FÓRUM. A néprajztudomány és a hungarikumok kapcsolata
|
|
- Gyöngyi Somogyiné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FÓRUM A néprajztudomány és a hungarikumok kapcsolata Az utóbbi években szaktudományunk létkérdéseként értékelhető súllyal szokott felmerülni a társadalmi hasznosság kérdése. Messzemenően indokolt a szaktudomány életképessége és jövője szempontjából azon szerepvállalásokra fölhívni a figyelmet, amelyekben a hitelességet, a tudományos hátteret a néprajz biztosíthatja. Nyilvánvaló, hogy a szűken vett akadémikus tudományosság mellett a kultúraközvetítésben napjainkban egyre fontosabbá válnak a szélesebb nyilvánosság szférái. Az identitásnak, a közösségeket összetartó kulturális örökségi elemeknek a számbavétele és elemzése egyértelműen kiváló területe a néprajztudomány tudásbázisára építő kutatásnak. Kézenfelvő az is, hogy a hungarikumok és a kulturális örökség viszonyrendszeréről szólva elengedhetetlen az identitás fogalmának bevonása az értelmezési keretbe. 1 Ezek olyan összefüggésre utaló fogalmak, amelyeknek vitája fontos művelődéspolitikai kérdésként bő két évszázada jelen van a tudományos és politikai közbeszédben Magyarországon. A társadalomkutatók legalapvetőbb feladatukként érvényes válaszokat igyekeznek találni a társadalmakat összetartó, egészséges, vitális állapotban működtető rendszer jellemzőire vonatkozó kérdésekre. Egy olyan szimbolikus közösség megalkotásához, mint a nemzet, az összetartozás kulturális jegyeit lényeges megformálni és a külvilág felé is felmutatni. Ezáltal alakulnak a nemzetre jellemzőnek tartott jegyek, a sztereotípiák. Ebben a felfogásban a mindennapok jelenségei alkotják a nemzeti kultúrát, amelynek szimbolikus karaktere rejtve marad. 2 A manapság népszerű fogalomként terjedő társadalmasodással kapcsolatban hangsúlyos a szerepe az aktív közösségképződés folyamatának, amely viszont elválaszthatatlan az identifikáció, az identitásképzés és -őrzés jelenségeitől. Az identitásképzés intézményeiként tekinthetünk az oktatás és a közgyűjtemények területén működőkre. A népi kultúra és a nemzeti kultúra az azonosságtudat felépítésében fontos szerepet tölt be. A társadalomtudományok köztük hangsúlyosan a néprajztudomány segítséget nyújtanak az egyes individuumoknak és a nagyobb közösségeknek abban, hogy a társadalmi viszonyok ellenőrizhetetlennek tűnő külsődlegessége miatt esetenként keletkező feszültségeket, esetleges félelmeket csökkentsék, s ha lehet, legyőzzék. A gyorsuló ütemű átalakulások mind a társadalomképet, mind a kulturális örökség társadalmi jelentőségét és értékelését illetően is jelentős változásokat generáltak a XXI. század második évtizedére. A múlttal kapcsolatos kötelékek ugyan tagadhatatlanok, az örökség mégsem elsősorban a múltról szól, hanem a jelenről. A néphagyományok újjáélesztése bonyolult mechanizmusokat generál esetenként. A komplex jelenségek értelmezése évtizedes kutatásmódszertani és metodológiai kihívást jelent a néprajzkutatók irányába. 3 1 Vö. Sonkoly Barna Vajda
2 A fentiekben tömören jelzett folyamatokhoz tartozó közvetlen hatásmechanizmusokat elemezve érzem indokoltnak a hungarikumokkal kapcsolatos hazai folyamatok szerepének vázlatos bemutatását. 4 Évtizedes vitát zárt le a 2012 júliusában elfogadott hungarikum törvény (XXX. tv.), 5 amikor megalkotta a definícióját a hungarikumoknak. Igaz, hogy ezt a definíciót a 2013 decemberében elfogadott törvénymódosítás (CCLII. tv.) 6 részben átformálta. A jelenleg érvényes definíció szerint a hungarikum olyan gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A hungarikum megfogalmazással kapcsolatban célszerű figyelembe venni, hogy az CXL. törvényben szereplő fogalom még csak az ismert könyvtári értelemben fogalmaz meg definíciót. Igaz, hogy esetenként ez okot adhat félreértésekre is akár. S szintén csak jelzésszerűen hangsúlyozandó, hogy a nemzetközi gyakorlatban sem ismeretlen az egyes nemzetekhez rendkívüli módon kötődő értékek csoportjának megkülönböztetése. A patriotikumként ismert fogalom használatos Lengyelországban a polonikum, Olaszországban az italikum, vagy éppen Németországban a germanikum formájában. A jelenleg hatályos törvény rendelkezik arról is, hogy milyen ún. nemzeti értékpiramis segítségével lehetséges a magyar kulturális örökség egyes elemeit elismerni egészen a legmagasabb kategória, a hungarikumok szintjéig. A települési értéktárak, majd magasabb szinten a megyei értéktárak, illetve a különböző ágazati értéktárak fölött a Magyar Táncház a budapest zuglói Kassák Klubban az 1970-es évek elején 4 Részletesebb kifejtése olvasható Paládi-Kovács 2015a, illetve [Utolsó letöltés: február 20.] 6 [Utolsó letöltés: február 20.] 22
3 Értéktárban a nemzeti értékek, illetve a világhírű kiemelkedő nemzeti értékek alkotják a legfontosabb elemeit az értékpiramisnak. Külön kategóriát képvisel a külhoni magyarság értéktára. 7 Az Erdélyi Értéktár és az értékgyűjtő mozgalom a Kriza János Néprajzi Társaság aktív szerepvállalásával zajlik. Példaértékű eredményeikről konferenciákon és publikációkban számolnak be az erdélyi kollégák. 8 A földrajzi eredetvédelemben részesülő Európai Uniós oltalommal védett értékek szintén fontos alkotórészei a rendszernek. A legfölső szintet jelenti a Hungarikumok Gyűjteménye. A gondosan kialakított és a kezdeti időszak tapasztalatait felhasználva módosított komplex rendszer kiteljesedéséhez elengedhetetlen, hogy az alacsonyabb elismerési szintek is elismert és biztos színvonalat képviselő kategóriaként működjenek. Ebben alapvető szerepe és felelőssége van a Hungarikum Bizottságnak július 3-án hatályba lépett a hungarikum törvény módosításáról szóló évi LXXX. törvény, amely alapján a korábban 16 tagú Hungarikum Bizottság 21 tagúra bővült. A tagok delegálás útján kerülnek a testületbe, így ott vannak a Magyar Országgyűlés, a Magyar Állandó Értekezlet, a különböző minisztériumok, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke által delegált tagok. A bizottság elnöke az agrárpolitikáért felelős miniszter. 9 A Hungarikum Bizottság operatív tevékenységét a bizottság titkársága segíti, amely a hungarikum törvény kidolgozásában és az azzal kapcsolatos komplex tevékenység koordinálásában is meghatározó szerepet játszó Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti keretei között működik. Időről időre a bizottság nyomtatott formában is közreadja az egyre bővülő lista elemeit reprezentatív kiadványban. 10 Az egyre gyarapodó és formálódó listák az értékpiramis különböző szintjeire jellemzőek. Szintén az értékőrző tevékenység színvonalának biztosítása és a bizottság tevékenységének segítsége céljával jöttek létre a törvény kínálta kereteknek megfelelően a különböző ágazati szakbizottságok (7), amelyeknek összesen több mint 150 szakemberből álló tagsága az esetenként felkért külső szakértők bevonásával együtt biztosítja a szakmai és tudományos hátteret a Magyar Értéktárral kapcsolatos döntések előkészítéséhez. 11 A döntési jogkör a Hungarikum Bizottságé és a törvény által kialakított demokratikus feltételekhez igazodva igen széles körből érkezhetnek a javaslatok az értéktárba kerüléssel kapcsolatosan. Óriási a felelőssége a folyamat minden szintjén közreműködőknek a kulturális örökség védelme, a magyarság csúcsteljesítményeinek elismerése területén. Ezt az állítást meszszemenően igazolják e tömör ismertető megírásakor (2017 kora őszén) a hungarikumok listáján szereplő s mire a Honismeret aktuális száma napvilágot lát, minden bizonnyal újabbakkal gyarapodó elemek. Aktuálisan az összesen 67 hungarikum között 27 elem tartozik a kulturális örökség kategóriájába. 12 A tudományos elemzések egyértelműen igazolják, hogy a túlszabályozott, föntről lefelé irányuló identitásképzés visszás megoldás. Nyilvánvaló a hazai szisztéma sikeressége szempontjából is annak a jelentősége, hogy valós szereplők álljanak az identitásépítés mögött. A Magyar Értéktár kialakításának folyamata tehát elindult, de ez a folyamat még az elején tart. Az egyre szélesedő társadalmi bázisra utalt egy interjúban Lezsák Sándor az 7 Paládi-Kovács 2015b Pl. Jakab Albert Vajda [Utolsó letöltés: október 28.] 10 Vö. Pappné Máté A szakbizottságok tagjai elismert szakemberek, akik külön díjazás nélkül végzik felelősségteljes munkájukat [Utolsó letöltés: szeptember
4 Országgyűlés alelnöke is, amikor arról beszélt, hogy a hungarikum törvény négy évvel ezelőtti elfogadása nyomán országos értékfeltáró mozgalom indult: több mint ezer településen jött létre értéktár bizottság; s számos diákcsoport is a kezdeményezés részese lett. 13 A folyamat kiteljesedése közben szerzett tapasztalatok indokolták a törvény módosítását is, alakították a korszerű és alkalmas szervezeti kereteket, a döntésekkel kapcsolatos összetett tevékenység jellemzőit. A közvetettnek ítélhető identitásképző és -építő hatás mellett elindult a közvetlen működési mechanizmus kidolgozása és működtetése is. Ennek megfelelően a helyi közösségek számára közvetlenül hasznosuló pozitív hatása is van a Magyar Értéktár különböző szintjeihez történő csatlakozásnak ben már negyedik alkalommal írta ki a Vidékfejlesztési Minisztérium azt a pályázatot, amely a hungarikumokkal és a kiemelt értékekkel kapcsolatos tevékenységet támogatja. 14 A nyílt pályázat célja a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása. A pályázatok megismerhető tapasztalatai szerint a társadalmi nyilvánosság a kollektív identitás külső burkaként működik. A pályázatok elbírálásánál egyértelműen fölismerhetőek az identitásfenntartás szempontjai, illetve az identitásépítés tényezői. A szabályozás fontos része a hungarikum tanúsító védjegy, amelynek alkalmazásával a hungarikum termékek előállítása kis- és középvállalkozások beindítását eredményezheti a törvényhozó szándékai szerint. A hungarikum törvény által szabályozott formában működő, a fentiekben röviden vázolt folyamat eredményeként az identitással szoros kapcsolatban álló lokalitás, a regionalitás ismét szimbolikus szerepet kaphat. A helyi hagyományos elemeket őrző kultúra felé fordulás közösségformáló és megélhetést javító szándékkal működik napjainkban. Ezáltal viszont a globális szemlélet helyi megjelenéseként, az ökológiai gondolkodás, és a fenntartható fejlődés Mohácsi busók uniós normájának is megfelel. A néprajztudomány két évszázados eredményei közvetlenül hasznosíthatóak az iméntiekben röviden vázolt hungarikum mozgalom hiteles működése érdekében. Az értékpiramis minden szintjén biztos tudományos hátteret nyújtanak a szakirodalomban, az archívumokban, múzeumokban és gyűjteményekben meglévő információk. A néprajzos szakemberek aktív szerepvállalása szükséges a szaktudományi tudásbázis értékeinek kiaknázásához. Paládi-Kovács Attila konferenciaelőadásokon és cikkekben több alkalommal is fölhívta a figyelmet az alkalmazott néprajz jelentőségére. 15 Az is feladata a szakembereknek, 13 %C3%A9rt%C3%A9kfelt%C3%A1r %C3%B3-mozgalom-indult-hungarikum-t%C3%B6rv%C3%A9ny-nyom%C3%A1n [Utolsó letöltés: szeptember 28.] 14 [Utolsó letöltés: szeptember 28.] 15 Vö. Paládi-Kovács 2015a
5 hogy esetenként a lelkes amatőrök által a néphagyomány történeti rétegeibe álmodott elemeket kiszűrjék a szaktudomány eszközkészletére építve. 16 A hungarikumokkal kapcsolatos tudományos tevékenység összhangban a fentiekben jelzett identitásépítő formációs folyamatokkal a kulturális formák, jelentésrendszerek esetenként közvetlenül kitapintható társadalmi hatásait is generálja. 17 A hungarikumokkal szorosan összefüggő kulturális örökséggel kapcsolatos, egyre kiterjedtebb és koordináltabb magyarországi tevékenység színvonalának megőrzése érdekében tisztában kell azzal lennünk: az európai társadalomtudományi hagyományhoz igazodva, az egyes embertől a családon, a rokonságon, a faluközösségeken át, az egyre nagyobb méretű közösségeknek és a területi, politikai egységeknek egészen az emberiségig, az általános etnológiáig ívelő sorozatában fontos hely illeti meg a nyelvi, nemzeti közösségek vizsgálati szintjét. 18 A lokális, a kiterjedtebb regionális, az elevenen élő felekezeti, és az erőteljes szociális identitás egyaránt része az egyének, családok, és a tágabb közösségek önmeghatározásának. Maga a népi kultúra is változatos jellegzetességeket és tagozódást mutat. Az életképes etnikus népcsoportnak nyilvánvaló szüksége van nemzeti néphagyományra. A néprajz a közvélekedés alapján elsőrendűen identitástudomány, amelynek ma is megkerülhetetlen feladata a különböző közösségek kulturális örökségéhez való ragaszkodásának a széles körű és mélyreható értelmező vizsgálata. A néphagyománynak egyedülállóan fontos szerepe van a nemzeti kultúra, a nemzeti önazonosság fönnmaradásában. 19 Ezzel összhangban a néprajzzal kapcsolatban működő intézményeknek, szervezeteknek ennek a felelősségnek a tudatában kell működniük. A hungarikum mozgalom intézményesülő tevékenysége az örökségipar és diskurzus bonyolult környezetét tudatosan leegyszerűsítve kommunikál a társadalom széles rétegeivel. Ez a folyamat a hagyomány rekontextualizációjaként és revitalizációjaként egyszerre értékelhető. 20 Meggyőződésem, hogy a hazai néprajztudomány képviselőinek aktív szerepvállalása a hungarikumokhoz kötődő formálódó folyamatokban érdemben segítheti a hiteles és egészséges működés feltételeinek alakítását. Kemecsi Lajos Függelék A HUNGARIKUMOK LISTÁJÁNAK KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGBE TARTOZÓ ELEMEI OKTÓBER ELSEJÉN 33. A táncház módszer mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje; 34. Mohácsi busójárás, maszkos télűző szokás modellje; 35. Solymászat mint élő emberi örökség; 36. A matyó népművészet egy hagyományos közösség hímzéskultúrája; 37. Budapest a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út; 38. Hollókő ófalu és környezete; 39. Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete; 40. Hortobágyi Nemzeti Park a Puszta; 41. Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője; 42. Fertő kultúr- 16 Paládi-Kovács 2015b Külön figyelmet igénylő témaként hívom föl a figyelmet a hungarikum mozgalomhoz kapcsolódóan a néphagyományoknak az Interneten való megjelenésére. Ezen kérdésről lásd Vajda Paládi-Kovács Paládi-Kovács Vö. Vajda
6 táj; 43. A Tokaji történelmi borvidék kultúrtája; 44. Herendi porcelán; 45. Magyar operett; 46. Kassai-féle lovasíjász módszer; 47. Halasi csipke; 48. Kalocsai népművészet: írás, hímzés, pingálás; Tagú Cigányzenekar A zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlata; 50. Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka; 51. Klasszikus magyar nóta; 52. Zsolnay Kulturális Negyed; 53. Tárogató; 54. Vizsolyi Biblia; 55. IX XI. századi magyar íj; 56. Magyar cimbalom; 57. Kodály-módszer; 58. A magyar tanya; 59. Magyar huszár. A KIEMELKEDŐ NEMZETI ÉRTÉKEK MAGYAR ÉRTÉKTÁR LISTÁJÁNAK KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGBE TARTOZÓ ELEMEI OKTÓBER ELSEJÉN 105. A Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége; 106. Busójárás Mohácson maszkos farsangvégi télűző szokás; 107. A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya; 108. Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében: hímzés, viselet, pingálás, tánc; 109. Mezőtúri fazekasság; 110. A magyar solymászat; 111. A halasi csipkevarrás élő hagyománya; 112. Matyó örökség a hímzés, viselet, folklór továbbélése; 113. Pünkösdi templomdíszítés Mendén; 114. Tikverőzés Mohán maszkos, alakoskodó, farsangi szokás; 115. Emmausz Bólyban húsvéthétfői népszokás; 116. A molnárkalács borsodnádasdi hagyománya; 117. Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet; 118. Kassai-féle lovasíjász módszer; 119. Herendi porcelán; 120. Magyar operett; 121. Klasszikus magyar nóta; 122. Zsolnay Kulturális Negyed; 123. Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka; Tagú Cigányzenekar A zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlata; 125. Höveji csipke; 126. Tárogató; 127. Magyar íj (IX XI. század); 128. Vizsolyi Biblia és a Vizsolyi Református Templom; 129.Bocskai viselet; 130. Szegedi papucs; 131. A magyar tanya; 132. Magyar cimbalom; 133. Békés-tarhosi Énekiskola; 134. Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap; 135. Kós Károly életműve; 136. Magyar huszár; 137. Aradi Szabadság-szobor; 138. Feszty-körkép; 139. A nagybányai művésztelep és festőiskola; 140. Pálos rend; 141. Hortobágyi karikás ostor; 142. Hollóházi porcelán. Felhasznált irodalom. Barna Gábor (2011): Népi kultúra nemzeti kultúra nemzeti identitás. In: Jankovics József Nyerges Judit (szerk.): Kultúra, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadások. Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Budapest, 7 18.; Jakab Albert Zsolt Vajda András (szerk.) (2016): Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben. Kolozsvár; Paládi-Kovács Attila (2005): Merre tart az európai néprajztudomány? Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián, Budapest; (2015a): Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban. Néprajzi Hírek 2015/ ; (2015b): A néphagyomány, a néprajz szerepe a nemzeti önazonosság fennmaradásában. In: Alabán Péter (szerk.): Közösségek sorsok tradíciók. Tanulmányok a barkóságról. (Studia Barkonum III.) Ózd, ; (2016): Hungarikum és értékmentés a néprajzi felfogásban. In: Jakab Albert Zsolt Vajda András (szerk.): Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben. Kolozsvár, ; Pappné Máté Erzsébet (2013): Hungarikumok gyűjteménye. Magyar Értéktár Budapest.; Sonkoly Gábor (2001): A kulturális identitás új kerete: a kulturális örökség. In: BárdI Nándor Lagzi Gábor (szerk.): Politika és nemzeti identitás Közép-Európában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 9 26.; Vajda András (2016): Hagyomány, örökség, érték. A hagyomány használatának változó kontextusai. In: Jakab Albert Zsolt Vajda András (szerk.): Érték és közösség. A hagyomány és az örökség szerepe a változó lokális regiszterekben. Kolozsvár,
Urbánné Malomsoki Mónika
Urbánné Malomsoki Mónika Magyar értéktár/hungarikumok Jogi szabályozás 510/2006/EK rendelet (2006. márc. 20.) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek eredetmegjelöléseinek oltalmáról
A megyei és helyi értéktárak szerepe, az értékeink védelme
A megyei és helyi értéktárak szerepe, az értékeink védelme Székesfehérvári Fórum Háda Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztály 2018. február 28. 2012. évi XXX. törvény a nemzeti
Szellemi örökségek itthon és a Kárpát-medencében. Dr. Csonka-Takács Eszter igazgató Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság
Szellemi örökségek itthon és a Kárpát-medencében Dr. Csonka-Takács Eszter igazgató Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság UNESCO Egyezmény a Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséről (2003) Convention
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Palotásné Gyöngyösi Ágnes Osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről
KIEMELKEDŐ NEMZETI ÉRTÉKEK MAGYAR ÉRTÉKTÁR
KIEMELKEDŐ NEMZETI ÉRTÉKEK MAGYAR ÉRTÉKTÁR Kiemelkedő nemzeti érték: olyan nemzeti érték, amely nemzeti szempontból meghatározó jelentőségű, a magyarságra jellemző és közismert, jelentősen öregbíti hírnevünket,
A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.
A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.hu 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi XXX. törvény 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Értelmező
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Értéktár Bizottság második féléves tevékenységéről Előadó: dr. Say
Közös értékeink a hungarikumok
Közös értékeink a hungarikumok Terra Madre Világnap A hagyományos termékek és az értéktárak jelentősége 2014. december 9. 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A Hungarikumok
VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁGA. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Budapest, január
VÖMNB_2012_1_01 Budapest, 2012. január 19. VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁGA BIZOTTSÁGI ÜLÉS Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 10.30 A napirend 1. pontja: A nyolc magyar világörökségi helyszínre vonatkozó
Kultúra és Turizmus. Kulturális Örökség Európai Éve 2018
Kultúra és Turizmus Kulturális Örökség Európai Éve 2018 Fő Pillérek I. Az Európai Parlament és az Európa Tanács 2018. évet a Kulturális Örökség Európai Évének nyilvánította. A programsorozat fő célja:
Hungarikumok, nemzeti értékek
Hungarikumok, nemzeti értékek Tessedik Sámuel Kollégium Lakitelek 2017. július 5. Antal Andrea főosztályvezető Hungarikum Főosztály Hungarikumok Gyűjteménye Ágazati besorolás: 1. Agrár- és élelmiszergazdaság
Hungarikumok és Helyi Értékek a Nemzeti Értékpiramis rendszerében
Hungarikumok és Helyi Értékek a Nemzeti Értékpiramis rendszerében Pappné Máté Erzsébet Osztályvezető Hungarikum Főosztály Kommunikációs és Marketing Osztály erzsebet.mate.pappne@fm.gov.hu A Hungarikum
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része. A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1.
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1. Tartalom 1. UNESCO Egyezmény a szellemi kulturális örökség védelméről
Hungarikum törvény. Magyar termék megjelölés stratégiai elemei. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Hungarikum törvény. Magyar termék megjelölés stratégiai elemei Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikumok a Parlamentben 2008 - az Országgyűlés számára kiemelt jelentőségű
2011. évi törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
2011. évi törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról Az Országgyűlés felismerve, hogy a) a nemzeti összetartozás, egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében hazánk értékeit össze kell
A szakmai ágazati szakbizottságok szerepe a hungarikum törvény végrehajtási rendelete szerint
A szakmai ágazati szakbizottságok szerepe a hungarikum törvény végrehajtási rendelete szerint Zobor Enikő szakmai tanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága 114/2013. (IV.
Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról
Tájékoztató a hungarikum törvény tervezet állapotáról Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikumok? Kinek? Minek? Hogyan? 2 Hungarikumok a Parlamentben Az Országgyűlés
KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR. Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése. Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület
KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület molnar.eleonora@gmail.com Előadás vázlata A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület bemutatása Az értékfeltáró
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest 2014. január 14. 2014. március 11. 2014. április 29. 2014. június 10. DÖNTÉSEK KÖNYVE Bizottsági ülés 2014. január 14. A napirend
Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása
Az FM agrár- és helyi fejlesztési programjainak bemutatása Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2014. december 10. A Tanyafejlesztési
2015. évi LXXX. törvény. a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról
2015. évi LXXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény módosításáról 1. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény (a továbbiakban:
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes
Az eredetvédelem szerepe és jelentősége TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes TERRA MADRE Slow Food (komótos étkezés) (1986) Biológiai Sokféleség Egyezmény A tagállamok nemzeti jogalkotásukban
2011. évi törvény a magyar nemzeti értékekről, a magyar nemzeti kincsekről és a hungarikumokról
2011. évi törvény a magyar nemzeti értékekről, a magyar nemzeti kincsekről és a hungarikumokról Az Országgyűlés felismerve, hogy a) a nemzeti összetartozás, egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében
Az őshonos és magyar nemesítésű szőlőfajták a nemzeti értékpiramis rendszerében
Az őshonos és magyar nemesítésű szőlőfajták a nemzeti értékpiramis rendszerében PAPPNÉ MÁTÉ ERZSÉBET osztályvezető Hungarikum Főosztály Kommunikációs és Marketing Osztály erzsebet.mate.pappne@fm.gov.hu
2012. évi XXX. törvény
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve az Országgyűlés megállapítja, hogy a) a magyar
Az eredetvédelem aktuális kérdései
Az eredetvédelem aktuális kérdései XVI. Szőlészeti, Borászati és Bormarketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes A bor és a szellemi tulajdonvédelem Szabadalom Növényfajta-oltalom
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsga központilag összeállított kérdései az alábbi témaköröket foglalják magukba: A turizmus rendszere, működése, szereplői, fajtái A magyar és a nemzetközi gasztronómia
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 12 i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 620-10 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J/12229. számú. jelentés
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA J/12229. számú jelentés a nemzeti értékek azonosításának és rendszerezésének helyzetéről, a nemzeti értékek fenntarthatóságáról és hasznosításáról, valamint a Hungarikum Bizottság
ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére
I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve az Országgyűlés megállapítja, hogy a) a magyar
Y/ számú TÁJÉKOZTATÓ
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Y/17169. számú TÁJÉKOZTATÓ a nemzeti értékek azonosításának és rendszerezésének helyzetéről, a nemzeti értékek fenntarthatóságáról és hasznosításáról, valamint a Hungarikum Bizottság
Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár
Földművelésügyi Minisztérium HUNG-2016 pályázat ÉRTÉKHANGOLÓ Tolna Megyei Önkormányzat Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár Az érték mindenkié, nem a bizottságoké! A TIÉD IS!!! Kölesd, 2016. november
Ökoturizmus természetvédelem világörökség
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2012 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus természetvédelem világörökség Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár
2012. évi XXX. törvény. a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve az Országgyűlés megállapítja, hogy a) a magyar
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi XXX. törvény 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Értelmező
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,
Örökség a jövőnek jövő az örökségnek A kultúra szerepe örökségünk védelmében
Örökség a jövőnek jövő az örökségnek A kultúra szerepe örökségünk védelmében Benkőné Kiss Zsuzsa főosztályvezető Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály Pécs, Zsolnay Központ, 2014.
SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK
SZAKMAI SEGÉDLET TURISZTIKAI PARTNEREINKNEK ÖRÖKSÉGTURIZMUS, MINT TURISZTIKAI TERMÉK Az élő hagyományok megismerése egyre fontosabb utazási motivációvá válik napjainkban. Napjaink utazói a passzív megfigyelés
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
A Tanyafejlesztési Program bemutatása. HÁDA, Attila Elemér
A Tanyafejlesztési Program bemutatása HÁDA, Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Agrárfejlesztési és Vidékstratégiai Főosztály 2017. július 27. Mi a tanya? Történelmi hagyományon alapuló, lakó- és
Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve az Országgyűlés megállapítja, hogy
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 2014.01.01 2014.03.14 5 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Magyarország Alaptörvényének P)
A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről
Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
OptiJus Opten Kft. I. 2012. évi XXX. törvény 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 A 2013.8.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1
LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l.
LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2017. október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 10. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21 Kulturális gyakorlat és reprezentáció Szerkesztette Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG KOLOZSVÁR, 2013 Kiadja a KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI
Helyi kultúra, lokális identitás és vidéki közösség, avagy lehet-e a kultúra és a helyi örökség a vidék fejlődésének és megtartó erejének kulcsa?
Helyi kultúra, lokális identitás és vidéki közösség, avagy lehet-e a kultúra és a helyi örökség a vidék fejlődésének és megtartó erejének kulcsa? CSURGÓ BERNADETT MTA TK SZOCIOLÓGIAI INTÉZET Trendek a
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési
A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája
A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy program a földrajzi árujelzők előiskolája PALLÓNÉ DR. KISÉRDI IMOLA osztályvezető, a HÍR BB elnöke FM Eredetvédelmi Főosztály EREDETVÉDELMI FÓRUM 2016. november
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évre vonatkozó Hungarikum pályázatról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ikt.sz.: Sz: 570/2015 ELŐTERJESZTÉS
MAGYAR ÉRTÉKTÁRI HUNGARIAN REPOSITORY OF VALUES
MAGYAR ÉRTÉKTÁRI HUNGARIAN REPOSITORY OF VALUES Agrár- és élelmiszergazdaság / Agrariculture and Food Industry 1. Alföldi kamillavirágzat / Alföld chamomile 2. Badacsonyi kéknyelű / Badacsonyi kéknyelű
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról
Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 17-ої сесії VI скликання від 31.01. 2014р. 321 м.берегово _ VI _összehívású_17_ülésszaka 2014.01.31.én
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális
Magyar joganyagok évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 2. oldal b) értéktár bizottság: települési értéktár, tájegységi ért
Magyar joganyagok - 2012. évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 1. oldal 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének
Magyar joganyagok évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 2. oldal b) értéktár bizottság: települési értéktár, tájegységi ért
Magyar joganyagok - 2012. évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 1. oldal 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének
Előzmények. O 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés:
Hungarikumok Előzmények O 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: O 1. Kinyilvánítja, hogy a hungarikumok megőrzendő, egyedülálló nemzeti értéket képviselnek O 2.
A pálinka mint hungarikum
A pálinka mint hungarikum 2010.06.01. Vidékfejlesztési Minisztérium Gyaraky Zoltán főosztályvezető Egy kis pálinka történelem Magyarországon a XIV. században aqua vitae reginae Hungariae A XV. században
Magyar joganyagok évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 2. oldal b) hungarikum: gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási,
Magyar joganyagok - 2012. évi XXX. törvény - a magyar nemzeti értékekről és a hung 1. oldal 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város
Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint
Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint Zobor Enikő szakmai tanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Fogalommagyarázat
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének P) cikke alapján a magyar nemzet egységétől vezérelve megállapítja, hogy a) a magyar
Közösségi kulturális identitás Szellemi kulturális örökség program Magyarországon
Közösségi kulturális identitás Szellemi kulturális örökség program Magyarországon Kovács Dóra szakmai referens Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság UNESCO kulturális egyezmények Kulturális javak védelme
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
A JAVASLATTEVŐ ADATAI:
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI: 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény /szervezet/vállalkozás) neve: Alsóörs Helyi Értéktár Bizottság 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:III-1587-5/2019.
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a
A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE
E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM:35-6/2016. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 2016. I. féléves munkájáról, javaslat a HUNG-2016
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest
Dr. Bereczki Ibolya A Tájházszövetség tájházaink közössége a Kárpát-medencében 2014. március 21. Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest Tájházak Magyarországon Több mint 300 tájház Előzmények
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred
Város Alpolgármestere
Város Alpolgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyi Értéktár
Tárgy: Települési Értéktár Bizottság létrehozása Melléklet: Javaslat minta
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. L-28042-2/2013. Témafelelős: Deim Éva Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Települési Értéktár Bizottság létrehozása Melléklet:
A Duna Borrégió hungarikumai
A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi fejlődésben és fejlesztésben című konferencia A Duna Borrégió hungarikumai Készítette: Féja Fruzsina GTK-GVAM II.évfolyam 2014 Főbb pontok: Hungarikum
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
BIZOTTSÁGI ÜLÉS. Forster Központ Budapest, 2014. január 14., 11:00
VÖSZB_2014_1_04 Budapest, 2014. január 14. BIZOTTSÁGI ÜLÉS Forster Központ Budapest, 2014. január 14., 11:00 A napirend 4. pontja: Tájékoztatás a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII törvény végrehajtásáról
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében
21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 100/2013. (VI. 27.) képviselő-testületi határozatban döntés
Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ
Debrecen város közművelődési feladatairól
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK... /2014. (...) önkormányzati rendelete Debrecen város közművelődési feladatairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Javaslat. Fodorné László Mária munkássága Decs települési értéktárba történő felvételéhez
Decsi Települési Értéktár Bizottság 8/2016. (09.30.) számú határozatával felvette a helyi értéktárba és felterjesztette a Tolna Megyei Értéktárba. Decs, 2016.09.30. Javaslat Fodorné László Mária munkássága
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2177/4/2015. Ügyintéző: Németh Ildikó 6. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Marcali
Közhasznúsági melléklet 2016.
Adószám: 18054406-2-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 01 PK 61156 /1993/15 Nyilvántartási szám: 01/02/0005445 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48 2016. -1-1. Tárgyévben
A történeti táj, mint örökség
A történeti táj, mint örökség Dr. Fejérdy Tamás DLA okl. építészmérnök, okl. műemlékvédelmi szakmérnök, c. egyetemi docens Táj-fogalom ami többé-kevésbé egyértelmű (de alig van belőle), az a Táj-fogalom
2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között
Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 10-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez Készítette:
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet
Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában
Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek
KINCSES TOLNA MEGYE ÉRTÉKVETÉLKEDŐ FELADATSOR
A diákcsapat választott fantázianeve:. KINCSES TOLNA MEGYE ÉRTÉKVETÉLKEDŐ 2018-2019. TOLNA MEGYE NÉPMŰVÉSZETI ÉRTÉKEI FELADATSOR ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK RÉSZÉRE A helyi identitás és kohézió erősítése