AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ HELYISÉGEINEK TAKARÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018.
|
|
- Ida Vass
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ HELYISÉGEINEK TAKARÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2 Preambulum A jelen pályázat célja a Örkény István Színház Nonprofit Kft. használatában lévő, a mellékletben felsorolt helyiségek napi rendszeres takarításának, és évi egyszeri alkalommal történő nagytakarításának vállalkozásba adása. 1. Pályázati felhívás tárgya A színpadok, irodák, közönségforgalmi területek, üzemi területek, vizes blokkok, öltözők, és egyéb technikai helyiségek rendszeres takarítása. Az üveg felületek tisztítása. A takarítási feladat és a takarítandó helyiségek részletes leírását a csatolt mellékeltek tartalmazzák. 2. Pályázat főbb paraméterei A jogviszony kezdete: január 01. A jogviszony tartalma: A pályázat benyújtásának határideje: 1 év november 20. án 16:00 óra A pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat elektronikus úton, e- mailben kell megküldeni a fenti időpontig a következő címre: ba@orkenyszinhaz.hu A pályázatok elbírálásának határideje: november 30. ig. Az elbírálás szempontja: A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. A pályázat egyfordulós, meghívásos eljárás, érvényes ajánlatot csak az tehet, akit a Kiíró ajánlattételre felkért. A pályázattal kapcsolatban kérdéseket a ba@orkenyszinhaz.hu címen lehet feltenni. 3. Pályázati feltételek 3.1. Általános feltételek A pályázaton részt vehet bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely megfelel a pályázati feltételeknek és elfogadja a pályázati felhívásban foglalt feltételeket. 2
3 3.2. A pályázat érvényességi követelményei Érvényes pályázatot az a Pályázó nyújthat be, aki a pályázati kiírás mellékletét képező szerződéstervezetben foglalt feltételeket vállalja, és annak megfelelő pályázatot ad le. 3.3.Kizáró okok: A pályázaton nem vehet részt, illetve kizárásra kerül az olyan Pályázó, akinek 30 napnál régebbi adótartozása vagy bármely tartozása van a Főváros Önkormányzata, a helyi adóhatóság, illetve a központi adóhatóság, a NAV felé, kivéve ha a tartozás megfizetésére az adóhatóságtól halasztást kapott, illetve részletfizetésben állapodtak meg. A Pályázó nem állhat végelszámolás, felszámolás, vagy csődeljárás alatt. 4. Csatolandó igazolások és nyilatkozatok:. Pályázó csatolja be a pályázat aláírójának aki egyben a cégképviseletre is jogosult aláírási címpéldányát. Az önkormányzati adótartozás fenn nem állásásról Pályázó csatoljon be nyilatkozatot. A központi adóhatóság (NAV) felé meglévő adótartózás fenn nem állásáról Pályázó csatoljon be nyilatkozatot. Pályázó csatolja be nyilatkozatát, hogy a pályázati kiírásban szereplő feltételeket maradéktalanul elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el. 5. A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek 5.1. Pályázónak gondoskodnia kell az takarításhoz szükséges valamennyi eszköz, gép, berendezés és tisztítószer biztosításáról, melyek ellenértékét a vállalkozói díjnak tartalmaznia kell Pályázó köteles alkalmazottait bejelenteni, utánuk a kötelező adókat és járulékokat megfizetni. Köteles továbbá az alkalmazottak nevét, címét és elérhetőségét, telefonszámát a Színháznak megadni. Színház a személyes adatokat az adatvédelmi szabályok szerint köteles kezelni Pályázónak biztosítania kell alkalmazottai részére a szabályozásnak megfelelő munkavédelmi felszereléseket, a tűz és munkavédelmi szabályzatok oktatási anyagának megismerését Pályázó felelősséget vállal a szerződésben rögzített kötelezettségek, valamint az egyéb, a tevékenységére vonatkozó szabályok maradéktalan betartásáért. Amennyiben a szerződést megszegi vagy a reá irányadó szabályokat megsérti, s ebből eredően Színháznak kárt okoz, köteles azt teljes egészében megtéríteni Pályázónak be kell tartania és tartatnia az alkalmazottjaival a dohányzási tilalmat.. 3
