Asztal megjelenítése.scf

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Asztal megjelenítése.scf"

Átírás

1 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Asztal megjelenítése.scf DEBRECEN 0. ÁPRILIS 3-

2 K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Sportbarátaink! Kedves Vendégeink! A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a XI. Amatőr Röplabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos Országos Döntő valamennyi résztvevőjét, a diáksportolókat, az őket felkészítő testnevelő és edző kollégákat, az intézményvezetőket, a csapatokat elkísérő szülőket, szurkolókat. Március végén és április elején érkeztek Debrecenbe a Szellemi Diákolimpia III- IV. korcsoportos, az Amatőr Kosárlabda V-VI. korcsoportos országos döntők résztvevőit, most ezen rendezvényünk kapcsán vendégünk lesz az egész ország, majd a következő héten fogadja városunkban a Röplabda Diákolimpia V. korcsoportos országos döntő tizenhat iskolacsapatát. Debrecen sportos hagyományait erősítendő, meg kell említenem városunk büszkeségeit, a LOKI labdarúgóit, kéziseit, a világválogatott röplabdázó hölgyet Bardi Gyöngyit, a cselgáncs olimpiai bronzérmesét Csősz Imrét, akiknek sportemberi magatartása, kitartása, példamutató lehet a következő nemzedék számára. Reményeink szerint a nagyszerű sportlétesítményekkel, átlagon felüli infrastruktúrával és a város sportszeretetével, a Rendezők megfelelő feltételeket biztosítanak az országos döntő lebonyolításához. A Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség - támaszkodva a megyei és a debreceni sportbarátaink aktív közreműködésére - jó házigazdája kíván lenni az országos döntőnek. Sportszerű küzdelmeket, eredményes szereplést, kellemes debreceni tartózkodást kívánok valamennyi résztvevőnek. Debrecen, 0. március 7. Bodó Sándor Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnök

3 A VERSENY FŐVÉDNÖKEI Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszter Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök Deák György Magyar Diáksport Szövetség elnök Bodó Sándor Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnök A VERSENY VÉDNÖKEI Czene Attila Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Dr. Hoffmann Rózsa Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság államtitkár Tóth Tamás Magyar Röplabda Szövetség elnök Szlatényi György Magyar Diáksport Szövetség főtitkár Kovács Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség elnök Szombathy András Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnök 3

4 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 0. április 3-. Az országos döntő célja: Röplabda sportágban versenylehetőségeket biztosítani azon középfokú intézménybe járó fiataloknak, akik csak iskolai keretek között röplabdáznak. a Magyarország 0/0. tanévi Amatőr Röplabda Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése.. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Az országos döntő ideje: 0. április 3-4- (péntek - szombat - vasárnap) április (péntek) 30-tól, április (szombat) egész nap, április (vasárnap) kora délutánig Az országos döntő helye: LEÁNYOK: Tóth Árpád Gimnázium tornacsarnoka (Szombathi István u..) (3 pálya; a pálya borítása: műanyag) FIÚK: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma tornacsarnoka (Csengő u. ) (3 pálya; a pálya borítása: műanyag) A Verseny-, és Igazoló Bizottság: Elnök: Farkas Istvánné, az MDSZ Röplabda Munkabizottság vezetője Elnökhelyettes: Rozsondai Tibor, a HBM Diáksport Szövetség titkára Titkárok: Oczella Gyula Illés Gabriella 6. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok, és 6. pontja szerint. Az MDSZ 0/0. tanévi Versenykiírások és Programok Általános szabályok -ban megfogalmazottak szerinti V-VI. korcsoportba tartozó, ban született tanulók. Amatőr labdajátékokban az V-VI. korcsoport versenyein az 997-ben született, IX. évfolyamba járó tanulók részt vehetnek, de akkor a IV. korcsoportos adott sportági versenyeken nem vehetnek részt. Az 99-es születésű, VI. korcsoportba tartozó tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanévben is az intézmény tanulója volt, és a 0/0. tanévben is az oktatási intézmény tanulója. A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik röplabda sportágban augusztus. óta az MRSZ illetve a megyei/budapesti Röplabda Szövetség, vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek; - ha a megyei/budapesti Röplabda Szövetség nem ad ki játék- és versenyengedélyt, úgy a megyei/budapesti Röplabda Szövetség szervezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen 009. augusztus. óta nem vettek részt; - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. A nem magyar állampolgárságú tanulók az adott ország szakszövetségének igazolását kötelesek bemutatni. 4

5 7. Igazolás: Egységes igazolás: szabályosan, a hatályban lévő Kormányrendelet alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén ideiglenes diákigazolvánnyal - mely tartalmaz egy fényképes személyi kártya részt), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Az V., VI. korcsoportban SZEMÉLYI AZONOSÍTÓ, vagy útlevél megléte KÖTELEZŐ. Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapat-vezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén! Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek! A versenyzők saját érdekükben - sérülés, orvosi ellátás miatt - tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. A döntőn a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott nevelési-oktatási intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti hivatalos személynek, és a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Az igazolási dokumentumokat - labdajátékoknál - a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről az adott Rendező szervnek kell gondoskodnia. Kérjük a csapatokat, hogy 0. április 3-án (péntek) a megadott helyszínen, az első mérkőzésük kezdete előtt legalább egy órával jelenjenek meg az igazolás zavartalan lebonyolítása érdekében. Az igazoláskor a csapattagok személyes jelenléte szükséges! Ugyancsak személyes igazolást tartunk a második és a harmadik napi mérkőzések előtt is. Kérjük, hogy a Testnevelőket, hogy a mezszámokkal és a mezszín jelöléssel ellátott csapatlistát az első mérkőzésük előtt adják le! (. sz. melléklet). 8. Csapatlétszám: fő játékos és fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: csapatonként fő játékos szerepeltethető, az a fő, akiket az első mérkőzésük jegyzőkönyvébe beírtak. Kevesebb beírt játékos esetén a mérkőzés közben játékost a jegyzőkönyvbe beírni nem szabad. 9. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint a csapatlétszámnak megfelelő éjszakai szállásköltséget ( fő játékos + fő felnőtt kísérő) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. A gépkocsivezetők szállásköltségét a csapatok fizetik. Az utazási, az étkezési, és az egyéb felmerülő költséget a résztvevő iskolák maguk viselik. 5

6 0. Szállás, étkezés: Szállás: Gulyás Pál Kollégium (Debrecen, Sumen u. ) A szállást 0. április 3-án, pénteken 6.00 órától lehet elfoglalni. Megközelíthető: a MÁV Állomástól gyalog, vagy trolival megálló a Wesselényi u. felé, innen 5 séta, vagy villamossal megálló a Szent Anna u-ig, onnan gyalog 0. A Gulyás Pál Kollégiumtól - a Tóth Árpád Gimnázium 4 gyalog; - a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma a Szent Anna u. - Attila tér felé 0 séta. A csapatonkénti fő sportoló + fő kísérő éjszakai szállásdíját az MDSZ biztosítja. Ha vendég érkezik, azt külön térítés ellenében tudjuk fogadni, és a megrendelőlapon jelezni kell!!! Szállásdíj hivatalos létszámon felüli igény esetén: - diákok részére:.900.-ft/fő - felnőttek részére:.00.-ft/fő Amennyiben a csapat főnél kevesebb versenyzői létszámmal érkezik, helyettük felnőtt kísérők szállásköltségét nem áll módunkban finanszírozni. A diákok a Kollégiumban külön szinten vannak elszállásolva a fiúk és külön szinten a leányok. Nem mehetnek át egymás szintjére, és 00 óráig vissza kell térniük az intézménybe!!! Étkezés: reggeli és vacsora a Gulyás Pál Kollégiumban Leány csapatoknak: ebéd a Gulyás Pál Kollégiumban Fiú csapatoknak: ebéd a DE Kossuth Lajos Gimnáziumban Az étkezés költsége és időpontjai: Reggeli: Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek szállást, étkezést. A megrendeléseket kizárólag en fogadjuk el az alábbi címen: hajdu.diaksport@gmail.com Megrendelési határidő: 0. április 0, csütörtök.00 óráig. Az étkezési- és a szállásdíjat április 3-án a Gulyás Pál Kollégiumban óra között készpénzzel kell rendezni. A megrendelt étkezést, és szállást, amennyiben nem veszik igénybe, a csapatok kötelesek kifizetni. FIGYELEM!!! Mindenki csak ott étkezhet, ahová az étkezési jegye szól!!!. A csapatok érkezése, megnyitó, baráti beszélgetés: Csapatok érkezése: 0. április 3-án (péntek) az első mérkőzésük előtt legalább egy órával a mérkőzésük helyszínén. Ünnepélyes megnyitó: Gulyás Pál Kollégium udvarán 0. április (péntek).00 órakor Kérjük, a megnyitón minden csapat sportfelszerelésben jelenjen meg. Baráti beszélgetés: 0. április (péntek) kb..30 órától.30 óráig az ünnepélyes megnyitót követően a Gulyás Pál Kollégium udvarán és ebédlőjének különtermében. Kérjük a csapatokat, hogy tájjellegű kóstolót (sütemény, pogácsa) hozzanak magukkal. 6

7 . Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem, serleg, valamennyi csapat oklevél-díjazásban részesül. A legjobb játékosok különdíjat vehetnek át. Az országos döntő valamennyi résztvevője az F-Secure magyarországi képviselője, a F 000 Kft. felajánlásával számítógépre, mobiltelefonra telepíthető 6 hónapos védelmi programlicencet vehet át. A programlicenc értéke 0.80 Ft, mely a fél éves lejárat után kedvezményesen lesz megvásárolható. A Bajnokcsapatok egy évig őrzik a Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát. 00/0. tanévi bajnokcsapatok: Leányok: Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye, Vajda Péter Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Székely Mihály Szakképző Iskolája, Fő téri Általános Iskolája és Óvodája, Nyilvános Könyvtára, Szarvas Fiúk: Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest I. ker. Egyéb rendelkezések: A mérkőzéseket a röplabdázás általános versenyszabályai szerint kell játszani. A mérkőzésekért adható pontok: o győzelem pont, vereség pont, ki nem állás 0 pont. Holtverseny esetén a helyezések eldöntése: - a legtöbb pontot szerzett csapat, - nyert-vesztett játszmák aránya, - nyert-vesztett pontok aránya, - egymás ellen elért eredmény. Háló magassága: fiúknál 43cm, leányoknál 4cm Labda: a mérkőzéseken csak MIKASA, MOLTEN, STAR és GALA labda használható, a csapatok megegyezése szerint. Ha nem születik megegyezés, a GALA labda használata kötelező. Labdáról minden csapat maga gondoskodik. A versenyen LIBERO játékos szerepeltethető. A csapatoknak egységes, számozott mezben kell a mérkőzésen szerepelni. Csak a napszakonkénti első mérkőzés időpontja fix, a további mérkőzések az előző mérkőzés befejezése után - a csapatok első mérkőzése esetén 5, míg a további mérkőzések esetében 0 perc - múlva kezdődnek. Csapatokra várakozási idő NINCS! A versenyhelyszíneken egészségügyi ügyeletet biztosítunk. Kérjük, hogy minden csapatvezető a Versenyirodán hagyja meg a személyes elérhetőségét, hogy változás, vagy probléma esetén azonnal elérhessük. Az országos döntőkön a csapatvezetők, ill. a felnőtt/tanár kísérők kötelesek.00 óra és óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni. Ha a diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban olyan esemény fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, hivatalos személy megsértése, ittas állapot, stb.) a versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles az érintetteket kizárni. A további szankciók jogát az MDSZ OK fenntartja. A versenyhelyszínen, a szállás-, és étkezési helyen okozott károkat a csapatok kötelesek megtéríteni!!! Az öltözőben, a versenyhelyen, ill. a szállás- és étkezéshelyen elveszett értéktárgyakért, felszerelésért a rendezőség felelősséget nem vállal. Indulási jogosultsággal a versenyen már NEM foglalkozunk. Minden csapatvezetőnek ezt a nevezési határidőig le kellett rendeznie!!! Amennyiben - akár utólag is - a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központ tudomására jut, hogy az országos döntőn jogosulatlan szereplés történt, az adott iskolacsapat eredménye törlésre kerül, egyben az oktatási intézmény csapata automatikusan kizárja magát a 0/0 tanévi amatőr röplabda diákolimpiai versenyekről. 7

8 Az országos döntőn minden vitás kérdésben a vezető versenybíró hoz döntést. A döntés ellen óvás nem nyújtható be. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, az MDSZ Általános szabályok -ban megfogalmazottak, ill. az érvényben lévő Röplabdázás verseny- és játékszabályai a mérvadók. Sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk valamennyi iskolacsapatnak! Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Magyar Diáksport Szövetség A versennyel kapcsolatos információ: Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Rozsondai Tibor - titkár mobil: (0) hajdu.diaksport@gmail.com 8

9 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 0. április 3- LEÁNY RÉSZTVEVŐK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve Baranya PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Bedő Gergely Bács-Kiskun Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Kunszentmiklós Seres Ildikó 3 Békés Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsaba Perényi László 4 Borsod-A-Z Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Visnyiczki Rita, Leidgeb László 5 Budapest Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest XI. Schulek Dávid 6 Csongrád II. Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentes Csiziné Magyar Ildikó 7 Fejér Belvárosi I. István Középiskola Székesfehérvár Kovács Mária 8 Győr-M-S Révai Miklós Gimnázium Győr Juhász Zoltán 9 Hajdú-Bihar 0 Heves Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium Debrecen Gyöngyös Nagyné Farkas Gyöngyvér Lisztik János Jász-Nk-Sz Varga Katalin Gimnázium Szolnok Sülyösné Kiss Éva Komárom-E Dobó Katalin Gimnázium Esztergom Petkó Krisztina 3 Nógrád Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola Salgótarján Kirnerné Botka Judit 4 Pest Radnóti Miklós Gimnázium Dunakeszi Hajagos Dorottya 5 Somogy Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla 6 Szabolcs-Sz-B 7 Tolna 8 Vas Arany János Gimnázium és Általános Iskola Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nyíregyháza Bonyhád Szombathely 9 Veszprém Lovassy László Gimnázium Veszprém Balogh István Bősz Erika Benki Tamás Molnárné Bácskai Rita 0 Zala Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Karvalits Levente * Csongrád I. jogosulatlan szerepeltetés miatt kizárásra került, helyén Csongrád II. kapott meghívást. 9

10 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 0. április 3- FIÚ RÉSZTVEVŐK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve Baranya Békés II. * 3 Borsod-A-Z I. Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Vajda Péter Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Nyilvános Könyvtár B-A-Z Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Pécs Szarvas Kazincbarcika Bolla Oszkár Csilik Attila Szénégető József, Berkes Zoltán 4 Borsod-A-Z II. Herman Ottó Gimnázium Miskolc Kerekes Attila 5 Budapest I. Toldy Ferenc Gimnázium Budapest I. 6 Budapest II. Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest IX. Takács Zoltán, Vaskó Balázs Szabó Melinda, Sági Éva 7 Fejér Belvárosi I. István Középiskola Székesfehérvár Kovács Mária 8 Győr-M-S Révai Miklós Gimnázium Győr Németh Gyöngyi 9 Hajdú-Bihar Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Felföldi János 0 Heves Jász-Nk-Sz Nógrád 3 Pest Berze Nagy János Gimnázium, Szakiskola és Kollégium Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola Gyöngyös Karcag Salgótarján Ócsa Lisztik János Major János Molnár Ferenc Buzek Szilvia 4 Somogy Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla 5 Szabolcs-Sz-B 6 Tolna I. 7 Tolna II. 8 Vas II. ** 9 Veszprém Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakközépiskola Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium DBM-MONI Magyar László Gimnázium és Szakiskola Tagintézmény Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Nyíregyháza Bonyhád Dunaföldvár Szombathely Varga Sándor Bősz Erika, Gulyás Péter Berényi Péter Borsodi Gábor Balatonalmádi Dergez György 0 Zala Vajda János Gimnázium Keszthely Porkoláb Dezső Nem nevezett iskolacsapatot: Csongrád és Komárom-Esztergom megye. Bács-Kiskun I. jogosulatlan szerepeltetés miatt kizárásra került, Bács-Kiskun II. nem élt a meghívás lehetőségével. A három üres helyre Budapest II., Borsod-A-Z II., Tolna II. kapott meghívást. * Békés I. (Sarkad, Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium) visszalépett, helyén Békés II. kért meghívást. ** Vas I. (Kőszeg, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium) visszalépett, helyén Vas II. kért meghívást. 0

11 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ LEBONYOLÍTÁSA Mindkét nemnél: (0-0 csapat) 4 csoportot alakítunk ki csoportonként 5 csapattal. Csoporton belül körmérkőzés, majd keresztjáték a csoport I. és II. helyezettjei között: (AI-BII, BI-CII, CI-DII. DIAII.) Az I. helyezett csapat a helyén marad, ha győz, illetve helyet cserél az ellenfelével, ha veszít. (Pl. AIBII=0:, akkor a BII az AI helyére lép és AI lesz, illetve az AI a BII helyére kerül, és ezen a helyen versenyez tovább a végső helyezésekért.) Ezt csoport-helyosztók követik az A-D és B-C csoportok azonos helyezettei között. Ezzel a 4 csoportból csoport lesz. Végül a kialakult csoport helyosztókkal dönti el a végső helyezéseket. (Vesztesek játszanak a vesztesekkel, a győztesek pedig a győztesekkel. Pl.: AIDI vesztese játszik a BICI vesztesével a helyért, illetve az AIDI győztese játszik a BICI győztesével az. helyért stb.). A mérkőzések nyert játszmáig tartanak. A döntő és a III. helyért játszott mérkőzés 3 nyert játszmáig tart. Figyelem! MINDEN NAP csak az első mérkőzés időpontja adott, a többi mérkőzés az előző mérkőzés befejezése után 5, ill. 0 perccel kezdődik. Szombaton a keresztjátékok 00-kor kezdődnek, ha nincs csúszás. Csúszás esetén a kezdés folyamatos. A játékvezetők és a testnevelők minden mérkőzés előtt egyeztessenek a kezdési időpontról! CSOPORTBEOSZTÁS LÁNYOK "A" csop. A/ A/ A/3 A/4 A/5 Település / Iskola Pécs, PTE Babits Salgótarján, Táncsics Kaposvár, Táncsics Békéscsaba, Belvárosi Szolnok, Varga "B" csop. B/ B/ B/3 B/4 B/5 Település / Iskola Zalaegerszeg, Zrínyi Gyöngyös, Berze Nagy Budapest, Szent Imre Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Arany "C csop. C/ C/ C/3 C/4 C/5 Település / Iskola Szombathely, Waldorf Dunakeszi, Radnóti Győr, Révai Kunszentmiklós, Baksay Miskolc, Lévay D csop. D/ D/ D/3 D/4 D/5 Település / Iskola Bonyhád, Petőfi Debrecen, Svetits Szentes, Zsoldos Veszprém, Lovassy Esztergom, Dobó

12 Mérk. szám Időrend - LEÁNYOK a Tóth Árpád Gimnázium 3 pályáján mindhárom nap Április péntek: Csoportonként 3 forduló kivéve az 5- (Csapatonként mérkőzés) Óra I. pálya A és D csoport II. pálya B és D csoport III. pálya C és D csoport A-5 Salgót.Táncsics-Szolnok Varga A3-4 Kapos.Táncsics-Bcsaba Belvárosi D-5 Debr.Svetits-Esztgom Dobó A- Pécs Babits-Salgót.Táncsics A4-5 Bcsaba Belv.-Szolnok Varga A3- Kaposv.Táncsics-Pécs Babits D3- Szentes Zsoldos - Bonyhád Petőfi B-5 Gyöngyös Berze - Nyh. Arany B3-4 Bp.Szent Imre-Szfvár Belvárosi D3-4 Szentes Zsoldos - Veszpr. Lovassy B- Zeg Zrínyi-Gyöngyös Berze B4-5 Szfvár Belvárosi-Nyh.Arany B3- Bp. Szent Imre - Zeg. Zrínyi D4-5 Veszpr.Lovassy-Egom Dobó C-5 Dunak. Radnóti - Misk. Lévay C3-4 Győr Révai-Kszentm. Baksay C- Szhely Waldorf - Dkeszi Radnóti C4-5 Kszentm.Baksay - Misk.Lévay D- Bonyhád Petőfi-Debr. Svetits C3- Győr Révai-Szhely Waldorf xxx Mérk. szám Április szombat: Csoportonként forduló, + az 5- keresztjáték és csoport helyosztók (A-D, B-C) Óra I. pálya A és D csoport II. pálya B és D csoport III. pálya C és D csoport A5-3 Szoln.Varga Kaposv. Táncsics A-4 Pécs Babits Bcsaba Belvárosi A-3 Salgót.Táncsics-Kapv.Táncsics..00 D-4 Bonyh. Petőfi Veszpr. Lovassy..00 A5- Szoln.Varga - Pécs Babits 00 A4- Bcs.Belvárosi-Salg.Táncsics 00 xxx B5-3 Nyh. Arany - Bp. Szent Imre B-4 Zeg.Zrínyi-Szfvár Belvárosi B-3 Gyöngyös Berze - Bp. Szent Imre D-3 Debr. Svetits - Szentes Zsoldos B5- Nyh. Arany - Zeg. Zrínyi B4- Szfvár Belvárosi-Gyöngyös Berze D5- Egom Dobó-Bonyhád Petőfi C5-3 Misk. Lévay Győr Révai D5-3 Egom Dobó Szentes Zsoldos C-4 Szhely Waldorf Kszentm. Baksay C-3 Dkeszi Radnóti Győr Révai C5- Misk.Lévay-Szhely Waldorf C4- Kszm. Baksay-Dkeszi Radnóti D4- Veszprém Lovassy Db. Svetits AIBII keresztj. Gy=E v=f BICII keresztj. Gy=G v=h BVCV. 7-0.h. AVDV. 7-0.h. CIDII keresztj. Gy=K v=l DIAII keresztj. Gy=M v=o AIVDIV. 3-6.h. BIVCIV. 3-6.h. AIIIDIII. 9-.h. H-L (keresztj.vesztesei) 5-8.h. BIIICIII. 9-.h. F-O (keresztj.vesztesei) 5-8. h E-M (keresztj. győztesei)-h xxx G-K (keresztj.győztesei)-h.

13 Mérk. szám Április vasárnap: Végső helyosztók és döntők Óra I. pálya II. pálya III. pálya V. győztesek 7-8. helyért V. vesztesek 9-0. helyért IV. vesztesek 5-6. helyért III. győztesek 9-0. helyért IV. győztesek 3- helyért III. vesztesek -. helyért FOgy-HLgy 5-6. helyért FOv-HLv 7-8. helyért EMv-GKv 3- helyért.00 EMgy-GKgy -. helyért xxx xxx Kb. 00 E r e d m é n y h i r d e t é s mindkét nemnek együtt a Tóth Árpád Gimnáziumban Tabellák LEÁNYOK Leány A csoport Pécs, Salgótarján, PTE Babits Táncsics Pécs, PTE Babits Salgótarján, Táncsics Kaposvár, Táncsics Békéscsaba, Belvárosi Szolnok, Varga Kaposvár, Táncsics Békéscsaba, Belvárosi Szolnok, Varga Jma Pont H Leány B csoport Zalaegerszeg, Zrínyi Gyöngyös, Berze Nagy Budapest, Szent Imre Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Arany Zalaegerszeg, Zrínyi Gyöngyös, Berze Nagy Budapest, Szent Imre Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Arany Jma Pont H Leány C csoport Szombathely, Waldorf Dunakeszi, Radnóti Győr, Révai Kunszentmiklós, Baksay Miskolc, Lévay Szombathely, Waldorf Dunakeszi, Radnóti Győr, Révai Kunszentmiklós, Baksay Miskolc, Lévay Jma Pont H

14 Leány D csoport Bonyhád, Petőfi Debrecen, Svetits Szentes, Zsoldos Veszprém, Lovassy Esztergom, Dobó Bonyhád, Petőfi Debrecen, Svetits Szentes, Zsoldos Veszprém, Lovassy Esztergom, Dobó Jma Pont H CSOPORTBEOSZTÁS - FIÚK "A" csop. A/ A/ A/3 A/4 A/5 Település / Iskola Keszthely, Vajda Dunaföldvár, Magyar Miskolc, Herman Salgótarján, Táncsics Budapest, Toldy "B" csop. B/ B/ B/3 B/4 B/5 Település / Iskola Szombathely, Kereskedelmi Debrecen, Fazekas Pécs, Horvát Balatonalmádi, Magyar-Angol Gyöngyös, Berze Nagy "C csop. C/ C/ C/3 C/4 C/5 Település / Iskola Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Vásárhelyi Kazincbarcika, Surányi Győr, Révai Ócsa, Bolyai D csop. D/ D/ D/3 D/4 D/5 Település / Iskola Kaposvár, Táncsics Szarvas, Vajda Bonyhád, Petőfi Budapest, Lónyay Karcag, Református Mérk. szám IDŐREND FIÚK a Kossuth Gimnázium 3 pályáján mindhárom nap Április péntek: Csoportonként 3 forduló kivéve az 5- (Csapatonként mérkőzés) Óra I. pálya A és D csoport II. pálya B és D csoport III. pálya C és D csoport A-5 Dunaf. Magyar - Bp. Toldy A3-4 Misk.Herman-Stján Táncsics D-5 Szarvas Vajda-Karcag Reform. A- Keszthely Vajda - Dunaf. Magyar A4-5 Salg. Táncsics-Bp. Toldy A3- Misk.Herman-Khely Vajda D3- Bonyhád Petőfi-Kvár Táncsics B-5 Debr.Fazekas-Gyöngyös Berze B3-4 Pécs Horvát-Balm.Magyar-Angol D3-4 Bonyhád Petőfi-Bp.Lónyay B- Szhely Keresk.-Debr. Fazekas B4-5 Balmádi Magyar-Angol-Gyöngyös Berze B3- Pécs Horvát-Szhely Keresk. D4-5 Bp.Lónyay-Karcag Reform. C-5 Nyh. Vásárh.-Ócsa Bolyai C3-4 Kb. Surányi - Győr Révay C- Szfeh.Belvárosi-Nyh.Vásárhelyi C4-5 Győr Révay-Ócsa Bolyai D- Kapv.Táncsics-Szarvas Vajda C3- Kb.Surányi - Szfv Belvárosi xxx

