FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK FÖLDRAJZ
|
|
- Irén Somogyiné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK FÖLDRAJZ Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer alapján történik. A tanuló az osztályozó vizsga tervezett időpontja előtt legalább három héttel köteles szaktanáránál tájékozódni, hogy pontosan melyik tananyagrészig jutott el az osztály, ezzel pontosítva, hogy mely tananyagokból kell a vizsgára felkészülnie. A Föld kozmikus környezete Az osztályozóvizsga követelményei: 9. évfolyam A csillagászati ismeretek fejlődése A geocentrikus világkép és a heliocentrikus világkép összevetése, a bolygók mozgásának törvényszerűségei. A Világegyetem: A Világegyetem (Univerzum), a Tejútrendszer (Galaxis) és a Naprendszer kapcsolata és méretei. A Naprendszer tagjai, felépítésének törvényszerűségei. A kőzetbolygók (Föld-típusú bolygók) és a gázóriások (Jupiter-típusú bolygók) jellemzőinek összehasonlításai, a kisbolygók, üstökösök, meteorok, meteoritok jellemzői. A Nap mint csillag felépítése, tevékenységének földi hatásai példák alapján. Az űrkutatás szerepe a Naprendszer megismerésében Az űrkutatás legfontosabb mérföldkövei és korszerű eszközei, legújabb eredményei. Az űrkutatás magyar vonatkozású eredményeinek megismerése. A műholdak gyakorlati jelentőségének példái. A Föld mint égitest A tengely körüli forgás és Nap körüli keringés következményei és ezek hatása az ember életére. Periodikusan ismétlődő jelenségek időszámítás, a helyi idő, a zónaidő gyakorlat jelentősége, egyszerű számítások elvégzése. A Hold Jellemzői, földi hatásai, a holdfázisok és a fogyatkozások kialakulásának magyarázata. A földi tér ábrázolása A térkép A modern térképkészítés elvei. A földrajzi fokhálózat értelmezése és használata. A vetület fogalma, a vetülettípusok alkalmazhatóságának korlátai. A térképek csoportosítása méretarány és tartalom alapján. Tájékozódás a térképen és a térképpel: Távolság- és magasságmeghatározási és a méretarányhoz kapcsolódó számítási feladatok megoldása különböző méretarányú térképeken. Tájékozódási, számítási feladatok megoldása a fokhálózat használatával. A terepi tájékozódás eszközei és gyakorlata. Különböző típusú térképeken közölt információk
2 értelmezése és felhasználása. Térképvázlatok, illetve egyszerű keresztmetszeti ábrák készítése. Távérzékelés és térinformatika: A műholdfelvételek típusai, alkalmazásuk lehetőségeinek bemutatása példák alapján. Földi képződmények, jelenségek azonosítása műholdfelvételeken. A GPS működési elve és jelentősége. A földrajzi információs rendszer (GIS) fogalma, hasznosításának gyakorlati példái. Példák gyűjtése a digitális térképi alkalmazások, illetve térinformatikai rendszerek mindennapi életben való sokoldalú felhasználhatóságára (pl. veszély előrejelzése, környezet károsodásának felismerése). A Föld mint kőzetbolygó szerkezete és folyamatai A kőzetbolygó gömbhéjainak szerkezete, ásványtani összetétele A belső gömbhéjak fizikai és geokémiai; jellemzői, a tulajdonságok változásában megfigyelhető törvényszerűségek megfogalmazása. A kőzetlemezek és mozgásaik következményei A kontinentális és az óceáni kőzetlemezek felépítésének és legfontosabb tulajdonságainak összehasonlítása. A kőzetlemez-szegélyek típusai - közeledő, távolodó és elcsúszó lemezszegélyek jellemző folyamatainak és következményeinek leírása különböző konkrét példák alapján. A földrengésveszélyes térségek elhelyezkedésének törvényszerűségei. A földrengések következményei, cunami. A károk mérséklésének lehetőségei példák alapján. A társadalom felelős alkalmazkodása a földrengésveszélyes zónákban. A nemzetközi segítségnyújtás szerepe. A felszín alatti és a felszíni magmatizmus jellemzőinek bemutatása. A vulkánosság típusai, összefüggésük a kőzetlemez-szegélytípusokkal, magyarázó ábrák elemzése. Az ütköző kőzetlemez-szegélyek mentén lejátszódó folyamatok összehasonlítása. A geológiai (belső) és a földrajzi (külső) erők felszínformáló munkájának kapcsolata, szerepük bemutatása példák alapján. Ásványkincsek A legfontosabb kőzetalkotó ásványok felismerése, elkülönítése. A kőzetek csoportosítása. Az egyes kőzetcsoportokhoz tartozó leggyakoribb kőzettípusok jellemzése. A kőzetek felhasználásának, hasznosításának bemutatása példák alapján. Példák gyakori ércásványokra. Magmás és üledékes ércképződés. Az ércek gazdasági hasznosításának bemutatása példák alapján. Fosszilis energiahordozók a kőszén és a szénhidrogének keletkezésének folyamata, gazdasági jelentőségük változása. A bányászatból, a szilárd földfelszín megbontásából eredő környezeti problémák Az építkezések, az ásványkincsek kitermelésének környezeti következményei információk gyűjtése és feldolgozása. A fosszilis energiahordozók felhasználásnak környezeti következményei. A károkozás mérséklésének lehetőségei, a rekultiváció bemutatása példák alapján. A talaj A talajképződés folyamatának összefüggései. A talaj szintjeinek jellemzői. Az elterjedtebb zonális és azonális talajok jellemzése. A talaj környezeti hatásjelző szerepének bemutatása példák alapján. A talajpusztulás mérséklésének lehetőségei.
3 Földtörténet: A kormeghatározás módszereinek összehasonlítása. A földtörténeti időskála elemzése. időegységeinek rendszere. A Föld belső és felszíni fejlődésének legfontosabb eseményei, azok nyomai bolygónkon, területi előfordulásuk bemutatása. Az élet elterjedésének, a környezet változásának fő eseményei. A légkör földrajza A légkör anyagai és szerkezete A légkört felépítő anyagok csoportosítása, az egyes anyagok légköri folyamatokban betöltött szerepének megismerése. A légkör tartományainak jellemzése, jellemzőik összehasonlítása, szerepük értékelése a földi élet szempontjából. A levegő felmelegedése: A levegő felmelegedésének folyamata és törvényszerűségei, folyamatábrák elemzése, a hőmérsékletváltozásához kapcsolódó egyszerű számítási feladatok megoldása. A felmelegedést meghatározó tényezők. A felmelegedést módosító tényezők hatásuk gazdasági-energetikai hasznosíthatóságának példái. A felhő- és csapadékképződés A felhő- és csapadékképződés feltételei és összefüggései. A levegő nedvességtartalmához, a csapadékképződéshez kapcsolódó számítási feladatok megoldása. A talaj menti és a hulló csapadék típusainak jellemzése. A levegő mozgása: A légnyomás változásában szerepet játszó tényezők megnevezése. A légnyomás és a szél kialakulásának összefüggései. A nagy földi légkörzés rendszerének bemutatása. Az egyes szélrendszerek jellemzése. A jellegzetes helyeik szelek példái. A ciklon és az anticiklon összehasonlítása, az időjárás alakításában betöltött szerepük igazolása. Időjárás, időjárási frontok Az időjárás és a mindennapi élet kapcsolatának bemutatása. Szöveges és képi, időjáráselőrejelzés értelmezése. Időjárási adatok alapján következtetések levonása. A hideg és a meleg front összehasonlítása példák a mindennapi életet befolyásoló szerepükre. Felkészülés az időjárás okozta veszélyhelyzetekre, - a helyes és másokért is felelős magaratás kialakítása. A szél és a csapadék felszínformáló tevékenysége A pusztító és építő tevékenység által létrehozott jellemző formák felismerése. A szél és a csapadék felszínformáló tevékenységének gazdasági következményei. A légszennyezés következményei A legnagyobb légszennyező források megnevezése. A szennyeződés élettani, gazdasági stb. következményeinek bemutatása példák alapján. Az egyén lehetőségeinek és felelősségének feltárása, a károsítás mérséklésében, a légköri folyamatok egyensúlyának megőrzésében. Aktuális információk gyűjtése és feldolgozása.
4 A vízburok földrajza A vízburok tagolódása, a vízkészlet összefüggéseinek megismerése A vízburok tagolódása. A tengerek típusai, jellemzőik bemutatása példák alapján. A tengervíz sajátos jellemzőinek kiemelése. A tengervíz mozgásai A hullámzás kialakulása és jellemzői, kapcsolata a parttípusokkal A tengeráramlást kialakító tényezők bemutatása. A tengeráramlás éghajlatmódosító szerepének bemutatása példák alapján. Hideg és meleg tengeráramlások példái. A tengerjárást kialakító tényezők összefüggései. A jelenség kapcsolata a torkolattípusokkal. A felszín alatti vizek A felszín alatti vizek típusai. Az egyes víztípusok jellemzése. Gazdasági jelentőségük megismertetése példák alapján. Veszélyeztetettségük okainak és következményeinek feltárása. Felszíni vizek Folyók - a vízgyűjtő terület, a vízállás, a vízjárás és a vízhozam összefüggéseinek feltárása. Tavak - a tómedencék kialakulásának típusai példák alapján. A tavak pusztulásához vezető folyamatok, illetve azok összefüggéseinek bemutatása. A víz és a jég felszínformáló munkája Az épülő és a pusztuló tengerpartok jellemzése. A folyóvíz felszínformáló tevékenységének, az építő és pusztító munka következményeinek bemutatása. A belföldi és a magashegységi jég felszínformáló munkájának példái. A jellemző felszínformák felismerése képeken, terepen, következtetés kialakulásuk folyamatára. A karsztosodás A karsztosodás folyamatának bemutatása. A felszíni és felszín alatti karsztformák jellemzése. A jellemző felszínformák felismerése képeken, terepen, következtetés a kialakulásuk folyamatára. A vízburok mint gazdasági erőforrás Ár- és belvízvédelem szerepének bemutatása hazai példákon. A veszélyhelyzetek kialakulásához vezető folyamatok megismerése. Helyes és felelős magatartás veszélyhelyzetekben. A gazdaság vízigényének példái. A vízenergia hasznosításának lehetőségei és korlátai. A vízi szállítás jellemzői, a víz mint idegenforgalmi vonzerő példái. A vízburok környezeti problémái A legnagyobb szennyezőforrások megnevezése. A szennyeződés élettani, gazdasági stb. következményeinek bemutatása példák alapján. Az egyén lehetőségeinek és felelősségének feltárása, a károsítás mérséklésében. Az öntözés okozta környezeti problémák bemutatása. Az ivóvíz biztosításának nehézségei, következményei. A vízzel való takarékosság lehetőségei. Aktuális információk gyűjtése és feldolgozása.
5 A földrajzi övezetesség A szoláris és a valódi éghajlati övezetesség A szoláris éghajlati övezetesség kialakulásának törvényszerűségei, a valódi éghajlati övezetességgel való kapcsolatának bemutatása. Az övezetességet kialakító és módosító tényezők szerepének értelmezése. Az övezetesség rendszerének értelmezése. Az egyes övezetekhez kapcsolódó meghatározó zonális talajtípusok jellemzése. A forró, a mérsékelt és a hideg földrajzi övezet Az övezetek kialakulása, elrendeződése, az ebben rejlő törvényszerűségek és összefüggések feltárása. Az övezetek tagolódásának törvényszerűségei. Az éghajlati jellemzők változásában megfigyelhető törvényszerűségek feltárása, más elemekkel való összefüggéseinek bemutatása. A természetföldrajzi adottságok és az életmód, illetve gazdálkodás kapcsolatának bemutatása Az összefüggések, ok-okozati kapcsolatok feltárása. Az övezeteket veszélyeztető környezeti problémák és következményeik bemutatása. A függőleges övezetesség A kialakulás összefüggéseinek, törvényszerűségeinek bizonyítása Társadalmi folyamatok a 21. század elején Demográfiai folyamatok a 21. század elején A népességszám-változás időbeli és területi különbségeinek megismerése, okainak feltárása. A folyamatok következményeinek megfogalmazása. A fiatal és az elöregedő társadalmak jellemzőinek összevetése, következtés a társadalmi folyamatokra, problémákra. A népesség térbeli eloszlását befolyásoló tényezők megismerése. A népesség gazdasági aktivitás szerinti jellemzői (keresők, eltartottak). A demográfiai folyamatokhoz kapcsolódó egyszerű számítási feladatok megoldása, következtetések levonása az eredmények alapján. Napjaink migrációs folyamatainak megismerése, konkrét példáinak bemutatása (pl. hírek, nyomtatott, illetve digitális információforrások alapján), az okok feltárása. A népesség összetétele Az emberfajták (nagyrasszok) területi elhelyezkedésének bemutatása. Állam, nemzet, nemzetállam, több nemzetiségű állam, nemzeti kisebbség fogalmának értelmezése konkrét példák alapján. A világ nyelvi, kulturális és vallási sokszínűségének jellemzése. Településtípusok urbanizáció A települések csoportosítása különböző szempontok alapján, példák megnevezése. A különböző településtípusokon élők életkörülményének, életmódjának összevetése. A városodás és városiasodás fogalmának megismerése, kapcsoltuk megértése. Az urbanizációs folyamatok összehasonlítása a fejlett és a fejlődő világban. Az agglomerációk kialakulásának bemutatása. A nagyvárosi élet ellentmondásainak feltárása.
6 A világgazdaság jellemző folyamatai Nemzetgazdaságok és a világgazdaság A nemzetgazdaságok átalakuló szerepének megértése, az állam piacgazdaságban betöltött szerepének megismerése. A gazdasági fejlettség összehasonlítására alkalmas mutatók értelmezése. A gazdasági fejlettség területi különbségeinek példái: a centrum- és periféria térségek jellemzői, kapcsolatrendszerük sajátos vonásai. Különböző típusú statisztikai forrásokból gyűjtött fejlettséget tükröző adatsorok értelmezése. A gazdaság szerveződését befolyásoló természeti és társadalmi telepítő tényezők megismerése, szerepük átalakulásának példái. A gazdasági szerkezet fogalma, a gazdasági szerkezet és társadalmi-gazdasági fejlettség összefüggéseinek bemutatása országpéldák alapján. A gazdasági és a foglalkozási szerkezet kapcsolatának felismerése, a foglalkozási átrétegződés bemutatása példák alapján. Integrációs folyamatok Az együttműködések kialakulásában szerepet játszó tényezők értékelése. Az integrációk fejlődési szintjeinek összehasonlítása. A legfontosabb nemzetközi integrációk jellemzése. A globalizáció A globalizáció értelmezése, feltételei, jellemzése. A transznacionális vállalatok (TNC) működésének jellemzése, a termelésszervezés sajátosságainak bemutatása vállalatpéldákon. A globalizáció és a TNC-k kapcsolatának felismerése. A globalizáció következményei, mindennapi életünkre gyakorolt hatásának bemutatása. A monetáris világ A működőtőke és a pénztőke áramlásának jellemzői. A mindennapok pénzügyi folyamatai, a pénzügyi szolgáltatások megismerése. (folyószámla, hitel, befektetés, értékpapírok, valuta). Az infláció kialakulásában szerepet játszó tényezők bemutatása. Az infláció következményeinek mérlegelése. A tőzsde működésének jellemzői. A hitelfelvétel és az eladósodás összefüggéseinek felismerése az egyén, a nemzetgazdaság és a világgazdaság szintjén. Az eladósodás és az adósságválság kialakulásának folyamata. A nemzetközi pénzügyi szervezetek szerepének és feladatainak megismerése. A gazdasági és pénzügyi folyamatokhoz kapcsolódó hírek, adatok gyűjtése, értelmezése, a vélemények ütköztetése. Magyarország helyünk a Kárpát-medencében és Európában A társadalmi-gazdasági fejlődés jellemzői A természeti és társadalmi erőforrások jellemzése. A gazdasági rendszerváltás következményeinek bemutatása. Napjaink jellemző társadalmi és gazdasági folyamatainak megismerése, a társadalmigazdasági fejlődésre gyakorolt hatásuk bemutatása példák alapján.
7 A magyarországi régiók földrajzi jellemzői Az egyes régiók jellemző erőforrásainak megismerése, földrajzi adottságainak értékelése és összehasonlítása. A társadalmi-gazdasági fejlődés és fejlettség területi különbségeinek bemutatása. A társadalmi-gazdasági központok megismerése. Védelem alatt álló természeti és kulturális értékeink, a nemzeti parkok és a világörökségi helyszínek védett értékeinek rendszerezése, idegenforgalmi szerepük feltárása. A legfontosabb idegenfogalmi célpontok bemutatása. Határokon átívelő kapcsolatok A regionális szerveződések földrajzi alapjainak feltárása. A Kárpát-medence eurorégió: működésük értelmezése. Hazánk Európai Unióban betöltött szerepének megismerése, nemzetközi gazdasági kapcsolataink bemutatása. EGYSÉGES TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 1. Felszerelés: tankönyv, füzet, atlasz 2. A tanulmányi munka értékelése órai munka +/- rendszerben feleltetés szóban/írásban aznapi anyag és ismétlő kérdés az aktuális témakörből, az órai vázlatok ellenőrzésére is sor kerül. röpdolgozat néhány óra anyagából, témazáró dolgozat az összefoglalások után történik Osztályzatok: 40%-tól elégséges, 55%-tól közepes, 70%-tól jó, 85%-tól jeles Témazáró dolgozatról való hiányzás esetén pótolni osztályonként megbeszélt időpontban lehet. Ennek indokolt elmulasztása esetén a jegylezárást megelőző hirdetett időpontban lehet pótolni. A témazáró dolgozat megírása kötelező az év végi jegy kialakításához. A félévi és év végi záráskor a témazárók súlyozottan számítanak. Az év végi osztályzás a teljes tanév munkája alapján történik.
Esti 10. évfolyam- gimnázium
Esti 10. évfolyam- gimnázium Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák esz- Felhasznált közök Év eleji ismétlés Felettünk a csillagos ég. A csillagászat története A
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13
Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai
11. évfolyam Évi óraszám:36 óra, Heti óraszám 1 óra
FÖLDRAJZ ÉRETTSÉGI ELŐKÉSZÍTŐ 11. évfolyam Évi óraszám:36 óra, Heti óraszám 1 óra A földrajz érettségire való felkészítés fő feladata a középiskolai földrajz tanítás 9-10. évfolyamán tanultak felelevenítése,
FÖLDRAJZ. 9 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
FÖLDRAJZ. 9 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály
Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia
A különbözeti vizsga témakörei. 9. évfolyam földrajz. Gerséné Varga Ildikó
A különbözeti vizsga témakörei 9. évfolyam földrajz Gerséné Varga Ildikó I. Csillagászati földrajz II. Kőzetburok III. A légkör földrajza IV. A vízburok V. A földrajzi övezetesség: VI. Népesség-, és településföldrajz
1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!
Ismertesse a Föld helyét a Naprendszerben! 1. A Mutassa be bolygónk fı mozgásait, ismertesse ezek földrajzi következményeit! 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit
Helyi tanterv FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Helyi tanterv FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőivel, folyamataival.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
9. évfolyam A földrajzi tartalmak feldolgozása során fejlődik a tanulók földrajzi-környezeti gondolkodása, helyi, regionális és globális szemlélete. Megértik, hogy a természet egységes egész, a Föld egységes,
FÖLDRAJZ (szakközépiskola 3 óra)
FÖLDRAJZ (szakközépiskola 3 óra) A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben
HELYI TANTERV FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK 9-10. ÉVFOLYAM
HELYI TANTERV FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK 9-10. ÉVFOLYAM CÉLOK ÉS FELADATOK A tanulók ismerjék meg szűkebb és tágabb földrajzi környezetük természeti és társadalmi, gazdasági jellemzőit, folyamatait. Ismerjék
Földrajz helyi tanterv
Földrajz helyi tanterv Földrajz a szakközépiskolák 9-10. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 6. sz. melléklet 6.2.09. 1 Tartalom 1 Alapelvek, célok, a nemzeti alaptantervnek
Földrajz a szakközépiskolák 9-10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK * ALAPELVEK, CÉLOK
Földrajz a szakközépiskolák 9-10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK * ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és
A TÉRKÉP A térképi ábrázolás
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI (minimum követelmények) 9. és 10. OSZTÁLY - 2019 (A kerettanterv 2018 szeptemberében történt változása miatt a 2018-2019-es tanévben a 9. és 10. évfolyamos osztályok ugyan azt
A FÖLDRAJZ TANTÁRGY KÖVETELMÉNYEI OSZTÁLYOZÓVIZSGÁHOZ
A FÖLDRAJZ TANTÁRGY KÖVETELMÉNYEI OSZTÁLYOZÓVIZSGÁHOZ 7. évfolyam I. A szilárd Föld anyagi és folyamatai Környezetünk anyagainak vizsgálata A földtani képződmények védelmének megismerése környékbeli példákon
Értékelés, számonkérés, továbbhaladás
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
Helyi tanterv Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Helyi tanterv Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti
Földrajz helyi tanterv
Földrajz helyi tanterv Földrajz a szakközépiskolák 9-10. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 6. sz. melléklet 6.2.09. 1 Tartalom 1 Alapelvek, célok, a nemzeti alaptantervnek
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
9. évfolyam A földrajzi tartalmak feldolgozása során fejlődik a tanulók földrajzi-környezeti gondolkodása, helyi, regionális és globális szemlélete. Megértik, hogy a természet egységes egész, a Föld egységes,
Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági
9-10. évf. Földrajz 1 / 28
9. évfolyam A földrajzi tartalmak feldolgozása során fejlődik a tanulók földrajzi-környezeti gondolkodása, helyi, regionális és globális szemlélete. Megértik, hogy a természet egységes egész, a Föld egységes,
Természetföldrajzi tételek (A)
Természetföldrajzi tételek (A) 1. A Nap és a Naprendszer, helyünk a Világegyetemben. A Föld mozgásai és következményei. 2. Tájékozódás térben és időben. A Föld alakjára és ábrázolására vonatkozó ismeretek
A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült az 23/2013 (III. 29.) EMMI rendelettel módosított 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelettel kiadott
Földrajz Célok és feladatok A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei:
Földrajz Célok és feladatok A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmigazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való
Földrajz tantárgy helyi tanterve
Földrajz tantárgy helyi tanterve Készült a 3.2.10. sz. kerettanterv alapján Választott taneszközök MS-2621 Jónás Ilona, Kovács Lászlóné Dr., Vízvári Albertné: Földrajz 9. Természetföldrajzi környezetünk
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Földrajz tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület
Földrajz tantárgy helyi tanterve. Készült a 3.2.10. sz. kerettanterv alapján. Választott taneszközök
Földrajz tantárgy helyi tanterve Készült a 3.2.10. sz. kerettanterv alapján Választott taneszközök MS-2621 Jónás Ilona, Kovács Lászlóné Dr., Vízvári Albertné: Földrajz 9. Természetföldrajzi környezetünk
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV FÖLDRAJZ Tantárgy 3-0 - 0-0 óraszámokra Készítette: Tóth Judit szaktanár Ellenőrizték:
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 12-13. ÉVFOLYAM Az iskola tankönyvválasztásának szempontjai A szakmai munkaközösségek a tankönyvek, taneszközök kiválasztásánál a következő szempontokat veszik
Általános tantárgyi bevezető
Általános tantárgyi bevezető Célok, fejlesztések, kulcskompetenciák A tantárgy megismerteti a tanulókat a földrajzi környezet természeti és társadalmigazdasági jellemzőivel. Az általános iskola 7 8. évfolyamának
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 9-10. ÉVFOLYAM Az iskola tankönyvválasztásának szempontjai A szakmai munkaközösségek a tankönyvek, taneszközök kiválasztásánál a következő szempontokat veszik
A Föld kozmikus környezete
FÖLDRAJZ 9. osztály A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
Arday Istvan - R6zsa Endre - Üt6ne Visi Judit FOLDRAJZ I. MUSZAKIKIAD6, BUDAPEST
Arday Istvan - R6zsa Endre - Üt6ne Visi Judit FOLDRAJZ I. A közepiskolak 9. evfolyama szamara MUSZAKIKIAD6, BUDAPEST KÖRNYEZEl'ÜNK ABRAzOLAsA 7 A földrajzi környezet es abrazolasa 7 A termeszeti es a földrajzi
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ 9. ÉS 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ 9. ÉS 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA A 4, 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi alap kerettanterveknek (2 2) megfelelően készült Alapdokumentumok: A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK
FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőivel, folyamataival.
Földrajz 7. évfolyam
Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.
A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült az 23/2013 (III. 29.) EMMI rendelettel módosított 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelettel kiadott
Földrajz Négy évfolyamos gimnázium
Földrajz Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 2 2 1 Éves óraszám 72 72 31 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma 72 62 2014 FÖLDRAJZ Helyi
A 2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben bevezetésre kerülő tanterv
A 2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben bevezetésre kerülő tanterv 1. Bevezetés Földrajz (gimnázium) 1.1. Kerettantervi bevezető A földrajzi tartalmak feldolgozása során fejlődik a tanulók földrajzi-környezeti
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM / / Tantárgy. óraszámokra
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV FÖLDRAJZ Tantárgy 0 2 2 2 óraszámokra Készítette: Tóth Judit szaktanár Ellenőrizték: Nagy
HELYI TANTERV. FÖLDRAJZ Tantárgy. óraszámokra. Energetikai Szakgimnázium és Kollégium KÖZGAZDASÁG ÉS ÜGYVITEL ÁGAZATOKHOZ TARTOZÓ
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 036396 HELYI TANTERV KÖZGAZDASÁG ÉS ÜGYVITEL ÁGAZATOKHOZ TARTOZÓ FÖLDRAJZ Tantárgy 2 2 2 0 óraszámokra Készítette: Madár Otília szaktanár Ellenőrizték: Nagy János
FÖLDRAJZ évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
Taneszközök. Célok, feladatok
FÖLDRAJZ Tankönyv: Taneszközök A munkaközösség együtt választ a kerettantervnek megfelelő, a Közoktatási Tankönyvjegyzékben szereplő tankönyvekből. Eszközök: falitérképek, tematikus térképek, kőzetgyűjtemény,
Tanulmányok alatti vizsgák
Tanulmányok alatti vizsgák Földrajz osztályozóvizsga értékelési szabályzata Írásbeli vizsga Az írásbeli vizsga két részből áll: 1. A topográfiai ismeretek ellenőrzésére szolgáló feladatlap, amelynek kitöltéséhez
Földrajz ALAPELVEK, CÉLOK
Földrajz ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőivel, folyamataival. Elősegíti, hogy
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Földrajz Készítette: a gimnázium természettudományi szakmai munkaközössége 2015. Tartalom Bevezetés... 3 9. évfolyam... 6 10. évfolyam... 19 Földrajz választható
Földrajz HELYI TANTERV évfolyam
Földrajz HELYI TANTERV 9-10. évfolyam 2014 A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival,
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: Pedagógiai program
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Földrajz tantárgy helyi tanterve A nevelőtestület véleményezte:
Földrajz évfolyama számára FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Földrajz 9 12. évfolyama számára FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
9-10. évfolyam/ Későbbiekben 9. évfolyam
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Helyi tanterv Földrajz 9. 10. 11. 12. osztály/ későbbiekben: 9. 10. 11. évfolyam Heti óraszám: 2 A földrajzoktatás
FÖLDRAJZ osztály. Célok és feladatok
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ FÖLDRAJZ 9-10. osztály A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmigazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival,
209-1686, fax: 361-4427, web: www.jagbp.hu, e-mail: titkarsag@jagbp.sulinet.hu, OM: 034 982. Az József Attila Gimnázium. helyi tanterve.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest, Váli u. 1. 209-1686, fax: 361-4427, web: www.jagbp.hu, e-mail: titkarsag@jagbp.sulinet.hu,
Helyi tanterv. Földrajz évfolyam
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár Helyi tanterv Földrajz Szakközépiskola 9-12. évfolyam HELYI TANTERVI ÓRASZÁMOK Szakközépiskola Évfolyam: 9. 10. 11. 12. Heti óraszám: 2 1 -
Helyi tanterv. Földrajz
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár Helyi tanterv Földrajz Öt évfolyamos gimnázium nyelvi előkészítő osztály 9-12. évfolyam HELYI TANTERVI ÓRASZÁMOK 5 évfolyamos gimnázium Évfolyam:
Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági
FÖLDRAJZ (208 órás, három évfolyamos változat)
FÖLDRAJZ (208 órás, három évfolyamos változat) A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival,
Helyi tanterv. Földrajz évfolyam
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár Helyi tanterv Földrajz Négy évfolyamos gimnázium 9-12. évfolyam HELYI TANTERVI ÓRASZÁMOK 4 évfolyamos gimnázium Évfolyam: 9. 10. 11. 12. Heti
Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma
Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Cím: 9024 Győr, Bem tér 20-22. OM-azonosító: 203038 : 96/519-373, 20/803-5624 Honlap: www.barossgyor.hu
Földrajz évfolyam
Földrajz 9-10. évfolyam egység/ Fejlesztési A Föld kozmikus környezete 7 óra A Föld mint égitest jellemzői. A Föld mozgásai és azok következményei (napszakok, évszakok váltakozása, időszámítás). Alapvető
FÖLDRAJZ (szakközépiskola 2+1)
FÖLDRAJZ (szakközépiskola 2+1) A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben
FÖLDRAJZ helyi tanterv
FÖLDRAJZ helyi tanterv A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való
FÖLDRAJZ TANTERV A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA
FÖLDRAJZ TANTERV A GIMNÁZIUM 9 10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tantárgy óraterve... 1 Célok és feladatok... 1 A tankönyv választásának speciális szempontjai... 2 9. évfolyam... 3 10. évfolyam... 16 Középszintű
TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG Érvényes: szeptember 1-től 2017 évi módosítással 2018 évi módosítással
A VESZPRÉMI SZC JENDRASSIK-VENESZ SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLET TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG Érvényes: 2016. szeptember 1-től 2017 évi módosítással 2018 évi módosítással
TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG Érvényes: szeptember 1-től 2017 évi módosítással 2018 évi módosítással
A VESZPRÉMI SZC JENDRASSIK-VENESZ SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLET TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG Érvényes: 2016. szeptember 1-től 2017 évi módosítással 2018 évi módosítással
FÖLDRAJZ 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
FÖLDRAJZ 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános Iskola Természetismeret Évfolyam: 5 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök:
FÖLDRAJZ 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
Helyi tanterv Földrajz a gimnáziumok évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
Helyi tanterv Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Földrajz. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.10.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Földrajz készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.10. alapján 9-10. évfolyam 2 FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK ALAPELVEK, CÉLOK
TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Földrajz tantárgyi program A bevezetés tanéve: A bevezetés évfolyama: Alkalmazott osztálytípusok: 2013/2014-es tanévben, felmenő rendszerben 9. évfolyam
Erkel Ferenc Gimnázium 2016 FÖLDRAJZ
Erkel Ferenc Gimnázium 2016 FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben
Általános tantárgyi bevezető
Általános tantárgyi bevezető Célok, fejlesztések, kulcskompetenciák A tantárgy megismerteti a tanulókat a földrajzi környezet természeti és társadalmigazdasági jellemzőivel. Az általános iskola 7 8. évfolyamának
Helyi tanterv. heti óra
Helyi tanterv Földrajz 9 10. évfolyam heti 2 + 2 óra Az iskola tankönyvválasztásának szempontjai A munkaközösség a tankönyvek, taneszközök kiválasztásánál a következő szempontokat veszi figyelembe: a taneszköz
FÖLDRAJZ (gimnázium 2+2)
FÖLDRAJZ (gimnázium 2+2) A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmigazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való
Pedagógiai Program Helyi tanterve
Vay Ádám Gimnázium Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 033644 Pedagógiai Program Helyi tanterve Földrajz tantárgyi program Tantárgyi struktúra és óraszámok: Évfolyamok/ 9. 10. 11. 12. 13. Arany
FÖLDRAJZ ALAPELVEK, CÉLOK
FÖLDRAJZ ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőivel, folyamataival. Elősegíti, hogy
, fax: , web: OM: József Attila Gimnázium. helyi tanterve.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest, Váli u. 1. 209-1686, fax: 361-4427, web: www.jagbp.hu, e-mail: titkarsag@jagbp.sulinet.hu,
Földrajz tantárgy kerettanterve
SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program Földrajz tantárgy kerettanterve FÖLDRAJZ (2+2+0+0 óra) A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és
FÖLDRAJZ. 9 10. évfolyam
FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást,
FÖLDRAJZ. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1
Helyi tanterv földrajz 8 évfolyamos gimnázium FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival,
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök
Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen
A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium A földrajz tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004. (V. 20.) OM rendelettel kiadott kerettanterv
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI (minimum követelmények) 9. OSZTÁLY
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI (minimum követelmények) 9. OSZTÁLY - 2016. A TÉRKÉP 1.1. A térképi ábrázolás Legyen tisztában a térkép és a valóság kapcsolatával, a térképi ábrázolás jelentőségével. Magyarázza
Földrajz tanmenet (11. évfolyam, érettségi előkészítő)
Földrajz tanmenet (11. évfolyam, érettségi előkészítő) Tanítási hetek száma: 37 Heti óraszám: 2 Óra sorsz. Téma Kiemelt tevékenységek a képességfejlesztés érdekében 1. 2. Térképhasználati gyakorlatok.
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV FÖLDRAJZ Tantárgy 2-2 - 0-0 óraszámokra Készítette: Tóth Judit szaktanár Ellenőrizték:
Tanulmányok alatti vizsgák
Tanulmányok alatti vizsgák Földrajz osztályozóvizsga értékelési szabályzata Írásbeli vizsga Az írásbeli vizsga két részből áll: 1. A topográfiai ismeretek ellenőrzésére szolgáló feladatlap, amelynek kitöltéséhez
FÖLDRAJZ 6. évfolyam. Afrika földrajza
FÖLDRAJZ 6. évfolyam A földrajzi övezetesség alapjai A földrajzi és az éghajlati övezetesség közötti különbség. A földrajzi övezetesség elemeinek összefüggéseit mutató ábrák (diagramok, modellek, magyarázó
Földrajz évfolyam fakultáció helyi tanterve
Földrajz 11-12.évfolyam fakultáció helyi tanterve Részei: Földrajz 11.évfolyam Földrajz 12.évfolyam Óraszám 11.évfolyamon 36x2óra Középszint 12.évfolyamon 32x2óra Emelt szint A földrajz tantárgy célja
Minden szakirány számára közös tételek
ELTE TTK Geográfus mesterszak (MSc) szóbeli felvételi vizsgatételek (Módosítva 2012. májusában) A felvételi vizsga során 1 általános és 1 szakirány szerinti tételből kell vizsgázni. Minden szakirány számára
Minimum követelmények Földrajz 9. OSZTÁLY
Minimum követelmények Földrajz 9. OSZTÁLY A TÉRKÉP 1.1. A térképi ábrázolás Legyen tisztában a térkép és a valóság kapcsolatával, a térképi ábrázolás jelentőségével. Magyarázza a kicsinyítés mértéke és
FÖLDRAJZ (FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK) I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK
FÖLDRAJZ (FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK) I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Az érettségi vizsgán a vizsgázónak a földrajzi-környezeti ismereteirŋl, valamint az alábbi földrajzzal kapcsolatos
FÖLDRAJZ. 9. évfolyam (36 hét) 10. évfolyam (36 hét) N E L N E L heti óraszám 2 1 0,5 2 1 0,5 éves óraszám 72 36 18 72 36 18
FÖLDRAJZ Az általános iskola 5 8. évfolyamának tantervi előzményeire építve a kerettanterv elősegíti, hogy a diákok megismerjék a földrajzi környezet főbb sajátosságait, jelenségeit, folyamatait, a természeti
9. évfolyam: esti: heti 1óra, évi 36 óra
FÖLDRAJZ 9-11. évfolyam (Esti tagozat) Az általános iskola 5 8. évfolyamának tantervi előzményeire építve elősegíti, hogy megismerjék a földrajzi környezet főbb sajátosságait, jelenségeit, folyamatait.
Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja:
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2017.10.17. - 9:00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Fehér András Tamás Témakör: A Föld, mint kőzetbolygó Tanítási egység címe: Vulkáni kőzetek Óra típusa: Új ismereteket szerző