sávok táblázatát, a idősek klubjával kapcsolatosan, (1. melléklet) a évben és év elején szolgáltatást igénybevevők jövedelemvizsgálatához viszonyítva készítettük el. Fogyatékosok Napközi Otthona A fogyatékosok napközi otthonában a szolgáltatást igénybe vevők térítési díját a évi III. törvény 4. -a, a (1117) Korm. rendelet 15. -a, és a 1997 évi XXXI. törvény (Gyvt) a alapján kell meghatározni. A törvény a térítési díj megállapításánál kiemelt hangsúlyt helyez a fogyatékos gyermek" fogalmának meghatározására, és ennek alapján korcsoportonként rendelkezik a térítési díj megállapításának módjáról. Az évi IIl törvény 4. -a alapjánfogyatékos gyermek az a személy, aki korhatárra való tekintet nélkül tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt. A Il 17. korm. rendelet bekezdése alapján: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény gyermekétkeztetésért (lásd 5.1.1) fizetendő térítési díjra vonatkozó szabályait kell alkalmazni a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó fogyatékosok nappali intézményében nyújtott étkeztetésre. A évi XXXI. törvény (Gyvt.) 151 -a alapján: gyermekétkeztetés esetén az intézményi térítési díj alapja az élelmezés (áfával növelt) nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. Ha a fogyatékossági állapot a 25. életév betöltését követően alakult ki, a II.17. korm. rendelet előírását kell alkalmazni. Ennek alapján a fogyatékosok napközi otthona ellátási formánál meg kell határozni: a napközbeni tartózkodást igénybevevők (lásd ) és a napközbeni tartózkodás mellett, az étkezést is igénybe vevők térítési díját (lásd 5.1.3) 6
7 A nappali ellátást igénybevevó'k térítési díja Fogyatékos gyermekek részére étkezési térítési díj megállapítása Ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés esetén az önköltség és intézményi térítési díj meghatározása: A Gyvt bekezdése alapján (A pontban) ingyenes étkezést, (B pontban) 50%-os térítési dfj-kedvezményt biztosít. FNO 1 napi költsége: Ft/251nap= Ft/nap. FNO napi önköltsége: Ft/nap114 ellátott= ,- Ft/ nap/fő. Gyennekétkeztetésben részesülők önköltsége 2 órára vetítve (üzemeltetési költségek): Ft/nap/fő/ 8óra * 2 óra= 1.906,- Ft/2óra/fő. + Nversanyagnorma: 436 Ft/adag Szolgáltatás önköltsége: 2.341,- Ft Intézményi térítési díj maximális összege:2.341,- Ft Az intézményi térítési díj az Ft-ot nem haladhatja meg naponta az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetést igénybevevők esetében (50% és 100 % normatív kedvezmény). A) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe!1:!ll!1 vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal éló'k térítési díja: Nyersanyagnorma ebéd esetén: - kedvezmény (100%) étkezés után fizetendő térítési díj: 436 Ft/adag Ft/adag 0 Ft/adag A Gyvt a alapján a 3-14 év közötti fogyatékos gyermekek étkeztetése esetén az intézményi térítési díj 100%-át kedvezményként kell biztosítani, amennyiben a normatív kedvezményt más jogcímen nem veszik igénybe. B) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen nem veszi igénybe: Nyersanyagnorma ebéd esetén: - kedvezmény (50%) étkezés után fizetendő térítési díj: 436 Ft/adag (intézményi térítési díj) -218 Ft/adag 218 Ft/adag, (kerekítve: 220,-Ft/adag) A Gyvt a alapján a 14 év feletti fogyatékos gyermekek étkeztetése esetén - amennyiben a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt - az intézményi térítési díj 5 0%-át kedvezményként kell biztosítani, amennyiben a normatív kedvezményt más jogcímen nem veszik igénybe. 7
8 C) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal éló'k térítési díja: Nyersanyagnorma ebéd esetén: - kedvezmény (0%) étkezés után fizetendő térítési díj: 436 Ft/adag - 0 Ft/adag 436,- Ft/adag D) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen igénybe veszi: Nyersanyagnorma ebéd esetén: 436 Ft/adag (intézményi térítési díj) - kedvezmény (0 %) 0 Ft/adag étkezés után fizetendő térítési díj: 436 Ft/adag A csak napközbeni tartózkodást igénybe vevők térítési díja (étkezés nélküli ellátás) és a gyermekek napközbeni ellátása esetén fizetendő térítési díj meghatározása FNO napi önköltsége: Ft/nap/ 14 ellátott= 6.836,- Ft/ nap/fő (kerekítve: 6.835, Ft/nap/fő) Az intézményi térítési díj a 6.835,-Ft-ot nem haladhatja meg naponta a napközbeni tartózkodást igénybevevők (étkezés nélküli ellátás) esetében A 25. életév betöltését követően kialakult fogyatékossági állapot esetén a napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybe vevők térítési díj megállapítása Az intézményi térítési díj a 7.272,- Ft-ot (kerekítve:7.270,-f) nem haladhatja meg naponta a napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybevevők esetében. Javaslatom a térítési díj változásra: évben: Fogyatékos gyermekek étkezési térítési díja: A) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe nem vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal élők étk. térítési díja: OFt B) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen nem veszi igénybe (étk. díj): 210Ft C) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal élők étk. térítési díja: 425 Ft D) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen igénybe veszi (étk. díj): 425 Ft Napközbeni ellátást igénybevevő térítési díja: +205 Ft (kivéve: esetben, mivel a tér. díj már tartalmazza a napközbeni ellátás összegét) 8
9 pontban: A 25. életév betöltését követően kialakult fogyatékossági állapot esetén az étkezési és napközbeni tartózkodási térítési díj: 630 Ft évben: Fogyatékos gyermekek étkezési térítési díja: A) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe nem vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal élők étk. térítési díja: OFt B) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen nem veszi igénybe (étk. díj): 220Ft C) A normatív kedvezménnyel megállapított étkeztetést más intézményben igénybe vevő 3-14 év közötti fogyatékossággal élők étk. térítési díja: 435 Ft D) Az a 14 év feletti személy, akinek a fogyatékossági állapota a 25. életév betöltése előtt is fennállt és a normatív kedvezményt más jogcímen igénybe veszi (étk. díj): 435Ft Napközbeni ellátást igénybevevő térítési díja: +220 Ft (kivéve: esetben, mivel a tér. díj már tartalmazza a napközbeni ellátás összegét) pontban: A 25. életév betöltését követően kialakult fogyatékossági állapot esetén az étkezési és napközbeni tartózkodási térítési díj: 655 Ft Indoklás: Az öregségi nyugdíjminimum alapján számolt sávok táblázatát, a Nefelejcs Napközi Otthonnal kapcsolatosan a évben és év elején szolgáltatást igénybevevők jövedelemvizsgálatához viszonyítva készítettük el. Idősek Otthona, Gondozóház ellátottak 6.1. Időskorúak átmeneti és tartós bentlakást nyújtó swciális intézményeiben ellátottak térítési díjának meghatározása Az ellátás önköltsége étkezéssel: 7.023,-Ft (kerekítve: 7.025,-FT) Az intézményi térítési díj a napi ,- Ft-ot nem haladhatja meg naponta. Javaslatom április 01-jétó1, a térítési díj változásra: április l-jétől: intézményi térítési díj havi: 96. OOO Ft napi: Ft április l-jétől: intézményi térítési díj havi: 96. OOO Ft napi: Ft Indoklás: 2016-ban a napi ellátás önköltsége étkezéssel együtt: ,- Ft volt. Az idei év ,- Ft-ban megállapított önköltségéhez viszonyítva minimális az emelkedés. Az ellátottainkjövedelmi helyzete nem teszi lehetővé a magasabb térítési díj megfizetését. 9
10 ~---~ Hajléktalanok Átmeneti Szállása térítési díja A Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat által alkalmazott térítési díj az évi 111 törvény, valamint a (1117.) a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló Kormányrendelet alapján került megállapításra. Önköltségszámítás Hajléktalanok Átmeneti Szállása Szociális étkeztetés Cof o~ Szakfeladat Törvény szerinti illetmények OOO Készenléti ügyelet OOO Béren kívüli juttatás 480 OOO 192 OOO Költségtérítés, útiköltség Munkaadói járulék OOO 665 OOO Szakmai anyag 87 OOO 24 OOO Üzemeltetési anyag 658 OOO 211 OOO lnfomatikai szolgáltatások igénybevétele 49 OOO 16 OOO Ezyéb kommunikációs szol>.;áltatások 341 OOO 109 OOO Közüzemi díjak OOO 504 OOO Vásárolt élelmezés OOO Bérleti- és lízingdíjak OOO 436 OOO Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások 39 OOO 13 OOO Ezyéb szolgáltatások előirányzata 781 OOO 250 OOO áfa OOO 616 OOO Beruházás, felújítás 476 OOO 152 OOO Összesen: OOO Létszám: (fő) 28 8 Napok száma Havi intézményi térítési díj Napi Intézményi térítési díj Hajléktalanok átmeneti szállása :engedélyezett létszám: 28 fő normatíva Ft/ fől év, napi: Ft ( 365 napra) Javasolt személyi térítési díj megállapítása: Személyi térítési díj!