15 Mérk szám Április szombat: Csoportonként forduló, keresztjáték és csoport helyosztók (A-D, B-C) Óra I. pálya A és D csoport A5-3 Bp. Toldy-Miskolc Herman A-4 Khely Vajda-Salgót.Táncsics A-3 Dunaf. Magyar Misk. Herman II. pálya B és D csoport III. pálya C és D csoport B5-3 Gyöngyös Berze-Pécs Horvát C5-3 Ócsa Bolyai - Kb. Surányi B-4 D5-3 Szhely Keresk.-Balm. Magyar-Angol Karcag Ref.-Bonyhád Petőfi B-3 C-4 Debr.Fazekas-Pécs Horvát Szfvár Belv.- Győr Révay..00 D-4 D-3 C-3 Kvár Táncsics - Bp. Lónyay Szarvas Vajda-Bonyhád Petőfi Nyh. Vásárh.- Kb. Surányi..00 A5- B5- C5- Bp. Toldy-Keszthely Vajda Gyöngyös Berze-Szhely Keresk. Ócsa Bolyai-Szfvár Belvárosi 00 A4- B4- C4- Salg.Táncsics- Dunaf. Magyar Balm.Magyar-Angol - Debr.Fazekas Győr Révay-Nyh.Vásárhelyi 00 xxx D5- D4- Karcag Reform.-Kvár.Táncsics Bp. Lónyay-Szarvas Vajda AIBII keresztj. Gy=E v=f 00 BICII keresztj. Gy=G v=h BVCV. 7-0.h AVDV. 7-0.h. CIDII keresztj. Gy=K v=l DIAII keresztj. Gy=M v=o AIVDIV. 3-6.h. BIVCIV. 3-6.h. AIIIDIII. 9-.h H-L (keresztj.vesztesei) 5-8.h. BIIICIII. 9-.h. F-O (keresztj.vesztesei) 5-8. h E-M (keresztj. győztesei)-h xxx G-K (keresztj.győztesei)-h. Április vasárnap: Végső helyosztók és döntők Mérk szám Óra I. pálya II. pálya III. pálya V. győztesek 7-8. helyért V. vesztesek 9-0. helyért IV. vesztesek 5-6. helyért III. győztesek 9-0. helyért IV. győztesek 3- helyért III. vesztesek -. helyért FOgy-HLgy 5-6. helyért FOv-HLv 7-8. helyért EMv-GKv 3- helyért.30 EMgy-GKgy -. helyért xxx xxx Kb. 00 E r e d m é n y h i r d e t é s mindkét nemnek együtt a Tóth Árpád Gimnáziumban

16 Tabellák FIÚK Fiú A csoport Fiú A Keszthely, Vajda Dunaföldvár, Magyar Miskolc, Herman Salgótarján, Táncsics Budapest, Toldy Keszthely, Vajda Dunaföldvár, Magyar Miskolc, Herman Salgótarján, Táncsics Budapest, Toldy Jma Pont H Fiú B csoport Fiú B Szombathely, Kereskedelmi Debrecen, Fazekas Pécs, Horvát Balatonalmádi, Magyar-Angol Gyöngyös, Berze Nagy Szombathely, Kereskedelmi Debrecen, Fazekas Pécs, Horvát Balatonalmádi, Magyar-Angol Gyöngyös, Berze Nagy Jma Pont H Fiú C csoport Fiú C Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Vásárhelyi Kazincbarcika, Surányi Győr, Révai Ócsa, Bolyai Székesfehérvár, Belvárosi Nyíregyháza, Vásárhelyi Kazincbarcika, Surányi Győr, Révai Ócsa, Bolyai Jma Pont H Fiú D csoport Fiú D Kaposvár, Táncsics Szarvas, Vajda Bonyhád, Petőfi Budapest, Lónyay Karcag, Református Kaposvár, Táncsics Szarvas, Vajda Bonyhád, Petőfi Budapest, Lónyay Karcag, Református Jma Pont H

17 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Debrecen, 0. április 3- VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK FIÚK Különdíjasok - LEÁNYOK: Legjobb játékosok: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig őrzi: Különdíjasok - FIÚK: Legjobb játékosok: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig őrzi: 7

18 . sz. Melléklet 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 0. április 3- FIÚ LEÁNY Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszám (I.) mezszín: Mezszám (II.) mezszín: Kelt:, 0. április... nap PH. testnevelő aláírása 8

19 0/0. TANÉVI XI. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Debrecen, 0. április 3- S Z Á L L Á S É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő 0. április 0 (csütörtök).00 óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést az alábbi címen: hajdu.diaksport@gmail.com Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... Csapatvezető neve:... Csapatvezető mobilszáma:... Csapatvezető címe:... Számlázási név, cím:... Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal Az oktatási intézmény V-VI. korcsoportos Amatőr Röplabda csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a debreceni országos döntő idejére az alábbiak szerint fő részére. 0. április. csütörtök - SAJÁT KÖLTSÉGRE (diákoknak.900ft/fő, felnőtteknek.00ft/fő)! Étkezés: Szállás: Vacsora:... Fő Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Vendég:... férfi... fiú diák... nő... leány diák 0. április péntek Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő 0. április szombat Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő 0. április vasárnap Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Az étkezés költsége és étkezési időpontok: Reggeli: Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Vendég:... férfi... fiú diák... nő... leány diák Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Vendég:... férfi... fiú diák... nő... leány diák Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: HELYSZÍNEN KÉSZPÉNZ a Kollégiumban óra között. Az étkezési-, és a hivatalos létszám feleltti, valamint a gk-vezető szállás költségét csapatok maguk viselik! A megrendelt szállást és étkezést ki kell fizetni! Kelt:.. 0. április hó.nap P.H.... i g a z g a t ó 9

20 TÉRKÉP Debrecen Forrás: Gulyás Pál Kollégium /Debrecen, Sumen út / Tóth Árpád Gimnázium Sportcsarnoka /Szombati István u../ 3 DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma /Csengő u. / 4 MÁV ÁLLOMÁS Megközelíthetőség: MÁV állomástól gyalog valamennyi helyszín 0-5 perc. Tóth Á. Gimn. és a Gulyás Pál Kollégium - szálláshely - trolival megálló Wesselényi u. felé és 5 gyalog Kossuth Gimn. trolival megálló Wesselényi - Csengő u. felé és 3 gyalog, 0

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 1 2014/2015. TANÉVI XIV. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz. Megye neve Település Tanár neve 1 Baranya

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Kedves Diákolimpikonok, Tisztelt Sportbarátaink, Kedves Vendégeink!

K Ö S Z Ö N T Ő. Kedves Diákolimpikonok, Tisztelt Sportbarátaink, Kedves Vendégeink! 2008/2009. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT PAKS 2009. május 15-17. K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákolimpikonok, Tisztelt Sportbarátaink, Kedves Vendégeink! A Tolna Megyei Diáksport

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA

RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA 2009/2010.. TANÉV VI. KORCSOPORT Budapest 2010. január 23. szombat VI. KORCSOPORT LEÁNY - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása az oktatási intézményben tanuló diákok részére.

Részletesebben

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,

2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Dunaújváros, Campus Aréna 2015.04.29. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. április 17-19.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. április 17-19. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, felkészítők! Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a diákversenyzők,

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VVI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Békéscsaba, 2015. április 2426. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS A és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2011. ÁPRILIS 2-3. GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA és TÖRÖK SÁNDOR STRANDFÜRDŐ Fővédnökök:

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2009/2010. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V. KORCSOPORT. DEBRECEN 2010. április 23-25.

2009/2010. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V. KORCSOPORT. DEBRECEN 2010. április 23-25. 2009/2010. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V. KORCSOPORT DEBRECEN 2010. április 23-25. KÖSZÖNTŐ Kedves diákolimpikonok, tisztelt sportbarátaink, kedves vendégeink! A Hajdú-Bihar Megyei Diáksport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.04. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ

IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013. TANÉVI Röplabda Diákolimpia IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ 2013. június 7-8-9. Szeged Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017.

V-VI. kcs. leány városi B kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. V-VI. kcs. leány városi kategóriás röplabda diákolimpia forgatókönyve 2016/2017. Neveztek: Svetits Katolikus Gimnázium Svetits Katolikus Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Szent

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 08. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnoka (Campus Aréna) 2014. december 11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Szombathely, 2016. 01. 29.

2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Szombathely, 2016. 01. 29. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT Szombathely, 2016. 01. 29. 1. A verseny célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 2014.12.10. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI. X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. korcsoport

2011/2012. TANÉVI. X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. korcsoport 2011/2012. TANÉVI X. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. korcsoport DEBRECEN 2012. március 30 április 01. K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Sportbarátaink! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI IV. KORCSOPORT FIÚ

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI IV. KORCSOPORT FIÚ Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület NEVE 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium 2014. december 18. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben