Objektumorientált programozás C# nyelven III.
|
|
- Csenge Illésné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Objektumorientált programozás C# nyelven III. Kivételkezelés Tulajdonságok Feladatok Készítette: Miklós Árpád Dr. Kotsis Domokos
2 Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendı anyag vázlatát képezik. Ismeretük szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres zárthelyinek, illetve vizsgának. Sikeres zárthelyihez, illetve vizsgához a jelen bemutató tartalmán felül a kötelezı irodalomként megjelölt anyag, a gyakorlatokon szóban, illetve a táblán átadott tudnivalók ismerete, valamint a gyakorlatokon megoldott példák és az otthoni feldolgozás céljából kiadott feladatok önálló megoldásának képessége is szükséges
3 Kivételkezelés (1) A kivételek egyrészt nem várt, rendkívüli események, másrészt a kezelésükre szolgáló speciális osztályok Segítségükkel a hibakezelés elkülöníthetı a program logikájától és egységes, strukturált módon kezelhetık a felmerülı események A kivételkezeléssel ellátott programrészt háromféle típusú blokkra osztjuk fel: A try kulcsszóval jelölt blokk tartalmazza a normál programot A catch kulcsszóval jelölt blokkok a kivételkezelı kódot tartalmazzák Egy try blokkhoz egynél több catch blokk is megadható az egyes kivételtípusok különálló kezelésére (az ún. univerzális catch blokk viszont minden kivételt kezel) Használata nem kötelezı A finally kulcsszóval jelölt blokkok olyan kódot tartalmaznak, amelynek mindenképpen le kell futnia, attól függetlenül, hogy a normál programrészben történt-e rendkívüli esemény vagy sem Használata nem kötelezı Hiba esetén a throw kulcsszóval hozhatunk létre kivételt
4 A kivételkezelés menete: Kivételkezelés (2) Egy try blokkon belül hiba következik be, melynek hatására létrejön a megfelelı kivételosztály egy példánya A program nem hajtja végre a try blokk hátralévı utasításait, hanem megkeresi az elsı olyan catch blokkot, amely képes kezelni a bekövetkezett kivétel típusát Ha nem talál ilyet az adott metódusban, akkor elıször végrehajtja a try blokkhoz tartozó finally blokk utasításait, majd folytatja a keresést a metódust eredetileg hívó metódusban, és így tovább Ha megtalálta a megfelelı catch blokkot, akkor végrehajtja Ha a programban sehol sem talál megfelelı catch blokkot, akkor a program leáll A futtatókörnyezet minden programot egy univerzális catch blokkal ellátott try blokkban hajt végre, így akkor is lekezeli a bekövetkezı kivételt, ha a program nem (de a program így sem folytatódhat) A megfelelı catch blokk végrehajtása után folytatódik a végrehajtás Ha létezik a megtalált catch blokkhoz tartozó finally blokk, akkor ennek az elején Ha nem létezik, akkor a megtalált catch blokkhoz tartozó try blokk vége után Destruktor végrehajtása közben keletkezı kezeletlen kivételek Ha az ısosztálynak van destruktora, akkor meghívódik; ha nincs, akkor a kivétel nyom nélkül megszőnik
5 Kivételkezelés (3) A futtatókörnyezet sok kivételosztályt elıre definiál Ezekbıl származtathatunk saját kivételeket Származtatáshoz az ajánlott ısosztály a System.ApplicationException Object Exception SystemException ApplicationException ArgumentException IOException ArgumentNullException ArithmeticException ArgumentOutOfRangeException FileNotFoundException DirectoryNotFoundException StackOverflowException OutOfMemoryException DivideByZeroException OverflowException FileLoadException
6 Kivételkezelés (példa) class Matek { public static string Maradékképzés(int x, int y) { try { int z = x % y; return z.tostring(); catch (System.DivideByZeroException e) { return e.targetsite + " Nullával sajnos nem lehet osztani."; catch (System.Exception e) { return e.source + " Ismeretlen hiba történt.";... finally { Itt olyan kódot helyezhetnénk el, amelynek még hiba esetén is mindenképpen le kell futnia
7 ... Kivételkezelés (példa) class Kivételkezelı { public static void Main() { System.Console.WriteLine(Matek.Maradékképzés(5, 1)); System.Console.ReadLine(); System.Console.WriteLine(Matek.Maradékképzés(9, 0));
8 Kivételkezelés I. Módosítsuk az 5. témakörben készített számológép -e Main metódusát úgy, hogy a program csak szám értékő operandust fogadjon el. Hiba esetén kérjen be másik operandust
9 A Main módosítása I... elso:system.console.write("elsı operandus: "); try {x=float.parse(system.console.readline()); catch (System.Exception) {System.Console.WriteLine("Hibás operandus!"); goto elso;.. Értelemszerően a másik operandus bekérése hasonlóan történhet
10 A Main módosítása II. bool ujra=true;... while (ujra) {System.Console.Write("Elsı operandus: "); try {x=float.parse(system.console.readline()); ujra=false; catch (System.Exception) {System.Console.WriteLine("Hibás operandus"); ujra=true;
11 Kivételkezelés II. Módosítsuk a programot úgy, hogy a Kalk metódus észlelje a nem megfelelı mőveleti kódot, ilyenkor adjon hibajelzést, és a Main metódus se írjon ki eredményt
12 A Számoló, Számolgató módosítása public bool hiba;... protected virtual float Kalk() {try{ switch (mővelet) {... break; default: throw new System.Exception(); catch(system.exception) {System.Console.WriteLine("Hibás kód!"); hiba =true; return eredmény;
13 A Számoló, Számolgató módosítása public bool hiba;... protected virtual float Kalk() switch (mővelet) {... break; default: hiba =true; return eredmény;
14 Ugyanez throw használatával public bool hiba;... protected virtual float Kalk() {try{ switch (mővelet) {... break; default: throw new System.Exception(); catch(system.exception) {System.Console.WriteLine("Hibás kód!"); hiba =true; return eredmény;
15 A Main módosítása float e;... Számolgató Kiszámol= new Számolgató(x,y,z); Kiszámol.hiba=false; e = Kiszámol.Kalkuláló(); if (Kiszámol.hiba) {System.Console.WriteLine("Nincs eredmény!"); else {System.Console.WriteLine(x+" "+z+" "+y+" = "+ e); System.Console.ReadLine();
16 Kivételkezelés Ia. Módosítsuk a Main metódust úgy, hogy a program csak szám értékő operandust fogadjon el. Hiba esetén kérjen be másik operandust, de az ötödik alkalommal lépjen ki, és ekkor már egyéb adatot (mőveleti kód, másik operandus) se kérjen be
17 Deklaráció... float e=0; bool ujra=true; char z='?'; int ismétlés=0;
18 Az elsı operandus bekérése... while (ujra && ismétlés<5) {System.Console.Write("Elsı operandus: "); try {x=float.parse(system.console.readline()); ujra=false; ismétlés=0; catch (System.Exception) {System.Console.WriteLine("Hibás operandus"); ujra=true; ismétlés++;
19 A mőveleti jel bekérése... if (ismétlés<5) {System.Console.Write("Mőveleti jel: "); z=char.parse(system.console.readline());
20 A második operandus bekérése... ujra=true; if (ismétlés<5) ismétlés=0; while (ujra && ismétlés<5) {System.Console.Write("Második operandus: "); try {y=float.parse(system.console.readline()); ujra=false; catch (System.Exception) {System.Console.WriteLine("Hibás operandus"); ujra=true; ismétlés++;
21 Az eredmény kiszámítása... Számolgató Kiszámol= new Számolgató(x,y,z); if (ismétlés<5) {Kiszámol.hiba=false; e = Kiszámol.Kalkuláló(); if (Kiszámol.hiba ismétlés>=5) {System.Console.WriteLine("Nincs eredmény!"); else {System.Console.WriteLine(x+" "+z+" "+y+" = "+ e);
22 Tulajdonságok (1) A tulajdonságok olyan intelligens mezık, amelyek olvasását és írását a programozó által megadott ún. hozzáférési metódusok végzik Az osztályt felhasználó kód számára mezınek tőnnek Az osztály fejlesztıje számára metóduspárként jelennek meg A hozzáférési metódusok bármilyen mőveletet végrehajthatnak (pl. beírandó adat ellenırzése, kiolvasandó adat kiszámítása ) Nem célszerő hosszan tartó mőveletekkel lelassítani a tulajdonság elérését Kerülni kell a felhasználó kód számára váratlan mellékhatásokat
23 Tulajdonságok (2) Létrehozhatók csak olvasható vagy csak írható tulajdonságok is Ha nem adjuk meg az írási, illetve olvasási metódust, akkor csak olvasható, illetve csak írható tulajdonság jön létre Az olvasási és írási metódushoz hozzáférési szint adható meg Ezzel a módszerrel például létrehozhatók nyilvánosan olvasható, de csak a saját vagy a leszármazott osztályok által írható tulajdonságok Az olvasási metódust a get, az írási metódust a set kulcsszó segítségével kell megadnunk A hozzáférési metódusokat a tulajdonság definícióján belül kell megadnunk
24 using System; Tulajdonságok (példa) class Személy { private string vezetéknév = "<üres>"; private string keresztnév = "<üres>"; Gyakori megoldás, hogy a nyilvános tulajdonság neve nagybetős, a hozzá tartozó privát mezı neve pedig ugyanaz kisbetős változatban public string Vezetéknév { get { return vezetéknév; set { if (value!= "") vezetéknév = value; public string Keresztnév { get { return keresztnév; set { if (value!= "") keresztnév = value; public string Név { get { return vezetéknév + " "+ keresztnév; A tulajdonság értékét a return kulcsszóval adjuk vissza a hívónak Nem adtunk meg set metódust, így ez a tulajdonság csak olvasható A tulajdonság megadott új értékét mindig egy value nevő rejtett paraméter tartalmazza
25 Tulajdonságok (példa) class Személykezelı { static void Main() { Személy Pistike = new Személy(); Console.WriteLine("Üres nevem: " + Pistike.Név); Pistike.Keresztnév = "István"; Console.WriteLine("Félkész nevem: " + Pistike.Név); Pistike.Vezetéknév = "Kovács"; Pistike.Keresztnév = ""; Console.WriteLine("Nevem: " + Pistike.Név); Console.ReadLine();
26 Feladat Módosítsa a számológép programot úgy, hogy a Számoló osztálybeli operandusok és a mőveleti kód tulajdonságok legyenek!
27 Számoló tulajdonsággal class Számolo { protected float op1, op2; protected char mővelet; protected float eredmény; public float Op1 { set { op1 = value; public float Op2 {set { op2 = value; public char Mővelet { set { mővelet = value;
28 Feladat Módosítsa a számológép programot úgy, hogy az operandusok szám mivoltának ellenırzése a megfelelı tulajdonsághoz tartozó set metódusban történjék!
29 Feladat Készítsen hallgatói nyilvántartást. A Hallgató osztályban legyenek tulajdonságok: Vnév, Knév, Szülidı, Szülhely. Valamennyi string lehet, de a Szülidı formája számjegy, tetszıleges karakterrel elválasztva. Ellenırizze a megfelelı set metódusban!
30 Feladat II. Készítse el Kollégista osztályt, amely a Hallgató osztály örököse. További tulajdonság: Szobaszám. Ehhez készítsen saját kivétel osztályt Rosszoba néven!
31 Saját kivétel osztály class Rosszoba : ApplicationException {
32 Feladat III. Készítse el az Kiskolesz és a Nagykolesz osztályokat, amelyek a Kollégista osztály örökösei. Módosított tulajdonság: Szobaszám. Ez Kiskolesz nél 0-nál nagyobb és 100-nél kisebb szám, Nagykolesz -nél 0-nál nagyobb és 1000-nél kisebb szám lehet. Ellenırizze a megfelelı set metódusban!
33 Feladat IV. Készítse el a Kezelés osztályt, amelyben egy menü van három menüponttal: 1. Felvitel 2. Kiírás 3. Kilépés A felvitel elıtt kérdezze meg, melyik kollégiumhoz tartozik az illetı! A példányokat (max 25) egy tömbben tárolja!
34 Házi feladat 1 Készítsünk egy háttértároló osztályt, amely fájlok listáját kezeli az alábbi módon: -A háttértárolónak van egy maximális tárolókapacitása, melyet csak -konstruktorban lehet beállítani - Van egy Format() metódusa, mely üríti a fájlok listáját -Van egy MaximálisKapacitás tulajdonsága, amellyel le lehet kérdezni a maximális kapacitás értékét -Van egy SzabadKapacitás tulajdonsága, amellyel le lehet kérdezni a meghajtó szabad kapacitását -Van egy FoglaltKapacitás tulajdonsága, amellyel le lehet kérdezni a tárolt -fájlok összméretét -Van egy Hozzáad() metódusa, amellyel új fájlt lehet hozzáadni, ha ugyanilyen nevő fájl nincs még a háttértárolón, illetve az új fájl elfér a háttértárolón -Van egy Keres() metódusa, amely egy megadott fájlnév alapján megkeresi és visszaadja a fájlt -Van egy Töröl() metódusa, amely letörli a megadott fájlt, amennyiben létezik A fájlok jellemzıi a következık: - Van nevük és méretük - Van egy-egy CsakOlvasható, Rendszer és Rejtett attribútumuk 34
35 Házi feladat 2 Fejlesszük tovább az alap háttértároló osztályt Floppy osztállyá az alábbi módosítások szerint: - A floppy mérete 1440KB -A floppy-nak van írásvédı tolókája, amely ha írásvédett' állapotba kerül, akkor a floppyn sem a Format(), sem a Hozzáad(), sem a Törlés() nem mőködik Fejlesszük tovább az alap háttértároló osztályt DVD osztállyá az alábbi módosítások szerint: - A DVD mérete 4700MB -A DVD alapból még írható, törölhetı, de miután meghívjuk a Zárolás() metódusát (DVD felírása), akkor utána már nem használható rajta sem a Format(), sem a Hozzáad(), sem a Töröl() ( egyszer írható DVD ) - A zárolt DVD szabad kapacitása mindig 0 legyen Fejlesszük tovább a DVD osztályt DVD-RW osztállyá az alábbi módosítások szerint: -A DVD-RW többször is írható DVD, ezért van egy Megnyitás() metódusa is. -Ekkor a DVD lemez visszaáll egy üres alapállapotba
36 Házi feladat 3 Fejlesszük tovább az alap Háttértároló osztályt HDD osztállyá a célnak megfelelı módosítások szerint. Fejlesszünk ki egy Számítógép osztályt az alábbiak szerint: -Több háttértárolója is lehet, melyek egy Felcsatol() metódus segítségével lehet csatolhatók a géphez -Van egy Összkapacitás tulajdonsága, amely megadja az összes háttértároló teljes kapacitásának összegét -Van egy SzabadKapacitás tulajdonsága, amely megadja az összes háttértároló teljes szabad kapacitásának összegét -Van egy FoglaltKapacitás tulajdonsága, amely megadja az összes háttértároló teljes foglalt kapacitásának összegét -Van egy Archivál() metódusa, mely a megadott fájlt megkeresi a háttértárolók valamelyikén, majd a megadott másik háttértárolóra a megfelelı módon archiválja a fájlt. Amennyiben nem adunk meg másik háttértárolót, a metódus keres egy másik használható háttértárolót és oda végzi el az archiválást
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 3. rész Tulajdonságok Indexelık Kivételkezelés Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendı anyag vázlatát
Objektumorientált programozás C# nyelven III.
Objektumorientált programozás C# nyelven III. Kivételkezelés Tulajdonságok Feladatok Készítette: Miklós Árpád Dr. Kotsis Domokos Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 3. rész Tulajdonságok Indexelők Kivételkezelés Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő anyag vázlatát
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 1. rész Osztályok és objektumok Mezık és metódusok Konstruktor és destruktor Láthatósági szintek Névterek és hatókörök Osztály szintő tagok Beágyazott osztályok
C# nyelv alapjai. Krizsán Zoltán 1. Objektumorientált programozás C# alapokon tananyag. Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem
C# nyelv alapjai Krizsán Zoltán 1 Általános Informatikai Tanszék Miskolci Egyetem Objektumorientált programozás C# alapokon tananyag Tartalom Bevezetés Lokális változó Utasítások Szójáték Why do all real
Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net
ESEMÉNYVEZÉRELT PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 2. ELŐADÁS - C# ÁTTEKINTÉS - 2 2015 Bánsághi Anna 1 of 64 TEMATIKA I. C# ÁTTEKINTÉS II. WPF III. Modern UI 2015 Bánsághi Anna 2 of 64
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 1. rész Osztályok és objektumok Mezık és metódusok Konstruktor és destruktor Névterek és hatókörök Láthatósági szintek Osztály szintő tagok Beágyazott osztályok
Access adatbázis elérése OLE DB-n keresztül
Access adatbázis elérése OLE DB-n keresztül Készítsünk egy grafikus felülető alkalmazást, ami lehetıvé teszi egy Access adatbázisban tárolt hallgatói adatok (EHA, Név, e-mail cím) lekérdezését (összes
C# osztályok. Krizsán Zoltán
C# osztályok Krizsán Zoltán Fogalma Önálló hatáskőrrel rendelkező, absztrakt adattípus, amely több, különböző elemet tartalmazhat. Minden esetben a heap-en jön létre! A programozó hozza létre, de a GC
Magas szintű programozási nyelvek 2 Előadás jegyzet
Magas szintű programozási nyelvek 2 Előadás jegyzet 1. Rendszerfejlesztés 0. lépés: Elemzés (analízis) 1. lépés: Tervezés a, technológia független rész b, technológia függő rész 2. lépés: Megvalósítás
C# gyorstalpaló. Készítette: Major Péter
C# gyorstalpaló Készítette: Major Péter Adattípusok Logikai változó Egész szám (*: előjel nélküli) Lebegőponto s szám Típus Típusnév másképpen (egyenértékű) Helyigény (bit) Példa bool Boolean 8 (!) true,
Informatika terméktervezőknek
Informatika terméktervezőknek C# alapok Névterület (namespace) using Osztály (class) és Obejtumok Metódus (function, procedure, method) main() static void string[] arg Szintaxis // /* */ \n \t Névadások
117. AA Megoldó Alfréd AA 117.
Programozás alapjai 2. (inf.) pót-pótzárthelyi 2011.05.26. gyak. hiányzás: kzhpont: MEG123 IB.028/117. NZH:0 PZH:n Minden beadandó megoldását a feladatlapra, a feladat után írja! A megoldások során feltételezheti,
Programozás II. labor
Programozás II. labor 1. rész Programozási tételek Öröklődés Interfészek Eseménykezelés Kivételkezelés Visszalépéses keresés Programozás II. Programozási tételek OOP alapok ismétlése Öröklődés Öröklődés
Programozás BMEKOKAA146. Dr. Bécsi Tamás 1. Előadás
Programozás BMEKOKAA146 Dr. Bécsi Tamás 1. Előadás Bemutatkozás Előadó: Dr. Bécsi Tamás St.106, (1)463-1044, becsi.tamas@mail.bme.hu Közlekedés-, és Járműirányítási Tanszék www.kjit.bme.hu Programozás
Kivételek kezelése (exception handling) Hibakezelés old style. Kivételkezelés
Kivételek kezelése (exception handling) Hibakezelés old style class Szamolo { void szamol( String s, int i ) { int d; if (i!= 0) d = (i+1)/i; else if (s!= null) d = s.length(); else if (i > 10) // applikációs
Bevezetés a C++ programozási nyelvbe
Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Bevezetés a C++ programozási nyelvbe Oktatási segédlet Összeállította: Ficsor Lajos 2001. 1. A C++ programozási nyelv története A C++ programozási nyelv
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK
Informatikai alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN. vizsgatételek
OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN vizsgatételek 1. Az objektumorientált programozás szemlélete, az objektum fogalma 2. Az objektumorientált programozás alapelvei 3. A Java nyelv története, alapvető
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606. Dr. Bécsi Tamás
Számítástechnika I. BMEKOKAA152 BMEKOKAA119 Infokommunikáció I. BMEKOKAA606 Dr. Bécsi Tamás Bemutatkozás Előadó: Dr. Bécsi Tamás St.106, (1)463-1044, becsi.tamas@mail.bme.hu Közlekedés-, és Járműirányítási
Objektum elvű alkalmazások fejlesztése Kifejezés lengyel formára hozása és kiértékelése
Objektum elvű alkalmazások fejlesztése Kifejezés lengyel formára hozása és kiértékelése Készítette: Gregorics Tibor Szabóné Nacsa Rozália Alakítsunk át egy infix formájú aritmetikai kifejezést postfix
Java Programozás 9. Gy: Java alapok. Adatkezelő 5.rész
Java Programozás 9. Gy: Java alapok Adatkezelő 5.rész 15/1 B ITv: MAN 2018.04.22 A Keresés funkció Programlogika: 1. A keresés az etm táblamodellben fog keresni, és a találat rekordokat átmásolja egy másik
OAF Gregorics Tibor: Minta dokumentáció a 3. házi feladathoz 1.
OAF Gregorics Tibor: Minta dokumentáció a 3. házi feladathoz 1. Feladat Szimuláljuk különféle élőlények túlélési versenyét. A lények egy pályán haladnak végig, ahol váltakozó viszonyok vannak. Egy lénynek
Tartalomjegyzék. Bevezetés...2
Tartalomjegyzék Bevezetés...2 1. Követelmény analízis...3 1.1. Áttekintés...3 1.2. Használati eset diagram (use case)...3 1.3. Alkalmazási példa...5 2. Modellezés...6 2.1. Osztálydiagram...6 2.2. Osztályok
Java VI. Egy kis kitérő: az UML. Osztály diagram. Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07.
Java VI. Öröklődés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2006. 03. 07. Java VI.: Öröklődés JAVA6 / 1 Egy kis kitérő: az UML UML: Unified Modelling Language Grafikus eszköz objektum
Helyes-e az alábbi kódrészlet? int i = 1; i = i * 3 + 1; int j; j = i + 1; Nem. Igen. Hányféleképpen lehet Javaban megjegyzést írni?
A "java Villa -v" parancs jelentése: A java interpreter elindítja a Villa osztály statikus main metódusát, és átadja neki paraméterként a "-v" stringet. A java interpreter elindítja először a Villa osztály
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK
Informatikai alapismeretek emelt szint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
Objektumorientált programozás C# nyelven II.
Objektumorientált programozás C# nyelven II. Öröklés és többalakúság Nemvirtuális metódusok, elrejtés Virtuális metódusok, elrejtés Típuskényszerítés, az is és as operátorok Absztrakt osztályok, absztrakt
Objektum Orientált Programozás. 11. Kivételkezelés 44/1B IT MAN
Objektum Orientált Programozás 11. Kivételkezelés 44/1B IT MAN B IT v: 2016.05.03 MAN Pici elmélet A Java kivételkezelésének célja a programfutás során keletkezett hibák kiszűrése és megfelelő kezelése.
C# feladatok gyűjteménye
C# feladatok gyűjteménye Készítette: Fehérvári Károly I6YF6E Informatika tanár ma levelező tagozat 1) Feladat: ALAPMŰVELETEK Készítsünk programot, amely bekér két egész számot. Majd kiszámolja a két szám
Java bevezet o Kab odi L aszl o Kab odi L aszl o Java bevezet o
Miért Java? széleskörben elterjedt Micro Edition - beágyazott rendszerek, régi telefonok Standard Edition - PC, android ezen alapul Enterprise Edition - vállalati programok, web service-ek multiplatform
Az emelt szintű. informatika érettségi. programozási feladatainak. megoldása Java nyelven. NetBeans IDE 8.1 környezetben
Az emelt szintű informatika érettségi programozási feladatainak megoldása Java nyelven NetBeans IDE 8.1 környezetben Klement András 2016 Utolsó módosítás: 2016. május 25. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék
Kivételkezelés, beágyazott osztályok. Nyolcadik gyakorlat
Kivételkezelés, beágyazott osztályok Nyolcadik gyakorlat Kivételkezelés Nem minden hibát lehet fordítási időben megtalálni Korábban (pl. C-ben) a hibakezelést úgy oldották meg, hogy a függvény hibakódot
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Förhécz András, doktorandusz e-mail: fandrew@mit.bme.hu tárgy honlap: http://home.mit.bme.hu/~fandrew/szofttech_hu.html A mai előadás tartalma: Miért pont Java?
Programozási nyelvek Java
Programozási nyelvek Java Kozsik Tamás előadása alapján Készítette: Nagy Krisztián 13. előadás Throwable Error Exception RuntimeException IOException Saját (általában) Nem ellenörzött kivételek (Unchecked
Objektumorientált programozás C# nyelven II.
Objektumorientált programozás C# nyelven II. Öröklés és többalakúság Nemvirtuális metódusok, elrejtés Virtuális metódusok, elrejtés Típuskényszerítés, az is és as operátorok Absztrakt osztályok, absztrakt
Programozás II gyakorlat. 4. Öröklődés
Programozás II gyakorlat 4. Öröklődés Feladat Egy játékfejlesztő cég olyan programot fejleszt, amely nyilvántartja az alkalmazottai adatait. Tároljuk minden személy: Nevét (legfeljebb 50 karakter) Születési
Adatstruktúrák, algoritmusok, objektumok
Adatstruktúrák, algoritmusok, objektumok 3. Az objektumorientált paradigma alapelemei Objektum Osztály Példányosítás A konstruktor és a destruktor Osztályok közötti kapcsolatok 1 Objektum Definíció Az
3. Gyakorlat Ismerkedés a Java nyelvvel
3. Gyakorlat Ismerkedés a Java nyelvvel Parancssori argumentumok Minden Java programnak adhatunk indításkor paraméterek, ezeket a program egy tömbben tárolja. public static void main( String[] args ) Az
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 2. rész Öröklés és többalakúság Nemvirtuális metódusok, elrejtés Virtuális metódusok, elrejtés Típuskényszerítés, az is és as operátorok Absztrakt osztályok, absztrakt
NetB@nk szolgáltatásról
Székhely: 6065 Lakitelek, Liget u. 2. Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Kisfaludy u.8. Telefon: (76) 502-650 e-mail: kozpont@lakitelek.tksz.hu Kirendeltségek: Lakitelek (76) 449-135 Nyárlırinc (76) 343-015
Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei
Java2 / 1 Java II. I A Java programozási nyelv alapelemei Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2009. 02. 09. Java II.: Alapelemek JAVA2 / 1 A Java formalizmusa A C, illetve
Géptermi zh-írás forgatókönyve
Géptermi zh-írás forgatókönyve 1. A feladat és a tesztelés körülményeinek a megértése A feladat több részbıl áll. A megoldó program kötött szerkezető fájlból kapja az adatokat, ezért azt komolyan kell
e-szignó Online Szolgáltatások
MICROSEC Számítástechnikai Fejlesztı Kft. e-szignó Üzleti Megoldások e-szignó Online Szolgáltatások Felhasználói útmutató https://online.e-szigno.hu/ Microsec e-szignó Online Szolgáltatások 1 Tartalom
Programozás C++ -ban 2007/4
Programozás C++ -ban 2007/4 1. Az adatokhoz való hozzáférés ellenőrzése Egy C programban a struktúrák minden része mindig elérhető. Ugyanakkor ez nem a legkedvezőbb helyzet. Több szempontból is hasznos
3. Határozza meg és írja ki a minta szerint, hogy a forrásállományban hány kémiai elem felfedezési adatai
Kémiai elemek felfedezése A kémiai elemek kémiailag tovább már nem bontható, egyszerű anyagok. Jelenleg 118 különböző kémiai elemet ismerünk, közüliik a Földön 94 található meg a természetben, ezeket természetes
Kalapácsvetés 2016 szöveges
Kalapácsvetés 2016 Ebben a feladatban a 2016. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika férfi kalapácsvetés döntőjének eredményeit kell feldolgoznia. A döntő 6 dobási sorozatból állt, de a 3. sorozat után
Webes alkalmazások fejlesztése 8. előadás. Webszolgáltatások megvalósítása (ASP.NET WebAPI)
Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Webes alkalmazások fejlesztése 8. előadás (ASP.NET WebAPI) 2016 Giachetta Roberto groberto@inf.elte.hu http://people.inf.elte.hu/groberto A webszolgáltatás
C#, OOP. Osztályok tervezése C#-ban
C#, OOP Osztályok tervezése C#-ban OOP Létrehozás (creating) Megszüntetés (destroying) Túlterhelés (overlading) Felsorolás típus (enumerated types) 2 Hajó osztály Sailboat class using System; class Sailboat
Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net
ESEMÉNYVEZÉRELT PROGRAMOZÁS Bánsághi Anna anna.bansaghi@mamikon.net 1. ELŐADÁS - C# ÁTTEKINTÉS - 1 2015 Bánsághi Anna 1 of 84 TEMATIKA I. C# ÁTTEKINTÉS II. WPF III. Modern UI 2015 Bánsághi Anna 2 of 84
Programozási technikák Pál László. Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010
Programozási technikák Pál László Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010 Előadás tematika 1. Pascal ismétlés, kiegészítések 2. Objektum orientált programozás (OOP) 3. Delphi környezet 4. Komponensek bemutatása
OOP I. Egyszerő algoritmusok és leírásuk. Készítette: Dr. Kotsis Domokos
OOP I. Egyszerő algoritmusok és leírásuk Készítette: Dr. Kotsis Domokos Hallgatói tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendı anyag vázlatát képezik. Ismeretük
Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat
Segédanyag: Java alkalmazások gyakorlat Készítette: Szabó Attila 2009/2010-2 félév, 2. gyakorlat 1 Osztályok és objektumok default, public, protected, private láthatóság a metódusokra és adattagokra (első
Programozási alapismeretek :: beadandó feladat. Felhasználói dokumentáció. Molnár Tamás MOTIABT.ELTE motiabt@inf.elte.
Programozási alapismeretek :: beadandó feladat Készítő adatai Név: Molnár Tamás EHA: MOTIABT.ELTE E-mail cím: motiabt@inf.elte.hu Gyakorlatvezető: Horváth László Feladat sorszáma: 23. Felhasználói dokumentáció
A C# programozási nyelv alapjai
A C# programozási nyelv alapjai Tisztán objektum-orientált Kis- és nagybetűket megkülönbözteti Ötvözi a C++, Delphi, Java programozási nyelvek pozitívumait.net futtatókörnyezet Visual Studio fejlesztőkörnyezet
abkezel.java import java.awt.*; import java.awt.event.*; import javax.swing.*; import java.sql.*; public class abkezel extends JFrame {
Adatkezelés JDBC-vel 1 abkezel.java import java.awt.*; import java.awt.event.*; import javax.swing.*; import java.sql.*; public class abkezel extends JFrame { private JTabbedPane jtp; private JPanel dp,
7. K: JAVA alapok Konzultáció
Objektum Orientált Programozás 7. K: JAVA alapok Konzultáció 35/1B IT MAN B IT v: 2017.05.03 MAN Hiba, biztonságos program 01. Szintaktikai hiba imt i = 0; system.out.println( alma ); for (int i = 0, i
PHP5 Új generáció (2. rész)
PHP5 Új generáció (2. rész)...avagy hogyan használjuk okosan az osztályokat és objektumokat PHP 5-ben. Cikksorozatom elõzõ részében képet kaphattunk arról, hogy valójában mik is azok az objektumok, milyen
Tartalom DCOM. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés. Történeti áttekintés
Tartalom D Szoftvertechnológia elıadás Architektúra D vs CORBA Példá 2 1987 Dynamic Data Exchange (DDE) Windows 2.0-ban Windows alkalmazások közötti adatcsere Ma is használatos (pl. vágólap) NetDDE NetBIOS
2.3. A C nyelv utasításai
2.3. A C nyelv utasításai A C szabvány hét csoportban osztályozza a C nyelv utasításait: Csoport Kulcsszavak, ill. jelölések Kifejezés utasítás Üres utasítás: ; Összetett utasítás: } Szelekciós utasítások:
Programozás II. ATM példa Dr. Iványi Péter
Programozás II. ATM példa Dr. Iványi Péter 1 ATM gép ATM=Automated Teller Machine Pénzkiadó automata Kezelő szoftvert szeretnénk írni Objektum-orientált módon 2 Követelmények Egyszerre csak egy embert
SZERVER OLDALI JAVASCRIPT. 3. hét Javascript nyelvi elemek
SZERVER OLDALI JAVASCRIPT 3. hét Javascript nyelvi elemek NYELVI ALAPOK: Ez sajnos igen száraz anyag, Viszont a megértékhez és a nyelv elsajátításához kell. Próbáljuk meg random gifekkel feldobni. MIRŐL
Származtatási mechanizmus a C++ nyelvben
Származtatási mechanizmus a C++ nyelvben Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék CPP2 / 1 Az öröklődés s fogalma 1. Egy osztály deklarálható valamely más osztály(ok) leszármazottjaként. Az deklaráció
Java és web programozás
Budapesti M szaki Egyetem 2013. szeptember 18. 2. El adás Komplex szám public class Complex { private float repart_; private float impart_; public Complex() { repart_ = 0; impart_ = 0; public Complex(float
Java programozási nyelv
Szoftvertechnológia sáv Java programozási nyelv Dirk Louis-Peter Müller: Java (Belépés az internet világába) Panem kiadó, Budapest, 2002. Webvilág sorozat Készítette: Gregorics Tibor Vázlatos áttekintés
Java Programozás 4. Gy: Java GUI. Tipper, MVC kalkulátor
Java Programozás 4. Gy: Java GUI Tipper, MVC kalkulátor 15/1 B ITv: MAN 2018.03.10 1. Feladat: Tipper Készítsük el a tippelős programunk grafikus változatát. Az üzleti logika kódja megvan, a felület pedig
Az osztályok csomagokba vannak rendezve, minden csomag tetszőleges. Könyvtárhierarhiát fed: Pl.: java/util/scanner.java
Függvények, csomagok Csomagok Az osztályok csomagokba vannak rendezve, minden csomag tetszőleges számú osztályt tartalmazhat Pl.: java.util.scanner Könyvtárhierarhiát fed: Pl.: java/util/scanner.java Célja:
Programozás I. Első ZH segédlet
Programozás I. Első ZH segédlet Ezen az oldalon: kiírás az alapértelmezett (hiba) kimenetre, sztring konkatenáció, primitív típusok, osztály létrehozás, példányosítás, adattagok, metódusok Kiíratás alapértelmezett
Kati Fotó Fuji Labor internetes ügyfélprogram Verziószám: 2141. Felhasználói útmutató
Kati Fotó Fuji Labor internetes ügyfélprogram Verziószám: 2141 Felhasználói útmutató 1. Telepítés Indítsa el a CD fıkönyvtárában található Install_FujiClient.exe programot, és a megszokott módon telepítse
Algoritmusok és adatszerkezetek II.
Algoritmusok és adatszerkezetek II. Horváth Gyula Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar horvath@inf.u-szeged.hu 6. Ugrólista (Skiplist) Definíció. Olyan adatszerkezet, amelyre
BME MOGI Gépészeti informatika 8.
BME MOGI Gépészeti informatika 8. 1. feladat Készítse beosztottak és vezetők munkahelyi adatait kezelő alkalmazást! A feladat megoldásához hozza létre a következő osztályokat! Beosztott osztály: adatmező
Adatbázis alapú rendszerek gyakorlat Adatbázis alapú alkalmazásfejlesztés Java, C# környezetben
Adatbázis alapú rendszerek gyakorlat Adatbázis alapú alkalmazásfejlesztés Java, C# környezetben Java GUI készítése, Oracle kapcsolódás JDBC-vel A jelen anyagban egy egyszerűsített megközelítéssel vizsgáljuk
BME MOGI Gépészeti informatika 4.
BME MOGI Gépészeti informatika 4. 1. feladat önálló feladatmegoldás Generáljon két 1 és 10 közötti véletlen egész számot, majd kiírja ezekre a számokra a tízes szorzótáblákat! Ha az első generált szám
Java Programozás 1. Gy: Java alapok. Ismétlés ++
Java Programozás 1. Gy: Java alapok Ismétlés ++ 24/1 B ITv: MAN 2018.02.18 Feladat Készítsünk egy komplett konzolos alkalmazást, mely generál egy számot 0 és 100 között (mindkét határt beleértve), feladatunk
Java programozási nyelv 10. rész Input/output kezelés
Java programozási nyelv 10. rész Input/output kezelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2005. szeptember A Java programozási nyelv Soós Sándor 1/28 Tartalomjegyzék
Java IX. telkezelés a Java-ban
Java IX. Kivétel telkezelés a Java-ban Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 11. 17. Java IX. Kivételkezelés JAVA9 / 1 A kivételkezel telkezelés célja Kivételes
Bevezetés a C++ programozásba
Bevezetés a C++ programozásba A program fogalma: A program nem más, mint számítógép által végrehajtható utasítások sorozata. A számítógépes programokat különféle programnyelveken írhatjuk. Ilyen nyelvek
Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat
Programozási nyelvek II. JAVA EA+GY 1. gyakolat EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYTEM INFORMATIKAI KAR PROGRAMOZÁSI NYELVEK ÉS FORDÍTÓPROGRAMOK TANSZÉK 2017/2018. őszi félév Tartalom 1 Amit tudni kell a félévről
Programozás I. 3. gyakorlat. Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar
Programozás I. 3. gyakorlat Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Antal Gábor 1 Primitív típusok Típus neve Érték Alap érték Foglalt tár Intervallum byte Előjeles egész 0 8 bit
A WEB programozása - JSP1 dr.gál Tibor. 2010. őszi félév
Általános jellemzők JavaServer Pages (JSP) Java utasításokat helyezetünk el a HTML lapon Ezket a Java utasításokat a kiszolgáló végrehajtja Az ügyfél felé generált tartalom: statikus HTML kód + Java utasítások
Java IX. telkezelés a Java-ban
Java IX. Kivétel telkezelés a Java-ban Krizsán Zoltán Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Utolsó módosítás: 2005. 11. 17. Java IX. Kivételkezelés JAVA9 / 1 A kivételkezel telkezelés célja Kivételes
Java Programozás 6. Gy: Java alapok. Adatkezelő 2.rész
Java Programozás 6. Gy: Java alapok Adatkezelő 2.rész 25/1 B ITv: MAN 2018.04.13 A feladat Feladat: folytassuk a panel életre keltését! - Alakítsuk ki a Lista panelt - Betöltéskor olvassuk be az adatokat
Számítástechnika II. BMEKOKAA Előadás. Dr. Bécsi Tamás
Számítástechnika II. BMEKOKAA153 5. Előadás Dr. Bécsi Tamás Kivételkezelés try Azon utasítások kerülnek ide, melyek hibát okozhatnak, kivételkezelést igényelnek catch( típus [név]) Adott kivételtípus esetén
Szoftvertervezés és -fejlesztés I.
Szoftvertervezés és -fejlesztés I. Operátorok Vezérlési szerkezetek Gyakorlás 1 Hallgatói Tájékoztató A jelen bemutatóban található adatok, tudnivalók és információk a számonkérendő anyag vázlatát képezik.
Programozás alapjai C nyelv 5. gyakorlat. Írjunk ki fordítva! Írjunk ki fordítva! (3)
Programozás alapjai C nyelv 5. gyakorlat Szeberényi Imre BME IIT Programozás alapjai I. (C nyelv, gyakorlat) BME-IIT Sz.I. 2005.10.17. -1- Tömbök Azonos típusú adatok tárolására. Index
Objektumorientált programozás C# nyelven
Objektumorientált programozás C# nyelven 2. rész Öröklés és többalakúság Nemvirtuális metódusok, elrejtés Virtuális metódusok, elrejtés Típuskényszerítés, az is és as operátorok Absztrakt osztályok, absztrakt
Programozás alapjai II. (9. ea) C++ többszörös öröklés, cast, perzisztencia
Öröklés ism. Programozás alapjai II. (9. ea) C++ többszörös öröklés, cast, perzisztencia Szeberényi Imre BME IIT Egy osztályból olyan újabb osztályokat származtatunk, amelyek rendelkeznek
A Vizsgálóhelyi nyilvántartó program Offline Telepítıje
3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 e-mail: zk@3szs.hu / web: http://www.3szs.hu A Vizsgálóhelyi nyilvántartó program Offline Telepítıje Tisztelt Felhasználó!
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások
Szoftvertechnológia alapjai Java előadások Förhécz András, doktorandusz e-mail: fandrew@mit.bme.hu tárgy honlap: http://home.mit.bme.hu/~fandrew/szofttech_hu.html 1 Kivételkezelés I. szokatlan, váratlan
Fizika InfoRmatika Kémia Alapok. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság kiadványa. Megjelenik kéthavonta (tanévenként 6 szám)
Fizika InfoRmatika Kémia Alapok Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság kiadványa Megjelenik kéthavonta (tanévenként 6 szám) 8. évfolyam 2. szám Felelős kiadó ÉQLY JÁNOS Főszerkesztők DR. ZSAKÓ JÁNOS
Internet programozása. 3. előadás
Internet programozása 3. előadás Áttekintés Hogyan használjuk az if szerkezetet arra, hogy bizonyos sorok csak adott feltételek teljesülése mellett hajtódjanak végre? Hogyan adhatunk meg csak bizonyos
infix kifejezés a+b ab+ +ab postfix kifejezés prefix kifejezés a+b ab+ +ab a+b ab+ +ab Készítette: Szabóné Nacsa Rozália
infix kifejezés a+b ab+ +ab Készítette: Szabóné Nacsa Rozália nacsa@inf.elte.hu postfix kifejezés prefix kifejezés a+b ab+ +ab a+b ab+ +ab 4 Lengyelforma J. Lukasewitz lengyel matematikus használta el
C++ programozási nyelv
C++ programozási nyelv Gyakorlat - 7. hét Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Informatikai Intézet Soós Sándor 2004. november A C++ programozási nyelv Soós Sándor 1/17 Tartalomjegyzék Házi
OOP #14 (referencia-elv)
OOP #14 (referencia-elv) v1.0 2003.03.19. 21:22:00 Eszterházy Károly Főiskola Információtechnológia tsz. Hernyák Zoltán adj. e-mail: aroan@ektf.hu web: http://aries.ektf.hu/~aroan OOP OOP_14-1 - E jegyzet
ÓRAREND SZERKESZTÉS. Felhasználói dokumentáció verzió 2.5. Budapest, 2011.
Felhasználói dokumentáció verzió 2.5. Budapest, 2011. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Felületi színezések (terem, vagy oktatóhiány 2.1 2009.05.04. 2.13. színezése fel volt cserélve,
Pál László. Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014/2015
Objektumorientált programozás Pál László Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2014/2015 2. ELİADÁS Visual Basic bevezetı Visual Basic.NET nyelvi elemek 2 Visual Basic.NET programozási nyelv Nyelvi elemek: Általában
Emlékeztető: a fordítás lépései. Szimbólumtábla-kezelés. Információáramlás. Információáramlás. Információáramlás.
Emlékeztető: a fordítás lépései Forrás-kezelő (source handler) Szimbólumtábla-kezelés Fordítóprogramok előadás (A, C, T szakirány) Lexikális elemző (scanner) Szintaktikus elemző (parser) Szemantikus elemző
A Jáva programozási nyelv rejtelmei
Page 1 of 20 A Jáva programozási nyelv rejtelmei Tartalomjegyzék: Az alapok Egy példaprogram A program szerkezete Változók és értékek Megjegyzések a programban A fôprogram Vezérlési szerkezetek Kivételkezelés
Kivételek. A program végrehajtása során ritkán bekövetkező események Nem a fő végrehajtási ág ; logikailag alacsonyabbrendű feladat jelzése
Kivételek A program végrehajtása során ritkán bekövetkező események Nem a fő végrehajtási ág ; logikailag alacsonyabbrendű feladat jelzése Hiba Felhasználó butaságot csinál Speciális/abnormális számítási
VB C++ C# JScript J# Common Language Specification. ADO.NET and XML. Base Class Library. Common Language Runtime. Operating System
P r o g r a m o z á s i n y e l v e k I I. C # E jegyzet másolata nem használható fel szabadon,az előadás anyagának kivonata. Ezen teljes jegyzetről,vagy annak bármely részéről bármely másolat készítéséhez