----- Öregségi nyugdíjminimum 80%-a (22.800,- Ft) 150% - -tói 1 2áo% - -~6/ r 100%-150% -ig 300% - tói 200%-ig 1 300%-ig l, --~-, ~----~-----~ ,- Ft ,- Ft tói , -Ft-tól ,- Ft -tál ,- Ft-ig , - Ft-ig ,- Ft-ig Térítési díj összege 340,-Ft 420,-Ft 500,-Ft 660,-Ft
11 Étkeztetés keretében a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat elsősorban azoknak a szociálisan rászorult személyeknek legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik, akik a Hajléktalanok Átmeneti Szállását, Éjjeli menedékhelyét, Nappali melegedő szolgáltatásait igénybe veszik. A Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat Hajléktalanok Átmeneti Szállását, Éjjeli menedékhelyét, Nappali melegedőt igénybe vevő személy részére az étkezést térítésmentesen biztosítja. A Nappali melegedőt azok a lakók veszik igénybe, akik az Átmeneti szálláson laknak, vagy az Éjjeli menedékhelyet veszik igénybe, segélyből élnek, nyugdíjasok, nincs munkájuk. A nappalt a melegedőben töltik, ezen szolgáltatás keretében étkeznek. A Nappali melegedő keretében 20 fő veszi igénybe az étkezést. A Nappali melegedő szolgáltatása térítésmentes, így az étkezésre sem lehet térítési díjat szedni. Szociális étkeztetés keretében azok a lakók étkeznek, akik az Átmeneti szálláson vagy az Éjjeli menedékhelyen tartózkodnak, de munkahellyel rendelkeznek, napközben dolgoznak. Átlagosan 5-10 fő veszi igénybe naponta. Önkormányzatunk az elmúlt években is térítésmentesen biztosította az étkezést a szállón lakók részére. Bár az étkeztetés kiadásai megemelkedtek (bérlemény, vásárolt élelmezés), mégis javaslom 2016.évben is a térítésmentes étkezés biztosítását. Az intézményben főzőkonyha nem működik, évtől a hétköznapi meleg ebéd a Kalória Kft. -tői kerül beszerzésre, szombatra konzervet osztunk, vasárnap nincs meleg étkezés. A lakók jövedelmi viszonyai nem teszik lehetővé a térítési díj megemelést, emiatt az Átmeneti szállás térítési díjának szinten tartását tartom indokoltnak. A Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény, valamint a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ által alkalmazott térítési díjakat jelen rendelet 2. melléklete tartalmazza, amelyet a fenti számítás alapján javaslom meghatározni A fentie/a~e tekintettel a Tisztelt Képviselő-testület elé terjesztem a módosított rendelet tervezetet, és kérem az abban foglaltak elfogadását. Gödöllő, március " 11
12 Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének..../2017. (.... ) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló (11.6.)számú önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásola~ól szóló évi 111 törvény 132. (4) bekezdésében, továbbá a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXl törvény ában kapott felhatalmazás valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv bekezdés8. és 8a. pontjaiban meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.. (1) A szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásola~ól, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjala~ól szóló (116.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. (9) bekezdés e. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: e.) 18. életévét betöltött kérelmező/hozzátartozó tanulói, hallgatói jogviszonya iskolalátogatási igazolással igazolandó, " (2) A rendelet 2.. (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (10) A szociális ellátások megtérítése esetén a szociális törvény 17. -ában foglaltak szerint kell eljárni. Amennyiben a visszafizetendő összeg meghaladja az ellátásban részesülő jövedelmének 50 %-át, kérelmére legfeljebb 12 hónapra részletfizetés engedélyezhető, illetve elengedhető, amennyiben családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át egyedülálló esetén a 200 %-át és vagyonnal nem rendelkezik." (3) A rendelet 2.. (16) bekezdés e.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: c.) akinek életvitele, életkörülményei, továbbá lakóhelyén elvégzett környezettanulmány alapján megszerzett információk arra utalnak, hogy önmaga és családja megélhetése rendkívüli települési támogatás megállapítása nélkül is biztosított. " ( 4) A rendelet 2.. (16) bekezdés e.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: e.) aki a kérelem elbírálásához szükséges dokumentumokat hiánypótlásra történő felszólítást tartalmazó végzésben meghatározott határidőig nem nyújtja be. " 2.. A rendelet 4.. (2) bekezdés d.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: d.)iulória Gödöllői Nonprofit Közhasznú lift. Gödöllő, Szabadság út 3. "
13 3.. A rendelet 5.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény munkatársai évente ellenőrzik az ápolási díjban részesülő személy gondozási kötelezettségének teljesítését az ápolt tartózkodási helyén, melyről az önkormányzatot írásban tájékoztatják. " 4.. (1) A rendelet 6.. (1) bekezdése az alábbi l.) ponttal egészül ki. l.) étkezési térítési díj hátralékhoz" (2) A rendelet 6.. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) Gyermekenként 20. OOO,- Ft rendkívüli települési támogatás és emléklap nyújtható azon újszülött részére, akinek törvényes képviselője gödöllői lakcímkártyával igazolt lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen Gödöllőn tartózkodik. " (3) A rendelet 6.. (15) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (15) Közköltségen eltemetett személy hozzátartozója a.) részben, vagy egészben mentesülhet a köztemetés költségeinek megtérítése alól, amennyiben családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %- át egyedülálló esetén a 200%-át, b.) részére részletfizetés engedélyezhető, amennyiben a visszafizetendő összeg meghaladja családja havi nettó jövedelmének 50 %-át. A részletfizetés legfeljebb 12 hónapra engedélyezhető abban az esetben, ha a családban az egy főre eső havi nettó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdij mindenkori legkisebb összegének 200 %- át, egyedülálló esetén a 250%-át és vagyonnal nem rendelkezik. " (4) A rendelet 6.. (16) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (16) Rendkívüli települési támogatás megállapítása esetén az 111 bekezdésben meghatározott jövedelemhatár, valamint az évente meghatározott alkalmak száma tekintetében a Polgármester kivételes méltányosságot gyakorolhat. " 5.. (1) A rendelet 12.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni elsősorban azon személyekről - önálló életvitelük fenntartása érdekében - akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk hozzátartozóik nem gondoskodnak. A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést, vagy - a szociális segítés tevékenységeit is magában foglaló - személyi gondozást kell nyújtani. " 2
14 (2) A rendelet 12.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető a 3 6/2007. (XII. 22.) SZMM rendelet 3. melléklete szerint végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát, valamint a gondozási szükséglet vizsgálatának keretében megállapítja, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés, vagy személyi gondozás indokolt. " (3) A rendelet 12.. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Házi segítségnyújtásban a gondozási szükséglettel-vagy tartási, öröklési szerződéssel nem rendelkező személy is ellátható, amennyiben az ellátást igénylő, vagy a térítési dijat fizető más személy írásban vállalja a mindenkori intézményi térítési dij megfizetését. JJ 6.. (1) A rendelet 13.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Étkeztetés keretében a Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény azoknak a szociálisan rászorult személyeknek legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen: a.) 60 év feletti életkorúak, b.) átmeneti, vagy krónikus betegség miatt megromlott egészségi állapotúak, c.) fogyatékossággal élők, d.) pszichiátriai betegségben szenvedők, e.) szenvedélybetegségben szenvedők, f) jövedelemmel nem rendelkező egyedülállóak. " (2) A rendelet 13.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A fent megjelölt feltételek közül legalább két feltételnek kell megfelelni, melyet az egészségügyi állapotra vonatkozóan a kérelmező háziorvosa igazol az intézményvezető által megküldött nyomtatványon. A jövedelemmel nem rendelkező egyedülálló kérelmezőkre vonatkozóan a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatal Hatósági Osztályának és Foglalkoztatási Osztályának 30 napnál nem régebben kiállított hatósági bizonyítványai szükségesek arról, hogy rendszeres pénzellátásban nem részesülnek. " (3) A rendelet 13.. (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (8) A szociális étkeztetést a Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény, valamint a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ biztosítja." 3
15 7.. (1) A rendelet 16.. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 11 (4) Étkeztetés keretében a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ elsősorban azoknak a szociálisan rászorult személyeknek legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodik, akik a Hajléktalanok Átmeneti Szállását, éjjeli mene,dékhelyét, nappali melegedő szolgáltatásait igénybe veszik. 11 (2) A rendelet 16.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 11 (5) A Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ a Hajléktalanok Átmeneti Szállását éjjeli menedékhelyét, nappali melegedőt igénybevevő személy részére az étkezést térítésmentesen biztosítja (1) A rendelet 17.. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény, valamint a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ által biztosított szolgáltatások igénybevételéért fizetendő térítési díjat a rendelet 3. melléklete tartalmazza. 11 (2) A rendelet 17.. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 11 (6) A fenntartó képviseletében a polgármester a személyi térítési díj és az intézményi térítési díj különbözetének megállapításakor a tartásra kötelezhető hozzátartozó esetében kivételes, méltányosságot gyakorolhat, dönthet a behajthatatlan hátralék elengedéséről, csökkentéséről, vagy törléséről, kivéve ha a gondozottal a hozzátartozónak eltartási szerződése van A rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép A rendelet 3. melléklete helyébe, e rendelet 2. melléklete lép E rendelet április l-jén lép hatályba, és a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Gödöllő, március... Dr. Gémesi György polgármester Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző 4
16 1. melléklet a (... ) önkormányzati rendelethez Bölcsődei gondozásért fizetendő térítési díj Gödöllői Egyesített Palotakert Bölcsőde (Palota-kert 17.) telepltelye:mézeskalács Ház (Premontrei u. 8.) dokumentált térítési díj : Ft/nap/fő Gödöllői Mesevilág Bölcsőde (Kossuth L. u. 5-7.) dokumentált térítési díj: Ft/nap/fő A Bölcsődékben iövedelemvizsgálat alaeián flzetendő gondozási díj: Egy főre eső Napi térítési díj Havi térítési díj jövedelem/ Ft a.) OOO 100 Ft/nap Ft b.) (ÖNY 2 x) 150 Ft/nap Ft c.) (ÖNY 4x) 250 Ft/nap Ft d)l (ÖNY 5x) 300 Ft/nap Ft
17 2. melléklet a...!... önkormányzati rendelethez Gödöllői Egyesített Swciális Intézmény által alkalmawtt térítési díjak L Étkeztetés Ft öref(séf(i nyuf(díiminimum alapián számolt}övedelemsávok étkeztetés elvitellel, ltelyben fof(yasztással 150% alatt % % % % 401%.felett FT-ig Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft felett 185.-/nap 300.-/nap 325.-!nap/ 370.-/nap 420.-/nap 465.-/nap az étkeztetés önköltséf(e: Ft/adai(, az intézményi térítési dfi: 465.-Ftladaf( étkeztetés szállítással 150% alatt % % % % 401% felett FT-ig Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft felett 185.-/nap 445.-/nap 480.-/nap 550.-lnap 615.-/nap 685.-/nap az öref(séf(i nyuf(d(iminimum 150%-a alatt nincs szállítási d(ifelszámolva a szállítás önköltséf(e: 237.-Ft/alkalom A szállítás intézményi térítési d(ia: 220,-Ft/alkalom kiszállított étkeztetés intézményi térítési díia: 685.-Ft/alkalom /Ila. Házi segítségnyújtás- személyi gondozás Ft öref(séf(i nyuf(dt;minimum alapián számoltiövedelemsávok 150% alatt % % 301%.felett Ft-ig Ft Ft Ft Ft Ftfelett 150.-lnap 300.-/nap 480.-lnap 600.-/nap a személyi f(ondozás és a szociális sef(ftés önköltséf(e: 741.-Ftlóra a személyi f(ondozás és a szociális sef(ftés intézményi térítési dt;a: 600.-Ft/óra IL!b. Házi segítségnyújtás- szociális segítés Ft öref(séf(i nyu1:d(iminimum alapián számolt}övedelemsávok 150% alatt % % Ft-ig Ft Ft Ft Ft 150.-/nap 300.-/nap 480.-lnap a személyi 1(01ulozás és a szociális sef(ítés önköltséf(e: 741.-Ft/óra a szemétvi f(ondozás és a szociális sef(ítés intézményi térítési díia: 600.-Ftlóra 301%.felett Ftfelett 600.-/nap IIL Id" ose '1' nappa l' 1 e ll' atasa, napi. t é ntes1,,. dt: qa Ft öregségi nyugdijminimum alapján számolt jövedelemsávok 150% alatt % % % % 401%felett Ft Ft Ft Ft Ft Ft ig Ft Ft Ft Ft felett étkeztetés 185.-/nap 300.-/nap 325.-/nap 370.-lnap 420.-/nap 465.-lnap nappali ellátás 280.-/nap nappali ellátás 465.-/nap 580.-/nap 605.-/nap 650.-/nap 700.-/nap 745,;./nap és étkeztetés idősek nappali ellátásának önköltséf(e: Ftlnap/fő idősek nappali ellátásának intézményi térítési díia: 280.-Ftlnap/fő idősek nappali ellátása+étkeztetés önköltséf(e: Ftlnap/fő idősek nappali ellátása+étkeztetés intézményi térítési d(ia: 745.-Ftlnap/fő
18 IV. Fogyatékos személyek nappali ellátása 3-14 év közötti f Of!yatékossá22al élők napi térítési díja normatív kedvezménnyel megállapltott étkeztetést más intézményben if!énybe nem vevő téritési d(ja 150%-iK % % % 301%felett Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft felett étkeztetés nappali ellátás ,- nappali ellátás ,- és étkeztetés normatív kedvezménnyel mekállapított étkeztetést más intézményben ikénybe vevő térítési díja étkeztetés nappali ellátás nappali ellátás és étkeztetés f Of!yatékos f!yermekek étkeztetésének önköltsége: Ftlnap/fő fof!.vatékosok nappali ellátásának önköltséf!e Ftlnap/fő 25 éves kora előttfof!.vatékossá vált 14 éven felüli ellátottak napi térítési díja normatív kedvezménnyel nief!állapított étkeztetést más intézményben if!énybe nem vevő térítési d(ja étkeztetés nappali ellátás llo ,- nappali ellátás és étkeztetés normatív kedvezménnyel mekállapított étkeztetést más intézményben ikénybe vevő térítési díja étkeztetés nappali ellátás ,- 110,- 175,- Nappali ellátás és étkeztetés 25. életévük betöltését követően f Of!.Vatékossá vált ellátottak térítési dfja nappali ellátás ,- 110,- 175,- nappali ellátás és étkeztetés nappali tartózkodás és étkeztetés önköltséf!e: Ftlnap/fő nappali tartózkodás és étkeztetés intézményi térítési dfia: 655.-Ft/nap/fő , , v. Idősek Otthona. valamint átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátásáért fizetendő térítési díjak összege Idősek Otthona, valamint az átmeneti elhelyezést nyújtó gondozóház dokumentált napi térítési díja:7.025,- Ft. Átmeneti elhelyezés-gondozóház térítési díja. ajövedelem 60%-a,max.: ,- Ft/hó napi : 3.200,- Ft/hó Intézményi bentlakásos ellátás térítési díja: a jövedelem 80%-a, max: ,-Ftlhó napi:3.200 Ft/hó
19 VL Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti /(özpont által alkalmazott térítési díj Hajléktalanok Átmeneti Szállása térítési díja Személyi térítési díj i ~------~ - 100%-150% -ig 150% - -tói 200%- -tói 200%-ig 300%-ig, , - Ft ,- Ft tói ,-Ft-tól ,- Ft-ig ,- Ft-ig , - Ft-ig Térítési díj összege 340,- Ft/nap 420,- Ft/nap 500,- Ft/nap 300%-tól ,- Ft -tói 660,- Ft/nap
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat a szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 5-i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2009. február 5-i ülésére Tárgy: Javaslat a szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2010. (III.29.)
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:
-1'!3. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je -1'!3. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére aszociális szolgáltatásokról szóló 39/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelet
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:
Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2012. (II.16.) önkormányzati rendelete A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza Székhely által nyújtott szociális ellátások
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 22-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról, valamint a szociális és gyermekvédelmi
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
a Képviselő-testület 2014. december 3-i ülésére
H ALIMB A K Ö ZS É G Ö NKORMÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1030 /2014. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika
1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 2/2015.(II.26.) ÖK. rendelet A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza és Tiszainoka által nyújtott szociális ellátások 2015. évi térítési díjakról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-i ülésére
1925-1/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 22-i ülésére Tárgy: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Az előterjesztő: Dr. Kelemen Márk
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról
3. A gyermekétkeztetési térítési díj napi összegét a 2. melléklet tartalmazza.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll. 31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint
(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll.31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
1.. Az ER 4. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 8/2009. (III. 25.) rendelete a szociális szolgáltatásokról és a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2007. (III. 12.) önkormányzati rendelet
Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól
Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére
Zirc Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa Elnökétől 8420 Zirc, Rákóczi tér 15/b Tel.: 06-88/575-385 Fax: 06-88/575-386 E L Ő T E R J E S Z T É S
Zirc Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa Elnökétől 8420 Zirc, Rákóczi tér 15/b Tel.: 06-88/575-385 Fax: 06-88/575-386 Ikt.szám: 37-3/2012. 2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S A Zirc Kistérség
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére
Előterjesztés. I. Általános indokolás
Előterjesztés Az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ Kapcsolat Központ, Gondozási Központ Szakmai Egység és Bölcsődei Szakmai Egység önköltségének meghatározásáról és az intézményi térítési díjak
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 18-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról valamint a szociális és gyermekvédelmi
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 11-i ülésére Tárgy: Az egyes személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és az alkalmazandó
E L Ő T E R J E S Z T É S. NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK március 5-i ülésére
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Telefon: 500-700 E L Ő T E R J E S Z T É S NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. március 5-i ülésére Napirend címe:
AZ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAK
Sényő Község Önkormányzatának 1/2008. (I. 31.) számú rendeletének 1. számú melléklete AZ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAK Önköltségszámítás 2008. január 01. Az 1993. évi III. törvény, valamint 29/1993. (II. 17.)
Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2010. (II. 19.) számú RENDELETE
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (II. 19.) számú RENDELETE az intézményi térítési
JAVASLAT. Kazincbarcika, március 21.
1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató JAVASLAT a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14- i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. december 14- i ülésére Tárgy: Javaslat a szociális rászorultságtól függő, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásoh ól, azok
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
SZIVAR VÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYÚJTÓ
i Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése SZIVAR VÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYÚJTÓ vj XW\ +&[ 1WJÓ, KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG na ^ 2009 ÁPR. 1 6 1108 Budapest, Újhegyi sétány
1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György
Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat
Ikt. sz.: 1/288-1/2015/I. Üi.: dr. Ákosi Ádám Gábor Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet,
Tárgy: Javaslat az önkormányzat által a szociális étkezés térítési díjának felülvizsgálatára. Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 20-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 749-7/2013. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzat
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület május 6-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 45. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. május 6-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
Tárgy: Javaslat az önkormányzat által biztosított szociális étkezés szolgáltatási önköltségének megállapítására és térítési díjának felülvizsgálatára.
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-5/2016. Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB IV. NAPIREND Tárgy: Javaslat
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.15.) számú önkormányzati rendelete
Egységes szerkezetbe foglalt rendelet-tervezet Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.15.) számú önkormányzati rendelete a Vámospércsi Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete
Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007. (II. 28.) rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1 Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
rf-c. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je rf-c. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátások 2015. évi önköltségének és intézményi
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115.
Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) A térítési díjat az e törvényben meghatározottak
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
Ebéd Uzsonna Össz.: Napközi gyermek. Alkalma zottak. Szoc.
Dejtár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010.(VI.9.) számú rendelete a nyersanyagnormák és térítési díjak megállapításáról valamint az étkezési hozzájárulásról Dejtár Község Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T ÉS
E L Ő T E R J E S Z T ÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 010. március 9-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjainak megállapításának szabályairól szóló önkormányzati
J3j. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J3j. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselőtestület részére a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátások és alapellátások önköltségeinek
Szociális Gondozási Központ és Konyha Mágocs 7342 Mágocs Szabadság u ÖNKÖLTSÉG SZÁMÍTÁS (Hatályos től)
Szociális Gondozási Központ és Konyha Mágocs 7342 Mágocs Szabadság u. 3-5. ÖNKÖLTSÉG SZÁMÍTÁS (Hatályos 2018.04.01-től) 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 115. (1)
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/ ELŐTERJESZTÉS
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 5920. Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/258060 ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ a személyes gondoskodást
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 14/2007. (IV. 27.) rendelet módosítása
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár, Fő tér 1. (96) 596-001 napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság A pénzben és természetben nyújtott szociális
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
Tárgy: Szociális intézményi térítési díjak megállapítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet számítási anyagok
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér. 6. U-8353-6/2017. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Szociális intézményi térítési díjak
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 56/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2017. december 20. Danada-Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 56/2017. (XII.20.) önkormányzati
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2012. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 1364-9/2012. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-án tartandó ülésére
VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az
A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
A Képviselő-testület minden évben év végén tekinti át a jövő évi szolgáltatási díjakat, köztük a gyermekétkezetés intézményi térítési díjait.
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-8353-5/2016. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet Szentes Város Önkormányzata
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról
1 / 6 2016.11.08. 17:15 Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról Tarnaszentmiklós Község Önkormányzatának
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/105-1/2015/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-43/2018. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A szociális és gyermekvédelmi ellátási formákról, támogatásokról
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
A rendelet hatálya 1. Általános rendelkezések 2.
Dejtár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010.(II.17.)) sz. rendelete a nyersanyagnormák és térítési díjak megállapításáról valamint az étkezési hozzájárulásról Dejtár Község Önkormányzata
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
E L Ő T E R J E S Z T É S. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére
III-2 Készítette: Mészárosné Hrubák Mária intézményvezető Sulczné Lipcsei Zsuzsanna pénzügyi vezető E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 27-i
Tisztelt Népjóléti Bizottság!
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~.U. t1~~ It-~ ~V\., t -- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület Népjóléti Bizottság részére Tárgy: Javaslat
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelete a Paks Kistérségi Alapszolgáltatási Központban személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról, azok igénybevételéről
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások évi önköltségének meghatározása
1 KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE Tárgyalja: Humán Bizottság napirendi pont A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások 2015. évi önköltségének meghatározása Tisztelt Képviselő-testület! A személyes