NYÍREGYHÁZI EGYETEM ZENEI INTÉZET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZI EGYETEM ZENEI INTÉZET"

Átírás

1

2 NYÍREGYHÁZI EGYETEM ZENEI INTÉZET 50 Jubileumi évkönyv

3 NYÍREGYHÁZI EGYETEM ZENEI INTÉZET, 2019 Szerkesztette Mike Ádám Lektorálta Dr. Ratkó Lujza Felelős kiadó Ferencziné dr. Ács Ildikó Nyomta és kötötte: IMI Print Kft. Felelős vezető: Nagy Imre 2

4 Kedves Hallgatóink! Kedves Kollégák! A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete, jogelődjét tekintve az Ének-zene Tanszék jubileumi ünnepsége alkalmából tisztelettel köszöntöm mindazokat, akik részesei voltak a közös munkának, annak az 50 évnek, amely 1969 óta meghatározta a megye, illetve régió, majd népzenei viszonylatban az ország zenei felsőoktatását. Köszönöm, hogy a Bessenyei György Tanárképző Főiskolát, majd a Nyíregyházi Főiskolát, illetve a Nyíregyházi Egyetemet választották felsőfokú tanulmányaik elvégzésére. A szervezeti forma, az elnevezés és a képzési szerkezet sok átalakuláson ment át az elmúlt öt évtized során. Az oktatók kicserélődtek, a helyszín megváltozott, de a magyar zenei nevelés iránt érzett tisztelet és felelősség, az alapítók elhivatottsága átöröklött értéket, követendő mintát jelentett számunkra, és ma is meghatározza szakmai és emberi gondolkodásunkat. Mit közvetítünk hallgatóinknak? Kodályt idézve: Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni. 50 év alatt a Zenei Intézet több mint 1600 palántát ültetett át az iskolákba hagyománytiszteletre, önálló zenei gondolkodásra, értékalkotásra nevelve. Mit üzenünk a jövő énektanárainak? Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. (Weöres) Ahogyan elődeinktől megtanultuk, mi tartjuk a létrát! Ferencziné dr. Ács Ildikó intézetigazgató főiskolai tanár 3

5 50 éves a Zenei Intézet Szervezeti változások A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 1962-ben kezdte meg működését. Az elkövetkezendő években sorra alakultak az általános iskolai tantárgyak oktatására felkészítő tanszékek, köztük 1969-ben kezdte meg munkáját a Tarcai Zoltán vezetésével megalakult Ének-zene Tanszék. Magyar, történelem ének párosítással indult el az első évfolyam mintegy 20 fővel. Tarcai Zoltán mellett Fehér Ottó vett részt az oktatásban, néhány zeneiskolai tanár segítségével. Az évenként növekvő hallgatói létszám a tantestület tagságának emelését is követelte ben a korábban független intézményként működő felsőfokú tanítóképző fuzionált a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolával. A tanítóképző fúziójával már minden szakterület megtalálta gazdáját, emlékezett vissza Tarcai Zoltán. Az intézmény október 6-án vette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelen született Bessenyei György nevét január 1-jén két jogelőd intézmény, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és az 1961-ben alapított Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Kara integrációjával létrejött a Nyíregyházi Főiskola. A négy- majd ötkarú intézmény Bölcsészettudományi és Művészeti Karán 2013-ig tanszéki szervezeti formában (Ének-zene Tanszék), a karok megszűnése után pedig intézeti keretek között (Zenei Intézet) folyt és folyik a képzés január 1-jével az intézmény alkalmazott tudományok egyeteme besorolást kapott, így a Zenei Intézet 2019-ben a Nyíregyházi Egyetem szervezeti egységei között mutatható be ban az intézet oktatóinak kezdeményezésére a Zenei Intézet intézeti tanszékeket hozott létre a két hangsúlyos képzés köré szerveződve. A Zenei Intézet jelenlegi felépítése: Ének-zene Intézeti Tanszék Népzene Intézeti Tanszék 4

6 Egységvezetők Alapító tanszékvezető, : Tarcai Zoltán : Fehérné Székely Ildikó : Dr. Joób Árpád 2009 Ferencziné dr. Ács Ildikó Infrastruktúra, arculat Az 1970 szeptemberére elkészült B épület északi tömbjének 4-5. emeletén működött évtizedeken át az Ének-zene Tanszék. Az épületegyüttes 2008-as felújítását követően az Ének-zene Tanszék az 5. emeletre költözött vissza. Néhány év múlva, 2012 augusztusában települt át az egység a jelenlegi helyére, a B épület B folyosójára. A Bartók terem hagyományos funkcióját ma is őrzi az intézet. Dr. Joób Árpád további termek elnevezésére vonatkozó kezdeményezését is átörökítette az egység, Kodály Zoltán és Dancs Lajos nevét viselik még a tantermeink novemberében ünnepség keretében került sor Tarcai Zoltán szakmai hagyatékának átvételére, és a nevéről elnevezett tanszéki könyvtár avatására ben új profilú tanterem átadására is sor került: a Zenei informatikai laborban különböző hardverekkel és szoftverekkel felszerelt 10 Apple imac gép segíti a zenei informatika oktatását. Az intézet arculatát az intézeti folyosóra elhelyezett Köszöntő, valamint a logó használata egységesíti. Ének-zenei képzés Az egység alapját képező ének-zene tanárképzés évtizedekig kétszakos bemeneti formában működött. A jelentkezők az ének szak mellé kezdetben magyar, történelem, 1972-től matematika, majd a 90-es években hittanár, olasz, angol, könyvtár, egy-egy 5

7 évfolyam erejéig orosz, földrajz, 2000-ben tanító szakot választhattak szakpárban től ének-zene tanár, karvezetés szakkal, majd 1991-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola saját kezdeményezésére, az országban egyedülállóan ének-zene, népzene (későbbi nevén ének-zene-, népzenetanár) szakpár indításával bővült a képzési kínálat. Az évtizedeken át főiskolai (illetve az egyetemek vonatkozásában egyetemi) szintű végzettséget adó tanárképzést 2006-tól, a művészeti szakokon 2007-től új típusú képzési rendszer váltotta fel. A bolognai folyamat szétválasztotta a rendeleti szinten korábban még egységesen kezelt művészeti felsőoktatást: az alapképzési szakok jegyzéke művészet és művészetközvetítés képzési területeket határozott meg. A korábbi főiskolai tanárképzési szakok (ének-zene tanár; ének-zene tanár, karvezetés; ének-zene-, népzenetanár) a művészetközvetítés alá sorolódtak, és az ének-zene alapszaknak feleltek meg. A karvezetés és népzenetanár szakok a tanári végzettséget nem adó alapképzés 50 kredites szakirányává, később specializációjává váltak. Az érettségizők egy szakra jelentkeztek, majd a tanulmányaik második évétől vehettek fel ún. második tanári szakot megalapozó differenciált ismereteket (minor szakot). Az alapszakos (BA) oklevél megszerzése után újabb felvételi eljárás keretében lehetett 5 féléves ének-zene tanári mesterszakra (MA) jelentkezni. Az ének-zene tanári mesterszak 2007-ben, az országban elsők között nyert akkreditációt ben az oktatáspolitika újra átstrukturálta a tanárképzést, ami 2013 szeptembere óta osztatlan formában, az általános iskolai tanárszakok esetében 4+1, a középiskolai tanárképzés esetében 5+1 éves szerkezetben folyik. Az ének-zene tanárképzés ez alól kivételt képez: a 4+1-es szerkezetű képzésben végzett ének-zene tanár ugyanis 6-18 éves korig jogosult az oktatási-nevelési feladatok ellátására óta tehát újra szakpárra történő jelentkezéssel lehet ének-zene tanári végzettséget szerezni. Népzenei képzés Az első ének-zene, népzene szakos évfolyam 1991 szeptemberében 9 fővel, nappali tagozaton kezdte meg tanulmányait. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Bessenyei György Tanárképző Főiskola kezdeményezésére jóváhagyta az ének-zene, népzene szak levelező munkarend szerint történő beindítását is. Az évi, 36 fővel indult első levelezős évfolyam kifutása után, 1996-ban indulhatott új csoport után 6

8 még egy év kihagyás történt ugyan, ezt követően azonban már nem kellett újabb négy évet várni től folyamatossá vált a levelező képzés is a jogutóddá vált Nyíregyházi Főiskolán. A bolognai folyamat a népzenetanár képzésben is változást hozott. A 2006-ban felvételt nyert utolsó évfolyam kifutásával, mintegy 20 éves tapasztalattal és 350 végzett hallgatóval 2010-ben megszűnt a Bessenyei György Tanárképző Főiskola által alapított képzés Nyíregyházán. Az Ének-zene Tanszék az ének-zene alapszak keretében fentebb ismertetett népzene szakirány (később specializáció) keretei között tartotta életben a népzenei képzést. Emellett a 2007-ben akkreditált ének-zene tanári mesterszak képzési programjában is helyet kapott a népi hangszeres és énekes gyakorlati képzés. Ettől kezdődően a Nyíregyházi Főiskola, ma Egyetem az ország egyedüli olyan képzőhelye, ahol az énekzene szakos hallgatók citera, illetve népi furulya hangszeres alaptudás birtokában szerezhetnek tanári képesítést. Egy 2012-es kormányrendelet szerint újra helyet kapott a tanárszakok között a népzene- és népikultúra-tanár szak. A Nyíregyházi Főiskola Zenei Intézete az új elnevezéshez, új struktúrához új tartalmat párosítva, a 2015/16-os tanévben ismét elindította a népzenetanár képzést. Nemzetközi kapcsolatok Az integráció előtti főiskola külföldi kapcsolatai között említést érdemel az Ústí nad Labemben és Zwickauban működő tanárképzőkkel kötött barátság. Rendszeres volt a hallgatói csoportok cseréje, az énekkarok kölcsönös látogatása. Fehérné Székely Ildikó tanszékvezető a tanszék nemzetközi kapcsolatait sok éven át meghatározó együttműködést épített ki a rostocki (D) Hochschule für Musik und Theater Rostock zenepedagógiai tanszékének oktatóival. Dr. Joób Árpád finn kapcsolatokkal szélesítette a szakmai munkát, együttműködő partnerünk lett a Jyväskylai Egyetem és 2014 között nagyszabású nemzetközi programokhoz kapcsolódott a tanszék ben Ferencziné Ács Ildikó tagja lett az ArGeNord (International Arbeitgemeinschaft Musikpädagogik der nördlichen Länder Europas) elnevezésű 7

9 nemzetközi zenepedagógiai munkacsoportnak, melyet hat európai felsőoktatási intézmény szakemberei koordináltak. Az általuk vezetett Erasmus Intenzív Programhoz való csatlakozás lehetőséget teremtett nemzetközi hallgatói/oktatói együttműködésre, más zenepedagógiai rendszerek és módszerek közvetlen megfigyelésére, valamint új eszközök közvetlen kipróbálására ban 10 hallgató Liverpoolban, 2009-ben 8 hallgató Umeåban, 2010-ben 10 hallgató Nyíregyházán, 2011-ben 5 hallgató Leuvenben, ben 5 hallgató Rostockban, 2013-ban 6 hallgató Nyíregyházán vett részt kéthetes iskolai tanítási gyakorlattal egybekötött angol nyelvű intenzív zenepedagógiai programon és 2014 között a Nyíregyházi Egyetem önálló Erasmus Intenzív Programot létesített, melyek egyik szakmai bázisát a Zenei Intézet képezte. Ebben a projektben a Siauliai University (LT), Partiumi Keresztény Egyetem (RO) és a University of Presov (SK) voltak az együttműködő partnerek. Az intézet legújabb szakmai partnere, akivel ma is napi szintű a kapcsolattartás, a kolozsvári Babeș Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenei Intézete. Az intézet jelzett időszakra vonatkozó Erasmus partnerei: Babeș Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenei Intézete Kolozsvár (RO) Hochschule für Musik und Theater Rostock Rostock (D) Lemmensinstituut Leuven (B) Liverpool Hope University Liverpool (UK) Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad (RO) Siauliai University Siauliai (LT) Umeå Universitet Umeå (S) University of Jyväskyla Jyväskyla (SF) University of Presov (SK) University of Rzeszow Rzeszow (PL) Műhelyteremtő tevékenység, szakmai munka A 80-as évek ének-zene tanárképzéséhez kapcsolódó, kiemelkedő jelentőségű szakmai munka Tarcai Zoltán nevéhez fűződik től vett részt az új általános iskolai tanterv 8

10 zenehallgatási anyagának megtervezésében. Az 1. és 2. osztály, majd az 5. és 6. osztály részére készített 3-3 lemezből álló forgatókönyvet. A tematikusan összeállított lemezek a Hungaroton vállalat gondozásában készültek, a hozzájuk tartozó Módszertani útmutatót a Tankönyvkiadó jelentette meg. Nagy jelentőségű eseménysorozat volt a tanszék életében a Karnagyi Klub, melyet a 2000-es években kortárs zeneszerzők meghívásával megvalósult énekkari műhelyek, ünnepi hangversenyek, szakmai konferenciák, népzenei rendezvények (Nyíri Folkmaraton) követtek. A jelenlegi zenepedagógiai műhely szakmódszertani kutatásai és tananyagfejlesztései ben kezdődtek. A dr. Joób Árpád javaslatára Nyíregyházi Műhely elnevezéssel elindított szakmai munka zenepedagógiai konferenciák keretében, tananyagfejlesztések és publikációk formájában folyik ben az országban egyedülálló kezdeményezésként indította útjára a Zenei Intézet a Középiskolások zenei versenyét. Azóta már öt sikeres, országos hatókörű versenyt bonyolított le az intézet. Tehetséggondozás A Zenei Intézet Tudományos Diákköre 1997 óta működik. Alapítója Osvay Károlyné, a Művészeti és Művészettudományi Szakmai Bizottság Mestertanár Aranyéremmel kitüntetett főiskolai docense volt. Osvay Károlyné után Ferencziné Ács Ildikó, majd Bíró István Ferenc volt a diákkör vezetője. Jelenleg Mike Ádám vezeti az intézeti TDKmunkát. A hallgatói teljesítmények közül ki kell emelni az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában a népzenei előadóművészet, illetve a művészetelméleti dolgozatok terén elért számos helyezést. Kiemelt figyelmet érdemelnek továbbá a nagyváradi Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia eredményei is. A Zenei Intézet tehetséggondozási munkáját az egyéni és csoportos formában elért hallgatói sikerek, versenyeredmények is példázzák. 9

11 Zenei együttesek A tanszék hallgatóiból 1969-ben szervezett nőikart Fehér Ottó, amelyet 1986-tól Ferenczi Erzsébet irányított. Fehér Ottóné vegyeskart alapított Anonymus Kórus névvel, majd a népzenész lányokból Ördög Mária létesített kórust ( ). A kétszakos lányok, a korábbi nőikar tagjai 1993-tól Ferencziné Ács Ildikó vezetésével dolgoztak tovább től Gaudemus Kórus névvel léptek közönség elé, hagyományosan nőikari formációban, majd 2004-től, az Anonymus Kórus megszűnése után vegyeskari felállásban is szerepeltek. A Gaudemus Kórus vezetését 2010-ben adta át az akkor már tanszékvezető Ferencziné Ács Ildikó Tamási László karnagynak szeptembere óta az énekkart Kerekes Rita irányítja. A népzenei formációk területén 1992 és 1998 között Galagonya, 1998-tól Boróka elnevezéssel működik Juhász Erika énekegyüttese. Ferencziné dr. Ács Ildikó 10

12 Egységvezetők 11

13 Tarcai Zoltán ( ) Az intézményben dolgozott: Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Betöltött pozíció: az Ének-zene Tanszék alapítója és tanszékvezető főiskolai tanára Az életpálya rövid ismertetése Erdős Jenő így emlékezett meg róla: A Magyar Kórusmozgalom és Nyíregyháza zenei életének egyik legelhivatottabb képviselője. A zenével való kapcsolata már gyermekkorában meghatározó volt számára. Zenei tanulmányait a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Budapesten. Ezt követően Nyíregyházán kezdte tanári pályáját gimnáziumokban ben került a Felsőfokú Tanítóképzőbe, ahol az ének-zene szakcsoportot vezette. A tanárképző főiskola beindulásával ő szervezte meg az Ének-zene Tanszéket, melynek nyugdíjazásáig volt a vezetője. A tanítás mellett megalapozta és szervezte a megyeszékhely zenei életét is. Munkássága legnagyobb része kórusokhoz kapcsolódik. A Megyei Kórusszervezet titkára, majd elnöke lett. A Művelődési Minisztérium Felsőoktatási Osztálya mellett 12

14 működő zenei szakbizottság tagja, majd elnöke volt. A nyíregyházi Városi Pedagógus Kórus, a Hittudományi Főiskola férfikórusa, a Római Katolikus Társszékesegyház Bárdos Lajos Vegyeskara, majd a vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar karnagyaként is dolgozott. II. János Pál pápa Máriapócson tartott miséjén 1991-ben ő vezényelte a 650 fős kórust. A város zenei életéhez hozzátartozott a különböző szakmai társaságok működtetése, hangversenyek szervezése, továbbá könyvek írása és megjelentetése is ben alapító tagja, majd elnökségi tagja volt a Magyar Kodály Társaságnak ban az ő vezetésével alakult meg a Szabolcs-Szatmár megyei tagcsoport, melynek elnöke lett. A KÓTA megyei titkára volt. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének könyvtára 2012 óta a Tarcai Zoltán könyvtár nevet viseli. Itt tekinthető meg tanári diplomája, hangvillája, kéziratai, nyomtatásban megjelent könyvei és kitüntetési okmányai. Tarcai Zoltán díjai, elismerései Váci Mihály-díj Nyíregyháza Városért kitüntetés SZOT-díj Nyíregyháza Város Díszpolgára A Magyar Művészetoktatásért díj A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje Kodály Zoltán Közművelődési és Művészeti díj Bartók Béla-emlékdíj 13

15 Fehérné Székely Ildikó (1945 ) Az intézményben dolgozott: Betöltött pozíció: tanszékvezető főiskolai tanár Az életpálya rövid ismertetése 1964-től sikeres felvételi vizsgák és külön engedély alapján párhuzamosan végezte a gordonkatanári és a középiskolai énektanári és karvezetés szakot. Gordonkatanári oklevelét 1967-ben, zeneakadémiai diplomáját 1969-ben szerezte meg. Kezdetben a nyíregyházi Vasvári Gimnáziumban tanított, ahol kórust is vezetett. Az Éneklő Ifjúság mozgalom első díjazottjaként díszhangversenyen vehettek részt, műsorukról hanglemezt is készítettek ben Nyíregyháza város Bessenyei emlékplakettet adományozott kiváló munkája elismeréseként. Ugyanebben az évben a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára került, ahol elsősorban szolfézst tanított. 14

16 1974-től felkérték a 110. Szakmunkásképző Intézet fiúkórusának megszervezésére. A közel 100 tagból álló kórus mindig arany minősítést kapott, több ízben elnyerte az Év kórusa oklevelet. Megszerezte a Legjobb Vasas Ifjúsági Kórus címet. Több alkalommal vezetett országos kórustábort Nyíregyházán, Kisvárdán, Sopronban és Siófokon. Két ízben részesült a Szocialista Kultúráért kitüntetésben (1981 és 1988) ban néhány középiskolás és főiskolai hallgatóból alakult meg vezetésével az Anonymus kamarakórus, mely fennállásának néhány éve alatt Magyarországon kívül számos európai országban is hangversenyezett. Fő profiljuk zenetörténeti ritkaságok és kortárs magyar kórusművek előadása volt. Tanszékvezetői megbízatása idején indult meg az ének-zene/karvezető és az ének-zene/népzene szakos iskolai tanárképzés. Nyári továbbképzéseket szervezett hazai és határainkon túli ének-zene tanárok részére ben több évtizedes pedagógiai és művészi tevékenységének elismeréséért főiskolai tanári kinevezést kapott. Közéleti tevékenységeket is ellátott. A Szabolcs- Szatmár Megyei Kórusszervezet titkára, valamint az Országos Kórusszervezet Ifjúsági Bizottságának több évig tagja volt. A Hallgatói Önkormányzati Testület 1999-ben Az Intézmény Kiváló Oktatója díszoklevelet adományozott részére ban a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatala Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki. Publikációk 1996 Lengyelország, Bydgosc Kórusfesztivál, a helyi rádió felvételét CD-n is kiadták Hollandia, vendégszereplés, a GOV rádiótársaság CD-t adott ki a repertoárból. Ugyanebben az évben jubileumi hangversenyük felvétele CD-n is megjelent Kára Béla: Jézus születése kantáta. Bemutató és CD 2001 Matyó Tamás: Milleniumi kantáta. Bemutató és CD 15

17 Dr. Joób Árpád ( ) Az intézményben dolgozott: 1988 és 2010 között Betöltött pozíció: Bessenyei György Tanárképző Főiskola: adjunktus, Nyíregyházi Főiskola: tanszékvezető főiskolai docens Az életpálya rövid ismertetése Dr. Joób Árpád zenetanár, karnagy, népzenekutató, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezető tanára, a Délibáb népzenei együttes egykori vezetője, a Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagcsoportjának vezetője, a Vass Lajos Népzenei Szövetség egyik szakmai vezetője volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán 1968-ban szerzett alsófokú szolfézs-zongora tanári és ének-zene tanári diplomát, majd ugyanott 1969 és 1978 között módszertan tanársegédi állást töltött be. A Debreceni Kodály Kórusban is énekelt, melyben szólamvezetői és segédkarnagyi feladatokat is ellátott. A későbbiekben, 1994-től tíz éven keresztül a Kodály Kórus igazgatója volt és 1997 között a Békéstarhosi Zenei Napok igazgatói feladatait is ellátta. 16

18 Tanári pályája részben a hazai énektanárképzéshez kötődött, részben Finnországban ért el eredményeket. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1988-tól adjunktusként vett részt az Ének-zene Tanszék oktatómunkájában szeptemberétől tevékeny részt vállalt abban, hogy az országban elsőként ebben az intézményben induljon el a népzene felsőfokú oktatása, amely az oktatás különböző átszervezései mellett is máig folyamatosan működik. Finnországban több ízben tanított hosszabb-rövidebb ideig és 1987 között Helsinkiben dolgozta ki a szolfézsoktatás finn népzenei alapokon történő módszerét, melyet finn nyelvű tankönyvekben ott tartózkodása idején publikált is ben a Yväskyläi Egyetem vendégtanára volt, ahol 1996-ban doktori fokozatot szerzett. Eredményes munkálkodásának köszönhetően 1999-ben docensi kinevezést kapott az egyetemtől között a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene Tanszékének vezetője volt. Nyugdíjba vonulása után továbbra is aktív részt vállalt a tanszék munkájában. Emellett jelentős szerepet töltött be Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye zenei életében, szakmai mentora volt a két megye népzenei, népdalköri mozgalmának. Szellemi hagyatékát a kiadott népzenei gyűjtemények, lemezkiadványok, televíziós műsorok őrzik. Rozmaring Citrusfa Nyírségi népdalok. Etnofon Tiszta forrás Bartók- és Kodály-művek és magyar népzenei gyökereik. Hungaroton Classic Na Vágásskej Huce novina se stala Vágáshután új hír járja. Vágáshuta Zörög az akácfalevél Népdalok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Jelenti magát Jézus Válogatás a magyar népzene keresztény szellemiségű anyagából. Luther Kiadó Félre bánat, félre bú... Válogatás a magyar népzene vidám, mulattató anyagából. Luther Kiadó A fülöpi bíró háza Válogatás Gulyás Istvánné dalaiból. Debrecen

19 18

20 A Zenei Intézet oktatói 19

21 Ferencziné dr. habil. Ács Ildikó intézetigazgató főiskolai tanár, oktatási rektorhelyettes Ferencziné dr. Ács Ildikó 1989-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, középiskolai énektanár és karvezető szakon. Ezt követően két éven át tanult a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában, ahol 1991-ben szerzett magánének-tanári szakképzettséget ben helyezkedett el a Nyíregyházi Egyetem jogelőd intézményében, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szeptemberétől az ének-zene tanárképzés különböző területein lát el szakmai feladatokat. Szakfelelősként 2007-től az ének-zene alapszak, majd a ráépülő ének-zene tanári (MA) szakképzettség felelőse volt. A szakstruktúra átalakulása óta az ének-zene osztatlan tanári szak szakfelelőse. Tantárgyfelelősként a vezénylési gyakorlat, karvezetés, kórushangképzés és egyes szakmódszertani kurzusok felelőse. Feladatai között szerepel továbbá a szolfézs-zeneelmélet, komplex zenei gyakorlat, valamint a gyermek- és ifjúsági karirodalom és vezénylési gyakorlat tantárgyak oktatása és 2010 között volt az intézmény hallgatói kórusának karnagya. Az általa vezetett leánykar 2000-ben vette fel a Gaudemus Kórus nevet. A számos fellépés, versenyszereplés és minősítő közül a legjelentősebbnek az 1995-ös budapesti V. Nemzetközi Kórusversenyen, valamint 2000-ben a debreceni XIX. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen elért helyezések, valamint a Hangversenykórus cum laude és a Fesztiválkórus minősítések tekinthetők. A karnagyi különdíjak mellett külön említést érdemel a 2000-ben számára megítélt Lantos Rezső-díj. Karvezetői munkája mellett publikációs tevékenységet végez, külföldi konferenciák előadója, valamint nemzetközi programok szervezője és résztvevője. Tagja az International Federation for Choral Music, és az International Kodály Society nemzetközi, szervezeteknek. Két évben is tagja volt az Ifjúsági Világkórusnak (World 20

22 Youth Choir) majd plenáris előadóként vett részt az IFCM két nemzetközi szakmai konferenciáján. Az International Choral Bulletin című folyóirat Choral Technique rovatában két ízben is közölte tanulmányát ben bekapcsolódott az ArGeNord (International Arbeitgemeinschaft Musikpädagogik der nördlichen Länder Europas) elnevezésű nemzetközi zenepedagógiai munkacsoport munkájába. A projekt lehetőséget teremtett nemzetközi hallgatói/oktatói együttműködésre, különféle zenepedagógiai rendszerek és módszerek közvetlen megfigyelésére és kipróbálására és 2013 között hat Erasmus Intenzív Program intézményi koordinátora, 2010-ben a nemzetközi kurzus szervezője volt és 2014 között a Nyíregyházi Egyetem önálló Erasmus Intenzív Programot létesített, melynek intézeti szakmai vezetői feladatait látta el és 2014 között az összesen kilenc angol nyelvű, kéthetes nemzetközi kurzus alkalmával a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete részéről 4 oktató és mintegy 60 hallgató munkáját irányította ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett zenei előadóművészetből mester-doktori (DLA) fokozatot, majd 2015-ben ugyanott habilitált től főiskolai tanári munkakörben dolgozik szeptemberétől a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánhelyettese, 2008 áprilisától megbízott, majd 2009 májusától 2013 szeptemberéig kinevezett dékánja volt július 1-jétől az Ének-zene Tanszék tanszékvezetői, szeptember 1-jétől a Zenei Intézet intézetigazgatói feladatait látja el január 16-tól a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese. Szakmai munkájáért 2011-ben a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel tüntették ki. 21

23 Albert Sándor Szilárd tanársegéd Albert Sándor Szilárd Kolozsváron született, zenei tanulmányait szülővárosában, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végezte 2008-ban hegedűművész, hegedűtanár szakon ban állami ösztöndíjat nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klaszszikus hegedűművész szakán től a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója. Egyetemi évei alatt a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarának prím szólamába nyert felvételt. Tanulmányai befejezése után a Nagyszebeni Állami Filharmónia Zenekara prím szólamának, majd a Román Nemzeti Operaház (Kolozsvár) Zenekara prím szólamának volt a művésze. Ezután a Magyar Állami Operaház Zenekarában folytatta munkásságát zenekari művészként, ahonnan a Miskolci Szimfonikus Zenekar szekund szólamvezetőjeként végzett művészeti tevékenységet. Ezt követően a Szatmárnémeti Állami Filharmónia és a Nagyszebeni Állami Filharmónia zenekaraiban játszott, ahonnan sikeres próbajátékot követően a Kodály Filharmónia Debrecen zenekari művésze lett, majd koncertmesteri pozíciót töltött be. Jelenleg az Óbudai Danubia Zenekar kisegítője, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar állandó kisegítője. Életében a művészi pálya mellett az oktatás is fontos szerepet kapott és 2007 között Nagykárolyban klasszikus és népi hegedűt tanított általános iskolás gyerekeknek a Rekettye Kulturális Egyesület szervezésében szeptemberétől a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola klasszikus hegedű tanszak tanára őszétől a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézet Népzene Tanszékének tanársegédje. Oktatott tárgyai: Népi hegedű főtárgy, Szakmódszertan, Népi vonós kamara, Gyűjtés és lejegyzési gyakorlatok, Népzeneelmélet. 22

24 A komolyzenével párhuzamosan ifjú korától a népzene is meghatározóvá vált életében. Prímásként a Kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, majd ugyancsak a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes Zenekarának volt vezetője. Mesterei voltak többek közt Kodoba Márton, Codoba Márton Florin, magyarpalatkai hagyományőrző prímások, Fodor Sámuel Neti Sanyi kalotaszegi hagyományőrző prímás, a szászcsávási hagyományőrző muzsikusok, név szerint: Jámbor István Dumnyezó, Csányi Sándor Cilika, Mezei Levente Leves prímások, Zerkula János gyimesi, Horváth Elek vajdaszentiványi, illetve Csiszár Aladár péterlaki hagyományőrző prímások. Közreműködött Pál István Szalonna első lemezén, mely album az Örömzene címet viseli, továbbá a Kallós Zoltán Alapítvány gondozásában kiadott Mezőségi Magyar Népzene 1. és Mezőségi Magyar Népzene 2. kiadványokon. Közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes zenekarában, illetve a Szalonna és bandája zenekarban. A népzene pár évi szüneteltetése után e műfaj újra része lett életének. Jelenleg olyan zenekarok muzsikusa, mint a nyíregyházi Karakter Népzenei Együttes, az ugyancsak nyíregyházi Szikes Zenekar, a pécsi Tiszta Forrás Zenekar, illetve a budapesti Naszály Zenekar. A Nyírség Táncegyüttes, Igrice Néptáncegyüttes, Szabolcs Néptáncegyüttes, Bodrog Néptáncegyüttes, Szinva Táncegyüttes, Nógrád Táncegyüttes, Aranyszalma Néptáncegyüttes zenei kíséretében rendszeresen részt vesz kül- és belföldön egyaránt. Rendszeres közreműködője regionális, illetve országos tanulmányi néptáncversenyeknek, többek közt a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada minősítő fesztiválokon óta a debreceni Csokonai Színház zenés darabjainak is visszatérő közreműködője. Olyan kortás zeneszerzőkkel dolgozik együtt, mint például Könczei Árpád, Márkos Albert és Mezei Szilárd. 23

25 Bíró István Ferenc tanszékvezető, tanársegéd Bíró István Ferenc a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban született 1983-ban. Általános- és középiskolai éveit szülővárosában töltötte, felsőoktatási tanulmányait a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzenetanár szakán folytatta. Már főiskolai évei alatt érdeklődést mutatott a népi kultúra elméleti hátterének megismerése iránt, ezért ezirányú ismereteit a Debreceni Egyetem néprajz szakán mélyítette tovább, ahol etnográfusként végzett óta a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi Programjának doktorandusza. Főbb kutatási területe a magyarországi népzeneoktatás története, de rendszeresen publikál a népi furulya tanításának szakmódszertani kérdései tárgykörében, valamint Karácsony Sándor népi kultúrához fűződő viszonyáról is. Írásai angol és magyar nyelven olvashatók. Rendszeres előadója az Országos Neveléstudományi Konferenciának, a HuCER (Hungarian Conference on Educational Research), valamint az ECER (European Conference on Educational Research), konferenciáknak. Utóbbin 2018-ban szekcióelnöki feladatok ellátására is felkérést kapott a szervezőktől től tagja a Magyar Nevelésés Oktatáskutatók Egyesületének (HERA Hungarian Educational Research Association) ban megalapította az EduART (Education of Art Research Team) kutatócsoportot, melynek fókuszában a művészetoktatás kérdései állnak. A tudományos tevékenység mellett hangszeres előadóként is jelen van a népzenei életben. Nagybőgő és furulya hangszereken több zenekar tagjaként tevékenykedik. Rendszeres résztvevője a magyarországi, valamint az európai folklórfesztiváloknak. Szervezője és korábban oktatója is volt a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetében általa elindított népzenei mesterkurzusoknak. Munkája során kiemelt figyelmet fordít az egyetemi hallgatók tehetséggondozására. Tanítványaival az elmúlt években számos sikert értek el hazai és nemzet- 24

26 közi tudományos és művészeti fórumokon. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint a Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián több alkalommal ismerték el munkájukat különböző helyezésekkel, különdíjakkal. Az utóbbi években zsűriként vett részt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tudományos fórumain. Témavezetői tevékenységéért elismerő oklevelet adományozott részére a Nyíregyházi Egyetem vezetése. A Zenei Intézet Tudományos Diákkörét 10 éven át vezette től a nagyhalászi Talentum Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres tanára volt, valamint óraadóként részt vett a Vikár Sándor Zeneiskola és a Művészeti Középiskola és Kollégium szakmai munkájában is óta oktatója a Nyíregyházi Egyetemnek tól a Magyar Táncművészeti Egyetem nyíregyházi képzését irányítja, 2018-tól a Zenei Intézeten belül megalakult Népzene Tanszéket vezeti. Ugyanebben az évben a Nyíregyházi Egyetem Szenátusa Akadémiai Dolgozói Minőségi Díj az év leginnovatívabb oktatója-kutatója kitüntetést adományozott számára. Jelenleg Nyíregyházán él feleségével és három gyermekével. 25

27 Dragony Gábor tanársegéd Dragony Gábor felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén végezte, ahol 2013-ban népi pengetős előadóművész, 2014-ben népi vonós előadóművész, 2015-ben pengetős szakirányú okleveles népzenetanári, majd 2016-ban vonós szakirányú okleveles népzenetanári diplomát szerzett. Jelenleg tanulmányait a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi programjában folytatja, kutatásának témája A népzeneoktatás szerepe a művészeti nevelés kurrikuláris és extrakurrikuláris helyszínein tól a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium citera, nagybőgő és harmonika tanára, 2015-től a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének tanársegédje, citera és népzene-néphagyomány elmélet oktatója. Több kutatócsoport tagja, jelenleg a saját kutatása mellett a Debreceni Egyetem Zenepedagógiai kutatócsoportjában tevékenykedik. Aktív résztvevője a magyarországi zenei és pedagógiai témájú konferenciáknak, és publikációs tevékenységet is folytat. Tudományos munkássága mellett aktív előadóművész. Citerás szólistaként 2012-ben Junior Prima díjat kapott (Népművészet és közművelődés kategóriában), ben a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést vehette át munkája elismeréséül. Számos lemezen közreműködött több hangszert is megszólaltatva ben a Parapács Zenekarral a Fölszállott a Páva tehetségkutató televíziós verseny zenekari kategóriájának győztesei lettek. Azóta több ízben képviselték Magyarországot a világ számos pontján, közreműködve többek közt a Nemzeti Filharmonikusok (Kocsis Zoltán vezényletével) vagy a BBC Scottish Symphony Orchestra (Thomas Dausgaard irányításával) koncertjein. 26

28 27

29 Juhász Erika mesteroktató Felsőfokú tanulmányait a Debreceni Tanítóképző Főiskola elvégzése után (1984), a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytatta (1996), ahol ének-népzene tanári szakon, majd a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen szerzett diplomát etnográfusként (2000) től az új szakként induló éneknépzene tanári szakon óraadóként népi éneket tanított től már főállású tanárként a képzés népzenéhez kötődő tárgyainak oktatásában vett részt, melynek fő területe a népi ének, valamint a népzeneelmélethez, néprajzhoz kötődő tárgyak ben alapította meg az Ének-zene Tanszék ének népzene szakos hallgatóiból a Galagonya énekegyüttest, mely működésnek öt éve alatt számos szép eredményt ért el ban az MTV Ki mit tud? versenyén a 2. helyezést nyerte el kategóriájában ben az együttes elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet, valamint különdíjat kapott az MTV Népzenei Versenyén ben Bartók nyomában címmel önálló koncertet tartottak, melyből néhány részlet az MTV Zenelánc című műsorában is szerepelt ban jelent meg a Magyar Tekerő Zenekarral közös CD-jük Este a Fonóban címmel ben alakult meg az azóta folyamatosan működő énekes műhely, a Boróka együttes. Az eltelt két évtized eredményes működését bizonyítja a Magyar Rádió I. Népzenei Versenyén elért I. helyezés csoportos ének kategóriában (1998), a Bornépek dalai országos döntőjén elért I. (2006) és II. (2007) helyezés. Az együttes közreműködött a Joób Árpád által szerkesztett Jelenti magát Jézus (2009) és a Félre bánat, félre bú (2014) énekes könyvek hangzóanyagának elkészítésében ben a Boróka együttes szólistái közreműködtek az MTVA Jelenti magát Jézus címmel Joób Árpáddal készült műsorban. Az együttes több tematikus egyházi koncerttel is szerepelt a nyíregyházi és 28

30 debreceni közönség előtt, vendégként szerepeltetve a Fölszállott a páva ifjú tehetségeit, a Haraszti ikreket és az erdélyi Cickom énekegyüttest is. Az énekegyüttesek művészeti vezetése mellett számos lemezfelvétel, hazai és nemzetközi koncert szereplője is volt a Karikás együttes és a Magyar Tekerőzenekar tagjaként ben bekapcsolódott az ArGeNord (International Arbeitgemeinschaft Musikpädagogik der nördlichen Länder Europas) elnevezésű nemzetközi zenepedagógiai munkacsoport munkájába. A projekt lehetőséget teremtett nemzetközi hallgatói/oktatói együttműködésre, különféle zenepedagógiai rendszerek és módszerek közvetlen megfigyelésére és kipróbálására és 2013 között hat Erasmus Intenzív Program résztvevője volt tól több alkalommal volt Erasmus Mobilitási pályázat keretében Finnországban (University of Jyväskylä, Music Department) tól rendszeres oktatója a Washington állam, Raft Islandon (USA) szervezett magyar folklórtábornak. Kutatási témája a magyarországi revival mozgalmak története és jelenléte a mai kulturális életben, különös tekintettel a népdalkörök, pávakörök területére. Művészeti munkájának elismeréseként 1986-ban nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere címet, 2017-ben pedig tanári munkájáért a KÓTA elismerő oklevelét vehette át. 29

31 Kerekes Rita mesteroktató Kerekes Rita 2003-ban végzett a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában (a jelenlegi Zeneművészeti Kar jogelőd intézményében) középiskolai ének-zenetanár, karvezetés szakon Berkesi Sándor és Szabó Dénes növendékeként. Ezt követően részt vett Párkai István, Erdei Péter, és Aaren Saluver karvezető mesterkurzusain és 2016 között az Ady Leánykarral előadóként és tanárként rendszeres közreműködője volt a debreceni Bárdos Szimpóziumnak és 2017 között gyakorlatvezetői feladatokat látott el a tanár és karvezető szakos hallgatók mentoraként ben Lantos Rezső-, 2010-ben Szesztay Zsolt karnagyi különdíjban részesült, 2011-ben Artisjus-díjat kapott a kortárs zene népszerűsítéséért végzett kiemelkedő munkásságáért. Karnagyi különdíjainak többsége különböző művek előadásához köthető (Orbán György: Lauda Sion; Tóth Péter: Átokdal; Tóth Péter: Mönj el, Sátán, mönj el; Kodály: Semmit ne bánkódjál) ben a Bárdos Szimpózium keretein belül megrendezett Országos Karvezető Versenyen az Ady Leánykar élén vállalta az elődöntő műveinek interpretálását és 2016 között kórusával rendszeres versenyzője volt a hazai és nemzetközi kórusversenyeknek. Legkiemelkedőbb eredményének a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Ifjúsági Kórusok kategóriagyőzelmeit tartja (2010, 2014) ben a Magyar Művészeti Akadémia Mester és Tanítvány ösztöndíjában részesült, melynek keretein belül lehetősége nyílt a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola és Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy mindennapi munkájának megfigyelésére óta a kóruséneklés mellett másodkarnagyi, kórusasszisztensi feladatokat lát el a 30

32 Cantemus Kóruscsalád együtteseinél óta tanít énekkari vezényléstechnikát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának énekkari-fúvószenekari karmester szakán óta oktat a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetében, ahol az intézmény kórusának vezetése mellett vezénylési gyakorlatot, zenetörténetet tanít. Jelenleg a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának első éves doktorandusz hallgatója. 31

33 Mike Ádám művésztanár Mike Ádám 1991-ben született Debrecenben. Általános iskolai és alapfokú zenei tanulmányait Hajdúböszörményben végezte. Középiskolai éveit Debrecenben, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában töltötte, zongora, orgona és zeneszerzés szakon. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett diplomát mint zeneteoretikus (2014), illetve mint ének-zene művésztanár, zeneelmélet-tanár, karvezetés specializációval (2017). Egyetemi évei alatt öt évig tagja volt a Gulyás György Szakkollégiumnak. Tanulmányai befejeztével megkapta a legkiválóbb hallgatónak járó Szesztay Zsolt-emlékdíjat ben szaktársaikkal megalapították a Greentett Énekegyüttest, melynek basszistája és művészeti vezetője volt. Az énekegyüttessel számos hazai városban adtak koncertet és több versenyen is díjazásban részesültek óta a Sol Oriens Kórus másodkarnagya, vezényletével a 2018-as Liviu Borlan Nemzetközi Kórusversenyen arany minősítést kaptak. Zeneszerzőként főként vokális műveket jegyez. Kompozícióit rendszeresen előadják Magyarországon és külföldön egyaránt. Eddigi legjelentősebb műve a Hereditas nostra zsoltárkantáta, mely 2017 decemberében csendült fel a Debreceni Nagytemplomban. Az oratorikus mű a Reformáció 500. Emlékbizottság felkérésére készült a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából. Felkérésre komponált művei a teljesség igénye nélkül: Stabat Mater (Bárdos Lajos Leánykar, Bartók Béla Nőikar, Ordasi Péter), 125. genfi zsoltár (Psalterium Hungaricum Kórus, Arany János), Tavaszi szél (Sopron város), Üdv néked, Ifjúság! (Kollégiumi Kántus, Berkesi Sándor). Hajdúböszörmény főtéri vízjátéka az ő zenéjére üzemel. 32

34 2015-ben létrehozta a Főnix Zeneműhely zeneműkiadót, mely elsősorban kórusművek és zenei szakkönyvek közreadásával foglalkozik ban jelent meg a kiadó gondozásában Frank Oszkár: Hangzó zeneelmélet című tankönyvének második része szeptemberétől a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének tanára. Oktatott tárgyai: zeneelmélet, szolfézs, vezénylési gyakorlat, zenetörténet, zeneirodalom tól az intézeti TDK-koordinátori feladatokat is ellátja. Pályázatok aktív résztvevője, pedagógus-továbbképzések szakmai vezetője, mentora. Módszertani kézikönyv társszerzője és szerkesztője, zenetörténeti és zeneirodalmi egyetemi jegyzet szerzője. A Nyíregyházi Egyetem mellett oktat a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán is. Előadóművészi, oktatói és zeneszerzői tevékenysége mellett szakmai konferenciák előadója, kórus- és zenei műveltségi versenyek zsűritagja. Számos alkalommal tartott ismeretterjesztő zenetörténeti előadást általános és középiskolás gyerekeknek óta a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület felnőtt tagozatának vezetőhelyettese, koncertek, kurzusok szervezője. 33

35 Dr. Pintér-Keresztes Ildikó tanszékvezető, főiskolai docens Zenei tanulmányait Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte, ahol Szabó Dénes Lisztdíjas karnagy vezetése alatt a Cantemus Gyermekkar tagja volt. A kórussal számos hazai és külföldi hangversenyen, továbbá CD-felvételen énekelt. Középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában zeneelmélet-szolfézs szakos növendékként végezte, ahol főtárgytanára Fehérné Székely Ildikó és Tomasovszky Katalin volt. Középiskolásként tagja volt Szabó Dénes Pro Musica Leánykarának, mellyel hazai és külföldi hangversenyek, valamint CD-felvételek résztvevője volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kihelyezett képzésén ének-zene tanár, karvezetés szakos egyetemi hallgató volt Debrecenben. Egyetemi tanulmányait Török Ágnes, Sárosiné Szabó Márta, Szabó Dénes, Mohay Miklós, Szesztay Zsolt és id. Sapszon Ferenc irányításával végezte. Okleveles ének-zene tanár, zeneelmélet-tanár, karvezető diplomája megszerzését követően a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Zenei Tagozatán kezdett el tanítani zeneelmélet és szolfézs tantárgyakat ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának Zeneelmélet alprogramjára. Zeneelméleti tanulmányait és kutatómunkáját Komlós Katalin PhD, DSc, dr. habil, professor emerita, Jeney Zoltán DLA, dr. habil, professor emeritus, Dukay Barnabás, Wilheim András, Kárpáti András, Ruppert István segítették. Részt vett Laki Péter, Josef Miltschitzky, Helmut Rilling, Michel Noiray, John L. Nádas mesterkurzusain. A doktoriskolai tanulmányok ideje alatt művészeti konzulense Szabó Soma, Liszt-díjas karnagy volt. Doktoranduszként tagja volt a nyíregyházi Cantemus Vegyeskarnak, mellyel romantikus zeneszerzők kórusműveiből összeállított doktori koncertjét adta Budapesten. Disszertációját Kóruskezelés G. F. Händel ószövet- 34

36 ségi tárgyú oratóriumaiban címmel írta, Komlós Katalin témavezetésével. Zeneelmélet doktori diplomáját 2011-ben vette át. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetében 2011 óta dolgozik. A 2018-as tanévtől az Ének-zene Tanszék megbízott vezetője, a Zenekultúra BA szak szakfelelőse, a Zenei Intézet Intézeti Tanácsának tagja, továbbá az ének-zene tanár szakos hallgatók iskolai gyakorlatának szervezője. Oktatott tantárgyai: zeneelmélet, szolfézs, ének-zene szakmódszertan, anyagismeret. Konferencia-előadásokat tart és publikál zeneelméleti és ének-zene szakmódszertani témákban. Pályázatok, kutatások, pedagógus-továbbképzések, oktatási anyagok fejlesztésének szakmai megvalósítója. Konzulensként több TDK-, OTDK-versenyen indult hallgató munkáját segítette. A 2014 óta évente megrendezésre kerülő Középiskolások Zenei Versenye egyik állandó zsűritagja, versenyfeladatok összeállítója. Publikációinak listája a Magyar Tudományos Művek Tára online felületén tekinthető meg. 35

37 Dr. Ratkó Lujza főiskolai docens Dr. Ratkó Lujza 1982-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar néprajz szakán, s azóta néprajzos muzeológusként dolgozik között a nyírbátori Báthori István Múzeum, között pedig a Sóstói Múzeumfalu alkalmazásában állt óta a nyíregyházi Jósa András Múzeum néprajzkutatója. Szakmai pályafutására alapvetően a parasztság szellemi kultúrája iránti érdeklődés jellemző. Fő kutatási területei: pályája kezdetén a népmesék, szokások, hiedelmek, később a népművészet, néptánc, gyermekjátékok, népdalok, népviselet. Ez utóbbi témák kutatását több mint három évtizedes néptáncos, illetve táncoktatói-koreográfusi múltja alapozta meg ban a KLTE Néprajzi Tanszékén doktorált summa cum laude minősítéssel. Doktori disszertációját többéves néprajzi terepkutatás alapján a Nyírség tánchagyományairól írta ban szerezte meg a nagyböjti játék- és tánchagyományról írt értekezésével a néprajztudomány kandidátusa tudományos fokozatot. Három önálló kötet, egy általa szerkesztett és részben írt népművészeti nagymonográfia, valamint számos tanulmány jelzi publikációs tevékenységét. C típusú angol középfokú és A típusú német alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik ben kapcsolódott be a felsőoktatásba: között óraadóként különböző folklorisztikai és módszertani tárgyakat (folklórismeret, viselettörténet, táncfolklorisztika, néptáncmódszertan, kutatásmódszertan, szakdolgozati szeminárium) oktatott a Magyar Táncművészeti Főiskola budapesti és kihelyezett vidéki tagozatain. Rövid, kétéves szünet után 2016 óta jelenleg is ugyanezeket a tárgyakat tanítja az azóta egyetemmé minősített intézmény nyíregyházi kihelyezett tagozatán. 36

38 között táncfolklorisztika tárgyat oktatott a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének táncantropológiai szakirányú mesterképzésén. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetével 2006-ban kezdődött a kapcsolata, amikor két éven keresztül (2008-ig) a folklór tárgyat tanította a népzene szakos hallgatóknak. Néhány év szünet után 2013-tól kapcsolódott be újból az Intézet oktatási munkájába a néprajz, majd a szakmódszertan 3 és a népszokások, népi játékok tárgyak tanításával. A szak akkreditálása után a népikultúra-tanár szak szakfelelőse, valamint a néprajz, népzeneelmélet, szakmódszertan 3, táncfolklorisztika, táncház tárgyak, valamint a szakmai zárószigorlat és szakdolgozat tantárgyfelelőse. Oktatáson kívüli tudományos-szakmai tevékenysége: A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a MTA Tánctudományi Munkabizottságának tagja A Magyar Etnokoreológiai Társaság tagja A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Népművészeti Kollégiumának kurátora ( , 2016-tól napjainkig) Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Művészeti és Kulturális Kollégiumának zsűritagja ( ) A Népművészet Ifjú Mestere Szakmai Bizottság elnöke ( ) A Néptáncosok Országos Bemutató Színpada minősítő zsűrijének, valamint megyei, regionális, országos és határon túli néptáncfesztiválok és versenyek zsűrijének tagja (1999-től napjainkig) Szakmai díjai, elismerései: Országos Martin György pályázat I. díja (1993) Bátky Zsigmond-díj (2015 a Népi Hagyományok Alapítvány és a Néprajzi Múzeum szakmai díja) A Tánctudományért-díj (2016 a Magyar Táncművészek Szövetsége díja) Egyetemi magántanári cím (2018 Magyar Táncművészeti Egyetem) 37

39 Sinka Krisztina adjunktus Sinka Krisztina tanulmányait a Miskolci Zeneművészeti Szakközépiskola oboa szakán kezdte, melyhez harmadik évtől az ének szakot is felvette. 18 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia ének szakára. Tanára, Andor Éva Liszt-díjas operaénekes volt. Tanárai között tudhatta még több éven át Rados Ferenc zongoraművészt, Medveczky Ádám Kossuthdíjas, Érdemes-művész karmestert és Komlóssy Erzsébet Kossuth-díjas és Érdemes művészt. Öt év után énekművész-tanár diplomát szerzett ben ő részesült az első Szilvássy Margit-emlékdíjban, amit mindig azon évben végzett legtehetségesebb énekeseknek ítélnek oda. Ugyanebben az évben opera szakon folytatta tanulmányait. Több éven át volt Békés Itala színművésznő mellett hangképző tanár, ahol az óvodás korosztálytól kezdve a huszonévesekig tanított. A Szentendrei Teátrum megnyitóján Békés András Kossuth-díjas rendező felkérésére 1996 júliusában Norina szerepét énekelte Donizetti: Don Pasquale című operájában Gregor József címszereplése mellett ban egy 8 hónapos ösztöndíjat nyert Rómába a Santa Cecilia Akadémiára. A budapesti Operaházban Puccini: Bohémélet, Mimi szerepével mutatkozott be ben Szabó István Oscar-díjas rendező választotta ki Eötvös Péter: Három nővér című operájában Irina szerepére, melyet a magyarországi ősbemutató után Zágrábban is énekelt ben a szerep megformálásáért Artisjus-díjat kapott. Három éven át az Operabarátok Alapítvány díjazottja és Fischer Annie-ösztöndíjas volt decemberében Svájcban énekelt először Verdi: Traviata című operájában Violetta szerepét majd több ízben a Szegedi Nemzeti Színházban is. Ezt követően operastúdiósként a Magyar Állami Operaházban énekelt. Ebben az időszakban jutott ki 38

40 Londonba ösztöndíjasként. Emellett a budapesti Szent István Konzervatórium magánének szakán tanított. Számos oratóriumban és templomi koncerten énekelt től a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének magánének tanára. 39

41 Szabó Soma adjunktus Szabó Soma a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar karnagyaként és a Banchieri Énekegyüttes művészeti vezetőjeként vált a kórusélet nemzetközi szaktekintélyévé. Keresett előadója a Kodály szemináriumoknak, karvezetői kurzusokat és reneszánsz kamaraéneklési műhelyeket vezet Angliában, Franciaországban, Finnországban, Japánban, Hong Kongban, Taiwanon és az Egyesült Államokban. Gyakran hívják nemzetközi versenyek zsűrijébe ben született Nyíregyházán, ahol a Kodály Zoltán Általános Iskolában az édesapja Szabó Dénes vezette Cantemus gyermekkarban énekelt. Karvezetői diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte Jobbágy Valér, Hartyányi Judit és Párkai István irányítása alatt. A Banchieri Énekegyüttes alapító tagja és művészeti vezetője az együttes as megalakulása óta. Nemzetközi versenygyőzelmei: Arezzo (Olaszország) 1. díj; Tolosa (Spanyolország) 1. díj, Közönségdíj; Debrecen 1. díj, Nagydíj. A Cantemus Vegyeskar karnagya alapítása, 1998 óta. Nemzetközi versenygyőzelmei: Budapesti Nemzetközi Kórusverseny: 1 díj, Nagydíj, Legjobb karnagynak járó különdíj 2001; Gorizia (Olaszország): több kategória 1 díja, Nagydíj 2006; Tolosa (Spanyolország): 1. díj, Nagydíj 2008; Torrevieja (Spanyolország): legjobb karnagy különdíja, 2008; Cantonigros (Spanyolország): 1. díj, Karnagya a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Cantemus Fiúkórusának, valamint a Cantemus Ifjúsági Vegyeskarnak. Vezető karmestere a Szabolcsi Szimfónikus Zenekarnak. Zenetörténetet tanít a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban, valamint a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetében. 40

42 Nyíregyháza Város Katona Béla-díjjal jutalmazta a város kulturális életéért folytatott munkája elismeréseként. A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 2016-ban KÓTA-díjjal ismerte el karvezetői munkásságát ben pedig állami kitüntetésként Liszt Ferenc-díjat kapott. 41

43 Dr. Szilágyi Gyula adjunktus Szilágyi Gyula 1988 és 1999 között Amszterdamban a Sweelinck Zeneakadémián (ma Conservatorium van Amsterdam) tanult orgona, zongora és egyházzene tanszakokon. Mestere volt többek között Jacques van Oortmerssen és Hans van Nieuwkoop (orgona), Jan Marisse Huizing (zongora), Paul van Nevel (régi zene) ig az amszterdami Vondelpark-i református Parkkerk templom (ma Orgelpark néven hangversenyterem) orgonistája volt től 2011-ig a portugáliai Algarvén, majd a spanyolországi Andalúziában, illetve Extremadurában tanított és hangversenyezett. Orgona-, zongora-, illetve kamarazene-tanárként működött többek között a Faro-i, Tavira-i, Lagos-i, Portimão-i és a Cáceres-i konzervatóriumokban. Az Ibériai-félszigeten orgonarestaurátori munkákban is részt vett Gerhard Grenzing-nél (El Papiol, Barcelona) és Manuel Luengo Flores orgonarestaurátornál (Jerez de la Frontera, Cádiz) ben az Innsbruck-i Paul Hofhaimer nemzetközi improvizációs és interpretációs orgonaverseny döntőjének a résztvevője volt. Magyarországra való hazatelepülése után több zeneiskola zongora-, illetve orgonatanáraként működött. Hangversenyei mellett interpretációs kurzusokat és szemináriumokat vezetett ben az AerisOrgona Kft. felkérésére a Budapest- Gazdagréti Szent Angyalok Plébániatemplomban épült 18. századi kasztíliai orgonakópia projektjében kamatoztatta korábbi tapasztalatait óta tagja a budapesti Deák téri evangélikus templom Lutherania Énekkarának (dr. Kamp Salamon vezetésével), és 2012 óta a pesti ferencesek Greccio reneszánsz énekegyüttesének (dr. Kecskés Mónika vezetésével). 42

44 2016 őszén a Liszt Ferenc Zenei Egyetem Doktori Iskolájában DLA doktori fokozatot szerzett cum laude minősítéssel. Disszertációjának címe: A Batalla egy műfaj élete az ibériai orgonaművészetben óta a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének adjunktusa, 2015-től kezdve pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának orgonatanára. 43

45 Vavrinecz András mesteroktató Vavrinecz András 1977-ben végzett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán bányaművelő szakon. Második diplomáját a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola ének-zene népzene tanári szakán 2000 júniusában szerezte. Háromévi bányamérnöki munka után zenei vonalon folytatta pályafutását között a budapesti Vasas Művészegyüttes népi zenekarában dolgozott zenekarvezetőként májustól 1992 júliusig a Honvéd Művészegyüttes Hegedős folkzenekarában hegedült. Ezután a Magyar Művelődési Intézet Szakmai Házában népzenei munkatársként dolgozott 2001 júniusáig, amikor az intézmény átalakításával átkerült a Hagyományok Házába. Azóta is itt dolgozik főállású zenei könyvtárosként a Martin György Médiatárban. Közben 1998 és 2002 között a Magyar Állami Népi Együttes zenei vezetői feladatait is ellátta. Az aktív zenélést a Bekecs együttesben folytatja 1992 óta, melynek a művészeti vezetője. Tízévi hegedűtanulás és négy év szimfonikus zenekari gyakorlat (Budapest, I. István Gimnázium szimfonikus zenekara) után 1974-ben kezdett el népzenével foglalkozni. A mindennapi gyakorlat (táncházak, zenekari koncertek, táncegyüttesek kísérése) mellett kezdettől fogva elkötelezettséget érzett a hangszeres népzene gyűjtése, lejegyzése, tudományos feldolgozása és publikálása iránt től a mai napig rendszeresen jár népzenét gyűjteni a magyar nyelvterület különböző részeire: Somogy, Vas, Zala, Tolna, Nógrád, Gömör, Borsod, Abaúj, Zemplén, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Máramaros megyékbe, az erdélyi Kalotaszeg, Mezőség és Marosszék, valamint Felvidék számos falujába. Tanulmányai egy része a MMI Szakmai Házának kiadványaiban (Népzenei Füzetek sorozat), a Planétás Kiadó hangszeres népzenével foglalkozó köteteiben jelent 44

46 meg, más része a MTA Zenetudományi Intézetének kézirattárában található. Az utóbbi tíz évben a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének külső munkatársaként az ugrós tánctípus monográfiájának munkálataiban is részt vett. Ennek eredményeként eddig két kötetnek volt zenei munkatársa. Számos népzenei lemezen, kazettán működött közre zenészként, szerkesztőként, gyűjtő-közreadóként, illetve zenei rendezőként. Az amatőr táncegyüttesek kísérőzenészeként között a miskolci Avas Táncegyüttes, valamint között a budapesti Vasas Művészegyüttes zenekarában muzsikált. Ezen felül számos alkalommal kísérte a Bihari János Táncegyüttest, a Válaszút Együttest, a Vadrózsák Táncegyüttest, a Szentendre Táncegyüttest, a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttest, a szolnoki Tisza Táncegyüttest, a sátoraljaújhelyi Hegyalja Népi Együttest, a cigándi Zemplén Táncegyüttest, és a szegedi DÉLÉP-Napsugár Táncegyüttest. Több mint harminc éve részt vesz a hangszeres népzene oktatásában (népzenei iskolák, továbbképzések, népzenei táborok), valamint a különböző népzenei és néptáncos műsorok, versenyek zsűrizésében. A Nyíregyházi Főiskolán/Egyetemen 2013 tavaszától tanít gyakorlati és elméleti népzenei tárgyakat mint mesteroktató. Alapító tagja a Táncházi Kamarának, amely ma Táncház Egyesületként működik, valamint tagja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek. Díjak, kitüntetések: Művészeti Nívódíj Honvédelmi Minisztérium Miniszteri dicséret Honvédelmi miniszter Nívódíj a Zenei Világnap alkalmából Honvédelmi Minisztérium MTV Folkzenekarok versenye II. díj a Hegedős együttessel, 1990 emerton-díj népzenei kategória, 2001, Magyar Rádió. Bekecs együttessel Magyar Arany Érdemkereszt Köztársasági elnök Muharay-díj Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Martin György-díj Emberi erőforrások minisztere 45

47 Némethné Turcsán Bernadett intézeti ügyintéző Némethné Turcsán Bernadett általános- és középiskolai éveit Nyíregyházán töltötte. Felsőfokú tanulmányait a Nyíregyházi Főiskolán folytatta, ahol 2001-ben biológia környezetvédelem szakos általános iskolai tanárként szerzett oklevelet től egy tanéven keresztül a kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola biológiatanára volt től titkárságvezetői felsőfokú képzésben vett részt, melyet 2014-ben sikeresen teljesített től dolgozik a Nyíregyházi Főiskolán, ahol kezdetben a Felvételi Irodán látott el ügyintézői feladatokat, majd 2006-tól előadóként tevékenykedett a Tanulmányi és Felvételi Osztályon től a főiskola vezetése a Hallgatói Jogorvoslati Bizottság titkári és adminisztrációs feladataival bízta meg tól intézeti ügyintézői munkakörben dolgozik a Zenei Intézetben, ahol további intézményi szintű tevékenységeket is ellát től a Kulturális Albizottság ügyeit kezeli, valamint tól a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem közös képzésében is részt vállal mint tanulmányi előadó ban a Nyíregyházi Egyetem Szenátusa által alapított Közalkalmazotti Dolgozói Minőség Díj az év leginnovatívabb dolgozója kitüntetésben részesült. 46

48 A Zenei Intézet hallgatói a 2018/2019. tanév 2. félévében Osztatlan tanári szak: angol nyelv és kultúra tanára ének-zene tanár 1. Király Zoltán 2. Tóth Róza Osztatlan tanári szak: ének-zene tanár népzene- és népikultúra-tanár 1. Albert Emília Erika 2. Aros Lilla Kitti 3. Baji Brigitta Kitti 4. Bodó Tímea Emese 5. Czaier Péter 6. Császár Dominik 7. Dancs Anna 8. Erdeiné Mucsi Márta Beáta 9. Fekete Krisztián 10. Gaál Kinga Magdolna 11. Galgóczy Martin 12. György-Horváth László 13. Hegedűs Gergely Dávid 14. Janurik Tímea 15. Kiss Ernő Balázs 16. Kiss Vivien 17. Klenk Réka 18. Kordován Bernadett Eszter 19. Krajcsó Bence 20. Majdán Dorottya 21. Marton Médea Viktória 22. Mészárosné Katona Adrienn Zsuzsanna 23. Mischl Erik 24. Módy Virág Viola 25. Rácz Boglárka Sára 26. Rosca Krisztoffer 27. Sipos Gábor 28. Somhegyi-Orgován Leticia 29. Sutka Rebeka Zita 30. Takács Attila 31. Tar Csilla Eszter 32. Turzó Boglárka 33. Tüttő Balázs 34. Ungvári Enikő 35. Vidovits Ábel Péter 47

49 Osztatlan tanári szak: magyartanár ének-zene tanár 1. Patkovszky Viktória Osztatlan tanári szak: matematikatanár ének-zene tanár 1. Révész Zsolt Osztatlan tanári szak: rajz- és vizuáliskultúra-tanár ének-zene 1. Bécsi Dóra Anna 2. Forgony Laura Lilla Osztatlan tanári szak: testnevelő tanár ének-zene tanár 1. Csontos Roland 2. Ifj. Jaczkó György 3. Tiszlavicz Mátyás Tanári mesterszak: ének-zene tanár 1. Gacsályiné Simon Ágnes Báta 2. Kovács-Jenet Éva 3. Majoros Rebeka 4. Nagy Gábor 5. Simon Zsuzsanna Tanári mesterszak: népzene- és népikultúra-tanár 1. Boncsér Gábor 2. Herczeg Flóra 3. Kathona Mónika 4. Sándor Tímea 5. Szabóné Bugán Ágnes Marianna Zenekultúra alapszak (BA) 1. Kiss Boglárka 2. Nagymarczi Zsófia 3. Széchy Viktória 4. Szijjártó Nóra 5. Szilágyi Róbert 6. Szőke Zsolt 7. Tóth Péter Tanári mesterszak (MA): ének-zene tanár 1. Csada Boglárka 2. Kiss Dorottya 3. Lengyel Csaba 48

50 kinevezett oktatók Albert Sándor Szilárd Arany János Balla Zsuzsa Dr. Báll Dávid Bíró István Ferenc Bíró Katalin Bíróné Csóka Beáta Bordásné Gyöngyösi Erika Borsi Ferenc Dancs Lajos Deákné dr. Kecskés Mónika Démuthné Ferenczi Erzsébet Dr. Dömötör Ivánné Dragony Gábor Dsupin Pál Fehér Ottó Fehér Ottóné Ferencziné dr. Ács Ildikó Gebri József Gergely Lászlóné Simon Zsuzsa 49

51 Gergely-Gál Ágnes Gönczy Tibor Huszár Lajos DLA Dr. Illés András Dr. Joób Árpád Juhász Erika Kazár Ticiána Kerekes Rita Kiss Gyuláné Kissné dr. Mogyorósi Pálma Kissné Timkó Mária Kompár-Rőmer Judit Dr. L. Nagy Katalin Mike Ádám Molnár László Mozga Klára Nadzon Gusztáv Nauner-Agárdi Éva Németh Kálmán Orosz Erzsébet Osvay Károlyné Ördög Mária Péceli István Dr. Pintér-Keresztes Ildikó Dr. Ratkó Lujza 50

52 Rőmer Ottó Sinka Krisztina Barbara Somorjai Gáborné Szabó Soma Sziklavári Károly Szikszainé Dobronyi Erzsébet Szilágyi Gyula DLA Szőkéné dr. Vajda Mária Dr. Tamási László András Tanító Béláné Hunyadi Viktória Tarcai Zoltán Tárczyné Csiki Edit Tóth Nándorné Vasvári Tamás Vavrinecz András Zilinyiné Ujvárosi Andrea Zsákai Zsuzsa Adminisztrátorok: Molnár Lászlóné Dr. Pappné Pénzes Piroska Varga Istvánné Péter Béláné Némethné Turcsán Bernadett 51

53 végzett hallgatók 1973 Ének-zene 1. Bartha Ilona 2. Borsay László 3. Csányi Ottó 4. Erdei Györgyné Szabó Ilona 5. Gesztelyi Nagy László 6. Nagy András 7. Oláh Ágnes Klára 8. Péterfi Jánosné 9. Seprényi Margit 10. Stempel László Magyar ének-zene 1. Bíró Sándorné Bujdák Beatrix 2. Fazekas Tiborné Búza Ágnes 3. Kecskés Ilona 4. Kenyeres Lujza 5. Kerékgyártó Alexandra 6. Király Éva 7. Siket Vilmosné Bodnár Judit 8. Szabó Ella 9. Szilos Zsuzsanna 10. Tóth Ilona 11. Varga Margit 12. Vikár Csaba Sándor 13. Zohány Margit Orosz ének-zene 1. Jász Zoltánné Herpai Éva 2. Gebri Józsefné Csujna Mária Történelem ének-zene 1. Kazár Irén Katalin 2. Mikola Irén 3. Seres Attiláné Polgár Julianna 4. Szondy Enikő 1974 Ének-zene 1. Almássy Lajos 2. Besegnyei Eszter 3. Bitai Éva 4. Gáthy László 5. Magyar Józsefné Süldi Ilona 6. Pesti Tiborné Nagy Etelka 7. Pócsik Veronika 8. Ronyecz Ildikó 9. Széll Jánosné Kósa Katalin 10. Tóth Erzsébet Magyar ének-zene 1. Belényessy Józsefné Ferenczi Erzsébet 2. Csákó Gizella 3. Fekete Jánosné Herold Gabriella 4. Jeles Antalné Kádár Éva 5. Kedves László 6. Kocsis Györgyi 7. Laczó István Lászlóné Pozsgai Márta 8. Lakatos Judit Anikó 9. Mező Győző 10. Nagy Csilla 11. Szép Éva 12. Veres Ferencné Pintér Anikó Orosz ének-zene 1. Demeter Béláné Bacskai Katalin Történelem ének-zene 1. Bányai Magdolna 2. Csősz Erzsébet 3. Dr. Csirik Ferencné Varga Judit Katalin 52

54 4. Hódossy Ilona 5. Káli Zsuzsanna 6. Király Edit 7. Kovács Magdolna 8. Mihályi Ildikó 9. Nagy Erzsébet 10. Papp Katalin 11. Szakos Jánosné Kiss Márta 1975 Ének-zene 1. Hasulyó Antalné Durucz Mária 2. Kaszás Mária 3. Láposi András 4. Nagy Imréné Szászfalvi Matild 5. Rétvári Sándorné Szegedi Etelka 6. Seres Imre 7. Somfai Józsefné Bató Éva 8. Szabó Lászlóné Várady Magdolna Magyar ének-zene 1. Epresi Mária 2. Venter Györgyné Kiss Simonka Magdolna 3. Kovács Valéria 4. Lengyel Gabriella 5. Liakos Diana 6. Pálinkás Erzsébet Történelem ének-zene 1. Csillik Mária 2. Gosztonyi Éva 3. Csonka Sándorné Herszényi Mária 4. Kovács Éva 5. Kövér Ibolya 6. Szabó Béláné Kucsma Mária 7. Nagy Ferencné Mucsi Mária 8. Nagy Csaba 9. Takács Magdolna 10. Verdes Anna Mária 1976 Ének-zene 1. Bartha Lajos 2. Berta Lászlóné Kiss Magdolna 3. Kovács Istvánné Nótáros Erzsébet 4. Kozma Istvánné Kozma Edit 5. Rápolti Józsefné Fiák Margit 6. Vass Sándor Magyar ének-zene 1. Aradi Katalin 2. Baloghné Göndöcz Ágnes 3. Dancs Albertné Fazekas Zsuzsanna 4. Dr. Lukács Gézáné Belső Éva 5. Farmosi Imre 6. Farmosi Imréné Antal Zsuzsanna 7. Keszthelyi Ildikó 8. Mester Éva 9. Mohácsi Ágnes 10. Orosz Valéria 11. Szigeti Mária 12. Timku Józsefné Loós Tünde Matematika ének-zene 1. Alföldi Zsoltné Szabó Katalin 2. Angyal Ilona 3. Bartók Anna 4. Belinszky Etelka 5. Bujdosó Ágnes 6. Kolozsvári Irén 7. Magocsa Lászlóné Róka Katalin 8. Tomasek Etelka 9. Weinhardt Jánosné Ferró Ágnes Történelem ének-zene 1. Alföldi Judit 2. Dr. Vízi Lukácsné Tóth Éva 3. Farkas Etelka 4. Halmi Tamásné Szegedi Julianna 5. Kárpátiné Longera Csilla 6. Kovács Márta 7. Lengyel Erzsébet 8. Major Hilda 9. Oláh Enikő 10. Szilágyi Erzsébet 53

55 1977 Ének-zene 1. Gulyás Ilona 2. Hesskáné Farkas Adrienne 3. Hubay Katalin 4. Jutassy Dénesné Dankó Irén 5. Karácsony Imre 6. Klément Sarolta 7. Meleg Károlyné Faragó Márta 8. Nagy Ildikó 9. Papp Zoltánné Szander Anna 10. Péter Istvánné Szunyogh Márta Magyar ének-zene 1. Danku István 2. Juhászné Belle Zsuzsa 3. Kun Lászlóné Liszkay Éva 4. Olexa Anna 5. Rajzer Márta 6. Rinyuné Varga Judit 7. Sápi Leventéné Kádár Ildikó 8. Smid Andrásné Gere Erzsébet 9. Szepessy Enikő 10. Szőnyi Józsefné Gazdag Katalin 11. Tóth Éva 12. Tubáné Madas Ildikó Matematika ének-zene 1. Borda Józsefné Német Márta 2. Fehér Angéla 3. Jeneiné Vígh Blanka 4. Nagy Miklós 5. Noviczki Rózsa 6. Nyári Ágnes 7. Páskuj Jánosné Győry Éva 8. Pecze Éva 9. Szilfai Istvánné Király Ágnes 10. Szőke Teréz 11. Varga Katalin 12. Vígh Imréné Dikó Ildikó Történelem ének-zene 1. Kókai Lászlóné Dikó Katalin 2. Szántó Erika 3. Varga Lajosné Bodnár Eszter 1978 Ének-zene 1. Csók Lajosné Galovics Sarolta 2. Fenyvesi Márta 3. Herendi Ágnes 4. Kalydi Tamásné Szakács Éva 5. Ludmány Andrásné Fekete Vilma 6. Madar Gabriella 7. Miski Károlyné Zsoldos Adél 8. Pálné Tóth Enikő 9. Tyukodi Lászlóné Petrik Klára Magyar ének-zene 1. Almási Róza 2. Berecz Anikó 3. Buda Barnáné Kovács Gizella 4. Erdei Gyuláné Szép Zsuzsanna 5. Fábián Mária 6. Fancsali Oldamur Vajk 7. Gábor Zoltánné Pozsa Imelda 8. Kántor Ildikó 9. Kocsis Istvánné Pankotai Ildikó 10. Kursinszky Margit 11. L. Nagy Éva 12. Mák Józsefné Mester Katalin 13. Nagy Judit 14. Puskás János 15. Seres Gézáné Tóth Katalin 16. Szederkényi Andrea 17. Tóth Anna 18. Vermeser Mária Matematika ének-zene 1. Ádám Éva 2. Balassa Edit 3. Darai Erzsébet 4. Fülöp Valéria 5. Holló Katalin 6. Kelemen Andrásné Kiss Mária 7. Maros Gyöngyi 8. Moduna Márta 9. Nagy Miklósné Szvorény Zsuzsanna 10. Sashegyi Éva 11. Szántó Emma 54

56 1979 Ének-zene 1. Bartha Ágnes 2. Bartus Gabriella 3. Brinken Györgyné Oláh Mariann 4. Gyurcsán Tibor 5. Goreczky Gáborné Novák Katalin 6. Jordán Pálné Géczi Márta Könyvtár ének-zene 1. Hangyás Lászlóné 2. Horváth Mária 3. Istenes László 4. Schanda Beáta Magyar ének-zene 1. Bodnárné Korompai Mónika 2. Dr. Bánhidi Lászlóné Maróti Magdolna 3. Dudás Illésné Gyökér Ibolya 4. Gajzer Edit 5. Hegedűsné Tóth Katalin 6. Kaposi Ida 7. Ocsenás Péterné Tiszai Adrien 8. Radnai Zsuzsa 9. Rontóné Bertók Judit 10. Tóth Kornélia 11. Tóth Márta Matematika ének-zene 1. Barna Zsuzsa 2. Dobóczki Judit 3. Dóka Judit 4. Farkas Lajos 5. Gyula Sándorné Szabó Mariann 6. Józsa Klára 7. Komáromi Mária 8. Laurinyecz László 9. Miklovich Angéla 10. Szabó György 11. Szentistvány Edit 12. Venkné Tóth Ildikó 1980 Ének-zene 1. Boka Ferencné Dávid Magdolna 2. Dani Sándor 3. Lengyel Károlyné Kiss Erzsébet 4. Lövei Ilona 5. Ludamiszky Lajosné Szabó Éva 6. Monoki Kálmánné Nagy Gizella 7. Svidró Jánosné Holló Katalin Könyvtár ének-zene 1. Czáka Zsuzsanna 2. Csombók Csaba 3. Fehér Miklósné Breznai Elvira 4. Sínay Tiborné Somlai Ilona 5. Szalay Olga 6. Vas Sándorné Csóka Melinda Magyar ének-zene 1. Aranyos Margit 2. Balázs Mariann 3. Bálint Mária 4. Bíró Éva 5. Bói Józsefné Varga Eszter 6. Durbák Ágnes 7. Fürjes Rózsa 8. Gyarmati Mihályné Lévai Katalin 9. Gyermán Katalin 10. Kántor Teréz 11. Konczili Edit 12. Kötelesné Csehi Zsuzsanna 13. Ruha Margit 14. Sánta Zsuzsanna 15. Stuhán Gáborné Szabó Ildikó 16. Szakács Jenő 17. Szakolcai Mária 18. Tok Erzsébet Matematika ének-zene 1. Buhalla Magdolna 2. Egyed Erzsébet 3. Kovács Nelli 4. Kozma Béla Zsoltné Ádám Mária 5. Szalai Mária 55

57 6. Székelyfi Erika 7. Szilvási Zsolt 8. Sztanó Zsuzsa 9. Takács Orsolya 10. Újváry Ilona Történelem - ének-zene 1. Mészöly Géza 1981 Ének-zene 1. Kelemen Papp Tibor Könyvtár ének-zene 1. Szántóné Pásztor Marianna 2. Takács Éva Magyar ének-zene 1. Dobainé Mikó Gyöngyi 2. Fehér Miklós 3. Hudák Erika 4. Kandáné Matyasovszki Edit 5. Kiss Erzsébet 6. Major Enikő 7. Marosvári Iréne 8. Nyikes Judit 9. Ráczkevyné Dávid Ildikó 10. Somlyai Gabriella 11. Szabó Marianna 12. Szabó Tamás 13. Szánhár Irén 14. Szücsné Farkas Zsuzsanna 15. Velkey Péter 16. Velkeyné Hága Antónia 17. Vereckeyné Fodor Ella Matematika ének-zene 1. Fleck Erika 2. Kiss Zsuzsanna 3. Nyári Irma (Kiss Irma) 4. Tarkovics Mónika 5. Tóth Mária 6. Tóth Sándorné Fórián Róza 7. Varga Gabriella 1982 Könyvtár ének-zene 1. Sarkadi László Magyar ének-zene 1. Balás Gyöngyvér 2. Budai Balázsné Orosz Ildikó 3. Fedor Ágnes 4. Gajó István 5. Gál Julianna 6. Herpainé Velkey Klára 7. Iványosi Szabó Lászlóné Sarkadi Éva 8. Lendvai Erika 9. Moldván Katalin 10. Molnár Erzsébet 11. Nagy Ildikó 12. Reschofsky György 13. Szalay Tünde 14. Szilágyi Péterné Palcsik Irma 15. Tóth Attiláné Horváth Erika Matematika ének-zene 1. Ádám Ildikó Kinga 2. Berencsi Mária 3. Gondos Mária 4. Kára Béla 5. Kazár Pál 6. Kerekes Katalin 7. Kerékgyártó Hajnalka 8. Kissné Gondon Ibolya 9. Lukács Éva 10. Matócsi Márta 11. Pokorni Ágnes 12. Sándorné Korondi Judit 1983 Magyar ének-zene 1. Bártfay Marianna 2. Bodnár Jánosné Kiss Beatrix 3. Bóna Ilona 4. Cserpák Judit 5. Dancsné Deme Lilla 6. Éles Gyuláné Körei Ágnes 7. Farkasné Németh Éva 8. Kapcsos Ágnes 9. Kisné Török Irén 10. Kiss Attila 11. Kiss Kamilla 12. Krámos Istvánné Szabó Ilona 13. Kulcsár Gabriella 14. Miklovich Ibolya 15. Mócz Ferencné Halász Ágnes 56

58 16. Molnár Judit 17. Nyilánszky Györgyné Stróbl Annamária 18. Rebenszkiné Kukucska Erzsébet 19. Szabó Mária 20. Vadonné Pankotai Tímea Matematika ének-zene 1. Balázs Edit 2. Boronkay Ferenc 3. Dózsa Imre 4. Hagymási Ilona 5. Kálmán Mária 6. Kerek Annamária 7. Nagy Viola 8. Végh Imre 1984 Ének-zene 1. Kuszkáné Morvai Éva Magyar ének-zene 1. Benyóné Orosz Ágnes 2. Cseh Tiborné Pleszkó Margit 3. Gyűkér Mária 4. Hegyi Erika 5. Köpöczi Marianna 6. Kőszegi Marianna 7. Lóczi Ildikó 8. Mészáros Mária 9. Mócsánné Nagy Ágnes 10. Ondó Gyöngyi 11. Rozgonyi Antónia 12. Takács Ildikó 13. Tóth Beatrix 14. Váradi Márta 15. Veller Ildikó 16. Zsákai Katalin Matematika ének-zene 1. Bencsik Éva 2. Kozma Béla 3. Krasznai Marianna 4. Lubécz Éva 5. Vajda Éva 6. Zajáczné Rudolf Éva 1985 Ének-zene 1. Balogh Gyuláné Nagy Ágnes 2. Bánné Soós Ágnes 3. Drávucz Otília 4. Harsányi Gézáné Schalz Margit 5. Kizmanné Lerch Márta 6. Kovács Erika 7. Kulcsár Edit 8. Lukácsné Gál Zsuzsanna 9. Molnárné Baranyi Edit 10. Sira Erika 11. Szabó Antalné Kiss Katalin 12. Takács Ágnes 13. Takácsné Szabó Erzsébet 14. Tóth Piroska 15. Török Károlyné Nagy Magdolna 16. Újváryné Fábián Katalin Magyar ének-zene 1. Bálint Ágnes 2. Büdszenti Györgyné Dóró Erika 3. Dankóné Hudák Gyöngyi 4. Gégény Erzsébet 5. Huszárszkiné Sólyom Ágota 6. Kádárné Bedő Adrienn 7. Kiss Ágnes 8. Lőcsei Gyuláné Varga Beáta 9. Mészáros Béla 10. Mocsári Gabriella 11. Mussóné Lupsa Erika 12. Némethy Szilvia 13. Sebestyén Éva 14. Szabó Ildikó 15. Takács Zsuzsa Matematika ének-zene 1. Bagdán Valéria 2. Bódiné Juhász Ildikó 3. Bujdosóné Nagy Mária 4. Czidor Melinda 5. Cservenyák Csilla 6. Fülöp Ágnes 7. Gyenes Anna 8. Hegedüsné Chriszt Judit 9. Irlanda Ildikó 10. Lukács Edit 57

59 11. Nagy Ilona 12. Simka Marianna 13. Szabóné Bukovinszky Márta 14. Vargáné Szabad Alice 15. Vincéné Szilágyi Melinda 16. Voloszné Őszi Erika Történelem ének-zene 1. Ágoston Ildikó 2. Bíró Katalin 3. Dolhainé Pere Szilvia 4. Munkácsi Ilona 1986 Ének-zene 1. Bartusné Havas Zsuzsa 2. Dobi Lászlóné Hajlik Katalin 3. Hadobás Miklósné Bocskai Klára 4. Janyu Zsuzsanna 5. Juhász Judit 6. Nagyné Lengyel Erika 7. Szatmári Lászlóné Kovács Margit 8. Szederné Tóth Zsuzsanna 9. Dr. Szilágyi Lászlóné Dunai Éva 10. Tóth Lászlóné Mucsi Eleonóra Magyar ének-zene 1. Dojcsákné Bodnár Tünde 2. Hamvas Ibolya 3. Huszti Edit 4. Minyóné Lukács Julianna 5. Plank Valéria 6. Radics Teréz 7. Roppantó Judit 8. Zolcsák Miklósné Kelemen Erzsébet Matematika ének-zene 1. Borosné Tokár Ágota 2. Bulyáki Gyöngyi 3. Dobos László 4. Fázold Ágnes 5. Gáspár Zsuzsanna 6. Gulyás Éva 7. Kientzl Edit 8. Kiss Anikó 9. Kiss Csaba 10. Komor Anna 11. Kőszeghy Marianna 12. Moldván Éva 13. Molnár Éva 14. Novák Eleonóra 15. Radványi Ilona 16. Rácz László 17. Szilvási Ágota 18. Szilvási Mária 19. Urbán Margit Történelem ének-zene 1. Bera-Mészáros Adrienne 2. Budai Erika 3. Cserági Erika 4. Csík Zsuzsanna 5. Kiss Tünde 6. Nyizsnyánszki Eleonóra 7. Orosz Klára 8. Schmidt Márta 9. Szabó Beáta 10. Vass Gabriella 1987 Ének-zene 1. Batáriné Eördögh Éva 2. Bencze Gizella 3. Csomós Judit 4. Fucskó Olga 5. Halászné Török Edit 6. Kormány Attila 7. Köpöczi Éva 8. Lukácsné Bánszki Judit 9. Milbik László 10. Szabó Józsefné Tóth Ágnes 11. Szilágyi Erzsébet 12. Vigh Ágnes 13. Wikankál Mária Magyar ének-zene 1. Almási Angéla 2. Bálintné Benyusz Ágnes 3. Élesné Varga Tímea 4. Magyarné Nagy Andrea 5. Nagy Anikó 6. Nagy Zsoltné Béres Marianna 7. Sándorné Kovács Enikő 8. Simon Zsuzsanna 58

60 9. Szabó Erika Zsuzsanna Matematika ének-zene 1. Maklári Zsolt 2. Mezeiné Mikola Klára 3. Molnár Ágnes 4. Tenkiné Nagymengyi Ildikó 5. Tőzsér Erika Történelem ének-zene 1. Bánszki Edit 2. Elekné Molnár Andrea 3. Farkas Katalin 4. Hegedüs Andrea 5. Kissné Hamar Mária 6. Kulcsárné Kocsis Éva 7. Nagy Annamária 8. Reményi Mónika 9. Somogyvári Csilla 10. Szücs Csilla 11. Tóth Erika 12. Tömösváriné Varga Júlia 13. Török Gabriella 1988 Ének-zene 1. Debreceni Cecília 2. Kaczári Istvánné Zsidai Mária 3. Ladányi Miklósné Domak Erika 4. Lóbiscsár Lászlóné Kósa Klára 5. Ónodi Ferenc 6. Pető Ibolya 7. Potyók Balázsné Mészáros Katalin 8. Szávó Katalin 9. Tóth Anna 10. Törpényiné Váli Judit Magyar ének-zene 1. Bíró Zsuzsanna 2. Boczán Csilla 3. Csiha Gabriella 4. Fazekas Zsuzsa 5. Gebei Erika 6. Horváthné Pandur Tünde 7. Orosz Csilla 8. Seregi Ildikó Judit 9. Stefán Éva Matematika ének-zene 1. Erdősiné Krotos Edit 2. Komódi Zsuzsanna 3. Márföldi Istvánné Bálint Katalin 4. Tóth Ágnes 5. Varga Katalin Történelem ének-zene 1. Bakó Ágnes 2. Barna Mária 3. Benke Zoltán 4. Bényei Anna 5. Bodolai Emese 6. Csurgó Erzsébet 7. Demarcsekné Rozman Zsuzsanna 8. Demjén Gabriella 9. Mezeiné Hegedüs Csilla 10. Mile Marianna 11. Mónus Ildikó 12. Nagy Tibor 13. Nagy Tiborné Benke Gabriella 14. Perényi Anna 15. Steierlein Tünde 1989 Ének-zene 1. Bulyákiné László Mária 2. Dióssyné Novák Edit 3. Dr. Ludmánné Husi Katalin 4. Kovács Józsefné 5. Nyíri Ákosné 6. Rendes Mária 7. Sanyó Éva Nagy Éva 8. Szabó Mihályné Magyar ének-zene 1. Bene Irén 2. Jánvári Mária 3. Karácson Éva Ilona 4. Ledniczky Mónika 5. Maláj Ágnes 6. Pákné Vályi Angéla 7. Zolcsák Zsuzsa Matematika ének-zene 1. Barna Judit 2. Gacsályi Judit 59

61 3. Rása Erika 4. Szabó Margit Történelem ének-zene 1. Bakos Izabella 2. Bíróné Adorján Emese 3. Budaháziné Czap Anita 4. Cservenákné Szuromi Piroska 5. Eperjessy Tímea 6. Farkas Ferencné Domján Zsuzsanna 7. Feketéné Sándor Ildikó 8. Frankné Németh Ibolya 9. Hajnal Ildikó 10. Kajatin Andrea 11. Kecze Tünde 12. Kocsis Zsolt 13. Kovácsné Orbán Ildikó 14. Margiticsné Sipos Krisztina 15. Particska Ágota 16. Szabó Zita 17. Takácsné Győri Erika 1990 Ének-zene 1. Baloghné Farkas Judit 2. Cselényi Ferencné 3. Fazekasné Juhász Nóra 4. Fehér Istvánné 5. Görömbei Mihályné 6. Kicsák Anna 7. Ráczné Stummer Ibolya 8. Szabadosné Széll Ágnes 9. Tóth Béláné 10. Vargáné Szilágyi Mónika Magyar ének-zene 1. Bakondi Ilona Katalin 2. Bartha Anikó 3. Bodnár Tünde 4. Borzován Józsefné Kiss Irén 5. Czomba Edit 6. Dévényi Enikő 7. Fazekas Sándorné Király Katalin 8. Franczelné Bús Annamária 9. Juhász Marianna 10. Kapinné Vadasi Tünde 11. Kisvárdai Mónika 12. Kövendy Zsoltné Szabó Ilona 13. Kristóf Katalin 14. Leskovics Józsefné Póti Andrea 15. Oláh Erika 16. Pethő Andrea 17. Pócsi Zsófia 18. Simon Zsuzsanna 19. Szarka Erika 20. Tóth Enikő Andrea 21. Tóth Katalin 22. Varga Judit 23. Zilahi Zoltánné Radácsi Emese Matematika ének-zene 1. Dicse Zsuzsanna 2. Félegyháziné Rusz Beáta 3. Jámbrik Mária 4. Kristóf Melinda 5. Major Zsuzsanna 6. Pák László 7. Seregély Gabriella Történelem ének-zene 1. Barna Ágota 2. Botos Mária 3. Buri Adrienn 4. Gajdos Marianna 5. Kiss Zsuzsanna 6. Kovács Katalin 7. Nagy György 8. Nagy Zsuzsanna 9. Pancsák Zsuzsanna 10. Szabó Judit 11. Szántóné Nácz Andrea 12. Szilágyi Szilárd 13. Tündik Tünde 14. Váradi Zsuzsanna 15. Várhelyi Ildikó 1991 Ének-zene 1. Bordásné Fövényesi Zsuzsanna 2. Csikainé Holoda Edit 3. Csorbáné Csomár Éva 4. Fekete Andrásné Varga Mária 5. Kispál Irén 6. Oraveczné Lovász Ildikó 7. Pappné Nagy Anna 60

62 8. Szabóné Barna Júlia 9. Szabóné Szatmári Éva 10. Vecseiné Szentesi Ilona Magyar ének-zene 1. Bartáné Ökrös Ilona 2. Czinger Zoltánné Róka Erika 3. Dr. Láczayné Pipoly Csilla 4. Jäger Krisztina 5. Kinyik Mariann 6. Király Éva 7. Suki Zoltánné Horváth Piroska 8. Tóth Viktorné Béres Andrea Matematika ének-zene 1. Durányik László 2. Éles Viktória 3. Hankó Edit 4. Munkácsiné Berényi Edit 5. Réz István 6. Sándor Andrea Történelem ének-zene 1. Kereskényi Ágnes 2. Kiss Marianna 3. Kovács Andrea 4. Kökényesi Éva 5. Kucskár Anikó 6. Mosonyi Adrienn 7. Radvánszkiné Terdik Ágnes 8. Rinyu Erika 9. Rocskó Erika 10. Tóth Csaba János 11. Zsilák Ilona 1992 Ének-zene 1. Kem Viboth Magyar ének-zene 1. Jeney Melinda 2. Kálmánczhey Erika 3. Kurunczi Anikó 4. Majoros Gabriella 5. Terjéki Katalin 6. Vajda Enikő Matematika ének-zene 1. Fehér Mónika 2. Kocsis Gabriella 3. Molnár Ildikó 4. Réz Istvánné 5. Szabó Edit 6. Zágonyi Judit Történelem ének-zene 1. Borbélyné Holló Ildikó 2. Bugán Ágnes 3. Hulicskó Veronika 4. Kék Erika 5. Molnár Zita 6. Nagy Szilvia 7. Sáfrányos Sarolta 8. Sajó Ágota 9. Szabóné Varga Rozália 10. Szilágyi Szabolcs 11. Tóth Krisztina 12. Vasvári Judit 13. Vékony Andrea 1993 Ének-zene karvezetés 1. Négyes Hajnalka 2. Pere Marianna 3. Szabó Tünde 4. Szinyéri Judit 5. Szőke Rita 6. Tóth Erika Magyar ének-zene 1. Drabik Tünde 2. Drabik Zsuzsanna 3. Hadzsi Katalin 4. Husi Angéla 5. Ládi Gabriella 6. Pocsai Zsuzsanna 7. Szondy Adrienn 8. Tóth Enikő 9. Tóth Gyöngyike 10. Veres Andrea Matematika ének-zene 1. Csurka Hedvig 2. Farkasné Bódi Beáta 3. Gál Ildikó 4. Jámbrik Zsuzsanna 5. Kozma Ibolya Zsuzsanna 6. Tóth Hajnalka 61

63 Történelem ének-zene 1. Dobos Tibor 2. Holczhaffer Enikő 3. Stefáni Krisztina 4. Vachter Erika 5. Várhalmi Erzsébet 6. Varró Tünde 1994 Ének-zene karvezetés 1. Bólya Annamária 2. Csinószki Mária 3. Gencsiné Kató Irén 4. Kocsis Ildikó 5. Kovács Andrea 6. Radics Attila 7. Tassi Gabriella 8. Virág Tünde Magyar ének-zene 1. Albert Csilla 2. Bárdosi Ildikó 3. Király Enikő 4. Kónya Emőke 5. Nagy Zsuzsanna 6. Nenicska Renáta 7. Opre Mónika 8. Simon Tímea 9. Sóvágó Edit Matematika ének-zene 1. Ficsor Judit 2. Szabó Angelika 3. Szabó Gábor 4. Szűcs Edit 5. Treczkai Mariann 6. Zachár Marianna Történelem ének-zene 1. Balázs Ágnes Andrea 2. Csordás Antónia 3. Gergely Krisztina 4. Iszály Mihály Zoltán 5. Király Ildikó 6. Kovács Edit 7. Kovács Krisztina 8. Ladik János István 9. Maczurka Edit 10. Okváth Mária 11. Pokol Miklós 12. Vastag János 1995 Ének-zene 1. Lénárt László 2. Márton Anikó 3. Szebenyi Sára Ének-zene karvezetés 1. Bódi Viktória 2. Czimbula Annamária 3. Gróf Gizella 4. Herczeg Orsolya 5. Kovács Rita 6. Orosz Mária 7. Orosz Marianna 8. Somorjai Zsolt 9. Tulipán Krisztina Ének-zene népzene 1. Banos Brigitta 2. Forgács Márta 3. Hódi Klára Katalin 4. Zbiskó Izabella Földrajz ének-zene 1. Piószeghy Henrietta Magyar ének-zene 1. Balku Erika Zsuzsanna 2. Fazekas Ágnes 3. Kanyuk Emőke 4. Szabó Ágnes 5. Zsugáné Fábián Andrea Matematika ének- zene 1. Almási Enikő 2. Bakos Noémi 3. Bodor Orsolya 4. Dobainé Sebő Anita 5. Vatamány Ágnes Történelem ének- zene 1. Damjanovics Rita 2. Gróf Valéria 3. Hajdú Gábor 4. Lőrincz Lilla 5. Nyíregyházi Csilla 62

64 6. Szabó Annamária Népzenetanár 1. Bugán Ágnes 2. Drabik Tünde 3. Pere Marianna 1996 Ének-zene 1. Ákos Judit 2. Csorba Mónika 3. Járó Csaba Istvánné Ének-zene karvezetés 1. Nagy Tünde 2. Puskás Bernadett 3. Tóth Viktória Ének-zene népzene 1. Bedecs Ilona Mónika 2. Bene Annamária 3. Berán István 4. Blaskó Csaba 5. Boda Márta 6. Borsi Ferenc 7. Csenki Katalin 8. Dányi Klára 9. Dozsnyák Péter 10. Dr. Borosné Toplenszki Tímea 11. Erdélyi Klára 12. Erményi Tamás 13. Fülöp Gyuláné 14. Havasréti Pál 15. Jánosi András 16. Juhász Erika 17. Kincses Jánosné Sári Katalin 18. Kiss Tamás 19. Kóta Judit 20. Kovács Kleopátra Ágnes 21. Kovács Mónika 22. Kőrösi Beatrix 23. Major Gabriella 24. Márkus Andrea 25. Mészáros Tibor 26. Mohácsy Albert 27. Monoki Ildikó 28. Nagy Zoltán 29. Nagy Zsolt 30. Okos Tibor 31. Papp Ágnes 32. Rimóczi Péter 33. Salamon Beáta 34. Simkó Gyöngyi 35. Somlai Gabriella 36. Szabó Attila 37. Szabó László 38. Szakolczai Enikő 39. Szerényi Béla 40. Szomorú Anita 41. Tímár Sándor 42. Tóth Kornélia 43. Vajda Éva 44. Vakler Anna 45. Varró János Magyar ének-zene 1. Szilaj Krisztina 2. Veresné Bulyáki Éva Matematika ének- zene 1. Batári Lívia 2. Doba Katalin 3. Éles Anita 4. Mercs Tünde 5. Mohos Marianna 6. Sugta Lívia 7. Várhelyi Katalin 8. Vasas Katalin 9. Wolf Krisztina Népzenetanár 1. Kriston Pálné Benő Annamária Történelem ének-zene 1. Alföldi Anikó 2. Koleszár Mária Enikő 3. Lovas Mónika 4. Szabó Zsolt 5. Szakács Gabriella 6. Tóth Zsuzsanna 1997 Ének-zene 1. Borné Sipos Beáta 2. Csoknyai Andrea 3. Dr. Kovácsné Tvergyák Hajnalka 4. Janó Valéria 63

65 5. Kertész Ágnes 6. Kocsis Beáta 7. Nagy Mónika 8. Petrasevits Anasztázia 9. Vargáné Csonka Dóra 10. Virág Anikó Ének-zene karvezetés 1. Aranyi Imre 2. Bencs Adrienn 3. Nagy Géza 4. Sipos Annamária 5. Takács Julianna 6. Vadon Andrea Ének-zene népzene 1. Bódis Erika 2. Dallos Csilla 3. Gyureskó Gábor 4. Horváth Zsuzsa 5. Menydörgős Mónika 6. Nagy István 7. Pálóczi Krisztina 8. Szabó Ákos 9. Szabó Ildikó Magyar ének-zene 1. Angyal Csilla 2. Bartos Dóra 3. Gyetvai Krisztina 4. Hadháziné Veress Krisztina 5. Király Anita 6. Kiss Olga 7. Lázár Katalin Matematika ének-zene 1. Belinszky Anita 2. Dobos Eszter 3. Előhegyi Nóra 4. Pál Beáta 5. Székely Éva Történelem ének-zene 1. Bányai Zita 2. Hostisóczki Zsuzsanna 3. Katonáné Nagy Anikó 4. Vincze Ágnes 1998 Ének-zene 1. Bordánné Juhász Ibolya 2. Csányi Diána 3. Kissné Széll Anikó 4. Kóródiné Bojtor Anikó 5. Seronelló Anett 6. Szegény Magdolna Ének-zene karvezetés 1. Aranyiné Nyitrai Anita 2. Feketéné Tarjányi Orsolya 3. Szabó Fruzsina Ének-zene népzene 1. Fekete Csilla 2. Krajcsovics Lilla 3. Szelei Kiss Ágnes 4. Tóth Brigitta Hittanár ének-zene 1. Domán Magdolna 2. Seregi László 3. Sütőné Görgényi Mónika Magyar ének-zene 1. Boros Karolina 2. Cserepes Csilla 3. Gálik Éva 4. Kovács Klára 5. Kremniczky Tímea 6. Ollé Csilla 7. Sipos Ferenc 8. Tóth Zsuzsa Matematika ének-zene 1. Goller Attila 2. Harsányi Katalin 3. Ilauszky Gyöngyi 4. Ladikné Szabó Csilla 5. Pócsik Edina Történelem ének-zene 1. Bartus Noémi 2. Csenki Csilla 3. Kecskés Viktória 4. Makay Tímea Ildikó 5. Nemes Nagy Anita 6. Németh Edina 7. Pető Lívia 64

66 8. Ruszkovics Éva 9. Varga Zsuzsanna 10. Zomborné Balogh Adrienn 5. Szabó Julianna 6. Szanka Szilvia 7. Szente Noémi 1999 Ének-zene karvezetés 1. Kasellák Katalin 2. Kazár Zsuzsanna 3. Németh Béla Ének-zene népzene 1. Agárdi Éva 2. Dánfi Krisztina 3. Hodos Szilvia 4. Kertész András 5. Toplenszki Ágnes Hittanár ének-zene 1. Győrffy Valéria 2. Szekeres Anetta Magyar ének-zene 1. Berényi Ágnes 2. Egeresi Janka 3. Horváth Csilla Dalma 4. Komjáthy Melinda 5. Lajtos Nóra 6. Lini Beatrix 7. Nagy Ágnes 8. Pur Tibor 9. Simon Edina 10. Tóth Viktória 11. Veres Anita Matematika ének-zene 1. Reszegi Mária Népzenetanár 1. Pokol Miklós Olasz ének-zene 1. Holczmann Helén 2. Szolnoki Krisztina Történelem ének-zene 1. Jeney Gabriella 2. Kádár Andrea 3. Mike Imola Éva 4. Nagy Zsuzsanna 2000 Ének-zene karvezetés 1. Kozma Krisztina 2. Nyeste Viktória 3. Perlinger Tamás Ének-zene népzene 1. Bajzik Éva 2. Balogh Anita 3. Cseke Szabolcs 4. Csillag Ildikó 5. Csőgör Róbert 6. Hajdu Ágota 7. John Lívia 8. Kasolyné Dékány Dórara 9. Kovács Viktória Zita 10. Köllő Attila Károly 11. Kunos Tamás 12. Lajtiné Szabó Adrien 13. Molnár Péter 14. Morva Petra 15. Nagy Andrea 16. Nagy Zita 17. Németh Dóra 18. Raksányi Boglárka 19. Répási Zsuzsanna 20. Rőmer Judit 21. Siklósi Krisztián 22. Szabó Károly 23. Szentes Anett 24. Túri András 25. Vavrinecz András 26. Zsákay Győző László Hittanár ének-zene 1. Aleva Edit 2. Pristyák Lászlóné Magyar ének-zene 1. Bartha Krisztina 2. Czirják Erzsébet 3. Koleszár Katalin Anett 4. Kozák Éva 65

67 Matematika ének- zene 1. Tóth Tünde Népzenetanár 1. Horváth Attila 2. Horváth Károly Árpád 3. Keszey Tivadar 4. Király Györgyi Mária 5. Pusztay Krisztina 6. Tóth Viktória Olasz ének-zene 1. Szőllősi Erika Orosz ének-zene 1. Szegedi Nóra Történelem ének- zene 1. Annók Ágnes 2. Balogh Gabriella 3. Horváth Gyöngyi 4. Lahocsinszky Ágnes 5. Olajos Gábor 2001 Ének-zene angol 1. Pataki Lívia 2. Veres Judit Ének- zene karvezetés 1. Duliczki Tamás Gábor 2. Győrfi Zsuzsanna 3. Kovács Hajnalka 4. Madarász Judit Anita 5. Monori Rita Hajnalka 6. Szabó Lóránd Endre 7. Tamás Attila Ének-zene népzene 1. Csige Ildikó 2. Dombóvári Zoltán 3. Hőgye Zsófia 4. Izbéki Tímea 5. Kasolyné Dékány Dóra 6. Kovács Zsuzsanna 7. Páll Magdolna 8. Pusztai Mária 9. Sicherman Ágnes 10. Szabó Krisztina 11. Vadas László Hittanár ének-zene 1. Ördög Klára 2. Sárosi Ágnes Magyar ének-zene 1. Barizs Tünde 2. Gál Gabriella 3. Kiss Sára Lilla 4. Kocsis Hajnalka 5. Nagy Ágnes 6. Nagy Annamária 7. Pardi Andrea 8. Patakiné Rudi Andrea 9. Szabó Csilla 10. Szabó Szilvia Margit 11. Szolovjov Zsuzsa 12. Vaszkun Anita 13. Volosinovszki Szilvia Matematika ének-zene 1. Sós Kinga 2. Szilvási Zita 3. Tilman Edina 4. Toka Ildikó 5. Vajtó Anita 6. Zádory Zsófia Történelem ének-zene 1. Csányi Éva 2. Pecséri Enikő 3. Szilágyi Zsuzsanna 2002 Ének-zene angol 1. Kollár Edina 2. Papp Zoltánné Konyhás Szilvia Ének-zene karvezetés 1. Dobos Krisztián 2. Galambvári Andrea Ipacs Andrea 3. Pócsi Róbert Ének-zene matematika 1. Nagy Zsuzsa Réka 2. Stempel László 66

68 Ének-zene népzene 1. Bucz Júlia 2. Csüllög Edina 3. Domak Anikó 4. Hadházy Katalin 5. Fekete Csilla Nagy Csilla 6. Papp Zoltán Mihály 7. Veres Kata Luca Hittanár ének-zene 1. Halász Katalin Könyvtár ének-zene 1. Ádám Anita Magyar ének-zene 1. Aszalós Erzsébet 2. Rácz Ildikó Kornélia Történelem ének-zene 1. Perger Judit 2003 Ének-zene angol 1. Koncz Gabriella 2. Lőrinczy Edit Ének-zene karvezetés 1. Békés Barbara 2. Berczi Judit 3. Kubassy Zoltán György 4. Maródi Tímea 5. Morauszkiné Csorvási Edina 6. Tóth Ákos 7. Vashegyi Judit Ének-zene matematika 1. Molnár Anita 2. Révész Máté Ének-zene népzene 1. Becsei Dániel 2. Bergics Lajos 3. Dr. Kókai Gáborné 4. Falusi László 5. Hajmann Péter Ádám 6. Holly Antal 7. Husi Gyula 8. Juhászné Antal Gabriella 9. Kallós Angelika 10. Marjai Magdolna Éva 11. Mészáros Béla 12. Mihály Tibor 13. Mihálydeák László Barna 14. Mislai-Szilasi Ildikó 15. Molnár Gabriella 16. Mucsina Norbert János 17. Nágel Balázs 18. Orosz Sándor 19. Pacsér Gabriella 20. Peleskey Erzsébet 21. Szendrődi Ferenc 22. Uhrin Klára 23. Virág Erika Hittanár ének-zene 1. Moldvánné Kovács Réka 2. Palóczi Anikó Éva Magyar ének-zene 1. Berencsi Krisztina 2. Kozma Edit Ilona Történelem ének-zene 1. Hegedüs Katalin 2004 Ének-zene angol 1. Trázsi György Ének-zene karvezetés 1. Eszenyi Gábor 2. Lövei Márta 3. Nagy Attila Ének-zene népzene 1. Biroscsuk Judit 2. Boncsér Gábor 3. Csetneki Hanna 4. Csiszár István 5. Ferenczi Ágota 6. Gózon Éva 7. Gyúró Zoltán 8. Horváth József Péterné 9. Kiss Anikó 10. Madács Györgyné 11. Madár Tibor Csaba 12. Mihalovics Zsolt János 13. Molnár Izabella 67

69 14. Olgyay Gábor 15. Rácz Gyula Mihály 16. Sturmann Jenőné 17. Szabó Ágnes 18. Szakály Mónika 19. Szécsi Zita 20. Szecsődi Rita 21. Szirkóné Varga Melinda 22. Tiba Ágnes 23. Trencsényi Tímea Hittanár ének-zene 1. Bódi Sarolta 2. Mudri Szilvia Magyar ének-zene 1. Csombordi Szilvia 2. Selymes Nikoletta Történelem ének-zene 1. Herczeg Klára 2. Varga Mónika Ének-zene tanító 1. Ferenczi Ágota 2. Korsós Andrea 3. Molnár Julianna 4. Nagy Anita Adrienn 2005 Ének-zene karvezetés 1. Asztalosné Szűcs Edina 2. Barkovánné Takács Anita 3. Major Nóra 4. Mátyásné Karaffa Andrea 5. Mikléné Drén Nóra 6. Seres Péter Ének-zene matematika 1. Hillender Anita Ének-zene népzene 1. Baptiszta Gyöngyi 2. Bíró István Ferenc 3. Felvégi Béla György 4. Ignácz Judit Gabriella 5. Jakab Edina Erzsébet 6. Kerék Annamária 7. Kövér Melinda 8. Marosvölgyi Ágnes 9. Nádas Péter 10. Scheiber Krisztina 11. Szalai Zsuzsanna Magyar ének-zene 1. Ember Annamária 2. Nemes József György 3. Szondy Zsuzsa 2006 Ének-zene népzene 1. Aranyi Andrásné 2. Auksz György 3. Bakti Éva 4. Bánsághy Kálmán 5. Barnóczki Beáta 6. Bobár Zoltán 7. Fekete Miklós 8. Gellért Lászlóné 9. Golenya Gréta 10. Gombkötőné Túri Zsuzsanna 11. Gyenes Anna Mária 12. Heim Teodóra 13. Hornyákné Gál Andrea 14. Jana Sándor 15. Kacsenyák Gábor 16. Küszter Andrea 17. Orosz Gábor 18. Pászti György 19. Réz István 20. Rossa Levente Bors 21. Soós Csaba 22. Sülye Klára 23. Szabó Enikő 24. Szanics Rudolf Tivadar 25. Szécsi Attila 26. Tirpák Ferenc 27. Toroczkai Katalin 28. Tóthné Bene Judit 29. Unger Balázs 30. Vindeizen Éva 2007 Ének-zene hittanár 1. Hajdú Sándor Szabolcs 68

70 Ének-zene karvezetés 1. Csonka Mária 2. Domán László 3. Ferenczikné Szabó Orsolya Margit 4. Ködöböcz Lívia 5. Kötélverőné Lippai Csilla Ének-zene matematika 1. Erdélyi Mária 2. Zsoldos Tímea Ének-zene népzene 1. Albertné Joób Emese 2. Balázs Lilla Enikő 3. Balogh Imre 4. Bernáth Katalin 5. Bocsor Istvánné 6. Bolya Mátyás 7. Csépke Zsuzsanna 8. Csík János 9. Csurai Attila György 10. Erdei Attila 11. Fónyadné Krivik Nóra 12. Fráter Sándor 13. Győri Mihály 14. Hegedüs Orsolya 15. Horváth Tamás 16. Karika Boglárka 17. Kiss Csilla Anna 18. Kovács Gergely 19. Kőmíves Edit 20. Ladikné Szabó Csilla Andrea 21. Pál István 22. Pénzesné Kis Veronika 23. Réder Katalin 24. Rózsa Zoltán 25. Soós Szilvia Orsolya 26. Stekler Zsuzsanna 27. Székely Tibor 28. Tóth Béla Ottó 29. Urbán Bernadett 30. Vannai László Pál 31. Várhegyi Lászlóné 32. Vizeli Balázs Magyar ének-zene 1. Váraljai Tímea 2008 Ének-zene angol 1. Puhó Melinda 2. Rácz Veronika Ének-zene karvezetés 1. Bereczki István 2. Horváth Katalin 3. Katona László Ének-zene matematika 1. Sebestyén Zoltán Ének-zene népzene 1. Bihari Nonna Viktorovna 2. Bodzsár Magdolna 3. Csernók Mária Klára 4. Dezsőházi Tamás 5. Fekete Ágnes 6. Hajgató Rita Anna 7. Janka László 8. Kerekes Enikő 9. Kész Emőke Márta 10. Kisgyőri Krisztián István 11. Kneifel György 12. Martos Csongor 13. Mészáros Péter 14. Nagy István 15. Nagyné Tóth Ágnes Irma 16. Pál Eszter 17. Pethő Zsuzsanna 18. Sári Anikó 19. Simon Katalin 20. Szakács Ágnes 21. Tamási Borbála 22. Terék József 23. Vinczéné Veres Krisztina 24. Vizeli József Magyar ének-zene 1. Nagyné Hetei Andrea 2009 Ének-zene angol 1. Molnár Zsuzsanna Ének-zene 1. Bessenyei Renáta 69

71 Ének-zene hittanár 1. Zékány Erika Éne-zene karvezetés 1. Balda Viktória 2. Barati Szilvia 3. Borcsik Nóra 4. File Orsolya Márta 5. Kiss Gellért 6. Kocsis Barbara 7. Kuczmog Vivien 8. Takács Anikó 9. Tóth Katalin Ének-zene népzene 1. Balázs Amarilla 2. Berki Lilla 3. Bohák Endre 4. Bolya Dániel László 5. Csikós-Molnár Boglárka 6. Fajkusz Attila László 7. Horogszegi Jánosné 8. Horváth Krisztina 9. Hunyadi Péter 10. Irlandáné Iványi Anna 11. Jánvári György 12. Kapuvári Eszter 13. Kaszap Atilla György 14. Kerékgyártó Gergely 15. Koczka Andrea 16. Kónya Fruzsina Mária 17. Ladányi Ferenc 18. Lovasi Andrea 19. Markó Zsuzska 20. Mélykútiné Németh Kornélia 21. Molnár Miklós 22. Moretti Jeszensky Leonardo Henrique 23. Nagy Koppány Lászlóné 24. Nagyné Szakács Anita 25. Ölveczky Tamás 26. Sélley Etelka 27. Szőke Imre 28. Takács Ádam 29. Tóth Csaba 30. Tóth Lilla Lenke 31. Ujvári Adrienn Zsanett Ének-zene történelem 1. Berki Mária 2. Pénzes Máté 3. Szabó Bettina Magyar ének-zene 1. Balla Anita 2. Dublinszki Katalin 3. Fülep Beáta 4. Katona Krisztina Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Csinószki Mária 2. Dr. Venter Györgyné 3. Fábiánné Nyeste Viktória 4. Jámbrik Mária 5. Jámbrik Zsuzsanna 6. Jeneyné Právicz Julianna 7. Kaczári István 8. Kaczári Istvánné 9. Kasellák Zsolt 10. Kovács Attiláné 11. Sebestyén Zoltán 12. Szalárdiné Szondy Adrien 13. Szilágyiné Botos Mária 14. Szőke Rita 15. Terék József 2010 Ének-zene angol 1. Kapin Aliz Ének zene alapszak (BA) 1. Antal Gábor 2. Dely Tercia 3. Dr. Kolozsyné Takács Éva Katalin 4. Fábiánné Tassi Gabriella Ilona 5. Földi Evelin 6. Kiss Eszter 7. Kocsis Milán 8. Lévai Ágnes 9. Mező Győző 10. Nemesné Sámoly Ágnes 11. Tárczy Gabriella Enikő 12. Varbanov Szilvia Ének-zene karvezetés 1. Antal Gáborné 2. Barna Zsuzsa 3. Farkas Eszter 70

72 4. Hasulyó Roland 5. Iklódi Boglárka Éva 6. Lakatos Anett 7. Molnár Marianna 8. Szabó Csilla Ének-zene matematika 1. Molnár Marianna Ének-zene népzene 1. Antal István 2. Bács Borbála 3. Balázs Zsuzsanna 4. Bata Hajnalka 5. Borsos Imola 6. Bratka Borbála 7. Dr. Tilkiné Tarpai Anikó 8. Fábri Géza 9. Fábri-Ivánovics Tünde 10. Fekete Krisztián 11. Földi Mária 12. Győri Virág 13. Hugya Regina 14. Januj Blanka 15. Kasellákné Zelenák Georgina Júlia 16. Kiss Alfréd 17. Komár Lívia 18. Kósik Andrea 19. Könczei Bálint 20. Kuncsik Katalin 21. Kürti László 22. Lázár Bettina 23. Legeza Márton 24. Mohácsi Tímea 25. Molnár Előd Balázs 26. Nagy Vivien 27. Németh András 28. Németh László István 29. Szabó Gábor József 30. Száraz Melánia 31. Tóth Zsófia 32. Újhelyi István 33. Varga Diána Gyöngyi 34. Végh Zsuzsanna 35. Viktor Péterné 36. Vojtonovszki Sándor 37. Zabán László Károly 38. Zoltán Gáborné Magyar ének-zene 1. Bacskai Dóra 2. Petykó Erzsébet Judit 3. Takács Emese Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Borcsik Nóra 2. Borosné Puskás Bernadett 3. Deli Gabriella 4. Dobi Lászlóné 5. File Orsolya Márta 6. Irlandáné Iványi Anna 7. Katonáné Nagy Anikó 8. Lévai Tünde Klára 9. Marjai Magdolna Éva 10. Nagy Koppány Lászlóné 11. Nagyné Kondor Andrea 12. Papp Zoltán Mihály 13. Papp Zoltán Mihályné 14. Sipos Kund Kötönyné 15. Tirpák Ferenc 16. Tóth Ákos 2011 Ének-zene alapszak (BA) 1. Berde Sarolta 2. Bergován Dávid 3. Biró László 4. Borbély Anna 5. Filep Józsefné 6. Füzérová Henrieta 7. Jobbágy Sára Szandra 8. Klausz Georgina 9. Kovácsné Kenyeres Márta Juliánna 10. Kövesi-Nagy Katalin 11. Lipták Dániel 12. Majdán Dorottya 13. Prezenszki Adrienn 14. Rápolti István 15. Szabó János 16. Szabó Tamás 17. Takács Orsolya 18. Tímár Lívia 19. Vaskó Edit 20. Vodila Norbert 21. Zajácz Zsuzsanna Ének-zene karvezetés 1. Bukszár Éva 71

73 Ének-zene népzene 1. Kálna Natália 1. Kardos Rita Ildikó 2. Köhler Erzsébet 2. Samu Zoltán 3. Tekauer Léna 4. Tintér Gabriella 5. Tóth Gergely 6. Turzó Sándor Ének-zene történelem 1. Varró Beáta Noémi Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Baloghné Fáczán Gabriella 2. Bánszki Edit Jolán 3. Bujdosóné Moldván Éva 4. Duliczki Tamás Gábor 5. Fábri Géza 6. Fábri-Ivánovics Tünde 7. Gencsiné Kató Irén 8. Hegedüsné Csák Mónika 9. Iklódi Boglárka Éva 10. Karikáné Domán Magdolna 11. Kovácsné Kenyeres Márta Juliánna 12. Kőmíves Edit 13. Kőmíves Miklós Mihály 14. Oláh Enikő Gyöngyi 15. Sáráné Major Hilda 16. Sebőkné Kós Szilvia Ildikó 17. Szabóné Ruszkovics Éva 18. Takács Julianna 19. Tóth Erika 20. Tóth Lilla Lenke 21. Vagyas Zsuzsanna Kornélia 22. Zékány Erika 23. Zsákay Győző László 2012 Ének-zene alapszak (BA) 1. Antal Édua Dorottya 2. Csomós Ildikó 3. Dósa Mihály 4. Erdeiné Mucsi Márta Beáta 5. Győri Dóra 6. Jenei Judit 7. Kaselyák Adrienn 8. Lengyel Melinda 9. Pavella Krisztina 10. Petőcz Szandra 11. Rimán Barbara 12. Sándor Csilla 13. Sándor Tímea 14. Szabó Mariann Ének-zene népzene 1. Bergics András Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Ágoston Ildikó 2. Gacsályiné Rocskó Erika Julianna 3. Kuttor Diána 4. Lénárt László János 5. Sári Katalin 6. Sárosi Marianna 7. Schmidtné Kádár Andrea Anikó 8. Tamás Attila 9. Tamási Borbála 10. Tuba Andrea 11. Zákányné Bogyó Anikó 2013 Ének-zene alapszak (BA) 1. Balogh Judit 2. Fekete Krisztina 3. György-Horváth László 4. Lakatos Fatime Mária 5. Marton-Tulipán Réka 6. Nagy Nikolett Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Felvégi Béla György 2. Kádárné Bedő Adrienne 3. Makranczi Judit Brigitta 4. Süvegné Csapó Gabriella 5. Tárczy Gabriella Enikő 6. Varga Miklós 7. Várszeginé Balogh Gabriella 72

74 2014 Ének-zene alapszak (BA) 1. Cseke Gyöngyvér Anna 2. Daragó Imola Mária 3. Fekete Krisztián 4. Juhász Lili 5. Király Zoltán 6. Krasznai Enikő 7. Kundra Péter 8. Márton Pálma Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Asztalosné Szűcs Edina 2. Bálint Ágnes 3. Dobos Krisztián 4. Dr. Farkasné Sajó Márta 5. Dr. Margiticsné Sipos Krisztina 6. Fekete Csilla 7. Gazdag Károlyné 8. Lovasi Andrea 9. Makrai Judit 10. Pristyák Lászlóné Mezey Viktória 11. Sárosi Ágnes 12. Szekeresné Kocsis Ildikó Margit 13. Tündik Tünde 2015 Ének-zene alapszak (BA) 1. Bódi Anita Ágnes 2. Csada Boglárka 3. Gál Enikő 4. Kokash Ierzheibet 5. Szilágyi Roland Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Antal Édua Dorottya 2. Balogh Gábor 3. Biró László 4. Csomós Ildikó 5. Dr. Hostyisószkyné Jászai Valéria Erika 6. Kasellákné Zelenák Georgina Júlia 7. Kollonay Krisztina 8. Mislai-Szilasi Ildikó 9. Rimán Barbara 10. Szabó Mariann 11. Szőllősi Szabolcs Attila 2016 Ének-zene alapszak (BA) 1. Csontos Roland 2. Fehérváryné Gere Nóra 3. Ferencz Mihály 4. Hevesi Mónika 5. Kelemen Zsolt 6. Kiss Dorottya 7. Mészárosné Katona Adrienn Zsuzsanna 8. Mezei-Tubák Anna Mária 9. Nyakacska Mónika 10. Ponc Edina 11. Szabó Péter 12. Szilágyi Márton 13. Takács Gitta 14. Tóth Ákos 15. Turzó Boglárka 16. Zsel Emese Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Bíró István Ferenc 2. Ficsor Erika Judit 3. Gyöngyössy Boglárka 4. Jobbágy Sára Szandra 5. Juharosné Várhelyi Ildikó 6. Könczei Bálint 7. Molnár Melinda 8. Oláh Enikő 9. Péli Ildikó 10. Petőcz Szandra 11. Szabó Tamás 12. Szilágyi-Kondor Zsuzsa 13. Takács Zoltánné 2017 Ének-zene alapszak (BA) 1. Józsa-Vincze Vivien 2. Orosz Nikoletta 3. Pokol Marianna 73

75 Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Bereczki Róbert 2. Csenki Katalin 3. Ferenczikné Szabó Orsolya Margit 4. Hajmann Péter Ádám 5. Hódi Klára Katalin 6. Ladikné Szabó Csilla Andrea 7. Nagy Nikolett 8. Plósz Csilla Margit 9. Szőllősi Erika 10. Vaskó Edit 11. Zajácz Zsuzsanna 2018 Osztatlan tanári szak: ének-zene népzene- és népikultúra 1. Biró László 2. Fekete Krisztina 3. Rimán Barbara Ének-zene alapszak (BA) 1. Musa József Tanári mesterképzés (MA): énekzene tanár 1. Dr. Stefánné Demjén Gabriella 2. Füzérová Henrieta 3. Gál Enikő 4. Juhász-Héra Andrea 5. Vida-Szűcs Mária 2019 Osztatlan tanári szak: rajz- és vizuáliskultúra-tanár ének-zene 1. Pintér Charlotte 74

76 Képtár 75

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81) Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető Önéletrajz Személyi adatok Név Szabó Ágnes Cím 1022 Budapest, Ruszti út 7. Telefonszám +36304790140 E-mail szaboo.agnes@gmail.com Születési év Családi állapot 1978 férjezett, 3 gyermek édesanyja Szakmai

Részletesebben

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak

Részletesebben

Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Az Ének-zene-, népzenetanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Ének-zene-, népzenetanár szak Tagozat: levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2013/2014 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2013/2014 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2013/2014 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ; Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2018/2019 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2018/2019 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2018/2019 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Intézmény neve: Óbudai Népzenei Iskola OM azonosítója: 039 890. Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények

Intézmény neve: Óbudai Népzenei Iskola OM azonosítója: 039 890. Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Statisztikai összesítés. az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi minősítő eljárásának statisztikai feldolgozása alapján

Statisztikai összesítés. az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi minősítő eljárásának statisztikai feldolgozása alapján Statisztikai összesítés az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi minősítő eljárásának statisztikai feldolgozása alapján 2008 Statisztikai összesítés az alapfokú művészetoktatási intézmények

Részletesebben

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója: Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő)

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő) 2013-2014 tanév s.sz. Végzettség Jelenleg oktatott Szint szak megnev. tantárgy/ munkakör évfolyam Általános iskolai neveléso oktatás 1-4 évfolyam 1. pedagógus tanító tanító 2/a 2. pedagógus általános isolai

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar

Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Hausmann Alice Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Intézmény neve: Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dévaványa OM azonosítója: 200980 KÖZZÉTÉTELI LISTA

Intézmény neve: Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dévaványa OM azonosítója: 200980 KÖZZÉTÉTELI LISTA KÖZZÉTÉTELI LISTA [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként Zeneművészeti ág: 2013/2014.

Részletesebben

Támogatási összeg (Ft)

Támogatási összeg (Ft) 1. Pécsi Férfikar Pécs Bartók Béla Férfikar részvétele az III. Isztambuli Nemzetközi Kórusversenyen és fesztiválon Isztambul 900 000 2. Budapesti Vonósok a Budapest XI.ker Budapesti Vonósok külföldi Olaszország/

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

karvezetés népzene szeptemberétől

karvezetés népzene szeptemberétől Ének-zene alapszak - - - karvezetés népzene szakirányok mintatanterve 2007. szeptemberétől ALAPOZÓ MODUL A.) Általános értelmiségképző tárgy oktató neve Előfeltétel Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 FT

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004

Részletesebben

2017/2018. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2017/2018. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2017/2018 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2017/2018 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2017/2018 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, ú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia Munkakör,,, Végzettségei Az oklevelet kiállító intézmény Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként) Tanított tantárgyak közművelődési és népművelési előadó közművelődés és

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI

Részletesebben

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Barta János (Történelmi Intézet)

Barta János (Történelmi Intézet) Barta János (Történelmi Intézet) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevezés évszám kibocsátó intézmény történelem angol nyelv- és irodalom 1963 Kossuth Lajos Tudomány-egyetem, szakos tanár,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként Zeneművészeti ág: Tantárgy

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

ZENEAKADÉMIA NÉPZENÉSZ KÉPZÉSE JUBILEUMI KONFERENCIA, KIÁLLÍTÁS ÉS HANGVERSENY LISZT FERENC. zeneakademia.hu 2012. június 13-15.

ZENEAKADÉMIA NÉPZENÉSZ KÉPZÉSE JUBILEUMI KONFERENCIA, KIÁLLÍTÁS ÉS HANGVERSENY LISZT FERENC. zeneakademia.hu 2012. június 13-15. ÉVES A ZENEAKADÉMIA NÉPZENÉSZ KÉPZÉSE JUBILEUMI KONFERENCIA, KIÁLLÍTÁS ÉS HANGVERSENY LISZT FERENC 2012. június 13-1. zeneakademia.hu 2012. JÚNIUS 13. SZERDA Ünnepi konferencia a Zeneakadémia Népzene Tanszékének

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

Nemzetközi Nyári Akadémiája

Nemzetközi Nyári Akadémiája Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecen, 2014. július 18-27. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora A Debreceni Egyetem

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

NOKS 1 fő érettségi pedagógus 1 fő főiskola pedagógus 1 fő egyetem

NOKS 1 fő érettségi pedagógus 1 fő főiskola pedagógus 1 fő egyetem betöltött munkakör végzettségi szint NOKS 1 fő főiskola pedagógus 3 fő egyetem NOKS 1 fő érettségi pedagógus 3 fő főiskola NOKS 1 fő érettségi pedagógus 3 fő egyetem NOKS 1 fő főiskola pedagógus 4 fő egyetem

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló

Részletesebben

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS okleveles magyar nyelv és irodalom 1998 Kossuth Lajos Tudományegyetem, történelem szakos tanár Bölcsészettudományi (okl. sz.: 7432/1998.B) Kar

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2015-ös határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2015-ös határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2015-ös határozatai 1/2015. (2015.01.13.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 12 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA VII. SZÁMÚ MELLÉKLET SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA Teológia mesterszak Egységes, osztatlan képzés 1. (1) Teológia mesterszak kizárólag

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat

Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat ÖNÉLETRAJZ Név: Horváth Anikó Születési hely, idő: Győr, 1981. 11. 30. Levelezési cím: 9028 Győr Soproni u. 18. Telefon: 06-20-598-78-88 E-mail: horvatha@tf.hu Iskolai végzettségek: 2011-2012 Magyar Táncművészeti

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben