Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola"

Átírás

1 2015. december 4. szám VIII. évfolyam Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola Miről olvashatsz? Ez történt Megkérdeztük a kájonisokat Talentumok Irodalom-Colţ literar Zene Kamasz- panasz Életutak Önkéntesek SzakMa

2 Az időjárás a bolondját járatná velünk? Ebben az időszakban, advent majd karácsony során, az emberek megpróbálnak kicsit változni, próbálnak jobbaknak lenni. Többet törődnek magukkal, másokkal, kitakarítják otthonaikat, de szívüket és lelküket is, és igyekeznek szeretni. Majd az év véget ér. Az igazán jó csak az lenne, ha ezt a magatartást egész éven át folytatni lehetne. Az ünnepek szigorú velejárója a hó lenne, nyilván ti is tűkön ülve vártátok, hogy csak egy kis havazás jöjjön már, hiszen a karácsony nem az igazi hó nélkül. De az időjárás, mintha csak a bolondját járatná velünk, hisz bizonyára ti is észrevettétek, előfordult, hogy a nap olyannyira sütött, hogy inkább egy tavaszi délutánnak felelt volna meg, mintsem decemberinek. Volt, hogy az apró kis pelyhekből szőtt hófehér szőnyegen át ballagtunk iskolába, mely a nap végére, mintha ott sem lett volna, eltűnt. Pedig nagy szükségünk volna rá a karácsonyhoz! Hátha az új év majd elhozza a várva várt havazást is! E havi újságunkban a megszokott rovatok mellett a Diáktanács karácsonyi programjairól olvashattok, ugyanis december hónap folyamán megrendezésre került a karácsonyi osztálydíszítő verseny és a karácsonyi filmklub, és megvolt az év végi, ünnepi karácsonyi műsora is az iskolánknak, valamint a Szabálytalan szabályok az élethez című előadássorozat első bemutatója is. Több interjú is készült, ezeket is figyelmetekbe ajánljuk, meg persze az összes cikkünket. Olyan rovat is folytatódik, amelyre még az idei tanév lapszámaiban nem került sor. Tartalmas olvasást kívánok minden kedves olvasónknak. Boldog új évet, sok sikert, egészséget, kitartást kíván a Kájoni Diáktanács! :) Laczkó Nóra, X.D X.C - 2 -

3 Ez történt Schimb de experiență în cadrul proiectului Să comunicăm în limba română În data de 26 noiembrie 2015, un grup de 18 elevi din clasele terminale, selectați în proiectul Să comunicăm în limba română, a vizitat Liceul Tehnologic Liviu Rebreanu din Bălan. În cadrul acelei întâlniri, elevii au interacționat în limba română cu elevii clasei a XII-A, în vederea îmbunătățirii competențelor de comunicare în limba română. Programul educativ, desfășurat sub îndrumarea profesorilor de limba și literatura română de la cele două licee, a avut două părți importante. Prima parte a activității s-a realizat într-o sală de clasă, iar a două parte într-un cadru nonformal, în afara spațiului instituțional. Ora de comunicare a debutat cu un joc didactic de cunoaștere, prin intermediul căruia s-a creat o atmosferă destinsă, emoțiile inițiale dispărând astfel. Rezolvarea unui text la prima vedere, structurat după cerințele examenului de bacalaureat, a reprezentat momentul următor al activității de la clasă. Munca în echipe mixte a înlesnit comunicarea, astfel elevii maghiari au fost ajutați de elevii români în clarificarea sensurilor unor cuvinte, precum și în formularea corectă a enunțurilor. A doua parte a programului didactic s-a desfășurat în afara spațiului școlar, într-o ambianță plăcută. Elevii celor două licee s-au așezat la mesele unui restaurant, discutând despre teme diverse, liber, fără emoții. Noua situație comunicațională, realizată prin intermediul activității nonformale, a facilitat dialogul elevilor maghiari cu elevii români, contribuind la exersarea limbii române şi la activizarea vocabularului pasiv al participanţilor. Mulțumim doamnei dr. Nemeș Cristina, profesoară de limba și literatura română la liceul gazdă, pentru colaborare și pentru sprijinul acordat, dând dovadă de măiestrie și un deosebit tact pedagogic în derularea programului interetnic. Din feedback-ul participanților reiese că schimbul de experiență educațional a fost util, întrucât elevii maghiari apreciază această modalitate de exersare a limbii române. În continuare, redăm spre exemplificare opiniile unor elevi participanți la proiect, cu privire la programul educativ desfășurat la Bălan: Activitatea cu elevii clasei a XII-A de la Liceul Tehnologic Liviu Rebreanu din Bălan, a fost foarte utilă. Când am ajuns la școală, am fost întâmpinați cu drag de cei de acolo

4 Prima parte a activității s-a desfășurat într-o sală de clasă, unde ne-am așezat la mese, formând grupuri mixte. Ne-am prezentat, apoi am rezolvat un test elaborat după cerințele de la examenul de bacalaureat. În a doua parte a activității de socializare ne-am străduit să aflăm despre colegii noştri mai multe informații, chiar dacă întrebările și răspunsurile noastre erau uneori stângace și incorecte. Elevii din școala gazdă au fost prietenoși și ospitalieri. Spre finalul întâlnirii, am stabilit că ne vom mai întâlni și cu alte ocazii. Ne bucurăm mult că am avut oportunitatea să participăm la un astfel de program. Kézdi Aretta, Imre Elektra XII.B Orele de comunicare în limba română desfășurate la Bălan au fost utile. Fetele cu care am discutat, ne-au ajutat să ne exprimăm corect în limba română. Vom ține legătura cu ele pe facebook. Péter Adél, György Emőke XII.D Acest schimb de experiență ne rămâne ca o amintire plăcută. Atât băieții, cât și fetele cu care am realizat mici conversații au fost înţelegători și drăguți, ne-au ajutat să ne exprimăm mai uşor în limba română. Am vorbit despre diverse teme de exemplu, școala, bacalaureatul, planurile de viitor, petrecerea timpului liber. Szabó Lehel XII.C, Demeter Anasztázia XII.E La început am avut emoții, dar fetele cu care am lucrat în echipă au fost drăguțe. Atât prin rezolvarea exercițiilor, cât și comunicând cu ele am însușit cuvinte noi în limba română. Minutele de comunicare desfășurate în afara sălii de clasă, într-o ambianță plăcută, au fost extrem de utile. Imre Bernadett, Imre Gyöngyvér XII.E Mi-ar plăcea ca acest program să aibă continuitate, să ne mai întâlnim cu elevii din Bălan, în vederea dezvoltării competențelor de comunicare în limba română. Lacz Izabella XII.C dr. György Géza-Árpád,Kiss Csilla tanárok

5 Erőszak, bántalmazás, bullying A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a Családon belüli erőszakkal foglalkozó osztálya és Tanácsadó központja az idén második alkalommal szervezte meg az Erőszakmentes napokat november 25. (a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja) és december 10. (az Emberi jogok nemzetközi napja) között. A családon belüli erőszak, habár még mindig tabunak számít, létezik, és az első lépés a megszüntetéséhez vezető úton, ha nyíltan beszélünk róla. Részt vettem a Normalitás ünneplése című rendezvény keretén belül egy kerekasztal megbeszélésen, ahol arra hívták fel a figyelmünket, hogy társadalmunkban sokkal többen érintettek ez ügyben, mint gondolnánk. Ekkor jött az ötlet, hogy beszéljünk erről iskolánk falai között is. Először Tőkés Éva pszichológus kolléganőmhöz fordultam, aki szívesen fogadta a kezdeményezést, majd a Diáktanácshoz, amely úgy döntött, hogy csatlakozik a programhoz egy ismeretközlő előadással, amelyre Benedek Noémit hívtuk meg a fent említett intézmény képviseletében. A Diáktanáccsal közösen hasonló beszélgetéseket, előadásokat, tájékoztatókat tervezünk olyan, a valós élet problémáit érintő témákban, amelyeket szakóra alatt csak érinthetünk, de érdemesnek tartunk bővebben tárgyalni. A diákokkal folytatott közös ötletbörzén az előadások keretcíme Szabálytalan szabályok az élethez lett. A december 11.-én 12 órától a Multimédia teremben tartott bemutató során Benedek Noémi tisztázta az erőszak formáit: beszélhetünk verbális, fizikai, kapcsolati, cyber-bullying-ről, iskolai erőszakról. Kitért arra, hogy a gyerekek 25-32%-a tapasztal ilyen jellegű bántalmazást, gyakran a bántalmazó maga is bántalmazott a saját családján belül. A legtöbb esetben viszont nem tudjuk, mi a teendő, hogyan lehet megszüntetni a kialakult helyzetet. Beszélj valakivel! Bántalmazás áldozatának lenni nem szégyen, egy állapot, amit a lehető leghamarabb meg kell szüntetni. Kivel lehet beszélni? Baráttal, szülővel, tanárral, pszichológussal, s végül, ha életveszélyben vagy, hívd a segélyvonalat (112) mondta a pszichológusnő. Az iskolai erőszak ellen ajánlott valamelyik stratégiát használni: elkerülés, figyelmen kívül hagyás, humor, közönyösség, határozottság ( Hagyj békén! ), barátok keresése. A családon belüli erőszaknak is több fajtája van: fizikai, verbális, szexuális, elhanyagolás. Itt is érvényes a szabály: Beszélj róla! Ne érezz bűntudatot, ne okold magad mert a bántalmazó igyekszik elhitetni veled, hogy te tehetsz róla, hanem beszélj róla, ez nem titok: bűncselekmény! Ha otthon veszélyben vagy, ajánlott néhány óvintézkedést tenni: konyhától, fürdőszobától távol maradni, olyan helyiségben ajánlott tartózkodni, ahol van a külvilág felé ajtó vagy ablak, életveszély esetén hívni kell a segélyvonalat. Ha nincs közvetlen életveszély, de a bántalmazás folyamatosan fennáll, Hargita megyében hívható a magyar nyelvű segélyhívó, ahol eligazítást tudnak adni. Az erőszak egy másik nagyon elterjedt formája ami nem olyan látványos, mint a fizikai bántalmazás nyomai habár az agresszor gyakran arra is figyel, hogy ne hagyjon jól látható nyomokat a verbális bántalmazás. Gyerekként nehéz kilépni ebből, így a belső megerősítés vezethet megoldáshoz

6 Koncentrálj arra, hogy mit csinálsz jól, a többi emberre. Ne hibáztasd magad, légy büszke magadra minden embernek vannak pozitív tulajdonságai még akkor is, ha időnként nem érzékeli őket. Ne akard kontrollálni az agresszor viselkedését, csak a sajátunkat tudjuk! Nincs egy egységes recept, ki kell próbálni, hogy az adott esetben milyen technika használható. Stop the Violence or i ll kill you! Bartis Erika tanárnő Karácsonyi osztálydíszítő verseny Az adventi időszakban, a karácsony közeledtével egy kicsit mindenki elkezd jobban odafigyelni a másikra, több törődést és szeretetet nyújt társainak, mint az év többi napján, hisz a karácsony a szeretet ünnepe, az advent a karácsonyra való készülődés. Diáktanácsunk idén is megrendezte (hatodik alkalommal) a már hagyománnyá vált Karácsonyi osztálydíszítő versenyt, mely, mint már kiderült, kiváló lehetőséget nyújt minden osztály, és a hozzá tartozó minden egyes diák számára, hogy valamit tegyen a közösségéért, hogy kimutathassa kreativitását, törődését és szeretetét. Nagyszerű csapatépítő tevékenység, ugyanis elképzeléseink szerint az osztály minden tagjának tennie kell valamit azért, hogy egy egységes kerek egész legyen a végeredmény. A feldíszített osztályok szívmelengető, karácsonyi hangulatot varázsoltak az egész iskolába, így a diákok is szívesebben tartózkodtak úgy az épületben, mint termeikben. Versenyünk ez évben is sikeresnek bizonyult, ugyanis összesen 16 osztály nevezett be, melyből egyet sajnálatos módon ki kellett zárnunk, mivel az nem felelt meg a verseny, az iskola szabályzatának. A zsűritagoknak így is roppant nehéz dolga volt a döntést illetően, sokáig gondolkodtunk, míg sikerült felállítanunk a végső sorrendet. Hiszen voltak, akik énekkel, zenével vártak bennünket, mások üzenetet hagytak nekünk, láthattunk mesés adventi koszorúkat: és díszes, ötletes karácsonyfákat is

7 A legtöbb teremben találtunk valamit, ami különleges, vagy egy szép rajzot, vagy egy ötletes díszítő elemet, vagy épp az ajtójukra tettek valami szép, ötletes díszítést. Viszont van pár olyan osztály, amely mindenképp említésre méltó, ugyanis ők időt és energiát nem sajnálva, minden erejüket és kreativitásukat felhasználva teljesen átalakították osztálytermüket, nem csoda, hogy ők lettek a díjazottak. Ezen osztályok egyike a X. A, amely a bölcsesség és tudás termeként tárult elénk, amit már az ajtón levő bagoly is jelzett. Itt minden padon egy bölcs idézetet olvashattunk, a karácsonyfájuk is könyvekből készült, az ablakokról kis papírból készült baglyok figyelték a termet, a bennünket fogadó diákok pedig azt is elárulták, hogy van egy saját osztályhimnuszuk is, amit le is játszottak nekünk, míg mi az apró részleteket is megfigyeltük. Említésre méltó a X.C osztály is, mely a minyonok varázslatos karácsonyába engedett betekintést nyerni. Ebben a teremben minden a kis sárga mesehősökről szólt. A táblára saját nyelvükön fel is írták az osztály kis minyonjainak történetét, melyet persze le is fordítottak nekünk, hogy megértsük. Egy csodálatos terem volt, melyből kilépve máris visszamentem volna, hiszen olyan jó érzés volt egy ilyen mese részesévé válni. A zsűri tíz kritériumban pontozott, hogy mennyire kreatív, eredeti, munkát igénylő, hagyományos, hangulatos, díszes, esztétikus, mesés, télies, karácsony szellemiségét kifejező a díszítés. A díjazott osztályok: X.A Legkreatívabb, legmunkásabb, legbölcsebb díszítésért

8 X.C Legeredetibb, legmesésebb díszítésért. IX.D Legtéliesebb, legdíszesebb XII.D Leghangulatosabb, leghagyományosabb IX.A Legesztétikusabb díszítésért

9 Dicséretben részesült: IX.C osztály X.B osztály A többi osztály: X.D, IX.E, XII.B, XI.A, XI.E, X.B, XI.B, IX.B részvételi oklevélben részesültek. Célunk, mint mindig, ez alkalommal is az volt, hogy a diákok jól érezzék magukat, megmutassák kreativitásukat, ráhangolódjanak a karácsonyi ünnepekre. Reméljük, ezt sikerült is megvalósítanunk, és sikerrel zárhatjuk a 2015-ös évet. Laczkó Nóra, X.D Karácsonyi filmklub Diáktanácsunk ebben a hónapban rendezett filmklubján, szem előtt tartva a közelgő ünnepeket és a karácsonyi várakozást, a Polár Express című animációs filmecskét tűzte ki vetítésre. Robert Zemeckis filmje iskolánkban is roppant nagy sikernek örvendett, ugyanis rendkívül nagy létszámmal gyűltünk össze a multimédia teremben, a film pedig mindenkit magával ragadott. Nekem is nagyon tetszett, annak ellenére, hogy láttam már párszor, hiszen minden alkalommal valami újat véltem felfedezni benne, és valami nagyszerű karácsonyi melegség járja át szívem a hatására. Arra biztat, hogy higgyünk rendületlen. A film főhőse egy mindössze tíz éves kisfiú, aki fiatal kora ellenére már nem hisz a Mikulás létezésében. Karácsony éjjelén viszont házuk előtt hatalmas zajjal egy vonat áll meg. Ez a Polár Express, mely a kisfiúval és a többi pizsamás utasával együtt az Északi-sarkra siet, ahol a Mikulással és manóival találkoznak. Főhősünk a Polár Expressel megtett útja során megtanul hinni, bízni, szeretni és még új barátokra is szert tesz. Laczkó Nóra, X.D - 9 -

10 Karácsonyi előadás Szokáshoz híven, idén is, án megrendezésre került a karácsonyi előadás, melyet iskolánk diákjai adnak elő nagy örömmel, évről-évre. Az előadás kicsi ízelítőt ad a karácsony hangulatához. Tanárok irányításával jött idén is létre ez a kis műsor. Sárossy Gabriella, magyar szakos tanárnőnek, Balog Olga, hittan szakos tanárnőnek, és Glodeanu Cristinel aligazgató úrnak tartozunk köszönettel, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg az előadásunk. Az előadáson iskolánk minden tanára kíváncsian vett részt, mint az ezelőtti években is, és érdeklődő szemekkel, mosolygós arcokkal nézték a kis előadást, de a diákok közül is sokan eljöttek, akiket érdekelt diáktársaik fellépése. Sükösd Annamária igazgatónő nyitotta meg az előadást köszöntő beszédével. Ezt követte Sárossy Gabriella tanárnőnek a csoportja egy verses-zenés összeállítással, meg néhány levél felolvasásával, amelyeket gyerekek írtak az angyalnak. Erre a műsorra osztálytársaimmal: Simon Vivien, Kulcsár Timea, Rodé Elvira, Jakab Blanka, Bíró Tünde X.A és évfolyamtársainkkal: Bogos Orsolya,Nagy Orsolya X.B, Bucur Jácinta, Nagy Krisztina, Péter Bernadett X.C, Laczkó Nóra X.D készültünk fel. A zenét Lakatos Nóra (énekes), János Zsombor (gitár), Silló Róbert (zongora) XII.A, Molnár Norbert (hegedű) XII.E diákok szolgáltatták. Majdnem minden nap próbáltunk. A tanárnő tartotta össze a kis csapatot, segített a szövegek hangsúlyozásában, meg sok más dologban is. Mindig, ha kérdezi, hogy kikre számíthat verset mondani, előadáson részt venni, mi mindig jelentkezünk. Ránk számíthat, mert nemcsak, hogy a próbák telnek jól, de tanulunk is minden alkalommal valami újat. A mi műsorszámunk után a kolindálók következtek: Tompea Ramona, Részeg Gabriella, Ungureanu Nicoleta XI.F, Kelemen Alpár X.D, Holló Piroska XII. D, zenészkísérők: Kacza Zsolt ( iskolánk volt diákja),silló Róbert XII.A, Molnár Norbert XII.E. Ők Glodeanu Cristinel aligazgató úr felügyelete alatt próbáltak az előadásra. Az előadás harmadik mozzanatát Balog Olga hittan tanárnő által szervezett színdarab, A kis gyufaárus lány, Andersen meséjének átdolgozása képezte, amelyben IX., XI. és XII. osztályos diákok vettek részt

11 Úgy gondolom, hogy a tavalyhoz hasonlóan, idén is jól sikerült az előadásunk, tetszett a jelenlevőknek, hiszen a tanárok, diákok arca is ezt tükrözte. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, bár, mivelhogy mi kezdtük, eléggé izgultunk. De nem is kell mondanom, hogy minden félelmünk elmúlt, amikor elkezdtünk szavalni, olvasni. Jövőre is részt szeretnénk venni, mert úgy érezzük, nincs szebb, mint örömöt szerezni másoknak. Szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a lelkes figyelmet! Remélem, mindenkinek kellemes ünnepekben volt része! Simon Anita, X.A A kis gyufaárus lány A karácsonyi műsor színdarabja A történet egy szegény kislányról szól, aki az édesapja szívtelensége miatt még Karácsonykor is kénytelen kimenni a hideg utcára gyufát árulni. A kislány próbálkozása során sokféle emberrel találkozott, de mivel nem tudta eladni az áruját, nem mert hazamenni, így megfagyott, és felköltözött az égbe a nagymamájához. Nekünk, szereplőknek, az első feladatunk az volt, hogy megértsük az adott szerep mondanivalóját. Először kicsit nehezen ment, de aztán belerázódtunk, és sikerült december 18-án előadni a darabot. Minden nap nagyon sokat gyakoroltunk, keményen dolgoztunk, hogy egy kis szeretetet juttathassunk közönségünk szívébe, és rámutassunk arra, hogy a Karácsony nemcsak a fáról és az alatta lévő ajándékkupacról szól, hanem a kis Jézus születéséről, a szeretetről és az összetartásról is. Voltak nehézségeink, de türelmesek voltunk és megoldottuk. Sajnos, csak az előadás előtt tudtunk a színpadon próbálni, mert foglalt volt, ezért mindig más-más osztályteremben készültünk. Aztán eljött a nagy nap, mindenki ideges volt, izgult, és vártuk, hogy már túl legyünk rajta. Tíz órától megtartottuk az utolsó próbát, átöltöztünk és átmentünk a Kós Károly dísztermébe, az előadás színhelyére. Nem mi voltunk az elsők, így megnéztük a másik két műsorszámot, s azután következtünk mi. Mindenki tudása szerint alakított, és én úgy érzem, elértük a célunkat Csók Annamária, XI.B

12 Szereplők: Narrátor: Bucur Timea XII D Gyufaárus lány: Opra Cintia IX C Suhanc: Szőcs Antal IX D Apa: Tiron Ábel XI B Hölgy: Cilip Júlia Orsolya XI B Gyerek: Bejan Andrea XI B Szavalt: Bogos Mária Orsolya X B 1. Polgár: Bene Szabolcs XI B 2.Polgár: Szőcs Arnold XI B 3.Polgár: Kajcsa Antal XI B Mária: Csók Annamária XI B József: Gál Csongor XI B Ének: Holló Piroska XII D Kórus: Antal Orsolya IX C Antal Angyalka XII D Blága Lilla Dorottya XII D Császár Márta XII D Holló Piroska XII D Köszönet a szereplőknek és mindazoknak, akik támogatták a munkánkat. Balog Olga tanárnő Megkérdeztük a kájonisokat A mostani rovatban arról kérdeztem diáktársaimat, hogyan vettek részt a karácsonyi előkészületekben, beneveztek-e a karácsonyi osztálydíszítő versenyre, volt-e adventi koszorújuk, és vettek-e részt a karácsonyi filmklubon, amin a Polar Express című animációs film került vetítésre. Az én osztályom karácsonyi zenével, őrangyalozással, meg az osztály díszítésével teremtette meg a karácsonyi hangulatot. Beneveztünk a díszítő versenyre. Nagyon élveztük, nekem személy szerint nem volt részem eddig osztálydíszítésben, de szerencsére most adódott alkalom, hogy részt vegyek benne a saját osztályközösségemmel. Volt adventi koszorúnk, aminek az elkészítésében a vallás tanárnőnk segített, amit köszönünk neki. Én személy szerint nem voltam a filmklubon, mert én már láttam a filmet. Opra Cintia,IX.C A mi osztályunk nagyon aktív volt, mindenki nagyon várta, hogy szépbe öltöztessük az osztályt. Természetesen beneveztünk, nagyon örültünk ennek a lehetőségnek. Igen, még adventi koszorút is készítettünk a vallás tanárnő segítségével. Én sajnos nem tudtam elmenni a filmklubra. De nagyon jó volt, mert az osztállyal azelőtt néztük meg ugyanazt a filmet. Így mi sem maradtunk ki belőle Antal Orsolya,IX.C

13 Voltam a filmklubon és nagyon tetszett a film, nagyon hangulatos volt és tetszett, hogy az ünnephez kapcsolódó filmet néztünk. Az osztályomban volt adventi koszorú, mellyel a termet hangulatosabbá tudtuk tenni. Az én osztályom nagyon sokat dolgozott az osztálydíszítő versenyre, mindenki bekapcsolódott a munkába, volt, aki jobban küzdött az eredményért, hogy az osztály a kiválasztott témánk, a minyonok történetének megfeleljen. Kisebb vitákkal, de szorgos munkával az osztályom nagyon szépen fel lett díszítve, melyre a legeredetibb, legmesésebb díszítésnek megfelelő díjat kaptuk. Szabó Erika, X.C Az osztályom mindegyik tagja nagy örömmel, határozottan, jobbnál jobb ötletekkel állt elő az idei osztálydíszítő versenyre. Nagy volt az összhang, ami segített abban, hogy tervünket megvalósítsuk. Adventi koszorúnk is volt, amit az osztály közösen készített, díszített. Természetesen beneveztünk idén is a versenyre, melynek eredményeként megnyertük a legkreatívabb, legmunkásabb, legbölcsebb díszítésnek kijáró díjat, melyet büszkén vehettünk át az erre a célra tartott négyszögben. A filmklubon sajnos nem voltam, de hallottam, hogy nagyon jó filmet vetítettek, sokan voltak és jól érezték magukat." Sándor Lídia, X.A Az osztályunk is feldíszítette a termet, mind eddig minden évben. A díszítésünk témája a négy évszak volt, amit a négy falon kiviteleztünk, és amit egész évben meg szeretnénk tartani. Idén sajnos nem volt adventi koszorúnk, de reméljük, hogy jövőre lesz. Én sajnos személy szerint nem voltam a filmklubon, de a Diáktanács gyűlésen hallottam, hogy egyre jobban működik ez a tevékenység." Sandu Nicoletta, XI.D Igen, beneveztünk a versenyre. Készítettünk színes papírból kis csizmákat (igaz, hogy a tavaly is ezekkel díszítettünk, de mivel nagyon jól sikerültek, az idén is felhasználtuk őket), amelyekbe beírtuk a nevünk padtársak szerint, ezeket a tábla fölé helyeztük el, vágtunk hópelyheket, ablakdíszt készítettünk és égőkkel, gömbökkel díszítettük körbe a táblát. Volt adventi koszorúnk is. A filmklubon nem vettem részt. A XI.E egyik tanulója Igazából nem neveztünk be a díszítő versenyre, mivel nagy az osztályunk és sok dísz kellett volna. Így mindenki eldöntötte, hogy inkább nem. Sajnos nem volt adventi koszorúnk, de nagyon szerettük volna, hogy legyen. Nem voltam a filmklubon, mert más dolgom volt sajnos. Hallottam, hogy jó volt és sajnálom, hogy nem voltam, de a következőn mindenképp ott leszek." Ungurean Nicoleta,XI.F Közösen készítettünk adventi koszorút és próbáltuk hangulatosabbá varázsolni az osztályunkat. Igen, a díszítőversenyre is beneveztünk. A filmklubon meg sajnos nem voltam." Both Fodor Timea,XII.B Kérdezett: Both Emőke, X. C

14 Talentumok Bucur Timea A nevem Bucur Timea és Csíkszeredában élek. Jelenleg turisztika szakon vagyok utolsó éves tanuló. Hobbim a szavalás, olvasás. Gyakran veszek részt szavalóversenyeken. A legutóbb az iskolánkban rendezett IRIS Őszi szavalóversenyen vettem részt, amelyre két verssel kellett készülni. A verseny iskolai szakaszán első helyet értem el, aminek köszönhetően részt vehettem a városi szakaszon is, amelyen a második lettem. Kilencedik osztályban, amikor hallottam, hogy lesz szavalóverseny az iskolában, nagyon örültem, mert kezdetben egyáltalán nem számítottam rá, hogy középiskolában is rendeznek majd versenyt, szerencsére kellemesen csalódtam. Az itteni éveim legelső szavalóversenyét, az Őszi szavalóversenyt megnyertem a nagy létszámú versenyző ellenére is. Mindenkinek ajánlom ezt a versenyt, aki kicsit is vonzódik a versekhez, ha nem is nyer első alkalommal, a sok gyakorlás majd biztosan meghozza a gyümölcsét, értékes nyereményekben részesülhettek, és a versenyeken új barátokat is szerezhettek. Én legelőször általános iskolás koromban jelentkeztem egy szavalóversenyre, amelyen ugyan nem nyertem, de nagyon megtetszett és azután minden versenyre elmentem. Kezdetben én se voltam jó benne, sok versenyre el kellett menjek, hogy lássam milyen egy jó szavalás. A magyartanárom ritkán adott egy-egy tanácsot, hogy mit mondjak másképp. A régi iskolámban évente két versenyt szerveztek, és körülbelül hatodik osztályos koromban kezdtem el díjakat nyerni. Az egyik ilyen szavalóverseny után, amelyen elég tehetséges diákok vettek részt, különdíjat kaptam, és akkor mondta azt nekem az osztályfőnököm, hogy Végre áttörtél! - amit nagy elismerésnek tartottam akkor is, pedig csak később tudtam meg, hogy színművészeti főiskolára járt. Ekkor szavaltam József Attila Ködből, csöndből című versét. A legrégebbi oklevelem november végéről van, amely egy harmadik díj volt az Ady Endre szavalóversenyen. Majdnem minden versre emlékszem, amit idáig megtanultam, és sokat el is tudnék újraolvasás nélkül is mondani. Sosem szerettem közkedvelt, sokat hallott verseket szavalni, mert úgy érzem, hogy azokba egy idő után már belefárad a közönség. Én mindig valami újat szeretnék átadni a közönségnek, vagy valamit másképp, úgy, ahogy még nem hallották, persze ez mindig nehéz és sosem lesz tökéletes. Ezért van az, hogy néha több időt töltök verskereséssel, mint amennyit a megtanulásával és kidolgozásával. Ha kapok olyan verset, ami első olvasásra már megfog, akkor akár néhány elolvasás után is tudom kívülről, mindegy, hogy hány szakaszos. A legjobb példa erre a Kényszerleszállás című vers Szilágyi Domokostól, amit a legutóbbi IRIS versenyre tanultam meg egy este alatt

15 Nyolcadikos koromban részt vettem egy szavalóversenyen, amelyen megnyertem az első díjat, és ennek köszönhetően felléphettem a szavalatommal a Role zenekar jótékonysági estjén. Az iskolai szavalóversenyen kívül, tizedikben még részt vettem az Isten kezében! szavaló versenyen is, amit a Segítő Mária Gimnázium szervezett és különdíjat értem el. A megszokott költészet napi versenyen és az Isten kezében szavalóversenyen kívül még részt vettem a legelőször megrendezett Csíki Versünnepen, amelynek szervezői anyaországi magyarok voltak, ezen a versenyen a közel 45 fős mezőnyben második helyezést értem el. Ezenkívül még megnyertem egy meghívót a harmadik Székelyföldi Verstáborba, ami egy 10 napos képzés, legfőbbképp anyaországi verstáborosok vettek részt. Beszédgyakorlatokat végeztünk Jónás Sándorral, a Hír TV bemondójával, légző gyakorlatokat végeztünk Milus Mariannal, elemeztünk és szavalásokat tökéletesítettünk Kubik Anna Kossuth díjas színésznővel és Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színésszel. A táborban különböző előadásokat lehet hallani a táncról és Misztrál, Role és más fajta koncertek is szoktak lenni. Minden másodnap kirándulás volt, de persze a kirándulónapokon sem maradhattak el a tréningek. A tábort ünnepi gálaműsor zárja mindig, amit a táborozók adnak elő. Az ötletgazda és a Verstábor szíve is egyben Varga Sándor, aki támogatja a táborozókat és lelket önt beléjük. A verstábor idén annyiban újult, hogy a meglévő programok mellett még táncot is tanultunk és előadtuk a gálaműsoron. A verstáborról minden évben készül egy film, amely megtekinthető az interneten. A táborban sokat fejlődtem, és a Kossuth rádióban való interjúadásom által meghívást kaptam a szegedi Baka István vers-, énekelt vers - és prózamondó versenyre, amely három napot foglalt magába, és a verseny után a szakmai zsűrivel műhelymunka volt. A zsűriben volt Orbán György előadóművész, Balog József szerkesztő-riporter, a MASZK Egyesület elnöke, Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesülete elnöke, Wiegmann Alfréd, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke. Ennek köszönhetően már idén másodszor vehettem részt ezen a versenyen. A második Csíki Versünnepen első helyezést értem el, idén pedig második lettem. A harmadik Csíki Versünnep műsorát a Székesfehérvári TV híradójában is közvetítették, továbbá két szavalatom megtekinthető a youtube-on is. A zsűri tagja már másodszor volt Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín színművésze, aki az ötödik Verstábor táborcsinálók csapatának előadását rendezte, amiben én is részt vehettem. Mi, táborcsinálókként, már egy magasabb szintet elértünk, ezért külön előadást szerveztünk a kezdő verstáborosoknak. A kiválasztott verseinket Fülöp Zoltán segítségével csiszoltuk egy nap leforgása alatt. A verstáborosok egy részével októberben előadtuk a Ludas Matyit a környező falvakban, amit vastapssal búcsúztatott a közönség. Bodó Beáta tanárnő segítségével eljuthattam Szegeden kívül még Korondra, az Országos Dávid Ferenc versmondó és népdaléneklő versenyre, ahol a nagy létszámú versenyző közül én nyertem el az egyik különdíjat, így Farkas Wellmann Endre saját kötetét ajándékozta nekem. Amennyire időm engedi, szeretnék még további versenyeken is részt venni, hogy ez által is képezhessem magam. Jövőbeli célom a sikeres érettségi és annál tovább pedig talán egy egyetem magyar nyelv és irodalom szaka, amely mellé talán még felvenném a színművészetet is. Persze ez jelenleg mind csak elképzelés, viszont mindenképp szeretném folytatni ezt a pályát

16 Irodalom Colţ literar Szabó T. Anna Kyoko: Senki madara Lebegtél már valóság és álom között (nem, most nem a tudatmódosító szerek hatására gondolok), amikor mélyen alszol, és egyszer csak felébredsz, és nem tudod, hogy amit álmodtál, igaz vagy hamis, azaz evilági vagy csak álomvilág. Nos, ha szerettek lebegni teljesen józanul, egy ilyen könyvre akadtam egy esőverte nyári délutánon képzeld, kopog az eső a tetőn, te alatta ülsz és a szürkeséget szépségre varázsolod, mert a költő (valódi prózát is csak ők tudnak írni) átemel egy külön világba, és nem akarod, hogy véget érjen ez a csodálatos mese vagy álom. Ebben a világban egy pásztorfiú és egy festőlány találkozik nagyon különös módon és nem csak két ember, de két művészet, a zene és a festészet, egy furulya és egy ecset kapcsolódik össze a könyv lapjain teremtett időben. Mesei elemekkel indít, egy árva pásztorfiú, Tátos aki valóban táltos is, állatokat gyógyít, egy kicsit magányos, egy kicsit különc is, néha kinevetik az átlagemberek, amivel ő vajmi keveset törődik, egyszerűen él, végzi a munkáját, álmodozik, furulyázik, kutatja a nagy természet titkait, ellesi azokat, és mindig tanul valamit, egyre gazdagabb lesz lelkileg, érti az állatok nyelvét. Egy napon, kopár értékvesztettnek is nevezhető őszi napon egy nádas mellett legelteti állatait, különös gyülekezetet pillant meg, darvak tollászkodnak, cifrálkodnak az ingoványon. Tátos hosszasan nézte őket, majd elővette furulyáját, Napnak fordította arcát és zenélni kezdett, olyan nótát fújt, amelyet régről ismert. Kutyája, Uccu vele énekelt. Amikor szemét kinyitotta, egy csodálatos madár állt előtte, kivételesen szép volt, nem szürke, mint a többi darab, hanem hófehér, nyaka, lába, farktollai feketék, a feje búbján pedig piros foltot viselt. Csak állt mozdulatlanul a fiú előtt, aki még lélegzetet se mert venni, nehogy megtörje a csodát. A furulyaszó végével a többi daru szárnyra kapott, de a fehér az maradt, sokáig nézték egymást némán, a fiú lassan közeledni kezdett a madárhoz, már-már megérintette, amikor Uccu belerikkantott a levegőbe, és a madár felrebbent, tollain átsütött nap, a fiú még a furulyáját, egyetlen vagyontárgyát is beleejtette a vízbe, amely belemerült az iszapba, majd eltűnt. A fiú sokáig kereste ezt a különleges madarat, három éjjel, három nap, mint a mesében, nem evett, nem aludt, nem énekelt, nem táncolt, nem ábrándozott, bejárta a mezőt, hogy nyomára bukkanjon. Talán, ha furulyája volna, vissza tudná csalogatni a madarat, akkor eszébe jutott, hogy újat kéne faragni, de hátha csak álmodta az egészet... Nádsípot faragott, és leült oda, ahol a madár megjelent neki, fújni kezdett búsabbnál búsabb nótákat, kutyáját megfenyegette, aki eloldalgott mellőle. Tátos csak fújta sípját behunyt szemmel, most nem a Napnak zenélt és a madár ismét leszállt, távolabbról hallgatta a síp fájdalmas hangját, amikor a fiú kinyitotta a szemét, a madár felemelkedett. Tátos utána kiáltott, nem akarta, hogy elmenjen, de a madár ismét eltűnt előle. Egy őszi éjszaka, egy tisztáson meglátta a darut egyedül táncolt a Hold fényénél, nézte, nézte a táncoló madarat, és rájött, hogy az ő zenéjére táncol, felismerte táncában saját zenéjét

17 Az első hóhullásra a darvak elindultak hosszú vándorlásukra, Tátosnak is téli szállásra kellett vonulnia. Nagy csend lett a pusztán. Egy kavargó hóesésben megpillantotta a madarat, aki felemelkedett, majd visszazuhant a földre, Tátos észrevette, hogy hurokba lépett, segítségre van szüksége. A fiú kiszabadította a madarat, de érezte, hogy nem szabad elengedni, meg kellene tartani, haza kellene vinnie, de elengedte a madarat, és határozott lépésekkel elindult a ropogó hóban. Estére hosszú, nehéz út után elérték Tátos kunyhóját, az állatok nyugtalanok voltak, Uccu is furcsán viselkedett. Tátos észrevette, hogy a nyáj mögött jön valaki. Egy lány volt, törékeny, hosszú fekete hajú, különös öltözékben, ragyogóan fehér, földig érő ruha volt rajta, párnás övvel összefogva. Tátos először kísértetnek vélte, de a lány meghajolt előtte, gyönge hangon mondott valamit, de a fiú nem értette. De látta, hogy agyonfagyott és vacog. Ráadta subáját és a kunyhóba vezette. Tüzet rakott, ellátta az állatokat, menedékbe terelte őket, majd visszatért a kunyhóba, levest készített, megkínálta vendégét, kutyájának is adott, majd ő is letelepedett. Most kezdte csak hinni, hogy földi emberrel van dolga, amikor a lány enni kezdett. Amikor letette a csuprot, fekete hajában valami piros villant meg, egy hajtű, amilyent Tátos még soha nem látott, néhány szót váltottak csupán, a fiú megtudta, hogy Torinak hívják a lányt, a hajtű tawa, a ruhája kimono, az öve obi. És a lány vele maradt egész télen, éltek nagy szegénységben és nagy bizalomban. Tátos az ékszerészhez vitte a különös míves hajtűt, ennek az árából zsírpapírt vett, a lány a hajából ecsetet készített, koromból, olajból tust, és festeni kezdett, különös képeket, amelyeket a fiú a városba vitt, és egy kereskedőnek eladott, ennek az árából vészelték át a telet. Volt egy tiltás a fiúnak, nem szabadott őt festés közben látnia, az alkotás magányt követel, mert zavaró körülmények között nem születhet meg a mű. Mert a lány remekműveket alkotott, igazi japán táj, virágok, nádas, madarak jelentek meg a képeken, és egy különös jel, amely minden képen megjelent, és piros volt. A fiút Tori fapapucsának nyomára emlékeztette, meg egy daru véres lábnyomára is... Tori egész télen festett, a fiú az ékszerésztől megtanult origamit készíteni, ha ezer darab fehér papírdarut készít, teljesül a kívánsága. Ő is titokban dolgozott, madarait elrejtette, így érte őket a tavasz, kizöldült a természet, megjöttek a vándormadarak, ők is nyári szállásra költöztek. És egy napon Tori, a madárlány ismét madárrá változott. Tátos a nádszálakra kötötte fehér madarait, hogy táncoljanak a szélben. Képzeld el, volt egy könyvhét Marosvásárhelyen, a színház előcsarnokában, több tízezer könyv volt, vagy százezer, és lehetett sétálni közöttük, olvasgatni, tudom, hogy ez is ott volt, és aki elolvasta, kis ablakon kinézhetett a való világból egy másik világba, amit művészetnek neveznek, és magtanított e könyv arra, hogy érdemes küzdeni az álmokért, mert így azok valóra válhatnak. Szép álmodozást, kemény küzdést, sok-sok ajándékot, kellemes téli szünetet kívánok nektek, Diénes Zsófia-Anna

18 Micul prinț Cartea a fost scrisă de Antoine de Saint-Exupéry și publicată în anul 1943, în limba franceză, tradusă ulterior în peste 180 de limbi, printre care și într-un dialect indigen. Aceasta este una dintre cărțile care, citită la momentul potrivit, te face să îți dorești să o înveți pentru ca, apoi, să o poți povesti altor persoane, deoarece în spatele fiecărui cuvânt stă o semnificație ascunsă, o aluzie, un simbol. Totul ține de capacitate cititorului de a vedea dincolo de aparență, fiindcă este o carte pentru adulți abordată prin prisma unui copil. Naratorul este un pilot al cărui avion se prăbușește în mijlocul Saharei. Fiind grav avariat și pe când pilotul își făcea griji în legătură cu lipsa apei și a hranei este abordat de Micul Prinț, un băiețel cu păr auriu care îl roagă să-i deseneze o oaie. Acest mic prinț locuiește izolat, împreună cu trandafirul său, pe asteroidul B-612 și decide să exploreze universul, în căutarea unor răspunsuri. Astfel, ajunge pe șapte planete diferite, pe fiecare întâlnind câte un diferit tip uman: regele - obsedat de putere și dominanță, vanitosul - corupt de glorie, bețivul - reprezentant al degradării umane, businessman-ul - viciul averii, lampagiul - obsedat de meseria sa, geograful - reprezentant al cunoașterii lipsite de creativitate, iar Pământul... pe Pământ descoperă toate tipurile umane şi tot acolo învață că singur te simți și printre oameni... Tot aici întâlnește vulpea, cea pe care în momentul în care Micul Prinț o întreabă dacă dorește să se joace împreună cu el îi spune că este incapabilă, deoarece nu este încă îmblânzită, lăsându-l pe Micul Prinț confuz. Însă tot ea este cea care îi va oferi cheia: Dacă tu mă îmblânzeşti, viaţa mi se va însenina. Voi cunoaşte sunetul unor paşi deosebit de-ai tuturora. Paşii altora mă fac să intru sub pământ. Al tău mă va chema din vizuină, ca o melodie. Şi-apoi, priveşte! Vezi tu, acolo, lanurile de grâu? Eu nu mănânc pâine. Mie grâul nu mi-e de folos. Lanurile de grâu mie nu-mi aduc aminte de nimic. Şi asta-i trist! Tu ai însă părul de culoarea aurului. Va fi, de aceea, minunat, când tu mă vei fi îmblânzit! Grâul auriu, şi el îmi va aminti de tine. Şi-mi va fi nespus de dragă murmurarea vântului prin grâu [ ] Nu cunoaştem decât ceea ce îmblânzim zise vulpea. Oamenii nu mai au timp să cunoască nimic. Ei cumpără lucruri de gata, de la neguţători de prieteni. Cum însă nu există neguţători de prieteni, oamenii nu mai au prieteni. Dacă vrei să ai un prieten, îmblânzeşte-mă! În carte se pune accentul pe relația adult-copil, autorul încercând să ne explice că am fost cu toții copii cândva, doar că puțini ne mai amintim acele momente. De asemenea, ne atrage atenția și asupra superficialității acestora: Oamenilor mari le plac numerele. Când le vorbiţi de un nou prieten, nu vă întreabă niciodată ceea ce este cu adevărat important. Nu vă întreabă niciodată: Cum sună vocea lui? Ce jocuri îi plac? Colecţionează fluturi? Ei vă întreabă: `Câţi ani are? Câţi fraţi are? Cât cântăreşte? Cât câştigă tatăl său?` Numai atunci ei vor crede că l-au cunoscut. Într-un final, Micului Prinț i se face dor de casă și de al său trandafir, părăsind planeta noastră, incapabil fiind însă să-și care și corpul, în forma sa umană... N.B.! În 2003, un asteroid a primit numele Micul Prinț. Georgiana Ţurcă, XI.F

19 Zene Kántálás A Karácsony az öröm ünnepe, ezért zene nélkül el sem tudom képzelni. Alig várom a decembert, mert tudom, hogy már elsejétől vannak rádióadók, amelyek csak karácsonyi dalokat közvetítenek reggeltől estig, s mivel én nagyon szeretem ezeket a dalokat, hát, ha lehet, tényleg egész nap ezeket hallgatom. Sajnos én mindig úgy érzem, túl hamar eltelnek az ünnepek, s nincs elég idő ezekre a dalokra, mert azért, hogy nyáron hallgassam őket, egy kicsit furcsa volna. Ezért is volt olyan érthetetlen számomra, hogy állandóan figyelmeztetni kellett decemberben a sulirádiósokat, hogy tegyenek karácsonyi zenét is szünetekben, sőt még meg is kellett magyarázni, hogy miért kell? - mert megkezdődött advent, az ünnepekre való ráhangolódás, és mert szépek, megvan a varázsuk. Ha valaki megkérne, hogy énekeljek, vagy mondjak egy karácsonyi dalt, Mennyből az angyal jutna eszembe, mert mi, főleg míg gyermekek voltunk, mindig ezt énekeltük először, a kántálók is mindig ezt énekelték. Három éves koromtól tíz éves koromig Marosújváron laktunk, ahol a gyerekek december huszonnegyedikén kántálni jártak. Hozzánk is mindig jöttek, el sem tudtuk képzelni kántálók nélkül az angyalt. Gyerekekként mindig izgulva vártuk, kik fognak jönni, jönnek-e a játszótársaink is. Mi is, a nővéremmel szerettünk volna velük tartani, ezért is könyörögtünk édesanyámnak, engedjen minket is kántálni, de először hallani sem akart róla, aztán egyik évben csak megengedte. Mivel az utcánkban mi voltunk az egyedüli magyar család, a játszótársaink mind román anyanyelvűek voltak, s ha velük akartunk menni, meg kellett tanuljuk az énekeik szövegeit. Ez volt édesanyámnak egyik kikötése is, hogy csak úgy enged el, ha tudjuk jól a szövegeit az énekeknek, s erre ő oda is fog figyelni, hiszen mikor hozzánk megyünk, ő csak minket fog követni. Izgultam is e miatt nagyon, féltem, hogy majd amikor nálunk énekelünk, édesanyámnak nem fog tetszeni, és minket másokhoz nem fog engedni. Ezért énekeltem én előtte a barátnőmmel meg a nővéremmel is, tanultuk nagy hűségesen az: O, ce veste minunată- ének szövegét. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy elindultunk először a felső szomszédokhoz, (a házunk egy domboldalon volt, úgy a domb közepe táján, fölöttünk négy ház volt még), ez is hozzátartozott a stratégiánkhoz, hogy míg hozzánk érünk, belejöjjünk a kántálásba. Amíg énekeltünk is, mind csak arra gondoltam, milyen lesz majd otthon? A többiek nagyon várták, hogy hozzánk érjünk, mert tudták, hogy édesanyám behív a konyhába, a melegbe, ahol a jó illatú karácsonyi tésztákat süti és pénzt ad, de én szorongó szívvel léptem be és énekeltem, azt hittem, édesanyám csak engem néz, s azt fogom hallani, hogy nekünk ennyi elég volt, maradjunk szépen otthon. Ha visszagondolok, csábított is a meleg, meg a jó illat, de amikor befejeztük az otthoni fellépésünket, és édesanyám csak annyit mondott, ha fázunk, menjünk haza, ne üljünk sokat kint a hidegben, vigyázzunk egymásra, gyorsan kifordultunk az ajtón, boldogan, már felszabadultan mentünk tovább, tudtuk, hogy csak most kezdődik igazi kántálásunk. Igazi kalandként éltük meg első és utolsó kántálásunkat. Persze, hogy nem tartottunk be minden kikötést, nem csak a mi utcánkban voltunk és nem csak az ismerősöknél kántáltunk, s már jól beesteledett és jól át voltunk fázva, mire hazaértünk, de az élményeinket, a látottakat csak úgy zúdítottuk édesanyánkra, aki mosolyogva, figyelmesen hallgatott, meg sem szidott semmiért

20 Még az angyalról is megfeledkeztünk, büszkén számoltuk bevételünket, s már azon gondolkoztunk, mire költjük majd a pénzünket. Nem csoda, hogy mikor ide költöztünk, nagyon hiányzott a kántálás, furcsa volt először nélküle az ünnep. Az első osztályom, a román osztály volt az, akik miután végeztek, felkerestek Karácsonykor, eljöttek kántálni, nagyon szépen énekeltek, kellemes meglepetést okoztak a gyerekeimnek is, azóta is emlegetik őket. Az idén hozzánk is bejöttek kántálók, Palánkáról jöttek, de mindamellett, hogy hamisan énekeltek, improvizálták a szövegeket. Az jutott eszembe, de kár, hogy nem olyan édesanyjuk van, mint nekem, mert ha olyan lenne, biza becsületesen énekeltek volna, elérve a kántálás igazi hatását. Negru Réka tanárnő Kamasz - panasz Télélélélélél. Az ünnepi időszak nemcsak az ünnepek miatt jó. Mindamellett, hogy Karácsony, meg szeretet, valahogy a hangulat is magával ragadóbb. Végigmész a városon és látod a fénysorokat, a kidíszített utcákat, boltokat, házakat, a bevásárlásból rohanó embereket, és érzed, hogy valami készül. Vásárok vannak, érzed a forralt bor és a kalács illatát a gyöngysor-kombináció közepén, körülötted hóval beborított tér és hangulatos zene. Szerintem ez a legszebb része a télnek. Az ünnepek csak valami plusz. Ilyenkor nagy a dilemma, hogy mit vehetnénk szeretteinknek Karácsonyra, miközben mindenki azzal biztatja a másikat, hogy ez az egész a szeretetről, és nem az ajándékokról szól. Ilyenkor a homokból is várat kell építeni, hogy lenyűgözzünk olyan embereket, akiket amúgy az év többi részén észre sem veszünk. Gyerekként ez másról szólt. Akkor tényleg az ajándék volt nekünk, gyerekeknek a lényeg. Annyit tudtunk az egészről, hogy jaj, de szép a karácsonyfa és mindjárt jön az angyalka. Viszont elég szomorú, hogy lassan érett fiatalokként is ezt tapasztaljuk, felnőttek részéről is. Az ajándékosztást félretéve, ez a szeretet ünnepe, bár ilyenkor olyanoknak kívánunk széles mosollyal Kellemes ünnepeket", akiket a hétköznapokon titkon gondolatban máglyán égetünk. Számomra a karácsony varázsát elveszi a képmutatás. Most azért írok ilyen bátran erről, mert tudom, hogy ezt a cikket januárban olvassátok, amikor már úgy éltétek meg a meghitt ünnepeket, ahogyan nektek jó. Nem állt szándékomban hangulatromboló lenni. Máskülönben meg, akinek nem inge, ne vegye magára. Én azt tanácsolom, hogy tényleg szeretetben meg boldogságban töltsétek ezeket a napokat, olyan emberek társaságában, akik közel állnak hozzátok. Menjetek el barátokkal sétálni az esti kavalkádban és érezzétek a jót, majd a családdal örüljetek egymásnak otthon. Ne arról szóljon, hogy a Petike iphone-t kapott-e vagy nem, mert akkor nem kaptok rétest estére Gál Renáta, X.C

21 Életutak Nagy Hunor augusztus 5-én született Csíkszeredában, egyszerű kétkezű munkásszülők gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a mai Kájoni Szakközépiskolában ( ) könyvelés szakon, majd egyetemi tanulmányait a brassói Transilvania Egyetemen végezte, ahol megszerezte könyvelési diplomáját. Az egyetem elvégzése után 3 évig könyvelt. Jelenleg saját edzőtermet üzemeltet, személyi edzőként és motivációs előadóként dolgozik, ezért edzőtermekbe és iskolákba hívják. Először 16 éves korában lépte át egy edzőterem küszöbét, amikor egy akkori osztálytársa elhívta. Legfontosabb díjai: 2010 WABBA junior világbajnok 2014 WBPF felnőtt testépítő VB 3. hely, nehézsúly Superbody magyar bajnokság 3. hely Székelyföld legerősebb embere elnevezésű verseny győztese Többszörös veretlen fekvenyomó bajnok A Kájoni volt az első választása a középiskolai tanulmányaihoz? Igazából a Márton Áronba szerettem volna bejutni, de nem volt konkrét szak, ami tetszett volna, csak maga a tény, hogy a Márton Áron a legjobb iskola a városban. Ez nem sikerült, de egy percig sem bánom, utólag sokkal jobban megtaláltam a helyem a Kájoniban, csodálatos négy évem volt, tartós barátságok születtek, és itt kezdett el kibontakozni az a személyiségem is, aki ma lehetek. Amíg a Kájoniba járt, melyek voltak a kedvenc tantárgyai? Első iskolai évemben nem volt kedvenc tantárgyam, nem érdekelt a tanulás és a jó jegyek sem, sajnos. Halogattam a tanulást a dolgozatokra, szünetben másoltam a házi feladatot, és haszontalan dolgokkal töltöttem az időm. Aztán a sport hatására felismertem, hogy ha sikeres testépítő akarok lenni, akkor jó munkahely, biztos anyagi háttér is kell, tehát nem árt, ha komolyabban veszem a sulit. Persze, az egy év edzés alatt szerzett fegyelmemmel már másként ment a tanulás is

22 Így utólag a kedvenc tantárgyam egyértelműen a könyvelés volt, az utolsó két évben szinte csak tízeseim voltak, és életem első színtízes dolgozatát is könyvelésből írtam, nyertem könyvelés olimpiászt és az érettségin is 9.80 volt a könyvelés jegyem. Ezen kívül nagyon szerettem a magyar irodalmat, sokkal többet olvastam, mint ami kötelező volt, de mivel mindig is problémáim voltak a helyesírással, a magyar jegyeim csak akkor voltak jók, ha feleltem és nem felmérőt írtam. Diákként részt vett az iskola által szervezett programokban? Igen, IX. osztályban elsőként jelentkeztem gólyának, amikor XII-es voltam szintén részt vettem a gólyabál szervezésében és a gólyák tanításában. Az osztállyal három éven keresztül folyamatosan nyertük az iskolai focibajnokságot. Szerettem az iskolát, segítettem az iskolát mindennel, ami rajtam múlt, tettem azért, hogy az a környezet, ahová járok, jobb legyen. Ha újból kezdhetné a kilencedik osztályt, akkor a Kájonit választaná? Természetesen a Kájonit választanám, bár mindig addig küzdök, amíg elérem a kitűzött célom, és az, hogy akartam, de nem sikerült bejutnom a Márton Áronba, zavarja a maximalista egómat: )). Ha elölről kezdeném, úgy tanulnék, hogy média szerint bejussak a Márton Áronba is, de azért a Kájonit választanám. Mi a szakmai végzettsége? Könyvelés, fitnesz- és testépítő edző, illetve edzőképző, valamint idén ősztől fogok beiratkozni 29 évesen pszichológia egyetemre. Ön választotta ezt a szakmát vagy más tanácsolta? Bár véletlenül kerültem a Kájoniba könyvelés szakra, megszerettem és jó voltam benne. Soha nem folytattam volna, ha nem szeretem, és nem magamtól jön. Már XI- es koromban dolgoztam nyáron könyvelő irodában, majd az egyetem mellett is. Bár senki nem nézi ki belőlem, három évet voltam könyvelő, és szerettem. De az igazi szenvedélyem a testépítés volt, úgy éreztem, túl rövid az élet, hogy ne azt tegyem, amit igazán szeretek. Elvégeztem az egyetemet, emiatt megemelték a fizetésemet, édesanyám büszke volt rám, erre fel én otthagytam az irodát, és a bizonytalan személyi edzések világát választottam. Több időt voltam az edzőterem világában, többet tudtam edzeni, több motivációt kaptam, és ettől jobb lettem a sportban. Utólag sikerült megnyitnom a saját edzőtermemet, és így jól meg tudtam élni abból, amihez értek és szeretem. Ezt a váltást sosem bántam meg. Merjetek a szívetekre hallgatni, és ne féljetek. Sikeres embernek tartja magát? Először is kell tisztáznunk, a siker relatív fogalom. Van, akinek sok pénzt jelent, van, akinek hírnevet, van, akinek hatalmat; nekem azt, hogy legjobb legyek abban, amit végzek, és ez sikerült. Emellett azt tehetem, amit szeretek és olyan szinten, hogy ez a megélhetésemet is biztosítja, tehát igen, sikeresnek tartom magam. Mit gondol a mostani fiatalokról? A mai fiatalok nagyon nehéz helyzetben vannak és nem is tudnak róla. A mai világban azt hiszik, mindenféle jóval el vannak látva technikailag: okostelefon, internet, média stb. A fiatalok életét kitöltik ezek a számukra menő és érdekesnek tűnő dolgok. Valójában ezek a dolgok mesze sodornak attól, hogy megtaláljuk egyediségünket, életünk értelmét és önmagunkat. A mai fiataloknak sokkal nehezebb felébredni és valami nagyot alkotni, mert egy olyan rendszerbe születnek, ahol a média célja, hogy butítson és sablonossá neveljen. Persze örömmel látom, hogy sok fiatal sikeresen szakad ki ebből az őrült világból, és teremti meg saját valóságát

23 Úgy, hogy eljár sportolni valamit, tanul-dolgozik a jövője érdekében, és valamibe, amiben hisz, beleteszi a legjobb ambícióját és tudását. Ők a kemény mag. Akik nem ismernek lehetetlent, és akiket nem tántorítanak el az akadályok. Mit tanácsol a mostani diákoknak? Elmondom a mai diákoknak azt, amit nekem anno nem mondott el senki: Nem számít, milyen tanuló vagy, nem számít, milyen családból jössz, nem számít, mennyi pénze van a szüleidnek, nem számít, mások mit mondanak rólad. Bármit, mondom, bármit el tudsz érni az életben. Nem számít, milyen mélyről indulsz, az összes álmod valóra válhat az életben. Két dolog kell hozzá: nagyon nagy hit és évekig tartó kemény munka. Kérdezett: Farkas Krisztina és Csáki Alpár, IX.B Önkéntesek Látogatás Olga néninél Karácsony előtt újra ellátogattunk a csíktaplocai szemétlerakó közelében élő Olga nénihez, hogy valamilyen formában továbbra is segítsük őt. Társaim páran már októberben jártak nála, nekem ez volt az első alkalom, hogy el tudtam hozzá látogatni. Az út, amíg elértünk a kis kunyhójához, megrázó volt számomra, mert magamban kicsit másképp képzeltem el. Mikor odaértünk, elsőként a kutyáival találkoztunk, akik szívvel-lélekkel őrzik gazdájukat. Nemsokára sietve megérkezett Olga néni is, aki megismert bennünket, és rögvest arra a közös fényképre utalt, melyet korábbi ottjártunkkor készítettünk, és amit megígértünk, hogy majd elviszünk neki. Az idős néni elérzékenyült, amikor átnyújtottuk a fotót. Ezután átadtuk szerény adományainkat. Nagyon örült nekünk, viszont szomorúan tudtuk meg tőle, hogy már nem látogatják annyian, mint korábban. Számomra és társaim számára is nagy lelki feltöltődést jelentett, hogy a magunk módján örömet tudtunk szerezni Olga néninek, és tervünkben van, hogy rendszeresen meglátogatjuk őt és igyekszünk segíteni rajta. Szilágyi Dalma, XII.C

24 Karácsonyi képeslapszerkesztés az idősekkel Iskolánk önkéntes csoportja eseménydúsan zárta a tavalyi évet. Decemberben számos karitatív tevékenységen vettünk részt, így elmondhatjuk, hogy ünnepi ruhába öltöztettük lelkünket, szívünket. Jó érzés volt adni, de még felemelőbb volt kapni mindazt a sok hálát, szeretetet, melyben részesültünk mindannyian az évzáró tevékenységek alatt. Az első újszerű program, amivel a múlt hónap eseménysorozatát megnyitottuk, a Providentia Idősek Klubjának tagjaival zajlott, akiket virtuális képeslapszerkesztésre hívtunk meg. Az ünnepváró tevékenység iskolánk informatika termében zajlott. A karácsonyi elektronikus üdvözlőlap szerkesztése párokban történt, minden idős mellett egy-egy önkéntes tanuló ült, akik tanácsokkal, útmutatásokkal, számítógépkezelői alapismeretekkel segítették a szépkorúakat. Az idősek gyerekeiknek, unokáiknak, régi barátaiknak szerkesztették a karácsonyi üdvözlőlapokat, amelyeket majd a csoportvezető segítségével előhívattak, és hagyományosan postai szállítással is elküldhettek szeretteiknek. A kétórás tevékenység záró részében felköszöntöttük a klub egyik kedves tagját, Szakács István urat, akinek épp aznap volt a születésnapja. Neki az ajándékunk a közösen elénekelt Boldog születésnapot című közismert dal volt. Megható pillanat volt ez számára. A program végén még beszélgettünk az idősekkel, akik nagyon örültek, hogy eljöhettek hozzánk, és vallomásaik szerint hasznos és kellemes időtöltésben volt részük. Jó volt az idősekkel együtt dolgozni, öröm volt látni odaadásukat és érdeklődésüket. Véleményem szerint hatékonynak bizonyult a generációk közötti párbeszéd, hiszen mindannyian, úgy idősek, mint fiatalok, aktívan bekapcsolódtunk a tevékenységbe, miközben emlékeket, élményeket osztottunk meg egymással. Szennyes Enikő, XI.E Ajándékozás a Babba Mária otthon lakóinak Önkéntes csoportunk számos decemberi karitatív tevékenysége közül a legkiemelkedőbb, és számomra talán a legmeghatározóbb eseménye a csíkcsomortáni Babba Mária otthonban élő gyermekek megajándékozása volt

25 Az adománygyűjtő kampány két hetet ölelt fel, és nagy megelégedésünkre rengeteg ajándék gyűlt össze, hiszen az iskola diákjai és tanárai lelkesedéssel kapcsolódtak be a tevékenységbe. Az ajándékgyűjtés osztályonként indult el, minden osztály kiválasztott egy gyereket az otthonban élő 20 gyerek közül, akinek készíthette az ajándékot. A csomagokba különböző tanszerek, könyvek, ruhanemű, játékok, édesség került. Az igényesen becsomagolt dobozokat decemberben 18-án szállítottuk el az otthon lakóinak. A gyerekek arca felragyogott, amikor meglátták a sok ajándékot, öröm volt látni, hogy milyen boldogok. Mint minden alkalommal, most is készültek nekünk karácsonyi énekekkel. Ezután következett az ajándékosztás pillanata. Jómagam ragaszkodtam, hogy annak a kisfiúnak adjam át a csomagot, akinek az osztálytársaimmal gyűjtöttünk. Danika, akinek adományoztunk, megkereste a két szobatársát (barátait), hogy közösen bontsák ki az ajándékokat. Felszaladtak a szobájukba, ahová én is velük tartottam, így részese volt az ajándékbontás örömének. Miután alaposan megnézte a csomag tartalmát, Danika odaszaladt hozzám, magához szorított és megköszönte az ajándékokat. Mélyen megérintett ez, mert a kisfiú szeméből öröm és a hála ragyogott fel. A néma másodperceket beszélgetés váltotta fel. Danika mesélt magáról, a szülőfalujáról, valamint az otthonban töltött napjairól. Időközben lent is minden gyerek kibontotta már az ajándékát, mosolyogtak, és nagyon hálásak voltak. Lassan elérkezett a visszaindulás pillanata is, elköszöntünk a gyerekektől, akik arra kértek bennünket, hogy látogassuk meg őket minél gyakrabban. Jakab Blanka, X.A Önkénteskedtünk a Családok Adventje a Családlánccal című programon december 19-én a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, partnerségben a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért és a Csíki Anyák Egyesületével, immár harmadik alkalommal szervezte meg azt a programot, melynek fő célját a kommunikációs szakadék megszüntetése képezte az akadályozottsággal élők és egészséges társaik között

26 Besegítve a szervezkedésbe, iskolánkból 14 önkéntes tanuló két csoportvezető tanár kíséretében vett részt az Erőss Zsolt Sportarénában megrendezésre kerülő Családok Adventje a Családlánccal című programon. Az eseményen résztvevő családokat különböző kézműves foglalkozásokra várták, mint például gyertya- és képeslapkészítés, gyöngyfűzés és karácsonyfadísz-készítés. Mi, önkéntesek, különböző asztaloknál foglaltunk helyet, és kézműves tevékenységek lebonyolításában segítettünk, vagy épp irányítottunk a műhelymunkát. A kisebbeket játszósarok, csúszda, ugráló és arcfestés is várta. Ezen kívül különböző zenei előadásokat is meghallgathattak az arra járók, iskolánkból például Holló Piroska is énekelt, aki gyönyörű hangjával kápráztatta el a kis közönséget. Az egyik asztalnál különféle ajándéktárgyakat lehetett vásárolni, melyet mozgássérült társaink készítettek. Mi egy karácsonyfadísz-készítő csoporthoz voltunk beosztva. Feladatunk a mézeskalácsok cérnára fűzése volt, de a díszítésben is részt vettünk, miután elegendő mézeskalácsot felfűztünk. A cukormázas mézeskalácsokat volt, aki saját célra készítette, de előfordult olyan is, aki az ott feldíszítésre váró fára rakta fel. Egy idő után viszont azt vettük észre, hogy az emberek kiveszik a kezünkből a tűt és a cérnát, ezért miután azt tapasztaltuk, hogy nincs szükség annál az asztalnál a mi segítségünkre, más kézműves foglakozást választottunk. A sportpálya minden sarkában jó hangulat volt. Mindenhol azt láthattuk, hogy az emberek szeretetteljesen együtt készültek a közelgő ünnepekre. Jó érzés volt ezt látni. Véleményem szerint egy nagyon jó karácsonyra hangoló program volt a családoknak, melynek tagjai ez által is közelebb kerülhettek egymáshoz. Egy fantasztikus napot tölthettek el ott az arra járó emberek, jó közösségben, jó hangulatban. Mi pedig új emberekkel ismerkedhettünk meg, új tapasztalatokat szerezhettünk és új dolgokat láthattunk. Bíró Tünde, Kulcsár Tímea, X.A SzakMa Csíkmindszent Csíkmindszent falu Romániában, Hargita megyében. Egyike a legrégebbi csíki falvaknak. Csíkszentlélek községhez tartozik. Története 1332-ben Omnes Sancti néven említik először. A szétszórt telepítésű falu már az Árpádkorban létezett, ekkor román stílusú temploma is volt ben a török felégette. Ekkor a falu lakosságának fele veszett oda. Érdekesség, hogy a falu részei bibliai neveket viselnek, melyet annak tulajdonítanak, hogy a 19. században a falu plébánosa az ősi székely nevek helyett így jelölte meg a falu tízeseit. Tízesek: Boroszló, Nagy tízes, Józsa tízes, Templom tízes. Iskolája már 1590-ben működött ben 1209 lakosa volt

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014. Model de test

EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014. Model de test CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUARE NAȚIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014 Model de test Limba maghiară pentru elevii de la şcolile şi secțiile cu predare în limba maghiară Județul/sectorul...

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A zsűri tagjai: Ádám Gyula, Balázs Attila, Bálint Zsigmond, Erdély Bálint Előd, Henning János

A zsűri tagjai: Ádám Gyula, Balázs Attila, Bálint Zsigmond, Erdély Bálint Előd, Henning János Kapcsolat Contact Kapcsolat válogatás a Kapcsolat fotópályázatra beérkezett fényképekből A világunk végtelen összefüggések rendszere: a viszonyok némelyike magától érthetődő, mások számunkra érzékelhetetlenek,

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ Aprobat cu Ordin al ministrului educaţiei şi cercetării nr. 5198 / 01.11.2004 M I N I S T E R U L E D U C A Ţ I E I Ş I C E R C E T Ă R I I CONSILIUL NAŢIONAL PENTRU CURRICULUM PROGRAME ŞCOLARE PENTRU

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Gondolatok az elsőéves kiscsoportról

Gondolatok az elsőéves kiscsoportról Gondolatok az elsőéves kiscsoportról Végigizgult interjúkkal kezdődnek közös élményeink az Onesimus projektben. Ahhoz ugyanis, hogy bekerülhessünk az elsőéves kiscsoportba mindenkinek interjún kellett

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

A SZORZÓTÁBLA TANÍTÁSA

A SZORZÓTÁBLA TANÍTÁSA ÎNVĂŢAREA TABLEI ÎNMULŢIRII A SZORZÓTÁBLA TANÍTÁSA Inv.Simon Kerekes Csilla Gimnaziul Dacia Tg.Mureş Învăţarea tablei înmulţirii pentru mulţi constituie o problemă. Pentru dascăli e o provocare, pentru

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

VENCZEL JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. április 18 22.

VENCZEL JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA 2016. április 18 22. HÉTFŐ Az osztályközösség napja Osztály Tevékenység Időpont Helyszín Megjegyzés IX.A Osztályfőnöki tevékenység 216-os terem (játékok) IX.B Ipics-apacs (városismereti csapatverseny) Város, az osztályterem

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám

GAUDIOHÍREK. 2013. január,2. évfolyam 1.szám GAUDIOHÍREK 2013. január,2. évfolyam 1.szám 1 Tartalomjegyzék Bevezető 3.o. Vízkereszt.. 4.o. Legyen minden nap a magyar kultúra napja!...5.o. Mit szeretnél elérni 2013-ban?...6.o. Tanárinterjú 7-8.o.

Részletesebben

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.) Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 1. félév Jó tanuló serleg Biró Adrienn (4.b) és Fülöp Lili (4.b) Adrienn kiemelkedő képességű,

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29.

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, 2016. május 27-29. Idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Győri Gyermekdiabétesz gondozó és a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Míg a halál el nem választ

Míg a halál el nem választ FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a

Részletesebben

2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám

2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám 2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám A címlapot illusztrálta: Bíró Viktória, 7 éves Kalendárium anuár - Bol dog as szony ha va, Télhó Túl az ünnepeken eljött

Részletesebben

Vânătoarea de fantome în Grădina Zoologică din Tîrgu-Mureș între aprilie 2016

Vânătoarea de fantome în Grădina Zoologică din Tîrgu-Mureș între aprilie 2016 Vânătoarea de fantome în Grădina Zoologică din Tîrgu-Mureș între 18-22 aprilie 2016 Ce înseamnă asta? Mâinile rele au eliberat 10 fantome în Grădina Zoologică din Tîrgu-Mureș. Pentru a le vâna trebuie

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Dobós bál. Szavalás az iskolában. Weichnachtsparty. Mikulásbuli. Gombavató. Advent az énekkarral

Dobós bál. Szavalás az iskolában. Weichnachtsparty. Mikulásbuli. Gombavató. Advent az énekkarral Dobós bál Weichnachtsparty Gombavató Szavalás az iskolában Mikulásbuli Advent az énekkarral 1 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Tartalom 2 Mikulás 3 Advent az énekkarral 4-5 Gombavató egy végzős szemével 6-7

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január

rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január rajz: Balogh Oszkár I. évfolyam - 3. szám, 2014. december - január MegérkezettaMikulás! Kedves Olvasó! A karácsony közeledtével mindenki szívében megerősödik a szeretet érzése. Végiggondoltad már, mi is

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

A Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium diákújságja

A Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium diákújságja CSOMÓ Csak Okosan Minden Órán A Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium diákújságja 2012. december Mikulás nap December 6-án, a diákönkormányzat jóvoltából, iskolánkba is ellátogatott

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

RAPORT ANALIZĂ. Anul școlar 2012-2013

RAPORT ANALIZĂ. Anul școlar 2012-2013 RAPORT ANALIZĂ Anul școlar 2012-2013 1. Baza materială Inceperea anului școlar 2012-2013 aproape a pornit in condiții excelente din punct de vedere al bazei materiale. S-au schimbat 6 rânduri de geamuri

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

a 2014-es év beszámolója

a 2014-es év beszámolója Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI SZAKTESTÜLET PÁLYÁZATI ŰRLAP

MŰVELŐDÉSI SZAKTESTÜLET PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI ŰRLAP Pályázó szervezet neve: Program megnevezése: VÉGVÁRÉRT ALAPITVÁNY IX. HAGZOMÁNYŐRZŐ NÉPTÁNCTÁBOR Iktatási szám (nem kitöltendő): Kitöltés módja: számítógéppel. I. ADATLAP ÉS ÖSSZEGZŐ 1.

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben