N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás"

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2006.VIII.31 B(2006)3989 Tárgy: N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás Tisztelt Külügyminiszter Asszony! A Bizottság tájékoztatja Magyarországot arról, hogy miután megvizsgálta az Önök hatóságai által a fent említett támogatási programra vonatkozóan benyújtott információkat, úgy határozott, hogy nem emel kifogást a szóban forgó támogatás ellen, mivel az összeegyeztethető az EK-Szerződéssel. A Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg e határozatát: I. ELJÁRÁS október 7-én kelt és az átvétel igazolásául október 10-én iktatott levelében a Magyar Köztársaság Európai Unió melletti Állandó Képviselete az EK-Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésével összhangban tájékoztatta a Bizottságot a fenti intézkedésről. Ezenkívül január 19-én kelt és január 23-án iktatott, valamint június 2-án kelt és június 9-én iktatott levelében kiegészítő információkat nyújtott be. II. AZ INTÉZKEDÉS LEÍRÁSA Költségvetés 2. A 2006-ra tervezett éves kiadás: 280 millió HUF Időtartam 3. A program december 31-ig lesz hatályban. Őexcellenciája Dr. Göncz Kinga külügyminiszter Bem rakpart 47. HU BUDAPEST Commission européenne, B-1049 Bruxelles / Európai Bizottság, B-1049 Brüsszel - Belgium. Telefon: (32-2)

2 Kedvezményezettek 4. A támogatás kizárólag mezőgazdasági termelőknek nyújtható és folyósítható. Ahhoz, hogy jogosultak lehessenek a támogatás igénybevételére, a kérelmezőknek a következő követelményeknek kell megfelelniük: a) eleget kell tenniük az Európai Unió Közös Agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vételről szóló 141/2003. (IX.9.) Korm. rendelet szerinti regisztrációs kötelezettségüknek; b) állattartó telepek esetében rendelkezniük kell a telephely szerint illetékes állat-egészségügyi hatóság engedélyével; c) eleget kell tenniük az állati eredetű melléktermékek ártalmatlanítására vonatkozó kötelezettségüknek. 5. Az e levél (4) bekezdésének c) pontjában meghatározott kötelezettséget az állategészségügyről szóló évi CLXXVI. törvény, a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre vonatkozó egészségügyi előírások megállapításáról szóló, október 3-i 1774/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal készült termékek forgalomba hozatalának állat-egészségügyi szabályairól szóló 71/2003. (VI.27.) FVM rendelet, valamint a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzéséről, az ellenük való védekezésről, illetve leküzdésükről szóló 69/2003. (VI.25.) FVM rendelet alapján az Országos Állat-egészségügyi Intézet ellenőrzi. Célkitűzés 6. Az elhullott állatok megsemmisítésével kapcsolatos költségek fedezéséhez való hozzájárulás. Jogalap 7. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2006. ( ) FVM rendelete az állati eredetű hulladékok ártalmatlanításának támogatásáról. A támogatás intenzitása 8. A támogatható költségek 40%-a. Támogatási program 9. A bejelentett intézkedés olyan támogatási program létrehozására irányul, amelynek célja az, hogy hozzájárulást nyújtson az elhullott állatok megsemmisítéséből eredő költségek fedezéséhez. A támogatás maximális összege: a) sertéstartó telepről származó állati hulladék esetében 8 Ft/kg, legfeljebb kg erejéig, b) szarvasmarhatartó telepről származó állati hulladék esetében 8 Ft/kg, legfeljebb kg erejéig, 2

3 c) baromfitartó (keltető-, szülőpártartó-, baromfinevelő, illetve étkezési tojást termelő) telepről származó állati hulladék esetében 8 Ft/kg, legfeljebb kg erejéig, d) nyúltartó telepről származó állati hulladék esetében 8 Ft/kg, legfeljebb kg erejéig, e) juh- és kecsketartó telepről származó állati hulladék esetében 8 Ft/kg, legfeljebb kg erejéig. 10. A mezőgazdasági termelők kötelesek számlával igazolni a támogatás alapjául szolgáló tényleges költségeket. A támogatás összege a hulladékkezeléssel és - ártalmatlanítással kapcsolatos valamennyi költséget figyelembe veszi, de együttesen sem lehet több, mint a (9) bekezdés a) e) pontjában feltüntetett támogatási mértékkel számított összeg. A mezőgazdasági termelők szabadon választhatják meg a szolgáltatót. 11. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) beküldendő támogatási kérelmekhez a következőket kell csatolni: a) hulladékfeldolgozási és -megsemmisítési működési engedéllyel rendelkező szervezettől származó elszállítási igazolás, b) a (9) bekezdés szerinti megsemmisítési költségek kifizetését igazoló számlák másolata. 12. Az MVH a (9) bekezdésben meghatározott mennyiségi keretek kimerüléséig fogadja a támogatási kérelmeket, és azokat a beérkezésüktől számított 30 munkanapon belül bírálja el. Amennyiben a támogatási kérelemben foglaltak valamennyi követelménynek megfelelnek, az MVH a támogatás igénybevételére jogosító igazolást állít ki. Támogatások halmozása 13. A támogatás nem halmozható más, helyi regionális, nemzeti vagy közösségi támogatási programból származó támogatással ugyanazon elszámolható költségek fedezésére. Támogatás fennállása III. ÉRTÉKELÉS 14. Az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése értelmében nem engedélyezhető a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. 15. Jelen esetben teljesülnek ezek a feltételek. Az intézkedés előnyhöz juttatja a kedvezményezetteket. Mivel a mezőgazdasági termékek EU-n belüli 3

4 kereskedelme jelentős kiterjedésű, és éles verseny jellemző rá 1, az intézkedés torzítja a versenyt, vagy legalábbis a verseny torzulásával fenyeget 2, továbbá érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Az előnyt állami források felhasználásával nyújtják, mivel a támogatási program finanszírozása a tagállam által nyújtott közvetlen támogatás révén történik. Az intézkedés szelektív, hiszen a Magyar Köztársaságban működő bizonyos mezőgazdasági vállalkozásoknak kedvez. Következésképpen torzíthatja a versenyt és befolyásolhatja a tagállamok közötti kereskedelmet. 16. Ezért a bejelentett támogatási program a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik. A támogatás összeegyeztethetősége 17. Az állami támogatásokra vonatkozóan a 87. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom alól lehetnek kivételek. A Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott eltérést alkalmazva a Bizottság a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősítheti az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatásokat, amennyiben az ilyen támogatások nem befolyásolják hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. 18. A támogatások e típusára vonatkozó különös szabályokat a TSE-vizsgálatokkal, az elhullott állománnyal és a vágóhídi hulladékkal kapcsolatos állami támogatásra vonatkozó közösségi iránymutatások 3 (a továbbiakban: a TSE-iránymutatások ) foglalják magukban, amelyek elsőbbséget élveznek a mezőgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások pontjában foglalt általános jogalappal szemben. A mezőgazdasági iránymutatások kiegészítő jelleggel alkalmazandóak. 19. A TSE-iránymutatások megállapítják az elhullott állatok ártalmatlanításával kapcsolatos költségek ellentételezésére irányuló támogatásra vonatkozó elveket. A TSE-iránymutatások 32. pontja az ilyen állami támogatás jóváhagyását olyan következetes felügyeleti program létezésétől teszi függővé, amely biztosítja az adott tagállamban az összes elhullott állat biztonságos ártalmatlanítását. Jelen esetben kimondható, hogy e feltétel teljesül. Az e levél (5) bekezdésében foglaltak értelmében efféle felügyeleti programok léteznek a Magyar Köztársaságban. 20. A TSE-iránymutatások 29. pontja értelmében a tagállamok 100%-ig terjedő állami támogatást nyújthatnak az ártalmatlanítandó elhullott állatok eltávolításának (összegyűjtésének és elszállításának) költségeihez, illetve 75%-ig terjedő 1 Például 2004-ben 1917,8 millió euro értékben importáltak EU-tagállamokból mezőgazdasági termékeket Magyarországra, míg az export értéke 2576,1 millió euro volt (forrás: Központi Statisztikai Hivatal, Magyarország). 2 A Bíróság joggyakorlata szerint egy vállalkozás versenyhelyzetének valamely állami támogatás hatására jelentkező javulása általában a versenynek az ilyen támogatásban nem részesülő más vállalkozások hátrányára bekövetkező torzulását jelzi, C-730/79. számú ügy, EBHT 1980., o., 11. és 12. bekezdés. 3 Hivatalos Lap C 324., , 2 7. o. 4 Hivatalos Lap C 28., , 2. o. 4

5 támogatást az állati tetemek megsemmisítésével (tárolásával, feldolgozásával, megsemmisítésével és végleges ártalmatlanításával) összefüggésben felmerülő költségek fedezéséhez. Az e levél (8) bekezdésében foglaltak alapján úgy tekinthető, hogy e feltétel teljesül, mivel Magyarország az elhullott állatok megsemmisítésével összefüggő költségek fedezéséhez e költségek legfeljebb 40%-áig terjedő állami támogatást szándékozik nyújtani. 21. A 32. és a 33. pont leszögezi, hogy kizárólag mezőgazdasági termelőknek nyújtható elhullott állatokkal kapcsolatos állami támogatás, míg az ilyen állatok feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó gazdasági szereplők nem részesülhetnek ilyen támogatásban. A (4) bekezdés alapján megállapítható, hogy a bejelentett intézkedés megfelel e követelménynek. 22. Mivel ahogy a fenti (10) bekezdésben szerepel a mezőgazdasági termelők szabadon választhatják meg a szolgáltatót, kimondható, hogy a támogatási program összhangban van a TSE-iránymutatások 34. pontjában foglaltakkal. 23. Az intézkedés megfelel a TSE-iránymutatásokban előírt követelményeknek, következésképpen összhangban van az állami támogatásokkal kapcsolatos, vonatkozó jogszabályokkal. IV. KÖVETKEZTETÉSEK 24. A fenti megfontolások alapján a Bizottság megállapítja, hogy az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás részesülhet az EK- Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérésben. Következésképpen a támogatási rendszer összeegyeztethető a közös piaccal. 25. Amennyiben ez a levél olyan bizalmas információt tartalmaz, amely nem tehető közzé, kérjük, hogy a levél kézhezvételétől számított tizenöt munkanapon belül tájékoztassa róla a Bizottságot. Ha a Bizottsághoz nem érkezik indokolt kérelem a megadott határidőn belül, úgy kell tekinteni, hogy Ön hozzájárul e levél teljes szövegének hiteles nyelven, az alábbi internetes oldalon történő közzétételéhez: A kérelmet a bizalmas információk megjelölésével, ajánlott levélben vagy faxon kell az alábbi címre eljuttatni: European Commission Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság H.2. Igazgatóság Iroda: Loi 130 5/128 B-1049 Bruxelles (Brüsszel) Fax : Tisztelettel: a Bizottság részéről Mariann FISCHER BOEL a Bizottság tagja 5

Állami támogatás / Magyarország A támogatás száma: N 463/B/2006 Újjáépítési hitelprogram (mezőgazdasági ágazat)

Állami támogatás / Magyarország A támogatás száma: N 463/B/2006 Újjáépítési hitelprogram (mezőgazdasági ágazat) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brussels, 2006-XII-19 B(2006) 7070 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország A támogatás száma: N 463/B/2006 Újjáépítési hitelprogram (mezőgazdasági ágazat) Tisztelt Külügyminiszter Asszony!

Részletesebben

I. ELJÁRÁS II. LEÍRÁS. 2. Birtokfejlesztési célú termőföldvásárlásra nyújtott beruházási támogatás

I. ELJÁRÁS II. LEÍRÁS. 2. Birtokfejlesztési célú termőföldvásárlásra nyújtott beruházási támogatás EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2006-XII-22 B(2006) 7226 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 795/2006 Birtokfejlesztési hitel kamattámogatása Tisztelt Külügyminiszter Asszony! A Bizottság

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA (2013/N) sz. állami támogatás Magyarország

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA (2013/N) sz. állami támogatás Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 19.8.2013 C (2013) 5507 final NYILVÁNOS VÁLTOZAT Ez a dokumentum a Bizottság belső dokumentuma, melyet kizárólag tájékoztatási céllal tett hozzáférhetővé. Tárgy: SA.36873 (2013/N)

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA. 37043 (2013/N) számú állami támogatás Magyarország

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA. 37043 (2013/N) számú állami támogatás Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 11.09.2013 C (2013) 5831 final NYILVÁNOS VÁLTOZAT Ez a dokumentum a Bizottság belső dokumentuma, melyet kizárólag tájékoztatási céllal tett hozzáférhetővé. Tárgy: SA. 37043

Részletesebben

I. ELJÁRÁS. 2. Technikai segítségnyújtás és a mezőgazdasági termékek reklámozásához nyújtott támogatás

I. ELJÁRÁS. 2. Technikai segítségnyújtás és a mezőgazdasági termékek reklámozásához nyújtott támogatás EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008.IV.30 B(2008) 1778 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 364/2007 Közösségi agrármarketing támogatás Tisztelt Hölgyem! A Bizottság tájékoztatja Magyarországot

Részletesebben

Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 233/2009 Egyes erdészeti közcélú feladatok támogatása

Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 233/2009 Egyes erdészeti közcélú feladatok támogatása EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2009.10.28 C(2009) 8359 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 233/2009 Egyes erdészeti közcélú feladatok támogatása Tisztelt Külügyminiszter Úr! A Bizottság

Részletesebben

4. A kabai bioetanol-üzem építéséhez nyújtott beruházási támogatás. 5. Teljes költségvetés: 4 844 164 000 millió Ft (mintegy 19,4 millió EUR)

4. A kabai bioetanol-üzem építéséhez nyújtott beruházási támogatás. 5. Teljes költségvetés: 4 844 164 000 millió Ft (mintegy 19,4 millió EUR) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel 2007-XII-04 B(2007) 6144 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: NN 32/2007 EM-Bioetanol Kft-nek nyújtott támogatás a fejlesztési adókedvezmény

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

I. ELJÁRÁS II. A TÁMOGATÁSI PROGRAM LEÍRÁSA. 2. Kárenyhítési támogatás a évben tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermesztőknek.

I. ELJÁRÁS II. A TÁMOGATÁSI PROGRAM LEÍRÁSA. 2. Kárenyhítési támogatás a évben tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermesztőknek. EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008-VI-03 C(2008) 2517 Tárgy: Állami támogatás / Magyarország Támogatás száma: N 514/2007 A 2007. évben tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermesztők által igénybe

Részletesebben

N 129/2007 számú Állami Támogatás -Magyarország Kedvezményes hitel és lízingdíj-támogatás mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez

N 129/2007 számú Állami Támogatás -Magyarország Kedvezményes hitel és lízingdíj-támogatás mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008.II.28 B(2008)853 Tárgy: N 129/2007 számú Állami Támogatás -Magyarország Kedvezményes hitel és lízingdíj-támogatás mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 18.02.2013 C(2013)988 final

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 18.02.2013 C(2013)988 final EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 18.02.2013 C(2013)988 final E határozat közétett változatában az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március

Részletesebben

N 487/2006 Állami támogatás Magyarország A közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térkép

N 487/2006 Állami támogatás Magyarország A közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térkép EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2006.IX.13 B(2006)4009 végleges Tárgy: N 487/2006 Állami támogatás Magyarország A 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térkép Tisztelt Miniszter Úr! 1.

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 1. oldal 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet

95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, ellenőrzésére és megfigyelésére irányuló nemzeti programok finanszírozásának szabályairól Az állattenyésztésről szóló

Részletesebben

NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság

NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság A vidékfejlesztési miniszter 45/2012. (V.8.) VM rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról (Magyar Közlöny 2012/54.)

Részletesebben

NN 3 / 2008 (ex N 776/2007) sz. állami támogatás Magyarország A szénipar részére nyújtott állami támogatás (2007-2010)

NN 3 / 2008 (ex N 776/2007) sz. állami támogatás Magyarország A szénipar részére nyújtott állami támogatás (2007-2010) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008.IX.29 C(2008)5255 Tárgy: NN 3 / 2008 (ex N 776/2007) sz. állami támogatás Magyarország A szénipar részére nyújtott állami támogatás (2007-2010) Tisztelt Miniszter Asszony,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

N 343/2008. sz. állami támogatás Magyarország Egyedi támogatás a Nyíregyházi Főiskolának a Partium Tudásközpont fejlesztéséhez

N 343/2008. sz. állami támogatás Magyarország Egyedi támogatás a Nyíregyházi Főiskolának a Partium Tudásközpont fejlesztéséhez EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008.11.26 C(2008) 7519 Tárgy: N 343/2008. sz. állami támogatás Magyarország Egyedi támogatás a Nyíregyházi Főiskolának a Partium Tudásközpont fejlesztéséhez Tisztelt Miniszter

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 2008.IV.30 C(2008)1622 végleges

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 2008.IV.30 C(2008)1622 végleges EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2008.IV.30 C(2008)1622 végleges Tárgy: N 646/2007. sz. állami támogatás Magyarország Fejlesztési adókedvezmény a film- és videógyártó létesítményekbe történő beruházásokhoz

Részletesebben

SA.35448 (2013/N) - számú állami támogatás Magyarország MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program

SA.35448 (2013/N) - számú állami támogatás Magyarország MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.06.05 C(2013) 3200 final NYILVÁNOS VÁLTOZAT Ez a dokumentum a Bizottság belső dokumentuma, melyet kizárólag tájékoztatási céllal tett hozzáférhetővé. Tárgy: SA.35448 (2013/N)

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM

117/2007. (X. 10.) FVM 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

Részletesebben

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT Általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU rendelet) munkadokumentum Távoli területek lakosainak közlekedésére irányuló szociális támogatás Először az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának

Részletesebben

A Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg e határozatát:

A Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg e határozatát: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.01.10 C(2013) 52 final Tárgy: Állami támogatás Magyarország SA.33968 (2011/N) számú támogatás Erdő-környezetvédelmi intézkedések EMVA (az 1698/2005/EK rendelet 47. cikke)

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 21/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: CSATLAKOZÁSI

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság LETÉTKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság LETÉTKEZELÉSI SZABÁLYZATA A Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság LETÉTKEZELÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN BUDAPEST, 2015.03.13. Jóváhagyom: Csépainé Havas Ágnes Vezérigazgató

Részletesebben

NN 27/2009 (ex N 25/2009) Magyarország Támogatás a magyarországi múzeumi gyűjtemények mobilitásához

NN 27/2009 (ex N 25/2009) Magyarország Támogatás a magyarországi múzeumi gyűjtemények mobilitásához EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2009.7.13. C(2009) 5495 végleges Tárgy: NN 27/2009 (ex N 25/2009) Magyarország Támogatás a magyarországi múzeumi gyűjtemények mobilitásához Tisztelt Miniszter Úr! I. AZ ELJÁRÁS

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 11. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 11. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 11. (OR. en) 13182/16 AGRILEG 147 VETER 97 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. október 11. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Határozatát a Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg:

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Határozatát a Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.14 C(2015) 9245 final Tárgy: Állami támogatás Magyarország SA.41621 Az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása Tisztelt

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 2. (OR. en) 5896/17 AGRILEG 26 VETER 10 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. február 1. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA

AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA 03/44. kötet Az Európai Unió Hivatalos Lapja 127 32004R0740 2004.4.22. AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA L 116/9 A BIZOTTSÁG 740/2004/EK RENDELETE (2004. április 21.) a Cseh Köztársaságra, Észtországra,

Részletesebben

Tárgy: N 211/2007 számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása baromfi ágazat I. ELJÁRÁS

Tárgy: N 211/2007 számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása baromfi ágazat I. ELJÁRÁS EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2007.XI.13 B(2007)5566 Tárgy: N 211/2007 számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása baromfi ágazat Tisztelt Miniszter Asszony! A Bizottság értesíti

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA (2014/N) számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása - tenyészkoca

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA (2014/N) számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása - tenyészkoca EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.01.22 C(2015) 156 final Tárgy: SA.38716 (2014/N) számú állami támogatás - Magyarország Állatjóléti körülmények javítása - tenyészkoca Tisztelt Miniszter Úr! A Bizottság

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető

Részletesebben

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Ügytípus megnevezése: ÉLŐÁLLAT SZÁLLÍTÓ JÁRMŰ ENGEDÉLYEZÉSE.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es

Részletesebben

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról /2014. ( ) FM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 17.VI.2008 C(2008)2676 végleges

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 17.VI.2008 C(2008)2676 végleges EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 17.VI.2008 C(2008)2676 végleges Tárgy: N 735/2007. sz. állami támogatás Magyarország Fejlesztési adókedvezmény szabályozott piacra belépő vállalkozásoknak a fejlesztési adókedvezményről

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, augusztus 24. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, augusztus 24. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. augusztus 24. (OR. en) 11710/17 AGRI 433 AGRIORG 81 DELACT 142 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma:

Részletesebben

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT Általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU rendelet) munkadokumentum Természeti katasztrófa okozta károk helyreállítására nyújtott támogatás Először az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege Hatály: 2017.XI.7. - 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

L 287/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 287/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 287/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2004.9.8. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2004. augusztus 13.) a klasszikus sertéspestis Szlovák Köztársaságban 2004-ben történő felszámolásához való közösségi pénzügyi

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. -a a következő 2/A. -sal egészül ki: 2/A.

A helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. -a a következő 2/A. -sal egészül ki: 2/A. Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.22. COM(2016) 159 final 2016/0086 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2016-os

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.21. COM(2014) 175 final 2014/0097 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 73/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott közvetlen kifizetésekre a 2014-es

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 2009.10.28 C(2009)8237 végleges

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, 2009.10.28 C(2009)8237 végleges EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2009.10.28 C(2009)8237 végleges Tárgy: N 464/2009. sz. állami támogatás Magyarország Előadó-művészeti szervezetek támogatása Tisztelt Miniszter Úr I. AZ ELJÁRÁS 1. A magyar

Részletesebben

A baromfi-egészségügy aktuális

A baromfi-egészségügy aktuális A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.2.6. C(2019) 595 final A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (2019.2.6.) a 999/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet IX. mellékletének és a 142/2011/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról melléklet a 155/2016.(XI. 21.) KT. számú határozathoz Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

Brüsszel, C(2010)9275 végleges

Brüsszel, C(2010)9275 végleges EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.13 C(2010)9275 végleges Tárgy: N 122/2010. sz. állami támogatás Magyarország A Duna Palota Kulturális Nonprofit Kft. javára nyújtandó állami támogatás Tisztelt Miniszter

Részletesebben

A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA

A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes piac, fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok és azok végrehajtása Gépjárműipar MŰSZAKI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK ENTR/1722/02-EN Brüsszel,

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról. Fogalommeghatározások A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirıl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, C(2011)4681 végleges

EURÓPAI BIZOTTSÁG. Brüsszel, C(2011)4681 végleges EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.06.28 C(2011)4681 végleges Tárgy: SA.32936 (2011/N) állami támogatás Magyarország Rendkívüli esemény okozta károk ellentételezéséhez nyújtott támogatás (az alumíniumüzemben

Részletesebben

A helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 10. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

A helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 10. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (XII.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt

Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt Miről kívánok szólni? Milyen anyagok tartoznak az állattenyésztési és vágási melléktermékekhez? Melyek a legfontosabb jogszabályok?

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei Az Üzletszabályzat 2011. február 3-i módosításának részletei Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy az Európai Bizottság az "Ideiglenes közösségi keretrendszer a finanszírozási lehetőségek elérésének

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 5/2014. (VII.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.19. C(2014) 6515 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.) a 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv a hitelközvetítők számára

Részletesebben

Tárgy: N 488/2006 számú állami támogatás Magyarország Korlátozott exportforgalmú KKV-knak nyújtott rövid lejáratú exporthitelbiztosítás

Tárgy: N 488/2006 számú állami támogatás Magyarország Korlátozott exportforgalmú KKV-knak nyújtott rövid lejáratú exporthitelbiztosítás EURÓPAI BIZOTTSÁG, Brüsszel, 2007.01.22 B(2007)232 Tárgy: N 488/2006 számú állami támogatás Magyarország Korlátozott exportforgalmú KKV-knak nyújtott rövid lejáratú exporthitelbiztosítás Tisztelt Miniszter

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.25. COM(2013) 159 final 2013/0087 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közvetlen kifizetésekre a 2013-as naptári év vonatkozásában alkalmazandó

Részletesebben

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.)

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.) Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Bakonyszücs Község Önkormányzata

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.2.2005 COM(2005) 36 végleges 2005/0005 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2792/1999/EK rendeletnek a 2004. évi cunami által sújtott országok részére történő

Részletesebben

Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Ivád Község Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA.39669. (2014/N) sz. állami támogatás Magyarország Fejlesztési adókedvezmény

EURÓPAI BIZOTTSÁG. SA.39669. (2014/N) sz. állami támogatás Magyarország Fejlesztési adókedvezmény EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.01.16 C(2015) 61 final NYILVÁNOS VÁLTOZAT Ez a dokumentum a Bizottság belső dokumentuma, melyet kizárólag tájékoztatási céllal tett hozzáférhetővé. Tárgy: SA.39669. (2014/N)

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.4. COM(2013) 718 final 2013/0341 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK rendelet

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.08.2005 COM(2005) 396 végleges Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a 2002/53/EK irányelvvel összhangban a mezőgazdasági növényfajok közös fajtajegyzékében szereplő,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.3.8. C(2018) 1389 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.3.8.) a Malajziából származó kerékpáralkatrészeknek a Kambodzsában gyártott kerékpárokhoz kumuláció

Részletesebben

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT

FELELŐSSÉGKIZÁRÓ NYILATKOZAT Általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU rendelet) munkadokumentum Képzési támogatás Először az általános csoportmentességi rendelet alkalmazásának általános feltételeit (12 feltétel / 1 12. cikk),

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról

45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról 45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló

Részletesebben

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG. 133/2007 határozata. (2007. október 26.)

AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG. 133/2007 határozata. (2007. október 26.) 2008.4.10. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 100/27 AZ EGT VEGYES BIZOTTSÁG 133/2007 határozata (2007. október 26.) az EGT-megállapodás I. mellékletének (Állat- és növény-egészségügyi kérdések) módosításáról

Részletesebben

L 199/84 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.7.29. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG

L 199/84 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.7.29. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG L 199/84 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2005.7.29. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2005. július 20.) az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.26. C(2018) 2420 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.4.26.) a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendeletnek a kifizetési határidők

Részletesebben

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 77/6 2018.3.20. A BIZOTTSÁG (EU) 2018/456 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. március 19.) az új élelmiszerré történő minősítésre irányuló, az új élelmiszerekről szóló (EU) 2015/2283 európai parlamenti és

Részletesebben

Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 12/2015.(XI.27.) rendelet módosításáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg e határozatát:

A Bizottság a következő megfontolások alapján hozta meg e határozatát: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.19. C(2013) 3945 final Tárgy: Állami támogatás/magyarország SA.35984 (2013/NN) számú támogatás A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös termőföldtulajdon

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 317 final számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 317 final számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 9. (OR. en) 10188/17 AGRI 325 AGRIFIN 58 FIN 361 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

Brüsszel, SG-Greffe (2006) D/ Nemzeti Hírközlési Hatóság Ostrom u H-1015 Budapest Magyarország

Brüsszel, SG-Greffe (2006) D/ Nemzeti Hírközlési Hatóság Ostrom u H-1015 Budapest Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 22.09.2006 SG-Greffe (2006) D/205361 Nemzeti Hírközlési Hatóság Ostrom u. 23-25. H-1015 Budapest Magyarország Horváth Marcell Úr figyelmébe Fax: +36 1 457 7171 Tisztelt Horváth

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az EMGA kiadásairól. Korai előrejelző rendszer, 2014/7-8. szám

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az EMGA kiadásairól. Korai előrejelző rendszer, 2014/7-8. szám EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.8.27. COM(2014) 546 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az EMGA kiadásairól Korai előrejelző rendszer, 2014/7-8. szám HU HU TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki: Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben