SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY Alapige: Márk 12: Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe.

Átírás

1 SZEGÉNY ÖZVEGYASSZONY Alapige: Márk 12: Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta a tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát. Imádkozzunk! A mi szívünk is csak tenálad nyugodhat meg mennyei Édesatyánk, ezért kérezkedünk most a te közeledbe. Köszönjük, hogy te ismersz mindnyájunkat. Tudod, hogy miért jöttünk ide, honnan jöttünk, milyen szívvel. Te már most tudod, hogy milyen ajándékkal meggazdagodva mehetünk majd el. Könyörülj meg rajtunk, hogyha te ajándékot kínálsz, akkor ne utasítsuk vissza, akkor had tudjuk hittel kinyújtani a kezünket és elfogadni azt. Bevalljuk neked, hogy sokszor mi is olyan gazdagságban és kincsekben bízunk, amik nem állandóak. Olyan sok mulandó, bizonytalan erőbe vetjük a mi reménységünket, szabadíts meg ezektől. Taníts meg benned bízni, most egészen rád figyelni, előtted igazán megnyílni, amit te mondasz azt komolyan venni. Téged pedig kérünk, hogy szólj Urunk, mert hallják a te szolgáid. Ámen. --- Az Újszövetség asszonyai között van egy szegény özvegyasszony is. Nem tudjuk a nevét, semmi többet nem tudunk róla. Ez a négy rövid vers a Bibliában az, ami róla szól. De Jézus már akkor is az ő tanítványai elé állította, világító példaként. Csendes példája máig világít, hogy mi is tájékozódjunk nála. Egy szegény özvegyasszony... Ennyit tudunk róla mindössze. Mit üzen nekünk Isten az ő alakján keresztül? Négy egyszerű megfigyelést tehetünk, ha elolvassuk ezt az egyszerű leírást. Az első, hogy Jézus néha akkor is szemlél minket, amikor mi nem is gondoljuk. A második az a megállapítás, hogy sok gazdag sokat tett a perselybe. A harmadik az, hogy ez a szegény özvegyasszony is tett valamit a perselybe. A negyedik Jézusnak a különös értékelése, amely szerint a kevés adott esetben több lehet, mint a sok. Az első tehát az, hogy Jézus leült csöndben, bizonyos távolságra a jeruzsálemi templom perselyeitől és figyeli az embereket, ahogyan jönnek ki. Istentiszteletről jönnek, talán még ott van még az arcukon a kegyes ájtatosság, bár sokszor ez már akkor eltűnik rólunk, amikor felállunk és abban a pillanatban valami egész másról kezdünk harsányan tárgyalni itt a templomban is, meg a templomból kimenve. De talán még meglátszik az arcukon, hogy honnan jönnek ki. A jeruzsálemi templom több udvarból épült, és ezeknek az udvaroknak a közepén volt maga a templom épülete, a szentéllyel és a szentek szentjével. A templom épületét vette körül az asszonyoknak az udvar és az asszonyok udvarától fallal elválasztva volt a pogányok udvara. Innen a pogányok udvarából kergette ki Jézus virágvasárnap a kereskedőket, mert ide már nem volt szabad bejönniük. Azon kívül lehetett kereskedni, mert szükség volt áldozati állatokra. De a pogányok udvara azért volt, hogy ott a pogányok imádkozhassanak. A kereskedők zűrzavarában pedig nehéz imádkozni. Ez keserítette el Jézust, ezért zavarta ki őket. A pogányok udvara volt a legkülső udvar az egészen külsőtől eltekintve, majd az asszonyoké, azután jött a templom. A jeruzsálemi templom tizenhárom trombita alakú perselye az asszonyok udvarában volt felállítva. Ahogy kijöttek az emberek a szentélyből, ebbe az udvarba léptek be, és ott különböző célra adakozhattak. Tizenháromféle cél volt megjelölve, volt a kötelező adó, az önkéntes adó, az elmaradt adó pótlása, és így tovább különböző célokra. Ezt nézi Jézus tisztes távolból, hogy ki hogyan adakozik, ki hogyan jön ki a templomból. Valószínűleg senki nem gondolt arra, hogy őt most figyelik. Arra meg talán végképp senki nem gondolt, hogy az Isten Fia figyeli. Az az Isten Fia, akiről azt olvastuk éppen a minap a Jelenések könyvében, hogy a szeme olyan, mint a tűzláng. Aki elől elrejteni semmit sem lehet, aki a röntgenszemével keresztüllát rajtunk. Látja a legtitkosabb gondolatunkat, a bennünk éppen csak megmozduló vágyat. Sőt, ezeknek a gondolatoknak és vágyaknak a rúgóit is, amit még magunk sem ismerünk sokszor. Ő mindent lát! Így ül Jézus a jeruzsálemi templom kijáratánál, és szemléli - a görög igeidőből kiderül, hogy tartósan hosszan, nyugodtan - szemlélte a kifelé áramló sokasságot. Tudatában vagyunk-e mi annak, hogy az egész életünk úgy folyik, hogy Jézus Krisztus szemlél minket, szemmel tart minket? Ez nagy evangélium is, mert azt is jelenti, hogy az ő tudta nélkül semmit nem csinálhatnak velünk. Semmi nem történik velünk, amit ő ne látna. Ez az ő védelmét is jelenti, ez biztonságot is jelent. Ugyanakkor azonban azt is, hogy semmivel nem mehetünk az ő háta mögé. Ő mindenről tud. Jézus látja azt, amikor Anániás és Szafira megegyezik a szobában, ahol pedig csak ketten voltak. Hogy az eladott ingatlan árának csak egy részét adják oda Isten céljaira, de azt fogják mondani, hogy az a teljes vételár volt. Ő ezt is látja! Jézusnak nem volt új, amikor lelepleződött a hazugság. Ők már mikor megegyeztek tudta. Ő tudja, hogy mit veszünk észre az utcán és annak nyomán mire gondolunk, de tudjaazt, hogy hogyan jöttünk ide. És tudja, hogy egy-egy igehirdetés közben mi mindenre gondolunk, és utána szégyelljük-e magunkat, vagy nem amiatt. Jézus Krisztus szemléli a templomból kiáradó sokaságot, és ő tudja, hogy az udvarias mosolyunk mögött

2 gyilkos düh húzódik meg. Tudja, hogy már megint mást mondtunk, mint amit közben gondoltunk. És ha nem pirul el az arcunk, ő akkor is látja ezt. Tudatában vagyunk-e ennek? Emlékszem, egyszer kisgyerekkoromban kivittek egy játszótérre minket tornaóra helyett ott játszadozni. Arra vezetett az útja az édesapámnak és egy darabig figyelt minket. Este elmondta pontosan hogy mit látott. A hátamon a hideg szaladgált, hogy vajon mindent látott, amit én csináltam? Erre nem gondoltam, hogy ott a játszótéren is lát. Arra nem gondolunk, hogy Jézus itt is lát, meg a titkos kamránkban is lát és ismer. Leülvén Jézus a templompersellyel szemben, szemlélte, hogy a sokaság miképpen vet pénzt a perselybe. A második megállapítás az, hogy sok gazdag pedig sokat tett abba. Igen dicséretes dolog. Nagyon kedves tőlük, hogyha gazdagok, akkor gazdagon adakoznak. Csakugyan kedves, de Jézus azt is látja, hogy milyen szívvel adakoznak. Meg azt is, hogy a gazdagságuk honnan ered, közvetlenül miből adnak Isten dolgaira. Itt pontosan a megelőző versben óvja az embereket azoktól, akik a gyülekezetekben az elöl ülést keresik és a főhelyeket, aki az özvegyeknek házát felemésztik, színből hosszan imádkoznak. Így is lehet gazdagsághoz jutni, hogy az özvegyek házát felemészti valaki, aztán annak egy részéből nagy gesztussal sokat tesz a perselybe. Sok gazdag pedig sokat adott oda. Ha ettől eltekintünk is, érdemes feltenni a kérdést, hogy ma is érvényes ez a megállapítás, hogy sok gazdag sokat ad Isten céljaira? Ma is vannak ám gazdagok! Tulajdonképpen mindannyian nagyon jól élünk, sokkal jobban, mint ahogy érdemelnénk, a legtöbben jobban, mint ahogyan megdolgoznak érte, egyáltalán jól. Meg van mindenünk, ami szükséges, a szükségesnél jóval több is. A magunk gazdagságából sokat adunk-e Isten céljaira? Ez itt a kérdés. El lehet-e mondani ezt ma is? Érdemes egészen egyszerű összehasonlításokat tenni, testvérek. Ilyeneket hogy a családi költségvetésben hányadik helyen van az Isten ügyére félretett kiadás. Egyáltalán van-e ilyen? Aztán érdemes megnézni, hogy milyen sok értelmetlen, fölösleges, hiábavaló dologra viszonylag nagy összegeket tékozolunk el, sokkal nagyobb összegeket, mint amikkel közvetlenül az Isten ügyét szolgáljuk. Milyen sokan nagy összegeket eregetnek bele a levegőbe halványkék füst formájában, amiből semmi haszon nincsen. Nem igaz, hogy megnyugtatja őket, főleg nem az, hogy gyógyítja vagy tartósan megnyugtatja, pillanatnyi tüneti kezelés, esetleg lehet. De ha ilyenről van szó, még hívő emberek is felháborodnak sokszor, hogy ez kicsinyesség, törvényeskedés - ez nem tartozik másra. Nem tartozik másra, de ha a kiadásokról van szó, akkor tegye oda mellé azt, amit az Isten ügyére, mint cigarettára. Milyen sokan sok pénzt költenek italra. Nem alkoholisták! De azért legyen otthon valami, hogy meg tudjunk kínálni másokat, bizony ez elég tetemes összeg. A múltkor lepődtem meg, mikor erről valaki beszámolt. Mibe kerül neked a divat? Az hogy minden nyáron másik nyári ruha kell, és ez már csak természetes. Vagy több is kell. Annyit adózni, arra hogy az evangélium hangozzék, hogy sokan, akik szennyes ruhában vannak, fehér ruhába öltözködjenek? Lélek szerint, a szó bibliai értelmében. Mibe kerül nekünk az, hogy hangzik az evangélium? Elköltünk-e annyit naponta a magunk lelki rendbetételével, mint amennyi időt a fürdőszobában vagy a tükör előtt eltöltünk? Bocsánat, hogy ennyire profán és egyszerű - hogy ne mondjam - primitív összehasonlításokat teszek. De lepleződjön már le egyszer az az aránytalanság, ami van az életünkben! Hogy a testet dédelgetni kell, öltöztetni kell, szépíteni kell, tisztogatni kell persze, hogy kell bizonyos határokon belül. És a lélek? Nemcsak kenyérrel él az ember mondja Jézus, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. És ha a lelkét elhanyagolja valaki, akkor nem ember többé! Ha csak kenyérrel tömi magát, ha csak a testét cicomázza nem ember! Elembertelenedett, elállatiasodott, démonizálódott! Hát pontosan ebből akar minket kiszabadítani a mi Urunk és egyensúlyba hozni a mi végzetesen kiegyensúlyozatlanná vált életünket, azzal hogy test és lélek, az egész ember kapja meg a magáét, hogy mint teljes ember tudjon funkcionálni, és ne torzóként, félemberként. Hol van a helye a mi gazdálkodásunkban az Isten ügyének? Hol van a helye a napirendünkben a lelkieknek? Mennyi időt, kedvet, erőt, figyelmet szánunk arra, hogy teljes emberként éljünk? Sok gazdag sokat vetett bele.. A gazdagság mindenféle formájában nagy kísértést jelent, akár évben gazdag valaki, akár a képességei vagy képzettsége teszi őt gazdagabbá másoknál, akár anyagi jómódról van szó. A gazdagokról mindig valami rosszat kell mondania Jézusnak. A gazdag ifjú képtelen odaszegődni Jézus nyomába, és követni őt. Pedig eljutottak egy meghitt, érdembeli beszélgetés során oda, hogy na most! Még egy fogyatkozása van és már jöhet, de azt az egyet nem tudja odatenni. Egy másik gazdagnak a jelzője Jézus szótárában az, hogy a bolond gazdag. Aki gyűjt, teper, halmoz, csak az a fontos neki, hogy nagyobb magtárakat, a régit lerontani, korszerűsíteni, modernizálni, még beruházni. Bolond, az éjszaka meghalsz! Elkérik a lelkedet, és amit gyűjtöttél kié lesz? Te meg nincstelenül mész át a túlvilágra. Kegyelem nélkül. Azért nem a gazdagságban való bővölködésben van az ember élete - fejezi be Jézus a példázatot. Aztán a harmadik gazdag, akinek az ajtaja előtt hiába ül fel a Lázár. Az is nagyon sötét képet mutat. Ő is a kárhozatban eszmél már, hogy másként kellett volna. Másban kellett volna gazdagnak lennem, és legalább a testvéreimet mentsétek meg, akik még ott vannak, és ugyanúgy megkötözi őket az anyagiasság.

3 Sok gazdag sokat vetett bele... De vajon miből, milyen szívvel? Jézus Krisztus teljesebb életre akar minket elsegíteni. Mibe kerül nekünk az énünk? Vizsgáljuk ezt meg ma, jó lenne az istentiszteleten túl is, otthon egy picit megvizsgálnánk. Pénzben, időben, figyelmességben... Mibe kerül a mi nagy énünk? Amit részben vagy egészében az Istentől vonunk el. Sokszor meg akarjuk váltani az igazit, valami hamison. Nemrégen keseregte el valaki, már felnőtt ember, még mindig olyan keserűen gondol arra vissza, hogy a szülei mindennel elhalmozták, de idejük, figyelmük soha nem volt a számára. Igazán sose érdekelte őket, hogy mi van vele. Mindent megadtak neki egyébként. Meg akarjuk váltani. Sok gazdag sokat vet bele azért, hogy önmagát ne kelljen odaadnia. Nem ezt akarjuk megváltani sokszor? A Malakiás könyvében olvassuk: Isten azt mondja, hogy hozzátok be a tizedet az én tárházamba, így tegyetek próbára engem és akkor én megnyitom az egek csatornáit, és áldást árasztok reátok bőségesen. A tized az alsó határ, a tizeden túl pedig mindenünk Istené, a Biblia tanítása szerint. Szólamok számunkra vagy komolyan vesszük? A harmadik, amit olvasunk, hogy ez a szegény özvegyasszony is tett a perselybe. Két fillért adott, azaz egy negyed pénzt vetett bele. Ez volt a legkisebb pénzegység. Miért tette bele? Annyit mindent tudnánk felhozni a mentségére és mikor mi nem tesszük bele ezt a két fillért, annyi mindennel tudjuk mentegetni magunkat. Hiszen erre neki magának is szüksége volt, ha csak ennyije volt, akkor az ez a minimális összeg had maradt volna meg másnapra, hogy valami ennivalót vegyen belőle! Nem mindegy ez a gazdag Istennek, hogy két fillérrel több vagy kevesebb lesz a perselyben? Majd bele teszi máskor, ha többje lesz és így tovább. Vannak nekünk nagyon erkölcsös kifogásaink. Ha ilyen szegény, akkor nem kellett volna adnia! Hát nem is kellett, hanem szabad volt! Éppen ez jellemző erre a szegény özvegyasszonyra, hogy szabad volt. Szabad volt mindenféle megkötözöttségtől, szabad volt a pénz megkötözöttségétől, az aggodalmaskodástól: hogy jaj, mi lesz velem? Szabad volt önmagától, szabad volt arra, hogy mindenét odaadja Istennek. Olyan kevés ilyen szabad ember van, hogy mindene az övé: az időm, a testem, a hitem, az családom, a lakásom - mindenem az övé. Aki ezt átéli, szinte restelli ezt a birtokos személyragot odatenni, hogy az enyém: lakásom, testem... Mindent úgy kaptam ajándékba. Mid van, amit nem úgy kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, akkor bocsásd Isten rendelkezésére akkor lesz rajta áldás. Az mozdult meg ebben a szegény özvegyasszonyban, hogy szabad adni. Nem kell, eljöhetett volna nyugodtan a persely mellett. De szabad adni! Ajándék, kegyelem az, hogy adhatok! Mikor Pál a nagy éhínség idején a jeruzsálemi özvegyasszonyoknak gyűjtött a pogányok között Macedóniában, Korinthusban is, akkor meglepődött azon, hogy milyen sokat adtak, pedig szinte félt megemlíteni, hogy ott most nagy éhínség van és nem is akart kérni tőlük. Akkor elkezdtek könyörögni, hogy engedd meg, hogy mi is adjunk, az ő részükre, hiszen egy család vagyunk, a Krisztus tanítványainak a közössége. II. Kor. 8-ban ezt olvassuk: Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött. Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak, Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket. Pál szinte csöndesen szabotálni akarja a dolgot, hogy mindenki adhat, de tőlük ne kérjünk, mert olyan szegények. Erre elkezdenek könyörögni, hogy engedjétek meg, hogy mi is adjunk Ez egy nagy kegyelem, hogy mi adhatunk egymásnak. Az igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekszik, és erejük felett adakoznak. Nem kötelező és nem is kérték, de szabad. Miért? A következő versben, a II. Kor.8.5-ben - amit meg kellene tanulnunk ott mondja Pál: azért mert önmagukat adták először az Úrnak. Ők önmagukat odaadták az Úrnak, és ezek után a pénz is náluk volt, tehát az is az Úrhoz került. Önmagukat odaadták, ezzel a pénzüket is odaadták, meg mindenüket. Nem akkor kellett eldönteni, hogy most mennyit adjak az Úrnak, abból, ami az enyém. Mert ők maguk az Úréi lettek és így élték át azt, hogy szívesen és jókedvűen lehet adni a másiknak. Ha nem kéri, akkor is, ha nem várja el, akkor is. Szabad vagyok! - így élték át azt, hogy szegénységükben is milyen gazdagok. Aki önmagát odaadta az Úrnak, az mindig tud adni valamit a másiknak. Akármilyen szegény, akkor is tud adni. Mert az nagyon gazdaggá lesz ez által. Aki meg önmagát nem adja oda az Úrnak, annak hiába lesz akármennyije, mindig csak sajnálkozni fog: sajnálom, hogy megint nincs időm rád, hogy erre már megint telik, hogy most nem tudok foglalkozni veled, hogy most nem tudlak végighallgatni... Koldusszegény! Se ideje, se szeretete, se türelme, semmije nincs, ami kellene. Mert önmagát nem adta oda az Úrnak. Ez a kulcsa az egésznek. Ezért állítja oda Jézus negyedszer a tanítványok elé példaként az asszonyt. Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát. Mert önmagát odaadta. Ami miatt szegényesek az emberi kapcsolataink, annak az oka mindig az, hogy mi kimaradunk belőlük. Valamivel pótolni akarjuk önmagunkat. Számtalan helyen, formában lehet ezt látni.

4 Múltkor mondták el fiatalok, hogy valami egészen elképesztő értékes nagy ajándékot kaptak a szüleiktől, és nem tudnak örülni neki. Mert egyébként a szülők sose érdeklődnek irántuk, sose látogatják meg őket. Mintegy a saját lelkiismeretüket is megakarták megnyugtatni, vagy ki tudja mit akartak ezzel az elképesztő nagy ajándékkal. És nem tudnak neki örülni. Azért maradt ez meg bennem, mert ugyanaznap voltam látogatni egy helyen, ahol éppen arra érkeztem meg, hogy anyós és menye nagy sziszifusziban hálálkodtak egymásnak, a fiatalasszony nem győzte megköszönni - azt, amiről nem tudtam még mi az - amit megcsinált az anyós aznap. Kiderült, hogy valami egészen apró dolog volt, valami kicsi dolog, amit azonban a család, a fiatalok nem szívesen végeznek el sose és anyuka megjelent a lakásban, hogy mire hazajönnek, az rendben legyen. Nem tartott neki sokáig, nem fáradt el bele, de tudta, hogy ezzel örömet szerez és az lett. Mert abban önmaga benne volt. Ha mi kimaradtunk értéktelenné, sőt kellemetlenné válik az ajándékunk. Megterheljük egymást az ajándékokkal. Nekünk végső soron egymásra van szükségünk testvérek. Tudta ezt Jézus Krisztus és ezért adta önmagát a mi vétkeinkért. Jézus nem tanácsot adott nekünk, Jézus nem utasításokat osztogatott, nem vallási rendszert hozott, nem új vallást alapított önmagát adta a mi vétkeinkért. Így tanít meg minket élni. Aki őt elfogadja igazán, őt magát nemcsak a gondolatait, meg a róla szóló történetek hitelességét, őt magát! Az szabadul fel arra, hogy önmagát odaadja Jézusnak. Ezért az, gazdag ember lesz! Anyagi helyzete marad amilyen volt, a borítékban ugyanannyi lesz, mint addig, az otthoni körülmények is maradnak csak éppen megszabadult önmaga megkötözöttségéből, és kész adni azt, amije van. Addig is volt neki, de addig mindig csak azt érezte, hogy kevés, még ez kellene, még az kellene, hogyisne ha ezt odaadom, nekem sem lesz semmi. Attól kezdve pedig azt látja, hiszen ezt szabad továbbadnom! Sáfárságra kaptam! Egy részét csak nálam tette le Isten, de nem nekem szánta. Még önmagamat is hozzáadhatom, beleadhatom és ezen lesz igazán áldás! Hogy mennyire ettől függ, hogy minek mi az értéke, azt számtalan formában tapasztaljuk. Egészen egyszerű hasonlatokat had mondjak: valaki átszaladt hozzánk, hogy váratlan vendégek érkeztek, tudsz-e adni egy kiló kenyeret. Otthon van egy kétkilós kenyér, kettévágja, felét odaadja egy kiló kenyeret adott. Ha ugyanaz megtörténik este tízkor, mikor történetesen elhatározták, hogy ma egy kicsit előbb fekszünk le, és akkor szól a csengő, és ki kell menni. Ráadásul ez azt jelenti, hogy reggel is korábban kel kelni, mert az a kenyér reggelire lett volna, de reggeli előtt el kell menni kenyérért. Ugyanaz az egy kiló kenyér lényegesen értékesebb, mert ez már áldozat. Ha egy kettős ünnep első napján este jönnek, hogy most jöttek váratlan vendégek, adj egy kiló kenyeret, és egy kiló kenyér van otthon. Akkor odaadod-e? Meg milyen szöveggel, milyen szívvel adjuk oda? Azt is oda lehet adni! Másnapra nem marad, majd főzünk egy kis krumplit, megleszünk, nem fogunk éhen halni. Azt is oda lehet adni szívesen, jókedvűen, derűsen, nem is magyarázva hogy nincs több. Ez már még értékesebb kiló kenyér, mint a legelső volt. Ebben még inkább benne van ez ember, az áldozat. Önmagából áldozott oda valamit, az énjéből áldozott oda valamit. Erre szabadít fel minket Jézus. Hogy mindent, az utolsót, az enyémet ami megrövidíti a kényelmemet, a hiúságomat, a terveimet, azt adom oda, ha kérik, ha szükség van rá. Úgy mintha az Úrnak adnám. Miért? Mert Ő önmagát adta oda értem, ezért van egyáltalán életlehetőségem. Ezért van örök életem, ezért kaptam bűnbocsánatot. Mit ne adnék neki oda ezek után, ha önmagamat odaadtam? Ha pedig bármi drágább nekünk és nem adjuk oda, az nyilvánvalóan mutatja, hogy önmagunkat nem adtuk oda az Úrnak. Így tegyük mérlegre most a pillanatnyi lelki helyzetünket. Ki-ki tervezgeti már a nyarat is.. Mennyire szempont abban az Úr? A programot, az utazást, az anyagi feltételeket mennyire hangsúlyos ebben, hogy szeretnék lelkileg megerősödni, lelkileg elmélyülni, őhozzá közelebb kerülni? Szeretnék azokért, akik olyan keveset kapnak belőlem egyébként, most többet adni! Önmagamból! És az én pihenésem, kényelmem mindig ez jut eszünkbe - és én? És ha Jézus ezt kérdezte volna? Ő önmagát adta oda, azért hogy életünk legyen és éljünk. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Meggazdagodtunk annyira, hogy gazdagokká válva mi is szegénnyé tudunk lenni, hogy aztán mások a mi szegénységünk által meggazdagodjanak. Imádkozzunk! Köszönjük Úr Jézus, hogy te figyeled a mi életünket. Köszönjük, hogy ez vigasztalás számunkra, de a felelősségünket is megnöveli. Segíts minket úgy számlálni a napjainkat, hogy mint akik tudjuk, hogy színed előtt zajlik az életünk. Köszönjük, hogy te ismered a dolgok igazi értékét. Könyörülj rajtunk, hogy had tudjuk először önmagunkat adni neked, azután másoknak. Tégy minket gazdagokká, hogy had tudjuk azt adni mindig, amire szükség van. Bocsásd meg, hogy annyi mindent kivonunk a te uralmad alól. Elvileg átadtuk az életünket neked, és mégis sok minden kimarad onnan. A pénzügyeinkbe nem biztos, hogy be szoktunk vonni, ezért keveredik annyi szenny azokba. Bocsásd meg, hogy kivonjuk a te uralmad alól az időnket, a szabadidőnket, családi ügyeket, a szerelem kérdését, a munkahelyi problémákat, titkos gondolatainkat, dédelgetett vágyainkat. Szeretnénk ma este mindent eléd tárni. Előtted úgyis nyitott könyv az életünk, te vedd át az uralmat minden felett. Tőled kaptunk mindent, az életünket is - neked ajánljuk fel magunkat. A tied Urunk mindenünk, te gazdálkodj vele. Taníts meg úgy élni, hogy gazdagabb legyen körülöttünk is a világ. Ámen. Pasarét 1982 Cseri Kálmán