4 6. Bírálati szempontok A Kiíró a pályázatokat az legalacsonyabb ár szempontja szerint bírálja el. 7. Egyéb előírások: 7.1. Kiíró biztosítja a helyszín megtekintésének a lehetőségét előzetes telefonon történő egyeztetés alapján. Az egyeztetést Berzy Tamás műszaki vezetőnél kell kezdeményezni a következő telefonszámon: Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy az eljárást indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa Az ajánlat készítésért Kiíró térítést nem fizet, annak valamennyi költsége a pályázót terheli Kiíró egy alkalommal biztosítja a benyújtott ajánlatok hiánypótlását. A hiánypótlás során az ajánlat értékelésre kerülő elemei (ajánlati ár) nem pótolhatóak A pályázat nyertese a szerződést személyesen köteles teljesíteni, alvállalkozó bevonására, csak a Kiíró előzetes jóváhagyása után van lehetősége. Budapest, október 30. Mácsai Pál ügyvezető igazgató 4
5 1. számú melléklet Ajánlati lap Ajánlattevő neve: Ajánlattevő címe: Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó faxszáma: Kapcsolattartó e mail címe: Kapcsolattartó telefonszáma: Vállalkozói díj Ft/hó + ÁFA (A vállalkozói díj az év 12 hónapjában azonos összegben kerül megállapításra) Kelt:. (Cégszerű aláírás helye) 5
6 2. számú melléklet Elfogadó nyilatkozat Alulírott Pályázó ezúton nyilatkozom, hogy az önök pályázati kiírásában foglalt feltételeket megismertem, és azokat magunkra nézve kötelezőnek ismerem el. A szerződéses feltételeket a pályázati felhívásban és a dokumentációban foglaltak alapján kötelezőnek ismerem el magunkra nézve. Nyertességem esetén vállalom a szerződés megkötését, és a szerződés teljesítését a pályázati felhívásban és a dokumentációban foglaltak szerint. Nyilatkozom, hogy Cégünk (vállalkozásunk) nem áll végelszámolás, csőd, illetve felszámolási eljárás alatt; Nyilatkozom, hogy Cégünknek (vállalkozásunknak) nincs a Fővárosi Önkormányzat, vagy a NAV felé lejárt esedékességű, rendezetlen tartozása; Kelt:. (Cégszerű aláírás helye) 6
7 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (TERVEZET) amely létrejött a Az Örkény István Színház Nonprofit Kft. Cím: 1075 Budapest, Madách tér 6. képviseli: Mácsai Pál ügyvezető igazgató adószám: mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), és a név: cím: adószám: cégjegyzékszám: Képviseletében eljár: (továbbiakban, mint Vállalkozó) között (a továbbiakban együttesen: Felek) az alábbi feltételekkel: Előzmény: Szerződő felek elöljáróban rögzítik, hogy Megrendelő a jelen szerződés tárgyára meghívásos pályázati eljárást írt ki. Vállalkozó ezen eljárás ajánlattevőjeként tett ajánlatot és Vállalkozót az eljárás eredménye alapján Megrendelő nyertesnek hirdette ki. Felek rögzítik továbbá, hogy a pályázati eljárás során keletkezett valamennyi dokumentum elválaszthatatlan részét képezi a jelen szerződésnek, akkor is, ha a dokumentumok nincsenek külön, tételesen felsorolva. 1.) Szerződés tárgya: Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvégzi a Örkény István Színház Nonprofit Kft. helyiségeinek rendszeres, illetve évi egyszeri nagytakarítási munkáit az alábbiakban részletezett műszaki tartalommal 2.) Szerződés műszaki tartalma: A szerződés részletes műszaki tartalmát a jelen szerződéshez tartozó pályázati dokumentációban található Takarítási feladatok és takarítandó helyiségek listája nevű Excel táblázatok tartalmazzák. A munkavégzés során észlelt műszaki problémákat a Vállalkozó az üzemeltetési vezető felé jelzi. 3.) Vállalkozói díj: Felek megállapodnak, hogy a munkák vállalkozói díja...- Ft /hó+ ÁFA, 7
8 azaz:... A szolgáltatás összegét, leigazolt teljesítés alapján kiállított számla kézhezvételét követő 15 napon belül, átutalással egyenlíti ki Megrendelő. 4.) Kártérítés, szerződésszegés: 4.1.) A Vállalkozó viseli annak kockázatát, ha az pályázati dokumentáció téves értelmezése folytán, vagy bármely más okból az ajánlati árat helytelenül adta meg, beleértve annak kockázatát is, hogy az ajánlati árhoz képest előre nem kalkulált többletköltségei merülnek fel az ajánlati dokumentációban foglaltak kötelező teljesítése miatt. 4.2.) A Vállalkozó érdekkörében felmerült bármilyen okból bekövetkező, a teljesítés teljes vagy részleges meghiúsulása esetén a Vállalkozó tartozik megtéríteni a Megrendelő minden, ezzel összefüggésben keletkező kárát és többletköltségét. 4.3.) Ha a Megrendelő 5 nél több alkalommal történő írásbeli kifogása ellenére továbbra sincs megelégedve a vállalkozó által végzett munka minőségével, színvonalával, vagy a takarítószemélyzet magatartásával, akkor a Megrendelő jogosult a szerződést erre az okra tekintettel, azonnali hatállyal és egyoldalú nyilatkozatával felbontani. Vállalkozó, a szerződés fenti okra visszavezethető felmondása esetén semmiféle kártérítésre, elmaradt haszonra, vagy bármi egyéb okra történő hivatkozással Megrendelő felé követeléssel nem élhet. 5.) Egyéb: Vállalkozó és alkalmazottai vállalják, hogy az intézményre vonatkozó munkavégzési, tűzvédelmi és balesetvédelmi szabályokat betartják. Egyéb kérdésben a Ptk.-nak a vállalkozásokra vonatkozó előírásai az irányadóak. Vállalkozó csak olyan munkavállalót foglalkoztathat, aki rendelkezik érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal. Az erről szóló dokumentumokat a szerződés létrejöttét követő 30 napon belül Vállalkozó átadja Megrendelő részére. Ennek elmulasztása, a Megrendelő részéről történő azonnali és egyoldalú szerződést bontó oknak minősül. A megrendelő részére átadott erkölcsi bizonyítványnál rendelkező személyek lecserélése esetén, új személyzet csak az után állítható munkába, ha a Vállalkozó az illető erkölcsi bizonyítványát előzetesen átadta a Megrendelő részére. Ennek elmulasztása, a Megrendelő részéről történő azonnali és egyoldalú szerződést bontó oknak minősül. Amennyiben a Vállalkozó által foglalkoztatott személyzet munkájával, magatartásával a Megrendelő elégedetlen, úgy Vállalkozó köteles a kifogásolt személyt azonnali határidővel lecserélni és a helyettesítéséről gondoskodni. Ennek elmulasztása, a Megrendelő részéről történő azonnali és egyoldalú szerződést bontó oknak minősül. 8
9 A takarító személyzet által okozott valamennyi kárért Vállalkozó teljes körű felelősséget vállal mind a Megrendelő, mind pedig 3. személy felé. A szerződés módosítása csak írásban történhet. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy: a évi CXCV, törvény 41. (6) bekezdésében foglaltak értelmében a központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthető érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. Fentiekre tekintettel Vállalkozó jelen szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy átlátható szervezetnek minősül. A szerződés 2019.január 01. napján lép hatályba és 12 hónapos határozott időtartamra szól. Budapest, Megrendelő Vállalkozó 9
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP
CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő
Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az Új Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat célja az Új Színház Nonprofit
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A ajánlatkérő felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Ajánlatkérő neve és címe: 9021 Győr Aradi vértanúk útja 16. Képviselője:Fűke Géza igazgató adószám: 16718304-2-08 elérhetőség:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.
MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG
MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. I/12. 1242 Budapest, Pf. 317. Tel/fax: + 36 1 321 4323, 321 4141, 321 4327 www.helsinki.hu TISZTELT AJÁNLATTEVŐ! A nevében ezennel tisztelettel
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.
Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai
Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,
A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.
Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése
4. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA:
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-497/14. Budapest, 2015.
BKV Zrt. energetikai folyamataira vonatkozó Minőségirányítási rendszer MSZ EN ISO 9001:2009. számú szabványnak megfelelő Tanúsító auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.
A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS
AF_közbeszerzési bonyolító Kazincbarcika.docx
AJA NLATKE RE S KO ZBESZERZE SI BONYOLI TO I FELADATOK ELLA... 1 / 1 2017.10.17. 14:13 Tárgy: AJÁNLATKÉRÉS KÖZBESZERZÉSI BONYOLÍTÓI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA Feladó: Kaszás István
Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti.
Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve, székhelye: Harmónia Integrált Szociális Intézmény 6211 Kaskantyú, III. ker. 1. 2. Az eljárás fajtája: Egyszerű tárgyalás nélküli eljárás 3. A beszerzés tárgya, mennyisége
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK Bérleti szerződés a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 és a TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 azonosítószámú Projektek
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község
Vállalkozási szerződés
Vállalkozási szerződés Amely létrejött Egyrészről Cégnév: Székhely: Cégjegyzékszám: Adószám: Képviselő/név, tisztség: Kapcsolattartó/név, telefonszám, email Felelős műszaki vezető név, telefonszám, email:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZSZBMK Pólus Tömbkórház C épületében lévő büfé üzemeltetési jogának megszerzése A Kiíró neve, címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)
Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal
Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására
BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu
Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
Bérleti díj: Ft + áfa/hó, azaz forint + áfa/hó A hasznosítás időtartama: év.
1. sz. nyilatkozat A bérleti díjról, bérlet időtartamáról, a bérleményben folytatni kívánt tevékenységről pályázati eljárásban az ingatlan bérleti díjára az alábbi ajánlatot teszem: Bérleti díj: Ft + áfa/hó,
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út 10. 6. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő a kiállított számla alapján a szerződésben meghatározott
Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:
4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan
Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására
1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:
AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.
2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével
A Radnóti Miklós Színházban üzemelő. Vendéglátóipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE, HASZNOSÍTÁSÁRA
A Radnóti Miklós Színházban üzemelő Vendéglátóipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat
CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV
H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése
33/2019.(04.16.) számú: Kábeltévé hálózat hasznosítására pályázat kiírása H a t á r o z a t Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki, a GVOP 4.4.2 pályázat keretében megvalósult Izsáki
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az
Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.
Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen
nyílt pályázati eljárás keretében
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS RAKTÁROZÁS VAGY EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE CÉLJÁBÓL A SZENT ISTVÁN EGYETEM 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 76. (GÖDÖLLŐ HRSZ: 4415) CÍMEN TALÁLHATÓ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA
1. számú nyilatkozat
1. számú nyilatkozat cégjegyzékszám:.) a... (a továbbiakban: ) 1. Büntetőjogi felelősségem tudatában akként nyilatkozom, hogy: (a) nek Budapest Főváros Önkormányzatával szemben nincs három hónapnál régebben
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-469/16. Budapest, 2016.
Metróvonalak áramátalakítóiban telepített szünetmentes berendezések karbantartása és hibajavítása 24 órán belüli kiszállással történő rendelkezésre állással e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:
Hosszúréti-patak meder elterelése
Hosszúréti-patak meder elterelése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-153/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Telepített járműmosó karbantartása és javítása
Telepített járműmosó karbantartása és javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ajánlati felhívás BKV Zrt. V-327/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS
A BKV Zrt. meghatározott alkalmazási területeire bevezetett MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerének tanúsító auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési
Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)
Pályázati felhívás a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) 1. AJÁNLATKÉRŐ Székhely: 7030 Paks, Kölesdi út 46. Adószám: 11283144-2-17 Cégjegyzékszám:
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP 1. számú minta Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy faxszáma: Kapcsolattartó
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS
NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS IRODÁK BÉRBEADÁSÁRA A SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY UTCA 1. SZ. ALATTI GÖDÖLLŐI KOLLÉGIUMOK F ÉPÜLETÉNEK FÖLDSZINTI ÉPÜLETRÉSZÉBEN A Szent István Egyetem
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi
Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem
4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 09. 2011, december 16. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros,
A J Á N L A T K É R É S M I N T A
A J Á N L A T K É R É S M I N T A Tisztelt Ajánlattevő! A /Ajánlatkérő/ (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget,
M3 metró AutoStop berendezéseinek felújítása
M3 metró AutoStop berendezéseinek felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet egyik részről a Magyar Szabadalmi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Garibaldi u. 2., adószám: 15311746-2-41, képviselő: Igréczné Sipos Etelka gazdasági főigazgató), mint
Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS
Háztartási és irodai berendezések Javítása Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. szeptember AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
Statikai szakvélemény készítése
Statikai szakvélemény készítése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Stratégiai
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:
HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.
HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
Húzógépek hitelesítése, kalibrálása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-207/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
Húzógépek hitelesítése, kalibrálása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:
5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által
KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.
Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S a Székesfehérvár 7331/22 hrsz alatti telekingatlanon 3 db műfüves futballpálya teljes körű kivitelezésére irányuló építési munkák elvégzése tárgyában AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME: Fehérvár
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe: LAKATOS ÚTI 2. SZ. LAKÁSFENNTARTÓ SZÖVETKEZET 1184 Budapest, Lakatos u. 32. Képviseletében eljáró szervezet neve, címe: ARCHIPARK MMX Kft. 2.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel: 62/511-800 Fax: 62/511-801 e-mail: info@mako.hu 2. Az ajánlattétel tárgya: Szúnyoggyérítési
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.), valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás
Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt
Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.), (székhelye: 1013 Budapest, Attila út 13/a), Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából. Pályázat célja: A Fővárosi Önkormányzat
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Budapest, 2018. RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16.
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
a Dévaványa Város Önkormányzata által lefolytatásra kerülő, MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BESZERZÉSE tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
1. számú melléklet AJÁNLATI ADATLAP a Dévaványa Város Önkormányzata által lefolytatásra kerülő, MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BESZERZÉSE tárgyú közbeszerzési eljáráshoz Ajánlattevő neve: székhelye:
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ (KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉS) A MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása kiviteli tervdokumentációjának
AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.
Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..
A J Á N L A T K É R É S
A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:
Villamos járművekhez csatlás védősapka beszerzése
Villamos járművekhez csatlás védősapka beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-114/18 AJÁNLATI FELHÍVÁS 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
A Vígszínházban és a Pesti Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ
A Vígszínházban és a Pesti Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat célja
Fehér út metró járműtelepi épületek kopolit üvegeinek cseréje. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-396/16.
Fehér út metró járműtelepi épületek kopolit üvegeinek cseréje e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: december A teljesítés helye, természetbeni helye:
4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 20. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa
Budavári Sikló alsó állomás jegypénztárának bővítésével kapcsolatos engedélyezési és kiviteli tervek készítése. e-versenyeztetési eljárás
Budavári Sikló alsó állomás jegypénztárának bővítésével kapcsolatos engedélyezési és kiviteli tervek készítése. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,