A Teremtésnek Könyve

Átírás

1 Sánta Csaba Biblia Újraírva A Teremtésnek Könyve Miskolc, Minden jog az Úrnál, minden esetleges hiba a leírónál!

2 1. Isten volt már. Teremteni vágyott, és Teremtett. Ég és Föld volt az első. Együtt voltak. Ami van, az nincs egyedül. Volt a Föld, és semmi más nem volt még; mégis volt már Puszta, Üres, Sötét és Mélység. És volt Víz. Isten Lelke ezek fölött volt: Égként lebegve vigyázva Gyermekét. Isten része volt a Teremtésnek. Része Teremtőként. És része Teremtettként. Lelkét adta, Lelke lett az Ég. Isten látni akarta művét, és látta. A Világosság Isten figyelme a Világra. Látta Isten, hogy a figyelme Érdemes. Isten nem pusztít. Nem tört Sötétség ellen, megfért szépen vele, mellette. Ami van, az legyen. De Helyet kért magának az Ő Világában. És hogy legyen hely, megteremtette az Időt. Az Idő Terek rendezett sokasága. Elindultunk. Első nap. A Víz mindent elmosó hangulatban Háborgott. Az Úr mondá: a Föld teremtetett, a Föld legyen a Víznek terelő, határoló ura. És amit Isten mond, annak Hinni lehet. Amit mondott úgy lett. Isten a Földnek az Ura, a Föld a Vizeknek az ura. Ez a Rend. Háborgó Vizekből Rendben élő Vizek lettek. Volt és Van. Isten mondta, és úgy lett. Lelke által, az Ég figyelme által lett úgy. Isten beélte az Időt. Második nap. A Föld élte Isten törvényét. Isten mondta, legyen a Vizeknek ura, és ura lett a Vizeknek a Föld. Isten újra szólt: Ami éli az Én törvényem, az Érdemes. Ami Érdemes, az legyen nyilvánvaló! Isten örült a Földnek. Örömében a Földnek adta az Engedelmesek uralásának jogát, erejét. Az Engedelmesek sokan voltak, Tengernyien sokan. Mindez nyilvánvaló volt, Érdemes, és látta Isten, hogy így van jól. Isten azt akarta, hogy a Föld is lássa: mily jó Teremteni, Éltetni. Magokat Teremtett és Hintett a Földre: az Éltető Erő magvait adva Önmagából, és az Élni Kész Erő magvainak megteremtésére kérte a Földet. A Föld erőt vett Isten Éltető Erejéből és növényi lepel hajtásai lepték el az Élni Kész Erő magvaiból. Isten Ereje minden: a Föld ereje Isten Ereje. A Növények ereje a Földnek Ereje. Mindez nyilvánvaló volt, Érdemes, és látta a Föld, hogy Isten Ajándéka mily csodás. Élni akarta e Csodát, ezért tovább adta a Magok Teremtésének Erejét a Növényeknek. És Isten örömére így lett. Az Idő lapozott. Harmadik nap. Az Idő lapozásában ott volt az Öröm és a Hála, ám a tétova bizonytalanság is. Az Idő nem akart Isten Hatalma nélkül uralni. Az Idő látta, hogy az uralom jogát Isten adja, ahogyan a Földnek. Isten látta, hogy jogos az Idő kérése. Égitesteket adott hát az Időnek, hogy uralja őket, ahogyan Ő Maga Uralja a Földet. És hogy az Égitestek se legyenek egyedül Fényt adott nekik az Isten. Az Égitestek pedig Éltető Erőt sugároztak vissza a Földre, táplálva a Növényi leplet. Az Idő sem volt már tétova: a napok hetekbe rendeződtek, a hetek havakba, a havak évszakokba, az évszakok esztendőkbe, és így tovább. Két fő Segítője lett a Nappalok ura és az Éjjelek ura. Isten figyelt, és örült Teremtményei örömének. Nappal Világos van. A Világosság Isten figyelme a Világra. Immár Teremtmények uralták az Éjjeleket is. Figyelnek, vigyáznak. És ahol egy teremtmény figyelme vagyon, ott maga Isten vagyon. És az idő lapozott. Mert a Rend, Ünnepelve is Rend. Negyedik nap. A Föld a kapott és teremtett magok által a Növényeket kapta. A Vizek engedelmesek voltak: Éltető Erőt ide-oda hordtak. Isten látta ezt, örült a Vizeknek. És hogy örömét megossza, a Vizektől Éltető Sejtek teremtését kérte. Élőlények sokaságát adom neked, élj a Lehetőséggel!

3 És Isten Szándéka szerint lett most is minden. Fajták sokasága, nemek, osztályok, törzsek. Istennek mindez tetszett. Állatokat kapott hát a Föld is. Az Állatok szerették Istent, köszönetképpen betöltötték Isten Lelkét, az Eget is. Istennek kedvére volt eme Ajándék. Viszonozni vágyott. Szaporodjatok! mondta Teremtsetek önmagatok Örömére! Adjatok a Földnek, adjatok a Vizeknek! Ismét megtelt egy nap. Napszakok jöttek-mentek, ajándékul Csodát figyelhettek. Ötödik nap. Számba vette Isten, ami van. Teremtményeket fajuk és nemük szerint, mindent Részletesen. Látta Isten az Állatokat és urat akart nekik adni. Mert a Vizek állatai a Vizeké. De a Föld állatai és az Ég állatai kiéi? Istené is, a Földé is, a szaporodás joga által Egymáséi is. Mégis mindnek van már dolga, figyelmének célja. Isten azt akarta, legyen uruk, legyen főfigyelem rájuk. Ajándékot kapott tőlük, ajándékot akart nekik adni. Ilyen az Isten, így tud Ő Szeretni. Istennek Terve lett az Ember. Valami Nagyszerű, akinek Mindent odaadhat. Aki méltó uralni eme Mindent. Minderre Méltónak lenni, az már-már Isteni. Önmagát vette hát alapul Isten, és saját Képére teremtette az Embert. Istennek, Méltónak. Az Ember mégsem Isten. Nem adhatta hát Egyben: ketté osztotta a Képmásnak rezdüléseit: adva belőle Férfit, és a Férfiból adva Nőt. Egymásnak áldotta Isten a Férfit és a Nőt, a kettő az egy Isteni Képmást. Tiétek a golyóbis, éljétek be! Uraljátok! Formáljátok! Nektek adom Földjét, Vizeit. Nektek adom Mindezek Minden Kincseit: Növényestül Látjátok? Lássátok! Magokat hoznak, Éltető Erőt birtokolnak és adnak. Néktek adnak, mert nektek adom őket. Tiétek a Gyümölcs, az Állatoké a zöld fű. Osztozzatok! Éljetek együtt, egymás örömére! Az Állatok is tiétek: a Földnek Állatai, a Víznek Állatai, az Égnek Állatai, Mind a tiétek! És a Teremtésnek vége. Isten Akarata szerint megalkottatott. Immár az Emberé Minden. Istenestül, hisz az Ég Isten Lelke. Isten Önmagát is az Embernek adta. Mert képére teremtetve Méltónak gondolta. Istennek tetszett az Eredmény. Hatodik nap. 2. Így ment végbe a Föld és az Ég Teremtése seregnyi Porszem, mind-mind Nagyok. Heted napra kész volt már Minden. Isten megpihent. Némán, Szeretettel Figyelgette Teremtményei Örömét: Egymásban, Istenben, Mindenben. Istennek tetszett amit látott. Arra gondolt, ez lesz a pont: a Teremtés Koronája: Megáldom e Hetedik Napot, a Mindennek adom a Pihenést, az Örömet, a Néma Szerető Figyelmet! És így történt, és Mindez megtörtént. Az Úr Önmagából kezdte: vágyott rá, elképzelte, megteremtette. Hosszú volt az út, habár csak Hét nap. Először Ég és Föld lett. Innen indultunk. Növények, csodaszép rétek, pagonyok leple futott körbe, állatok hada üde neszük ölébe jőve. Mindezeket kapta örökébe, Birtokába ajándékul az Ember. Majd Áldást a Hetedik Napra: Pihenést, Örömet, Néma Szerető Figyelmet. Amikor az Ember teremtődött, Istent különös Öröm érte: első lázadója, a Víz, páraként megtért Hozzá. Majd e Megtérés Szellemével megöntözte a Föld egész felszínét. Bocsánatkérését közhírré téve, Áldást kérve Minden Létezőre. Ekkor Teremtette Isten az Embert. A Földnek megöntözött, Ünnepi, Áldott Porából. Megformázta majd Lelket lehelt belé: Önmaga Szellemét Méltónak vélte erre. Az Ember kiváltságot is kapott: Övé lett Minden, mi addig Teremtetett. Ő maga pedig a Hetedik Nap Áldásával, a Pihenés, az Öröm, a Néma Szerető Figyelem által az Édenbe helyeztetett. Az Úr még ettől is többet akart Számára Adni. Külön Szépet, Külön Jót, Külön Hasznosat Személyes Kedvességek egész Sorát. Fákat sarjasztott a Földből az Ember Örömére, Kedvére, Táplálására. Az Élet Fáját középre, a Jó és a Rossz Tudásának a Fáját kicsit arrébb, melléje. Az Éden eme csodás kertjét négy folyó öntözte. Az Éden Szíve, Központja keleten volt az Élet Fája közvetlen környezetében. Ám az Éden a Teljes Föld volt: a négy folyó a négy Csodás Földrész egy-egy fő ere.

4 Nagy, Szép, Aranyat és Más Értékeket Termő Földön futott az egyik. Egy másik folyó Koronaként került meg egy másik Földrészt. Mind-mind Csodásak voltak, Méltók a Földhöz, Méltók az Emberhez, Méltók az Istenhez. A folyók az Ember Uralmát vitték a Földekre. A folyók a Földek Ajándékát mutatták az Embernek. Közvetítő a Víz volt, a Megtért, az Ünnepet Hozó. Az Isten ilyen Édenként Adta Teremtését, a Földet és Minden Csodáját az Embernek. E Kert minden Fájáról bátran Egyél! Tieid Mind! Érted vannak! mondta az Úr az Embernek. A Jó és Rossz Tudásának a Fájáról nem ehetsz csak! Az a Te Mércéd, az Hűséged Mutatója! Ha arról ennél, Meghalsz, Méltatlan leszel Minderre! Kapsz még egy Ajándékot Mindezekhez tőlem. Egy Társat, aki segítőd lesz, támaszod, Hozzád illő. Nem fogsz egyedül lenni, együtt élhetitek a Hetedik Nap Áldását. Lásd, mit fogsz Uralni! És az isten sorra vett Minden Teremtett Növényt és Állatot. Egyesével megmutatta az Embernek őket. Legyen nevük! Mondd, hogy hívod őket? Aminek nevet adsz, annak Ura vagy! És az Ember sorban elnevezte őket. Számtalan kedves volt közöttük, segítő is akadt, támasz is került amolyan házi, csak magához illőt nem nagyon lelt az Ember. Álomba küldte ekkor az Úr az Embert, lássa, milyet is gondol-álmodik Önmagának. Amikor látta, kivett egy oldalbordáját és abból megformálta. A felébresztett Emberhez vezette, aki őt Magához Illőnek vélte és Asszonynak nevezte. Emberből vétetett: Hús, Vér és Csont Énbelőlem mondta az Ember. Szereted, és Ő segítőd, támaszod. Összetartoztok, legfőképpen, mindenek előtt és fölött vagytok egymáséi mondta az Isten. Mezítelenek voltak, Együtt voltak, Övék volt Minden, Szerették Egymást, Szerettek Mindent, Szerették az Istent és Isten is Szerette Őket. 3. A Víz Megtért, Ünnepelt az Isten, Meghitt volt az Éden. Ám a Kísértés nem tudott sokáig Nyugodni. Egy álnok állat képében: Kígyóként támadott. Kifaggatá az Asszonyt, mit és hogyan rendelt az Úr az Éden Fái felől: Egyetlen Fáról sem ehettek? Valóban ezt Hagyta Rátok az Isten? Büntet talán? Korlátoz? kérdezte. Ehetünk a Fákról felelte az Asszony. Csak egyetlen Fának a Gyümölcse Tiltott: a Jó és a Rossz Tudásának a Fájáé. Arról nem ehetünk, akkor Elbukunk, Meghalunk. Bizony mondom Néktek, nem Haltok meg! mondta a kígyó. Ha esztek annak a Fának a Gyümölcséből, akkor Tudjátok majd a Jót és a Rosszat, Felnyílik Szemetek, olyanok lesztek mint maga az Isten. Az Asszony a Fára nézett, Gyümölcseivel szemezett. Élvezet töltötte meg tekintetét, szép volt, kívánatos és csábított a Tudás megszerzésének lehetősége is. Odalépett, szakasztott egyet, megtörölte, beleharapott, élvezettel majszolta. Mutatta Emberének is: kínálta, mily finom. És harapott belőle Párja is. Élvezték és Tudták, hogy élvezik. Tudták, hogy jó. És Tudták, hogy Bűn. Szégyenkeztek, és Szégyellősek is valának. Jó és Rossz Tengernyi hullámokban szakadt hírtelen Rájuk. Érezték, hogy ott az Úr hogy az Édent járja. Megélték a Bűnt, a Gyalázatot, nem mertek az ÚrIsten elé állani, megpróbáltak Elbújni a Kert Fái között. Ember? Hol vagy? szólította az Úr Őket, mert rögvest Látta, Élte hírtelen megváltozott rezdüléseiket. Elbuktam Uram, Bűnös vagyok, Védtelen, Mezítelen! Nem mertem ekként Tekinteted élé Járulni jelentkezett az Ember. Mit tettél Ember? Miért vagy Mezítelen? Ettél a Fáról, arról, melyről Megtiltottam Neked?! Az Asszony adta.támaszomul Adtad Őt, Segítőül, Hozzám illő Ő. Adta, és én elfogadtam válaszolta az Ember.

5 Az Asszonyhoz fordult Ekkor az Úr, és Őt vonta Kérdőre: Mit tettél? Az Asszony elmesélte sorra, hogy jött a Kígyó, és hogy hogyan is Volt Minden. Az ÚrIsten a Kígyóhoz szólt ekkor: Messze vagy Tőlem Az lesz a SorsOD, hogy ott Maradsz Örökre. Lábak nélkül a Földnek Porában Hasadon Jársz, Csúszol és Mászol! És ha Már oly Jóban vagytok, Tudva Rosszat és Jót, akkor Ellenségeskedést szítok Közted és Asszonynép Között. Félj, hogy ElTapos, és Ő is Féljen, hogy Megmarod! Már Tudja, Jóként és Rosszként, mit is Jelent KígyóMartnak lenni Tudja és Féli! Félj te is! Asszony! folytatta az Isten. Tudd, mit tettél?! Nem Éltek már Örökké Soha Többé! Sokasodni Fogtok! Örömmel és Kínnal Fajdalmakkal: Tudva Jót és Rosszat, Élve Jót és Rosszat. Férjed emlékeztet majd az Édeni múltra, és Vágyakozol Mindig majd Utána. De nem Lesz Éden, Csak Harc lesz: Egymásért, a Múltért, az Édenért de nem Lesz, csak Vágy Már a Béke: Csak a Jó és a Rossz Tudása, Megélése Lesz. Aztán Meghaltok, mert Mondom, Vége. Ember! alanyt váltott ismét az Isten. Felelőtlen Voltál! Nem Uraltál, Nem Figyeltél Szeretőn, Szépen! Hagytad Sodorni Magad! De már Tudod a Jót is és a Rosszat. Nem Éled már az Édent, Átkozottnak Látod, Munkával, Fáradtsággal Bírod majd Csak, ez lészen a Sorsod. Vadat Terem E Golyóbis Számodra: Tövis és Bogácsot! Füvet Eszel, vagy Erővel Formálod! A Víz már Megtért Hozzám! Verejtékeddel kell Öntöznöd, Terelned, Szeretőn, Szépen Figyelned! Jó is, és Rossz is ezt Akartad, ezt Éled és ezt is Halod. Porból lettél, és Porrá leszel! Ádám vagy! nevezte meg az Úr az Embert, ezzel írva alá az Újat. Ádám pedig Évának nevezte az Asszonyt, így Bólintott az Úr Szavára, így írva alá és adva tovább az Újat. És Nem vagytok Mezítelenek! Ruhát adok Néktek, bőrből, erőset. Nincs Bűn, Csak a Rossz és a Jó van, Együtt vannak, Együtt vagytok, az Újat Élitek! Majd Haljátok mert ez az Új Törvénye. Nem lesztek Istenek! A MajdNem messze Vagyon még Attól. Ismeritek a Jót és a Rosszat, de nem Élhetitek az Örököt, az Édent! Így Zárta le az ÚrIsten az Édeni Kor Napjait. Az Embert a Világnak Adta, és a Világot az Embernek. Jót és Rosszat Tudva és Élve Birkózza meg Éltét és Halálát: Örömmel, Kínnal, Munkával de Világban, Világgal. És megmaradt Ő is: Isten Figyelt és Bízott. Pont került az Édeni Korra. Az Élet Fája mellé Isten Kerub őrzőket Rendelt. Ami van, az Legyen. Ha így van, hát így Legyen. 4. Ádám és Éva, tudva a Jót is, és a Rosszat, elkezdték élni az Újat. Beélték, Megélték a Világot, majd Egymást. Egy napon Éva megfogant, méhében hordta, majd, amikor eljött az idő megszülte első fiát, Káint. Isten Büntetése mindénkor Ajándék Az Úrnak Segedelmével a Bűnből Fiú lészen. Hárman voltak, majd négyen. Káint atyjafia, Ábel követte. Káin elsőszülöttként a Földet kérte, növényeit földműves lett. Ábel az állatokat kapta juhász lett. A Fiuk élték a Világot, tették dolguk, tudva a Jót és a Rosszat, keresvén az Utat, az Értelmet. Egy napon Káin arra Gondolt, visz a termett Gyümölcsből az Úrnak. Ajándék a Lét Ajándékáért. És Ábel is Áldozott egy zsenge, elsőszülött Bárányt az Úrnak. Az Úr Szeretettel nézte Ábelt és Ajándékát. Káin úgy érezte, a Szerető tekintet neki járna. Haragnak Vihara támadt Lelkében, FejeÍtélete is belebillent. Az Úr észrevette és odaszólt Néki: Mi végre haragod? Honnan az InduLat? Ha Tiszta vagy és Hiszel, nincs okod Haragvást-Búsulni? Ha pediglen volna okod, ha Bűn terhelné Lelked, akkor Tudod jól: a Rosszat is benne, meg a Jót is, Uralmad van a Bűnön. Uralmad van Önmagadon. Légy Tiszta, legyen Hited! Ha nincs, Magadat okold. Ha van, akkor meg ki vehetné el tőled az Emelt Főt? Káin nem figyelt már, csak mormogta odabenn lélekviharát. Ábelt a mezőre Hívta, ahol Rátámadott, Agyonütötte, megölte atyjafiát. Hol a Testvéred Káin?! Add elém Ábelt, de tüstént! szólt le rögvest az Úr. Nem vagyok én néki őrzője, nem tudhatom, hol és merre válaszolta Káin.

6 Mondd, mit tettél?! Testvéred vére üvölt a Földről! A Föld, mely befogadja atyádfia vérét, megjegyez téged. Átkozott leszel, földönfutó! Hiába műveled, mit kértél a Földet és növényeit, megtagadnak azok mostmár téged. Mindent megtagadnak tőled. Vándorolni küldlek, egy Bolyongó Lélek leszel. Kapsz időt, kapsz teret kísérőd lesz a Jó és a Rossz, és Tetted emlékterhe. Megmondtam: Uralmad van a Bűnön. Uralmad van Önmagadon. A többi a te dolgod. Nem tudok én ennyi terhet vinni Uram sóhajtott fel Káin az Úrhoz. Elűzöl engem, ahogy Atyám és Anyám elűzted az Édenből a Mindenbe. Megbüntetsz engem, ahogyan a kígyót: MindentJáró leszek, bárki eltaposhat, megölhet. A kígyó a Föld porába csúszikmászik, nekem a Mindenek porát adod. Ne várj MegVáltást! felelé az Úr. Nem ölnek meg Bűnöd terhe, önmagad ítélete saját Sarad. Kezdj Magaddal Ember Valamit! Ha bárki bántana hétszer néz az szembe majd Velem. Megjelöllek, megvédelek. Büntetésed nem Más, Büntetésed Te magad Valá! Káin útra kelt hát a Mindenek porába, keresni önmagát, viselni önmagát jóban és rosszban, múltban és jelenben. Idővel társra is lelt, asszony-feleségre. Fia született, Hénoch. Káin azt mondta: az én bűnöm, nem a fiam bűne. Néki várost adok, azt is Hénochnak nevezem. Legyen biztos helye, legyen Édene. Ami biztos, az Tetszik az Úrnak. Idők mentek Hosszan és Békével, Öt NemzedÉk ideje és tere. Hénochnak fia Irád, Irádnak fia Mekhujáel, Mekhujáel fia Methusáel, Methusáel fia pedig Lámech. Az Ember kezdett magával Valamit. Lámech két feleséget, két társat talált magának. Ada és Csilla volt a neve a két hozzája illőnek. Ada Jákobot szülte Lámechnek. Jákob lett az atyjuk a sátorlakó nomád népeknek. Jákob újra Ura lett az állatseregnek. Van, hogy az megélés beszél és Tér meg. És aki megtér, az Istennél Mindenkor Haza van Várva. Jákob testvére Jubál, amolyan művészlélek: lant és fuvola LélekZene köszönve az Úrnak a HazaVáró Szeretetet. Az Úr is köszönt: Eret fakasztott Jubálból a művészek ősatyjává téve őt. Ez tetszik, ennél fogva ez mindig legyen. Csilla Tubálkáint szülte Lámechnek. Tubálkain a mesterségek atyja lett, őse a bronz- és acélkovácsoknak. Tubalkáin húga Naama. Lámech egy napon egybehívta asszonyait: Ada és Csilla figyeljetek szómra, mondanom kell, szembe kell néznem valamivel Megsebzett egy Ember, és én visszavágtam. Leütöttem egy Embert a sebemért, megöltem egy ifjút fájdalmamért. Szembe kell néznem tettemmel. Uralmam van a Bűnön. Uralmam van Önmagamon. Ha Káin tettéért hétszeres bosszú jár, akkor énmagamért, Lámechért minden bizonnyal hetvenhétszeres. Az Ember vállalta a Bűnt, az Ember Szembenézett Szeretteivel, önmagával, és Istenével, Urával. Ádám ideje is telt szépen lassan. Éva mellette volt, segítette. Ábel helyett szült Neki új Fiút, Szetet. Isten Ajándékát Látták Benne, a Remény Fényeit. Az idő telve múlt, Szet is fölcseperedett, az ő fia Énos lett. Énos volt az első, aki Hitt az Úrban, aki Kereste és Hívta, aki Számított Rá, aki Épített Rá. Nem félte Élte az Urat. 5. Isten Számon tartotta Gyermekeit. Szerette Ádám népét, az Édenből való kiűzetést követően is. A Szeretet nem vár el, nem csalódik. A Szeretet csak Szeretet, nincs más dolga: Figyel, Jelen Van, Óv és Véd, Féltőn Terel. Nem kér, nem vár viszonzást. Az Isten Szeretete, az Igaz Szeretet ilyen. Ezt a Szeretetet kapta az Ember. Ekként figyeli őt (minket) az Isten. És ennek képességét adta mindannyiunknak, amint Ön-Ön Képére Teremtette az Embert.

7 És az Ember Álma szerint, Csontjának Erejéből az Asszonyt. Százharmincszor fordult az Úrhoz Ádám mielőtt Első Szülött Fiát nemzette. Az Első Szülöttet külön is Számon tartja az Isten. Első Szülöttnek lenni Nagy Ajándék. Nem Vagyont Jelent Ez, nem Örökséget. FelelŐSséget jelent! Az Első Szülött FelelŐS Isten előtt, Önmaga előtt Őseiért, Szüleiért. Vagyonukért is persze, ám főként Létükért. Az Első Szülött FelelŐS későbbi TestvÉReiért is. Ez az Első Szülöttek Törvénye Számon tartja és Számon kéri ezt az Isten. Káin és Ábel még nem ismerhette ezt a Törvényt. Szet volt az Első Aki Élte az Első Szülöttek Törvényét. Addig Első az Első, amíg Ismeri és Éli. Ha nem Ismeri, nem Élheti. Ha Ismeri és Nem Éli, akkor pedig Méltatlan e Joghoz. Vagyont Örökölhet Jogot, Szeretetet, Figyelmet Nem ezekre csak Méltónak lehet Lenni. Ádám Szet születése után még 800-szor fordult az Úrhoz. Isten Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Ádám 930-szor gondolt az Úrral, majd meghalt. Szet Első Szülött Fia Énos. Szet 105-ször fordult az Úrhoz Énos születése előtt. És 807-szer még utána. Az Úr Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Szet 912 alkalommal gondolt az Istennel, aztán meghalt. Énos 90-szer fordult az Úrhoz, mielőtt Első Szülött Fia, Kenan megfogant. Utána még 815-ször. Isten Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Énos tehát 905-ször gondolt az Úrral, aztán meghalt. Kenan 70 alkalommal fordult az Úrhoz, majd Mahalálét nemzette. Mahalálé éltében még 840 alkalommal fordult az Istenhez. Az Úr Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Kenan 910 alkalommal gondolt az Úrral, majd meghalt. Mahalálé 65 alkalommal fordult az Úrhoz, majd nemzé Járedet. Mahalálé Járed születését követően még 830-szor fordult az Úrhoz. Isten Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. 895 alkalommal gondolt az Úrral Mahalálé, majd meghalt. Az Úrral gondolt már 162-szer Járed, amikor is Első Szülöttet nemzett, ÉnOKot. Járed 800 alkalommal fordult még az Istenhez. Az Úr Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Összesen 962 alkalommal gondolt Istennel Járed, majd meghalt. ÉnOK 65-ször fordult az Úrhoz, majd nemzé Metushélát. Metushéla születése után ÉnOK még 300-szor fordult az Úrhoz. Isten Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. ÉnOK mindösszesen 365-ször gondolt az Úrral. Ekkor az Úr Színe Elé Járult. Az Isten nem engedte vissza. Metusélá 187 alkalommal fordult az Úrhoz, ezt követően nemzette Lámechet. Lámech születése után még 782-szer fordult az Istenhez. Az Úr Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Matusélá 969 alkalommal gondolt az Úrral, majd meghalt. Lámech 182-szer fordult az Úrhoz, amikor is Fia született.

8 Noének Nevezte. Aminek nevet adsz, annak Ura vagy! Isten Szavai ezek. Noénak Nevezte, Vigasznak Tekintette, Szerette, hogy enyhülést Hozzon a Fáradtságos Munkában, hogy Megtérést Hozzon az Úr Elé, az Ember Bűnéért. Noé nemzése után még 595 alkalommal fordult az Úrhoz Lámech. Isten Áldása kísérte Útján: fiai és lányai születtek. Lámech így összesen 777-szer gondolt az Úrral, majd meghalt. Noé ötszázszor fordult az Úrhoz, ekkor nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet. 6. Az Ember belakta a Földet. A Lányok szépek voltak, a Fiúk kedvüket lelték bennük. Feleségeket választottak a Szépek közül, tetszésük szerint. Sokasodtak. Nem tudok már figyelni Mindenre. Az Ember csak Test, Lelkem az Erő Benne gondolta az Isten. 120-szor fordulhatsz hozzám Ember! mondta az Úr. Élted során 120-szor figyelek Rád! Tetted, érzelem-rezdülésed, szavad, mindmind hívó Imád. De használd jól! Ne pazarold! 120 vagy Ember, nem több, nem kevesebb! Ám tudd, Szívemben vagy, Szeretettel! Ez a 120 Törvénye. Az Ember eltékozolta egykor az Éden Mindenét, és most eltékozolta a 120 Törvényének Szerető Tekintetét. Magamban vagyok gondolta az Ember. Az Ember óriása az Ember lett. Hősök nőttek ki, híres-neves Bálványok. Feledésbe merült a Hatalom, egyre inkább uralta az Ember világát a Hatalmaskodás mételye. Az Isten Szeretőn Figyelt. Várta a 120-at, várta a Jót, a Felelőst. De nem volt sem Jó, sem Felelős. Az Ember a Gonosz Világát Élte és Építette, Szívének iránytűje folyton a Rosszra mutatott. Isten Szeretőn Figyelt és látta eme tébolyt, az Ember rettentő száguldását a Bűnbe, a Rosszba, a Gonoszba. Bánkódott az Isten rettentő fájdalom öntötte el a Szívét. Bánta már az Embert magát is Ha ilyen, akkor nem kell az Ember! döbbent rá az Isten. El kell törölnöm a Rosszat a Földnek felszínéről: az Embert, a barmot, a csúszó-mászót és az Ég madarait; mert megbántam már Teremtésüket, Létüket! Mondta ki az Isten. Noé az Úrhoz fordult, Tiszta Szívvel, ahogyan Élete is Méltó volt Isten Kegyelmére. Noé Isten Színe Elé Járult megmutatva magát, felajánlva magát. Noé és három fia: Szem, Kám és Jáfet Tisztának Látszott az Úr előtt. Az Ember Földje azonban Erőszakos és Velejéig Romlott volt az Isten Szemében. Az Úr Figyelme bejárta a Földet, kereste a Jót, az Érdemest, ám csak azt láthatta, hogy Minden Lény a Rossz Útját járja, a Gonosz Eksztázisában. Figyelj Rám Noé! fordult hozzá az Isten Figyelem és Látom, hogy a Földön Minden Lény az Ember okán megtelt Gonoszsággal Elhatároztam, hogy Elpusztítom Mindet! Te és Fiaid Méltók vagytok a túlélésre. Építs egy bárkát fenyőfából és nádfonatból, legyenek benne rekeszek, kis szobák, és kívül belül kend be rendesen szurokkal! A bárka hossza 300 sing legyen, szélessége 50 sing és 30 sing a magassága. Több szinted legyen (alsó, középső és felső emelet), és legfelül tető is bárkádon. Az ajtó felül legyen, egy singnyire, oldalt. Özönvíz zúdul majd a Földre, azzal mosok el Minden Testet, melyben Élő Lélek lakozik az Ég alatt. Ami a Földön van, az el fog pusztulni. Veled azonban Szövetséget kötök: Te, Fiaid, feleséged és Fiaid feleségei beszálltok a bárkába, és túléltek abban. Ami Jó, az Méltó a Jövőre. És Minden Élőből fajuk szerint válassz és vigyél a bárkába kettőt (nemük szerint: egy hímet és egy nőstényt), hogy Veletek együtt élhessék meg az Új Holnapot! Ne feledkezz meg Noé eledeletekről sem: neki és Nektek legyen elég táplálék mennyiségben is, minőségben is. Felelős légy, ebben is! Kedvellek Noé, ez a Szövetségem Tevéled. Noé meghallgatta az Urat és Cselekvésével írta alá e Szövetséget: pontosan úgy járt el, ahogyan az Isten megparancsolta neki. 7. Igaznak Találtalak Téged Noé! mondta az Úr. Szállj be Szeretteiddel a Bárkába! Egész Nemzedéked sorra Vettem, de csak Téged Találtalak Igaznak Színem Előtt. Megmentelek ezért, Szavam Ígérete szerint. Tiszta állataidból vigyél hetet-hetet. Tiszta az, amit ehetsz, tiszta az, ami Táplál majd Téged és Családod. A Tisztátlan állatokból pedig kettőt-kettőt vigyél: hímet és nőstényt szépen párban, hogy ivadékaik benépesíthessék majd újra a Földet. A madarak legyenek kivételek: belőlük is hetet-hetet, mert ők hordják majd körbe az Új Élet Magvait. Ne feledd, állataidnak is enniük kell, és innotok is.. mindőtöknek. Hét napod lesz erre Noé épp egy Teremtésnyi Idő. Ha eltelik, esőt fakasztok és negyven nap, és negyven éjjel zuhog majd a Földre elmosva mindent mi Él, mi Teremtetett. Így akarom, így lesz. Noé ebben is Szót Fogadott az Úrnak. Ahogy mondta az Isten, ő bizony rendben úgy tett. 600-szor fordult már az Úrhoz, jól tudta hát az Istenhez való Ragaszkodás Értékét. Noé bevezette Szeretteit a Bárkába. Vele mentek Fiai, Felesége, és Fiainak Feleségei is. A Tiszta állatokból és a madarakból hét-hét követte. A Tisztátlanokból egy-egy pár: hím és nőstény.

9 Velük volt Isten Szavának Ígérete: özönvíz jön, de ők túlélik. A madarak hordják majd körbe az Új Élet Magvait. És a Bárka állatainak ivadékai újra benépesítik a Földet. Eljött a Hetedik nap és elkezdett esni az eső. Két hónap és tizenhét nap telt el azóta, hogy Noé hatszázadszor fordult az Úrhoz és e napon elkezdődött. Megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az Ég csatornái. Negyven nap és negyven éjjen át egyfolytában szakadva zúdult az eső a Földre. A Bárka biztonságban volt, ajtaját maga az Úr zárta be. Hatalmas lett az Áradás a Víz elborította a Földet. Túlmagasodott a hegyek ormain is vagy tizenöt singgel. A Bárka maradt csak felül a Vízen. Csendesen úszkált a Víz felszínén. A Föld Lélegzői elpusztultak: madarak, háziállatok és vadak, minden földi csúszó-mászó és minden Ember. Az Istentelen Ember, a kényből és kéjnek élő gyarló pára ennyit ér csak: eltöröltetett és mindenkor el fog töröltetni a létnek színéről. Ha kell, hát akkora Árral, ami minden mást is eltöröl: a Föld állatait, csúszómászóktól az Ég madaraiig. Az Istentelen Embernek nincs bocsánat! A kényből és kéjnek élő Embernek nincs bocsánat! Ez az Istentelen Emberek Örök SorsTörvénye! Remélem, érthető voltam Ember?! Negyven nap és negyven éjjel esett, majd százötven napon át a Víz tombolta a Földnek minden zegét és zugát. Noé és Szerettei: az Igazak, túlélték a Bárkában. Amit magukkal vittek, az is megmaradt szépen. Ami Igaz, azt Isten végül Mindig Megmenti. 8. Letelt az Özönvíz Ideje. Isten közben is Óvón Vigyázta a Bárkát Noét és Szeretteit, a Tiszta és a Tisztátlan állatokat, eledeleiket. Amikor letelt az Özönvíz Ideje, megszűnt az eső-zuhatag. A mélységek forrásai és az Ég csatornái bezárultak. Az Isten Szárító Szelet támasztott a Föld felett. A Víz szépen, lassan apadni kezdett. Hét hónap és tizenhét nap telt el, mire a Bárka szárazt ért egy magas hegy, az Ararát ormain. A tizedik hónapig taposott az idő, mire a Víznek Apadása látványossá kezdett válni. A tizedik hónap első napján a hegycsúcsok már körös-körül látszottak. Noé türelemmel várt. Negyven nap telt még el, mikoris a Bárka egyik ablakát megnyitotta. Egy hollót engedett ki, röpdössön a Vizek Felett, a Vizek Felszáradásáig. Később egy galambot engedett ki, hogy lássa, vajon a Víz visszahúzódott-e már a Föld színéről. A galamb visszatért Noé kezét nyújtva vette vissza Magukhoz. Egy Teremtésnyi Idő után kiengedte Noé újra a galambot. A galamb estig maradt távol. Amikor visszatért, egy friss olajágat tartott a csőrében. Noé és Szerettei ebből tudhatták, a Víz Visszahúzódott a Földnek Színéről és a Föld újra kész Óvón Éltetni. Noé türelemmel várt még újabb hét napot, majd ismét elengedte a galambot. A galamb már nem tért vissza. Immár nem csak a Föld volt kész újra Óvón Éltetni, de az Élet is kész volt a Földet újra Beélni. Noé ekkor Istenhez fordult immár hatszázegyedik alkalommal. Új Idő Légy Köszöntve! Az Úrnak Megköszönve! Felnyitotta a Bárka ajtaját jelezve, hogy ő is kész újra Beélni a Földnek berekvilágát. Két hónap és huszonhét nap telt el még ezt követően. Noé Szerető Türelemmel várta az Úrnak Szavát. És amikor Ideje Volt, Szólt az Isten: Megérkeztetek Noé! Menjetek ki a Bárkából! Te és Fiaid, Feleséged és Fiaid Feleségei. Tiétek újra a Föld, a Megtisztult Föld! Vezesd le az állatokat is, szépen sorban! Tisztákat és Tisztátlanokat, a csúszómászóktól az Ég madaraiig. Nyüzsögjenek a Földön! Éljék be! Legyenek termékenyek, szaporodjanak és sokasodjanak a Földön! Noé tevőleg írta most is alá az Úrnak Szavát. Hívta Fiait, Feleségét és Fiai Feleségeit, és együtt mentek ki a Bárkából. Követte őket minden állat, fajuk és nemük szerint, szépen rendben és sorban: vadak és háziak, Tiszták és Tisztátlanok, csúszómászóktól az Égnek madaraiig. Noé Oltárt épített az Úrnak, és a Tiszta állatokból (nem feledkezvén meg a Tiszta madarakról sem) égőáldozatot mutatott be az Oltáron. Az Úrnak tetszett Noé megköszönő Ajándéka. Lám, ilyen is tud lenni az Ember legtöbbjükben mégis ifjúkortól tombol a gőg és a gúny, kényből tesznek és élnek legfőbb mozgatóik pedig a kéj és a hatalmaskodás. Lám, ilyen is tud lenni az Ember legtöbbjük Szívét mégis a Gonosznak Tánca uralja. Nem törlöm el többet a Mindent, mert lám, ilyen is tud lenni az Ember Az Ember, Ember tud Jót és Rosszat, és Él Jót is és Rosszat. Ember, amikor a Jót Éled, Kedves Vagy Számomra!

10 9. Isten megáldotta az Újat: Noét és az ő Fiait jelenüket és jövőjüket, bensőjüket és környezetüket. Aminek nevet adsz, annak Ura vagy! Ezt mondottam én, az Isten, Tenéked Ember. Most újat mondok: Kezedbe adom a Világot! Amit megfogsz, annak Ura vagy! De meg kell fognod! Hiába nevezed meg, ha lusta lennél tenni is érte, akkor az Semmi. Meg kell fognod Ember a dolgokat! A Világ minden porcikája, rezdülése ismét a Tied Ember! Tisztán a Tied: minden élő táplálékod: zöld növényektől a fenevad állatokig mind-mind. Ember, ugye értesz?! Ez nem csak ajándék, de kötelezettség is. Úgy fogd meg a Világot, hogy Önmagad eledelét, máját, holnapját, jövőd és sorsod fogod meg általa! Egy kikötésem van csak Ember! A Vérnek Törvénye. Az Élet Ura én voltam, vagyok, maradok a Vérnek Ereje én, Istened vagyok. Ezért Ember, élő állatot, vérével nem ehetsz! Ha kell Néked, engedd el az Élőt, és a Test kellő táplálék még Számodra. Amíg a Testben az Élő, amíg a Testben a keringő Vér, addig az Tabuként Tilos Számodra! Hasonlatosan Számon Tartom, és Számon Kérem az Emberi Vért is! Minden állatot és Embert óvón intek az Emberi Vértől, az Emberi Élet kioltásától. Számon Tartom, és Számon Kérem még a gyilkos Fiától is, még a gyilkos Fián is! Aki Emberi Vért ont, az engem, Istened mocskolja be, hiszen az Ember képemre Teremtetett. Aki Emberi Vért ont, annak vére ontatik és Fiának is vére ontatik. A Világ minden porcikája, rezdülése ismét a Tied Ember! Megáldalak Noé, és Fiaiad, és Asszonyod és Fiaid Asszonyait is megáldom! Legyetek Termékenyek: szaporodjatok, töltsétek be a Földet! Vegyétek kezetekbe! Amit megfogtok, annak Urai vagytok! Szövetséget kötök Veletek Noé.. az Emberrel és a Földnek Minden Élőjével. Szövetséget kötök, ígéretet teszek, hogy a Minden ellenében nem török ki többé! Általános özönvíz nem tör ezután Rátok! A Szövetség persze két oldalú Nektek is be kell tartanotok Törvényeimet! Emlékszel ugye Ember? A felelősség Törvényére: az Első Szülöttek Törvényére? A 120 Törvényére? A Vérnek Törvényére? Emlékezz Ember! Minden Időkben, Örök Időkre emlékezz Ember! Számon Tartom, Számon Kérem Magamon is, Rajtad is Ember! Ez a Mi Szövetségünk. Így mondtam, így kell lennie. Szövetségünknek Jelet is Adok. Amikor a felhők közé szivárvány feszül, akkor arról emlékezzünk együtt a Szövetségre! Nézz olyankor magadba Ember és ha a Jó Útját Járod, akkor Ünnepeld azt meg; ha pedig eltértél a Jónak Útjáról, akkor igyekezz visszatérni oda. Amikor szivárvány feszül a felhők közé, az Számomra is a megemlékezés Ünnepi Perce: Veled Vagyok olyankor Ember, Veled Vagyok a 120-on túl vagyok Veled Ember! Akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. És Ember, Tudd, mert Istened is Tudja, hogy a Szövetségben a Földnek Minden Élője Benne Vagyon! Amikor látjuk e Jelet, a Földnek Minden Élőjéről is megemlékezünk, Mi együtt emlékezünk meg. Amikor kijöttek a Bárkából Noénak három Fia volt: Szem, Kám és Jafet. És Kámnak is volt már Fia: Kánaán. Hárman voltak a Fiak, és Tőlük Származott idővel a Földnek Egész Népessége. Kánaán volt az első, őt követték a Sokak. Noé az Úrnak Szava Szerint Kezébe Vette a Földet. Földműves lett: szőlőt ültetett, munkált és nevelt. Beérett a Termés, abból Jó Bort forralt és bizony kortyolt is belőle. Mámoros állapotában ruháit levetette, és sátrának közepén mezítelen feküdt, szendergett. Kám, Kánaán atyja betért a sátorba és látta apja mezítelenséget. Tanácstalan lett, testvéreihez sietett elmondani; tanácsot, segítséget kérni. Szem és Jafet fogtak egy felöltő ruhát, vállukra terítették, szemérmesen hátrálva, elfordított arccal bementek a sátorba, és beterítették apjukat. Noé felébredvén tudta meg a történések sorát. Kámra lett haragos, Kánaán atyjára: Miért is avatkozott bele az ő dolgába? Az Úr adta kezembe a Földet, és vele minden Termését, akár a Mámorát. A Mámorban nem tudtam a Jót és a Rosszat, visszatértem hát az Úrhoz, mezítelen valómban: úgy, ahogy vagyok! Miért ítélted ezt meg Kám? Magadra veszed az Úrnak dolgát? Elveszed, elvitatod, amit az Isten adott? Átkozott legyél Kám én előttem, és átkozott legyen Fiad is! Tanuld meg, mit jelent mások dolgába avatkozni! Légy testvéreid szolgája, és Fiad, Kánaán is legyen az ő szolgájuk! Áldott az Úr, Szem Istene! Te pedig Kám és Fiad Kánaán legyetek a szolgái Szemnek! Isten Áldjon Téged is Jafet! Találj lakot és békét, nyugodalmat testvéred, Szem sátraiban! Te pedig Kám és Fiad Kánaán legyetek a szolgái Jafetnek is! Az Özönvíz után Noé még háromszázötvenszer fordult az Úrhoz. Egész életében kilencszázszor. 10. Noé fiai: Szem, Kám és Jafet. Ők voltak az Özönvíz Utáni Világ Magjai. Jáfet fiai: Gómer, Magóg, Madai, Javan, Tubal, Mesek és Thirász. A fiaknak is fiaik születtek Az Emberek újra Sokan lettek. Több volt ez már a Réginél számában is. (Minőségében: eredendőn több.) Családok, Törzsek alakultak. A Törzsek idővel Nemzettséggé értek Néppé, Nemzetté, Országgá, Hazává. Fiúról, fiúra lépésről, lépésre lassan, de biztosan, az Úrnak Terve és Tetszése Szerint. Kám fiai: Kus, Micrajim, Put és Kánaán. Kus egyik fia volt Nimród. Nimród volt az Első Uralkodó. Ember, az Ember felett Isten Akaratából és Ereje által. Hatalmat kapott, Célt Szolgált: az Úrnak Tervét és nem hatalomvágyból Hatalmaskodott mint a Régiek. Nagy Lélekművelője volt ő az Úrnak. Úgy tartotta kézben az Embert, ahogyan egy igaz szívű vadász erdeit. Hatalmas városok (többek között Bábel), nagy földrész, nagy birodalom tartozott Uralmába. Építkezett folyton és szépen, mindig az Úrnak Szándéka és Kedve Szerint.

11 Városról, városra ahogyan az Úr is Lélekről, Lélekre, Apáról Fiúra. Szem fiai: Elám, Asszur, Arpachsád, Lud és Árám. Arpachsád egyik fia volt Eber. Eber egyik fia volt Peleg. Peleg idején osztották fel a Földet. Az Ember Szövetséget tudott kötni az Emberrel. Az Úrnak erejével, ám Szabad Akaratból az Úr és az Ember Nyugodalmát, Békéjét, Szeretetét hirdetve. Noé fiai: Szem, Kám és Jafet voltak az Özönvíz Utáni Világ Magjai. Így indult az ő történetük, így indult velük az Ember az Újba. 11. Akkoriban még érthető volt a Szó. Egy volt a nyelv, egy volt a jelentés a Földnek egész kerek világában. Az emberek lakhelyet találtak. Téglából és szurok-ragaszból építkezni kezdtek. Nagy volt az összetartás. Szerették volna az Úrnak is megmutatni, elmenni Hozzá, fel az Égbe. Tornyot kezdtek építeni, Tornyot, melynek teteje az Égbe ér. Az Úr másként gondolta. Rosszallóan tekintett le, és nem volt Kedvére, amit látott. Sem a város, sem a Torony. Alászállt, megnézte közelről, de Rosszallása csak nőttön-nőtt. Az Ember immár Jó. Összefogtak. Értik egymást, egy a szavuk, egy a nyelvük. Munkálkodnak, és ez dicséretes. Ám hová vezet ez? Hová folytatódik majd e megkezdett munka? Semmi sem lehetetlen számukra. Bármit elgondolhatnak, és megteremtik. Övék az Erő, Képem Él Bennük. A jót meghagyom, de az Egyet elveszem az Embertől! Legyen más a Szavuk! Beszéljenek nyelveket! Szóródjanak szét! Soha ne értsék egymást annyira, hogy bármi lehetséges legyen számukra! Legyen határ és különbség az Ember és az Isten között! Legyen ez a Különbség Törvénye! Szeretem az Embert, Kedvemre Való De az Ember Ember, az Isten meg Isten. Az Úr Szava Által megszűnt az értés, megszűnt a megértés az Emberek között. A hely ahol ez történt Bábel. Báb csak az Ember, ha az Úrnak olyan kedve vagyon, elvehet bármit, talán magát az Embert is. Nyelvét már Elvette. Oda Szava, oda értése, megértése. Báb + El = Bábel Szem nemzettségével történt mindez. Az ő ideikben, az ő véreikkel. Szem már 100-szor fordult az Úrhoz, amikoris a Vízözönt követő második Esztendőben fiat nemzett: Arpaksádot. Fia születése után még 500-szor fordult az Úrhoz. Tudta, hogy a 120 Törvénye ellenében teszi. De tette, mert nem volt értése az Úrnak Bábele felől. Mit ér a Törvény Uram, ha akkor is ütve vagyunk, amikor a Jó él bennünk? Mit ér a Törvény, ha az összefogás, az értés, a megértés is csapást kap köszönetképpen? Volt Igaza, és ezt az Úr is tudta: életét Istennek áldása kísérte: fiai és lányai születtek. Szem nemzettségében, Terach fiaként született Ábrám. Terach fiai: Ábrám, Nach és Hárán. Hárán fia Lót. Hárán korán meghalt, még atyjának éltében. Ábrám és Nach megnősültek. Ábrám kedvese Sárai, Nach felesége Milka. Sárai meddő maradt. Terach kereste az Úr Szavát. Összehívta családját és azt mondta: Új Hazát Keresünk, kivonulunk Kaldeából, Kánaán felé. Háránba megyünk, ott telepszünk meg. Terach már Háránban halt meg. 205-ször fordult addig az Úrhoz. 12. Új Földet, új Hazát mutatok Neked és Népednek! szólt az Úr Ábrámhoz. Szedelőzködj, vonulj ki, vedd Birtokodba! Nagy Nemzetté teszlek Titeket! Megáldalak, felmagasztalom a Te Neved. Megáldom mindazokat, akik áldanak téged, és átokkal sújtom mindazokat, akik átokkal lennének feléd. Megáldatnak Benned a Földnek Nemzetségei.

12 Ábrám hetvenötször fordult már az Úrhoz, meghallgatta most is. Egybehívta családját; feleségét: Sárait; unokaöccsét: Lótot. Összepakolta vagyonukat: mindenüket, amijük volt (anyagiakban, szeretetben: családban és Népben, szolgálókban, élelemben: növényekben és állatokban). Aztán az Úr Szava Szerint elindultak, keresvén az új Földet, az új Hazát, amit az Úr ígért nekik. Ábrám és az ő Népe nagy vidékeket járt be, vonultak puszta tájakon, városokon, országokon. Kánaán Földjén, ahol a kánaániták laktak, az Úr megjelent és Ábrámhoz fordult: Ezt a Földet adom Utódaidnak! Ábrám megjelölte a Helyet: Oltárt emelve ott az Úrnak. Ábrám bizonytalan volt: idegen hely, helyi lakosok. Féltette amije van, és félt hódítani. Menedéket keresve továbbvonult a Hegyekbe. Ott is oltárt emelt az Úrnak, és Nevét is segítségül hívta. Majd onnan is tovább Aki fél, az mindig futásban van. De mitől fél, akivel maga az Úr van? Kitől félhet, akit az Úr Szava áldott és magasztalt? Éhínség tört a vidékre, Ábrám erre ott hagyott csapot és papot, menekült csak tovább: futott Egyiptom földjére. Amikor ment, útban Egyiptom felé asszonyát győzködte: Sáraim, te nagyon szép vagy, kívánatos, csoda. Megölnek majd engem, hogy az övék lehess. Elveszünk akkor örökre Mondjuk inkább, hogy fivéred vagyok! Akkor engem nem bántanak, és a te sorsod sem lesz végleges. Túléljük, és megyünk majd tovább. Időt kell nyernünk! Túl kell élnünk! Megérkeztek Egyiptomba. És minden úgy lett, ahogyan Ábrám mondva-rettegte. Az egyiptomiak látták az asszony szépségét. A főtisztviselők dicsérték a fáraó előtt, és csakhamar az udvarába is vezették. A fáraó udvarában lenni jó sort jelent, ha nincs erőszak alatt, megbecstelenítve a lélek. De volt: az asszonynak ez utóbbi jutott, Ábrámnak inkább a jó. A rettegést élte meg, a lélek megbecstelenített voltáig el sem jutott. Meg aztán vele voltaképp jól bántak, mint fivért jól tartották: étellel, itallal, szolgálólányokkal. Mindene volt, csak az Urat veszítette volna ha rajta múlik. De nem múlt rajta. Az Úr csapásokkal sújtotta a fáraót, udvarát és népét. Életvitelükért általában, konkrétan meg Sáraiért, Ábrám feleségéért. Ábrám rettegés-bűne nem menti őket. Az ő bűnük, az ő bűnük. Ez a Mindenkinek meg van a Magáé Törvénye. A fáraó magához hívatta Ábrámot. Ábrám, mit tettél velem? Miért nem mondtad az igazat? Miért nem vallottad, élted, büszkélted, hogy Sára a feleséged? Miért mondtad, hogy húgod? Miért nézted tétlenül, hogy feleségül veszem? Itt a feleséged, vedd és vidd, távozzatok! Nézd meg őt Ábrám, nézd és lásd, mit tettél Vele, Sáraival? És mit tettél magaddal ember?! Az Úr Szava Szentelt meg, te pedig rettegésedben önmagad köpködöd Elengedlek Ábrám, sőt embereim kísérnek vissza Földedre, asszonyoddal, vagyonoddal. 13. Ábrám és családja (felesége és Lót is), vagyonukkal együtt, sértetlenül vonultak ki Egyiptomból. A fáraó emberei kísérték, az Úr vigyázta őket. Ábrám magára talált, meglelte az Urat odabenn. Megnyugodott, érzelmi és anyagi biztonság vette újjont körül. Úgy érezte, teljesen meg kell térnie. Úgy érezte, teljesen vissza kell térnie. Emlékezett a helyre, amit eredendőn adott neki, szeretteinek, népének és szolgálóinak az Úr. Emlékezetén túl az egykoron emelt Oltár is mutatta a helyet. Ábrám úgy döntött, visszatér oda. Azt adta az Úr, bizonyosan az a legjobb. Mit tettem ellene?! Mit tettem magam ellen? Mit tettem Sáraim ellen?! Mit tettem idegenek ellen, a fáraó ellen? És az Úr mégis, rendíthetetlenül, feltételek és kétségek nélkül Szeret. Aki így tud szeretni, az nem akar ártani nekem. Idegen volt a hely, rémisztettek a helyi lakosok. Féltettem a vagyont, és gyáva voltam hódítani, menedéket keresve továbbvonultam a Hegyekbe Pedig velem volt az Úr, nem kellett volna félnem semmitől! gondolta újra, gondolta az Úrban. Lót, Ábrám unokaöccse is velük tartott. Velük ment a rettegésbe, velük ment a hazugság ármányába, velük tért vissza az Úrhoz, és velük együtt gazdagodott: neki is voltak juhai és barmai. Nehéz volt lassan annak a földnek, ott voltak Ábrám állatai, Lótnak állatai; és a helyiek állatai: a kánaániták és a periziták állatai is. Versengés, ellenségeskedést támadt a nyájak pásztorai között. Ábrám beszédre hívta Lótot. Elmondta neki, hogy nincs kedvére az ellenségeskedés. Sem közöttük, sem a pásztornépek között. Egy Család ők Földi Vérben és az Úrnak Szándékában is. Arra tett javaslatot, hogy váljanak szét: menjenek jobbra és balra. Mert a vidék egészsége nyitott és szabad. Lót bölcsen tekintett körül. Szemét fölemelve látta, hogy a Jordán síksága jól öntözött, gyönyörű vidék. Szépsége és termékenysége Isten Ajándéka, Istennek Kertje. Lót a Jordán egész síkságát kérte, választotta. Megszűnt a viszály. Ábrám Kánaán földjén maradt, azt lakta, élte. Lót a síkság helységeit vette célba, azokban vert tanyát. A szodomai emberek gonszsága volt csak maradandó, ők nem békéltek és minden másban is folyton vétkeztek Isten ellenében. Az Úr Ábrámhoz fordult:

13 Emeld föl Szemeidet Te is Ábrám! Tekints e helyről, ahol állsz szépen körbe: északra és délre, keletre és nyugatra! Az Egész Földet, amit látsz Neked és Utódaidnak adtam és ezt mindenkor megerősíti Örök Akaratom. Ahány homokszem, annyi utódod lesz Ábrám, és ahány homokszem, annyi lesz az ő vagyonuk. Neked adtam, lakd be hát! Ha nem rettegés, menekülés és ármány hajt, ha Uralni, birtokba venni, működtetni akarod, akkor a Tiéd és Sikered, Örömed lesz benne. Széltében is, hosszában is a Tiétek, járd be, éld be hát! Ábrám az Úr Szavai Szerint fölkerekedett, szemügyre venni a vidéket. Mamre tölgyeseiben talált kedvére való Helyet, Hebron mellett. Ott letelepedett, és Oltárt emelt az Úr Tiszteletére. 14. Az ember akkoriban már megint a földi királyok világát élte. Hatalmaskodtak és háborúztak. Tucatnyi esztendő telhetett csak el békében. Tovább sosem bírták, erőt kellet mutatniuk. Hűség és ellenségeskedés egymást pörgették a táncban. A vége mindig az lett: szembeszálltak, megütköztek. Földi királyok, földi királyok ellen. Nem számít, mert ahol nincs ott az Isten, az nem számít. Ez a Nem Számít Törvénye. Ám aki nem ismeri a Nem Számít Törvényét, annak csak ilyen, nem fontos dolgok számítanak azok viszont nagyon. Az egyik győzött, a másik veszített. A győztesnek nőt a gőgje, még távolabb került az Úrtól, de az emberitől is. A vesztes pedig menekülőre fogta, elveszett mint földi nagy király esélyt kapva ezzel, hogy vissza térjen belé emberi mivolta, és emberi voltában pedig ő maga az Úrhoz. A győztes mindig vesztett, a vesztes mindig győzött. Ez a Vesztesek és Győztesek Törvénye. Szodoma és Gomorra királyai veszítettek, menekülésük közben pedig életükkel is fizettek. A győztes királyok elvették Szodoma és Gomorra minden vagyonát, minden élelmét. A győzelemben hízó gőg nem ismeri a kegyelmet: gyaláz és eltipor elvonultában. Ábrám unokaöccse, Lót is Szodomában lakott. A csapás őt is érte elvitték őt is a győztes királyok, vagyonával egyetemben. Lót egykor a Jordán egész síkságát kérte, választotta: Isten Ajándékát, magát az Édent. Igen ám, de mit ér Isten Kertje, ha az Urat nem marasztalják benne? Hát ennyit, hogy egy sehonnai gőgös földi király letiporhatja, elsöpörheti Hírül vitték menekülők Ábrámnak, hogy mi történt. Mihelyt meghallotta, hogy rokona fogságba esett a cselekvés mellett döntött. Egybehívta megbízható, kipróbált szolgáit és Lótot is elorzó királyok üldözésébe kezdett. 318 férfiember ment vele, és velük ment az Úr is. Az Úr emberei úgy Szeretnek, ahogyan maga az Isten: kérdések, fenntartások, számonkérések, emlékek nélkül; örök bizodalommal, szolgálattal; nyílt szívvel, de ha kell ököllel. És hol legyen ilyen a Szeretet, ha nem éppen a Családban? Ezzel a Szeretettel gondolt Ábrám Lóttal, és ennek a Szeretetnek az Erejével ment harcba az Úr zászlója alatt. Ábrám beérte a királyokat és éjnek idején lecsapott rájuk. Győzött. Visszavett minden elorzott jószágot. Magához ölelte Lótot is, visszahozta minden vagyonával, asszonyával, szolgáival, népével együtt. Amikor visszatért Szodoma új királya eléje jött, Tisztelegni és megköszönni (Sáve völgyébe, a Királyok völgyébe). Sálem királya, aki az Úrnak papja volt kenyeret és bort hozott. Megáldotta és ekként szólt: Áldott Ábrám neve, és Áldott az Isten, aki kezébe adta ellenségeinket. Áldott az Úr, hogy lehetünk, és Áldott Ő, hogy velünk van. Ábrám tizedet adott neki mindenből. Mert Aki Maga a Létünk, Aki Szellemi Mozgatónk, Aki Lelki Erőnk, Aki Próbára Tesz és Győzelemre is Érdemesnek Tart, annak Földi Embereit, szövetségeseit és papjait is jól kell tartani. Aki az Úr Embereit nem becsüli, az az Urat sem becsüli. Ez a Tizednek Törvénye. Szodoma királya pedig alkut ajánlott Ábrámnak. A népet kérte, a zsákmányt ajánlotta. A földi királyok azt hiszik mindenkit az érdek és a gőg mozgat. Pedig csak az mozog igazán, aki mentes ezektől, akiben nem táncol a hatalomvágy és a kivagyiság ördöge. Csak az mozog és mozgat igazán, akiben az Úr ereje, terve, célja, iránya lelt otthonra. (Az igazi nagy királyoknak nincs szükségük arra, hogy királynak nevezzék magukat vagy mások őket. Szürke kisemberekként is nagyobb királyok ők, mint a királynak hazudott nagyok. Az Úrnak Királyai, az Örök Királyai.) Ennek szellemében válaszolt Ábrám: A Teremtő Istenre mondom, egyetlen fonal, egyetlen saruszíj sem lesz az enyém. Nem ez tesz gazdaggá. Nem veszek el semmit, csak azt kérem, amit a szolgák föléltek; és a velem harcolók, a mellettem állók tisztes bérét. 15. Egy látomásban az Úr Ábrámhoz fordult: Nem kell félned semmitől sem Ábrám, végleg elengedheted félelmeidet, jót tettél, és én védőpajzsod leszek mindörökre. Nincs énnékem félnivalóm Uram felelte Ábrám. Mit védhetsz meg Istenem, hiszen gyermek nélkül maradtam? Megáldottál engem Uram, csak gyermekkel nem áldottál meg Istenem. Szolgáim lesznek az én örököseim. Egyre megy, hogy kirabolnak vagy kivárnak. Másként lesz az Ábrám! felelte az Isten Testedből származnak majd örököseid. Nézz föl és számold meg a csillagokat, ha meg

14 tudod számolni őket. Ilyen lesz a te nemzettséged is Ábrám! Csillagsokan lesztek Ábrám Hitt az Úrnak. Az Úr pedig beszámította Ábrámnak megigazulásra. Isten ismét szólt: Istened vagyok, Tőlem kaptad e Földet birtokodul. Honnan tudhatom, hogy csakugyan enyém az Uram? kérdezte Ábrám. Honnan tudom, hogy birtoklom, honnét, hogy örököm az? Kis Időkből lesznek a Nagy Idők Ábrám! Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét; egy hároméves kost, egy gerlét és egy galambot! Ábrám bólintott, és hozta amit az Úr kért. Amikor odahozta és bemutatta az állatokat, akkor a madarak kivételével (az üszőt, a kecskét és a bakot) kettébe vágta az Úr. A részeket egymás mellé tette szépen sorban. Ábrám figyelt és várt. Rablómadarak szálltak a testekre, de ő elűzte őket. Amikor a Nap nyugovóra kezdett térni Ábrámot fáradtság, mély aluszékonyság lepte meg, nagy félelem ébredt mindeközben az ő lelkében. Az Úr ekkor így szólt Ábrámhoz: Kis Időkből lesznek a Nagy Idők. És a Nagyok is beláthatóak: másként él, lát az Ember, és másként ítél, számol az Isten. Nagy nemzetséged lesz Ábrám, de őszinte leszek hozzád: Tieid egy idegen országban fognak élni sokáig, 400 esztendőn át. Szolgálni fognak, elnyomottak lesznek. Megítélem azonban azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Javakban bővelkedve vonulnak majd ki onnan. A negyedik nemzedék térhet majd ide vissza mert ideje és útja van a bűnnek is. A bűnnek is be kell teljesednie. Te Ábrám szép, magas kort élsz majd meg, és a végén békében és békével térsz majd meg Atyáidhoz. A Nap lenyugodott: beállt a sűrű sötétség. Akkor Valami ami a füstölgő kemencéhez és az égő fáklyához hasonlatos végigsuhant az állati féldarabok között. Az Úr és Ábrám akkor Szövetséget kötött. Szavaim szerint Neked és utódaidnak adom ezt a Földet: folyótól folyóig, élettől életig, kincseivel, lehetőségeivel, bajaival, felelőségével, állataival, növényeivel és népeivel együtt. Sokan lesztek és Sorsotok lesz! rögzítette megállapodásukat az Úrnak Szava. 16. Sokat vártak, az idő taposta lépteit, Sárai, Ábrám felesége mégsem fogant, nem szült gyermeket. Sárai így szólt Ábrámhoz: Az Úr Ígérete számunkra kötelesség! Az Úr Reménye nem bennem van, ezt az idő mutatja jól. De néked bírnod kell Szavát. Ha tőlem nem lehet gyermeked, akkor keresnünk kell valakit, aki megszülheti Isten Ígéretét. Itt van Hágár, a szolgálónk. Férfiszemmel bizonyosan szemrevaló, szép és egészséges. Talán általa gyermekhez jutsz, jutunk. Ábrám megfogadta Sárai szavait. Sárai beszélt egyiptomi szolgálójával, és azon a napon, melyen éppen 10 esztendeje telepedtek meg Kánaán földjén feleségül adta férjéhez, Ábrámhoz. Ábrám együtt volt Hágárral, és új asszonya megfogant. Hágár ettől vérszemet kapott, elsőbbnek érezte magát, Sárait lenézte, kisebbrendűnek tartotta, mutatta. Sárai kifejezte nem tetszését férjének, Ábrámnak: Nincs ez rendjén így uram, én vagyok Első Asszonyod! Neked adtam szolgálóm, hogy az Úrnak Tervét beteljesíthessük. Egyenlőként kezeltem, de most, hogy megfogant, ő folyton bánt engem, lekezel. Az Urat hívom bíránknak. Nem akarom ezt a jogtalanságot vinni, élni! Vedd le rólam, mondj valamit! És Ábrám felelt: Te vagy Első Asszonyom, légy hát te magad a bíránk! Kezedben van a szolgálód, tedd vele azt, amit jónak tartasz! Sárai szívében tovább élt a megélt becstelenség. Haragból cselekedett, bosszút állva. Keményen bánt Hágárral, aki végül megszökött. A pusztában egy vízforrásnál talált rá Isten Angyala. Hágár, Sárai szolgálója! Honnan és hová? szólította meg az angyal. Asszonyomnak, Sárainak színe és ítélete elől futok én. Van igazsága, ám kíméletlensége még inkább válaszolt Hágár. Vissza kell térned! Hajolj meg asszonyod hatalma előtt, add magad kezeibe! Egy nagy nemzet ősfiát hordod: több a tét, nem csupán emberi fájdalom. Sokak sorsát viszed, nem veheted személyesre! A benned lévő magot megsokasítja majd az Úr! Ábrámnak úgy ígérte, annyira, hogy csak úgy lesznek megszámlálhatóak, ahogyan a csillagok. Fiadat Izmaelnek nevezd majd el! Vadtermészetű ember lesz: minden és mindenki ellen, és minden és mindenki őellene. Összes testvérével szemben telepedik majd meg. Arra tekint az Úr, aki az Úrra tekint. A forrás örökre emlékszik és emlékeztet e találkozóra.

15 Hágár visszatért Ábrámhoz és Sáraihoz, Ábrám Első Asszonyához. Fiút szült, akit Ábrám Izmaelnek nevezett el. Ábrám 86 esztendős volt már, amikor fia megszületett. 17. Amikor Ábrám 99-edik esztendejét tetőzte, meglátogatta őt az Úr. A Mindenható Isten vagyok. Aki előttem jár, az a tökéletes úton jár. Azért jöttem, mert itt az idő, meg kell erősítenünk Szövetségünket. Mindennek ideje van. Ideje volt az ígéretnek, ideje volt a reménynek, és most ideje van az indulásnak. Ezt mondottam neked Ábrám: Emeld föl Szemeidet Ábrám! Tekints e helyről, ahol állsz szépen körbe: északra és délre, keletre és nyugatra! Az Egész Földet, amit látsz Neked és Utódaidnak adtam és ezt mindenkor megerősíti Örök Akaratom. Ahány homokszem, annyi utódod lesz Ábrahám, és ahány homokszem, annyi lesz az ő vagyonuk. Neked adtam, lakd be hát! Ha nem rettegés, menekülés és ármány hajt, ha Uralni, birtokba venni, működtetni akarod, akkor a Tiéd és Sikered, Örömed lesz benne. Széltében is, hosszában is a Tiétek, járd be, éld be hát! És ezt is mondtam neked Ábrám: Kis Időkből lesznek a Nagy Idők. És a Nagyok is beláthatóak: másként él, lát az Ember, és másként ítél, számol az Isten. Nagy nemzetséged lesz Ábrám, de őszinte leszek hozzád: Tieid egy idegen országban fognak élni sokáig, 400 esztendőn át. Szolgálni fognak, elnyomottak lesznek. Megítélem azonban azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Javakban bővelkedve vonulnak majd ki onnan. A negyedik nemzedék térhet majd ide vissza mert ideje és útja van a bűnnek is. A bűnnek is be kell teljesednie. Te Ábrám szép, magas kort élsz majd meg, és a végén békében és békével térsz majd meg Atyáidhoz. Szavaim szerint Neked és utódaidnak adom ezt a Földet: folyótól folyóig, élettől életig, kincseivel, lehetőségeivel, bajaival, felelőségével, állataival, növényeivel és népeivel együtt. Sokan lesztek és Sorsotok lesz! Mindezeket mondtam, mindezekben kötöttünk Szövetséget. Most mindez beteljesedik, éppen ezért ne hívjanak többé Ábrámnak téged, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. Akkoriban azt kérdezted tőlem, honnan tudhatod, hogy mindez valóban a tied Most én mondom neked: legyen jele Szövetségünknek testeden és utódaid minden nemzedéke minden fiának testén! Minden férfit körül kell metélni köztetek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a Szövetség jele közöttünk. Hat nap a Teremtés ideje. Egy nap a szombat pihenése. Hét nap mindig és mindenkinek jár. A nyolcadik napon kell közületek minden férfiembert körülmetélni, mostantól az idők végtelenjéig minden nemzedékben. A házatok e tekintetben is legyen tiszta! A szolgákat és a rabszolgákat is körül kell metélni. Aki a férfinemhez tartozik és nincs körülmetélve, akinek előbőrén a húsa nincs körülmetélve, azt ki kell taszítani a népből. Az megszegte Szövetségünket. Nem csupán önmagadért vagy felelős a Szövetségünkben, de mindenki másért is. És mindenki más is felelős érted is és mindenki másért is. Ábrahám, gondom van Sáraidra is folytatta az Úr. Megáldom, és általa fiút adok Neked. Megáldom, hogy Néppé legyen: Népek Királyai származnak majd tőle. Feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve Ábrahám arcra borult. Vívódott benne a Magasztos Tisztelet és nem értés fölötti vidám kacaj. Százéves embernek legyen gyermeke? És egy kilencven esztendős asszony fog majd szülni? Uram, éljen csak színed előtt Izmael szólt Ábrahám az Istenhez. Nem úgy van az! Mondottam, úgy lesz! Feleséged, Sára ajándékoz majd meg egy fiúval, akinek az Izsák nevet fogod adni. Vele kezdjük a Szövetséget, ő lesz az első, a sokak követik majd. Ám Izmael felől meghallgatlak. Jó szívvel ajánlottad, jóravaló, érdemes fiú ő. Megáldom őt is, termékennyé teszem, megsokasítom. Tucatnyi fejedelmet fog nemzeni, nagy lesz az ő Népe is. De Szövetségünket Izsákkal kötöm meg. Egy esztendő múltán, ez idő tájt szüli majd meg Sára. Az Úr befejezte beszélgetését Ábrahámmal, és fölemelkedvén távozott. Ábrahám ekkor egybehívta házának, népének férfijait. A családban, a népben születetteket, és rendre a szolgálókat is. Elmondta nekik miben maradt az Úrral. A körülmetélésekre még azon a napon sor került. Ábrahám 99 éves volt, amikor előbőrét körülmetélték. Izmael 13 esztendős volt, amikor előbőrét körülmetélték. Ábrahám és fia ugyanazon a napon lettek körülmetélve. És minden férfi hasonlóképpen az Ember aláírta a Szövetséget. 18. Egy meleg nap volt, amikor az Úr meglátogatta Ábrahámot az ő pagonyában. Ábrahám a sátra bejáratánál hűvösbe húzódva, mégis levegőzve üldögélt, pihent. Fölemelte a szemét, és három férfit látott. Eléjük sietett és földig hajolva, tisztelettel fogadta őket. Az Urat mindenkiben meg kell látni! Csak az látja, aki várja! Szegényben, hülyében, betegben, vándorban, bárkiben meglátogathat az Úr. Kész vagy fogadni az Istent? Sosem tudhatod, bárkivel találkozol, lehet Ő Maga az Isten És Ábrahám kész volt fogadni az Istent. Uram, kegyelmet is, áldást is találtam Színed Előtt. Térj be hozzám, megtisztelsz! Vizet hozatott, hogy vendégek lemoshassák az út porát. Majd helyet kínált egy terebélyes fa árnyainak hűvösében. Szívesen fogadták vendégszeretetét. Aki kész az Urat meglátni és fogadni, ahhoz szívesen tér be bármikor az Isten. Ábrahám étekért ment. Sárához sietett, hogy gyorsan három összmarék lisztből süssön lepényt, pogácsát. Majd az állatokhoz sietett. Egy fiatal és erős borjút választott. A szolgáknak adta, készítsék el sietve. Tejet is, vajat is hozatott. Mindezt eléjük tette, jó szívvel kínálta. A vendégek jóízűen ettek. Ábrahám jó gazdamód figyelt, hátha volna kívánságuk. Kérdésük volt:

16 Sárád hol van? A sátorba van. Egy esztendő múlva, amikor visszajövök, mondta az egyik vándor képében az ÚrIsten, akkorra Sárádnak már meg lesz a fia. Sára hallotta ezt a beszédet. A korukra gondolt, hogy elmúlt már belőle az asszonyi mivolt, és férjurára, hisz Ábrahám is benne már korban: férfiemberként igencsak múlóban. Sárában viaskodott a remény, az Úr iránti bizodalom és a nem értés, a rosszalló mosoly, a kacaj. Az Úr ezt észre vette, Ábrahámot kérdezte: Miért mosolyog asszonyod? Miért gondol a kétséggel? Miért a korral? Miért is bármivel? Volna bármi, ami az Úrnak lehetetlen? Megmondtam, egy esztendő és újra jövök hozzád és akkor Sárának már fia lesz. Nem nevettem tagadta Sára. De, nevettél szögezte ténybe az Úr. A férfiak az illendő vendéglátás és a beszélgetés után útra keltek. Ábrahám velük ment egy darabon, hogy kikísérje őket. Az Úr mentükben Ábrahámhoz fordult: Nincs titkom előtted. Megáldottalak téged Ábrahám, erős Néppé leszel, te közvetíted áldásom a Földnek Népeihez. Szövetségünk szerint házad-népének megparancsolád: járjanak utamon. Igazamat élitek, törvényeimet megtartjátok. Őszinte leszek hát hozzád! Szodoma és Gomorra népeinek bűne felért már hozzám. Most oda megyek, megnézem, valós-e a panasz, hogy mindenki úgy viselkedik-e, ahogyan az súlyosságában elém tetőzött. Tudni akarom a valót. A férfiak Szodoma felé indultak. Ábrahám egy kérdéssel még megtartotta őket. És elveszejted az igazakat is a gonoszakkal egyetemben? Hogy van ez Uram? Talán ötven igaz is akad a városban. Az ő vesztüket is akarod, igazán ezt akarod? Kegyelmezz inkább meg annak a helységnek és lakóinak igazaiért! Nem tartanám jónak, ha az igazak sorsa és a gonoszok sorsa ugyanaz lenne. Távol legyen ez Tőled is Uram! Az Egész Föld Bírája nem járhat el igaztalanul. Az Úr megfontolta: Ha találok Szodoma városában ötven igaz lelket, akkor értük megkegyelmezek az egész helységnek. Igazad vagyon Ábrahám. Bocsáss meg Uram bátorságomért! Mi lesz, ha hibádzik majd az ötven? Öt emberért elveszelytenéd-e a várost taposta tovább a témát Ábrahám. Nem, nem pusztítom el akkor sem, ha csak negyvenöt igaz embert találok. És ha csak negyvenen lesznek? Negyven miatt sem fogom megtenni. És ha csak harmincan volnának? Hát, ha harmincat találok, már értük sem teszem. Lehet, csak húszat fogsz találni. Húsz okán sem pusztítom el. Tíz Tíz miatt sem zárta végül az Isten. A Jók, az Igazak miatt mindenkor jár a Kegyelem. Ez a Kegyelem Törvénye. De aki ezzel visszaél, s erre hivatkozván rossz, gyarló és gaz, mert mások Jók és árnyékukban kegyelmet remél, annak az Örök Átok jár. Ez pedig az Átok Törvénye. Az Úr távozott, és Ábrahám is hazament csendben. 19. Ábrahám hazament, az Úr is fölemelkedett. A két Angyal folytatta az Ítélő Sors megírását. Este volt már, mire Szodoma városához értek. Lót a város kapujában üldögélt, szinte várva őket. Érezte, valami alapjaiban fog megváltozni. Borsózva futkosott a hideg a hátán, miközben lelke egyre csak várakozóbb lett. Amikor Lót meglátta az Angyalokat, rögvest tudta, őket várta. Felállt, eléjük sietett, földig hajolva előttük így szólt: Térjetek be Urak, Vándorok hozzám, lakomba éjszakára. Lemoshatjátok az út porát, megpihenhettek. Haraptok is, és majd reggel folytatjátok utatok. Köszönjük szépen invitálásod! De olyan jó a levegő, szeretnénk a szabadban éjszakázni fogadták szavát. Lót nem adta olyan könnyen. Szíves unszolásának meglett a hatása is: betértek hozzá, elfogadták vendégszeretetét. Ő pedig illőn vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett. Étekkel zárták a napot, és készültek nyugovóra. Vannak napok, amik nem rendben térnek meg az éjszakába. Ez is ilyen nap lett. A Sors kopogott, és folytatásra intette az eseményeket. A város férfiai, fiatalok és öregek, gyülekezni kezdtek, körül vették Lót házát. Mindenki ott volt, sem ötven, de még csak egy sem hiányzott a férfiemberből. Kihívták Lótot és ráripakodtak: Kik szálltak meg nálad? Kiket rejtegetsz? Már vártad őket, rögvest házadba kísérted. Mit akarnak? Miért jöttek? Hozd ki nekünk őket, had ismerjük meg őket! Lót kiment hozzájuk a bejárat elé. Egyedül ment, az ajtót is bezárta maga mögött. Csendben, türelemmel meghallgatta az Esztelenségbe Hajló Indulat embereit, majd ekként szólt hozzájuk:

17 Testvéreim, atyám fiai! Nem kellene ez! Rendben van minden! Kint voltam, nézelődtem, nincs ebben semmi. Vándorok jöttek, illendőn fogadtam őket, ebben sincs semmi. Egyikben sincs semmi rossz, semmi sem ellenetek. Ne kövessetek el gonoszságot, térjetek haza otthonaitokba! Bármelyikőtöket szívesen fogadom vejemül, nem vagyok ellenetek. Ha van kérő lányaimra, ám adom. Miért ártanátok betérő vendégeimnek? Az én tetőm árnyékában pihennek, védem őket, oltalmazom. Menjetek haza! Menjetek békével! Az összegyűlt emberhad-csűrhe kiabálva folytatta: El veled! Lót, te jöttment, takarodj szemünk elől! Idegenként jöttél te is ide, ne játszd a Bírót! Ki a fene vagy te? Hogy képzeled? Hogy merészeled? Elbánunk mi veled is, jobban mint védenceiddel! Hevesen, már-már tettleg támadtak Lótra. Azon voltak, betörik az ajtót, előhozzák a vendégeket. Az Angyalok a lármára felfigyeltek. Kinyúltak Lótért, behúzták magukhoz a házba, és bezárkóztak a Barbár Harag elől. A kinti csőcselék-had fiait pedig ajtóvaksággal verték meg az Angyalok. Hiába keresték Lót házának ajtaját, nem lelték azt. Mind, egytőlegyig haza jutott és saját ajtaján tért be. Az Angyalok mindezek után Lóthoz fordultak: Hívd egybe Szeretteidet Lót, mindenkit, aki hozzád tartozik! El kell innen mennetek! Vezesd ki a Jókat e városból! mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet. Igen nagy a panasz ellenük Isten előtt. Isten ezért küldött, hogy nézzük meg jól mondják-e a siralmak, és ha igen, pusztítsuk el őket. És a siralmak jól mondták, talán még szépítve is az ittenieket. Lót kiment és beszélni próbált jóravalóbb embereivel: lányai udvarlóval főként. Mondta nekik: Isten haragja van e helységen, el lesz itt minden pusztítva. Elköltözünk, jöjjetek velünk vagy költözzetek ti is valamerre! Nem hittek neki, azt hitték megviselte az este, bolondulásba tért vagy csak menekülését ütné el tréfában. Hajnaltájban az Angyalok siettették már Lótot: Vedd feleséged és két lányod, és menjetek! Nem lenne jó, ha a várost sújtó Büntető Ítélet téged és családod is itt érné. Lót téblábolt, késlekedett, erre az Angyalok kézen fogták és őt is, Szeretteit is: feleségét és két lányát mert az Isten meg akarta őket menteni kivezették a városból. A városon kívül engedték csak el őket. Meneküljetek! mondták biztatóan. Életetekről van szó! Az Úr félt, óv és véd titeket ám nélkületek, tevőlegességetek nélkül ő is tehetetlen. Ne is tekintsetek hátra, meg se álljatok sehol, csak meneküljetek, messze a hegyekbe! Lót így szólt rajtuk keresztül az Úrhoz: Istenem, ne, ne tedd, kérlek! Kegyelmet találtam szemeidben, irgalmat leltem karjaidban: életben vagyunk, vigyázol ránk. Ne engedj most se el a semmibe! Félek menekülni a hegyekbe: félek úgy futni, hogy nem tudhatom, nem-e ér utol a baj, a Pusztító Végzet. Adj nekünk még egy kis megértést, megnyugvást Uram! Ott egy kis város, elég közel. Ott szeretnék meghúzódni. Védd azt meg! Kis hely, érdemes a megvédésre! Ott életben maradhatnánk Uram! Kérlek! Az Úr megértőre fogta: Megértelek Lót, látom szándékod Tiszta, érdemes a Tiszteletre. Rendben van, nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél. Meneküljetek hát oda! Ott biztonságban lesztek. Addig nem teszek semmit, amíg nem értek oda: az úton sem kell félnetek. A várost Coárnak nevezik, ahol Lót és Szerettei menedékre leltek. A nap éppen megjelent a földek felett, amikor oda értek. Isten ekkor kén- és tűzesőt bocsátott az égből a tájra: Szodomára és Gomorrára. Elpusztította a Rosszat helyeiket: a városokat és az egész vidéket, a rosszat éltető népet: minden lakót egytől az utolsóig, táplálékaikat: növényektől az állatokig. Csak Coár városa maradt meg, egy kicsiny sziget, a Jó Védelmezője, Bárkája. Lót felesége visszanézett és sóoszloppá változott. Ábrahám reggel kiment ahol előző este Isten színe előtt állt. Körülnézett az egész tájon, messze a síkságon. Szodoma és Gomorra irányában azt látta, hogy a földből az olvasztókemence füstjéhez hasonlatos füstgomolyag száll fel. Ábrahám így tudta meg a történteket. Lót később följebb vonult Coárból. Két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félelmek éltek benne, és félelmeitől egy barlang mélyének biztonságáig menekült. A lányok egyedül voltak. Hiányzott nekik a társaság, a világ, de kiváltképp a férfinép. Öregedő apjukat sem akarták magukra hagyni, de ők maguk sem akartak mindörökre egyedül maradni. Az idősebb lány fura tervvel lepte meg egy nap húgát: Gyere, megrészegítjük apánkat borral és vele hálunk. Nincs más férfi a vidéken, nekünk nem jut az, ami máshol, szerte a világban normális és megszokott. Ha így van, legyen így: legyen utódunk apánktól! Azon az éjjelen megrészegítették apjukat borral, majd az idősebb odament és atyjához feküdt. Apjuk nem vette észre, a bor erejétől semmit sem tudott sem magáról, sem a történtekről. Másnap az idősebb lány húgát biztatta: Most te jössz! Ma is megrészegítjük apánkat, és ma neked kell vele hálnod Feküdj mellé, hogy apánktól neked is utódod legyen! Így is történt. Azon az éjszakán is megrészegítették apjukat. Aztán a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Apjuk ezt sem vette észre, a bor megint csak erősebbnek mutatkozott. Lót mindkét lánya megfogant apjától.

18 Az idősebb lány fiút szült és Moábnak nevezte. E legény lett a moábisták ősapja. A fiatalabb lánynak is fia született. Őt Ammonnak nevezték. E fiú az ammoniták ősatyja. 20. Ábrahám látta a városok fölött a gomolygó füstöt. Tudta, nem volt Igaz Lélek egy sem volt köztük. Ábrahám messze akart menni onnan, messze a Rossztól, messze a Gonosztól. Feleségével Negerbe költözött, Kádes és Súr között telepedett le. Inkább vállalta a jövevények sorsát, mintsem a Szörnyűség Helyének közelségét. Ám Ábrahámot rettegés fogta el ismét. Úgy tett, megint, ahogyan Egyiptomban. Feleségéről azt mondta: a húga. Abimelek a helybéli király Sáráért küldetett, és magához vitette. Isten azonban figyelte a történéseket és éjjel, álmában fölkereste Abimeleket: Nagy a te bűnöd Gyarló Földi Király! Meg kell halnod az asszony miatt, akit magadhoz hozattál, mert tudd meg, ő feleség. Abimelek nem közeledett még Sárához, így ezzel érvelt: Uram, te az ártatlanokat is megölöd? Nem tudhattam. Úgy mondta az embere, hogy a húga. És ő is úgy mondta az emberéről: bátyám. Egyszerű szívvel, Tiszta Kézzel cselekedtem. És nem bántottam, nem érintettem. Erre mondta az Isten néki: Tudom, tudom... Szíved ártatlanságával tetted, amit tettél. Magam óvtalak meg attól, hogy vétkezz ellenem, ezért is nem nyúltál hozzá. De a bűn, attól még bűn. Aki más asszonyát tudva vagy akár tudatlanul elveszi, annak nincs élete többé! Ez az Asszonyok Elvételének Törvénye. Add vissza az asszonyt férjének! Ő egy Próféta, ha imádkozik érted, akkor életben maradsz. Ha nem adod vissza, ha nem győzöd meg az imára, akkor viszont meghalsz. Te is meghalsz, és minden meghal, ami a tied Abimelek reggel fölébredt. Összehívta házának népét: a családját és a szolgákat, majd szépen sorban elmesélte nekik a történteket. Nagy volt az ijedelem, félték az Urat. Hívatták Ábrahámot és neki szegezték a kérdést: Mit cselekedtél mivélünk? Mit vétettem én ellened, hogy rám és országomra ilyen nagy bűnt, és vele Istennek Haragját hoztad? Ha az igazat mondod, sosem történik ez meg. Mindenkor Tiszteltük a vándort és igazát, sosem bántottunk senkit. Mégis, mi volt a szándékod, hogy ezt a dolgot cselekedted? Ábrahám válaszolt: Azt gondoltam, Istentelen népek vagytok, akik nem féltek az Úrtól sem, nemhogy az egyszerű vándort tisztelnétek. Féltem, abban voltam, hogy megöltök engem asszonyom miatt. Korban van már, mégis szebb és szeretőbb mint a legtöbb asszonynép. Sára amúgy valóban a húgom, nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes valót. Atyám lánya ő, csak más anyától, így lehetett a feleségem. Amikor az Úr atyám házától messzire intett, akkor kértem meg őt, mondja rólam mindenütt, hogy én a bátyja vagyok. Abimelek válasza ez volt: Sajnálom, hogy így lett. Nem kellene félned, az Isten Emberének sosem kell félnie! Nézd, földem nyitva áll előtted. Válassz helyet, lakjál ott, ahol neked kedves! Visszaadom Sárád, sértetlenül, békével. Nem volt szándékom ellene, és ha tudom, amit tudnom kellett volna, el sem hozatom. Szándékaim és lelkem tiszták voltak, ennek bizonyságául adok nektek juhokat, szarvasmarhákat és szolgálókat is hozzájuk. Sárához pedig így szólt: Mindezek mellé adok még ezer ezüstpénzt a bátyádnak-uradnak! Te jól tudod, hogy nem bántottalak, az Úr előtt is Tiszták vagyunk, ám a veled lévők szemeit be kell valamivel takarni. Ezzel előttük is igazolva vagy. Ábrahám Próféta imával könyörgött az Úrhoz. Isten meghallgatta őt, és meggyógyította Abimeleket és népét. Asszonyai újra szülhettek: amikor Sárát elhozták, az Úr bezárta a méheket, most pedig újra megnyitotta azokat. 21. Az Úr megmondta, és úgy is lett. Az Úr ajándéka meglátogatta Sárát. Sára fogant és fiút szült. Ábrahám, az akkor már igencsak vénbe hajló ember, 100 földi évnek birtokosa, fiának az Izsák nevet adta. A nyolcadik napon, Isten Parancsa Szerint körülmetélte fiát. Sára szavai: Meglepetést és Örömet szerzett számomra az Isten. Mosolyom van Izsákon, és Végtelenbe Nyíló Szeretetem, Hitem az Úrban. Aki hallja, örüljön velem! Dicséret és Hála az Úrnak! Ki mondta volna, hogy vénségünkre ilyen ajándék érhet? Emberi léptékkel bizony senki És most itt van Izsák Jaj Uram, Köszönöm! A fiú cseperedett szépen. Ábrahám lakomát rendezett az Úr és Izsák Tiszteletére. A Köszönet mindig jár, Különös Helyzetekben pedig Különös Köszönet jár. Aki Köszönetben nem Tisztel meg, az nem Érdemel meg, az semmit sem Érdemel. Ez a megköszönni illik Törvénye. Sára látta, hogy az ő fia Izsák és Hágár fia, akit Ábrahámnak szült együtt nevetnek, játszanak. Szomorúsággal telt meg a szíve. Egyenrangúak volnának? És akkor ő is azzal a szolganéppel?

19 Így szólt Ábrahámhoz: El kell küldened azt a bestiát és a fiacskáját! Nem járja, hogy együtt nevethet, játszhat az Úrnak Ajándékával, Izsákkal! És az a szolganép sem feszíthet itt büszkén, mintha ő lenne kiváltképpen megtisztelve. Küldd el, vagy én hagylak itt! Viszem Izsákot is! Ábrahámnak nem tetszett amit hallania kellett. Két fia volt, és szívében mindkettőt Szerette. Isten ekként vigasztalta Ábrahámot: Hallgatnod kell Sárára! Fiaiad nem egyenlők, Izsákban fogják megnevezni utódaidat. De idefigyelj Ábrahám, ne bánkódj te szolgálód és másik fiad felől se. Láthatod, állom szavam. A szolgálód fiát is nagy néppé teszem, mivel ő is a te fiad. Ezt ígértem, így lesz. Ábrahám nem nagyon tudott aludni. Korán kelt, jobb az ilyesmin túllenni, és ébresztette Hágárt és fiát is. Adott nekik útravalóul kenyeret és egy tömlőben vizet. A szolgáló vállára tette a gyereket és így bocsátotta útjukra őket a pusztába bolyongani. Nem értette Hágár, csak ment csendben előre, szépen lassan a semmibe. A kenyér is, ám főként a víz gyorsabban fogyott. Veszőben volt már az erő. Ekkor fiát letette egy bokor alá. Ő maga tovább ment, de egy nyíllövésnyi távolságban megtorpant, lerogyott és visszafordulva fiára meredt. És az Úrhoz gondolt: Mit tegyek Uram?! Nem tudom nézni fiam elvesztését. Nem tudom itt hagyni sem, és nem nézni. Miért? Miért lett ez Uram?! Isten figyelte Hágárt, hallotta szavát, sőt többet: lelkének minden rezdülést. Az Úrnak egy Angyala válaszolt: Hinned kell Isten Szavát Hágár! Mi lelt téged, hogy elengeded Bizodalmad az Úrtól? Ne félj! Isten figyel, hall, lát, érez, követ, vigyáz téged és fiad. Kellj fel, vedd magadhoz fiad és viseld gondját! Az Úr ígérete van benne, hogy nagy néppé lesz nem veszik el, nem veszhet el! Isten keresett egy forrást, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyereknek. Isten Megbízható Figyelme velük maradt. A fiú szépen felnőtt a pusztában: íjas vadásszá lett. Hágár Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget. Akivel az Úr van, az a pusztában is megvan. Ezidőtájt történt, hogy Abimelek, a hely királya megkereste vezérének kíséretében Ábrahámot. Isten veled van mindenben, amit teszel. Égbe kiáltóak a te bűneid, hogy félsz és menekülsz, hogy feleséged testvérednek hazudod, de az Úr nagyon Szeret téged: Prófétának tart, agg létedre fiúval ajándékoz. Esküdj meg nekem, hogy sem engem, sem utódaimat nem hagysz el hűtlenül, hogy nem fordulsz ellenünk! Én szeretetet mutattam irántad, békében és jóban éltek itt vendégségben. És most szeretném, ha Isten Prófétája is esküt adna felém, ha biztosítana Megbízható Barátságáról. Ábrahám így válaszolt: Nincs bajom és haragom veled Abimelek. Ha kéred, megesküszöm. Ám a kutat azt add vissza nekem, én ástam és szolgáid erőszakkal elvették. Ez nem járja! Abimelek próbált védekezni: Nem hallottam erről még. Nem tudom, melyik kút, ki és mikor tette. Miért nem mondtad? Szólj, keress meg, ha bármi ilyesmi történik. Az Úr Próféta Barátja, nekem is barátom, nem teszek ellene. De amiről nem tudok, azért érte sem tehetek. Ábrahámnak tetszett Abimelek beszéde. Érdemesnek tartotta barátságra, szövetségre. Juhokat és szarvasmarhákat hozatott, hogy ajándékkal mutassa ki barátságát, bizodalmát. Azonban pár bárányt külön állított a nyájból. Abimelek rákérdezett: Miért vannak azok külön? Ábrahám ekként válaszolt: Ezt a pár juhot külön vedd át, személyesen! Az ajándékkal én jelzem, hogy elfogadom szavadat, a személyes átvétellel meg te mutatod, hogy nem vitatod, a kút az enyém. Megnézed, és visszakapom. Szövetségkötésük helyét Beersebának nevezik. Abimelek és vezére ezek után a Szövetség Örömében tértek haza. Ábrahám fákat ültetett, így emlékezve meg a Szövetségben kötött Barátságra. Majd segítségül hívta az Istent, hogy beszámolhasson a történtekről, hogy megoszthassa örömét. Ábrahám még hosszú ideig élvezte Abimelek vendégszeretetét. 22. Isten szánt még egy próbát Ábrahámnak. A Nagyoktól Nagyot kér az Isten, hogy aztán Nagyban is jutalmazhasson. Ez a Nagyoknak Törvénye. Ha nincs bajod, próbád semmiben, akkor Semmi vagy. Ha küzdesz, mert próbál épp az Isten, akkor Valaki vagy. Ha minden jól megy, imádkozz valami Érdemesért! Ha nehézkes az élet, akkor pedig Hála jár az Úrnak, az Érdemesnek, a Próbára Jónak tartónak. Ez a Próbák Törvénye. Ábrahám, Ábrahám! szólította az Isten. Vagyok Uram, ímhol előtted jelentkezett. Kérésem van hozzád, mert döntést hoztam. Figyelj, és amit mondok, azt tedd akként, pontosan. Tudom, hogy nehéz, de bízz bennem, okkal mondom, mint mindig és mindent kezdte az ÚrIsten. Vedd fiadat Izsákot, akit mindennél jobban szeretsz. Őt kérem

20 most tőled, nem kevesebbet! Elküldelek Morija földjére, mutatok majd ott egy hegyet, és te égőáldozatként ott nekem adod a fiad. Ezt kérem most, ezt kell tenned. Ábrahám gondolataiba szomorodott, ám szívében élt a Hit, az Isten iránti bizodalom. Másnap reggel korán kelt. Hívatta két szolgáját és ébresztette fiát, Izsákot. A szolgák fát hasogattak az égőáldozathoz, ahogyan meghagyta nekik Ábrahám. Miután megvoltak, összepakoltak és elindultak a hely felé, amit az Úr megnevezett. Túl voltak már két napon, amikor a harmadikon Ábrahám fejét felemelve, messziről meglátta a hegyet. Ábrahám ekkor maradásra intette a szolgákat. Innen ketten megyünk imádkozni, ahogyan az Úr kérte. Ti maradtok, visszavártok e helyen. A fát Izsák vállára tette, a tüzet és a kést Ábrahám vitte így mentek egymás mellett. Izsák érdeklődve fordult apjához: Atyám! Mondd fiam! fogadta Ábrahám. Viszünk fát, és van tüzünk, de hol a bárány? kérdezte a fiú. Isten majd gondoskodik bárányról fiam És mentek tovább szépen, egymás mellett, csendben. Megérkeztek. Ábrahám először megépítette az oltárt a hozott fából. Majd csendre intette a fiát, felültette az oltárra és megkötözte ott. Készen voltak megtenni az Úrnak óhaját. Ábrahám a késért nyúlt, hogy feláldozza fiát az Istennek miközben odabenn, lelkében, mélyen imát mormolt. Ábrahám, Ábrahám! kopogott le Isten szava a magaslatból. Vagyok Uram, itt vagyok előtted. Nem kell bántanod fiadat!!! Nem akarok, nem akartam ártani Izsáknak. Kedvem szerint van, és ígéretem is van benned. Csak látni akartam, elfutsz-e hazugul vagy kiállod próbám, és bármily nehéz is, vállalod sorsom, követésem. Te fiadat sem tagadtad meg tőlem. Igaz vagy Ábrahám. Ábrahám nem szólt, csak szívében köszönt. Az Úr ezt is hallotta, tisztán. Sietett eloldozni fiát, magához ölelte, szerette. Amikor Ábrahám fölemelte szemét egy kost látott meg szarvánál fogva volt beakadva a bozótba. Odasietett, megkötözte, az oltárra tette és imádság közepette feláldozták az Úrnak. Az Úr gondviselése volt a hegyen. Az Úr hangja ismét szólt az Égből: Szövetségem van veled Ábrahám. Most azt megerősítem, de tovább is megyek: eddig szavam volt benned, jövődben most pedig esküm lesz, Esküszöm és ön-ön magamra, hogy mivel ily Szeretetet mutattál felém, hogy ezt cselekedted, hogy fiadat, Izsákot sem tagadtad volna meg tőle, ezért gazdagon, örökösen megáldalak téged, környezetedben és jövődben is. Mondottam és úgy lesz: utódaid sokan lesznek: mint csillag az égen, mint fűszál a gyepen. És erő lesz bennük, az Úr Ígéretének Ereje: elfoglalják, uralva vigyázzák majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a Föld minden népe Ábrahám és Izsák ezek után visszatértek a szolgákhoz. Együtt indultak onnan vissza Beersebába. Ábrahám ott is maradt, így Beersebába érte a hír, hogy családját Áldás érte. Testvérének, Nachornak fiat szült felesége, Milka. Ábrahám testvérének így főágon nyolc családja volt már: Uco (az elsőszülött), Busz, Kemuel (Aramnak atyja), Keszed, Hászót, Pildás, Jidláf és Betuel. Nachornak volt egy mellékfelesége, Reuma. Így, e mellékágon volt még négy családja neki: Tebach, Gacham, Tachas és Maacha. 23. Sára életének esztendei százhuszonhétben voltak mérhetők, amikor végleg lehunyta szemeit. Hebronban halt meg, Kánaán földjén. Ábrahám búcsúztatta Sárát, elkezdte Sáráért a gyászszertartást és a siratást. Ekként szólt Ábrahám a hetitákhoz: Jöttment vendég vagyok csak köztetek. Sírhelyet kérek most tőletek, hogy Sárám eltemethessem. A hetiták így válaszoltak Ábrahámnak: Urunk vagy, Istennek Legfőbb Embere nem vagy jöttment, meg vagyunk Tisztelve ittléted által. Temesd csak el Sárád legjobb sírhelyeink között, választásod szerint. Egy lelket sem találsz, aki megtagadná Tőled földjét, sírját, hogy oda temethesd Sárád. Ábrahám meghajolt a hetiták Szeretőn Megbízható Tisztelete előtt. Majd folytatta szavát: Köszönöm nektek engedelmes szavaitok! Akkor még egyhez kérem segítségeteket: járjatok közbe földi uratoknál, Efronnál, Cochár fiánál, hogy a birtokai szélén fekvő Makpelá barlangot, ami az övé, engedje át nekem. Nem ingyen kérem, teljes áron fizetném ki, jelenlétetekben. Efron ott volt épp népe között, hallotta Ábrahám kérését és népe válaszát. Ott, mindenki előtt, előállott és felelt ő is Ábrahámnak: Nem úgy van az uram! Népem jól mondja, hallgass csak meg engem A telket én neked fogom ajándékozni, és a barlangot is, ami rajta van. Itt mondom honom lakói előtt. Tiéd az, vedd, és temesd el ott nyugalomban Sárád. Ábrahám ismét meghajolt a nép, és most már földi ura, Efron előtt is.