POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Nagytarcsa településszerkezeti tervének és a leendő Szilas Kereskedelmi Park területének szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosításának véleményezésében való részvétel és előzetes véleményezés Nagytarcsa Község polgármestere az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 9. (2) bekezdésében foglaltak alapján, mint szomszédos települést kereste meg Önkormányzatunkat Nagytarcsa településszerkezeti tervének és a leendő Szilas Kereskedelmi Park területének szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosításának véleményezési eljárásában (1. sz. melléklet) A tárgyi tervkészítés célja: - A jelenlegi mezőgazdasági területek kereskedelmi szolgáltató gazdasági területbe, illetve Gksz-2 jelű kereskedelmi szolgáltató gazdasági övezetbe sorolása, a szükséges szabályozások rögzítésével a tervezett beruházások megvalósításának elősegítésére. Ennek érdekében szükséges az Agglomerációs törvénnyel összhangban, a településszerkezeti terv módosítása - mivel a TSZT beépítésre nem szánt mezőgazdasági területként tartja nyilván a területet - továbbá szükséges a területre helyi építési szabályzat és szabályozási terv kidolgozása is. - A Településszerkezeti Terv készítése a település teljes területére tervezés alatt van, - amit a Képviselő-testület korábban véleményezett - de párhuzamosan folyamatban van a gazdasági területre a szabályozási terv készítése. A rendezés várható hatása: - A tervezett területátsorolással Nagytarcsa gazdasági, vállalkozási célú területei megnőnek, jelentősen erősítve ezzel a helyi munkahely ellátottságot, helyi adóbevételeket és kereskedelmi szolgáltatási lehetőségeket. A tárgyi terület a XVI. kerülettel határos, a területre készülő helyi építési szabályzat és szabályozási terv a XVI. kerületre közvetlen hatást gyakorolhat. A Képviselő-testület Nagytarcsa Településszerkezeti Tervének a megküldött tervezett módosítást már rögzítő - a területfelhasználás megváltoztatását tartalmazó megoldást - a 190/2009.(IV.22.) Kt határozatában (2. sz. melléklet) véleményezte, amelyben a Gksz-2 (Nagytarcsai út - MO közötti déli terület) esetében az MO melletti védelmi erdő terület kialakítást javasolta, hasonlóan Kistarcsa és Nagytarcsa MO melletti területein. A község vezetőinek kérésére a Képviselő-testület az 507/2009.(IX.30.)Kt határozatával (3. sz. melléklet) az MO melletti sávban nem önálló véderdő kialakításával, hanem az építési telken belüli zöldterület kialakításával is egyet értett. Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága a területfelhasználáshoz kapcsolódó szabályozási megkezdődő egyeztetési eljárásához március 8-i ülésén alakította ki véleményét. (4. sz. melléklet). Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és fogadja el a határozati javaslatot.

2 2 Határozati javaslat: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete a Nagytarcsa településszerkezeti tervének és a Szilas Kereskedelmi Park területének szabályozási terv és helyi építési szabályzat módosítás véleményezési eljárásának további szakaszában részt kíván venni. A Képviselő-testület a területfelhasználással kapcsolatban a következő megállapítást teszi: A Gksz-2 övezeti besorolású kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági övezet indokolatlanul megszakítja az MO mellett már kialakított 200 méteres zöldterületet, amely a térség szerkezetét természetes módon tagolná. A terület egészére vonatkozó területhasználattól (telekalakítástól) függően a szabályozással is létrehozható olyan beépítéstől mentes zöldterület, amely biztosítja a térségi tagolást biztosító zöldfelületét - az MO út melletti szakaszon de ezt alapvetően a településszerkezeti tervben lehet biztosítani. Felelős: Kovács Péter polgármester Határidő: a határozat megküldésére március 28. (elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel) Budapest, március 2 Kovács Péter polgármester jegyző Melléklet: 1. számú: Nagytarcsa polgármesterének levele - 2. számú: 190/2009.(IV.22.) KFÜB határozat - 3. számú: 507/2009.(IX.30.) KFÜB határozat - 4. számú:.../2011.(iii.8.) KFÜB határozat

3 $J - Előirat szerep <? n KUi XVI, ker. Polgárit* teri Hivatal Előadó: ^jztj./. k_/\ Elűszám: Nagytarcsa Község R)lgórmootori Ktvatálal Nagytarcsa, Rákóczi u. 4. A ~? Tel.: , Fax: ' -.^ Ügyintéző: Koncz Emese Telefonszám: Tárgy: Nagytarcsa, Szilas Kereskedelmi Park területe településszerkezeti terv, szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosítása elkészítéséhez előzetes vélemény kérése n Budapest főváros XVI. ker. Önkormányzata Budapest Havashalom u Tisztelt Címzett! Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Érv.) 9. (2) bekezdés a) és b) pontjaiban foglaltaknak megfelelően a 253/1997.(XII. 20.) Kormány, rendelet (OTÉK) 5. (2) bekezdésének értelmében és ugyanennek a rendeletnek a 3. számú mellékletben rögzítettekkel összhangban ezúton tájékoztatom, hogy településünk Nagytarcsa ún. Szilas Kereskedelmi Park területét rendezni kívánja. Nagytarcsa, településszerkezeti terv módosítása a Szilas Kereskedelmi Park területére vonatkozóan, és a Szilas Kereskedelmi Park helyi építési szabályzata és szabályozási terve az elkészítését megrendeltük. A terv elkészítését a PESTTERV Kft. megkezdte. - A rendezés alá vont terület: az ún. Szilas Kereskedelmi Park területe az alábbi térkép szerint: "

4 A területre jelenleg a következő településrendezési eszközök vannak hatályban: az 57/2000. (X. 16.) ÖK. határozattal elfogadott Nagytarcsa településszerkezeti terve (VÁTI 2001.); valamint a 4/2001.(IV.2) ÖK. rendelettel elfogadott Nagytarcsa szabályozási terve és helyi építési szabályzata (VATI2001). Összefüggés a már folyamatban lévő. Nagytarcsa teljes igazgatási területére kiterjedő településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítással: A tervezés tárgyát képező területre a Nagytarcsa teíies igazgatási területére kiterjedő, párhuzamos tervezésben készülő településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítás korábbi változata lényegében már rögzítette a tárgyi elkészítendő tervben is szerepeltetni kívánt megoldásokat. E településrendezési tervi megoldásokat a terv egyeztetése során a tervegveztetésben érdekeltek már megismerték, a megoldások ellen akkor lényegi kifogást -a BATrT-vél való összhang biztosításán kívül- nem emeltek. A terv egyeztetése az Étv. 9. (3) kezdése szerinti már megtörtént. Jelenleg az Étv. 9. (4) kezdése szerinti egyeztető tárgyalás előkészítése folyik. A most elkészíteni kívánt dokumentációba ezzel összhangban lényegében tehát az egyeztetés alatt álló terv, tervezési területre vonatkozó korábbi megoldásait kívánjuk beilleszteni, illetőleg a BATrT-vel való összhangot biztosítani. (Az ügymenet egyszerűsítése, a jóváhagyás gyorsítása érdekében a teljes település területére szóló tervből időközben több egyéb fejlesztési elképzelés törlésével együtt e területre szóló megoldásokat átmenetileg töröltük. Lényegében ez a munka hivatott biztosítani az akkor törölt elemek, fejlesztési elképzelések jogszabályoknak megfelelő részének visszaépítését.) A mostani eliárás megindításának és a korábbi anyagokban szereplő megoldások kiemelésének és önálló dokumentálásának indoka a Nagytarcsa télies igazgatási területére kiterjedő településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának folyamatban lévő közigazgatási egyeztetési eljárása rendkívüli elhúzódása. (A terven végrehajtandó módosítások még mindig egyeztetés alatt vannak.) Mivel a tárgyi területen elképzelt fejlesztések megvalósítása már nem tűr halasztást, ezért szűkség van e részterűlet településrendezési terveinek önálló elkészítésére. Elképzelésünk szerint a két terv párhuzamos tervezéssel készül, de természetesen, az elkészíteni kívánt külön dokumentációnak a jóváhagyása nem előzheti meg Nagytarcsa Község területére szóló úi településszerkezeti terv, helvi építési szabályzat és szabályozási terv önkormányzati jóváhagyását. Az alábbi kivonatokon bemutatjuk a tervezési területre és környezetére elkészült és egyeztetés alatt lévő településszerkezeti terv és szabályozási terv módosítás korábbi változatában rögzített megoldásait:

5 - A rendezés célja: a jelenlegi mezőgazdasági területek kereskedelmi szolgáltató gazdasági területbe, illetve Gksz-2 jelű kereskedelmi szolgáltató gazdasági övezetbe sorolása, a szükséges szabályozások rögzítésével a tervezett beruházások megvalósításának elősegítésére. Ennek érdekében szükséges -a BATrT-vel összhangban- a településszerkezeti terv módosítása, mivel a TSZT beépítésre nem szánt mezőgazdasági területként említi a területet; továbbá szükséges a területre helyi építési szabályzat és szabályozási terv kidolgozása. - A rendezés várható hatása: A tervezett területátsorolással Nagytarcsa gazdasági, vállalkozási célú területei megnőnek, jelentősen erősítve ezzel a helyi munkahely ellátottságot, helyi adóbevételeket és kereskedelmi szolgáltatási lehetőségeket. Az Étv. 9. (2) bekezdés b) pontjában előírtaknak megfelelően ezúton kérem, hogy az adott területre vonatkozóan ismertesse a rendezési feladat ellátásához szükséges - nyilvántartásuk részét képező - mindazon adatokat, amelyek a rendezés alá vont területtel kapcsolatosak, továbbá a hatáskörükbe tartozó kérdésekben a jogszabályon alapuló követelmények érvényre juttatásának feltételeit a jogszabályhely pontos megjelölésével. Kérjük továbbá, hogy ismertessék a terület fejlődése és építési rendje szempontjából jelentős ágazati terveket és intézkedéseket is azok tervezett időbeli lefolyásának alakulásával együtt. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet 5. (3) bekezdésében előírtaknak

6 megfelelően kérem, hogy levelében feltétlenül jelezze, részt kíván-e venni a véleményezési eljárás további szakaszában. A fentieket tartalmazó írásos tájékoztatást szíveskedjék 15 munkanapon belül címemre eljuttatni. Ha határidőre nem érkezik válasz önöktől, akkor úgy tekintjük, hogy nem kívánnak részt venni a terv elkészítésének és későbbi közigazgatási egyeztetésének folyamatában, illetőleg ágazatuk vonatkozásában nincs szükség különleges figyelmet igénylő tervezésre. A rendezési terv elkészítése szempontjából lényeges szakági témakör lehet a települést érintően különösen: (* Csillaggal jelöltük azokat az adatokat, amelyekre csak akkor van szükség, ha az adott területhasználat előfordul a településen.) Településrendezés a tervezési terűlet lehatárolásának megfelelősége - szükséges elkészítendő kötelező és esetleg egyéb elvárt kiegészítő munkarészek formai, tartalmi feldolgozási igénye Környezetvédelem - települési légszennyezési adatok. - légszennyezettség! zónabesorolás és határértékek - légszennyezés kibocsátási határértéket jellemzően túllépő kibocsátók* - zajterhelési határértéket jellemzően túllépő kibocsátók* - rekultivációs tervvel rendelkező környezetterhelő objektumok* - jelentősebb veszélyes hulladék termelők* - veszélyes hulladéklerakó és ártalmatlanító telepek* - a felszíni vizek vízminőségét jellemző adatok és vízminőségvédelmi kategória besorolásuk - szennyvízkibocsátási határértéket jellemzően túllépő, kibocsátók* - felszín alatti vízminőségvédelmi, illetve szennyezésérzékenységi besorolás - vízbázisokat veszélyeztető szénnyezőforrások* - vízgyűjtővédelmi intézkedési program települést érintő előírásai - tájékoztatás a települést érintő környezeti hatásvizsgálatokról és környezetvédelmi engedélyekről Vízügy - vízbázisok* (kijelölt védőterületek övezeti lehatárolásai és tervezett védőterületek) vízfolyások osztályba sorolása, - állóvizek*, tervezett víztározók* és víztározás! lehetőségek* jellemző adatai - belvízveszélyes* területek, mély fekvésű területek* - árvízveszélyes* területek és árvédelmi létesítmények* - települési vízrendezési terv léte ill. előírásai* - a település vízellátási és szennyvíztisztítási helyzetét jellemző adatok - vízgyűjtő-gazdálkodási terv települést érintő előírásai* Közegészségügy - meglévő temetők* kijelölt védőtávolságai - szennyvíztisztítók* kijelölt védőtávolságai - fürdésre igénybe vett felszíni vizek* és területhasználatukra vonatkozó korlátozások - települési környezetszennyező források: a dögkút, dögtér, dögtemető* - települési légszennyezési immissziós adatok* kommunális hulladékártalmatlanító telephelyek* és kijelölt védőtávolságaik Tűzvédelem, polgárvédelem - katasztrófavédelmi szempontok Közlekedés - a tervezés alá vont terület terület-felhasználását, közlekedési rendszerének kialakítását befolyásoló tervek, tervezések (közúti-, kötöttpályás-; vízi-, vagy légi)* közlekedésfejlesztési elképzelések ábrázolásai ismertetése.

7 Légi közlekedés - repülőterek környéki kijelölt zajgátló védőövezetek és előírásaik* Műemlékvédelem, régészet - műemléki- régészeti értékvédelem alatt álló különféle védettségi kategóriájú objektumok, területek leírása, lehatárolása. - ismert régészeti íelőhelyek katasztere (térképi, vagy helyrajzi számos lehatárolása) - nem védett, de információik szerint helyi védettségre javasolható objektumok és területek leírása, lehatárolása. Természet és tájvédelem - meglévő és tervezett országos védettségű területek* térképi lehatárolása (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, ex-lege védett terület) - természetvédelmi védőterületek* és területhasználati korlátozásaik - helyi védettségű területek* - természeti területek*, Natura 2000 térületek*, országos ökológiai hálózat* területei - egyedi tájértékek* - tájképvédelmi elvárások, a település szempontjából fontos általános tájvédelmi követelmények Földvédelem - művelési ágak megoszlása (szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, erdő, gyep, nádas, halastó, művelésből kivett területek nagysága hektárban) - átlagosnál jobb minőségű földterületek lehatárolása, a termőföldvédelem szempontjainak érvényesítése érdekében (térképi, vagy helyrajzi számos felsorolása) Erdőrendezés, -védelem - tervezett erdőterületek* (térképi, vagy helyrajzi számos felsorolása) - fontosabb erdőtervi adatok (rendeltetés szerinti besorolások, tulajdonviszonyok, erdőrezervátum) - erdő- és vadgazdálkodási létesítmények, - erdőbirtokosságok és vadásztársaságok területi határai*, (és vadgazdálkodási szempontból kiemelt jelentőségű területek*) - erdészeti turisztikai létesítmények (útvonalak, építmények, erdei kisvasutak, stb.)* - kiépített parkerdő* Mezőgazdasági terűletek rendezése regisztrált gazdák, gazdálkodók száma, TÉSz-ek száma, tevékenysége birtoknagyságok megoszlása, birtokviszonyok jellemzése - földművelésügyi támogatások, pályázatok Talajvédelem - szennyvíz, szennyvíziszap, hígtrágya, stb. mezőgazdasági (erdészeti) hasznosítására igénybe vett területek (nyárfás öntözés, vagy egyéb...)* - eseti talajszennyezettségek, haváriák - települési talajszennyező források )pl.: dűgtér, dögtemető*), aktuális talajvédelmi feladatok Honvédelem - honvédségi területek és kijelölt védőtávolságaik, valamint a védőtávolságokon belüli területekre vonatkozó korlátozó előírások* Bányászat, geológia, morfológia, csúszásveszély - földrengés*, vagy csúszásveszélyes területek*, valamint egyéb földtani okok miatt egyenetlen süllyedés veszélyes területek* - a tervezés során figyelembe veendő, megóvandó fontosabb ásványvagyon* területek, reménybeli és megkutatott területek bányaterületek* (sarokpontok EOV koordinátái, kitermelt ásványvagyon) - rekultivációs tervvel rendelkező bányaterületek*, folyamatban lévő, vagy befejezett bányarekultivációk* - környezeti hatásvizsgálat alapján engedélyezett bányaterületek*

8 alábányászott területek* Hírközlés - magassági-, vagy egyéb építési korlátozással járó létesítmények és védőtávolságaik, korlátozási előírásaik szomszédos települések - az adott település területén, a közigazgatási határtól 1 km-en belül tervezett, vagy meglévő, a környezetre jelentős hatással lévő objektum (mint pl.: hulladéklerakó, szennyvíztisztító, állattartó telep, adótorony, autópálya, stb.) - a közigazgatási határtól 500 m-en belül tervezett, vagy meglévő iparterület, vagy egyéb jelentős beépítésre szánt terület - tervezett új településközi közlekedési, vagy közmű infrastrukturális kapcsolat - egyéb területhasználati és környezeti összefüggések, települési együttműködési javaslatok február.^' _ r %;«imóczi Sándor VHmos >Í?V "M polgármester Kapják: a mellékelt lista szerint

9

10

11 IHalásia érteiéit BUDAPEST FŐVÁROS XVI. K E R Ü t ^ ^ o M A ^ ^ ^ ^ ' 2Ö09ÁPR 26. KIVONAT a április 22-én (szerdán) a Budapest Főváros XUI... Kerület wnkorrnányzat KőpviaclS* testülete 6. számú ülésén készült jegyzőkönyvből. ám*, f-""" NAPIREND: 11. Nagytarcsa településrendezési terveinek módosítása Előterjesztő: Kovács Péter polgármester HATÁROZAT: 190/2009. (IV.22.)Kt. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete Nagytarcsa Község településrendezési terveinek (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv) további egyeztetési eljárásában részt kíván venni és egyben a következő észrevételeket teszi: - Az M0 Nagytarcsai úti csomópontjánál tervezett Gksz-2 övezeti besorolású kereskedelmi szolgáltató gazdasági építési övezet indokolatlanul szakítja meg az M0 melletti 200 méteres védelmi zöldterületet. A szabályozásban javasolt legkisebb építési telek és a hozzá tartozó 60 %-os beépíthetőség a terület igénytelen beépítését és indokolatlan területhasználatát jelenti. - A Szilas-patak melletti szennyvíztisztító telep részére iparigazdasági terület kijelölése - az M0 melletti védő zöldterületi sávban - elfogadhatatlan, megvalósítását ellenezzük. Az M0 környezetvédelmi tanulmánya madárfészkelő helyek meglétét rögzíti a területen. Határidő: április 27., Felelős: Kovács Péter polgármester (22 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) kmf. Ancsin László sk. jegyző Kovács Péter sk. polgármester A kivonat hiteléül: Zseni Gabriella Szervezési Ügyosztályvezető Budapest, április 24.

12 JU-JOKÍ L OKT 0-6. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERUIET KIVONAT ^^^j.i- L 41 a szeptember 30-án (szerdán) a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete 13. számú ülésén készült jegyzőkönyvből. NAPIREND: 13. Nagytarcsa Polgármesterének kérelme a településrendezési terv véleményezésének módosítására Előterjesztő: Kovács Péter polgármester HATÁROZAT: 507/2009. (IX. 30.) Kt. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Nagytarcsa Község településrendezési terveinek (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv) véleményezésével összefüggésben hozott 190/2009. (IV. 22.) határozata első bekezdésének első mondatát az alábbiak szerint módosítja: - -Az M0 Nagytarcsai úti csomópontjánál tervezett Gksz- 2 övezeti besorolású kereskedelmi szolgáltató gazdasági építési övezet területén, az M0 melletti 200 méteres sávban nem javasoljuk épület elhelyezését, e területen belül lehet biztosítani az építési telkek kötelező zöldterületét, illetve parkolók elhelyezését." Határidő: október 15. Felelős: Kovács Péter polgármester (17 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) kmf. Ancsin László sk. jegyző Kovács Péter sk. polgármester A kivonat hiteléül: Zseni Gabriella Szervezési Ügyosztályvezető Budapest, október 2.

13 KIVONAT \\ 3 IJLOI I a március 8-án (kedd) a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága 3. sz. ülésén készült jegyzőkönyvéből. NAPIREND: HATÁROZAT: 14/2011.( ) KFÜB Nagytarcsa településszerkezeti tervének és a leendő Szilas Kereskedelmi Park területének szabályozási terve és helyi építési szabályzata módosításának véleményezésében való részvétel és előzetes véleményezés Előadó: Gilyén Ince KFÜB elnöke Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselőtestületének Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Nagytarcsa településszerkezeti tervének és a Szilas Kereskedelmi Park területének szabályozási terv és helyi építési szabályzat módosítás véleményezési eljárásának további szakaszában vegyen részt. A Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság a területfelhasználással kapcsolatban a következő megállapítást teszi: A Gksz-2 övezeti besorolású kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági övezet indokolatlanul megszakítja az M0 mellett már kialakított 200 méteres zöldterületet, amely a térség szerkezetét természetes módon tagolná. A terület egészére vonatkozó területhasználattól (telekalakítástól) függően a szabályozással is létrehozható olyan beépítéstől mentes zöldterület, amely biztosítja a térségi tagolást biztosító zöldfelületét - az M0 út melletti szakaszon -, de ezt alapvetően a településszerkezeti tervben lehet biztosítani Határidő: március 23. Képviselő-testületi ülés Felelős: Gilyén Ince bizottsági elnök (Szavazás: 5 igen 0 nem 0 tartózkodás) Kmf. Saztmáry László sk. jegyzőkönyv hitelesítő Gilyén Ince sk. KFÜB elnöke A kivonat hiteléül: Pappné Furdan Mária KFI irodavezető Budapest, március 10.

POLGÁRMESTERE HATÁROZATI JAVASLAT:

POLGÁRMESTERE HATÁROZATI JAVASLAT: BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. november 21-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész Tárgy: Budapest XV. kerület, Újpalota, Fő tér - Nyírpalota

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Budapest XVI. kerület, Gusztáv u. 73. szám alatti, (112687 hrsz-ú) ingatlan övezeti besorolása. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Budapest XVI. kerület, Gusztáv u. 73. szám alatti, (112687 hrsz-ú) ingatlan övezeti besorolása. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Budapest XVI. kerület, Gusztáv u. 73. szám alatti, (112687 hrsz-ú) ingatlan övezeti besorolása Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest XVI.

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. A tárgyi terület a XVI. kerülettel nem határos, a szabályozási terv módosítása a XVI. kerületre közvetlen hatást nem gyakorol.

POLGÁRMESTERE. A tárgyi terület a XVI. kerülettel nem határos, a szabályozási terv módosítása a XVI. kerületre közvetlen hatást nem gyakorol. l? ) 5 J J D i O BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Budapest, XVII. kerület, Rózsahegy utca - Kerülő utca - Ferihegyi út - Erdő utca által határolt terület szabályozási terv

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. a Budapest XV. kerület, Töltés utca - Károlyi

POLGÁRMESTERE. a Budapest XV. kerület, Töltés utca - Károlyi & 8 / 2 0 J Ö BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Budapest, XV. kerület, Töltés utca - Károlyi Sándor utca - Pozsony utca - Sín utca - KL- VA határa a Dembinszky utcáig - kerülethatár

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2014. június 18. napján tartandó Kt. ülésre Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási referens Tárgy: Javaslat a 2010-2014-ig

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. A Budapest XVI. kerület, Prodám utca 11. szám alatti, 105937/1 hrsz-ú, 1397 m 2

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. A Budapest XVI. kerület, Prodám utca 11. szám alatti, 105937/1 hrsz-ú, 1397 m 2 3 / l ü l O BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest, XVI. kerület Prodám utca 11. szám alatti, 105937/1 hrsz-ú, önkormányzati tulajdonú beépítetlen ingatlan

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Szám: SZ/17-7/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 19-i munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 19-i munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 134/2015 Tárgy: Döntés a Nagykovácsi Nagyközség Helyi Építési Szabályzatának 19/2009.(IX.01.) kt. sz. rendelet módosításáról, a Julianna-major területének (Strilich Pál

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület 2013. május 8-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület 2013. május 8-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2013. május 8-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész Tárgy: Előzetes tájékoztatás a fővárosi településszerkezeti

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS

3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS 3.2. TELEPÜLÉSRENDEZÉS, TÁJRENDEZÉS M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület 178/2013.(XI.20.) Kt. határozatában kezdeményezte a településrendezési terv módosítását a 083/9 hrsz-ú térségben.

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

A dokumentáció tartalma kizárólag a PESTTERV Kft. hozzájárulásával használható fel, a szerzői jogok védelmére vonatkozó előírások figyelembevételével.

A dokumentáció tartalma kizárólag a PESTTERV Kft. hozzájárulásával használható fel, a szerzői jogok védelmére vonatkozó előírások figyelembevételével. NAGYBÖRZSÖNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEI TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ PEST MEGYEI TERÜLET-, TELEPÜLÉS-, KÖRNYEZET TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. 1085 Budapest, Kőfaragó u. 9. IV. em. Tel.:

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 178/2005.(XII. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL Dány község Önkormányzatának Képviselő testülete az 1990. évi LXV. tv. szerint,

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

SOMOGYUDVARHELY. településrendezési tervének M5/2015-OTÉK jelzőszámú módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

SOMOGYUDVARHELY. településrendezési tervének M5/2015-OTÉK jelzőszámú módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ SOMOGYUDVARHELY településrendezési tervének M5/2015-OTÉK jelzőszámú módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ jóváhagyó rendelet: 10/2015.(X.21.) önk. rendelet határozat: 83/2015.(x.20.) Kt. határozat TERVEZŐ:

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á ú Ö Ú Á Á ú ú ú ú ü ü ú É ő ú ű ú ü Á É Á Í Á ú ú ú ű ú Ö ú ü ú ú ü ú ú ü ú ü ü ú ü ü ú ú ú ü ű ü ü ü ü ú ü ú ő ő ú ü ű ü ő ú ő ú ü ú ü ő ű ő ő ő ő ő ü ú ú ü ő ü ü ú ő ü ü ü ü ő ü Á ú ő ú ú ú ő Á ú ü

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő

Részletesebben

ű Ö ű ú ű ü ú Á ű Á ű Á ú ű ü ú ú Í ü Á ú Ö ú ú ú ű ú ü ú Ö ú ű ű É ü ű ü ű ű É ü ű Ö ú É ú ú ú Á Á Á Á Á Á ú Ö Á Á Á Á ú ú Á Í Ü Á Á ú ú ú ú Á Á Á ű ü ü ü Ö ű ú Á Á Á É ú Á Á ű ú Ö ű ú ű Ö ű ű Ö ű ű Ö

Részletesebben

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS ALAPJÁN MÓDOSÍTOTT DOKUMENTÁCIÓ 2011. november PEST MEGYEI TERÜLET, TELEPÜLÉS, KÖRNYEZET TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST 1085,

Részletesebben

Á É ü Ö Á ö ö ö ö ü ö ö ö ü ö ű ö Í Ü ü ö ö ö Ü ö ö ö ö ü ö ö ú ö ö Í ű ö ű ü ö ú ü ü ű ö ö ö Ü ú ú ö ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű Á ü ü ü ö ü ö ö ü ü Í ö ü ü É ű ű ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö ü ö ö ö ö ü

Részletesebben

É ü É É ü Á Á Á ö É ú ő í á é ő á á á é é ü é é é é é ú é é ő ü ü é é í á é é é ő ő á é ü é é ü á é ú úá íő ű á ő é ü á á é é é é í üé á ő é é é ü Í é ő á í á é ú á á á é á ö ü Á á ő é é ü á é á á ö í

Részletesebben

Í É ő ű Á ő ő ú ű ő ő ű ú ü ő ú ű ő ú ú ü ő ú ü ú ü ü ü ő ő őü Í ú ű ő É ű Í ű ű ű ü ő ő ű ő ű ű Á Á ú ú ú ú ú Í ő Í ő ü ú ü Ü ő Á ő ő ő Á ő ő ő ű Ü ú ü Á ő ű É ü ú ő ú ü Ö Í É Ü É Ü ú Ü ő ő Ő Á ű ü ő

Részletesebben

Ü Á Á ü É ü ü Í ú Í ú É ű ü ű ü ö ö Í ü ö ü ü ö Í ü ö ö ö ú Í ü ö ö ü ű ö ú ö ö ö ú ú ö ű ö ű ü ü Í ü ú ü ú ö ú ú ú ú Ő É É Ü É Á ü ü Í ü ü ö ö ú ö Á Á Ő ü ü ú ú Ö ü ö ö ö ö ú Í ö ú ö Í ö ö Í ú Í Í ü ú

Részletesebben

í ö ö ü ü í ü ö ü ö í ú ú Ö ö ö ü ü ö ö ű í ö ö ü ű ö í ű ö ö ü Á ö í ö í í í í ö ö ű ű í í í í í í ö í Ú í ü ü ö ű ö ö í ú ö ö ö ö ö ö Á í ö ú í ü í ú í ú Á í ú í ú ú Á ü ü í í í ö í í Á ú í ö ö í í ú

Részletesebben

Ö ö ö í ö í ű ö ő ú ü í ú ő ő ő ú ő ú ő í ő í Á Ö ő ő í ö ö Ö í É Á Á ú Ú í í í í í ű ö í í í ő ö ü ü ö í í ú í í ö ő ü ú ő ö ö ő ú ú ö ű ú í ő Á ú ú ő ú ű ü í ú ü ü ü ö ő í ő Ö ú ö ö ö ő ü ü ö őí ö ö

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Í Ú ü Í ö ö ü É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ú ü ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö Í Í ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ú ö ö ü ü ú Í ö ü ű ö Í ü Í ü ö ö Í ö ö ö ö ü ü ű ö Í ö ö Ö ú Í ú Í ö ö ö ö ö ö ú ú Á ö ö

Részletesebben

Á Á Á ö Á ű Á Á ű ő ö ö í É ő í ő ő í ő ö ö ö ü ö ő É Ö ő í ü ü ö ö ő ö ő ő í ő ö ú ü ö ő Á ő ö ö í ö ö ö ö ú ő ú ú ő Í ü ő ő ű ő í ö ú ú ő ő ö ü ő É ö ő ö ö ő ü ö ú ő í ű ö ű ü ö ő í ö ő ő ő ö ő í í ö

Részletesebben

ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö

ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö ú Ú Í Ú Ú ű É Í É Ö ű ü Ö É Ö Í É Ö Ö ü É Í ü Á É Ö Ő ú Ö ű Ő Ő Ő Í Ö ü Í Á Ö Ö Í ű Ő Í É É ü ü Í ü Í Í ű Í Ö É Ö ü É ű ű Ö ü Í Í ü Ö Í ű Ö É Ö ű Ö ü Ő Ő Á Í Í Í Ö Í É É Í ű ü ü ű É ü ű Ö Ö Ö ü Ö Í ü ű

Részletesebben

É Á í Ú É í ö í ő ú ö Í ö ü Ö ö ü ö Ö ö Á É őí ö ú ő í ő í ú ö í ő ő ö ú Ú ű ő ő Ú ü ö ú ü ö ö ü í Í ú ő í ü ü ő ö ö Ú ú Í Ú ü Ú ö ő ú ö ű ü í Ö Ö ö í ö ő ö ú ő Ú ú Ö í Ú ü í Á í É ő ö ő ö Á ű Ü í ü í

Részletesebben

ú ű ú ú ü í Ü í Ü ü ö ö ű í ö ű ü ö ö ö ö ö ú ú ü í í ű í ú ű ú ű ú ü ú ö ö ö ö ú ú í ű í ú ö ú ú ú ú ü ü ö ü ü ö ö ö ö ú í ü ö ü ú ö ü ü í ü í ö ü ü í ö í í ö í ú ü ö í í ú ü ö ü Á ü ú ü ö Á ö ö ü ö ü

Részletesebben

Ü É Á í í Á ü ű í ú í ű ü ü Ö í Ü É Í í ü ü ü ü í ú ü í ü ű í í ü ü í í ü Í ú ú ú ű ü É ü í ü í Í í í ű ú í ú Á í í Ü É í í ú ú ű í í í ü í ú Ö ü ü ü ú ű ü í í í ü ü ü ű ü ü ű í ű Ö í í í ü ú Ü É í ú ú

Részletesebben

Á É ú Ö ü ö É ü ő Á í ő ú ű ő ü ű ö ö ö Ö Ö ü í ü ű ö ő ö Ö ü ö í ü ő ő ő ö í ő ö ű í ü í ú í í í í í ő ő ö ő í ü ű í í ő í ő í ő ű í ű Ő í ú ű ü ö ö ő ő ő ü ö ö ő Ú ű ő í ü ő ö í ö ü ö ö ö ü ö ü ő í í

Részletesebben

ő ű ü ü ű í í ú ő Í ő ö ő ő ő í ö ő ő ő í ő ő ö ö ő ő í ő ö Í ő í ü ú ő ő ű ö ő ő ü É í ú ő ö ü ő ü ü ú ü ő í í ő ü í É í ú ő í ú í ő í í ú í ő ö Ú ő ú ő í Á Ú ő Ú Ú ú ú ü ő ő ü Ú í ú ő ő Á í í ű ő Ú ö

Részletesebben

ú í ö ü í íí ő ö ö ö ü ö ö ö ú ű ű Í Í í ő í ű í ő ü Í ő íú í ö ö ö ő í í í Í Í í í ö ö í í ö ö ö ő Í Í ÍÍ ö ö ő ö ö í ő ő ö í ö ö ú í ő ö ő í ö ő ö ö ö í ö ú Í ő í ű ö ő ú ö ő ö í í ő ö ö ő ö ö ú ö ű

Részletesebben

É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí

Részletesebben

é é é ú Ü é é ü é é ú é ü é é ü é é é Á é é é é ú é é é ü é ú é é é ű í é é é é é é ü é í é ü é é é é é é é ú é é í ü é é ú í í é é é é ü í ü é é é é é é é í é é é é é ü é é é é é é í é é í ü é ú ü é é

Részletesebben

Ö í í ű í ü í ú í ü í ü í ü í ű í íí ü ü ű í í ú ü í ü ü ü ü ü ü ü í ü í ű ü í ü í ü ü ü í ü ű ü ü ű Í ü í ü ü í í ű ű ű í ü ű ű ü ü ü Í ü ú ú ü ű ü í É ü í í ü ü í í ü í Ú í í ü ü í ű í í í ü ű Á Ú í

Részletesebben

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

ALBERTIRSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 219/2011. (XII. 29.) KT. HATÁROZATA A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSÁRÓL ALBERTIRSA VÁROS

Részletesebben

PILISCSABA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 17. MÓDOSÍTÁSA (HEGYI KILÁTÓ ÉPÍTÉS LEHETŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN)

PILISCSABA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 17. MÓDOSÍTÁSA (HEGYI KILÁTÓ ÉPÍTÉS LEHETŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN) PILISCSABA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 17. MÓDOSÍTÁSA (HEGYI KILÁTÓ ÉPÍTÉS LEHETŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN) (314/2012.(XI.8.) korm.rendelet 42. szerinti Tárgyalásos eljárás tervdokumentáció) 2 0

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület! wbudapest FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi indítvány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

SAJÓIVÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

SAJÓIVÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2. Tel/Fa: /46/ 356-345 E-mail: provincia@chello.hu Web:

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Az érvényes rendeletet és a változást feltüntető kéthasábos formát a 4. sz. mellékletben tüntettük fel.

POLGÁRMESTERE. Az érvényes rendeletet és a változást feltüntető kéthasábos formát a 4. sz. mellékletben tüntettük fel. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: A Budapest XVI. kerület, Felsőmalom utca - Vágás utca - Alsómalom utca - Ostoros út által határolt területre vonatkozó szabályozási terv

Részletesebben

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szervezési, Hatósági és Humánpolitikai Osztály Városi Főépítész Székhely: Kazincbarcika, Fő tér 4. Levelezési cím: 3701 Kazincbarcika, Fő tér 4 email: lautner.emoke@kazincbarcika.hu.

Részletesebben

ú ű ű ü ú Ó ú ü É ú ű ú ú ü ú ű Á ü ú ü ü ű ú ü ü ü ú ü ü ú Ú ü ű ú ü ű ü É ú ú ú ü ú ú Ö ú ü ü ü ü ü ü Á ú ú ú ú ü ü ű ü ú ú ü ü ü ü Ö ü ú ü Ö ü ü ű ű ü ü ü ű ü ÍÓ ú ü ü ü ü ú ü ú ú Á É ú ü ü ű ü ú Á

Részletesebben

ő Á Ó ő ú ő ő ő ő ü ü ő ü ö ö ű ű ö ő ú ü ő ű ö ő ü ö ö ő ö ő Ú ú ü ö ő ö ü ő ő ü ő ü ü ö ő ű ű ö ö ö ö ö ű ö ő ű ű ö ö ő ü ő ü ő ö ú ú ő ő ú ö ö ü ü ö ő ő ü ő ő Í ü ő ü ő ö ö ő ú ű ö ú ő ő ő ő ű ö ü ö

Részletesebben

ő ú ö ú ű ő Á ö ő Á ö ű ö ő Á ö Á Á ú ö ő ő ő ú ű ö ú ű ő Á ö ö ű ű ő ö Á ö ő ő ö Á ö ű ö ő ő ő ö ő ö ő ű ú ö ő ö Á ö Á Á ö ű ö ö ű ö ő ő ű ő ö ő ő ö ö ű ö ö ú ö ú ö ö ö ű ö Á ő Ü ö ű ö ő ő ö ö ö ö ő ú

Részletesebben

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ű ú ű ű ű É ű ú É É ú Ó Á ú ú Á ú É É ű ű É ú ú ű ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ú ú ú É ú ű ű Ú ú É ű ú ú ú ú ú Á Ú ú Ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú Ú ú ú ű ú ú Á ú ú ú ű ú Ú ú ú ú ű ú ú Ú ú ű

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

Í É Á Á É É Á Ó É ú ü ö ű ű ö ű ö Í É É É Á Ő É ú ö ü ú Í Á ü ö ö ö ű ö ú ú ü ö ö ö ü ú ú Ü ö ű ú ö ö ű ü ú ö ö ű ü ö ű ü ö ű ü ö ö ű ö ö ű ö ű ö ö ű ö ű ö ű ö ű ö Á Ú ü ü ú ű ö ö ö ö ö Á ú ú Ü Á É ö ü

Részletesebben

ö ö ö ö ü ő ű ó ö ö ű ó ú ó ű ó ú ó ó ü ó ö ó ó ű ö ó ű ö ö ü ü ó ó ü ü ó ő ó ü ó ü ó ó ó ó ő ő ü ő ü ű ó ó ü ó ö ó ó ű ű ő ű ö ö ü ű ő ü ő ű ő ú ü ö ö ó ó ü ü ó ü ó ű ú ó ú ó ö ű ő ü ö ó ó ó ő ó ö ó ő

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA a 078/24 hrsz-ú ingatlanra

RÁCKERESZTÚR. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA a 078/24 hrsz-ú ingatlanra RÁCKERESZTÚR TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA a 078/24 hrsz-ú ingatlanra Véleményezésre elkészített terv 2016. április Készítette: Ertl Antal TT 07-0075

Részletesebben

ű ű ű ű É ű É Ú É É ű Ú É ű ű É É ű ű ű ű É É ű É ű ű ű É ű ű Á Ü Á ű Ú É É ű É ű ű É É ű ű É Á Á ű É É Ü ű Ú Ü ŰŰ ű ű ű Ó Ú ű ű Ö É ű Ú ű ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ö Ü ű ű ű É É Á Á Á Á Ú É ű É ű ű Ü É É Ú ű

Részletesebben

ö ü ő ö ű É ö ö ü ü ö ö ő ő ö ö ü ő ő ö ö ö ö ü ö úő ö ö ő ű ú ő ü ő ő É öü ú Í ú ü ő ő ú ű ő ú ü ú ú ú ő ö ö ő ö ü ü Ú ö ő ü ö ő ö ü ű ü ö ü ö ő ű ö ő ü ő ű ú ü ő ő ő ú ú ü ö ö ő ő ű ő Ü ö ö ö ö ű ú ö

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére 1523-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére Tárgy: Kerekegyháza 471 helyrajzi számú ingatlan önkormányzati tulajdonba vétel

Részletesebben

ű ö ö ö ű ö ö ö ű ö Á Á Á Á É ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Á ö Á Á ű Í ű Ü ö ú ü ü ö ú ú ü Ú ö ö ú ö ü ü Ü ú ö ö ö ű ö ö ű ö ü ü ű ö Í ű ö Ő Á Í ö ö ú ú ü ö ü ö Ó ö ú Í ü ö ű ö ü ö ű ú Í ö ü ú ö ö ú Á Ü

Részletesebben

Á ö ö Á É ü É ö í ü í ü é é é é é é í é é é ö é í í ü ö ü é é é é é ü í ü é ü ü é é é é é í é é ö é ú é é ú é é é í ö é ű ü é ö é é ü é é í ü í ü é é é é é ö é é é ö ö ö é ü ü é í é ü é í é é ú ú ö é Ö

Részletesebben