A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt szervezeteknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt szervezeteknek"

Átírás

1 MFO-41 A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt eknek a megfelelőségértékelő ek tevékenységéről szóló évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő ek kijelölésének, valamint a kijelölt ek tevékenységének különös szabályairól szóló 5/2010. (I. 14.) NFGM rendelet szerinti eljárásban, a megfelelőségértékelő ek kijelöléséről, valamint a kijelölt ek tevékenységének részletes szabályairól szóló 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. b) pontja alapján a TÜV Rheinland InterCert Műszaki Felügyeleti és Tanúsító Korlátolt Felelősségű Társaság (1034 Budapest, Bécsi út ) a BP/0102/1369-4/2018. számú ban foglaltak értelmében az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló március 9-i 305/2011/ európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti építési termékek teljesítmény állandóságának értékelése és ellenőrzése tevékenység folytatására november 6. napjától jogosultságot szerzett az alábbi tevékenység és műszaki terület tekintetében: 95/467/EC KÉMÉNYEK, FÜSTGÁZ- VEZETÉKEK ÉS KAPCSOLÓDÓ : Előregyártott kémények (emeletmagasságú elemek), kürtőbélések (elemek vagy blokkok), többhéjú kémény (elemek vagy blokkok), egyhéjú kéményblokkok, szabadon álló és falhoz rögzített kémény-készletek (kémények) EN 1020:2009 EN 1319:2009 EN 416-1:2009 EN 621:2009 EN 777-1:2009 EN 777-2:2009 EN 777-3:2009 EN 777-4:2009 EN 778:2009 EN :2009 EN :2009 Műszaki Felügyeleti Osztály 1124 Budapest, Németvölgyi út Budapest, Pf.: 919. Telefon: +36 (1) Fax: +36 (1) mfo@bfkh.gov.hu Honlap: Válaszlevelükben ügyszámunkra hivatkozni szíveskedjenek!

2 95/467/EC SZERKEZETI TEHERHORDÓ ELEMEK (1/1) Szerkezeti teherhordó elemek (olyan magas- és mélyépítési felhasználás esetén, ahol az egyedi teherhordó elemekkel szemben támasztott követelményeknek kritikus jelentősége van) Termék EN :2005 EN :2004 EN :2004/AC:2007 EN :2005 EN :2004 EN :2004 EN :2007 TŰZRIASZTÓ/- ÉSZLELŐ, TŰZ- ÉS ROBBANÁSELFOLYTÓ : Bemeneti/kimeneti készülékek (tűzbiztonság) Termék EN 54-18:2005 EN 54-18:2005/AC:2007 EN 54-24:2008 EN 54-25:2008 EN 54-25:2008/AC:2010 EN 54-25:2008/AC:2012 TŰZRIASZTÓ/- ÉSZLELŐ, TŰZ- ÉS ROBBANÁSELFOLYTÓ : Tűzriasztórendszer-készletek (tűzbiztonság) Termék EN 54-21:2006 : Száraz- és nedvestűzcsaprendszerek (tűzbiztonság) Termék EN 671-1:2012 EN 671-2:2012 : Termék EN 54-16:2008 EN 54-2:1997 EN 54-2:1997/AC:1999 EN 54-2:1997/A1:2006 EN : / 21

3 Ellenőrző és jelzőkészülékek (tűzbiztonság) : Nem elektromos kikapcsolókészülékek Termék EN :2003 EN :2006 : Kézi hívópontok (tűzbiztonság) Termék EN 54-11:2001 EN 54-11:2001/A1:2005 EN :2003 : Többszörös ellenőrzések Termék EN :2003 Nagynyomású tartály szelep szerelvények és működtető berendezéseik (tűzbiztonság) Választó szelep és működtető berendezéseik (tűzbiztonság). Termék EN :2004 EN : / 21

4 Fúvókák / sprinklerek / egységek Termék EN :2000 EN :2000/A1:2005 EN :1999+A1:2001 EN :1999+A1:2001/ A2:2004 EN :1999+A1:2001/A3:2006 Flexibilis csatlakozók Termék EN :2006 Füst, hő és lángérzékelők Termék EN 54-10:2002 EN 54-10:2002/A1:2005 EN 54-12:2015 EN 54-5:2000/A1:2002 EN 54-7:2000/A1:2002 EN 54-7:2000/A2:2006 EN :2003 Nyomásmérő eszközök és nyomáskapcsolók Termék EN :2003 Mechanikai súlymérő Termék EN : / 21

5 eszközök Riasztó eszközök Termék EN 54-23:2010 EN 54-3:2001/A1:2002 EN 54-3:2001/A2:2006 EN :2003 EN 14604:2005 EN 14604:2005/AC:2008 Visszacsapó és torlószelepek Termék EN :2001 EN :2001/AC:2002 Füstgátak Termék EN :2005 EN :2005/A1:2006 Füst- és hőkiszellőztető ventilátor rendszer készletek Termék EN :2003 EN :2002 EN :2002/AC:2005 Nyomáskülönbséges rendszer készletek Termék EN :2005 EN :2005/AC: / 21

6 Füstelvezetők Termék EN :2011 Füstelszívó csappantyúk Termék EN :2011 EN 15650:2010 Tápegységek (tűzészlelő/tűzriasztó alkatrészek) Termék EN 54-4:1997 EN 54-4:1997/AC:1999 EN 54-4:1997/A1:2002 EN 54-4:1997/A2:2006 Zárlatleválasztók Termék EN 54-17:2005 EN 54-17:2005/AC:2007 Tápegységek (Tűzérzékelő alkatrészek) Termék EN :2005 EN :2005/AC: / 21

7 Nedves riasztószelep szerelvények Termék EN :1999/A1:2001 EN :1999/AC:2002 EN :1999/A2:2005 Száraz riasztószelep szerelvények Termék EN :2000/A1:2001 EN :2000/A2:2005 Spinklerek és vízpermetező rendszer-készletek Termék EN :2000/A1:2001 Vízáramlás-érzékelők / kapcsolók Termék EN : /579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útjelölő termékek: Forgalmi felfestések (üveggyöngyök, csúszásgátló adalékanyagok és ezek kombinációi) (forgalmi Termék EN : / 21

8 területekre) 96/579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útforgalmi jelek és forgalomirányítási eszközök, amelyek állandó jármű- és gyalogosforgalom céljára vannak felszerelve: állandó forgalmi jelek (forgalmi területekre) Termék EN : /579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útforgalmi jelek és forgalomirányítási eszközök, amelyek állandó jármű- és gyalogosforgalom céljára vannak felszerelve: állandó figyelmeztető eszközök és rajzok (forgalmi területekre) Termék EN 12352:2006 EN : /579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útforgalmi jelek és forgalomirányítási eszközök, amelyek állandó jármű- és gyalogosforgalom céljára vannak felszerelve: forgalmi lámpák és rögzített vészjelző lámpák (forgalmi területekre) Termék EN 12368: /579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útforgalmi jelek és forgalomirányítási eszközök, amelyek állandó jármű- és gyalogosforgalom céljára vannak felszerelve: forgalmi jelzőoszlopok (forgalmi Termék EN : / 21

9 területekre) 96/579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Útforgalmi jelek és forgalomirányítási eszközök, amelyek állandó jármű- és gyalogosforgalom céljára vannak felszerelve: változtatható forgalmi jelek (forgalmi területekre) Termék EN :2005+A1: /579/EC FORGALMI KELLÉKEK (1/2) Úti lámpaoszlopok. (Forgalmi jelölésekterületei) Termék EN 40-4:2005 EN 40-4:2005/AC:2006 EN 40-5:2002 EN 40-6:2002 EN 40-7: /176/EC SZERKEZETI FATERMÉKEK (1/3) Tömörfa szerkezeti fatermékek Elemek: Áthidalók, merevítők, párnafák, padlóelemek, falszerkezeti elemek, fedélelemek, úgymint pl. gerendák, ívtartók, boltozatok, kötőgerendák, szarufák, oszlopok. (Hidak, vasúti pályák és épületek) Termék EN 14374: /176/EC SZERKEZETI FATERMÉKEK (1/3) Tömörfa szerkezeti fatermékek Elemek: Áthidalók, merevítők, párnafák, padlóelemek, falszerkezeti elemek, fedélelemek, EN :2005+A1:2011 EN 14229:2010 EN 14250: / 21

10 úgymint pl. gerendák, ívtartók, boltozatok, kötőgerendák, szarufák, oszlopok. (Hidak, vasúti pályák és épületek) 97/176/EC SZERKEZETI FATERMÉKEK (1/3) Tömörfa szerkezeti fatermékek Készletek: Rácsos tartók, födémek, falak, tetők, vázak. (Hidak, vasúti pályák és épületek) EN 14250: /176/EC 97/176/EC SZERKEZETI FATERMÉKEK (2/3) Ragasztott rétegelt szerkezeti termékek és más ragasztott fatermékek Elemek: Áthidalók, merevítők, padlóelemek, falszerkezeti elemek, fedélelemek, úgymint pl. gerendák, ívtartók, boltozatok, kötőgerendák, szarufák, oszlopok. SZERKEZETI FATERMÉKEK (2/3) Ragasztott rétegelt szerkezeti termékek és más ragasztott fatermékek Készletek:Rácsos tartók, födémek, falak, tetők, vázak. / hidak és épületek Termék Termék EN 14080:2013 EN 14374:2004 EN 14080: /462/EC FAALAPÚ TÁBLÁK (1/2) : - Fedőréteg nélküli, fedőréteges, furnérozott EN 13986:2004+A1: / 21

11 vagy bevonattal ellátott, faalapú táblák (Szerkezeti elemekhez, beltéri vagy kültéri alkalmazásra). 97/462/EC FAALAPÚ TÁBLÁK (1/2) : - Fedőréteg nélküli, fedőréteges, furnérozott vagy bevonattal ellátott, faalapú táblák (Szerkezeti elemekhez, beltéri vagy kültéri alkalmazásra). Termék EN 13986:2004+A1: /462/EC FAALAPÚ TÁBLÁK (2/2) : - Fedőréteg nélküli, fedőréteges, furnérozott vagy bevonattal ellátott, faalapú táblák (Nem szerkezeti elemekhez, beltéri vagy kültéri alkalmazásra). Termék EN 13986: 2004+A1: /555/EC CEMENTEK, ÉPÍTÉSI MÉSZ ÉS EGYÉB HIDRAULIKUS ÚTÉPÍTÉSI KÖTŐANYAGOK: Hidraulikus útépítési kötőanyagok (beton, habarcs és egyéb keverékek előkészítése útalapokhoz) EN 15368:2008+A1: /808/EC PADLÓBURKOLATOK (2/2) Rugalmas és textil padlóburkolatok Homogén és heterogén Termék EN 14904:2006 EN 14041:2004 EN 14041:2004/AC: / 21

12 rugalmas padlóburkolatok, lapként, lemezként vagy tekercsként szolgáltatva (textil padlóburkolatok, beleértve lapokat; műanyag és gumi lapok (aminoplasztik hőre keményedő padlóburkolatok); linóleum és parafa; antisztatikus lemezek; szabadon lefektetett padlóburkoló lapok; rugalmas rétegelt padlóburkolatok) / beltéri használatra 98/214/EC FÉMBŐL KÉSZÜLT SZERKEZETI ANYAGOK ÉS SEGÉDANYAGOK (1/4): Fémből készült szerelvények/profilok: melegen hengerelt, hidegen hajlított vagy más módon gyártott, különböző alakú szelvények/profilok (L, T, H, U, Z, I, szelvények, szögacél, zárszelvény, csövek), sík lemeztermékek (vastag lemez, vékony lemez, szalag), acélbetétek, öntöttvasak, kovácsoltvasak különböző fémekből készítve, védelem nélkül vagy korrózió elleni bevonattal védetten (fémszerkezetekben vagy vasbeton szerkezetekben történő felhasználásra) EN :2004 EN :2009 EN :2009 EN :2006 EN :2006 EN 10340:2007 EN 10340:2007/AC:2008 EN 10343:2009 EN 15088: / 21

13 98/214/EC FÉMBŐL KÉSZÜLT SZERKEZETI ANYAGOK ÉS SEGÉDANYAGOK (2/4): Fémből készült rúdszerkezetek: felületkezelt, fémből készült termékek, mint nem párhuzamos övű rácsos tartók, párhuzamos övű rácsos tartók, oszlopok, lépcsők, cölöpalapok, tartó cölöpök és szádfalak, méretre vágott szelvények bizonyos alkalmazásokra tervezve, valamint sínek és vasaljzatok. Lehetnek védelem nélkül vagy korrózió elleni bevonattal védetten, és készülhetnek hegesztett, vagy nem hegesztett módon (keretszerkezetekhez és alapozásokhoz történő felhasználásra) EN :2009+A1: /214/EC FÉMBŐL KÉSZÜLT SZERKEZETI ANYAGOK ÉS SEGÉDANYAGOK (3/4): Hegesztőanyagok (fémszerkezeti munkákhoz) EN 13479: /436/EC TETŐFEDÉSEK, FELÜLVILÁGÍTÓK, TETŐTÉRI ABLAKOK ÉS KIEGÉSZÍTŐ TERMÉKEK (2/6) Sík és profilozott lemezek, Tetőcserepek, palák, kövek Termék EN 16153:2013+A1:2015 EN 16240: / 21

14 és zsindelyek, Gyári kötésű kompozit vagy szendvics panelok, Felülvilágítók, Tetőtéri ablakok, Homlokszegélyek és ereszszegélyek / Olyan felhasználásokra, amelyek tűzzel szembeni viselkedésre vonatkozó szabályozás hatálya alá tartoznak 98/598/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (2/2):- Adalékanyagok és kitöltő anyagok betonhoz, habarcshoz, híghabarcshoz (épületekhez, utakhoz és egyéb építőmérnöki munkákhoz) EN 12620:2002+A1:2008 EN :2002 EN :2002/AC:2004 EN 13139:2002 EN 13139:2002/AC: /598/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (2/2):- Adalékanyagok bitumenes keverékekhez, felületképzésekhez (utakhoz és más építőmérnöki munkákhoz történő felhasználásra) EN 13043:2002 EN 13043:2002/AC:2004 EN : / 21

15 98/598/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (2/2):- Adalékanyagok kötetlen és hidraulikusan kötött keverékekhez (utakhoz és más mérnöki munkákhoz történő felhasználásra) EN 13242:2002+A1: /598/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (2/2):- Burkoló kövek (hidraulikus szerkezetekben és más építőmérnöki munkákhoz) EN :2002 EN :2002/AC: /598/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (2/2): Vasúti kavicságyazat (vasútépítési célokra) EN 13450:2002 EN 13450:2002/AC: /601/EC MAGAS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYŰFELHA SZ-NÁLÁSRA ALKALMAZOTT ADALÉKANYAGOK (1/2):- Bitumen (útépítéshez és utak felületképzéséhez) EN 13808: / 21

16 99/93/EC AJTÓK, ABLAKOK, ABLAKTÁBLÁK, ZSALUZIÁK, KAPUK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ VASALATOK (1/1):- Ajtókhoz, kapukhoz és ablakokhoz tartozó vasalatok (Tűz/füst szakaszhatárokon és menekülési útvonalakon) Termék EN 179:2008 EN 1125:2008 EN 1154:1996/A1:2002 EN 1154:1996/A1:2002/ AC:2006 EN 1155:1997/A1:2002 EN 1155:1996/A1:2002/ AC:2006 EN 1158:1997/A1:2002 EN 1158:1997/A1:2002/ AC:2006 EN 1935:2002 EN 1935:2002/AC:2003 EN 12209:2003 EN 12209:2003/AC:2005 EN 14846: /93/EC AJTÓK, ABLAKOK, ABLAKTÁBLÁK, ZSALUZIÁK, KAPUK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ VASALATOK (1/1) Ajtók és kapuk (a hozzájuk tartozó vasalatokkal, vagy azok nélkül); Ajtókhoz és kapukhoz tartozó vasalatok Ablakok (a hozzájuk tartozó vasalatokkal vagy azok nélkül) (Tűz/füst szakaszhatárokon és menekülési útvonalakon) Termék EN :2006+A2:2016 EN 16034: /94/EC ELŐRE GYÁRTOTT NORMÁL/KÖNNYŰSÚLY Ú/ AUTOKLÁVOZOTT PÓRUSBETON Előre gyártott normál/ könnyűsúlyú, autoklávozott EN 1168:2005+A3:2011 EN 12737:2004+A1:2007 EN 12794:2005+A1:2007 EN 12794:2005+A1:2007/ AC:2008 EN 12843:2004 EN 13224:2011 EN 13225: / 21

17 pórusbeton termékek / Szerkezeti felhasználásra EN 13693:2004+A1:2009 EN 13747:2005+A2:2010 EN :2005 EN 14843:2007 EN 14844:2006+A2:2011 EN 14991:2007 EN 14992:2007+A1:2012 EN :2008 EN :2009+A1:2011 EN :2009+A1:2011 EN :2010+A1:2013 EN 15050:2007+A1:2012 EN 1520:2011 EN 15258: /469/EC BETONNAL, VAKOLÓ ÉS FALAZÓ HABARCCSAL KAPCSOLATOS TERMÉKEK (1/2):- Adalékszerek (betonhoz, habarcshoz és cementhabarcshoz.) EN 934-2:2009+A1:2012 EN 934-3:2009+A1:2012 EN 934-4:2009 EN 934-5: /469/EC 99/471/EC BETONNAL, VAKOLÓ ÉS FALAZÓ HABARCCSAL KAPCSOLATOS TERMÉKEK (1/2):- Betonvédő és javító termékek (egyéb felhasználásra épületekben és építőmérnöki munkákban) LÉGFŰTŐ BERENDEZÉSEK (2/2):- Szilárd és folyékony tüzelésű légfűtőtestek (épületekben) Termék EN :2004 EN :2005 EN :2004 EN :2004 EN :2006 EN 12809:2001 EN 12809:2001/A1:2004 EN 12809:2001/A1:2004/ AC:2006 EN 12809:2001/A1:2004/ AC:2007 EN 12809:2001/AC:2006 EN 12815: / 21

18 EN 12815:2001/A1:2004 EN 12815:2001/A1:2004/ AC:2006 EN 12815:2001/A1:2004/ AC:2007 EN 12815:2001/AC:2006 EN 13229:2001 EN 13229:2001/A1:2003 EN 13229:2001/A2:2004 EN 13229:2001/A2:2004/ AC:2006 EN 13229:2001/A2:2004/ AC:2007 EN 13229:2001/AC:2006 EN 13240:2001 EN 13240:2001/A2:2004 EN 13240:2001/A2:2004/ AC:2006 EN 13240:2001/A2:2004/ AC:2007 EN 13240:2001/AC: /472/EC EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT, VÍZZEL NEM ÉRINTKEZŐ VEZETÉKEK, TARTÁLYOK ÉS TARTOZÉKOK (3/5) Tartályok (tűzállósággal kapcsolatos rendelkezések hatálya alá tartozó területeken épületfűtő/hűtőrendszerek külső tárolótartályból, vagy a hálózat utolsó nyomáscsökkentő egységéből az épületfűtő/hűtő rendszereinek csatlakozásáig történő Termék EN :2005 EN 13341:2005+A1: / 21

19 ellátásra szánt gáz/tüzelőanyag szállítására/elosztására/tárolá sára használt készülékekben) 99/472/EC EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT VÍZZEL NEM ÉRINTKEZŐ VEZETÉKEK, TARTÁLYOK ÉS TARTOZÉKOK (4/5) Szivárgásjelző rendszerek és túlfolyás gátló eszközök; Szerelvények, ragasztók, kötések, tömítőanyagok és tömítőgyűrűk; Szelepek és dugók; Biztonsági kiegészítők (tűzzel szembeni viselkedésre vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó területeken épület fűtő/hűtőrendszerek külső tárolótartályból, vagy a hálózat utolsó nyomáscsökkentő egységéből az épület fűtő/hűtő rendszereinek csatlakozásáig történő ellátásra szánt gáz/tüzelőanyag szállítására/elosztására/ tárolására használt készülékekben) Termék EN 331:1998 EN 331:1998/A1: / 21

20 99/472/EC EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT VÍZZEL NEM ÉRINTKEZŐ VEZETÉKEK, TARTÁLYOK ÉS TARTOZÉKOK (4/5) Vezeték egységcsomagok; Vezetékek (tűzzel szembeni viselkedésre vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartozó területeken épület fűtő/hűtőrendszerek külső tárolótartályból, vagy a hálózat utolsó nyomáscsökkentő egységéből az épület fűtő/hűtő rendszereinek csatlakozásáig történő ellátásra szánt gáz/tüzelőanyag szállítására/elosztására/ tárolására használt készülékekben) Termék EN 14800: /284/ ERŐÁTVITELI KÁBELEK, VEZÉRLŐKÁBELEK ÉS TÁVKÖZLÉSI KÁBELEK (1/3) Erőátviteli kábelek, vezérlőkábelek és távközlési kábelek / a tűzzel szembeni viselkedésre vonatkozó előírások hatálya alá tartozó területeken való felhasználásra Vizsgálólaboratórium (3 rendszer EN 50575:2014/A1: / 21

21 2011/284/ ERŐÁTVITELI KÁBELEK, VEZÉRLŐKÁBELEK ÉS TÁVKÖZLÉSI KÁBELEK (3/3) Erőátviteli kábelek, vezérlőkábelek és távközlési kábelek / a tűzállóságra vonatkozó előírások hatálya alá tartozó területeken való felhasználásra Termék (1+ rendszer) EN 50575:2014/A1:2016 * 305/2011/ rendelet 46. cikk ** ÜGYE: Üzemi gyártásellenőrzés *** : a termékek teljesítmény állandóságának értékelésére és ellenőrzésére szolgáló rendszer A fenti jogerőre emelkedésének időpontja: november 8. Az Európai Unióba NB 1008 számon bejelentett. Az engedély november 6-ig érvényes. 21 / 21

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0053/2014/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0053/2014/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0053/2014/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A TÜV Rheinland InterCert Felügyeleti és Tanúsító Kft. Termék üzletág hely (1132 Budapest,

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt szervezeteknek

A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt szervezeteknek MFO-37 A Budapest Főváros Kormányhivatala közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-42 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0057/2015/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0057/2015/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-6-0057/2015/K nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Tanúsítási Iroda (2000 Szentendre,

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-21 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

(98/214/EK) (HL L 80, , o. 46)

(98/214/EK) (HL L 80, , o. 46) 1998D0214 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1998. március 9.) az építési

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015/K 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015/K 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-6-0057/2015/K 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Igazgatóság Megfelelőségértékelő Központ

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-6-0031/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-6-0031/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-6-0031/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Tanúsítási Iroda

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-40 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT-6-0031/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Nonprofit Kft. Tanúsítási Iroda

Részletesebben

A nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 9/2001. (IV. 5.

A nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 9/2001. (IV. 5. NFGM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/200. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított 4/999.

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-52 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt eknek a megfelelőségértékelő ek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért felelős

Részletesebben

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19.

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19. 1/2006. (GK. 2.) GKM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel

Részletesebben

a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-6-0031/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Kht. Tanúsítási és Ellenõrzési Iroda (1113 Budapest, Diószegi út

Részletesebben

EK Bizottsági határozat. Szervezeti funkciók. Harmonizált műszaki specifikáció

EK Bizottsági határozat. Szervezeti funkciók. Harmonizált műszaki specifikáció A nemzetgazdasági miniszter közleménye az iparügyekért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő ek kijelölésének, valamint

Részletesebben

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19.

A szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeiről és megfelelőség-tanúsításáról szóló 8/2003. (II. 19. 1/2009. NFGM közlemény a műszaki ek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított

Részletesebben

(Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

(Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG 2010.6.25. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 167/1 IV (Tájékoztatások) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye

Részletesebben

(EGT vonatkozású szöveg) (2010/C 71/03)

(EGT vonatkozású szöveg) (2010/C 71/03) C 71/88 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.3.19. A Bizottság közleménye az építési termékekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1988. december

Részletesebben

TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK 2008.12.16. HU Az Unió Hivatalos Lapja C 321/1 IV (Tájékoztatások) TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK A Bizottság közleménye az építési termékekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási

Részletesebben

(Tájékoztatások) BIZOTTSÁG. (EGT vonatkozású szöveg) EN 54-3: 2001/A1: 2002 1.4.2003 30.6.2005 EN 54-4: 1997/AC: 1999 1.10.2003 31.12.

(Tájékoztatások) BIZOTTSÁG. (EGT vonatkozású szöveg) EN 54-3: 2001/A1: 2002 1.4.2003 30.6.2005 EN 54-4: 1997/AC: 1999 1.10.2003 31.12. 2005.12.14. HU Az Unió Hivatalos Lapja C 319/1 I (Tájékoztatások) BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye az építési termékekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről

Részletesebben

3/2003. (I. 25.) BM GKM

3/2003. (I. 25.) BM GKM Melléklet a 122/2007 Kijelölési Okirathoz Kijelölés az építési termékek követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003.

Részletesebben

szerint módosult. 1. számú melléklet Melléklet a 125/2007. Kijelölési Okirathoz

szerint módosult. 1. számú melléklet Melléklet a 125/2007. Kijelölési Okirathoz 2/2009. NFGM közlemény a műszaki ek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított

Részletesebben

és a hazai tervezett termékrendeletés a szabványok kapcsolata

és a hazai tervezett termékrendeletés a szabványok kapcsolata és a hazai tervezett termékrendeletés a szabványok kapcsolata Tervezőkvs. termékgyártók 305/2011 EU rendelet Tervezett termékrendelet rendelkező rész előírásai Tervezett termékrendelet melléklete szakági

Részletesebben

TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN

TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN TANÚSÍTÁS - MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN A MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS MÓDSZEREI: a/ termék típusvizsgálata a gyártó, vagy egy kijelölt szervezet által, b/ gyártónál vett minták vizsgálata- gyártó,

Részletesebben

(97/808/EK) (HL L 331, 3.12.1997, o. 18)

(97/808/EK) (HL L 331, 3.12.1997, o. 18) 1997D0808 HU 08.03.2006 003.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1997. november 20.) az építési

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok Tanúsítványok, k, kijelölések, bejelentések, egyéb A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány /

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.19. C(2018) 884 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA (2018.2.19.) a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a fémfalú

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI

MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI 1 Pataki Erika Megfelelőségértékelő Központ vezetője Nyiri Szabolcs Műszaki igazgató MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSA ÉPÍTÉSI TERMÉKEK TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Részletesebben

Hídépítési termékek megfelelőség igazolása, CE jelölés

Hídépítési termékek megfelelőség igazolása, CE jelölés Magyar Közút Kht. Győri Minőségvizsgálati laboratórium Hídépítési termékek megfelelőség igazolása, CE jelölés 2008. 10. 10. Vértes Mária 9027 Győr,Dohány út 4. Te.: (36-96) 319-625 Fax: (36-96) 324-596

Részletesebben

A nemzeti szabványállomány változásai - Közzététel

A nemzeti szabványállomány változásai - Közzététel A nemzeti szabványállomány változásai - Közzététel 01 Általános előírások. Terminológia. Szabványosítás. Dokumentáció Fordítási szolgáltatások. Fordítási szolgáltatások követelményei Talajminőség. Szakszótár

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0095-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartam: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA Bontási munkák tételes költségvetése költségek Organizációs, előkészítő munkák Felvonulás, organizáció és járulékos költségek Belső és szakipari bontási munkák Épületgépészeti

Részletesebben

Függönyfalak. Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI

Függönyfalak. Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI Függönyfalak Karbantartás és Felülvizsgálat TvMI Függönyfalak Függönyfalak OTSZ 5.0 függönyfal: olyan nem teherhordó, térelhatároló falszerkezet, amelyet az épület teherhordó szerkezeteire, általában födémeire

Részletesebben

Az építési termékekkel szembeni követelmények változása 2013. július 1-jével az Építési Termék Rendelet (CPR) következtében

Az építési termékekkel szembeni követelmények változása 2013. július 1-jével az Építési Termék Rendelet (CPR) következtében Az építési termékekkel szembeni követelmények változása 2013. július 1-jével az Építési Termék Rendelet (CPR) következtében Horváth Sándor igazgató HOSA NOVUS Kft. FAGOSZ Konferencia 2013. március 27.

Részletesebben

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól

Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó Ft/nm-tól Bruttó Ft/nm-tól Kategóriák A B Hasznos alapterületre: Bruttó 192.000Ft/nm-tól Bruttó 220.000Ft/nm-tól Munkafolyamat Beépített anyagok Beépített anyagok Előkészítés Alapozás Lábazati kiemelés + szigetelés Vasalt aljzat

Részletesebben

A vasbeton gazdaságossági méretezése

A vasbeton gazdaságossági méretezése A vasbeton gazdaságossági méretezése dr. Hajtó Ödön 1 Vegyünk egy 6 métert áthidaló vasbeton lemezt, melyet az önsúly és 2,5 kn/fm hasznos teher terhel 1 fm termék árát a továbbiakban az alábbi alapárakkal

Részletesebben

Construma 2010. 04.15.

Construma 2010. 04.15. TŰZVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS VÁLLALKOZÓK SZÖVETSÉGE Construma 2010. 04.15. Van megoldás az elavult, helytelen kialakítású, rossz tűzvédelmi adottságú épületek biztonságának növelésére. Napjainkban a zöldmezős

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2013 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2013 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-6-0046/2013 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz A TAM CERT Magyarország Vizsgáló és Tanúsító Kft. (1013 Budapest, Lánchíd u. 15-17.) akkreditált területe

Részletesebben

TAM CERT TH Termék Tanúsító Üzletág (TT)

TAM CERT TH Termék Tanúsító Üzletág (TT) TAM CERT TH Termék Tanúsító Üzletág (TT) 11-EU-03 a 3/2003 (I.25) GKM rendelet Kidolgozta: Horváth József Dátum: 2008.09.05. Aláírás: Ellenőrizte: Soós Zsolt Dátum: 2008.09.05. Aláírás: Jóváhagyta: Szalai

Részletesebben

1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió

1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió 1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió 2. Vizsgálataink az M0 Északi Duna-hídon Betonvizsgálatok és tapasztalatok Acélvizsgálatok

Részletesebben

Tűzgátló, füstgátló nyílászárók tervezett TvMI megoldásai

Tűzgátló, füstgátló nyílászárók tervezett TvMI megoldásai Tűzgátló, füstgátló nyílászárók tervezett TvMI megoldásai Szittya Zsolt Országos Tűzvédelmi Konferencia 2016. 11. 14. Mit, ki és hogyan? Az első lépés.... A 3/2003 sz. BM-GKM-KKVM együttes rendelete és

Részletesebben

Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció

Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció Lakóépület Épület címe: 2117 Isaszeg, Nagy Sándor u. 43. hrsz:1056/14 Tervező: Kiszugló Kft. Mérnöki Iroda 1149 Budapest, Róna utca 113. Budapest, 2019. június

Részletesebben

A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói.

A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói. A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói. 2014 Előadó: Nyíri Csaba tűzvédelmi szakértő Elérhetőség: Tel: 20-261-79-37 e-mail:nyiri@t-online.hu Web:nyirituzvedelem.hu 1

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D045655/03 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D045655/03 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 21. (OR. en) 12011/1/16 REV 1 ENV 563 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. szeptember 16. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő

El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő fib Szimpózium La Plata, Argentina, 2005. Szeptember 28.-30. 1 El hormigón estructural y el

Részletesebben

Építési Termék Rendelet (CPR) bevezetésének feltételei és várható gyakorlata. A megfelelőség-igazolás 2013. július 1-ig és azután

Építési Termék Rendelet (CPR) bevezetésének feltételei és várható gyakorlata. A megfelelőség-igazolás 2013. július 1-ig és azután Építési Termék Rendelet (CPR) bevezetésének feltételei és várható gyakorlata A megfelelőség-igazolás 2013. július 1-ig és azután Terjék Anita okl. építőmérnök vizsgáló mérnök, ÉMI szakértő 2013. 03. 05.

Részletesebben

Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció ALÁÍRÓ LAP

Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció ALÁÍRÓ LAP Tartószerkezeti kivitelezési tervdokumentáció Lakóépület Épület címe: 2117 Isaszeg, Nagy Sándor u. 43. hrsz:1056/14 Tervező: Kiszugló Kft. Mérnöki Iroda 1149 Budapest, Róna utca 113. Budapest, 2019. június

Részletesebben

ÉPSZERK / félév. Előadó: JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens

ÉPSZERK / félév. Előadó: JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens ÉPSZERK-5 2013/2014. 2. félév NAGY MAGASSÁGÚ VÁLASZFALAK Előadó: JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens Válaszfalak fogalma: épületen belüli, függőleges térelválasztó szerkezetek Jellemzők: nem hordanak

Részletesebben

Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság Villamos Üzemigazgatóság Villamos Járműműszaki Főmérnökség MŰSZAKI LEÍRÁS COMBINO JÁRMŰ

Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság Villamos Üzemigazgatóság Villamos Járműműszaki Főmérnökség MŰSZAKI LEÍRÁS COMBINO JÁRMŰ Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság Villamos Üzemigazgatóság Villamos Járműműszaki Főmérnökség MŰSZAKI LEÍRÁS COMBINO JÁRMŰ becsuklás elleni védelem szeleptömbjeinek (MV1, MV, MV3) beszerzéséhez Készítette:

Részletesebben

31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 04 0100 31 02 Vízszigetelő Építményszigetelő 2/45

31 582 04 0000 00 00 Építményszigetelő Építményszigetelő 31 582 04 0100 31 02 Vízszigetelő Építményszigetelő 2/45 077-0 Speciális szigetelési feladatok A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés

Részletesebben

Tartószerkezetek. Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék

Tartószerkezetek. Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék Tartószerkezetek Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék Felveszi az épületre ható terheket, átadja a teherbíró talajra Épületre ható terhek: - külsı : pl. szél, hó - belsı: - önsúly:(szerkezet

Részletesebben

Resitcky építő. MVH Kód Mennyiség Díj Földmunka MVH kód: 21-002-0014456 Kód: 21-002-001.1 Verzió:2015-1. 16 830 Ft.

Resitcky építő. MVH Kód Mennyiség Díj Földmunka MVH kód: 21-002-0014456 Kód: 21-002-001.1 Verzió:2015-1. 16 830 Ft. MVH Kód Mennyiség Díj Földmunka MVH kód: 21-002-0014456 Kód: 21-002-001.1 Előkészítő földmunka Humuszos termőréteg, termőföld leszedése,terítése gépi erővel, 18%-os terephajlásig,bármilyen talajban, szállítással,

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz

Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Finnbär árajánlat House Lara 180 m2 lakótér+65m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott kerek rönk vagy ragasztott gerenda. Méretre vágva, géppel formázva. Összeszereléshez

Részletesebben

2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek

2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek 2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek Falazott szerkezetek: MSZ EN 1996 (Eurocode 6) 1-1. rész: Az épületekre vonatkozó általános szabályok. Falazott szerkezetek vasalással és vasalás nélkül 1-2. rész:

Részletesebben

A HOSSZÚTÁVON MEGBÍZHATÓ ÉPÜLETSZERKEZETEK LÉTESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI ÉPÜLETSZERKEZETEK TERVEZÉSE DR. Gábor László: az első kérdés: mikor és miért van szükség? a második kérdés: hová kerülnek? a harmadik

Részletesebben

Szakképesítés: 32 582 06 Vízszigetelő, melegburkoló Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Melegburkolatok anyagai, technológiái

Szakképesítés: 32 582 06 Vízszigetelő, melegburkoló Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Melegburkolatok anyagai, technológiái A vizsgafeladat ismertetése: - Melegburkolatok készítéséhez szükséges anyagok, eszközök ismerete. - Melegburkolási technológiák ismertetése központi tételsor alapján. Amennyiben a tétel kidolgozásához

Részletesebben

FM GLOBAL MINŐSÍTÉS SIKA TETŐRENDSZEREKHEZ

FM GLOBAL MINŐSÍTÉS SIKA TETŐRENDSZEREKHEZ FM GLOBAL MINŐSÍTÉS SIKA TETŐRENDSZEREKHEZ BIZTOSÍTÁSI MINŐSÍTÉSEK - SIKA TETŐRENDSZEREK 1995 ÓTA SIKA TETŐRENDSZEREK - FM MINŐSÍTÉS VIZSGÁLATAI ÉS TANUSÍTVÁNYAI MI AZ FM GLOBAL ÉS MI AZ FM MINŐSÍTÉS?

Részletesebben

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 1. oldal 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet az egészségügyért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási

Részletesebben

SPELSBERG magyarországi képviselet

SPELSBERG magyarországi képviselet típusjel magasság szélesség mélység bevezető egység csom. mm mm mm nyílás egység megrendelési szám KÖTŐDOBOZOK Halogénmentes egyszerű kötődobozok IP 55 Mini 25 üres, szürke 43 89 37 db 40 61310 90801 Sd

Részletesebben

Finnbär árajánlat Villa Major Kulcsrakész egyedi belső elrendezéssel 70m2 lakótér + 28 m2 terasz Szigetelt határoló falazattal U=0,22 v.

Finnbär árajánlat Villa Major Kulcsrakész egyedi belső elrendezéssel 70m2 lakótér + 28 m2 terasz Szigetelt határoló falazattal U=0,22 v. Finnbär árajánlat Villa Major Kulcsrakész egyedi belső elrendezéssel 70m2 lakótér + 28 m2 terasz Szigetelt határoló falazattal U=0,22 v. 190mm kerek rönk falazattal Szállított anyagok listája Gerendák,

Részletesebben

Geotextíliák Geoműanyagok (fóliák. - vízelvezető. - víztározókban és gátakban, - csatornákban,

Geotextíliák Geoműanyagok (fóliák. - vízelvezető. - víztározókban és gátakban, - csatornákban, A vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 20/2004. (X.28.) KvVM rendelet

Részletesebben

AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL

AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL 2013. január Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti Szolgáltató Igazgatóság Országos Közúti Adatbank Osztály 2013. január 15. Tartalomjegyzék 1. A mőszaki szabályozás hierarchiája...3

Részletesebben

BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1110/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Nonprofit Kft. Központi Laboratórium

Részletesebben

hari melyszig 1 Tisztelettel köszk Bitumenes anyagokról, lemezekről röviden Elasztomer bitumen Öntapadó SBS bitumenes lemezek Plasztomer bitumen

hari melyszig 1 Tisztelettel köszk Bitumenes anyagokról, lemezekről röviden Elasztomer bitumen Öntapadó SBS bitumenes lemezek Plasztomer bitumen Tisztelettel köszk szöntöm m a Hallgatóimat Bitumenes anyagokról, lemezekről röviden Haraszti László Elméleti oktató 3o-95-97-161 Oxidált (fúvatott) bitumen Elasztomer bitumen Hőállóság +7o C Hideghajlíthatóság

Részletesebben

ROBERT BOSCH KFT. Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100

ROBERT BOSCH KFT. Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100 Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100 1 Általános 1.1 Környezetünk érdekében A keletkezett csomagolási hulladékot újrahasznosítás céljából adja le a megfelelő begyűjtési

Részletesebben

Urbán n Ferenc ügyvezető. minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17.

Urbán n Ferenc ügyvezető. minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17. Üzemi gyárt rtásellenőrzés s tanúsítása sa Urbán n Ferenc ügyvezető MÉRNÖKI SZERKEZETEK Budapest, MTESZ minőségi betonkészítés napjainkban 2009. február 17. Aktualitása > 400 betonüzemet érinthet? Kiadott

Részletesebben

robbantott_ábra VBP 25/1300 INOX Oldal 1

robbantott_ábra VBP 25/1300 INOX Oldal 1 robbantott_ábra VBP 25/1300 INOX Oldal 1 robbantott_ábra Oldal 2 1. Szivattyúház JPF311 750 1 Műanyag ház, 1'' csatlakozásokkal, beépített szűrőházzal, szűrőbetét, és zárócsavarok nélkül. 2. Szűrőbetét

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott rétegelt ragasztott gerenda. Méretre vágva,

Részletesebben

Teljesítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoCrete TF 204

Teljesítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoCrete TF 204 1 / 7 Teljesítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez A terméktípus jelölőkódja PROD1134 Alkalmazási cél felületvédelmi termék bevonat védelem anyagok behatolása ellen (1.3) a nedvességháztartás szabályozása

Részletesebben

érvényes szabványok jegyzéke

érvényes szabványok jegyzéke MŰANYAGOK érvényes ok jegyzéke AKTUALIZÁLVA: 2012-01-01. Készítette: Szebenyi Zsuzsánna SZABVÁNYOK: MSZ EN 802:1995 Műanyag csővezeték- és csatornarendszerek. Nyomóvezetéki rendszerek fröccsöntött hőre

Részletesebben

A CPR és az ELKOND HHK, a.s.

A CPR és az ELKOND HHK, a.s. A CPR és az ELKOND HHK, a.s. AZ ELKOND HHK, A.S. ÁLTAL GYÁRTOTT KÁBELEK MÁR JELENLEG IS MEGFELELNEK AZ EN 50575:2014 SZABVÁNY ÁLTAL MEGKÖVETELT TELJESÍTMÉNYJELLEMZŐKNEK. A B2 ca -s1,d0,a1 tűzzel szembeni

Részletesebben

Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz

Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz XV. NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA CSÍKSOMLYÓ 2011 Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz y, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Hidak

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 305/2011/EU RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 305/2011/EU RENDELETE AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 305/2011/EU RENDELETE az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

Részletesebben

Barta-Vámos László tű. százados

Barta-Vámos László tű. százados Piacfelügyeleti hatóság a tűzvédelemben Barta-Vámos László tű. százados BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak. 1. Mélyépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek

Szóbeli vizsgatantárgyak. 1. Mélyépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Mélyépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek Megjegyzések: 1. A Mélyépítéstan vizsgatantárgy szóbeli tételei szóban és vázlatrajzokkal megválaszolható

Részletesebben

A nem szabványos oltóberendezések forgalmazhatósága. Dr. Vass Gyula tű. ezredes mb. szolgálatvezető BM OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat

A nem szabványos oltóberendezések forgalmazhatósága. Dr. Vass Gyula tű. ezredes mb. szolgálatvezető BM OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat A nem szabványos oltóberendezések forgalmazhatósága Dr. Vass Gyula tű. ezredes mb. szolgálatvezető BM OKF Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat Budapest, 2016. május 31. Beépített tűzoltó berendezések

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok Tanúsítványok, k, kijelölések, bejelentések, egyéb A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány /

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1110/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1110/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1110/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Központi Laboratórium

Részletesebben

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Az épületek nedvesség elleni védelme kulcsfontosságú az építkezések és a felújítások során. A Weber nemzetközi tapasztalatának

Részletesebben

Ta rta l o m j e g y z é k

Ta rta l o m j e g y z é k Ta rta l o m j e g y z é k 1. Mé r t a n i a l a pf o g a l m a k... 5 1.1. Mértékegységek, a mérés... 5 1.2. A műszaki rajz eszközei, rajzi szabványok... 9 1.2.1. Rajzeszközök... 9 1.2.2. Szabványos papírméret...11

Részletesebben

Gázzal oltó rendszerek nagyipari megoldásai

Gázzal oltó rendszerek nagyipari megoldásai Gázzal oltó rendszerek nagyipari megoldásai Tatabánya, 2015.06.03. Előadók: Balogh András, Vágó László Áttekintés Alacsony nyomású CO2 rendszerek Oltásvezérlő rendszerek megoldásai Alacsony nyomású Argon

Részletesebben

5. sz.főút km szelv-ben KECSKEMÉTI FELÜLJÁRÓ

5. sz.főút km szelv-ben KECSKEMÉTI FELÜLJÁRÓ 10104 Közművezetékek kiváltása m 70,0 0 Közművezetékek kiváltása, áthelyezése, terv szerinti módon, a hatósági üzemeltetői előírásoknak megfelelően teljesen készen. (Pl. elektromos, hírközlő, gáz, víz,

Részletesebben

Sika MiniPack. Készhabarcsok gyors rögzítéshez, javításhoz, vízzáró bevonatkészítéshez

Sika MiniPack. Készhabarcsok gyors rögzítéshez, javításhoz, vízzáró bevonatkészítéshez Készhabarcsok gyors rögzítéshez, javításhoz, vízzáró bevonatkészítéshez A Sika 1910-es megalakulása óta a különbözô betonjavító és vízzáró habarcsok fejlesztése, forgalmazása, meghatározó jellegû, alapvetô

Részletesebben

Walraven lapostető tartórendszer

Walraven lapostető tartórendszer walraven.com Walraven lapostető tartórendszer Szigetelt tetőre kifejlesztett teherelosztó rendszer Walraven lapostető tartórendszer Szigetelt tetőre kifejlesztett teherelosztó rendszer BIS Yeti 480 BIS

Részletesebben

BIZTOSÍTÓS KÉSZÜLÉKEK, GYŰJTŐSÍN RENDSZEREK

BIZTOSÍTÓS KÉSZÜLÉKEK, GYŰJTŐSÍN RENDSZEREK W TYTAN R BIZTOSÍTÓS KAPCSOLÓ 60 mm-es SÍNRENDSZERRE IS504851 Biztosító betéttartóval (villogó kiolvadásjelző) Szűkitő betéttel D01 és 10x38 mm cilinder betétekhez 400 V AC, 63 A, 50 ka, AC22B, lakatolható,

Részletesebben

Égéskésleltetett fa és fahelyettesítő építményszerkezetek tűzvédelmi kérdései (A papír nem minden!)

Égéskésleltetett fa és fahelyettesítő építményszerkezetek tűzvédelmi kérdései (A papír nem minden!) 2018. június 7. Égéskésleltetett fa és fahelyettesítő építményszerkezetek tűzvédelmi kérdései (A papír nem minden!) 2018. június 7. Lurdy Ház Parlagi Gáspárné laboratóriumvezető-helyettes ÉMI Nonprofit

Részletesebben

a NAT-1-1110/2006 számú akkreditálási okirathoz

a NAT-1-1110/2006 számú akkreditálási okirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1110/2006 számú akkreditálási okirathoz Az Építésügyi Minõségellenõrzõ és Innovációs Kht. Központi Laboratórium (1113 Budapest, Diószegi út 37.) akkreditált

Részletesebben

Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával

Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával Konkrét példák (és megoldások) egy Notified Body ajánlásával EN 1090-1, -2, -3 Építési acél-és alumíniumszerkezetek Görbe Zoltán, szakértő, Budapest, MESSER szakmai nap, 2013.11.27. 2009/105/EC 97/23/EC

Részletesebben

Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoCrete TF 200

Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoCrete TF 200 1 / 7 Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoCrete TF 200 A terméktípus jelölőkódja PROD0747 StoCrete TF 200 Alkalmazási cél felületvédelmi termék bevonat védelem anyagok behatolása ellen (1.3)

Részletesebben

PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK

PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK KÁBELVÉDŐ CSÖVEK PEHD BORDÁZOTT KÁBELVÉDŐ CSÖVEK A csöveket a Szerb Nyersanyagellenőrző Intézet, valamint a Nikola Tesla elektrotechnikai intézet vizsgálta be, valamint rendelkeznek a PTT unió nemzetközi

Részletesebben

Foglalkozási napló. Útépítő 10. évfolyam

Foglalkozási napló. Útépítő 10. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Útépítő 10. évfolyam (OKJ száma: 34 582 11) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése

Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése Gépészeti és elektromos áttörések tűzvédelmi lezárások, légtechnikai burkolatok kivitelezése lágy lezárások (A1 közetgyapottal, tűzvédelmi bevonattal tömítve) EI30-tól EI120-ig Megoldások széles skálája

Részletesebben

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj.

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

01 Általános előírások. Terminológia. Szabványosítás. Dokumentáció

01 Általános előírások. Terminológia. Szabványosítás. Dokumentáció A nemzeti szabványállomány változásai - Közzététel 01 Általános előírások. Terminológia. Szabványosítás. Dokumentáció MSZ EN ISO 8044:2016 Fémek és ötvözetek korróziója. Alapvető szakkifejezések és meghatározásaik

Részletesebben

Teljesítmény- nyilatkozat

Teljesítmény- nyilatkozat Termék A terméktípus egyedi azonosító kódja EK-JZ Alkalmazási terület Füstgázvezérlő zsalu multifunkciós célokra Gyártó TROX GmbH Telefonszám: +49 (0)2845 2020 Fax +49 (0)2845 202265 Heinrich-Trox-Platz

Részletesebben

Nyomáskapcsolók Áttekintés

Nyomáskapcsolók Áttekintés Áttekintés Termék Alkalmazás Beállítási Max. Védettség Oldal neve tartomány nyomás RT Általános célra -1-30 bar 42 bar IP66 36-37 KPS Nehézipari környezetben 0-60 bar 120 bar IP67 38-39 KPI/KP Könnyû ipari

Részletesebben

KIVIRÁGZÁSMENTES SZÁRAZHABARCS Bmstr.Dipl.HTL.Ing. Eduard LEICHTFRIED Wopfinger Baustoffindustrie GmbH Budapest, 2010 marc. 23.

KIVIRÁGZÁSMENTES SZÁRAZHABARCS Bmstr.Dipl.HTL.Ing. Eduard LEICHTFRIED Wopfinger Baustoffindustrie GmbH Budapest, 2010 marc. 23. KIVIRÁGZÁSMENTES SZÁRAZHABARCS Bmstr.Dipl.HTL.Ing. Eduard LEICHTFRIED Wopfinger Baustoffindustrie GmbH Budapest, 2010 marc. 23. SZÁRAZHABARCS 40 év tapasztalat Előkevert, állandó minőség Minden alkotóelem

Részletesebben