Diósgyőri Gimnázium. A 2020/2021-es tanévben induló képzések
|
|
- Adrián Pap
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: Feladatellátási hely: 001 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/ Honlap: A 2020/2021-es tanévben induló képzések Tanulmányi terület kódja Évfolyam Tanulmányi terület osztály Felvehető létszám emelt szintű angol nyelvi képzés emelt szintű angol nyelvi képzés előkészítő évfolyammal emelt szintű német nyelvi képzés előkészítő évfolyammal köznevelési típusú sportiskolai képzés 0,5 15 0,5 15 0, általános tantervű képzés 0,5 15 Szabályzat a felvételi vizsgáról és a rangsorolás elveiről A Diósgyőri Gimnáziumba való felvétel feltételeit az iskola pedagógiai programja tartalmazza. A részletes és aktuális pontszámítás a soron következő tanév vonatkozásában, a szülők és az érdeklődők számára széleskörűen elérhető a következő helyeken: - Minden évben megjelenő Továbbtanulási tájékoztatóban - Az iskola honlapján ( - Az iskola évente megrendezett nyílt napján - Szórólapokon
2 A rangsorolás elvei: 1., Egyenlő pontszám esetén a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló részesül előnyben. 2., További pontegyenlőség esetén a miskolci állandó lakhelyű tanuló következik a rangsorban. 3., Ennek azonossága esetén a sajátos helyzetű tanuló részesül előnyben. Sajátos helyzetűnek azt a tanulót tekintjük, akinek testvére vagy szülei iskolánk tanulója (vagy volt tanulója). 4., További egyenlő pontszám esetén a központi írásbeli felvételi magasabb magyar pontszáma dönt. 5., Ezek azonossága esetén előnyt élvez az országos tanulmányi vagy sporteredménnyel rendelkező tanuló. Felvételi vizsgák, jelentkezési határidők Közös írásbeli felvételi vizsgák: A Diósgyőri Gimnáziumba jelentkező tanulók az OH által szervezett közös írásbeli vizsgát tesznek magyar nyelvből valamint matematikából. Jelentkezési határidő a közös írásbeli vizsgára a 6. és a 8. osztályos tanulók számára: december 6. A 8. osztályos tanulók közös írásbeli vizsgájának időpontja: A 6. osztályos tanulók közös írásbeli vizsgájának időpontja: Pótló írásbeli vizsga: február 19. iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.) Saját felvételi vizsgáink: Köznevelési típusú sportiskolai képzés: alkalmassági gyakorlati vizsga február 27. (csütörtök) 13 óra 5 évfolyamos emelt szintű angol nyelvi képzés: szóbeli vizsga angol nyelvből március 3. (kedd) 13 óra
3 HAT ÉVFOLYAMOS EMELT SZINTŰ ANGOL NYELVI OSZTÁLY Azokat a tehetséges diákokat várjuk ide, akik az általános iskola 6. osztályát eredményesen elvégezték és szeretnék az angol nyelvet emelt szinten tanulni. Az itt töltött hat esztendő alatt diákjaink magas óraszámban tanulják az angol nyelvet. Tanulmányaikat angol anyanyelvi tanár is segíti. Az emelt szintű képzés célja a C1-es szintű nyelvtudás elérése, a felsőfokú nyelvvizsga megszerzése. Második idegen nyelvként választhatják a német, a francia, az orosz nyelvet. A tizenegyedik, tizenkettedik évfolyamon lehetőség van az érettségi vizsgára való eredményesebb felkészülés érdekében két közismereti tantárgy emelt óraszámban történő tanulására február 19. (A 6 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.) Idegen nyelv Magyar nyelv : 70 pont 30 pont 10 pont A közös írásbelin elért pontszám, ami maximálisan 100 pont lehet 70%-a az írásbeli pont. A hozott pontok számítása a 5. osztályos év végi és 6. osztályos félévi eredmény alapján történik november órától Szülői vagy tanári kísérettel várjuk az érdeklődő diákokat.
4 EMELT SZINTŰ ANGOL NYELVI KÉPZÉS ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMMAL A képzés a 9/NY előkészítő évfolyamon kezdődik és öt év után a 12. évfolyamon fejeződik be. Az angol nyelvtanítás az általános iskolában tanultakra épül. Nyelvi előképzettség szükséges. Az előkészítő évfolyam céljai: Az angol nyelvi emelt szintű érettségi vizsga intenzív előkészítése (heti 15 óra) Számítástechnikából az ECDL modulok követelményrendszerének teljesítése (heti 3 óra) Anyanyelvi és matematikai alapkészségek fejlesztése, az ismeretek rendszerezése Egészséges életmódra nevelés február 19. Saját felvételi vizsgák: Szóbeli meghallgatás angol nyelvből március 3. (kedd) 13 óra Az angol nyelvi felvételi szóbeli vizsga követelményei: Minden jelentkezőnek szóbeli vizsgát kell tennie angol nyelvből. A vizsga maximum tizenöt percig tart és egy rövid nyelvtani ellenőrző feladatlap kitöltéséből és egy szóbeli részből áll. A vizsgán maximálisan huszonöt pont érhető el. 1. A feladatlap nyelvtani alapismeretekre kérdez rá és 10 pont értékű. 2. A szóbeli vizsga két részből áll, és mindkét rész a szóbeli témakörökben leírt 12 téma valamelyikére épül. A szóbeli vizsga két részfeladata: a) Kötetlen beszélgetés: A vizsgáztató és a jelentkező a szóbeli témakörökben leírt témák egyikéről kötetlen társalgást folytat a vizsgáztató által feltett kérdések alapján. A feladatra maximum 10 pont adható. b) Képleírás: A jelentkezőnek a vizsgalapon szereplő képről önállóan kell beszélnie. A feladatra maximum adható.
5 I. Szóbeli témakörök: 1) Személyi adatok, család és barátok, emberek külső és belső jellemzése 2) Lakás, lakás jellemzése, helyiségek és bútorok, házimunka 3) Lakóhely, lakóhely jellemzői, falu és város 4) Időjárás, évszakok jellemzői, természet 5) Étkezések, élelmiszerek, éttermek, főzés és receptek 6) Vásárlás, vásárlási szokások, üzletek és áruik, divat 7) Iskola, tanulás, általános iskola, tantárgyak, nyelvtanulás 8) Szabadidős tevékenységek, hobbi, érdeklődési kör, olvasás 9) Szórakozási lehetőségek, színház, mozi, rádió, televízió, újságok 10) Egészség, sport, betegségek, egészséges életmód 11) Nyaralás, felkészülés az utazásra, hotelben 12) Közlekedés, utazás busszal és vonattal, közlekedési problémák II. Nyelvtani ismeretek a feladatlap kitöltéséhez 1) Tenses Present Simple & Continuous, Future Simple, be going to Past Simple & Continuous Present Perfect Past Perfect 2) Structures Conditional, Passive Voice, Reported Speech, Comparative, Questions, Plurals, Quantifiers Szóbeli pont: Magyar nyelv: Angol nyelv: 50 pont 2 2 A közös írásbelin elért pontszám, ami maximálisan 100 pont lehet 50%-a az írásbeli pont. A hozott pontok számítása a 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi eredmény alapján történik november órától Szülői vagy tanári kísérettel várjuk az érdeklődő diákokat.
6 EMELT SZINTŰ NÉMET NYELVI KÉPZÉS ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMMAL A képzés a 9/NY előkészítő évfolyamon kezdődik és öt év után a 12. évfolyamon fejeződik be. A német nyelv tanítása kezdő szintről indul. Nyelvi előképzettség nem szükséges. Az előkészítő évfolyam céljai: A német nyelvi emelt szintű érettségi vizsga intenzív előkészítése (heti 15 óra) Számítástechnikából az ECDL modulok követelményrendszerének teljesítése (heti 3 óra) Anyanyelvi és matematikai alapkészségek fejlesztése, az ismeretek rendszerezése Egészséges életmódra nevelés február 18. Magyar nyelv: Idegen nyelv: 70 pont 30 pont 10 pont A közös írásbelin elért pontszám, ami maximálisan 100 pont lehet 70%-a az írásbeli pont. A hozott pontok számítása a 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi eredmény alapján történik november órától Szülői vagy tanári kísérettel várjuk az érdeklődő diákokat.
7 KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI KÉPZÉS A köznevelési típusú sportiskolai képzésre azok a tanulók jelentkezhetnek, akik valamilyen sportegyesületnek igazolt tagjai és egyesületük javasolja felvételüket. Az egyesületi javaslatnak tartalmaznia kell a tanuló sportszakmai jellemzését, valamint azt hogy az adott egyesület négy éven át vállalja a tanuló versenyeztetését és minimum heti három edzésen való foglalkoztatását. A javaslatot, az eddigi sporteredményeket és a sportorvosi alkalmassági igazolást kérjük a jelentkezési laphoz csatolni. A feltételek teljesítésének hiánya a felvételi kérelem elutasítását vonja maga után. A képzés a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, egyedi kerettanterv szerint folyik, amely az alábbi sporthoz kötődő tantárgyakat is tartalmazza. 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Tanulásmódszertan 1 Sporttörténet 1 Sportági ismeretek 1 Testnevelés-elmélet 0,5 Sportegészségtan 0,5 Edzéselmélet 0,5 Sport és szervezetei 0,5 Sportpszichológia 1 Sportetika 1 A tanulók sporttevékenységéből adódó hiányzásainak pótlásában az iskola maximális segítséget nyújt egyéni és csoportos külön foglalkozások keretében február 18. Alkalmassági vizsga testnevelésből: február 27. (csütörtök) 13 óra Az alkalmassági vizsga részei: - ingafutás időre: 12 m-es távolságon futás oda-vissza, a vonalat lábbal érintve - súlypontemelkedés mérés - talajtorna: 1. fellendülés kézállásba, gurulás előre 2. emelés fejállásba, gurulás előre 3. cigánykerék - fekvőtámaszban karhajlítás nyújtás (a fiúknak láb a zsámolyon, a lányoknak a láb a talajon) - ötösugrás: indulás helyből
8 - kosárlabda ügyességi gyakorlat időre: labdavezetés ügyesebb kézzel egymástól 4 m-re elhelyezett 4 db medicinlabda megkerülésével, visszafelé labdavezetés ügyetlenebb kézzel, medicinlabda kerülése nélkül - hasizom gyakorlat: hanyattfekvésből felülés, folyamatosan egy percig (társ fogja a felülést végző bokáját) Magyar nyelv : Idegen nyelv: Testnevelés 70 pont 30 pont A közös írásbelin elért pontszám, ami maximálisan 100 pont lehet 70%-a az írásbeli pont. A hozott pontok számítása a 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi eredmény alapján történik november órától Szülői vagy tanári kísérettel várjuk az érdeklődő diákokat.
9 ÁLTALÁNOS TANTERVŰ KÉPZÉS Azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik még nem döntötték el, hogy milyen irányban szeretnének továbbtanulni az érettségi után évfolyamon általános tanterv szerint tanulják a gimnáziumban oktatott tantárgyakat. Első idegen nyelvként heti 5 órában folytatják az általános iskolában elkezdett idegen nyelv tanulását évfolyamon két tantárgyat választhatnak, amelyet emelt szinten kívánnak tanulni (heti 2-2 órában), ezzel elősegítve a sikeres érettségi vizsgát és a felsőfokú továbbtanulást február 19. Magyar nyelv: Idegen nyelv: 70 pont 30 pont 10 pont A közös írásbelin elért pontszám, ami maximálisan 100 pont lehet 70%-a az írásbeli pont. A hozott pontok számítása a 7. osztályos év végi és 8. osztályos félévi eredmény alapján történik november órától A nyílt napon szülői vagy tanári kísérettel várjuk az érdeklődő diákokat.
Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések
Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
OKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Kedves Nyolcadikos Felvételizők!
Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878
Tanulmányi terület kódja: 41 gimnázium: 4 évfolyamos; emelt szintű matematika tantárgyi tehetséggondozás kerettanterve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;
Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM
NYÍREGYHÁZI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM Múltunk 90 éves múlt (1921-től) 1969-től a jelenlegi helyén található intézményünk 70-es években indultak azok a tagozatok, melyek még most is megtalálhatóak nálunk (testnevelés,
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)
Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak
jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten
Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019-2020-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási
9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.
9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1. Telefon: 96/576-470, 96/576-627 Fax: 96/217-155 E-mail: titkarsag@kossuthmovar.hu Honlap: www.kossuthmovar.hu Igazgató: Horváth Éva Pályaválasztással kapcsolatos információk:
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév
Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre
Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014
Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,